OTP7 - Hét napos OTP kihívás Yamival és Nussyval, 4. nap
A Yami által megadott cím: Valahol
A Nussy által megadott szavak: édesvízi szörny, tessék-lássék, sajt
Az én történetem: Supernatural, Dean/Castiel, ansgt jéghegynovella
Felgyűrűző rezgések a víztükrön,
és a hegyek ködképe. A levegőben füst és parázs, ropogós kenyér és olvadt sajt
illata: gyerekkori tábortüzek. És ott van az út, a ködbe rohanó út a póznákkal,
amik furcsán zenélnek, ha fúj a szél, megfeszülnek és megpendülnek nehéz húrjaik.
Az út egyre vonzza Dean tekintetét. Zsebretett kézzel áll. A táj körülötte
hatalmas és üres. A lélegzetét visszafojtva vár, négy-öt-hat-hét-nyolc.
Szárnyak sűrű verdesését hallja, és hunyt szemekkel elvigyorodik.
- Na, végre!
- Indulnod kell – mondja Castiel komolyan. Dean tessék-lássék tesz előre egy lépést, kettőt, aztán megtorpan.
- Mit keresek itt? Valami édesvízi szörny van a tóban, vagy…?
Castiel félrefordítja a tekintetét. Dean előre mered, az utat nézi. A torka elszorul.
- Mikor…? – kérdezi végül.
- Annyira sajnálom.
- Az enyém, vagy a tiéd?
- Közös.
Dean bólint, és köhög.
- Kínos – mondja, a sarkain hintázik. Castiel keze ökölbe rándul, majd elernyed megint. – Emlékszem erre a helyre. Sátrazni voltunk itt apával. Csak simán sátrazni. – Nevet, aztán hirtelen elhallgat. A hegyek visszhangozzák. Castiel arca merev, szinte unott, és könnyek izzanak a szemében. – Melyikünk halt meg?
- Te – feleli lágyan, és nagyon nyel. – Annyira sajnálom… - a hangja megtörik, a tekintete megtörik. – Nem így kellett volna…
- Sammy?
Castiel kiengedi a levegőt.
- Ő él – feleli tompán, és Dean elmosolyodik és a keze után nyúl.
- Akkor minden rendben.
Castiel keze csurom vér.
- Parancs volt – suttogja.
Dean mellkasa csurom vér.
- Minden rendben van.
- Indulnod kéne.
- Nélküled nem.
- Az őrangyalodként talán egy darabig elkísérhetlek, de…
Dean a tenyerébe veszi az arcát, maga felé fordítja.
- Te vagy a Mennyországom – szűri a fogai között, és az ujjai mélyebbre fúródnak. – Ezt nekik is tudniuk kell. Baszhatják a szabályaikat.
Castiel el akarja magyarázni, hogy nem lépheti át a Menny kapuját többé élő testben, el akarja magyarázni, hogy a valódi formáját Dean soha nem láthatja; aztán egyszeriben megérti, és elvigyorodik, szinte mániákusan, ahogy Dean homlokon csókolja őt aztán egyetlen éles mozdulattal oldalra rántja a fejét, és a nyakcsigolya egy iszonyú reccsenéssel megreped.
- Gyere velem – suttogja Dean, ahogy átkarolja. – Maradj velem.
- Na, végre!
- Indulnod kell – mondja Castiel komolyan. Dean tessék-lássék tesz előre egy lépést, kettőt, aztán megtorpan.
- Mit keresek itt? Valami édesvízi szörny van a tóban, vagy…?
Castiel félrefordítja a tekintetét. Dean előre mered, az utat nézi. A torka elszorul.
- Mikor…? – kérdezi végül.
- Annyira sajnálom.
- Az enyém, vagy a tiéd?
- Közös.
Dean bólint, és köhög.
- Kínos – mondja, a sarkain hintázik. Castiel keze ökölbe rándul, majd elernyed megint. – Emlékszem erre a helyre. Sátrazni voltunk itt apával. Csak simán sátrazni. – Nevet, aztán hirtelen elhallgat. A hegyek visszhangozzák. Castiel arca merev, szinte unott, és könnyek izzanak a szemében. – Melyikünk halt meg?
- Te – feleli lágyan, és nagyon nyel. – Annyira sajnálom… - a hangja megtörik, a tekintete megtörik. – Nem így kellett volna…
- Sammy?
Castiel kiengedi a levegőt.
- Ő él – feleli tompán, és Dean elmosolyodik és a keze után nyúl.
- Akkor minden rendben.
Castiel keze csurom vér.
- Parancs volt – suttogja.
Dean mellkasa csurom vér.
- Minden rendben van.
- Indulnod kéne.
- Nélküled nem.
- Az őrangyalodként talán egy darabig elkísérhetlek, de…
Dean a tenyerébe veszi az arcát, maga felé fordítja.
- Te vagy a Mennyországom – szűri a fogai között, és az ujjai mélyebbre fúródnak. – Ezt nekik is tudniuk kell. Baszhatják a szabályaikat.
Castiel el akarja magyarázni, hogy nem lépheti át a Menny kapuját többé élő testben, el akarja magyarázni, hogy a valódi formáját Dean soha nem láthatja; aztán egyszeriben megérti, és elvigyorodik, szinte mániákusan, ahogy Dean homlokon csókolja őt aztán egyetlen éles mozdulattal oldalra rántja a fejét, és a nyakcsigolya egy iszonyú reccsenéssel megreped.
- Gyere velem – suttogja Dean, ahogy átkarolja. – Maradj velem.
Megjegyzések
Így simán, kreccs, reccs, ropp meg badumm (utóbbi korlátozott ideig, mert ez megszorongatta a szívemet).
(Be kell hoznom magam a sorozatból. Muszáj.)
Megérdemelnél egy értelmes kritikát, de az nekem nem megy.
Szóval stílusosan és közérthetően, asdfghjkléáű
Jobban tudsz ütni egy féloldalas novellával, mint a csúcsra járatott ipari áram, és hatékonyabban semmisítesz meg egy írásoddal, mint a Terminátor teljes arzenálban. Az pedig már az én mazohizmusom, hogy élvezem. A szó összes értelmében bele tudnék fulladni a ficeidbe. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, meg mondani, hogy zseni vagy. Lehet, hogy egyszer megkereslek és adok neked egy szerenádot. Mert megérdemled.
(és p.s.: héhó, szép volt ám a leírás a bevezetésben! ;3)
És nagyon-nagyon-nagyon-*levegő*-nagyon köszönöm! (ﾉ´ヮ´)ﾉ*:･ﾟ✧
...
*a végére ér és elejti a tollat*
Annyira eszméletlenül zseni vagy, de tényleg~ *-* Imádlak~ Gördülékenyen, így félig hajnalba döccenősen baromi haladva olvastam, mert egyszerűen vitt magával a történet. Csak felkapott és vitt. És közben fájt. Q-Q Keservesen fájt, de mégis annyira angyalian gyönyörű volt, hogy az eszméletlen. *-* Zseni vagy. Kész.