LORD LAZARUS

“Perdülök, égek. / Ne hidd, hogy alábecsülöm aggodalmadat. / Hamvak, hamvak — / Böködd és kavard csak. / Nem találsz húst, se csontokat ——”

XII.

“I turn and burn.

Do not think I underestimate your great concern.

Ash, ash—

You poke and stir.

Flesh, bone, there is nothing there——”

♬

És a falevelek most a levegőben függeszkednek, moccanatlan, és tiszta tó tükre fagy; a fű felkavarodik és megdermed, kifüggesztett, örvénylő vászon Wanda sálja, szoknyája, a szeme izzása: megkövült fény, a tincsek rebbenése: mint egy festmény, ecsetvonásnyi rohanás.

Charles a tolószék karfájára markolva Erikre tekint. Fodrozódik a férfi gyászlepelnyi köpenye, fakó arcán futó fintor.
(- Hárman még élnek - mondta -, akik elvették az életemet. Őket kell megölnöm. És akkor ismét emberré leszek.
Wanda pedig rábólintott.)
Charles szava halk:
- Mondhattad volna az igaz szerelem csókját. Mondhattál volna bármit.

Erik egy semmibe fogott pillanaton keresztül közelít. Kinyúl felé. Charles nem tartja a kezét. Erik lehajolva összefűzi az ujjaikat a karfán, a fejét leszegve.

Erik elégedettnek tűnik; kajánnak; és vértelenek az ajkak, a pupillák szűkek, homályosak.

Összefűzi az ujjaikat. Charles hagyja.

- Nem igazán tudlak megcsókolni - mondja Erik -, nem igaz?

Charles rászorít a kezére, és nincs ereje a gesztusnak, csak a tekintetének. Szembemered Erikkel.
- Nem fogom hagyni - mondja Charles a megfeszített pillanatban, mondja az élő az árnyalaknak -, nem fogom hagyni, hogy akár csak még egy élettel több vesszen. Nem volt elég még? Nem haltak meg elegen?

A szék fémváza megremeg.
- Azazel - mondja Erik. - Raven. Emma. Háromnak még meg kell halnia. - Elhúzza a kezét, kihúzza magát (és valamivel a föld fölött lebeg; a talpa épp csak nem érinti a talajt, Charles hátraszegett fejjel néz rá fel-fel.) - Apropó, Azazelt már élni hagytad egyszer - teszi hozzá Erik. - Miért?
- Ugyanazért, amiért nem fogom engedni…
Erik finoman félrehajtja a fejét.
- Frida. Edna Lehnsherr. Magda Maximoff. Walther Maximoff. Pitti Maximoff. Peter Lehnsherr. Erik Lehnsherr.
És aztán azt mondja:
- Most sorold fel azokat, akiket a háborúban megöltél.

A pillanat felszakad. Egy fuvallat: az ősz ropogós, otthonos szaga, nyirkos köveké, záporé. Wanda kienged egy lélegzetet. Charles a cipőinek mondja, Wanda rongyolt bakancsának:
- Tedd, amit apád parancsol. Tedd igazzá.
- Meg fogjuk találni őket - mondja Wanda -, és el fogjuk pusztítani őket, háromszor halált az életért cserébe.

Charles marka ökölbe rándul. Mutatóujj és középső ujj és gyűrűsujj: Azazel és Emma és Raven, hármuknak élnie és mégis halnia kell; és ha a hatalmában áll a halál, akkor a birtokában kell, hogy legyen az irgalom, neki és Eriknek.

   

    - Megleptelek? - kérdezi Erik, és félresimítja Charles hullámos tincseit a tarkójáról. Charles az ölébe terített pokróccal teát kortyol, amíg Wanda tüzet csihol,  a férfi a franciaablakokhoz gördülve áll és nézi ahogy pazar enyészetbe veszik a táj, ahogy a színeket éhes köd falja fel és az ég senkit sem sirat el.

