a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. május 14.

Őszintén az önbizalomhiányról

Mert na. Senki sem elégedett magával, és nagyon jó kérdés, hogy miért van ez így.

KÍVÜL


Valahol azt olvastam: "gondold csak el, mennyi iparágnak kéne bezárnia még ma, ha a nők egyszerre úgy döntenének, hogy elégedettek a testükkel." És ez szerintem nagyon igaz. Senkinek sem érdeke, hogy szeressük magunkat.

Amikor először ébredtem rá, hogy a (társadalom által elfogadott) szépség egyenlő a luxussal, nagyon mérges voltam. Soha nem lesz pénzem profi fodrászra vagy egy jó alapozóra, a pinterest által favorizált "alapdarabokra," a bőrápoló termékekre, tetoválásokra, piercingekre, épített körmökre, és még csak az sem kell, hogy az embernek extrémebb igényei legyenek: az egészséges táplálkozás is luxus, aminek a szép haj, bőr, köröm és jóváhagyott alak az eredménye, és luxus az idő is, amit valaki sportra vagy sminkelésre vagy vásárlásra fordíthat.  
(És azt mondjuk: "nem ad magára," de van, akinek az a húsz plusz perc az ágyban fontosabb, minthogy frizurába legyen bonyolítva a haja, mert jobban érzi magát kipihenten, és ezzel semmi baj nincsen; és akinek egyszerűen nincs türelme kalóriákat számolni és piacra rohangálni, az nem hiszem, hogy lusta lenne.)

Azt könnyű volt fölismerni, hogy a sztárok photoshopolt fotóinak semmi köze a valósághoz, hogy smink nélkül ők is átlagosan néznek ki: a magazinok és blogok mindig ezzel vigasztaltak, de nem hiszem, hogy az ember lánya Scarlett Johanssonra féltékeny - én egy-egy selfie-t látva kérdezem magamtól, hogy "neki hogyan megy?" vagy valaki szembejön velem az utcán, és belémhasít, hogy "na ne szórakozz velem."


Azt hiszem, az internet illúziója jelenti most a legnagyobb nyomást. Akkor készítünk selfie-t, amikor csinosnak érezzük magunkat, és senki nem látja azokat a napjainkat, amikor nem vagyunk kamerakészek. Valahogy mégis úgy érezzük, hogy mindenki más 24/7 úgy néz ki, mint a tökéletesen beállított profilképe. Ursula Goff (a lány mind a négy fotón) egyike azoknak az internetes sztároknak, akik megmutatják, pár nap különbség mennyit számít, és mekkora az eltérés egy jól beállított fotó és egy futó selfie közt. 

És azt hiszem, ez van a háttérben akkor is, amikor jön velem szemben egy gyönyörű lány az utcán. Lehet, hogy a legjobb pillanatában kaptam el.

Ahogy az oldalt lévő fotó is mutatja, mi egészen más szögből látjuk magunkat (első kép), mint mások látnak minket (második kép).

Nekem nagyon sokat segített az önbizalmamon az első H&M próbafülke, amibe beléptem, ugyanis van ott egy tükör a sarokban, ami félprofilból mutat - egy olyan szögből, ahonnan még soha nem láttam magamat. Egészen összezavarodtam, mert hirtelen nem a megszokott hibáimat láttam, hanem egy embert. És nem gyűlöltem. 

Próbáld ki, mi történik, ha valaki más fotóz le. Ha egy kissebb tükröt fogva állsz a tükör elé, és megnézed benne magadat. Tartsd észben, hogy síkban látod magadat mind a tükröben, mind a fotón, mind a képernyőn, míg mindenki más térben lát téged. 

Ha a tükörbe nézve elfog az önundor, vedd fel a lehető legelőnyösebb pózt. Nyújtózz. Fordulj oldalra. Figyeld a változásokat. Aztán vedd fel a legelőnytelenebb pózt is. És jegyezd meg, hogy minden nézőpont kérdése. Nagyon-nagyon ajánlom Gracie Hagen [A TEST ILLÚZIÓJA] című fotósorozatát, ami magabiztos és önbizalomhiányos pózban mutat be férfi és női aktmodelleket.

Bármilyen nehéz is, az önbizalom valódi kulcsa az, hogy magadat figyeld, ne másokat. A 100 Selfie Kihívást szoktam javasolni, ami nekem anno rengeteget segített: a kihívás lényege az, hogy készítsd magadról 100 fotót, minden nap egyet. Lesz, hogy kutyafuttában jut majd csak eszedbe, rossz fényviszonyok közt, kócosan, pizsamában; máskor olyan képet sikerül készítened, amit az internetre is bátran feltehetsz; és ami a legfontosabb, nyomon tudod követni a változásaidat, elfogadni, hogy vannak napok, amikor szuper fotóid lesznek, és vannak, amikor egyszerűen meg nem. 100 fotó alatt változni fogsz: talán máshogy hordod a hajad, talán lesz egy új felsőd, talán rákapsz egy új sminkpraktikára vagy épp hogy leszoksz róla. Nekem majdnem egy év telt el (nem vagyok egy rendszeresség-szerető ember) és a 2013-as selfie-tablóm így alakult:


Van köztük pár, amit bármikor felhasználhattok ellenem, ha elmegy tőlem az életkedvetek, és olyanok is, amiket nagyon szerettem. Ez segített tudatosítani, hogy teljesen oké, hogy nem vagyok mindig a topon, és segített észben tartani, hogy csak magamhoz érdemes mérni magamat
Különösképpen, mivel ez az egész sovány lányok vs. molettek, fiús lányok vs. nőiesek, sportosok vs. kényelmesek, cukik vs. lázadók mind a részei a slutshaming jelenségnek, [amiről már írtam egy korábbi cikkemben.] Mindenkinek az éri meg, ha egymás torkának megyünk, ha a vásárolói rétegek elkülöníthető, egymást gyűlölő csoportokba tömörülnek: ez alapozza meg a márkahűséget. Ez nem összeesküvés-elmélet, csak üzlet. 

Itt tértem ki röviden arra is, mekkora hazugság a 'természetes szépség' - amit alatta értenek, az szintén pénzbe kerül, és nem természetes. Tabu a testszőrzet, a narancsbőr, a töredezett haj vagy az egyenlőtlen fogak. 

Pedig a szépség nem univerzális. Szerintem összehasonlíthatatlan, ki szép vagy csúnya, és ezek a kategóriák pont ezért feleslegesek. Csak azt tudom megmondani, nekem mi tetszik, és a tinimagazinok hiába erőltetik, hogy "a srácoknak a karcsú lányok tetszenek :)" meg "nem, a srácok az olyan lányokat szeretik, akiken van mit fogni! ;)" végeredményben az számít egyedül, neked mi tetszik - neked hogyan tetszel. [A heteronormatív hozzáállásra meg itt most ne térjünk ki.]

És mivel végeredményben magunknak kell tetszenünk, ezért érdemes néha úgy kicsípned magad, hogy nincs értelme; hogy nem mész sehova. Akkor legyél a legcsinosabb, amikor a legrosszabbul érzed magad. Ha boldogabbá tesz, fesd ki a körmeid, csináld meg a hajad, vegyél fel egy olyan ruhát, amiben moziba mennél. Néha pedig engedd magad szétesni. Nem tartozol senkinek sem azzal, hogy (szerintük) jól nézz ki

Ez a te tested. (Csillagok porából áll össze. Évmilliók fejlődésének az eredménye.) Érezd magad otthonosan benne, csak ez a lényeg. Ne egy láthatatlan Nagy Őt próbálj csapdába csalni vele, nem érdemes arra használni, hogy másokkal versengj. Ez a test a tied, és együtt kell élned vele, úgyhogy tegyél meg mindent azért, hogy jó legyen benne lakni. Vegyél egy illatos fürdőt, próbálj ki egy új szájfényt, vedd meg a pólót, amit kinéztél magadnak. Ne hidd el, hogy nem érdemled meg. Hogy csak a csinos lányoknak jár az, hogy jutalmazzák magukat. 

"Minden nap, amikor valamit azért nem teszel meg, mert félsz,
hogy mások mit fognak szólni, hagyod a kis rohadékokat nyerni."

[Meghan Tonjes] inspiráló üzenetének a lényege ez: az élet túl rövid ahhoz, hogy feszengjünk. Túl rövid az élet ahhoz, hogy azon görcsöljünk, hogyan nézünk ki bikiniben, vagy mit szólnak majd az osztálytársaink, ha beállítunk egy croptopban vagy pont hogy egy formátlan hoodie-ban. 

ÉS BELÜL 


Azt hiszem, ez az üzenet a belső önbizalomhiányra is érvényes. Túl rövid az élet ahhoz, hogy féljünk, hogy majd jól beégünk, vagy hülyének fognak nézni minket, vagy soha nem leszünk sikeresek. A fiktív, elképzelt események fölötti szorongás kitölti az időnket. 
A cikknek ez a része nehezebb. A belső önbizalomhiánynak számos formája van, és nagyon másképp éljük meg. Itt van a pár legfontosabb lecke, amit tanultam:


  • "Az önbizalom nem az, hogy hiszel benne, hogy mindenki kedvelni fog, hanem az, hogy semmi bajod nem lesz attól, ha utálnak." Mert értitek. És akkor mi van. Persze könnyebb, ha egy arctalan embertől kap egy rosszindulatú kommentet a neten az ember, mint amikor az osztálytársaink évek óta kitartóan szivatnak - nem is szabad szó nélkül hagyni az ilyet, de fontos felismerni, hogy senkinek sincs akkora hatalma rajtad, hogy végleg tönkretegyen. Senkinek.

  • "Mindegy, hogyan érzed magad: öltözz fel, menj el, és ne add fel." Néha bespirálozódom abba, hogy nincs értelme ott lennem egy házibulin vagy egy összejövetelen, mert úgy sem hiányoznék senkinek, hogy nincs értelme elmennem egy rendezvényre, mert na, idáig lelkesített, de most hirtelen nincs kedvem -- és néha segít az, ha összeszorítom a fogaimat, és juszt is elvonszolom magam. Szinte kivétel nélkül mindig ahhoz a felismeréshez jutottam el, hogy az önbizalomhiányom tartott vissza, valahogy nem hittem benne, hogy szükség lesz rám, vagy hogy megérdemlem, hogy jól érezzem magam.
    Persze, néha jobb otthon maradni; de ha csapdában érzed magad, akkor borítsd le a falakat.

  • "Magadról gondoskodni nem önzés." A kusza gyerekkorom eredményeképpen hajlamos vagyok zsarnokoskodni magam felett, és rengeteget oldott ezen a beidegződésen a treat yo'self! trendje. Szóval néha veszek magamnak egy tábla csokit csak úgy, vagy elviszem magamat egy teaházba, moziba, sétára. Néha bármennyire is a nyakamba szakad az élet, és hiába, hogy tanulnom, dolgoznom vagy írnom kéne, megengedem magamnak, hogy olvasgassak vagy filmet nézzek. És rengeteget számítanak ezek az apró döntések, a saját magam felé mutatott kedvesség; sokszor úgy bánunk magunkkal, mint egy engedetlen gyerekkel, pedig több értelme lenni úgy tenni, mintha a magunk élettársa lennénk (hiszen ez történik. együtt kell élnünk magunkkal örökre, jóban, rosszban, egészségben, betegségben.)

  • "A múltad csak egy sztori, amit elmesélsz." (~ Palahniuk) Mint majd' mindenkivel, velem is történtek olyan traumák, amikről azt hittem, hogy soha nem szabadulok majd tőlük, és tettem olyan dolgokat, amikre nagyon nem vagyok büszke. És a végén mégis történetekké koptak. Íróként talán furcsa, egy emberhez mennyire nem tartozik hozzá az életsztorija: régebben minden bemutatkozást kvázi úgy kezdtem, mint egy irodalomfelelet, itt és itt születtem ekkor és ekkor, a szüleim befolyása blablabla, és szépen rájöttem, hogy ezek nem számítanak. Az számít, én mit tartok fontosnak. És nem tehet tönkre semmi olyasmi, ami már elmúlt.

  • "Az élet nem arról szól, hogy megtaláld magadat: az élet arról szól, hogy megalkosd magadat." Nehéz csinálni, de... csak elsőre. Ha van olyan tulajdonságod, ami gátol a boldogságodban, nem reménytelen, hogy változtass rajta. Őrülten féltékeny lány voltam, ami szépen tönkre is vágta egy kapcsolatomat, és akkor azt mondtam magamnak, hé, nem akarok ilyen ember lenni. És szépen lassan lefeslett rólam, hiszen elkaptam azokat a gondolatokat és impulzusokat, amik a féltékenységemet motiválták, és újra és újra döntöttem: nem akarom, hogy ilyen legyek.
    Van, amivel nehezebb megbirkózni, ez kétségtelen, olyan tulajdonságok, amit túl régóta vannak bennünk és túl mélyen. De nem hiszem, hogy ennek a megváltoztatása lehetetlen.

  • Lépj hátra hármat. Amikor igazán kételkedem magamban vagy gyűlölök mindent, ami vagyok vagy amit csinálok, akkor az segít a legjobban, ha megpróbálom elvonatkoztatni magamtól. Az persze semmit nem ér, hogy Van Akinek Sokkal Rosszabb Dolga Van Nálam, mert nekem attól nem lesz jobb (de cserébe még bűntudatom is lesz a kivételezett helyzetemért). Jobban működik az a kérdés, hogy "számítani fog ez egy év múlva?" vagy ha nem is a jövőhöz viszonyítom, hanem a múltamhoz: egy újabb lekövethetetlen idézettel, "kemény idők ezek, de én náluk is keményebb vagyok - rendben leszek." Mindazok, amiken keresztül mentem, arra tanítottak, hogy erős vagyok. Hogy túlélem.

És van pár praktikus trükköm is: 

* A Lista. Ha túlterheltnek vagy tehetetlennek érzed magad, szedd listába a dolgokat, amiket meg kell tenned. Húzd ki, amit elvégeztél. Így látod az eredményeidet, és azt is látod, mi van még előtted. Egyszerűbb és nehezebb dolgok is helyet kaphatnak rajta: "hajat mosni," "megírni az esszét," "felporszívózni," "tanulni." 
Érdemes lehet olyan dolgokat is felróni az aljára, ami a jutalmad, ha végeztél a nagyjával; és vannak napok, amikor a "felkelni az ágyból" is eredmény. 

* Napló vagy privát blog. Nagyon sokat számít, hogy verbalizáljuk a kételyeinket, de néha az ember csak szarabbul érzi magát, ha a barátai nyakába vagy a teljes internetre zúdítja - jó ötlet lehet, ha csak egy kézreeső papírra kiöntöd a szívedet. 

* Eredmények. Legyél magadra büszke, ha megcsinálsz valamit; a sikereidet ne tedd másoktól függővé. A népszerűség például a legtöbbször nem a személyiségen múlik, hanem azon, hogy jókor vagy-e jó helyen. Érdemes olyan hobbikat találni, amikben jó vagy, és ezeket észben tartani. Talán nem is érzed eredménynek, mennyire gyönyörűen burjánzanak a szobanövényeid vagy hogy perfektül tudsz fonni vagy tök jó a németed vagy remek a zenei ízlésed. Vedd észre, jegyezd meg és fejleszd ezeket.

* Befőttesüveg. Még kamaszként csináltam ilyet, és nagyon élveztem. Fogj egy befőttesüveget, és tegyél bele valamit, ami fejleszti az önbizalmadat - mondjuk a jócselekedeidet, vagy a fent említett eredményeidet, vagy csak dolgokat, amik boldoggá tesznek, cetliken, idézeteket, amik inspirálnak; bármit, amit nehét órákon a tenyeredbe tudsz szórni, és erőt tudsz belőle meríteni. 

Még egy fontos dolog, amit észrevettem magamon: a legtöbbször a következő lépcsőfokot várom, és csak azon bosszankodom, hogy odáig még nem értem el. Közben itt vagyok egy sikeres érettségivel és kitűnő diplomával és ezzel a bloggal, olyan dolgokkal, amikről álmodni sem mertem volna, és itt vannak a mindennapi kis sikereim, amikor jól sikerül az ebéd, megnevettetek valakit, vagy el tudok mosogatni. És emlékeztetnem kell magamat azokra a dolgokra, amiket már elértem. Mert küzdöttem értük. És ezt nem kicsinyelhetem le. [Talán ismeritek a híres jéghegy-rajzot erről.]

ÖNBIZALOM KÍVÜL ÉS BELÜL


Az önbizalom legnagyobb csapdája szerintem az, amikor nem magadért akarsz önbizalmat, hanem azért, hogy mások jobban kedveljenek vagy komolyan vegyenek. És úgy nem fog működni. (Nem igazán).

Szóval engedd meg magadnak, hogy büszke legyél magadra. Egy érdekes dolog, amire rászoktam: ha megdicsérnek, felejtsd el, hogy elhárítod vagy pirulva megköszönöd - érts egyet. Szokj rá arra, hogy büszke vagy magadra. Legalább néha. 

Ne várd el magadtól azt, hogy valaha is tökéletesen elégedett leszel. De szerintem az már egy jó lépés, ha este azt mondjuk a plafonnak, "szart se csináltam egész nap, de cuki volt a hajam és büszke vagyok a muffinra, amit sütöttem." 

És hogy egy újabb idézettel fejezzem be: "Légy erős. Még egy csomó seggfejnek kell bebizonyítanod, hogy nem volt igazuk."

Kezdd egy apró lépéssel. Kezdd az elején. Kezdd el.


komment: IGEN // nem

Kapcsolódó cikkek:

26 megjegyzés:

Dragda írta...

*előlép a homályból, mert itt van ám, meg olvas mindent - MINDENT - ami felkerül a blogra, csak ideje nincs kommentelni, mert az alvásból lopja el az olvasási időt*

KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM!
Erre most nagyon, de nagyon nagy szükségem volt, s nem is tudtam, hogy ERRE volt szükségem. Mindjárt sírok és nem is tudom miért, mert tök jó napom volt (Hosszúhétvége szüleimmel és hazahoztam Zasszonyt és béke van és nyugalom és elfogadás), szóval... köszönöm.

Megint kaptam egy jó nagy löketet, hogy higgyek magamban, magunkban, hogy igenis sikerülni fog. Igenis bármit meg tudok csinálni. :)

KÖSZÖNÖM!
*szivárványos csillámport szórva elhussan, mert megígérte Zasszonynak, hogy ejróvízilót fognak nézni*

Vic írta...

*sosem kommentelt még, de megteszi*

úristen, azt tudtam eddig is, hogy egy nagyon meghatározó személyiség vagy, de ez most nagyon jól jött. mondhatjuk azt, hogy én is az önbizalomhiány egyik részén létezem, így ezen poszt elolvasása után rájöttem, hogy bennem is van valami jó. nem tagadom, eddigi munkádat nagy bűvölettel figyeltem, de sosem bírtam kommentet írni, főként azért, mert a véleményem a fejemben egyszerre volt "hűha" és "sadksudsf", szóval egy-két poszt alatt csak fangirlingemet olvashattad volna. őszintén én egy pici példaként is nézek rád, és egyszer elgondolkodtam azon, mi lenne, ha pont te jönnél be egyik unalmas angolórámra... túl sok a headcanon, ez is az egyik belőlük.

mindenesetre köszönöm, hogy olvashattam. úgy érzem, erre tényleg szükségem volt. ^^

Freja A. Collins írta...

"Kezdd egy apró lépéssel. Kezdd az elején. Kezdd el." - ezzel úgy érzem magam mint Dobby érezhette magát mikor Lucius Malfoy egy zoknit adott neki. (remélem nem baj, hogy potterhead hasonlattal jöttem ide). Mert hű. Mert..mert.mert. *keresem a szavakat* szóval mert te kimondtad. és lehet hogy sokan mondták nekem előtted hogy nem kell megváltani a világot elég ha magadat megváltod, szóval azt hiszem, most esett le. és furcsa mód érzem hogy elengedem. elengedem azt a lányt aki mindenben kételkedett. elsősorban önmagában. és azt hogy mindent túlanalizálok mert mindent elronthatok.
sokat bántottak az osztályban, és máig teszik, de most megerősítettél abban hogy jó az út amin elindultam. mikor nem engedem be őket. így nincsenek rám hatással.
Elindítottál valami sokkal jobb felé mint ami eddig voltam. és ezért hálás vagyok.

ps. bocsánat ha zagyva lett. csak ez most így kiömlött. mégegyszer köszönöm.

Raistlin írta...

DRAGDA, nagyon drukkolok ;u; Azt hiszem, néha szükségünk van erre az emlékeztetőre :D

VIC, szia itt! (és egyet se félj, asdffjhf kommentet kapni ugyanakkora öröm, mint három oldalas elemzést :D) Nagyon örülök, hogy a bejegyzés dobott a hangulatodon, és mindig ünnep, ha egy csendestárs megszólal - ha véletlenül be találnék szambázni egy angolórádra, akkor meg is mutathatnám a hálámat egy csésze tea formájában.

FREJA, az életem 30%-át Harry Potter referenciák töltik ki, annak ellenére, hogy nem dolgozom a fandomban - nekem ilyen megtisztelő dolgot még soha nem mondtak, nagyon köszönöm! És masírozz csak azon az úton - ahogy mondják, "don't hang your head low, princess, or else your crown falls down." Nagyon büszke vagyok rád!

Hanna1335 írta...

Nos, csatlakozom azokhoz, akik még soha nem kommenteltek (de a blogot már régóta ismerik/szeretik), de most eljött az ideje.
Nem is tudom, mit mondhatnék.Köszönöm!Az a helyzet, hogy én még mindig küszködöm ezzel. Anno, 15 évesen nagyon durván önbizalom hiányos voltam, ez szerencsére már javult valamelyest (köszönhetően néhány filmnek is, például a Békés harcos útjának, vagy a Holt költők társagának), de még mindig nem az igazi- mostanra egyfajta "ál-egoizmussal" leplezem. De nem adom fel, folyamatosan építem magam és nyitott vagyok a tippekre ezt illetően- szóval nagyon örültem ennek a cikknek.
Bocs,ha untattalak a sztorimmal, de kikívánkozott belőlem.
Annyit szeretnék még csak mondani, hogy nagyon szeretem az írásaid, és még egyszer köszönöm ezt a cikket!

Raistlin írta...

Hanna, dehogy untattál - nagy bátorság kell ennek a megosztásához, és az egymásnak mesélt történetekkel szerintem mind egy ajándékot adunk (kicsit talán nyálasan sikerült ez megfogalmazni, de szívből hiszek ebben - a blogot is ezért vezetem) Szívből köszönöm a hozzászólásodat, és kitartást!

Mazsola írta...

Sziaa:33 Teljesen egyetértek veled. Ebben a cikkben leírtad, amit az utóbbi félévben néha-néha megfordult a fejemben, akár amikor egy tükörrel találtam szembe magam, akár amikor csak belegondoltam, hogy hogyan nézhetek ki, és volt pár olyan ötlet, ami nagyon hívogató volt...szóval csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm!:33
*megölelget*
Mazsola^^

Raistlin írta...

Én köszönöm a kommentet - és jár a viszontölelés! *ölelés*

Crazy Tiny írta...

Szerintem ez mindenkinek kurva jól esett. Nekem legalábbis mindenképp. Köszönöm szépen, Raistlin ❤

Névtelen írta...

Ez nagyon szépen összeszedett volt, ajándék az emberiségnek uwu
*megy és keres egy befőttesüveget*

Susie Lupin írta...

Ez a cikk most nagyon kellett. Télen rettenetesen utáltam magam, amikor végre beismertem magamnak, hogy nem azt tanulom, amit igazán szeretnék, hanem azt, amiről úgy gondoltam, hogy majd később hasznos lesz, mert jaj de jó esélyeid lesznek, ha tudsz kínaiul. Csak azzal nem számoltam, hogy hiába végezném el, ha én nem ezzel akarok foglalkozni, és azzal sem, hogy így a motiváció egyre csak fogy, amiért rosszabbul fogom megélni a csalódásokat. Csak azért, hogy büszkévé tegyek másokat, ahelyett, hogy magamat tenném büszkévé. Szóval szépen orientálódom vissza északra, és nyáron életemben először elmegyek Finnországba gyakorlatban kipróbálni, mennyire tudok négy év után finnül. :3
(A környezetemben meglepően sokan vannak, akik utálják, amit tanulnak/tanultak, szóval segített a döntés meghozásában, hogy nem vagyok egyedül, és ez teljesen normális. Amikor viszont beiratkoztam az egyetemre, még túl sokat foglalkoztam mások véleményével.)
Azt hiszem, valahol félúton vagyok. Elfogadtam, hogyan nézek ki, hogy nem vagyok épp olyan vékony, mint az egyik "ideál", és hogy ez oké, mert nem vagyunk egyformák, és van akinek ez tetszik. És én így tetszem magamnak (az idő nagy részében). A belsőn még dolgozni kell, de szerintem pont ez a nehezebb része. És szerintem ezt mindenkinek magában kell lerendeznie és megértenie.
A cikket pedig elküldtem egy barátnőmnek, akinek több problémája van ezzel a kérdéssel, remélem, hogy hátha segít neki is, mert én már nem tudok neki többet mondani erről, te viszont nagyon jól összefoglaltad. x3
Ééés, megint eszméletlen hosszú hozzászólást sikerült írnom. Szóval köszönöm, hogy ilyen cikkeket írsz nekünk! <3

Vacak írta...

Drága Raistlin!

Egyszerűen imádom a szavaidat! És most nem feltétlen erre a cikkre gondolok, bár itt is érvényes. Még sose olvastam tőled olyat, amitől legszívesebben ne kaptam volna elő egy üres füzetet a fiók mélyéről és kezdtem volna szorgalmasan írogatni az okosságokat, az életigazságokat, amiket te itt megosztasz.
Azonban most már biztos vagyok benne, hogy ezt kell tennem.
Azt hiszem, köszönettel tartozom, amiért egy kicsit megtanítottál élni :)

Nusi Bognár írta...

Egy szo: KOSZONOM!!!!! <3

littlemissprimadonna írta...

Imádlak. Imádom, amikor ilyeneket írsz. Imádok mindent.
Nem hiszem, hogy valaha meséltem, mennyit inspiráltál, gyakorlatilag mióta először Hannibalos csoportba csapatlelkiztünk, miattad vettem meg életem első magassarkúját, mert olyan sokáig nem mertem, mert attól féltem, hogy túl magas leszek, és onnan jutottam el nem egészen 2 év alatt, hogy a múlt nyáron közöltem az ismerősömmel, aki a szokásos "demajdafiúk" nótát fújta, hogy fuck the boyz. Ti voltatatok azok, akik segítettetek elfogadnom annyi mindent, és nem csak másokban magamban is. A fura kinkjeimet, érdeklődési köreimet, szexualitásom, világhoz való hozzáállást, hogy érzékenynek lenni nem feltétlen gyengeség, hogy törődni másokkal, olyanokkal, akik nem feltétlen az "enyéim" nem egy hiba, ezeket, majdnem mindent. Nem csak te, a többiek is, nyilván, de a része voltál, és ezt sosem fogom tudni eléggé megköszönni. Ezt és annyi minden mást.
Meg aztán ilyeneket írsz, ami már alapból csalás, mert most ettem meg egy doboz csokit és most szükségem lesz mégegyre :D
(Lábjegyzet: nagyon nehezen írom le az érzéseimet. Hogy egész őszinte legyek, megélni is nehezen élem meg őket. A kortárssegítőm erre azt mondta, hogy írjam le minden nap, hogy aznap mire vagyok büszke. Ami az elején baromi nehezen ment, mert volt olyan nap, amikor sokat tanultam, vagy takarítottam, de volt olyan, amikor azt kellett leírnom, hogy egyáltalán bementem órára, anélkül, hogy elbőgtem magam. De aztán sikerült. És tényleg büszke voltam arra, hogy bementem órára. Aztán azt, hogy miért vagyok hálás. Ami megint nehezen ment, mert eleinte a privilégiumaim jutottak eszembe, a pénz, az iskola, a szabadság, de aztán egyre jobban a pici dolgok. Hogy vannak barátaim, akiknek elsírhatom, hogy nem sikerült elsőre a forgalmi vizsgám. Hogy van családom, akik elvisznek ebédelni hó végén, ha nagyon nincs pénzem, hogy van kiknek elsikítanom a felesleges érzelmeimet, amiket a különböző sorozatim okoznak. És nagyon, nagyon sokat segített. Nem biztos, hogy minden nap írni fogom, mert egy rettenetesen rendetlen ember vagyok, de biztos, hogy lesznek olyan időszakok, amikor fogom, mert mindig baromi jó érzés visszaolvasni őket. Amikor szar az élet azért, hogy "lásd, túléltél már szarabbat is", amikor jó az élet, akkor meg azért, "hogy lásd, ezeket a szarokat élted túl". Nem kellenek hozzá érzések, nem kellenek hozzá nagy szavak, csak tények, és ez nagyon sokat segített alig néhány hét alatt.)

Raistlin írta...

CRAZY TINY, bálnazsírral kenegeted az én szívemet - köszönöm szépen!

NÉVTELENKE, te vagy az ajándék - aztán sok szép dolgot abba az üvegbe~

SUSIE, sose baj a hosszú hozzászólás, örömmel olvasom. ;u; Remélem, a finnországi út segít majd megmutatni, merre haladj tovább, én mindig azt vettem észre, hogy az utazásoknak valahogy megvan az a hatalma, hogy újraorientáljanak; és ha valamire megtanít egy rosszul választott szak, az a kitartás; van mire büszkének lenned. ;u; Remélem, a barátnődnek is hasznára válik majd a cikk~!

VACAK neked még mindig kurva cuki neved van. Nagyon köszönöm, amit leírtál, elmondhatatlanul sokat jelent a tudat, hogy inspirálhatlak - sok sikert, te lány!

NUSI, én köszönöm (ami már két szó! :D)

LITTLEMISSPRIMADONNA, úristen, annyira köszönöm, hogy ezt leírtad - valahogy nem raktam idáig össze és megdöbbentett és meghatott, hogy a része lehettem ennek a folyamatnak. A csoport rám is nagy hatással volt és ami azt illeti, szerintem kölcsönösen voltunk hatással egymásra. Nagyon szeretem benned ezt a (nem tudom magyarul) 'fierce & unapologetic' hozzáállást meg a kérlelhetetlen logikát, és szorgosan igyekszem ellesni tőled.

És nagyon tetszenek ezek a füzetötletek. Lehet, hogy nekem is meg kéne próbálnom - hát, én se vagyok a topon, és hiába javasolom mindenkinek, magamat sehogy se tudom elvonszolni pszichológushoz vagy segítőhöz vagy bárhová. Szóval annyi önsegítségre van szükségem, amit szerezhetek, és igazán szükségem van rátok is, rád is. Köszönöm, hogy vagy, és hogy nem mondasz le rólam.

béla írta...

tudod, miért jó, hogy megírtad ezt a cikket? a, mert baromi jó és mert mindenkinek szüksége van rá és akinek meg nem, annak pont azért és különben sincs ilyen
b, mert a többiek kommentjeivel együtt adtatok annyi bátorságot, hogy jöjjek én is awkward rave-elni

mert egy pondró vagyok és sose jövök és ha igen, akkor se tudom elmondani, hogy mennyire nagyon, és még ha meg is próbálnám, úgy vagyok vele, hogy á, inkább nem, mert úgysincs szüksége senkinek a véleményemre és minek is vegyem ki magamból megmutogatni
meg hogy már az idegesítőségbe hajlóan kontemplatív és non-konfrontatív vagyok és ebből ritkán lehet kibillenteni és állandóan attól félek, hogy félreértenek és hogy úgysem éri meg a szorongást. na de hát. nekem még az is sok szociális és pszichés energiámba kerül, hogy közöljem mások előtt, hogy “na látjátok, ezt szeretem”. mostanában próbálok mind mások, mind a magam kedvéért ezen kicsit felülemelkedni.

ahogy littlemissprimadonna kolleganőre, úgy rám is irtó nagy hatással volt a régi Hannibal-csoportbéli (kölcsönhatás? szimbiózis?), te is és mindenki külön-külön
viccből hívtuk terápiás csoportnak, de frankón az volt. idézlek titeket máig úgy, mint mások az evengéliumot. legyetek büszkék. te kiváltképp.
és téged olvasni különösen alkalmas arra, hogy aktívan továbbfejlesszem a toleranciámat, tudatosan leépítsem magamban a maradék előítéleteket és tágítsam a perspektíváim. rettentő sok dologra jöttem rá magammal és másokkal kapcsolatban azóta és iszonyúan köszi, oké? mert bármi, amit olvasok vagy nézek vagy figyelek, edzi a másokkal szembeni elfogadásomat, de neked pl. sikerül az, hogy ezt valamennyire magamra is tudjam vonatkoztatni. hogy amit másokban sikerül elfogadnom, de magamban lenézem, mert túlságosan internalizáltam mindenféle társadalmi elvárásokat, végre néha magamban is sikerül elfogadni
és tekintve, hogy a piros metró alatt lakó béka hátsó fertálya alatt sem mérhető az önbizalmam, ez frankó eredmény
úgyhogy az “én vagyok apu konstans egzisztenciális krízise” állapotaim szüneteiben próbálom átírni az operációs rendszerem kódját olyasmikre, amiket tőled, tőletek tanulok és mr. társadalom elhúzhat a fenébe, eldöntöm én, hogy miket internalizálok és pont nem az lesz, amitől nekem rosszul kell éreznem magam.

szóval csudás egy emberi lény vagy és rettentően kösz, hogy vagy és működsz és praise

Raistlin írta...

jézusom,
bélám,
krisnám.


nagyon büszke vagyok rád [és nagyon hiányzik a csapat] és nem tudom elmondani, mennyit jelent ez az egész, de amúgy a kölcsönhatás az nagyon történik, mert én is rengeteget tanultam tőled és nagyon a kicsi szívembe markolt az a közvetlenség és bizalom, amivel hozzám fordultál a meeteken és a kommentmezők örök vadászpampáján. (szóval köszönöm. ezúttal is.)

F society, mert ennél jobbat érdemlünk.

LadyLoss15 írta...

Ezer éve nem kommenteltem, sőt, úgy teljesen el vagyok tűnve az internetről, de ezt most muszáj. Ez a cikked a legjobbkor jött.
"Néha bespirálozódom abba, hogy nincs értelme ott lennem egy házibulin vagy egy összejövetelen, mert úgy sem hiányoznék senkinek" ezzel tudtam a legjobban azonosulni, mondhatni, my life in a nutshell, de azért a külső és a többi belső önbizalmi probléma is eléggé releváns, sajnos.
Maga a téma mindig aktuális, és nagyon ütősen összefoglaltad a fő problémákat, ráadásul így elsőre a tanácsaid is szupernek tűnnek.
Én csak.... köszönöm. :)
LL15

Celia írta...

Raistlin, te drága, nem tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok, hogy megírtad ezt a cikket.
Külsőleg soha nem voltam az "elvárt" szépség - alacsony vagyok, duci, kiálló, nagy fogakkal és mozgássérültségem miatt a kezem se áll úgy, ahogy kéne. Testtartársomról ne is beszéljünk már. Szóval ez soha nem volt meg. Kiskoromba jóval magabiztosabb voltam belsőleg, de aztán az osztálytársam szépen elkezdek piszkálni és már az is eltűnt. Szóval a te cikked segítségével vissza akarom nyerni, amit elvettek tőlem.

Haiena írta...

Kedves Raistlin!

Alig tudom szavakba önteni mennyire jól esett nekem ez a cikk. :) Régóta vagyok olvasód, és bár az Apokalipszis utáni izgalmamban látogattam el ide felfrissíteni pár rég olvasott Cherik ficet, nagyon örülök, hogy előbb ennek elolvasására fordítottam az időt. Régen elég súlyos önbizalomhiánnyal küszködtem, főleg az általános iskolai piszkálódásokból kifolyólag, és még mindig gyakran vannak ilyen szempontból nagyon rossz napjaim, mint például a mai, amikor egyszerűen nem tudok megelégedni magammal, mások alá helyezem magam, még csak rá sem merek nézni az emberekre, mert mi van ha rossz néven veszik... A hasonló cikkek olvasásakor döbbenek rá mindig, hogy ez nagyon nincs rendben, és nem érdemlem meg, hogy így semmibe nézzem saját magam. Sajnos gyakran fordultam az alkoholhoz emiatt, ami persze csak átmeneti "megoldást" nyújtott, egyébként általában csak rosszabbak lettek tőle a dolgok másnap. Tudom, hogy meg kell próbálnom máshogy kezelni, de egyelőre nehéz.
Szeptemberben Angliába költözök művészetet tanulni, és már nagyon izgatott vagyok, úgy nagyjából minden miatt, de főleg azért, hogy be tudok-e majd illeszkedni egy idegen nyelvű közösségbe, és tudok-e majd barátokat szerezni. :D Szeretnék "tiszta lappal" kezdeni, és itthon hagyni a tömérdek gátlást és feszültséget amit az évek során felhalmoztam. Ez valószínűleg nem fog megtörténni egyik napról a másikra, így még most el kell kezdenem szembenézni a démonaimmal, apránként. A Te cikked úgy érzem megadta ehhez a kezdőlöketet. Őszintén köszönöm. :)

U.i.: Mivel most először volt bátorságom kommentelni, így muszáj elmondjam, te vagy a kedvenc magyar fanfiction-íróm! <3 <3 Az írásaid egyszerűen minden fandomban fenomenálisak. Csak így tovább!

Raistlin írta...

LADYLOSS15, öröm újra itt látni, ha csak egy pillanatra is - és én köszönöm!

CEILA, nagyon vérzik a szívem amikor ilyeneket olvasok - nem tudom, miért vet ki magából a gyerek/kamaszközösség mindent, ami egy picit is különbözik az általuk megszokottól. És nagyon jól fogalmaztad meg a lényeget: vissza tudod kapni az elrabolt önbizalmadat. Van hely számodra ezen a földön. Nem tudnak lelökni. Nagyon sok boldogságot kívánok!

HAIENA, nagyon-nagyon örülök a kommentednek, köszönöm szépen! ;u; Hatalmas lépést teszel meg, és biztos vagy benne, hogy jó irányba vezet majd - ez egy csodálatos lehetőség. Én mindig azt vettem észre, hogy az utazások, helyváltoztatások segítenek tisztába jönni magammal. Az első pár nap nagyon nehéz, mert olyan dolgokkal szembesülök, amikre idáig nem is gondoltam, de a megoldás hirtelen olyan egyértelműnek tűnik, hogy sokszor nem is tudom, miért nem jutott eszembe évekig. Remélem, veled is így lesz; és rengeteget jelent, hogy tetszenek a ficeim, nagyon-nagyon köszönöm!

Roro R. írta...

Raistlin, köszönöm.
Sok minden történt velem az elmúlt időben, amik csúnya sebeket ejtettek rajtam, de a sors furcsa fintora, hogy ezek segítettek előrelendülni, még akkor is, ha az események démona továbbra is a fejem felett köröz, emlékeztetve a hülyeségekre, amiket elkövettem olyanok ellen, akik fontosak voltak. Viszont ezeknek hála megelégedtem a külsőmmel, nem görnyedve járok, nem félek hallatni a hangom. Susie-hoz hasonlóan én is félúton vagyok, belül még mindig vívok háborúkat, de tudom, hogy idővel győztesként fogok kikerülni ezekből.
Ez az írásod, ez itt ni pedig adott egy hatalmas lendületet ahhoz, hogy folytassam. Nem fogom feladni, amit elkezdtem. Legyen ez a zene, a gyógyulás, vagy bármi. Tiszta lappal szeretnék indítani ezentúl, igazán magamat mutatva, nem pedig egy alakot, akit azért formáltam, mert féltem, hogy nem fognak azért szeretni, aki vagyok.

Raistlin írta...

Bocsánatot kérek a masszívan, masszívan, masszívan megkésett válaszért - és nagyon, nagyon sok sikert kívánok!

Terra írta...

Hát hümm. Hello!

Ezzel a témával kapcsolatban, szerintem sose lehet jó írást összehozni. Mindegy, hogy ki és mikor írja, magából ír, magából táplálkozik. Azok az emberek, akik rájönnek, és nem csak elolvassák a változás mikéntjét, akik képesek leírni a tapasztalataikat, átadni valakinek, akinek nincs vagy csak nem jött még rá - azok valahol már bölcs emberek. Persze ugyanannyira naivak, kis cukorborsók, de erősek is, gyengék is, és mindinkább tapasztaltabbak, ahogy telik az idő és folyik körülöttük a világ. Te kiragadtad ebből a világból a saját tapasztalataidat, egy harmadik nézőpontból is megfigyelted, és úgy adtad vissza az olvasóidnak. Szerintem ez nagyszerű.
Az tetszett igazán, hogy bemutattad a perspektívákat: a tükör, a napló, és a sajátodat, a véleményedet, valamennyi segíteni akarást. Nagyon kevés emberrel találkoztam, akik arra ösztönöztek volna - akarattal -, hogy lássak, ne csak nézzek. Ez gondolom valahol a népbutítás része. (Mint amikor nem engedte elmondani a tanár negyedikben a Tiszta szívvelt. Vagy amikor közölte, hogy anyák napján maradjak otthon. Csókoltam és elküldtemapicsába.) <- mert egy tanár magát a népet butítja ilyenekkel, szerintem. Egy tanár! Aztán a másik tanár, már tíz évre rá, nem tanított. Nem, ő átadott. Átadta a felgyülemlett bölcseleteit, hogy magától vagy valamelyik régi gondolkodótól, az mindegy. Ez volt a kulcsa mindennek, ebből indult ki, hogy i tt vagyok és írok, válaszolok valamire, amit sose olvastam volna nélküle.
Szóval ez így tetszett. Bevallom, néhány sort átugrottam, hát valahogy azok nem, de ne legyen sértődés, mint írás, mint mindig, kiváló, csak néha a mondandóknál türelmetlenkedek. Bocsi.
Pozitív gondolkodás. Fogadd el magad. Ezt látod, ők azt látják. Az "azt" is te vagy. Ez így mind ok-é. Felét nem értem, mert önbizalmam annyi, mint égen a csillag, van. Aztán kilépek az utcára és nincs. De furcsa, ha egyedül vagyok, adok más véleményére, érdekel, ha mással vagyok, úgy szarom telibe, ahogy cicusom az almot szokta. (Vagy a kádat, egyem a kis szívét egy csipet őrölt paprikával...)
De csak nézőpont kérdése, nem? Ez is, az is. :D
(Függővég.)

Terra

Alavel írta...

ANNYIRA INSPIRÁLÓ VAGY!;-;
Nagyon nagy hatással vannak rám a hasonló cikkeid, de még az ask.fm válaszaid is (meg persze ezáltal Te). Önbizalom terén rengeteget fejlődtem neked köszönhetően, és úgy érzem, másokkal szemben is elfogadóbbá váltam (ez még folyamatban, de cél kitűzve).
Nagyon jó tippeket adtál, főleg a selfie-s tetszik, amit valószínűleg meg is fogok csinálni!c:
A hozzászólásom nem tartozik teljes egészében a cikkedhez, csak a hála- és szeretethullám, amit kiváltott, arra ösztökélt, hogy most mindezt leírjam, és tényleg, nagyon-nagyon köszönöm!
Csak így tovább!:3
Alavel

Raistlin írta...

ALAVEL, nagyon-nagyon szépen köszönöm ezt a tündéri kommentet, a világot jelenti *ölel*

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS