19XX.XX.XX.

OTP7, második forduló, negyedik történet
Megadott téma: Szülinapozás
Fandom: Supernatural, Destiel
Stílus: céltalan (és némileg kilátástalan) fluffhömpöly egy lehetséges ám jobbára spoilermentes 9. évad idején

 

Van egy bár Oklahomában, amiről senki sem akar beszélni. Lepukkant, de nem annyira, hogy érdekes legyen: egyszerűen csak koszos, ázott kenyér- és egérhúgy-szagú, langyos, rossz sörrel.
Dean két órája ült a tapadós pultnál.
- Két órája ülünk itt – osztotta meg észrevételeit Castiellel, aki felkönyökölve bámulta a tévét. Ugyanaz a reklám ment, újra és újra, az Air Wick „Colours of Nature – Pink” elektromos légfrissítőről (illata: „tavaszi zsongás”, hatása: a szobát rosszul animált rózsaszín virágokkal telíti). – Cas?
Mintha rózsalugasban sétálna, búgta a televízió. Castiel vallásos áhítattal figyelte, állát felszegve.
- Ha jó leszel, kapsz egyet születésnapodra… - morogta Dean, meghúzta a sörét, aztán észrevétlenül visszaköpte az üvegbe. Castiel felé fordult, pont, amikor a saját nyálán fuldoklott, és halkan megjegyezte:
- Nekem nincs születésnapom.
- Szerezz egyet. – Dean megtörölte a száját a dzsekije ujjával, aztán oldalba könyökölte Castielt és biccentett. A vérfarkas, akit három államon át üldöztek, végre bedugta a pofáját az ivóba.
Castiel egy darabig mozdulatlanul ült a helyén, álmodozva forgatva a pisztolyt a kezében, és csak akkor ocsúdott fel, amikor a vérfarkas üvöltve nekihajította Deant. Akkor viszont egyetlen fejlövéssel elintézte a dögöt, majd a grabancánál fogva megragadta a hulláját, és a pult mögé vonszolta.

Az elkövetkező napokban Castiel a szokásosnál is csöndesebb és aggodalmasabb volt. Ha az ember leültette Sam mellé, úgy festettek, mint egy Sirató Asszonyok szoborcsoport. Sam egy ponton bekapcsolta a tévét, és Casszel szánalomra méltó ábrázattal figyelték a kanapéról, ahogy Bud Spencer szétver mindenkit. Dean egy darabig udvariasan nyugton maradt, aztán elkezdte popcornnal dobálni őket.
- Ember, ne már!
- De lementetek zombiba.
Castiel erre felkapta a fejét, és gyanakodva végigmérte Samet.
- Meg kell ölnöm, mielőtt még a fertőzés elterjed, ugye?
A testvérek gátlástalanul kiröhögték, és a háta mögött lepacsiztak. Ő szégyenkezve és dacos haraggal visszafordult a tévéhez. Az Air Wick reklám ment. Felhangosította. Sam visszazuhant a próbák óta tartó melankóliájába.
- Mintha rózsalugasban sétálna – motyogta fejhangon, aztán lerázta a válláról a pokrócot és kiment.

- 1980. február 25. – olvasta Castiel másnap Dean egyik igazolványáról. – Ez nem igaz.
Deannek kellemetlenül sokáig tartott rájönnie, Castiel mi a francról beszél. Az egykori angyal a térképasztalnál ült, és a legnagyobb nyugalommal rámolta ki Dean hátizsákját, a hamis névjegykártyákat maga elé terítve sorban.
- Hát ja. Ööö, mindenhez hozzáadtam egyet.
- Az enyémre mit írtál? – Castiel az élére állított egy bankkártyát.
- Cassie szülinapját, nem volt jobb ötletem.
- Ki az a Cassie?
- Szóval mikor születtél? – Váltott témát Dean, és rögtön megbánta. Castiel hagyta eldőlni a kártyát, aztán felnézett rá, rezzenéstelen arccal.
- Nem „születtem”.
- Persze, csak… - vállat vont, aztán félrefordult és elkezdte kapargatni a vakolatot. Egy foltban felázott a festék, és így legalább baromi elfoglaltnak tűnt.
Castiel egyszerre csak mellette állt. A rohadék azt állította, hogy már semmi nem maradj a mojójából, de ez egyszerűen nem lehetett igaz.
- 2008. szeptember 18. Írhatjuk azt a legközelebbire?
- Ugyan már baby, azért nem vagy öt éves. – Egy kis hallgatás után hozzátette: - Hé, nem aznap ööö… találkoztunk?
Castiel félrehajtotta a fejét.
- Az volt a legfontosabb nap az életemben. A születésnap nem a legfontosabb nap egy ember életében?
- Egy emberében talán – mondta Dean -, de nem a tiédben. Ne vesztegesd rám azt a napot.
A tenyerébe vette az arcát, és megcsókolta, gyorsan, félve és puhán.

Öt éve ismerték egymást, a szó bibilai értelmében durván két hete. Dean úgy érezte, minden másodpercére méltatlan.

A takaró alatt szeretkeztek, visszafojtott kiáltásokkal, egymásba kapaszkodva a sötétben. Dean Castiel vállaiba markolt, az ujjai alatt érezve a felperzselődött szárnyak hegeit.
- Ez egy igazán jó nap, nem? – suttogta Castiel, akinek megvolt az a vitatható szokása, hogy szex közben is kerek egész mondatokban kommunikáljon.
- Hahhnnhöhhh – nyögte Dean, akiből hiányzott ez a képesség. Castiel megcsókolta, és nem szólalt meg utána sokáig, csak akkor, amikor már összefűzött ujjakkal hevertek, fáradtan és izzadtan, és Dean valami különös utó-eufórikus állapotban mosolyogva a vállába temette az arcát.
- Hanyadika van?
- Felejtsd el.
- De hanyadika van?
- Szuper voltál, de azért annyira nem, hogy minden évben megünnepeljük.
Castiel biggyesztett, és megpróbálta oldalba taszítani, de Dean elkapta a csuklóját és hátrafeszítette a karját, álmosan morogva. Castiel innentől becsületbeli ügyként kezelte a harcot, és mindent elkövetett, hogy maga alá gyűrje ellenfelét. Még akkor sem adta fel, amikor kizuhantak az ágyból, egyetlen agresszív pokrócgombócként vergődve a bunker hideg kövén, notóriusan az éjjeliszekrénynek csapódva, felébresztve egy sokat próbált Samet öt szobával arrébb.

A következő napot Castiel Dean köntösében és vádló hallgatásban töltötte a kanapén. Winchesterék eltűntek valahová, ami alkalmat adott neki arra, hogy másfél órán át bámulja a távirányítót, aztán engedjen a kísértésnek, és másfél órán át bámulja a televíziót.
Mintha rózsalugasban sétálna… A nő örömtelen mosolya és a semmiből előbimbózó virágok az Édenkertre emlékeztették. A gondolataiba merülve üldögélt, amikor homlokon találta egy masnival átkötött Air Wick „Colours of Nature – Pink” elektromos légfrissítő. Ő értetlenül meredt rá, aztán felnézett Samre és Deanre, akik vigyorogva álltak az ajtóban. Samnél egy előrecsomagolt almáspite volt, a dobozába gyertyák szúrva.
- Boldog születésnapot – kacsintott Dean, és lehuppant mellé. – Ki sem bontod az ajándékodat? Engem megöl a kíváncsiság, mi lehet benne. Szerintem könyv.
- Nem értem.
- Ez egy vicc.
- De ő mondta – vágott közbe Sam -, szóval nem vicces. Tortát? Tortának kinéző pitét. Ennivalót? Van itt minden.
- Nem értem – ismételte Castiel, a kezében forgatva a légfrissítőt. – Ez a nap semmiben sem különleges vagy emlékezetes. Nagyrészt itthon sem voltatok.
- Hja, nehéz ám olyan benzinkutat találni, ami ilyen szarokat is árul – nyújtózott Dean, aztán, mintegy mellékesen, Castiel vállába karolt. Sam nagyon meggyőzően úgy festett, Mint Aki Észre Sem Vette, és a zoknijából előhúzott vadászkéssel elkezdte felszeletelni a pitét. – Egyébként meg szokj hozzá a gondolathoz, hogy mától igenis különleges. Ma van a születésnapod. Az a random, jelentéktelen dátum, amikor köcsög lehetsz mindenkivel és nem szólnak be érte. Ne gondolkozz rajta sokat, csak dőlj hátra és élvezd, ahogy Sam kiszolgál aztán elmosogat helyettünk.
- Nem mosogatok el helyettetek.
- Totál elmosogatsz helyettünk.
Sam szemforgatva feléjük nyújtotta a piteszeleteket. Dean rögtön a szájába gyömöszölte a felét, aztán visszafordult Castielhez és rávigyorgott. A férfi hálásan visszamosolygott, és a térdeire támasztva a tányért elfújta a gyertyát élete első fogjuk-rá tortáján.  

Kérlek, várjon meg a rózsák illata. Ó, kérlek, 

kérlek, 

kérlek