NBC Hannibal, Hannibal/Will, kétszáz szavas dupla drabble szösszenet, mert ez után az epizód után nem tudtam megszólalni, szóval - üvöltenem kellett.
Nem így képzelte el Will Graham halálát.
Elképzelte már párszor; az ötletet úgy forgatta a szájában, úgy ízlelgette, mint hűvös bort, húsos gyümölcsöket. Minden ötlet dús volt, érett, édes és kesernyés – ez utóbbi a gyász utóíze.
(Mindegy, mi történik Will Grahammel. Ami utána marad, az egy zsírfoltos, vérmocskos porcelántányér a szélére kotort maradékkal.)
Willnek úgy kell meghalnia, ahogy egy dal halkul el, ahogy hangrészecskék oldódnak szét a csönd pácában, ahogy némasággá keseredik a szólam.
(A nyelvével végigsimította a fogmedert, a kemény szájpadlást és a lágy szájpadlást, a helyeket, amiket Will nyelve érint, ahogy kiejti az ő nevét, Doktor Lecter; intimebb, mint egy csók a szerelmesek között.)
(A csókolózás: ez a gesztus onnan ered, ahogy anya táplálja gyermekét. A megosztott táplálék mementója.)
Ringatná. Hagyná, hogy az ölébe hajtsa a fejét. A torka köré fonná az ujjait.
(„Ne makacskodj. Túl szép vagy, semhogy a / sír kincse légy s férgek diadala.”)
Willt egy székbe ültetik majd, odaszíjazzák a karjait – gyereknyelven magyarázza magának – ott fog ülni, igen, és az áram… az áram teljesen tönkre fogja tenni a húst.
(Az utolsó szavaknak túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Őt Will utolsó lakomája érdekli. Talán megoldható lenne, hogy felszolgáljon neki valami fenségeset. Valami méltót. Egy darabkát magából. Talán.)
Elképzelte már párszor; az ötletet úgy forgatta a szájában, úgy ízlelgette, mint hűvös bort, húsos gyümölcsöket. Minden ötlet dús volt, érett, édes és kesernyés – ez utóbbi a gyász utóíze.
(Mindegy, mi történik Will Grahammel. Ami utána marad, az egy zsírfoltos, vérmocskos porcelántányér a szélére kotort maradékkal.)
Willnek úgy kell meghalnia, ahogy egy dal halkul el, ahogy hangrészecskék oldódnak szét a csönd pácában, ahogy némasággá keseredik a szólam.
(A nyelvével végigsimította a fogmedert, a kemény szájpadlást és a lágy szájpadlást, a helyeket, amiket Will nyelve érint, ahogy kiejti az ő nevét, Doktor Lecter; intimebb, mint egy csók a szerelmesek között.)
(A csókolózás: ez a gesztus onnan ered, ahogy anya táplálja gyermekét. A megosztott táplálék mementója.)
Ringatná. Hagyná, hogy az ölébe hajtsa a fejét. A torka köré fonná az ujjait.
(„Ne makacskodj. Túl szép vagy, semhogy a / sír kincse légy s férgek diadala.”)
Willt egy székbe ültetik majd, odaszíjazzák a karjait – gyereknyelven magyarázza magának – ott fog ülni, igen, és az áram… az áram teljesen tönkre fogja tenni a húst.
(Az utolsó szavaknak túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Őt Will utolsó lakomája érdekli. Talán megoldható lenne, hogy felszolgáljon neki valami fenségeset. Valami méltót. Egy darabkát magából. Talán.)
Megjegyzések
p o n t o s a n ezek a szavakat (meg a gondolatokat is mögöttük GYÖNYÖRŰhallode, annyira igaz) a végiglibbenő ívet, az eleganciát és a kegyetlenséget...
elmentem fájni.
*az oltárra, amit csináltam nekit*
*amit a csontjaimból és a szívem húsából és a könnyeim árjából emeltem*
*arra*
*mert a fickó egy zseni és nem tudom szó nélkül hagyni és*
*sírjunk*
Szóval, valahogy tudtam, hogy lesz hozzáfűznivalód a részhez, mert hát hogyne lenne, hiszen az egész egy nagy csodálatos és részenként elborzasztó teremtmény és áldjuk együtt Bryan Fuller nevét. És én éreztem csak, hogy az egész rész alatt Hannibal olyan nagyon magányosnak érezte magát, mint még soha? Főleg a végén?!*depresszió szagot szimatol a levegőben*
És az egészséges, hogy megéheztem az írásodtól?
*mégegyszer elolvassa a ficet..meg megint.. meg megint*
Mads Mikkelsen egyetlen tekintete többet mond mint egy fanfic regény
mert ahogy csak azt a széket nézi és - a fene gondolta volna, hogy ő lehet ennyire végtelenül üres, talán ha volt még benne bármi, bármi emberi, az Will volt, és úgy tűnik most hogy elveszítette őt és kettesben maradt azzal az ürességtől amit idáig nem is... *a földhöz vágja a billentyűzetet, ugrálni kezd rajta és sír*
'NightVale'-i oldaladon már jártam és a google-nek hála ide vetődtem épp Hanni-ficet keresve. :DDD Aztán rájöttem, h a Tiéd mindkét oldal. :D Imádnivalóan véresen-romantikus, pszichopata-romantikus(?) ez a kis szösszenet és imádom minden egyes percét, amíg olvastam. Tökéletesen megfogalmaztad "kapcsolatuk" lényegét.
És mivel épp a minap láttam a 0201-es részt azzal az ominózus tubusos "jelenettel", ami barinőm szerint egyenlő (irul.-pirul)...szóval imádom és kész! :D
Ez pedig... Szóval, teeee... Fantasztikus vagy. Minden. egyes. szava. tökéletes. volt. És újra- és újra elolvasom, hogy tudjam, hogy melyik mondat után melyik jön, de mindig találok benne valami újabb zsenialitást, így sajnos még nem tanultam meg kívülről, de igyekszem. :D
gondolom, az valamit elmond, hogy miután megnéztem az első részt, remegve ellenőriztem, hogy van-e már a blogon valami hannibalos, amit még nem olvastam. volt, és köszönöm, mert így egy komment erejére kénytelen vagyok magamat összeszedni. :D
nagyon-nagyon jó maga az írás. úgy értem, olyan sikoltozva-ájultan-összeesősen jó. áhh. kész, feladom, hogy szavakat találjak.
*elvonul és felcsap egy szótárt*
a műsor sajnos(?) többnyire egyszerűen elveszi a szavamat, és nyöszörgésen kívül nem sokat tudok hozzáadni, de talán sikerül végigdrabblezni az évadot. Kívánj sok sikert.
*elküldi a kommentet, majd tovább rohan a többi íráshoz, hogy ahhoz is írjon valamit*