Ménage à Trois

 Marvel, Peggy/Steve/Bucky, modern AU; domestic fic melyben semmi nem történik, ellenben: érzelmek! mindennapok! mi kell még! (sztori, mi? mert az tényleg nincs.)

ménage à trois

Totál csórók voltak. Peggyn nem látszott. Buckyn büszkén és baromira. És akkor ott volt Steve: rongyos kis Steve, negyven kiló kórházi vasággyal.

Így voltak ők hárman. Az albérlet rendben volt: előszoba, félszoba, fürdőszoba, nappali, galéria, konyha, és ha nagyon akarták, egy erkély. (Az ajtót nem lehetett rendesen zárni, szóval egy kisebb barikád képződött elé. Peggy és Bucky cigi-szünetei a barikád lebontásával vagy egy negyed perces lift-út és rövid séta árán történhettek meg.)

A félszoba Peggy tulajdonát képezte. Tartalma: matrac, ajtó, ablak, lehajtható íróasztal, rajta tükör és az a laptop, amit mindhárman használtak. A ruhái a nappaliban voltak egy állványon, Steve és Bucky előnyösebb cuccaival. A maradék egy banánosdobozban. A kalapjai a falon, szögre akasztva, a sminkcuccok a fürdőszobában, a kád szélén és a vécétartály tetején. A könyveik szanaszét. Steve szinte csakis és kizárólag történelmi könyveket olvasott, meg életrajzokat. Bucky filléres sci-fiket és tudományos könyveket vett, gyorstalpaló quantumfizika és összeesküvés-elméletek, amiken gúnyosan fel-fel nevetett az instantkávét kortyolva reggelente. (Bucky nevetése eddig tartott: heh.) Peggy mindenevő volt, de voltak feltételei. Nem szerette az unalmas hősöket, a kiszámítható kémregényeket, a túlzó szépirodalmat és a bárgyú fantasyket. Tehát nem volt valami sok könyve, de amire szert tett, azt nagyon szerette. Egy darabig csak kinyomtatta őket, amíg még a copy-boltban dolgozott.

Peggy élete egyértelműen szintet lépett: átkerült egy telemarketinges céghez. Az irodája dekoratív kilátással és negyven másik dolgozóval rendelkezett, külön-külön boxokban. Peggy nemrég múlt huszonhárom: tűzoltónak tanult, mellesleg. A telefonos melóból a lakást tartotta fenn, és Steve-et. Azt mondta neki, hogy van egy ismerőse a patikában, és bízza rá a bevásárlást. Kamublokkot vitt haza, lassan egy éve. Steve még nem vette észre. Steve-el volt ez a dolog, hogy nem fogadott volna el szívességeket. Peggy és Bucky a világ legkomplikáltabb fedőakciói keretében siettek a segítségére. Például: Steve úgy tudta, örökölték a mikrót. Bucky egy hónapot szórólapozott érte.  Az volt Bucky első stabil munkája Afganisztán óta. Azóta barista a Starbucksban.

Steve képzőművészeti egyetemre járt, diákhitellel. A rajzai elég népszerűek voltak a neten. $7 volt a print, $24.90 a póló, a kitűzők darabja $1.50, amit csoportmunka keretében készítettek el, és állandóan ki voltak fogyva belőle. Szóval Steve-nek ott volt a Redubble és a Society6, és ComicConról, amikor kijutott egytlen-egyszer, konkrétan üres kezekkel és tolltartónyi apróval meg felhengergetett dollárral jött haza, és még mindig úgy érezte, hogy nem tesz eleget a csapatért, és ott volt Minden Egyes Nap Egy Héten, Amikor Steve Állást Keres, és Peggy feltörte az e-mail fiókját, és letörölte az elutasító e-mailek felét, hogy Steve azt higgye, csak simán nem értesítették.  

Steve megint hányt egész éjjel, és megint megpróbálta feltűnésmentesen csinálni, hogy senki ne vegye észre. Némán kicsusszant Peggy mellől, ellopakodott, és amikor ő kiment hozzá, ott kapaszkodott a klotyó szélébe a vaksötétben. Peggy simogatta a hátát, amíg folytatta tovább, és utána Bucky kivonszolta a konyhába és rehidratálta, amíg Peggy feltakarított utána, Steve pedig félájultan visszaszökött és próbálta elmarni előre a domestost, hogy majd ő, majd ő, majd ő.

Steve most Bucky futonján aludt a galérián. Steve-nek nem volt saját fekhelye. Minek? 

Peggy korrektort kent fel a szeme alá, hogy a karikákat lefedje. Bucky mellette állt, és sötét karikákat festett fel: előbb feltartotta Peggy szemceruzáját, némán, “kölcsönérhetem?” és Peggy ásítva bólogatott rá.

Buckyval  valahogy arra jutottak, hogy a legelőnyösebb, ha udvariasan és kölcsönösen levegőnek nézik egymást. Profik voltak, és megoldották úgy is, hogy a tükör előtt csak egymásnak feszülve fértek el. Bucky kifésülte a haját az ujjaival: Peggy csak a fém villanását fogta fel a szeme sarkából, ahogy Bucky műkarja meg-megcsillant az ócska neonfényben. Peggy felvitte az alapozót, aztán a púdert. Bucky a szemöldökét szedte.

Nem beszéltek.

Kvázi soha nem beszéltek, nem igazán, és Peggy néha bánta ezt. Minden, amit Buckyról tudott, az Steve egyre folytatódó “Minden Amit Bucky Valaha Gondolt vagy Tett” című ódájából ragadt rá, aminek az alcíme valami olyasmi lehetett, hogy “Bucky a Világ Legfantasztikusabb Embere,” és ja, biztos így van, és Peggy sokat veszít azzal, hogy nem beszél vele, de.

De.

A dolog kínos oldala: Steve és Peggy akkor szerettek egymásba, amikor Bucky a fronton volt. Bucky előbb értesült Steve gyöngéd érzelmeiről, mint Peggy. És Steve és Peggy akkor jöttek össze, amikor Buckyt a karjával műtötték. Egy csók a váróteremben, a narancssárga műanyag-székeken.

És Steve és Bucky jártak.

Steve és Bucky kölyökkoruk óta együtt voltak, gyakorlatilag. Óvodás szerelem, aztán gimis szerelem, aztán távkapcsolat, amíg Bucky elment harcolni és Steve-et nem vették be a hadseregbe, aztán-

Szóval Bucky biztosra vette, hogy szakítani fognak, ezek után, és nagyon oké volt vele, mert “Peggy jó lány.” És Bucky biztosra vette, hogy ő rossz ember, és megérdemli, hogy elhagyják. (Csinált pár dolgot, amire nem volt büszke. Parancsolták.  És hadirokkant volt húsz évesen.)

Steve mindkettejüket szerette. És ez a mai napig így van. Szóval együtt jártak, mind a hárman: Peggy Steve-vel és Bucky Steve-vel. És együtt is éltek, szóval nem kellett volna működnie.

Peggy valahogy sosem volt féltékeny. Szóval oké, Buckyt levegőnek nézte, de tudta, hogy Steve-nek szüksége van a levegőre, látta, milyen, amikor fulladozik nélküle. (És akkoriban gyűlölte Buckyt, ismeretlenül is: Steve zseniális volt, bátor és csupa szív, és kényszeresen nézte a híreket, hányan estek aznap el, és lehet-e tudni a neveket.)

Bucky szerette Steve-et. Valahogy folyton meg akart halni érte. Peggy meg élni akart.

Steve egyszer nagyon röhögni kezdett. Éppen harmadnapos makarónit ettek, Steve a konyhapulton ülve, Bucky a földön, Peggy a hűtőszekrénynek támaszkodva állt, a tányér a kezében. (Az asztalról senkinek se volt kedve lepakolni éppen.) Steve azt mondta, hogy hülyeség az egész, mert nem érdemli meg őket.
- Úgy érzem magam, mint valami Adonisz.
Steve csak azt fogta fel, hogy csontsovány, alacsony, és kólásüveg-szemüveget visel. Volt egy elegáns kis fém hallókészülék a bal fülében, savósápadt volt a bőre, a keze nyirkos, hideg, és néha megállíthatatlanul remegett. A nyakában vagy a keze ügyében mindig ott volt az inhalálója, és ha éppen nem volt nála valami átmeneti nyavalya vendégségben, akkor valamelyik gyógyszer mellékhatása gyötörte. Steve úgy látta magát, mint egy genetikai roncstelepet, akinek még a haja sincs rendben, akinek lúdtalpa van és ferde a gerince, és attól az öt lépcsőfoktól is liheg, ami Bucky galériájáig vezet.

És akkor ott volt a Steve, akit ők szerettek, a szöszke hajjal és tündöklő kék szemmel, Steve a puha szájával és finom mosolyával, a csökönyös állával és markáns arccsontjával, a csapott kis vállával, Steve a szívével és az általános vakmerőséggel, aminek hála együttes erővel rángatták ki klubbokból és bárokból néha, mert nekiment valakinek, aki túlrészeg lányokat tapogatott és/vagy a pultosokkal bunkózott.

Azért mindhárman elég hülyék voltak ahhoz, hogy az ügyet előbb lerendezzék, de Steve valahogy rendre túljárt mindenki eszén. Egyszerre csak elveszett egy aluljáróban vagy egy hipermarketben, és amikor megtalálták, egy csöves mellett ült a kartondobozán és nagyban mesélt neki vagy hallgatta őt, és egy négygyerekes anyuka kosarát tolta, akinek tele volt az összes karja, turistákat igazított útba, leguggolt a lány elé, aki egy küszöbre kuporodva és a mobiljába kapaszkodva sírt, egy magányos öreg hölgy kutyáját dicsérte, és őrséget állt az ottfeledett poharak felett a szórakozóhelyeken.

