Meg Masters volt már szerelmes angyalba.
A neve Lucifer volt; a Fényhozó…
Meg, még életében, mint a legtöbb hozzá hasonló, boszorkány volt, az ördög szeretője, azt mondják, aztán pokolra szállt és démonná lett a mesteréért.
Lucifer gyönyörű volt és hatalmas, de nem legyőzhetetlen. Meg akkor tanulta meg, hogy senki sem az, hogy nincsenek sötét csodák, sem öröklét és halhatatlanság, csak ő van, egyedül a világon; és próbált emlékezni erre, igazán próbált, de az, aki megteremtette és magára hagyta őt és az egész emberiséget, útravalóul még vágyat oltott belé a hitre, és Castielben- a győzelmében, a dicsőségében; benne, benne hinni lehetetett.
Meg, még életében, mint a legtöbb hozzá hasonló, boszorkány volt, az ördög szeretője, azt mondják, aztán pokolra szállt és démonná lett a mesteréért.
Lucifer gyönyörű volt és hatalmas, de nem legyőzhetetlen. Meg akkor tanulta meg, hogy senki sem az, hogy nincsenek sötét csodák, sem öröklét és halhatatlanság, csak ő van, egyedül a világon; és próbált emlékezni erre, igazán próbált, de az, aki megteremtette és magára hagyta őt és az egész emberiséget, útravalóul még vágyat oltott belé a hitre, és Castielben- a győzelmében, a dicsőségében; benne, benne hinni lehetetett.
★ ☆ ✮
A kripta felé tartva, az Impala hátsó
ülésén Castiel vállára hajtja a fejét, és dúdol neki halkan:
- We could have had it all… rolling in the deep…
Castiel összefűzi az ujjaikat. Bizonyára átlát az anyag valóságán, a porhüvelyen: látja tűzmarta bőrét fonnyadt, halott kezén, a sárgult karmokat. Meg sosem láthatja Castiel igazi valóját, de amit érzékelni tud, a fekete szárnyak, melyek föléjük borulnak, tekintetének bús ultramarinja: ezek kíváncsivá teszik, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a démonok, akiknek Castiel puszta jelenléte kimarta a szemüket, valami csodálatosan láthattak; valamit, amit ő is látna szeretne még, mielőtt kiveszik a világból.
- We could have had it all… rolling in the deep…
Castiel összefűzi az ujjaikat. Bizonyára átlát az anyag valóságán, a porhüvelyen: látja tűzmarta bőrét fonnyadt, halott kezén, a sárgult karmokat. Meg sosem láthatja Castiel igazi valóját, de amit érzékelni tud, a fekete szárnyak, melyek föléjük borulnak, tekintetének bús ultramarinja: ezek kíváncsivá teszik, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a démonok, akiknek Castiel puszta jelenléte kimarta a szemüket, valami csodálatosan láthattak; valamit, amit ő is látna szeretne még, mielőtt kiveszik a világból.
★ ☆ ✮
Szeretni valakit: szívből, igazán,
reménytelenül és mindhiába, ebben nincsen semmi különleges vagy rendkívüli. Meg
tisztában van vele, hogy a föld lakosságának meglehetősen magas hányada érez
vagy érzett már így – a múlt és a jelen között pedig elhanyagolható a különbség,
így több száz évesen. Tudja, hogy ez egy olyan gyengeség, amin osztozik
Castiellel: de a Bukott Angyalnak az Igaz Ember lesz a végzete, és a törődés,
amit őrá pazarol, az a mennyei jóság, teljesen jelentéktelen. Meg mégis úgy
őrzi, mint gyermek a kacat kincseit, hamis üveggyöngyöket és csillogó
aranyzsineget…akasztófahuroknak, talán. Nincs választásuk, és ha lenne is,
Castiel úgy sem mellette döntene.
★ ☆ ✮
Castiel a véges végtelen felé tart a
buszon, ölében az Angyaltáblával, és próbál nem gondolni semmire, hiszen már a
saját gondolataiban sem lehet többé biztonságban. El kell veszítenie Dean csontjainak
roppanását, el kell veszítenie könyörgő hangját, el kell veszítenie ezer
halálát, el kell veszítenie, el kell veszítenie, el kell veszítenie ezt a
háborút, hogy véget érhessen minden árulás és minden fájdalom, de még nem
fizette meg a hadisarcot, még nem adta oda az életét. A homlokát az ablaküvegnek
támasztja.
- There’s a fire starting in my heart, reaching a fever pitch and it’s bringing me out of the dark…
- There’s a fire starting in my heart, reaching a fever pitch and it’s bringing me out of the dark…
Nem emlékszik, hol hallotta először ezt
a dalt; azt kívánja, bárcsak elfelejthetné, minden szavát, minden sorát, de ott
dübörög a koponyája mögött, a bordáin kopogtat, felfeszíti a mellkasát. Egy démon suttogja a fülébe, akinek neve és
jelentősége lett, és aki, érzi, most halott: gyászindulóként zúg fel benne a
zene, tudja, ez Meg hagyatéka, és mi lehetne jellemzőbb ennél: a múlandó
popkultúra egy közönyös terméke, ami négy percben mesél egy angyal
ezredéveiről, egy démon századairól és egy ember tizedeiről, torokból elüvölt
egy történetet, amit ő még magának elmesélni is gyáva, és nem tud mást, mint
lehunyni a szemét és hallgatni rá.
Megjegyzések
Csodás volt, bár talán még korán volt hozzá egy kicsit nekem.:(
*szpojlerkedős nyafogás, óvatosan, ha valaki még nem látta volna*
Ad1: Sam szembesül azzal, hogy önmagunkat hitegetni baromság.
Ad2: Kicsinálják Meget. Oké, hogy ribanc volt, de én csíptem a fejét, és imádnivalóan édes volt, ahogy Cast kezelte. Fejbúbos belezúgás volt.
Ad3: Cast összeomlasztják, mert ez az volt. Naomi belepiszkálása még benne van, s közben ott van a tudat, hogy nekiment Deannek. Már azt sem tudja ki is ő, plusz az öngyűlöletről ne is beszéljünk.
Ad4: Dean. A pasit megcsalatják mindenben, ami életben tartja. Mert szerintem csak Sam és Cas miatt nem vette még szájába a stukkerét. Erre... gyanúja beigazolódik, az öccse halódik (ha csak nem történik valmai isteni csoda a 9ik évadban), az angyala meg a szeme láttára törik apró szilánkokra. Nem jó ez így.
És akkor jössz te, és végre elmerem hinni, hogy nem csak én láttam meg a lényeget... És akkor rájövök, hogy ez egyszer még pokolian fog fájni.
Pláne ezzel a dallal. Ez nekem már összefonódott azzal az élménnyel, hogy nem kellek a másiknak, hogy kevés vagyok neki, sőt egyenesen rossz. Basszus, inkább befogom a szám.
Mindenesetre köszönöm. (Komolyan, az ilyen ficek kellenek ahhoz, hogy tudjam puculni az elmúlt évek mocskát a lelkemből.)
Pláne, hogy amúgy is olyan földbedöngölős rész volt ez, a róla olvasott angol codák meg még belém rúgtam még egyszer. Megkönnyebbülés egy ilyen szomorkásabb, mégis valahogy megnyugtatóan ható írást olvasni.:)
Ad1: Szerintem Sam nem hitegeti magát. Úgy ment bele ebbe, hogy pontosan tudta, mit vállal, de nem akarta, hogy Dean vállalja, mert ő már túl sok áldozatot hozott érte, és ideje viszonozni. Sam megtapasztalta, hogy esélye sincs a normális almapite-életre, amire vágyik, így igazából nincs vesztenivalója.
Ad2: MEG!!!
Ad3: Szerintem a buszos jelenet egy szép feloldás volt Cas hetedik évad óta tartó öngyűlöletére. A zene és Misha zseniális játéka, na meg a halott nagy reményeim... szóval ezek együtt nekem azt mutatják, hogy Cas végre megbékélt önmagával, hogy már tudja, mi a feladata (őrizni a táblát), végre megint önmaga, és talán jóvá tehet mindent - akkor is, ha ennek az az ára, hogy többet nem látja Deant (a huszadik epizódig.) [p.s.: Szerintem Metatronhoz megy.]
Ad4: Dean nagyon, NAGYON, nagyon brutálisan sokat fejlődött ebben az évadban, többek között megtanulta, hogy ne fojtsa vissza az érzéseit. Tudott beszélni Sammel, és szerintem kész egy hosszas lelkizésre Casszel is.
It's okay now *pat-pat-pat*
*hugs you*
Köszönöm!
Mindent összevetve: köszönöm. Feloldottál bennem egy jó adagnyi szomorúságnak készülő érzést. Nem tudom mit tettél a helyére, de most jó így. *w*
(A Megstielről meg csak annyit, hogy egy záros határidejű kapcsolatnak még elnéztem volna, sőt! kifejezetten érdekelt volna Dean jelenléte Meg és Cas mindennapjaiban :) )
[Ha Cas és Meg csak egy ÉJSZAKÁRA együtt maradnak akkor reggel arra kelnek hogy Dean közéjük állította a démonbökőt, mint Arthur Lancelot és Guinivere közé a legendában, aztán Meg kimegy fogat mosni és már a hátában érzi a kést és Dean csak annyival magyarázza hogy "hát basszátok meg mégiscsak DÉMON VOLT", mert Dean egy olyan pozesszív rohadék, aki a kikúrt öccsét nem hagyja a saját életét élni közel harminc évesen, szóval Cas helyében én nagyon félteném a seggem.]