Az infinitív tagadása

OTP7, második forduló, második történet
Megadott téma: Reggeli szertartások
Fandom: Hamlet & Rosencrantz és Guildenstern halottak AU
Stílus: ifjonti kilátástalansággal telített kísérleti fanfiction

"Még ki lehet nyitni. / És be lehet zárni. / Még föl lehet kötni. / És le lehet vágni. / Még meg lehet szülni. / És el lehet ásni." (Pilinszky)  

Yami is beszállt az OTP7-be, kövessétek figyelemmel a blogját az újabb és az enyémeknél elvben lényegesen fluffosabb történetekért!

2012, november körül
A Wittenberg egyetem
kollégiuma,
15-ös szoba

5:00 ifj. Hamlet, a dán trón várományosa és átmeneti cserediák, rituálisan elvesztett kulcsa teljes és szokásos hiányában dörömböl az ajtón.

5:01 Guildenstern megkísérel a másik oldalára fordulni. Ebben Rosencrantz súlyosan akadályozza. A meztelenség különböző fokozataiban fekszenek egy földre hajított matracon. Guildensternben előbb a zoknija léte tudatosul, majd Hamlet dörömbölése. Álmosan lerugdalja magáról a zoknit, a művelet közben feldönti a lábánál lévő vizipipát. A hamu ráborul a kinyitott szövegkönyvre. Ebben talál valami torokszorítóan szimbolikusat, és percekig nem mer megmozdulni.

5:03 A kitartó mozdulatlanság és a tegnapi kokain hatására Guildenstern combja lebénul.

5:12 Hamlet megkerülte az épületet, felmászott a falon, és most az erkélyajtón kopogtat. Homlokát az üvegnek szorítja és kiabál valamit. Guildenstern szívesen segítene rajta, ha meg tudna mozdulni. „Ros”, sziszegi, de Rosencrantz megint úgy alszik, mint akit fejbevertek.

5:13 Guildensternnek eszébe jut, hogy Ros tényleg beverte a fejét tegnap, méghozzá sorozatosan: a matracról lelógva újra és újra a parkettába vágta, amikor kábultan szeretkeztek, és Guildenstern erre elkezdi sajnálni, egy kicsit, de Ros teljesen hülye, ha metamfetamin közelébe kerül, tehát valahol megérdemelte. Hamlet nyüszíteni kezd.

5:14 Rosencrantz riadva ébred, Guildenstern könyökével az orrában. Guildenstern elkezdi magyarázni neki, hogy be kéne engedniük Hamletet.

5:16 Rosencrantz felfogja.

5:17 Rosenctantz sikerrel elbábozza Hamletnek, hogy a bejárati ajtó amúgy nyitva van. 

5:28 Hamlet lemászott a falon, megkerülte az épületet, és benyit. „Próbálunk”, jelenti ki, és a szövegkönyvét a félálomban szendergő pároshoz hajítja. Rosencrantz védekezően összegömbölyödik. „Bújj ide te is, vagy kussolj”, ásít Guildenstern. 

5:29 Hamlet befekszik közéjük. Megint feketében van, a kezét a mellkasára fűzi, és üveges szemekkel bámulja a mennyezetet. 

5:32 Guildensternben tudatosul, hogy az aljas rohadék ezzel elkezdte a próbát. Ma halottat játszanak.

6:04 Rosencrantz csodával határos módon feltámad, ugyanis vizelnie kell.

6:05 Rosencrantz visszatér, félig-meddig felöltözködik, lehuppan a sarokba rúgott kanapéra, és sírni kezd.

6:06 Hamlet indítványozza, hogy készüljenek össze, aztán próbálják el a Gonzangót még vizsga előtt. Ebbe beleegyeznek, de aztán felajánlja, hogy csinál egy kávét. Rosencrantz kiakad. „Minek teszel úgy folyton, mintha normális életed lenne?”, zokogja. „Neked soha-soha nem lesz normális életed! Soha a rohadt életben nem fogsz másoknak kávét csinálni, magadnak sem, akkor meg mi van?” Hamlet nem érti. „A szolgáidra céloz”, világosítja fel Guildenstern.

6:08 Hamlet és Guildenstern narancssárga műanyagszéken ülnek a viaszosvászonnal takart sarokasztalnál, Rosencrantz a bögréjébe kapaszkodva áll, mert csak két székük van. „Csak meghalni tudsz majd szabadon”, fejezi be két perccel ezelőtti gondolatmenetét, és a kávéjába kortyol. Szemcsés és bitangrossz.

6:09 Hamlet kiakad.

6:11 Hamlet a monológjában annál a kérdésnél tart, hogy felszabadít-e bárkit is a halál. Guildensternnek elege lesz, levágja a csészéjét. „Hát ajánlom”, mondja, és valahol tényleg baromi fenyegető, „hát ajánlom, mert egész életemben nem voltam szabad, és ennyi kijár.” Fáj a feje. Oxikodont vesz be. Már csak három tabletta maradt a papíron, szóval ad egyet Hamletnek is és Rosencrantznak is.

6:13 Hamlet a mosogató fölé hajolva borotválkozik egy eldobható, kék Gilette-el, ami egyébként Guildensterné. Rosencrantz félve a helyére ül, nézi egy kicsit, aztán megint sírni kezd. „Annyira szeretlek titeket, srácok.”

6:14 Hamlet megvágja magát. „Meg fogunk halni”, jelenti ki Rosencrantz.

6:18 Hamlet zuhanyzik. Rosencrantz visszafekszik a matracra. Guildenstern fölé mászik. „Akarod?”, suttogja, és megcsókolja. Rosencrantz átöleli a combjaival, a hajába markol. „Nem tudom.” – suttogja. – „Lehet. Kifutunk az időből.” „Az csak egy ok rá.” „Igazán?” „Lehet.” Guildenstern keze már Rosencrantz sliccén van, de mindketten túlságosan elbizonytalanodtak. Rosencrantz a párnába temeti az arcát, Guildenstern pedig lemászik róla. Az ablakhoz megy, és cigarettára gyújt.

6:19 Guildenstern hősiesen küzdd az ingerrel, hogy a parázzsal felgyújtsa az olcsó és ronda nejlonfüggönyt.

6:22 Hamlet egy kefével tépi a haját a fürdőszoba párás tükre előtt, és az aranyszőke fürtök csomókban szakadnak ki a fejbőréből. Egy pillanatra ledermed, aztán félreteszi a kefét, és az ujjaival végigszánt a tincsein. Puhák és fényesek. Beléjük markol vicsorogva. Nem fog megkopaszodni és nem fog megöregedni, nem hajlandó, ezt biztosan érzi. Abba nem akar belegondolni, hogy ez mit jelent.

6:25 Rosencrantz törökülésben kuporog a padlón és szétválogatja a tankönyveiket, amikbe mindent beleírtak, amit tudniuk kell, szóról-szóra. Hamletnek iPadje van, ő arról tanul, onlájn, de azért kikészíti azt is.

6:28 „Elkéstünk”, jelenti ki Guildenstern. „Még nem”, figyelmezteti Rosencrantz. „Majd két perc múlva.” „De már most elkéstünk.” „A jövő a múlt jelene”, üvölti ki Hamlet a fürdőszobából. Ezen egy darabig elgondolkoznak, de egyikük sem érti, és ez rettenetes.

6:29 Rosencrantz az oldaltáskájába gyömöszöli a saját könyveit és Guil könyveit, és Hamletnek adja a gépét meg a meggyűrődött szövegkönyvet. Összenéznek. „Minden oké?” „Semmi sem oké.” „Akkor indulhatunk.” 

6:32 A hajnali főpróba két perce megy, nélkülük. A campus gyér füvén baktatnak, amit befed a lusta hó. Hamlet fázik, még mindig nem küldték meg a téli cuccait otthonról, Rosencrantz kölcsönpulóvere pedig kicsi rá. Rosencrantz és Guildenstern kézen fogva sétálnak, a kesztyűtől nem érzik a másik tenyerének melegét. „Mindig ilyen lesz?” kérdezi Rosencrantz félve, ahogy szabad kezével a levegőbe int. „Ilyen?” Egyikük sem válaszol, de mindhárman tudják, hogy igen.