Steve persze a tagja volt körülbelül az összes szociális szervezetnek, kampányokat írt, tüntetéseket szervezett, de mindez mellékesnek tűnt amellett, hogy Steve úgy tekintett a világra, mint egy folytonos kihívásra, hogy ő élhetőbbé tegye, és meglátott minden apró lehetőséget, amit Steve Rogers kedvenc emberei, Nagyszerű Bucky és Remek Peggy maguktól elmulasztottak volna.

Peggy gond nélkül szembement a fickókkal, akik másokat háborgattak, vetődött már tömegverekedés közepére is nem egyszer, de nem mert volna odamenni egy kissráchoz a buszon, csak, mert “olyan magányosnak tűnt,” és magától talán nem játszott volna vele Angry Birdsöt a mobilján a végállomásig és tovább.

Peggy és Bucky sminkeltek. Amikor Bucky végzett, Peggy besütötte a haját, és feltett még egy kis pirosítót, amit mások előtt szégyellt volna, mert talán túlzás, de pont így érezte tökéletesnek. Parfümöt hintett fel. Hallotta, hogy látogatójuk érkezett, de nem törődött vele. Ha a sminkje rendben volt, rendben volt az élete. Kiemelte a szemöldökét és a száj kontúrját, aztán a rúzs jött. A nappaliból meghallotta Natasha hangját, ahogy jó reggelt kíván Steve-nek. Még egy kis rúzst tett fel.

Probléma: a rajongásig imádta Natashát. Tudta, hogy egy alternatív univerzumban a világ legjobb barátnői lehetnének, de jelen világban - minő csapás - Natasha Bucky barátja volt elsősorban, és Steve-é, de főleg Buckyé, szóval valahányszor találkoztak, Peggy csak integetett neki, és próbált magában tartani egy olyan jellegű ordítást, hogy “ma is imádom a hajad.”

Aznap is imádta Natasha haját. Teljesen egyenesre sütötte, és hosszabb volt, mint amire emlékezett. “Hé, rég futottunk össze,” akarta mondani neki, de csak kimérten biccentett. Peggy tudta, hogy különbség van aközött, hogyan kell viselkedni, és mit szeretne tenni. A Natashával való komplikált ismertsége és a Bucky-béke előfeltétele volt az, hogy ne lépjen át néha egy bizonyos korlátot, és ő emelt fővel hátrált meg. Volt ez a Peggy: kimért, precíz, összeszedett; és volt az, aki megpróbálta a levegőben elkapni a palacsintát a szájával, és utána Steve-nek hajigálta, és aki kitűnően tudott állathangokat utánozni, lehetőleg bölömbikát az ajtó előtt állva, amíg Steve vécén van, és ő meg ráhozza a frászt. 

Peggy elsimította a ceruzaszoknyát, ahogy leült, és kihúzta a kanapé alól a harisnyásdobozát. Bucky a látóterében cikázott a ruhásállvány és a tükör között, ugyanis a jelek szerint az öltözéke egyetlen biztos pontját egy fekete csőnadrág képezte és a páratlan zokni a lábán. Natasha a hűtőnek vetve a hátát dumált Steve-el, tele szájjal. Steve nyúzott volt, csillagos pizsamanadrág lógott a derekán, és Bucky egy depresszíven buzis pólóját viselte, a haja félresöpörve. Peggy azon kapta magát, hogy csak mosolyog rá, és Steve elkapta a pillantását.
- Milyen napod lesz ma? - kérdezte Steve, és húzott egyet a porcelán teáscsészéből, ami Peggy nagyanyjának a közvetítésével került az albérletbe, és sehogy sem illett ide. Peggy kifújta a levegőt, és felhúzta a combfix nagyját.
- Nem tudom. Negyedórán belül találkozom Jarvisszal, elkísér az akadémiáig, gyalog megyünk, szóval az plusz fél óra, de közben felkészít franciára, aztán katasztrófavédek, két gyakorlat között van egy húsz perces szünetem postára meg a gyorstisztítóra, fölveszem a kabátod onnan, de magammal kell vinnem kondira, aztán gyakorlat, tíz perc szünet, találkozom Tony Starkkal, megölöm Tony Starkot, egyetemre vissza, végzek négykor, át az irodába, közben beadom a kabátod és fölveszem az allergiateszt eredményét a laborból, cég, lesz egy fél óra szünet, Pepperrel megbeszélem a drámakör részleteit, szünet vége, online befizetem onnan a netet meg a vizet, onnan edzésre, onnan táncra, Angie-nek megígértem, hogy iszom vele egy kávét utána, mert már azt hiszi, hogy utálom, aztán bevásárlás, elfogyott a zsebkendő és nincs vatta meg tea, és haza.

