Noktürn, egyre hangosabban

Az ígért OTP Challenge-nek úgy istenigazában jövőhéten fogok neki (a listás történeteket oldalt, a chat vonzáskörzetében találjátok), de ez a történet időnek előtte jutott eszembe (mint az a Hannibal ficeimnek irritáló szokása).
Megadott téma: Együtt alvás
Fandom: NBC Hannibal,Hannibal/Will
Stílus: véres-romantikus
a múltkori forduló történetei itt érhetőek el

Az egész Jack Crawford hibája volt – Jack Boldogulj-Ahogy-Tudsz Crawford valahogy elfelejtette megemlíteni Willnek, hogy Idahóban tölti az éjszakát.
- Meg akarom várni a labort – mondta neki. – Szükségem lesz rád.
- Nincs nálam semmi.
- Nem tudom, meddig szarakodnak. De úgy hajnal hat körül már legyél készen, eléd megyek.
- Nincs nálam még fogkefe sem – mondta Will, és arra gondolt: nincs nálam elég aszpirin. Isodormid. Xanax. Rivotril. Antidepresszáns. Semmi, érted?
Hannibal udvariasan félrehúzódva várakozott, összehajtogatott kabátjával a kezében. Jack felé fordult.
- Nem jelent problémát, doktor?
- Nem jelent problémát.

Jack Crawford valahogy elfelejtette megemlíteni, hogy Idahóban töltik az éjszakát. A hotelszoba fakókék volt, két, bevetett fehér ággyal. Hannibal letette a kofferét az ablak mellettire, és felpattintotta a tetejét. Will egy darabig üresen és tehetetlenül bámulta, aztán megragadott egy törülközőt, és elvonult a fürdőszobába. Öt dollárból úgy-ahogy összeállított egy tisztasági csomagot, és utálta magát a kiadásért. Hannibalnak szarvasbőr neszeszere volt, ami most a fehér polcon pihent. Will letusolt, kivágta a címkét kényszeresen új, alig műszálas boxeralsójából, megszagolta a pólóját, vállat vont és felvette. A tükörbe nézve lehúzta a bőrt a szeme alatt, aztán végigsimított az állán. Uram bocsá’, borotvára már nem költött. Amúgy sem kéne éles tárgyak közelében lennie. Feltépte az eldobható fogkefe műanyagcsomagolását.
Egy fémes csattanás.
Megmerevedett.
- Mivten vendbe’? – kérdezte, és résnyire nyitotta a fürdőszoba ajtaját.
- Tessék? – Hannibal hangja tökéletesen nyugodt volt.
- Minden rendben? – ismételte Will, ezúttal már fogkefe nélkül.
- Természetesen. Csak elejtettem valamit.
Will a vékony fénysávot figyelte a fehér szőnyegen. A hálóban sötét volt. A kis konyhában égett a villany.
- Letépi a körmeiket – mondta puhán, aztán hangosabban: - Ön szerint miért tépi le a körmeiket? Az idahói.
Egy darabig csönd volt. Hannibal azon kevesek közé tartozott, akik őszintén megfontolták a válaszaikat egy kérdésre.
- A vikingek mindig levágták halottaik körmét. Hiedelmük szerint a Ragnarök idején Loki és lánya, Hél, az alvilág úrnője, egy körmökből készült hajón érkeznek majd. Hogy jöttüket késleltessék, összegyűjtötték az elhunytak körmeit, mielőtt a túlvilágra engedték volna őket.
- Mert féltek – bólintott Will, aztán elhallgatott. Ráharapott a fogkefére és előre sétált, a konyhába ment. Hannibal a pultnál állt, neki háttal, és amikor belépett, felé fordult. – Ez nem félelem. Inkább… szégyen. Egészen régi. Gyerekkori, talán.
Mindketten az asztal felé pillantottak. Will ott terítette szét a felnagyított fényképeket, a helyszínlelők jelentését és kevésbé fontos bűnjeleket légmentesen lezárt zacskóban. Hannibal úgy nézte az áldozatokról készült fotókat, mintha egy személyi igazolvány fekete-fehér képére meredne.  
- Devianciába futó magatartászavar – jelentette ki. – Kiskorában sokat rághatta a körmét. Megbüntették érte.
- Most pedig ő bünteti meg őket… - Elmosolyodott. - Piszkosak, rendetlenek, és ez helytelen… ez alapján választ?
- Talán igen.
Will izgatottan maga elé húzta a jelentéseket.
- Kikérem a házkutatásit Jacktől. Látni szeretném a hűtőszekrényt és a kádat. – Letette a fogkeféjét, egy tollat fogott és leharapta a kupakját. Írni kezdett. – Elhiheted, hogy rend van, amíg nem láttad ezeket. – Felnézett Hannibalra. Tudta, hogy eszelősen vigyorog, de érzett valamit, amit nagyon régóta nem. Reményt, talán. – Ez lesz az első dolgom holnap.
- Addig is… csatlakozik hozzám egy kis caille en sarcophage-ra?
- Nem vagyok éhes. Köszönöm. – Lekocogta a tollat az asztalon. – Köszönöm.

Sejthette volna, hogy Hannibalnak rituáléi vannak, bármiről is legyen szó: háromnegyed órája volt a fürdőszobában, és Will csak tizenöt percen át hallott vízcsobogást. Úgy határozott, nem várja meg, bemászott a keményre vasalt takaró alá, és szorosan lehunyta a szemét. A lámpa fénye sárga hályogként feszült előtte. Persze nem fog tudni aludni, de legalább elmondhatja majd, hogy megpróbálta.
Klakk.
Óvatosan előlesett a pillái alól: Hannibal lekattintotta a lámpát a fürdőszobában. Köntöst viselt szolid pizsamája felett, a haja enyhén nyirkos volt a tarkójánál. Mezítláb tökéletesen hangtalanul járt. Leoltotta a konyha fényeit is. Will teljesen felnyitotta a szemét, és mozdulatlanul feküdt. A doktor ijesztően jól elnavigált a sötétben. A bőröndjével matatott. Valami pittyent. A köntöst vállfára akasztotta. Egy üveg valamit készített az éjjeliszekrényére, és elővette a táblagépét. A monitor, a hold és a város fénye világított az arcán, a szemeiben csillagtalan éjszaka volt. Lassan felé fordult.
- Ébren van, Will? – suttogta.
Will egyenletlenül, halkan zihált, hunyt szemekkel.
- Jó éjszakát.

Tö-ves-tül—szag-gat-ta—ki—a—kör-me-i-ket—ha—ha—per-sze—hogy—él-tek—még

Amikor először riadt fel, Hannibal még aludt, az oldalára hengeredve. Will egy darabig nézte derengő sziluettjét, felhúzott vállait és meggörbült hátát, a dereka köré csavarodott takarót. Különös – ha valaki, hát Dr. Lecter az a férfi volt, akitől elvárod, hogy a hátán fekve, fegyelmezetten aludjon, lélegzet nélkül, mint a halottak. Will elintézte annyival, hogy nem az embereket: az őrületeket ismeri jól. A karját átvetette a homlokán, és kiengedte a levegőt. Forróság volt. Kint szitált az eső.

És—él-tek—még—a-mi-kor—a—tor-kuk-ra—mar-kolt—cson-ka—kör-me-i-vel--és—ki-rán-tot-ta—a—lég-csö-vet

Zihálva ébredt, görcsösen kapkodva levegő után, de nem tudott lélegezni, persze, hogy nem, felkarmolt torokkal; teste verejtékben fürdött, és ő izzadva és remegve hánykolódott, mégis bénának érezte magát, tehetetlennek, ahogy egyre hörögve tépte a lepedőt hasra fordulva, arcával a párnában, ful-ladj—meg—te—mo-csok—mi-kor—dög-lesz—már—meg, amikor Hannibal ujjai a nyaka köré kulcsolódtak. Odakapott, megpróbálta lefejteni az ujjakat, amelyek az álla felé kúsztak, felfeszítve azt, majd a szájába tolakodtak, nyelvét lenyomva. A doktor megragadta a derekánál fogva és felhúzta, Will ívben hátrafeszült, mellkasa vadul hullámzott.
- Hajnali két óra van –suttogta Hannibal élesen. A hangja határozott, szinte követelőző volt.  
- Hajnali két óra van – ismételte Will rekedten, nagyot nyelve -, American Falls, Idaho. A nevem Will Graham.
Hannibal elengedte, Will pedig hátrazuhant.

Valamikor vizet ivott.

A pólója lekerült róla, és körbeölelte valami puha és szappanillatú.

Uj-ja-i—a—hús-ba—fu-ra-kod-nak—a-mi—me-leg—és—vas-bű-zű—és—mocs-kos—és—hány-in-ge-re—van—a-hogy—egy-re—mély-ebb-re—kar-mol-ja—ma-gát

 És felriad, Hannibal egy keserű pirulát erőltet a szájába, az állkapcsát felfeszítve.
- Aludni fog, Will. Hajnali fél négy.
- American Falls… - zuhanni – Idaho – zuhanni - A nevem…
Víz mossa a torkát és könnyek.

A—vér—ob-szcén—bu-gyo-gá-sa—szá-ját—a—seb-re—ta-paszt-va—zo-kog-va—nye-li—nem—le-het—o-lyan—a—sző-nyeg—nem—sza-bad—ösz-sze-fog-ni—a—vé-cé—pe-re-mé-be—ka-pasz-kod-va—o-kád—ki--min-den—bi-zo-nyí-té-kot

Próbálja ellökni Hannibalt, aki lefogja, az ágyhoz szorítja fölötte térdelve, csuklójába markolva. Will vergődik és üvölt, száraz a tüdejébe maró levegő, fellöki a csípőjét, rugdal és megfeszül. Hannibal szorítása meglepően erős, majdhogynem összeroppantja a csuklóját, Will tehát nem tehet mást, karmol, az ujjait előre nyújtva Hannibal kézfejébe váj, de túl rövidek a körmei – persze, ellopták őket – tehát oldalra fordul és harapni kezd.
- Will!
A csont roppan az állkapcsa alatt, ahogy a férfi karjába kap, talán csak egy másik gyilkosság visszhangja, és Hannibal a hajába tépve felrántja a fejét, a mellkasára térdel.
- Will!
Eltörtek a bordái? Az övéik mind eltörtek – szétrobbantott mellkasukból meredtek elő.
- Ismerték a gyilkost – zihálja -, tévedtünk; lehetetlen úgy elpusztítani valakit, hogy nem engeded közel…  
- Hol vagyunk most?
Will meglepetten mered fel rá. Hannibal visszahúzza a kezét a hajából, és ő körbenéz.
- Baltimore, Maryland.
- A rendelőmben?
- Az intézetben.
- A baltimore-i intézetben?
- Önnek nem kéne itt lennie.
Hannibal elhúzódik tőle, és ő ernyedten hátrazuhan. Újabb tabletták következnek, és újabb rémálmok. Egy ízben szeretné szétrágni a –csuklóját-, de Hannibal felkínálja a –sajátját- – ez egészen biztosan csak egy –álom-, de be-lé-ha-rap—és—meg-nyug-szik, ahogy a férfi végigsimít a há-tán.

- Öt óra, reggel – motyogja cserepes szájjal. – American Falls, Idaho. A nevem Will Graham.
A fények derengőek, tompák, zöldeskékek. Hannibal köntöse van rajta. A takarót kirugdalta a huzatból, a párna a földön hever. Hannibal az ágya mellett ül egy odahúzott széken, két ujját a csuklóján nyugtatva, mintha a pulzusát mérné. Will szeretné tudni, vannak-e rajta sebek, de pizsamája ujja hosszú, elfedi a karját. A doktor a vállára borult fejjel alszik. Will, már csak a lelkiismerete megnyugtatása végett is, örülne, ha megállapíthatná, hogy a vonásai kisimulnak álmában és béke ragyog róluk, de ez nincs így – Hannibal arca, álmában és öntudatlanul, nem sima, hanem teljesen üres, akár egy viaszmaszk. Will az oldalára hengeredve nézi, és titokban – bármilyen ízléstelennek tartja is – élvezi a tudatot, hogy a doktor álmai talán épp olyan zaklatottak és visszataszítóak, mint az övé.

Ó—de—vé-gül—el-kap-tuk—és—csak—ez—szá-mít—hát—nem--?