a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. április 15.

PSYCHOMᐃCHIᐃ

Negyedik rész. Írás közben valamiért elég sokat hallgattam [ezt]. Hux nem értene egyet a döntésemmel.

PSYCHOMᐃCHIᐃ


iv.


Hux ott állt a Legfőbb Vezér színe előtt. Úgy négy-öt fokos dőlésszögben kiingott néha; ennek az a sajátságos vírus volt az oka, amit feltehetőleg Ilumon szedett magára, és ami pajkos kihívást okozott a medikus droidoknak. A megfázás és a láz legüdébb tüneteit ötvözte általános kimerültséggel és intenzív szédüléssel, amit Hux égi jelnek vett, és az örömére vehemensen vetette magát a munkájába - még vehemensebben, mint amúgy szokta. Szipogva és krákogva osztogatta a parancsokat és a mondatait diszkrét orrfújással zárta.
Égő, száraz szemekkel hunyorgott fel a hologram kinagyított képére. Tudta, hogy hiba volna érdeklődnie, hogy van Ren, tehát nem tette. A tanácsterem dermesztő magánnyal ölelte körbe.
- Örömmel értesültem róla, hogy a Fegyver építési munkálatai a terveket túlszárnyalva haladnak. Bár szerény volt a jelentéseiben, ez vitathatatlanul az ön érdeme, ezredes.
- Mindent megteszek, hogy szolgáljam az Első Rendet.
Lehet, hogy Ren meghalt. Amikor utoljára látta, nem volt valami jó passzban, enyhén szólva.
A Legfőbb Vezér a karfára markolva valósággal belehajolt Hux impasszív aurájába. Ő állta a szemkontaktust, az ajkait összeszorítva és szelíden szipogva.
- Valóban megtenne mindent, ezredes? - kérdezte Snoke, és Hux gyomra beleremegett. Lassan felelt:
- Bármit és mindent, amiről úgy érzem, szükségeltetik a Rend céljainak beteljesítéséhez.
Snoke elmosolyodott. Iszonyú mosoly volt. Az ujjai ritmust doboltak. Topp-tipp-topp-tapp-tapp.
- Tehát ragaszkodik a döntéshozatal jogához.
- Nem lennék tiszt, ha nem tennék így, uram.
- Mégis azt állítja magáról, hogy az Első Rendet szolgálja.
Hux fejet hajtott, és a világ egy pillanatra zúgó fehérségbe sajdult. Snoke csontkezei a trón szélén: topp-tipp-topp-tapp-tipp.
- Az Első Rend mindannyiunknál nagyobb - mondta Hux. - Egyetlen ember nem tudja helyreállítani a világegyetem rendjét. Egy összetartó kollektíva már igen, amennyiben megfelelően képzettek.
- Mikor volt “rendben” a világegyetem?
- A Birodalom idején. Szükségszerű változásokat természetesen eszközölnék.
Snoke hátrahúzódott, és a félhomályba mosódott. A kezei végre ernyedten csüngtek le, és elégedetten meredt a földre, Hux pondrónyi képére előtte.  
- Nagyon jó. Épp ebben kérem a segítségét: hozzuk vissza a Birodalom dicsőségét. Töröljük el az Első Rend szégyenét.
- Parancs, uram.
- Méltatlan alakok vannak vezető pozícióban, előkelő rangokban. Meg tudná nevezni őket?
Hux fintorgott, meglepetten.
- A nevük nem számít. A fajuk már igen, ugye?
- Nem emberek - bólintott Snoke. - Látom, követi a gondolatmenetemet.
- Azt akarja, hogy kiiktassam őket.
- Tökéletes.
- Ha szabad kérdeznem, miért tűrtük meg őket eddig?
- A tolerancia látszata. Propaganda. Nevezze, ahogy akarja.
- Engedelmével, nem fog bizalmatlanságot szülni, ha az Első Rend lemészárolja a saját vezetőit?
- Mivel kezdődik a győzelem, ha nem a leggyengébb láncszemek megtörésével?
- Showbusiness - bukott ki Huxból. Snoke széttárta a karjait.
- Nézzen körbe. Nézzen magára. Az egyenruhák. A díszfelvonulások. A zászlók, a hajók. Az egész egy show, de a diadalunk valós és az elveink igazak.
- Nem várhatom el, hogy megmagyarázza az indítékait - közölte Hux. Nem bírta tovább hallgatni. - Adja ki a parancsot, és én engedelmeskedem neki.
- Mit tenne, ha a maga neve is a kiirtandók közt szerepelne, ezredes?
- A helyes válasz az lenne, hogy elővenném a pisztolyomat, és főbe lőném magamat.
- De nem tenné meg, ugye?
- Az életem annál értékesebb a Rendnek; mondjuk ki, nélkülözhetetlen. Ezzel ön is tisztában van. Én vagyok a legjobb katonája.
Nem tudta, Snoke meghallotta-e a fenyegetést a hangjában. Az orra nagyon be volt dugulva. Snoke töprengve méregette, aztán alig láthatóan biccentett.
- A részletek a kommlinkjén fogják várni. Egyedül fog utazni.
Hux megrezzent. Rekedten kezdte:
- Ami az Ilumi esetet illeti…
- Tartott ön valaha kutyát, ezredes?
Nem a kérdés maga zökkentette ki, hanem Snoke hanghordozása. Már-már derűsen faggatta.
- Uram? - köhögött fel.
- Ha a legkiválóbb vérebe elcsatangol - mondta Snoke -, nem a kutyában van a hiba: a lánc nem volt elég szoros. Távozhat.
- Nem fog csalódni bennem, uram. Soha.


A shiftje végeztével visszatért a hálókörletébe. A ruháiba beleragadt a hó és a fertőtlenítő steril szaga, és nyomorúságosan vacogott. Töltött magának kétujjnyi johriani whiskeyt, és az egyenöltözetet levetve felöltözött egy vastag, barna pulóverbe; az alsónadrág és a zokni maradt, így mászott az ágyába, négykézláb és szánalmasan. A jobbja még mindig fásliban. A térdeibe karolva a whiskeyt kortyolgatta, körülötte a takaró gubója, és a kommlinken előtte az első áldozata.  
Nnyrt'fon vezérőrnagy. Minden csillag nyugosztalja.
Hux kénytelen volt beismerni, hogy Snoke kifogott rajta. Az írásos parancsnak hála lehetetlen volt, hogy a puccsot valaha ellene használja - Snoke magával rántaná a bukásba, most, hogy bizonyíthatóan ő lett a végrehajtója. Minél közelebb engedi, minél magasabb rangot ad neki, annál többen fogják asszociálni a Legfőbb Vezérrel, és ha ellene törnek, Huxnak is vállalnia kell a következményeket; ergo garantálnia kell, hogy Snoke rezsimje törhetetlen legyen. Nem lázadhat ellene, belátható időn belül semmiképpen.  
A szájában lassan körbeforgatott egy maró kortyot. A matracra pillantott; Ren itt aludt.
Ostoba,” gondolta, ahogy a poharat félrerakta. “Ostoba, ostoba.”
Snoke  öt ciklus felkészülési időt adott. Addigra föl kell épülnie. Addigra el kell intéznie, hogy a Fegyver építése a személyes jelenléte nélkül is rendben menjen, és a rohamosztagosok képzése is tovább haladjon a megfelelő ütemben.
Az apja jutott eszébe. Lázálom lenne? Szinte ott állt előtte, ahogy ő a párás poharat szorította a homlokának, és éppen javában lehordta:
- ...hogy átveszed az ötleteimet, és kritikává torzítod a rendszer ellen, talán Lázadót neveltem? Egy Lázadó szemetet?
Szakállas, szörnyű alak, a kifogástalan egyenruhájában, magas és nagydarab.
(Papa, papa, papa.)
Ahogy a karjait nyújtotta, hogy vegye a nyakába:
- Hoppá, papa.
Volt idő, hogy felkapta, egészen magasra, és megtartotta - amikor biztonságot jelentett az illata, amikor mormogó, mély szava álomba csitította.
- A yavini csatában elpusztult a Birodalom legfontosabb fegyvere; abban az évben születtél te, és akkor tudtam, hogy hinnem kell a jövőben, hogy semmi nincs veszve. Nagy dolgokat viszel majd végbe, gyermekem.   
Hogy is volt? A halála előtti napokban vallotta:
- Mindent érted tettem, de azt ne várd el tőlem, hogy szeresselek. Csak arra kértelek, hogy hadd legyek rád büszke.
- Mindent teljesítettem. Minden tesztet kiváló eredménnyel végeztem.  Kitüntetéses diploma, summa cum laude, és…
(Papa, ne.)
A fények migrénesen élesek voltak. Az apja az ágya szélén ült, ott volt vele a szobában; Hux a fülében a kísértet lélegzete reszelős és nehézkes:
- Jó katona vagy, és pocsék alak. Becsvágyó. Vad. Túlbuzgó. Az új Birodalom élére egy ember kell, nem a legjobban sikerült kísérletem. Miben különbözöl a rohamosztagosaimtól? Mi vagy te nekem? Soha nem lesz nagyobb eredményed, mint a vérem és a nevem. Sohasem.


Hux meghúzta a ravaszt. A lézersugár hangtalanul villant. Ő egy háztetőn bádogján hasalt, vele szemben, átellenben Nnyit'fon irodájának ablaka.
Tudott róla apró és felesleges dolgokat. Nézte, ahogy az agyveleje kiloccsan, fel a fémes falra, és elernyedő ujjai közül a földre koppan a datapadje. Hux megfogalmazta valamiféle félkész nekrológban: Nnyrt'fon ki nem állhatta a szénsavas üdítőket, imádta a favicceket, volt egy törzshelye Ord Mantellen, félte Kylo Rent, és egy K0-5D droidra spórolt éppen, amikor Hux utoljára beszélt vele.
A puskát szétszerelte. A fém még forró volt a kezében, a bőrkesztyűn keresztül is szinte perzselte. Kiengedte a fogai közé szorított lélegzetet.
Hát.
Eggyel kevesebb.  


A kyberkristályok utaztak vele: bázisról-bázisra, bolygóról-bolygóra. Azt mondta magának, hogy túl értékesek, hogy felügyelet nélkül legyenek. Esténként forgatta őket a tenyerében. Volt egy kedvence, ami pirosnak tetszett, de ha a megfelelő szögben tartotta, kéken verte vissza a fényeket.
Piszkosul hiányzott neki minden, amit a hónapokká hízlalt hetek elvettek tőle, de fegyelmezettebb volt annál és felkészültebb, hogy ezen keseregjen.
Azt tette, amit elvártak tőle.
Azt tette, amit tennie kellett.
Minden rendben, amíg cselekedhet - amíg nem hajszolják oda békebeli papírtologatónak.
Aznap este Belazurán szállt meg. Körülötte zöldellő hegyek. A kényelmes kis hotel ablaka egy tündöklő tóra nézett, aminek a felszínén hajók sodródtak méltóságos sorokban. Lampionok égtek, esteli fények, és az oldalán heverve, kristállyal a kezében figyelte a kikötői tömeget, a csellengő lényeket és embereket, akiknek a zaja nem jutott hozzá fel; az ablaküveg szigetelte, és a légkeverő mesterséges, csendes levegőt permetezett.  Ott volt egy kibérelt vákuumban, tőle három szobányira egy vérbe fagyott hulla, és a fák felett sikló légikocsikat nézve eltöprengett, miért is vágyott ide valaha, a szabadba, a tavaszba.
Elképzelte, hogy a nap felkel, és felzabál maga körül mindent; hogy virradatra Vörös Óriás lesz, hatalmas és éhes, és a hajnalt csodáló nyaralók rettegve figyelik, ahogy nő, növekszik, míg hotizonttól-horizontig mindent láng borít.


Álmában ott volt a barlangban. Minden olyan volt, ahogy emlékezett, csak a nézőpont változott meg; látta térdelni Rent, de alig ismerte fel. Nem figyelt. Önmagát nézte, delejezetten, mintha nem is maga lenne: egy férfi fekete szőrmében, a haja izzott a sötétben, szigorú volt a fintora és a szemei szinte áttetszőek. Fényszemcsék övezték és valami más is, a sóvárgás aurája, mint feromonos szag, és akkor értette meg - ez Ren szemszöge - Ren talán tizenöt éves, és az arcán feszülő mohó vigyor neki szólt, nem a kőnek.
Kinyúlt érte.
Akarom. Kérem.


Hux felriadt, fájdalmasan mereven. A felnőtt Ren volt az eszében, ahogy a csípőjét mozgatni kezdte, a lepedőt az öklébe gyűrte, és érezte őt maga alatt és maga körül, ahogy félig még az álomban a matracot baszta. Ren epekedő tekintete, ahogy a szemei ködösen fölfénylettek, többet akart és még többet, mintha lehetetlen volna betelni vele, csak nyüszített érte, “ezredes, ezredes.”
Ha tehette volna, közel öleli, az arcát a nyakába temeti és önkívületbe kényszeríti - ha Ren vele lett volna, akkor a tempót révülten lassúra fogja, talán a kielégülését is megtagadja, csak elkényezteti, közel a csúcsig, és aztán elhúzódik és figyeli, ahogy Ren tehetetlenül, zihálva vergődik, és próbálja magán meghamisítani az ő érintését - de nem lenne elég, Ren csak frusztráltan mozgatná magában ki-be az ujjait, és ő megtiltaná neki, hogy az ölébe nyúljon és a farkára markoljon.
Elképzelte Ren arcán leperegni a könyörgő könnyeket, elképzelte, hogyan esedezne - tudta, hogy nem engedne. Azt kérdezné tőle:
- Ígéri, hogy a jövőben mindent megtesz, hogy a kedvemre tegyen? Hogy nem rendez több jelenetet?
Nem számítana, Ren mennyire ki lenne szolgáltatva; a szája sarkában ott volna a dac vonala, egy újabb sánc Huxnak, amit meg kell hódítania; Rent nem elég legyőzni, Rent le kell igázni és össze kell törni.


Az orgazmusa keltette fel.
Nos.
Ez várható volt, a körülményeket tekintve. Izoláció, meg minden - megváltozott élethelyzet - a válasz ez lenne.
A lepedőt lehúzta és élére hajtogatta, aztán alávetette magát a fertőtlenítőkabin akaratának. Mire megborotválkozott, már ismét önmaga volt. A haját félrefésülte; a szokott frizurája túlságosan árulkodó lenne. Selymes, fekete felsőt öltött, asszimetrikus kabátot, szűk nadrágot, átvetette a vállán a csomagot, és kicsekkolt.
Az állomáson ott várta a Marauder-típusú naszád lopakodó,  viharvert fekete-vörös színekben. Ötvenkét fős személyzet, és ő volt az egyetlen ember - már olyan régóta csak droidok vették körbe, hogy szinte várta, hogy egy napon bináris csipogásba kezdjen.
A fedélzetre lépve a táskáját ledobta a földre. A lézerpuska súlyosan csattant, és egy T3 egység máris ott volt, hogy odébb pakolja. A híd rácsai rezegtek a léptei alatt. A karjait hátul összefonva haladt, és némán nézte, hogy a legénység mindent megold nélküle: a kettes hyperhajtómű üzembe lépett, a turbólézer használatra készen felmelegedett, rajtolás, három, kettő, egy.  
- Ma-haww.
Hux megtorpant. A naszád a kifutópályán haladt, és neki el kellett volna érnie a legközelebbi ülőhelyet, hogy a kilövésnél ne maradjon hátra emlékbe egyik belsőszerve sem. Körbenézett, aztán pedig le, és a rácson át látta, hogy a földszintről rábámul egy kurta macska.
- Ma-haww - ismételte a potyautas. Ő szitkokat fojtva rohant, és aztán dübörögve, kettesével szedte a lépcsőfokokat. Piros fények gyulladtak, amik arra emlékeztettek minden biológiai utast, hogy most már igazán szíjazzák be magukat. Térdre vágódva felnyalábolta a macskát, és pont volt ideje arra, hogy a szabad kezével megkapaszkodjon egy alkalmas rúdban.
A kilövés ereje a falnak taszította; a tüdejéből kiszorult a levegő, és kuporogva szorította a mellkasához a kisállatot.
- Mindjárt elérjük a zéró gét - magyarázta neki -, ugrunk hiperűrbe, és minden rendben lesz. Addig maradj veszteg, kérlek.
A macska ránézett, riadt szemekkel és lesunyt fülekkel. Világos, vörös csíkjai voltak és homokszínű bundája, a nyakába masni csomózva. Puha volt és kecses, elegáns, jól táplált. Nőstény. Talán két éves, emberi léptékkel. Hux vigasztalóan megdörgölte az állát ujjbütyökkel.
- Hogy kerülsz ide, ha a szabad kérdeznem?   
- Mühürrr.
- És szerinted ez elfogadható magyarázat, hah?
Összenéztek. A cicának barátságos, barna szemei voltak. Hux hunyorított, aztán lassan pislogott.
- Hruff.
A hajó orra előre billent, és ennek örömére egy doboz csúszott Hux látóterébe, drámai lassúsággal. Indigókék volt, beléfúrt lyukakkal és egy foszlott szalaggal, és pontosan úgy festett, mint amiből egy macska kiverekedte magát nemrégiben. Hux követte a tekintetével, ahogy méltóságteljesen végigsiklott a fedélzeten, és tudta, valami végzetes bizonyossággal érezte, hogy nem szabad majd megnéznie, mi van még benne.
A macska nem maradhat.
Az első lakott bolygón örökbe adja egy szerető családnak. Előbb elviszi egy orvoshoz, biztos, ami biztos.
Zöld fény pislákolt fel. A nyomás lezuhant Hux mellkasáról.
A macska dorombolt.


draaga tisztelt hux ezr


h vannagyon sokat gondolok magaara haragszik meeg maar laatom h hol hibaaztam
a beeke hazugsag csak a szenvedeely van a beeket vaagynom ostoba
sokat kell meeg tanulnom de a mester boolcsesseege vezet
a sootetsegbool vagyok es a feenybool de ebben a vilaagban eelek a szabaalyait nem szeghetem meg soha toobet magaaval feeluton talaalkoztam maga tudja merre tart iraanyitson engem de az eroo oosvenyein egyeduul kell mennem nagyon feelek h elteevedek de tudom megszaabtak a leepteimet a mester a joovoobe tekintett ees laatta a gyoozelmemet
abbana vilaagban akarok eelni amit maga eepit fel hux tudom h ott meglenne a helyem maga mellett
ne taaszitson el veegleg erre keerem de kellett most a koonyoortelenseege ez volt a legteljesebb irgalom mert magaanyunk hoonapjaiban megtapasztaltam a vaagyat ees ez hajt
a szenvedeelybool nyerek eroot az eroobol hatalmat a hatalommal diadalomat
rendelkezzen velem ees megadok mindent amieert a sziive meelyen esedzik
akarom magaat viszontlaatasunk ooraja koozeliit ees een boldog leszek igen
szaggasson szeejjel
h tetszik az ajaandeekom maga jutott eszembe a macskaarool fuuggetlen szabad tiszta nemes vad ugyanolyan fancsali arca van mint magaanak
az oonee, az oonee, az oonee mindig kylo
ui szerelmes vagyok magaaba tudnia kell h iigy eerzek


Hux eldöntötte, hogy meg fogja gyilkolni Kylo Rent. Az elhatározás békével töltötte el. Könnyen meglehet, hogy a következő célpontja helyére képzelte, amikor a lézersugár tüzelt, és előfordulhat, hogy el-elmeditált a kép felett, amint a torkán tipor a csizmájával, és hallgatja, hogy a csontok roppannak és a tüdőlebenyek horpadva beomlanak.  
Először is: a küldeményhez mellékelt levelet Ren valamiért képtelen volt megkomponálni aurebesh írásrendszerben - dathomiri szimbólumokat használt helyette, de a galaktikus nyelvre kényszerítette őket, ami egy teljességgel önkényes rendszert eredményezett: a misztikus rúnák a rájuk való dathomiri szó kezdőbetűjét voltak hivatottak indikálni, amiket összeolvasva kijöttek a standard nyelvű szavak; de mivel nem minden hang egyezett meg a két nyelvben, Ren helyenként különösen kreatív lett, és egymásra halmozta őket, amit Hux első nekifutásra például úgy értelmezett, hogy “kígyó, a fején gyertyatartóval.”  
Amikor végre sikerült föltörnie az üzenetet, azt kívánta, bár ne járt volna sikerrel, és azon töprengett, hosszasan és kényszeredetten, hogy egyáltalán mi szükség volt a rejtjelekre - kételkedett benne, hogy Ren olyan előrelátó lenne, hogy lépéseket tett, nehogy illetéktelen kezekbe jut az üzenet; diszgráfiája még lehet.  
Nem tudta, hogyan került fel a csomag a Conquest fedélzetére, de ezt a gondolatot azon nyomban archiválta, hogy majd később kínlódjon rajta.
A lényeg: két bevetés között rohangálhatott macskaalomért és alomtálcáért, aminél tovább nem jutott el évszázadok technikai fejlődése.  Ott kompromittálta magát Corellia egy örökmozgó hipermarketében, és sorban állt az önkiszolgáló pultnál, csak hogy fizethessen a fekhelyért, kaparóoszlopért, játéklabdáért, pórázért, samponért, prémium eledelért és keféért, amit mellékelt a befektetéséhez. A vállát lehúzta a lézerpuska súlya, feszült volt és a velejéig fáradt; lassan megfordult a tudatában, hogy dezertálhatna, hogy senki nem állíthatná meg, ha fogná magát, és egyszerűen elsétálna, mert nem néznék ki belőle, és már örökre nyoma veszne a Külső Peremen, mire észre térnek.
- Nem vagyok fejvadász - mondta később a macskának -, és nem vagyok Ren kitartott szeretője sem. A bázison lenne a helyem. Bele fogok őrülni ebbe.


Hetek teltek el, és különös dologra lett figyelmes. Valahányszor visszatért a Conquestre, és belépett a kongóan üres hálókörletbe - tizenkét emeletes ágy egymás hátán, és csak az egyik volt bevetve - olyan volt, mintha hazaérkezne. A macska ott toporgott, és purrogva, nyávogva rótt le a bokája körül hevenyészett hurkokat, amíg Hux fel nem karolta.
Nem azért áldozta az életét az Első Rendnek, hogy a napjait így töltse, arra várva, hogy a nyakába bújjon a macskája. Csatákat kéne vezényelnie, de ott voltak megdermedve ebben a hazug békében, és a hidegháború jege nem tört fel - nem követhette a szemeivel a repedéseket, ahogy a Fegyver felépült, csak a pusztulást látta: önkezűleg tizedelte a nehezen összetoborozott sereget.
Semmi baja nem volt a nem-emberekkel. Semmi személyes. Voltak köztük szörnyű lények és megbízhatóak és remekek, és ebben a tekintetben épp olyanok voltak, mint az emberek. Idióták és hiperintelligensek. Tudta persze, hogy az Első Rend hivatalos álláspontja nem ez. Tudta, Snoke mire játszik - hogy majd elkezdik ismét hirdetni, hogy minden más faj alávaló, kapzsi, hazug csaló.
És ez rendben volt.
Hux ember volt. No: az emberek csapatában játszott. Ha devlikk lenne, a devlikkek túlélésért küzdene. Az embereknek legalább volt esélye, és ez pont a felsőbbrendűségi komplexusokban rejlett. Ez olyasvalami volt, amit a Köztársaság szégyellt, és nyaktörő igyekezettel próbáltak jogokat adni minden tébláboló teremtménynek, és végső soron pont ez lehetetlenítette el a rendszerüket.
A demokrácia emberek közt még működhetne, tegyük fel. De lehetetlen, hogy minden lény, minden bolygó és minden rendszer érdekeit képviselje.
Az Első Rend nem kísérelné meg a lehetetlent. Az Első Rend rendet tenne, és a felszíni látszat helyett valós békére törekedne. Ha ahhoz az a történet kell, hogy a dicsőséget egyedül az emberek érdemlik meg - ám legyen. Az ideológiánál semmi sem lehet hasznosabb vagy veszélyesebb.
Talán a vallás. Talán olyasvalaki, mint Ren…  
(Szerelmes vagyok magába. Tudnia kell, hogy így érzek.)
A hátán heverve a plafonra meredt. A világítást fél százalékra vette. Paranoid lett. Alakokat látott a sötétben. Nem jó jel. A Conquest a gyerekkorára emlékeztette, az első éveire. Más gyerekek szörnyeket kerestek az ágyuk alatt. Ő lázadó harcosokat.
Száműzetésben voltak. Tudta, hogyha rájuk találnak, mindenkit lemészárolnak. Az apja mondta. Ott voltak a végtelen vacsorák, a hosszú asztalok, a fontos felnőttek cseveje. Ő volt a fedélzeten az egyetlen, aki nem töltötte be a tizennégyet, aki járni és beszélni is ott tanult meg, és örökre a csillagok vonulását figyelte.
Egyszer rajtuk ütöttek. Emlékezett, hogy egy idegen nő fölemelte, és valaki ordított vele:
- Vigyétek innen a kisfiút!
Ő rúgkapált, karmolt, harapott, vonaglott. A talajon elesett harcosok. Tudta, hogyha a Lázadók túszul ejtik, mi következik. Információkat akarnak majd tőle. Kínozzák. Kivéreztetik. És ami rosszabb: mindent, amit tud, megszereznek tőle, bárhogy küzd ellene. Alig múlt négy éves. Alig valamire emlékezett.
Emlékezett, ahogy az apja jött velük szembe, a kereszttűzben; a villanó lézerekre és a férfi eltökélt tekintetére. Egyenesen vonalban haladt, felszegett fejjel. Arcizma se rezzent, ahogy sugárnyalábot robbantott a nő fejébe, aki őt fedezékbe vitte. Ő a karjait nyújtotta:
- Hoppá, papa. Emelj fel.  
Brendol Hux felkapta, egészen magasra. A vállán a gyermeke és a kezében a fegyvere, az ellenség felé menetelt - és győzedelmeskedett.
A macska rákunkorodott Hux mellkasára. Ő elmerengve simogatta, az ujjait a bundájába fúrva, és álomba csitította.
Még nem nevezte el. Nem merte. Nem döntött arról, megtartja-e.
Rennek nem volt joga arra, hogy a gondjaira bízza. Egy élő állatot adni ajándékba - micsoda felelőtlen, kicsinyes tett. Gyűlölte érte, és gyűlölte azt a szánalmas, esdeklő levelet, amit hozzá mellékelt, gyűlölte és irigyelte.
A kristályok ott volt a párna alatt. A leghülyébb hely, ahová tehette őket, és Ren pedig ott volt a bordái ketrecében - igen - a leghülyébb hely, ahová tehette.


Másnap hajnalban a Legfőbb Vezér a színe elé idézte. Hux bizakodva készült fel: talán végre, végre feloldozást nyer. A szíve a gyomrában lüktetett. Idáig csak írott eligazításokat kapott a kommlinken, amiket - nyilván - még csak nem is Snoke maga gépelt. Ez néha töprengésre késztette: a maga részéről soha nem akart annyira fontos lenni, hogy ne kelljen tennie semmit sem.
Jelzésértékkel egyenruhát viselt, ahogy a Conquest holokamrájához lépdelt. Késett, épp csak pár kiszámított tizedmásodpercet, elegendő időt ahhoz, hogy úgy érezze, nem teljességgel kiszolgáltatott a Vezér kényének-kedvének;  hogy a hazahívását, ha valóban az vár rá, ne kegyként, hanem kiérdemelt jussként vehesse át.
Vigyázzba állt. A terem szűkösnek tetszett a Fegyver tanácsbarlangjához képest, lehangolóan szürke volt, és az évek során félig-meddig raktárrá vedlett. Hux diszkréten úgy helyezkedett, hogy a háttérbe halmozott alkatrészkazal takarásban legyen.
A fejét leszegte, amint földerengett a trón képe. Rögvest észrevette, hogy a Conquest nem használt nagyítást - életnagyságban a trón teljesen szokványos méretű volt, olyan, amibe ő is kényelmesen lecsücsülhetne, ha úgy hozza úri kedve.  
Csak hogy valaki más ült ott helyette.
Nem nevezte volna feltétlenül ülésnek. Ren fetrengett. Hosszú lábai a karfáról kalimpáltak le, a tarkóját kényesen felékelte, és lassan Huxra nézett. Lefegyverző volt a pillantása és veszélyes.
- Üdvözletem.
- Megölte a Mesterét? - bukott ki Huxból önkéntelen. Ren értetlenkedve vette szemügyre: újra és újra bejárta a tekintete, mintha kortyról-kortyra kóstolná. Hux a maga részéről mindent megtett, hogy az arca kifejezéstelen legyen. A mustrája végeztével Ren azt kérdezte:
- Ugyan, miért tennék olyat?
Hux udvariasan köhintett.
- Hát nem tudom, az előző Mestere ellen vezet hajtóvadászatot mostanság, vagy sem?
- Az más - fészkelődött Ren, és megnyalta az ajkait. - Soványabb, mint emlékeztem. Eszik rendesen?
- Hol van Snoke?
- Alszik, jó? Alszik. Szüksége van a pihenésre. A teste gyönge.
- Maga idézett meg?
- Nem válaszolt az üzenetemre.
Volt egy kis csend. Huxon volt a sor, hogy végigmérje rendesen. Bolond Ren. Nem szabadott volna ennyire gyönyörűnek lennie. A hologram azt az illúziót keltette, hogyha Hux kinyújtaná a karját, hozzá érhetne, végigkövethetné az árnyakat a szeme alatt, a cserepes ajkakat, lehetősége lenne, hogy letekintsen a szemei legmélyére; megtehetné, hogy a kezeit a fényes tincsek közé temesse és az ujjbegyein érezze, Ren bőre hogyan hevül fel.
A hologramra meredt, a karjait hátul összefűzve.  
- Nem tudom, mit akart hallani tőlem.
- Beismerem - szabadkozott Ren -, hogy érzelmileg némileg felindult állapotban komponáltam. Az egyik szertartásunk után volt. Ilyenkor a tudat mélyéből sok mindent felszabadul.
Hux félrebiccentett fejjel kérdezte:
- Tehát visszavonja, amiket leírt benne?
- Nem - vágta rá Ren, és hangsúlytalanul hozzátette: - Ha megijesztettem vele, vállalom a felelősséget.    
Hux felnevetett. A hang rövid volt és éles.
- Ennyire hülyének néz engem? Dehogy “vállalja a felelősséget,” Ren. Nem változott meg.
- Dehogyisnem.  
- És még mindig nem veszi észre, hogy nem azt kértem.
Ren szemei elkerekedtek; egy pillanat volt, aztán a vonásaira nyugalmat erőltetett, és felküzdötte magát már-már ülő helyzetbe, a tenyerét a térdeire fektetve. A combjait enyhén elterpesztette.
- Hogy tetszett az ajándékom?
- Miért küldte?
- Nem küldhetek csak úgy ajándékot a fiúmnak?
- Már miért volnék a fiúja?
- Mert kedvel - mondta Ren csendesen. Hux az orrán át vett egy éles lélegzetet.
- Ren.
- Nem múlt el. Látom. Érzem. Ez elég bizonyíték, nem? Mindkettőnknek. Meddig akarja még magát álltatni, hogy ez nem jelent…
- Én meghoztam egy döntést.
- Figyeljen - csattant fel Ren. A hangja mély volt és könyörtelen, és talpra emelkedett. - Figyeljen. Nem teheti ezt velem. Saját magával sem. Nem legyen hipokrita.  A bőröm alatt viszket a frusztrációja a küldetései miatt. A fejemben kong az árulása. A nyelvem alatt a vágya. Nem is kell olvasnom a gondolataiban. Meddig tagad még meg magától mindent, amit akar, és veti alá magát…
- Ez a felnőttkor ismérve, Ren - szakította félbe szelíden. - Felismerjük, hogy nem kapunk meg mindent, amit szeretnénk. Felismerjük, hogy nem kell mindent megszereznünk, ami csábít.
- A nevemen szólított - bukott ki Renből. - Azt mondta, visszatérhetek, ha erősebb leszek, megígérte nekem, és…
- És maga kiérdemelte? - Hux felvonta a szemöldökét. - Bátor volt és ügyes, úgyhogy a szíve választottja végre az öné lehet? Ne nevettessen. Ez nem ilyen. Ó, remek. Ne bőgjön nekem.
Ren reszketve állt előtte - ezer és ezer és ezerszer ezer fényévnyire - a szeme sarkába éles, dühödt könnyek szöktek. Mennyire szép volt így, ahogy a cseppek a hosszú pillákon remegtek és az ajkai megfeszültek; olyan fiatalnak tűnt; olyan törékenynek.
- Kylo Ren - mondta Hux gyöngéden. - Nézzen ide.
És tessék: emésztő düh a tekintetében, sebzett és sértett és nem adja fel.  
- Térjen vissza hozzám erősebben - ismételte. - Ne változzon meg. Fejlődjön. Haladjon azon a hülye ösvényen. Amíg visszatartom, nem lehetek maga mellett. Ne higgye, hogy én vagyok minden ereje. Acélozódjon meg. Hanyagolja a dühkitöréseket. Tanuljon meg újra járni a saját lábain, mielőtt hozzám futna. Azt akarom, hogy az Első Rend legyen a prioritása, hogy a kompetenciáját ne kockáztassa a személyem miatt. Ha a Mestere szólítja, el fog hozzá menni. Ha csatába vezénylik, haladéktalanul jelentkezik, és a legjobb képessége szerint teljesít. Felejtse el azt az ötletet, hogy kevesebb nélkülem. Ez a kényszerű szeparáció hiszem, hogy mindkettőnknek jót tett. Átgondoltam pár… dolgot. Ami köztünk van, az túlnőtt rajtunk: igaza van abban, hogy nem kezelhetem többé futó viszonyként. Így döntöttem: nem érem be kevesebbel, mint mindennel, Ren. - Közelebb lépett. - Adja hát a legjobb verzióját nekem.
A tenyerét Ren arcára fektette. Tudta, lehetetlen, hogy érezze, Ren mégis belehajolt az érintésébe egy lassú lélegzettel. A válla megereszkedett és remegett.
Nem szólalt meg.
Hux elmerengve figyelte.
- Ren?
- Ühh… igen?
- A macska neve Millicent.
Hátralépett. A hívás megszakadt - Ren felragyogott és kihunyt - és Hux ott maradt a holokamrában, remélve, hogy minden szükséges szót kiejtett.


Minden névről azt gondolta aztán, hogy az lesz az utolsó.
Vagy a következő.
Vagy az azután következő.
Vagy az---
A Bázisról minden ciklus végén küldtek egy jelentést. Minden ciklus végén. Huxot valahol mélyen lenyűgözte és megérintette, mennyi minden mehet végzetesen tönkre ilyen relatíve rövid idő alatt.
Tönkrement a védőpajzs. Elszabadult a fantomenergia a laborban, és következésképpen szétszaggatta azt. Egy ponton véletlenül csináltak egy féregjáratot.  Phasma kapitány tűnt az egyetlen stabilan kompetens emberének; a nő jelentése csak egyszer vett tragikus fordulatot, amikor is úgy adódott, hogy az egyik örs a féregjárat közelében tartózkodott. A torony egy darabig még adást fogott a meghökkent rohamosztagosoktól, aztán beazonosíthatatlan hangok következtek, aztán néma, néma csend.
Hux a válaszaiban nem mutatott ki indulatokat. Pontosan fogalmazott és lényegretörően, valamiféle megbékélt beletörődéssel, amiért is duplán meglepte, hogy az Ami Vapasi főmérnökkel váltott üzenetek mennyire hevült hangvételűek lettek az utóbbi időben.
És nem a várható értelemben.
Ezzel azon személyek száma, akik nagyon le akartak feküdni vele a távollétében, dicső kettőre emelkedett. Nem tudta, szóljon-e róla Rennek. Egyik dolog a másikhoz vezetett. Fel sem fogta szinte, mibe keveredett - példának okáért, Vapasi főmérnök nem ordibált vele, virtuálisan vagy bárhogyan, és Hux menet közben megszokta, hogy a flört és a sértés egy és ugyanaz.
Normális esetben a Vapasi-ügy egy át(holo)szexelt estéhez vezetett volna: kisportolt fickó volt, dús, sötét hajjal és filozofikus ajkakkal, ami Huxot már korábban elgondolkoztatta volna, ha nincs azzal elfoglalva, hogy hogyan került Lord Kylo Ren az ágyába.
Hux a monogámiát mindig kényelmesebbnek tartotta, de nem hatotta meg a hűség gondolata. Rennek fájna. Őrjöngene, ha tudna róla. Vapasi akkor is halott lenne, ha Ren biztosan tudná, hogy nem láthatja Huxot soha többet.
Talán ez volt az intő jel: a gondolat, hogy Ren mikre vetemedne féltékenységében jobban feltüzelte, mint Vapasi szóviccekkel tűzdelt sextingje. Kinek kellenek merő mérnökök, amikor az ember fiának egy lovag hódol és udvarol?
Tudta, hogy véget fog vetni a Vapasi-helyzetnek és minden egyéb futó flörtnek, csak arról nem volt meggyőződve, megéri-e.  


Aztán megkapta a következő nevet.
A Zabrak hadnagy volt az, Saqrima Noscondra, valaha a közvetlen felettese; a nőt a kezdetektől fogva fárasztotta, de ezt soha nem élte ki rajta.
Hux tisztelte.
Hux nem tudta róla, hogy terhes. Képmutató volt a meglepetése; a hálókörletében ülve, Millicenttel az ölében, az arcán Noscondra tikkadó vérével ezt magyarázta magának egyre, hogy ez mindössze másfél megszakított élet. Még mennyi lesz? Szimpla matematika: Hosnian Prime lakossága egybillió főre rúg, ennek hatvanhét százaléka ember. Ha csak őket vesszük,  az hatszázhetvenmilliárd dobogó szív és forró hús és agy telve emlékekkel és csodálatos ötletekkel és középszerűekkel, lesznek köztük csecsemők, lesznek köztük terhes nők, és ő ki fogja adni a parancsot.
És vele fog bukni négy másik bolygó; és a termonukleáris robbanás után szörnyű fény fog felragyogni, ami egy évtizeden belül elhalványodik; és utána nem lesz ott többé semmi.
Ez az a világegyetem, amit ő fog létrehozni. A béke majd sugárbetegségként terjed el, és a mellkasában ott robajlik majd a diadal gombafelhője.
Nem tudta, hogy Noscondra terhes.
Hah.
Ha tudta volna, ugyanúgy meghúzza a ravaszt. És megint. És újra.
A csuklója megakadt a mozdulatban, ahogy Millicentet simogatta, az emeleteságy tetején gubbasztva. A macska megbotránkozva törleszkedett a tenyerébe, fejjel előre. Szeress, szeress, szeress.
(Anya, kérlek.)
Saqrima Noscondra és a fattya újra és újra meghalt, ahogy Hux a jelenetet lejátszotta magában. Talán ez volt a nyitja: közelharc. A lézerálló ablakok, az acélfalak. Mintha a nő számított volna arra, hogy a halál egyszer majd kopogtat.
- Hux ezredes? Micsoda kellemes meglepetés, fáradjon beljebb.
Nem volt bűntudata. Nem volt hányingere. Nem tartotta magát kevesebbre. Nem érzett bánatot vagy tompa ürességet, tapadós sötétséget, részvétet vagy ilyesmiket.
Mérges volt.
Elviselhetetlenül mérges.
Nem tájékoztatták megfelelően.
Saqrima Noscondra szülési szabadságon volt; még legalább két évig nem lett volna láb alatt; teljesen fölösleges volt meghalnia, és Hux gyűlölte a fölösleges áldozatokat.
Annak az egybilliónak és még párszázezernek - annak igen - annak lesz értelme.
A kommlinkje megrezzent.