Bucky belerángatta magát egy bőrdzsekibe, és nem tett kommentárt. Steve riadtan, Natasha pedig elismeréssel nézte, ahogy Peggy feláll, és leporolja a szoknyáját.
- Ennek a felét el tudom intézni én - mondta Steve. - Csak déltől van órám.

- De ma te főzöl vacsorát.
- De belefér.
- Nekem is - mondta Peggy ellentmondást nem tűrően, és hálát adott az égnek, hogy letagadta a mai programjából az ingyen korrepetálást amit egy szakasztársának kínált, a terepgyakorlatot és a telefonértekezletet, amit a főbérlővel szervezett.
- Este megnézhetnénk valamit - jegyezte meg Bucky, a lakótársai általános irányába, és közben intett Natashának, aki lenyelte az utolsó falatot és a nyomába szegődött.
- Azt fogjuk nézni, hogy Peggy a fáradtságtól beleomlott az előszobaszekrénybe, és elaludt - tiltakozott Steve. Peggy leakasztott magának egy nyaksálat, és közben azt motyogta, hogy “az csak párszor fordult elő.”
- Mihez lenne kedved? - kérdezte Bucky, és Peggynek nem rögtön esett le, hogy ez neki szól. Eligazított a haján egy konszolidált kalapot, és végül úgy döntött:
- Nekem mindegy. Ha van hozzá francia szinkron vagy felirat, az pluszpont.
- Két hét múlva nyelvvizsgázik - közvetített Steve Natasha felé. - Középfokot. És fél éve kezdte az egész nyelvet. És németül már felsőfokon beszél, meg spanyolul is.
- Ne fényezz - legyintett Peggy, ahogy belebújt a cipője. A sarka csikorgott a parkettán és tompán puffant a linóleumon, ahogy Steve-hez sétált. - Szép napot.
- Túlélhetőt - szusszantott Steve, és megcsókolta. Átkarolta a derekát: öblítőillata volt, tiszta patika, mentás tea, a csókja hűvös volt és puha.  - Várlak haza. - Összeérintette a homlokukat.
“Várlak haza.” Ez volt a lényeg. Peggy hátrasimította Steve haját és homlokon csókolta, aztán a retikülje felkutatására indult, amit emlékei szerint tegnap valahol a nappali vonzáskörzetében hajított el.
- Na mi megindultunk, négyre jövök haza - közvetített Bucky, ahogy a bakancsába bújt. - Hozzak valamit?
- Tasakos cukrot - mondta Steve.
- Ami nem legális. Helyi használatra van.
- Aha, tudom. Tasakos cukrot.
- Ugyanolyan íze van…
- Cukrot tasakkal - erősködött Steve vigyorogva, és Bucky egy megadó sóhajjal hozzá sétált. Peggy retikülje meglett. A vállára vette. Bucky rosszalló cöcögéssel Steve hajába markolt, és csókba húzta.
- Punk.
- Gyűjtöm. - Steve Bucky fenekére vert, aztán megjegyezte: - Indíts pénzt keresni, ratyi.
Bucky két kézzel bemutatott neki, aztán elhaladtában biccentett Peggynek:
- Hajrá, Pegz.
- Neked is - motyogta a lány automatikusan. Az ajtó már csapódott, amikor fölötlött benne, hogy ő is hozzátehetett volna valami sosem használt becenevet. Talán majd legközelebb. Talán az este.
- Tortilla jó lesz vacsorára? - kérdezte Steve, ahogy belesüllyesztette a csészét a mosogatóban álló habos latyakba. - Tegnap láttam, hogy le van árazva az a tortilla-lap a sarkiban.
- Jól hangzik - mosolygott Peggy, és elindult az előszobába. - Pá, Steve!
- Szia, szeretlek.
Peggy elfojtott egy titkos kis mosolyt, ahogy betette maga után az ajtót. A liftben költött egy válasz-SMS-t:

Je t’aime aussi

Jarvis a kapuban várta. Nagy hajbókolással kitárta előtte:
- Bonjour, madamoiselle!
Peggy megengedett magának egy egyszerre bosszús és elismerő sóhajt, aztán előkereste a cigarettáját, és hagyta, hogy a nyurga Jarvis tüzet adjon neki. A retikülje közben megrezzent: Steve válaszüzenete. Peggy úgy döntött, még nem nézi meg: udvariatlan lenne, és hagynia kell valami kellemes meglepetést a későbbiekre.

Hosszú nap lesz.

A magassarkú magabiztos ütemet kopogott a kemény utcaköveken. 

---

komment: IGEN! // nem