több infó a rádióműsorról | ami i t t hallgatható | és i t t olvasható | és a történetet e z a rész ihlette
Infandous: kimondhatatlan, vagy túlságosan is visszás ahhoz, hogy kifejezésre jutassák
Carlos egy beletörődő
sóhajtással kiengedi a levegőt, és négykézlábra ereszkedik. A fémalagút
klausztrofóbikus és meglepően vanília-illatú sötétségében egy monoton férfihang recseg egy rossz minőségű felvételről.
- Megfulladni. – A hangja olyan, mint a porszívó zúgása. – Lezuhanni. Elvérezni. Betegségben kiszenvedni. Megölni magad. Megölni magad. Öld meg magad. Öld meg magad.
Carlos reméli, hogy legalább a csomagját nem keverik el. Meg van a véleménye a Randy Newman Memorial Night Vale repülőtérről, de mégis jó érzés hazatérni. Előre kúszik, véletlenül rátérdel fehér köpenye szegélyére, káromkodik és beveri a fejét. Ujjait a tincsei közé fúrja. A haja úgy lobog és örvénylik, mintha víz alatt lenne.
- Öld meg magad a konyhakéssel, amire a kenyér morzsái tapadnak még – mondja a hang. – Öld meg magad a fürdőkádban, amit kedden ki akartál sikálni végre, de nem értél rá. Öld meg magad a fegyverrel, amit a párnád alatt tartasz, hogy biztonságban érezd magad, de úgy sem érzed biztonságban magad soha, és amikor fölötted állnak és lihegnek, és a foguk acélos az éjszakában, úgy sem mersz lőni. Szétmarcangolnak. Öld meg magad, mielőtt felzabálnak.
Carlos tovább mászik. Az alagút túlságosan szűk, egészen fel kell húznia a vállait és leszegett fejjel lélegezni. Nem hallja a saját zihálását és nem biztos benne, hogy a tüdejébe tényleg oxigén kerül.
Aztán egyszer csak vége van. Az alagút megszűnik. Ő a terminál közepén áll, a kezében a bőröndje, és egy nyafogós gyerekhang faggatja a rozsdás hangosbemondón át, aminek a kábeleit már régen elvágták:
- Ó, kit csókoltál meg?
Carlos - biztonsági okokból - próbálja pontosan felidézni a nevét annak a lánynak általános iskolából. Ha elrontja, a bányatelepre viszik. A bányatelepen vörös fényt eszik majd és köveket, és a kikristályosodott kétségbeesését valakinek, aki előtte élt ott.
- Ebony… - mondja elgondolkozva. – Hadrian. Joe. Bridget. Chuck. Rochester du Monteforte. Baldwyn. James. A Feledhetetlen Anastaz.
- Cecil? – kérdezi a hang affektálva. Carlos néma megvetéssel néz rá egy darabig (egészen pontosan a földre bámul, mert feltételezi, hogy a gyerek már halott, és reméli, hogy a pokolban van), aztán csak annyit mond:
- Sajnálom.
A terminál szétfoszlik, oszlopai meghajlanak, elgörbülnek, visszahúzódnak az olvadó fémbe, egy visszajátszott felvételben lebontják az épületet, és nem marad más, mint a sivatag.
Carlos leporolja a köpönyegét. Cecil ott vár rá az egykori repülőtér előtt, egy cseresznyepiros Alfa Romeo kabriónak támaszkodva, fültől-fülig vigyorral.
Carlos nézi őt.
Carlos nézi őt az égen vonuló felhők lusta, lila sugárzásában, a kavargó homok fátyol-függönyén túl.
Cecil, gyönyörű Cecil, vidám, naiv, megfélemlített, őrült, őrült Cecil a kócos szőke hajával, fáradtan, tejsápadtan, feszes nadrágban, kényesen felgyűrt ingujjakkal: Cecil a kibomlott cipőfűzőjével, a fejhallgatóval a nyakában, a vézna karjain végigfutó tetoválásokkal (a tintaszemekkel, amik követik Carlos minden mozdulatát), Cecil a túlságosan is hegyes fogaival és a mély és simogató hangjával, ami nincs egészen szinkronban a szája mozgásával.
- Hello, Carlos. Egy fuvart?
Carlos csak bólint. Nem mosolyog vissza rá. Megemeli a bőröndjét, ami erre panaszosan felsír, és a csomagtartóban sem hallgat el, fojtottan zokog, ahogy együttes erővel rázárják a fémfedelet. A kezük, Cecil keze és az övé, nagyon közel van: talán összefűzhetné az ujjaikat. A beteg nap hevétől izzik a fém a tenyere alatt. Talán most. Talán ez lesz az a pillanat, hogy előre hajol és megcsókolja végre. Talán mire legközelebb visszatér, már büszkén ordítja a nevét a terminálban. Talán nem megy el soha többé.
- Bocs hogy azt mondtam, hogy „fuvar” – mondja Cecil. – Ez egy béna szó. Az, hogy bocsánatot kértem, még bénább. Befogom.
Beszállnak az autóba. Cecil bekapcsolja a rádiót, az statikusan zúg és sistereg, de Cecil úgy dobol a kormányon, mintha kihallana belőle valamiféle ritmust, da-ta-ta-tumm, da-ta-ta-tumm.
A labornál állnak meg. Carlos kicsatolja a biztonsági övet, aztán hirtelen elhatározással Cecil felé fordul.
- Holnap van Valentin-nap… - kezdi.
- Igen. Sajnos. Vigyázz magadra.
- Leszel a Valentinem?
Cecil aggódva végigméri.
- Őszintén remélem, hogy nem. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én tökre utálok meghalni.
- Aha. Persze, én is. Csak vicc volt. Jó éjt, Cecil.
Cecil udvariasan és kissé rémülten nevet.
- Jó éjt, Carlos. Gyönyörű álmokat, ha vannak még álmaid.
Carlos kiszedi a bőröndjét a csomagtartóból (az már csak halkan pityereg), és nézi, ahogy az Alfa Romeo kabrió elporzik az úton.
Elmondaná Cecilnek, hogy szereti, ha biztos lehetne benne, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik.
Megcsókolná, ha biztos lehetne benne, hogy ez a gesztus minden kultúrában ugyanazt jelenti. Jó lenne, ha találna rá bármiféle bizonyítékot, hogy Night Vale létezik.
Jó lenne, ha találna rá bármiféle bizonyítékot, hogy Cecil létezik.
Annyira jó lenne.
- Megfulladni. – A hangja olyan, mint a porszívó zúgása. – Lezuhanni. Elvérezni. Betegségben kiszenvedni. Megölni magad. Megölni magad. Öld meg magad. Öld meg magad.
Carlos reméli, hogy legalább a csomagját nem keverik el. Meg van a véleménye a Randy Newman Memorial Night Vale repülőtérről, de mégis jó érzés hazatérni. Előre kúszik, véletlenül rátérdel fehér köpenye szegélyére, káromkodik és beveri a fejét. Ujjait a tincsei közé fúrja. A haja úgy lobog és örvénylik, mintha víz alatt lenne.
- Öld meg magad a konyhakéssel, amire a kenyér morzsái tapadnak még – mondja a hang. – Öld meg magad a fürdőkádban, amit kedden ki akartál sikálni végre, de nem értél rá. Öld meg magad a fegyverrel, amit a párnád alatt tartasz, hogy biztonságban érezd magad, de úgy sem érzed biztonságban magad soha, és amikor fölötted állnak és lihegnek, és a foguk acélos az éjszakában, úgy sem mersz lőni. Szétmarcangolnak. Öld meg magad, mielőtt felzabálnak.
Carlos tovább mászik. Az alagút túlságosan szűk, egészen fel kell húznia a vállait és leszegett fejjel lélegezni. Nem hallja a saját zihálását és nem biztos benne, hogy a tüdejébe tényleg oxigén kerül.
Aztán egyszer csak vége van. Az alagút megszűnik. Ő a terminál közepén áll, a kezében a bőröndje, és egy nyafogós gyerekhang faggatja a rozsdás hangosbemondón át, aminek a kábeleit már régen elvágták:
- Ó, kit csókoltál meg?
Carlos - biztonsági okokból - próbálja pontosan felidézni a nevét annak a lánynak általános iskolából. Ha elrontja, a bányatelepre viszik. A bányatelepen vörös fényt eszik majd és köveket, és a kikristályosodott kétségbeesését valakinek, aki előtte élt ott.
- Ebony… - mondja elgondolkozva. – Hadrian. Joe. Bridget. Chuck. Rochester du Monteforte. Baldwyn. James. A Feledhetetlen Anastaz.
- Cecil? – kérdezi a hang affektálva. Carlos néma megvetéssel néz rá egy darabig (egészen pontosan a földre bámul, mert feltételezi, hogy a gyerek már halott, és reméli, hogy a pokolban van), aztán csak annyit mond:
- Sajnálom.
A terminál szétfoszlik, oszlopai meghajlanak, elgörbülnek, visszahúzódnak az olvadó fémbe, egy visszajátszott felvételben lebontják az épületet, és nem marad más, mint a sivatag.
Carlos leporolja a köpönyegét. Cecil ott vár rá az egykori repülőtér előtt, egy cseresznyepiros Alfa Romeo kabriónak támaszkodva, fültől-fülig vigyorral.
Carlos nézi őt.
Carlos nézi őt az égen vonuló felhők lusta, lila sugárzásában, a kavargó homok fátyol-függönyén túl.
Cecil, gyönyörű Cecil, vidám, naiv, megfélemlített, őrült, őrült Cecil a kócos szőke hajával, fáradtan, tejsápadtan, feszes nadrágban, kényesen felgyűrt ingujjakkal: Cecil a kibomlott cipőfűzőjével, a fejhallgatóval a nyakában, a vézna karjain végigfutó tetoválásokkal (a tintaszemekkel, amik követik Carlos minden mozdulatát), Cecil a túlságosan is hegyes fogaival és a mély és simogató hangjával, ami nincs egészen szinkronban a szája mozgásával.
- Hello, Carlos. Egy fuvart?
Carlos csak bólint. Nem mosolyog vissza rá. Megemeli a bőröndjét, ami erre panaszosan felsír, és a csomagtartóban sem hallgat el, fojtottan zokog, ahogy együttes erővel rázárják a fémfedelet. A kezük, Cecil keze és az övé, nagyon közel van: talán összefűzhetné az ujjaikat. A beteg nap hevétől izzik a fém a tenyere alatt. Talán most. Talán ez lesz az a pillanat, hogy előre hajol és megcsókolja végre. Talán mire legközelebb visszatér, már büszkén ordítja a nevét a terminálban. Talán nem megy el soha többé.
- Bocs hogy azt mondtam, hogy „fuvar” – mondja Cecil. – Ez egy béna szó. Az, hogy bocsánatot kértem, még bénább. Befogom.
Beszállnak az autóba. Cecil bekapcsolja a rádiót, az statikusan zúg és sistereg, de Cecil úgy dobol a kormányon, mintha kihallana belőle valamiféle ritmust, da-ta-ta-tumm, da-ta-ta-tumm.
A labornál állnak meg. Carlos kicsatolja a biztonsági övet, aztán hirtelen elhatározással Cecil felé fordul.
- Holnap van Valentin-nap… - kezdi.
- Igen. Sajnos. Vigyázz magadra.
- Leszel a Valentinem?
Cecil aggódva végigméri.
- Őszintén remélem, hogy nem. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én tökre utálok meghalni.
- Aha. Persze, én is. Csak vicc volt. Jó éjt, Cecil.
Cecil udvariasan és kissé rémülten nevet.
- Jó éjt, Carlos. Gyönyörű álmokat, ha vannak még álmaid.
Carlos kiszedi a bőröndjét a csomagtartóból (az már csak halkan pityereg), és nézi, ahogy az Alfa Romeo kabrió elporzik az úton.
Elmondaná Cecilnek, hogy szereti, ha biztos lehetne benne, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik.
Megcsókolná, ha biztos lehetne benne, hogy ez a gesztus minden kultúrában ugyanazt jelenti. Jó lenne, ha találna rá bármiféle bizonyítékot, hogy Night Vale létezik.
Jó lenne, ha találna rá bármiféle bizonyítékot, hogy Cecil létezik.
Annyira jó lenne.
Az égen átsikló helikopter rögzíti a gondolatait.
Megjegyzések
Ez nekem egy költemény. Igaz nem versszakokba szedve, de a dallama, a lüktetése, az egész világa és hangulata és alle zusammen az egész, igenis egy költeményre hajaz.
Nyitott szájjal olvastam végig és sírtam a gyönyörűségtől. Brilliáns és az összes többi szinonima.
Mondtam már, hogy szeretem az ilyen írásokat?
Oké, ez végleges káosz és zagyvaság, de egész egyszerűen menthetetlenül meg vagyok lőve, hogy mit kéne ehhez a gyöngyszemhez írnom.
Még ilyet!
Jah és köszönöm, köszönöm, köszönöm!
szerintem elmegyek és meghalok ~
ötévesként tapsikolok a gép előtt, hogy: jesszumpepi magyarul! és Tőled!
(őszintén sajnálom, de hajnali fél háromkor képtelen vagyok bármi normálisat írni, szóval tetszésemet kamaszos vihogással fejezem ki)
és be kell valljam, hogy Night Vale világa annyira lenyűgöző számomra, olyan beteg és ijesztő, de én mégis csodálom (már amennyit eddig tudok róla)
szóval meg kell valljam, hogy nagyon megörvendeztettél, és remélem még azért pár ficcet még csepegtetsz nekünk (◡‿◡✿)
Biztosan fogok még írni a fandomban, mert szeretek itt lenni :D Köszönöm a kommentet!
Wow, nagyon tetszett. Ez a groteszk, furcsa, hihetetlenül valószerű világ imádnivaló, de a legimádnivalóbb a kapcsolatuk. (Meg az Alfa Romeo.)
Velem TE ismertetted meg a Night Vale különös világát, ami azonnal magával ragadott. Nem tudom, eddig hogy tudtam nélküle élni. Most már jó pár részt hallottam és olvastam a fordításaidat, amik kellemes segítséget nyújtottak a nehezebben érthető részeknél. (Várom a többit is~) Imádom a szófordulataid és magyarosításaid, hidd el, nem von az le az élményből. Bár érdemes az eredetit is hallani, de megállja a helyét így is.
Köszönöm. Mindent.
És kánon. Nagyon kánon. Annyira kánon, hogy szinte hallottam a hangjukat és a narrálást a fejemben.
Most megyek, és meghallgatok még egy részt. Meg elolvasom a többi Night Vale-es alkotásod. :3
Nyaraltam öt napot, ma meg egyszerűen kiábrándítóan rosszul éreztem magam, így kemény két sort haladtam a fordítással, de remélem, hamarosan erőre kapok és belevághatok, mert imádom őket, és imádom a soron következő epizódot ;u;
És várok, ha kell évmilliárdokat is várok.
Nagyon örülök, hogy bemutathattam neked Night Vale világát, és hogy a ficekben sem csalódtál ^^
Ültem most itt pár percet, hátha ki tudok csikarni magamból valami értelmesre hajazó véleményszerűséget, de azt hiszem kár a gőzért. Tökéletesen beleillet ez a fic abba a hangulatba, amit az epizód teremtett nekem (meg gondolom hasonlóan mindenki másnak is).
Ez a halálnem felsorolás… Zseniális!
Látom itt a kommentek között, hogy augusztusban még csak megfordult a fejedben, hogy fordítani kéne, hát igazán örülök, hogy végül gyökeret is vert a gondolat és azóta fordítod is, mert különben nem lennék részese ennek a fantasztikus világnak! ^^