Asszimiláció

Hibáztatom Crowthis gyönyörű hipster!Thorki AU rajzait, Watsont mert bátorított, Zsemlét mert bétázott és Lana Del Rey-t ezért a dalért.
Ó kárhozott szerelmek rövid füttyszava.

Loki Ingenson olyan, mintha a testvérem lenne. Úgy tartozik hozzám, mint a csontjaim; elválaszthatatlanul, de korántsem törhetetlenül. Mégis ő tart egyben. Nélküle összerogynék.

Thor felriadt. Egy pillanatra moccanni sem mert, csak visszafojtott lélegzettel meredt a dohányzóasztalra: üres alumíniumdobozok, egy fél pár dobverő, lapkupacok, felénél elunt Subway-szendvics. A háttérben a Jackass ment, valami ismétlés, lehalkítva.

Lerúgta magáról a takarót. Loki takarója. Az illata is olyan. Az orrához tartotta és megszimatolta. Loki.

Egy diákszálló emeleti szobáját bérelték valahol Oslóban. Nappali, háló, konyha, fürdő, villany, gáz, vénnyári délután tülekszik be az ablakon, csupa szag és csupa zaj, benzinnel fröcskölt rock'n'roll.
- Fölébresztettelek? - Loki a csípőjével lökte be az ajtót, a kezében két megpakolt barna zacskó. Előtte vagy három és fél percen át csörömpölt a kulccsokkal, de Thor csak megvonta a vállát: nem, aztán segített kipakolni.
- Nem felejtetted el a kukoricapelyhemet?
- Ó, szóval arra utalt az a macskakaparás a listán? Bocs, azt hittem, kukoricahengert akarsz, hoztam neked két szép szál tengerit.
Thor sóhajtott, mire egy doboz Ciniminis csapódott a mellkasának.
- Ugratlak, hülye. Ennek a huszonnégy kanna sörnek hová kéne beférnie?
- A hűtőbe. Töküres. És csak tizenkettes a pakk.
- Súlyra nem. Jörmun, sicc!
Jörmungand, a házikígyó ismét a fridzsiderben vert tanyát. Loki elkeseredett kísérleteket tett arra, hogy egy póréhagyma segítségével elüldözze.

Mindennapjaink. Mindenem. Az a csőnadrág volt rajtad, amit múlthéten együtt vettünk, a fekete, és a nezavarj-szemüveged, az orrod hegyére csúsztatva.

- Minek hozattál ennyit egyáltalán? Ugye nem akarod egy este alatt betermelni? Megint?
- Arra gondoltam, a hétvégén leruccanhatnánk a tengerhez.
- Tengerparton lakunk, ha nem tűnt volna fel.
- De nem úgy. Jetskizni. És kempingeznénk egyet. Na mit szólsz?
- Hétfőn zéhám van.
- Hozhatod a jegyzeteid.
- Amúgy is azt mondják, esni fog.
Thor leguggolt mögé, és hátulról átkarolta.
- Ázz el velem – suttogta a nyakába, és a fogaival lejjebb húzta a póló anyagát, hogy jobban hozzáférjen a bőréhez.
- Nem.
- Épp zuhanyozni készültem. Csatlakozol?

Egy vaságyad volt, rácsos támlájára karácsonyfaizzókat futtattál; ebbe kapaszkodtál és én figyeltem a bőröd alól kábelként előfeszülő merev ereket, szemeid vérkékjét és a bennük cikázó elektromos révületet.

Loki elaludt, önelégült önkívületben hevert a nyögő matracokon. Thor lábujjhegyed a nappaliba osont, de a deszkák így is felnyikordultak lépései alatt. A szoba minden elképzelhető és néhány felettébb valószínűtlen helyén is papírlapok hevertek, sűrűn teleírva, a Nagybetűs Szakdolgozat kéziratos példányai. Thor az ölébe húzott egy stócot, és leült. Fél perc múlva fejbetalálta egy Converse.
- Az ott a magánéletem, tuskó.
- A magánéletedet a hálószobában hagytad. Amúgy sem tudok elolvasni belőle egy szót se.
Loki fáradtan elmosolyodott, és a kanapé támláján áthajolva egy karkötőt nyújtott Thornak:
- Tessék. Még mindig áll a kimozdulós terv?
- Ezt te csináltad?
- Igen. Barátság-karkötő, extrákkal.
- Szerintem túl vagyunk már a „barát” témán.
- Azért van extrákkal. Az vagy igazi cápafog, vagy nagyon csúnyán átrázott valaki.
- Kösd rám.
- Féltérdre ne ereszkedjek?
- Szóval? Fjord, nászút?
- Starbucks, aztán vissza. És örülj neki, hogy egyáltalán mutatkozom veled az utcán – ezzel jóindulatúan tarkón vágta.

Csillagfénnyel csorgó éjszaka volt, megolvadt a tenger zöldje. A korzón sétáltunk végig, és ujjainkat összefűztem.

- Ne csináld.
- Mert?
- Nézni fognak.
- Nézzenek. Jól festünk együtt. - Thor megállt, és átölelte. Figyelte tükörképüket egy kirakatban, és mosolygott. Loki magára erőltetett egy üvegnél is törékenyebb vigyort, és erősen megszorította a starbuckos bögrét.
- Együtt – ismételte.
- Miénk az éjszaka, gyere!
- Egy kávéról volt szó.
- Nos, az enyém még megvan – kacsintott, és rávert a fenekére.
- Te szégyentelen!
- Ugyan már, nem figyel senki...
- Thor! - kiáltotta valaki a távolból.
- Ismered?
- Nem, de ő ismer engem. Biztos valami srác a házból...
- Tipli. - Loki gyorsan berángatta őt a boltba, ami előtt álltak. Egy antikvárius volt.
- Ezt a mázlit. Lerendezheted a havi Felesleges Könyvvásárodat.
- Nem „felesleges”...
- Szétvagdosod őket.
- A montázsomhoz kellenek!
- Drágán.
- Olcsón.
Thor legyintett, aztán unottan kibámult az ablakon, amíg Loki keresgélt, megnyálazta az ujját, átpörgette a lapokat. Mindegyik kötet színes volt és vastag.
- Nem kéne ám ilyen szégyellősnek lenned. Ha bántanak, úgyis szétverem őket.
- Ezeket megveszem. El tudod rakni?
- Hordj magaddal táskát.
- Te hordasz, nekem már nem kell.

A lakásunkban mindenféle limlomot felhalmoztál: könyveket, köveket, fóliánsokat, festményeket, edényeket, régi fegyvereket. A közelükbe se engedtél, de alig lehetett megférni tőlük. Emlékszel?

- Menjünk be.
- Nem haza akartál menni?
- De The Cure-t játszanak.
- Megvan az otthon is.
- Gyere már! Táncolni akarok. Hogy tudtad elhagyni a karkötődet máris?
- A fenébe! A boltban még megvolt... asszem, megvolt.
- Kapsz másikat. Gyere!
Loki szabályosan húzta maga után. A pub tömve volt, jóval Thor általános tűrőképessége felett, csupa alternatív és boldog arc, meg pár reménytelenül elveszett fekete öltönyös alak.
- Várj meg itt, jó? Rögtön jövök.
- Jól vagy?
A férfi arca hófehér volt, távoli és halovány mint a hold. Bólintott.
- Megleszek.
És elveszett.
A zene egyre szólt, kitartóan, gyöngén, Thor várt és egyre várt, aztán pedig körbejárt, benézett a mosdókba is.
Végül az utcán találta meg, egy sikátorban, amikor úgy döntött, ő a részéről lelép.
Az életéért küzdött.
A fekete öltönyösök úgy keringtek körülötte, mint a keselyűk.
- Fuss – némán formálta a szavakat, a szájából vér tolult elő.
Thor első reakciója az volt, hogy felnevetett; mert hát hová futhatott volna? Az otthona Loki volt. A fedezéke Loki volt. Minden célja Loki volt. Így hát felé rohant.
Rásereglettek a harcosok. Ütötte, rúgta és tépte őket egy általa is ismeretlen erő segítségével, egyetlen pillanatra sem engedve el Loki homályos, fókuszálatlan és végül üvegessé váló tekintetét. Aztán összerogyott, és a homlokát a betonba verte.

Minden elsötétült. Minden kivilágosodott.

Felriadt a kanapén. A dohányzóasztalon sörösdobozok, amikből sosem ivott, egy dobverő amivel sosem játszott, telerótt papírlapok, félbevágott szendvics, a tévében egy sorozat ismétlése amit sosem nézett.
A konyhába ment, és a mosogatóban lemosta a vért a kezéről.
Az összeset megölte.
Elzárta a csapot.
Átvágott a nappalin, a tökéletesen berendezett nappalin, és megállt a hálószoba ajtajában.
Amikor a Bosszúállók ideérnek majd, azt fogják mondani, Loki végig ezt tervezte. Hogy őt használta fel a saját védelmére.
Thor megrázta a fejét. Az emlékei tiszták voltak már, de a gondolatai ólmosak és nehezek.
Ódin... Ódin kiátkozta őket. A manhattani eset után. Azt mondta, Loki büntetése nem elég határozott. Hogy az ő joga lenne, hogy ítélkezzen felette, és az ítélete nem lenne más, mint halál. Thort vádolta azzal, hogy Midgard törvényeire hivatkozva túlságosan is gyengekezű. Szó szót követett, csak Loki hallgatott, aztán itt találták magukat a földön, hatalmuktól megfosztva.
Ódin viszont nem tudta visszavenni azt, amit nem ő adott.
Loki mágiája megmaradt.
Emlékeket ültetett Thor fejébe, csodás és hazug emlékeket; ezekben nem volt kitagadás, büszkeség és gyalázat, nem volt bennük elveszített hatalom és halhatatlanság. Ez kellett volna hogy legyen a tökéletes védelem önmaga elől.

Egyvalamiről feledkeztél meg. Magamat (lázadó, büszke, megtépázott magamat) veszítve nem lesz többé emlékem róla, hogy szeretnem téged tilos, oltalmaznom pedig kötelességem.

Lassan az ágyhoz lépdelt. Levetette az ingét, Lokira terítette.
- Ahová mész, ott nagyon hideg lesz.
Egy szemüveg, amiben nincs üveg.
Egy szakdolgozat, rúnákkal írva.
Egy rakás könyv a múltról, montázzsá ollózott mondák és emlékek.
Egy karkötő, ami láthatatlanná tesz.
Egy pár nap, ami mindörökké tartott.

Ennyi volt a győzelmed.

Thor előre hajolt, és csókot lehelt Loki kusza hollófürtjeire, majd a homlokára, végül tenyerét a szemére simította.
- Ne pénzt vigyél a révésznek, hanem csókomat, útravalóul, és nem búcsúzóul. Hogy halandó testből előtört halhatatlan lélek hová tart, azt én nem tudhatom, de megesküszöm neked, vérem és szerelmem, hogy megtalállak. Rövidre szabott éveim mind lepereghetnek már, őszbe csavarodhat fejem és halálos ítéletbe fordulhat száműzetésem, de én meglellek téged, bárhol jársz is, mert tudom, hogy még nem hagytál el engem. Még mindig nem. Tudom, hogy így van.

Hiszen még lélegzem.