And it's hard to learn, and it's hard to love

Dean/Castiel AU, második fejezet {hatásos, vicces, olvasmányos, leendő bevezető helye} A kép nem az, aminek látszik. Esküszünk, hogy slash. Egyre inkább.

fejezetindex

AKKOR

Az erdő nehéz hanggal zúg, az ágak a párától sóhajtva az ég felé kapaszkodnak. A talaj lucskos az alkonyattól, az árnyak megnyúlnak a szürkülettel. Nyár van, minden föld- és vízszagú, bogarak zsizsegnek, és madarak motoznak a lombokban. Dean átvág az ösvényen, sietve szalad, egyenletes légzése megbomlik egy hirtelen, mély nevetéssel, a derekához kap, majd fut tovább. A kezében egy ósdi discman, a fejhallgató apától van, kölcsön. Azt mondta neki, hogy így könnyebben tanul, edzés közben, ha szalagra mondja az anyagot, és apa beleegyezett. Deannek még egy hete van a záróvizsgáig, aztán hozzácsapják a BA-t, aztán... aztán a legszívesebben csak rohanna tovább, ina szakadtából. Nem lenne MA, nem lenne több kretén prof, éjszakák energiaitalokkal zombiüzemmód, aszpirin marokra, tintafoltok, antropológia, UV, index, kényszervigyor, felfüggesztés, csalódás, újramenet, a rohadt Pulvinarium, ahová szemeszterenként egyszer vonszolja fel a seggét, és körbe tudná hányni a körfolyosót. Apa azt mondaná, Bobby azt mondaná, végre valaki azt mondaná: “Elég. Eleget tudsz.” Carry on, my wayward son, üvölt a discmanből, és valami fölémotyogott szöveg a huszonkettes tételből, there’ll be peace when you’re done. Vissza kéne tekerni a tizenhatoshoz, amit Sammel kétszemélyes gregorián kórusként vettek fel még Nevadában, abban a szupervisszhangos fürdőszobában, és Sam a fejére borított egy kék törülközőt, és tiszta Szűz Mária volt, és fejhangon vernyogott, ő meg lement basszusba, öblögetett a szavakkal, aztán meg nem bírták abbahagyni a röhögést, és egész este latinul kurvaanyáztak.

A fák megritkulnak, és előtűnik a hotelnek kikiáltott vadászház. Sam a veranda lépcsőjén ül terpeszbe dobott lábakkal, lehorgasztott fejjel; Dean erőltetett könnyedséggel odaszökell, felmarja mellőle a gyöngyözően hűvös üveget, a tartalmát az arcára, a hajára locsolja.

- Haver - morogja Sam tompán -, az vodka.

Dean kitátja a száját, beléönti a maradékot, gargalizál, nagyot nyel, aztán vigyorogva elterül a lépcsőn. Sam szórakozottan babrál egy gyufaskatulyával, a fogai közt cigaretta. Dean elszedi tőle, amikor tiltakozni próbál, az arcába tenyerel és hátralöki. Megszívja a szálat: olcsó és keserű.

- Tahó - köhögi Sam, és sértetten megdörgöli az orrát. Dean felvonja a szemöldökét.

- Ha apa megérzi, majd mondhatom, hogy én voltam.

- Nem kell! - csattan fel Sam. - Nem kell folyton fedezned, oké? Nem kell.

Dean grimaszolva vállat von. Egy darabig hallgatnak; Sam előhúz egy gyufát, a skatulyához szorítja, megpöcköli: az meggyullad, repül, lehull, kihuny.

- Mi történt?

Meggyullad, repül, lehull, kihuny. Sam oldalra biccent. Dean követi a mozdulatot, és felemel két borítékot.

- Baszd meg, felvettek Pulvira?

- Van másik is.

Megnézi a feladót.

- Stanford? Ott van néprajz?

- Jogra jelentkeztem.

- Mikor? - Felemeli a hangját. - És mikor akartad elmondani, he?

- Csak gondoltam, megpróbálom. Bocs.

- Égesd el - sietve felé nyújtja a borítékot. Sam üresen bámul rá. Elpöcköl még egy gyufát. - Figyelj, ha apa...

- Ha apa megtudja, hogy nem levelezőn akarok végezni egy szakon, ami nem érdekel, amit te is utálsz, és amit ő sosem teljesített - vág közbe Sam élesen -, ahol velünk magoltatja be a dolgokat, amiket ő nem tud, de kellenek a hülye kutatásához...

- Ne merj így beszélni róla!

- Anya egyszerűen meghalt! - Sam már kiabál. Egy újabb gyufaszál meggyullad, repül, lehull, kihuny. - Nincs rá magyarázat, amióta élünk, szóval ez a vadászat...

- Sammy!

-... teljesen céltalan...

- Sam!

- ...és elegem van, és...

Dean durván vállon löki. A gyufa elvéti a pályáját, a vodka szétfröcskölt cseppjeibe zuhan és durva lángra kap, mohón lobog, és ők egy darabig csak a tűzbe bámulnak, valamiféle szorító, babonás rémülettel. Dean rámarkol a borítékra. Csak el kéne hajítania, elhajítani az öccse nevetséges jövőjét és nézni, ahogy elhamvad.

- Szóval ügyvéd? - kérdezi rekedten.

- Az a terv. El fogod mondani apának?

- Muszáj.

Mintha egész életében ezt a szót hajtogatná.

MOST

Először Crowley küldte le a menzára, a második tanítási napon, és közölte, hogy ciánnal fogja megöntözni Castiel összes növényét, ha még egyszer meglátja az irodában enni. Castiel nem akart kockáztatni, fogta a kis rizottós dobozát, és legyalogolt. Legközelebb már a menzakaját ette, nem az otthonit.

A héten már másodszorra volt az ajánlott menü húsgolyó (választható körettel). Nem mintha Castiel nem értette volna; szarvasuk volt, hát szarvashúsból dolgoztak.

A terem a diákok és tanárok beszélgetésétől volt zajos, és mint Castiel többízben megállapította, a Pulvinarium legtöbb helyisége visszhangzott. A menza a huszas évek kávézóit idézte, rengeteg kis, kerek asztallal, gazdagon csipkézett oszlopokkal, díszes kőpadlóval. Az összképet csak a folyamatosan berregő hűtőpult rontotta el, ami a konyhát választotta el az étkezőtől.Castiel egy darabig még egy helyben toporgott, aztán az egyik üres asztal felé vette az irányt. Sokan ráköszöntek, néhány arcot a gyakorlatairól ismert, másokat mintha valamelyik előadásán látta volna már, de a Vasudvard mindig tömve volt, így eredeti terve, hogy minden hallgatóját név szerint ismerni fogja, kudarcba fulladt. Lepakolt az asztalra. Egyik oldalról egy idősebb professzor vizslatta megvető tekintettel szarukeretes szemüvege mögül, és amikor Castiel mosolyogva biccentett, ő magában morogva elfordult. Előtte nem is étkezdei menü volt, hanem gondosan fóliázott műanyag dobozokban valami étel. Ételnek kellett lennie. Castiel bólintott magának, és leült. A másik oldalán hangosan, betűről-betűre oktávokat ugró csapat cseverészett, négy lány, elmerülve a pletykák világában.

- Neeem, de figyelj, komolyan, egyik hétfőn ellógjuk Alastair prof előadását és átcsusszanunk a Vasudvardba...

- Elvileg mindig teltház van.

- Akkor hamarabb megyünk. Muszáj, egyszerűen muszáj előadás közben látnom. Az öcsém most kezdett, azt mondja zseniális a pasas. Az első óráján Godot-ról beszélt. Godot. Az öcsém most azt olvassa, és imádja. Kell hogy legyen valami igazság a pletykákban...

A második lány hangosan felsóhajtott.

- És brit.

- Akcentussal.

A harmadik lenyelt egy falatot és a villájával mutogatott.

- Tuti, hogy úriember, és minden délután teázik.

- Egyszer láttam a folyosón teásbögrével.

- Azt mondják, bugyinedvesítő orgánuma van.

Kuncogni kezdtek. Castiel érezte, ahogy a fülei vörösödnek; lopva körbepillantott, hogy más is hallja-e a lányok beszélgetését, mert úgy tűnt, hogy az addigi alapzaj hirtelen a felére csökkent. Fordított a székén, hogy a lányoknak háttal üljön, és próbált a golyóira koncentrálni. Húsgolyóira.

- Nem igaz már, hogy harmadéveseknek nem tart órát.

- Ez a mi formánk.

- Nekünk ott van a miszter dékán...

A hozzászólást csendes kuncogás követte.

- Azért nem jártunk rosszul. Van az a tipikus póz, tudjátok... - A lány sietve hátrébb tolta a székét, felült az asztalra, bal lábát a székre tette, a jobbat hagyta a levegőben és a térdére könyökölt. Felgyűrte a pólója ujját és úgy tett, mintha a háta mögé dobott volna egy inget, aztán visszakönyökölt, és szarkasztikus tekintettel végignézett a társaságon. - Ne is tagadjátok.

- Vigyél el.

Ismét felbolydultak és Cas egy pár pillanatig csak röhögést, hörgéseket, sóhajokat, nyögéseket és tiltakozás hangjait hallotta, aztán suttogásig halkultak.

Az első lány vette vissza a szót.

- Nem tudom hallottátok-e már, tavaly év végi sztori...

- Annie Hawkins?

- Neeem, Hawkins elment, kit érdekel, Kim Song Hvanról beszélek. A festettvörös koreai.

A többi lány némán rázta a fejét és közelebb hajoltak egymáshoz.

- Ne már, hogy nem tudjátok. Csillámporos tűsarkú?

A hangokból ítélve sikerült beazonosítaniuk az alanyt.  

- Szóval az UV után elvileg odament Winchesterhez, amikor egy csomóan még írtak, és előadta magát, hogy neki mennyire kell, hogy meglegyen a tárgy, mert kreditek így meg úgy, de hogy érzi, nem sikerült a vizsga, és hogy nem tudnának-e valamit tenni az ügy érdekében. Ilyesmik. Winchester meg csak bólintott, hogy majd beszélnek az irodában és többen látták, hogy együtt bemennek, Masterst meg kiküldte...

- A ribanc!

- Nem nagy cucc, nem ő az első, aki...

- Várj, várj, még jobb lesz. Amikor visszakapta az indexét...egyes volt beírva!

- Mi?!

- Mekkora egy pöcs!

- És egy húszdolláros mellétűzve!

A lányok hitetlenkedve heherésztek és jobbhíján elismerően fütyültek.

- Ha, ismétlem, ha igaz a sztori, akkor legalább elmondhatjuk, hogy van stílusa.

- Stílus? Ez neked stílus? Ez pöcsség.

Az egyik lány előrebökött a villájával.

- Inkább menő, mármint milyen lenne már, ha mindenki simán átmenne, aki hajlandó letérdelni? Az egyetemnek nem erről kellene szólnia.

- A dékánnak alapból nem kellene megfektetnie a diákjait.

- Végülis korrekt volt. Köcsög, de korrekt; arról nem szól a fáma, hogy mit ígért, de bármit is kapott, fizetett érte.

A második csaj felröhögött.

- Ha így nézzük, Kim egészen jól járt. Én fizetnék, hogy...

- Mi?!

- Ne már!

- Uh, ezt igazán nem akartam tudni...

- Most mi? Ne mondjátok hogy ti nem... Mármint láttátok már a pasast?

- Meztelenül?

- A pólóján keresztül is látszik a minőség.

- És a szája...

- Az - nyögés. A pillanatnyi bágyadt csendet az első lány törte meg.

- Inkább Milton vagy Winchester?

Castiel diszkréten félrenyelt egy krumplit.

- Winchester. A karjai...

- Winchester, mert tudni akarom, hogyan csókol.

- Milton, mert Winchester egy pöcs. És a keze, basszus.

Mindannyian a kérdést feltevőre néztek, ő vigyorogva vállat vont.

- Mindkettő. Lehetőleg egyszerre.

Castiel rémülten felpattant, a széke hangosan csikorogva hátracsúszott a kövön, aztán feldőlt. Erre többen felfigyeltek, Castiel újra elvörösödött. Motyogott valami elnézés-félét, felállította a székét, a másik kezével pedig az asztalon heverő táskájáért nyúlt, és indult volna, de leverte a tálcáját. Akkor már tényleg mindenki őt nézte, a lányok is, és hallotta, hogy összesúgnak és vihognak. Az arca lángolt, tétova mozdulatot tett a padlón heverő cserepek felé, elindult, megbotlott a lábában, aztán a székben, végül pedig két asztalt kishíján feldöntve kirohant a teremből.

 (maya rajza raistlin rántottsajtja előtti állapotában)

Dean nagy levegőt véve kitárta a szertár ajtaját, és szenvedve előrángatott belőle egy félig gyapjú, félig műanyag öltönyt. Ott helyben beleugrott a nadrágba, aztán háromféleképpen gombolta félre a mellényt.
- Rövidujjú inggel, tényleg? - bukkant fel Meg, és segített bekötni a nyakkendőjét.
- Ha rajtam marad a zakó, nem veszik észre - sziszegte Dean, és lerúgta a bakancsát. - A rektoratyaúristen jön?
- Nem. Hatósági ellenőrzés lesz.
Dean elfojtott egy káromkodást, majd rövid matatás után lerántott egy kék fogkefét az egyik polcról.
- Jöttömre három nap múltán számítsatok, pirkadatkor, kelet felől.
- Három perc. Gyerünk!
Dean egy kelletlen fintorral futásnak eredt, és bevágódott az első mosdóba, amit talált.
Hiba volt kora délelőtt felélnie a napi brandykészletet. Miért vannak ezek a rajtaütésszerű ellenőrzések ilyen rajtaütésszerűen?
A csap fölé hajolva ráébredt, hogy fogkrémet nem hozott; egy darabig szemezett a folyékony szappannal, majd megrázta a fejét és a tükörképére meredt, üresen bámult rá, és azt mantrázta: mindjárt vége a hétnek, mindjárt vége az egésznek.
Valami megcsörrent, mire gyorsan a fülkék felé fordult.
- Minden oké? - kiáltotta.
- Csak elejtettem a villámat, köszönöm.
Felvonta a szemöldökét, és a fogkefét a farzsebébe süllyesztve, lassú léptekkel megközelítette a bal szélső fülkét; az ajtó félig nyitva volt, hát óvatosan belökte az ujjaival.
Castiel a lehajtott ülőkén kuporgott, ölében egy elegáns porcelántálka, körülötte egy halom könyv, a falra cirillbetűs ABC celluxozva. Bátortalanul elmosolygott, aztán a villát gondosan egy élére vasalt konyharuhába törölte.
Dean egy darabig ledelejezve állt, aztán kinyögte az első kérdést, amit szavakba bírt önteni:
- Mégis mi a szart eszel?
- Kuszkuszt. - Castiel készségesen felé nyújtotta. - Nagyon tápláló.
- Van egy közepesen szar menzánk az ilyen célokra, tudod. Mint az evés.
- Oda nem mehetek többet - motyogta Castiel, és odébb gurított pár gömböckét. - Kedden, hogy is mondjam... atrocitás ért.
- Mi, megvertek?
- Nem, szó sincs róla. Csak... a hölgyek, hogy is mondjam, a társaságomban feltűnően...  elevenen... viselkednek.
Dean elvigyorodott, és összefűzött karokkal a félfának dőlt.
- Mi, szóval kikezdtek veled, meg ilyenek?
- Közvetve.

- Nem tudom, Cambridge-ben mi volt, de nálunk mindenki szabad préda. Mondjuk nem árt, ha elmúlt huszonegy.

Castiel a tarkóját dörgölve félrefordult.
- Attól tartok, elszoktam a női társaságtól.
- Mármint úgy érted, hogy nem...?
- Igen.
- Szóval nem.
- Nem.
- Egyáltalán nem?

- Igen.
- Mióta?
Castiel vállat vont. Dean füttyentett.
- Hé Cölibátus, ugye tudod, hogy ez egészségtelen?
- Nem volt rá alkalmam...
- Alkalmad, mi? Höh. Mindig alkalom van. Mit csinálsz ma este?
- Gondoltam, hazamegyek és...
Dean feltartotta a kezét.
- Régen rossz. Péntek van. A tökéletes alkalom. Figyelj, én úgyis arra gondoltam, hogy este leugrom aaa, mondjad már, Sirenbe, igen. Na, szóval ha gondolod, csapódj hozzám, és szerzek neked egy izét. Nőt. Éjfél, campus főbejárat? Relatív későn kell menni. Akkor már kétségbeesettek.
- Éjfél - bólintott Castiel üresen, Dean pedig rákacsintott.  
- Oké. Szuper. Akkor ott.  

Castiel a kapu előtt ácsorogva már egy egész termosznyi neszkávét leerőltetett a torkán, de még mindig nem érezte, hogy pörögne. Álmodozva figyelte a csillagokat, és az Impala kis híján felkente a kerítésre. Ijedten hátraugrott, Dean pedig kilökte az anyósülés ajtaját:
- Pattanj be, lúzer!
Nehéz ritmusú rockzene dübörgött a hangfalakból, a légtérben drága kölni és olcsó alkohol szaga lebegett. Elindultak, a motor felbőgött, megcsikordultak a kerekek, és Dean rodeó-rivallással csapott a kormánykerékre:
- Wo-hoo! Péntek!
- Technikailag már szombat.
Jutalmul kapott egy kurvaanyád-mosolyt. Dean ismét a szokásos szakadt farmert viselte három réteg katonásan fegyelmezett felsővel, a nyakában egy különös amulett. Castiel félrebiccentett fejjel figyelte, aztán a tekintete továbbsiklott. Az utcalámpák rohanó fénye fel-felizzott Dean arcán. A pillantásuk találkozott, és Castiel gyorsan félrefordult.
- Biztos vezethetsz ilyen állapotban? - kérdezte.
- Figyelj, ahogy én vezetek, azt nekem még direktbe megköszönik. Lazíts.
Castiel minden igyekezete ellenére sem tudott alfába kerülni; az út java részét a szembesávban tették meg, aztán satufékkel megálltak egy klub előtt.

- A Siren! - ugrott elő Dean, és széles mozdulattal bevágta maga mögött a kocsiajtót.
- Nagyon... kedves. - Vigyázva elindult a fenyegető fémkapuk felé, Dean viszont visszahúzta az ingujjánál fogva.
- Ezt tedd el - nyomott a kezébe egy apró csomagot. Castiel lebámult rá. Durex extra sensation, olvasta. Maracuja. - Nem hoztál, mi?
- Nem.
- Fegyver nélkül nem megyünk háborúba. - Gyorsan végigmérte. - Ez volt rajtad délelőtt is.
- Tiszta.
- Mindegy. - Leporolta a ballonkabát vállát, és kioldotta a nyakkendőjét. - Én a pultost néztem ki, szóval ha bárki megtetszik, a tied; ha pasival van, szólj, és megszerzem, de ha ronda barátnővel, akkor bocs, nem vállalom. Tudsz táncolni?
- Hát, elsajátítottam egy törzsi esőtá-
- Honnan sejtettem? - Megigazgatta rajta a kék kardigánt, elgondolkozva hümmögött, majd kitűrte az ingét. - Akkor maradj a beszélgetésnél. A zene hangos, szóval tőmondatok. Ami fontosabb: érintsd meg a vállát. Amikor az megvan, a karját, utána a térd jön, kicsivel a térd felett, de ne a belső combját, mert az már szex. Capiche? Aztán haj, és jön a hárommásodperces trükk: mélyen a szemébe nézel, aztán a szájára, három másodperc, megint a szemébe. Ha félrefordul, még nincs csók, és kezdheted előröl az egészet: váll, kar, térd, haj. Ha nem fordul félre, akkor viszont ne szarakodj a centizéssel meg a hajolgatással, kapd le! És aztán jön a belső comb, aztán pedig a melle, de csak kézfejjel. És akkor lakásra viszed, onnan meg remélem, tudod, mit csinálj. Ha felajánlja, hogy hozzá menjetek, mondj igent. Ezeknek mindig vannak ketyeréik meg bevállalós barátnőik.

- A harmadik pontnál elvesztem - vallotta be Castiel. Dean egy lemondó sóhaj kíséretében felborzolta a haját, aztán, mint akinek hirtelen ötlete támad, az ujjaival elkezdte oldalra fésülni.

- Játssz külsőre. Mindegy, mit csinálsz, ha jól nézel ki.
- Ezzel vitatkoznék.
- Kuss. Akasztok neked egy tapasztaltat, és akkor elég lesz hátradőlnöd. Érted. Kész vagy?
- Talán. Azt hiszem. Nem tudom, ez mennyire jó ötlet.
- Ne gondolkozz. Nyomás. - Visszahúzta a kezét, elgondolkozva figyelte a mesterművét, aztán beletúrt megint. - Á, jobb kócosan.

A klub alig volt nagyobb egy átlagos lakásnál, így az éjjeli őrjöngés inkább egy elvadult és túlnépes házavató bulinak tűnt. A padló kockái neonkéken felvillantak minden lépésnél, a fekete falakon ezüst fények cikáztak, és a tömeg együtt énekelt Lady Gaga Alejandrójával. Castiel vágyakozó pillantást vetett a sarokba állított fotelekre, aztán pirultan elkapta a tekintetét: foglaltak voltak. Nagyon is. Dean vállon ragadta, és a pult felé kormányozta.
- Rendelj valami vidámat, meg ne lássanak józanul! - kiáltotta. Egy arra sodródó kisebb csoport szabályosan fölkente őket a söntésre. A mixer rájuk villantott egy csábos mosolyt.
- Mi lesz?
- Csokoládé Martinit kérek - mondta Castiel az utolsó lélegzetével. Dean értetlen megvetéssel bámult rá.
- Az csajpia!
- Feltételeztem, hogy nem tartanak teát, és a csokoládét...
- Rendben, ne, ne mondd tovább. És ne fordulj meg. Felmérem a terepet.
Dean nagy levegőt vett, és eltűnt szem elől. Castiel tíz körömmel kapaszkodott a pultba.
- Szóval, ő a szárnysegéded? - kérdezte a mixer, és elélökött egy karcsú koktélpoharat, csokoládéreszelékkel és minicseresznyével díszítve. - Ez nagyon cuki.

Castiel kimérten bólintott, aztán félrefordult. Eszébe jutott, hogy illene könyökölnie. A szintetikus füst marta a szemét, és biztosra vette, hogy valamelyik bordája eltörött, a lábáról pedig már rég lemondott. Vett magának egy szívószálat, és óvatosan belekortyolt az italba. A hideg és a csípős alkohol végigcikázott a torkán.
- Szóval ez a csokoládé Martini? - kérdezte.
- Aha!
- Csak mert olyan az íze, mint a vodkának.
-  Ja. Vodka van benne.
- Nem Martini?
- Vod-ka.
- Nos, ez felvet egy érdekes lingvisztikai kérdést... - motyogta maga elé. Dean hirtelen bevágódott mellé fültől-fülig vigyorogva.
- Pornós könyvtáros jó lesz? Hat óránál.
Castiel előbb értetlenül a karórájára meredt, aztán követte Dean diszkrét gesztusát. Egy korsó sörbe kapaszkodva egy karcsú lány kuncogott a barátnői gyűrűjében; a haja tömött, barna fonatban esett a vállára, szemüveget viselt és egy feltűnően kigombolt szaténblúzt.
- Tehát akkor pontosan micsoda a foglalkozása?
- Azt neked kell kiderítened. Várj, idehozom.
Dean ismét eltűnt, a pultos pedig halkan kuncogott.
- Ez tényleg tündéri.
- Sajnálom, de attól tartok, nem beszélhetek veled. Kettőnk közül ő szeretne hazavinni téged.
- Szóval, Virginia! - rikkantotta Dean, maga előtt terelve a zavartan vigyorgó nőt. - Iiiismered Castielt?
- Imádom azt a sorozatot! - bólogatott Virginia.
- Van egy Castiel című sorozat? - motyogta a férfi, mire Virginia nevetve vállon lökte.
- Látod? Váll! - tátogta Dean, kacsintott, aztán a pultoshoz fordult. Castiel elveszetten bámult Virginiára, aki kényelmesen nekidőlt a legközelebbi széknek.
- Bírom a humorodat. Mit jelent?
- A humor?
- A neved.
- “Az Isten oltalmaz engem”.
- Hű, ez mély... szóval mit csinálsz, Castiel?
- Ismerkedek.
- Nem úgy - legyintett Virginia, és húzott a söréből. - Amúgy.
- Irodalomprofesszor vagyok.
- Wow, az jól hangzik! Én újságírónő vagyok.
- Azt hittem... mindegy.
- Mit hittél?
- Hogy nem.
- A helyi újságban szerkesztem az apróhirdetés rovatot.
- Értem.
Hallgattak. Virginia a parkett felé biccentett.
- Akarsz táncolni?
- Nem.
- Ööö. Oké. Akkor beszélgessünk!
- Most is éppen beszélgetünk.
- És, miről szeretnél beszélgetni?
- Nem tudom.
- Dobj be egy random témát.
- A méhek különös lények.
- Nahát! Mert?
- Ennyi.
- Szereted az állatokat?
- Igen.
- Nekem van egy kutyám otthon.
- Értem.
- Kislánykoromban voltak halaim.
- Aham.
- Te tartasz valamilyen állatot otthon?
- Igen.

Megint csönd lett. Virginia ellökte magát a pulttól.
- Szóval, táncolunk?
- Nem hiszem, hogy ez fölmerült volna.
- Gyere, táncoljunk. - Megragadta a karját, Castiel pedig lendületből kitépte magát a kezéből.
- Nem hiszem, hogy készen állok ilyesfajta intimitásra - jelentette ki, és gyorsan hátrált. Virginia felnevetett, üresen és rekedten, aztán szélesen gesztikulálva kérdezte:
- Nem akarsz beszélgetni, nem akarsz táncolni, nem akarsz szart se, szépfiú, akkor meg mit keresel itt?
- Dean azt mondta, ideje lenne, hogy felvigyek magamhoz egy hölgyismerőst és közösüljek vele.
Dean lefejelte a bárpultot.
- Mi? - sikított Virginia. - És szóval én úgy nézek ki, mint aki közösülni akar veled, mi?!
- Megfogtad a vállamat - magyarázta Castiel -, ráadásul... - Araszt mutatott, és Virginia dekoltázsához tartotta. Akkor landolt a sör az arcában. Korsóstul.
- Kurva strici! - üvöltött Virgina, és a nyomaték kedvéért ágyékon térdelte, aztán elviharzott. Castiel szenvedve előre görnyedt, és így sikeresen megcsúszott a pocsolyában: arccal előre landolt a padlón, az állkapcsa durván összekoccant. Dean kiköpte a sörét, és gyorsan mellé térdelt.
- Kurvaélet, jól vagy? -hadarta aggodalmasan, de aztán nem bírta tovább, és elröhögte magát. - Még soha, senkit nem láttam ennyire... - Absztrakt mozdulatot írt le a levegőbe, aztán Castielnek nyújtotta az üveget. - Tessék.
Castiel egy hálás nyögés kíséretében elfogadta, aztán a lábai közé szorította és oldalra hengeredett.
- Nehogy kiszenvedj itt nekem. Gyere, lépünk. - Talpra rángatta, aztán maga után vonszolva átvágtak a tömegen. A parkolóban Castiel megkönnyebbülten az Impala oldalának borult.
- Azt hittem, végem - lihegte. A hajából még mindig csöpögött a sör, az inge nyirkosan a mellkasához tapadt. Átvette a kabátját Deantől és a vállára kanyarította. - Amúgy... lehetséges?
- Belehalni egy tökönrúgásba? Nem tudom. De durván nézett ki.
- Nem az. Az állás. Hogy valaki egyszerre kerítő meg kurtizán.
- Mármint hogy strici ku... ah, értem. Nem, ez egy kifejezés.
- Meg kell hagyni... érdekes tapasztalat volt. Köszönöm. - Megköszörülte a torkát, és kihúzta magát. - Vissza kéne menned. Azt hiszem, a pultos hölgy őszintén kedvel téged.
- Hagyd a picsába. Nem engedlek így haza. - Kinyitotta neki a kocsiajtót. - A Pulvi PR-ja, tudod.
Castiel röviden bólintott, és bemászott az anyósülésre; a lábait kinyújtóztatva kényelmesen hátradőlt, és kifejezéstelen arccal bámulta az Impala tetejét. Dean beindította az autót, aztán röhögve a volánra hanyatlott. - Mi az? - kérdezte Castiel.
- Te.
Elindultak. Az Impala most puhán, óvatosan suhant az üres úton. Castiel megpróbálta visszaadni a sörösüveget, de Dean elhárította; a férfi ezután vállat vont, és lehunyta a szemét. Dean gyanakvó oldalpillantásokat vetett rá.
- El ne aludj nekem, hé.
- Mmm - mormogta Castiel álmosan. - Itt balra. - Egy kis csönd után hozzátette: - Az alkohol általában ellankaszt.
- Hihetetlen vagy - dünnyögte Dean, és biztos-ami-biztos alapon felrakott egy Metallica albumot.
Amikor megérkeztek, Castiel lustán előszédült, és a kapunak támaszkodott. Dean zsebretett kézzel megállt mellette. Valahogy az a hülye érzése volt, hogy most fel kéne hivatnia magát egy kávéra, csak hogy ellenőrizze, Cas rendben lefekszik-e, egyáltalán, hogy feljut-e a negyedikre.
- Hideg van - motyogta Castiel, az ingére markolt és reménytelen mozdulattal előre húzta; az aztán ráérősen és nyirkosan visszasimult a mellkasára, ő pedig sóhajtott.
- Aha. Ballonkabát.
- Edzem magam. A hétvégét Grönlandon szándékozom tölteni. A gépem úgy hiszem, öt órán belül indul.
- Az kész luxus. Én négyet alszom.
- Többnyire én is. Ha alszom.
Elhallgattak, és ez a csend kényelmetlenül nem volt kényelmetlen. Dean egyik lábáról a másikra állt, néha Castiel felé pislogva, akit láthatólag teljesen elbűvölt a macskakő bámulása.
- Meg fogsz fázni - közölte vele végül. - Tüdőgyulladás, meg minden.
- Igaz is. Megyek föl. Veszek egy forró fürdőt... csinálok teát. Biztos nem mész vissza? Nem kívántam a terhedre lenni.
- Ember... évek óta nem volt ilyen jó estém.

Összenéztek. Castiel tompán mosolygott.
- Akkor örülök.
Dean tisztelgett (fogalma sem volt, miért), aztán megkerülte az Impalát, és kényelmesen visszakászálódott az ülésére.
- Még visszatérek - biccentett.
- Várjalak meg...?
- Nem. Terminátor. Hasta la vista.
Rátaposott a gázpedálra. Castiel alakja egyre kisebbé és kisebbé vált a visszapillantótükörben. Nem ment be a házba.

- Winchester!

Dean éppen időben hajolt félre a repülő gyümölcslé útjából, így az azt a szerencsétlen tanulót találta fejbe, aki egészen addig kétségbeesetten próbálta felhívni magára a dékán figyelmét. Dean áthajolt a korláton, és lenézett a lépcsőfordulóra.

- Lafitte! - köszönt lelkesen és hátrahajolt, hogy elkerülje az arcát célzó könyvet. Ulysses - villant a borítón, mielőtt az visszazuhant volna a tulajdonosa kezébe. Visszakönyökölt a korlátra és levigyorgott.

- Ne dobálja a kincseit, professzor. Még egyszer nem hagyom leesni.

Benny mordult egyet és elindult felfelé a lépcsőn; a diákok úgy nyíltak szét előtte, mint a Vörös tenger.

- Az biztos, mert legközelebb a seggébe dobom fel.

Dean drámaian hátrált néhány lépést, hátra-hátra pillantva, gondosan tartva a kezdeti távolságot közöttük.

- Minek köszönhetem a látogatását?

Benny felvette a földről a vérnarancslevet, és próbaképpen megpörgette néhányszor a levegőben, aztán a fejét lebiccentve sötéten Deanre vigyorgott.

- A római mitológia az én előadásom!

Feldobta a dobozt, és egy jól célzott ütéssel a folyosó másik végébe szerválta. Dean kikapott egy keményfedelű mappát az egyik mellette álló lány kezéből, és hárított; a lány próbált tiltakozni, de hamar rájött, hogy jobban teszi, ha elhagyja a veszélyzónát, és csatlakozik a többi félrehúzódott, szurkoló egyetemistához. A folyosó kezdett hasonlítani egy ketrecharc helyszínéhez.

Benny ismét az Ulyssest vette kézbe, és kerülgetni kezdték egymást.

- Ha belegondol...

- Az enyém!

- Társelőadóként...

- Csak! az enyém.

- Szigorúan véve...

- Szigorúan véve is bekaphatja, akkor sem fogja elvenni az előadásomat!

Benny ismét megküldte az Ulyssest, Dean mögött ajtó nyílt, ő pedig készségesen továbbította a könyvet a kölcsönmappával.

A folyosó elnémult. Castiel holtravált arccal bámulta felváltva az ajtófélfát, ahová a könyv csapódott, és két tanártársát. Aztán a hóna alá csapta az ebédes dobozkáját, lehajolt a könyvért, leporolta és belelapozott. Értetlenül nézett Deanre.

- Ez egy nagyon értékes kiadás.

- Az – morogta Benny, átcsörtetett a küzdőtéren, kikapta az Ulyssest Castiel kezéből, és a sarkával megböködte Dean vállát.

- Még nem végeztünk.

- Minden út Rómába vezet.

Benny megvetően horkantott, ami lehetett akár álcázott nevetés is, vetett egy gyilkos pillantást Castielre, aztán a lépcső felé vette az irányt. A diáktömeg szétnyílt előtte és néhányan követték. Dean vigyorogva nézett utánuk, aztán Castielhez fordult.

- A tudás gyilkol, mi? – és próbálta imitálni, ahogy a könyv repül Cas feje felé, de értetlen szemöldökráncoláson kívül nem érkezett reakció. Elkomolyodott, megköszörülte a torkát, és  a háta mögé mutogatva kezdett beszélni.

- Szóval tárgyalni. Beszélni.

Castiel már Rómánál elvesztette a fonalat. Kapaszkodót keresve körbepillantott, és végül Dean elé emelte az ebédes dobozkáját.

- Igazából enni indultam.

Válaszul meglepett pislogást kapott. Castiel felemelte a tetőt.

- Ez meg mi a szent szar?

- Pakora.
Dean elkínzott arccal meredt az ételre, aztán a kezébe temette az arcát és félig elfordult.

- Jéééézusom...

Visszacsapta a fedelet a dobozra és az ajtóra mutatott.

- Az irodámba. Most.

Castiel aprót bólintott és indult volna, de Dean elkapta a karját.

- Te jössz. Pakora marad – Castiel egy pillanatig tiltakozni akart, de végül csak vállat vont, és bement az irodájába, hogy letegye az ebédet. Dean követte, aztán észrevette a tanulókat, akikből túl sok volt a folyosón az ízlésének. – Akinek nincs dolga, akár ki is iratkozhat az egyetemről.

Elégedetten elvigyorodott, látva a diákok hirtelen sietségét és bement Castiel után. Aztán rögtön vissza is lépett.

- Itt meg mi történt?

- Crowley úgy döntött, hogy a példámat követve ő is otthonosabbá teszi az iroda hozzá tartozó részét.

- Egy egészalakos festménnyel önmagáról?

- Lehetséges, hogy az egyik felmenője. A stílus, az egyenruha és a kitüntetések alapján...

- Nem normális.

- Nagyon büszke rá.

Dean grimaszolva matatott végig Crowley asztalán.

- Utálom ezt a dögöt...

- Crowleyt?

- Nem – Dean felemelte az egyik bekeretezett képet egy nagy, fekete kutyáról. – De, igen, de most az állatra gondoltam. Pakora? Asztalon. Kukába. Remek.

- Winchester!

A nyitott ajtóban Crowley állt, tenyerén apró cserépben egy kaktusz ült.

- Itt az ideje egy újabb origami órának?

- Most a kutyád fényképeiből fogunk hajtogatni.

- Aeroplánt – tette hozzá Castiel segítőkészen. Crowley prüszkölve felnevetett, és letette a kaktuszt két keret közé. Dean körbenézett. Az ablakban két orchidea hajladozott, közöttük egy fikusz és a sarokasztalon egy ananászbokornak kinéző organizmus foglalta a helyet.

- Az irodátok lassan egy kis belterjes dzsungel lesz.

- Jobban örülnék egy sivatagnak, ezért hoztam be Deant is...

- Dean?

- A kaktusz. Olyan Dean feje van. Pici és szúrós.

Dean, a dékán, vett egy mély lélegzetet, és nagy kört írt le a levegőben Crowley asztala körül.

- Ezeket holnapra tüntesd el.

- Nem – csettintett a nyelvével. – Mint professzor, jogomban áll az irodámat úgy berendezni és dekorálni, ahogy szándékomban áll, amíg bármikor lehetséges az eredeti állapot visszaállítása. Egyébként, az előző irodám...

Dean tiltakozólag felemelte a kezét.

- Nemérdekel, Fergus, mert mint dékán, jogomban áll kirúgni téged.

- Megfelelő indok nélkül...

- Bízom a titkárnőmben.

Megragadta Castiel mellényét és átvonszolta a dékáni irodába.

- Tényleg kirúgnád?

- Ki, ha lenne, aki a helyére lép... Csak utánad.

- Köszönöm.

- Nahát, Clarence!

- Kicsoda?

Dean pisztolyt formált a kezéből és Megre lőtt.

- Menj és beszélgess Fergussal a kutyákról.

- Nem fogok Crowleyval beszélgetni, amíg nem muszáj.

- Akkor menj fel a pulvira és írd be Alastairt Lafitte mellé társelőadónak Római mitológiára, engem meg törölj ki.

- Nagyon unatkozik? Clarence, kávét?

- Teát, köszönöm.

- Nem kérünk semmit. Meg, foglald el magad. Cas, az üvegajtón túlra.

Castiel óvatosan elhelyezkedett a székben, Dean pedig az asztalra ült. Meg fintorogva állt az előtérben, aztán Dean biccentésére becsukta az ajtót és visszamászott a saját asztala mögé.

- Ha a színes krétákról van szó... – kezdte Castiel, de Dean csendre intette.

- Nem érdekelnek a színes krétáid...

- Saját pénzből vettem...

- Cas, nem a krétákról van szó.

- Mert véleményem szerint a diákok sokkal könnyebben jegyeznek meg...

- Akadj már le a krétáidról!

- Akkor az ebédem...?

- Többet olyat nem akarok a campuson meglátni, de amúgy felejtős az ügy...

- Értem. Mit hozhatok?

- Mi?... hogy? Uramisten, Cas, nem tudom, semmit! Kit érdekel? Nem, most a péntekről van szó.

- Mi lesz pénteken?

- Az előző péntekről. Este.

- Szombat hajnal?

- Igen. Gondolkoztam rajta – rajtad -, nem is gondolkoztam, csak emlékszel, beszéltük, hogy ez nem egészséges, szóval arra gondoltam, hogy...

- Dean, nagyon kedves tőled, hogy segíteni akarsz, és értékelem azt az éjszakát is...

- Ha egy mód van rá, ezt így ne hangoztasd.

- Rendben. De nekem tényleg nincs...

- A-a – Dean a jobb lábát feltette a szék szélére és a combjára könyökölt. – Bizonyított, hogy de. Ha sokáig nem fektetnek meg, ideges leszel, meg minden, és a diákjaid fogják megszívni. Tapasztalat. Ööö, nem saját, érted, másodkézből.

Nem értette. Dean már meg sem lepődött.

- Lényeg, hogy tarthatatlan ez az állapot.

Ha a Siren ijesztő volt, a Roadhouse született szellemtanya; egy kis kétemeletes fatákolmány a felhőkarcolók között meglapulva, gyalog két percre az egyetemtől. Dean biztatóan Castiel vállára csapott.

- Nem fog összedőlni. Jó hely, a külső csak a laikusok elijesztésére szolgál.

Castiel nem nyugodott meg. Amennyire ő tudta, Dean számára a „jó hely” fogalma alkoholos italokkal kezdődött és nőkkel végződött. Castielnek eddig még egyikkel sem volt szerencséje.

Dean belökte az ajtót, és rögtön a a pult felé vette az irányt. Castiel is beoldalgott, és rémülten vette szemügyre a Roadhouse ivóközönségét – tíz-tizenöt kissé szakadt közép- és időskorú férfi, akik mint őt bámulták. Az egyetlen nő a pult mögött álló csinos szőke lány volt; Dean feléje tartott, Castiel pedig igyekezett felzárkózni.

- Hello, Jo.

A pultosnő köszönés helyett egy kulcsot dobott le elé, de Dean mosolyogva visszatolta. – Ma nem, kösz.

- Nocsak.

- Csak beugrottunk beszélgetni. Jo, ő itt Cas, az új irodalmárunk.

Jo kezet nyújtott, de fél szemmel Deant figyelte, és próbálta elrejteni a vigyorát.

- Ez egy férfi.

Castiel viszonozta a kézfogást, és aggodalmasan pislogott Deanre.

- Szerintem flörtöl velem.

A másik kettő hangos röhögésben tört ki.

- Meg vette fel, igaz?

- Ő találta.

- Honnan...? mindegy, jaj, erre iszunk. Cas? Cas, mit kérsz?

- Sört – válaszolt Dean. – Sört, és meghívlak téged is.

Jo hanyagul szalutált és a csaphoz fordult, Dean pedig még mindig vigyorogva magyarázni kezdett, miközben felmásztak a bárszékekre.

- Szóval Cas, Jo tabu.

- Azt hiszem komoly preferenciád van a pultosok irányában...

Az említett pultos visszatért a korsókkal.

- Dean preferenciáiról napokig lehetne beszélni; de én csak a húga vagyok.

- Adoptált fél mostohatestvérem – pontosított Dean, és koccintott Joval.

- Ilyen létezik?

- Ne akadj fenn apróságokon. Igyál.

- Működik még az az ócskavas? – intett Dean a sarokban álló ősrégi zenegép felé. Jo tétován biccentett.

- Önfejű, de valami számot lejátszik, ha elég pénzt kap...

- Nem szeretem a csendet – mormolta Dean, és a zenedobozhoz sétált. Valamelyik asztaltól ráköszöntek, ő megtorpant és halk beszélgetésbe elegyedett az ott ülő két férfival, és miután elindította a zenét, visszatért hozzájuk.

Jo halkan kuncogott.

- Nem tudom, hogy képes azokkal a karikalábakkal mozogni.

Castiel félrebiccentett fejjel nézte, ahogy a hármas belelendül beszélgetésbe, és válasz helyett az említett görbe lábakat vette szemügyre. A visszajelzés hiányát elunva Jo poharakat kezdett törölgetni és együtt dúdolt a zenével. Castiel újra előrefordult. A bárpult mögött minden tiszta volt; ugyanolyan kopott és régi, mint a Roadhouse többi része, de a poharak és a hátsó pult mentén végigfutó tükör csillogott, az üvegek rendben álltak, a polcokon és az ártáblára olvashatóan felírva a kínálat. A falon véletlenszerűen elhelyezett parafatáblákra feltűzött fényképek.

- Sokat beszélgettek? Deannel.

- Nem különösebben.

- Csak mert... általában egyedül jön. Vagy Bennyvel.

Castiel zavartan belekortyolt a sörébe.

- Dean... szeretné megoldani a hölgy-problémámat.

- Oh. Csinos?

- Dean?

- A hölgy.

- Nincs.

- És az a probléma.

- Igazán nem.

- Akkor?

- Csak Dean szeretné megoldani.

Jo értetlenül elfintorodott.

- Pont itt? Mindig is fura gyerek volt...

- Együtt nőttetek fel?

- Neeem... Igen. Félig. Kiskorom óta ismerem, de egy-két hétnél hosszabb időt sosem töltöttünk együtt akkoriban. Néha az is sok volt, főleg tinédzserként.

- Tehát csak később lettetek testvérek?

Jo elgondolkozva csücsörített.

- Figyi, igazából vér és papír szerint tényleg semmi közünk nincs egymáshoz. Néhány éve az anyám hozzáment Dean mentorához...

- Dr. Robert Singerhez?

- Nagy koponya a fickó – Jo bólintott -, de Dean akkor már egy jó ideje a városban lakott. Mmm, azért is ismer mindenkit – intett a vendégek felé -, meg a többség itt olyan kalandorféle, mint amilyen ő is volt pre-dékán állapotában.

- Rengetek értekezést és feljegyzést olvastam tőlük – bukott ki Castielből. – Dr Singer kalandjai inspiráltak, hogy magam is kutatásba kezdjek.

- Hát most az anyámmal kapták a nyakukba a világot. Hetente meg küldenek egy fényképet, vagy valamit, pár sorral, ahol értünk aggódnak.

Lekapott egy-két fotót a közeli tábláról és Cas elé csúsztatta.

- Ez az Arab-félszigeten van valami omlófélben lévő szent barlang előtt, ez meg Bobby, amint éppen eltéved valahol a Kaukázusokban és egyszer küldtek egy képet egy piócáról is, de hát...

- Úgy tűnik, jó egészségnek örvendenek.

Jo fintorgott.

- Hatvanhoz közel akkor sem kellene Indiana Jonest játszaniuk.

A szám véget ért, Dean újabb érméket dobott be, és visszatért hozzájuk.

- Nyúzottnak tűnsz.

- Jól vagyok.

- Anyáék megint küldtek – Dean elé tolta az arab-félszigeti fényképet, amin a pár lelkesen mosolygott, és fekete filccel néhány sort írtak a sarokba.

Gyerekek,

meleg van. Ölni tudnék egy tisztességes ebédért.

Vigyázzatok egymásra.

és alatta apró betűkkel: Tökfejek.

Dean elfojtott egy vigyort.

- Mikor jönnek vissza?

- Szerintem te beszélsz velük gyakrabban.

- Pár hete küldtem el Bobbynak néhány régi gyűjtést, de csak annyit írt vissza, hogy legközelebb ne fejjel lefelé szkenneljek.

Jo durván felröhögött, összesöpörte a fényképeket és visszatűzte a parafára. Castiel elgondolkozva figyelte Dean profilját.

- Nem hiányzik a kutatás?

- Mi? Ööö, nem, nemigen, elvagyok. Kényelmesen. Dékánosan.

- Nekem hiányozna.

- Nem bírsz megmaradni egy helyen, mi?

- Egy idő után nincs mit felfedezni.

- Ez hülyeség – vágott közbe Jo. – Mindig történik valami új.

- Az emberekkel, nem a hellyel.

- Nem is a helyet kutatod, hanem a hely történelmét, a történelmet pedig emberek írják.

- Most nagy a szája, de nem is olyan rég Jo is mindent megadott volna, hogy elmehessen...

- Lázadó korszak, oké? És nem azt mondtam, hogy az egész életemet egy helyen akarom leélni, de kell egy otthon, egy biztos pont.

- Ámen, Jo. Ez mély volt.

- Köcsög.

- Én valójában nem történelmet, hanem történetet kutatok...

- Hogy?

Dean affektálva utánozta, ahogy Jo érdeklődve előrehajolt. A hugát nem értékelte.

- Dugulj el, ez tényleg érdekes.

- Teremtésmítoszokat keresek és elemzek. Próbálom megtalálni az első istenképeket...

- Huh. És akkor így mindenfelé... Kemény. Elleszel egy darabig. Hogy halad?

- Még csak néhány éve dolgozom rajta, így... Homályos. Darabos.

Jo mosolyogva vállat vont.

- Nem sietsz sehová.

- Nem.

- Ne is - húzta maga elé Dean a sörét, és nekikoccintotta Castiel korsójának -, mert erre iszunk.

(Maya rajza, mert Maya tud rajzolni.)

HÁROM HÉTTEL KÉSŐBB

- Ne vegye sértésnek, de tudja, számomra még mindig nem egészen világos, hogy amit ön csinál, ahhoz minek kell... - Crowley itt egy pillanatra megtorpant a beszédben a megfelelő szót keresve, majd némi színpadias torokköszörülés után kivágta magát: - … szóval, minek kell hozzá... diploma?
Castiel könnyedén  felrúgta a bicikli kitámasztóját, és fáradtan, holmi közönyös beletörődéssel mérte végig kollégáját. Crowley tetőtől-talpig készen állt a csütörtök délutánra: usankát viselt és jól szabott, katonás kabátot, az oldalán hű vérebével, Cerberosszal, aki Castiel szerint titokban medve volt, legalábbis a méretét és a nyáltermelését tekintve bizonyosan.

- Ezt hogy érti? - kérdezte fásultan.

- Látja - fogott bele Crowley buzgón, széles ívet írva le bőrkesztyűs kezével -, amit én csinálok, például, az ugye, tudomány. Irodalomelmélet. Puszta matematika. Elvonatkoztatunk a szöveg esztétikai minőségétől, mivel az túl szubjektív, zavaros, osztályozhatatlan. Ellenben ön... belibben a termekbe, a tanulók vállára huppan, és a fülükbe sugdossa, hogy “Gondolkozzanak! Mit éreznek?”

- Sosem ültem rá a vállukra.

- Ez igazából egy csoportterápia.

- Ühüm.

- Anoním Kretének Klubja. Mármint ne vegye sértésnek, de ezek a versek tinédzsereknek valók, meg Valentin-napi kártyák hátoldalára. Apró betűkkel. Comic Sans SM-ben.

Castiel kimérten bólintott, és rámarkolt a bicikli kormányára.

- Tehát ezzel azt akarja mondani, hogy... fogalmam sincs, mit akar mondani ezzel.

- Á, semmi, semmi. Csak tudja... érdekes. Az együttműködésünk, tudja, hogy maga meg én voltaképpen kollégák vagyunk; tehát ez az univerzum nyolcadik csodája.

- Csak hét volt - javított Castiel készségesen. - És nem az univerzumé, hanem a világé. A hetedikként, ha jól tudom, a pharoszi világítótoronyot szokás emlegetni.

Crowley ábrázatán eluralkodott a teljes és vigasztalan reménytelenség.

- Ma is inni megy Winchesterrel? - motyogta végül.

- Igen. Miért kérdi?

- Igyon sokat.

Egy darabig csendben figyelte, ahogy Castiel feltölti Jimmy kosarát különböző könyvekkel és kövér borítékokkal, majd celofánt teker rájuk, és hátravetett fejjel próbálja megsaccolni, mennyit fog havazni még... aztán nem bírta tovább.

- Jól megtalálták egymást - jegyezte meg. - Mármint érti, Winchester, mi is a jó szó... teljesen hülye.

Castiel felékapta a pillantását. A teljesen komolyanvehetetlen sapkája és a kirívóan angolos kabátja ellenére is hirtelen volt benne valami fenyegető.

- Dean nem...

- Úgy értem, szakmailag inkompetens - korrigált Crowley, és biztos, ami biztos, hátrált egy lépést. Castiel félrebiccentett fejjel figyelte.

- Olvasta a tanulmányát?

- Nem az övé! - vágta rá diadalmasan. - Robert Singer munkája, az apja kutatásai... kérem. Mit tett hozzá? És menthetetlenül rossz pedagógus. Csak mondom. Nem nagyon pártolom ezeket az alternatív módszereket sem, tudja, mint az öné, de Winchester...

- Mit akar elérni azzal, hogy így beszél róla?

Crowley frusztráltan vállat vont. Castiel előre lépett a befagyott betonon, a bicikli engedelmesen felnyikordult. Hideg szél rohant át a campuson, sószagú és hideg, és Crowley próbálta erre fogni azt, hogy hirtelen megremegett.  Castiel előre hajolt, szorosan a kormányra markolva, és a hangja fagyosabb volt a közelgő viharnál:

- Dean Winchester a felettese. Illene tiszteletet tanúsítania az irányában. Ezt vésse az eszébe. - Kimérten biccentett, aztán nyeregbe szállt.

Crowley, mintegy véletlenül, elengedte a pórázt.

- Csak nem szeretem, ha beleugatnak a dolgomba - jegyezte meg, Cerberos pedig csaholva elszabadult. Castiel átnézett a válla felett: a kutya acsarkodva ügetett a nyomában, aztán beelőzte, és villogó fogakkal a bokája után kapott. Ő ügyesen kitért előle, és megpróbált szlalomozni: a kerék megbicsaklott a jeges járdán, és az egyensúlyát veszítve kis híján felborult. A lábával gyorsan kitámasztotta magát és lefékezett. Crowley göcögve rötyögött a háttérben.

- Ül! - kiáltott Castiel, és szigorúan Cerberosra meredt. A véreb lesunyta a fülét, és szégyenkezve lekuporodott. - Erre gondoltam. - Ezzel büszkén, egyenes háttal elkerekezett. Crowley tátott szájjal bámult utána.

- Cerberos csak a mestere hangjára hallgat... - morogta maga elé tehetetlen dühvel.

Castiel diadalmenete nem tartott sokáig: pár blokkal odébb egy Deux ex Impala csapódott belé, ő pedig nyekkenve a motorháztetőre kenődött. A következő dolog, amire emlékezett, az Dean balhorogja az arcában.

- Te rohadék - szűrte a dékán a fogai között -, Jimmy a tiéd?!

Castiel zavartan körbenézett. Kétségtelen: elveszített pár másodpercet. Meg a biciklijét. Talán pár csontot is. A barátját remélhetőleg nem. Fémes ízt érzett, a száját a mandzsettába törölte: vér.

- Ne haragudj - motyogta, és felkönyökölt. Dean megragadta a gallérjánál fogva, talpra rángatta, aztán taszított rajta egyet.

- Összekaristoltad a rohadt karosszériát! - kiabálta az indulattól torzult hangon. - Egy hónapon át!

- Ne haragudj - ismételte Castiel. A diákok kíváncsi csoportokba verődve bámulni kezdték a jelenetet. Dean körbefordult, és az öklét az állához támasztva motyogta:

- Baszd meg magad.

Castiel bólintott, szívott egyet az orrán, és Jimmy földi maradványaihoz sétált. Rosszabbra számított: csak a pedál tört el. Felállította, és tolni kezdte. Néma tekintetek kísérték a kapuig. Várta, és talán remélte is, hogy Dean majd utána kiált valamit.

Castiel másnap olyan messzire elkerülte a negyedik emeletet, amennyire csak tudta. Nem voltak valami derűs kilátásai: úgy érezte, ha csak megmozdul, valaki vagy kutyát, vagy egy automobilt fog nekiereszteni. Jobb híján a szemináriumai közti szünetekben a mosdóban bujkált, és nap végén már pont gratulálni akart magának a sikeres hadműveletért, amikor kopogtattak.

- Foglalt - motyogta maga elé.

- Fél órája?

Lemerevedett.

- Ez a férfi mosdó - jegyezte meg óvatosan. Meg gúnyosan horkantott, aztán feltépte az ajtót.

- Miért van magán nadrág? Ődékánsága hívatja, mondta, hogy itt nézzem. Nagy szarban van?

Castiel talpra pattant, és gyanakodva végigmérte a vécét. Meg mélyet sóhajtott, karon ragadta, és valósággal vonszolta maga után az emeletig. Castiel sietve szedte a lépcsőfokokat, és próbált elvonatkoztatni a sípcsontjába hasító fájdalomtól. Amikor megérkeztek, leporolta magát, és felszegett állal, dacos, gladiátori bátorsággal lépett át az üvegajtón. Valamiért csak akkor jutott eszébe először, hogy valószínűleg most elveszíti az állását. A gyomra görcsbe rándult, és kényszeredetten megnyalta kiszáradt ajkait.

Dean az asztalra dobott lábakkal kérődzött egy roadhouseos burgeren, a laptopján valami youtube videó ment; Castiel meg mert volna esküdni rá, hogy már hallotta ezt a számot, csak nem tudta, mikor. Dean csendben csámcsogva bámult rá, kifejezéstelen arccal, ő pedig azon kapta magát, hogy zavarában a kardigánját gyűrögeti. Elfojtott egy szitkot, és gyorsan zsebre vágta a kezét. Dean felhorkant.

- Ne csak állj ott, mint egy fasz.

Castiel röviden bólintott, és óvatosan kihúzott magának egy széket. Kényelmetlenebb volt, mint ahogy emlékezett rá. Dean felécsúsztatott egy burgert.

- Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom - jegyezte meg -, de túl sokat rendeltem. Be kell segítened.

Castiel engedelmesen kicsomagolta a hamburgert, vetett egy kérdő pillantást Deanre, nagyot harapott, majd katonásan rágni kezdett. Nem érezte az ízét.

- Jo ezt jól eltanulta az anyjától - folytatta Dean tele szájjal. - Ezt, meg a hol-jártál-fiatalember pillantást.

- Nem vagy mérges? - bukott ki Castielből. - A kocsi miatt.

Kínos csönd állt be. Castiel magán érezte Dean tekintetét, de inkább nem nézett fel.

- Legközelebb csak akkor akarlak meglátni a közelében, ha éppen a seggedet fuvarozom valahová. - A hangok alapján ismét harapott a burgerből. - A járműveket a Pajkos Póniban kell tartani. Ott van Mória mellett, az a kis épület a zöld gazzal.

- Mória az a történelmi és régészeti tanszék?

- Meg “ókori és klasszikus tanulmányok”. Bányásszák a múltat, érted. Persze logikusabb lett volna a Megyéhez rakni, de hát így alakult. - Nyelt egyet. - Miért Jimmy?

Castiel  elmerengve végigmérte.

- Ó? A bátyám nevezte el így.

Dean felköhögött.

- Van egy bátyád? Nem volt benne az önéletrajzodban.

- Nem szokott benne lenni.

- Haver... a te önéletrajzodban minden benne volt. - Dean rávigyorgott, és ő büszkén viszonozta a mosolyát.

- Gabriel Cambridge-ben gondnok. Van egy televíziós munkája is, de az... - A mosoly itt egy kissé elhalványodott. - Szóval, nos. Mindig ellopták a bicikliimet. Gyerekkorom óta. Aztán elkezdtem kiláncolni őket.

Dean felnevetett.

- Fura vagy - bökött rá a hamburgerrel. Castiel szelíden bólintott.

- Azokat is ellopták - vallotta be. - Aztán Gabriel beállított egy reggel ezzel az ócskavassal. Azt mondta, ez majd biztosan nem kell senkinek sem. Igaza lett. Először kiláncoltam ezt is, de aztán ellopták a láncot.

Dean elvigyorodott.

- Tényleg nagyon ronda.

- Tudom. De hasznos. - Jóízűen harapott a burgerből. - Mi az Impala története?

Dean az asztallapra szegezte a pillantását.

- Apámé volt. - Megköszörülte a torkát. Castiel előre hajolt a székben.

- Sajnálom, hogy kárt tettem benne - mondta komolyan. - Ha nekem lenne valami emlékem édesapámtól, én is nagyon vigyáznék rá.

- Felejtsd el - legyintett Dean, és hátradőlve hintázni kezdett. Egy darabig hallgattak, aztán Dean összecsapta a tenyerét. - Hogy boldogulsz Crowley-val?

- Nos... azt mondanám, hogy... hogy az együttműködésünk nem éppen akadálymentes.

Dean horkantott.

- A fickó egy seggdugasz. Még Bobby vette fel. Tartozott neki egy szívességgel.

- Mr Singer volt a Pulvinarium dékánja előtted, ugye?

- Hja. Egyszer szívesen bemutatnálak neki. Kedvelne. - Elgondolkozó arcot vágott, aztán helyesbített: - Hát, nem utálna.

Castiel szélesen elvigyorodott, és hátradőlt a székben. Azon volt, hogy ő is az asztalra dobja a lábát, de egy pillanatra elbizonytalanodott.

- Szabad?

- Ha már csinálod, ne kérdezd meg, szabad-e. Sört? - A választ meg sem várva előhalászott egy üveget a minihűtőből, és Castiel felé hajította. Ő lepattintotta a kupakot az asztal szélén, és koccintottak. - A parkolásra.

Meg ezt a meghitt pillanatot találta alkalmasnak arra, hogy beszlalomozzon egy tálca teával.

- Az exe van itt - vetette oda Deannek, és jovális mosollyal Castiel elé csúsztatott egy bögrét.

- Melyik?

- Az exe.

- Lisa!

Dean arca értetlen meglepetést tükrözött, de mire felállt a székéből és megkerülte az asztalt, már mosolyogott. Castiel kíváncsian fordult hátra, és szembetalálta magát egy apró termetű nővel, aki zavartan szorongatta a kabátját.

- Dean, szia, és...

Dean kissé zavartan intett Castiel felé.

- Lisa, ő egy új munkatársam, Castiel Milton, Cas, Lisa Braeden.

- Örvendek – Lisa mosolyogva előrehajolt, hogy kezet rázzanak, Castiel pedig félig álló, félig ülő helyzetben fogadta, aztán a nő rögtön visszafordult Deanhez. Castiel pár pillanatig a felállás és leülés között vacillált, aztán lassan leereszkedett.

- Nem akarlak sokáig zavarni...

- Nem zavarsz – vont vállat Dean. – Kávét?

Meg szemforgatva távozott az irodából.

- Nem, köszi, semmi ilyesmit; a segítségedet akartam kérni. Tudod, Ben hamarosan végez, és az Eagle Riverbe akar tovább menni...

- Az egy jó középsuli. – Dean fél fenékkel az asztalra ült és a félig megrágott burgerért nyúlt. Lisa idegesen szusszantott.

- Igen, alig pár mérföldre innen... Mindegy. A lényeg,hogy tényleg be akar jutni, és készül, de a tanárai azt mondják, hogy nem fogják felvenni csak az eredményei alapján.

- Írjak egy ajánlólevelet?

Lisa megkönnyebbülten sóhajtott.

- Igen. Köszönöm.

Dean harapott a szendvicsből, és azzal intett, hogy szóra sem érdemes.

- Vedd úgy, hogy fel van véve – mondta fölényesen, aztán hozzátette: - Meg a Pulvira is, ha arra kerül a sor.

Lisa nevetve rázta a fejét.

- Hol van most a kölyök? Régen láttam.

- Lent vár – biccentett a nő -, Mattel.

Dean csücsörített és felhúzta a szemöldökét.

- Mattel.

- Matt, tudod, a...

- Tudom, tudom, az orvos, doktor Matthew...  

Lisa elkomorult.

- Komolyan? Ha ezt fogod csinálni...

- Nem – Dean védekezőleg feltartotta a kezét -, nem, bocs. A te dolgod. Egy szavam sincs.

Pár pillanatig farkasszemet néztek. Szapora léptek dobogtak fel a folyosón, aztán egy fiú esett be az ajtón és befarolt az üvegen túlra; Deanre fókuszált, majd szélesen elvigyorodott. Castiel értetlen szemöldökráncolással figyelte a fiatalembert, majd Lisára nézett, aki már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, és Deanre. Az arcán öntudatlan mosoly terült el, kissé előre hajolt és a jobb karját a fiú felé nyújtotta, de ő ahelyett, hogy megrázta volna, Dean hasának rohant és átölelte. Lisa lassan kifújta a levegőt, és magában tartotta a véleményét. Dean krákogott, és megpaskolta a gyerek vállát.

- Oké Ben, nekem is hiányoztál, de nem kapok levegőt... Kösz.

Ben megragadta a kezét.

- Nem akarsz valamikor átjönni? Vacsorára? Van egy kutyám.

Dean zavartan felnevetett, Lisára nézett, aztán mindketten elkapták a tekintetüket.

- Nem fog menni kölyök, tudod, hogy utálom a kutyákat.

- Zeppelinnek hívják.

- Lehet, hogy vetek majd rá egy pillantást, ha megneveled.

- Jól nevelt. Akkor átjössz?

- Majd. Meglátjuk.

- Mindig ezt mondod, aztán...

- Így igaz. Figyelj, kölyök, még van egy kis megbeszélnivalónk anyáddal, megvárnád kint?

- Nem lehetne...

- Nem – lépett előre Lisa. – Várj meg kint. Légyszíves.

Ben fintorogva megrántotta a vállát, Deannek búcsút intett, Cas felé biccentett, majd kivonult az irodából. Dean csettintett a nyelvével, aztán Lisával egyszerre kezdtek beszélni.

- Akkor megírom az ajánlólevelet...

- Figyelj Dean, nem zavar, ha találkozol Bennel...

- Majd még megbeszéljük.

- Ó. Persze. Elnézést – ez Castielnek szólt. – Akkor... majd. És köszi.

Dean biccentett.

- Nincs mit.

Lisa megint elmosolyodott, aztán óvatos léptekkel elhagyta az irodát. Dean csak akkor engedte ki a levegőt, amikor az ajtó becsukódott mögötte, és Castiel vállára tette a kezét – inkább támaszkodott.

- Bocs, nem szokott csak így rámtörni...

- Házas voltál? – bukott ki Castielből. Dean kényelmetlenül fészkelődött az asztalon.

- Háza...? nem, nem, csak együtt éltünk. Egy ideig.

- És Ben...?

Dean gyorsan harapott a burgerből és amíg rágott, csak a vállát vonogatta.

- Nem biztos. Akkoriban volt egy futó kalandom Lisával; de nem én voltam az egyetlen.

- Hasonlít rád.

- Valamennyire – bólintott lebiggyesztett szájjal, aztán elmosolyodott. – Jó srác.

- Miért... mentetek szét? Ha szabad... ha nem...

- Amm, nem működött. Én nem vagyok az a... családi... én nem... Nehéz időszakban voltam, és nem akartam elcseszni az életüket.

- Hogy...

- Jé már, ennyi az idő?

Castiel számítógépe újabban a konyhaasztalon lakott; tulajdonosát emiatt sűrű lelkiismeret-furdalás gyötörte, de tény mi tény, az ember fia csak könnyebben esik át a kínos családi csevegéseken főzőcskézés közben.

A krumpli pont elkészült: aranybarna volt, ropogós, az illata incselkedően ínycsiklandó. Nagy műgonddal egy míves réztálba öntötte, egy csuporba kecsapot fröccsentett, aztán visszatelepedett a skype elé, maga köré bugyolálva egy kockás rongypaplant. A fűtés egyelőre csak a számláin létezett. Gabriel már a gép előtt ült, vizes hajjal, félmeztelenül, és elmélyülten szaglászta a könyökét.

- Mangó vagyok – jelentette ki átszellemülten -, egy sejtésnyi sárgadinnyével. - Végigmérte az öccsét. - Ezt sütötted idáig?

- Roadhouse recept. Az a titka, hogy Jo a só mellé még hozzáad egy kis vegetát, a kecsapba pedig chilit szór...

- A Roadhouse az a lebuj, ahová a főnököddel jársz, ugye? Amit még mindig nem értek. Mármint, hogy miért vagytok ilyen jóban.

- Dean a barátom – csámcsogta Castiel boldogan, aztán egy pillanatra elkomorult. Gabriel nem vette észre.

- Neked nincsenek barátaid – emlékeztette szelíden. - Sosem voltak. Ez meg, ami most van, egy hülye állat. - Mosolyogva bólintott, aztán félkönyökre támaszkodott. - Elmeséled, mi teszi ilyen kivételessé ezt a kiégett bunkót? Komolyan érdekel.

Castiel vetett rá egy szúrós pillantást, mélázva nyammogott, aztán nagyot nyelt.

- Ő tényleg kivételes – kezdte lassan. - Lehet, azért, mert amerikai, de valahogy olyan szabad... a közelsége engem is felszabadít. Erő van a mozdulataiban. A szeme ez az aranyló zöld, a sarkában nevetőráncok, az arca szeplős, a szája puha és szépívű, de mégis, van valami keménység a vonásaiban, ami... tudtad, hogy Kansasből származik? Dean Winchester egy hurrikán... felkap és csak forgok körülötte, egyre rá gondolok, eltaszít és közel ránt megint. A vihar szemében, tudod, érintetlen béke van... oda szeretnék eljutni, mert érzem a harag és a felszínes öröm tombolása mögött, mint egy rejtett világot. Fel akarom fedezni... - A hangja motyogássá halkult, és egészen elrévedt a tekintete. Gabriel tudta, hogy ilyenkor a legjobb békén hagyni, lábujjhegyen kiosonni a szobából és lekapcsolni a villanyt, és akkor Castiel még ott fog ülni, órákon át, a gondolatok hullámai átmossák és elringatják, és észre sem veszi, ha közben valaki visszatér egy alkoholos filccel és péniszeket pingál a tarkójára... de most nem állta meg kérdések nélkül.

- Hé-hé! - csettintett egészen a kamerába hajolva. - Ezzel a Deannel csajozni jártok, nem?

- Hát igen. Persze. - Castiel zavarodottan körbenézett, aztán szinte rémülten bámult a kezében tartott burgonyahasábra, mintha hirtelen nem tudná, mihez kéne kezdenie vele.

- És már láttad is, hogy kikezd nővel, vagy...?

Castiel keserűen felnevetett.

- Ami azt illeti, pont ma futottam össze az egykori élettársával... - Horkantott, és eltűnt az asztal alatt. Pár másodperc múlva visszatért, a kezében azzal a méretes szőrkupaccal, amit macskának vallott. - És szerintem övé a gyerek.

- Gyerek? Milyen gyerek?

- A gyerekük. Dean nem biztos benne, hogy az övé, de látnod kellett volna a fiút. Valami a gesztusaiban... és a mosolyában... szinte kísérteties...

- És neked ez a találkozó... ez ööö... rossz... volt?

- Semmi bajom – morogta Castiel tele szájjal, és cirógatni kezdte a macskát.

- A rohadt élet, az öcsém lány – lehelte maga elé Gabriel. Minden úgy egybevág: gyorskaja, macska, pokróc és duzzogás, mindezt Mr Tornádó exe miatt.

- Hogy mondod?

- És szerinted ez a nő csinosabb nálad, meg minden? - hadarta gyorsan.

Castiel felvonta a szemöldökét.

- Parancsolsz?

- Baszd meg, én csak segíteni próbálok. Nekem kínosabb, mint neked.

- Nekem nem kínos. - Egy kicsit hallgatott, majd hozzátette: - Lisa igazán szép. Karcsú.

- Aha. Akarsz lelkizni róla?

- Mi?

- Mi?

- Gabriel. Aggasztasz.

- Tudod mit? Csak... csak meditálj. Ahogy szoktál. És használjatok gumit! - Ezzel lecsapta a laptop fedelét, a kapcsolat megszakadt.

Castiel az este hátralévő részében a vér kötelékén és az emberi kommunikáció hiányosságairól merengett.

következő fejezet >>
komment: igen // nem