Charles megnyalja az ajkát: száraz és cukorédes.
- Megijesztettél - vallja be. Erik hosszú ujjai a fürtök közé futnak. Charles felnéz rá, esengő tekintettel: - Annyi de annyi jó van benned - mondja, már-már csak magának. - Tudom. Éreztem. Több vagy a haragnál, a, a bosszúvágynál…
- Mikor láttál utoljára? - kérdezi Erik. Puhán, fojtott hangon beszél, mint egy lázálmos beteghez. - Hat év telt el. Gyakorlatilag már nem is ismersz.
- Ne mondd ezt, kérlek.
- Változtunk, mindketten. Ha belegondolsz, amióta csak ismerjük egymást, több időt töltöttünk egymástól külön, mint együtt.
- Most itt van a lehetőségünk - fejezi be Charles a gondolatot, anélkül, hogy ki kéne nyúlnia érte. Erik keze a vállán. A franciaablak torz tükrén csak Charles visszképe fut fel. Erik lehajol hozzá.
- Egy hét is elég lett volna - suttogja. - Az első közös hetünk, emlékszel? És akartam volna, hogy kitartson mindig és örökre. - A nyakába kóstol. - Gyilkoltam volna érte.
- Akkor még nem - mondja Charles az üvegnek. - Nem olyannak ismertelek.
- A te képességeddel hibát követsz el, ha csak a jelent nézed. Ott volt bennem a potenciál, hogy úgy mondjam.
- Persze - hagyja helyben Charles, és a pillantása megrebben. - Mindig láttam a bőröd alatt húzódó sötétséget. Őszintén megvallva, nagyon is tetszett. Szerettelek veszélyesnek és… Erik, kérlek. - Rámarkol a kezére, és talán bármit megadna azért, hogy az ér az ujjhegyei alatt újra lüktessen, és talán nem adna meg érte eleget. - Kérlek - ismétli.

Erik ellép tőle. Németül szól oda Wandának valamit; a lány hadarva, engedelmesen felel, a kandalló előtt térdepelve. Charles átnéz a válla felett, figyeli kettejüket,

és ha hunyorítva nézi, normálisnak tűnhet a jelenet,

ha csak hozzá ad egy évet és még egyet és még egyet, vagy bármeddig tartson is a bűnt feledni (mert a bosszú kétesélyes: büszkeség vagy szégyen.)

Erik ellép tőle, és ennyi elég, hogy a magány ismét belé tépjen, a mellkasból fakad fel és cérnaként tépi ki az ereit, legombolyodik róla a lélegzete is, mert egy lépés, kettő, három, négy  ennyi elég,  és a férfi után kapna, és jól tudja, hogy a semmire markolna az ujja, de felé fordítja a székét (mert csak látni is elég és semmi sem elég) - figyeli; és a pokolba és a poklokon túl is, szereti, szereti, szereti.

   

    Az antennát bontják le. Még Charles apjáé volt:
- Csillagokat figyelt - magyarázza Wandának. - Asztrológus, úgy mondják, bár az jobbára csak a hobbija volt.
- Mert mit dolgozott? - kérdezi Wanda, a kabátjába burkolózva. Az erkélyen vannak, az egyik emeleten, és Erik a korlát fölött lebegve hívja magához a fémeket.
- Tudós volt - mondja Charles. A korlátra könyököl, a székből előre hajolva. A nehéz lemezek zúgva, zengve, pengve foszlanak le, közelednek. - Még a háború előtt. Aztán gyilkos lett.

Erik mintha ölelésre tárná a karját: a fémlemezek gömbbé hajolnak össze.

    A gömb neve Cerebro lesz. Spanyolul agyat jelent. Charles a szívét a küszöbön hagyja.

A Cerebro a kertben. Erik középen: a kezét felemelve mozgásban tartja a fémlemezeket. Wanda Charles mögött áll, a halántékára simítva tíz ujját.

A fémek forognak körbe és körbe és körbe-

   

    - Kockázatos lehet - mondja Charles. Hamvas éjszaka: a madaras hálószoba. Charles egészen meztelen, a takaró az ölébe gyűrve. Erik mellette hever. (És ha hunyorítva nézed, minden rendben. Ha hunyorítva nézed, nem látod a tolószék csontvázát és a parkettán a vérpettyeket.)

- Aggódom érted, ha ez csak most esett le.
Charles vaktában oldalba könyökli.
- Nem úgy értem. Gondolnunk kell Wanda jövőjére.
Erik engedelmesen Wanda jövőjére gondol, a plafonra meredve.
- Azt gondoltam - mondja lassan -, hogy velünk élhetne. Nincs hová mennie. A gettóba nem engedem vissza, látnád, miket esznek.
- Nem akarom tud…
- A sündisznó például enyhe kezdet.
- ...ni.
- Így le kell szedni a tüskéit. - Erik mutatja. Charles vet rá egy lapos pillantást. - Most mi az? - Erik felkönyököl. Kezd belelelkesedni. - Vissza kell hozni az életet ebbe a helybe. Szándékos szójáték.
Charles hörögve a hímzett párnába temeti az arcát. Erik közelebb vonja, a derekára karolva.
- Te azt érdemled - mondja, az ajkát futólag Charles homlokának szorítva -, hogy körülötted mindig legyenek, barátok, csodálók, személyzet, ezek. Ragyognia kell a kastélynak még egyszer.
- Maison. Nem kastély, maison.
- Minden szobában fény lenne - folytatja Erik. - És a buzi virágaid.
- Mi bajod a virágaimmal?
- Semmi. Haszontalanok. A konyhából az illat megint, a sütemények és a keleti fűszerek, és az ablakok nyitva… Egy egész vendégsereg…

- Azt hittem, utálod az embereket - motyogja Charles.
- Tolerálnám - von vállat Erik. - Vagy kísérteném, akit nem lehet.
Charles megcsókolja. A mozdulat hiábavaló, értelmetlen, talán igen és talán nem.
- Nem úszod meg - mondja, félig hunyt szemekkel, az ajkaik közt egy lélegzettel. - Nem fogsz nekem itt átlibegni a falakon, ha untat a párbeszéd, kérlek; nem, kedves, élni fogsz és tűrni fogsz, ott fogsz szépen ülni és végig fogod szenvedni, és én majd körbemutogatlak: ő az én csodálatos partnerem, Erik Lehnsherr… - A keze Erik karcsú derekára csúszik, a szájuk összetalálkozik. - Ő a mindenem…

Erik egy újabb képzelt csókban fölé hengeredik, lélegzet nélkül lihegve megtámaszkodik. Charles holdfehér, a szeme kék, könyörgő pirosak az ajkai, a mellkasa süllyed, emelkedik, a feje mellé ejtve a kezei. Erik tehetetlenül a párnába öklözik, fölé görnyed; nem érzi Charles hőjét és az ágynemű elomló lágyságát, nem érzi a vigasz-csók ízét és Charles ujjainak bíztatását (a gyöngéd szorítást a vállán), amit a világból tapasztalni tud, az ez: az örök csönd után most suttognak a fémek.
- Akarom ezt nekünk - suttogja Erik rekedten. - Bassza meg, Charles, akarlak.
- Arra gondoltam - mondja Charles -, hogy Wandára íratom a birtokot.
Erik értétlenül néz le rá.

A fémek forogtak és forogtak és forogtak a Cerebro agyában, és Charles azt mondta:
- Azazel Szentpétervárott van, Oroszországban.

Erik azt kérdi:
- Tessék? Nem korai ez még?

- Raven Darkholme - mondta Charles -, átutazóban.

- Ha bármi történne velem…
- Nem. - Erik a vállaira markolna, ha tudna. - Charles, nem érted? Azt nem engedem, téged nem.

- És Emma Frost - mondta Charles -, New York államban.

Erik Lehnsherrt ez tartotta életben (ezért élt a halála után): Charles Xaviert védelmeznie kell.
- Semmi bajod nem lehet - mondja Erik, és ez döntés, nem ígéret.
- Be kell látnod - felel Charles, és van a hangjában valami (kiábrándult? elégedett?) -, hogy a vendettánk keretében megeshet, hogy, hogy is mondjam, a választottjaid az életükért harcolni fognak.
Erik elvigyorodik.
- Én mindig nyerek.
Charles felvonja a szemöldökét, és végigméri.
- Ó?
- Már nincs mit veszítenem - teszi hozzá Erik engedékenyen.
- Jahogy - így Charles. Aztán kicsivel később: - Honnan ismerős nekem Raven neve?
Erik elvigyorodik.
- Berlinből.
Charles egyszerre felül; Erik az ölében, Charles döbbenten mered rá:
- A kedves fuvaros lány, meg akarod ölni a kedves fuvaros lányt - mégis mi bajod van…
Erik mosolya élesedik. Terebélyesedik. (Az árnyak összehajolnak.)
- Ő volt az anyám egy éven át.
Charles nem érti.
- Alakváltó. A bőrébe bújt. Maximoffék azt hitték, él, én is azt hittem-
- Az ő volt? - kérdi Charles tompán.
- Schmidt embere.
- Shaw - javítja Charles, csak puhán. - Az igazi neve Sebastian Shaw.
- Olyan biztos vagy te ebben? - Erik feltérdel. - Herr Doktor már nagyon öreg. Itt van egy ideje. - A plafonra bámul, és úgy szólal meg, mintha idézne: - Doktor Faustus eladta a lelkét az ördögnek…

    Az ügyvéd egy esős napon érkezik. A neve Abel: jobban emlékeztet egy temetkezési vállalkozóra, szikár, hórihorgas, a homloka magas, vaksi szemüveg ül az orra nyergén. Az esernyőjét rázza le, a cipője felnyikordul a roppant előcsarnok márványkövén, és csak most méri végig Charlest.
- Charlie, a fene, mi lett veled?
- Háború - mondja ő puhán, engedékenyen.
- Mázlid, hogy nem vágták le őket - Abel az esernyővel a lábai felé int. - Fogsz még járni megint?
- Nem, Abe, ami azt illeti, némileg esélytelen.
- Akkor mért hagyták meg? Brühh, de hideg van. - Szív egyet az orrán, és körbehunyorog a viharos homályban. - Most akkor merre?
- Ha követnél, kérlek.
Abel átsétál Eriken.
- Hé, fűtesz te? - jegyzi meg.
Erik utána mered. A köpenye feketén rebben, a szava Charles tudatában:
“Még egy nevet szeretnék adni a listához, ha lehet.”
- A könyvtár felújítás alatt áll - Charles megköszörüli a torkát. - A társalkodó remélem, megfelel?
- Persze, persze. - Abel körbefordul, és körbe és körbe: a kristálycsillár szédítő bűvköre.
A Bíbor Szalonba mennek. A kandalló lustán lobog, és Charles fürge gesztussal int egy kövér fotelre, előtte apró asztalka. (A vázában virágok vannak.) Abel tekintete körbepásztázik, aztán matatni kezd a bőrtáskájával. Erik belép a falon át, és a levegőbe függeszkedik.
- Szóval ki a lány? - kérdezi Abel. A töltőtoll végére harap, leveszi a kupakot. Abelnek csak fél karja van. Abel hadnagy, Charles volt iskolatársa. Felnőttek. Győztek és elestek.
- Egy öreg barátom - mondja Charles -, odaveszett Lengyelországban. A lánya árván maradt. Őt fogadnám örökbe. Mindent rá szeretnék hagyni. - Charles felkönyököl, két ujja a halántékán. - Amilyen hamar csak lehet, a kapcsolataidat is beleértve, kérlek. A végrendelkezésem végrehajtója Peggy Carter.
- Meglesz, meglesz, bízd ide. A lány neve?
- Wanda Lehnsherr.
Abel felbámul rá.
- Mi, német? Füh, Charlie, az úgy nehéz lesz. - Lekocogja a tollal. - Nagyon nehéz lesz.
Nehezen függ rajta Erik tekintete.
- Az édesanyja roma származású volt - mondja Charles. - Az édesapja zsidó.
- Jó, azt én értem, de nem igazán hívják Ráhel Nemtudomkinek, ugye? Megy a fűtés amúgy?
- Nem volt náci - mondja Charles fáradtan. Abel a lapra bök.
- Német neve van.
- Segít, ha a saját nevemre veszem?
- Nézd, nem ez a kérdés. - Abel leteszi a tollat, és kinyúl a fehér porcelánvázáért. Az arcához emeli, és a csokorba szimatol. Charles szemöldöke felszalad. - Valami poshadt… - magyarázza Abel zavartan, és a helyére teszi a csokrot. - Azért egy felújítás erősen ráférne erre az egészre. Mi például az a gömb a kertben?
- Atombunker. - Charles türelmes mosollyal néz rá. - Hogyan tudnánk szerinted megoldani a helyzetet?
- A Lehnsherr egy náci hangzású név, és ha átiratod, az gyanús. - Abel az asztal szélének veti a karját, és megdörgöli rajta a csuklóját, mintha megvakarná.

A csuklóján fém karóra.

A karórára bőr tapad.

Ahogy elhúzza a karját, lenyúzódik róla.
- Mi a…
Undok hang, ahogy a karóra lejjebb csusszan, és csillog a hús alatta - Charles tekintete Erikre villan.
Hagyd abba! Erik, elég lesz.
Abel felsikolt, és talpra pattan. Erik a háta mögött áll, az arca sápadt, mint a halál, és Abel felé botladozik - Erik kinyúl - Charles a halántékához kap:
- Aludj el!
Abel összeesik, mintha zsinórokról vágnák el.
Charles nem érzi ezeket: a levegő hideg, és olyan szaga van, mint a temetőknek hajnalban.

    Wanda nem hallja a veszekedést, de lüktet a fejében. Lesiet a lépcsőn, egyik fok a másik után reccsen. (A varázslat készen áll. A térkép kifüggesztve, felette vörös fonál.)

A szalonba nyit, és a küszöbön megáll.

A szőnyegen egy idegen fekszik: él még. Charles háttal neki, Erik a levegőben függeszkedik.

Apa homlokán felnyílt a sebhely. A vére a földre pereg.
- Hagyja abba! - kiáltja Wanda. - Charles, hagyja abba, nem látja, hogy fáj neki?! Charles, Monsieur Xavier-

Charles felé néz. A tekintete értetlen.
- Hogy mondod, kedves?
Erik sértetlen.

   

    Szóval a varázslat készen áll, a térkép kifüggesztve, felette vörös fonál. Az iratok a helyén és Abel él: emlékszik a kötelességére és nem emlékszik a sebére.

A könyvtárszobába mennek, amit fölfaltak a fémek. Wanda egy roppant tükröt cipel be, egészalakos, ezüstkeretes. (Erik nem látszódik benne.)

Ha Charles alszik, Erik vérezni kezd. Wanda ezt már észrevette: minden pillanatban, amikor Charles tudata nem tartja fenn, lefoszlik róla az élet.

Rájuk nyitott egy reggel: Erik őrt állt, a bejárat előtt lebegve, a szeme fehérré fordult, a homlokán, a gyomrán felszakadt a sebhely. Amikor Charles felébredt - ahogy az első gondolattal jutott az eszébe - Erik ismét fél-élővé vedlett, olyanná lett, amire Charles emlékezett.  

A Bíbor Szalonban csak egy sovány hulla lebegett.

Wanda igyekszik nem gondolni erre. Megtámasztja a tükröt, amennyire lehet, Erik az ujjai táncával köréfuttat egy fémkeretet.

Wanda a hűs üvegre fekteti a tenyerét. (Az üveg már-már jegeces, és bárhogy fűtenek, soha-soha nem lesz elég meleg.)
- Szentpétervár - mondja, és a körmével odakarcolja a nevet: lecsorgó nyomot hagy, mintha sűrű kátránnyal írná fel. (Ektoplazma.) Wanda megnyalja az ajkát. A hangja remegve cseng. - Lord Lazarus, aki megjárta a holtak világát, áthalad a valón át - szavalja; a holtakat nem szabad a nevükön nevezni; Erik Lehnsherr, apa, persze, elvileg él. - Lord Lazarus jön el érted, Azazel, az első halál te leszel, aztán egy és újra egy… - Itt az üvegre lehel. - Élni fog, mert élnie kell.
Élnie kell.

Wanda lassan hátralép. A visszképe űzött, halovány. Charles előrébb gördül, és megáll a tükör pereménél. Ócska kardigánt visel, a szeme alatt sötét karikák, az oldalán Lord Lazarus áll.
- Őrzöm a bejáratot - mondja Wanda. - Induljatok.
- Nagyon köszönjük - mondja Charles. A combjára szíjazva a pisztoly, amivel Wanda bizalmát megnyerte. Erik előre gördíti, az akaratával, az erejével, és átlépnek a higanysűrű üvegen ketten. Wanda a lapnak fekteti a tenyerét: az üveglap ismét szilárd lesz.

Wanda lehajtott fejjel, sírósan zihálva áll. A keze reszket.  

---

következő fejezet >>

 komment: IGEN // nem