Ab Æterno

 

Good Omens Crowley és Azirafael egy teaházat vezetnek közösen, a kétezres évek óta.

 
AB ÆTERNO

- A bácsin miért van napszemüv-e-e-e-g? - kérdezte Myra, és Crowley a térdére támaszkodva lehajolt hozzá.
- Nyílván azért, kisdrágám, mert vak vagyok. - Biccentett magának, kiegyenesedett, és a pöttyös kancsó alá szorítva egy rongyot, töltött a lánynak egy bögre gőzölgő kakaót.

Egy csepp se ment mellé.

Belepottyantott két puha pillecukrot.

Myra nem látta, honnan vette elő.

Újabban ez volt Crowley munkája.

ISTEN HOZOTT A DOMESDAY BOOK-BAN.

Először is: a név jó ötletnek tűnt.

Crowley ötlete volt.

- Ebben benne van minden, amit szeretünk - érvelt Azirafaelnek, íves gesztusokkal és míves szavakkal. - Könyvek, történelem meg ezek a szarok…
- Apokalipszis…
- Nem leszünk The Decadent Champs’.
- Pedig abban is benne vannak a kedvenc dolgaink - mondta Azirafael. Összefűzte a kezét. Keresztbe dobta a lábait. Kicsit lejjebb csúszott a párnázott széken, és frufruja alól vádlón bámult Crowley-ra, és egyre csak bámulta, bámulta addig, amíg sorsot nem húztak, veszített, csalással vádolta a démont, veszített megint, úriember módjára beletörődött, és úriember módjára kivonta magát a további felelősségek alól.

Egészen konkrétan hímezgetett, amíg Crowley a helybérletet és a bútorvásárlást intézte. Az utolsó vacsora reprodukcióját készítette el 5x5-ös méretben: Azirafaelnek nem volt elég, hogy évezredes késéssel új hobbiba kezdjen, a tetejébe még miniatúrákat kellett készítenie.
Napi hatot.
A könyvesboltja elvesztése nagyon megviselte.
Ó, meg a majdnem-világvége is.

Crowley persze, mivel aranyszíve volt, igyekezett Azirafael ízlése, de legalábbis kedve szerint berendezni a teaházat. Körbebástyázta könyvespolcokkal; süppedő foteleket és kerek kis asztalkákat állított fel, a nyurga falak fából voltak, a  padlón por- és sárlepergető perzsaszőnyeg hevert, a galériára és a privát lakrészükre cirkalmas csigalépcső cikázott fel, és előfordulhat, hogy a dús, bús fafaragásokkal, a vörös függönyökkel és gótikus mozaikablakokkal az egész inkább úgy festett, mint egy kápolna és egy bordélyház zavarbaejtő keveréke, de a cél pont az volt, hogy valahogy elfeledtesse Azirafaellel, hogy egy teaházról van szó.

Néha ő is szerette volna elfelejteni, hogy egy teaházról van szó.

- De hogy vakultál me-e-eg?
- Túl sokáig néztem a napba - dünnyögte Crowley. Szurkolt, hogy Myra most egy bő évig ne nézzen az égre. A hajába markolt, és Newtra sandított. A férfi homlokig egy Gaiman-kötetbe temetkezett, és pont úgy nézett ki, mint aki nem a gyerek apja. Anathema lekocogta, majd félretette a villáját. (Újabban süteményt is árultak. Na ez Azirafael ötlete volt.)
- Bocs - mondta Anathema -, Myra abban a korban van, amikor tapló. Kicsim, a bácsin azért van napszemüveg, mert démon. Jó?
- Jó.
- Lécci hangosabban. - Crowley vigyorgott.
- Déééjmon! - rikkantott Anathema, azzal felvonta a szemöldökét. Crowley az asztalba kapaszkodva közelebb hajolt hozzá.
- Nem kedvellek - bazsalygott bájosan -, sosem kedveltelek, sosem foglak kedvelni, és esténként fürösztöm magam a gondolatban, hogy legkevesebb hatvan év és annyi neked.
- Na - mondta Newt. - Na.
- Ahogy akarod, Tony.
- Crowwwley.
- CROWLEY! - csilingelt Azirafael. - Rendelés a hatosnál, kedves!
Crowley megfordult, a tenyerét beletörölte fekete kötényébe, és felszegett fejjel a pulthoz röppent. A sütőből elővarázsolt egy áfonyás angyaltortát. Azirafael büszkén figyelte, ahogy sikerül  ujjbegyekre egyensúlyoznia, és Crowley puhán visszamosolygott rá.

Érte csinálta ezt az egészet.

HÁLÓSZOBA

- Angyal? Alszol?
- Te meg fújod néha az orrodat, piha. Láttam.

- Nem… Nem úgy értem. Most alszol-e.
- Óh? - Azirafael úgy tűnt, őszintén elgondolkozik. A hasára hengeredett. A hasa alól kihúzta a Paradise Lostot.
A hálószobájukban könyvek voltak.
Könyvek voltak mindenütt. Meg egy ágy is. Mellesleg.
Tetőablakok hajoltak föléjük, amin jégvirágok futottak szét az este-kék derengésben. Azirafael ásított.
- Szerintem igen, valóban alszom.
Crowley közelebb törleszkedett, maga köré csavarva a takaró ráeső felét.  
- Angyal - motyogta. - A barátaid bunkóztak velem egy sort, és…
- Jaj - búgta Azirafael. - Jaaaj. - Meglapogatta Crowley arcát. - Úgy sajnálom.
A legrosszabb az volt, hogy nem gúnyolódott.
- Nem ez a lényeg - hadarta Crowley türelmetlenül, de Azirafael csitítva beesett mellkasára vonta a fejét, és dédelgetve átkarolta a vállait. Crowley fásultan és feszülten tűrte, hogy végigcirógassa a hátát, a homlokára csókoljon és olyasmiket mondjon, hogy “biztos csak a munkádat végezted,” meg “ejnye, no.” Egy idő után rezignáltan kérdezte:
- Most jobb?
- Igen, most jobb neked.
Crowley megpróbált kikászálódni az ölelésből, aztán ráébredt, hogy egész kényelmes, sőt, határtalanul kényelmes egy félálomban szuszogó Azirafaelhez bújni (ez a felfedezés az eltelt évtizedek óta újra és újra kellemesen meglepte), és megpróbálta valahogy beékelni az állát az angyal vállához.
- Tudod - mondta -, azért igazuk van…
- Ugyan, ugyan.
- ...a szemeimmel kapcsolatban…
Azirafael felkapta a fejét. A homlokuk összeütközött. Crowley felszisszent, Azirafael pedig feltápászkodott.
- No de mégis, mi bajuk volna a te szemeiddel? - A zöld búrás éjjeli lámpa kapcsolója után tapogatózott, nem találta, igével fellobbantotta, és a hirtelen fényben Crowleyra hunyorgott. - Kezdetnek is - mondta -, legalább látsz velük…
- Na ja, na ja - legyintett Crowley, ahogy felült, és a hátát az ágy keretének vetette. Azirafael felhúzta a térdeit, és rájuk könyökölt.
- És olyan szépek - motyogta. - Borostyánszínűek.
- Sárgák.
- És az íriszeid…
- ...keskenyek? Meg sosem pislogok, és amikor igen, bár ne tenném?
- Gyönyörű vagy - makacskodott Azirafael -, hiszen annak is kell lenned-

- Ez nem hiúsági kérdés - vágott közbe Crowley, aztán egy pillanatra elhallgatott. Összeszedettebben folytatta: - Ez, kérlek, biztonsági kérdés.
- Nonszensz. Ebben a században már aligha rontanak neked, amennyiben kiderülne, hogy…
- Nem, nem az. Nem akarom magunkra terelni a figyelmet. Ezt az életet akarom, meg akarom tartani. Érted? És ha bármi fenyegeti… - Megköszörülte a torkát. Azirafael félrebiccentette a fejét.
- Oh, Crowley, te annyira…
- Na-na!
- Úgy hiszem értem, mire gondolsz - bólintott Azirafael. - Minden bizonnyal találunk megoldást Az Interneten.
Azirafael úgy ejtette Az Internet nevét, mintha egy magasabb rendű entitásról beszélne. Crowley szenvedve felnyögött, és a fejére húzta a takarót.
Ülve aludt el.

Másnap reggel arra ébredt, hogy Azirafael a képébe tolja a kindléjét. (Ez volt az egyetlen olyan technikai eszköz, mellyel hajlandó volt őszinte barátságot kötni, és melyben megbízott annyira, hogy az Internet elé járuljon vele.)
Azirafael vigyorogva térdelt Crowley felett, alsógatyában, pulóverben, a haja csupa kóc, a szárnya csupa kóc.
- No nézd csak, mit találtam!
- Megint nyertél egy iPhone-t?
- Az igazán aljas volt tőled. Nem, nézd, nézd!
Crowley elvette tőle a readert, és fáradtan morogva kikászálódott az ágyból. Ahogy volt, apateremtette meztelenül vágott át az apró szobán, az ablakhoz sétált, felhúzta a redőnyt. A párkányon észrevett egy ezüst cigarettatálcát. Fél ujjal felpattintotta, és kérdő tekintettel nézett Azirafaelre. Az angyal sürgetve bólintott. Crowley vett egy szálat, a végére harapott (eper és vanília, miket ki nem találnak, miket ki nem talál,) és hunyorogva a képernyőre meredt.

SZÍNES KONTAKLENCSÉK NAGY VÁLASZTÉKBAN!

- Te most szopatsz.
Azirafael kuncogott.

AZ OXFORD STREETEN ÁTVÁGVA

Crowley kitartóan káromkodott, odébbrobbantott egy galambot, majd szitkozódott tovább:
- Nem fér a fejembe, hogy nem jutott eszembe, hogy lehetek ekkora-
Átvágott előttük egy busz. Crowley ment tovább, keresztül a double deckeren.
- ...szott évek óta… Jössz már, angyal?
Azirafael példamutatóan megvárta, amíg a forgalom újra realizálódik valahogy, aztán átsprintelt az úton, a kezeit a kabátzsebébe süllyesztve. A prémgallért kócolta a szél. Crowley fekete katonai kabátot viselt, napszemüveggel, télen, utoljára, kibaszottul utoljára.

Azirafael megpróbálta gálánsan kitárni előtte az optikus üvegajtaját. Bájosan sokáig nem jött rá, hogy kifelé nyílik, bent pedig rögtön bepárásodott a szemüvege.
- Nohát - jegyezte meg. - De December.
Crowley lebámult rá.
- Szeretlek - közölte, aztán zsebretett kézzel előre vágott, hogy beszéljen a bolttulajjal. Azirafael udvariasan téblábolt egy darabig és érdeklődést színlelt a berendezés iránt, aztán követte. Crowley már javában a lencséket nézte.
- Zöldesszürke legyen szerinted - kérdezte Crowley -, vagy szürkészöld?
- No né, van piros is.
Crowley felé fordult. A kerek, vörös lencsés napszemüveg szerencsére eltakarta a pillantását.

- Ez a szín illik hozzád - intett Azirafael az egyik mintadarab felé (csuklóból, elegánsan; Crowley titkon követte a kezének a mozdulatát - az erek kéken derengtek elő a finom bőr alól) -...lyeid.
- Pardon?
- Ilyen árnyalatúak a pikkelyeid - ismételte el Azirafael; képes volt elismételni az asszisztens füle hallatára. Crowley úgy döntött, nem tartoznak neki magyarázattal.
- Akkor ebből kérünk - mondta Crowley, kihúzva magát - két darabot.
- Két párt?
- Egy párt. Két szemre.
Azirafael gúnyosan felhorkantott, és a szája elé szorította a tenyerét.

A DOMESDAY BOOK

nyitási idejét Azirafael legmegátalkodottabb reményei ellenére sem késték le. Most a pultot támasztotta, felhajtott ujjú ingben, és sűrűn bólogatva magyarázott:

- Csak ajánlani tudom: kaktuszból készítjük.

A vendég fintorgott.

- És a negyvenhatos tea, a Body Electric? Az az a szám?

- Nos, ami azt illeti, Witham úr kiváló költeménye ihlette, melyeknek kezdősorait jómagam szereztem… szerettem. - Megköszörülte a torkát. - Ha felles a galériára, biztos vagyok benne, hogy a költemények szekciónál a W betűnél talál egy kék kötésű kötetet, mely a Harper Collins gondozásában…

- Fucking fuck - zengett alá a galériáról, szépen csengő kiejtéssel és Crowley sajátságosan éles hangján. Azirafael a mennyezet felé fordította a tekintetét.
- Mint tehát mondottam…
- Fffuck me! 
Azirafael ököbe szorította a kezét, és zavart mosollyal nézett a vásárlóra.
- Úgy hallom, az üzlettársamnak nehézségei támadtak. Egy perc türelmét kérem.
Kisasszézott a pult mögül, gyorsan megigazítva a masnit fehér kötényén. Félúton megtorpant, és bűntudatosan visszabattyogott a vendéghez.
- Nem voltam őszinte magával. Az úriember valójában a pártnerem.
- Fucking Mr Fuck Fucklengton from Fuckfordshire…!  
- A kapcsolatunk, ugyebár, romantikus, mi több, szexuális jellegű…
- FUCK!
- Elnézését kérem. - Azirafael kurtán meghajolt, és a lépcsőkön felrohanva a lakrészbe ért. Minden ajtót nyitva talált. Crowley a fürdőszoba zöld márványán hevert, körülötte és a pompás kád szélén mindenütt buján burjánzó szobanövények és aranyszélű tükrök.
- Miben lehetek a segítségedre? - tudakolta Azirafael, ahogy óvatosan átlépte Crowley oldalra borult testét.
- Ne szólj hozzám.
- Ho-hó, már próbálkoztál is a lencsével? - Azirafael óvatosan felemelte a földről a kis tégelyt, és Crowley mellé guggolt. A férfi felült, és megropogtatta a vállát.
- Kis híján megvakultam - jegyezte meg. - Csak, hogy tudd.
- Zeng az agóniádtól a teázó.
- És te örülsz ennek.
- És én örülök ennek.
- Akkor nyomd be nekem aztán nyomassuk.
Azirafael elpirult. Crowley pontosított:
- Te, nekem, kontaklencse. Csináltál már ilyet?
- Ó, persze. De kényelmesebbnek találom a szemüveget, talán neked is inkább… - Elhallgatott.
Crowley a tenyerébe temette az arcát. Azirafael finoman az álla alá nyúlt, aztán összpontosított. Közelíteni kezdett az ujjbegyével Crowley szeme elé, a nyelve hegyét félig kidugva. A démon szemére tejfehér hártya vonódott.
- Ez igazán szükségtelen volt, kedves.
- Reflex. Bocs. Megint.
Azirafael megmártotta a lencsét a folyadékban, és újrapróbálkozott. Crowley élesen beszívta a levegőt a fogai között, és egyre hátrább és hátrább hajolt.
- Ez így nem… fog…
És hátrább és hátrább: végigfeküdt a talajon, Azirafael pedig rajta hevert:
- Csak egy… kicsit…
- Nnn…
- Rögvest- rögvest benn van…
Crowley elröhögte magát. A pillanatot kihasználva Azirafael gyorsan becsúsztatta a lencsét.
- Megvagy?  

- Megvagyunk? Huh! Milyen hamar ment. Jöhet a másik.  
Azirafael kifejezéstelenül bámult le rá.

A TÜKÖRBEN  

egy Anthony J. Crowley volt, kétségkívül; a bőre fehér, száraz, szélcserzette, az orra görbe, a szája keskeny, a haja oldalt felnyírva, fülbevalók és piercingek a helyükön; az arc fiatal volt, csinos, és, mindenek előtt, emberi. Crowley végighúzta az ujját az arccsontján, aztán egy óvatos mozdulattal lehúzta a bőrt a szem alatt.
- Ne idétlenkedj - szólt rá Azirafael. Crowley nyelvet öltött. Villás nyelve volt. Azirafael szemforgatva cöcögött. Azirafael szeme éppen fátyolos kékben játszott, borongó fénye a téli égbolt, és Crowley tudta, hogyha egészen közel hajolna hozzá, látná benne a künn kavargó hó csillámlását és a távoli azúr mennyeket a mélyben. Angyalszemek.
Crowley a tükörbe nézett. Lustán elvigyorodott.
- Hogy tetszem?
- Nagyon.
Crowley kiegyenesedett, és az ujjaival félrefésült pár hullámos hajtincset.
- Te, angyal?
- Hmm?
- Így lehet egyetlen szempillantás alatt átvágni valakit.
Azirafael felhördült, és hátat fordított. Crowley követte őt lefelé a kanyargó lépcsőkön.
- Nem akartam szemtelen lenni.
- Csitulj.
- Igazán nem vetheted a szememre…
- Így legyen kedves veled az uramfia - dünnyögte az angyal. Crowley a korlátra ült, leszánkázott pár foknyit, és elé ugrott; hátrálva magyarázott tovább:
- Kedves, mi? Te? Az én szememben a szálkát is észreveszed, a magadéban pedig a…
- Gerenda.
- Pontosan a gerendáut! - Crowley tiszta erőből a tartógerendának vágta a tarkóját, megcsúszott, és gurulva tett meg egy félemeletet. Azirafael a magasból bámult rá.
- “Gravitáció nélkül” - mondta - “ugyan, hol lennének a bukott angyalok?”

A HÓ

pedig csak szakadt szakadatlanul, és egész úton elkísérte őket. Egy befagyott tó partján ültek egy rácsos fémpadon.
- Pi-pi-pi-pi - próbálkozott Azirafael. - Pi-pi-pi-pi!
- Elrepültek.
Azirafael a messzeségbe bámult.
- Pi - motyogta lemondóan. A kezében kenyérvéget morzsolgatott. Crowley átvetette a karját a háttámlán, és a hüvelykujjával végigsimított az angyal vállán.
 Öregszik.   
A gondolat kijózanította egy pillanatra. Azirafael felé fordult, hunyorítva nézett rá.
Azirafael persze időtlenül és idültül üde volt mindörökre, sápadt, rózsás arcocska, izzó, óarany fürtök glóriája, puha, makacs ajkak, pisze orr: reneszánsz mesteremberek még giccsmentes ötlete a tavaszról, a dicsőségről és a mennyországról, de Azirafael pont úgy fakult meg, mint a portréik, valami komorságot mart az arcára az idő, sötét karikákat a szemek alá és hegyessé ívelte a csontjait. A kezén látszott az egész a leginkább, amit most pirosra csípett a dér, ami most egyre remegett: Crowley két tenyere közé vette hát a kezét, és rálehelt. 
 Öregszünk. Együtt öregszünk meg. Eonoktól eonokig…
Azirafael fáradtan rámosolygott.
- Menjünk be.

A TEMPLOM

harangjai egyre zúgtak, amikor beléptek, mindketten összeillő fekete öltönyben, a mellükre virág tűzve. Azirafael egy ösztönös mozdulattal a szenteltvíz-tartó felé nyúlt; Crowley a kezére csapott.
A násznép egy emberként feléjük fordult.
Azirafael Crowleyba karolt, és egyre szabadkozott, ahogy átvágtak a padsorok között.
- Bocsánat… Elnézést…
- Mennyire van közel a székem a monstanciához? - tátogta Crowley.
- Nincs neked széked, állni kell szépen.
- Akkor vissza az egész.
Adam feléjük fordult, és elvigyorodott. Harmincöt éves volt, de úgy mosolygott, mint kölyökkorában. A tekintetében lappangott csak valami ősi, űzött félelem, amióta elég idős lett hozzá, hogy felfogja önmagát.
Crowley viszonozta a vigyort, és felvonta a szemöldökét. 
 Ilyen kicsi voltál. A karjaimban tartottalak. Meg akartalak ölni. 
 - Héj, bocs, London, utak, GPS, tudod.
- A lényeg, hogy nem maradok tanúk nélkül, segáz.
- Drága Adam - sóhajtott Azirafael, ahogy illemtudóan mellé sorolt és két kézzel megszorította a kezét -, azt kell mondjam, roppant mód elegánsan festesz ezúttal is.
Azirafael a személyes felelősségének érezte, hogy Adam előző házassága zátonyra futott, de hogy ezt eltitkolja, szeretett másokat hibáztatni érte.

Adam színész volt, a Royal Shakespeare Company-nél játszott, és ugyanolyan torokszorító hitelességgel alakította Macbethet, mint Falstaffot. A jelenléte betöltötte a színpadot, minden szava valósággá révült, és Crowley a maga részéről sosem tudta eldönteni, tehetség vagy hatalom áll-e ennek a hátterében, de úgy döntött, ezt jobb, ha nem említi Azirafaelnek.
- Alig győzöm kivárni, hogy bemutass a menyasszonyodnak - suttogta az angyal. - Bizonyára elbájoló teremtés. Muszáj elmesélned, hogyan találkoztatok!
Adam megdörgölte a tarkóját.
- Ööö, Bath-ban. Somerset. Nyaraltam.
- Jól emlékszem - emelte fel a mutatóujját Crowley - hogy azt írtad, Batshevának hívják?
- Ümm, aha. Ja.
- Aha.
- Nocsak, pont mint… - kezdte Azirafael. Crowley oldalba könyökölte. - Pont mint… egy héber név!
Adam épp mondani készült valamit, amikor felzúgtak az orgonák. Mind a kitáruló ajtó felé fordultak. Adam a fogai közt szűrve dünnyögte:
- Oké, lefeküdtem vele esküvő előtt, sokszor, de ti meg buzik vagytok.
Crowley rávert a fenekére.

IGAZÁBÓL

- Igazából nagyon helyes lány - mondta Azirafael, ahogy húzott magának egy széket. - Beszéltél vele? Művelt, kiváló a humora, és a modora sem hagy kívánnivalót maga után: azt kell mondjam, kész kis úrihölgy...

- Aha, lenyűgöző.

- Nézi az Öreglányokat.

- Ó? - Crowley érdeklődve kihúzta magát. - Tényleg?

- Meg a Jóbarátokat. Rákérdeztem neked.

- De nem az a lényeg - vágott az asztalra Crowley -, hanem hogy aki szerint Chandler boldogabb…
- Tökéletesen igazad van, kedves.
Crowley nagyon érzelmes tudott a kedvenc sorozataival kapcsolatban. Nyelt egyet, és megigazgatta a haját.
- Táncolnak? - kérdezte élesen. Megköszörülte a torkát.
- Ühüm. - Azirafael felkönyökölt az asztalra. - Fiatalok.
- Heh. - Crowley elmosolyodott, és merengve nézett maga elé. Azirafael kiszolgálta magát a tányérjáról: Crowley direkt meghagyta neki a szárnyakat. A démon a szeme sarkából figyelte, ahogy Azirafael elrendezget egy tálcán mindent, aminek a fogyasztását a szervezete egyáltalán nem kíván meg, és ahogy önt magának egy pohár vörösbort egy vizeskancsóból.
- Isten-Is… kocc’, kedves.
Crowley egy biccentéssel viszonozta a tósztot, aztán kihúzta a székét.
- Táncoljunk.
- Vacsorázom.
- Harmadjára.
- Éhes vagyok.
- Nem vagy éhes - Crowley a kezét nyújtotta. Azirafael felhajtotta a borát, és az evőeszközöket gondosan félretéve felállt. - Figyelmeztetlek: a táncparkett ördö…
- Ha-ha.

Azirafael bosszúsan biggyesztett; a grimasz után csak aggodalom maradt. Crowley a derekába karolt.
- Hé.
Massive Attack szólt. You are my angel. Crowley tátogta a szöveget. Azirafael elnevette magát, és a fejét ingatva közel vonta őt.
- Hogy mindig ezt teszed velem - suttogta. - Hogy mindig ezt teszed értem.

Crowley végigsimított a hátán, és mélyen a szemébe nézett, ahogy összetámasztották a homlokukat. Lassúztak. Köröttük keringő halandó párok danse macabre-ja. Egymás ajkait kutatták, Crowley a csókba suttogta:
- Emberöltőről-emberöltőre beléd szeretek, és századról századra átélhetünk egy szerelmet. Szóval, mit szeretnél?
Azirafael beharapta az ajkait. A Domesday Bookot akarta, egy becsületes és rosszul fizető állást a hét hat napján; Crowleyt akarta a rosszul forrt szárnyaival és Anthonyt a zöld szemeivel; és -
- Meghalni - mondta. - Mióta már, nem tudom, de csak érted viselem el az öröklétet. Ha nem osztozhatnék rajta veled, akkor... Nem is tudom…  
love you love you love you love you
- Holnap - mondta Crowley - korán kell fölkelnünk, hogy ki tudjuk takarítani a boltot. Elmosogatunk, és letöröljük az asztalokat, és kikészítjük a bögréket, és a menüket, és krétával felírjuk a napi kínálatot, és szólni fog valami a rádióból és hideg lesz és fázni fogunk és fel kell majd csavarnunk a fűtést, és össze kell bújnunk az este, mert tényleg, komolyan fázni fogunk és fáradtak leszünk, és ki fogjuk fizetni a számláinkat hó végén, és nem marad pénzünk, és azt fogjuk enni, ami a hűtő aljában maradt, ami répa lesz meg az a negyed kiló dió, és a fenébe, még az is lehet, hogy valamelyikünk majd náthás lesz vagy úgy tesz, ez az, lázas leszek, igen, mindig érdekelt, milyen, és-
Azirafael keze még mindig a hátán pihent, a lapockák közt, a szárnyak közt. Az ujjabegyein érezte a puha tollakat, a saját vállain pedig - a súly, mint az ólomé, a súly, mint az örökkévalóságé -

soha nincs vége.

---

komment: igen // nem

Azirafael idézete: Toba Beta - My Ancestor Was an Ancient Astronaut