Ugrás a fő tartalomra

S+D+R


FrancaiországxAngliaxAmerika szerelmi háromszöge egy regényben, ahol Anglia az emlékeit veszítve úgy dönt, végre a húrok közé csap, és magánemberként is meghódítja Európát. Hogy mi lesz kedvenc punkunk terveiből, ha az ölébe pottyan egy gengszterpalánta és egyik napról a másikra a kuplerájok királyának fennhatósága alá kerül? Mintha a helyzete nem lenne így is elég húzós, sikeresen belegabalyodik egy szerelmi háromszögbe, és versenyt fut az idővel. Vajon le tudja győzni a saját maga által teremtett káoszt, mielőtt túl késő lesz? Szex, drogok, rock'n'roll - és az önismeret rögös útja.

3 KÖTET, 23 FEJEZET http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=76450

Megjegyzések

Sofie üzenete…
Sikerült az egészet elovasnom, kábé három-négy nap alatt. :) (Tudom, nem úgy hangzik, de az időbeosztásom mellett ez rekord.) A leírásos részeket zabáltam, főleg az első szakaszt, ahogy a finnyás gengsztert és a macskás bártulajt bevezetted a színbe. Jól ragattad meg a jellemeket és még meglepni is meg tudtál, amikor a szerelmi háromszög tök ellentétes irányt vett az én elképzeléseimmel. (Az utóbbi időben súlyosan frxuk-os lettem, de egyébként Amerika marad a No. 1.) Végig élveztem, de egy-két részletet még bizonytalannak éreztem, főleg a végénél. Ami a legjobban tetszett, hogy párhuzamot vontál az emberi és országbeli életük között, és aztán ahogy azokat a szálakat egymáshoz kötötted. Én notórius módon megőrülök érte, hogy emberekként írjak velük, szóval a személyes részek miatt nagyon is lekötött. :)
Mit ragozzam, írtó jó volt.

(Bocsi, kicsit elszaladt a kezem a billentyűzeten, de képtelen vagyok tömören fogalmazni...)
Raistlin üzenete…
Hősi tett, pacsit ide! *3*


Bár szegény S+D+R-ra alapvetően büszke vagyok, ma már biztos nem így írnám meg; erősen eltúlzottnak érzem a dolog "S" részét, és bár a terv az volt, hogy a valós világba hozom át a szereplőket, tökig irreális környezetet kaptak szerencsétlen flótások. Sebaj - ha tetszett, már megérte ^^ És nyugodtan lehet nekem másfél-két oldalas kritikákat küldeni - van hely bővivel :D
Sofie üzenete…
Megy a pacsi! :D

Ha tudnád velem is mennyiszer van, hogy átírnám, ami már kész... A régi, befejezetlen vázlataim csak azért porosodnak, mert a befejezés, amit most írnék hozzá, már nem illik az elejéhez, vagy a közepéhez. :D Kellemetlen, de áltozunk...
varennie üzenete…
Imádtam >< Igen, igen, eddig csak távolból figyeltelek, de ezek után... nem tudtam visszatartani, hogy ZSENIÁLIS VAGY, csupa nagybetűvel! Gyönyörű volt a történet, úgy, mint az összes többi! Tehetség vagy, egy isten adta tehetség, soha ne hagyd abba az írást! (- A kedvemért : D - bár ahogy elnézem, ezzel sokan mások is így vannak.) :)
Raistlin üzenete…
Milyen tündér vagy már? <3 Istenkém, nagyon-nagyon szépen köszönöm o////o

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

BERLIN, BERLIN

X-men , Charles/Erik, modern AU. Sosem fogtok rájönni, vajon hol játszódik.

A Bosszú Angyalai

[ art ] Az Avengers címének eredeti fordítása teljesen úgy hangzik, mint valami rockbanda neve. Innen a korszakalkotó ötlet egy együtteses AU-hoz. Azért pofátlanul Lokiközpontú, csak hogy ne hazudtoljam meg önmagam. Magazinból-kiollózott-részletek szerkezet rengeteg rosszul visszajátszott párbeszéddel. Aki felismeri az összes felbukkanó dalt, értékes kézfogásban részesül. [És 93 olvasónál tart az oldal, a rohadt életbe de szeretlek titeket. Valahogy az az érzésem, hogy most ezzel az írással el fogok veszíteni párat. A századikat lesmárolom. Most már tuti nem fogom elérni a százat soha.]

Díjak nagy mennyiségben

[ Netti ] nagyon édes volt, és díjjal várt haza. Szokás szerint számotokra is van tizenegy kérdés, tehát ha van kedvetek, kommentben küldjétek be a válaszaitokat ~(⁰▿⁰)~