Marvel, Steve/Bucky és Thor&Loki mitológia/fantasy/tündérmese. Azért nem vettem nagyon komolyan. A fanart [plassypus] munkája, a történetet pedig [ez] az orosz népdal ihlette.

skandináv/germán mitológia, orosz zenék, no, az észak az észak.

Под Ракитою

Történt, hogy ezüstnyelvű Loki herceg és Thor, a tavaszhozó, förgeteg-görgető, Midgárdban útra keltek. Thor szép szánját jó kosok vonták, egy-egy füst-ziháló, szarvas hím: szemük izzott, bőrük fénylett, és robajlott léptük zaja. Erős Thor hajában megült a télnek havazása, palástja bíbor volt és nehéz, mint a bor. Ármányos Loki farkasnak bőrébe burkolódzott, és ment hát a két testvér, két test, két vér.

Addig-addig mentek ők, kos-vonta szánon, bársonyban, bőrben, míg el nem értek régfolyónak völgyébe. Régfolyó völgyébe füzek fagytak, ágaik jégcsappá dermedve csüngtek le, és az egyik ilyen fa alatt, görbe fa a görbe nagy folyó mentén, ott ült a Tél Katonája. Sötét volt az ő páncélja, az ő haja, sötét korom ült meg az ő szeme alatt, ámde kék volt tekintete, kék és hideg, és vörös a vére, vörös és forró, ami levágott karjáról pergett le, amíg gyémánttá nem fagyott. Ép kezében nehéz kardot tartott, meztelen pengével, mely éles volt, mint télnek szélje, és fekete az is, mint a vértje, a sodronyingje és az undok hidra-rém vére, mely befedte, és a havat is beszennyezte.

Látták ám az Ázok, mit őriz ő, Télkatona a fűzfa alatt: torz fűzfán, hócsavarta, ott volt egy ifjú, jégbe fagyva, jég a törzsön és ő a jégben, a jégtömbben, aranyos hajú, szép ifjú fényfehér páncélban, mellkasán csillag, kezében pajzs, mit maga elé tart.

Megállította Thor a szánt, így kiáltott:
- Hooo!
És leszálltak. Furfangos Lokinak tréfa járt az eszében, és hopp, hollóvá vedlett: előbb csak még sárga lett a szeme, majd lába megtört, karommá görbült, nyaka, háta, válla tollá remegett, és végül hollóvá lett egészen. Oda is repült Télkatonához, havon át és fagyon át, és megült a földön előtte. Télkatona ránézett, bús és öreg volt a szeme.
- Korán vagy, holló - mondta neki -, mert addig én meg nem halok, amíg kedvesem ki nem olvasztom. Bizony - azt mondta a Télkatona -, ötven meg ötven éve őrködöm itt.

Végre már Thor is odaért, Thor-isten, szépszívű és sudár, és így szólt ő:
- A történetedért cserébe, ígérem, segítségedre leszünk.
- Látod azt a folyót?
- Bizony, látom.
- Látod ezt a vért?
- Bizony, látom.
- Látod-e már, hogy mi történt itt?
Thor beismerte, hogy nem, úgyhát a Télkatona türelmesen magyarázni kezdett, mert ilyen volt a természete:
- A hidrára vadásztunk, én és a kedvesem, a hidrára, aki a folyóban élt. Undok szörnyeteg, színe, mint az iszap, fekete, és nyirkos is, nyálkás, nedves, hideg. Vágd le a fejét, és kettő nő helyette. Megküzdöttünk vele; kaszaboltuk, amint tudtuk, de hiába volt. Hagytam hát, hogy felfaljon. - Rebbent ekkor a Télkatona lélegzete: fehér pára futott fel. - Benyelt a szörny, és a gyomrába érve pusztítani kezdtem. De nem tudta az én kedvesem, mit terveztem: pusztulásomat látta csak, végromlásomat, kardját a szörny szívébe vezette. Száz napon és száz éjen át vágtam át magam a szörny gyomrán, és amikor kiértem, itt leltem: várt ő rám, de nem, hogy a hidra bendőjéből visszatérjek, hanem, hogy a mennyekig kísérjem. Itt állt, a fűz tövében; megfagyott; és vele a fűz nőni kezdett.

Thor feltekintett az ifjúra, jaj, magasan a fejük felett.
- Holló, holló - mondta Télkatona -, vájd ki az én szívemet: vérét csorgasd a jégre, és felolvassza azt.
- Kivájom a te szíved - mondta a holló, Loki isten -, de a segítségem én nem ígértem. Cserébe a húsodat kérem: éhes vagyok, hadd falom fel.
A Télkatona fejet hajtott:
- Amint már ereimben nem lüktet élet, a húsomat megeheted.
Károgva örült ennek Loki isten; és ráncba futott Thor homloka, majd felragyogott a mosolya.
- Úgy legyen.
Kivájta hát a holló szívét a Télkatonának: a vértet, majd a mellkasát feltárta, és csillogott a hús és a szív dum-dum lüktetett karmai közt. Bizony, forró volt annak a nehéz szívnek a vére. Loki a jégtömb tetejére szárnyalt vele, és az ifjú feje fölé helyezte. Csöpp-csöpp, a jég olvadni kezdett, csöpp-csöpp, a hő, hű vér alatt. Loki Ázzá lett megint, és a hóba szökkent: vigyora éhes, éles. Körözni kezdett a katona körül, amíg rájuk csorgott a szíve vére és hónak könnye:
- Lovag, lovag, éhes vagyok, add ennem a húsodat!
- Ne olyan hamar! - mondta Thor. - A történetedért segítséget ígértem, Tél Katonája, és megtartom szavam.
Lehívta hát Thor az égből a villámokat, pörölyét pörgetve; és félt és rettegett Loki isten. Thor gömbbé gyúrta a villámokat, és a Télkatona feltépett keblébe helyezte. Azok aztán cikázni, lüktetni kezdtek ereiben.
- Ejnye, ejnye! - hahotázott Thor. - Loki, fivérem, hiszen nézd: úgy ígérted, amíg élet duzzad benne, meg nem eszed.
Így esett, hogy akkor egyszer túljárt Thor isten ármányos Loki eszén. Dúlt-fúlt ő, és mérgében tűzviharrá kerekedett: fölfalt mindent, havat, fát, jeget, de nem az embereket. Tüze hevítette tovább a jeget, és a szép ifjú hamarosan kedvese ölébe esett. Nagyot puffant. Télkatona az ajkaira lehelt, és visszalopta belé az életet. Thor büszkén állt a tűzgyűrűben, és az ébredő ifjút eképp üdvözölte:
- Békét neked! Mondd meg ifjú, mi a neved?
- Steve - mondta az ifjú, aztán kedvesére nevetett, aki csonka karjával átölelte.
- Steve - ismételte Thor, némileg lesújtottan.
A tűz tombolása ismét Ázzá lett, kehes Loki zihálva állt.
- Fölfaltam a havat - mondta -, fölfaltam a jeget, fölfaltam a fákat: de Midgárddal még be nem teltem. Tél Katonája… és Steve… figyelmeztettelek!
- De hiszen ajándékunk van - mondta a lovag, akinek Steve volt a neve, és talpra állt, kedvesével egyetemben. Tarsolyából egy kéken fénylő ékkövet kerített elő: - Úgy akarom, hogy a tiétek legyen.
Loki mohón kapott felé, de Thor leverte a kezét. Kegyelettel vette át.
- Ez a kő a Tesseract: Midgárdot miatta kutattok fel. Mondd meg, hős Steve, hol lelted?
- Ott volt a hidrának szívében.
Thor öblösen nevetett, és hopp, a ragyogó követ zsebre tette, mert varázsos-mély volt az ő zsebe.
- Hagyjuk hátra e szomorú vidéket, bajtársak, barátok! Bátor lovagok, tartsatok velünk: szorgos törpék új kart készítenek neked, Télkatona, és Steve, el kell regélned mindenkinek, hogyan csapta be cselszövő Lokit Thor isten!
- Lásd, ezért nem utazom veled - szólt Loki. - Pontosan ezért nem. - Majd még hozzátette: - Ha te jártál túl az én eszemen, akkor te vagy a cselszövő, s én az isten.
Télkatona, Thor és Steve ezen szívből felkacagtak: és azóta is kacagnak, ha csak meg nem haltak. Vagy abba nem hagyták.

VÉGE


hozzászólok: VALÓBAN //aljas rágalom