A
„Céltalan Szösszenetek Castiel Témában”-széria újabb százhúsz szavas töredéke a kilencedik félévad fényében. Fanart: [jinzali]
Íme,
az ember: és az ember tragédiája. Kiűzetés a Paradicsomból minden alkalom,
amikor Dean azt mondja: „menned kell”, amikor Dean azt érti: „hagyj itt”. Castiel
egyszerre úgy ébred rá önnön vélt haszontalanságára, mint az első emberpár megszégyenült
meztelenségükre. A száműzetés sztrádái fojtóhurokként egymásba buknak, utak
északnak, utak délnek, keresztül egész Amerikán – örökre Dean Winchester
nyomában, mindultalan a sorsát keresztezve.
Íme,
az angyal: és az angyal története. Harc az üdvért minden szó, „visszatértem”, kongó
mennybe rivalló diadal, „veled maradok.” Dean oldalán, társaként, követve őt az
őreként, előtte járva; a közelében, a ragyogásában, a glóriájában. Deanből fény
árad, világítótornyok lepkecsapda-tündöklése, és Castiel elvakultan vergődik
benne, részegen nyeldekli a ragyogást.
Íme,
Castiel: az ő kinyilatkoztatása. Sebei feltárva, töviskoszorú fonja át
homlokát. A szemedbe néz. És elhangzik az ítélet.
Megjegyzések
Sírni kezdtem és mosolyogni. Minden pillanatuk lejátszódott előttem. És hirtelen annyira igaznak éreztem őket. Teásbögrével a kezemben, minuszakárhány fok tombol kint és ahogy közeleg a tél most fagytam le úgy igazán először. Mert valami őszintén szivenütött benne.
Hiába ülök felette és kaparászom felváltva a porcelánt és a takarót nem tudom megfogalmazni, hogy mi volt az ami ennyire fel tudott kavarni. Néhány gyönyörű szóval, Castiellel magával, tökéletesen megragadott gondolatokkal visszaadtad a világukat bennem és még valamit, amit továbbra sem tudok betájolni, de hihetetlenül hálás vagyok érte. Mert ez így annyira egész és az összetörtségében lenyűgöző.
A kilencedik évad alatt valamiért elkezdtem elveszni, mind Castielt mind Deant látva, és mármár beletörődtem. És akkor jössz. És úristen.
És ami tényleg furán fog hangzani, hogy ez nekem olyan volt mint egy varázslat.
Köszönöm és köszönöm és tökéletes vagy és soha ne hagyd abba <3
Nagyon szépen köszönöm. Ez tényleg csak egy--- word-vomit volt, és nem hittem, hogy bárkire is hatással lesz csak... annyira örülök hogy tévedtem. Köszönöm.
Nagyon. Közelről.
Szövetkeztem az Arctalan Öreg Hölggyel aki a házadban él, és így közvetlen közelről figyelhetem, ahogy a tehetséged felszínre tör és száz szóban is olyan varázslatot alkotsz, hogy Potter sírva és megszégyenülten rohan el.
És kérem ez Castiel. Ez a mi bukott angyalünk, újdonat emberünk, aki folyamatosan kering Dean körül, akár a Hold a Föld körül és te elénk tártad a maga letisztult, sejtető egészében minden motivációját, érzését, vágyát és ez olyan, mint egy fénykép, ami megfogja a l é n y e g e t és ez a nagybetűs Tehetség. Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy vezeted ezt a blogot és irsz és van merszed ilyen pofátlanul tökéletesnek lenned.
Köszönöm, hogy olvashattam!
U.I: Adj erőt, hogy végig tudjam nézni a hetedik évadot és ne követeljem üvöltve a forgatókönyv átírását a feltétlenül szükségesnél többször. Ámen.
Megnyugtatásul: a hetedik évad utólag már jó; csak közben zavaró és céltalan. És a finálé... a finálé.
Tündi