Papírfelhők

Trónok Harca modern AU, steward!Theon/utas!Robb felállásban, Sophie kérésére a "Szerezz egy történetet!" comissionön.

P A P Í R F E L H Ő K 

 ez egy romantikus történet

Robb Stark elfeledett és öreg istenekhez könyörögve vágott át a terminál fényálom-csarnokán, bőrcipője harsányan csikordult a szikrázó kőlapokon, kerekes koffere pedig vészesen kilengett ahogy egy oszlop mellett lefordult, és összehúzott szemmel felbámult az indulásokat jelző ítélőtáblára.

5:15, Brüsszel, BEL. Utolsó hívás. 42.

Elrohant egy vámmentes drogéria mellett – a pacsuliszag a mozgólépcsőig követte, ami nyikorogva siklott a felső emeletre. Robb a mandzsettáját hátrarázva vetett egy pillantást karcsú karórájára, beharapta az ajkait, felragadta a bőröndöt (lenyomta a kihúzható, sínes fület, aztán az oldalára fordította), és futott tovább. Egy teljes kört megtett – csak gyorséttermeket talált, a székeken meredten, merengve üldögélő alakokkal. A padlóra mázolt nyilat akkor vette észre, amikor már másodszorra szaladt el a KFC mellett. Ismét az ajkaiba harapott, mintha ezzel a gesztussal megállíthatna valamiféle világromboló rivallást vagy ősi átkot, ami előtörni készül belőle. Rohanni kezdett újra, ugyanolyan erővel és lendülettel, mint idáig, de a tekintetében már volt valami fásult, reményvesztett lemondás. A bőröndje kacsázva követte, páran lustán utána fordultak. A 42-es kapu előtt lassított, majd tett pár tétova lépést, és végül megállt. Csak állt ott, figyelve a digitális feliratot, NINCS BESZÁLLÁS, aztán szédelegve az üvegfalhoz sétált, és hunyorogva kibámult a sötétbe. Pislákoló, zöld lámpák világították meg a repülőgépek böhöm, tömör árnyait. Az ő gépe is ott áll még valahol. Az üveget áttörve ha leugorna valahogy, még elérné. Megrázta a fejét. Elindult megint – a bőrönd engedelmesen követte. Ismét megállt a felfüggesztett, fekete tábla alatt, és fejét hátravetve betűzte a városokat, félszótaggá morzsolva őket, Sto, Ka, Ed, Par, B, B, Brüsszel. 6:00. Ismét és teljesen feleslegesen megnézte az óráját. A beszállókártyáját félig öntudatlanul a markába gyűrte, aztán eszébe jutott, hogy talán beváltják, és bűntudatosan kisimította.

Az első volt a sorban. Az egyetlen volt a sorban. Helyjegyet váltott, és külön szalagkorlát mögött kellett várakoznia. A spontán és olcsó sor kanyarogva kígyózott. Szörnyen hülyén érezte magát. Még életében nem hallott a Bolton Airways-ről. Hunyorogva nézte az emblémájukra pingált rózsaszín emberkét. Elfojtott egy ásítást. A barna lány, aki egész eddig is a pultnál állt, végre úgy döntött, hogy hajlandó foglalkozni vele, és egy gondos egyenmosollyal felnézett. Robb bizonytalanul hozzálépdelt. Jeyne, olvasta a névtábláját. Jeyne elvette a beszállókártyáját, ránézett, aztán visszaadta. Még mindig mosolygott. A tekintete valahol Robb homlokán függött, hogy ne kelljen szemkontaktust tartania. A beszállókártya elszakításához külön embert szerződtetek. Ő volt Theon. Theon egyenesen állt, a sarkain hintázva. Mélyen a szemébe nézett.
- Jó reggelt kívánok, üdvözöljük a fedélzeten – mondta. A mondatnak volt valami előre begyakorolt dallama. Robb biccentett felé, és elindult. A bőrönd kereke megbicsaklott, és a csomag oldalra borult. Egy rántással megigazította, de a szeme sarkából észrevette, hogy Theon mozdult, hogy segítsen neki. Ezt elsőre furcsállta, de aztán megbeszélte magával, hogy ez a minimum. Kihúzta magát, és büszke menetben vonult a gép felé, a száját szigorúan összeszorítva.

Személyre szabott, indigó zakót viselt, szürke csokornyakkendőt, vasalt inget, bézs nadrágot, kézzel készített cipőt: lezser elegancia egyenesen a Savile Row-ról. A bőröndjét Párizsból hozatta. A kölnije harmonizált az arcszeszével és a dezodorával, együtt megértek egy kisebb vagyont. A frizuráját és a szakállát magánszalonban vágatta. És most fapados járattal megy élete legfontosabb tárgyalására.

A repülőgépen ülve csak meredt maga elé, és nem érzett semmit. A szájában még ott volt a pörkölt kávé íze reggelről, amit mostanra már túlságosan is keserűnek érzett a nyelve hegyén. Gépiesen babrált a telefonjával, de hirtelen nem emlékezett, mit kéne vele csinálnia.

 A gépfolyosó döbbenetesen szűk volt, a plüssszékek egyenrondák. A levegőnek fejfájás-szaga volt, és a felső csomagtartókra reklámplakátokat ragasztottak. COSTA BRAVA. 

Theon ott volt megint. Robb meglepődött, amiért emlékezett a nevére. Theon vigyorgott: ez nem a mellette álló stewardess begyakorolt mosolya volt, inkább úgy festett, mintha eszébe jutott volna valami igazán fergeteges, amin magában baromi jól szórakozik, és amit nem hajlandó megosztani senkivel. Robb kényelmetlenül fészkelődött. Kötelességtudóan végigmérte Theont. Körülbelül egymagasak lehettek. A férfi nem volt kifejezetten jóképű vagy csinos, de határozottan volt valami megkapó az ábrázatában. Aszimmetrikus, szabálytalan arca volt, hínárszerű, homokszín haja, ami a neonfényben kicsit zöldesnek, mohosnak tűnt, és szélcsapzottan lógott a homlokába. A szeme viharvíz-kék. Robbnak egy szó jutott róla eszébe: TENGER, csak mint egy szótári definíció. Kötelező asszociációkat csatolt hozzá, majd mindet elvetette – a pálmafás képernyővédők és a reklámok giccse sehogy sem passzolt. Aztán Írország sziklás partjait látta és a viharos északi tengert. Valahogy megnyugodott, mintha egy súlyos félreértést tisztázott volna, aztán visszafordult a mobiljához és repülő üzemmódba kapcsolta.

A kapitány bejelentkezett. Nem értette tisztán, mit mond, a mikrofon szörnyen szaggatott. Felnézett maga fölé, a hívógombokat, lámpákat és klímaszűrőt vizslatva, ahogy mikrofongombot keresett, de aztán úgy döntött, biztosan nem volt olyan fontos.

Theon leakasztott egy kábeles kézimikrofont.

- Kérem, foglalják el helyeiket!

Robb kihúzta magát, büszkén, hogy már ül, aztán hátrafordult. Az első hat sor üres volt. A többi szék tömve. Páran még álltak a folyosó közepén, a táskáikat szuszakolva a csomagtartókba. COSTA BRAVA, villant megint a felirat, citromsárgán, egy mosolygó kislány arca mellett, és Robb fejében elkezdett vinnyogni egy hülye kis dal, viva la Costa Brava, viva la Costa Brava; nem tudta, hol hallhatta, vagy hogy létezik-e egyáltalán.

- A csomagjaikat helyezzék az ülés alá – mondta Theon a falnak támaszkodva, és Robb riadtan pislogva ismét fölfelé nézett: ő a csomagtartóba helyezte a kézipoggyászát. De biztos nem lesz belőle baj. Biztos nem véletlen vannak ezek a csomagtartó dolgok. Azért elkezdett előre megfogalmazni egy párbeszédet, ha netalántán belekötnek, valóságos retorikai ívet adva a balesetnek. Jeyne átvette a szót, de ő már nem figyelt. Még mindig a dialógust fogalmazva Theont nézte, makacson karbafont kezekkel, ahogy végigjár a folyosón, és lecsapja a csomagtartók műanyag fedelét. Halk szót váltott pár utassal, akik továbbra is a bőröndjeikkel szenvedtek. Középen felizzott egy szimbólum, hogy kapcsolják be az öveiket. Robb akkor vette észre, hogy nincs tévé. Indokolatlan, rövid kis pánik tört rá: nem arról volt szó, hogy annyira látni akarta volna a Másnaposok 2-t huszadjára is, de az unalom réme egyszerre megvonaglott benne. Az e-book olvasója a bőröndjében volt, és nem akarta csak ezért előkotorni. Fészkelődött megint. Theon visszatért, és ahogy elhaladt mellette, futólag rápillantott, és a vigyora kiszélesedett. Robb nem tudta egyértelműen eldönteni, gúnyos mosoly-e, de inkább tűnt valami cinkos kis gesztusnak, különösen ha hozzávette, hogyan hunyorított.

- Theon nemsokára elkezdi a biztonsági bemutatót – jelentette be Jeyne. - Ez az önök érdekében van.

Valami felpittyent, és egy darabig semmi sem történt. Zúgott a gép, még mindig mozdulatlanul állt: Theon és Jeyne fojtott hangon beszélgettek, Robb nem értette ki, mit mondanak. Jeyne eltakarta a száját, ahogy nevetett, Theon pedig büszkén vigyorgott, meglepően csálé fogakkal; a mosolyában mégis volt valami kifürkészhetetlenül sármos. Robb valahogy úgy érezte magát, mint Etonban, amikor a menő gyerekek összesúgtak a menzán. A gondolat nevetséges volt. Emlékeztette magát a diplomájára, az eredményeire, a családnevére, kezdődő diplomáciai karrierének fontosságára, és némileg bűntudatosan végiggondolta, mennyit keres egy steward és mennyit keres ő. Tudta, hogy Theon utálná ezért, és akaratlanul is elkezdett magyarázkodni magában. Az ilyen gondolkozás sznob, maradi és sértő, de menthetetlen, ha valaki úgy nőtt föl, mint ő, olyan emberek között, mint ő, egy olyan világban, mint ő. Ez a világ valószínűleg mérhetetlen távolságokban nyújtózott Theon felségterületétől, de úgy érezte, most semleges talajon vannak – a légtér nem olyan egyértelműen köthető az országokhoz, és itt talán más jogszabályok érvényesülnek.

Szinte bűntudatosan figyelte, ahogy Theon a biztonsági ajtóhoz sétál, és elfordít egy piros fémkart. Felizzottak a fénysorok az ülés alatt, és Jeyne emlékeztette őket, hogy kapcsolják be az öveiket. Theon elkapta Robb tekintetét, aki erre gyorsan lesütötte a pillantását, és ökölbe szorította a kezét. 

Nem figyelt oda a biztonsági bemutató elejére. Egy hangfelvételt játszottak le, ahol egy jól artikulált női hang magyarázott. Jeyne előrébb ment a folyosón, Theon pedig Robb ülése mellett állt meg, és a csomagtartóból kivett egy sárga vászoncsomagot. Robb a karfába kapaszkodott és önkéntelenül is felé fordult. Theon gyakorlatilag áthajolt rajta, fekete öve Robb szemével volt egy magasságban, szinte követelve a tekintetét. Robb első és megítélése szerint meglehetősen természetes gondolata az volt, hogy mi lenne, ha kikapcsolná azt a hülye övet. Theon szerencsére hamar elhajolt, és a kísértés megszűnt; de továbbra is ott maradt tőle egy könyöknyi távolságban, és a lába elé ejtette a rikítósárga csomagot. 

A hang a vészkijáratokról magyarázott, és Theon túlzó, már-már parodisztikus mozdulattal mutatta, melyik hol található, királynői modorban indexelve a kezével. Robb hátrafordult, és rájött, hogy Jeyne-t utánozza. Önkéntelenül is felnevetett, egyetlen rövid kis heh volt, és amikor visszanézett, elkapta Theon pillantását. A férfi szélesen, dermedten vigyorogva felvonta a szemöldökét, és Robb röhögött megint.

Volt egy közös poénjuk.

Theon ezek után felhúzott egy légzőmaszkot és magára szíjazott egy mentőmellényt, és Robb tudta, hogy ennek a legkevésbé sem kéne viccesnek lennie, és rendre emlékeztette magát, hogy a megszerzett információ életet menthet, a bemutató pedig komoly dolog, de Theon fantasztikus pofákat vágott, és túlságosan is meggyőző erővel utánozta a vízbefulladást – amikor pedig a felvétel arra a következtetésre jutott, hogy mindeni jobban jár, ha elolvassák a kihelyezett tájékoztatókat, a bemutatócsomaghoz mellékelt füzetecskét célzatosan Robb arcába tolta; Robb tudta, hogy illene minimum sértve éreznie magát, de csak hülyén felcsuklott, ahogy még mindig görcsösen próbálta visszatartani a nevetést.

Theon egy könnyed mozdulattal berúgta a biztonsági csomagot a szék alá, aztán motyogva szabadkozva átmászott Robb összeszorított lábain:

- Bocs, beülök.

A fények hunyorogni kezdtek, majd sötétség borult rájuk. Robb olyan vad izgatottságot érzett, amit sráckora óta nem: a feje könnyűnek tűnt, az arcán vigyor feszült, a sötétség olyan sejtelmesen szikrázott, mint a régi-régi házukban a padláson, és Theon mellette ült; bár szándékosan nem fordult felé, de határozottan érezte a jelenlétét, és becsukta a szemét.
- Fél a repüléstől? - hallotta Theon hangját, mire felocsúdva felkapta a fejét.

- Nem – jelentette ki kellő felháborodással; Theon láthatóan nem hitt neki.

- Gondoljon arra, hogy mások meg fizetnek a vidámparkért – bátorította, azzal kezet nyújtott. - Theon vagyok.

- Tudom – vágta rá, aztán kissé elszégyellte magát, és viszonozta a gesztust. - Robb Stark.

- Jó név. Vasemberes.

Robb értetlenül nézett rá, Theon pedig somolyogva vállat vont, és beszíjazta magát. A szűk ablakrésen halovány zöld fények villantak be, egyre sűrűbben és élesebben, aztán Robb egy tompa rándulást érzett a gyomrában.

- Ez a kedvenc részem – jelentette ki Theon, Robb pedig a székhez préselődött és akaratlanul is felnyögött. A gép süvítve felszállt, és Robbnak egy pillanatra le kellett hunynia a szemét. Theon hangját valahogy messziről hallotta: - Nem erre a járatra készültél, mi?

- Nem – szűrte a fogai között. - A sajátomat lekéstem.

- Ó, az szívás. Lekésni mindig szívás. Nekem a legdurvább egy tizennyolc órás volt, a sztrájkokat nem számítva, benéztem a csatlakozást. Valami dualjka-lajkai terminálban aludtam.

- Az hol van?

- A világ harmadik seggében. És arrafelé aztán nem hagynak aludni. - Egy kicsivel később hozzátette: - Általában fogalmam sincs, épp milyen országban vagyok. Egy idő után nincs különbség, a repülőterek meg mind egyformák.

Robb illedelemesen bólintott. Tudta, hogy egy udvarias eszmecserének körülbelül eddig kell tartania, és most már tolakodás lenne válaszolni. Egy finoman semmilyen mosollyal később azon kapta magát, hogy azt mondja:

- Aha.

Aztán pedig:

- Pedig az ember azt hinné, hogy az ember azért megy stewardessnek el, hogy lássa a világot.

Ezzel a mondattal alsó hangon legalább négy probléma volt – Theon viszont csak csücsörítve végigsimított a saját lábain, combtól térdig, és azt gügyögte:

- Én azért mentem stewardessnek, hogy szexi ceruzaszoknyát hordjak.

- Steward – vigyorgott Robb. - Bocs, bocs, steward.

- Nyugi, lassan már el is várom, hogy nőnek nézzenek. - Theon színpadias csalódottsággal megdörgölte a borostáját, aztán lopva Robbra sandított. - Szart se látsz a világból – jegyezte meg. - Terminálok és taxitávnyi hotelszobák. A tűzvédelmi leírásból néha meg lehet tippelni, hol vagy, de azok is mindig angolul kezdik, érted; és mindig a szoba ajtaján vannak. Egyszer lenne nem tudom, a párnám alatt vagy a plafonra ragasztva, és kibaszott boldog ember lennék. Ha rajtam múlna, betiltanám a repülést. Ha menni akarsz valahova, ha tényleg, komolyan menni akarsz valahova, menj hajóval, basszus.
A gép oldalra dőlt. Robb gyorsan megkapaszkodott a karfában, ahol Theon keze pihent.

- Bocs.

- Á, hagyd, büszke vagyok rád, hogy ért valamit a biztonsági bemutatóm. Mentsd csak az életed. - Vállon lapogatta, aztán amint a gép ismét egyenesen repült, kiszíjazta magát. - Bocsánat a seggemért. - Egy bűntudatos riszával elszambázott Robb előtt, ő pedig kínosan vigyorogva bámult utána.

El akarta neki mondani, hogy ő is utál repülni; hogy egyszer szeretné körbehajózni a földet; hogy szívből és szenvedéllyel gyűlöl, gyűlöl minden létező és valaha volt hotelt a világon; és ahogy az idő telt, érdekelni kezdték Theon válaszai is. Nézte, ahogy a pilótafülke melletti kis beugróban matat valamit (csak a könyökét látta, és ahhoz is oldalra kellett hajolnia). Tudni akarta a történetét, és szinte megszállottan csak erre gondolt.

A tengerfiúra a levegőben.

Nem vette észre, mikor aludt el. Az álma könnyű volt, felszínes, az ébredés ólomsúlyú. Tudta, hogy egy hangra riadt, ami még a fejében kongott, beazonosíthatatlanul és távolian, és ő hunyorogva megdörgölte a homlokát. Theon mellette állt egy étkocsival.

- Utálom rádtukmálni – szabadkozott -, de parancsolsz kávét? Most vagy soha. Most vagy egy fél óra múlva.

Robb kábultan a tárcája után kotorászott a zsebében; nem érte el, fel kellett emelnie a csípőjét. Theon leplezetlenül az ölébe bámult.

- Hagyd csak – mondta, és átnyújtott egy papírpoharat. - Majd elszámolunk.

Ahogy átvette tőle a kávét, a kezük összeért. Robb véletlenül végigsimított a hüvelykujjával Theon csuklóján, de mire felfogta a mozdulatot, a steward már tovább állt. Zavartan nézte a markába szorított poharat, úgy érezte, valami nem stimmel vele. Óvatosan belekortyolt, aztán rögtön félretette, és fészkelődött az ülésben. Megpróbált nyújtózkodni, de a tenyere túl hamar elérte az alacsony plafont. Kinézett az ablakon. Csak puszta kékséget látott. Nem tudta volna megmondani, háromnegyed órája vagy tíz perce vannak-e úton, és a mandzsettáját gondosan rágombolta a karórájára, hogy ne is lássa. Tompán bámulta tovább a kifeszített eget, és amikor Theon visszafelé tartott az étkocsival, megjegyezte, csak úgy mellékesen odavetve:

- Beszélgettünk valamiről.

- Á, igen, hajókról. Gondolom, hajókról. Ha én beszélek, előbb-utóbb lesznek benne hajók.

- Voltál már valaha? Hajón.

- Bocs, ezt vissza kell vinnem.

Robb bólintott, aztán elnyomott egy ásítást. Kiemelte a kávét az italtartóból, és hálásan húzott belőle. Krémes volt, de gyenge és mesterségesen édes. Theon feneke ismét feltűnt a látómezejében.
- Beülök, beülök – dúdolta a férfi, és ennek értelmében lezuttyant a mellette lévő helyre.

- Odébb húzódhattam volna – kockáztatta meg Robb. Theon grimaszolt.

- Hajókról volt szó?

- Igen. Voltál már hajón?

- Pff. Kérlek. - Theon lejjebb csúszott az ülésen, és összefűzte az ujjait a hasán. Várt egy kicsit, aztán hirtelen éllel folytatta: - Családi vállalkozás. Turisztika. Asha kapta a hajót. Én a repülőgépet.

- A menyasszonyod?

A steward megborzongott.

- A nővérem. - Hunyorítva végigmérte Robbot. - Neked van menyasszonyod? Nem látom a gyűrűt.
- Ja? - Robb lebámult a kezére. - Nem, nincs, nincs. Mert?

- Mert feltételezted, hogy nekem van.

- Ja, ööö, csak mert – jársz valakivel, nem?

- Hát járni járhatok, de attól még nem kell eljegyeznem. - A vigyora kihívóan villant, és Robb érezte, hogy a gyomra összeszorul. - Abban a mennyei csodában van részünk, hogy mindketten szinglik vagyunk?

Robb felerőltetett egy mosolyt, és lemélyítette a hangját.

- Nem mondtad, hogy nincs senkid.

- Esküdjek meg?

- Hát.

- Robb Stark, ünnepélyesen esküszöm, hogy facér vagyok. - Theon a szívére simította a tenyerét, és büszkén kihúzta magát. - Ne legyen lelkiismeretfurdalásod, ha a továbbiakban is gátlástalanul flörtölsz velem – zengte.

Robb fészkelődött.

- Én csak udvariasan érdeklődtem a családi állapotod felől – jegyezte meg, és a karfát birizgálta: felemelte, és hagyta, hogy visszaessen. Theon mondani készült valamit, de Jeyne ekkor elhaladt mellettük, és sürgetve intett felé.

- Bocccs – motyogta, és ahogy kikászálódott, ismét célzatosan ingatta a csípőjét. Robb a fejét csóválta, és csak akkor nézett utána, amikor Theon már a rövid folyosószakaszon sétált; a férfi viszont megérezte a tekintetét, hátrafordult és felé villantott egy győztes vigyort. Robb a székbe süppedt.

Amikor Theon legközelebb beoldalazott mellé, Robb azt mondta:

- Mesélj magadról valamit.

Theon félrebiccentett fejjel meredt rá.

- Mit kell mondanom, hogy szex legyen a vége? - duruzsolta, olyan hangsúllyal, mintha őszintén elgondolkozott volna. Robb összecsapta a tenyerét és némán nevetve hátravetette a fejét. - Mi az? Nekem itt problémáim vannak, ember.

- Ez olyan hihetetlen.

- Hogy problémáim legyenek?

- Nem, ez. - Robb leírt egy mozdulatot a levegőben, és Theon felé fordult, fél lábát felhúzva. - Én ilyet még soha nem csináltam.

Theon értetlenül bámult rá.

- Mire gondolsz?

- Ha tudnád, mikre gondolok.

Theon füttyentett.

- De várj csak, Stark, azt mondod, még nem-?

- Idegennel nem... kezdtem még ki.

- De akkor hogy csinálod?

- Hát – előbb megismerem őket. Érted.

- Akkor most nem fogod úgy csinálni. Most fogalmad sem lesz rólam. Inkább mesélj te magadról, mert az meg nekem új. Honnan késel el éppen?

Robb a homlokát ráncolta, és a tenyerébe fúrta a körmeit.

- Elég fontos meeting.

- „Meeting” - vigyorgott Theon. - Meetingekre jársz.

- Ez tényleg fontos, a Frey Corporation összehívott egy vörös kódos találkozót... - Látva Theon szenvetlen ábrázatát, törzsből felé fordult, és hevesebb gesztusokkal magyarázott: - Oké, figyelj. Az van, hogy a cég hatalmas bajba került, és apám teljesen elveszítette a fejét. Kellett kérnünk egy szívességet a Frey Corporationtől, tényleg rászorultunk, és úgy volt, hogy cserébe fel fogjuk venni a Frey egyik lányát egy elég magas pozícióba, személyi asszisztenst kerestem éppen, de... - Csettintett a nyelvével. - Végül jobbnak láttam olyasvalakit alkalmazni, aki tényleg tehetséges, és felvettem egy Talissa nevű lányt.

- És most a Frey-fejes be van rád rágva? - bökött rá Theon. Robb kifújta a levegőt.

- Van egy olyan sejtésem. De talán sikerül kibájolognom magamat az egészből. A meeting egy ilyen békegesztus, azt hiszem. Ott kell lennem, vagy végem. - A tenyerébe temette az arcát, és végighúzta a kezét a szemei előtt. - Előre utálom – jegyezte meg.

- Van egy olyan variáció, hogy nem mész el – mondta Theon. - Tudod, rengeteg olyan variáció van, hogy nem mész el. Statisztikailag több, mint olyan, hogy elmész.

Robb rámosolygott, de már nem igazán figyelt oda.

- Szóval ezt javasolod?

- Már úgyis késel. Ne menj el. Nekem meg pont lesz másfél-két óra fölösem, ha az számít. - A térdére csapott, és felállt. - Szállunk. Övet be.

- Ilyen hamar?

Theon felszusszant.

- Jó társaságban repül az idő. - Elvigyorodott. - Érted. Repül.

Robb Stark élete: meetingek, biznisz, szabóságok, diétás étrend, lovaspóló, sífutás, luxus és kötelesség. Valaki más talán spontán kalandba kezd egy stewarddal egy repülőgépen, egy meghatározhatatlan időzónában, meghatározhatatlan vizek felett. Valaki más felhívja magával az előre kibérelt hotelszobára, és szeretkezik vele a frissen bevetett ágyon, aztán végignézi, ahogy felöltözik és összepakol, vagy próbálja marasztalni, vagy talán – és ez lehet, hogy egy szánalmas próbálkozás – de megadja neki a telefonszámát, hátha lesz még valahol egy olyan köztes tér, idő, alkalom, amikor összefuthatnak. Az is lehet, hogy beérné azzal, ami történik, hogy elég lenne ez a profán, pogány vigyor és egy másik test melege. Kikapcsolt mobilok az éjjeliszekrényen. Kulcsra zárt ajtók, a felszögelt tűzvédelmi utasításokkal. Bevont függönyök. Megosztott lélegzet. Magány.

Robb feltűrte a mandzsettáját, a karórájára nézett, aztán a tekintetével kétségbeesetten kutatni kezdett Theon után.

Ha meglátom, mondta magának. Ha meglátom három, kettő, egyig...

---

hozzászólok: igen // nem