a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2016. január 24.

VERSUS

Érzelmi hullámvasút a Marvel és a DC univerzum hőseivel; a történet a DC univerzum ismerete nélkül is érthető. A főszerepben *nagylevegő* Clint, Natasha, Thor, Loki, Oswald, Ed, Ivy, Selina, Harley, a mellékben Steve, Tony, rögtön két Bruce is, és van valahol egy eltévedt Bucky. 

Steve Rogers-t aggasztotta az egész, ami többnyire rosszat jelentett.  
Batman keresztbe dobott lábbal ült a futurisztikus fémszéken, a köpenyébe tekerve, és pörkölt kávét hörpingetett (extra eperkaramellel.) Szó ami szó, példamutatóan illemtudó volt, alig szörcsögött, meg türelmesen fújkálta az állára csapó párát, de mindezek ellenére Steve-nek mégis problémái voltak. Batman arca nagyját maszk takarta, és amit ezen túl viselt, az előbb illett be páncélnak, mint bármiféle öltözetnek, amit Steve egy kicsit irigyelt tőle, mert személy szerint soha nem barátkozott meg egészen a sztreccs ötletével, de ezen a ponton már aligha panaszkodhatott volna érte. A maszk szemrésze szűrt kék fénnyel égett.
Oké. Szóval úgy volt, hogy kivallatni hozzák ide. Tárgyalni, ha a diplomáciánál akarunk maradni, de akkor is: Batman volt a vendég az Avengers toronyban, de ahogy a kávéját kortyolgatta úgy nagyjából hat bő perce, morózusan, szótlan, de valami letaglózó fesztelenséggel,  Steve-nek szembe kellett néznie a ténnyel, hogy ő uralja a teret.
A kibaszott Batman.
Ez Tonyt látványos agonizációba lökte; a szerencsétlen a teljes Vasember-páncélt viselte, míg Clintet például pizsamanadrágban ette oda a fene. Tony ragaszkodott hozzá, hogy mind teljes harci díszt öltsenek, de csak Natasha értett egyet vele, és ő is csak azért, mert potencionális veszélyforrást látott a látogatójukban. Natashának többnyire halálbiztos és egyben borzasztó megérzései voltak, szóval Steve félve leste, Batman mikor kattan majd be.
Batmannek nem akaródzott bekattanni, ami azt illeti, szóval csak letette a termoszt az asztalra, és kijelentette:
- Nem.
Batman nagyon be volt rekedve.
Ezen felül pedig még pont nem volt arról szó, miért rendelték ide, de Batman kínosan egyértelművé tette, hogy kikövetkeztette:
- Nem adom át Gotham felügyeletét nektek.
- Oké, Drakula - vágta rá Tony, csacsogva és könnyedén, mintha már órák óta zajlott volna a párbeszéd -, megértem, hogy így érzel, de az a helyzet, hogy siralmas vagy benne. És itt van, ööö, New Yorkkal szemben. Ami meg az én területem.
Steve vetett rá egy lapos oldalpillantást. Tony magát kihúzva, daliásan állt. Batman ülve és görnyedve is majdnem egymagas volt vele.
- Nem is beszélve arról - fűzte hozzá Natasha -, hogy önhatalmúlag intézkedsz.
- Ti talán nem?
Volt egy kis csend.
- Állj félre - mondta Steve. - Megvolt az esélyed.
Batman ezután sajnos egyenesen rá nézett, üresen világító szemekkel.
- Egész életemet a városom megmentésére tettem fel - hörögte. Legalábbis még mindig nagyon be volt rekedve. - Ezért tanultam, ezért edzettem, ezért küzdöttem. A ti ismereteitek nem elegendőek ehhez, a létszámbeli fölényetek és a természetfeletti képességeitek nem készítenek fel arra, ami a városban van. De nem ezért mondok nemet.
- Miért mondasz nemet? - kérdezte Clint készségesen.
Batman talpra emelkedett. Így már jóval magasabb volt, mint Tony, és közel olyan heroikus, mint Steve fogmosás közben.
- Én minden emberéletet oltalmazok, azokét is, akik a hátukat fordították a törvénynek. Ti gyilkosok vagytok.
- Whoa, oké, oké - dünnyögte Clint, Tony pedig hosszan füttyentett. Csak Steve feszengett.
- Nem állsz szembe ugyanazokkal a helyzetekkel, mint mi - mondta Natasha, a kezeit karba fonva. - Nem hozhatsz ítéletet arról, a helyünkben hogyan döntenél. Hiába vannak elveid, a konkrét szituáció dönti el, mennyit érnek.
- Ezt elismerem - biccentett Batman. A denevérmaszk-fülek kicsit megremegtek közben. - Ez viszont rátok is vonatkozik. Az idáigi sikereitek nem mutatnak semmilyen garanciát arra, hogy Gothamben is állnátok a sarat.
- Egyetlen megoldás maradt - döntött Tony.
- Ne - kérte Steve.
- Egyetlen-egy - vágott Tony az öklébe. - Cseréljünk főellenséget.          


  V E R S U S



Gotham alacsony ege füstbe feszülve gomolygott szét a felhőkarcolók hegyén.
- Nem látszanak a csillagok - biggyesztett Loki. Thor hunyorított.
- Dél van.
- Az sem látszik - hagyta helyben a férfi, és szánakozó, nosztalgikus undorral nézett szét. Thor csak őt figyelte; megvolt az az érzése, hogy valaha-fivére bármikor köddé rebbenhet előtte. A pánik elkerülése végett Loki midgardi gúnyákban feszengett, zöldben és feketében, és látványosan nem vigasztalta a bélelt bőrdzsekije. Thor felbigyesztett magára egy napszemüveget, mert Tony egyre hajtogatta neki, hogy ők milyen híresek, de egyértelművé vált, hogy nem lesz rá szüksége.
A hűvös homály tespedten tapadt a vak üvegekre; a téli tér terebélyes, végtelen, de Thor mégis úgy érezte, mintha be lenne börtönözve, mintha a nyaktörő tornyok, zsúfolt utak és égbehajló hidak közelebb kúsznának, valahányszor a pillantása elbarangol. A járókelők vonásaiban egyre kereste azt a kevély kis derűt, ami annyira megragadta az emberi fajban, de a tekintetek közönyösen siklottak le róla.
Az öklét a zsebébe vágta, és a lépteit megszaporázva Loki nyomába eredt, aki szemöldökráncolva bámult körbe.
- Kérlek, ne feledd, hogy a fogadásunk nem jogosít föl rá, hogy akár egyetlen polgárnak életét vedd; hogy én itt vagyok melletted, hogy bármilyen eszközzel megakadályozzalak benne, és nem leszek kezes.
Loki föltartotta elé keskeny tenyerét.
- A cimboráid balga bizalma voltaképpen megtisztel. Nézz csak szét: egész érdekes, nem? Nézd és lásd, én ilyennek megtűrném őket örökre.
Thor szinte egészen biztos volt benne, hogy a férfi, aki mellett elhaladtak, nem élt már; úgy értette volna a referenciát. Az autók csálé sorokban araszoltak, a letekert ablakokon zene folyt elő, mély és sűrű, és az utcákon, mint kísértetek, a múlt éjszaka árnyai, félig még részegek, a fejük a fellegekben.
- Elképzelni nem tudom, mi tetszhet neked ebben, mikor oly’ nagyon gyűlölted Manhattant.
Loki lehunyta a szemét; az irritációja mint egy tompa ütés, és Thor nem értette, miért számít még neki mindig, hogy miért akarja Lokit elégedettnek látni.
- Hadd mondjam lassan, hogy magad is felfogjad: azt mesélték nekünk, hogy ez a város eltorzult és önmagából kifordult, de én csak azt látom, hogy ez az a város, ami magával szembemeredt… és mindent megértett. Nem érzed az iróniát a tündöklésében? Nézd ezt a csürhe tömeget… ha elordítanám itt magam, ‘térdeljetek!’ csak azt kérdeznék: mit nyernek belőle? És ha azt mondanám: ‘mától a királyotok vagyok,’ alamizsnáért tartanák a tenyerüket. - Élesen felnevetett. - Egy földi éve, és még örültem volna egy ilyen könnyű győzelemnek. Nem is tudom, hogy kerülhette el a figyelmemet.
- Lehet, félreismered őket - mondta Thor, amíg Loki bosszankodva hátraszántotta a haját egy kirakatban. - Mint mindig, egyetlen pillantással már el is döntetett, az övék-e Loki kegye.
- Egyszerű lények ezek, egyszerű helyek; és ezt nem szenvedhetem. Minél inkább küzdenek önnön banalitásuk ellen, az annál sértőbb nekem. - A semmiből egy táskát bűvölt, ahhoz hasonlót, amit magukkal cipeltek az utcán oldalgó emberek, és a szíját a vállára vetette, aztán elégedettebben biccentett az üvegtükörnek. - Nem való, hogy a túlélésért való harc ösztön legyen. Hát nem gyomorforgató, ahogy a hüvelyk alá nyomott bogár is még egyre csak ágál tört lábaival, és saját beleit vonszolva…
Pontosan eddig jutott. Valaki elcikázott mellettük, Thor föl se fogta, aztán észrevette, hogy a kezében Loki újdonatúj táskáját tartja.
- Fogják meg! - ordított Loki. - Mocskos tolvaj!
Thor fölnevetett, de csak úgy csendesen. Loki nekieredt, bosszús átkokat sziszegve, és ő csak tessék-lássék vette üldözőbe, elnézéskéréseket rebegve, valahányszor nekiütközött valakinek.
Csak az volt a baj, hogy már három sarkot is lefutottak, és Loki még mindig nem ért a rabló nyomába.
Thor lemaradva is jól látta: nő volt, átlagos alkatú, fényes bőrbe öltözve, motoros-szemüveg a fejében, és a kapucniján hegyes kis macskafülek. Thor nem tudta megállapítani, ez különös öltözetnek számít-e, és sokkal jobban aggasztotta a következő: a macskanő meglopott és lefutott egy istent.
A nő a következő kanyarban egy tűzlétrára szökkent. Loki utána, könnyedén és sebesen; mint mindig, a haragja vitte előre.
- Orcátlan cemende! - kiáltotta. A nő átnézett a válla fölött.
- Ejnye.
- Kerülj csak a kezembe!
- Kapj el. - A nyelvét öltötte, és kecsesen a tetőre szökkent. A sarka alatt kopogtak az ónsíkos cserepek, és Loki már minden erejével tört előre - Thor lihegett - és a nő még mindig vezetett!  


New Yorkban pihékben szállt a hó, és az ég rózsaszínen derengett. Többek között ezért volt szörnyű ötlet, hogy Clint és Natasha egy szál robogóval vágtak neki a küldetésnek.  Passzív pár méterrel lemaradva bekövettek egy szuper kis Chevyt, ami elvileg magával hordozta Gotham szörnyű végzetét.
Clint az egész elcseszett életéért kapaszkodott a nő derekába, és egyszerűen elszenvedte, hogy a kerék időről-időre kibicsaklik alóluk. Bár a bukósisak tökéletesen takarta, mégis az volt az érzése, hogy már eleve lebuktak - hogy Batman ellensége tudja.
A Chevy szabályosan felparkolt az útpadkára. Natasha tovább haladt.
- Ümm - kockáztatta meg Clint.
- Tudom, mit csinálok - dünnyögte Natasha. - Ne nézz hátra.
A hószemcsék a sisak sötétített üvegére tapadtak. Tettek egy vargakanyart, a tér túloldalára vágva. Clint nem állhatta meg, hogy a visszapillantótükörbe ne lessen. A Chevyből négy alak szállt ki, két nő és két férfi. A nők, egy vörös és egy fekete, a csomagtartóhoz mentek; csak két koffer került elő, mindkettő elegáns bőr, és Clint még soha nem érezte magát annyira 007-nek, mint amikor összetette a következtetést: csak a két férfi marad itt estére, tehát csak az a kettő számít - a nők afféle cselédfélék lehetnek.
Jobban szemügyre vette őket.
- Tony csalódott lesz - mondta Natasha, ahogy a forgalomba vágtak. Az alakok a visszapillantótükörben egyre távolodtak, és Natasha halkan narrálta: - A Jokert akarta.
- Az az a fura bohóc-figura, a pszichopata?
- Soha nem lett rendesen diagnosztizálva, de aha. - A motor felbőgött, ahogy a nő két kocsi közé szökött. - A nyurga alak az acélzöld kabátban Rébusz, aka Edward Nygma; a szőrmegalléros Oswald Cobblepot…
-...a Pingvin - fejezte be Clint, aki egyesével guglizta le Gotham legveszélyesebb bűnözőit nagyjából hajnal négyig. Csak át akarta nézni lefekvés előtt, de mint kiderült, volt belőlük hát úgy, kurvára sok.


Tony magán kívül volt. Két kézzel a térfigyelő kamerák felvételére mutogatott:
- Kaptunk egy sánta, suttyó kis aprólékot, és Bill Gates zabigyerekét!
- Ne becsüld alá őket - figyelmeztette Steve. - Nygma közveszélyes bandita, Cobblepot pedig a maffiát irányítja.
- Hát na bamm, maffiánk nekünk is van - morgott Tony, aztán megismételte halkan: - Bandita?
Steve az irányítópulthoz lépett, a karjait összefűzve. Ő meg az önfegyelme nem néztek Tony szemébe.


- Bejelentkeznek a Plaza-ba - jelentette Natasha. - Metropolitan lakosztály, egy éjszakára maradnak.
- Nem maradhatnak a Metropolitanban - tiltakozott Tony a rádióban. - Ott én is nem aludtam; az édes emlék örökre meg lesz gyalázva.  
Natasha ezt nagyvonalúan megjegyzés nélkül hagyta. Nygma és Oswald összekarolva léptek ki a hotel káprázatos kapuján; a fejük fölött zászlók lobogtak, és Natasha berántotta Clintet a legközelebb oszlop mögé, aztán visszatuszkolta még egyszer, amikor Clint sértetten és juszt is kilesett.
Cobblepot jobb bokája több helyen is eltört; a csontok bizonyára rosszul forrtak össze - régi sérülés - könnyű kihasználni. A bal szemén monokli - nincs dioptria - csak hóbortból hordja; amennyire a prémes kabáttól látszott, a nyakán zúzódások. Fegyvertelen. Felvágós. Manipulátor. A trükk a régi: ne hagyd beszélni. Az embereitől el kell különíteni. Ha megtámadják, a közvetlen környezetét fogja felhasználni. A nála lévő esernyő szokatlanul nehéz. Késsel nem érdemes nekimenni. Megszerzi.
És Nygma. Pluszos kontaktlencse. Csapott vállak. Megtévesztő. Kitűnő reflexek - ő vezetett. Fürge. Erős, de nem edzett. Van valami a kabátzsebben - nem pisztoly - fémtárgy. Észrevette őket? Nem, még nem. Azt lehetetlen elkerülni, hogy tudja, követik - de azt meg tudják úszni, hogy rájöjjön, kik.


Loki zihálva loholt, tetőről-tetőre szökkenve. Elektromos, alattomos szaga volt a levegőnek, az undok hideg zsibbadt lábaiba tépett. Lüktető mélység, és az épületek magasa, repült és zuhant, repült és zuhant, egyre a fruska nyomában. Volt egy gondolat - ér-e ennyit egy üres táska? - de Thor ott volt a sarkában, és hogy a szeme láttára feladja, az elgondolhatatlan. Ha kell, hát elbukik, a következő kéménynél a szeme elől téveszti a tolvajt, akkor majd kifújja magát, akkor majd megszakad a hajsza, de nem fog megtorpanni és nem fog meghátrálni, csak rohanni, rohanni, rohanni.
Hátranézett a válla felett. Egy riadó lélegzet és a tekintet könyörgése. Thor nem vette észre, leszegett fejjel loholt, előre csörtetett, az a mamlasz nagy barom, és ahogy felpillantott, elvigyorodott. Loki gyomra édes görcsbe ugrott.
- Vegyelek a nyakamba? - kacsintott, és ő csak horkantva fordult félre, amíg Thor utána kiáltott: - Szívesen viszlek!
- Ha segíteni akarsz, hívd Mjölnirt a kezedbe, és sújts villámot vele! Látod? Azt már meg nem teszed értem.
Egy elvétett lépés egy kőcsipkés épület peremén - zuhanni megint - a földre érve vadul körbenézett. A tolvaj lecsitult, könnyű léptekkel egy kupolás üvegház felé ment, a táskát lóbálva a kezében. Csapda talán? Loki horgasan vigyorgott. Legyen.


- Nézd, milyen helyesek.
- Rettenetesek.
- Ozzie.
Cobblepot csípőre tett kézzel, kelletlenül biggyesztve szemlélte a Central Park hóbuckáin döcögő pingvincsibéket. Clint és Natasha biztos távolban gesztenyét eszegettek, együtt az andalgó tömegben; Clint próbálta kiszámolni, ez hányadik randijuk, ha ugyan randinak számít két turbékoló bűnözőt követni.
Nygma Cobblepot mögött állt, az állát megtámasztva a férfi feje búbján. A derekát karolta, és ringatta, a nyakába suttogva, Natasha legnagyobb bosszúságára, aki így nehezebben tudta leolvasni a szájáról a szavait.
- Szerintem korcsolyázni viszi - közvetített.
- Nem tud járni - mondta Clint.
- Nem tudok járni - mondta Cobblepot, épp elég élesen, hogy a zsivaj és a puha hó se nyelje el; Clint felé biccentett. Natasha a szemét forgatta. Natashán fekete paróka volt, usanka, és másvalaki hologramos arca; Steve kifejezetten megtiltotta, hogy Clint magát Ryan Goslingnek álcázza. Követte a nő lépteit, mindig a betaposott hónyomokra lépve, kettesével, mintha ugróiskola lenne, mert le kellett kötnie magát valamivel.
Utált kémkedni.
Utálta szar emberek szuper életét végignézni. Cobblepot és Nygma kézenfogva korzóztak. Nem tűntek olyan kifejezetten borzasztónak. Clint csak homályosan emlékezett az életrajzukra. Köszönt egy kutyának, akit sétálni vagy hókotrónak hoztak, fene tudja, és ennyi elég volt ahhoz, hogy mind Natashát, mind a célpontokat elhagyja.
- Ne már - motyogta.
Bő negyed óra múlva akadt megint a nyomukra. Cobblepot és Nygma a befagyott tavon korcsolyáztak néhány vállalkozó kedvű lakossal. Natasha egy diófa ágairól pisszegett le neki, hogy próbáljon meg természetesen viselkedni.
- Bagoly mondja… - dünnyögte Clint, és felsétált a mesebeli hídra. A pályát fagyott füzek övezték, az ágaikon tündérfények, és a távolban a felhőkarcolók tündöklése.
El kéne egyszer jönniük ide. Kettesben.
Nygma kitámasztotta Cobblepot kacska bokáját a lábával, és bőrkesztyűs kezeit fogta.
- Rám nézz - bíztatta. - Foglak.
Elég impresszív volt. Nygma hátrafelé siklott, kihúzott vállakkal, könnyedén, Cobblepot meg egész testében remegett, de nem engedett.
- Foglak - ismételte Nygma, és Cobblepot válla megzuhant; Clint nem látta az arckifejezését, de Nygma önfeledt, puha mosolyából ítélve, amivel rámeredt, az univerzum legszebb dolga lehetett.
Clint megkocogtatta a rejtett rádiót.
- Szerinted mikor fognak bűnözni?
- Tartsd szemmel őket - utasította Natasha, és a vonal megszakadt. Clint boldogtalanul szusszant, és a kezeit zsebre vágva a part mentén haladt. Hagyta, hogy a célpontjai tovasuhanjanak, és a távolból nézte a cikázó, bolondos nyolcasokat, aztán ahogy megállnak és egymásba kapaszkodnak, mintha örökre csak ők ketten volnának, aztán meg ahogy csókolóznak.
Hosszan. A csillámló hóhullásban.
- Mi történik? - jelentkezett be a bázisról Tony.
- Hogy a Batman szórakozik velünk, hát az - sóhajtott Clint.
- Még mindig semmi?
- Ja. De lassan lecsukathatjuk őket közszeméremsértésért, vagy mit tudom én.
Cobblepot keze meglehetősen egyértelműen tapadt a kabát azon pontjára, ami alatt Nygma a fenekét tartotta, és elég közel és elég ritmusosan simultak egymásnak. Talán csak taktikta? Hogy majd ők pironkodva elfordulnak? Clint a kihívást fogadva elkezdett közelebb zónázni. Nygma Cobblepot nyakát harapdálta. Azt motyogta:
- Gyönyörű, halálos kis Ozzie-m…
Clint körbenézett lemészárolt áldozatokért, de csalódnia kellett.  A pszichopaták biztos így flörtölnek.
- Ez hosszú nap lesz - jelentette Natashának. Azt várta, hogy a nő majd rendre utasítja, hogy a Szent Célon legyen az agya, de egy közepes szünet után azt a választ kapta:
- És egy nagyon, nagyon hosszú éjszaka.


