a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. április 28.

PSYCHOMᐃCHIᐃ

Ötödik rész. Ez akar lenni a fluff-fejezet.

PSYCHOMᐃCHIᐃ


v.


A forró homok az arcába vágott és a fogai alatt csikorgott, ahogy lépésről-lépésre a viharba veszett. A homokban avas, vörös foltok voltak, csomóba tapadtak és irányt mutattak.
Ren azt mondta:
- Keresem a véremet.
Az oldalán seb lüktetett és cseppről-cseppre a lépéseit jelezte, de ő csak ment előre, maga elé meredve. Talán az árnyékát követi? Az nem lehet.
- Keresem a véremet.
A homok felhőbe gyűlve robajlott körülötte, és ahogy föl-fölszakadozott a vihar, látta egy pillanatra: egy birodalmi lépegető roncsa, az oldalára borulva. És hallotta: álomtalan zokogás éjszaka, egy kislány hüppögő panasza:
- Gyere vissza… Gyere vissza…


Hux fölriadt. Az eső szüntelenül kopogott a hosszú ablakokon. Felvizezett fénysávok folytak a félhomályba, és Hux fintorogva konstatálta, hogy Ren nincs mellette, és nincs egy távoli, megtépázott sivatagban sem.
Ren egészen konkrétan felüléseket csinált, a lábfejét az ágy alá akasztva.
Hux a fél szemét felnyitva bámulta, lemondó letargiával. Ren a könyökét a térdéhez érintette, és derűsen szuszogott. A haját hátrakötötte. Felsőt nem viselt.  Amikor elkapta Hux bágyadt tekintetét, nem tűnt meglepettnek. Nem köszöntötte, csak rávigyorgott, szélesen, és hunyorgott közben. A szemei mindig vele nevettek, és volt valami gyomorszorító ebben.
- Ugye tudja - krákogta Hux morcosan -, hogy a hotel vendégeinek rendelkezésére áll egy teljesen felszerelt edzőterem?
- Sejtettem - duruzsolt Ren. - Hogy aludt? Félig még alszik, ugye?
- Összeizzadja itt nekem a szőnyeget. Ez egy wrodian darab. Generációkon át szövik.
Szebb lett volna a dorgálása, ha nem fullad ásításba. Huxnak ez volt az egyik legiszonyúbb titka: reggelenként nem volt semmi haszna. A teljes felelősség nem őt terhelte: ha az univerzum egy kicsit is törődik vele, az ágy pelyhe nem lett volna marasztalóan puha, és nem fogja vissza a memóriapárna.
A helyzetén nem segített, hogy Millicent ott szendergett mellette, és a kandallóban ropogva pattogott a roo-fa.  Ren (tenyérbemászóan frissen) tovább felülésezett, és Hux a másik oldalára hengeredett, hátatfordítva Rennek.  


- Ezredes? Ébredjen.
- Ébredek - ismételte Hux engedelmesen. Fel is ült, ennek megfelelően, de aztán csak úgy maradt, csapott vallak előre bukva, szemek félig még hunyva. Ren arcán riadt bűntudat suhant át, és az ajkaira harapva egy thermobögrét kínált felé.
A haját kiengedte menet közben. Ezüstszürke pulóvert viselt.
- Volt itt a szobaszervízdroid. Nem tudtam, mit enne szívesen.
- Nem reggelizem - mormogta Hux, és átvette a bögrét. Az ujjai súrolták Ren kezét. Hüvelykkel a bögre falára koppintott, és a megjelent thermométeren beállította a kívánt hőfokot, aztán egy darabig csak bámulta.  
- Tetszik így a haja - mondta Ren halkan. Hux kifújt egy tincset az arcából.
- Nekem nem. Mindjárt rendbe teszem.
Kortyolt egyet. Felszusszant gyönyörében. Rendes, pörkölt fekete az űrállomások instant, poralapú portékája helyett. Érezni vélte a duzzadó nap hevét a kávé sűrű, keserű ízében, és végignyalt az ajkain, lehunyt szemmel.
- Az is tetszik, ahogy hordani szokta - folytatta Ren, és ő kizökkenve oldalra nézett.
- Nem kell, hogy mindenben szolgalelkűen egyetértsen velem.
- Nem úgy értettem - vágta rá Ren sértetten, ami Huxot arra buzdította, hogy folytassa, bizalmasan közel hajolva:
- Bizonyos mértékű ellenállás erősíti a jellemet, Ren.  
Ren sötét dühét szinte a nyelve hegyén érezte, mintha kávé lenne. A bögre peremét a szájához illesztette, és aprót nyelt. Ren felszökkent, kecsesen, és azt sziszegte:
- Tök mindegy.
A karjait összefűzve a kandallóhoz ment. Hux követte a tekintetével. Ren közel egymagas volt vele, de Hux magát soha nem gondolta volna kimondottan daliásnak, ellentétben Rennel, a végtelen lábaival és a törékeny csípőjével, ami olyan ízletes ellentétben állt a vállai szélességével és a karja erejével. Illett hozzá a lakosztály klisésen klasszis pompája, a faberakások mögé rejtett vezérlőpanelek, a csupasz falakra vetített gazdag tapéta. Lord Rent (Ben herceget) a saját rangja láthatatlan palástként ölelte körbe, lobogott utána, bárhová ment. Ahogy ott állt, a fejét leszegve, azok a fejedelmi fürtök előre estek, és Hux láthatta a tarkóját. Nyakörvet kéne adnia rá. Elég volna füttyentenie, és ez a pompás teremtmény hozzá sietne.
Egy év. Egy év, és még mindig nem felejtette el, kinek tartozik engedelmességgel, bárhogy is dacolt ellene.
A probléma az, hogy az engedelmesség fogalmával eleve nem volt tisztában.
- Miért keltett fel, Ren? - kérdezte Hux, a hátát az ágy párnázott támlájának vetve. Ren nem felelt. Hux félretette a bögrét, és azt kérdezte: - Nagyon unatkozott nélkülem, ugye? - Millicentet ölbe emelte. A macska fölényesen felnyekkent.
- Sok mindent megengedek önnek - mondta Ren, a lángokba meredve; a hangja indulatoktól remegett. - Azt nem… veszem jó néven, hogy gúnyt űzzön az érzéseimből. Ezeknek az érzéseknek köszönheti, hogy egyáltalán hajlandó vagyok tolerálni a játékait.
- Nézzen rám.
Ren megrezzent. Fél vállát felvonva nézett hátra. A szemei parázslottak. Hux a macskát simogatta.
- Ismételje el, amit az imént mondott.
Ren hallgatott. Az eső kérlelhetetlenül kopogott az ablakon, és Millicent lágyan dorombolt, ahogy a kandallóban láng roppant.
- Jöjjön ide.
Ren ajkai megrándultak. Engedelmeskedett. Toporzékolva ment, lebukó fejjel, mintha a sisakja rajta lenne, mintha csatába menetelne. Megállt az ágy végében, aztán valami felszikrázó eltökéltséggel föltérdelt, és négykézláb mászott Huxhoz. Megtámaszkodott. A tekintetük egy vonalban volt. Összemeredtek.
- Beengedtem az életembe, Ren. Megengedtem, hogy velem legyen. Elvárom, hogy hálával és tisztelettel fogadja ezt. Azt hiszem, pontosan tudja, mit jelent az, és ami fontosabb, mit nem, hogy a szabadságomat együtt töltöm önnel. Átmenetileg egy ágyban alszunk és egy légtérben lakunk. Szigorodnak a szabályaim. Amennyiben nem hajlandó együttműködni, szabadon távozhat, vagy a költségeimet terhelve a rendelkezésére áll egy külön szoba. Ahogy gondolja. Bólintson, ha megértette.
Ren biccentett.  
- Itt-tartózkodásom alatt sem hanyagolhatom el a teendőimet. Amennyiben ön akadályoz vagy hátráltat bármiben, a távozását kérem.
- Értem.
- Hivatalos vagyok egy gálára. Elvárom, hogy ha már így hozta a sors, csatlakozzon.
Ren meglepetten felszusszant. A lélegzetét Hux a bőrén érezte. Ren azt kérdezte:
- Mi lesz az én feltételeimmel?
Hux felvonta a szemöldökét, látványosan lassan.
- Nocsak, olyanok is vannak?
- Fejleszti a jellemet - szűrte a fogai közt Ren.
- Halljam.
- Foglalkozzon velem. Nem azért jöttem, hogy malmozgassak a háttérben, amíg maga el van foglalva ki tudja, mivel. Hagyni fogom dolgozni, természetesen,  de… kompenzáljon érte. Kérem.
Hux arcán lusta mosoly terült el.
- Megérintheti a hajamat. Megengedem.
Volt egy ütemnyi csend, aztán volt egy reszkető lélegzet.
Ren áhítattal temette hosszú ujjait a rakoncátlan tincsekbe, makacson Hux szemébe meredve. Valahogy ez erotikusabb volt, mint egy csók.


És esett és esett és esett.


Ren a légitaxi bőrülésén senyvedt. A kiruccanásukhoz tökéletesen értelmetlen öltözetet viselt: széles karimájú kalapot egy komplikáltan rögzített fátyollal, ami az arca nagyját takarta, a szemeit szabadon hagyva, és omló tunikát, aminek séta közben föl kellett emelnie a szegélyét, hogy ne vizezze össze. Az ujjatlan bőrkesztyűk a könyökéig értek. Mentségére szóljon, elragadó látványt nyújtott.
Hux az uniformisát öltötte fel, egy színben illő kék gyapjúkabáttal és tányérsapkával. Ren incselkedett érte, hogy nem mer mutatkozni civilben, és ezen a ponton Hux lankadtan ránézett, és azt kérdezte:
- Még soha nem járt Arkanisen, ugye? A civilek sincsenek civilben.  
A hotel dolgozói egyenruhában kísérték őket a hangárhoz, ahol az egyenruhás sofőrnek Hux a lelkére kötötte, hogy melyik díszegyenruha-szabóhoz vigye őket. A bolygón mindenki a kötelességének érezte (nagyon is helyesen), hogy olyan öltözetet viseljen, mely egyértelműen jelzi a foglalkozásukat vagy a beosztásukat.
Ren az ablaknak könyökölve bámulta a várost, félig-meddig fölháborodottan. A kevély, tüskés felhőkarcolókat hidak ívelték össze, hogy úgy is el lehessen jutni A-ból B-be, hogy az embert nem sodorja el mintegy mellesleg egy tájfun menet közben. Az épületek állandóan süllyedtek és emelkedtek állványokon és fogaskerekeken, az ár aktuális állásához igazodva: egy monumentális, örökmozgó gépezet, precízen tervezett és tökéletesen kivitelezett. Hux gyomrát büszkeség és aggály ülte meg. A siklók eltörpültek a világító propaganda-poszterek mellett, roppant szobrok, szikár vízköpők, ázott zászlók és diadalívek hirdettek egy olyan dicsőséget, amire szomjazott egész életében.
A pillantása Renre rebbent, és a vonásain elpihent. A férfi arcán elmosódott fények és a színesen villanó plakátok.
A HAZA SZERELMÉÉRT HALNI DICSŐSÉG.
Ren talán megérezte, hogy nézi, talán látta a tekintete tükröződését. A kezük ott pihent az ülésen, érintésnyi közelben, maga-kezdje messze.
- Amúgy minek hívják meg gálákra meg ilyenekre - törte meg Ren a kopogó csendet -, ha nem is arisztokrata?
- Arkanisen katonai nemesség van.
- Azaz?
Hux grimaszolva hátrakörzött a vállával.
- A rendfokozatok rangot jelölnek. A Köztársaság nem ismerne el bennünket a társadalom krémjének, de a vezetőink a legkiválóbb harcosaink soraiból kerülnek ki, és a dicsőségüket természetesen továbbvihetik az utódjaik. Őfelsége a Királynő, példának okáért…
- Várjon - mondta Ren lassan. - Arkanisnek királynője van?
Egymásra bámultak. Ren fordult félre előbb, és a füle dühös pírban égett.
- Azt akarja mondani - tátogta Hux tapintatosan, a sofőr tarkójára pillanatva -, hogy nincs tisztában a néhai Birodalom bolygóinak államformáival?
- Már miért lennék? - vágott vissza Ren, és valami akkor meghasonlott Huxban.
Rá kellett döbbennie, hogy Rennek  igaza van.
Lázadók közt nevelkedett. Nem volt a kiváltsága az az oktatás, ami Huxnak magától értetődően járt. Végigmérte, mire Ren zavartan és gyanakodva felé pillantott, aztán rákoppintott az ujjaira: tétova gesztus volt, mintha tesztelné, hozzáérhet-e. Hux a kezét a tenyerébe vette, lassan, megfontoltan. Rennek hatalmas, cserzett kezei voltak. A körmeit szilánkosra rágta. Hux nem fűzte össze az ujjaikat: úgy tanulmányozta Ren tenyerét, mint valami jós Darlyn Boda kétes bárjaiban, megolvasva az életvonalakat. Ren óvatosan gondolta:
“Fölizgatja a műveletlenségem?”
“Nem, ez a gyerekkora felett érzett szentimentális részvétem jele.”
Hux vigyzzva elengedte. Ren keze egy tompa puffanással hullott az ülésre. Mindketten rámeredtek.
- Nem volt rossz - mondta Ren. - Csak elviselhetetlen.


A szabó üzletéhez a karján vezette. Át kellett vágniuk magukat egy fedetlen hídon, ami vakmerően ívelt át a zubogó kanális felett, ami Arkanisen történt utcák helyett. A zavaros, zöld vízen ingó elavult csatahajók vészesen recsegtek, és a fedélzetükre vezényelt haditengerészek mindent elkövettek, hogy ne haljanak meg.
Ez volt a szülőbolygója lényege.
A bolygó meg akart ölni téged.
A légnyomás kellőképpen alacsony volt ahhoz, hogy az ember önkezűleg próbáljon véget vetni az életének, amikor először kerül ki az űrbe, és tapasztalnia kell, hogy máshol nem ilyen. A nitrogén-dioxid kellemesen kibélelte a lakosság tüdejét, és járt mellé némi dekoratív ólomszennyezés. Ezek mellé ott volt a flóra és a fauna a merénylőszámba menő fákkal, amik az állandó viharoknak hála vagy gyökerestül kitépődtek és ráddőltek, vagy villámsújtottan égtek, és ott voltak a mindenféle vízi- és nedvesföldi szörnyek, amik eleve arról tehettek, hogy Arkanis pánikszerűen (majd egyre rendszerezettebben) fegyverkezésbe kezdett.
Hux nem tudta eldönteni, mennyire kívánja meg a becsület, hogy tájékoztassa róla Rent, a túlélési esélyei mennyivel csökkentek, amióta a bolygó felszínére lépett. A süllyedő hajó talán intő jel lehetett. Hux a tekintetével ösztönösen Jorant kereste a katasztrófa-sújtotta fedélzeten.  Ren talán megérezte, talán nem, mindenesetre megfeszült.
És onnantól fogva megint azt csinálta, hogy mindig ott volt Hux szeme sarkában. Körülötte őgyelgett, amíg a szabó, egy magas, fekete úriember és a droid-inasok elcsevegtek vele (téma: az időjárás tűrhetetlensége) és ahelyett, hogy a váróteremben maradt volna, követte a díszes próbacsarnokba, ahol Hux alsónadrágra és zoknitartóra vetkőzött.  
Elküldhette volna, elég lett volna ráparancsolnia, de volt valami mámorító abban, hogy körbemutogathatja a városban, hogy némán eldicsekedhet vele mindenkinek: “ennek a férfinak a hódolatát nyertem el.” Igen, Ren egy egyszemélyes díszkíséret - kamaszként álmodni se mert volna magának ilyen partnert, és azóta visszataszítóvá vált a gondolat, hogy kevesebbel is beérte volna.
Volt még bőven munkája vele, de tudta, az erőfeszítéstől lesz csak még értékesebb. Rajta pihentette a tekintetét a tükörben; Ren nem vette észre.
- Meg kell valljam - csevegett a szabómester, amíg egy droid a méreteit jegyezte -, nyugodtabban alszom, ha van egy Hux Arkanison.
Hux fejet hajtott.
- Megtisztel.
- Remélhetjük esetleg, hogy visszaköltözik Nasturtium Fair-be a partnerével?
Hux ajka megrándult, Ren pedig felkapta a fejét. Hux tudata zúgott:  Nasturtium Fair, és mint egy litánia: partner, partner, partner. Hux emlékezetébe lángolószín virágok szöktek és egy kietlen kúria, kongó csarnokokkal, aztán a zúgás abbamaradt, és Ren riadtan suttogta: “bocsánat.”
Hux nem mutatott reakciót az incidensre. A szabómesterre nézett, és kijelentette:
- Előbb lesz egy háború, amit meg kell nyernem. - És ugyanazzal a lélegzettel: - Dupla válltömést kérek. Ren, miért nem csináltat magának valami szépet?
- Rám bízza?
- Lepjen meg.


Ren rendelését olyan titkolózás övezte, hogy Hux komolyan aggódni kezdett, hogy esküvői ruhát szabatott. Mit kellett volna mondania? “Aligha viszem a ribancomat az őseim birtokára?” Hah.
Hazafelé menet Ren a vállának dőlve pihent. Hux megengedte. A tükörképüket figyelte a városra vetülve. Mit gondolna róluk valaki, ha rájuk nézne? Minek tűnnek?
Másodlagosan: és mik ők, valójában?


Ren ott ült az ablakban, pulóverben és alsónadrágban. A homlokát az üvegnek hajtotta, az egyik lábát felhúzva.
Huxnak fontosabb dolga is volt, minthogy őt bámulja, de amióta visszakapta, mintha állandóan ellenőriznie kellett volna, megvan-e még, ugyanazzal a rutinnal, ahogy az övén csekkolta a fegyverét.
Bealkonyult, és egyikőjük sem törődött vele. A datapad egyenletes, kék fényt vetett, a lángok ragyogva remegtek. Hux köntöst viselt bársonygallérral egy fekete öltözék felett. Az összképet csak a csizmája rontotta: mélyen megvetette a galaktikus etikettet, hogy az ember cipőben őgyelegjen a saját hálókörletében, de amikor mezítláb megindult, a talpának homokszemek tapadtak. Nem tette szóvá; Ren a fürdőben szárogatta éppen a haját, és ő egy szemcsét az ujjaira tapasztva bizonygatta magának, hogy lehetséges, hogy Snoke egy sivatagi bolygón éljen, vagy Ren talán megállt menet közben egy szervízben. Minden-mindegy alapon fönthagyta a csizmát, és remélte, hogy sikerült majd a takarítódroidot tetten érnie és ráhagyni, hogy különös gonddal porszívózzon fel.


Hux, uram,
jó hírek: kiszámoltuk, teszteltük: a Fegyver a héliummá alakított hidrogénből 8.7 x 10^44 JÉ energiát nyer! Nem vagyok benne biztos, ez pontosan mit jelent, maga a félig-fizikus(?), de ilyen értéket saccolt, szóval: megkockáztatom, lehet, hogy most mosolyog. Igen. Maga. Félretettem egy üveg Daruvvian pezsgőt: az én építészeti zsenim és a maga géniusz terve valami szörnyűségesen csodálatosat teremtett, érzem. A jelenlegi terveim: koccintunk az együttműködésünkre, aztán kegyetlenül megkúr azzal a csodálatos farkával. Hogy hangzik?


Szerintem kiérdemeltem,
maradok őszinte híve,
Ami Vapasi


Ami,
a számítást a maga szintjére fordítva: négybillió bolygót tudunk elpusztítani. Négybilliót. Az túl sok. Én csak ötöt akarok. Legfeljebb tizet. Ne abszorbeáljanak egy egész Napot, könyörögve kérem. Futtassanak egy újabb tesztet, vigyék le  5x10^32-re; a parancsot továbbítottam a hozzáértő szerveknek, de azt akarom, hogy maga is álljon készen a jelentésével. Kreditált fizikus vagyok, szóval higgyen nekem - az ön által közölt érték túl sok lesz.
A pezsgőről szólva


Hux itt elakadt a gépelésben, és lopva Renre tekintett, majd vissza a datapadre.


a whiskyt jobban kedvelem.


- Min dolgozik? - kérdezte Ren rekedten. Hux fel sem tekintve felelt:
- A Fegyvert tesztjét teljes kapacitáson végezték el, úgyhogy most mindenkit leteremtek.
- Melyik bolygó pusztult el?
- Csak egy csillag a Külső Peremen.
- Csak egy csillag - ismételte Ren, és végigkövetett az ujjával egy legördülő cseppet. Volt ott még száz meg még egyszer száz meg még száz. Hux figyelte, hogyan simítja végig a párás üveget. - Így hívja? “A Fegyver?”
- Egyelőre még nem álltunk elő találóbb névvel, de a jelenlegi, mondanom sem kell, nagyon praktikátlan.
- Legyen Halálcsillag Három.
- Ez nem olyan, mint a Halálcsillag.   
Ren fölszusszant, és a pillantása Huxra tapadt. Fürkészve figyelte, félrebiccentett fejjel. Az ujja megrándult az üvegen.
- Tudja, ki volt Galen Marek?
- Darth Vader titkos tanítványa.
- Tudja, mire volt képes?
Hux vállat vont.
- Bármire.
- Volt egy kódneve. Starkiller.
- Nem tudom, mit szólnának ahhoz, ha egy Sithről nevezném el a Fegyvert.
- A Fegyver az öné - mondta Ren. - Úgy hívja, ahogy akarja.
Hux hümmögve visszanézett a datapadre. Az üzenetet a vázlatok közé mentette, és odavetette:
- Jöjjön ide.
Ren engedelmeskedett. A párkányról leszökkenve leszegett fejjel közelítette meg. A haja előre esett, mintha rejtőzne előle, a léptei nehezek voltak és elővigyázatosak. A farka már akkor félmerev volt, amikor megállt előtte, mintha Hux tekintete elég lenne.
- Tetszik az ötlete, Ren.
- Köszönöm szépen.
- Egyáltalán nem tetszik, hogy nem őszinte velem.
- Dehogynem - vágta rá Ren, aztán ügyetlenül hozzátette: - Ezredes.  
- Látom, hogy valami nyomasztja. Nem hajlandó önként elárulni, micsoda.
Ren ránézett. A tekintete túl nyílt volt, szinte obszcén módon. Kinyúlt Hux kezeiért, aki engedte, hogy a derekára vezesse őket, a pulóver puha anyaga alá. Ren bőre lázasan forró volt és száraz. Hux a hüvelykujját az alsónadrág szegélyébe akasztotta, és Ren szemeibe meredve lehúzta róla, éppen csak pár inchnyire.
Rennek végül saját magát kellett levetkőztetnie; előre hajolva kilépett a fehérneműjéből, aztán terpeszben telepedett Hux ölébe. A pulóvert még mindig viselte. Az arcát beárnyékolták a lángfények.  
Hux a karfára markolva dőlt hátra, és felszegett állal Rent bámulta. Azt suttogta:
- Mihez kezdjek magával?
- Amit csak akar.
- Arra igazán nem áll készen.
- Akkor készítsen fel.
Hux felkuncogott. Így hangzott: huh.
- Miért ér ez magának ennyit?
- Tényleg érdekli?
- Kíváncsiságból. Igen.
Ren a füléhez hajolt, és az ajkait végighúzta a peremen, egészen szelíden, aztán a fogai közé vette. Abban már nem volt semmi szelídség sem.
- Küldje ki a macskát, és derítse ki. Használjon mint egy, hogy önt idézzem, “ribancot.”
Hux oldalra pillantott. Millicent a bevetett ágyon lapult, és feltételezhetőleg a talajon ácsorgó robotlabdára vadászott.
- Millicent nem tudja, mit csinálunk. Helyesbítek: nem érdekli.
- Kérem, küldje ki. Haragudni fog, ha én szólok neki.
- De azért nem haragszom, hogy megint a gondolataim közt olvasgat?
- Nem tehetek róla. Bízzon bennem. Véletlen volt, hogy kihallottam.
- Boldogabb ember volna, ha semmit nem hallana.
Ren mosolya keserű volt és fájdalmas.
- Ez így van.
- A szabónál mi ütött önbe?
- Azt hittem, hogy ühh. Házas.
- Én?
- Hogy arról van szó, hogy van valakije. Egy partnere.
- Ha úgy lenne, ugyanígy itt ülne az ölemben?
- Nem - mondta Ren. - Akkor mindenem a férje vérével lenne bekenve, és ön úgy baszna meg.
Hux erre a fenekére markolva megcsókolta. Az ujjai a feszes húsba karmoltak, és a fogaik összekoccantak. Hux aztán belenyalt a szájába, és újra, a nyelve hegyét végigfuttatva Ren duzzadt ajkain, majd mélyebb csókba vonta, és a csípőjét közel rántotta. Ren merevedése nekifeszült a sajátjának, és Hux ismét előre lökte Rent, ahogy a fogaival a nyakára mart, és a kiáltását elroppantotta.  
Ren farka forró volt és nehéz az övén. Az ujjaival szétfeszítette a férfi fenekét, és egyre erélyesebb mozdulatokkal mozgatta magán Rent, ahogy szívogatni kezdte a harapott sebet. A nadrágja feszült és viszketett; tudta, hogy a gyapjú dörzsölése Rennek meztelen merevedésén még fájdalmasabb lehet.
- Macska! - morogta Ren, mire Hux a gyűrűsujját szárazon belélökte.
- Oldja meg - sziszegte, ahogy az ujja hegyét begörbítette. Ren felszisszent, és valami a levegőben megrezzent: pulzáló hullám söpört végig a szobán, és ahogy Ren a fejét hátravetette, az eső kopogása és a tűz ropogása statikus sistergéssé lett.
Millicent a labdát elfeledve a földre szökkent, és a fürdőkabinba ment.
Hux utána bámult, és nem tudta, mit érezzen.
Ren lerángatta magáról a pulóvert, aztán Hux vetkőztetésébe kezdett: a felsőjének esett, és valósággal lekarmolta róla a rétegeket. Az a fájdalmas felismerés érte, hogy a csizma és a nadrág eltávolításához fel kell emelkednie, amit nyűglődve meg is tett. Ha már úgyis ott volt, letérdelt Hux elé, és végigcsókolta a lábát, a szeplőket a combján. Hux felkönyökölve figyelte. Nevetségesen valóságoknak tűnt minden, Ren ügyetlenkedése, a bőrén a tűz hője és a fotel marasztaló kényelme.
Ren elhajolt, és körbenézett, a tenyere Hux vékony térdeire terpesztve. Fintorgott, ahogy talpra emelkedett. A haját összefogta a tarkóján, aztán hagyta leesni a tincseket, ahogy elmerengve számba vette a lakosztályban a lehetséges helyeket és helyzeteket, és végül kijelentette:
- A kandalló előtt, négykézláb.
- Mutassa meg, mit szeretne.
- Ahhoz… maga is kéne.
Hux kényelmesen keresztbe fűzte a lábait, és felvonta a szemöldökét. Ren nyelt egyet; pár lépés, a kandallóhoz ment, és az elé terített fehér grov-bundára térdepelt. Hátranézett a válla felett, a fenekét a levegőbe emelve, és két ujjat magába vezetett.
- Pontosan - bólintott Hux. - Nagyon jól csinálja.
- Hux - nyögte Ren, és ő cöcögve hagyta, hogy bejárja a tekintete.
- Ennél szebben kell kérnie. Hogy tetszett ez az egy év nélkülem?
- Ezredes, könyörögve kérem…
Hux somolygott, és a saját merevedésére markolt.


Ami történt, azt nem nevezte volna… civilizáltnak.
A feje Ren széles mellkasán pihent. A kandalló előtt hevertek; a parketta dermesztően hidegnek tetszett a szőrme és Ren testmelege mellett - a kemény fagy Hux lábszárán kapaszkodott fel, de nem mozdult odébb egy tapodtat sem. Nem is nagyon lehetett: Ren két kézzel ölelte, az arcát a hajába temetve, és még a lábaikat is összefűzte. A férfi nyaka köré hurkolva még ott volt Hux köntösének az öve, amivel fojtogatta, amíg hátulról baszta. Ez csak egy már-már elhanyagolható részlete volt az eseményeknek; álmosan körbenézve Hux fölmérte a kárjegyzéket. Ren semmit sem tört össze, kivételesen, de az egész szobát jó ölnyivel odébb tette az Erőkitöréseivel.  
Hux hümmögve végigkövetett egy roncsolt heget a férfi mellkasán. Ren illata és a szex szaga kábítóan lengte körbe, rátapadt a bőrére és ő minden egyes lélegzettel érezte, ahogy összekeveredik a saját arcszeszével és verejtékével. A szemeit lehunyva hagyta, hogy végigbizseregjen rajta a tagjai zsibbadása és az orgazmus nyugalma, amíg a tűz ropogása félálomba duruzsolta, és Ren  ujjai tétova mintákat róttak a hátára.


Szembemeredt magával.  A csillagromboló fekete falán futott fel a tükörképe. A haja hosszú, a fülei mögé tűrve. A szakálla gondosan trimmelve. Fehér egyenruhát viselt. A palástja a földet seperte. A mellkasán átvetve vörös szalag. A visszképe fakó, tompa. Zúgó moraj. Tompa sajgás a karjában, tompa sajgás állandóan, fém a hús helyett, könyöktől lefele.
A lány hangtalanul közelítette meg, de elárulta a tükörképe. Hux mozdulatlanul figyelte. Fenn, a hidakon, Ren: zajtalanul lépdelt, fénykard a kézben.
A lánynál lándzsa volt. Kéken ragyogott. Hux hagyta, hogy egészen közel érjen. Tudta, hogy nem sújt majd le. A lányon porrágta köpeny. A lándzsát Hux elé emelte, mögé kerülve, és azt sziszegte:
- Vége. Adja át nekünk.
Ózonszag. Perzselt. Vakító fények. Hux még mindig a tükörképét figyelte, és a tükröződésben meglátta Rent, ahogy leszökkent. A lány a kard zaját hallotta meg, zzzumm, végighasított a levegőben.
- Engedd el Őfelségét.
- Azt hiszed, félek tőled, Ben?
- Hát. Úgy vettem észre.
Renen maszk és köpeny.
- Hiába véded. Állj félre. Ne add érte az életedet. Csak kihasznál, Ben!
- Ó, pontosan tudom.  
A válasz meglepte. És most: ennyi elég volt. Ren a kezét előre lökte. Egy pillanat volt: a fénylándzsa kikapcsolt. Hux akkor rámarkolt. A falon felfutott. Átbukfencezett a lány feje felett, és levitte magával a földre, olyan erővel, hogy a tarkóját beverje.
Nem tudja használni az Erőt, ha eszméletlen: és eszméletlenül terült el. Hux a hajába tépett, és a fejét ismét a talajnak ütötte, keményen.
Nem ölhette meg.
A fénylándzsát elrúgta mellőle, és a vállát hátrafeszítette. Egy mozdulat, és csont reped. Egy mozdulat elég lesz. Arra majd felébred. A fájdalom elviselhetetlen lesz. Majd még szédeleg. Pár pillanat. Annyi kell.
Ren feléjük lépdelt, kivont pengével.  
- Siessen - Hux ezt sziszegte. A saját hangja meglepte. Félelem? A lány fiatal volt. Törékeny. (Egy mozdulat lesz. És aztán még egy, ahogy a kard a torkát vágja át.) Hogy mondta Ren? “Ő a Nap.”
Legyőzte a Napot. Az már megvolt. És Starkiller vele pusztult. Ez lesz az ára? Újra? A lánynak megvan a hatalma, hogy szétszaggassa. Ráhagyja magát a testőrére? Ren védelmére?
A lány öntudatlan volt a szorítása alatt. A csillagok aludtak.
Ren eléjük térdelt, a tenyerét ráfektetve a lány homlokára. Fémujjak. Karom-csontok.
“Szerezze meg, amit akar, és ölje meg, mielőtt ő teszi ugyanezt.”
Nem a haláltól kellett félnie. A lány Renért érkezett. El fogja ragadni az emésztő Fénybe, ha Ren nem zárja a Sötétségbe.    
Rennek győznie kell.
A kard kirepült a kezéből. Egyszerre néztek fel. Fehér csuklyás, fekete ember. Ren kardja a kezében.
- Az a kard hozzám tartozik - mondta Ren.
- Gyere, és vedd el.
- Ó nem, azt már lejátszottuk egyszer.
Ren a maszkra markolt. Az felszisszent. Hux figyelte, hogyan esnek elő a sötét tincsek. Hallotta, ahogy a Jedi lélegzete megreked. Ren arcát seb szaggatta fel. A szemei sárgák. Az írisze bevérzett. A maszkot félretette.
A Jedi rámarkolt a fegyverére.
Ren a kezét emelte.
Vörös villámok cikáztak fel.


Villám hasított át az égen és ő a hideg vizek felett állva figyelte. A sziklán mohafoltnyi kis sötétségek, a levegő hideg volt, nyirkos, hasító. A fiú azt mondta:
- Meghaltál.
Hux felé fordult, élesen. Kívülről látta magát: a haja hosszú, az arca sima, rajta fekete, civil ruha. A fiú nevét tudta, de:
- Ren - így szólította. A kisfiú nyolcéves forma, barna köpenybe burkolózva imbolygott a sarkain, előre és hátra, vacogó kis táncban. A szemei alá lila árnyak gyűltek. A távolban tűz égett (a tűz hevét a bőrén érezte, a tűz, a szőrme és) körülötte szendergő gyerekek. Ren ellentmondást nem tűrve közölte:
- Meghaltál, ez nem a te helyed. Vissza kell menned a saját világodba.
Hux leguggolt. A mozdulat túl hirtelen volt, Ren hátralépett és fintorgott.
- Vigyázz - mondta. - Jedi-lovag vagyok.
- Figyelj, félreérted. Én a jövőből érkeztem. Azért érzed úgy, hogy nem tartozom ide.
- Mit keresel itt? Nem történik semmi. Nem történik soha semmi.
- Szerintem eltévedtem.
- Szerintem meg - vetette ellen Ren -, meghaltál. Nézz ide: vérzel.
- Nem, nem igaz. Jól vagyok. Az szerintem nem… Nem az én vérem, hány éves vagy? Nyolc, hah?
- Kilenc. Átvágtam a torkodat?


Hux hörögve fölriadt. A mellkasában még iszony lüktetett, és beletelt egy kis időbe, hogy fölfogja, Arkanisen van, és minden rendben van. A hátán hevert, a plafon pilléreire meredve. Millicent félig a képében terült el, és ő az állatka mellkasára simította a tenyerét, hogy valami valót és élőt érezzen, és az arcát a bundájába temetve rekedten köszöntötte:
- Héj.
- Pruff.
Nem mert megfordulni. Óvatosan hátrarúgott; Ren nem volt ott. Neki sem kellett volna itt lennie, ott kellett volna még feküdnie a szőnyegen. Helyezkedett, és érezte, a takaró selyme hogyan öleli körbe - tehát meztelen. A pisztolya a párna alatt, a kristályokkal, feltételezhetően.
És esett.
Felhunyorogva látta, hogy ezúttal is egy bögre kávé várta, összegyűrt energiaszelet-papírok és egy karcsú termosz mellett, amiben talán Ren reggeli proteinshake-je lehetett. A levegőben a Hanava-gyümölcs édeskés szaga terjengett. A függönyöket Ren behúzta, ezüstös félhomály folyt szét, és Hux a szeme sarkából regisztrált valami kékes derengést.
Felkönyökölve körbenézett. Ren a parkettán ült, összefűzött lábakkal, pizsamában és Hux legsajátabb köntösében. Köréje csillagok voltak vetítve, egy térkép részlete. A szemei nyitva voltak, a kezei a térdén nyugodtak.
- Jó reggelt - mondta Hux. Választ nem kapott. Hux hozzávághatott volna egy párnát, hogy a hipotézisét tesztelje, miszerint a férfi nem csak simán meditál, hanem ráadásul transzban van, de annyira nem érdekelte. A látvány nem rémítette meg, de volt valami kényelmetlen benne, talán az álom utóérzete - egy álom, amiben egy rohamosztagos Jedi-lovag volt, és Ren letegezte.
A bögréjéért nyúlva eldöntötte, hogy megengedhetetlen, hogy egy ilyen semmiség feldúlja. Kortyolt és fintorgott. Innen áradt a gyümölcs szaga: Ren valamiért azt gondolhatta, hogy időközben megszerette a fantázia-kávékat, vagy az is lehet, hogy saját magának rendelte.
Hux azért megitta.   
A gondolatait elcsendesítve figyelte Rent, Millicentet simogatva közben. Ren újra és újra elismételt egy lassú mozdulatsort, aminek a keretében a kezeit kinyújtva előre hajolt. A haja vizes volt, és a lazán megkötött köntös a pizsama felett láttatni engedte a nyakára szívott sebet, a spontán fojtópóráz búcsúvonalát és Hux körmeinek rajzát. Mennyi idő telt el? Nem illett volna már ezeknek elhalványodnia?
Hux félretette a bögrét, és megdörgölte a szemeit a csuklójával, aztán visszasüppedt a párnákba. Ez volt a gála napja: a programot gondosan el kell terveznie és meg kell szerveznie. Túl régóta nem volt ilyenen, a munkája egyszerűen nem engedte, de nem tehették meg, hogy ne hívják meg. Szűk körű rendezvény volt, ez viszont pontosan azt jelentette, hogy csak az igazán fontos emberek lesznek jelen, akik előtt semmiképp sem szerepelhet le. Ren kockázatot jelentett, de még kínosabb volna egy ilyen társaság előtt egyedül mutatkoznia - valóságos sértés a házigazdának. Csak remélhette, hogy Ren szót fog fogadni neki, ez volt az izgalmas az egészben, de épp ezért fennállt annak a veszélye, hogy valaki kihozza a lovagot a sodrából, és a szezon botránya majd levakarhatatlanul Hux nevéhez tapad.
A matrac besüppedt mellette. Felpislogott: Ren leült az ágy szélére, aztán rövid megfontolás után lefeküdt melléje. Hux az oldalára hengeredett.
- A karjaiban hozott ide este - kérdezte érdesen -, vagy az Erő segítségével lebegtetett? Ne válaszoljon.
- Hogy aludt?
- Maga mikor alszik?
- Aggódik?
Hux felhorkant. Ren közelebb fészkelődött, és a homlokát nekitámasztotta Hux vállának. Ő hagyta.
- Ez az én köntösöm.
- Hümm.
- Milyen rendszer ez?
- Heh?
- A térképen. Nem ismerem fel.
- Ah? - Ren a lábával intett a holocsillagok irányába. - Valahol ott van Luke Skywalker.
- Szóval - mondta Hux, ahogy az ujjait Ren hátára fektette -, rámeditált arra, hogy hol lehet? Tud ilyet?
- Nem, az… Azon gondolkoztam, és aztán meg a Mesterrel beszélgettem.
Hux megrezzent. Millicent méltatlankodva odébbment, és belemászott inkább Ren képébe.
- Valami hír?
- Semmi lényegi.
- Szóval csak úgy… eldumálgattak, hah?
Ren bágyadtan magához húzta Millicentet, és az orcáját a hasára fektette.
- A kiképzésemről volt szó. Tanított. Régen nem így volt, régen beszélt velem. Rendesen. Egy hang állandóan a fejemben, egyidős velem, meg sem… Eleinte nem is tudtam megkülönböztetni a sajátomtól, tudja, attól a hangtól, amit az ember mindig hall, amikor elront valamit és ami azt mondja, “semmi baj.”
Hux a hajába markolt, és finoman hátrafeszítette, hogy Ren rá nézzen. Millicent elsprintelt.
- Mi történt utána?
- Idegenebb lett és öregebb. Már nem hallgatott meg, én voltam a soros, hogy figyeljek. Vezetett. Neki köszönhetek mindent. Ő teremtett. Elsőnek olyan volt, mint egy titkos barát, aztán olyan, mint egy isten… Igen, mint egy isten…
- Hiányozna önnek? - kérdezte Hux hangsúlytalanul.
Ren elmosolyodott.
- Legyőzte a halált, Hux. Rájött, hogy hogyan kell. Tisztában van az ön tervével, és mégis ott tartja közel. Talán meg akar halni. Talán szeretné, hogy végre kitalálja valaki. Nem tudhatom. A tervei tudhatatlanok.
- Mi lesz, ha meg akar ölni engem?
- Nem - vágta rá Ren. - Azt nem tenné meg. Magának megvan a szerepe.
- És mi lesz, ha beteljesítem? Mi lesz, ha ön beteljesíti a magáét?
Ren felszusszant.
- A Ren a saját hatalmával táplálja, gyógyítja, gondozza. Arra mindig szüksége lesz.
- “A” Ren.
Ren hunyorított.
- Ugye tudja, hogy mindannyiunkat így hívnak? A lovagokat?
- Be kell vallanom - mondta Hux férfiasan -, hogy nem tudtam.
Ren röviden felnevetett, azzal a meglepett és erőltetett nevetéssel, amit Hux néha halott tőle.
- Szeretem, amikor így szólít. Emlékeztet rá, hová tartozom.
- Hozzám tartozik - bukott ki Huxból; nem romantikus vallomásnak szánta, hanem birtoknyilatkozatnak, de Ren megcsókolta.
Szóval.
Aztán ott hevert Ren alatt, szétvetett combokkal, és csak kóstolgatta, csókról-csókra  (kávé és Hanava), köztük a takaró pilletolla. Ren a csuklóit lefogta a feje felett, durván a matracnak szorítva őket, és a párnát fölgyűrte.
Elakadt a mozdulatban.
- Várjon - mondta.
- Pont kezdett érdekes lenni.
Ren elengedte, és a sarkain hátraülve egy kristályt vett a kezébe. Föltartotta a derengő fénybe, aztán Huxra tekintett.
- Maga ezeket ott tartja a párnája alatt? - faggatta holtra válva.
Hux fintorogva felült, és megdörgölte a tarkóját.
- Hova kellett volna tennem őket?
- Ez még hibás is. Nincsenek különös, ühh, álmai?
- Az álmaimmal minden tökéletesen rendben van - vágta rá Hux fegyelmezetten.
A kristály Ren szétterpesztett ujjai fölött lebegett.
- Be kéne fejeznem őket.
- A jelek szerint Snoke toleranciája pontosan addig terjed, hogy nekiálljunk közösen farigcsálni fegyvereket.
- Nem, aaa… Nem szabadott volna belépnie a Templomba, de most már nem baj. - A markába zárta a kristályt. Az ujjai közül vörös fény tört elő. - Igaza van. Magához tartozom. Azt akarom, hogy minden, ami az enyém, az öné is legyen, hogy szabadon élhessen a hatalmammal, a testemmel, velem. Nem érdekel, mit szólnak mások. - Megismételte: - Nem érdekel.


Huxot sajnos nagyon érdekelte, mit szólnak mások. Az este elkerülhetetlenül elérkezett, és ő a tükör előtt toporgott. A díszegyenruha kifogástalan volt: az ezredesek kékje arany vállapokkal, asszimetrikus gombsorral, bíbor díszszalaggal és vastag övvel; fényes csizma kísérte és félvállas köpönyeg, a kitüntetései a szíve felett, de valahogy hunyorítania kellett, hogy a tükörből ne az álombeli önmaga nézzen vissza. Az arcát simára borotválta, a haját hátraszántotta, és a mondanivalóját gyakorolta mormogva:
- Hux ezredes. Ilyen fiatalon, igen. “Mi a titka?” Vannak, akik idejében elérik az álmaikat, ha maga nem tartozik közéjük, az csak az ön hibája. Italt?
Millicent a függöny rojtjaival volt elfoglalva, Ren pedig elbarikádozta magát a fürdőkabinba nagyjából háromnegyed órája.
Hux lehunyta a szemét, és vett három mély lélegzetet.
Amikor föltekintett, Ren tükörképével meredt szembe.
Lassan fordult meg.
A lakosztályt csak a lángok ragyogták be. Ren a fényükben jelenésnek tetszett: aranyszegéllyel hímzett, könnyű fátyolt viselt, ami háromszög-alakban az orra vonaláig esett le. A földig omló ruha egyszerű volt, dísztelen, de a derekát gondosan munkált fémöv szorította, amit csipkeként törtek meg. Ren az ajkait és az ujjait feketére festette. Kaján mosollyal megpördült: a hátkivágás a csípőjéig esett, a fátyol szárait stólaként vetette át erős vállán. Hux végigkövette az izmok ívét, az anyajegyek csillagrendszerét és a sebek duzzadt, varos vonalait. Ren azt kérdezte:
- Tetszik, amit lát?   
- Nincs elegendő mennyiségű vér az agyamban, hogy véleményt alkossak.


- Az ifjabbik Hux és Lord Kylo Ren - jelentette be őket a lakájként funkcionáló protokolldroid, és Ren azt dünnyögte:
- Nem értem, miért ilyen érzékeny az első nevére; Grand Moff Tarkint például úgy hívták, hogy Grand Moff Tarkin.
- Igen, de ő volt Grand Moff Tarkin.
A gálát Pat Pennelegion őrnagy egykori rezidenciáján tartották, amit Nasturtium Fair-hez hasonlóan államosítottak a Birodalom bukása után. Hux soha nem lakott a birtokon, de az apja gyakran elvitte oda, hogy megmutassa, mit veszítettek el: a hűvös folyosók ott kanyarogtak Hux gondolataiban, vakon is eligazodott volna az ízekre leltárazott szobákban, és mindig azt mondta magának, hogy betartja majd, amire az apja eskette: hogy visszaszerzi egy napon  Nasturtium Fair-t.
Nasturtium Fair ott mállott és rohadt egy szirtfokon, valaha büszke kertje betemetve és a penész felette; körbenézve Hux úgy érezte, hogy még mindig jobb sors érte, mint a Pennelegion kúriát.
A Pennelegion család öröksége kortárs galéria lett.
Hux szerette a kortárs művészetet: az egyszerű vonalakat és tömör formákat, a fényszobrokat és zajrajzokat, de a kiállított Garnib kristálybálványok sosem nyűgözték le különösebben - a művészek mindent elkövettek, hogy a nehéz kő lélegzet-könnyűnek és áttetszőnek látsszék, és Hux meg mindig azt gondolta, hogy jobb dolguk lett volna, ha eleve egy könnyű anyaggal dolgoznak.
A társaság lézengve pezsgőzgetett a roppant szalonban haloványan derengő állóasztalok körül, és a karcsú ablakok mögül undorodva bámulták az esőt. A szobrok túlvilági fényt szórtak szét, pompás csokrok omoltak és droidok rohangáltak pezsgőtálcákkal. Quenk jazz szólt, élő előadásban, laza, bágyadt ritmusokban. Huxot hat irányból támadták be, egy látványosan jól szervezett offenzíva keretében: egymás sarkát tiporták mindenféle Unwinshaw-k, Altringaxok és Forthergillek, hogy a hazatérő Huxra egy pillantást vethessenek, és persze látványosan végigmérték Rent, aki tökéletesen civilen viselkedett. A szája sarkában megbújó önelégült mosolyt kevesen értelmezték annak, amit jelentett, és a titokzatos fátylai alatt hercegi főt sejtettek (ebben nem tévedtek.) Óvatos körülményeskedéssel halmozták el, Huxot pedig feszengő tisztelettel.
Valahányszor felmerült az apja neve, kortyolt az italából.
Negyedórán belül kellemesen zúgott a feje és a gyomra égett.
- Ezredes, ilyen fiatalon! - csapta össze a kezeit Cedrin Kerr őrmester. - Az édesapja büszke lenne! Mi a titka?
- Bocsásson meg egy pillanatra - mondta Hux gálánsan meghajolva, és Rent odébb vezette a derekába karolva; a férfi sajnos rákapott, hogy  mélyen elcsevegjen mindenkivel, akit Huxnak pont alkalma lett volna eludvariaskodni a fenébe. Csak azért tette, hogy Huxot az őrületbe kergesse, és most is rákezdte:
- Cedrin, a lába hogy van?
Mire Huxnak persze muszáj volt megtorpannia, és végighallgatnia, ahogy a bicegő, őszes öreg hősi ütközetnek vázolta fel a munkahelyi balesetet, ami érte, és Ren pedig a legalkalmatlanabb pontokon morgott helyeslően, egyértelművé téve, hogy nem figyel, szóval Huxnak kellett helyette is aháznia.  
- Mihamarábbi felépülést kívánok - vágott végül közbe Hux. - Mindenképpen el kell még mesélnie az orvosi szakvéleményt is, de ha nem haragszik, várnak a…
- Orvos! - dohogott Kerr őrmester. - Mit orvos! Mindenhol csak mocsok droidok, hiányzik belőlük az emberség, meglátják, hogy valaki kificamította a karját, és viszik is amputálni!
- Mmm - mondta Ren, Hux pedig az ajkaira harapva körbenézett egy névért, amit elüvölthet, és aztán őszinte döbbenettel lehelte:
- Phasma?
Renbe karolva ezúttal némileg céltudatosabban odébb tuszkolta, míg Kerr őrmesternek pár végső bocsánatkérést vetett.
A nő a fedett erkélyről érkezett, amit kijelöltek dohányzóhelységnek; a karján egy filigrán nőt vezetett, és tiszti egyenruha volt rajta, a századosoknak kijáró ezüstszürke. Hux felé menetelt, és amikor Phasma kiszúrta a tömegben, azonnal haptákba vágta magát, és az öklét felemelve tisztelgett.
A díszszalaghoz illő vörös rúzst viselt. Hux alig ismerte fel.
- Uram!
- Pihenj. - A partnerének kezet csókolt: - Kisasszony.
- Ő a menyasszonyom, Ommatea Flembek.
Ommatea harminc körül volt, olajbarna bőrrel, lila estélyiben, a haja merészen kiengedve.
- Hux ezredes, üdvözletem.
- Szívből örvendek.
Phasma kezet nyújtott Rennek:
- Még nem találkoztunk, Phasma százados vagyok.
- Már találkoztunk, Kylo Ren vagyok.
Phasma keze a levegőben maradt, a szája meg tátva. Hux diplomatikusan Ommateán tartotta a tekintetét, és a háta mögött összefűzte a karjait.
- Mivel foglalkozik?
- Oh, asztrofizikát tanítok, jelenleg aaa, sötét anyag energiafelhasználási módjait kutatom.
- Akkor innen volt ismerős a neve: olvastam a disszertációja kivonatát a Science First-ben. Még a laikus számára is igen megkapó a fogalmazásmódja, azt kell mondjam.
Ommatea végigmérte, somolyogva.
- Aligha mondhatja magát laikusnak.
Phasma végre magához tért, és kipirulva becsatlakozott a társalgásba:
- Milyen kicsi a galaxis!
- Nem hiszem, hogy véletlen: Hux ezredes Arkanisen született.
- A családom idevalósi; felteszem, az öné is, Dr. Flembek?
- Korábban még nem láttam ilyen rendezvényeken, uram - ragyogott Phasma.
Ren Hux mellé lépett, és mintegy mellékesen átölelte. Hux tűrte, és a torkát köszörülte:
- Be kell valljam, aggódom, százados: ha ön itt van és itt vagyok jómagam, úgy az összes hozzáértő ember távozott a bázisról.
Mind a négyen felkuncogtak, aztán azonnal elhallgattak. Phasma odahajolt a menyasszonyához, és azt suttogta:
- Hux ezredes hozzáértőnek nevezett!
- Nagyon büszke vagyok rád, kicsim.
- Mikor számíthatunk a visszatértére, uram? - Phasma egyenesen a szemébe nézett, és csak egy rövid pillantást vetett Renre, aki fölött sehogy sem tért napirendre. Hux kíváncsi volt, melyik pletykát hallhatta róla: hogy egy szőrös Bothan lapul a maszk alatt, vagy hogy szétégett csonk csak.
- Hamarosan; a vakációmat töltöm itt üh, Kylóval.
- Kandúrom bemutat a hazájának - mondta Ren laposan, és mielőtt Hux meggyilkolhatta volna, Ommatea azt mondta:
- Nálunk is ez a program; sajnos a bolygó épp nem látszik az esőtől.
- Meg is lepődtem - mondta Phasma. - Az esőn nem, a vakáción igen. Éppen a közepén voltam valaminek, amikor elrendelték, hogy pihenjek.
Ommatea megdörgölte Phasma hátát, cöcögve.
- Halálra rémült szegényem, hogy leszerelik.
- Taktikai öngyilkosság lenne: Phasma százados kiemelkedő tagja az Első Rendnek.
- Köszönöm, hogy jó színben tűntet fel a jegyesem előtt, uram.
- Bármikor, szívesen.
Ismét összenevettek, kulturáltan és illedelmesen, Rent kivéve, aki látványosan unatkozni kezdett. Az agóniája közepette Hux vállának nehezedett, és biggyesztve kémlelt körbe a teremben, feltehetőleg, hogy bosszantóbb embereket keressen. Phasma továbbra sem mert tudomást venni róla, Ommatea torkán viszont leerőltették Arkanis modorát, ami megkövetelte, hogy állkapcson rúgja a kínos helyzeteket.
- Volna kedvük becsatlakozni a táncba, uraim?
Hux feltartotta a tenyerét, hogy egy szótlan félmosollyal elutasítsa, Ren viszont ezt kihasználva összefűzte az ujjaikat.
- Szabad?
- Mit játszanak?
- Quenk négyest, uram - válaszolta Phasma, és Hux felvont szemöldökkel nézett Renre.
- Menni fog, Kylo?
Ren kihívó vigyorral a parkett felé húzta. Phasmáék követték őket, kissé lemaradva, és a százados azt tátogta:
- Ő a lovag.
- Mi? Neeem!
- Ugye?!
Tíz-tizenkét négyes sorakozott fel, és amikor ők megálltak körben, Ommatea horkantva körbenézett.
- Remek. Itt rekedtem szálfák közt az erdőben.
Az első ütemek felcsendültek, mélyen, fémesen. Az énekesnő inogva markolt a szoknyájára, és a söprő dallammal együtt ringatta. Phasma átkarolta a kedvese derekát, és szerelmesen összenéztek. Hux közel vonta Rent, a balját a derekára fektetve, a jobbját a jobbjába véve.  
“Miért kell élhetetlennek lennie?”
“Miért kell megjátszania magát?”
“Ren, ön szerint hogyan működik a társaság?”
A kezdő lépések: szélesek, lendületesek. Hux vezetett. Kylo ezt nem vette egyértelműnek, és elvétette az ütemet.
“Táncolt már egyáltalán ilyet?”
“Ki tudom olvasni a körülöttünk lévők gondolataiból a koreográfiát.”
Hux üresen rábámult. Eléggé megnehezítette a dolgát, hogy Ren gyönyörű volt.
“Elviekben nem illene a partnerére néznie, ezredes.”
“Fogja be.”
Megálltak Phasmáékkal szemben; ők jobbra, a másik páros balra lépett, és sorba rendeződtek, aztán partnert cserélve lassúztak el. Hux Ommateát vezette, amihez némileg le kellett görnyednie.
- Fogadja őszinte részvétemet - mondta Ommatea, és Hux Renre sandítva fölszusszant, de a nő folytatta: - Mélyen megrendített az édesapja halálhíre. Csak futólag ismertem, az Akadémia egy projektjének keretében: intelligens férfi volt, nyílt és barátságos.
- Igen - mondta Hux. - Az volt.
- Gondoljon csak bele: hányan vannak ebben a teremben, akik neki köszönhetnek mindent?
Hux a nő vékony válla felett körbenézett: mindenütt az Első Rend díszegyenruhái és lelkes fiataljai, a Birodalom veteránjai, szédülve a zenére, pezsgő felett csevegve, a szobrok kristályfényében.
Mindenki, aki harminc alatt van, részt kellett hogy vegyen Brendol Hux programjában. Ezek itt: ezek azok, akik túlélték. Azokról senki nem beszélt, akik nem voltak ilyen szerencsések, talpraesettek vagy gerinctelenek. Ommatea talán a számaikat sem tudta.
- Csak azt akarom mondani, hogy ugyanazt látom magában, mint az apjában. Phasma fölnéz önre. Mind fölnézünk önre. Talán észre sem veszi, de mindenkire hatással van a jelenléte. - Cinkosan hunyorított. - Itt van maga Hux, és íme: mindenki egyenesebben tartja magát és szinte díszlépésben lejti a táncot. Ön az Első Rend reménysége.
Hux hálásan fejet hajtott, majd visszavezette Ommateát a négyesbe: összefűzött kezeiket középre emelve sétáltak körbe, és Ren egyre őt nézte a tündöklésben.
Nem érezte úgy, hogy az a Hux lenne, akinek Ommatea remélte és Phasma hitte. Vissza kéne találnia oda. Túl sokat volt távol, túl sokat volt dologtalan, túl sokat volt triviális dolgokkal elfoglalva --   
Ren letérdelt, a tánc ütemében, és Hux az ujjaikat összefektetve sétálta körbe, amíg Phasma és a párja a mozdulataikat tükrözte.
Amikor talpra emelkedett, a szükségesnél szenvedélyesebben vonta magához Rent, beletépve a fedetlen bőrbe. Ezt meg akarta engedni magának, csak ezt az egy dolgot az életben, akkor is, ha ócska ötlet, csak ezt, csak ezt az egy dolgot lehessen.
Korábban kellett volna megismernie.
Akkor több idejük lenne.


A tánc után frissítőkért mentek, és Hux arra a megállapításra jutott, hogy csak absztrakt koncepcióként képes eltűrni az emberiséget. Persze, fölszabadítja őket a Köztársaság jópofizó rezsimje alól bármikor, de ha a fajnak csak még egy képviselője szóba akar állni vele, akkor lehet, hogy zokogni kezd.
Phasmáék kettőse többé nem fedezte őket: Ommateát ostromgyűrűbe fogta egy tanítványa édesanyja, és Hux részvétlenül távozott a terepről. A tündöklő büféasztalnak dőlve Menkooro whiskeyt forgatott a keze ügyében, és kizónázva hallgatta Royston Munt próbálkozásait a politizálásra.
Két dolgot akart.
Az egyik: a Starkiller bázis fagyott földjére térdepelni, és előre hajolva megcsókolni, aztán megígérni neki, hogy nem hagyja el soha-soha többé.
A másik, amit egyszerre lett volna könnyebb és nehezebb kivitelezni: a lakosztályban bebújni az ágyba Rennel és a macskájával.
Furcsa lesz, ha már nem laknak együtt Rennel. Talán hiányozni fog a rumlija, és az, hogy nem lesz majd kire rászólnia, hogy ugyan, ne morzsázzon a paplanra, hogy nem lesznek olyan maguktól értetődőek a közös edzések és étkezések és a spontán szex. Szerette elnézni, ahogy az asztalkán ott pihen Ren Wookie Költészet holokönyve Fidavar Vox kötete mellett, amit ő olvasgatott szabadidejében, szerette nézni, ahogy Millicent Ren sisakjába gömbölyödve pihen.
Tudta, hogy még nincs vége, de azt is tudta, hogy ezzel az estével órákat vesztegetnek, amit kettesben tölthetnének, és aztán minden visszatér a szokott rendbe: Ren el-eltűnik a küldetéseire, neki pedig a Starkiller építésével telik majd az ideje. Többé nem lehetnek ilyen… felelőtlenek.
- Mmm - mondta Ren, Hux pedig azt:
- Aha.
És Royton Munt folytatta:
- Rettenetesen megöregedett, és olyan hirtelen! Kár érte, pedig milyen csinos pofi volt, heh?
Cedrin Kerr közbeszólt:
- Bocsánat, hogy közbeszólok, de Leia Organa sokkal több volt, mint egy csinos pofi.
Hux lassan pislogva felfogta, hogy a jelek szerint Leia Organáról volt szó. Renre sandított, aki az asztalt támasztotta egy ásványvizes flakonra markolva, talán ismét transzban, és azt motyogta:
- Hah.
- Emlékszem rá - mondta Kerr őrmester -, mintha most is látnám. Vonult velünk szembe, az egyik kezében a DH-17-es, a másikban a bátyja fénykardja. Akkor már terhes volt. Ránéztünk, és beszartunk. “Csinos pofi?” Kérem. Az a nő volt a Lázadók szuperfegyvere.
- Véletlenül sem Darth Vader - dünnyögte Royton, kifújva egy kósza tincset az arcából. Ren lassan felemelte a fejét.
- Mit mondott?
- Békén is hagyhatnánk a Köztársaságot - magyarázta Kerr őrmester hadarva -, azok a megveszekdett barmok elintézik maguknak! Nem hallgatnak egy Leia Organára, egy Caluan Emattra, és igen, kimdondom: egy Gial Ackbarra!
- Mit értett az alatt - emelte fel a hangját Ren -, hogy Darth Vader volt a Lázadók szuperfegyvere?
Páran feléjük néztek. Aztán, a példájukat követve, a fele terem. Royton Munt robosztus fickó volt, de Ren még így is bőven fölétornyosult. Royton végigmérte, látható megvetéssel, és duzzadt karjait összefűzve kijelentette:
- Vader miatt buktunk be mindent. Nekem ne mondja senki, hogy nem dolgozott végig össze a Lázadókkal, a gyerekeivel. Vader… Vader khrm, kémmm volt, nyühh… nnny…
- Nyilvánvaló? - segítette ki Ren a mondat végével. Royton előre görnyedt, a mellkasára öklözve; az italát vakon félretette, a jégkockák összecsendültek; hallani lehetett a beállt csendben.
- Roy? - kérdezte valaki élesen, és páran mögé léptek. A férfi szemei kocsonyásan kidagadtak, és a képe egészen lila lett. Tántorgó léptekkel hátrálni kezdett, iszonyodva bámulva Rent.
Ren előre nyújtotta feketére festett ujjait.
Royton a torkához kapott.
Felemelkedett. A csizmája orra még karcolta a földet, amikor az egyik vendég sikítani kezdett, eszelősen.
Ren följebb emelte. Mindenki Royton nézte, hátraszegett fejjel.
- Darth Vader - mondta Ren - nem engedett a Fénynek.
Aztán egy reccsenés következett.
Hux lehunyta a szemét, ahogy felzúgott a tömeg. Hallotta, ahogy valami súlyosan, alattomosan puffan, és ahogy aztán a vendégek hőkölve hátrálnak. A zene elpengett, egy utolsó akkorddal visszavonhatatlan csend lett.
Hux fölnézett.
Ren görnyedten állt, és Royton félrefacsarodott fejjel hevert előtte. Ren előre lépett: a csizmatalp a férfi hasába mélyedt. Felszegett állal tiporta, egyszerűen áthaladt rajta, és a fátylai suhogtak.
Valaki azt mondta:
- Vader.
Aztán mindenki letérdelt, egyesével.  
És a csend.
Ren átnézett a válla felett. Hux magán érzett minden tekintetet, ahogy elindult, Royton hulláját kikerülve, és elfogadta a felé kínált kezet. Az ujjaikat összefűzte. Izzadt volt a tenyere; René száraz és hideg. A gyomrában lüktető szívvel lépett előre, és minden egyes lépéssel-
Ba-dumm.
Ba-dumm.
Igen.
Vakítóak voltak a fények.
Az eső esett.
Ren keze ott volt a kezében, és mindenki előttük térdelt.


Végighaladtak a néptelen folyosón, szótlanul. Hux előtt minden egyszeriben olyan tisztának és élesnek tetszett, a sokk fókuszához hasonlóan. Ha most körbenézne, mindent megérthetne.
- Kérem, ne küldjön el.
Renre tekintett. A férfi megtorpant, és szembefordult vele, a fátylát hátravetve.
- Kérem - ismételte. A szemei rémültek voltak és sötétek. - Tudom, hogy megint megöltem valakit, azt nem szereti, de azt mondta, van egy olyan opcióm, hogy a bolygón maradhatok. Hadd maradjak a közelében. Maga nélkül nem, maga nélkül nem tudok együttélni ezzel, a zajjal a fejemben-
Hux a tenyerét Ren mellkasára fektette. A szemébe nézett. Aztán előre lökte.
Ren háta egy ajtónak csattant, ahogy Hux megcsókolta, a lélegzetét bitorolva: a markát a torkára zárta. Ren felnyögött, fuldokolva, és az ajtó hisszenve kitárult, mintegy magától.
Bezuhantak egy estefény-mosta galériába, és Hux a legközelebbi falnak taszította. A termet nem fűtötték: dermesztő, ázott hideg remegett, és egymás húsába menekültek előle. Hux Ren fenekére markolt, és felhúzta magához, amíg a férfi a dereka köré kulcsolta a combjait. Hux kapkodva oldotta ki az övét és elővette a merevedését.
- Nyálazza meg az ujjait.
- Hux…
- Csinálja, amit mondtam.
Ren belékarolt, és a szabad kezét a szájába vette. Hux oldalra fordulva figyelte. Ren állán és csuklóján fekete nyál csurgott le. Az ujjait aztán magába vezette.
- Nem lesz elég - zihálta.
- Nem mondja?
Lehúzta Ren súlya. Valósággal birkóztak, hogy egyensúlyban maradjanak.
- Akarja?
Ren megcsókolta. Hux felgyűrte róla a ruhát, és a bejárathoz illesztette magát. Kísérletezve körözni kezdett. Ren túlságosan szűk volt körülötte.
Centiről-centire hatolt be.
Feltépte.
Ren szárazon lihegett, az arcát Hux nyakának fektetve. Az ujjai görcsösen az egyenruha anyagába karmoltak, és azt zihálta:
- Igen. Így. Most ez kell, Hux, pontosan ez-
A fájdalom csípősen perzselt. Hux lassan, lassan belémélyedt, aztán hegyes kis döfésekkel baszni kezdte. Ren találkozott minden rohanó lökéssel, és a fejét hátravetette, villanó torokkal és kifordult szemekkel.
Hux a combjait simította, engesztelve, és lassan letérdelt. Rent a padlóra fektetve fejezte be, amit elkezdett, ugyanabban a könyörtelen ütemben.
Az orgazmusát inkább érezte megkönnyebbülésnek, mint beteljesülésnek. A szemébe könnyek szöktek. Ren a tarkóját dörgölte, kifulladva, zihálva, és a lélegzete fennakadt, ahogy Hux a sarkaira ült. Előreeső tincsei Ren mellkasát és remegő hasát simították a ruha anyagán át, aztán fedetlen combját. A csizma szárára markolva Ren lábait felemelte, és úgy hajolt az ölébe.
Mélytorokra vette.
Ren felsóhajtott, és azt mondta:
- Ó!
Hux lesütött szempillákkal dolgozott rajta, a kezét segítségül hívva. Ren felkönyökölve bámulta, meghökkent nyögésekkel, amik aztán kéjesen elmélyültek. Végül nem volt elég erő a karjaiban, hogy magát megtartsa, szűkölve zuhant hátra, amíg Hux nyalogatta és szívogatta, majd a nyelve lusta forgásával vette vissza a szájába.
Amikor Ren felszisszenve elélvezett, elgondolkozott, hogy kiköpje-e, de összességében az kellemetlenebb lenne; lenyelte, aztán a szája szélét megtörölte hüvelykkel. Felállt, és a tiszta kezével rendbe szántotta a haját.
Ren még a padlón hevert, szétvetett térdekkel, a farka nyirkosan csillogva tapadt a hasának.
- Ezt majd meg kell ismételnünk - mondta a mennyezetnek tágra nyílt szemekkel és ködös tekintettel. Hux végigmérte.
- Ne legyen telhetetlen.  


Fél órán belül egy GPE-7300 hajó fedélzetén ültek, némileg megszeppenten, Phasma kíséretében. Ommatea nem volt jelen. Ők sem lettek volna, ha Hux kommlinkjére nem érkezik egy üzenet, Snoke-tól egyenesen, halaszthatatlan koordinátákal, és ha Ren nem mered maga elé hirtelen, azt lehelve:
- Szólít a Mesterem.
A járművet egy rejtelmes pilóta vezette az Első Rend öltözetében, aki  Killric Yarként mutatkozott be, és akiről Hux még nem hallott soha életében.
A légkörön áttörve már biztos volt benne, hogy kivégezni viszik őket, és Phasma a szürkés-zöldes arcszínéből ítélve egyetértett.
Ren türelmetlen ritmust dobolt a talpával, és sértetten bámult Phasmára.
Phasma még mindig tartott tőle, de a demonstrációja után sem rettegett, és látványosan jobban érdekelte, hova viszik őket, minthogy Ren még mire képes.
Hux ökölbe szorított kézzel mered maga elé, és olyanokra gondolt, hogy legalább még utoljára, meg mi lesz Millicenttel, meg mi lesz Starkillerrel, és hogy vajon Ren belelát-e a jövőbe vagy sem, és melyik válasz nyugtalanítóbb a viselkedésére nézve.
A fedélzetre sötétség kúszott fel, sűrű és áttörhetetlen. A műszerfal ragyogása lüktetve vágott Hux tudatába, koncentrálj, tervezz, és Ren egy elcsukló lélegzettel markolt a kezére, Phasma pedig azt rebegte:
- Magasságos egek.
Hux arra jutott, hogy egy koncepciós perre még biztosan számíthatnak, ami bőven elegendő időt ad---
Ren rászorított az ujjaira, és a kijózanító fájdalomra reagálva Hux fölháborodottan fölpillantott. Ren nem rá nézett; Hux a tekintetét követve fölfelé meredt, a szélvédőre.
Az ajkai elnyíltak.
Előttük egy gigászi csillagromboló lebegett, szépséges ezüstben, a hajtóműi kéken égtek. 
Elfedte az eget.
A puszta tömege beborított mindent.
Killric Yar hátrafordult ültében.
- Uraim, hölgyem - jelentette -, ez itt a Finalizer.


komment: IGEN // nem

19 megjegyzés:

Nussy írta...

Az mindig jó jel, amikor olvasás közben azt mondod magadnak, hogy na, majd a kedvenc jelenteddel kezded a kommentet és ahogy előrehaladsz, egyre változik, melyik a kedvenc jelenteted. Nekem most az egész fejezet lett a kedvenc jelentem. Úristen.
Kivételesen nem fogok üvölteni, de csak mert már üvöltöttem sokszor. Ez cseppet sem vesz el a fejezet értékéből és jelentékenységéből. Amennyire az előző fejezet fejbe csapott és a földön fekve még belém is rúgott párat, a mostani átkarolt és Millicentet a hónom alá dugva betakargatott a dunyhába. (és közben pedig mik mentek a felszín alatt! de mik! dominancia harcok! adok-kapok-játszmák! soha véget nem érő önámítás! jaj!)

Értékelem, hogy ezt volt a fluff fejezet, még ha... még ha. A kristályok végett kapott látomások, a különböző Rey-víziók miatt most izgulhatunk mindannyian, és nagyon tetszik, hogy a kitérők ellenére vasmarokkal tartod egyben a regény szerkezetét (a múltkori fejezet egy kicsit szétesősebb volt, persze annak is megvolt a hangulata [de a Tipocás jelenet még mindig traumatizál, innen is köszi]).

A lényeg nekem: Ren ruhája, ÚRISTEN. Hogy elmentek és szabattak maguknak ruhát és Ren kibaszott DÍVA, istenem! Tökéletesen hoztad a Kylo Amidalát, amiért hatalmasra dagadt a szívem: bekönnyeztem olvasás közben ;u; Akkora kis izé ez a férfi és Hux baromira rá van állva, és nem tudom, meddig lehet ezt húzni kettőjük között, és már most fáj minden.

Az is annyira ők, hogy a legboldogabb időszakukat egy viharverte, durva és vad bolygón töltik, mintha csak ennyi járna nekik és nem több. Amúgy ez a fejezet a "Hux megengede" jegyében telt és nem tudom, akarom-e látni, milyen lesz, az, amikor már nem engedi meg Rennek, hogy Ren legyen (vagy amikor Ren már nem kér engedélyt, ismét). Ez kicsit szomorú. Ami Vapas jelenléte például sokkal kevésbé hatott fenyegetően, mint maga a tény, hogy sehogy sem jutnak dűlőre egymással. (Ren tud Vapasról, igaz? Szerencsétlen.)

Aztán. Szeretnék arról fanartot, ahogy Phasma csinos, vörös rúzzsal kent szája tátva marad, a keze a levegőben lóg és csak zúg a fejében, hogy "Kylo Ren, Kylo Ren, KYLO REN" ; isteni pillanatkép :D És ahogy kipirul, és ahogy ragyog... És a kis menyasszonya, aki asztrofizikus!! Minden, Suci, minden <3

Ren halálos kilépője az estről megkoronázta... megkoronázott mindent. Nagyon szeretem, hogy Hux adja a rendíthetetlent, a hideg számítót, de amikor magam előtt láttam, hogy a saját nyirkos kezét temeti Renébe és reszket a szíve egyszerre a hatalomtól, amit Ren ad a kezébe, de a kétségtől is, hogy ezt a hatalmat nem értheti és teljesen az övé sem lesz soha, ahogy Ren sem az övé teljesen, bármit is állít. Ez vonzza és taszítja, és mintha a kettő közötti állapotban toporogna állandóan. Huxnak éppen ez a gyenge pontja - persze Ren megtesz bármit, hogy dicséretet vívjon ki (és ez a nyílt sóvárgása nyilvánvalóan gyengeség), de az élete a parancsok teljesítése nyomán szépen lassan leképezte a metódust, hogy ha jól végzi a munkáját, jutalmat érdemel, és ez neki jó - addig Huxnál azt érzem, hogy elveszett; mintha nem értené, mit vár az élettől - hogy hiába irányít és parancsol, valami elhamvad mélyen. (?) Nem tudom, ezt most sikerült-e értelmesen megfogalmaznom, egyszerűen arról van szó, hogy Ren irányíthatatlan, fegyelmezetlen életében sokkal több tudatos öröm telik, mint Hux pontosan kiszámított, megtervezett életében, és érdekes látni, amint ezzel Hux időről időre szembesül. [És itt akkor vissza is csatolhatnék arra, hogy Hux valójában nem is annyira szilárd, mint ahogy mutatja, hanem forrong és hasad a lelke mélyén - azt a lázas beszédet a TFA végén csak egy szenvedélyes ember mondhatja úgy.]

És végül a Finalizer... Nagyon vártam. Mi lesz még itt! Izgalom és ármány, csendes elhamvadás! Sírni fogok.

NAGYON KÖSZÖNÖM!

Raistlin írta...

NUSSY én nekem repes a szívem. Szálldogál. Lebeg. Annyira nagyon köszönöm, elmondhatatlanul sokat jelent.

És, öhm, ühm. Szóval. Előfordulhat hogy nem jutunk el a felvillanó jövőképekig (vagy látomásokig) (vagy álmokig) -- nem akarom kánonizálni, hogy konkrét jövő-e, vagy az adott jelenük jövője, amit éppen megteremtenek, és később torzulhat-e vagy enyhülhet, bár persze megvannak a saját ötleteim; de az a legszebb, ha minden olvasó magának dönti el a jelentésüket és jelentőségüket, és akkor lehet az, hogy Huxnak profetikus rémálmai vannak a sok Erő hatására vagy az a véglet, hogy idősíkokat szétszakítva keresik és üldözik egymást Rennel; nem akarom majd lezárni, azzal a lényegük kopna el. Szegény Hux számára is megfoghatatlanok. Nagyon szeretem benne, hogy annyira fél a transzcendensről, hogy még regisztrálni sem hajlandó ezt a félelmet, és valami vákuum marad az érzéseiben (kíváncsi vagyok, ez változni fog-e).

A Kylo Amidalával megint az volt hogy "túl sok fandom headcanon megint ami totál hiteltelenné teheti a történetet vagy kizökkenthet de KELL" és úgy éreztem, hogy logikus, ahogy beszéltük is, Kylónak ez a kis köztársosági ötlete arról, hogy hogyan kell kinézni csinibe' és tudja hogy milyen hatással van Huxra és imádja ha páváskodhat. Kicsi díszbuzim.

Akiknek az a domestic fluff hogy egymás agyára mennek összezárva egy hotelszobában. Talán egy ponton elvergődtek volna egy operába vagy egy étterembe (bármennyire is az van hogy egyikük sem rajong az étkezésért) de ez most tényleg a honeymoon-szakasz Kylux módiban, amikor csak ők ketten vannak egy (sötét, hideg, nedves) univerzumban és próbálják felfogni a másikat; talán engem az fog meg az egészben, hogy annyira keveset tudnak, de annyi mindent éreznek. (Még Hux is, ha nem is csillámos szerelmet, de rengeteg dolog zajlik benne.) Valahogy nem sikerül lefutniuk ezeket a "és melyik a kedvenc izéd" köröket és még mindig olyan, mintha két fenevad körözne egymás körül, néha a másik húsába tépve.

Ren szerintem sejti Vapasit, de (egyelőre) nem mer utána nézni, mert nem akarja tudni, ahogy te is mondtad, köztük nagyon sok minden az önámításra épít. Az viszont nem véletlen, hogy akkor szólal meg, amikor Hux vele levelezik, és hogy addig meg ott angstol az ablakban mert Hux gondolatban csúnyát mondott róla :( (és naná hogy arra fókuszál ahelyett hogy Hux a fejezet 80%-ban el van ájulva tőle)

A Phasma-fanart nekem is kéne, érzéseim vannak szegény nőre. Menekülnie kéne a kis jegyesével el jó, jó messzire.
Csak ne imádna katona lenni ennyire.

Raistlin írta...


És szebben írtad meg az utolsó jelenet lényegét mint én! :D (Írj dolgokat, Anna. Csak mondom. Halkan.) Huxnál szerintem talán az a legijesztőbb, hogy mind álomemperor!hux mind öltözködömahotelben!hux egy olyan férfit lát a tükörben, aki elért mindent. És onnan hogy mész tovább, érted? (Megkockáztatom, lehet, hogy terapeutikus lesz neki Starkiller, mert az egész élete egy kiküzdött siker.) Persze, mindig készen áll a következő lépésre, és kvázi így kipipálja az életeseményeit, hogy na meg volt ezis, kérem a következőt, de még telhetetlenség vagy mohóság sincs benne mert így... egyszerűen kihagyta a Mi Leszek Ha Nagy Leszek dologból pont azt, amit korábban Rennek mond, hogy minden ember és minden lény boldog akar lenni. Eldöntötte, hogy na majd akkor boldog lesz, ha mindent teljesít, és nem fog gyanút, hogy az egész élete ez a tompa zúgás a néha felfutó fanfárokkal, amíg Renben pedig ott pulzál ez a carpe diem és kiszívja az élet velejét; Hux Tupperware dobozokban félreteszi alkalmasabb időkre és porcióra osztja. Ez egy nagyon disturbing metafora. De Hux valahogy sosincs ott. (Megütsz, ha azt mondom, hogy örökre ott maradt Tipoca egy inkubátorában?) Nem tudom, mi történne, ha Rennek sikerülne áttörnie ezt a Huxot körülvevő tompa, sajgó burkot, vagy ha ő kiverné a könyökével; keletkeztek repedések; de talán nem tudna életben maradni nélküle.

Nem tudom, nem-e hülyeség-e mindez, amit most leírtam (ezért jó regényt írni inkább, mert akkor annyi értelmezés marad :D) mert Huxot annyiféleképpen lehet megközelíteni, és nem jelenteném mondjuk ki róla, hogy "Hux predestináltan boldogtalan" de azt se mondanám, hogy ühh... lehet valaha boldog. Annyira egy igazságtalanul izgalmas karakter a nyomorult hat perces képernyőidejével. [A kapcsolata Rennel pedig pillanatról-pillanatra változik és totál definiálhatatlan és én erre csak azt mondom hogy hálefuckinglúja; generálhatok villanásokat de sose lesz az egész egészében látható, mert a fragmentáltság az eleme és hogy mindig van valami a sorok között köztük.]

Névtelen írta...

Sokszor nem merek megjegyzést írni, mert mások olyan szép hosszan megfogalmazzák az érzéseiket, én meg csak így a boldogságtól mámorosan fetrengek az ágyamon ettől az egész történetedtől. Egyszerűen imádom az egészet, annyira fantasztikusan és személyiséghűen ábrázolod a karaktereidet, hogy az hihetetlen. Egyszerűen lehetetlen lenne olyan részt mondanom, hogy 'na ez volt a kedvenc' vagy ' na ezen kicsit változtathattál volna'. A Kylo Amidala-s dologgal teljesen megvettél. Itt a szívem. Vidd. Gyorsan. Folytatásért epedezem. Imádlak.

Raistlin írta...

NÉVTELENKE, én pedig ettől a gyönyörű kommenttől fetrengek a konyhapadlón hörögve; a komment olyan, mint a csoki, nem örül az ember kevésbé egy sportszeletnyinek mint egy doboz Raffaellónak mert mindegyik másmilyen és másért finom és másért esik jól. (Fantasztikus hasonlataim vannak ám!)
Semmi sem melengetheti jobban a lelkem, minthogy karakterhűnek érzed csórikáimat, számomra ez a legfontosabb, és annyira nagyon örülök, hogy boldoggá tehetlek ezzel a történettel és elmesélhetem neked. Köszönöm, hogy vagy, köszönöm, hogy olvasol, és hadd ölellek meg *megölel*
Alig várom, hogy a folytatást is megoszthassam veletek~~

Ella írta...

ÉN MOST ANNYIRA ZOKOGOK
miért
miért van együtt mással is Hux, mikor annyira gyönyörűek ;u;
Kylo az anyajegyeivel, Hux a szeplőivel... #apöttyösazigazi
Annyira láttam magam előtt a táncolós jelenetet, istenem. Szerintem nagyon fantasztikusan mennek neked a táncjelenet-leírások, pl. mikor Natasha és Ed táncol, meg Wanda Maximoff balettozik, azok a részek is eszméletlenek.
Phasmáék meg hogy lehetnek ennyire imádnivalóak, istenem *w*
És szegény Hux, hogy mindenki az apjával dobálózik, már esküszöm, hogy sajnálom csórikámat. De hogy néha csak úgy rajta felejti a tekintetét Kylón, az milyen édes már.
Szívtelen dögök, de megérdemlik egymást, hajjaj <3
Ne haragudj, hogy csapongok, de a te történeteid mindig szétszaggatnak, és utána darabkáról darabkára kell összeraknom magamat újra. Köszönöm, hogy olvashattam! *ölel*

Raistlin írta...

ELLA, a csapongás kifejezetten hízelgő (én legalábbis onnan tudom, hogy olyasvalamit olvastam, ami tényleg tetszett, ha nem tudok két kohézív mondatot összerakni utána :D)
Nem mondanám, hogy Hux és a mérnök úr együtt vannak, inkább hogy flörtöl a függetlensége feltartásának érdekében, no meg tényleg csak úgy belekeveredett, és Kylo messze volt és kérdéses volt látja-e még valaha... illene tényleg abbahagynia. Legalább lekezelő. Bár nála az a flört.

Pötyös a pötyössel, zsák a foltját - kár, hogy szegény Huxeyt nem éri elég napfény, hogy az arcán is látszódjon. Kylo sírna gyönyörében.

És juj, nagyon köszönöm! ;u; Imádok táncokat írni (ki gondolta volna :D) ehhez viszont most nem használtam referenciát, mert űrtánc, hát (kötetlen nemi szerepek! nincs igazi domináns fél! egyszerre keringő és jazz és lassúzás és barokk társastánc! fuck yes!) -- szóval kitalált táncot leírni külön kihívás volt, és nagyon örülök, hogy működött.

Phasmáék reményt adnak, hogy vannak egészséges és boldog kapcsolatok ebben a galaxisban.

Szívtelendögék meg szenvelegjenek csak egymás iránt, muhahaha.

THE MEDIC írta...

Halihó!

Rögtön az elején, az álom után, annyira aranyos volt a vigyorogva felülésező Kylo és az őt bámuló még félig kótyagos Hux, hogy majd' elfelejtettem, hogy a két jómadár nem is tegeződik.

Most így mellékesen, de akartam már mondani hamarabb is: tábornok helyett ezredest írsz. Sokkal elegánsabban hangzik, ha más is a rangfokozat :D

Az a leírás az egyik kedvencem, ahol Ren a kandallónál járkál, és csak úgy árad belőle a nemesség. ...A Disney-hercegnős viccek most nem illenek ide, úgy érzem.

[Valahol találtam errefelé egy typót; azt írtad, "vigyzzva elengedte".]

És hogy most maradhat-e a szegény cicus a szobában, vagy sem... :'D Szerintem mondjuk jól döntöttek. És utána a kristályok megint! A kristályokat szeretem. Akkor is, ha rémálmai lesznek tőle Huxnak. :c

Az egész gála-jelenet meg úgy tökéletes, ahogy kitaláltad. Az Amidala-öltözék nekem is gyengepontom, úgy elég durván, szóval külön köszönet mert imádtam. (Szabad kérdezni, hogy saját-e a ruha, vagy van felkutatható fanart? ouo) Aztán az a Kerr őrmester tiszta olyan mint a néni akit minap hallottam panaszkodni a buszon, a modern technológia "borzalmairól"... :'D No meg ott van Phasma. ÉS A MENYASSZONYA. Aki asztrofizikus. Hát minimum nevezzenek el egy csillagot róla meg Phasmáról ezek után. Jaa és hívj el az esküvőre.

Az meg édes, hogy Rennek két rajongói fázisa van. a) "Legyen Halálcsillag három." b) A jelenet amit Vader rossz szövegkörnyezetben való említéséért rendez le :'D
Szerintem a gyerek nem látta a Jedi visszatér-t.

A végén, meg ahogy írtad, ott a drága Hux-szal együtt, hátravetett fejjel és kifordult szemekkel; AHEGAO KYLO, HÁT KELL ENNÉL TÖBB?

Csodás volt, mint mindig. Ezer hála. :'>


Raistlin írta...

THE MEDIC, felülésező Rent a népnek! (Oké ha az én ágyamnál művelné le ezt sikítva lefújnám a poroltóval, de részletkérdés) A lényeg hogy ők buzik. [Vagy biszex(ek).]

Azért írok ezredest tábornok helyett, mert csórikám még csak ezredes :D (Ez igen hamar meg fog változni.) Persze az első fejezet szapora rang-váltásaihoz képest ennél most nagyon leragadt, de amikor elkezdtük, akkor még csak ifj. Hux alhadnagy volt, és trükkös lett az idővonal, mert az évek múlását csak a változó rangjai mutatták; az ezredest (a regény szerint) félig-meddig Rennek köszönheti, úgyhogy ő szereti hozzávágni, hogy emlékeztesse rá, hogy a protekciójának köszönhetően került Hux Snoke figyelmébe. Az egyenruhája is a colonel-kék még: http://i.imgur.com/ee7fA37.jpg
Szóval amikor a regény elkezdődik, Kylo nagyjából 20-21 éves, Hux pedig 25-26.

Kylo a kedvenc Disney-hercegnőm nekem is.

És köszönöm a typokiemelést, javítom (így jár aki mobilon ír, előadáson, a pad alatt)

Az Amidala-öltözék saját terv; a fekete ujj indiai tradíció, az övet pedig Daenerys Targaryen öve ihlette (c'mon, Kylo totál Targaryen): https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/46/cc/4f/46cc4fde7afad3dc195334b13d20388f.jpg
((az egész cucc jól állna Rennek. dekoltázs and all that. de azért szerintem nem vállalná be. egyelőre. :DD))
Megpróbáltam lerajzolni, de sajnos csak krumplit tudok jól rajzolni.

Nagyon bizonytalan voltam, hogy a gála jelenet túl fanfic-szerű lesz, úgyhogy hatalmas megkönnebbyülés olvasni, hogy ilyen szép fogadtatásra talált ;u; Az esküvőre hivatalosan is meg vagy hívva!

Fanboy!Kylo pedig szerintem - szóval talán pont ez a vicces, hogy a galaxisban szerintem egy ember tudja, mi történt Luke és Vader közt, és az Luke. A kívülálló szemszöéből még a megbodlogult Royton föltevése is jogos; és bár Luke elég nyilvánosan és elég szomorúan tette máglyára Vader holttestét, nem hiszem, hogy a galaxis minden sarkába elhíresztelte, mi ment végbe. Kylo valószínűleg tudott volna, de minden joga megvan rá, hogy hazugságnak gondolja (vagy Snoke azt sugallja, hogy bizony az), vagy Luke mentegetőzésének. Leia szerintem soha nem bocsátott meg vadernek, szóval az anyjától elve egy elég más sztorit hallott, és van egy olyan érzésem, hogy Han meg nagy röhögő sztoriban adta elő hogy Nagyapád Mekkora Szar Alak Mibe Házasodtam.

Utána kellett néznem, mi az az ahegao.
Új világ nyílt meg előttem.

Nagyon köszönöm a kommentet!

littlemissprimadonna írta...

Jézus Isten. Vagy mi van itt. Mindegy.
Nagyon, nagyon szeretem, amikor Kylo extravagánsan elegáns ruhákban van.
Ha Phasma menyasszonyáról nem derül ki, hogy titokban embereket tálal fel nagyon extrém módokon, csalódott leszek. Igazából nem kell, hogy kiderüljön róla. Elég ha úgy van.
Egyet kell értenem Huxszal: mi lesz Millicenttel? O.o

Raistlin írta...

Nyugalom, a macska nélkül Hux nem megy sehova. Meghalni sem.
Kylóhoz a regény végén majd megint mellékelhetek egy teljes fashion-katalógust. Pedig Huxey is kitett magáért: http://therealmcgee.tumblr.com/post/140435697224/star-wars-regency-au-general-hux-with-bonus ((bár valószínűleg kis nyomógombokkal az érmék helyett :D))
Phasma menyasszonyában szerintem az a legmegrázóbb, hogy egy kedves, értelmes, tündéri ember, még csak nem is fanatikus, érted, de ezeregy százalékih biztos benne, hogy az Első Rendnek totál igaza van, és így nagy kerek szemekkel néz rád, hogy "mert most azt akarjuk, hogy demokrácia legyen...? meg _idegenek_ vezető pozíciókban...?" aztán levágja a szendvics héját Phasmának amit elcsomizik neki az újabb hadjáratára.

C írta...

Nagyon tetszik. Várom a folytatást. Vagy, ha kiadod, megveszem.

Raistlin írta...

Mickey egér személyesen jönne és lelocsolna benzinnel ha pénzt akarnék szerezni bármiből ami Disney
a folytatás lehet, hogy egy picit csúszni fog (hurrá a vizsgaidőszaknak!) de nagy fordulatok várhatóak cserébe ;u;

C írta...

A Disney barkácsolt egy fásult, nehézkes sztorit, amibe te életet leheltél. Én neked adom inkább.

Raistlin írta...

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...

EPISODE VII. THE SLASH STRIKES BACK

(tatata-taa-taa-tatata-taaa....)
Finn a felépülését követően nekiállt újraszervezni az Ellenállást kedvese, Poe oldalán, amíg Leia Organa útra kélt a férje exével, Landóval, valamint Luke Skywalkerrel és élettársával, Wedge Antilles-el, hogy leszámoljanak az Első Renddel. Az ellenség súlyosan megsínylette a Starkiller bázis elvesztését, de Hux tábornok számára talán még ijesztőbb gondolat volt egykori kedvese, Kylo Ren elvesztése. A tragédia újra összehozta őket, mely így félelmetes fenyegetést jelent a hamvaiból feléledt Jedi rendnek. Az ifjú Rey-re vár a feladat, hogy csatlakozzék Leia bosszúhadjáratához, és szétrúgja ismét Kylo Ren seggét.
(TA-TA-TATAAAA)
Jessika, a tehetséges pilóta mindeközben nagy bejelentést tervez....

*kamera le*
*űrhajó bolygó előtt el*
JESS: Rey, leszel a feleségem?
*REY, Kylo Ren-t körberugdosva a padlón* He?

Detti írta...

Szervusz!

Szokás szerint volt egy kupac idézetem, meg egy másik kupac, amihez nem volt idézet, de nagyon tetszett és el akartam mesélni, hogy mennyire nagyon, de sajnos mivel "jutalomfalat" jelleggel meghagytam magamnak a fejezetet az első adag érettségi utánra, ráadásul jó későn álltam neki, így agyam már nem maradt ahhoz, hogy közérthetővé formázzam, ezért csak jelentkezem, hogy (kevéssé meglepően vagy akár változatosan) imádtam, bár Hux párkapcsolati krízisébe egy kicsit belehaltam, mert ez már nekem fáj, ahogy próbálja lerendezni magában a dolgot. Meg, ha egészen őszinte akarok lenni, a látomások is fájtak, meg a birtoklás- és parancsolásmániája, meg "- Boldogabb ember volna, ha semmit nem hallana. / Ren mosolya keserű volt és fájdalmas. / - Ez így van.", meg... Fluff-fejezet, hm?
Annyit viszont muszáj ehhez kapcsolódóan kiemelnem, hogy Kylo és a telepátia mennyire lenyűgöz, hogy mennyire magától értetődően használja, és mennyire természetesen jönnek az akaratlan üzenetek is. Nem tudom, miért fogott ez meg engem annyira, de nagyon szeretem.
Meg akkor már azt is hozzáteszem, hogy tervben állt innét ("- Ezredes, ilyen fiatalon! - csapta össze a kezeit Cedrin Kerr őrmester. - Az édesapja büszke lenne! Mi a titka?") kiidézni a komplett jelenetet a táncig. Tele volt aranyköpésekkel az összes szereplő részéről. Meg a kapcsolatrendszerek, édes istenem. Szerintem ebben a regényben az a kedvencem, ahogy az egyes szereplők egymáshoz viszonyulnak, és ebbe most értelemszerűen nem csak Kyluxékat értem bele. Ilyen kifacsart kapcsolatokat, mint az ex-Birodalomban, hát, keresve sem...
Hű, ez kezd egyre töredékesebb lenni, megyek aludni az esti mese után, azzal mindenki jobban jár. Köszönöm, hogy olvashattam!

Raistlin írta...

DETTI, hősies érettségizőm, nem tudom elnyekeregni, mennyit jelent, hogy a sztorit szántad magadnak jutalomnak ;A; Nagyon örülök, hogy nem okozott csalódást - megérdemled a hajrá után. Közben. Közepette.

Ellenben kikérem magamnak, ez... fluff! Hát mindenki boldogtalan! Vagy hát. Istenem, nagyon érdekelne, van-e olyan univerzum, ahol ez a két szerencsétlen hülye megengedi magának. Bár pont az a szívszorító benne, mennyire működik így (és mennyire nem) de hogy mennyire adott minden hogy ez az elcseszett vonatkatasztrófa, ami a viszonyuk, mégis működjön, mert mindkettejük csak a másikat akarja az élettől ((meg galaktikus világuralmat és örökségbeteljesítéseket, de hát.))

Kylo telepátiáját imádom - első nézésre úgy gondoltam, hogy nagyon erőlködnie kell hozzá, mint a vallatásoknál, de már az első újranézésnél egyértelművé vált, hogy akaratlanul is hall dolgokat - mint ahogy megneszeli Finn árulását. Szóval szerencsétlenem tényleg túl sokat tud. Én is sötét helyekre mennék ettől. Nem állítom, hogy lemészárolnék nagyon sok jedit vagy bármi joga volt arra, amit művelt, de... a kiakadását értem.

És annyira örülök, hogy a báljelenet működött! Féltem, hogy túl fanfic-szagú lesz, de az én kedvenc témám is a szereplőgárda dinamikája, amihez meg akartam egy Nagy Társas Eseményt. Nagyon izgalmas benépesíteni ezt a galaxist, és köszönöm, hogy olvasod~!

Névtelen írta...

Én is élek ám még, csak... ez néha illúziónak tűnik.

És beletetted Galen Mareket. Bevallom, annyira nem vagyok benne a Behind The Scenes TFA-nek, hogy most tudjam, hogy ez szándékos volt a részükről (bizonyára), vagy egybeesés (nem hinném), szóval happy.

Aztán meg "semmit sem tört össze, kivételesen, de az egész szobát jó ölnyivel odébb tette az Erőkitöréseivel." Biztosan mondtam már, de a kedvenc headcanonjaim egyike.

"Ren a kezét emelte. Vörös villámok cikáztak fel." Ez meg a másik, no de miért vörös? Zsenge ifjúkorom emléke, hogy Jacen Solonak tényleg volt, és ahogy néztem a filmet, rögtön ez ugrott be, hogy igen-igen, de tényleg, ez kell neki, annyira illik hozzá egy a kontrállálatlan, puszta atomjaira lecsupaszított energia, hogy bőgni fogok, ha nem lesz kánon.

"Legyőzte a halált, Hux. Rájött, hogy hogyan kell." Ezt meg pont a Ceasefire-ben olvastam először és kilóra megvett, de a Darth Plagueis dologról egyelőre nincs határozott véleményem.

Science First. Meghaltam.

"Kandúrom bemutat a hazájának - mondta Ren laposan." Ezen főleg.

“Ki tudom olvasni a körülöttünk lévők gondolataiból a koreográfiát.” Már a maradék reinkarnációimat is elhasználtam rá.

Leiát imádom. I-má-dom. Erről jutott eszembe, hogyha Ben Organa Skywalker Solo lenne, akkor a monogramja... BOSS. Biztosan imádná.

Ezen meg én is gondolkodtam, hogy vajon mit tud Kylo nagyapóról, és főleg, mit nem, már csak azért is, mert így vagy úgy, de nagyapó Jediként halt meg. Ezek után nekem minimum furcsa, hogy meg sem próbált (nem akart? nem tudott?) kapcsolatba lépni kisunokával, hogy ugyan már, nem lesz ez így jó. Persze Kylo múltja igazából alapból hiányzott. Talán majd a 8-9-ben.

Ezekkel a látomásokkal egyébként mindig elbűvölsz, ami nálam kifejezetten nagy szó.

Köszönöm, hogy olvashattam!

Emma

"héliummá alakított hidrogénből 8.7 x 10^44 JÉ energiát nyer!" Köszönöm.

Raistlin írta...

Egyetlen Emmám, szia itt! ;u;
A Starkiller bázisról azt mondták, hogy hommage annak, hogy a kezdeti forgatókönyvekben ez volt Luke vezetékneve (Mark Hamill hivatkozik is rá Starkillerként az egyik híres-hirhedt dedikált kártyán), de van egy in-universe Marek is, és... talán még lenne is értelme, hogy az Első Rend miért használja a nevét. Az én verzióm ez :D #Can'tEscapeTheGay
((és nagyon bosszant amikor mindenféle ficekben Hux-ra hivatkoznak Starkillerként.))

Az Inappropiate Use of the Force meg a kedvenc dolgom ((és az is hogy Kylo egyszerre Prof X és Magneto)) és szikrázó!Kylót a népnek.

Snoke-ot tekintve pedig... referálok én itt a Darth Plagueis teória felé, de nem vagyok biztos benne, a halhatatlanság viszont számomra valahogy első látásra hozzátartozott a karakterhez, van ez a morbid időtlensége, amit a script is kifejez, ősöreg de van valami zavarbaejtően fiatal benne.

Nagyon büszke vagyok Huxra, hogy nem gyilkolta meg Rent a bálon egy fogpiszkálóval. [Is this love? :D]

A BOSS monorgamon meg ordítva meghalok. Pláne, mivel még mindig duzzogok, hogy miért csak simán Solo. (Bár mondjuk lehet, hogy van hatezer neve, Ben Chewbacca Lando Luke Naberrie R2 Organa-Solo. Szépen cseng.)

A romlás hipotézise ficben eljátszom erőszellem!Anakin ötletével; szerintem... rosszul szólítja? Mármint Darth Vaderhez fordul. De csak Anakin Skywalker élte túl. És ezeknek a szimbolikus identitás.haláloknak mindig nagy súlya van az SW-univerzumban. Talán Snoke elhitette vele, hogy a szomorú arcú férfi, aki megjelenik előtte, imposztor, a Fény kísértése, és a nagyapja majd akkor lép csak kapcsolatba vele, ha méltó lesz. Ezt eléggé kinézném Snoke-ból.

Nagyon-nagyon köszönöm a kommentet és nem utolsósorban, a technonyelv-segítséget (remélem mindenki érzi milyen elegánsan oldottam meg hogy Joules-nak ne kelljen léteznie :'D)

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS