FONTOS-E MELEG KARAKTEREKRŐL ÍRNI?
A kérdés így is hangozhatna: van-e létjogosultsága vagy egyáltalán értelme a slash fikciónak azon túl, hogy szórakoztató írni és olvasni?
A rövid válasz az, hogy van.
A hosszú válasz valamivel bonyolultabb.
Ahogy a korábbi cikkben írtam, a nők reprezentációja létfontosságú: egy társadalomban, ahol a polgárok 50%-a nő és 50%-a férfi, érthetetlen, hogy csak a férfiakról beszéljünk állandóan, és minden könyv- és film kizárólagos hősei ők legyenek.
A homoszexuálisok viszont koránt sincsenek jelen ilyen túlnyomó arányban (nyilvánvalóan): az Egyesült Királyság (Anglia&tsai) területén a Nemzeti Statisztikai hivatal 0.5%-ra taksálja a nem-hetero lakosok számát; a neves Kinsey jelentés viszont közel 10%-ra. Nincs megbízható adat náluk se; nálunk, Magyarországon pedig nem készült erről a lakosság számára is elérhető, megbízható felmérés.
Ahogy a korábbi cikkben írtam, a nők reprezentációja létfontosságú: egy társadalomban, ahol a polgárok 50%-a nő és 50%-a férfi, érthetetlen, hogy csak a férfiakról beszéljünk állandóan, és minden könyv- és film kizárólagos hősei ők legyenek.
A homoszexuálisok viszont koránt sincsenek jelen ilyen túlnyomó arányban (nyilvánvalóan): az Egyesült Királyság (Anglia&tsai) területén a Nemzeti Statisztikai hivatal 0.5%-ra taksálja a nem-hetero lakosok számát; a neves Kinsey jelentés viszont közel 10%-ra. Nincs megbízható adat náluk se; nálunk, Magyarországon pedig nem készült erről a lakosság számára is elérhető, megbízható felmérés.
A nem-hetero férfiak és nők egyértelmű kisebbségben vannak. A nagy számok törvényei szerint logikátlan lenne, hogy mondjuk minden második filmben szerepeljen egy meleg pár - pont ezért annyira meghatározó az, hogy amikor mégis felbukkannak, milyennek mutatjuk őket.
A legnagyobb ellenségünk az általánosítás lesz, aztán pedig a humorfaktor.
Személy szerint fenntartom, hogy a romantikus történetek annyira mérhetetlenül ellaposodtak a romkom formulára épülő történetek (ld: középosztálybeli harmincas fehér férfi gürizik a munkahelyén, amíg össze nem sodorja a véletlen egy olyan nővel Aki Annyira Más Mint Minden Nő Akit Idáig Ismert és ez örökké megváltoztatja az életét; kapásból fel tudunk sorolni minimum öt filmet) hogy kifejezetten üdítő változatosság, ha kisebbségieket adunk hozzá a történethez, legyen szó egy nem-hetero párról, színesbőrűekről vagy fogyatékkal élőkről (ezzel óvatosan: alapos utánajárást igényel) Ha színes, izgalmas és érdekes irodalmat szeretnénk, nem számítanak a statisztikai adatok. A másság nem valami rettenetes tabu, hanem egy csodálatos lehetőség, hogy felismerjük, mennyire gazdag a körülöttünk lévő világ, és ezt megjelenítsük papíron/monitoron is.
Ha a média képes valóságosan ábrázolni ezeket a viszonyokat és hűen bemutatni, az segíthet csökkenteni a homofóbiát; gátat vethet az iskolai gúnyolódásoknak, a munkahelyi botrányoknak, az ezzel kapcsolatos balhéknak, bűnügyeknek, gyilkosságoknak, korlátozásoknak és harcoknak. Ha meg tudjuk mutatni, hogy az ilyen viszonyok, az ilyen emberek is teljesen normálisak, egy elfogadóbb, nyitottabb jövő felé indulunk el, ami a megértésen és az elfogadáson alapul. Minden gyűlölet gyökere, legyen az rasszizmus, homofóbia vagy nőgyűlölet, a tudatlanság. Minél több és jobb munka készül ezekről a kisebbségekről, minél több emberhez jut el, minél több embert érint meg, gondolkoztat el vagy szórakoztat - annál nagyobb esélyünk van a haladásra.
Szóval kezdjük is el.
NEM-HETERO. MONDOM, HOGY NEM.
Amiért ezt a kifejezést használom (notóriusan), az az, hogy a homoszexualitás közel sem fedi le a szexuális beállítottság széles szivárvány-skáláját. A hivatalos angol megnevezés az LGBTQ például a "leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális/transznemű és más (=queer)" rövidítése (mondd ki egy levegővel, és megérted, miért betűszó.)
Ráadásul a szexuális beállítottság különbözhet a romantikus beállítottságtól (=romantikusan vonzódsz például nőkhöz is, de nem tudnál szexuális kapcsolatot elképzelni velük), sőt, a biológiai nem nem mindig azonos a "gender"-el: a nemmel, amibe te sorolod magad.
Ebbe azért nem megyek bele most részletesebben, mert
- a szerelem nemektől és beállítottságoktól függetlenül is: szerelem
- mind különböző. mind egyenlő. mind emberi.
- a slash irodalom elsősorban mindkét részről férfi identitású, homoszexuális partnerek szerelmét mutatja be. és itt kezdődnek a problémák.
A PROBLÉMA
ÁLTALÁBAN MI VAN
Emberek vagyunk. Nagyon szeretünk címkézgetni. "Ez itt egy cica, ez itt egy fa, az meg ott, kisfiam, egy buzi." A probléma ezzel az, hogy szeretjük, ha az általunk megnevezett dolgok következetesen idomulnak ahhoz, amit gondolunk róluk: a macska legyen négy lábú, lehetőleg szőrös és dorombolásra hajlamos, a fának legyenek levelei és gyökerei, a buzi meg... hát... talán hordjon V-kivágású rózsaszín pulcsit, és legyen a hóna alatt a pincsikutya és beszéljen affektálva, biztos ami biztos.
- Aki heteró, az gyakrabban visel mondjuk zöldet, mint a melegek?
- Vagy jobban szereti a zsömlét?
- Esélyes-e, hogy a heteróknak jobban tetszenek a krimik?
- Az összes heteró, akire most gondolsz, háziállatot tart?
Mint a példa is mutatja, bármilyen kicsi is a csoport, pusztán a szexuális beállítottságuk alapján lehetetlen őket kategorizálni.
A szexuális beállítottság pusztán egy dolgot határoz meg: a szexuális és romantikus beállítottságukat (*meglepett hörgés a háttérben*) Ennek eredményeképpen, a melegekről az egyetlen dolog, amit a "meleg" szó elárul az az, hogy a férfiakhoz vonzódnak. Kalandot keresnek, váltott szexpartnert, élettársat, házastársat? A kemény macsókhoz vonzódnak, az érzékeny lírai lelkekhez, a jóképű fenegyerekekhez?
Még ezzel kapcsolatban is minden teljesen személyfüggő. Egyedül a nem adott.
Mivel viszont jelen társadalmunkban mindig sztereotipizálni akar (mert a dolgok legyenek inkább pontatlanok vagy tévesek, mint bonyolultak) ezért nagyon szeretnének minden meleget nőies tulajdonságokkal felruházni (ami nagyon jól mutatja az általános vélekedést a "gyengébbik nemről"... a feminin szégyenletesnek van bemutatva). Szeretnék egyértelművé tenni, hogy ők mások, hogy ők különbözőek, és ez igenis egyértelmű és azonnal látszania kell.
Ezt kapjuk tehát a médiában is, ahogy egy korábbi cikkben már keseregtem felette:
A tömegmédiában általában kétféle meleg karakterrel találkozhatunk. Az első, aki a poén kedvéért tűnik fel romkomokban és limonádémozikban: a modora nőies, csípős, fanyar humora van és tájfun-szerű érzelmei. A másik, akinek valóban van szerepe a történetben, de az egyetlen szerepe, hogy ő, kérjük szépen, meleg. Legfontosabb és sokszor egyetlen ismertetőjegye a szexuális beállítottsága, és a története is kimerül szerelmi életének viszontagságaiban.
Ha valami nem-nem-soha egy slash fanficben, akkor ez az. Természetesen írhatsz drag queenekről (sőt, kifejezetten bátorítok rá mindenkit), de ha adva van egy karakter (mondjuk John Watson vagy Hannibal Lecter) akkor nehogy azzal próbáld meg bemelegíteni, hogy hirtelen elkezdi örömét lelni a kertészkedésben és apró szőrös állatok simogatásában, mert sírni fogok. Vérkönnyekkel.
SZÓVAL EZ VAN. MI NE LEGYEN?
Aztán eljön az a pont, hogy az embert már nem érdekli.
Mindenkinek a magánéleti döntése, mennyire kapcsolja össze a hobbiját az életével, mennyire szereti világgá kürtölni, mit ír vagy mit olvas, hogy van-e olyan helyzetben egyáltalán, hogy megtehesse ezt: épp ezért ezt nem is akarom kritizálni vagy leszólni ezt a hozzáállást, hiszen egyénfüggő, és a társadalmi homofóbia generálja a jelenséget.
A problémát én akkor (és csakis akkor) érzem, ha ez az óvatos, összesugdolozó hangnem a mű soraiban is visszaköszön. Ez a következő két végletben szokott megjelenni:
- Felnőtt férfiak, akik évek óta tisztában lehetnek szexuális beállítottságukkal (de legalábbis sejthetik) drámát-drámára halmoznak pusztán a partnerük neme miatt ("nem lehetünk együtt, hiszen te férfi vagy!"), az egész művet átlengi a rettegés, a kapcsolat valamiféle bűnös és botrányos viszonyként van ábrázolva.
- Mindenki
vagy meleg, vagy slasher. Dean meleg. Castiel meleg. Sam is meleg, jár
a' Gabriellel. Ennek az összes többi karakter örül. Mármint nagyon örül.
Mrs Hudson rendszeresen gratulál Johnlockéknak. És Molly is. Meg Irene. Meg Lestrade. Meg Moriarty. Az egész sztori egy rózsaszín buborékban lebeg. Buzik mindenhol. Boldog, áldott buzik.
Probléma Egy Tehát: Ha valahol szabad lehet az ember, akkor az a képzelete. Itt nem kell rejtőzködnünk, magyarázkodnunk, és nem kell a saját félelmeinket rávetíteni a karakterekre, ha ők azt nem érzik. Dean Winchesternek vagy John Watsonnak minden bizonnyal lennének kétségeik és problémáik, de Cecil Palmernek vagy az Elveszett Próféciák Crowleyjának szinte biztosan nem. A meleg-vagyok-segítség dráma viszont olyan sűrűn előfordul a ficekben, hogy már szinte műfaji sajátosság. Hadd hozzak egy gyönyörű ellenpéldát:
Ő volt John Watson, orvos, néhai katona, a női keblek nagy barátja, a világ egyetlen konzultáns detektívjének megtűrt bűntársa és egyben szeretője.
Attól még nem volt meleg.
Rendben volt ez így. Tényleg rendben.
- Jupiter Ash, A Study in Sexuality
És Probléma Kettő: Az egyetlen problémám az, hogy hiteltelen. Azt mutatni, hogy melegnek lenni irtóztató szégyen és bűn és gyötrelem legalább akkora tévedés, mint arról beszélni, hogy egy homoszexuális viszonyt mindenki elfogad majd és ünnepel, és a külvilágtól aztán semmiféle negatív visszajelzés nem fog érkezni, sőt, ha meleg vagy, akkor biztos, hogy a szerelmed is meleg, de minimum bi, és minden tökéletes.
DOBJUK FEL A HANGULATOT MÉG TÖBB POZITÍV ELLENPÉLDÁVAL!
Az eredeti prezentációban itt nagyon hosszan beszéltem a Night Vale-ről.
Nagyon hosszan tudok a Night Vale-ről beszélni.
A helyzet viszont ez: akár érdekel a műsor, akár hidegen hagy, minden magazin arról cikkez, hogy ennél tökéletesebb melegábrázolást kortárs médiában mégsenkisoha.
Tehát érdemes meglesni a formulát.
"Annyira újszerű és üdítő látni, ahogy egy meleg kapcsolat a project nagy részévé válik, de nem a fő részévé."
Ez a slash ficekre is igaz: nem szólhat kizárólag arról, hogy "amúgy mondtam már, hogy ez a két karakter egymásba van zúgva?" Egy novellánál, pláne fluff kategóriában, még működhet, de ennél jelentősen több kell ahhoz, hogy a fic élvezetes és izgalmas legyen.
"Más TV-műsorokhoz és mozikhoz mérten /.../ ahol a meleg karakterek súlyosan sztereotipikusak vagy csak a drámáért vannak jelen, Cecil és Carlos kapcsolata nagyon egészséges.
Főznek a másiknak, Carlos hibrid kocsijának csomagtartóján ülve nézik a csillagokat, és a randik végén gyors csókot váltanak.
Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Cecil felfedezi Carlos néhány irritáló szokását és jellemvonását, de az ilyen felfedezések természetesek minden kapcsolat fejlődésénél. /.../ Minden felmerülő problémát együtt oldanak meg.
Nem szakítanak folyton, csak hogy aztán ismét összejöhessenek a következő epizódban, és Cecil áradozása Carlos tökéletes hajáról és álláról lassan a megbízhatóságának éltetésébe vált át. Annyira üdítő végre egy olyan kapcsolatot látni, ami az idő múltával együtt bontakozik ki és fejlődik, az átlagos románcok szokott mérföldköveivel."
Hasonlóképpen: egy jó slash fic hiteles, az életről vesz példát, nem pedig klisék mentén evickél. A két karakter jelleme hatással kell, hogy legyen egymásra. Nem érdemes végletekben gondolkozni (ha csak a karakter nem gondolkozik végletesen): parázs viták, félreértések és mini drámák fűszereznek minden kapcsolatot; a dinamikus történet nem feltétlenül jelenti azt, hogy bútorokat kell hajigálniuk és minden második fejezetben az életüket kell áldozniuk a másikért.
Bármilyen párossal dolgozol, gondold végig, mennyire működőképes ez a viszony, helyesebben, mi működteti, mi a magja, miért ennek a két karakternek a kapcsolatáról írsz és nem bármi másról, miért akarod ezt bemutatni és mit akarsz bemutatni benne: mitől hiszed el - mitől valóságos.
És így tovább.
ÉS MOST BESZÉLJÜNK A SZEXRŐL.
Mivel a fentieket úgy érzem, nem igazán kell magyaráznom nektek - a ficek hitelessége viszont három fő ponton bukik el:
A magyar hagyományok szerint valahogy kínos a szexről beszélni, és még kínosabb erről írni. Persze ez a világ egyéb tájain is így van, de egy érdekes különbség az, hogy az angolszász irodalomban az viszont tökéletesen elfogadott, hogy "gyerekek, ez egy erotikus fic, szóval erotikus is lesz." A szexjelenetek leírásánál nem találunk semmi finomkodást:
Disenchanted fent idézett írása - több mint 1060 lájkkal, 271 könyvjelzővel és 55 kommentel - nagyon népszerű, és méltán. A ficet senki nem tartotta megbotránkóztatónak, profánnak vagy ízléstelennek. Viszont magyarul szörnyen hangzik:
A magyar irodalmi hagyomány, de a fanfic-hagyomány mindenképpen prűdebb ennél: nem vall profira, ha lejegyezzük a pénisz szót és variánsait, a baszás pedig csak káromkodásként fordul elő (a szent aktusra pedig még akkor is hajlamosak vagyunk szeretkezésként hivatkozni, ha a két karakter nem szerelmes egymásba igazán.) Én vagyok az utolsó ember, akinek ezzel problémája van *lágy gesztussal a ficei felé int* viszont úgy érzem, általános problémát okoz az aktus túlmisztifikálása a slash ficeknél.
Ugyanis sokszor teljesen lecsúsznak a realitás talajáról.
FUN FACTS 'BOUT FUCKING
* Óvszer és síkosító. Kaptam már rá pár kritikát régebben, hogy nem írom bele a ficeimbe, hogy használtak-e kotont, márpedigabiztonságszexígyésúgy, és sokat gondolkoztam ezen a problémán. (Indokolatlanul sokat.) Egyszerűen úgy éreztem, hogy a legtöbbször nem fér bele a jelenetbe, hogy kiugrik a gesztusok közül, amiket kiemelek: a csókok, az érintések, a tekintetek, a sóhajok, és egy jó bödön vazelin amit az ágy alól húzott elő baljós félmosollyal.
Viszont felfedeztem azt, hogy olvasóként a legmélyebb kétségbeesésbe zuhantam, ha mondjuk a két egymásra talált egy kocsi hátsó ülésén: bármilyen romantikus is volt az, egyszerűen az eszembe jutott, hogy "nincs náluk síkosító, ez fájni fog. ez nagyon fog fájni. mindkettejüknek. nem szexin fog fájni, hanem NAGYON. NAGYON."
Tehát bár nem ragaszkodom ahhoz, hogy az író minden esetben beleszuszakolja, hogy "és behatolt; és volt rajta gumi - biztonságosan, ahogy kell, mert nem akart se AIDS-t, se egyebet, csak a gyönyört" ez ugyanis iszonyúan hangzik - szóval na. Íróként érdemes észben tartani, hogy ha két meleg karakterről van szó, akkor nekik erre a két dologra szükségük van, és ha nem is írjuk bele, a körülményeket meg kell teremteni hozzá.
* Kérdezz. Kutatómunka, jéj! Megrögzötten slasht és csakis slasht és mindig slasht írok, szóval körbekérdeztem pár meleget, ki mit hogy/hogy nem, milyen érzés, egyéb vidámságok. Ugyanis ha a többi slashertől akarsz megtanulni slasht írni, akkor jó eséllyel egy karikatúrát kapsz. A melegpornó szintén nem számít kutatómunkának (remélem, ezzel nem mondtam újat) mert annak annyi köze van a valósághoz, hogy pont semmi, a saját tapasztalatból meg - ne. Nem. Kivéve talán ha férfi vagy, és meleg, de akkor sem az az adott karakter leszel, akiről írni akarsz.
* Egy átlagos együttlét hosszúsága tíz-húsz perc.
* Az előjáték két férfinál nem igazán szükséglet, leszámítva a szubmisszív partner felkészítését - ami viszont elengedhetetlen.
* A nemi erőszak nem szexi. Nem szexi akkor sem, ha korábban együtt voltak vagy később együtt lesznek; egyáltalán nem romantikus; még csak nem is sötét-groteszk-horrorromantikus, és nem alkalmas egy szenvedélyes szeretlek/gyűlöllek viszony bemutatására, mert a nemi erőszak éppúgy bűncselekmény, mint a pedofília, és nincs szükség arra, hogy romanticizáljuk.
* És amiért ezt az egész dolgot itt most felsoroltam, az az, hogy figyeljetek rá, hogy a karakter(ek) ne változzon/ak szex közben nővé.
Ahogy a cikk elején megbeszéltük, a melegek egyedül a szexuális beállítottságban különböznek a heteróktól. Abban viszont igenis különböznek.
Ha a hetero modellt alkalmazod egy homoszexuális jelenetre, az jó eséllyel baromi hiteltelen lesz, ez pedig a legrosszabb dolog, ami történhet.
Olvasóként egyszerűen van egy pont, amikor elkezdek csodálkozni, hogy Deannek nincsenek mellei: az idáig tökéletesen ICn működő karakter az ágyjelenetben hirtelen szégyellős, érzékeny, romantikus lesz, bújci-bújci-puszi-puszi, oltsd le a lámpát, gyújtsunk gyertyát, beszéljünk az érzéseinkről, mondd, hogy szeretsz, suttogd a nevem, nyünyünyü. Ezt mondjuk talán el tudom képzelni Cecilről egy hosszú, fárasztó nap után, de Deanről gyakorlatilag soha.
Itt persze közrejátszik, hogyan látja az író a karaktert, de a problémát szerintem nem ez jelenti - hiszen újra mondom, a fic máskülönben tökéletes (mert egyébiránt nem jutottam volna el a szexjelenetig, mert kiikszelem az egészet a bús sötét éjbe) - a problémát a modell jelenti, amire épít, hogy saját magából indul ki, és női érzelmeit és vágyálmait viszi bele, az ő saját elképzelését Egy Tökéletes Éjszakáról a karakter elképzelései helyett; vagy hogy egyszerűen ezt látta, olvasta máshol (Okok Amiért Ne Koppintsunk Egymásról #1273)
ÖSSZEFOGLALÁS
Slasht írni nehéz. Bár a homoszexuálisok a tévhiedelemmel ellentétben nem alkotnak egy külön fajt, mégis felnőtt férfiak bőrébe kell bújnunk: egyszerre két karakter érzelmein kell eligazodnunk, ugyanolyan hitelességgel kell bemutatnunk mindkettejüket és mindkettejük viszonyát. (És ha az ember ki akar cseszni magával, akkor belehajigál még egy csomó karaktert csak a móka kedvéért.)
Slasht írni mégis könnyűnek tűnik, hiszen a legtöbben már tapasztalatból csináljuk. Mégis, megéri emlékezni rá, hogy a karakter pszichésen valószínűleg, biológiailag meg biztosan különbözik tőlünk.
Slasht olvasni pedig... hát, egy kaland. Ha olvasol, figyeld meg, mi az, amit szeretsz, mi adja el neked a történetet általában; és mi az, amit utálsz (és azért légy olyan jó és szólj az írónak, hogy javíthasson rajta) Csak a BBC Sherlock világából több, mint ezer fanfictiont olvastam végig az évek alatt, és ebből vagy egy fél tucat regény volt.
Az AO3-on tíz feltöltött munkám van, és ötven kedvencem - legalább négyszer annyit olvasok, mint amennyit írok. A slash fanfiction része az életemnek.
És bár volt pár történet, ami órákat vett el az életemből tök fölöslegesen, mert mi a fene volt ez a hülye plottwist, te abszolút szégyentelen, utolsó---- akarom mondani, bár voltak negatív tapasztalataim is, egyszerűen örülök, hogy létezik ez a műfaj. Mert van létjogosultsága.
És mert a fenébe is - szeretek romantikus történeteket írni és olvasni, de unom már a romkom formulát.
Ezek a történetek viszont, amikkel újra és újra találkozom, újra és újra meglepnek és lenyűgöznek és végső soron, reményt adnak, hogy nem halott a románc műfaja.
Szóval kérlek, írjatok még és olvassatok, angolul, magyarul, mandarinul, és mutassuk meg mindenkinek: a szerelem az egyszerűen szerelem; és nem ismer se nemet, se bőrszínt.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Főznek a másiknak, Carlos hibrid kocsijának csomagtartóján ülve nézik a csillagokat, és a randik végén gyors csókot váltanak.
Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Cecil felfedezi Carlos néhány irritáló szokását és jellemvonását, de az ilyen felfedezések természetesek minden kapcsolat fejlődésénél. /.../ Minden felmerülő problémát együtt oldanak meg.
Nem szakítanak folyton, csak hogy aztán ismét összejöhessenek a következő epizódban, és Cecil áradozása Carlos tökéletes hajáról és álláról lassan a megbízhatóságának éltetésébe vált át. Annyira üdítő végre egy olyan kapcsolatot látni, ami az idő múltával együtt bontakozik ki és fejlődik, az átlagos románcok szokott mérföldköveivel."
Hasonlóképpen: egy jó slash fic hiteles, az életről vesz példát, nem pedig klisék mentén evickél. A két karakter jelleme hatással kell, hogy legyen egymásra. Nem érdemes végletekben gondolkozni (ha csak a karakter nem gondolkozik végletesen): parázs viták, félreértések és mini drámák fűszereznek minden kapcsolatot; a dinamikus történet nem feltétlenül jelenti azt, hogy bútorokat kell hajigálniuk és minden második fejezetben az életüket kell áldozniuk a másikért.
Bármilyen párossal dolgozol, gondold végig, mennyire működőképes ez a viszony, helyesebben, mi működteti, mi a magja, miért ennek a két karakternek a kapcsolatáról írsz és nem bármi másról, miért akarod ezt bemutatni és mit akarsz bemutatni benne: mitől hiszed el - mitől valóságos.
És így tovább.
ÉS MOST BESZÉLJÜNK A SZEXRŐL.
Mivel a fentieket úgy érzem, nem igazán kell magyaráznom nektek - a ficek hitelessége viszont három fő ponton bukik el:
- A karakter olyan meleg, hogy radiátor - ezt vitattuk meg a cikk első részében.
- A karakter semmi más nem csinál, csak meleg - erre voltak példáink és ellenpéldáink
- Minden szép és jó, aztán egyszer csak szexjelenet.
A magyar hagyományok szerint valahogy kínos a szexről beszélni, és még kínosabb erről írni. Persze ez a világ egyéb tájain is így van, de egy érdekes különbség az, hogy az angolszász irodalomban az viszont tökéletesen elfogadott, hogy "gyerekek, ez egy erotikus fic, szóval erotikus is lesz." A szexjelenetek leírásánál nem találunk semmi finomkodást:
So Will's unraveling, fast, in a final rocking downwards onto Hannibal's cock, in a shout from deep in the chest; then a spattering of come against their stomachs, and Will slumped forward, and Hannibal fucked him until he finished, too—until Will was whimpering from it, limp, fingernails cutting into Hannibal's shoulders.
'We civilized men,' Will said.
Disenchanted fent idézett írása - több mint 1060 lájkkal, 271 könyvjelzővel és 55 kommentel - nagyon népszerű, és méltán. A ficet senki nem tartotta megbotránkóztatónak, profánnak vagy ízléstelennek. Viszont magyarul szörnyen hangzik:
Szóval Will felenged végre, gyorsan, egy végső, vágtázó mozdulattal Hannibal farka hosszán, egy mellkasmélyből feltörő kiáltással; aztán sperma fröcsköl végig a hasukon, és Will előre bukik és Hannibal addig bassza, amíg maga is végez - amíg Will már nyüszített tőle, lebénultan, körmeit Hannibal vállába vájva.
- Civilizált emberek vagyunk - mondta Will.
A magyar irodalmi hagyomány, de a fanfic-hagyomány mindenképpen prűdebb ennél: nem vall profira, ha lejegyezzük a pénisz szót és variánsait, a baszás pedig csak káromkodásként fordul elő (a szent aktusra pedig még akkor is hajlamosak vagyunk szeretkezésként hivatkozni, ha a két karakter nem szerelmes egymásba igazán.) Én vagyok az utolsó ember, akinek ezzel problémája van *lágy gesztussal a ficei felé int* viszont úgy érzem, általános problémát okoz az aktus túlmisztifikálása a slash ficeknél.
Ugyanis sokszor teljesen lecsúsznak a realitás talajáról.
 |
itt egy cuki kép Casről hogy senkinek ne sérüljön a lelkivilága |
* Óvszer és síkosító. Kaptam már rá pár kritikát régebben, hogy nem írom bele a ficeimbe, hogy használtak-e kotont, márpedigabiztonságszexígyésúgy, és sokat gondolkoztam ezen a problémán. (Indokolatlanul sokat.) Egyszerűen úgy éreztem, hogy a legtöbbször nem fér bele a jelenetbe, hogy kiugrik a gesztusok közül, amiket kiemelek: a csókok, az érintések, a tekintetek, a sóhajok, és egy jó bödön vazelin amit az ágy alól húzott elő baljós félmosollyal.
Viszont felfedeztem azt, hogy olvasóként a legmélyebb kétségbeesésbe zuhantam, ha mondjuk a két egymásra talált egy kocsi hátsó ülésén: bármilyen romantikus is volt az, egyszerűen az eszembe jutott, hogy "nincs náluk síkosító, ez fájni fog. ez nagyon fog fájni. mindkettejüknek. nem szexin fog fájni, hanem NAGYON. NAGYON."
Tehát bár nem ragaszkodom ahhoz, hogy az író minden esetben beleszuszakolja, hogy "és behatolt; és volt rajta gumi - biztonságosan, ahogy kell, mert nem akart se AIDS-t, se egyebet, csak a gyönyört"
- Kapcsolódó fun fact: néha ráírják a krémekre, hogy "külső használatra." Ez nem azt jelenti, hogy lenyelni nem szabad (az sem szabad), hanem hogy nem érdemes síkosítóként használni. Következésképp viszont amire nincs ráírva, azt a karakter kezébe adhatod.
* Kérdezz. Kutatómunka, jéj! Megrögzötten slasht és csakis slasht és mindig slasht írok, szóval körbekérdeztem pár meleget, ki mit hogy/hogy nem, milyen érzés, egyéb vidámságok. Ugyanis ha a többi slashertől akarsz megtanulni slasht írni, akkor jó eséllyel egy karikatúrát kapsz. A melegpornó szintén nem számít kutatómunkának (remélem, ezzel nem mondtam újat) mert annak annyi köze van a valósághoz, hogy pont semmi, a saját tapasztalatból meg - ne. Nem. Kivéve talán ha férfi vagy, és meleg, de akkor sem az az adott karakter leszel, akiről írni akarsz.
* Egy átlagos együttlét hosszúsága tíz-húsz perc.
* Az előjáték két férfinál nem igazán szükséglet, leszámítva a szubmisszív partner felkészítését - ami viszont elengedhetetlen.
* A nemi erőszak nem szexi. Nem szexi akkor sem, ha korábban együtt voltak vagy később együtt lesznek; egyáltalán nem romantikus; még csak nem is sötét-groteszk-horrorromantikus, és nem alkalmas egy szenvedélyes szeretlek/gyűlöllek viszony bemutatására, mert a nemi erőszak éppúgy bűncselekmény, mint a pedofília, és nincs szükség arra, hogy romanticizáljuk.
- ide tartozik: ha a két fél közül bármelyikük nem akarja, hogy az aktus megtörténjen, akkor is, ha csak épp nincs kedve, a másik meg jól beledumálja/belecsábítja... az nagyon (nagyon) nem oké.
részletesen erről {i t t.}
* És amiért ezt az egész dolgot itt most felsoroltam, az az, hogy figyeljetek rá, hogy a karakter(ek) ne változzon/ak szex közben nővé.
Ahogy a cikk elején megbeszéltük, a melegek egyedül a szexuális beállítottságban különböznek a heteróktól. Abban viszont igenis különböznek.
Ha a hetero modellt alkalmazod egy homoszexuális jelenetre, az jó eséllyel baromi hiteltelen lesz, ez pedig a legrosszabb dolog, ami történhet.
Olvasóként egyszerűen van egy pont, amikor elkezdek csodálkozni, hogy Deannek nincsenek mellei: az idáig tökéletesen ICn működő karakter az ágyjelenetben hirtelen szégyellős, érzékeny, romantikus lesz, bújci-bújci-puszi-puszi, oltsd le a lámpát, gyújtsunk gyertyát, beszéljünk az érzéseinkről, mondd, hogy szeretsz, suttogd a nevem, nyünyünyü. Ezt mondjuk talán el tudom képzelni Cecilről egy hosszú, fárasztó nap után, de Deanről gyakorlatilag soha.
Itt persze közrejátszik, hogyan látja az író a karaktert, de a problémát szerintem nem ez jelenti - hiszen újra mondom, a fic máskülönben tökéletes (mert egyébiránt nem jutottam volna el a szexjelenetig, mert kiikszelem az egészet a bús sötét éjbe) - a problémát a modell jelenti, amire épít, hogy saját magából indul ki, és női érzelmeit és vágyálmait viszi bele, az ő saját elképzelését Egy Tökéletes Éjszakáról a karakter elképzelései helyett; vagy hogy egyszerűen ezt látta, olvasta máshol (Okok Amiért Ne Koppintsunk Egymásról #1273)
ÖSSZEFOGLALÁS
Slasht írni nehéz. Bár a homoszexuálisok a tévhiedelemmel ellentétben nem alkotnak egy külön fajt, mégis felnőtt férfiak bőrébe kell bújnunk: egyszerre két karakter érzelmein kell eligazodnunk, ugyanolyan hitelességgel kell bemutatnunk mindkettejüket és mindkettejük viszonyát. (És ha az ember ki akar cseszni magával, akkor belehajigál még egy csomó karaktert csak a móka kedvéért.)
Slasht olvasni pedig... hát, egy kaland. Ha olvasol, figyeld meg, mi az, amit szeretsz, mi adja el neked a történetet általában; és mi az, amit utálsz (és azért légy olyan jó és szólj az írónak, hogy javíthasson rajta) Csak a BBC Sherlock világából több, mint ezer fanfictiont olvastam végig az évek alatt, és ebből vagy egy fél tucat regény volt.
Az AO3-on tíz feltöltött munkám van, és ötven kedvencem - legalább négyszer annyit olvasok, mint amennyit írok. A slash fanfiction része az életemnek.
És bár volt pár történet, ami órákat vett el az életemből tök fölöslegesen, mert mi a fene volt ez a hülye plottwist, te abszolút szégyentelen, utolsó---- akarom mondani, bár voltak negatív tapasztalataim is, egyszerűen örülök, hogy létezik ez a műfaj. Mert van létjogosultsága.
És mert a fenébe is - szeretek romantikus történeteket írni és olvasni, de unom már a romkom formulát.
Ezek a történetek viszont, amikkel újra és újra találkozom, újra és újra meglepnek és lenyűgöznek és végső soron, reményt adnak, hogy nem halott a románc műfaja.
Szóval kérlek, írjatok még és olvassatok, angolul, magyarul, mandarinul, és mutassuk meg mindenkinek: a szerelem az egyszerűen szerelem; és nem ismer se nemet, se bőrszínt.
fotók: az első kettő például [i n n e n] van (nagyon ajánlom végiggurizni az egészet), és most egy élet munkája lesz, hogy a többi forrását is megtaláljam, de ha van becsületem, hamarosan lesznek itt linkek a többihez is.
Megjegyzések
Teljesen egyetértünk ezúttal, azt hiszem. Mostanában elgondolkodtam azon, hogy miért is írok slasht, és egyáltalán, miért is jó ez a műfaj. A melegek khm... ábrázolása elég előkelő helyet foglalt el. Sokszor azt hiszem, hogy egyes filmek készítői homofób gondolataik ellenére is beletesznek egy-egy homoszexuálist a filmbe, mermérne alapon, és ez nagyon zavaró, és érthetetlen számomra.
Én annyira nem unom a férfi-női romkomokat, ha azok jók (és a jóba beletartozik, hogy mindkét karakter ábrázolása megfeleljen az értékrendemnek, ne csak a férfié, hogy eredeti legyen, és, hogy hiteles legyen a kapcsolatuk, mert lassan nem csak a meleg-párok ábrázolása felszínes, és hihetetlen, de a férfi-női is).
Mindenesetre szerintem a slash-párosok többségének tagjai, alapból nem meleg, sőt egyáltalán nem az, és ez rengeteg lehetőséget nyit meg. Csak abba az egyetlen férfibe szerettek bele, és ezért annyira shippelhetőek.
A slash-írók elítélése szerintem is elszmomorító, és bevallom, én sem híresztelem túlzottan, hogy mit írok: csak egy-két ismerősöm tudja rólam, és közülük is volt, aki egy kicsit nagyon furán nézett rám. Mert a slash melegpornóként lett címkézve mindenki fejében (aki egyáltalán tud róla), ami eleve elég lenne ahhoz, hogy elítéljék, ehhez még jön az általánosan elfogadott homofóbia, így hát nem nagyon lehet mit tenni a dolog ellen. Én szívesen kezelném ezt természetesen, de túlságosan érdekelnek az emberek véleményei (elég idegesítő szokásom), így inkább titokban tartom, és várom, amíg ez egy elfogadott dologgá válik.
És Mrs Hudson-t még csak el tudom képzelni, hogy gratulál Sherlocknak meg Johnnak, de... de amennyire az egész slash téma kínosan van kezelve, egy ilyen szerzőnek minimum tisztában kell lennie, hogy a homoszexualitás mennyire nem elfogadott. (mondom ezt úgy, hogy félek ilyenekről írni, mert hát én mindentől félek)
Egy régebbi cikkedet idézve, csak arról írjunk, amit ismerünk. És hát a slash-sel az a baj, hogy egyikünk sem volt még benne egy férfi-férfi kapcsolatban, így hát erősen utána kell járnunk. Az erotikus dolgoknak azonban nem nagyon lehet. Ha nagyon keresi az ember, akkor simán, de hát...
A magyar nyelvben pedig rengeteg szinonima van, így hát egy szex-jelenetet is simán meg lehet írni úgy, hogy az olvasó ki tudja bogarászni a barokk-körmondatok közül a lényeget, és én például szeretem az ilyesmiket, de aki amúgy nem ír ilyen "költőien", annak nagyon fura lesz, hogy egy ilyen jelenetnél hirtelen átvált egy teljesen más, különleges nyelvezetű stílusra.
Mindenesetre nagyon inspiráló voltál, újra, és fantasztikus, újra, és köszönöm, újra. A cikk pedig pont jókor jött, pont az előző héten néztem meg a Philadelphiát (hogy nem láttam még ezt a filmet, istenem?), és ez nagyon elgondolkodtatott ilyen témákban.
A képek pedig külön üdítő színfoltok voltak (castiel és a macskák *-* meg a fotósorozat *-* meg minden *-*)
Őőjó. Valójában a síkosítós téma az egyik, ami úgy kb. mindig piszkálja a csőröm ha olvasok a témában. Úgy nagyjából az érettebb korosztály már rájött arra, hogy bizony kellene használnia a szereplőknek, következésképp megnyugszom egy utalástól is, hogy jéj, azért van kultúra, és esetleg minimálisan figyeltek biosz órán is.
A ne-tanuljunk-mástól dolgot meg sajnos nem tudjuk megállítani, de én pl. - mivel tudom, hogy vannak fiatalabb, "pályakezdő" író-olvasóim is - azzal próbálom helyes(ebb) útra terelni ilyen téren, hogy beleírok pár ezzel kapcsolatos jelenetet, ha már csak két szerzőpalántánál megragadt hogy a "jöttem itt aludni" csomagba az is odafér a szükségtelen pizsama mellé, akkor már jó vagyok.(Ugye?)
A többivel pedig amúgy abszolút egyetértek, így kéne; és valaki próbálkozik, valaki meg csak a kattintásszámra hajt - remélem az előbbiek leszünk többen, és lassan a slash/yaoi fanfitction is rostálódik itthon egy kicsit. (Még AFS-es korszakomból emlékszem, hogy egyik kedvenc párosomnál voltak két szerző által elkövetett "ki ír gyorsabban yaoit" versenyek eredményeiként megjelenő tömeges valamik, amiknek címe sem volt, és csak annyi volt a "történet", hogy estek egymásnak a szereplők... brr... - nem tudom, miért riogatom a népet ezzel a dologgal itt xD).
A másik meg, ez a nagyon nyálromantika, amit még évekkel ezelőtt én is elkövettem, most meg fogom a fejem, hogy ezt így hogy voltam képes. (A becézések, istenem, a becézések! Azóta nagyon nem merek ilyesmit beletenni az irományaimba xD.) De legalább rájöttem, hogy gáz.
Szóval megint csak kösszenet a remek irományért, sok sikert a továbbiakhoz~
A "nem vagyok meleg, csak beleszerettem" (mint az idézett Study in Sexuality-ben is) tényleg nagyon romantikus, bár őszintén szólva én, személy szerint a szexuális beállítottságot nagyon folyékony dolognak tartom. A homoszexualitás definíciója, hogy két férfi aki egymásba szerelmes, tehát ha mindenáron címkézgetünk, Sir XY igenis meleg, ha Mr XZ-be szerelmes, akkor is, ha negyven évig hetero volt... pont ez mutatja talán, mennyire értelmetlen a szexuális/romantikus beálítottságott címkézni, mert amikor az ember már ott tart, hogy ő aszexuális pánromantikus-e vagy csak aszexuális biromantikus, akkor onnantól már őrült fárasztó; és ez az egész meghatározósdi eléggé elvesz a lényegből: itt van két ember. szeretik egymást. pont. :D (Bár persze, lehet, hogy a karakter épp olyan, aki nagyon is címkékben gondolkozik, szóval ha az ő POVja van, akkor jön a szívás.)
Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm a kommentet!
KATIE CAT, olyan cuki vagy már a fenébe is. Khm! Bevallom, sokszor engem is elkap a népnevelési hév, hogy "oké gyerekek, tehát ez így működik" (lásd... a cikket), de sajnos sűrűn találkozom a tökéletes ellenpéldával. Volt egy fenomenális Destiel regény, amit hétről-hétre olvastam, vetődtem minden fejezetre, nagyon magával ragadott, de... aztán jött a plot twist, hogy Dean megcsókolta Castielt, amikor a fickó ivott egy kicsit (egy ártatlan szájrappuszi volt) és utána Dean, nem túlzok, ÖT fejezeten át arról HISZTÉRIÁZIK, hogy ezt nem lett volna szabad, mert oké, hogy Cas visszacsókolt, és hogy utána nem mentek tovább, de a fickó nem volt öntudatánál MOST MI LESZ; és igen, fontos, hogy a "consent" (van erre jó magyar szó?) így bele legyen oktrojálva a köztudatba (ez egy jó magyar szó), de ez sikítóan OOC volt pont Deantől, és... egy fic számomra akkor hal meg, ha hirtelen látom az írót vagy az írói szándékot, mert akkor már nem tudok neki elhinni semmit, amit a karakterek csináltak. És ott látni kezdtem az írót, aki marha kedvesen meg aranyosan meg akarta tanítani az olvasóit arra, hogy igenis minden közös megegyezés alapján történjen, de rossz karaktereket és rossz szituációt választott hozzá, amitől hiteltelen lett és nevetséges és jaj. És nem ez az egyetlen ilyen fic, amibe belebotlottam - azt sem érzem hitelesnek, amikor Cecil és Carlos, akik talán még a legromanitkusabbak az összes páros közül, úgy fél oldalon át beszélik meg egymással, hogy detutiakarod, de figyi védekezzünk, de így jó, jól csinálom, oké, nem gondoltad meg magad, jól vagy, jól esik, minden rendben? - Mert én elhiszem, hogy ez a két karakter szereti egymást és bíznak egymásban, és egy bólintással, egy tekintettel, egy gesztussal el tudják mondani ezeket, és hogy pontosan tudják, hogy a másik meri majd nekik azt mondni, hogy "állj", ha meggondolták magukat. Szóval nyeh.
Van valahol egy aranyközépút, és remélem, meg fogom találni.
Én minden két évnél régebbi írásomat kedélyes hévvel gyűlölöm, éss... AFS. Ne is mondd.
Mindig azzal nyugtatom magam, ami ilyenkor nagyon vigasztaló, hogy pofára kell esnie az embernek párszor (notóriusan...évekig), mire nem csak tudja, hanem érzi is, hol hibázik, és nem csak érzi, hanem ki is tudja javítani azt probléma nélkül. Azért vagyunk itt mind, hogy tanuljunk, fejlődjünk, átgondoljuk, mit miért csinálunk, és ezek a cikkek nekem is segítenek összeszedni a tapasztalataimat, szóval - nagyon-nagyon köszönöm a lelkes fogadtatást ouo
A PWP-nek megvan a maga műfaja, és van, amikor működik, de nekem például csak akkor tetszik, ha van valami jelentés az aktus mögött, ha történik valami változás.
Érdekes, hogy a Hetáliás történeteimet hoztad fel pozitív példának mert *motyog* baromi siralmasak és ebből a szempontból különösen mármint az a rengeteg kurva yaoi klisé úristen *hangosabban* de-de-de, köszönöm, tényleg.
Na igen, azért megnyugtató, hogy visszaolvasva rájövünk, mi volt baklövés. (Én is emiatt takarítottam el egyik profilomról 430 oldalnyi mindent xD)
Asszem még ennyit akartam hozzáfűzni~
Amúgy én elég furán viszonyulok a témához, avagy, szokatlanul. Merthogy nem írtam túl sokat életem során de mondjuk hogy van 8 novellám (eltérő hosszúsággal az egy oldaltól a 60-70 oldalig), és ebből 6 slash. A számokban nem vagyok biztos, de az arány ilyen. :) És az elsőt nagyjából 13évesen írtam. Igen, slasht. És nem volt fura, kicsit se. Később lepődtem meg, hogy ennek furának KELLETT VOLNA lennie, és ááá, basszus, de kis hülye voltam. Aztán utána megint azt írtam, jéé. :D És az utolsó kettő, amit írtam, szintén az. :) (Destiel mind2) Szóval nálam nem állt fent a veszélye, hogy női karakterré formálom őket, mert még nem is tudtam nagyon női karakterekben gondolkodni. Megjegyzem, semmilyenben nem tudtam, szóval elég gagyik lettek, de legalább ennyi előnyöm(?) volt/van, hogy magától értetődő természetességgel gondoltam rájuk. Eleinte. :) Aztán jött pár év, amikor nem, és most szerencsére megint. De azért egy kicsit ijesztő is, hogy gyakorlatilag gyerek fejjel slash-t írtam. És nem ám csak a csókig jutottak, óh, nagyon nem. :/
A másik pedig a síkosító/gumi kérdése. Sosem írtam a történeteimbe gumit. Soha. Meg sem fordult a fejemben, csak egyszer, de akkor szándékosan hagytam ki, mert a kérdéses szereplőim eléggé gyerekprojekten voltak. :) Ellenben a síkosító NAGYON IS eszembe jut a slash-nél a 'visszatérésem' óta. Ezt Cas-nél többször könnyen letudtam valami hülye kifogással, hogy angyal/szeráf valami, illetve az egyiknél...khmm...baleset is lett belőle, szóvalhogy foglalkoztam a témával. Éééés a legeslegutolsó (és egyben (szerintem) eddig legjobban sikerült) írásomban HATALMAS probléma volt, hogy mit használjanak. Mert ember!Cas volt, és ember Dean, naná. És szóvalhogy NEM volt síkosító Deannél, mert mért lett volna? Ekkor jött a kutatás ! Nagyjából másfél órával és néhány borzalmas, hátborzongató válasszal később bezártam az összes fórumot és gyakorikerdesek.hu-t és mindent, és összeállítottam fejben egy listát a REÁLIS, ÉLETKÉPES, HÉTKÖZNAPI, NEM TÚL MORBID dolgokról, amiket használhatnának. A natúr joghurt nyert, csak ajánlani tudom. :'D Bár azóta a barátnőm állítólag összeszorult torokkal grimaszol otthon a joghurtokra. Bocsi :$ ... Viszont nekem szimpibb volt, mint mondjuk a tojásfehérje, a babaolaj(állítólag nem is olyan egészséges és természetes), vagy a LIBAZSÍR. Igen, erre is voltak javaslatok. :SS Naszóvalhogy utánajártam, és natúrjoghurt nyert, oké. :) Azt hiszen, a következő fic-emben BIZTOSÍTOM hogy legyen síkosító. Valahogy megoldom. :D
De a gumi kérdése elég bizarr. Mert tényleg egy FONTOS dolog a védekezés egy hetero kapcsolatnál, úgy a mindennapokban. És illene példát mutatni. De közben meg nem illik oda, ez igaz. Na, ezen még rágódok majd egy sort. :)
KÖSZI hogy ezt megírtad, maximális egyetértésem, és hurray, és még adtál is egy egész jó ötletet az egyik karakterem elmélyítéséhez, már hetek óta nem haladtam vele semmire...:$ :)))
Szuper vagy. :P LL15
A legtöbb partner, ahogy a hetero partnerek is, váltogatja, ki a domináns, de néha kialakul valami preferencia, ami mondjuk gátja is lehet egy kapcsolatnak - és ez sem új; én sem férfival, sem nővel nem tudom elképzelni, hogy nekem kelljen hordanom a nadrágot egy kapcsolatban, elég főnökösködő vagyok enélkül is, és baromira lefárasztott minden rosszul megválasztott exemnél.
Határozottan támogatom, hogy fordítgasd a felállást, nagyon izgalmas látni mindig, hogyan alakít ez egy kapcsolaton :3
És ha már kínos párbeszéd... a gumi a melegeknél nem azért van, hogy jó példát mutassunk a heteróknak a ficeben, vagy mert jaj AIDS, hanem mert az ánusz az ánusz. Tök mindegy, mennyit mosakszik valaki, ha csak nem csinál magának beöntést reggel és este, az rohadtul nem lesz tiszta. Innentől nem szeretném részletezni, de... eléggé rosszul szoktam lenni, ha egy slash ficben feltűnően nincs koton és utána még le se fürdik a karakter vagy valami, vagy még rádobnak egy orálist - akkor levágom a laptop képernyőjét.
A natúrjoghurtot ugyanezért tartom meglepőnek. Az még oké, hogy be hogy viszik, de kimosni azt hogy--- ERRGHH.
Ellenben szinte az összes nem illatosított testápoló, olaj, krém vagy akár az emberi nyál is használható (csak akkor meg a fic végéig köpködhetnek, szintén nem valami romantikus)
A kettő az egyben megoldás az elősíkosított óvszer. Persze elég kínos leírni, hogy "és akkor elővett egy elősíkosított óvszert", de ha gumi előkerül, sikosító meg nem, akkor többnyire gálánsan feltételezem, hogy olyan márka volt :D
Minden jót, ihletet, szép napot, sok virágot, finom fagyit és asszem ennyi.
És NAGYON örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel a korai slash-írással. Olvasni már korábban is olvastam dolgokat, de addig csak verseket írtam, akkor kezdtem el normálisan(??) írni. :)
Hahaha, ez a szuper kis cikk most eszembe juttatta az első slash "élményemet". :D Tízévesen, szende kis csitriként, teljesen véletlenül belebotlottam a nővérkém laptopján egy PWP fordításba, meg az olívaolajba. Ment a gülüszem, aztán meg a fantáziálás és bumm... ◕‿◕
PS.: Köszi ezt a csodát. Tényleg. Megy a cupp meg a rózsaszínkristályfény.
A nőies/macsó felállás szintén a yaoi seme/uke hagyományra épül. A yaoit és a slasht én épp ezért teljesen külön műfajnak kezelem - ahogy mondjuk az anime sem ugyanaz, mint egy Disney-féle animációs film.
Az életkorhoz visszatérve pedig... zavarbaejtő, persze, de engem mindig meglepett, hogy slashez akkor is ki kell írni (Magyarországon) a +12-őt, ha a két karakter csak összemosolyog. Súlyos hibának érzem, hogy a slash ekkora tabunak számít. Onnantól, hogy az ember már tudja, hogy a babát nem a gólya hozza, azt is tudhatja, hogy van, hogy egy fiú fiút szeret és van, hogy egy lány lányt (sőt, ehhez még szexuális felvilágosultság sem kell - modernebb szülők gyerekei már két-három évesen tudják, hogy a hercegnőért nem feltétlenül herceg jön, hanem mondjuk egy tündérkirálykisasszony)
A slash 'problémája' szerintem nem abban fekszik, hogy "ÚRISTEN KÉT FIÚ" (ki nem szarja le?) hanem hogy melegpornónak van bélyegezve [ahogy Szocsi írta is], és az erotikus fikció - hiába olyan nagy része a világirodalomnak - rögtön fúj-fúj és értéktelen: ha nők művelik. Mert egy pasi annyi és olyan grafikus szexjelenetet ír le, amennyit csak akar, de Isten óvjon minket attól, hogy egy nő az erotika közelébe merészkedjen! (Az egész műfaji vita újra és újra a szexizmushoz vezet vissza)
Azért is érzem ezt különösképpen visszásnak, mert még a slash szexjelenetek többségében az írónak általában az is gondot okoz, hogy hogyan írja bele a síkosítót, addig a hetero szexjelenetek többnyire már fröcsögősen részletesek, minden egyes pózzal, érintéssel, nemiszervvel, orgazmusok halmával - és senki nem szól be. De ha két férfi megcsókolja egymást, véget ért a világ.
Az is tény, hogy az uke-seme szavak is teljesen japán behatás, én már nem is nagyon használom őket, pedig még mindig erősen animés fandomokban ülök nyakig, de nekem ez már bizonyos fokig csőlátás, mert egyrészt ez a szubkultúra a passzív felet tényleg mindig (tisztelet a kivételnek... van kivétel? o.O) egy vinnyogós-nyöszörgős karakternek ábrázolják, nekem viszont van olyan shipem, ahol fej vagy írás alapon döntik el, hogy most ki hol fekszik, szóval csókolom, ne éljünk az őskorban. (Sajnos ezt a yaoi fan tömegnek nem fogom tudni beadni. Soha.)
Ja, és ha már itt tartunk, én asszem 13 körül voltam, mikor először találkoztam yaoival, és az első ilyen ficeimet ál-álnéven közöltem... borzalmasak voltak, tényleg xD Azóta is csak egy ember tudja, hogy az én voltam xD
A másik, amire még reagálni szeretnék, az az erőszak; bár igen, mondtuk, hogy a japán kultúra egészen más, és bocs, hogy ezen lovagolok, de én ebben vagyok jobban benne. Nade azt osztom, hogy ne romanticizáljuk, mert pl. engem hússzorosan kiakaszt, mert ugye az ember szereti/valamilyen formában kötődik a karakterekhez, akikkel olvas, szóval én ezt nem szeretem nézni; másrészt meg hogy alakuljon ki az emberben egy normális kép egy kapcsolatról (akár egy meleg kapcsolatról), ha csak az folyik az arcába, hogy a domináns fél következésképp még erőszakos is? (És mindig az jut eszembe, hogy szerencsétlen passzív fél, a büdös életben többet nem fogja hagyni, hogy bárki hozzáérjen, most nem?) Ráadásul - sajnos - van tippem, hogy milyen korosztály ugrik ezekre a történetekre, és nem mernék megesküdni, a kisebbik húgom-korú fanlánykák látják azt, hogy hé, ez az életben nem így van. (Szóval nem csodálom, hogy a tumblr is megkérte a fiatalka felhasználóit, hogy olvassanak inkább könyvet.)
És hát - anno én is sokat foglalkoztam a japán kultúrával, de nagyon fiatalon találkoztam vele én is, és borzalmas hatással volt rám. Belementem egy nagyon, nagyon erőszakos kapcsolatba, mert úgy gondoltam a sok manga miatt, hogy ez a normális... még mindig viselem a sebeit. A mangákban - nem csak a yaoinál, a shoujonál is - viszont azt láttam, hogy oké az, hogy az alárendelt fél végig azt üvöltözi, hogy "NE, NE, NE, NE!", hogy te most valakihez tartozol és az ő tulajdona vagy és nincs beleszólásod abba, mit művel veled akár emocionálisan, akár fizikálisan. Nagyon-nagyon örülök, hogy kinőttem ebből, de rettenetesen aggódom azokért a lányokért, akik hozzám hasonlóan nőnek fel, és csak remélni tudom, hogy őket nem vágja gyomorszájon az élet, és nem így kell megtanulniuk a leckét.
Szóval remélem, a ficeimnél lehet érezni, ha valami nem oké, ha valaminek nem úgy kéne működnie, ha valamelyik karakter téved. Néha bevallom, aggódok egy kicsit (nagyon) mert hát ez: véres-romantikus; senkinek nem kívánom mondjuk Will és Hannibal kapcsolatát, de érdekesnek tartom és foglalkoztat. Nem igazán írok ideális viszonyokról, mert a drámához konfliktus kell. Az élethez meg - az ellenkezője, azt hiszem.
Na amit viszont soha nem fogok se megérteni se megbocsátani az az ukésítés/semésítés :D Mármint adott egy karakter, ilyen és olyan, és amikor a ficbe kerül (rosszabb esetben pedig már a műsorban is) hirtelen lesz neki egy beosztása, aminek megfelelően viselkednie kell. És ez így... ne már.
És megint ott tartok, hogy írni kéne egy ezzel kapcsolatos felvilágosító cikket a jónépnek, de egyrészt nem tudok cikket írni, másrészt nincs rá időm, és... Jó oké, megpróbálom nem túráztatni magam a témán többet. Aztán még úgyis eszembe jut valami xD
Szép délutánt~
A barátaim, ill. a húgom tudják, hogy olvasok ilyeneket, de úgy másnak és sem merném elmesélni. Egyszer tartottam suliban kiselőadást a fanfictionról, mi ez és miért jó, és nem mertem előhozni a slasht, aztán meg egy kicsit bántam, hogy nem volt hozzá bátorságom.
Mint olvasót, engem is irritál, mikor hirtelen mindenki meleg lesz, mert tényleg hiteltelen. A Hetaliának hamar megbocsátottam, mert nagyon kevés a női karakter és azt a fandomot, amúgy is mindig inkább a fanok uralták/írták, mint a mangaka, a Sherlockban még oké volt, de a supnatban a Sam/Gabrielen már tényleg csak nevetni tudok. Érdekes, hogy külön kezeled a slash és a yaoi fogalmát, soha nem jutott volna eszembe, de így belegondolva van benne valami, hiszen mégiscsak Kelet és Nyugat. Nagyon gratulálok a cikkhez, imádom, hogy ilyeneket is írsz.
Hadd kezdjem én is az első kérdéseddel.
Igen és van.
Mind értelme, mind létjogosultsága megvan, ha más nem már csak azért is, hogy mindennek a világon legyen nő, férfi, gyermek, felnőtt, tárgy, fogalom, ország, irodalom, művészet sárgapöttyöszöldeskék UFO meg kell, hogy legyen a létjogosultsága. Ha másért nem, hát azért, hogy lássuk mi, hogy nem működik.
Hallottam egy jó mondást, oké, igazából olvastam, de már nem tudom eredetileg igaza volt, hogy minden általánosítás veszélyes, még ez is. Az emberek szeretik elfelejteni, hogy attól, hogy hasonlítunk, még nem vagyunk egyformák. Vannak általános jellemzőink, de ez még nem jelenti azt, és nem is szabadna, hogy ugyanazt jelentse, hogy egyformák vagyunk. Az egyént kell megítélni, és nem azt, hogy hova tartozik vallásilag, nemileg, szexuális beállítottságilag, vagy bármilyen ilyen tényező miatt.
És az összes rózsaszín, V-kivágású pulcsit elégetném, pláne ha bolyhos, mert bűnrondának találom. Nem tudom ki találta ki, de soha, senki nem fogja bebizonyítani, hogy van ember akinek jól áll. A pincsikutya meg zsebpatkány. Ez nem előítélet. Ez szubjektív vélemény. Apropó érdekes lenne elgondolkodni, hogy egy emberre levetítve mi számít szubjektív véleménynek és mi előítéletnek. oké, hogy az előítélet azt a társadalmi nyomást értjük, ami megpróbál meggyőzni minket arról, hogy az aktuálisnál maradjak, a melegek csakis drámakirálynők lehetnek, de azért elmerengek azon, hogy ezt most magamtól gondolom így, vagy azért mert hatott rám a média. Oké, ez így zavaros, de most nem is erről van szó.
Igazából nincs egy meleg ismerősöm se, vagy csak jól titkolják, szóval esélyem se volt összehasonlítani, viszont bátran kijelenthetem, hogy az egyik ismerősöm nagyon gyakran hord zöld holmikat. Gyakrabban, mint hinnéd.
Én is szeretek cimkézgetni, meg párhuzamot vonni, ez utóbbit azért, mert szeretek párhuzamot vonni és számomra érthetővé tenni valamit, az elsőt meg azért, mert hát én is emberből vagyok. A bonyolult dolgokat szeretjük egyszerűvé degradálni, mert a gondolkodás fájdalmas. És nehezebb is.
Ám továbbra is cimkézgetni fogok, az írásaimat biztosan, és nem azért, mert szégyellem, hogy melegekről írok, vagy romantikáról, amit jóval nehezebb volt feldolgozni, hogy én most tényleg képes voltam kis, boldog, rózsaszín buzikról írni öt oldalon át, amikor én nem is vagyok romantikus, szóval azért csinálom mert nem akarok ostoba, szemellenzős idiótákkal vitatkozni, akik fröcsögő nyállal akarják nekem megmagyarázni, hogy miről nem irhatok. Bah, humbug! A másik, ami fel tud húzni, az a gyenge női lélek! Gyönge a hullákat csókolgató, reumától jajveszékelő egyetlen nénikéd! „baltát ragad és hörög”
Főleg ezzel a koton/síkosító dologgal. Én is mindig feltételezem, hogy van náluk (vagy legalábbis rendszeresen kapnak beöntést. Ez most úgy megmaradt bennem. Javíthatatlan vagyok). A tisztálkodás, na azt kivételesen tudom, hogy szoktam rá ügyelni. Most bevések magamnak egy kis pirospontyot.
Viszont én kifejezetten tudom, hogy imádok legkülönfélébb karaktereket összeírni, pusztán azért, hogy lássam, hogy működik-e. Sportot űzök a fura párosokkal való írásról.
A pornó részt, khm, szóval inkább olvasom, mint írom. Khm. Nagyon khm.
Szóval oké, nem magyarázom a bizonyítványomat, hülyén festene, ez is bőven hülyén festett, de cserébe igyekszem nem prűd lenni. És kérlek most hadd mondjak egy nagyon pozitív példát, hogy az embereket igenis érdekli! Sajátom, úgyhogy duplán büszkén őrizgetem lelkem kredences szekrénykéjében.
Edzés után, félhullán kóvályogtam lefelé a Koziba, kértem a „szokásosat” (citromos sört), fizettem és leültem az egyik asztalhoz írni. Annál is inkább mert a buszom későn indul, és kellemest a hasznossal ugyebár. Na írok, írok, mint állat, Frostiron volt, erre határozottan emlékszem, és egyszer csak elül elém egy srác, kérdezi mit írok. Mivel fáradtan voltam, alkoholt ittam, és mindig örülök, ha beszélhetek, ezért elmondtam, hogy slasht, a kötelező magyarázatokat hozzáfűzve, és láss csodát! a srác maradt. Sőt, két órán keresztül beszélgettünk még utána.
Úgyhogy innen tudom, abszolút lerombolhatatlanul, hogy igenis van remény, és nem bűn a szerelem!
Biztos, hogy akartam még mondani, de ez így olyan jó kis lezárás, hogy én is abbahagyom.
Köszönöm a cikket!
Órákat.
TINUVIEL, annyira köszönöm, hogy ezt most megosztottad velem ;u; A neveltetésem nekem is... sajátságos volt, van és lesz, de évről-évre talán sikerült minimálisan enyhítenem a családom homofóbiáján. Az rengeteget segít, hogy a gimiben, ahol érettségiztem (ilyen kis művészképző volt) teljesen nyitott lehettem a beállítottságommal kapcsolatban, még a legkeménykötésűbb srác és a legpasiimádóbb lány sem szólt be érte soha; még be is vittem pár régebbi ficemet, még a hetáliásokból párat meg az egyik sherlock holmesost, és baromi büszke voltam, hogy az egyik tanárom kitette a falra ;u; (mondjuk az pont a Nekrológ volt ami így utólag bitangszar de mindenki nagyon rendes volt) - a padunkat is magunk dekoráltuk, senkinek sem volt baja azzal, hogy nekem volt kint pár szolídabb slash-kép is, és most az egyetemen is nagyon nyitottak a professzoraim és a hallgatótársaim, és ami azt illeti, el is kényeztetnek, mert... néha egyszerűen elfelejtem, mi zajlik kint, és akkor meghallok egy párbeszédrészletet a buszon és megdöbbenek, hogy "ja tényleg, ez a homofóbia nevű dolog van, a szexizmus létezik, a fenébe is." És akkor eszembe jut, hogy amikor búcsúcsókot adtam a barátnőmnek, mindig rettegtem, hogy épségben fog-e hazaérni, vagy valami homofób barom látta és agyonveri hazafelé menet; hogy amikor randizni mentünk valahová, nekem mindig csekkolnom kellett, hogy melegbarát-e a hely, vagy kihajítanak, ha fogom a kezét; eszembe jut a családom; eszembe jut a krízisem, az átbőgött órák, hogy meglapulva vigyorgotam, amikor a barátnőim helyes pasikról beszéltek, és végeredményben -- eszembe jut, hogy nekem is mennyit segített abban a slash, hogy ezt elfogadjam, hogy elhiggyem, hogyha a hőseim normálisak, akkor én is az vagyok. Megható vallomás vége. :D
Amikor még ifjú voltam és bohó, hasonló módszerrel írtam, és létezik is ilyen technika - kísérleti írás (experimental writing) a neve, ha jól tudom? - de olyan professzionális írót nem ismerek, aki így dolgozna. Meg nem mondom, ki mondta már, vagy Neil Gaiman vagy nem, hogy ő le sem ül írni addig, amíg nem tudja a történet végét szóról-szóra. Az első bekezdést kell tudni és az utolsót, középen talán lehet sodródni, de ide én Vonnegut tanácsát fogadnám meg: "minden szereplőnek akarnia kell valamit, akkor is, ha csak egy pohár víz az". Minden egyes pillanatban a tudatában kell lenned annak, mit akar a jelenet összes szereplője, nem csak egymásra reagálva, hanem mélyen legbelül is: a fókuszod szinte sosincs teljesen egy másik személyen. Attól függően, fáradt vagy-e, szomjas, éhes, hogy mit akarsz kihozni egy párbeszédből (meggyőzni, vitatkozni), és hogy ezek hogyan változnak másodpercről másodpercre, az egész jelenet vele mozdul.
Edgar Allan Poe ezt híresen-hírhedten addig vitte, hogy azt állította, minden egyes szót külön mérlegel és a leghatásosabbat választja ki; Stephen King pedig a fél világgal együtt egyetért abban, hogy a szerkesztés a legfontosabb része az írásnak: legépelted, megvan - nincs kész. Nagylevegő, átolvas, javít, kihúz, hozzátold, cserél; nekem személy szerint segíteni szokott, ha felolvasom hangosan.
Az ihlet mámorában írt történeteimet őszintén szólva nem szeretem, ziháltak, rendezetlenek... kevesen vannak :D Kell hogy legyen mögötte, Will szavaival érve, egy "design", egy terv, egy atombiztos, robbanthatatlan szerkezet: egy csontváz, ami az egész húst tartani fogja. Ez lehet a szokott drámai ív klimaxtól a katarzisig, lehet akármi más, de ha hiányzik ez a történetből, akkor semmi nem tartja össze.
Én regényeknél például rajzolni szoktam egy motiváció-táblázatot, akkor is, ha ez nyílván nem lesz szó szerint benne a cselekménybe, de nekem tudnom kell, hogy ebben a történetben Cecilnek él-e az anyja, milyen viszonyban vannak, hogy nőtt fel, van-e tartós betegsége, kik a barátjai, mit vár az élettől és mit vár a holnaptól, mit ért el idáig, mit akart elérni.
Egy dinamikus párbeszéd mögött párbajnak kell lennie. Egy párbeszéd soha nem céltalan, akkor sem, ha csak úgy a levegőbe beszélnek. Minden egyes tettnek következménye van, minden egyes gesztusnak jelentése kell, hogy legyen (érdemes a színészek arcjátékát figyelni - a legtöbben szintén a "mit akar a karakter ebben az adott pillanatban?" metódus alapján gondolkoznak, és képkockáról-képkockára gondosan változtatják ezt). Minden választási helyzet egy sor lehetőséget kell, hogy kínáljon, a karakternek következetesnek kell lenni a döntéseiben, a hangulatok, gondolatok egymásból következnek. Ha fogsz egy profi regényt, ott szinte le tudod rajzolni, mi történt, és egy szabályos alakzatot kapnál, mert kristálytiszta logikára feszül a legziláltabb, legvadabb, legköltőibb és legmerészebb történet is. (Költők: kitűnő példa. W.B. Yeatsnek szinte minden versére van vagy harminc vázlat, újra és újra és újra és MEGINT újraírta őket, mert hitte, hogy az igazi alkotói folyamat a szerkesztés) És Shakespeare - a szövegek, amik ránk maradtak, nem azonosak semmivel, amit ő valaha is előadott. Előadásról-előadásra átírta a darabjait, csiszolta, kihúzott pár jelenetet, betoldott párat, de ami a lényeg, az az a mozdíthatatlan mag, amit a cselekmény íve adott neki, bekezdés-tárgyalás-befejezés.
Az irodalom lényege, és pláne a slash lényege, hogy a világ soha de soha többet nem lehet olyan, mint a novella, a fic, a regény elején, valaminek örökre és megmásíthatatlanul változnia kell. Ez csak akkor lehetséges, ha az ember pontról-pontra végiggondolja a cselekményt, mielőtt leül írni, "trial & error", próbáld meg és hibázz, húzd ki, kezdd újra.
>>
Shakespeare munkáiban (megint Shakespeare) az a leglenyűgözőbb, hogy bármilyen sok verzió is létezett belőle - ma ha csak egyetlen sort áthúzol a szövegben, az egész dráma megváltozik: olyan szó-hálókat alkotott, hogyha az egyik szál megrezdül, beleremeg a szöveg teljes rendszere, és... ez a zsenialitás. Nem hiszem, hogy erre képes lennék én, vagy... ezer emberből egy, tízezer emberből egy, de azt hiszem, erre kell törekedni. A szerkezet hálójára, ami az egész művet összeszövi. És ami nem jön gyomorból, kisujjból és szívből.
Gyón nektek a faszom.
A cikkeid egyenesen arányosan lesznek egyre élvezetesebbek és hasznosabbak - szeretem a gondolatmenetedet, az összeszedettségedet, a szándékaidat és egyszerűen nem lehetek elég hálás értük. :3
Eléggé bipoláris a hozzáállásom, én ugyanis egyrészt - a személyességből kifolyólag - jobban fel tudom húzni magam bizonyos karakterábrázolásokon, másrészt viszont elég erős bennem az az elv, hogy ha okosan és normálisan csináljuk, akkor bármi válhat poén tárgyává. A csöbörből vödörbe effektus ott rajzolódik ki tökéletesen, amikor ülsz egy jelenet előtt és képtelen vagy eldönteni, hogy ezt most a rossz humorérzék vagy a hozzá nem értő felületesség hányta oda neked.
Ha rólunk, amatőr írókról van szó, megint több mindent megbocsátok amiatt, hogy a beleélő képesség kiforratlan vagy akár fel nem használt eszköze az alkotásnak; oké hozzátartozik hogy kínosan keveset olvasok, így nem értem el azt a pontot, ahol úgy érzem le kell csapnom a laptop fedelét.
Magamnál szerencsére érzem a fejlődést, közel sem vagyok még ahhoz, amilyen igenis lehetnék, de egyébként amióta veled barátkozom és beszélgetünk ilyenekről, amióta hozzád tudom vágni a vázlatot hogy "lécci mondd már meg mi a szar benne mert én nem tudom" vagy amióta előre tudod a cselekményemet és látod az összefüggést, azóta érzem hogy jobban tekintek bizonyos dolgokra - és ezt nagyon köszönöm. Tényleg. ;u;
(A közös alkotói vonaglásunk legalább annyira jó hatással van az írásaimra, mint amilyen rossz hatással van az akadémkus karrieremre)
A poénaspektus pedig... noshátigen. Hátnos. Igenhát. Hát.
(a többi néma csend)
Egy dolog bizonytalanított el egy kicsit, és ez talán morbid lesz, de ez a nemi erőszak nem szexi témakör. Jó, oké, szögezzük le, a való életben nem az. Viszont írásokban nem tabutéma, és szerintem egy ilyen jelenet akkor van jól megírva, ha át tudjuk élni. Namármost az ugye személyiségfüggő, hogy ki melyik szereplővel azonosul, és bizony előfordulhat, hogy valaki az erőszaktevővel fog. Nem e miatt a cselekedete miatt, csupán mondjuk az elejétől fogva, mikor ezt még nem követte el, az illetővel szimpatizált jobban. Márpedig aki megerőszakol valakit, az akármilyen borzasztóan hangzik is, minden valószínűség szerint élvezi. És velem is bizony megtörtént, hogy annyira beleéltem magam egy ilyen jelenet olvasásába, hogy az igenis izgató volt, annak ellenére persze, hogy rögtön jött hozzá az undor is, hogy úristen, ettől nekem csak szörnyűlködnöm kéne, nem nyálat csorgatni. Na ez lehet, hogy csak az én mentális problémáimra utal és neked van igazad, de gondoltam leírom.
Egy másik kérdés, ami nem volt a cikkben, de bennem felvetődött, hogy saját szereplős írások esetén mennyire van több/kevesebb létjogosultsága melegeket szerepeltetni? Én egy kicsit bizonytalan vagyok, mert hát egyrészről ahogy te is mondtad: a szerelem nemektől és beállítottságoktól függetlenül is: szerelem
mind különböző. mind egyenlő. mind emberi. DE: a fanfictionnek, mint irodalmi ágazatnak, kifejezetten a jellegzetessége a slash. Jó, akadnak hetero párosok is, de alapvetően egy fic meleg pár nélkül olyan, mint eposz hős nélkül. Tehát gyakorlatilag ez már műfaji elvárás. És ez felveti a kérdést, hogy egy saját írásnál, ahol nem foghatod rá, hogy azért írtam hexameterekben, mert ez egy epigramma/azért írtam melegekről, mert ez egy fic ott ugyanennyire elfogadható-e. Én szívem szerint egy bazi nagy igennel válaszolnék, és fejbeverném a tiltakozókat mindhárom Special Forces kötettel egyszerre (életem leggyönyörűbb, legmegrázóbb olvasmányélménye, slash és erőszakkal kezdődik, amiből 25 évvel később a felek között házasság lesz, úgyhogy nekem már nincsenek előítéleteim) - de hát tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű. Neked mi a véleményed?
Ugyanakkor én nem tudok elképzelni sem olyan kontextus, amiben tényleg működhetne.
Egyetértek a feminista irodalomkritikusokkal abban, hogy az irodalmi kánon nagy része ilyen jelenetekre épít. Tárggyá degradált nők/férfiak, akiket meghágunk, és sírhatnak és üvölthetnek, de egy ponton élvezni fogják, vagy majd később feleségül/férjül vesszük őket.
A gyönyör puszta eszközei, a tombolás, a gyűlölet szolgái, valamiféle szimbolikus cselekedet, rituálé, áldozat bábjai.
Szinte mindenhol ott van. A szociális igazság harcosai (Magyarországon szinte ismeretlen a fogalom) nem hiába nevezik "rape culture"-nek a társadalmunkat. Ha megnézed, minden a nemi erőszakra vezethető vissza: a nők a plakátokon, tárgyakká degradálva, ami miatt a férfiak a való életben is tárgyként tekintenek rá, "megbasznám-e igen/nem", "ELÉG jó-e a lába", satöbbi, szexuális eszközök vagyunk, és ha megfelelőnek találtattunk, akkor ők majd nagy kegyesen felnyomják belénk a péniszüket. Ugyanez megy le melegeknél is, Jean Genet ebben a témában klasszikus (férfi prostituáltként dolgozott, önéletrajzi munkákat írt)
Egyszerűen a valóság annyira kiborítóan undorító, és annyira tökéletesen ki van magyarázva mindenféle elvekkel, és annyira ez határozza meg a mindennapjainkat, hogy a nő/alárendelt meleg az feküdjön mozdulatlanul és tűrje, hogy végigmennek rajta, és utána még rebegjen köszönetet, hogyha valamit nem akarok magammal vinni a fikció világába, akkor az ez; és ha viszem magammal, semmiképp sem akarom romanticizálni.
A nemi erőszak a törvény szerint egyenrangú bűntény a gyilkossággal. De persze, senki sem nagyon jelenti fel, ha csak nem egy idegen támadt le az utcán. Innen rögtön eljutottunk a családi erőszakig. De én fentartom, hogy inkább halnék meg, minthogy még egyszer megtörténjen velem. Inkább vágják át a torkomat. Nem számít, hogy istenként imádtam, aki megtette velem. Bocsánat, hogy ez egy kicsit személyes lett.
És természetes, hogy sokan találják izgatónak, mert erre vagyunk kondicionálva, rengeteg erotikus film- vagy könyvjelent ezt mutatja be, megszoktuk és rábólintottuk és végignézzük, ahogy megtörténik a barátnőinkkel, a lányainkkal, velünk. Nem tudom. Én nem tudok odanézni.
Félreértés ne essék, nem ítéllek el azért, mert neked tetszett egy ilyen jelenet egy könyvben/filmben/bárhol. Mindannyiunkat arra tanítanak, hogy tetsszen nekünk. Viszont én fenntartom azt is, hogy a jövő irodalmát mi fogjuk alkotni, és szeretném, hogy abban ennek ne legyen hely soha többé.
Ehhez tartozik a második kérdés is - én nekem a leendő regényterveim fele slash. Nincs rá okom, és szerintem senkinek sincs rá oka, hogy ezt szigorúan megtartsa fanficben. Ha nincs helye az irodalmi kánonban, akkor meg kell teremteni neki a helyet. :)
Hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert annyi minden kavarog a fejemben. Először is köszönöm Neked ezt a remek kis összefoglalót, eszmefuttatást, véleményt, nem is tudom, hogy milyen jelzőkkel illessem még. Talán már említettem neked is, hogy én még nagyon új vagyok ebben a slash műfajban, konkrétan annyira új, hogy talán egy hónapja, hogy leírtam az első bekezdést az első slash írásomban. Ebből a szempontból nekem ez a kis szösszeneted tele volt hasznos, gyakorlatias tanácsokkal, és olyan kérdéseimre is választ adtál, amik már régóta foglalkoztattak. Példának okáért rögtön említeném a síkosító kérdését. Ez első regényemben még megoldottam azzal, hogy Castiel angyal, és mit neki egy kis trükközés, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok. :) Aztán a másodikban már más a helyzet, mert ott mindkét jómadaram ember (egyelőre), és mivel az óvszert elvetették, maradt a sok-sok nyál. De azt hiszem, hogy végül keríteni fogok nekik valami síkosító szerűséget, csak hát az Apokalipszis utáni káoszban nem feltétlen az lapul a táskájuk legaljában. :) Abban a történetben még csak most melengettem össze őket, szóval még épp finomítás alatt van ez a rész.:)
Aztán azzal is elgondolkoztattál, hogy ki mennyire változik meg a történetek végére. Valamennyire kell, de nagyon jó volt, hogy külön kiemelted, hogy egyikük se csapjon át a női szerepbe. De ha szigorúan vesszük, akkor valamilyen szinten az egyik fél, az elfogadó, vagy más néven befogadó fél „egy kicsit nővé válik”. De csak az aktus idejére. Én emiatt egyelőre csak olyan felállást írok, ahol ezek a szerepek váltakoznak, így egyikükre se lehet rásütni, hogy elnőiesedett. Félreértés ne essék, nálam se csap át se Cas, se Dean a sikítozó, gügyögő (poénból+részegen remélem ez a verzió még belefér) nőbe. Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy vékony ez a határ, amin nagyon könnyű átlibbenni, és jómagam ezekre a részekre direkt még jobban odafigyelek. Örültem, hogy erre is kitértél és megemlítetted.:)
Szóval a lényeg, én még csap tapogatózok a slash ingoványos talaján, de azt el kell mondanom, hogy már most mennyi pozitív élmény ért. Az írás, blogolás terén nem vagyok új, csak ezen a területen, és amiket eddig tapasztaltam… Egy hónapja a Merin kezdtem, és csak ámultam, bámultam, hogy mennyire más és mennyire segítőkész a slash írói-, és olvasói közössége. Olyan gyönyörű, hosszú és építő kritikákat kaptam, hogy először el sem mertem hinni, hogy ez nekem jött. Hozzá kell tennem, hogy én is eléggé gyenge lélek tudok lenni, de mivel szeretek, sőt akarok a hibáimból tanulni, nagyon örültem, hogy nem csak arról szóltak a visszajelzések, hogy „de jó, de szupi, csak így tovább”. Persze, hogy ezeket is szeretem, de igazán épülni nem ebből tudok, mert tökéletes fejezet nincs, csak nem mindenki mondja meg azt, hogy hol volt a hiba. Slash terén pedig bőven rám fér a csiszolódás, és ezért fülig ér a szám, amikor egy újabb vidám slasher ad jó tanácsokat. :)
Szóval Merin megkaptam az első bátorító visszajelzéseket, aminek a vége az lett, hogy már két hete külön SPN blogot vezetek. És ott is iszonyatosan jó és fantasztikus emberekkel találkoztam, és annyira hihetetlen még most is számomra az, hogy mennyire barátságos, nyílt és nyitott mindenki. Ez van, szerelmes lettem a slash világába, ami egyelőre még csak Deanre és Castielre terjed ki. Első körben ennyi most elég is, de szerintem nem ők lesznek az első és utolsó kedvenc párosom.:)
Amúgy slash írással érdekes módon tavaly találkoztam először. (Boldogan mosolyogtam, amikor megláttam ennek az írónak a nevét fentebb a kommentelők között.:) )Eleinte furcsa volt, de basszus, tetszett. Aztán mindez feledésbe merült, majd januárban végignéztem a Supernaturalt, és bummm, itt vagyok.:) Nem bántam meg, egy percre sem. Ti, mint régi slasherek tudjátok jól, hogy miért szeretitek ezt a műfajt. Nekem most még megfogalmazni sem egyszerű ezt. Amennyiben mégis megpróbálnám, akkor valahogy az érzelmekre, érzetekre helyezném a hangsúlyt (írása és olvasása terén is). Hetero szerelemről, szexről szerintem már az összes létező felállást, lehetőséget, drámát, szét-, és összemelengetést megírtam, így ilyen szempontból a slash az abszolút újdonság, a friss hús számomra. És az érzetek: ezekben a történetekben a legjobban az fogott meg, hogy a két fél teljes mértékben egyenrangú. Nekem legalábbis a legtöbben ez jön át. Félre ne értsetek, a hetero írásaimban is mindig egyenrangú a nő és a férfi is, de slashben valahogy mindez még természetesebb. Alapból adott, vagy nem is tudom, hogy mi a jó szó rá. Eleinte nagyon féltem a slashtől. „Hiteles lesz? Nem megy át egyik se nőbe? Megmaradnak a karakterek önmaguknak? Hogy írjak meg ízlésesen egy erotikus slash jelenetet?” Ezernyi kérdés, amik a mai napig tombolnak bennem, és minden erőmmel igyekszek ezekre még jobban odafigyelni. Az utolsó kérdésem kapcsán mellesleg igencsak bajban érzem magamat. Amiket írtál a pénisz és szinonimái szavak kapcsán… Nem használhatom minden alkalommal a férfiassága, meg mittudomén, merevedése szavakat, így én ezekben a regényekben először kezdtem el a hímvessző+pénisz kifejezéseket használni. Nos, remélem, hogy az olvasók számára is ízlésesen jönnek át a jelenetek. Én sosem voltam az a típus, aki csak úgy átugrotta a történeteiben az ágyjeleneteket. Könyörgöm, emberek vagyunk, mindannyiunknak vannak természetes szexuális vágyai, és a megteremtett karaktereinknek is vannak. Gondoljunk csak bele, hogy a szex mennyire meghatározza az életünket, a párkapcsolatunkat, annak a fejlődését, hatással van a viselkedésünkre, a kedvünkre, és a lelkünkre. Mindenünkre hat, és emiatt mindig elengedhetetlennek tartottam, hogy ezeket a jeleneteket is megírjam. Nem csak azt kell tudnia az olvasónak, hogy „húúúú, mennyire szeretik ezek egymást”, hanem azt is látnia kell, hogy miként valósul ez meg, hogy élik meg az intimitásuk legcsúcsát, hogy teljesedik ki a szerelmük a gyakorlatban, mit éreznek olyankor. Mindig imádok a szereplőim érzéseibe belemélyedni, amennyire csak lehet átadni azt, amit átélnek minden jelenetben, akár erotikus tartalmúról van szó, akár nem. Ezért az én véleményem abszolút az, hogy ezeket igenis meg kell írni. Akár slashről van szó, akár nem. A szex ugyanúgy hat az ő életükre, érzéseikre is, mint ránk. Magyarul megírni ezeket pedig valóban nem egyszerű.
Miután magam is belevonódtam ebbe a világba és szinte már minden létező magyar Dean+Cas slasht elolvastam, nem volt mit tenni, életemben először elkezdtem angolul olvasni ficeket. Összegzés? Nem bántam meg. Nagyon jól rávilágítottál arra, hogy mennyivel egyszerűbb angolul megírni az erotikus részeket, és közben meg sem botránkozol rajta, de magyarul… Nem azért, mert prűd lenne az ember, csak valahogy mi szeretjük a szép, ízlésesen tálalt dolgokat. Az angol megoldja annyival, hogy adott kifejezésre van mondjuk három szava, vagy még annyi se és azzal gazdálkodik. Annyi van, azt kell szeretni. Nálunk viszont más a helyzet. Ezért is volt először annyira nehéz elkezdenem a slasht. De már egyre jobban érzem magamat benne, egyre otthonosabban mozgok, és egyre bátrabban. Ezt pedig annak is köszönhetem, amit korábban említettem, hogy mennyire nyíltabb, befogadóbb és segítőkészebb a slash közönsége és tábora.:)
Örülök, hogy ilyen témákat is felvetsz az oldaladon, ahol a hozzám hasonló kis kezdők kiönthetik a lelküket. Így utólag is bocsánatot kérek a sok picsogásért. Egy mentségem van: új vagyok, ill. senkim sincs a közelemben, akivel a slashről, vagy csak szimplán a blogolásról beszélhetnék. Egyedül vagyok ezzel az új őrületemmel, de mégsem, mert annyi rengeteg jó ember van itt, hogy az egyszerűen csak mosolyt csal az arcomra, és borzasztóan örülök, hogy én is részese lettem ennek az új világnak. Hogy mennyire állom majd meg a helyemet? Igyekszek majd, és ebben már most nagyon sokat segítettél nekem ezzel a cikkeddel. Korábban említettem neked, hogy milyen jó volt az is, hogy nálad össze vannak foglalva a rövidítések. Merin is új vagyok, szóval nekem ez is egy nagyon hasznos mankó tőled. Tanulok, igen én most kezdtem, és ugyebár az író is holtáig tanul, fejlődik, de én még a slash szépségeit, „szabályait” is csak tanulom.
Igyekezni fogok felnőni hozzátok, tapasztalt rókákhoz.:)
Tényleg bocsánat, hogy ilyen hosszú lett. :) Először nem is mertem beküldeni ezt a komit, de gondoltam, hátha lesz valaki, akit érdekel. Az elírásokat, esetleges össze-vissza fogalmazást is nézzétek el nekem. Egy csöppet késő van.:)
Mindenek előtt is: a slash közösség tényleg bámulatos. Vannak itt is persze mindenféle háborúk meg porrúgások, de befogadó és összetartó társaságak ismertem meg. Ha bármi problémád és kérdésed van, nyugodtan megtalálsz chaten, mailben vagy itt, a kommentszekcióban - sose félj hozzászólást hagyni, hiszen arra való a mező :3
Kiemelnék két kis részletet:
"A befogadó fél „egy kicsit nővé válik”. De csak az aktus idejére." Érdekesség, hogy hagyományosan a nő van felül - a legtöbb törzsi kultúrában mind a mai napig; a nő az aktív, a teremtő fél. A "misszionárius" póz - ahogy a neve is mutatja - azért terjedt el, mert a patriarchális társadalomban már ez számított csak erkölcsösnek, és a misszionáriusok sírva könyörögtek a megtéríteni kívánt törzseknek, hogy ha már csinálják, akkor az asszony csak heverjen, mint egy darab bot, mert mi az hogy részt vesz az aktusban és még élvezi is, botrány.
"Csak valahogy mi szeretjük a szép, ízlésesen tálalt dolgokat. Az angol megoldja annyival, hogy adott kifejezésre van mondjuk három szava, vagy még annyi se és azzal gazdálkodik" - Anglisztikás vagyok, tűzzel-vassal védem az angol nyelvet és irodalmat, vigyázz :D A teljes angol nyelv szókincse a háromszorosa a magyarénak (ami többmilliós fölényt jelent), a nyelvtana - irodalmi szempontból - sokkalta komplexebb. Amikor mi még a nyereg alatt puhítottuk a lóhúst, ők már sagákat róttak rúnákkal, amik a mai napig fennmaradtak. A magyar irodalom valóban magyar nyelvű és élvezhető része talán Balassi Bálintnál kezdődik - náluk időszámításunk előtt. Tehát félreértés ne essék, nem akartam lesajnálni őket. A hagyományaink egyszerűen különbözőek. A magyar költészet vitathatatlanul csodálatos; de mi valahogy prűdebbek vagyunk, szégyellősebbek, és vitathatatlanul le vagyunk maradva. Azt hiszem, hogy ahol az angol irodalom most tart, mi is ott leszünk úgy...kétszáz év múlva? De náluk sokkal stabilabb hagyománya van a nyílt, őszinte, egyenes kifejezésnek. A költészetük letisztultabb, logikusabb, átgondoltabb; a miénk rejtélyesebb, füstösebb, homályosabb, és ezt valahogy megpróbáljuk magunkkal cipelni a ficekhez is.
Amikor lefordítom a ficeimet angolra (mert nagyon unatkozom), gyakran ki kell vennem vagy be kell toldanom pár jelenetet, a párbeszédeket szinte mindig átfogalmazom, sokszor változtatok a formán is, mert van, amiről tudom, hogy náluk nem fog működni; feltöröm a végtelen barokk körmondataimat, egyszerűsítem a szóvirágokat. Nem, mert ők hülyék és nem értik, hanem mert mást szoktak meg. Oscar Wilde két sorban el tudta mondani azt, amikről más európai szerzők regényeket írtak. Ők ezt várják el; és ezért a szexjelenetek is lényegre törőek és direktek, és a nyelvük is kifejezi azt, hogy nem jönnek zavarba a szavakból, dick, cock, suck, swallow, salvia, cum magyarul meg... furcsán hangzik :D
Tehát az ő irodalmukban azt látom, amit te is megfogalmaztál: az erotika része az életnek - tehát írnak róla. Írnak róla hosszan és részletesen, vagy gyorsan, vagy ahogy épp jól esik, de nem kötik őket ugyanazok a hagyományok, amik egy magyar szerzőt.
Én a jövőben a magam részemről az örökségemet szeretném ötvözni - ezt a lenyűgöző magyar nyelvet és az egyedülállóan zseniális magyar irodalmi kánont - valamivel, ami... nos... Észak, a Nyugat helyett. :D
Imádom a cikkeidet! :) Mindig érdekes nézőpontokat világítasz meg, amikre nem is gondoltam (pl.: a másik írásodban Irene Adler-rel kapcsolatban). Ne haragudj, most nincs energiám értelmes hozzászólásra, beteg vagyok és vár a forró teám, de úgy gondoltam, ez a tumbrl post jól ideillik (plusz az emberke többi postja is, megjegyzem, mindenkinek ajánlom).
http://gascon-en-exil.tumblr.com/post/80434353187/realistic-bottoming-in-gay-erotica
Szép napot és hetet mindenkinek!
Végül csak sikerült visszatalálnom ide is. Mentségemre szolgáljon, egy kicsit hosszú volt a hetem, ill. sokat morfondíroztam azon, hogy miket is akarok neked írni.
Először is köszönöm szépen, hogy felajánlottad a segítséget, nem ígérem, hogy nem fogok vele soha sem élni.:) A slash közösség pedig… Egyszerűen hihetetlen! Imádom. Azt hiszem, hogy végérvényesen örök slasher lettem. Beleszerettem nem csak Destielbe, hanem úgy az egészbe. De ennek a miértjét már korábban kifejtettem, szóval nem ismétlem magamat.
Anglisztikás.:) Nem tudtam, hogy az vagy, utólag is bocsánatodat kérem. :) Én csak abból tudok kiindulni, amit eddig tapasztaltam (és hallottam). A szókincs nem volt túl bő azokban a művekben, amik a kezeim közé kerültek, de mentségemre szolgáljon, hogy az angol storyk olvasását is csak egy hónapja kezdtem el. Szóval még van mit behoznom. Most hozom fel magam újra a nyelvből, és van még hova fejlődnöm.
Örültem, hogy említetted Balassit. Nálam is ő volt az első olyan magyar, akinek nagyon szerettem a műveit. Vele indult el igazán a magyar irodalom fejlődése, és onnantól kezdve szárnyaltunk. :)
A szókincsre kitérve, mindkét nyelv kapcsán, nagyon kíváncsi lennék arra, hogy adott erotikus részt miként írsz meg magyarul és angolul is. (Ha már említetted, lásd, fel is csigáztál vele.:D) Vagy az említett fordításaid nagyon érdekelnének, ha valahol meg lehet őket tekinteni. Érdekesnek találtam a felvetésed arról, hogy mennyire le van maradva a magyar irodalom, a nyelvezet, a szókincs, és bátran fogalmazók tábora is oly csekély. Szóval pont az ilyen ellentétek miatt nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy miként fogalmazod meg magyarul és angolul is az adott részt. (Ha lehet kérésem, akkor Destielre adnám le a szavazatom. Egyelőre még csak az ő világukat ismerem, szóval a kampánybeszédem az ő nevüket zengi.)
Magyarban valóban nagyon nehéz úgy fogalmazni, hogy a szex jelenet befogadható legyen, angolban meg olyan természetesek az általad felsorolt szavak, mint az 1x1. Ennek kapcsán is említettem azt, hogy még tanulom a slash „szabályait” és figyelem az olvasók reakcióit: mi az ami még elfogadható nekik, mi az ami már sok és emészthetetlen számukra. Pont a héten írtam meg egy olyan fejezetet, amivel ezt lélegzetvisszafojtva le is fogom tesztelni. Kíváncsi leszek majd a visszajelzésekre.
Örömmel hallom, hogy milyen céljaid vannak az írói pálya tekintetében. Én csak annyit tudok mondani neked, hogy SOHA ne add fel, mert borzasztóan nagy tehetséged van, és magát az írást olyan magas szinten műveled, hogy a magyar blogger társadalom bármelyike megirigyelhet. Én annyit teszek hozzá, hogy abszolút melletted állok és egyetértek az elveiddel. Soha nem adnám alább azt, amit én jónak látok, akarok, és amit megírtam. Ha én egyszer „papírra vetettem” egy ízléses felnőtt tartalmú jelenetet, akkor az tetszik-nem tetszik, ott fog maradni a történetben. Ezért is nehéz bármelyiküknek is tartósan betörni a magyar irodalmi élet kellős közepébe. De az író ne adja fel, igaz? :) Csak előre, előre, előre, ezt tudom mondani neked is.:)
mert nem találtam olyan párt, akinél nem volt számomra fura hogy nem-hetero, és/vagy nem találtam olyan írót, aki normálisan át tudott volna nekem adni egy ilyen kapcsolatot...
szóval imádlak, mert egyszerre találtam a blogodon egy párt (steve és bucky), akiket tudok shipelni, és egy írót (téged), aki a kapcsolatukat nagyszerűenát tudja nekem adni.
szóval köszönöm :)
Hm.
A slash-írás-kérdés felvetődésénél csak biccentettem kettőt, igen, én is így látom, még annyit hozzátennék, hogy néha eléggé elmosódnak a határok: manapság szépen anális szexként van definiálva egy olyan aktus, ami évezredek óta létezik, elvégre buzik mindig voltak és lesznek, csak most már a nagyközönség számára ki van terjesztve a nőkre is - mármint a média is ezt közvetíti, hogy a nők és az anál így meg úgy. Engem nem nagyon érdekel, csak akkor mi alapján ítél meg egy pasi egy másik pasit, ha egyszer mindketten kitáruló kapukat döngetnek? (Cenzúra.) Az egyik azt mondja "Te buzi!", a másik "Te álszent fasz!" (Cenzúroff.) Szóval nem értem én ezeket a furcsa varázslatokat, amiket az emberek végeznek empátia, tolerancia meg a kisfaszom alatt.
A másik meg: nekem nőundorom van. Megállapítottam. Erre kellett sok év... És azon gondolkodtam, miért? Miért undorítanak a nők? Az egy dolog, hogy próbálkozott nálam nő (lány), és hát akkor nem voltam szép és kíméletes, elismerem, hogy szemét szar alakként viselkedtem. De ez nem lehet az ok. Szóval megvizsgáltam magamban a problémát, és teljes válaszra nem leltem, úgyhogy csak leírom az eddigieket, aztán hátha tudsz majd valamit mondani erre:
- muter megpurgyált, ergo úgy növögettem, hogy csak a nővérem volt mellettem, mint női ideál, ő pedig hat évvel idősebb;
- nővért nem kedveltem;
- ma se mindig;
- és testvérek közölték tíz éves koromban, hogy leszbikus vagyok. Na már most eddig jutottam. Az egy dolog, hogy idióták mindketten (mára már mindnégyen, de a két kicsit nem bántjuk), és ki mond ilyet egy gyereknek? De a lényeg, hogy állandóan... szorongok. Ne érjenek hozzám, ne jöjjenek közel, pfuj, hagyjanak békén. És akkor felötlött bennem, hogy mi van, ha ez homofóbia igazából? Hát az történt, hogy vártam a főzelékemre a BISZTRÓban, mikor két csaj a pulthoz lépett kaját kérni, és a néni végignézett rajtuk, majd levágta eléjük a tálcát, hogy egyetek és tünés. Álltunk ott, majd fizettek kínosan mosolyogva és kézenfogva távoztak. Csak az járt a fejemben, hogy de megbökném a rotringommal a nénit, és menjenazanyjábahaza, mi ez a viselkedés...? Aztán esett le, hogy a leszbikusok cseppet se érdekeltek. Egymással voltak, együtt voltak, és totálisan hidegen hagyott, hogy kicsodák vagy mit csinálnak a magánidejükben. Ergo nem vagyok homofób, azt hiszem. De a yuri/femslasht kerülöm, nem tudom olvasni mégsem, mondjuk nem is izgat, nem gondoltam arra, hogy én egy nővel... hát nem érdekel, ennyi, nem tudom beleélni magam. Két jó pali meg essen egymásnak, mert a jó palik érdekelnek. :D (És hm... mikor találkoztam James McAvoyjal, hát... kicsit röhögtünk, mert magasított bakancsban sem ért túl engem (172), de bitang jó színész (igen, igen, két méterről figyeltem), és Cut!-tal már állt is vissza a Kezdőbe, és Rollingra már ott állt a... spoiler, ja meg titoktartás, bocsi. :P)
(Egyszer szeretnék forgatni Fassbenderrel, a mimikáját akarom látni, de nagyooon~) (Az eddigi színészek, akik voltak, mind profiknak vannak eladva, és nem csak úgy tesznek, ezek nem emberek, ezek mutánsok, ezek... SZÍNÉSZEK *-*)
(Volt persze rossz is, negatív is kell, de akkor meg nem figyeltem, ettem...)
Öhm, eltértem, bár azért remélem, izgi információkat adtam. :D Ajh, chatben majd reklámozom magam. :'D
Szóval eddig ennyi a történet. Ja, kihagytam, hogy átok ül rajtam. Eddig bármilyen pasi érdekelt, hirtelen bemelegedett (közölte, hogy meleg; kiderült, hogy meleg; homofób, de meleg...), szóval nem merek ismerkedni. Volt egy anyakomplexusos, és volt pár ember, akiket én érdekeltem, de ilyen ez a biosz meg kémia, engem ők nem. Szóval átkozott vagyok. ~-~
Na, lelövöm magam, vizsga után nekiállok az eddig olvasott fictionokhöz írni, lesz egy pár... készülj, jön a hullám. ~~~
Terra