ÖRDÖGŰZÉS,
STACCATO
Sugarloaf
Key-ben fullasztó napsütés, a forróság fodrozódik a láthatár peremén. A tenger
lustán nyaldossa a partot, felzabálja a földet.
Winston a fehér homokon kapar.
Kapar, kapar, kapar lihegve, a vállai már a gödörben, és egyre csak ás.
Will füttyent neki, éles hangon, a verandáról nézi, hogyan kapar tovább, és ahogy a kutya morogni kezd és felcsahol, Will torka összerándul. Egy káromkodást elfojtva a korlát szélére vágja a poharát, papucsban rohanni kezd Winston felé - a homok a talpa alatt ropog, forró és száraz – Will kiált:
- Héj! Héj!
Winston vállig a gödörben.
A gödörben egy hulla van, Will tudja jól, Winston majd húst kapar fel és bűzlő csontokat, a homok rozsdálló vértől csomókba tapad; egy állkapocs, iszonygörcsben; a szag --
Will a gödör pereméhez ér, zihálva fölé hajol, Winston nyakörvére markol, hogy visszarántsa a borzalom elől; Winston felszűköl, a csuklója után kap; a gödör üres.
Winston a fehér homokon kapar.
Kapar, kapar, kapar lihegve, a vállai már a gödörben, és egyre csak ás.
Will füttyent neki, éles hangon, a verandáról nézi, hogyan kapar tovább, és ahogy a kutya morogni kezd és felcsahol, Will torka összerándul. Egy káromkodást elfojtva a korlát szélére vágja a poharát, papucsban rohanni kezd Winston felé - a homok a talpa alatt ropog, forró és száraz – Will kiált:
- Héj! Héj!
Winston vállig a gödörben.
A gödörben egy hulla van, Will tudja jól, Winston majd húst kapar fel és bűzlő csontokat, a homok rozsdálló vértől csomókba tapad; egy állkapocs, iszonygörcsben; a szag --
Will a gödör pereméhez ér, zihálva fölé hajol, Winston nyakörvére markol, hogy visszarántsa a borzalom elől; Winston felszűköl, a csuklója után kap; a gödör üres.
. . . .
Hannibal
börtönben van, rácsok és falak mögött, amikről Will pontosan tudja, milyen jól
tartanak. De Hannibal valahogy mégis kiszabadult. Nincs benne a hírekben, de ott
lapul mindenütt, az óceán partjáig követte őt. Mint egy élősködőt, úgy hordja
őt Will magában, az agyában, és Hannibal egyre mélyebbre rágja magát,
elropogtatja a gondolatait lustán őrlő fogakkal; a jelene velejét issza.
. . . .
Molly a parton
rohan, a tengerészkék bikiniben, amit együtt vettek; kitárt karokkal szalad,
azt kiáltja:
- Baywatch! – És lassítva, elnyílt ajkakkal fut tovább, arcán megjátszott, buta döbbenet; Will nevet, torokból, térdig a vízben áll, előre görnyed. Molly elvigyorodik, a mosolya ragyog. A karjaiba kapja Willyt, közösen nevelt fiukat, Will felé szalad, vízcseppek fröcskölnek szét, gyöngyözve robbannak, Willy feltartja a játékpisztolyát, Will homlokára céloz:
- Bang, bang, bang! – Üvölt: - Halott vagy!
- Halott vagy! – kiált rá Molly. – Ess el!
- Baywatch! – És lassítva, elnyílt ajkakkal fut tovább, arcán megjátszott, buta döbbenet; Will nevet, torokból, térdig a vízben áll, előre görnyed. Molly elvigyorodik, a mosolya ragyog. A karjaiba kapja Willyt, közösen nevelt fiukat, Will felé szalad, vízcseppek fröcskölnek szét, gyöngyözve robbannak, Willy feltartja a játékpisztolyát, Will homlokára céloz:
- Bang, bang, bang! – Üvölt: - Halott vagy!
- Halott vagy! – kiált rá Molly. – Ess el!
. . . .
HALOTT VAGY! KI
ÖLT MEG? BANG-BANG!
. . . .
És Molly húst
készít, a serpenyőben olaj pattog, az ablakokon olvad a vajszínű fény, a levegő
fűszerszagú, mustár és majoránna. Will hátulról átkarolja Molly derekát, a
tarkójába csókol. A nő felhümmög, hátrahajtja a fejét. Will pillantása a pultra
esik: feltépett celofán, fehér műanyagtálcán vér.
- Ezt nem a kisboltban vetted – mondja élesen. Hátralép.
- Mit?
- Nem a szokott helyen vetted, a húst. Honnan van?
- Az istenért, Will, nincsenek kannibálok a Wal-Martban!
- Kannibálok? – Willy felkapja a fejét; az ebédlőasztalnál ül, zsírkrétával csomagolópapírra firkál. – Anyu, bennszülöttektől vetted a kaját?
- Ezt nem a kisboltban vetted – mondja élesen. Hátralép.
- Mit?
- Nem a szokott helyen vetted, a húst. Honnan van?
- Az istenért, Will, nincsenek kannibálok a Wal-Martban!
- Kannibálok? – Willy felkapja a fejét; az ebédlőasztalnál ül, zsírkrétával csomagolópapírra firkál. – Anyu, bennszülöttektől vetted a kaját?
. . . .
Willy világában
a kannibálok messze-messze szigeteken élnek, a bőrük fekete, szájuk vörös
vigyor: nagy kondérba tömködik a gúzsba kötött főhőst, kántálva körbepattogják,
lassú nyársra csomózva forgatják.
. . . .
- Kapcsold ki.
Muszáj ezt nézned?
NÉZNED KELL.
LÁTOD? LÁTOD?
NÉZNED KELL.
LÁTOD? LÁTOD?
. . . .
Will a hátán
hever. A plafon nyálkás. Dereka alatt deszka: Hannibal cellájában fekszik,
meztelenül, feltálalva, a húsig nyúzva, ó, egészen meztelen—
. . . .
- Öltönyt
vegyek?
- Azt írták, elegánsan. – Molly kihajol a gardróbból. – Kölcsönadjam a nagyestélyim? Kihozza a szemed színét. Kék.
Will mellé lép. Molly vigyorogva a mellkasának szorítja a vállfát. A kék ruha a földig omlik, dekoltázsa gyöngyökkel kivarrva. Will végigsimít a nő karján, csuklótól könyökig. Az erek vonala kék, a bőr fehér.
- Mennem kell? – suttogja. Homlokuk összeér.
- Jössz, vagy viszlek.
Will szomorú grimasszal a nő vállára hajtja a fejét.
- Nem működik, Graham – mondja Molly, de a hajába túr; de vele ring az ölelésben, a ruha még mindig közéjük szorítva.
Dr. Lecter visel öltönyt, a gondolat Will fejében lüktet, ahogy közel vonja Molly derekát. Kettőn közül ő, ő nem vagyok én, és szinte már gyerekesen: menjen a Dr. Lecter szülőire helyettem!
Elesetten felnevet.
- Azt írták, elegánsan. – Molly kihajol a gardróbból. – Kölcsönadjam a nagyestélyim? Kihozza a szemed színét. Kék.
Will mellé lép. Molly vigyorogva a mellkasának szorítja a vállfát. A kék ruha a földig omlik, dekoltázsa gyöngyökkel kivarrva. Will végigsimít a nő karján, csuklótól könyökig. Az erek vonala kék, a bőr fehér.
- Mennem kell? – suttogja. Homlokuk összeér.
- Jössz, vagy viszlek.
Will szomorú grimasszal a nő vállára hajtja a fejét.
- Nem működik, Graham – mondja Molly, de a hajába túr; de vele ring az ölelésben, a ruha még mindig közéjük szorítva.
Dr. Lecter visel öltönyt, a gondolat Will fejében lüktet, ahogy közel vonja Molly derekát. Kettőn közül ő, ő nem vagyok én, és szinte már gyerekesen: menjen a Dr. Lecter szülőire helyettem!
Elesetten felnevet.
. . . .
Will a hasán hever.
A padló nyálkás. Térde alatt deszka: Hannibal cellájában négykézláb a priccs
peremébe kapaszkodik, pizsamában, feltálalva, álmában is a pizsamáját viseli, a pólója felgyűrve, a nadrágja
letolva, Hannibal mögötte áll.
- Kérem – Will liheg. – Kérem!
Nem látja a másik férfit, de érzi magában, a merevségét, a hőjét, centiről-centire, és felnyüszít és lehunyja a szemét (és felordít álmában), a priccsre markol (az ágyneműbe tép), hátralöki a derekát.
- Még! – kiáltja.
- Mélyebben! – kiáltja.
- DR. LECTER!
Felül. Zihál. Molly motyog:
- Rémálom?
Will Molly fölé térdel. Reszkető és siető kézzel felgyűri a hálóingét, állig egészen, és térdig tolja magán a pizsamanadrágot. Fájdalmasan, undorítóan kemény. A feltárt mellekbe kóstol, közéjük temeti az arcát, az illatuk nehéz, a húsuk meleg, megragadja Molly combjait, behatol, és csendben, fel-felcsukló lélegzettel kefélnek, Molly még félálomban, Will egészen éberen; felül vele, karolja, karmolja, a vállába harap mert- több hús kell—
- Kérem – Will liheg. – Kérem!
Nem látja a másik férfit, de érzi magában, a merevségét, a hőjét, centiről-centire, és felnyüszít és lehunyja a szemét (és felordít álmában), a priccsre markol (az ágyneműbe tép), hátralöki a derekát.
- Még! – kiáltja.
- Mélyebben! – kiáltja.
- DR. LECTER!
Felül. Zihál. Molly motyog:
- Rémálom?
Will Molly fölé térdel. Reszkető és siető kézzel felgyűri a hálóingét, állig egészen, és térdig tolja magán a pizsamanadrágot. Fájdalmasan, undorítóan kemény. A feltárt mellekbe kóstol, közéjük temeti az arcát, az illatuk nehéz, a húsuk meleg, megragadja Molly combjait, behatol, és csendben, fel-felcsukló lélegzettel kefélnek, Molly még félálomban, Will egészen éberen; felül vele, karolja, karmolja, a vállába harap mert- több hús kell—
. . . .
Egy éjjel Willy
az ajtóban áll, hüppög, a földön maga után egy plüssvizslát vonszol.
- Mi baj? – kérdi Molly.
- Egy ember van a szobámban – sír Willy. – Egy férfi áll az ágyam végében.
- Nincs ott senki – csitítja Molly. – Csak álmodtad. Gyere.
Will odébb húzódik, Willy közéjük mászik. Will elismétli:
- Csak álmodtad.
Tudja, hogy ebben nincs semmi vigasztaló.
- Mi baj? – kérdi Molly.
- Egy ember van a szobámban – sír Willy. – Egy férfi áll az ágyam végében.
- Nincs ott senki – csitítja Molly. – Csak álmodtad. Gyere.
Will odébb húzódik, Willy közéjük mászik. Will elismétli:
- Csak álmodtad.
Tudja, hogy ebben nincs semmi vigasztaló.
. . . .
A pláza folyosóján
sétálnak, kéz a kézben, Will hóna alatt a moziból maradt popcornos bödön; Molly
azt mondta, dobja ki, de őt máshogy nevelték. Willy a kirakatokra mutogat. A
plázában zene szól:
he ate my heart
he a-a-ate my heart out
HA-HA-HA
he ate my heart
he ate my heart
he a-a-ate my heart out
HA-HA-HA
he ate my heart
. . . .
that boy is a monster.
. . . .
Willy havat
akart látni, karácsonykor Észak-Dakotába mentek. (A szomszédos állam Minnesota.
Will a határt kémleli.) Egy vadászházat béreltek ki. A tűz ropog, Molly elaludt
Will karjaiban a kanapén, a férfi whiskeyt kortyolgat.
Hullik a hó. Will lépteket hall. Félrefordítja a fejét, a világ kicsúszik a fókuszból; amikor ismét éles a kép, az ablaknál egy szarvas áll, éjfekete tollakkal, a szoba kék homályába kémlel: lélegzete bepárásítja az üveget. Will egy káromkodást elfojtva talpra áll; Molly felszusszan, de nem ébred fel. Will a kandallópárkány szélére teszi a poharát, leakasztja a puskát, papucsot vesz. (A vállán kockás hálóköpeny. A szobában karácsonyfa, fényfüzérrel, alatta színes ajándékcsomagok.) Will a vállához tartja a puskát, kilép a hóba, hideg vág be.
Elsüti a fegyvert.
BANG-BANG!
Molly sikítva riad.
Willy leszalad az emeletről.
Will a hóban áll, a vállánál puska.
A hóban egy őz vonaglik.
- Őzike! Anyu! – kiált Willy, és zokogni kezd. Molly felkapja.
Will leengedi a puskát.
A hó rozsdálló vértől csomókba tapad; az őz állkapcsa iszonygörcsben; és az a fémes szag – az őz alól kicsúsznak a lábai, előre zuhan, a homlokán roppant, robbant seb, Will nézi, ahogy lassan kiszenved, ott áll mindvégig, Molly mond valamit, de ő csak a saját légzését hallja, Molly és Willy bemennek a házba, a kisfiú teli torokból sír, üvölt – Will ott áll, és figyeli, ahogy elvérzik és kiszenved az őz, és amikor vége már a haláltusának, a kezéből kiejti a fegyvert.
Hullik a hó. Will lépteket hall. Félrefordítja a fejét, a világ kicsúszik a fókuszból; amikor ismét éles a kép, az ablaknál egy szarvas áll, éjfekete tollakkal, a szoba kék homályába kémlel: lélegzete bepárásítja az üveget. Will egy káromkodást elfojtva talpra áll; Molly felszusszan, de nem ébred fel. Will a kandallópárkány szélére teszi a poharát, leakasztja a puskát, papucsot vesz. (A vállán kockás hálóköpeny. A szobában karácsonyfa, fényfüzérrel, alatta színes ajándékcsomagok.) Will a vállához tartja a puskát, kilép a hóba, hideg vág be.
Elsüti a fegyvert.
BANG-BANG!
Molly sikítva riad.
Willy leszalad az emeletről.
Will a hóban áll, a vállánál puska.
A hóban egy őz vonaglik.
- Őzike! Anyu! – kiált Willy, és zokogni kezd. Molly felkapja.
Will leengedi a puskát.
A hó rozsdálló vértől csomókba tapad; az őz állkapcsa iszonygörcsben; és az a fémes szag – az őz alól kicsúsznak a lábai, előre zuhan, a homlokán roppant, robbant seb, Will nézi, ahogy lassan kiszenved, ott áll mindvégig, Molly mond valamit, de ő csak a saját légzését hallja, Molly és Willy bemennek a házba, a kisfiú teli torokból sír, üvölt – Will ott áll, és figyeli, ahogy elvérzik és kiszenved az őz, és amikor vége már a haláltusának, a kezéből kiejti a fegyvert.
Megjegyzések
Köszönöm <3
Bang bang a Raiiist-lin shot me down.
Én eddig valamiért még soha nem gondoltam ebbe így bele, a könyv napbarnított, szikár Willje valahogy nem alakult át ezzé a szemüveges, törött kis munyivá. Tudtam, hogy a történet alapján valahol ott lesz a jövőben, a tengerparton, a gyerekkel játszva, kutyacsaholásban, de most valami összeért.
Hogy WILL. Hogy minden Will.
És hogy kibaszottul üres és rettentően fáj,
mert mintha minden tényleges érzelem Hannibalhoz fűzte volna, és ebben az elfogadó, békés kapcsolatban csak a felszínt piszkálnák de úgy hogy
ETTŐL ÜVÖLTENI AKAROK
(közben azért ide illeszteném az egész álomból felébredő, rémült-dühödten a nőbe kapaszkodó ösztönembert, mert ennél hitelesebben és szebben még soha)
miért nincs senkinek olyan dinamikája és hullámzása mint ennek a kettőnek
miért van ott mindennek a mélyén, a bőr alá, ösztönökbe ivódva Hannibal,
és hiába akarod elrejteni magad elől Will te is tudod és mi is tudjuk, és Hannibal is tudja, végig
Konklúzió: basszameg ezek összetartoznak.
Megjegyzés: a stílus éles vérkörökben dobol a fülem mögött és végig féltem kissé kivárni a 'zene' végét, mert fájni fog és idegeket tépni, de imádom, az építkezést, a töréseket.
Bocsánat a kevésbé koherens megfogalmazásért. :D
mert az egész csak úgy jött, miközben öt-hat kósza ötlet van a fejemben, teljesen más történetek de ültem a buszon és T.S. Eliotot olvastam és volt ez a sor, hogy "Oh keep the Dog far hence, that's friend to men, / Or with his nails he'll dig it up again!" és BANG egyszerre ott volt az egész és lekörmöltem feminsita irodalomkritika alatt/helyett (úgyis azt vettük hogyan nyomják el a női írókat szóval nem hagytam magam elnyomni) és
és szóval egyszerűen csak olyan boldog vagyok hogy egy szikra kis ötlet ennyire tetszett neked, nektek.
köszönöm.
Aztán már nem.
Úgy tervezem, hogy ma újra belevágok a fandomba, meg aztán fic nem maradhat olvasatlanul (és véleményezetlenül) így le kell vonnom a konklúziót: nem tudok felkészülni.
Megint, mindig, egyfolytában csodálatosan fogalmazol, éljen az ízig-vérig karakterhűség, meg a cím, én pedig most megyek és lecsekolom az ebédem. Rizses hús. Hmm...
"elropogtatja a gondolatait lustán őrlő fogakkal; a jelene velejét issza." áháháhá, sirok, csodálatos. Annyira...annyira tetszik (jobb jelző híján)
"ablaknál egy szarvas áll, éjfekete tollakkal,"
Nagyon szeretem a szarvas-motívumot. Nagyon-nagyon.
Igazából az egészet beidézgethetném. De egyelőre levegőt venni tanulok.
Köszönöm, hogy olvashattam!
de aztán egy random szinesztéziás rantelés történt belőle és nagyjában-egészében annyi logika került bele, mint mikor a homelandes Carrie nem szedi a gyógyszerét és ki kell hívni a színrendőrséget, és különben is, az egész jobban hangzott a fejemben, ahol történetesen van bármi értelme annak, hogy megváltoztattad a staccato-színheadcanonomat, ami az említett koponyán belül még bóknak is számít, ez a mondat pedig túl hosszú és értelmetlen - jobb továbbra sem telik traumatizált alpesi elefánt-lelkületemtől, és ezért elnézést kérek. Így visszagondolva, lehet, hogy annak a kitörölt kommentnek csúfolt dolognak mégiscsak több értelme volt, mint ennek, de ilyen az élet, hajh.
de az álombéli Mads Mikkelsenemmel uniszónóban óbégatom az irányodba, hogy kriminálisan fenomenális, ahogy és amit írsz és jajistenem minden szó külön és együtt meg hogy milyen ereje van
don't even get me started on that
(~a béla, aki egy nettó tál pörköltté metamorforált és paprikás könnyeket hullajtva kivetette magát az ablakon)
nem vagyok tul reg a fandom tagja, es elobb a sorozatot kezdtem, most hozom be konyvekbol a lemaradast, es hat asdfghjk. (igen, ez egy ertelmes magyar mondat :') )
ahogy a konyvbeli Will es az NBC-s Will osszeernek... ez volt az, amit nem tudtam elkepzelni, ahogy olvastam a konyvet. szoval, koszonettel tartozom. megint.
a hannibal fandom eletem legjobb dontese volt, es ilyenkor ez a kijelentesem mindig megerositest nyer :)
cécile
A többi kötet nem létezik.
Köszönöm, hogy olvashattam!
{nem idetartozik, de eszembe jutott, hogy van a Good Omens /Elveszett próféciák/ és a könyvet már olvasom, de van belőle sorozat is és ha igen, akkor hol? előre is köszönöm a választ:)}
jelen vagyok
aktívan
adminkodom
és példamutatóan spammelek khm.
nagyon-nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik ;u; és én köszönöm a kommentet és nyá.
(Good Omensből nincs sorozat, csak tervezték/ik, és dugig van a net fancastinggal :3 A könyv viszont zseniális, imádni fogod, és van hozzá egy nagyon jó hangoskönyv youtubeon~)