a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. február 15.

Te győzz le

Kylo Ren egyszerre nagyjából 9282 egymásnak ellentmondó dolgot érez, én meg megpróbáltam beleszuszakolni egy moderált hosszúságú novellába. Hát. A hangsúly azon van, hogy megpróbáltam. *Yoda elégedetlenül köhécsel a háttérben*
Kylo/Hux, post-TFA, domináns/szubmisszív felhangok.


ez volt az első kylux ficem. elég ramaty.

Te győzz le


- Az univerzumban - Luke azt mondta - még mindig tart az ősrobbanás; minden távolodik egymástól; és ha az égitestek túlságosan messzire sodródnak a csillagszélben, végleg kihűlnek; tehát értenetek kell, hogy az egyetlen esélyünk a túlélésre, ha közel vagyunk, egyetlen megtörhetetlen szövetségben.
Luke úgy beszélt, mint egy olyan ember, aki még soha nem nézett egy feketelyuk ordító mélyébe.




Hux a mellkasában egy halott csillagot cipelt. Az volt a szíve. Kylónak vacognia kellett volna a közelében, erre utasította a termodinamika minden tétele és Hux fagyos tekintete, és mégis, csökönyösen, ő közelebb törleszkedett.
Egyre közelebb és közelebb.  




Hux gézt teker a tenyerére. Kylo figyeli, hogyan feszül az anyag a csontos ujjbütykökre. Az elcsúszott csíkokat Hux a fogaival igazítja meg.
A terem ragyogó, sikamlós fekete. A Finalizer fedélzete fojtogató állandósággal fogja közre őket, reményük és bukásuk változatlan színtere, mintha mindaz, amit elértek és amit elvesztettek, jelentéktelen lenne. A fénycsövek diadalíve elporlad Hux kitágult íriszében.
Egy szusszanó lélegzet; lassú; fegyelmezett.
Hux fel fog nézni, Hux meg fog szólalni, és Kylo nem tudja majd elviselni.
- Hát… - így kezdi.




Hux irigyli őt a sebeiért, az arcát roncsoló hegért és a nyílpuska marásáért, a forradásokért, a zúzódásokért, a varért és a véraláfutásokért. Hux szégyene a szemek alatt meghúzódó árnyékokban lapul meg, a fogak hegyén és a koponyája belsejében. Kylo nadrágra vetkőzve áll előtte, a fakó mellkason, hason, vállakon és nyakon vágások, lövések, brutális ütések - ha úgy tetszik, a Starkilleren elszenvedettek csak újabb véres vonásokat festettek a teste térképére, ami irányt mutat egy ezerszer dicsőséges jövőnek.
Hux félmeztelen; Hux sértetlen; Hux gézt teker fel a kezére, hogy az ütés ne horzsolja fel.




 - Hát - azt mondja -, akkor kezdjük az elején, Ren. Milyen alapállást veszel fel?
Kylo ott áll a feketén izzó teremben, megcsappant vállakkal, és a hangja üres:
- Feltétlenül szükséges ez?
- Nem tudom, agyonvert nemrégiben egy tanulatlan kiscsaj?
- A legjobbakkal is előfordulhat - feleli automatikusan, száraz humorral, és Hux arcán fölényes mosoly van.
- Nem - mondja csendesen. - A legjobbakkal nem. Gyerünk. Kisterpesz.     




Réges-régen ilyenek voltak a reggelek: kiszámítottak és mesterségesek, Kylo hátrafogott hajjal, mezítláb, lábujjhegyen, ahogy a csarnoknyi edzőterembe ment, a fémoszlopokhoz és ásító ablakokhoz, ahol az egységek még nem kezdték el a napi gyakorlatot. Hux mindig ott volt, mindig pontban ugyanakkor, ez csalta ki Kylót a lakrésze bebiztosított magányából. Fogta a felgöngyölt ezüstmatracot, és leterítette a földre, a termosznyi turmixot karnyújtásnyira helyezve.
Hux pirult és izzadt volt, súlyok alatt rogyott, tömött zsákokat ütött és rúgott, kötelet mászott, köröket futott, felülésezett és fekvőtámaszozott, erősített, nyújtott, és mindeközben Kylo (a gyomorlégzésre gondosan ügyelve) fél lábra állt, a karjait kinyújtva és a tenyerét összesimítva, és hagyta, hogy az Erő átjátja. Lassú mozdulat hajlott mozdulatra, kicsavarodva, de mindig egyensúlyban, a meditáció ringatásában.
Régen, a zuhanyzóban, Hux azt mondta, zihálva és élesen:
- Ugye tudod, hogy senkit nem nyűgözöl le?
Kylo hagyta, hogy a törülközője a derekáról a fémes földre essen, és kecsesen átlépte a kupacot. Hux tekintete az ölében.
- Ez itt mind az ellenérved?
- Mi a baj? Máshogy képzelted?
- A Legfőbb Vezető tud róla, hogy nyilvánosan mutatkozol pucéran? A maszk nélkül, maradjunk csak annyiban… mi lesz, ha felismernek? Mi lesz, ha hazavisznek?
- Fogd be. Ne merészeld.
Hux egyenesen a szemébe nézett.
- Soha többé meg ne lássalak az edzőtermem közelében, megértetted?
De persze - Hux csalódott lenne, ha engedelmeskedne.




Hux keze rásimul Kylo öklére. Az érintése gyöngéd, szinte.
- Ne szorítsd az ujjaid alá a hüvelykedet. Eltörheted. Rendben. Most üss meg. Keményen.
Kylo keze a levegőben, éles lendület; Hux a csuklóját megragadva elhárítja, és a falnak taszítja.
- Nem jó. Újra.
Kylo ismét lesújt, Hux állkapcsára. Teljes találat, és Kylo hunyorít mámorában.
- Felejts el mindent, amire idáig tanítottak - Hux ezt mondja, ahogy a lábát kirúgja alóla, Kylo térde a talajon koppan és a fogsora fájdalmasan összekoccan.
- Dobjam el magamtól két évtizednyi kiképzését a te kis korrepetálásodért? - sziszeg, és újra talpon van. Hux meginoghatatlan; az elméje roppant és józan.
- A Legfőbb Vezető kifejezetten parancsba adta-
- Köszönöm, tudom, elég jó a memóriám, pont ez a bajom.
- Lovagként harcolsz. Csak lovagként vagy bajnok. - Hux biccent az újabb támadásért, és ahogy Kylo felé rúg, ő a lendületét felhasználva a földre dobja. - Elegáns. Eltervezett. Stratégiára építed, és az Erőre. Precíz és áramló.
Kylo egy felesleges szaltóval áll fel, és meghajlást rögtönöz melléje:
- Köszönöm szépen.
- Ez a gyengeséged. Jónak hittük, de legyőztek.  
- És akkor mi az új objektíva, hah?
- Ha legközelebb látod a lányt - mondja Hux -, egyszerűen csak rúgd picsán.




Egymás felé törnek. Kylo nem hallgathat az Erő vezetésére, félig vak és teljesen süket, a fénykard nélkül csupasz és haszontalan a keze. A legbosszantóbb az egészben: bárki mással szemben legalább esélye lenne, Hux viszont soha nem engedett teret a fölényének. Néha hagyja, hogy az ütések célt érjenek, és Kylo hallja, ahogy a húson csattannak, látja, hogyan bicsaklik meg Hux lába, de a férfi semmilyen jelét nem adja a fájdalmának. A testén zúzódások bomlanak. Hát itt van, ha ezt akarta. Amikor kiköp oldalra, a nyállal együtt vér placcsan. És csak azt mondja:
- Siralmas. Újra.




Ha Huxról volt szó, Kylo sosem volt több, mint egy csaló. Ez az önfegyelemről szólt, az akarat legkegyetlenebb próbájáról. Ha Hux azt gondolta, tudja, milyen az ő haragja, milyen az ő vágya, vádja, úgy hát hazudott magának. Kylónak megvolt ez a bizonyossága, hogy ha egyszer, csak egyszer hagyja, hogy a valódi természete eluralkodjon rajta, ha Hux meglátja őt végre, igazában - Hux, aki hetekig nem jutott túl egy-egy  szétkaszabolt műszerfalon--




Edzenek, és Kylo tudja: még egy pillanat, és még egy, és vérre megy. Még egy pillanat, és még egy, és Huxot szétroncsolva, a padlón hágja meg, amíg a férfi nyüszít a fájdalomtól és mégis nyüszít érte.




Hux egy hülye kis fekete, gumis hajpántot visel, hogy a tincsek ne szálljanak a szemébe. Imádnivalóan fest.




- Gyerünk már! - Hux üvölt vele. - Üss már meg úgy, hogy érezzem!
És aztán (lihegve):
- Azt hittem, jobban már nem gyalázhatod meg magad.
- Fogalmad sincs róla.
A szavak Kylo vicsoráról pattannak. Egymással szemben állnak, a lábukat megvetve birkóznak, és ez olyan furcsa - Hux sovány, mint egy csontváz, az izmok úgy domborulnak, mintha ez nem volna más, mint Kylo ellenhatása. Minden egybevetve képesnek kéne lennie, hogy eltaszítsa, elég kéne hogy legyen egyetlen fuvallat (és ha használhatná: egy gondolat), de Hux ott van átellenben, és ott van és ott van, örökre.
- Szerinted ki tanította meg vívni FN-2187-et?
- Gondoltam, Phasma.
- Én voltam. Része az alapprogramnak, és jön egy ócska sorkatona és Lord Ren, a Sötétség Lovagja elvérzik a hóban!
- Hagyd abba.  
- Egy Jakku-i senki és egy rohamegység! Hogy tudsz így tükörbe nézni?
Kylo ajka megvonaglik.
- Két ember! - Hux ellöki végre. - Kettő! Láttalak már térdre kényszeríteni kétszázat; városokat; bolygókat! És egyszer kell elcseszned, egyetlen-egyszer, és akkor az muszáj, hogy az én bukásom része legyen!   
Ahogy Kylo visszalépne, Hux képen törli. A pofon váratlan, éles - személyes.
- Hogy tehetted?
Kylo szemébe hegyes könnyek szöknek. A pofontól lenne? Öntudatlanul odarebben a keze - csak az ujjbegyek - Han Solo érintése - még mindig perzsel -
És hirtelen:
- Megöltem - kiszakad belőle. - Meg kellett ölnöm az apámat előtte, érted?
Áruló. A tudata visszhang: elárultad. A szavai pangnak, de a legiszonyúbb igazság van bennük, azért nem ment, azért nem győzhetett, mert-




Felzokog. Hogy ne zokogna? Nem gyászolhatta meg, ugyanolyan temetetlenül hagyta Hant, mint Bent, mintha csak felesleges pikkelyek hullnának el, ahogy kivedlik önmagából és megszül egy szörnyeteget.
Össze akarja szedni magát, azonnal, tehetetlenül kapar a csontjai után a mocsokban, hogy felhúzza rá a higgadt húst; Hux bizonyára csak provokálja, nem érdekli a válasza, a veresége oka, és mit árul el róla, hogy az apja után sír miután képenvágták, megint gyerek, megint tizenöt éves. Megbánta? A fenét bánta meg, a parancsot teljesítette, ha bármiféle fájdalmat érezne, a bukása az lenne, vissza akar húzódni abba a tompa sokkba, ami azóta zúg a tudatában, hogy a fénykardot Han húsába mártotta.




A hídon álltak. Apa és fia.
Cenzúra: az Ellenállás kulcsfigurája és Ren lovagja.
Ott vannak a titkaik a tinta alatt.




Azonnal abba kell hagynia. Hux ezért följelentheti - tilos érzelmet mutat ki. A Legfőbb Vezető talán már tudja róla, talán szaglik róla a hitszegő fájdalma, a hegedetlen sebek gennye, el kell felejtenie, ha csak belenyúlhatna a saját elméjébe és kiszaggathatná az emlékeket, mindet - gyávaság lenne, de gyáva akar lenni, vagy gyenge?  




Ott van Hux ölelésében. Fuldokolva nyeli vissza a könnyeket, görcsösen, és Hux átöleli egyszerűen, közel vonja és Kylo az arcát a vállába fúrja. Gyűlöl mindent, a haragja vonyító és tehetetlen, és igen, ez kell, ebben lapul az ereje, ahogy forr a gyomra és a veleje vele.
- Bocsánat - motyogja -, azonnal…
(És soha többé senki nem lát majd tehetetlennek. Ez volt az én utolsó vereségem. A lánynak pusztulnia kell; az Ellenállásnak pusztulnia kell; pusztulnia kell Luke Skywalkernek és az ikertestvérének-)  
- Hé, sírd csak ki magad. - Hux hangja kiszámítottan puha. - Jobb lesz utána.

Napok óta - amióta eszméleténél van - altató-álmok, minden csontja nehéz a mellékhatásoktól, az elméje vattával bélelt és még nem…  
Hux tenyere a gerincén pihen, simítja fel és le. Milyen ócska győzelem. Milyen régóta vágyta ezt. Nem kaphatta meg az érintését a hatalma teljében, és most meg - most meg minek?
Amikor utoljára átölelték, gyerek volt még.
Búcsúzott.
Mikor volt, hogy utoljára zokogott?
- Ha készen állsz - mondja Hux -, szólni fogsz.




Mi történt a hídon? Színjáték volt, de a könnyfátyol függönyén túl - mielőtt megnyomta a fénykardon a gombot - a Fény felé szédült, mert nevetséges, hogy Han Solo szemében megbocsátás és féltés legyen, és bár nem akarta a bőrén érezni ezeket, érdekelte volna a miértje, megkérdezni: milyen? Milyen érzés Ben Solót szeretned, egy halva született gyereket?
És hirtelen nem a dicsőség ígérete jutott eszébe, a sorsa beteljesítése, nagyapa öröksége és a Legfelsőbb Vezér dongó hízelgése az elméjében; ami megállította, hogy ismét Ben Solo legyen - csak egyetlen törtmásodperccel tovább, mint feltétlen szükséges a siker érdekében - az ez volt: Hux emléke. A belévillanó semleges jelenet, ahogy Hux ujja az érintőképernyőnek tapad a tiszti kafetériában, a kávékapszula-automata előtt állva, és a homlokát a hűvös fémnek támasztja. Az egyenruhája makulátlan, fegyelmezett a tartása, és Kylo az egyetlen, aki tudja róla, hajnalban az eszében micsoda esetlen káosz van,  kusza, kelekótya zavar, senki nem gondolná róla. Kylo éppen egyesével emelte ki a magokat a jogantermés szaftos, lila húsából,  és ahogy Hux felé fordult, a tudata felragyogott. Az arcán semmi nem látszott, de ez volt a legközelebb egy mosolyhoz, amit Kylo tőle kapott.



- Harctéri sokk - mondja Hux, és Kylo ziháló mellkasából kacaj fakad. Ez vall Huxra, hogy az egészet racionalizálja és normalizálja; a világában mindennek pontos oka van; Kylo a vállába harap.
Kiálló kulcscsont a foga alatt. Rászorít, mintha hörgő nevetését akarná visszafojtani, a nyelve élén sós a verejték. Rászorít ezekért: hogy elroppantsa Hux irritált részvétét és abszolút fölényét, az előrelátó hozzáértését, az állkapcsa rándul és Hux húsa közrezárul.
Kylo mordul.
Hux ujjai a hajába futnak, belé markol, hagyja, hogy Kylo sebet szívjon rajta. Azt mondja:
- Erre feltétlen szükség van?  
Kylo arcán könnyek tapadnak. Hux a tarkóját cirógatja, hüvelykujjal, ahogy egy fenevadat szoktak.
- Azok után, amit engedtél megtörténni - folytatja -, nem fogok tudni neked megbocsátani. Azt akarom, hogy szedd össze magad, hogy juss túl mindazon, ami a bukásodhoz vezetett, és itt vagyok, hogy segítsek neked, mindkettőnk érdekében. Ne élj vissza a kegyelmemmel. -  A tincsekbe tép, és hátrarántja Kylo fejét, hogy ránézzen, nedves szemekkel. Suttog: - Mégis mit kéne tennem veled, heh?
- Használd a fantáziád. Tudom, hogy szoktad.  - A tenyere a férfi hullámzó hasára tapad. Az ujjak hegye alatt a nadrág pereme. Lejjebb kúszik az érintése.  - A kérdésedet megválaszolva: igen, erre mindkettőnknek szüksége van.  
Hux merev.
- Olyan embernek ismertél meg, aki törődik a szükségleteivel?
- Nem. Olyannak ismertél meg, akivel szemben az Ellenállásnak valóban van esélye? Nem tudod, mi történt az erdőben. Nem tudod, mi zajlik bennem. Elfelejteni segíthetsz. - Félrebiccenti a fejét. A hangja kihívó, kényszeredett, kemény. - Szóval? Mi lesz?
Hux elengedi, könnyedén: a fényes tincsek az ujjai közt peregnek le, hagyja egyszerűen elhullani őket, és hátralép számított szelídséggel. Kylo keze a levegőben, a lélegzete remeg.
- Mindent meg fogsz tenni a gyógyulásodért - adja Hux parancsba -, legyen az fizikai vagy mentális. Edzeni fogsz. Diadalmaskodni fogsz. Méltó ellenfelem leszel ebben a szövetségben. - A mosolya fanyar, éles. A tekintetében rémület. - Méltó szerelmem. Gyerünk. Alapállás.  Rúgj belém.




Egymás felé törnek. Ilyen, amikor feketelyukak ütköznek össze. Csináld úgy, hogy fájjon. Csináld úgy, hogy a tér meghasadjon és az idő ne számítson.
Csináld újra.
Csináld jól.
Csak egy csaló gondolat. A gravitáció elillan. Hux a fényes, fekete padlóra zuhan.



komment: IGEN // nem
kredit: a cím egy olyan pilinszky versből,
ami nem passzol a történethez; a [távozó sereg] meg igen

19 megjegyzés:

margaery. írta...

hűha, itt aztán nagyon elkaptad a Kylux aestheticet szerintem
rohadt jók ezek a képek, amiket használsz, már a bevezetés is lenyűgöző, komolyan, ez a "Hux a mellkasában egy halott csillagot cipelt." oké woah????
ez az edzés dolog is annyira jól van felépítve, imádtam
viszont Han.....too soon.. még csak most kezdtem megkedvelni a pasit....(mondjuk ez jár nekem amiért vártam ezer évet azzal hogy megnézzem a filmeket://)
és Kylo zokogása.. bring it on
így összességben szerintem nem rontottad el egyáltalán, minden nagyon összejött, semmi se tűnt ooc -nek, szóval *taps* így tovább, én nagyon szívesen olvasnék többet tőled a fandomban:)
xx
ui.: [oké, az első dolog ami eszembe jutott a ficet meglátva: http://cy-lindric.tumblr.com/post/138688022963/many-of-you-asked-for-a-terrible-dad-han-solo-and ]

Raistlin írta...

megmentetted a becsületemet (;u;)
attól nem félek, hogy elrontottam, mert akkor nem tettem volna fel (hanem remeteségbe vonulok egy szigeten szégyenemben amíg az új kiválasztott utánam hozza a fénykardomat) csak ezt lehetett volna hosszabban/részletesebben/más stílusban (jól állt volna neki némi könnyed irónia) de most a nagy rohangászás közben nem tudtam rendesen átgondolni és megszerkeszteni, szóval first draft.

és hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem érezted OOC-nek, mert szegény párosnak az a bazi nagy csapdája, és mindig félek, hogy a stílusom üti a forrásuniverzumot, úgyhogy juhhú ~(ouo)~

kylónak meg ki kell sírnia magát. halad a témával. kábé másfél percig sikerült neki.
[és le kell feküdnie huxszal végre hogy kevésbé legyen idegbeteg, de az egy más kérdés. (vagy a következő fic. :D)]

ez a képregény meg annyira kánon hogy NAGYON és annyi mindent megmagyaráz :'D

Nussy írta...

Jaj, mit csináljak veled, te nő.
JAJ.
Vegyük sorra.
Mivel két éve (de lehet az három) nem olvastam tőled fanficet, elég furcsa volt újra nekikezdeni… Mondjuk úgy, nosztalgia-szerű. Most nem mennék bele mélyen, mennyi és milyen jellegű változást érzek a stílusodban, egyrészt, mert ez nem képezi szervesen a kritika részét és elvinne 19723 karaktert, másrészt, egyszer élőben kérdezgetnélek ki erről-arról. Érdekes, mindenesetre. Tudatosabban írsz, talán? Veszítettél valamicskét a könnyedségedből, viszont sokkal magabiztosan adod az esszenciádat, a senkiével össze nem keverhető Raistlin Stílust™. Az írásaidról a legutolsó emlékeim még Sherlockosak, és valamivel későbbről egy Good Omens novella rémlik…? Egyik sem ma volt.
Éppen ezért szokatlan volt a Star Wars világában viszontolvasni. Az ódon, barokkos stílus, az éles képek („Hux a mellkasában egy halott csillagot cipelt.”; „Lovagként harcolsz. Csak lovagként vagy bajnok.”; „Hux sovány, mint egy csontváz, az izmok úgy domborulnak, mintha ez nem volna más, mint Kylo ellenhatása.”), a szaggatott, feszült tőmondatok („A hídon álltak. Apa és fia. Cenzúra: az Ellenállás kulcsfigurája és Ren lovagja. Ott vannak a titkaik a tinta alatt.”), ezek mind-mind hathattak volna az univerzumban helytelenül és idétlenül is. Nem így lett. Most, mialatt újra átböngészem a novella sorait, megdöbbentően erősek ezek a látomások: „A legbosszantóbb az egészben: bárki mással szemben legalább esélye lenne, Hux viszont soha nem engedett teret a fölényének..” Ó IGEN. Nem mondom, hogy nem szokatlan a fennkölt stílus, de legalábbis üt. Meg pofán is rúg. Érdekes, érdekes.
Kylo. Tök kár volt a Kylo!POV miatt egy másodpercig is aggódnod. Érzed őt és érted is, nem tudom, talán külön kis helye van a szívedben ezeknek a zaklatott életű ifjúknak, mármint a Gothames fiúkák, Will, Crowley, Sherlock, Theon, Bucky (oké, közülük a nagyját nem ismerem, de látom, ha valami hasonló bennük), szóval érted, ez nem lehet véletlen, van hozzájuk érzéked. Tűpontos. Jó vagy.
Szóval hát Kylo zaklatott és széttépi, felemészti a féktelen fájdalom és akarás és a nagybetűs ÉRZÉS, és tetszik, hogy hagytad, hogy Hux gyengének lássa (egészen pontosan Kylónak szüksége volt, hogy Hux gyengének lássa és ez is izgalmas felvetés). Nem tudom még, miben áll kettejük dinamikája, de hogy ez a macska-egér/adok-kapok játék a szerves részét képezi, az egészen biztos.
Hux. Más a mi kettőnk Huxa, de ez nem jelentett gondot, nem érintett rosszul olvasás közben az, ami sok más ficnél kellemetlen volt. A tiéd tetszik. Nekem ez a Hux is az a Hux, aki lehetne kánon, és tökéletesen belesimul az egyetemes HUX Jelenségbe; miközben persze nagyon is egyedi és rád jellemző a függő függetlensége és kőfalak mögé rejtett törékenysége… Ja és ez volt a kedvencem, a félmondat Hux könnyáztatta tekintetétől, az egy gyomros volt, köszi, fájt.
Hú. Az az érzésem, hogy hiába írok rengeteg jót, valahogy mégis lelombozlak, mert ismerlek, és úgyis a bizonytalanabb felhangú mondatok maradnak meg benned, mire végigolvasol, de kérlek értsd jól, amit mondani akarok: szeretem, ahogy írsz, és szeretnék visszaszokni hozzá. Most még furcsa és kicsit értetlenül állok előtte, mint egy különc és tehetséges festő újszerű műve előtt: értelmezni kell és ízlelgetni. Megpróbálom megérteni, amit mondani akarsz vele.
Kérlek, írj még kyluxot. És bár ez hülyén és nagyzolósan hangzik, mármint nem akarok úgy tenni, mintha a véleményem fontos lenne, de én cserébe ígérem, hogy őszintén véleményezlek, mert megtisztelőnek tartom, hogy olvashatok tőled. Azért ez nagyon hiányzott már.
Köszönöm! Köszönöm.

littlemissprimadonna írta...

Kell neked megríkatnod hajnal egykor. (Én és a rekord hosszúságú kommentjeim :D )

Raistlin írta...

NUSSY, reggel olvastam még a kommentet, és egész nap örömködtem neki. Egyálatlán nem érzek benne rosszindulatú fanyalgást vagy bármi mást, és nem csak azért, mert tudom, hogy nem az az ember vagy - hanem mert egyetértek :D

A stílusom nagyon sokat változott, főleg tudatosan - minden erőmmel egyszerűsített, és valahogy pont az SW univerzum dobott vissza ebben a díszes katyvaszba, ami egyrészt szép magyar szóval justified mert Kylóhoz szerintem nagyon hozzátartozik a mesterkéltség, és a teljes First Orderhez valami nosztalgikus fennköltség, másrészt meg bosszankodom miatta, mert ezt a novellát például humorosra és pergőre akartam és most nézz rá *felé hadonászik* de beletörődtem a végzetembe, és remélem, a következőnél már hangnemet válthatok; az erős Kylo POV nem tűri el az iróniát és a könnyedséget.
Változás a módszer is, amivel dolgozok, Sherlock-koromban leültem egy hosszú délután vagy hajnalba hajlóan, egy szusszra, zenét hallgatva megírtam. Most cetliken, füzetek hátuljában, szabad félórákban kaparom össze a történeteimet bekezdésről-bekezdésre, és öt oldal öt nap; ez elvesz a spontaneitásából, de azt vettem észre, hogy a történetek valahogy összeszedettebbek lesznek, mert több időm van gondolkozni rajtuk, megkérdőjelezni egyes motivációkat, kihúzni mondatokat, átfogalmazni vagy a kukába dobni egész paragrafusokat. (És mindig is hittem a kill-your-darlings elvben, úgyhogy ennek külön örvendek.)

És na. Szeretem azokat a karaktereket, akik rossz döntéseket hoznak - és róluk szeretek a legjobban történeteket mesélni. Nem vagyok benne biztos, miért, de talán ezért van az, hogy StormPilotnak csak elégedetten bólogatok, mert bár mindketten összetörtek valamilyen szinten, PTSD, háború, hőssé válás, minden, mégis a jó döntéseket hozzák meg, és a sorsuk progresszív. A kedvenceimre inkább jellemző a hubris.

És az utobbi időben meg a macska-egér játékok lett az érdeklődési köröm, amikor két egyenlő hatalmú férfi áll egymással szemben, és ezért a dinamika állandóan változik, hogy éppen ki van fent és ki van lent (szó szerint és átvitt értelemben :D) és a Kyluxban pont ennek a lehetősége fogott meg - az, hogy ott erősek, ahol a másik gyenge, és ezzel együtt egyenlőek és a rivalizációjukat is ez édesíti meg. Ez egy teremtő harc.

Hux meg. Hux a leggyengébb láncszem, mert úgy érzem, hogy ebben a novellában nem önmaga, de tudatosan nem az. Kylo szerintem ráérzett arra, hogy provokálja, de nem látja át teljesen, milyen mértékben - szinte átveszi Kylo személyiségjegyeit azzal, hogy hagyja magából előtörni azt a dühöt és szenvedélyt, ami kétség kívül benne van, de amit normális körülmények között magába fojtana. Másrészt Hux mindig egy színjáték, hiszen a pedáns kis tábornok is ugyanúgy egy színdarab, mint aki Kylo arcába sziszeg izzadtan és zihálva. Ezenfelül manipulál is, de valami brutálisan, és a túlzó vádjai és a szerelmi vallomása is ugyanarról a helyről jön, ahogy reakciót akar kiváltani Kylóból - és talán pont ez az, amire rá tudok bökni és azt tudom mondani, hogy na OTT látszik Hux milyen ember TÉNYLEG (szerintem), nem azokban, amiket mond vagy tesz, hanem ami (tudat alatt) motiválja ezeket. És azt akarja, hogy Kylo működjön. Ennek nyilván van egy praktikus oka is, de van a háttérben valami felkavaróan megható, összeszorított fogú, "nem-hagyunk-hátra-embereket" törődés, ami mégis intim és személyes, és amit senki másért nem vállalna fel -- akkor nem manipulálna ennyire, akkor nem hagyná ennyire eluralkodni magán az érzelmeket.

Raistlin írta...

>>>> Szóval a nagy kérdésem ezzel a shippel szerintem az, hogy hogyan írsz egy olyan emberről, akit nem érdekelnek az érzései és aki saját maga elől is rejtve tartja a motivációit, és egy olyanról, akit meg semmi más nem érdekel, csak a privát kis univerzuma amit esetenként rávetít másokra. És próbálkozni fogok - mert nem olyan lett a novella, mint akartam, vagy mint lehetett volna ha rájövök a titok nyitjára, de büszkén publikáltam és motivál, hogy ne poroljam a kezemet, hogy na kész a mesterművem, elmondtam mindent, amit lehetett.

Nagyon köszönöm a bíztatást, hogy meghallgattál, és hogy behesegettél a moziba, mert ilyen kihívással régen találkoztam, és hiányzott.

LITTLEMISSPRIMADONNA, meghatott boldogsággal tölt el a tudat, hogy álmomban is tönkreteszem mások életét. Köszönöm szépen ;u;

Haelx-x írta...

Ohhjajjj. Na. Eljött az ideje hogy vééégre kommenteljek valamit '^' Már ősidők óta követem a blogodat és az ask profilodat is és nem lehet szavakksl leírni amit művelsz ;-; Legalábbis nekem nem megy... Szóval csak awhhh. Köszönömköszönömköszönöm ;3;

Raistlin írta...

Szia itt \(ouo)/ Mindig örömünnep, ha egy csendestárc megszólal - nagyon örülök, hogy hallattál magadról, és én köszönöm <3

Lusitania írta...

Vannak érzések, gondolatok, amiket nem lehet szavakba foglalni. Belőlem ez a fic nagyon sok ilyet váltott ki, így most inkább elvonulok a sarokba és alaposan kisírom/örömködöm magam :D Remek lett :3

Raistlin írta...

LUSITANIA, édes istenem, annyira nagyon köszönöm ;__; Hihetetlenül feldobta a napomat ez a komment!

Névtelen írta...

Briliáns. Szóval hmm. Fantasztikus volt. Egyszer még csillagász leszek!énemet különösen bazsalyogtatta a fekete lyuk és az ősrobbanás és a haldokló csillagok, és mindez ILYEN képek formájában. Köszönöm.

"Emma" (egyszer kérdezgettem róla egy csomót, és azóta csöndben kucorgok a háttérben)

Raistlin írta...

Huhu, szia Emmalány! (*u*) Én is csillagász akartam lenni, amíg ki nem derült, hogy matthülye vagyok matekból és fizikából - néha azért sikerül kiélnem magam, és az SW fandom már csak ezért is áldás. (Csillagok! Háborúk! Mi kell még!)

Leilo írta...

Kurva jó lett...

imádlak és baszd meg.

Raistlin írta...

Zene füleimnek (*u*) Nagyon, nagyon köszönöm!

Iwi írta...

Szerintem az mindent elmond a történetről helyettem, hogy február 15-én tetted közzé, 1-2 napon belül elolvastam, és annyi érzelem és gondolat kavarog azóta is a fejemben, ha csak rágondolok -, többek között a lelkiismeret furdalás, hogy nem kommentáltam -, hogy úgy 2 napja újraolvastam és MÉG MINDIG nincsenek szavaim rá. De szerettem volna, hogy tudd, hogy itt voltam, olvastam, imádtam, imádom.

Raistlin írta...

Jaj IWI, nagyon-nagyon örülök neked, jézusom - ezt nem gondoltam volna; szívből és igazán köszönöm, teljesen beragyogtad a reggelem ;u;

Akira R.N. Cavaliere írta...

Csak eljutottam odáig hogy végre tudjak kommentelni {és tényleg ezer bocsánat hogy mindig asken bombáztalak a kitöréseimmel, but --}...annyira tetszik, egyszerűen nem tudom szavakkal kifejezni magam {csak internal screaminggel}..ma ha ötször nem, akkor egyszer sem olvastam újra. Egyáltalán nincs OOC-effektus az egészben, szuperül van felépítve, és tényleg abszolúte karakterhűek, ahogy fogalmazol az pedig..bwaah. Nem tudok véleményezni, sose tudtam, de emelem kalapom, a három Kylux irományoddal teljesen megvettél kilóra, tényleg eszméletlenek ;--; egyszerűen nem tudok rosszat mondani, tényleg nem.

Raistlin írta...

JÉZUSOM ITT VAGY úristen de örülök neked ;A; Szia~~!
És minden egyes bocsánatom, mert nem akartam lekezelő lenni askon, csak az emberkék, akik ott követnek, többségében nincsenek tisztában a fandom dolgokkal, és gondolom zavarja őket, ha rendre ilyen kéréseket kapnak az üzenőfalukra -- szóval a blogot biztonságosabb helynek érzem a lelkendezésre és beszélgetésre és ötletelésre, mert itt magunk vagyunk és értjük egymást félszavakból is.

A kommentszekcióba egyáltalán nem feltörekvő újságírók komoly irodalmi elemzését várom. Ez a tiétek. Ide aztán jöhet minden - ha találtál egy fanartot ami eszedbe jutott a ficről, ha csak annyi, hogy "asdfghjkléűé," ha csak annyi, hogy "basszus Kylux mindörökké *-*" én már azt is kitörő örömmel fogadom, mert elsősorban azért írom ezeket a sztorikat, mert nem hagynak gnyugodni az idióták - és nagyon szívesen beszélgetek róluk :D (Persze külön meghat, ha az adott történet kapcsán)

Rengeteget jelent, hogy a Te győzz le ennyire megtalált téged, a mai napig picit bizonytalan vagyok vele kapcsolatban (kibillen az egyensúlyból. de persze kylo is kibillen az egyensúlyból. :D) úgyhogy mindig hatalmas öröm látni ha valakinél szerető gazdára talál :D

Akira R.N. Cavaliere írta...

Késve, deee~ ciaaa u.u
Jaj, szerintem egyáltalán nem voltál lekezelő, és totál érthető hogy miért a kommentelést preferálod, csak valahogy akárhányszor olvastam az askeden hogy új fic, akkor már-már reflexszerűen rámjött a fangörcs D: de azért igyekszem türtőztetni és itt kiélni magam. xD a másik fic is valami asdfghjkl, nagyon tetszenek tényleg ;;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS