"Szóval arroganciád / és kegyetlenséged miatt / visszasodródtam oda / ahol holt zuzmó tenyész / és parázs morzsol moha-hamvakat"
r e : e u r i d i k é
Arroganciád miatt
megtörtem végül,
én, ki tudattalan éltem,
kit majd’ elfeledtek;
megtörtem végül,
én, ki tudattalan éltem,
kit majd’ elfeledtek;
Ha engedtél volna várni még,
kinövök kedvetlenségemből,
békévé vedlek
ha hagytál volna a holtakkal szunnyadni
elfeledhettelek volna téged
és a múltunkat.
kinövök kedvetlenségemből,
békévé vedlek
ha hagytál volna a holtakkal szunnyadni
elfeledhettelek volna téged
és a múltunkat.
Végtelen arroganciádért
és minden pillantásod
viszonzásaként
most elmesélem:
hogy Charles az ágyon hever, és tévedsz, ha ugyanazt az ágyat látod, mint akkor, ez a romja, rongya csak annak, ahogy a Charles romja és rongya a fiúnak akit ismertél és (szerettél)
nem törődsz a fényekkel, de tudnod kell róluk - mert okkersárgák, mint a betegség, lüktetnek, mint a migrén, és ezek a fények Charles fényei, a szemhéja alatt és a halántéka mögött folyvást-folyvást-folyvást, mert ezzel a fénnyel olvad meg a hold és mállik szét a nappal, és ez a fény mindig ott van (ahol te nem)
és Charles az ágyon hever. Ha kérdezted, hát tudnod kell a fájdalmáról - gócpontokban tép végig az idegeken, és szálanként, rostonként szaggatja le az izmokat a gerincről (ilyen érzés) egyesével nyúzza le a csontokról az inakat (ilyen érzés) és a lábai - a lábait Charles nem érzi.
Azt gyűlöli a legjobban, de ébren a gerinc szakadása tartja (és te.) A velőből előgennyedző fájdalom - ahogy az átizzadt takaróba markol, a csomókba állt tollakba, abban nincs semmi hősies (mert ezt várnád el tőle - egy dicső küzdelmet, ugye) és két ujját a nyelvére szorítja, hogy ne kiáltson fel, hogy legyen egyetlen-egy éjszaka, amin nem üvölt végig, amit nem üvölt végig, aztán a két ujja tovább kúszik, tovább a torka felé.
A takaróról lerugdosta a foszlott huzatot, és a fejtámlába kapaszkodva felöklendezi az epés hányadékot, vér és keserű víz (ne aggódj a vér miatt - csak a torka repedezett fel) - a haja hosszú és előre esik (nem tudtad? ez hónapok óta megy így) és a keze remeg, és nem elég erős hozzá, hogy megtartsa, és Charles előre esik.
A morfium.
Hm.
A morfium száraz bőr alatt, a morfium egy szúrás a vénákba, ahogy könyéken kúszik ki a fürdőszobáig, a legyűrődött pizsamanadrágban, a csüggő köntösben, amíg Hank alszik (egy széken az ágy mellett) és Charles a csempén oldalra borulva összegömbölyödik (a lábait nem tudja felhúzni, ahogy megpróbálja lerángatni a nadrágot, látszanak azok a vizenyős, kék és sárga hullafoltok a bőr alatt - ahogy a vér unott tócsákba gyűlik az egyre vékonyodó, egyre lazuló hús alatt) - szóval Charles a combjába vágja az injekcióstű hegyét (ott nem érzi) és a löket morfium (deréktől felfelé bizsergés) (deréktájt fantom-bizsergés) (a neved) (a keze az ágyékán)
Az ilyesfajta veszteség nem valódi veszteség
az ilyesfajta iszony, vonaglása és zátonya és csapdája
csak a feketeségnek
az ilyesfajta iszony
nem veszteség
az ilyesfajta iszony, vonaglása és zátonya és csapdája
csak a feketeségnek
az ilyesfajta iszony
nem veszteség
A keze az ágyékán, tudnod kell, hogy azt nem érzi. Tudnod kell, hogy így fekszik, és bal ökle a szájában van, és a neved a szájában van, a neved, amit nem tud kiöklendezni, a neved, amit mindenki hall majd, hogyan nyüszít. Van ez az ötlete újabban, a morfium miatt és miattad, hogy hallják, ahogy ő hallja őket, a suttogásaikat, hogy hallják őt üvölteni és üvölteni és üvölteni (és hallják a nevedet)
Nyirkos köpés, mozog a csukló, a morfium lüktet és még mindig semmi (csak a suttogások) (ez a te hangod?) (az lehetetlen)
Legyél hat láb mélyen vagy mérföldek mélyén, olyan, mintha fölötted feküdne most és a keze a csempére esik, az ujjai megrándulnak, és oldalra gördülve, fölhördülve levegőt vesz, aztán a hang elcsuklik és csönd van - benntartja a lélegzetét és egyre mered maga elé.
Hank meg fogja találni a tűt. Tud róla. Nem hozza fel.
Az aszpirint, amiket ad neki, Charles whiskyvel issza fel egy ujjfoltos pohárból - akkor jönnek a látomások - és nincs drog, ami elég erős lenne ahhoz, hogy meggyőzze a víziók valósságáról, túl jól ismeri a valóságot, túl jól ismeri a víziókat.
Tudod, volt ez a hülye ötlete.
A Pokol semmivel sem rosszabb a te Földednél.
Tudod, volt ez az ötlet, hogy megmenti a világot, és pontosan olyan nevetséges, mint ahogy hangzik - megmenteni a világot, egy fajt vagy egy újabb embert, aki másnak született. Vagy téged. (Szóval téged nem tudott.) (Vond le a következtetést. Logikus.)
És Charles marokra nyeli az aszpirint és üvegből issza a whiskyt hozzá és a szakállon lecsorgó nyál habos és fehér.
És Charles ébren van és ébren van és ébren van, hogy hallja őket. Mindig-mindig hallja őket, és hallja őket sikítani. Szóval mondhatnád, hogy ez vezeklés, és Hank azt fogja mondani, hogy mellékhatás. De Charles nem beszél róla, nem igazán.
És a neved egy kibaszott titok.
Akkor jön a szérum, amikor már nincs több morfium és nincs elég alkohol, akkor jön a szérum, amikor kúszva próbál kijutni a mosdóba és nem sikerül időben soha, amikor Hank felülteti a vécére és ő látja a tehetetlenül csüngő lábait a csempén, mint a vizes rongyok, és a pénisze egy húsdarab, inkontinens és impotens a lövésed után (aranylövés, egy alternatíva; fehér lövés, az orgazmusod a combjain végigcsorogva, ez régen volt); ha gyávának tartod, tudnod kell, hogy a szérum az ágytál után jött és a háború után, amikor a fejében mind szűköltek és vonyítottak egy istenhez, aki aludt.
Akkor jött a szérum, amikor próbált kinyúlni feléjük - és a nyakukba lihegte a legteljesebb kétségbeesést.
A pokol semmivel sem rosszabb mint a föld
A föld felett
A pokol nem rosszabb
Nem, még a virágaid sem
Vagy ereid fénye
Vagy akár jelenléted
Sem veszteség.
A föld felett
A pokol nem rosszabb
Nem, még a virágaid sem
Vagy ereid fénye
Vagy akár jelenléted
Sem veszteség.
Szóval ha a sors fémből lenne, hajlíthatnád úgy, hogy ez másképp legyen. Szóval a jövő acél, és a múlt koholható.
Ne felejtsd el, hogy a szíve aranyból volt, formázható, forró fém a markodban, amit ólommá gyúrtál.
Szóval ez a te hibád, ha valaki hibázott.
A szérum a gerincvelőbe, a hosszú tű a fájdalom gyújtópontján, és Charles vonyít. (Ez a neved?)
(Mind szűkölnek és vonyítanak.)
Charles a lepedőbe markol. Charles feje oldalra bukik a vállán, és az óra számlapja állandó. Három óra délután, három óra hajnalban, három óra három nappal később és három évvel később. Charles így él (nélküled) és aztán Charles jár, és ha elmosolyodsz rajta, ha szívből felnevetsz, tehetetlenül, ha elhiszed-
Az én poklom semmivel sem rosszabb a tiednél
Bár te virágok közt lépdelsz és eltársalogsz
Bár te virágok közt lépdelsz és eltársalogsz
A föld felett lebegő lelkekkel.
Mert Charles ott áll a zuhany alatt, a balja a falnak vetve és a nevedre harap nyüszítve, részegen, és hátraveti a fejét és a gerinc ívbe rándul - a gerinc ívbe rándul az orgazmussal (így emlékszel rá, nem? a kezed a derekán, ahol a gerinc ívbe rándul, a ponton, ahol megsebzed majd, és most megtartod, ebben az emlékben megtartod és felemeled, ahogy Charles a lepedőbe markol (a levegőbe markol) és a nevedre harap nyüszítve.) Ahogy a gerinc ívbe rándul a plafon fehérré robban, és hátravetett fejjel és nyitott szájjal néz fel, és látja a csendet és ez másvalaki gyönyöre és másvalaki élete és másvalaki csodája de az ő bukása és az ő hazugsága (és te másvalaki vagy)
És ha a virágokról
beszélnék neked
az ösvényt, melyen jársz,
a pokol felé fordítanád,
hátrapillantanál a vállad felett
és én belesüppednék egy
ennél is förtelmesebb
színtérbe
beszélnék neked
az ösvényt, melyen jársz,
a pokol felé fordítanád,
hátrapillantanál a vállad felett
és én belesüppednék egy
ennél is förtelmesebb
színtérbe
Charles az okkersága fényekkel a szeme mögött és az agyában, Charles az okkersága fényekkel a testén folyva hever az ágyában, és Charles ép és egészséges, és Charlesért eljön az éjszaka és amikor lehunyja a szemét, minden fekete lesz - azt a színt látja majd, amit te, amikor álomba buksz, azt a csöndet hallja majd, amit te - és bele fog őrülni; térdelj fölé, ahogy régen, és a kezeit fogd össze a feje felett marokra; a hüvelykedet húzd végig a feszes ereken, és nézd, hogyan nedvedzik elő a szérum a tűszúrásokból és nézd Charles mosolyát - ha felismered még - és nézd, ahogy elnyújtózik és megfeszül alattad, és kezeddel a derekán bontsd fel a köntös csomóját a fogaiddal és kövesd végig ajkaddal combjain a nyomokat, morfium és kokain és heroin és a legszörnyűbb, hogy a testére alig hat (csak lefogyasztja, görcsbe rántja, elszárítja és felzabálja - mára mindennapi tapasztalat) és a legszörnyűbb, hogy az elméjére egyáltalában nem hat - mert csönd van.
Ott van az a csönd, és nincs az a bódulat, ami felzavarná.
Ott van az a csönd, a fájdalmon túl, és benne visszhangzik a neved, Erik.
Legalább a virágokat megtarthattam magamnak
és a gondolatokat, melyeket semmilyen isten
el nem vehet;
a saját szenvedélyem emészt el jelenlétedért
és saját szellemem a fényért;
és a gondolatokat, melyeket semmilyen isten
el nem vehet;
a saját szenvedélyem emészt el jelenlétedért
és saját szellemem a fényért;
és szellemem minden veszteségével együtt
tudja ezt:
bár elenyészik a feketeséggel szemben
és a formátlan sziklákkal szemben
előbb tárul fel a pokol, mintsem hogy végem lenne;
tudja ezt:
bár elenyészik a feketeséggel szemben
és a formátlan sziklákkal szemben
előbb tárul fel a pokol, mintsem hogy végem lenne;
mielőtt végem lesz
fel fog tárulni a pokol piros rózsaként
amit a távozó holtak leszakajtanak.
fel fog tárulni a pokol piros rózsaként
amit a távozó holtak leszakajtanak.
Megjegyzések
(tudnod kell, hogy most néztem meg a First Class-ocskát, vagy ő nézett meg engem - részletkérdés - a lényeg, hogy egy kicsit talán túl lelkes vagyok, elnézésedet kérem érte)
Mielőtt még elvésznek a gondolataim a hajnallal, idézgetek. Mert ez idézni való volt.
"Tudod, volt ez az ötlet, hogy megmenti a világot, és pontosan olyan nevetséges, mint ahogy hangzik - megmenteni a világot, egy fajt vagy egy újabb embert, aki másnak született. Vagy téged. (Szóval téged nem tudott.) (Vond le a következtetést. Logikus.)" ~ Vond le a következtetést, logikus, de szeretem én a te szavaidat, de nagyon szeretem. Ez a 'szóval', ez jajajaj. Egy szóvallal bele sikerült vájogatnod a lelkecskémbe. ;_;
"És a neved egy kibaszott titok." ~ Van nekünk még lelkecskénk? n i n c s
"ha a sors fémből lenne, hajlíthatnád úgy, hogy ez másképp legyen." ~ Ez a hasonlat úgy kellett, mint egy falat kenyér. Főleg miután Erik mennyire sajnálkozik a DOFP-ban. (Nagyon.)
"a nevedre harap nyüszítve" ~ Ha idegesítő, ha nem, ez a négy szó annyira megtetszett, hogy be kellett másolni.
"Ott van az a csönd, és nincs az a bódulat, ami felzavarná.
Ott van az a csönd, a fájdalmon túl, és benne visszhangzik a neved, Erik." ~ Bennem meg ez visszhangzik. Istenkém, ez olyan gyönyörű, ez a két mondat, jaj.
Emellett nagyon tetszik (és fáj - miért érzem, hogy mazochista hajlamaim vannak?), hogy ilyen naturalisztikusan ábrázolod szegényszegényszegény Charles szerencsétlenségét, aki mégis gazdaggazdaggazdag, mert egyszer ott volt neki Erik. Vagy még van is, az emlékeiben. (Egy emlék-Erik is egészen kielégítő lehet...)
Suttogva szólok, hogy jöhet még X-men. Sok X-men. Mert remekül csinálod. (Mi van, ha igazából mutáns vagy, és az a... mutánsságod, hogy ilyen jól írsz? O_O)
Hirtelen nem is tudom, mit mondjak - egyszerűen annyira nagyon örülök, hogy tetszett!
[én is ma néztem újra a 1st Classt, miután tegnap hazatévelyegtem a moziból; a Firstöt korában egy balatoni nyaralás során láttam laptopról, négy-öt másik lányon fekve negyven fokban akik voltak szívesek végig crack-kommentelni az egészet és ezzel teljesen élvezhetetlenné tenni számomra a filmet szóval sértetten kerültem a fandomot leszámítva hogy valahogy mégis van pár fanart a gépemen és leszámítva hogy mégiscsak fassbender és mcavoy és leszámítva hogy valahogy mégis újra és újra eszembe jutott a film az eltelt idő alatt és leszámítva hogy valahogy mégis elrugdostam magam a moziig és azóta nem tanulok hanem mixeket hallgatok, interjúkat nézek és rivert zsarolom, hogy írjon. és írok.]
Bocsánat az eredetmondáért és külön köszönöm az idézeteket mert én meg a soraim többnyire úgy vagyunk hogy bámuljuk egymást és aki előbb pislog az töröl, vagy én vissza az egész bekezdést vagy a sztori likvidálja az én ellenállásomat.
És a rohadt életbe de szerelmesek ezek és de boldogtalanok. Már-már megközelítik a Throbb boldogtalanság-szintjét. Engem meg tönkretesznek, az elvesztegetett fandomperemi időkért bosszút állva hihetetlenül intenzív érzelmi-rohamokkal és a ténnyel hogy hajnal három van de kutatómunka címen még mindig őket guglizom.
az azért. * lassú elismerő taps *
jöhet még x-men? nem hogy képzeled megtiltom hallod nem is értem hogy képzelted
szóval jöhet még
Remélem a költőnő is shipeli őket. Isten nyugosztalja.
Szerelmes szuperkatonák és szomorú mutánsok. Ez a feelzek és a ficek nyara.
[River műhelyében készülget egy repülős történet és fantasztikus lesz; csak így tovább mindenki MERT AZ A JELENET nem lehet szavak nélkül hagyni]
Sok szupererőt a családi ebédhez, és köszönöm!
Nagyon keserű volt, nagyon komor, odavágott és megszorongatott.
De imádtam.
Hú.
Remélem írsz még a fandomban, őszintén remélem, mert fantasztikus ez a páros és az írásaid is fantasztikusak, a kettő együtt meg tökéletes kombó, kiütéses győzelem. Tagadhatatlanul.
(A vers szívtépően gyönyörű, eredetiben is átnyálaztam kétszer, meg még háromszor-négyszer.)
(és istenem az a vers, az, az, az. [mert az az a korszak, ami ők, és hihetetlen, a történelem mennyit képes formálni és torzítani az emberen és hogyan száll meg a korszellem; ugyanakkor végtelenül és ijesztően logikus is])
riadt pillanat,
reméltem a vége
majd nekem is enyhet ad;
De a tehetetlen érzés
mégis úgy áradt szét,
ahogy a méreg is halad
csendben a szív felé.
Fájdalom és kín
immár jóbarátként kisért,
mikor tekintetem az utolsó ponthoz ért.
(Midasra változtathatnád a neved, mert bármihez nyúlsz, az csak ilyen remek lehet.)
és minden kreatív kommented
viszonzásaként
most megköszönöm:
Az ilyesfajta hozzászólás valódi hozzászólás
az ilyesfajta komment, öröme és gyönyöre és ihlete
az írónak
az ilyesfajta komment
tényleg tökre tündéri egyelek már meg köszönöm
És én még azt hittem, hogy a tökéletes nem lehet tökéletesebb. Mindig is érdekelt, hogy Charles hogyan volt képes megbirkózni a tudattal, hogy nem lesz képes többé járni, és ilyen költői formában olvasva minden kérdésemre megkaptam a választ.
A drogfüggőség ilyen szép megfogalmazása csak hab a tortán. Komolyan. A maga groteszk módján öröm volt olvasni.
Köszönöm. ;w;
És mivel hozzászólással vártál, az ígéretemhez híven tadamm, képeslap csak neked :D http://kepkezelo.com/images/zx3y95nqt7tqq8f1b96.jpg
Szóval én napok óta hozzá szeretnék nyekegni, de csak toporgok itt és megint és megint elolvasom és fogalmam sincs, hogyan lehet mindig ekkora ereje.
Literally, nem telt el úgy két órám, hogy ne gondoltam volna ide. Az egész annyira nyers, ritmikus és a sorok egyszerűen lüktetnek. Egy csontig hatoló vízió a srácokról, ami definiál valami megfoghatatlant Charlesból, egy csatakos hajú, nagyon szép Charlesból.
"Szóval ha a sors fémből lenne, hajlíthatnád úgy, hogy ez másképp legyen. Szóval a jövő acél, és a múlt koholható." Számomra ez minden, ami Erik, ez minden fájdalom benne és bennük és én nagyon szeretem ezt a mondatot.
Fogalmam sincs, hogy tehettél valamit ennyire harmonikussá és kegyetlenné egyszerre, de köszönöm, hogy olvashattam és ez ez a DoFP után nagyon kellett ♥
(ugye írsz még a fandommal? ugye? őszintén szeretném, mert elképesztő, amit művelsz velük és aff cherik)
Nagyon szeretnék még írni a fandommal, el is kezdtem valamit, négy oldalig jutottam papíron, éssss Horvátországban hagytam a vázlatot. De talán jobb is, nem lett az igazi - a napokban tervezem rekonstruálni, mert megőrültem a billentyűzetem nélkül.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm úristen.
g y ő z e l e m
köszönömszépen ouo
Amúgy a sztori stílusa valami lenyűgöző. Egészen egyedi, mármint, semelyik másik írásodra nem tudnám azt mondani, hogy pontugyanilyen volt.
LL15
Ez a fic ez tényleg az, hogy amint hazajöttem a moziból, leültem és megírtam. És ritkán jön valami ennyire szívből és zsigerből - és nagyon-nagyon sokat jelent, hogy tetszett; köszönöm szépen~~!