- Gratulálok, ezredes. Az akciót sikerrel véghezvitte.
Pontosan azt tettem, gondolta Hux elgyötörten, de csak annyit felelt:
- Teljesítettem a kötelességemet.
Szívesebben látta volna viszont Rent. Nem engedte, hogy a privát kis csalódása csorbítson a megtiszteltetésen, hogy a Legfőbb Vezér végre ismét szóba állt vele. Életnagyságban volt előtte, üvegcsontú öregember hályogos szemekkel. A Sötétség elevenen emésztette - Hux úgy sejtette, hogy a saját ereje őrölte fel, a torzult koponya tehát arra emlékeztette, hogy vigyáznia kell; szóval szembemeredt vele, és az emlékezetébe véste, a petyhüdt izmok miként tapadnak a kifacsart állkapocsra, és elgondolta, miféle hatalom az,  aminek ilyen ocsmány ára van.
- Teljesítette a próbát - mondta Snoke, és Hux elismételte:
- Próba volt.
- Tudom, hogy nem bízhatok a hűségében, viszont bízhatok az engedelmességében; ez elég a szolgálataiért cserébe.
Hux egy ütemnyi csend után kijelentette:
- Amíg ön az Első Rend Legfőbb Vezére, a halálba is követem.
- Nem viszem vásárra a bőrét, ezredes - közölte Snoke elgondolkozva. - Igaza volt. Annál maga sokkalta hasznosabb. Nagy dolgok vannak készülőben. Ön a segítségemre lesz, hogy véghezvigyem őket. Nélkülözhetetlen a szerepe; a stratégiai érzéke és a zsenije ennek csak töredéknyi része. Sokkal fontosabb számomra, milyen ember: könyörtelen, de képes a kötődésre.
- Miért számít ez?
- Aki képes kötődni valamihez, annak van miért küzdenie. A vágya a személyes dicsőségre csak egy darabon vinné előre. - A vigyora sötéten ülepedett a képére. - Átadhatom az üdvözletét Kylo Rennek?


Hux a hullámokon hevert, kitárt kezekkel, és hagyta, hogy ringassa az acélos tenger.  Fölfelé meredt, a felhőfoltos égre.
Esett.
Arkanisen mindig esett. A part zöld volt és minden más szürke, a cseppek sziklákat téptek, és sárgák voltak a fények. Betegesen aranyló pára terült el, és a levegő szagában ott volt a förgeteg ígérete.
Azt mondják, hogy a tenger azért olyan kedves az embereknek, mert az anyaméhre emlékeztet. Hülye ötlet.
Apropó hülye ötletek: hülyeség volt Arkanisre jönnie, de nem tudta, hová máshová mehetne. Snoke fizetett kényszerszabadságot rendelt el, hogy Hux kellőképpen kipihent legyen. Ismételten megjegyezte, hogy szükség lesz minden erejére az elkövetkezendő időkben és hogy készüljön fel. Semmiféle konkrétum nem hangzott el.
Huxot pedig a pihenés teljesen kikészítette.
Egy hotelben szállt meg Millicenttel, a Grand Hæstingasben. Az épület láncokon függeszkedett egy völgyben, hogy az árvizet garantáltan elkerülje; a fémtornyokon rozsda csorgott, a szobrai mállottak, párásan csillámlott az üvegkupola, és a falában kerekek és vízköpők öklendezték örökkön az esőt. Extravagáns megoldás múlt milleniákból, ami mára megmosolyogtató nosztalgiával hatott. Huxot semmi más nem érdekelte, minthogy legyen egy kandallója; a pokolba a modern hőmérsékletszabályozókkal.
Rá vallott teljesen, hogy amint teljesült ez az igénye, nagyjából fél órát töltött a csontjai melengetésével és Millicent dögönyözésével, aztán nekivágott az esőnek, és most itt volt, alsónadrágra vetkőzve, a tengerben, míg a robosztus világítótornyok kettes riadókészültséget  jeleztek: sárga sugarak izzottak fel és vesztek a ködbe. Hux ügyelt rá, hogy ne ússzon túl mélyre - a part ott volt tőle három-négy karcsapásra, és megfogadta magának, hogy amint a fények átváltanak narancssárgába, már menekül is, nem várja meg, hogy eljussanak vörösig és skarlátig és fehérig.
A szemét lehunyva hallotta, hogy a kikötőben a tengerészgyalogság flottája csikorog és recseg, és a levegőben őrdrónok húznak el. Daruk dolgoztak nyikorogva, és az embereknek nem volt semmi nyoma sem.
Egy bolygó, ahol mindig egyedül lehetsz, ha vihar közeleg.
Be kellett ismernie, hogy megviselte, hogy nem volt hová mennie. Amikor megérkezett, a légitaxiba ülve rögtön bemondta a kollégiumi címet, és túl kínosnak tartotta, hogy utólag korrigálja; az akadémiánál kivárta, hogy a sofőr elhajtson, és buszt fogott.
Amikor utoljára járt erre, az édesanyját kereste.
És utána egy darabig nem jött ide.
Az apja többet nem volt útban. Mindent megörökölt tőle; a lakás és a vagyona nem érdekelte, túl is adott az apartmanon ostoba fejjel (akkoriba úgy hitte, nem akar majd ott aludni soha többet) - a lényeg: Brendol Hux adatai végre hozzáférhetőek lettek. Hux az anyakönyvi kivonatát kereste az adatrendszerben, amit egy archivistával együtt térképeztek fel egy ügyvéd és egy kormánybiztos szigorú felügyeletével.
Hux nem emlékezett, mikor kérdezte először, hogy hol van az anyja. Brendol Hux nem is fáradozott könnyű hazugságokkal; mondhatta volna, hogy meghalt, vagy hogy egy elérhetetlen rendszerben eszi a fene, de mindig azt felelte egyszerűen:
- Ne törődj vele.
A születési bizonylatában ez állt az ‘anyja neve’ rovatban: TIPOCA KAMINO ABRION.
Emlékszik, hogy minden lelassult körülötte, ahogy kibetűzte; hogy perzselt a lélegzete és remegett a keze, és bolond fejjel elsőnek az jutott eszébe, révült örömmel, ahogy az ujjával a derengő írásjeleket követte, hogy ismerős, ismerős a neve, és ez egyetlen szédült pillanatra sorsszerűnek tetszett, valami ősi, tagadott emlék részének (olyasvalaminek, amit előidézhetne a hullámzó tenger), aztán rögvest ráébredt: Tipoca nem egy ember neve.
Tipoca egy város Kaminón, az Abrion-rendszerben.
És amikor odament…


A fények narancs-színbe véreztek. A parton egy alak karcsú körvonala derengett.


Amikor odament Tipocára, félárván, félve - az első szabadságát az utazásnak szentelte - igen, a tölcsérszerű épületek egy dühöngő tengeren, és bent a steril, fehér fények; egy hosszú nyakú, kecses lény köszöntötte üres, nagy szemekkel, és Hux azt ismételte: eltévedtem. eltévedtem.
- Ó, persze, emlékszem Brendol Hux megrendelésére! - A lény hangja nyugodtan körbezsongta. Az üvegfalon túl a klónkamrák sora. - Különös kérés volt, megmaradt a fejemben.
A türkizkék kapszulákban szánalmas kis lények, embriók sorozatgyártott tömege a fejlődés különböző fokaiban, csövekről táplálva, vacogva, pucéran.
És ott voltak azok a kapszulák, amik üresek voltak.
- Mint bizonyára tudja, a cégünknél a klónozás a fő profil; Brendol Hux kívánsága rendkívüli kihívást jelentett. Mesterséges őssejteket hoztunk létre, és kombináltuk a rendelkezésünkre bocsájtott DNS-el.
Hux arca megrándult.
- Hat magzat volt - folytatta a vezetője, és Hux mintha kívülről figyelte volna a jelenetet.
A türkizkék folyadékkal töltött csövek közül. Az üveg mögül.
- Hat?
- Az ikrekkel együtt, igen-igen, pontosan. Más-más DNS-kombinációt kísérleteztünk ki, és ő követte a fejlődésüket. A projekt végére csak egyet ítélt megfelelőnek.
Hux azt kérdezte:
- Mi történt a többiekkel?
- Ah, a feleslegessé vált termékeket inkarnáltuk, természetesen.
- És mi lett azzal, aki megmaradt?
- Ó? Nocsak, abban a hiszemben voltam, hogy maga az.


TIPOCA KAMINO ABRION. Soha de soha nem szabadott volna megtudnia.
Nem ő volt az univerzumban az egyetlen, akit mesterségesen hoztak létre.
Ez volt az egészben a legrettenetesebb.


A tenger narancssárga volt és szürke, és a szürke parton egy fekete sziluett a vízbe lépett.
Nevetett.
A ruhája örvénylett körülötte, ahogy előre ment, amíg a lábai még talajt értek.
Kylo Ren.
Talán csak képzelte. Csuklya volt a fejében. A fogairól ismerte fel: kuszák voltak, hegyesek. Az ajkai gyöngédek.
Hux szolidan tempózva próbált a felszínen maradni, és egy tapodtat sem tett előre. Ren bőszen gázolt feléje, de megtorpant, amikor a víz túl mély lett. Egy érkező hullám hátrarántotta, a következő Hux felé lökte.
- Hogy nem fagy meg? - üvöltötte. Az égen villám repedt.
- Hogy talált meg? - ordított vissza Hux. Szabályosan pancsolt, amikor kellőképpen egyértelmű lett, hogy Ren vagy nem tud úszni, vagy nem hajlandó egyszerűen.  
- Olvastam a jelentését, és megérzem a jelenlétét.
- Remek.
- Nem veszélyes, amit művel? - kérdezte Ren. Hátratántorodott jó két métert.
A zátonyok kacagtak, ahogy a hullámok nekik rontottak: éles, kifulladt hang.
- Ezt magától kérdezze.
Hux hagyta, hogy a tenger előre lökje, közelebb és közelebb. Tajtékban ütköztek össze. Ren hátraesett, és Hux maga alá teperte, a víz alá nyomta, nekiszorítva a sziklás talajnak, és megcsókolta.
Ren hátát kagyló és kavics karistolta, de közel karolta és fuldokolva fogadta a lélegzetet, amit Hux hunyt szemekkel belé lehelt.
Nem volt valami elegáns, ahogy a partra vergődtek.
Ren egy lapos sziklára fektette, és fölé térdelt. A haja ázottan esett előre, az arca sápadt, beteges, keskeny. Mennydörgés porzott fel, és a vízbe villám vágott pár mérföldre. Ren feje előre biccent, mintha hódolna Hux előtt, a sötét tincsek végigsimítottak a mellkasát, a hasát, ahogy Ren a sós, nedves bőrt kegyes kis csókokkal halmozta el.
A nadrágját a szó szoros értelemben letépte.
Huxnak rászólni sem volt ideje, Ren kiéhezve hajolt az ölébe, és a farkát a szájába vette. Hux felszisszent, és Ren hajába markolt. Az ökle köré hurkolta a tincseket, Ren szaggatott mozdulatait vezetve. A férfi tenyere felkúszott a hasán majd lesiklott a combján, és végül megállapodott a derekán.
Itt volt vele.
Itt volt vele.
Lihegett a tenger.
Ren szája forró volt, pont olyan forró, ahogy Hux akarta, és a fejét egész ügyesen mozgatta, a vihar ritmusában. Végigcikázott Hux gerincén a kérdés, hogy ki igazodott kihez: ember a természethez, vagy természet az emberhez?
Ren fuldokolva szusszant fel, végigkövette a hosszát a nyelve hegyével, aztán az ajkaihoz illesztette, és felnyögve ismét mélyre vezette.
Hux fel akart könyökölni, hogy nézhesse, ahogy a Ren lovagja térdel előtte, de nem tudott mozdulni sem; láthatatlan súly húzta, és ha ellene feszült, beleszédült.
Az eszmélet peremén halkan zsongott valami, és aztán Ren hangja volt a fejében: megengedi, ezredes?
Hux letekintett az ölébe, és Ren felnézett.
Obszcén. Szánalmas. Szép. Nyál csillant a szája szélén és az álla hegyén, a pillantása elveszett.
Hux nem volt benne biztos, mire mond igent, aztán a szeme alá szikrák szöktek és a lélegzete kihagyott egy ütemet. Ren vágya ismét az övével fonódott egybe, és a elmúlt és az elképzelt belesimult a jelenbe - zihált a tenger ahogy ő Rent kefélte a hálókörletében - pulzáló ritmus és transz-közeli extázis, mintha valami felperzselődött volna a tudatában, a gyomrában, az ágyékában - egy termonukleáris robbanás - bármi is marad a világegyetem után - és onnan vette észre, hogy elélvezett, hogy Ren hangosan nyelt.
Ez mindig ilyen lesz? gondolta félőrülten, rettegve, ahogy Ren fölé mászott és csókolni kezdte, közel ölelve. Az oldalukra hengeredtek; Hux a combján érezte, hogy Ren még mindig merev, és micsoda példamutató önfegyelem kelhetett ahhoz, hogy ez ne érdekelje.
- Maga - mondta halkan - folyton csal.
Ren fáradtan mosolygott. A szikla, jobban belegondolva, kényelmetlen választás volt és logikátlan ötlet. Hux egész testében bizsergett, de voltak a háta környékén bizonyos aggasztó és sajgó érzetek. Meglepte volna, ha nem törik bele pár csontja az Erő-inspirálta orgazmusba. Majd talán azt is megvizsgálják egyszer, mi történik, ha Ren nem támadja le vele.
- Tudom, hogy nem bánja, hogy csalok.  Hiányoztam?
- Velem akar maradni?
- Attól függ, elküld-e, vagy sem.
- Szót fogadna nekem?
Ren ezen biggyesztve eltöprengett. Hux bosszankodva kipöckölt a férfi arcából egy kósza tincset; látnia kellett. Elnézte, és elfogta az inger, hogy menekülniük kell, hogy hagyniuk kell, hogy a tett helyszínét a vihar bekebelezze, de nem igazán tudott mozdulni még mindig. Egy év, vagy mennyi, és olyan természetesnek tetszett, hogy Ren vele legyen, mint ahogy az ember a kabátját ölti fel télen. Ren bőrkesztyűt viselt, és Hux fontolgatta, hogy a fogaival szaggassa le róla, hogy a tenyerét az ölébe tolja és megtudja, milyen csodákra képes a varázsereje.
- Akkor lehetek önnel, ha engedelmeskedem - mondta Ren lassan. Hux a szemébe nézett.
- Igen.
- De untatja a garantált diadal. Ha valaki a lábai alá hengeredik, és a hasát tartja. Nem azt akarja.
- Így van.
- És a szexszel nem nyűgözhetem le örökre.
- Hatásos és innovatív, de nem nevezném lenyűgözőnek.
Ren végigfutatta az ujjait Hux karján, kitapintva az eső foltjait és a szeplők pöttyeit. A tekintetével követte, a finom izmok hogyan feszülnek meg, és mélyen kérdezte:
- Magával maradhatnék, ezredes? Nagyon kérem.
Az ujjai belefúródtak a bőrébe, élesen.
Nem engedte el.
Hux lustán végigmérte.
- Maga - mondta - még nálam is elcseszettebb alak.




komment: IGEN // nem

22 megjegyzés:

Detti írta...

Szervusz!

Ez egy erősen vázlatos és főleg idézetekből álló komment lesz, mert sajnos az agyam elfogyott a mai nap során, így fogalmazásra nem vállalkoznék jó szívvel, de azért lelkesen próbálkozom, mert nagyon vártam már az új fejezetet, és rengeteget kiidéztem, csak az önálló mondatalkotással lesz gond.
Nagyon tetszett, ahogy a Snoke-kal való beszélgetése közben Hux hogyan értett egyet folyamatosan úgy, hogy közben nem mondott semmi konkrétat, pl: „- Mikor volt “rendben” a világegyetem?
- A Birodalom idején. Szükségszerű változásokat természetesen eszközölnék.”
Ez csak nekem tűnik kevéssé biztatónak? - „Ha a legkiválóbb vérebe elcsatangol - mondta Snoke -, nem a kutyában van a hiba: a lánc nem volt elég szoros.”
Huxtól nagyon édes (mennyire hülyeség ezt mondani egy diktátorjelöltre?), hogy nem tudja kiverni a fejéből Kylót. (meg hurcolja magával a kristályokat mindenhova, mi ez, ha nem szentimentalizmus?)
Hux apját pedig meg akarom verni, de úgy nagyon. Valahogy sem Hux emlékeiből, sem a klónozós gyerekkészítés alapján nem lett szimpatikusabb.
A macskának nagyon megörültem, imádtam, ahogy párbeszédet faragtál a hangeffektjeiből. Az enyém is nagyon kis csevegős, szóval teljesen el tudtam képzelni a társalgást a macska részéről, csak Huxtól volt nekem kicsit abszurd a dolog:
„- Hogy kerülsz ide, ha a szabad kérdeznem?
- Mühürrr.
- És szerinted ez elfogadható magyarázat, hah?”
Kylo magyarázata a levélkében viszont mindent vitt: „maga jutott eszembe a macskaarool fuuggetlen szabad tiszta nemes vad ugyanolyan fancsali arca van mint magaanak” – pedig olyan szép, magasztosan kezdődött… :)
A holobeszélgetés során pedig annyira hozta a formáját a trónon terpeszkedéssel. Nagyon el tudom képzelni azt a rengeteg hosszú végtagját szanaszét dobálva. :)
Aztán meg Hux kimondja azt, amit Kylo nagyon látványosan nem tanult meg a filmig sem:
„- Ez a felnőttkor ismérve, Ren - szakította félbe szelíden. - Felismerjük, hogy nem kapunk meg mindent, amit szeretnénk. Felismerjük, hogy nem kell mindent megszereznünk, ami csábít.”

Azt hiszem, most pedig végleg fölhagyok az értelmes mondatok megalkotására törekvő próbálkozásokkal, és inkább beidézem a maradékot, ahol Hux nagyon Hux volt.
„kételkedett benne, hogy Ren olyan előrelátó lenne, hogy lépéseket tett, nehogy illetéktelen kezekbe jut az üzenet; diszgráfiája még lehet.”
„Megölte a Mesterét?” – hát, az a fő, hogy nincsenek túlzó elvárásai és téves elképzelései a túlzott jóindulat miatt
Elindul alomért és alomtálcáért, majd beállít kajával, amit még értek, de fekhellyel, pórázzal, körmözővel, játékkal és még a jó ég tudja, mivel.
„És maga kiérdemelte? - Hux felvonta a szemöldökét. - Bátor volt és ügyes, úgyhogy a szíve választottja végre az öné lehet? Ne nevettessen. Ez nem ilyen. Ó, remek. Ne bőgjön nekem.”
„Ami köztünk van, az túlnőtt rajtunk: igaza van abban, hogy nem kezelhetem többé futó viszonyként. Így döntöttem: nem érem be kevesebbel, mint mindennel, Ren.” – szerelmi vallomás á la Hux
„Nem volt bűntudata. Nem volt hányingere. Nem tartotta magát kevesebbre. Nem érzett bánatot vagy tompa ürességet, tapadós sötétséget, részvétet vagy ilyesmiket.
Mérges volt.
Elviselhetetlenül mérges.
Nem tájékoztatták megfelelően.
Saqrima Noscondra szülési szabadságon volt; még legalább két évig nem lett volna láb alatt; teljesen fölösleges volt meghalnia, és Hux gyűlölte a fölösleges áldozatokat.
Annak az egybilliónak és még párszázezernek - annak igen - annak lesz értelme.”
„Huxot pedig a pihenés teljesen kikészítette.”

Ezeken meg csak nagyon jól szórakoztam:
„már olyan régóta csak droidok vették körbe, hogy szinte várta, hogy egy napon bináris csipogásba kezdjen.”
„Talán ez volt az intő jel: a gondolat, hogy Ren mikre vetemedne féltékenységében jobban feltüzelte, mint Vapasi szóviccekkel tűzdelt sextingje. Kinek kellenek merő mérnökök, amikor az ember fiának egy lovag hódol és udvarol?”

Ez igencsak kaotikus és összeszedetlen lett, elnézést érte. Remélem, a lényeg, hogy nagyon örültem a fejezetnek, és nagyon élveztem, azért átjött, még ha a nagy része idézet is lett.

Raistlin írta...

Hahó DETTI! Wíí, első komment ;u; És még milyen szuper! Ne aggódj, hogy összeszedett vagy-e, vigyorogva olvastam végig :D
Snoke-nak vannak tervei. Sok. És nem szépek. Egyik karakter sem igazán lát mögé, de vannak apró hintek, és ha minden igaz, a következő fejezetben szó lesz róla.

Hux törődik Rennel, és ez neki olyan ijesztő és újszerű, mint másnak a mély, meseszép szerelem.

Viszont van egy olyan headcanonom, hogy elolvad a cicáktól. Mélyen. Legbelül. Cuppyval beszéltünk róla, hogy ő valószínűleg mindent megtenne, hogy egyenrangú partnerként kezelje őket, no meg referálni akartam az ember/droid párbeszédekre az univerzumban. Hux persze nem érti, amit mond, de próbál úgy tenni, és a modorán is rengeteget lágyít, no meg nagyon túlgondolja az egészet, mert tökéletes munkát akar végezni és Millicent az ő ~~felelőssége~~ innentől. A kapcsolatuk fejlődik majd még, egyelőre Hux nem meri invesztálni magát érzelmileg és nem hagyja magát elbűvölni meg lekenyerezni merő cukisággal.

Külön köszönöm a Hux-kiemeléseket, kitartóan egy víg kötéltánc a karakter kezelése, de remélem, nem zúgok a mélybe és szegem a nyakam vele a jövőben. Ámen.

Rengeteget jelent, hogy tetszett, és még egyszer: köszönöm szépen!

Nadett írta...

Hjajjj. Múltkor elhatároztam, hogy a következő részhez már egy szép és összeszedett kommentet fogok írni, de megint nem vagyok abban az állapotban.
Szóval. Az nekem még mindig valami elképesztő, ahogy Hux jelleme fokozatosan fejlődik, és hogy ennyire tudatosan és az egész folyamatot kézben tartva tudod az egészet végigvinni, egy pillanatig sem éreztem, hogy a váratlanul megjelenő érzelemféleségei túl hirtelenek vagy OOC-k lennének, és ennek nagyon örültem. És idézet is, mert miért ne... "és Ren pedig ott volt a bordái ketrecében - igen - a leghülyébb hely, ahová tehette." Itt kellett levegőznöm egyet, ez a mondat rettenetesen meghatott, még mindig emésztem.
Aztán a macska. A. MACSKA. Én csak nemrég fedeztem fel a létezését a fandomon belül, és konkrétan sírva röhögtem, mikor megjelent. A "maga jutott eszembe a macskáról, független, szabad, tiszta, nemes vad, ugyanolyan fancsali arca van, mint magának" résznél meg főleg :DD
Kylo fetreng a trónon. Nincs több hozzáfűznivalóm.
És a vége, a legvége, ahol megkaptam a drága kis fluffomat (egy csonttörő orgazmust meg egy fél beszélgetést, de na), és most nem lehet letörölni a vigyort a képemről. Közben meg csendben pánikolok, mert a Kylo által is megfogalmazott (de mennyire jól megfogalmazott) okokból elég működésképtelennek tűnik az egész, de az mindegy.
És eltekintve az aranyos kis romantikus érzelmeimtől... Hux küldetése a nem emberi fajok ellen nálam mindent vitt. Maga az ötlet, az eszmefuttatás a demokráciáról és az új ideológiáról... nekem önmagában, a fic és Kyluxék nélkül is megállta a helyét.
És még több kiskori Hux emlék, a szívem meg szakad itt nekem darabokra. Nyaaa. Imádtam, imádlak, megyek újraolvasni.

Raistlin írta...

Hopp, egy NADETT - nagyon örülök neked, szia! Köszönöm szépen a csodás kommentet; Hux-szal dolgozni kitartóan olyan, mintha borotvahegyen sétálnék, és a lélegzetemet visszatartom, hogy ne vágjam meg magam. Rengeteget jelent, hogy a jelek szerint sikeres a mutatvány~

Millicentet meg nem volt szívem kihagyni. Nem érdekel, hogy egy négy lábon járó fanfic-trope, félig kánon és nagyon sokat elárul Hux jelleméről a vele való viselkedése szóval meow meow motherfuckers. :D

Kyluxékban nagyon bírom amúgy, ahogy újraértelmezik a fluff fogalmát, vagy a romantikáét, és az, hogy Hux hát így kedveli úgy kizökkenti az univerzumot mintha halálos hősszerelmbe esett volna vele.

És szikla a szívemről le; most jut eszembe, hogy talán illett volna kreditelnem, van egy fandom headcanon a fanartisták közt sniper Huxról, ami nagy hatással volt a mostani fejezet cselekményére. Az, hogy csatában még nem volt soha, nem jelenti, hogy nem ölt embert/egyebeket. Számomra az összeférhetetlen a karakterével, szóval továbbpöcköltem a Visual Guide leírását, és emelem kalapom minden fanartnak, ami Huxot egy puskával ábrázolta: https://www.google.hu/search?q=sniper+hux&client=opera&hs=EyS&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwij08yAqJPMAhVJFiwKHVCtAt8Q_AUIBygB&biw=1366&bih=658

Nussy írta...

AAAAA

!miért kellett neked ezen izgulnod, kedves komámasszony, igazán nem értem!

Ez aztán hejdehűha lett! Nagyon tömény, eseménydús fejezet. Az első gondolatom a végigolvasás után (és ezt tartottam eddig is, tartom továbbra is), hogy markánsan egyedi Ren és Hux viszonya az interpretálásodban, és ez annyira istentelenül király! :D Nem olvastam még sehol olyan mértékű karakterfejlődést, amit te véghezviszel. Szeretem, ahogyan akkurátusan vezeted a szemünk előtt Hux törekvését a pályája csúcsa felé; ha a regény elején még nem is nagyon értettem, mi szükség van ennyire régről kezdeni, mostanra már abszolút értem és rajongom a döntésed, mert rengeteg színt és mélységet adsz a karakternek azáltal, hogy hagyod a szemünk előtt kibontakozni. És hát Huxról nem sokat tudunk, tér az van a találgatásoknak.

Hux háttértörténete persze nagyon fájt, és nem ott és nem úgy, ahogy hittem. Az elején még bizakodó voltam, hogy ha nem is egy felhőtlen, kacagással teli gyerekkort írsz Huxnak, a rigidségén és magas elvárásain kívül sok vizet nem zavart a papa (jó, a "nem-kell-hogy-szeresselek-csak-büszke-legyek-rád" mondatnál és a "gyermekem-kísérletem" párhuzamnál már gyanút foghattam volna), de AZTÁN RÁBORÍTOTTAD AZ OLVASÓRA A HIDEG VIZES LAVÓRT és csak hápogva ültem, hogy mi történik. Klónozás. Mesterséges őssejt létrehozás. Nagyon pofánvágott. Még emésztgetem.

[innen a tétova bekezdés kihúzva arról, hogy Hux most rasszista-e vagy nem és ha nem, miért]

Ren tizenöt éves önmaga és az "Akarom. Kérem." az így, HÚ. Hux szerintem még mindig csak az eszének felével fogja fel, hogy mibe keveredett, hogy félálomban is Rent keféli, hogy attól élvez el, ha gondolataiban Rent az akarata alá hajlítja: és ez gyönyörű. Nem is feltétlenül szerelem. Nem tudom, Hux eleve képes lesz-e valaha is szerelmet érezni úgy, hogy az Rennek is jó legyen, annyira mások, de ezt beszéltük is már. Mindenesetre ez is nagyon érdekes pontja a kettejük dinamikájának.

Nekem most a legerősebb jelenet a levél és a macsek kézhez kapása lett (jó, meg a Tipocán játszódó, de azt engedjük el csöndben). DE AZ A LEVÉL. Annyira Ren. Hogy képes ennyire kitárulkozni? Ennyire kiadni magát? Ijesztő és csodálatos és kicsit beteges - és totál ellentéte Huxnak. Eleve, az innovatív megoldás is, istenem, hogy másik nyelvet használt írásra (olvastam a kódolás logikáját, és haha, csak nem kibukott belőled az akadémikus, Sucikám?) és hogy Huxnak fel kelljen törnie, hát gratulálok, Ren, te balfék. Millicent megérkezése is nagyon kedves a szívnek, jót fog tenni Huxnak a társaság, ha éppen Ren nem lesz vele (mert azért ugye sokat lesz vele Ren? ugye?).

Snoke megjelenítése is érdekes pont volt. A fejezet eléjén lévő Snoke-Hux beszélgetés valahogy nem jött át annyira, Snoke-ot nem igazán éreztem... Nem is tudom. Olyan evilági volt a megjelenése azzal, ahogy karját széttárva, kedélyesen elbeszélgetett Huxszal. Ez például annyira nem jött át. Viszont a második holohívásuk már annál inkább, szerintem amiatt, mert kevesebb cselekvést kapott Snoke, és csak beszélni hagytad. Nem tudom. A zavarom egyébként biztosan a tudatlanságom számlájára írható, nem nálad csúszott félre, mivel nem ismerjük igazán sem Snoke-ot, sem az őt irányító motivációkat, mindig olyan furcsa lesz ficekben viszontlátni.

A fejezet végén meg jó voltál hozzánk, vihar közbeni nyíltszínen szopás YESS 👌👌👌👌 Komolyra fordítva a szót, ez a két ember amit kivált egymásból (és ahogy te írsz róluk), gyönyörű. Nagyon jól esett Hux merengése azon, hogy Ren hiába ment el egy éve, a jelenléte ugyanolyan természetes, mint akkor és ez elég... Hajj. Há' tudod te. Amúgy a Vapasi pasival folytatott ez-az ki fog pattanni? Féltékeny Rent szeretnék látni. Annál, azt hiszem, nincs jobb.

Elég kaotikus lett ez a hozzászólás, de legalább bizonyítja, mennyi érzelmet váltottál ki belőlem. Hülye Hux és hülye Ren és az ő hülye szerelmük. Köszönöm, hogy szakadatlanul írsz nekünk! <3

Raistlin írta...

NUSSY, én rettegésben élek, amíg be nem futnak a kommentek, úgyhogy hála, megváltás és mennyei manna minden hozzászólónak, ámen, neked meg különösen, hogy bevittél a bűnbe és fogod a kezem.
Az időrend pedig örökre baszni fog az idegeimmel ebben a ficben, bár titokban már látom magam előtt, mi merre hány méter, no meg ha minden igaz, lesz benne egy kis duplaszaltós csavar is *hintette el sejtelmesen* (oké na. látomások/emlékek/lehetséges jövő/bekövetkezendő jövő és hogy hux nem elég erőérzékeny hozzá hogy el tudja dönteni melyik melyik.)

Hux családi hátterén sokat őrlődtem, és egyrészt tetszik a Walled city-ből *legalább annyi* hogy édesanyuka virágárus a köztársoságban, és élvezném, ha tényleg egy totál átlagos nő lenne, de... de hogyan szedett volna össze egy olyat egy Brendol Hux. Mármint (és ezen is fogok még szerintem lovagolni) Brendol szerintem mindenki más szemében totál karizmatikus meg sármos meg minden szar, és Hux látja ennyire kétdimenziósan negatívnak, amiért haragszom is rá, no de hát nyilván nem gondol rá, és amikor igen, akkor pedig a traumatizáló dolgok törnek felszínre, és azért szerintem valaki, aki eljut vele egy gyerekig, ezt már látja (bár persze más megoldások is lehetnének.) És Brendol ezzel a survival-of-the-fittest mániájával meg az egész megszállottságával itt és most úgy jelent meg, hogy hát a fia volt a kedvenc projektje, de elbaszta, és Huxot utálja miatta -- sőt, nekem ez ad egy dimenziót a Hux-xenofóbiája kérdéshez is, mert nagyon sokszor gondol arra szinte krédóként hogy "én ember vagyok, ember vagyok, ember vagyok" de szerintem tudat alatt még mindig a győzködő szakaszban van; és plusz pofon, hogy pont ő érzi olyan haszontalannak a klónhadsereget (plusz nyilván be fogom ezt még fűzni Ren megjegyzésével hogy inkább klónokat kéne használni...) Szóval. Túl érdekes volt, hogy kihagyjam a regényből, de esténként még rágom a körmömet, hogy túl messzire mentem vele.

Rentől én gecire rettegek ebben a történetben amúgy, és nagyon büszke vagyok Huxra, hogy ő meg nem, de féltem. (Joggal.) És tényleg felkarmolja a mellkasát Hux előtt de ennek az embernek bármit adnál az kevés lenne ahhoz képest hogy ő felperzseli magát ebben az egészben, no de legalább boldog (még?) a maga kis mazohista módján és alkalmanként megdöbbentően világos meglátásai vannak, mármint azt például nagyon tisztelem benne, hogy mennyire nem álltatja magát azzal, hogy Hux mit érez vagy mit kaphat meg tőle meg mit nem. Persze ciki lenne gondolatolvasóként rossz emberismerőnek lennie, de Hux fejében már nem nagyon mer csatangolni.
Huxnak viszont fel kéne tennie magának a kérdést, hogy Ren részéről mikor kezdődött az egész és miért ilyen biztos a dolgában még akkor is amikor totál pánikol mert hiába hordja rá az érzéseit Ren markológéppel, elképesztően sok dolgot titkol előle.
>>>

Raistlin írta...

Éééés Snoke! Snoke-al nekem van egy hatalmas problémám, miszerint hogy nem sikerült meggyőzniük, hogy bárkire hatást tudna gyakorolni. Palpatine-t bevettem, pont azért, mert neki rögtön láttad a politikai horderejét vagy hogy mondjam, de Snoke meg ott pampog egy árnyas szobában. És elkezdtem gondolkozni rajta, és szerintem ami a kulcsszó a regényben játszott szerepére az a dupla átbaszás. Mert szarrá manipulálja Huxot, és Hux néha nem is veszi észre, hogy mennyire, nem éri mindig tetten, és van, hogy Snoke direkt elcseszi, és szerintem ezt csinálja akkor is, amikor hirtelen nagyon emberi. [No meg nagyon meghatott a főszobrásszal olvasott interjú aki álmodozva mondta hogy Snoke szerinte fiatalkorában, a torzulása előtt nagyon gyönyörű lehetett, mint egy márványszobor, és valahol szerintem neki még mindig természetesen jönne, hogy volt olyan idő, hogy felkönyökölve a hajába túrt és szégyellősen mosolygott és akkor az egész univerzum rá figyelt. És most már addig vetemedni sosem tudna vagy akarna és már tisztában van azzal, mennyire visszás, ha emberi próbál lenni, amin bondingolhatnának Huxszal.] Szóval Snoke-nak van egy Nagyon Bonyolult és Nagyon Titkos terve minden mozdulatában és rengeteg szálat tart a kezében, ami végtelenül bosszantó karakterré teszi, mert nem látod, hova vezetnek vagy mit mozdítanak meg, és Huxszal meg külön öröm neki szórakázni, mert tapsikolva várja, mikor próbálja majd meg hátbaszúrni, és szereti menet közben ötvenháromszor kigáncsolni, de amúgy meg nagy szerepe van kábé hatvanhárom tervében és Hux tud felső hangon háromról.
A kurva anyád, Snoke.

Visszatérve a fiainkhoz: Huxot úgy érzem, nagyon foglalkoztatja a félrekefélés gondolata, de egyelőre rábíztam, mikor fog félrelépni, kivel és miért, haegyáltalán, de ha meg kéne tennem a tippjeimet, azt mondom, hogy lesznek itt aljas dolgok. Tetszik valahol, hogy a libidóját szépen elcsomagolta valahol magába egy tömörített .zip fájlba egy teljes évre, miközben mindenféle bolygókon volt meg gyanús helyeken és mennyire egyszerű lett volna hátravágnia valakit, de megmarad a szextingnél meg hogy fantáziál Kylókáról, hát milyen aranyos. Szóval bármit fog is (félre)lépni az csakis és kizárólag Rennek fog szólni, mert ő aztán kurvára nem igényli, szóval... feszülten várom, hogyan fogja Kylo kiprovokálni, vagy hogy észbe kap-e időben és megússza az egészet. Egy kicsit még azt a Ren lovagot is féltem, aki babrált Hux elméjével, de úgy tűnik, Ren nem kapta rajta, bár ki tudja - azóta nem láttuk a csajt. Szóval. Hm.

geek-devil írta...

Beleraktad Millicentet!!! #Millicentcannon2k16 :D Tumblrn a fél Hux tag abból a macskából áll. ^^ szóval természetesen a mai napomat tanulás helyett olvadozással töltöttem .megint :D(hogyleszebbőlidénérettségim*sóhaj*)
Na de a lényeg: 1.:juhuuuj. nagyon juhuujhujj Annyira látom magam előtt, ahogy ez a két gyagyás szenved az űrben. nagyon. *-------* A levél. Annyira Kylo. Kívülről megjátsza, hogy ő aztán teljesen ura a helyzetnek, de igazából annyira nem tud mit kezdeni magával. A levélben is látszott, hogy mekkora egy dork is valójában ^^
2:Meg a trónoló Kylo. Hosszú végtagjait szétdobálva. no comment
3.:Ahogy olvastam hírtelen még beugrott, hogy Kylo a sisakját eredetileg abban a homokkupacban tartja (tudom, ellenségeinek maradványai a hivatalos megnevezés) Millicent azt használja alomnak. Képzeld csak el Kylo fejét. :DD
uh. és egy kérdés. Lesz benne Matt the radar technician is? :)

Csak így tovább. imádtam minden részét!!

Raistlin írta...

GEEK-DEVIL, the party doesn't talk until Millicent walks in o3o Mattet viszont túl cracknek érezném ide, és várakozó pillantásokat vetek Nussyra, aki elviekben tervez vele történetet.
Nagyon örülök, hogy ilyen lelkesen fogadtad a levelet, féltem, hogy túlzás, de Kylo maga túlzás. (Szerencsétlen.) [No meg tényleg felindult állapotban írta. Csak hát 24/7 felindult állapotban van.]
A hamukupac említésére is prüszkölve nevetni kezdek; remélem, Kylónak legalább az megmarad ööö, tisztán és értintetlenül :D
Sok sikert az érettségihez!

jinjang írta...

Látszik, hogy én nem vagyok a fejem búbjáig a fandomban, nekem a macska szürreális volt. Talán egy vornskr, esetleg. És semmi sorban állás, majd a droid elintézi, Hux velejéig pragmatikus (ld. még: Noscondra) az ideje meg drága.
Ellenben a klónozás ... eszembe nem jutott volna, de naná, hogy klón. Más nem is lehet.

Kérdés: Ezeket így akartad vagy elírás? "Csuklya volt a fejében." "Olvastam a jelentését, és megérzem a jelentését. "

Kedvencek:

Hux szó szerint belebetegszik abba, hogy elszakítják Rentől. Szipog, mint aki sír, és szédül, mert nem találja az irányt. Lehet, hogy nem volt tudatos, de attól még sikerült összehoznod.

"- Showbusiness - bukott ki Huxból. Snoke széttárta a karjait.
- Nézzen körbe. Nézzen magára. Az egyenruhák. A díszfelvonulások. A zászlók, a hajók. Az egész egy show, de a diadalunk valós és az elveink igazak." - Na, itt tényleg felrémlett a filmbéli Hux a németes-hitleres ordibálásával.

"Minden csillag nyugosztalja."

Hux összes gyermekkori emléke.

"- Üdvözletem.
- Megölte a Mesterét? "

„- Ez a felnőttkor ismérve, Ren - szakította félbe szelíden. - Felismerjük, hogy nem kapunk meg mindent, amit szeretnénk. Felismerjük, hogy nem kell mindent megszereznünk, ami csábít.”

"Ezzel azon személyek száma, akik nagyon le akartak feküdni vele a távollétében, dicső kettőre emelkedett. Nem tudta, szóljon-e róla Rennek. Egyik dolog a másikhoz vezetett. Fel sem fogta szinte, mibe keveredett - példának okáért, Vapasi főmérnök nem ordibált vele, virtuálisan vagy bárhogyan, és Hux menet közben megszokta, hogy a flört és a sértés egy és ugyanaz. "

A Noscondrás jelenet egy az egyben.

És amitől végképp elérzékenyültem:
"A tenyerét Ren arcára fektette. Tudta, lehetetlen, hogy érezze, Ren mégis belehajolt az érintésébe egy lassú lélegzettel. A válla megereszkedett és remegett. "

Raistlin írta...

JINGJANG, a macska Pablo Hidalgo kreatív producer döntése volt - logikus is, mert léteznek sima cicák az SW univerzumban; remélhetőleg a következő filmben lesz egy cameója, ha már ilyen boldog fogadtatásra talált a fandomban :D (Remélem, nem egy halott Hux elernyedt kezéhez megy oda, hogy megbökje az orrával, mert akkor én --- bár szerintem a harmadik rész közepe táján hal csak meg. Still.)

A droidötlet érdekes - tény, hogy Hux katonai vezető, valószínűleg megszokta, hogy ő egyszerűen csak irányít, és hat különböző embert/droidot szalaszt egyetlen dologra, ellenben ez most szerintem más helyzet. Először is, a magánügye, amit nagyon igyekszik elválasztani a munkájától, és amire nem használná az Első Rend erőforrásait: az őt körbevevő droidoknak megvan a maga dolga, és már úgyis az agyára mennek. Szerintem az is benne van, hogyha valamiről azt akarja, hogy kifogástalanul legyen végrehajtva, azt személyesen végzi el, és neki kell kiválasztania a tökéletesen megfelelő kaparóoszlopot: az ő felelőssége, elvégre. És a vásárlás, bármennyire is bosszantja, legalább egy kis színt visz az egyhangú gyilkolászos-jelentésolvasgatós-vesztegelős-várakozós, izolált, Rentelen, hosszú, végtelen és értelmetlen napjaiba a fedélzeten.

Köszönöm a gépelések kiemelését - a másodikat javítottam is, az nem volt szándékos (mentségemre szóljon, enyhe diszlexiám vagyon, szóval hálás vagyok, ha valaki észreveszi ezeket, mert én simán elsiklok felette, akárhányszor olvasom újra, ellenben bétát fogadni meg nincs türelmem); az elsőt viszont használják így, legalábbis Pest porában (és a "kapucni(val) a fejében" formában, a csuklya sajnos kiment a divatból, pedig...! :D)

Most pedig egy perces néma csend szegény lovesick Huxnak. Szegény lovesick tömeggyilkosnak. Nem mondom, hogy sajnálom vagy ilyesmi, de egy élmény vele dolgozni, és oyan jó, hogy megoszhatom veletek ;u; Köszönöm szépen a kommentet!

jinjang írta...

Ha elfogadom a macskát, akkor elfogadtam volna vele azt is, hogy Hux személyesen akar gondoskodni a bevásárlásról is, de nekem már ott kibillent valami, hogy Kylonak macska jut az eszébe, és Hux elfogadja. Meg valahogy az én fejemben nincs hipermarket az SW univerzumban, mert mindent online rendelnek és robotok hozzák házhoz. A szegényebb, kietlenebb bolygókon viszont nincs se hipermarket, se kaparóoszlop. De ez csak az én racionális, földhöz ragadt szegényes SW univerzum fantáziám miatt van, ami ezen a ponton ütközött a te headcanonoddal. Nem hiba, csak személyes vélemény.

A kapucni a fejében-t még talán értettem volna, noha a borsodi nyelvérzékem fájdalmasan sikított volna tőle, de csuklyával már nem jött össze. (A diszlexia viszont teljes körű mentség arra, miért nevezel következetesen jinGjang-nak. Csak a végén van G.)
Kapaszkodj meg, mert mindenhez fogok írni kommentet, amit elolvasok tőled. :-) Az évekkel ezelőtti cikkeidhez is.
Csak mert engem úgy neveltek, hogy ha az ember kap valamit, azt illik viszonozni, és tőled nagyon sokat kaptam már most is, a komment meg az író éltető eleme, tudom.

Raistlin írta...

JAJ ISTENEM NE HARAGUDJ. Jinjang. Okéoké. Bocsánat, tényleg.
(Egyébként szerintem is logikusabb lenne a totál-droid bevásárlás, de az SW univerzum elbájolóan Földhöz-ragadt és kábé minden ugyanolyan. Lehet kapni levegőt! 365-364 napig tart egy bolygónak körbejárni egy napot! Ez nem whisky, ez CORELLIAN whisky! Tündéri.)
És akkor meglesem az értesítéseimet ;u; Én személy szerint nem érzem, hogy az olvasóim 'tartoznak' nekem a kommentekkel vagy ilyesmi - motivált, visz tovább, fejleszt, őrült jól esik tudni, mi működött vagy mi nem, nagyon-nagyon jó ismerős arcokat (ikonokat) látni újra és újra, ezt nem is kell magyarázni, de még úgy is szerencsésebbnek érzem magamat a publikált szerzőknél, ha tizenhat olvasóból mondjuk három kommentel, és nem a könyvhéten kell kuporognom egy asztalnál és remélni, hogy valaki odajön hozzám és el meri rebegni hogy "tetszett"

littlemissprimadonna írta...

Valamiért eszembe jutott az a fanart, amin két stormtrooper az eredeti trilógia meg az új rész alatt arról gondolkodik, hogy vajon űr-nácik-e, vagy sem. Nem tudom miért... csak úgy.
Millicenttel engem kilóra meg lehet venni, úgyhogy én az első nyávogása óta nyüszögök. Az meg, hogy Kylotól kapta, egyszerűen zseniális. Meg a levél is. Meg úgy minden. Egyszer írhatnál már valami rosszat is, kicsit kínos, hogy fojton ismétlem magam :D

Raistlin írta...

Ez igazából egy tök jó kérdés, mert Hux beszédje már kínosan egyértelmű Hitler-allegória volt, és talán pont ez indított el azon a gondolatmeneten, hogy szerintem suttyomban Hux pont leszarja, felsőbbrendűek-e az emberek vagy sem, mert Hitler is meglepően low-key volt antiszemita ami még szörnyűbbé teszi, amit tett, mert még csak nem is volt olyan mély meggyőződése, mint a legtöbb nácikának körülötte, de áh, whatever, hulljon akit kipécézünk magunknak. És ez a megközelítés Huxnál nekem ezért tetszik jobban, mert intelligensebb, de sokkal, sokkal rosszabb. (És ez most így eléggé le lett tömörítve de a lényeg benne vagyon.) [Meg én talán inkább Napóleonhoz hasonlítanám őt eleve, de a film nem azt a párhuzamot tette meg.]

Nagyon örülök, hogy tetszett Millie cameója meg az eredetsztorija :'D Kéne írnom egy spinoffot, ahogy Kylo beciccciccciccezi ajcsiba Snoke fura bolygóján. Na az nem sikerülne jól.

Köszönöm a kommentet~! ;u;

Névtelen írta...

Oké, annak a valószínűsége, hogy léteznek tüköruniverzumok, eseménytérbe váltott.

Bizonyítás alább.

Ma hajnalban arról olvastam, hogy Roger Griffin szerint a fasizmus "palingenetikus ultranacionalizmus". [btw, enyhe fokú diszgráfiám van, folyton cserélgetem a zöngés-zöngétlen mássalhangzópárokat és kiolvasni is küszködök néha, szóval pa-li-genetikus, de sose higgyetek el nekem semmit.] G. szerint a fasizmus egyik alapvető elhatárolási pontja miden más önkényuralmi seggfejségtől, hogy azt mondja, hogy a (szigorúan exkluzívan zárt) közösség hanyatlik, jelen küldetése pedig, hogy egyfajta mitikus küzdelemben megtisztuljon az őt megrontó és átfonó idegen és nem méltó belső erőktől és a társadalom forradalmi - na meg persze erőszakos - átszervezése révén visszatérjen a dicső múltba és újra nagy legyen.

Ennyit G. úrról. Reggel lőn és este, és megnyitom ezt.

Megnyitom ezt, és ilyet olvasok, hogy "hozzuk vissza a Birodalom dicsőségét. Töröljük el az Első Rend szégyenét." Meg olyat hogy "Mivel kezdődik a győzelem, ha nem a leggyengébb láncszemek megtörésével?"

Egyelőre nem tértem magamhoz.

oké.

tehát.

Egyébként végig azt éreztem, hogy sok. Mintha egy kötélhídon sétáltam volna végig, ahol az arcomba vési magát a förgeteg, és jobbról-balról tép a szél - de a kapaszkodó megtart.

Nekem sok Millicent, aki tudom, hogy kétnegyed részt kánon, de egyszerűen cracknak érezem minden egyes munkában, de most hiába próbált lerántani a hídról, megtartott a korlát, amikor azt mondtad, hogy: Ott kompromittálta magát Corellia egy örökmozgó hipermarketében, és sorban állt az önkiszolgáló pultnál, csak hogy fizethessen a fekhelyért, kaparóoszlopért, játéklabdáért, pórázért, samponért, prémium eledelért és keféért, amit mellékelt a befektetéséhez." Befektetés. Norma száz százalékon. Aztán elnevezi. Uhfm.

És ilyen volt Hux származása is. Az első pillantásra szerintem át is perdített a foszladozó kötél felett, hogy aztán a biztonsági karabiner visszarántson. Ez a fajnemesítés és fajbiológia/fajgenetika (középiskolában mindig valami vigyorgó derűvel gondoltam arra, hogy génsebészeti úton akarták létrehozni a felsőbbrendű embert, minimum 15 évvel a Watson-Crick felfedezés előtt, hogy aztán lehervadjon a mosoly az arcomról, belegondolva, hogy ennek ellenére - ezért? - micsoda pusztítást végeztek, azóta nem éppen a kedvenc témám. Pedig egy időben genetikus akartam lenni.) nekem túlságosan amolyan B-kategóriás náci/őrült tudós horrorfilmet idéz fel. Többnyire. Aztán elgondolkodtam rajta. A karabiner pedig az emberionális fejlődési szakaszban lévő szelekció volt, amivel - köszönöm - pont kihúztad a DNS szekvencia barkácsolás méregfogát. Ez fantasztikus volt, úgy értem fantasztikusan borzalmas, de úgy éreztem, hogy ez illik ehhez a fasizmushoz, ez az igazi verseny, nem pedig molekulákra redukálva.

(az inkarnálódást nem értettem viszont...mostanra nagyon-nagyon megkopott biológia tudásom, és bevallom, utánanézni lusta voltam, szóval csápolj kérlek, ha marhaságokat beszélek, de hogy tudták az általuk szerveshulladéknak minősített anyagot mittudom én, testi formába önteni? nem éppen, hogy "ki kellett volna dobniuk"? vagy úgy értetted, hogy felhasználták más kísérlethez? úristen, késő van, és ez a fic gyomorszájon rugdosott.)

A vége pedig egyenesen levágott a hídról, bele az ömlő áradatba, és az jutott eszembe, amikor először láttam az óceánt, és egyszerre éreztem a teremtést és az elmúlást, és valami végtelen békében tépő elemi káoszt.

Köszönöm, hogy olvashattam, nagy hatással volt rám.

Emma

Raistlin írta...

EMMA, épp az új fejezettel sínylődöm (sehogy se akaródzik neki olyannak lennie mint amilyenre én akarnám) és ez a komment most nagyon, nagyon kellett a lelkemnek, az önbizalmamnak és a kitartásomnak. Elmondhatatlanul hálás vagyok neked mindenért, mert bevallom, tudományos vonalon többnyire azt szoktam, hogy megropogtatom az ujjaimat, aztán bullshitelek valami hatalmasat - és ezért is nem akaródzott Hux POVot írni, mert hát tábornok és mérnök és fizikus a szerencsétlen egy személyben és Rent is az nyűgözi le (többek között) hogy micsoda rendszerezett a tudta, és azt mondtam magamnak, hogy hogy az istenben fogom ezt megírni - és igazából afféle kihívás volt, mert szeretem, ha messze állnak tőlem a karakterek, és Hux aztán egy messzi-messzi galaxis. És nem engedhetem meg magamnak az istenigazáboli kutatómunkát, szóval kénytelen vagyok a józan paraszti eszemre és a hiányos kis ismereteimre támaszkodni, és - és szerintem egyedül Hux szellemének köszönhetem, hogy működik.
A tisztogatás ötlete egyszerűen onnan jött, hogy magam elé meredtem, hogy 'hát azzal kezdték az oroszok is, a nácik is, van benne logika, hogy az Első Rend is megcsinálja, mielőtt mindenki mást kiírtana' és Hux-papa eltorzított űrdarwinizmusa pedig az első pillanattól fogva headcanonom volt, és a kánon-beli kutakodásaim megerősítették hogy a fickó frankón egymásnak eresztette a felfegyverzett, tizennégy éves kadétokat az Akadémián Battle Royale alapon hogy "aki túléli az megy tovább a felsőbb évfolyamra" és egy pillanatig sem kételkedek benne hogy a saját gyerekét is képes volt rendre ilyen szituációkba kényszeríteni.

Hux családi hátterén sokat töprengtem, és sok ötletem van rá, de ez illett számomra a legjobban a Psychomachia világába; Millicent meg a legkevésbé, és talán ezért kapott el megint a "kihívás!" felkiáltás, hogy egy belsős poénból tudok-e csinálni valamit, aminek szerepe és szimbolikája van a sztoriban, és ami elmond nekünk valamit Huxról ebben a vége-hossza karaktertanulmányban.

A mai napig lélegzetvisszafojtva lesem a kommenteket erre a fejezetre, mert ezt kereszteltem el magamban a Rizikófejezetnek. Nagyon-nagyon tömény, elég komor a búvalbaszott turistacsapatok és automaták körül kísértő Kylók után, és rengeteg olyan headcanon van, amit most vagy elhisz nekem az ember, vagy nem, és minden adott, hogy ne higgye el, no meg Hux a felfordult élethelyzete miatt alig önmaga, és még Ren is ki lett írva, szóval -- minden adott ahhoz, hogy egy katasztrófa legyen.
És pont ezt élvezem benne. És csak könyörgök a vezércsillagjaimnak (és nektek) hogy kitartsatok mellettem és ne bukjak bele egy túl nagy (és végzetesen átgondolatlan) projektbe, mint Hux a Starkillerbe. Előttem van, merre viszem, előttem van a vége és a főbb csavarok, és naná, hogy a következő fejezet miatt is aggódom, de teljesen más okból: az sokkal nyugodtabb, lassabb, keveset kockáztat (bár bekacsint egy kis Kylo Amidala esztétika ami megint az hogy vagy bejön vagy nem és nekem el kell adni, no meg lesz még pár meglepetés...) és a hangsúly nagyon a srácokon van, de megint egy új szögből járom őket körbe mert a Hux Ott Ült És Azt Érezte Hogy Kettőspont narratíva-technika nagyon untat, szóval marad nekem a zsonglőrködés a kimondottal és a kimondatlannal és a bemutatottal és a bemutathatatlannal.
>>>

Raistlin írta...


Az inkarnációról pedig: úgy van értve, hogy nyersanyagként újra lettek hasznosítva, szóval Hux kvázi-testvérei ott csámborognak valahol a galaxisban, ha csak be nem zúzták őket. (Nem, Big Reveal nem lesz, hogy rokonok Finnel vagy tudja fene :DD) Annál a résznél kicsit billen az egyensúly, mert ennél sokkal több minden hangzott el (és megkockáztatom, az is lehet, hogy teljesen máshogy) de Hux traumatizált emlékezete nagyon sok mindent ellhalgat és torzít, amit illene jeleznie az olvasó felé, de valahányszor mesterségesen konkretizálom ezeket a könnyebb érthetőség kedvéért, úgy érzem, a karaktert árulom el.

Nagyon köszönöm, hogy itt vagy mellettem, és végignézed ezt a kísérletet. Mindig lenyűgöz az, amikor a történet kikerül a kezeim közül, és a tiétek lesz -- és többet árul el nektek, vagy mást, megteremti a párhuzamait és asszociációit és magyarázatait a ti életetekben, és tudatalanul leírt dolgot értelmet nyernek, alaposan átgondolt jelentések elködösödnek, és őrült izgalmas nézni, mi marad meg, mi süllyed el, mi változik, és hogy minden egyes olvasó számára ez egy teljesen más tapasztalat lesz, és nem egyszerűsíthető arra, hogy "jó volt" meg "nem volt jó" mert annyiféle ok van.

THE MEDIC írta...

[ Hűha. Belenéztem a többiek kommentjébe és most úgy érzem magam kábé minden elhangzott már, amit elmondhattam volna u_u; tudom, így jár az, aki későn olvassa a sztorit ahemmm szóval. ]

Szerintem meg kéne győzni a SW-s atyafiakat a stúdióban, hogy Milicentet tegyék be a canonba. Amúgyis létező szereplőként kezeli mindenki.

A Hux famíliád (akkor is ha nem teljesen vérszerinti a família, ezért a fogásért meg gratula mert tetszik az ötlet) hidegvizes zuhany volt. Szerintem magának Hux Jr-nak is. Hogy lehet ilyen szívtelen Hux papa? ;-;

Amikor arról tárgyalnak, hogy mindenki kiirtandó a 'legénységből', aki nem az emberi fajba tartozik-- na most Snoke, vele mi legyen? Mert nem néz ki embernek :'D És ha már amúgy isgyengélkedett, Kylo simán megölhette volna. (Kérdés hogy több hasznuk avagy káruk származott volna belőle. Nagy valószínűséggel az utóbbi. Hagyjuk életben a rohadékot.)

Egy, még szerintem a többiek által ki nem emelt részlet:

"A kyberkristályok utaztak vele: bázisról-bázisra, bolygóról-bolygóra. Azt mondta magának, hogy túl értékesek, hogy felügyelet nélkül legyenek. Esténként forgatta őket a tenyerében. Volt egy kedvence, ami pirosnak tetszett, de ha a megfelelő szögben tartotta, kéken verte vissza a fényeket." - Vajon erőltetett belemagyarázás lenne, hogy sötét/világos oldal? Mert engem megfogott.

Kyluxék meg akkor is együtt vannak, amikor nem. Annak az idiótának is jó az időzítése a szerelmi vallomásokkal kapcsolatban. Nem fáj már minden Huxnak épp eléggé? Kell még ez is, a megszokott nesze-Ren-voltam stílusban.

Raistlin írta...

Ó leányaim, ha összebeszélnétek, és mindenki csak azt emélné ki, hogy "haha Kylo zoknija," én akkor is boldog lennék - minden egyes olvasó más, és ha ugyanaz is tetszett neki, akkor ott van annak a csodája, hogy ugyanaz a dolog egy teljesen különálló indivídiumot megvett vagy elgondolkoztatott vagy megnevettetet valami felfoghatatlanul fantasztikus. Szóval nem tartok kipipálandó bingó-boxot hogy "ehh ezt már mondták :(" vagy "ezt már megbeszéltük :(" vagy "ez a kérdés már fölmerült és meg is válaszoltam :("

És Millicentet a képernyőre 2k16. Csak fusson át a fedélzeten. Csak forduljon meg Hux egy iroda-székkel, mondja Reynek, hogy "I've been expecting you," és simogassa közben a macskát és addigra legyen csak fél szeme meg a keze ügyében egy pohár whiskeyje.. Olyan keveset kérek.

Nagyon örülök, hogy tetszett Hux... családja. Szegénynek nem tetszik. Huxnak lenni elég szar. De Ren van kiakadva, mert anyu túl elfoglalt volt és apu túl lelkes. Ilyen ez. (Bár persze mások problémáinak súlya nem csökkenti a saját tapasztalatunk fájdalmát, de nagyon szeretem kettejük közt ezt az iróniát.)

Snoke a személyes headcanonom szerint szintén nem ember, de ez nagyjából az hogy
"-Éljenek az árják!
- De Herr Hitler, ön sötét hajú és sötét szemű és-
- Fúj zsidók!
- Uram, a barátnője zsidó. A barátnője full-on zsidó.
- Németország!
- ÖN OSZTRÁK.
- És én vagyok a vezér.
- Mióta politik--- oké hagyjuk. Hagyjuk."
Rennek viszont szerintem tényleg eszébe se jutott, hogy ellene forduljon, bár Hux terveire elég jól, khm, ráérzett, de én úgy érzem, hogy egyszerűen csak mossa kezeit; talán segédkezne benne, ha Hux kérné, miután őrlődött negyvenkét órát a holdfényben, de saját magától sosem fordulna ellene (a kapcsolatuk elviekben kicsit részletesebben kifejtésre kerül a következő fejezetben.) Bevallom, Snoke-al a legnehezebb dolgoznom, mert számomra nem volt elég... karizmatikus? És közben meg ott van a rivalizáció Ren és Hux között a figyelméért; Hux részéről nem látok semmiféle érzelmi kötődést, legyen az pozitív vagy negatív; amíg Snoke ebben a pozícióban van, szót fogad, aztán majd átveszi a pozícióját egy alkalmas ponton és csá, de addig együttműködik vele, bár megőrjíti a titokatoskodásával és a Fene Nagy Terveivel, de ugye Snoke-nak is megvan a magához való esze és egyszerre emeli fel Huxot és lehetetleníti el. (Nagyon imádom azt a részt amikor ráordít hogy GENERAL és Hux arca megrándul és a szemeiben egyáltalán nincs félelem Ren pedig mindig ilyen kis totál elveszetten bámul rá. Az minden. )

A kyberkristályokról pedig: figyeljétek a kezem, mert csalok :D Huxnál van a POV, ami azért vicces, mert nagyon sok minden van, ami nem érdekli vagy amire nem hajlandó gondolno, és azokról nem beszél, szóval az Erő-dolgokat épp csak említi; de jól kiszúrtad: Rent néha rajta lehet kapni, hogy a Fényt használja vagy a Fény teljesen átjárja vagy csak egy pillanatra Ben. Szegény gyerkőc még a film idejére is "being torn apart." (Szeretem tömeggyilkosokra mondani hogy "szegény.")
És nem kéne hogy ilyen öröm legyen írni az érzelmi manipulációit de hát az van hogy az. Mert köcsög. És Huxot sem kell félteni. És ez az egyik dolog amit imádok a Kyluxban a másik harminc mellett.

cécile írta...

baszki Johanna hogy ebbe is bele lettem rángatva hát én ezt nem hiszem el irgum-burgum
merthogy én ezt nem akartam
én imádkoztam hogy csak e z t ne
de már minden késő. már nem lehetett tovább kerülgetni. muszáj volt.
es nyilván, nyilván zseniális már megint az egész, Kylo Ren ismét mindannyiunk kedvenc Disney-hercegnője és egy kis kurva, Hux meg maradt az őrülten fegyelmezett, megalomán fasz aki mindig is volt.
és valaki mondja meg nekem hogy ez mitől ilyen jó hogy ők is jók meg a történet is meg jedik es őrült jediszex? ??? ?????
szóval most ide írtam valami komment-szerűt, mert a következő fejezetre már csak az osztálykiránduláson lesz időm és az még legalább három nap mire sikerül net elé vetődnöm, és már nagyon el voltam tűnve (mert hogy eddig én ezt nagyon nem éreztem és nem és nem és nem, de fél fejezet alatt meggyőztél), szóval haladéktalanul kellett valamit sikoltanom az éjbe. feltűnésem várható egyéb star wars közeli alkotások alatt is, mert ez is (már megint) botrányosan jól áll neked, meg te is a fiúknak :3

Raistlin írta...

jahahhajjj egy cécile, szeretem a cécile-t ;u;
én sem akartam
áldozat vagyok
francnak kellett már megint egy újabb fandom és újabb buzik de NÉZZ RÁJUK *hadonászik a kylux általános irányába* hát annyira szere... gyűlölik egymást, jaj
(és őrült jediszex!)
és nagyon-nagyon szépen köszönök mindent, és jó kirándulást kívánok (eme nagy esőkben, vigyél csónakot) és remélem, boldog leszel ebben a kibaszott szemétzúzdában ami ez a fandom :'D

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS