trouble+4

Welcome to Night Vale AU, trouble+, negyedik fejezet.

"És abban a pillanatban bele tudtam volna szeretni. "

November mittomén

Cecil néha az idegeimre megy, komolyan!!! Ma is, így nekiáll hogy telefonáljunk. MERT NEKI FEL KELLETT VENNIE AZT AZ ISTENVERE MUGLIISMERET PROSZEMINÁRIUMOT SZABADKREDITNEK. Nem tudom, ki tartja, de... de meg fogom tudni hol alszik. Maradjunk ennyiben. 

 

Merő ideg vagyok, egyáltalán nem tudok koncentrálni az asztronómia beadandómra, amit pedig jövőhéten le kell adnom, szóval ezt most leírom aztán: vagyunk a klubhelyiségben, minden oké, írjuk a házikat, páran, a normálisak (hogy Marcus közben mit csinált, azt fedje jótékony homály), egy darabig kuss van, lehetne kuss is, éppenséggel, és akkor beesik Cecil a kurva szemináriumról, lehajítja a könyveit, ledobja a cilindert (a cilindere alól előmászik a macskája, Kosnyek), Kosnyeket ölbe, lábak keresztbe, levágja magát, és nekiáll, hogy nekünk – idézem – feltétlen telefonálni kell. (””) Mondom neki hogy ha akar valamit akkor tessék itt vagyok beszéljünk, közben meg felfedezetlen holdak házait mérem fel és a kihatásukat halott bolygók árjaira, és ő meg még mindig izél, hogy de nekünk telefonálnunk kell, mire én, hogy:
- Tönkrevágódott az iMindenem, amikor idejöttem, Night Vale nem szereti a technikát, így jártál.
És erre Apacsnak muszáj volt beszövegelnie. Alapvetően szeretem Apacsot. Cecil ki nem állhatja. A srác szerintem orosz cserediák. A hajába folyton tollakat fűz meg mindenfélét fest az arcára [ami gondolom valami hadifestés akar lenni?]
- Ki kell választanod a menüben, hogy „se” üzemmód – dünnyögte.
Én meg nem értem, Cecil meg pláne.
- Megjelenik, amikor közelítesz Night Vale felé – magyarázta a szokásos vontatott és unott és akcentussal terhelt hangján, Cecil meg tiszta paraszt volt, mert már forgatta a szemét, pedig engem tökre érdekelt.
Kiderült, hogy tényleg be lehet hozni valahogy a telefont. De nincs itt se wifi, se áram, szóval igazából mindegy.
Cecil viszont teljesen felhúzott. Nem értettem, mit akar ezzel az egész szarral, szóval este, takarodónál megkérdeztem:
- Mit akarsz ezzel az egész szarral?
- KUSS LEGYEN! – üvöltött föl nekünk John. Hát ő is paraszt.
[Ez nem volt szép. Ő tényleg paraszt. Félvér. Az apja mugli és gyümölcsöket termeszt egy közeli farmon.]
- Milyen szarral? - motyogta Cecil, aki félig már aludt. Félretettem a pálcámat, odébbraktam a könyv- és pergamenkupacot, és a kőkeretben megkapaszkodva megpróbáltam lehajolni. Szerintem szilánkosra törtem a csípőcsontomat, de végül sikerült.
- A telefonossal – szűrtem a fogaim között, ő pedig rövidlátóan hunyorgott rám, aztán a fejére húzta a takarót. Tökre kócos volt. Nem tudom, hogy csinálja ilyen rövid idő alatt.
- Csak hallani akartam a hangodat – dohogta.
- Mert most nem hallod?
- MINDENKI HALLJA! – John.
- Olyan, mint a rádió, nem? - magyarázta a takaró alól. - Csak hordozható.
Sosem fogom megtudni, hogy van az, hogy rádió van náluk, de konnektor nincs meg elektromosság nincs, bezzeg, és sosem fogom megtudni, miért zsong rá néha ennyire ilyen kis apró hülyeségekre, és miért van az, hogy ezzel egyszerre kiidegel meg valahogy mégis irigylem érte, mármint ha nekem lenne ennyi lelke
John rámüvöltött hogy túl hangosan serceg a pennám.

John madárijesztővé változott. 

 

Szerintem SENKI nem fogja észrevenni a különbséget.

november

Oké, Steve Carlsberg a legseggfejebb seggfej aki valaha is segg elmondom mi volt. [Utánanézni: van rá mód, hogy sikerüljön a seggét a nyakára bűvölnöm? KOMOLYAN fontolgatom a mai után]

Szóval miután túlvoltam a tanulnivalóm nagyján és végeztem a büntetőmunkámmal és ¡viva!, lementünk Cecillel fürdeni.

Nem tudom írtam-e már a fürdőről. Nem tudom, minek vezetek naplót, ha nem írok le MINDENT.

Oké, szóval. Fürdő.

A tárnák alatt van egy bányatavunk. Ne kérdezd, hogyan, de jó meleg, gőzölgő termálvize van, ott bugyborog a sziklák között, az egész fölött meg átível egy híd, ami a (szintén sziklába vájt mert miért is ne) „zuhanykabinokhoz” vezet [aki kitalálta hogy zuhanykabinnak nevezzük ezeket az még életében nem látott zuhanykabint és HÁLA ÉRTE mert sokkal jobb hogy belépsz a külön kis meredélyedbe, és a nyakadba zúdul egy privát vízesés igény szerint tűzforrón vagy jéghidegen /na oké valami köztes fokozat igazán lehetne/ és utána illedelmesen visszaveheted az iskolailag előírt fekete selyemköntösödet az iskolailag előírt fürdőnadrágod fölé az iskolailag előírt papucsoddal, és nyakadba kanyarítva az iskolailag előírt törülközőt

EGYES BUNKÓK AZT HISZIK HOGY UGORHATNAK BOMBÁT

KI A SZAR UGRIK BOMBÁT EGY TERMÁLMEDENCÉBE

RÁD NÉZEK RICO ]

Na szóval ez a fürdő. Jöttünk vissza Cecillel az állítólagos zuhanykabinoktól, hogy még csobbanjunk egyet a medencékben is, és akkor Rico, az az állat, csobban egy hatalmasat, és mondom, hát ennek sem becsületes munkával kereste az édesanyja a kenyerét, és akkor szembejön velünk Steve.

Steve, akiről én végig azt hittem, hogy oké srác. Persze ölik egymást Cecillel, de Istenem, riválisok, na – de Steve rendes arc. Középmagas, sötét hajú, igazából szép arca is van, szóval oké a srác. Hittem én. Ott van az oldalán az inasa, Cactus June. (Na Cactus June gyönyörű. Hullámos mézbarna haj, bambiszemek, kétszer is lecsekkolom, nem-e lettem menet közben hetero – hát nem de na.)

Szóval Steve, Cactus. Keskeny palló. Cecil fintorog, de kitér. Steve meg erre elé lép, és így vigyorog, hogy:
- Na mi van?
Cactusszal közben mi kínosan mosolygunk egymásra. Ismered azt az érzést, amikor igazából tökre szeretnél jóba lenni valamivel, de túl nagy erőfeszítés lenne, és annyit meg igazából nem ér az egész?
Steve meg közben löki, hogy mi van, Cecil mondja, hogy semmi, és hagyja békén, és Steve meg, érted, így a duplanullás semmiből, a legteljesebb, nietzschei nihilből előrángatja, hogy:
- Azt' megvolt már? - És felém biccent.
És meg csak nézem Cactust, nézem, hogy ez most így HE, hogy olyan elesett kétségbeeséssel bámul rám, én meg azt sem értem, mi van, hallom, hogy Cecil, aki akkor sem lenne hajlandó káromkodni, ha ütnéd [tapasztalat – Larry-Cecil 2:0, fogadást nyertem vele], így mondja, hogy:
- Parancsolsz baszdmeg?
- Ne tedd már ilyen könnyűvé a dolgomat! - mondja Steve és magához húzza Cactust, szóval kénytelen vagyok odafigyelni, és egy szörnyű, rettenetes, aggasztóan elgondolkoztató de végső soron totál röhejes pillanatra azt hiszem hogy Steve most el akar csábítani vagy valami, de aztán rájövök, hogy ja hogy ő Cactusszal kavar, bamm, és akkor meg totál nem értem, mi van, Cecil meg már ideges – és amikor Cecil ideges, akkor gáz van.
- Szállj le rólam – mondta baromi vészjóslóan de vitatható konfliktuskezelési képességekkel, én meg még mindig nem értettem, mi van, szóval maximum annyiban tudtam segíteni hogy ott álltam hogy „ööö...?” - és akkor Steve felém fordult.
- Ja, még nem mondta? - vigyorog még mindig és meglepően barátságosan, és Cecilben akkor elszakadt valami, és pálcát rántott [köntöszsebből... praktikus] és kiált:
- Sectusempra!
De Steve meg készen áll:
- Capitulatus! - És seggfej, és elkapja Cecil pálcáját és beledobja a vízbe.

Miii vooolt eeez aaaz eeee-gééééssszz.

Mindig azt tanultam hogy ha nem értesz valamit, kezdj kutatásba, szóval az lesz. Majd beszámolok az eredményekről.

később

Nincs eredmény. Nem is érdekel. Mindjárt vizsgaidőszak.

–

Cactus szerint Steve „csak jót akar”. Ez jó.

–

Steve odajött hozzám reggelinél, hogy „azért rendben vagyunk, Carl?” én meg mondtam, hogy majd megkérdezem Carltont és Carolt a C-A-R-L betűrendesek nemzetközi konferenciáján, erre vigyorog és lepacsizik velem. A semmiért találok én itt ki ironikus visszavágásokat. Biztos azt hitte, valami mugli-dolog. Komolyan megkérdőjelezem néha mennyire jó ötlet hogy őket csak így gyorstalpalóban tanítják írni-olvasni. Boszorkányékat. 

 

Fura. Még mindig én-ők. Hm. Freud?

November 22.

Nézem, hogyan tekereg végig a vak baziliszkusz a folyosón, bámulom hülyén és csak arra gondolok, hogy anno én még a pókokon rinyáltam, nézem, ahogy kivedlik a bőréből, mintha saját magát okádná ki.

Vajon a szobatársam amúgy kerestet? [Minimum illene tőle.] Nem tudom, mostanában egy csomó minden hülyeségre gondolok. Tejesdobozok oldalára Miamiban. A pálmafákra és villanyoszlopokra ragasztott, megzöldült és kifakult fotóimra. Egy nyomozóiroda parafatáblájára, ha már ugyan használnak parafatáblát, bár miért ne tennék, és ott van felgombostűzve a fényképem, gondolom, az, ami a személyimen is van és ami három éve készült amikor meg voltam fázva és pont szörnyen hunyorgok rajta. Olyan az egész, mint egy montázs a filmben, valami gitárhúron pengetett gájl számra.

Mi fog történni, ha visszamegyek a nyáron? Vissza kell mennem a nyáron? Lediplomázhatok egyáltalán itt valamikor? Mi lesz, ha Cecil leteszi az MA-t, és lelép, és akkor itt vagyok én – a szövetátalakuláshoz hét év kell, talán ennyi idő az, hogy kilökjem magamból a vérét, és nem tudom, akkor mi marad, hogy marad-e bármi, és Cecil nem lesz itt. Nem tudom elképzelni Night Vale-t nélküle. Nem akarom elképzelni Night Vale-t nélküle.

Basszus, mit szólnának a szüleim? Mindig azt mondtam magamnak, hogy „ó, ezt most azért csinálom, hogy büszkék legyenek rám”, és egy csomó ideig így éltem, mindvégig, és működött, kitűnő tanuló voltam, élsportoló, minden összejött, de gondolom, igazából már csak megszoktam, hogy ezt hajtogatom, mert komolyan, emlékszem egyáltalán a szüleimre? Nem látom őket magam előtt, csak azt a fotót, amit nagyanyám mindig odarakott az éjjeliszekrényemre, bárhová költöztünk, a fotó jött a keretre technokolzott baromronda kagylókkal. Anyának derékig omló dús fekete haja volt, magas arccsontjai, királynői termete (és mindent örököltem tőle, de a magasságát persze nem), és apa úgy áll mellette, Mint A Legmázlistább Fickó A Világon, és ott vagyok én, ez a felismerhetetlen kis kupac egy takaróba csavarva, és ennyi az egész. 

Azt tudom, hogy apa mindig csak angolul beszélt hozzám, anya meg csak spanyolul; és egy darabig egyszerűen árulkodó volt, melyik jutott eszembe előbb, melyik nyelven mondtam, „szeretlek”, melyik nyelven mondtam, „segítség”, de már ez is teljesen összekavarodott, és amióta Miamiban élek, az lassan nem tudom, 6 év? Meg sem szólaltam spanyolul, kettős állampolgár vagyok, mert életemből három napot, az első három napot még Brazíliában töltöttem, és azóta nem is jártam Dél-Amerikában. Néha van ez a hülye gondolatom, hogy mégis emlékszem rá, meg van ez az emlék is, anya a fehér ruhában a tenger felé gyalogol, a kezében aranyszínű szandál, a szél nagyon fúj és a ruhája egészen rátapad, futok utána és fut felé a tenger; de szerintem ez csak egy sima feldolgozási mechanizmus arra, hogy mindig úgy mesélték, anya megfulladt a tüdejében lévő víztől [akkor egy darabig nem voltam hajlandó vizet inni, mindig kiköptem titokban, és a kádban folyton azt számoltam, meddig tudom visszatartani a lélegzetemet], az egész túl eleven ahhoz, hogy csak emlék legyen, biztos valami filmben láttam

anya, apa, sziasztok, a fiatok vagyok,

anya, apa, boszorkányinas vagyok

most bezzeg hiányzik az a rész amikor még csak „anya, apa, meleg vagyok” volt, mi?

anya, apa, éppen a mérgek természetéről kéne tanulnom. Tudok felix felicist keverni és még mindig nem tudom mi volt abban a tablettában amit az apám bevett. 

 

November 29.

Szezonzáró quadpot edzés, meccs holnap. Cecil kijött megnézni a gyakorlást, és nem tudom, lehet, azt akartam, hogy ez zavarjon, hogy ne essen olyan jól, hogy képes a lelátón gémberedni órák hosszat és éljenezni minden gólnál [nem gólnak hívják de gól].

Utána meg ott maradtunk. Átöltözni sem volt erőm, csak lerogytam mellé a vörös quadpot-talárban, markolásztam a kölcsönseprűt (kéne már vennem egy sajátot, ez tényleg régi, egy Nimbusz 2000-es, de ezt Ceciltől kaptam), félretettem a kölcsönseprűt, és egy darabig csak ültünk kussban és néztük, hogyan lépnek le a többiek, és aztán elkezdtünk dumálni, és nem tudom, egyszerűen csak jött minden, érted? Elmondtam neki az egész szart, amin mostanában agyalok, hogy nem tudom, mi lesz velem, meséltem neki a szüleimről, akikre így kényszeresen meg kötelességtudóan folyton gondolok de nem hiányoznak, hogy a fenébe hiányoznának, és hogy emiatt szörnyen érzem magam, és hogy semmi nem hiányzik a „mugli-életemből”, és az elején igazából még tök jól voltam, meccs, adrenalin, de aztán annyit pofáztam és úgy belelovaltam magamat, hogy tökre sikerült kiakadnom, Cecil meg túl jó hallgatóság, szóval kibuktam, és tessék:
- Megöltem tippre háromszáz embert – mondtam neki, és bólint, és érti, de nem érti, mert nem látja, mi ezzel a baj, és valami olyasmit mondott, hogy:
- Háromszáz olyan embert, akik veled és a társaiddal végeztek volna máskülönben. – Meg ilyenek, meg nekiállt, hogy a vízköpők az önálló akaratukra hallgattak, én csak életre keltettem őket, és akkor mondom, hogy:
- Azt hiszed nem öltem volna meg őket a puszta kezemmel, ha van rá lehetőségem?
És innen valahogy eljutottam odáig hogy mennyire ki voltam bukva, amikor azt hittem, baja lett [ami nem volt nagy ugrás, de nem akartam neki elmondani], és akkor így rámragyog, hogy:
- De hát megmentetted az életemet, Carlos!
És abban a pillanatban bele tudtam volna szeretni. Néztem azt az ábrándos hülye kis mosolyt, a szája sarkában, a szemeiben, és igen, Cecil az a srác, akibe halálosan bele lehet szeretni, akinek hobbiszerűen mentenéd meg az életét csak hogy a karjaidban tarthasd és emellett meg olyan valóságos, hogy tökre fölösleges rárajongani ezeket a barom kliséket, mert ott ül, olyan közel, hogy a lábatok összesimul, és érzed az illatát (valami ködszerű és az az átokjó arcszesz), és itt van ez a srác, ebben a pillanatban, és előrehajolhatnál és megcsókolhatnád, és addig a pillanatig minden lehetséges és tegyük fel, hogy utána nem lesz folytatás, hogy onnantól csak az a pillanat lesz örökre, vagy azzal vége lesz az egész világnak, és igen – abban az esetben megtenném, de csak abban az esetben. Tudnék szerelmes lenni Cecilbe, de nem akarom elkövetni ezt a hibát, és nem is fogom.
- Te meg új életet adtál nekem – mondtam ennek szellemében én barom. És felnevetett, nem olyan kiröhöglek-szinten, hanem ugyanmár-szinten, én meg egyre bizonygattam, hogy kvittek vagyunk. Megigazgatta a szemüvegét (imádom, amikor ezt csinálja) és akkor nekiáll, hogy:
- Hát, ha ez igaz, akkor az én hibám minden, nem? Szóval én tehetek arról is, ha most ki vagy borulva.
Volt valami – hát gondolom nem flörtös, de több abban, ahogy ezt mondta, de nem igazán tudtam, merre tart az egész, szóval csak elkezdtem deduktív stratégiával levezetni neki, hogy nem tehet róla, és naná, hogy megint belelovaltam magamat a Vizsgaidőszak Előtti Kurva Nagy Krízisbe és a végén már remegtem [oké kezdett hideg lenni] és csak így hebegem neki hogy nem fog menni mert túl gyenge vagyok egy kibaszott mugli vagyok és nincs erőm végigcsinálni (pontosan így kell elcsábítani valakit. PONTOSAN így.) - ja a poén az hogy működött. Mármint nem abban az értelemben.

Feltűnt úgy a nagymonológom klimaxa mellett kettővel, hogy Cecil nekiállt a körmeivel felfeszegetni a hegeket az ujjbegyein, de közben meg végig koherens visszajelzéseket adott (a Cecil-féle hármasskála „ühüm” / „aham” / „ühmm” variánsai közül) – és mondom jó, mindenki pótcselekszik néha, biztos még egy csomóan megnyúzzák magukat amikor elkalandoznak, bang, erre meg egy ponton felém nyújtja a kezét (az ujjai addigra már elég rendesen véreztek) és azt mondja:
- Tessék.
Én meg így: hurrá Cecil, megtarthatom a kezed, szuper [(mi a bűnt akarsz?)] és hát pont azt. Mármint hogy.

Hogy – úgymond – „igyak” belőle. Persze nem ömlött a vér így patakokban, szóval értelemszerű volt, hogy ehhez nekem

szóval hogy a kezét

NA DE ÉN MONDTAM NEKI HOGY NE SZÓRAKOZZON MERT MA MÁR CSINÁLTUK A SZERTARTÁST és amúgy sem így kell és úristen (a vér kövér, lassú cseppben gördül végig az ujjhegyein vékony sávot húzva, a bőre baromi fehér a holdfényben), ő meg hogy fogjam be mert kezd szédülni és felesküdött rá hogy részesülök a hatalmából és így jobb lesz minden na én meg hát mit mondhattam volna.

Idáig még soha nem ittam a véréből. Nem tudom, hogy miért érzem szükségesnek, hogy ezt letisztázzuk, de nem árt tudni. Senki véréből nem ittam. Tökre nem értettem ezt az egész vámpíros felhajtást, ha már itt tartunk, vámpír vs vérfarkas, vérfarkas bármikor, de hát.

Hát. 

 

Maradjunk annyiban, hogy most már értem.

 

Az utókor kedvéért, nem lettem vámpír. Nem is... na jó, szóval az volt hogy na, van abban valami, amikor valakinek az ujjait a szádba veszed szépen egyesével, annak a valakinek, akivel kapcsolatban az elmúlt percekben végig csak arra gondoltál, hogy milyen lenne megcsókolni [szigorúan elméleti alapon] és most szigorúan gyakorlati alapon kóstolgatod az ujjait és nyalod le a legördülő cseppeket és minden forró és először hallod a vérét, mármint idáig is éreztem ugye, az ujjaimon át és az ereimben, hogy más, mint az enyém, volt benne az a megmagyarázhatatlan perzselés, de most meg, szóval ilyen közvetlenül még nem – és ott surrog és dübörög és Jézusom, nem vagyok normális, és csak egyszerűen többet akartam, és nem tudom, mire számított, de azt hiszem, nem erre, és nem segített ahogy elkezdte kapkodni a levegőt, szóval hogy teljesen ráindultam Cecilre pedig csak a vérét ittam. Helyesen: pedig éppen a... hát ez sehogy sem hangzik jól. 

 

Fe-ke-te-má-gi-a-aa. 

 

éskanoskamaszévek. 

 

Megállapodtunk abban hogy ilyet azért tényleg csak vizsgaidőszakban csinálunk. És nem tudom, nem volt kínos. Mármint Cecil olyan oké volt az egésszel. Most viszont tudom, hogy alattam fekszik eggyel, és lumosnál tanul, mert neki is vizsgaidőszak van kábé rögtön, ÉS NEKEM IS, de ehelyett csak itt... próbálok megszabadulni a gondolataimtól, mert nem tudok koncentrálni és mert muszáj magamat lekötni valamivel mert nem akarok lemászni a létrán és rámászni a nem a létrára hanem a Cecilre illetve hogy pont hogy akarom és basszus???

meztelen dementor

meztelen dementorok 

 

kákalag női harisnyát húz fel

még több meztelen dementor

oké asszem most jobb.

Cecil nagyon szuszog.

December 21.

Előző bejegyzéshez, vizsgaid. közepéről: legalább működik

[nem a pucér dementorok. OK azok is. a... dolog amit csináltunk. az.]

• Bevezetés a rontástanba
  szeminárium: O (jeles)
• Bevezetés az átoktanba
  szeminárium: O (jeles)
• Alkalmazott sötét varázslatok
  szeminárium: O (jeles)
• Asztronómia I.
  szeminárium: O+
  kollikvium: O+, 110%!! KITŰNŐ
• Legendás lények tenyésztése és ártalmatlanítása
  vizsga jan 10
• Bajnövénytani metaismeretek
  szeminárium: O+ HAH!
• Elméleti számmisztika
  kollikvium: O, 99%
• Méregkeverés másként
  szeminárium: O+ (kitűnő!)
  
  kollikvium: O; 95% - amin mellesleg ki vagyok akadva
• Mágiatöri szövegismeret
  vizsga jan 15.

Cecil legtöbb vizsgája meg E-lett*... és az összes szemináriumon korában O-ra zárták. Leszámítva a mugliismereti proszemináriumot. Na, arra bekapott egy A-t.

* E= jó, O=jeles, A=közepes, am., a többiről ne beszéljünk.

Azzal magyarázza az A-t hogy a tömegközlekedést húzta és nem voltam hajlandó vele telefonálni. Nem mondtam el, hogy az még csak nem is oda tartozik, így is le volt törve. Világéletében éltanuló volt. Mélyen együttérzek. De egy kicsit talán haragszom, vagy kárörvendek, vagy fene tudja már. Érzések, mi? 

 

December

Innentől kizárólag a saját fésűmmel fésülködöm.

Innentől kizárólag a saját fésűmmel fésülködöm.

Innentől kizárólag a s. f-el stb nem írom le 100x Cecil bárhogy könyörögsz.

Nyilván többet nem fogok felvenni egy mosdókagyló(nak kikiáltott sziklamélyedés) pereméről egy növényi mintákkal (ornamentikával az egykori művtöri tanárom most boldogan forog a sírjában [vagy akárhol van is]) végiggravírozott kurva aranyfésűt csak mert sehol nem találom a sajátomat és szeretném belőni a hajamat mielőtt Cecil előjön a zuhanyzó(nak kikiáltott vízesés alól) és meglát; és többet nem fogok vele úgy lenni hogy na akkor én ezt most kölcsönveszem három mozdulatra ÉS akkor nem fog egyszerre megjelenni egy banshee mögöttem és sikoltani. Ez a megoldás.

Cecil teljes pánikban rontott elő és kábé túlkiabálta a sikítószellemet (lobogó haj, gyönyörű arc, csak ne nyílna le állkapocstól lefelé egyetlen ordító szájba) [ez a banshee leírása volt nem Cecilé] {bár...} szóval CECIL ordítva kivetődik, már rajta a fekete fürdőköpeny, a srác maga falfehér, a banshee pedig a mellkasomba süllyeszti a kezét mert miért ne és én meg valahogy tudtam hogy „ó, most a lelkemet akarja kivenni” [cserébe a fésűjéért. KOMOLYAN.] és az a poén hogy nem tudta. Éreztem rajta az ujjait (Milyen egy szellem érintése? Hideg. Nyirkos. Nagyon. Milyen a lelkem? Nem tudom, de jó érzés tudni, hogy van, és meg is tarthatom) – elkezdte tehát kicibálni a lelkemet de valami meggátolta, valami tartotta vissza, és akkor ahogy hunyorgó pánikban bámulok fel, keresztül a banshee-n, látom, hogy Cecil feltartott kézzel áll és rájövök, hogy van értelme annak, amit ordít /megjegyzés: mindig ilyen kék volt amúgy a szeme? Megfigyeléseket végezni – előfordulhat, hogy a szemüvegtől nem láttam, vagy a halálközeli élmény élesítette ki az érzékeimet? [u.i. A harmadik szem. Hogy miért kezd el figyelni ilyenkor.] / 

 

Cecil intésére a banshee hátravetette a fejét (még nagyobb száj, még több fog) és felé fordult, de valahogy nagyon furcsa szögbe kezdtek hajlani a tagjai (amúgy egészen biztos vagyok benne hogy amikor megfordulsz nem csak a fejed hivatott elfordulni a hátad mögé és hogy a karodat nem tudod hét helyen elhajlítani) és akkor a nő megint sikított, azzal a hanggal, mint amikor a szél az ablakkeretben nyüszít, Cecil pedig az előre tartott tenyere ujjait lezárta, ökölbe szorítva a kezét, mire a banshee összerándult, mintha összegyűrték volna, és mindkét kezét átfúrta a saját mellkasán, és végig sikított. Cecil lassan leguggolt, még mindig előre szegezve a kezét, aztán egyszerre oldalra fordította a csuklóját, és iszonyú reccsenést hallottam, és a banshee-nak vége volt. 

Cecil utána rögtön futott oda hozzám. Kicsit irányt tévesztett szemüveg nélkül meg egy pocsolya és az általános végtagordinációja miatt nekivágódott az egyik „mosdókagylónak”, de szenvedései ellenére sikerült kinyögnie a kérdést, hogy minden oké-e.
- Hát – mondtam -, nem találom a fésűmet.
- Miért üvöltöztök? - üvöltött ránk Leland az egyik kabinból.
- Mert még cseng a fülem a rohadt sikítószellemtől! - kiabáltam vissza (Cecil közben mintha meg akarta volna érinteni a mellkasomat, gondolom, hogy csekkolja, helyén van-e a lelkem /hát ez a mondás is új értelmet nyert/, de aztán visszahúzta a kezét és megkapaszkodott a sziklaperemen.)
Leland azt kiabálta, hogy nem hallott semmit.

Én sem hallok semmit.

Innentől kizárólag a saját fésűmmel fésülködöm.

Innentől kizárólag a saját fésűmmel fésülködöm.

Innentől kizárólag a saját fésűmmel fésülködöm.