A 08x02-es ölelős jelenet által kiváltott Mindmáig Totális Túljutási Képtelenség miatt bekövetkezett kettőnyolcvan szó. Supernatural, slight Destiel, Castiel POV.
„A karjaiba zárt”; ez megint
egy olyan különös, sajátságosan emberi fogalom, ami nélkülözi az enochi tiszta logikáját.
Jobban belegondolva nem lenne szabad, hogy Dean kezében ennyi erő legyen, a
hamuból és sárból teremtett semmi hús akarata hogyan is tarthatna foglyul egy
angyalt, miként lehetséges, hogy a csontjai béklyókká legyenek? És mégis
megtörténik, Dean magához rántja, ő pedig csak áll, kizúdul belőle minden erő és
a kényszerített közöny helyére törődött kétségbeesés szivárog, hiszen elbukott
megint, ugye? Bevégeztetett. A száműzetés napjai leteltek, és ismét Dean
Winchester halandó örökkévalóságának részese lett, belekerült a körülötte forgó
privát naprendszer mozgásába, ami valamiféle ötödik dimenzió a Föld, a Menny, a
Pokol és a Purgatórium után: ez egy olyan hely, ahol minden más leveti a
jelentését; az aurája lőtávolságnyi hatótávja, ami szétroncsolja őt a
hatalmával. Hagyja, hogy a testmeleg hő átlobogjon rajta, fuldoklik a bőr
eleven illatában és a rövid nevetés rezgései átremegnek a bordáin. Dean hátrébb
lép és a vállához ér, megbillogozva a végzetét: most ő lesz az, aki megragadja
és kirántja a végromlásból, lerója a tartozását és így nem marad semmijük. A
szavaiban gúny van, a mozdulatban, ahogy a szakálla felé nyúl, gyengédség.
Castiel hangja üres a tehetetlenségtől, belső fogadalmai hazugsággá
rongyolódnak ismét, hiszen vele fog tartani, igaz? Talán nem odaátra, de
mindvégig, amíg csak lehetősége van rá, mert Dean közelsége az ígéret maga, a
remény vákuuma, és bár Castiel már abban sem hisz, amit megtapasztal vagy amit
érez, Dean mellett még utoljára átjárja a rajongásnak és az imádatnak a mámora, ami egykor
a létezését jelentette. Azért teremtették, hogy szolgáljon, harcoljon és
dicsőítsen. Dean Winchester pogány kultuszában a Purgatórium Édenné lesz, az
ölelése a Második Eljövetel, és a szörnyetegek még mindig megérdemlik egy
angyal nevét.
Megjegyzések
Btw ez a rész egyébként nagyszerű példája volt annak, miért olyan az egész nyolcadik évad, hogy már a vicces és lazább pillanatokon is bőghetnékem van, nemhogy az ilyeneken.:'D>.<
Annyira irigyellek a tehetséged miatt, egyszerűen gyönyörű ahogy egy ember érzéseit leírod. Gyönyörű, amint megláttam, hogy feltettél valami újat, azonnal rávetettem magam és most fáj az a csöpp szívem. Gyönyörű, nagyon szép volt. :') ♥
ui.: ez a captcha egyre nehezebb.
Nem tudom magam túltenni azon az egyszerű tényen például hogy a mellékelt ábra nem fotoshop, érted. Ha nem vigyáztok magatokra, "angyali suttogások" címen sorozatba rendezem a két-háromszáz szavas Castiel POVokat [via Greetings series] és írok belőlük egy fél kilót teljesen öncélúan.
((Vagy összeszedem magam és írok valami olyat aminek van története meg ilyenek... de szerintem a következő áldozat egy Dean POV lesz. Le kéne állni, Istenem jövőhéten vizsga.))
Oké, lehet, hogy most kicsit túl ömlengős lettem, de tényleg gyönyörűen ábrázolod az érzelmeket. Csak gratulálni tudok. :)
Holly
Szóval megnéztem a videót, és arra a tudásomra alapoztam, amit ebben a Castiel mániás környezetben szereztem. Valószínűleg elég volt, mert olvasás közben megint könnyeztem a gyönyörűségtől ;____;
Jó dolgokat tesz neked ez a fandom, főleg, hogy általa megint kaphattunk egy kis ízelítőt a káprázatos leírásaidból. Imádom őket *__* Leírhatsz egy ölelést vagy egy különlegesen szép, fehér falat, azt mindig profin csinálod. És én mindenképp szívesen fogadom az ilyen kis rövidkéket, amikhez nem kell nagy fandomismeretség, viszont annál szebbek és szívhez szólóak <3
(A testmelegnél azért eszembe jutott, mit kérdezett a magyartanárnő, mikor felvettük Petőfi és Arany levelezését: "Gyerekek, a meleg szó azonos alakú vagy többjelentésű? Bizony, hogy több jelentésű. És a szövegben melyik használatos?")
p.s.: Egyetemen majd megtanulod, hogy nincs olyan, hogy több jelentésű szó. Szomorú, humortalan, siralmas nap lesz.
És egy vallomás: úúgy imádom, amikor cirka fél oldalban kitéped a szívem, és borostás (angyal)gondolatokat csúsztatsz a helyére. Üres és kicsit keserű és vágyakozó és teljességért térden könyörgő érzések ezek, és őrületesen mindig csak valami halvány reménysugár, egy félszáraz mosoly marad, amibe mégis bele lehet kapaszkodni, és szerintem most megint nem tudom normálisan megfogalmazni amit érzek, de tudd, hogy fantasztikus amit csinálsz. <3
És nagyon-nagyon-nagyon-nagyon köszönöm~
Szóval itt vagyok, ragyogok~ *vigyorogva integet*
Annyira imádtam (és ledöbbentett, hogy ide én még nem írtam .__.), hogy arra nincsenek is szavak. *-* Egyszerűen csodálatos. Mert naná, az az ölelés, az... *-* Szóval arra akarok itt kilyukadni nagy nehezen, hogy ez egyszerre volt keservesen szívtépő és mélyről fakadóan gyönyörű~ *-*
Az meg teljesen más dolog, hogy a te leírásaid valahogy mindig olyan csodaszépek :3
És nagyon megtisztelsz az asszociációddal, köszönöm szépen o//o Jusson eszedbe, hogy mindenkinek kezdenie kell valahol. Utolsókból lesznek az elsők - kemény munkával és töretlen lelkesedéssel nagyon hamar behozhatod magad [és ebből írtam nemrég tanulmányt, szóval őszintén mondom: rengeteget segít, ha angolul nézel filmeket és sorozatokat. RENGETEGET.]
Nagyon köszönöm a kommentet!