- Peter, Peter, pumpkin-eater, had a wife and couldn’t keep her…
A mondóka méla dallamai csalogatva szóltak. Csengő, mézes, magas hang. A melegház megtelt vele, és a dús húsú növények mintha rá billegették volna színpompás fejeiket. Párás és fülledt volt a levegő, rózsaszín fények függtek le, és a padlóra fémrácsokat fektettek. A tolvajuk ide jött, de nem hallottak lépteket - és nem ő énekelt.
- He put her in a pumpkin shell, and there he kept her very well
Loki fürkészve nézett körbe, rémült, nagy szemekkel, de az ajkait csökönyösen szorította össze. Macskapuhán lépdelt, a dzsekijéből kivetkőzve. Alfheim esős erdei voltak Thor eszében, a mérgező növényekkel. És megint a dallam:
- Peter, Peter, pumpin-eater, had a wife and couldn’t keep her
Thor minden sóhaja mint kovácsok fújtatója. Tudta, hogy túl hangosak, de az ének zavartalan:
- He put her in a pumpkin shell…
Loki illatos, csüggő akácok közé fúrta az ujjait. A tekintetük találkozott.
- And there he kept her reeeeeeeally well…
Loki félrevonta a virágok függönyét, egyetlen diadalmas mozdulattal. Szirmok szálltak és szitáltak, hulló tavasz amíg odakinn a hó fakadt. Volt ott egy lány, körülötte kálák és pálmák, a haja két coffba fogva, a lábán csatos görkorcsolya, tütüs szoknya, a szemfestéke szétfolyva - a kezében Loki táskája. Meglóbálta.
- Hallo, puddingom! Ez kéne?
Loki szótlanul kimarta a kezéből. A lány engedte.
- Harley, am’. Szija.
- Mik ezek? - Loki a táskába nyújt, és kihajított belőle egy labdát, aztán egy cintányéros majomfigurát. Harley csücsörítve vállat vont.
- Snassz üres volt. Tuti nem kéred? A tied lehet.
- Mi ez az egész? - kérdezte Thor, előre lépve. - Kérlek hajadon, ne vesztegesd az időnket.
Loki kirázott a táskából egy komplett nyulat. Harley zavartnak tűnt és sértettnek. A coffja végét ütögette.
- Nem velem kell beszélnetek. De tökre ráértek. Innen amúgy sem mentek ki, ha nem engedünk ki.
Loki hagyta, hogy a táska a földre essen. Tompán puffant, dagadt visszhanggal.
- Megyünk, amerre jöttünk - sziszegte. - Nem érdekel a csattanója az ócska cseleteknek. Ha szerinted bármiféle földi ajtó gátat vethet Ódin fiának és nekem, úgy hát nagyon tévedsz.     
- A vendégeim vagytok - búgta egy hang, mintha a virágok szóltak volna. - Illik maradnotok.
Thor riadtan körbenézett, és ösztönösen Loki elé állt, hogy fedezze. A férfi szétterpesztett ujjai közt zöld láng égett.
A harmadik nő előlépett. A haja vörös, az ajka vörös, és vörös inget viselt - és zöld volt a bőre.


- Sosem tudtam szabadulni az oroszlán tekintetétől - mondta Nygma.
- Mit látsz benne?
- Ez a legkülönösebb az egészben: félelmet.
Clint éhes volt, kezdett lefoszlani róla a koffein hatása, és közepesen meg akart halni. A Modern Művészetek Múzeumában voltak, és Rousseau Álom festménye előtt negyed órája.
Cobblepot közelebb törleszkedett a partneréhez, és hümmögve nézett egy rettentően primitív dzsungelbe.
- A hold és a narancsok - suttogta.
- Ó, igen - bólintott Nygma. - Pontosan.
Clint már remélni sem merte, hogy kódban beszélnek.  
- Ivy értékelné - fűzte hozzá a férfi. Cobblepot kuncogott.
- Ivy Jadwiga, pont. Álmodd csak meg az erdőidet olyannak, amilyennek sosem léteztek, érted, kibaszott Jardin des Plantes…
- Les absents ont toujours tort.
- Hát na. - Vállat vont. - Szegény lány, heh.  


A nő Ivyként mutatkozott be. Loki alaposan szemügyre vette. A loncos fürtökbe levelek fűzve, a bőre zsúrlószín, helyenként pikkelyes; nem volt ember, többé nem. Ez érdekelte, talán Thor riadt értetlensége miatt, talán azért, mert veszélyt ígért a bolond Harley mosolya.
- Vártalak titeket - mondta Ivy. - Sajnálom, hogy nem kínálhatlak hellyel, Loki herceg.
- Hízelkedéssel nem mész nálam semmire.
Ivy szemügyre vette. Virágasszony volt: közömbösen gyönyörű és rezzenéstelen.
- Hova jutottál, hogy a saját rangodat üres bóknak érzed?
- Kérlek.
- Üzletet kínálok neked.
Loki keserűen nevetett, és a fivérébe fogózkodott.
- Ha segítség kell, Thort keresd.   
- Ő nem hallgatná meg a magunkfajtát.
- Nem ám! - kontrázott Harley, és az orrához illesztette öt ujját, ahogy puffogva fújt rá. Thor hátrahőkölt. Szóra nyitotta a száját, de Ivy közbevágott:
- És mint mondtam, üzletről van szó. Nem kérnék szívességet a bájaimban reménykedve, tőled nem. Hallgass meg.
- Mit akarsz?
Ivy félrebiccentette a fejét. Nem szokta meg, hogy így kezeljék. Loki sétálni kezdett körülötte; felmérte a terepet; bekerítette.
- A bolygónk nagyon beteg. Tönkretettük őt, és napról-napra kevesebb rá az esély, hogy felépüljön. Magvakat bíznék a gondjaidra - fákét, virágokét, gombákét - hogy vesd el egy távoli világban. Valahol, ahol megmaradnak, ahol új életre sarjadnak. Elkerülhetetlenül eltűnnek máskülönben; és én nem akarom, hogy az emberiség bűneiért ők szenvedjenek.  
Loki felvonta a szemöldökét.
- Ennyi lenne?
- Ez az én részem.
- Olyan virágokat hozhatnék neked Vanaheimből, amik a jövőt ringatják kelyheikben; Alfheim nektáros rügyeit kínálnám a tenyeremben, Svartalfheim mérges füveit,  Nidavellir zsongó, daloló moháit, és Asgard legszebb fáit; és a tiéd lehetne minden, ami még Jotünheim fekete vizeiben is megterem.
Ivy mosolygott, türelmesen, az ujjait összefűzve.
- Csodásan hangzik, köszönöm szépen, de nem.
Loki gúnyosan meghajolt előtte.
- Úgyhát a kertészed leszek; de mi a jutalmam benne?
- Testvérem… - kezdte Thor, de Ivy csendre intette a keze egyetlen intésével.
- Elengedünk innen - közölte. - Élve.  


Cobblepot kényeskedve átkotorta a bambuszrügyeket Nygma tányérjára, aki automatikus mozdulatokkal, csacsogva adta át neki a shiitake gombát és az algasalátát.
- Nem tetszik ez nekem - mondta Natasha. Clintnek sem tetszett. Ők ketten a férfimosdó felől törtek be a kínai gyorsbüfébe, amíg Cobblepot és Nygma boldogan falatoztak. Clint gyomra fáradtan felkordult. Natasha a körgalérián foglalt be egy boxot, ahol az előző vendég tekintélyes papírszemetet hagyott, és semmi maradékot.
- Nagyon összeszokott duó - magyarázta Natasha, bár Clint nem mutatott különösebb hajlandóságot a kommunikációra. Kopogó szemekkel leste, ahogy Nygma pálcikákkal betekeri a pekingi kacsafalatokat az illatos palacsintatésztába. Cobblepot a kólaszószba mártott királyrákba harapott, és elfintorodott.
- Még forró - jegyezte meg Nygma kérdő tekintetére, és hátradőlt a székében. Mindketten zakóra voltak vetkőzve; a kabátjukat nem lógatták fel a fogassorra, hanem maguknál tartották a támlákra terítve.  
- Ha Gotham akkora nagy Gomorra, hogy a ruhádat is lelopják rólad, akkor az hogy van...- panaszkodott Clint, de eddig jutott. Cobblepot rágyújtott. Clint kihúzta magát, és feltündökölt az arcán egy izgatott kis vigyor, ahogy a férfi a fogai közé illesztette a szipka hegyét, és Nygma tüzet adott neki. Cobblepot úgy hajolt a lángra, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
- Bűnöznek! - csapott Clint az asztalra, mire Natasha szelíden bokán rúgta. Egy fürge pincér szlalomozott a gothami asztalhoz, és Clint észrevette, hogy Natasha keze a marokpisztolyra csusszan.
- Uram, itt nem gyújthat rá - hadarta keményen, és Cobblepot szénnel ívelt szemöldöke a homlokába szökött.
- Rettenetesen röstellem - közölte, és a cigarettát elnyomta az ezüsttárcában, ahonnan kihúzta. - Nem láttam feliratot sehol sem.
- Nincs felirat. Semmilyen vendéglátóegységben nem lehet rágyújtani, ez alap.
- Nem vagyunk idevalósiak - tündöklött Nygma, és Cobblepot előteremtett a mellényzsebéből egy huszast.
- Az elnézését kérem az okozott kellemetlenségért - közölte, és a bankót szelíden a pincér tenyerébe fektette. - Fogadja el.
- Szükségtelen…
- Szépen kérem.
A pincér összeszorított ajkakkal rámarkolt a huszasra, majd egy apró meghajlás után elsietett. Cobblepot és Nygma egy darabig utána néztek, aztán Cobblepot vállat vont, és elkezdte az evőpálcikával piszkálni a rákot.
- Hátha mérgezett - mondta Clint reménykedve.
- Mi, a rendelésük?
- Nem, a pénz.
- Nem fogja a kölyök a jattját megenni.


A tolvajuk lábujjhegyen sétált végig a fejük felett görbülő pilléren. Thor gyanakodva méregette, amíg a sűrű árnyék el nem nyelte.
Túl nagy volt a csend.
Ivy a magokért ment, és csak Harley maradt ott, kicsi Harley a párafalta földre gömbölyödve, aki azt kérdezte:
- Szóval csak úgy szót fogadsz neki, he?
- Nincs időm ezzel törődni, se türelmem - vetette oda Loki élesen.
- Ha átvered - mondta Harley -, márpedig tuti hogy átvered, akkor nagyon kapd be.
- Parancsolsz?
- Kapd. Be. - tátogta a lány. - Tökre semmiség, amit kér, és neki nagyon sokat jelent, és pont ezért fogod kidobni az első kukába őket, ugye? A magokat. Mert ha Ivy-nak nem számítana, akkor talán csinálnád, és így meg nem fogod, és mondtam neki, hogy legyen már flegma, mert lehet tiszta szenya vagy, én nem akartam alapnak venni, de most már látom rajtad.  
Loki unottan félrehajtotta a fejét.
- Mit törődsz te vele?
- Ivy a bartánőm, oké? Ez Gotham, és mi kiállunk egymásért, édi, és nem fogom hagyni, hogy hülyét csinálj belőle, csak mert naiv meg lelkes, és péppé verlek.
A férfi felkuncogott.
- Alig várom!
- Meddig tart neked elkaparni pár vacak magot az űrbe’, he? - Harley talpra szökkent. A görkorcsolya kerekei meglendültek, és Harley Lokiba öklelt, két kézzel. Thor kinyúlt érte, és vállon markolta, hogy elrántsa onnan, hogy elrántsa Loki késéles és késhűvös, sziszegő vigyora elől.
A szorítása túl erősre sikerült. Harley elkerekedett szemekkel nézett rá fel, a pupilla csillaga tűszúrásnyi, távoli.
- Nekem akarsz jönni?
- Nem emelhetsz kezet az öcsémre. Azért vagyok itt, hogy megvédjem, és mindenki mást megvédjek őtőle.
Harley küzdött a szorítása ellen, de egyre Lokihoz vergődött volna közelebb:
- Te akkora nagy trükkös isten, mi lenne, ha egyszer az volna a trükk, hogy nincs csel? - Kiszabadította a vállát, és ismét beléöklelt, zabolátlan erővel. Állkapcson érte; Loki nyaka megreccsent.
És csak nevetett.
Thor két kézzel ragadta meg a lányt, és eltépte tőle. Harley ordítani kezdett:
- Gyerünk, nagyfiú, üss meg! Én kibírom, én aztán kibírom, ha valaki ki tudja bírni, az én vagyok, üss meg, üss már meg!
- Csak nyugodj le - csitította Thor. Harley hátralökte magát a kezeiben. Egy fémoszlopnak csapódtak mindketten, és Loki még mindig nevetett, lihegve, örömtelenül, üresen.
Loki isten viszályt szított. Már túl késő volt: Thor agyára bíbor pára szállt, és ahogy a lány kitépte magát a markából, hagyta, hadd fusson.
Aztán úgy tört utána, mint ahogy vadász csap le a zsákmányra.    


Natasha egy karcsú pohár Cosmopolitant forgatott az ujjai közt. A bálterem túlvégén, vele átellenben, Clint kiélte magát a svédasztalnál. Csak egy pillantást engedett meg magának; Clint jólfésülten, szmokingban - mintha a régi élete része volna, és Natasha fölzakatoló hálát érzett, amiért neki köszönhetően többé nem tartozik ide, a kristálycsillár bűvkörébe, a feslett freskók alá, hogy ő is csak úgy legyen szép, mint vágott virágok az asztalon, hogy fontos férfiakat csábítson magával az illata - és azonosíthatatlanra marja majd az arcukat Moszkva fagya, ez volt a dolga, erre volt való, kikéjelegte a titkaikat és otthagyta a hulláikat - halmokban - nem szabad erre gondolnia. (Te kétarcú kurva, Alexi Szergejovics Balasov így hívta, és Natasha azt mondta: ezeregy arcom van.)  
Ott ült a koponyájához tapadó álcahologrammal, a paróka valódi haj, rajta fekete, oldalt felsliccelt ruha, a kedvenc gyöngysora, és elnézte, Nygma és Cobblepot hogyan vegyülnek el a tömegben, mint az arzén és minden más méreg.
Hátrahajtotta a fejét. Egy pillanat elég; lehunyta a szemét, mert már szikrákat látott - szikrákat és halottakat - nem szabad Clintre gondolnia, a ritka mosolyaira, amiket rápazarol egy ilyen nőre - minek -  koncentrálj, koncentrálnod kell.
Felnézett. Nygma ott állt előtte.  Nygma olasz öltönyt viselt, achátzöld zakóval és fekete inggel, és a kezeit összekulcsolva mosolygott rá. Natasha viszonozta a mosolyt, egy bocsánatkérő kis grimasszal, ahogy a fejét félrehajtotta, mint egy migrénes mademoiselle, a szempilláit lesütve. Nygma szándékosan figyelmen kívül hagyta a jeleket. A tenyerét nyújtotta felé. Hosszú ujjak: egy sebészé, egy zongoristáé, egy gyilkosé.  
- Az enyém lehet a következő tánc?
- Sajnálom, el kell utasítanom - búgta. És akkor Nygma azt mondta:
- O, jah i nye szobiralszja, Natalia.


Harley nem jutott messzire: egy banánfánál várta be, a rózsaszín fényekben, hatalmas pöröly a kezében. Thor figyelmeztette:
- Jól gondold meg, mit teszel, kérlek.
Harley vicsorított; az arca egészen eltorzult, és felé sújtott. A pöröly süvöltve zúgott, és Thor öklének csapódott, aki megpróbálta puszta kézzel visszatartani. Csapás csapást követett: Harley egyre csépelte, könyörtelen és fáradhatatlan lendülettel, és Thor viaskodott vele, a torkára mart fanyar szégyennel - nem akart ölre menni a nővel, nem volt értelme, és így a harcuk csak bosszantó volt, a vére forrt vele, maróan, bíboran.
Harley sikoltva bevitt egy találatot, minden erejéből Thor arcába csapott, és ő érezte, ahogy az orra megreped és a vére síkosan elered.
- Elég legyen! - üvöltötte, és Harley artikulálatlanul visított vissza, megfeszült nyakkal, szalagnyi inakkal, és ismét járt a kalapácsa. Mint egy rémálomban, malomharcot vívva, a széllel birkózva, és mielőtt tudta volna, Thor a kezét nyújtotta.
Mjölnir könnyű volt az öklében, mint egy tollpihe.
A lányt éppen csak meglegyintette vele.
Villámok fénylettek, szikrakéken, és ő megismételte:
- Elég legyen…
Az áramütés ereje Harley-t a banánfának lökte, ami kettétört mögötte. A lány élettelenül omlott össze. Valaki sikítani kezdett.


Natasha keze belesimult Nygmáéba. A férfi szelíden magával vonta a táncparkettre.
Natasha minden lélegzete egyenletes. A tekintete kiszámított. Tony és Steve hallanak mindent. Ha bármi lenne, akcióba lépnek. Nygma semmit sem tehet ellene. Szemtanúkkal vannak körbevéve. Harminckét pár a táncra várva, és mindazok, akik a büféasztalnál állnak, akik teremtől-teremre ingáznak. Ez itt előtte csak egy ember. Szembenézett már ő többel.
A jive első ütemei váratlanul érték. Rock’n’roll egy ilyen burzsoá helyen; persze, mi is lehetne illőbb vagy new yorkibb, mint ez az ugrabugra akrobatika, minden pördülő és bukfencező mozdulatával.
Nygma már felvette az ütemet, a csípőjét billentve, és ahogy a zongora zúdult, táncba kezdett. Minden szapora lépéssel csikordult a parketten a cipője, harsány barna bőr, a talpa elhordott, Natasha tudta, hogy az élete múlik rajta, hogy ilyesmiket észrevegyen, hogy a megfigyelései a helyén legyenek, Nygma egy olyan ember, aki csak hosszú használat után dobja ki a cipőket, és ez a praktikus hűség veszélyt jelent. A tekintete Clintet vagy Cobblepotot kereste. Mindegy, csak legyenek meg. Csak ne legyenek közel.
- Elvétette - mondta Nygma.  Még mindig oroszul beszélt a rohadék, Tonyék meg fognak szenvedni a fordítással, James meg sehol sincs, és Natasha tudta, hogy megint elrontja, hogy csak az ütem után koppan le a tűsarka, és Nygma ajka megvonaglott. - Ne sértsen meg. Tud ennél többet.
Egymással szemben álltak, összekapaszkodva, mint egy kézfogásban, követhetetlen ritmusban járnak a lábak, ez csak az alaplépés még, és Natasha a levegőbe rúgott, magasan a feje felett, aztán Nygma kinyújtott combjára ugrott, és megpördítette a lendülete.  
Balerina vagyok. Ez a kedvenc hazugsága: a Bolsoj balerinája. Mit nekem a jenkik tingli-tangli tánca.
A karját fölrántotta, és Nygma átfordult alatta, aztán a mozdulat ellenhatása: Natasha körül forgott a szoba, leguggoltak, összekapaszkodtak, Nygma legörbült hídba és Natasha visszarántotta egy újabb forgásra.
Addigra a terem gyűrűje már a párosukat bámulta. Körbeállták őket, szorosan és szorosabban, és a banda csak húzta-húzta-húzta.
Nygma terpeszbe állt, és áthúzta Natashát a lábai alatt, aki a hátán bukfencezett fel, a nyakába ülve; tökéletes spárgába esett le, és ahogy a karját nyújtotta, a férfit szintén spárgába húzta.
Erőharc volt. Dominancia.
Nygma a levegőbe dobta, túl magasra, Natasha megpördült és hallotta, ahogyan páran lélegzetért kapnak - Clint és Cobblepot hol vannak - lezuhant, Nygma elkapta, a karjaiban tartva, és csak fordult vele (egy felhúzható balerina vagyok egy dobozban) körbe meg körbe meg megint körbe, az arcok elmosódtak, összeszédültek, Natasha elhajította magától, és Nygma egyszerre a nyakában volt - megtartotta - a férfi tótágasba szökkent és aztán hason csúszott át Natasha terpeszén, megragadta megint, ő egy szaltóban lökte magát el - aztán ismét egymással szemben - a csuklóján Nygma keze és diadalmas a tekintete-
- Nem szólok soha, ha hozzám nem szólnak, mi vagyok, Natalia? - ezt suttogta. Natasha a hátát fordította, zihálva szétnézett a szobában, de még tartott a zene, Nygma cigánykerékbe lökte. - Melyik betű hasonlít egy turistavezetőhöz?
Egy utolsó futam, Natasha a levegőbe lökte a karjait, és feltartott kezekkel állt a tapsviharban, zihálva.
Clint nem volt sehol. Clintet magával vitte Cobblepot.
A gratuláló tömeg Nygmától egyre messzebb és messzebb lökte, ahogy zsibbadtan és szédülten nézett körbe. A férfi elkapta a tekintetét. Egy sármos, suta kis mosoly.
Meg tudná ölni. El tudná kapni. Nygma nem adna magát harc nélkül. Van nála valamiféle fegyver. Be tudja vajon vetni civilek ellen? Egyáltalán, beszélne vele, vagy újra és újra csak rejtvényekben? Mit kéne tennie vele? Pánikot keltene - tudatlanul és akaratlanul, itt most mindenki Nygma testőre.
Natasha rohanni kezdett.
Clinték nem juthattak messzire. Mennyi előnyt szerezhet egy sánta kis ember? Lépcsők és lépcsők - több bejárat egyszerre - mindenütt emberek-


Harley a rácsokon hevert, égre fordult vak szemekkel. Mjölnir a földre esett, és a föld beleremegett.
Nem ütöttem erőset, gondolta Thor. Csak ez ment a fejében. Nem akarta bántani. Félre akarta állítani.   
A tolvaj sikított.
A lány halott volt.
A lány neve Harley, és Harley halott volt.
Nem ütöttem erőset.
Loki ott állt mögötte. Nem nevetett.
Ivy futva érkezett. A magok, amiket cipelt - szemernyi kis életek - szétszóródtak a földön, szerte-széjjel, kopogva, mint esőcseppek.
Nem ütöttem erőset.


A pisztolycső fémes volt és nehéz Clint nyelvén. Ahogy felébredt, először azt érezte meg, a súlyt és az ízeket. A többi azután következett: egy jellegtelen, kopott gyárépület - a szék, amihez hozzá van kötözve (szigszalaggal, bassza meg), a távolban koppanó cseppek (eső lenne?) és egy tablet derengése.
Cobblepot ott állt előtte, a pisztolyt lustán a szájpadlásának lökve. Clint fuldokolva nyögött, és Cobblepot frusztráltan felszusszant.
- Ébren van.
Nygma ott volt. Hol volt Natasha? Clint körbekémlelt. A rozsdás hangár szikrázó feketébe fordult. Fájdalom.
Fájdalom, amitől alig látott, és arra gondolt, hát, ez rosszul fest, aztán nem gondolt semmire, csak nyüszített.
- Adásban vagyunk - jelentette Nygma, és Clint abba akarta hagyni a hülye szűkölést de valami mintha szaggatta volna és Cobblepot azt mondta:
- Hallja, hogy csöpög valami, ugye? Ki tudja találni, hogy mi?
Nem.
Azt nem.
Ne.  
- Amíg nem volt magánál - folytatta Cobblepot -, bátorkodtam levágni az ujjait. Csak hármat a jobb kezéről, ne aggódjon. Elvégre azzal íjászkodik.
Cobblepot nagyon puhán és halkan beszélt, és Clint értékelte volna, hogyha kinyitja a száját amikor arról van szó hogy kibaszottul levágta az ujjait és most mind hallgathatják ahogy csöpög a vére és átnézett a válla felett és ott voltak a földön a fenébe-
A kurva életbe--
- Nem örülnek - közvetített Nygma, csilingelve.  


Natasha a szájához szorította a kezét. Steve a saját gyomrában érezte a hányingerét, az iszony és a düh szédülését. Az irányítópultnál álltak, és szélesvásznon nézték, Cobblepot hogyan nyomja mélyebbre Clint torkában az elefántcsontmarkulatú pisztolyt.
Még mindig nem tudták, hol vannak  - ott voltak felfegyverkezve, menetre készen, és ötletük sem volt, merre menjenek. Órák óta a gépteremben vesztegeltek; Nygma önként jelentkezett.
A videohívás forrása bemérhetetlen. JARVIS egyre dolgozott rajta, és Nygma saját kódulású tűzfala újra és újra ledobta.
- Mit akartok? - kérdezte Tony. Steve még sosem hallotta így beszélni, a hangja annyira üres volt és embertelen.
- Előbb tisztáznom kell valamit önökkel. Édes, átvennéd?
Szóval ott voltak, és nézték, ahogy Cobblepot átadja a pisztolyt Nygmának. Clint próbált belé harapni, de Nygma visszkézből arcon vágta a pisztoly agyával, aztán ledugta a torkán újra. Cobblepot a kezét törölgetve bicegett közelebb a kamerához. A kép tűéles és tiszta volt.
- Mielőtt bármiről szó lenne, meg kell érteniük, hogy Mr. Barton számunkra nem elég értékes ahhoz, hogy fogva tartsuk. Nem fogunk malmozva várni a döntésükre, vagy hogy mentőakciót tervezzenek. Meg fogjuk húzni a ravaszt, és ha Mr. Barton valamilyen módon nem halna bele abba, hogy a golyó kitépi magát a tarkóján… - Megvonta a vállát. - Meghúzzuk megint. Nekünk semmibe sem kerül beleereszteni az egész tárat. Ezzel jár az, ha üres kézzel távozunk az üzletből.
Clint felszipogott. Clint mindig olyan rohadt bátor akart lenni, és Clintnek most levágták az ujjait, és nem hagyták elvérezni, és bármikor hagyják meghalni - Steve valami váratlan véglegességgel értette meg ezt. A háborúban, a csatáikban, mindig volt valami Végső Nagy Terv, ami türelmet és stratégiát követelt, amit ki lehetett játszani; itt hat töltény volt,  és Clint. Pusztán ennyi.
- Mit akartok? - ismételte Tony.
- Megértette, amit az imént elmondtam önöknek, Mr. Stark? Tisztában van azzal, hogy ha megpróbálnak kicselezni, hogy abban az esetben is, ha sikerül önöknek, ha maguk győznek, a barátjuk halott lesz?
- Mit akartok!? - csattant fel Natasha, a képernyőt magához marva.
- Oh, hello! - Ed nem nézett hátra a válla felett, de integetett. - Sikerült megfejtened a rejtvényeimet?
- Visszhang, tehát Echo, és Q. Query és Echo. A segédjeid. Őket kellett volna szemmel tartanunk.
- Bingó.
- Ők szervezték meg a háttérben az egészet. Ők segítettek Cobblepotnak elrabolni Clintet. Átvertetek minket. Értem. Mi az üzlet?
Cobblepot biggyesztett.
- Igazából - mondta lassan -, nagyon gazdag vagyok, és megvan mindenem. Eddie?
- Nem tudom, még gondolkozom.
Steve szemébe tehetetlen könnyek szöktek.


Batman lapozott a Forbes magazin friss példányában, amit épp olvasgatott. A tizennegyedik oldalon tartott.


Clint feje kóválygott és sajgott a vérveszteségtől. Egyre mozgatta a csonkokat, amik az ujjai helyén  maradtak, mintha egyszerűen kidörzsölhetne belőlük valami zsibbadt fájdalmat.
De minden rendben van. Lehetnek még robotujjai, mint Buckynak.
Talán ki tudja rúgni Nygma alól a lábait. Talán érdemes megkockáztatni, talán nem húzza meg a ravaszt közben. Székestül Cobblepotnak esne, és leterítené a földre. Valami… valami lenne. Mint mindig, most is megmenekülne. A többiek jönnének - a teljes csapat - és a heliizéke Coulson ügynökkel - szembenéztek már hadseregekkel és korrupt szervezetekkel, mit nekik két… ámokfutó kis… hülye…
Ez volt a baj: Nygma tekintete. Clintet már számtalanszor kínozták és vallatták, és mindig olyan könnyű volt megfejteni, hogy végső soron mi a fenéért, ott volt a szemükben az a szadista, nyers élvezet, félelem, gyűlölet, ilyenek, Nygma viszont úgy firtatta, a torkába tömött pisztollyal, mintha egy tintapacát tervezne felitatni a papírról, valami bosszantó, vacak kis dolgot. Az ő halála egy összepiszkolt zsebkendő bosszúsága, fáradtsága és boldogsága lenne csak.
És a fickó meg nem is volt akkora kurva nagy mészáros, mint Cobblepot.
Cobblepot a kameránál állva végignyalt a fogain, és elmerengve hunyorgott a mennyezetre.
- Igazából szeretnék egy Vasember-páncélt. A fegyvereket kihagyhatják belőle. Repülni szép lenne. Meddig tart elkészíteni? Felteszem, hónapokig - magunk közt megvallva mindig tiszteltem a géniuszát, Mr. Stark. Kérem. Ez a nyelvezet szükségtelen. Eddie?
- Szeretném a SHIELD kódját 2004 márciusából - mondta elgondolkozva, és a pisztolyt mélyebbre igazgatta. Clint felhördült, és Nygma szusszant. - Felteszem, heteroszexuális vagy? Már bocsánat hogy csak így, de… tényleg semmi? Gimiben sem? Nem? Az orrodon keresztül lélegezz, az ég áldjon meg. Be és ki. Lassabban. Jjjjól van. Kell ám az az oxigén. Hamarosan el fogsz ájulni.
- Átküldték, és szükségesnek érezték megjegyezni, hogy már nem érvényes.
Nygma ujja a ravaszra csusszant. Clint érezte a kézkrém tiszta illatát. Ér ez ennyit? Tényleg ennyire nagyon akar élni?
- Mi volt az?
- xCVB282/..899”pT+.
- Tudtam. Oké, akkor a részemről ennyi. Páncél?  

Cobblepot szemei áttetsző kékek voltak, mint az üveg. Egyenesen a kamerába nézett.
- A következő fog történni: amennyiben Mr. Stark bérmentve felveszi a megrendelésemet, Mr. Barton szabad ember. Eddie-vel sértetlenül visszatérünk Gothambe, ahová sem maguk, sem más megbízottjuk nem követ; higgyék el, az önök érdekében. Bízom abban, hogy Mr. Stark megtartja a szavát, és kézhez fogom kapni, amit kértem, bármiféle trükk és időhúzás nélkül. Amennyiben ez nem így lenne, ne feledje, hogy tudom, hol alszik a kedvese - az ágy bal oldalán, a bézs Marks & Spencer takarón, amit három hete vásároltak online, többnyire zokniban, mert ki nem állja, ha fázik a lába. És Rogers kapitány: minden elismerésem és tisztelem öné és Barnes őrmesteré a hazánkért tett szolgálatukért, de mivel ön a Bosszúállók szervezetének másik irányítója, így a lelkiismeretére bízom, hogy eleget tegyen a kéréseimnek, máskülönben módomban áll megszüntetni mindazon antidepresszánsok és egyéb gyógyszerek importálását az államba, amelyeken Mr. Barnes józan esze és következésképp élete függ. Becsléseim szerint a megrendelésemet ennyi idő alatt már fölvették. Hogyan? Még nincs kész? Hah. Pontosan ötvenkét másodpercet kapnak, aztán Eddie meghúzza a ravaszt, és Mr. Barton kifröccsent agyvelőjét hátrahagyva térünk vissza a szülővárosunkba. Negyvenkettőnél tartunk.


Thor letérdelt. Biztos volt benne, hogy a lábai már nem tartják meg, valami szánalmas, sajgó súly húzta le. Ivy az ölébe vonta Harley hátracsukló fejét, és ringatta, előre és hátra. Thor még hitt benne, hogy meg fog moccanni - Thor hitt a csodákban.
Loki csontos ujjait érezte meg a hátán, egy kimért érintés, ami vigasszal cikázott szét, és a férfi leguggolt, a tenyerét Harley hasa fölé helyezve a levegőben.
A körmei alatt fellobbantak a sarki fények. Zölden égtek,  langyosan, lágyan, csitult csillagokat szórva.


Loki tudata hómező volt. Egy részvétnyi szél; mit sem törődött a lánnyal, akibe az életet visszacsorgatta, azzal a tündöklő, gyógyító ragyogással, amire Frigga tanította, de Thor bánatát ki nem állhatta. Kellett neki a dühe és fájdalma, de volt valami iszonytató a vállak gyámoltalan hullásában, a suttogó kongásban, nem akartam, ami tűrhetetlennek tetszett. Úgy adta vissza Harley életét, ahogy csörgőt adnak vissza a bőgő csecsemőnek, aki majd kilöki a kezéből újra, hamar, de egy darabig talán nyugton van.
Ivy görcsösen karolta, és Harley ajkai elnyíltak. Egy sóhaj.
Zokogott a tolvaj.
Loki ellépett onnan, valami számára is érthetetlen, megindult állapotban. Volt benne zsarnoki düh és valami régi - és gyönyörű - egy kisfiú ócska próbálkozása és eldobható diadala, aki megmenti a napot, amíg a fivére a zsebébe vágja a galaxisokat.
Az ölelésre nem számított. A tolvaj volt az, belé kapaszkodott, és ő undorodva félrehúzódott, de a nő nem engedte.
- Köszönjük - suttogta. - Köszönjük szépen.
Talán ennyi kellett volna annyi meg annyi éve. Loki a nyakába fonódott csuklókra markolt, és eltolta magától, mire Thor erős karjai fogták közre.
Rezzeni se mert.


Clint a szívmonitor pittyenései számolta. Egy bipp: túlélem. Még egy bipp: mégsem. Aztán a gondolat: naná, hogy túlélem. Csakazértis, a fenébe.
Elsőnek a jobb szemét nyitotta fel. Bruce ott volt az ágyánál, borostásan, borzosan, fáradtan, és a telepakolt éjjeliszekrényre hajolva hortyogott. Natasha a virágokat igazgatta, kényszeres kis mozdulatokkal. A vonásai merevek és nyugodtak voltak. A haját hátrafogta, és hülyeség volt, de Clint egy kicsit azért örült a túlélésnek, hogy ennek még szemtanúja lehet, Natasha egy újabb óvatos frizurakísérletének.
- Hé - mondta Clint rekedten. Aztán megismételte, ezúttal tisztábban: - Szia. Gyakran jársz erre?
- Én nem - vágta rá Natasha vádló éllel. Összenevettek. Az a rész jött, hogy visszavonhatatlanul egymásba szeretnek és Miamiba költöznek, de Tony is belehajolt a látókörébe, wattos nagy vigyorral.
- Hahó, bajnok! Hogy van a kezed?
- Nem tudnál várni vele? - szólt rá egy végletekig leharcolt Steve. - Most kelt fel.
- Ne veszekedjetek - dünnyögte Clint, ahogy ülőhelyzetbe fetrengett. - Belehal a szívem.
A jobbjára nézett. A jobbja az íjászkesztyűjére emlékeztetett.
- Óh.
- Még csak prototípus - vágta rá Tony, és megdörgölte az orrát, zavartan. Tony Stark. Zavarban. - Csak úgy gyorsan összedobtam, de ühm, jobb lesz mint a Star Warsban.
Clint ismét Natasha tekintetét kereste, aki a lábait felhúzva lekuporodott az ágy szélére.
- Úgy sajnálom - kezdte, de Clint kényszeredetten mosolyogva csendre intette, és körbenézett. A terem steril fehér volt, az alkony fura, puha, ázott lilájával.
- Elmentek?
- El.
- Engedtétek őket?
Csend.
- Hát - mondta aztán Steve -, nem volt más választásunk.
Clint bólintott, és mintegy próbaképpen Natasha kezére szorított, csak tesztelje, össze tudja-e fűzni az ujjaikat. És igen.
- Azért vagyok hálás - mondta -, mert rengeteg választásotok volt. És engem választottatok.
- Naná, hogy- kezdte Steve, de Clint a szavába vágott:
- Nenanáhogy. Megpróbálhattátok volna megnyerni. Sértetlenül kijönni belőle. Bosszút állni. Felénk ööö, az a módi.


Thor megtanult hálásnak lenni minden helyért és helyzetért, ahová elvezette a sors-rokka fonala; megtanult hálásnak lenni a küzdelmekért és a leckékért, de a szíve mélyén még mindig azokat a pillanatokat szerette a legjobban, amik végtelenül egyszerűek és mégis kiszámíthatatlanok voltak.
Itt ült hát Midgardon, egy ember teremtette, tenyérnyi kis dzsungelben, ahol a tél dacára minden terem, és egy lány, akinek a maga makacs hibájából nem szabadott volna élnie, előtte, és ő a haját fonta korona-fonatba, ahogy Asgard legtöbb nemes asszonya hordta.
- A mi kultúránkban nagyra tartjuk a hajat - magyarázta. - Ugyanaz az anyaga, mint a madarak tollának és mint a kéz körmeinek. Gondozni és ápolni kell, megadó tisztelettel.
Harley csak félig figyelt, hümmögve. Egy gépről színekké és formákká lett történetet néztek - filmet - egy halhatatlan, szürke nyúlról, aki kesztyűt hordott, és különös harcostársairól.
Lokit meglepően lekötötte. Nem adta jelét persze; magába görnyedve ült, kívül a körükön, biggyedő ajkakkal, de a pillantása a figurák mozgását fürkészte, és amikor összeakadt Thorral a tekintete, csak visszafordult a masinához egy zavart fintorral, a vállait felhúzva.
Thor balján Ivy foglalt helyet, aki a kérésére újabb magzsákocskákat készített. Thor átfuttatta az ujjai közt Harley ezüstfakó tincseit, és gondolatban már csillagról-csillagra járt, hogy új otthont találjon a fáknak és a virágoknak. Lokit vinné magával. Látott egyszer egy  rajzot: egy pompázó rózsa egy apró holdon, vele egy kisfiú. Meg akarta kérni Ivy-t, hogy mesélje el nekik a regét, ha tudja ugyan, de a tolvaj közeledte elvonta a figyelmét. Egy férfi volt vele.
- Látogatónk érkezett - csilingelte, és Harley két kézzel integetett:
- Batsy!
- Téged is látni? - mordult Ivy.
A férfin köpeny és páncél volt. Thor ösztönösen félrehúzódott, hogy helyet adjon neki a körben, és földijeként üdvözölje.
- Csak beugrottam megnézni, minden rendben megy-e - közölte a látogató rekedten, mélyen.
- Thor frizurát csinál nekem - dicsekedett Harley. - Előtte megölt, de nem haragszom. Most okék vagyunk.
- Lokira büszke lennél - csevegett a tolvaj, rákönyökölve a harcos roppant vállára. - Csak így… elvan.
- Kell is nekem a mocsok bolygótok, érdekel is engem a piti fogadásotok - köpte Loki, aztán hozzátette: - Csendesebben. Nem hallom a Nyúlbogarat.
A férfi fejet hajtott, aztán biccentett Thornak.
- Köszönöm a segítséget - tátogta -, bár azt hiszem, magam is boldogultam volna.
- Ha csak nincs hangulatban, Loki a légynek sem ártana - fogadkozott Thor. Loki a prérifarkasra bámult, és azt sziszegte:
- Halj meg becsülettel. Ó, csak add fel.
- Maradsz estére? - dorombolta a tolvaj, a látogatóhoz bújva.
- Nem lehet. Máshová szólít a kötelességem.
- A becsületed - tódított a nő.
- A szíved - kontrázott Harley.
- A haza - szavalt Ivy.
- Én leléptem - közölte a Sötét Lovag, és beleveszett a tündöklő éjszakába.  


Clint hallgatta, ahogy Natasha cipősarkai puhán koppannak a kórház linóleumán. A látogatási idő már rég lejárt, de ez persze nem izgatta különösebben. Clint kávéért könyörgött neki. Hajnal négy körül járt az idő, és Clint a maga részéről arra jutott, hogy inkább letesz erről az alvás-dologról. A tudata még nehéz és kótyagos volt, a fáradtságtól vagy a fájdalomcsillapítóktól, fene tudja. A folyosó végén felzúgott a lift, és Clint sóvárogva nézett az ajtó felé.
Natasha rögtön visszatér. Akkor majd mond neki valamit, valami fontosat, nem is ilyen fene nagy dolgokat, hogy szeretlek, meg ezek, mert azt a maga módján már többször egyértelművé tette.  
Natasha, én- szóvalhogyööööazvan. Hogy.
Az ablak kinyitódott.
Még mindig a bejáratra bámult, de a látása kiélesedett. Ez pánik lenne? A szoba széle feketébe futott, és ő minden izmát megfeszítette - ha visszatértek, ha eljöttek érte, haha, a rohadt életbe, most majd meg kell küzdeniük vele, most nem lesz ám ő csomagtartóba gyömöszölve, nincs az az Isten vagy Nagy Bumm elmélet-
Az ablakpárkányon gunnyasztva ott guggolt a Batman. A függönyök lebegtek.
- Remélem, nem keltettelek fel - hörögte.
Clint kényesen megigazgatta a hálóingét, úgy, hogy a hajnalfényben felvillanjon a műkéz.
- Nem tudok aludni a tomboló fájdalomtól - közölte mintegy mellékesen.
- Szívből sajnálom, amin keresztül kellett menned.
Hangtalanul a földre szökkent. A sziluettje sötét, fenyegető árnyék.
- Miért törtél be ide?
- Hoztam ühm, ezt. - Surrogott a köpenye. Clint összehúzott szemekkel nézte, aztán erősen megdöbbent, amikot Batman egy doboz pizzát helyezett az ölébe, kegyelettel és szelíden. - Extra erős - közölte.
- Mint én. Hah.
- Ha bármiben a segítségedre lehetek, értesíts.
- Igazából volna egy kérdésem - mondta Clint, ahogy a doboz fedelét fölpöckölte. Az orrát mennyei, fűszeres illat ütötte meg, olvadt sajté és zsenge bazsalikomé.
- Hallgatlak.
- Hogy bírsz ezekkel az állatokkal napi szinten?
Batman egy szomorú mosollyal felelt.
- Felismerem, hogy emberek.
- A fair az fair. - Harapott egy istenes falatot, és csámcsogva faggatta: - Lokival minden rendben ment?
- Persze. Loki nem bűnöző.
- Jó, ez... Hát oké, igen.


Négy órával később Bucky Barnes beesik a Bosszúállók bázisára karrierjének egyik legrendkívülibb magánbevetése után. A fogai közé szorítva izgatott, boldog szavak. Senki nem várja haza - délután négy körül jár csak, és a bázis üres. Kétkedve sétál körbe, azon agyalva, megcsörgesse-e Steve-et, de ott van Bruce megkezdett realxációs salátája az asztalon, a tévé megy, és a garázsrészben ütemesen fel-felberren valami. Meghívja magát valaki elhagyott kávéjára, és a bögrét a kezében tartva indul felfedezőútra. Árnyékról-árnyékra suhan, nesztlen és láthatatlan. Ott éri Tonyt egy apró páncélon dolgozva, amit hihetetlen megvetéssel hegeszt. Bucky abban sem biztos, köszönjön-e, de aztán megembereli magát, és azt mondja:
- Nem fogjátok elhinni, milyen napom volt tegnap.
Csak lazán. Mint férfi a férfival.
Tony elhajol a művétől, és a homlokára pöccenti a hegesztőszemüveget. Végigméri Buckyt; Bucky tudja, hogy szörnyen fest, például hiányzik a keze, mert le kellett adni műhelybe, a bevetési öltözete kormos, véres és festékes, és ezért hagyta fenn, mert látni akarta a reakciót a hupilila foltokra, ami a teljes testfelületét tarkítja.
Tony azt mondja:
- Haver. Fogd be.
Aztán hátravetett fejjel röhögni kezd.



komment: IGEN // nem
a mellékelt montázson ivy képe [fxck] cosplaye

27 megjegyzés:

GwenPage írta...

Hát ez valami elképesztően nagyonjó volt. Batman és Harley kivételével annyira nem vágom a DC-s karaktereket, de ez egy pillanatig sem zavart. Nagyszerű történet lett, a Thorki cseppekért örök hála, felzsongott a szívem, amikor megláttam, hogy benne van Lokkancs is. És milyen imádnivaló már.
Milyen imádnivaló úgy mindenki. Natasha, szerelmem, imádom ahogy kezeled; senki kezei között sem élőbb. Clint, ahw. Nem tudok normális véleményt nyilvánítani amúgy.
Csak köszönöm ~ fantasztikus lett!

Raistlin írta...

ÉDESISTENEM köszönöm szépen - nagyon hosszan küzdöttem a sztorival és nagyon sok félelmem volt vele; rengeteget jelent, hogy működik; és öröm volt megint a teljes stábbal dolgozni, hiányzott már Loki szegény és Natashával még mindig nem írtam eleget. Elmondhatatlanul sokat jelent, hogy ráismersz az én értelmezésemben, meg... nem is tudom, nagyon meghatódtam. Köszönöm szépen, megint. Köszönöm.

nusi írta...

CLINT *.* CLINT UJJAI *.* valahogy sikerült csak ezt felfognom az egészből. Jó, amúgy nem, csak, fúúú ezt emészteni kell, Oswald egy páncéllal... :D király, miért van egy olyan érzésem h ez majd erősen megnehezíti Bruce mindennapjait XD. Szal elég menő kis crossover lett. Viszont még mindig siratom Clint ujjait.

Aivi írta...

Oké... hát ez... ez egy. Na szóval ez egy hatalmas királyság! Nem tudtam, hogy most kinek szurkoljak vagy kit sajnáljak, de tényleg. Az ötlet egyszerűen fantasztikus, a megoldása pedig még nagyobb. Bár a mi tény az tény szegény Clint megszívta, de rendesen, nem elég hogy az ujjait elvesztette de egész nap szenvedett. Muszáj megemlítenem Lokit, bár csak úgy van, de a jelenléte igen nagyon kedves a szívemnek. Mindenkit imádok, de tényleg, bár Ozzieék viszik a prímet egyértelműen.
Nagyon jól összehoztad a két univerzumot, csak is dicséret és hatalmas éljenzés illet meg érte! Köszi szépen, teljesen feldobta az estémet! ::)

Raistlin írta...

NUSI, egy perces néma részvét szegény Bruce-nak, Clint viszont - szóval nem irigylem, amit átélt, de szerintem tényleg remek kis keze lesz, ami sovány vigasz, de mégiscsak valamicske. Ha valaki, akkor ő az az ember, aki kihozza a legjobb dolgot a legszörnyűbb helyzetből is, ha kell [és ezért az imádatom iránta hatalmas és végtelen. Mi sem bizonyítja jobban minthogy megcsonkítottam csórikámat.]


AIVI, nagyon-nagyon szépen köszönöm, az esténk mostmár együtt pattog egy boldog trambulinon, mert te meg az enyémet dobtad fel a kommenteddel. Rengeteget jelent, hogy így tetszett neked, hálám sompolyogjon a nyomodban és tegyen néha jelentéseket a bázisba.

Tinuviel írta...

Az elején nem voltam túl lelkes, de végem volt mikor elképzeltem, hogy Vasember ott feszít a páncéljában, mert szerencsétlen kompenzálna mire Batman csak... Batman. Kegyetlen leszek, ha azt mondom, hogy az íjász még olcsón megúszta? Ozziék pedig végig zseniálisak voltak. A lányoknak nagyon örültem, Loki se ment az agyamra, sőt, vicces, de ha te írod, szinte szeretem. És muszáj kiemelnem, hogy mennyire egyensúlyban van a sztori, tényleg DC/Marvel együtt, és nem viszi el egyik sem a maga javára. Imádtam, és nagyon szépen köszönöm a crossoverbe ágyazott Nygmobblepot fluffot <3

Raistlin írta...

TINU, nagyon köszönöm ;u; Én pont fordítva voltam, mert lelkesen vetettem bele magam, aztán úgy a tizenhatodik oldal környékén összeomlottam és bőgtem két órát Vandúr vállán hogy nem fogom tudni befejezni pedig mennyi időt és energiát és lelkesedést öltem bele de ez a két univerzum menthetetlenül nem fér össze és úristen.
Aztán összeszedtem magam, és írtam tovább, és nagyon örülök, hogy befejeztem és megoszthattam veletek ;u; Van egy olyan érzésem, hogy Nygmobblepoték éppen egy válás után jöttek újra össze, feltűnően tündökölnek a mézeshetek :D Valóban kegyes hangulatban voltak, egy darabig attól tartottam, hogy alku ide vagy oda, meg fogják húzni a ravaszt, és nem lesz Marvel Deus ex Machina, de győzött az, hogy unták magukat New Yorkban és vissza akartak spurizni Gothambe mihamarabb - sajnos az a rész lemaradt, amikor szó lett volna róla, hogy Eddie néha együtt dolgozik a Sirens-al, pedig... bárki arcát megnéztem volna. :D

littlemissprimadonna írta...

Hát ez így... ez így. Mindenki dinamikája zseniális. És az, hogy szerencsétlen Bosszúállók mit kezdenének, ha egy napig teljes Gotham rájuk zuhanna, Jézusom a legtöbbjük öt perc alatt meghalna. Meg Loki és az, hogy most nincs kedve elfoglalni a világot az zseniális. És Ed kérése, mert ő csak arra kíváncsi, hogy igaza volt-e, meg Oswaldnak az, hogy jó, akkor ő igazából csak repülni akarna, mert az menő. És szegény Bucky, hát pont a lényegről maradt le, pedig neki akár még hasznát is tudták volna venni.
Meg még oldalakat tudnék sorolni, konkrét mondatokat, amiken hangosan felnevettem, de te írtad, minek idézzem, a lényeg, hogy voltak és zseniálisak.

Raistlin írta...

szeretem az idézeteket, bálnazsír szottyos szívemre
És én AKARTAM bele Buckyt, de valahogy az istennek se akart belekerülni a sztoriba, szóval onnantól feltétlezetem, hogy valami külön bevetésen van, és aztán ő lesz az ember aki besétál tizenöt órával később egy starbucksszal (pun intended.) Azt hiszem, jobban jártunk így - nehezebb lett volna a srácoknak elkapni, de nem akarom elképzelni, ahogy Ed kitriggelingeli belőle a memóriavesztést és a pánikrohamot, amire valljuk be, képes, mert egy segg. Loki ezek után tényleg felüdülés testnek és léleknek, mert ő csak búvalbélelt és meg nem értett.
[A kedvenc kérdésem önmagamhoz amúgy az, hogy Night Vale-ben halnék-e meg hamarabb vagy Gothamben.]

Mitsuki írta...

hát ez egyem a szíved te jó atya világ káosz és pusztulás - imádom ;)
mi az a film amit Loki néz a fura nyúllal? akarom én tudni? nyúlbogár XD
és ahogy harley haját fonja thor OMG, Thor valójában egy hat éves kislány lelki világával él néha. de én nem ütöttem nagyot.... én nem...
és Loki save the day... mikor harley ideiglenesen eltávozott már vártam, mert harleyt nem lehet csak úgy meggyilkoni, nyem-nyem. rossz suci. ejnye. fujj. hozod vissza!
és tony és a kisebbségi komplexusa, szegény. (megértem a babócámat amúgy).
és mindig mindenki clint-et bántja.
de batman meg a pizza. megérte.
natasha te eszement orosz, hát mucuska milyen menő lehetett nygmával.
tetszett a tánc. szinte láttam magam előtt őket.
nygma meg nygma. amúgy egészen jópofák lettek a rejtvények, a Q le se esett hirtelen.
ozzie meg ozzie. a pingvinek csak eddig nem tudtak repülni.
és istenem elvitted őket korcsolyázni. nem hiszlek el.

szerintem a dc és a marvel szerepcsere a káosz új definíciója.

köszönöm.

littlemissprimadonna írta...

Ha nem akart benne lenni, hát nem kellett, hogy benne legyen, megspórolt nekem is egy emocionális traumát ezzel. Így másodjára rájöttem, hogy Loki negatív önreflexiója a legjobb, Batman agresszív unalmát leszámítva.
Egyébként nem akarom, de muszáj elképzelnem Oswaldot, amikor megjön végre a ruha és elmegy próbarepülni és baromira fél és élvezi és izgatott, de amikor visszaér, és mindenki kérdezgeti, hogy milyen volt, akkor csak így: yeah, okay, whatever, had better.
És aztán persze öt perccel később a párnába nyúvasztja Edet, mert adrenalin.
[Én, szerintem Gothamben, mert van egy valószerütlen jóhiszeműségem, ami Gothamben gyilkos, Night Vale-ben meg valahogy kell a túléléshez.]

Raistlin írta...

MITSUKI, nyúlbogár: Bugs Bunny - a Looney Tunes megy Tapsihapsiékkal :D
Marvel ficnél meg muszáj meghalni valakinek, csak aztán mégse.
A konkrét koreográfiát ez inspirálta, a jive szerintem rohadtul illik hozzájuk: https://youtu.be/7KChBpxOA1M?t=40s - imádom-imádom a táncjeleneteket, de mindig félek leírni őket.
Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett a fic, és köszönöm a kiemeléseket és a támogatást, ez feldobta a reggelemet ;u;

LITTLEMISSPRIMADONNA, úristen headcanon accepted, ez szóról-szóra így történne (;A;)
És a negatív önreflexió az új kedvenc szavam. Szegény Loki cica, neki tényleg csak egy ölelés kell és egy családterapeuta/magánpszichiáter. Remélhetőleg nem Arkhamban.
[Szerintem én Night Vale-ben adnám be hamarabb a kulcsot, mert engem a jóhiszeműségem pont arra vezetne, hogy "á, minden rendben lesz, ez a Fénylő Felhő talán nem is akar bántani minket, csak félreértjük a jeleket, de ki fog derülni róla, hogy tök kedv-- hoppá meghaltam. Gothambe pedig sehová se mennék gázspray, pisztoly, és 12 év judo nélkül.]

jederanalexa írta...

Szia!
Bocsi, hogy ilyen hosszú ideig nem írtam, de a vizsgaidőszak sajnos nem engedett netközelbe.
Bevallom, én egyáltalán nem vagyok jártas a Gotham fandomban. Elkezdtem nézni az első részt, de valami okból - már nem emlékszem tisztán - abbahagytam a felénél, de ahogy ezt a történetet olvastam, elgondolkoztam azon, hogy úrja elkezdem.
Maga a történet nagyon jó volt. Örülnék egy Cilntasha randinak a jégpályén, de Oswald és Ed is édik voltak, amég ki nem derült, hogy elmebeteg mind a kettő. Szegény Clint! Loki pedig - szokásához híven - haláli vlot. Imádom a tagot! :)

Raistlin írta...

Hahó Jederanalexa! Remélem, jól mentek vizsgák, és senkinek nem rovom fel, ha valamilyen okból épp nem írt kommentet ;u; A Gothammel szerintem érdemes próbálkozni - egy fél epizódból még nem lehet eldönteni, a te világod-e vagy sem, bár tény, hogy sokkal sötétebb, mint a Marvel, és a korhatár is magasabb rajta.
Clintasháékkal tervezek egy domestic ficet, bár Clintnek alaposan át kéne gondolnia, tényleg megpróbál-e felvágni pont Natashának a tudásával :D

Mary Wolf írta...

Ez most nagyon kellett a kicsi lelkemnek. Minden megvolt benne, amit szeretek a DC-ben és a Marvelben, felturbózva a te stílusoddal és miközben olvastam az jutott eszembe, hogy ebből kellene csinálni egy filmet, mert az is iszonyat jó lenne. DC gonosztevők és Marvel szuperhősök. Kinek kell ennél több a boldog élethez? :D És végre egy olyan fanfic, ami pártatlan nem próbálja meg kihozni győztesen és vesztesen semelyik oldalt se. Nekem ez tetszett benne a legjobban. Na meg szerencsétlen kis Bucky a végén! =D
Mondjuk, arra kíváncsi lettem volna, hogy a Jokerrel miként boldogultak volna :D

sunshine-state írta...

Jövök egy falattal a kommentmezőnek :) El is tudtam olvasni ezt a kis csodát, meg 7es lett a szódogám, szóval nagyon fel van dobva a napom! :) Baromi jó volt ahogy összehoztad a két bandát, és Harleeeyyyyy. Oh, Harley. És te majdnem megölted, te lelketlen. Meg Clint. Bár szerintem ő örülni fog a kis szaroknak amiket Tony beleépít a robot-ujjaiba. :D
Egyébként pont a napokban olvasgattam végig az összes Cherik sztoridat (Nem tudok dönteni, hogy az X marks the soft spot... vagy a cuddle a kedvencem), mert hiányzott a magyar nyelv, és nekiálltam böngészni, és amikor hajnalban csendben zokogok, hogy a szobatársaim fel ne ébredjenek, akkor tudom, hogy valami új dimenzióra emelkedtek számomra az írásaid. És bár ne lennék ilyen piszok lusta, és bár úgy írnék mint te.
Szóval nem kommenteltem már egy ideje, de tudd, hogy imádlak, csendesen, a háttérből :)

Mitsuki írta...

úristen, nem esett le a Bugs Bunny, és úgy el tudom képzelni őket, ahogy a mese előtt ülnek. :)
murrrrrrrrrrrrr~~~
és gyönyörű szép az a koreográfia, mindig fantasztikus referenciákat találsz, nem is tudom hogy csinálod.
[büszkék vagyunk ám rád]

Névtelen írta...

Wow! És még rímeltek is a sorok! Nagyon tetszett. :D Loooki :D Meg Bucky :D

Raistlin írta...

MARY WOLF, édes istenem, köszönöm szépen ;u; Tán egyszer majd eljön a nap, hogy a stúdiók abbahagyják a marakodást és jön az elviselhetetlen epicség - drukkoljunk nagyon :D
Jokerről nekem mindig az volt az érzésem, hogy nem Batman legnagyobb ellensége, csak a legnépszerűbb. Ő viszont totál kiszámíthatatlan; ha rászabadítják New Yorkra, talán pont nem lesz kedve csinálni semmit, és végigduzzogja az egészet, mint szegény Loki :D

SUNNY, nagyonnagyon köszönöm a falatot! :D Gratulálok a hetes szódogához is és rengeteget jelent, hogy ilyen hatással vannak rád a történeteim. Harley hálából neked is csomagol valamit a táskádba.

MITSUKI, a titkomat magammal viszem a sírba *hősiesen félrefordul a holdvilág felé* :D [köszönöm!]

NÉVTELEN, Rendszertelenül Rímelő Sorok TM, csak a Bloody Romanticen! (eredetileg költőnek készültem. néha még mindig látszik.)

margaery. írta...

jaj de régen jártam itt
aw szegény kis Clint </3 valahogy ő mindig megszívja :c a ficeidben sokkal szimpatikusabb, mint a filmekben, amúgy, itt olyan szerethető♥ a másik kis ügyeletes nyomi pedig Bucky, aww
Natasha tökéletes volt mint mindig, és már Clintashát is hiányoltam:)
Thorkit pedig nem shippelem de azért szórakoztató volt az ő történetük is és külön örültem a Poison Ivy&Harley említésnek úúúúú~
Natasha visszaemlékezései az orosz éveire meg a táncos jelenet különösen tetszettek:) mondjuk kicsit sajnáltam, hogy nem az a csapat nyert akinek szurkoltam de mondjuk kijárt már nekik ez is talán
xx

ui.: ha, láttam, hogy rebloggoltál force awakens -es posztokra tumblin!! csak szólok, ha Finn&Poe fic ötlik fel a fejedben akkor képzeld mellé az ujjongásomat/biztatásomat :D vagy ha esetleg életem legújabb szerelméről Reyről is szeretnél írni, ;)) akkor ott van az a badass pilótalány, akinek 3 sora van [Jessica Pava, már most van wikije, besírok ezen a fandomon] csak mondom;) ;) szép napot;)

Raistlin írta...

MARGAERY, gyakorlod itt a bűbájodat! :D Nagyon imádnivalóak a Force Awakens karakterek, de nekem valahogy a Star Wars az sosem volt... fandom? Nem késztetett arra, hogy tovább gondoljam a sztorit, csak tapsikoltam a vászonnak, és azóta filmkritika-videókat meg fun facteket nézek. De nem akarom teljesen kizárni a lehetőségét, mert minden karakter és a StromPilot különösen megérdemli a szeretetet.

A ficre térve - Clintet az újhullámos képregényverzió alapján írom, és még mindig fújok, hogy nem azzal a fajta Hawkeye-al mentek, mert Jeremy szerintem arra tökéletes casting lett volna -- a szuperügynök családapát nem hiszem el neki; a Manhattanben él a kutyájával pizzán és kávén és szétrúgják a seggét de nem bánja mert arany szíve van Clintet látom benne. És szerintem az az a Clint, akibe Natasha is beleszeretne. Akinek két flashback nem volt elég a múltjából, ide nekünk a Black Widow filmet.

Зима írta...

DC-vel épp csak barátkozok, de Batman az abszolút kedvenc, és tehát.
Karakterek - akiket ismertem - mind A+-ok voltak a sztoriban, és nagyon jó volt az alapötlet, mert valami új és vicces (nagyon sokat röhögtem rajta), azaz egy crossovernél jó, ha a kiinduló helyzet is tetszetős. A sok különböző jelenet összevágása magával ragadó volt, a tetőpontnál tériszonyom támadt, aztán a végén egy nyugodt csúszdán csúsztam le mégis. Éljen a happy end. Éljen Raistlin. *Konfettit szór.* Megkésett boldog új évet, csak mert eddig nem volt alkalmam mondani neked. c:

Raistlin írta...

ZIMA, olyan jó itt látni téged C: Köszönöm a gyönyörű kommentet, kicsit se csujogatok, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet :D És gyere a DC-hez, van sütink.

sliver írta...

Egy kicsit igazságtalan vagy azért, komolyan odalöksz Gothambe egy gügye gyerek-Lokit, mint főgonoszt? Azért Batman sokkal siralmasabban megbukott volna, mint a Bosszúállók a srácaiddal, ha megnyílik az ég, és megjelenik egy osztagnyi földönkívüli. XD A Clintedet szerettem, sokkal jobban, mint az igazit, de azt, hogy te miért szereted Natashát azt nem értem, hacsak nem azért, mert ő az egyetlen nő, és rosszul érzed magad amiatt, hogy ennél több szerepet nem is kapott.

Raistlin írta...

Batmannak megvan az az előnye, hogy ő Batman - lehet, hogy nem tudta volna hulksmashelni őket, de szerintem neki az első dolga lett volna bemérni a Tesseractot és bezárni a portált, amire meg tuti kitalál valami tök fasza módszert.

Natashában én magát a karaktert szeretem, mármint milyen mebő már egy amcsikhoz átigazolt KGB ügynök akit kamaszkorában balerinának agymostak és közben szuperfegyvert csináltak belőle? (She was Bucky before Bucky was cool.) Tény, hogy a filmekben nem sokat látunk belőle, de imádom a kisugárzását, a modorát, a humorát és a harcmozdulatait ott is, és szerintem egy szuperhőstől nem is nagyon vár mást az embert, mint stílust, tragikus háttérsztorit és klassz képességeket, és ez nála mind megvan.

Dorottya Szabó írta...

Váó, szóval nem kezdtem bele egy darabig, mert olyan kis vicces volt, ahogy Batman ott üldögélt a kis kávéjával és sokáig nem volt hangulatom vicceshez, aztán... Viccesnek tényleg vicces volt, de annyi minden más is. Persz emár megtanulhattam volna a bloodyromantic-et. De nem is érdekel, mert nagyon jól jártam, bár pont a Harley/Ivy volt kevés benne, amiért most megnyitottam, de persze az ő jeleneteik is jól meg voltak írva, annak is nagyon örültem, milyen unapologetically használja Harley azt a tinilányos(ként azonosított) szlenget. És nagyon köszönöm a fel-felbukkanó pizzás-kutyás-szingli, bénasrác!CLintet. Annyi karakter szerepelt és mindegyikük annyira működött. És Loki monológja Gotham-ben, mint az egyik olyan pont, ahol még explicitebben ütközteted a két univerzumot, szintén fénypont volt számomra, nem azért, mintha úgy gondolnám, hogy Lokinak feltétlen igaza van, hanem, mert tényleg nagyon érdekesen tudod előadni, melyik karakter hogyna reagálna egy új szituációra.
(és már kezdem megtanulni, hogy nálad a kommenteket is érdemes végigböngészni headcanon-okért, tűncért, elemzésért, mindenért)
Még egyszer köszönöm!

Raistlin írta...

Oké én ezt a kommentet én nagyon szeretem. Nagyon-nagyon köszönöm, pláne, mivel *halkan* teljesen elfelejtettem hogy ezt a történetet megírtam és feltöltöttem, pedig.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS