a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. november 3.

#BoyfriendTag 7

Gotham, Nygmobblepot, YouTube AU [Cuppy]val közösen, hetedik rész [és dínom-dánom]


#BoyfriendTag
C u p p y & R a i s t l i n


Szisszen a penge.
Egyetlen mozdulat, ahogy Ed - a megrepedt szemüvegével, az orrából dőlő vérrel - előrántja az esernyő markolatából, és végigmetszi a férfi gégéjét.
A vér pirosan spriccel fel.
Oswald lenyalogatja az ajkára szitáló cseppeket. A vér forrón és pulzálva fröccsen az arcába, és a pilláit leeresztve, durcásan szuszogva figyeli, a támadójuk hogyan hullik térdre előtte.  
A fickó bugyogva, gurgolázva hörög fel, ahogy Oswald leguggol hozzá - lassan, atyaian. Felpillant Edre, ahogy a kapucni alatt a tincsekbe fúrja az ujjait: a hüvelyk a férfi arccsontjával játszadozik, a hangtalan sikolyba pattant inakat tapogatva.
- Eltépted az ingem - suttogja, és a száját a hideg verejtéktől derengő homloknak tapasztja.
Az eső tócsákba ragad.
Ed következő döfése a nyakszirtre érkezik, onnan a dudorodó csontra sikolva, és a férfi felnyög Oswald ajkai alatt. Ő elhajol tőle, a szemébe nézve; rámarkol a nyakra kétoldalt, hogy a szédülő tekintet a fókuszában tartsa utoljára és örökre.
Lassan villan a vigyora, mint Ed újabb szúrása - tüdőre megy, a férfi szemei fehéren gördülnek fel és bénán bicsaklik az álla Oswald csuklójára.
Ő gyöngéden megpofozza, hogy az eszméleténél tartsa.
- Hé - mondja. - Még nincs vége, ejnye.
Ed végighasítja a kést a gerinc mentén.
- Nagyon figyelj. Legalább a saját halálodnál figyelj.
A penge megakad. Ed előre görnyedve liheg, és a pillantása egybekapcsolódik Oswald mohó tekintetével. Puhán kérdi:
- Megöljem neked?
- Kettőnknek. Kérlek.
Ed kirántja a kést, és a férfi mellkasát karolva fölhúzza magához. A csatakos edzőcipők orrhegye még érinti a földet, ahogy Ed egy furcsa kis fintorral egyszerűen beletolja a pengét a szívébe, és aztán rámarkol a nyélre.
Oswald szemébe nézve csavar rajta. Kienged egy nyögésbe fúló kis sóhajt, és a csuklója rááll egy ismerős ritmusra, előre és hátra, a kést ki és be mártva, egyre gyorsabban.
Oswald keze révedve rátapad a bőrnadrág dudorodó sliccére.
A férfi a pocsolyába toccsan, és ő a hulláját átlépve simul Edhez - Ed frufruja az arcába tapad, a tört orr vére az állán, a nyakán gördül le, és elmosódó ereket fest a fedetlen mellkasra.
Oswald rátipor a holttestre, hogy a karjait Ed nyaka köré vethesse. Így csókolja meg, és Ed, a késsel a kezében, átkarolja a derekát, és a tenyere rásimul a fenekére.
- Merev vagy - suttogja az ajkaira.
- Te is. - Kissé elhajol, és módszeresen lenyalogatja a vért Ed nyakáról, de csak maszatosabb lesz, hála Oswald képének. A fiú elégedetten morog, Oswaldba kapaszkodva, egyre ringatva. Az arcát az esőnek tartja, és úgy motyogja:
- Vele mi legyen?
- Hmm?
- El kéne tüntetnünk, nem?
- Terveztem. - Oswald lelép róla, és az orrát megtörli a bőrdzsekije ujjában. - Oké, mi legyen?


Ed hátsó ülésén a kreatívan újrahasznosított kukazsák meg-megzörren, ahogy a belé bugyolált test gördül hátra és előre, egy-egy padkán vagy kátyúnál zökkenve.
A csomagtartót nem volt hajlandó beáldozni. Azzal érvelt, hogy ő általában ott tartja a dolgait, és a fene fogja fertőtleníteni.
Ahogy az adrenalin alábbhagy, ahogy a kék utak az ázott éjbe nyújtóznak, Oswald nekihajtja a homlokát az ablaküveg rezgő táblájának, és lankadva lesi a meg-megvillanó kérdőjelet Ed csuklóján. A fiú derülten vezet, mintha egy roadtripre mennének, de a szemét áporodott szaga és a hulla vasas illata állandóan emlékezteti Oswaldot, hova tartanak.
- Hé - suttogja, ahogy Ed megáll egy piros lámpánál, mert Ed az az ember, aki hajnali fél négykor is megáll a piros lámpánál egy gyilkosság után.
- Igen, kincsem?
Oswald feltartja a kisujját.
- Bűntársak? - kérdezi rekedten. Ed elvigyorodik, gyöngéden, és a kisujját a kisujjába akasztja.
- Bűntársak.


A folyadék sűrűn csorog a savkádba. Ed gázmaszkban, köpenyben, védőkesztyűben - az egyetem hűtőtermébe mentek. Oswald magába karolva kuporog a pulton, a mobilján alibiket pötyögve - tweetek egy estéről, ami soha nem történt meg.
Ahogy a füst felrebben, Ed magának dünnyögve jegyzi meg:
- Ha nincs test, nincs bűntett.
Oswald felpillant rá. A mobil sápadt fénye a vonásain dereng.
- Meg nem történtté tennéd, ha lehetne?
- Tudod, hogy n-…
- Jó, de érted.
Ed becsületesen elmereng a kérdésen.
- A kockázatokat mérlegelve, az empátiát, amit éreznem kéne, és tökéletesen hiányzik belőlem… Mindezeket latba vetve, nem hiszem, hogy adódna olyan valóság, ahol nem élvezem, hogyan mélyed belé a késem… miközben te nézel.  - A homlokán feltolja a gázmaszkot. A szemüveglencsén pókháló-karcolások. - Bár magunk közt megvallva, a gyilkosságot mindig triviálisnak tartottam.
- Meglepetés - motyogja Oswald. Ed felkuncog, és a csaphoz lépve langyos vizet enged egy törülközőre. Oswaldhoz megy, aki erőtlenül csüngő lábakkal várja, és óvatosan nekinyomkodja az arcának, felitatva a vérfoltokat. Oswald helyeslő hümmögéssel hagyja, és Ed gumikesztyűs hüvelykujja közben a nyakát cirógatja.


Egymással szemben hevernek Oswald királyi ágyán, a fekete szatén olvadva simul meztelen bőrüknek. Kezeik középen, ujjaik összekulcsolva; a gyilkosságra a szomorú, véres ruhakupac emlékeztet csak a hajópadlóra hajítva.
A levegőben az eső vizes martalékillata és Ed fertőtlenítőszeres szappanja.
A tekintetük a másikét kutatja. Oswaldé bágyadtan éber, Edé feltüzelt, lobbanó; ahogy egymásba mélyülnek, abban van valami egészen lágy odaadás: bizalom, kötődés és vonzalom hármas ölelése, szavak nélkül, egyenletesen lehelve.
Oswald hangja náthás, amikor motyog:
- Aludnunk kéne.
- Ühüm.
- Próbáld meg - mondja, és könyökén közelebb törleszkedve az ajkával simítja hátra Ed csapzottan kunkorodó tincseit a homlokából. Ed felsóhajt, és ahogy Oswald visszahúzódik, orrhegyen csókolja még. Az ujjaik szorosabbra fűződnek, Ed tenyere hideg és nyirkos.
- Megvárom, amíg te elalszol.
Oswald szusszan.
- Vigyázod az álmom?
- Fel vagyok pörögve.
- Hmh. Gondolom. - A tekintete nevet, de túl kimerült ahhoz, hogy a szája is mozduljon. - Gyönyörű voltál. Tetszett.
- Nem haragszol rám?
- Mer’ miér’?
- Mert egyedül csináltam. Tudom, hogy te is megoldottad volna.
Oswald vállat ránt, és hosszan hunyja le a pilláit. Egy pillanatra mintha magába nyelné álom és ébrenlét határvonala, aztán a valóság visszakarmolja magához. Sűrűn pislogja ki a szeméből a sötétséget.
- Nem volt baj. Mármint tudom, hogy nem engem védtél, és így jött ki jól a lépés. A helyedben én is ezt csináltam volna.
Ed biccent, a kisimított fürtök újra a szemöldökének tapadnak. Oswald már nem nyúl utánuk, ficeregve helyezkedik inkább, a fiú kezébe kapaszkodva, aztán hosszasan, egyenletesen sziszegi ki a levegőt. Újra lecsukja a szemeit, ezúttal küzdelem nélkül engedi, hogy a nyúzott, álomtalan álom magába nyelje.
Tompán hallja Ed aludj jól suttogását, de már nem biztos benne, hogy valóban megtörtént.


Késő délután van már, mire megébred, és Ed még mindig ott van mellette, az ágy szélén ülve, lábait hajlítva: ölében a House of Leaves Danielewskitől. Nyugodtan, a törött lencséjű szemüvege nélkül olvasgat. A lapok szaporán, halkan surrognak az ujjai között, és mosolyogva tekint fel, amikor Oswald a hasán heverve nyekereg és mocorog mellette, egészen a takaróba gubózva.
- Hahó - köszön Ed egészen halkan, mintha még nem volna biztos benne, hogy Oswald ébren van.
- Héj.
Oswald marokra fogja a takarót, és nyöszörögve a fejére húzza. A szaténbarlangból pislog ki aztán, lassulva, egy haldokló savanyú arckifejezésével, és tudatosan nem reagál arra, ahogy Ed forró, gyöngéd szeretettel ragyog le rá. A szeme sarkából azt is látja, hogy az ajkait szívva, tágult orrcimpákkal próbál úrrá lenni a mosolyán.
Oswald elgyötörten szipog a redőnyök közt beszökő piszkos napfényben. A torka fájón száraz, erőltetetten köszörül rajta, és Ed kezében máris ott van az éjjeliszekrényről elcsent pohár víz.
- Idd meg mindet - parancsol rá, és Oswald gyanakvó fintorral dugja ki a fejét a takaróból. Meg akarja kérdezni, van-e benne valami, aztán félig ülő helyzetbe kecmeregve rájön, hogy igazából leszarja. A nehéz üvegpohár reszket a kezében, többször is nekikoccan a fogainak, a víz jéghideg. Remegő, mohó kortyokban issza, amíg Ed újra rá nem szól, hogy lassítson. Akkor elemeli a szájától, és a mellkasának szorítja.
Most már meg tud szólalni, krákogva és erőtlenül:
- Álmodtam, vagy tegnap frankón kinyírtunk valakit?
Ed kuncogva szusszan, és a mutatóujját a könyvbe akasztja, ahogy ráhajtja a fedelet.
- Bizony ám.
- Oké.
- A ruhákon gondolkodtam - csacsog Ed tovább könnyeden. - Tisztítóba természetesen vihetném, ha kitalálunk rá valami fedősztorit, anémia vagy hasonló, ami kockázatos, de működőképes. Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne. Viszont kimoshatnám itthon is, ha megengeded, hogy a kádban…
- Oké.
- Biztos?
- Aha.
- Utána természetesen alaposan fertőtlenítem.
- Jó.
Oswald most nyögve a hátára hanyatlik, kezében még a víz. Ed óvatosan lehámozza az ujjait a pohárról, és visszaereszti a saját felére. Oswald magán érzi a fürkész, derűs kis tekintetet, ahogy ő a plafonra mered, először csak üvegesen, kikapcsolva: aztán a szemöldöke fájdalmasan húzódik, és a takaró surrogva csúszik fel a lábszárán, ahogy hördül.
Ed szaporán kihúzza magát mellette, és a könyv csattanva esik a padlóra.
- Jól vagy, kicsim?
- Gebasz van - szűri Oswald a fogai között. Dühödt morgással a frufrujába tép, ahogy azt dünnyögi: - Hogy az a kurva…
- Mi az? Mi történt?
- Ne pánikolj - dörren rá figyelmeztetően, miközben végigsimít a saját arcán, és körömmel kap az orcájába. - Nem mozdul a lábam.


498 likes        1 h
oswald_cobblepot burrito nap, avagy hosszú volt az éjszaka :p #szépjóreggelt #pingvinplüss #dolgokamikmanemtörténnekmeg: #ágybólfelkelés #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot


Ed tehát megparancsolja neki, hogy maradjon fekve; a felhang szigorú (mintha számított volna), és a ruhakupacot a mellkasához szorítva elindul, hogy kimossa őket. Az ajtót nyitva hagyja: Oswald hallja, ahogy a rézcsap vadul csobog. A fiú könyékig, a gumikesztyű felett is rózsaszín habos, ahogy az ajkát szívva koncentrál, úgy dörzsölve az anyagot, mintha szét akarná cincálni.
Oswald elszakítja tőle a tekintetét, és a plüsspingvint a hóna alá tömve, takaróba bugyolálva lő egy szelfit Instagramra holmi hamis, mókás szöveggel; az alibijük sziklaszilárd, Oswald méltósága viszont közel sem. Egykedvűen nyomkodja a telefonját egész délután, pólóban és alsónadrágban, míg Ed sürög-forog mellette és annyi időre hagyja csak magára, amíg eltűnik ebédet készíteni.
Oswald szinte hisztérikusan hálás a magányért és a nyugalomért. Ed roppant óvatosan csúsztatott a bokája alá egy párnát, mielőtt kiment. Nem köszönte meg. A láb kitartóan, bódultan dermedt: egyetlen rossz mozzanatra zsizzsenő, zsibbadt fájdalom cikázik végig az idegein, lebénítva, és a gyötrelmes fintort csak akkor engedheti meg magának, amikor egyedül van.
Letépi magáról a szaténtakarót, és kifulladva legyezi magát a csücskével. A lepedőt szinte teljesen átizzadta, az érzés gyomorforgatóan nyirkos, hideg a bőrének. Undorodva grimaszol, és a jó lábával egyensúlyt talál a hajópadlón. A deszka megreccsen. Oswald összeszorítja a fogait, és mindkét kezével a jobb térdére markol, hogy azt is a padlóra cibálja valahogy. A lábszár ernyedt merevséggel, makacsul ellenáll, és Oswald minden erejére szükség van, hogy maga mellé eressze. Sziszegve biztatja magát, káromkodások áradatával, aztán a talpa tompán koppan és ő kis híján felüvölt.
Kitámasztja magát a matracba markolva. Liheg, és az arcán pirult és síkos a bőr, a kósza tincsek megtapadnak rajta. Szedd össze magad, Cobblepot, ezt ordítja magának, ezerszer csináltad már.
Három.
Kettő.
Egy.
A karok fellendítik, a súlya billenve próbál a bal lábában összpontosulni, Oswald viszont megbillen: egyetlen kibaszott másodpercen múlik az egész, és mégis elzúg, csattanva vágódik a padlóra és végignyúlik az ágy mentén, hegyes csípőcsontjaiban új fájdalom villámlik. Ideje sincs, hogy felhördüljön, a konyhából válaszhang érkezik: ideges csörömpölés, és futva döngő léptek. Ed szinte elcsúszik, ahogy a hálóba robban, és megkapaszkodik az ágykeretben.
- Mi történt?! - rivall riadtan, kapkodva, és rebbenő tekintete megakad Oswaldon. Még mindig nem visel szemüveget.
Oswald arca lángol, egész testében reszket a dühtől. Nem hajlandó Edre nézni, ahogy a fiú megindul felé, kinyújtott karral: utolsó erejével a kezét csapja el, és rávakkant:
- Ne segíts.
- Ozzie-
- Ne. Segíts. Megoldom. Volt már ilyen.
Ed, oda sem figyelve guggol mellé és szemrehányóan kérdi:
- Miért keltél fel?
- Mert nem hoztál bilit, baszd meg - sziszegi keserűen, és végre sikerül felküzdenie magát, hogy az ágynak döntse a hátát. Jobb lába kicsavarodva, ott felejtett rongyként hever mellette.
Ed dacosan törökülésbe huppan mellé, tisztes távolságba, és a térdeire könyököl. Oswald rásandít a szeme sarkából: az arca megváltozott, elillant róla a rémült aggodalom, helyére gyerekes fintor kerül.
- Ilyenkor szólnod kell nekem.
- A lófaszt kell, vagy a farkamat is tartani akarod esetleg? - csattan. - Nem fognád már fel? Engem nem kell pátyolgatnod, egész eddig egyedül voltam az ilyen napokon és még kurvára életben vagyok. Nem kell a segítséged, nem kell az a hülye szánakozó tekinteted, nem kell tőled semmi, érted?! - Oswald már kiabál. Gyűlöli a hangját, amiért erőtlen, és amiért remegve csuklik meg, gyűlöli az arcát, amiért nem hajlandó visszasápadni, és gyűlöli az a kibaszott, béna, hasznavehetetlen lábát.
Ed sértetten mered vissza rá, és úgy húzza a száját, mintha Oswald pofon vágta volna. Amikor megszólal, ő is felemeli a hangját:
- Ez olyan igazságtalan tőled, Oswald. Ne rajtam verd le a dühöt, amit saját magad iránt érzel, mert nem érdemlem meg.
- Rád vagyok dühös!
- Dehogy vagy! - Ed felharsan. - Magadat utálod, amiért nem tudsz megbékélni a helyzeteddel. Magadat okolod, amiért ez történt veled, és úgy próbálod rajtam kitölteni, hogy ellöksz magadtól. Ez is már megint rólad szól. Hát velem ezt ne csináld, mert nem tűröm el.
- Tudod mit, menj inkább pszichológusnak, ha olyan kurva jól értesz az emberi lélek rejtelmeihez - vág vissza Oswald édes-gúnyosan, szinte duruzsolva. - Biztos vagyok benne hogy azon a teszten nem vágod el magad, mint legutóbb…
- Ne személyeskedj. Csak akkor nem vagy hajlandó magaddal foglalkozni, amikor benned van a hiba…
- Azt hiszed én olyan kurva tökéletesnek hiszem magam?
Ed halványan megütközik, egyetlen jel árulja csak el: az arccsont apró rándulása. Becsukja aztán a száját, csak hogy újra kinyissa, és haragosan Oswald arcába köpi:
- Szeretlek. Közlöm veled, hogy nem sajnállak, nem babusgatni akarlak, hanem segíteni neked. Átvállalni a terhet. Amikor legutóbb te csináltad ezt velem, nekem semmi beleszólásom nem volt, mert kiharcoltad a magad igazát. Nem érdekelt, hogy én akarom-e. Ne, ne szólj közbe, tudod, hogy nekem van igazam. Úgyhogy most engem sem érdekel, hogy te mit akarsz. Ha kell valami, szólni fogsz nekem, és ha mégsem, és a padlóra csapod magad, hát istenem. Neked lesz rosszabb, és én akkor is jönni fogok, hogy segítsek, és most is ezt fogom tenni.
Ed ezzel felpattan, és szenvtelen, üres tekintettel nyalábolja fel Oswaldot a karjaiba. Oswald felhördül még, és újra szólna, de Ed a szemébe néz és keményen kijelenti:
- Nem nyitok vitát.
Aztán az orrát húzza, és átszeli Oswalddal a hálószobát.



Tíz perc múlva Oswald a hátán hever az ágyban, ropogósan friss, új lepedőn. Karjait szétveti, nyúzott vonásain halotti lepel a közöny: a plafonra mered, rezzenéstelen pillákkal, és olyan egyenletesen szuszog, mintha az élete múlna rajta.
Ed konokul biggyesztve ül az ágy szélén, Oswald sérült lába az ölében. Masszírozza.
Azóta nem szóltak egy kurva szót sem.
Valami saját keverésű, mentolosan csípős krémet kent az ujjaira, amitől Oswald gerincén végigfut a borzongás. Az istennek se vallaná be, de Ed puha érintései rettentő jól esnek; a bizsergés alábbhagy a hideg, síkos ujjak érintésére, a zsibongó fájdalom nem rágja már olyan kitartóan a lábszárát. A mentol erőteljes illata az orrában reked, felfrissíti, megnyugtatja. Ed fáradhatatlanul, lágyan pattanó ujjbegyekkel cirógatja: felfutnak a sípcsontjáig, aztán újra lefelé indulnak, elidőznek a bokáján, gyöngéden rászorítva, és végigdobolnak a lábujjakig. A mozdulatok gyakorlottak: pontosan tudja, hol nyomjon erősebben, hol körözzön a hüvelykjével, és mennyi időt szánjon egy-egy porcikájára.
Oswald légzése nehezül. Kisvártatva megereszt egy hosszú, mélyről felbukó sóhajt, és Ed megtorpan rá. A fiú kikúszik a lába alól, és közelebb férkőzik, két kezével Oswald feje mellett támaszkodva hajol fölé: közrezárja.
Oswald nem keresi a pillantását.
Ed akaratosan suttog:
- Jobb így?
Oswald nyekken csak, a hang egy elgyötört eh.
- Ennyire rossz, hogy szükséged van rám? - követeli Ed, aztán, a gondolataiban olvasva: - És ne gyere azzal, hogy nincs. Tudom, hogy konkrétan nincsen, tudom, hogy magadtól is boldogulnál. De ennyire rossz, hogy nem kell?
- Nem érted.
- Értesd meg velem, az isten szerelmére. Beszélj hozzám.
Ed könyékre ereszkedik, mellkasuk szinte összesimul, és a fiú megtámasztja a homlokát Oswaldén. Oswald szűkült szemekkel pillant fel rá. Szünetet hagy a válasz előtt, a nyelvét elgondolkodva futtatva végig a felső fogsorán. Eszébe ötlik valami, és fulladva kuncog fel; a hang inkább sírós, mint örömteli.
- Egyszer egy fiú, akit nagyon szeretek, azt mondta nekem: ez így túl sok. Akkor nem értettem, mert képzeld, plot twist - csak rá gondoltam. Csak arra, ami neki volt teher. Aztán rábasztam, mert nekem is vannak faszságaim, amikkel eddig nem kellett törődnöm. És most, hogy előjöttek, kezelhetetlenek. Felbasznak. És felbaszol te is, és felbaszom magam én is, és felbasznak a körülmények. Ezért akarom, hogy csak hagyj már végre békén, és akkor neked nem kell törődnöd velük, mert nem sózom a nyakadba, mert nem a te dolgod.
- Nem is a tiéd. A miénk.
- Vágom hogy a pasim vagy, de nélküled is kibaszottul léteznem kell. Ezzel az egész nővérkézéssel csak azt erősíted bennem, hogy nem tudok, és ezt nem akarom.
- Mert ijesztő?
- Mert nem normális.
Ed felszipog. Komolyan biccent, mérlegelve, a szájában forgatva Oswald szavait, és Oswald látja rajta, hogy nem tud mit mondani. Rádöbben, hogy talán ő az egyetlen, aki képes rá, hogy Edward Nygma torkába fagyassza a szót.
Bűntudat lobban benne hirtelen. A kimondott szavak lepedéke megkeseredik a nyelvén, olyan, mintha minden hozzávágott mondatnak nem volna semmi értelme - mintha már rég nem ezt gondolná. Mintha régen elértéktelenedtek volna, mintha elkoptak volna, hangsúlyuk csökken; minden szótag egy legördülő kő, de az a baszom szikla még mindig áll.
Oswald nagyot nyel, a torka hulláma elvonja Ed figyelmét: a kába pillantás az ádámcsutkára szegeződik, aztán a fiú összeszorított ajkára, és Oswald felbillenti az állát.
Azt suttogja:
- Megcsókolsz végre?
- Nem tudom - motyogja. - Ezt akarod?
Oswald méltatlankodó nyögéssel markol a hajába, és magához húzza egy lélegzetvételnyire; a nyelve hegyével simít végig az ajkakon, hogy elnyíljanak neki, és a nyakát nyújtva forrón csókolja. Ed nyelve és szája érzéketlen még az elején, aztán felbátorodva magára talál: visszacsókol, ugyanolyan hevülten és mélyen. Oswald elhúzná a jobb lábát az útból, ha tudná, és Ed tenyere a combjára simul, helyén tartva, hogy véletlenül se nehezedjen rá. A középső ujja Oswald alsónadrágjáig ér.
Amikor Ed elhajol, az ajkai még az övéin. A hangja nyúlós, rekedt:
- Ha nem tetszenek a saját fegyvereid - korholja -, ne használd őket ellenem, mert visszájára fordítom. Ha viszont úgy érzed, amit velem tettél, kifizetődő - és lásd, mert itt vagyok -, akkor fogadd el, hogy én is így játszom. És azt érzed, pontosan azt, amit én. Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy fullasztó, hogy idegen még, de ha bármi bajod van, és nem én tudok róla először, nagyon dühös leszek.
- Fenyegetsz?
- Tényeket állítok.
Oswald már vigyorog. A fogaik összekoccannak. Bólint, mint aki megértette, és kellemes sóhajjal fogadja Ed ujjait a nyakára simulva. A fiú megcsókolja újra, egészen röviden, aztán kiegyenesedik, és borúsan néz le rá.
- Enned kell valamit.
Oswald finoman felvonja a szemöldökét, és mozdulatlanul nézi végig, ahogy Ed újra magára hagyja.


Ahogy az este révbe ér, Ed lábujjhegyen érkezik a hálószobába, és kitárja az ablakokat. Szmogszutykos neonfények és a szokásos, recés-éles zajok ömlenek be, aztán Ed megperdül, és a tálcáért nyúl, amin behozta Oswaldnak a kései ebédet. Elégedetten hümmög az üres tányér látványára, és az evőeszközök felcsilingelnek, ahogy Oswald szava megtorpanásra készteti az ajtóban:
- Utána gyere vissza.
Ed hátranéz a válla felett.
- Azt hittem, alszol.
- Gondolkodtam.
- Beszélni akarsz?
- Csak gyere vissza.
- Rögtön.
- Ne mosogass el - parancsolja még, és az oldalára hengeredve könyökre támaszkodik.
Ebben a pózban marad, a halántékára tapadó tenyérrel, másik kezével láthatatlan kriksz-krakszokat karmolva a lepedőbe. Ed sziluettje, fél perc se telik bele, újra megjelenik az ajtóban, és ott is marad, lecövekelve.
- Itt vagyok - közvetíti.
- Látom. Gyere ide. Bújj be mellém.
A fiú szusszan, de engedelmeskedik. Ahogy félig fekvő helyzetbe ér, Oswald fél kézzel megkapaszkodik a vállában, és közelebb húzza magát, hogy a feje a mellkasra bukhasson. Ed ösztönösen simít végig a hajában, szabad kezével a derék alá csúszva karolja át. Csókot nyom Oswald feje búbjára, és kimerülten ereszti ki a levegőt a tüdejéből, mintha felszabadult volna. Oswald kivár még egy kicsit, Ed nyakába bújva, ajkait a kulcscsontján nyugtatva: aztán megembereli magát, és szárazon jelenti ki:
- Elfogadom.
Ed megütközik, és szorosabban öleli.
- Micsodát?
- A feltételeidet. Erre az egészre. Kettőnkre. Valamit valamiért, én megértem. És kérhetem, hogy ne legyél ennyire kurvára... intenzív, de nincs hozzá jogom mert ugyanezt csinálom. Ha neked jó, nekem is jó, és ha nekem jó, neked is jó, ugye? Ennyi a lényeg. Csak baszottul…
- Rémisztő.
- Mondd el még hatvanszor, akkor el is hiszem.
- Nem ezt érzed? Félelmet? Nem félsz attól, hogy egyszer a puszta jelenlétem elég lesz ahhoz, hogy megfojtson? Nem félsz attól, hogy egyszer talán meg kell próbálnod elfelejteni, teljesen kitörölni az emlékezetedből, és nem fog menni? Nem félsz attól, hogy lesz az életednek olyan szakasza, ahol én nem leszek jelen, és te már nem tudod, mit jelent életben lenni?
- Jézusom.
- Mert én ezt érzem. Minden áldott nap, minden percben, amikor veled vagyok és amikor nem. És én - reszketve vesz levegőt -, személy szerint rohadtul félek. Tudod, miért nem látod rajtam?
- Látom rajtad.
- Dehogy látod. Mert amikor te nézel rám, amikor a te szemedben tükröződöm, akkor nyugodt vagyok. És ugyanígy… én nem tudtam, hogy ez van benned, Ozzie.
Oswald náthásan felszipog.
- Csupa meglepetés vagyok - dalolja rekedten, és Ed kuncog rá.
- Tényleg mindig meglepsz, újra és újra. Ezt nagyon szeretem benned, tudtad?
- Mintha már mondtad volna egyszer-kétszer - horkan Oswald, és átveti a karját Ed mellkasán. A könyökét hajlítva, pókmászásban sétál fel a karján az ujjaival, aztán a nyakán, az állán, megállapodva az arcán. Tenyérrel simul rá, bőrén forró a bőr, a hüvelykje ösztönösen cirógatni kezdi. Ed lehunyja a szemeit.
- Ezeket fogom újrajátszani - közli, és Oswald csak hümmög. - Ezeket a pillanatokat, amikor nem leszel velem.
- De ott leszek.
- Biztosan? Biztosra tudod ezt mondani nekem?
- Basszus, mit tudom én. Nem, gondolom. Ez ilyen fontos most?
Ed nyel egyet. Halkan jelenti ki:
- Nem, nem igazán. De nem akarom, hogy… - Végignyal az ajkain, ahogy hadarni kezd, és Oswald tenyere megrezzen az arcán: - Nem akarom, hogy egyszer majd nyugodtan, tárgyilagosan, fájdalommentesen tudjak arra gondolni, hogy elhagysz, vagy elhagylak én, vagy hogy a puszta tény, hogy nem vagy a fiúm, vagy az élettársam, a férjem, bánom is én - hogy ez a gondolat nem nyitja fel a szívem és hogy nem döf belém karót minden egyes szavad, amivel kimondod, hogy nem akarsz látni, hogy tűnjek a szemed elől, és hogy egyszer, valamikor majd én is olyan egyszerűen fogom tudni kijelenteni, hogy legyen vége…
- Hé. Hé. Whoa. Várj már. - Oswald megemeli magát, és összefűzi a karjait Ed mellkasán. A tenyerébe támasztja az állát, és félrebillenő fejjel, kíváncsian fürkészi az arcát. - Ne pánikolj már ezen. Ennek most a közelében sem vagyunk, és oké, a levegőben van, mert mindig a levegőben van, bármit is csinálsz, de amíg meg se fordul a fejedben - addig nyugodj le. Oké, figyelj. - Oswald puhán megköszörüli a torkát és felszegi az állát. Áhítatosan mély, lassú hangon kérdi: - Mr. Nygma, tervezi Ön, hogy a közeljövőben megszakítja a kapcsolatát szerelmével: imádott és egyetlen Mr. Cobblepotjával?
Ed döbbenten mered rá egy apró pillanatig, aztán - Oswald szíve most megugrik - felvillan a szokásos gumivigyora, és boldogan vihogni kezd. Két karjával öleli Oswald hátát, és cirógatni kezdi a gerince ívét, miközben ünnepélyesen mormolja:
- Nem áll szándékomban, sem most, sem az elkövetkezendő hosszú, hosszú időben. No és Önnek, drága Mr. Cobblepot?
- Esélyed sincs rá.
Ed feszesen bólint elégedettségében, és kapkodva csókolja meg Oswaldot, szinte megpecsételve a szavaikat. Amikor elhúzódik, mocorog kissé, hogy kényelmesebb helyzetben heverjenek. Szorosabban fűzi a kezeit a dereka köré, és megnyugodva annyit motyog:
- Akkor ezt megbeszéltük.


Az éjszaka elérkezik, valami önelégült kényelemmel.
Oswald lába jobban van, a bénult fájdalom úgy pattog fel róla, ahogyan a jég megolvad. Oswald elterpeszkedik a saját testében: ahogy most fekszik, az tökéletes, szinte érzi egyesével a helyükre húzódni a csontjait, ahogy végignyújtózik, és a lábfejét elégedetten billegeti. A takaró tollhalma közrefogja, és a bal csukló bilincsben van.
Ed így kényszerítette ágynyugalomra.
A mobilja a vállának szorítva.
- Tudom, az idő pénz, szóval mondd meg, mennyit ér egy órád, és azzal számolunk, oké? Oké. Oké. Nem, ez méltányos. Figyelj, nem tudom. Eddie-től függ. Aha. The Cult. Old Gotham. Nincs itthon. Aha. Akkor jól van. Aha. Szia.
Ez nagyjából a negyvenkettedik telefonhívás másfél óra leforgása alatt. Már a következő számot tárcsázza, amikor hallja, hogy Ed a zárral matat, és a mobilt elegánsan maga mellé pottyantja a matracra. Lélegzetvisszafojtva várja, hogy a fiú belépjen a szobába - hogyan is unhatna rá erre, a lépései esésébe, és ahogy az ajtókeretben megjelenik a sziluettje? Ahogy sötéten csillan a tekintete, és a flanelingje - valamiért - zölden fluoreszkál és…
- Téged meg mi lelt?  - horkant fel. - Rádióaktív volt az éjjel-nappali optikus?
Ed lenéz magára.
- Óvatlan voltam - motyogja.
Oswald meglepetten szusszant, ahogy Ed feltérdel az ágyra. A világító festék szaga csípős és mesterséges, Ed óvatos, hogy semmihez se érjen, ahogy lepattintja Oswald csuklójáról a bilincset. A kezét bocsánatkérően dörgöli meg.
- Hogy vagy?
- Haldokolva, hogy megtudjam, mibe keveredtél. - A füléhez hajol. - Izgisnek tűnik.
- Vigyázz, kicsim, olyan leszel.
- Ajaj - dorombol Oswald, és finoman ráharap a fülére, ahogy nekiáll legombolni róla az inget. Az érzékeny bőrt kényezteti, amíg Ed elsuttogja neki:
- Vissza akartam menni oda, ahol meghalt. Nem ez volt a tervem, együtt akartam, úgy lett volna, hogy megvárlak, amíg jobban vagy, de nem bírtam. Látnom kellett, ahol megöltem, és te nézted.
- Ugye tudod, hogy így kapják el az amatőr bűnözőket? - Az utolsó gomb is enged. Ed mellkasa és hasa föltárul előtte. Oswald elhúzódva mered a művére, belekapaszkodva az ing szegélyébe.
- Amikor visszatérnek a tett helyszínére? Igen. De mi nem vagyunk amatőrök. És őt úgy sem keresi senki.
Oswald  legyűri a válláról a flanelt: szemrevételezi a hegeket és az apró anyajegyeket, a harapott, szívott és karmolt sebeket, mintha utoljára láthatná őket.
- Nem tudhatod, Eddie.
- Volt bennem valahogy ez a zsibongó kényszer, hogy hagyjak ott valami jelet. Mint valami viszketés, vagy ahogy a sebről a vart kaparod le…
- Kérlek, ne menj részletekbe.
Ed kizökken.
- Persze. Igen. Az érdekel, hogy mit tettem?
Oswald bólint, és megigazítja rajta a szemüveget az új lencsékkel. Ed álmodva zuhan a pillantásába.
- Vettem fluoreszkáló, zöld festékspray-t - vallja -, és fölfestettem a falra egy kérdőjelet. - Felkuncog. - Vajon ki tehette?
Oswald ujjai még a keretet fogják közre.
- És utána végigvezettél a városon festékmocskos ingben…?
- Ekkora felületre még sosem graffitiztem. Nem számoltam a szóródással. Volt valami izgalmas abban, hogy így látnak, és ugyanúgy átnéznek rajtam, hogy fogalmuk sincs róla…
- Tisztázzuk: te szeretnél lebukni?
- Dehogyis. Lehetetlen persze minden nyomot eltüntetni, de semmi olyan nincs, amit ne dobna vissza az ügyészség, és kellett csak valami kis fricska, egy memento, hogy itt jártam, és ki tudjátok deríteni, ki voltam, de lehetetlen rám bizonyítani. - Eltűnődik, ahogy Oswald keze a nyakára siklik. - Talán úgy mondanám, hogy szeretnék gyanúsított lenni, és élvezem, hogy sosem fogok eljutni a vádlottpadig.
- Apám gyűlölne téged. - Oswald legyűri róla az inget, és hanyagon leejti a földre. - Ha legközelebb megölünk valakit, én felelek a hulláért, oké?
- Oké-zsoké - derül Ed. Oswald ferde mosollyal csókolja meg.


Oswald hétfő reggel az eső szemerkélésére ébred és a mobilja rezgésére. A távolban villám ropog fel, és elektromos illata van a levegőnek, elektromos és édes.
- Jó reggelt - csilingel Ed.
Oswald a szemét dörgölve csücsül fel. A hálószoba díszletein sápadt fény csorog végig, a franciaablak négyzetei a padlóra hullanak. A függöny bágyadtan rebben a beszökő széllel, és Ed a szobába lépdel, egy fonott tálcát egyensúlyozva a kezével. Ed mosolya napfényes, puha haja fegyelmezett rendbe fésülve, pöttyös inget visel mélylila nadrággal és mohazöld kardigánnal.
- Nagy nap a mai - kezdi, és Oswald ásítva vág a szavába:
- Hónapfordulónk van.
- Ó - mondja Ed, és a hangja egyszerre csalódott és büszke. Lehuppan az ágy szélére, és nagy műgonddal igazgatja el a tálcát Oswald szétvetett térdein. Inog rajta némi házi készítésű muffin és croissant, marcipánba mártott eprek, müzli egy porcelánbögrében szárított gyümölcsökkel, ezek mellé ananász-shake, rózsaszirmos tea, és mindenek koronája: két szál megcsonkított fekete kála egy kémcsőnek tűnő üvegpohárban. Oswald óvatosan fölemeli az egyiket, és beleszimatol a kehelybe. Ed tenyere az arcára rebben, és Oswald belesimul az érintésébe.
Ed keze hideg és érdes.
- “A hónapfordulónkra…” - motyogja Oswald, és rekedt a szava - “egy golyós számológépet vettem neked, mert a hónapfordulókat bénának tartottam. Esténként levetkőzünk, és te elkezded számolni a gonosz gondolatokat, katt, katt, katt, az abakusz gyöngyei összeütődnek, ahogy az óra perceg...” - Az ajkát megnyalva fejezi be: “...minden alkalommal, ahogy belém élvezel.”
- Annelyse Gelman?
- Csakis te. Köszönöm, Eddie, ez nagyon figyelmes. - Egy csókot ad a csuklóra, aztán a virágot óvatosan visszafekteti a tálcára. A teából kortyol. A kövén bögrén felirat feszül: MINE.
- Köszönöm a verset.
- Köszönd is, csak a te kedvedért magoltam be.
Ed rávigyorog, és szinte álmodozva mondja:
- Ilyenkor eltartod a kisujjadat.
- Hümm?
- Ha bögréből vagy csészéből iszol, akkor mindig ezt csinálod. Úgy imádom.
- Ó? Aha.
- Orgazmus közben pedig behajlítod a lábujjaidat.  
- Hát, csak az egyikre neveltek.  
Ed szusszantva, hangtalanul nevet fel, és ahogy Oswald bekap egy epret, szinte mellékesen jegyzi meg:
- Én például ezt imádom benned, a nevetéseidet. Édesek.
- Mindent elterveztem - henceg Ed. - Emlékezetes napunk lesz.
- Heh, nem kétlem. Kérsz?
- Már ettem - mondja Ed, de azért odahajol egy eperért, és Oswald ujjait is a szájába veszi. A fogaira és az ajkaira föltapad a gyümölcs vörös húsa.
Fölcsendül a Lovagok Tánca.
- Mi a csuda? - dünnyögi Ed, ahogy elgondolkozva lenyalja a szájáról a cukros levet. - Ne, hagyd csak. Eszegess, szükséged lesz az erődre.
Oswald belesüpped a párnák feldúlt halmába. Ed egy homlokcsókkal hagyja magára, amit ő nyögve fogad, és aztán a nyelve hegyére harapva mosolyog rá fel.
- Siess vissza - suttogja.  
Az előszobára nem lát rá. Hallja, ahogy a második csöngetésre Ed boldogan rikkant:
- Nyitom, egy pillanat!
A bögrét az ujjai közé fogja. A kisujját valóban eltartja, ahogy újra kortyol a teából; az forró és füstös, egy kevés rummal és mézzel, ahogy a kedvence a reggel. Elismerően ciccent.
Szegény Ed. Igazán nem érdemli, ami most következik.
Oswald nem tud nem kuncogni, ahogy hallja a fiú elkínzott kiáltását. Tabitha, aki az ajtóban áll, a hangok alapján egy illetlen rúgással kezdte, amint Ed beengedte - Oswald nem ezért bérelte fel, de így… érdekesebb.
A következő meglepett kiáltás a lányé. Egy döndülés. Egy elesett nyögés, egy férfié: Edé. Aztán valamit vonszolnak - Ed eszméletlen teste, a padlón csúszva…
Oswald újra kortyol, aztán a shake-ért nyúl.
A reggeli többé részét vérző szívvel viszi vissza a konyhába, bár egyáltalán nincs étvágya. Az asztalon bomló, piruló virágcsokrok, a mattfekete felületeken gyertyák és mécsesek, csillámló konfetti-pettyek, és egy zsinórra fűzve, csipesszel felerősítve polaroidként kinyomtatott, közös képek. Oswald megpróbálja a sütőbe tenni a tálcát: a jelek szerint egy torta várakozik elkészítésre ott.
A hűtő egy háromfogásos lakomával telve és pár üveg likőrrel.
Minden tetrisztudományát latba vetve elboldogul valahogy, és a fürdőbe siet, a shake utolsó kortyait is leküzdve. Kishíján kiköpi: a kád szélén még több mécses, mindenüvé rózsaszirom hintve, egy párás pezsgő hever egy jégvödörben, és ha hihet a szemének, akkor egy kanna kecsketej reméli, hogy a kádat majd megtöltik vele.
- Az Isten szerelmére, Ed… - dünnyögi, aztán kapkodva fogat sikál, egy sejtésnyi sminket applikál, megigazgatja a szeptumát, és a gardróbba csak annyi időre tér be, hogy az alvópólóhoz találjon egy szűk, szaggatott nadrágot. Szárnyon ragadja a pingvinplüsst, a vállára táskát vet, és egy párducpettyes bakancsba lépve elhagyja a tetthelyet.
Az ajtóból még visszahajol, hogy a tudata regisztrálja, Ed mit is művelt pontosan a nappalival.
A lufiktól sajnos nem látni eléggé.


Oswald - szóval Oswald szeret előre tervezni, ami azt illeti. Nem feccöl semmibe időt és energiát feleslegesen, de ott volt a szombat java és majdnem a teljes vasárnapja, hogy megalkossa a mestertervet, méghozzá felejthetetlenre és egyenesen ördögire.
Az elhagyatott raktárépületig, ahol az Elszámolást tervezi, egy bérelt limuzin viszi. Az autó belseje vigasztalan fekete és a csillagég bársonykékje, és Oswaldnak az az első észrevétele, hogy Ednek nem tetszene különösebben; a fiú sosem bizonyult a felesleges fényűzés rajongójának; a romantikáról alkotott elképzelésének sem a luxus volt a lényege, hanem a mindenkori partner elkényeztetése. Oswald sajnálkozva simogatja a pingvinplüss pelyheit, és kényelmesen elterpeszkedik, a szemét lehunyva.
A sofőrnek pár kellékért még meg kell állnia. Gotham csak a sötétített ablaküvegre feszített, fényáztatta sziluett, és Oswaldot kis híján elringatja az eső szakadatlan üteme. Mindig, mindig csak Eden az esze, hogy zokniban raboltatta el, és ebben a lucsokban minimum egy cipőt kéne küldenie utána - pár elpötyögött SMS, és el van intézve. Ironikus, hogy amint Ed magához tér, Tabithának majd ezt kell kérdeznie:
- Van valami utolsó kívánságod?
Oswald kíváncsi, Ed mit fog felelni. A mobilt az állához ütögeti. Kéne még valami a cipő mellé? Készen áll Ed arra, ami most következik - ha az ilyesmire egyáltalán fel lehet készülni? Megugrik ültében, ahogy a telefon megrezzen, aztán számító vigyor kúszik a képére.
Élőben kapcsol Tabitha felvétele.


LIVESTREAMING


Ed egy székhez kötözve, a lábán barna bakancs (nnna jól van), a szája szélén még vér szárad (kockázat) és mögötte: a móló széle és a kikötő ködös öble.
Itt mondta neki először Oswald:
- Szeretlek.
Tabitha pofonja téríti észre a szédelegve motyogó fiút, a kép szaggat és remeg a jobbjában, aztán egy pillanatra lebucskázik a magassarkú csizmára. Az eső hullik rájuk, és Ed némán bámul fel a párás szemüveg kerete fölül, a felrebbenő fókusz megtapad a vonásain. Tabitha hangja unott és puha:
- Van valami utolsó kívánságod?
- Nagyon remélem - sziszeg Ed -, hogy nem csak egy embert hagytál hátra Oswald lakásában.
- Ó, szerinted ő is célpont volt? Ez cuki.
- Nem bánthatjátok, mert nem tudjátok. Fogalmatok sincs, kivel packáztál. Ha bármi baja esett, én esküszöm, a saját fogaimmal tépem fel a torkodat és megvárom, amíg remegve vérzel ki.
Ed a kamera felé kap, amit Tabitha meglepve ránt hátra. A fiú fogai villanva koccannak, a szék lábai csikorogva csúsznak az ázott deszkákon.
Oswald kuncog magában. Ed morogva mered fel, a vállát rántva, szemüvege az orra hegyén billeg. A lencsébe bámul.
- Ez mire kell? - kérdezi rekedten. - Erre megy a játékod? Kis hülye. Ha azt hiszed, árthatsz neki? Ha azt hiszed, megzsarolhatod… - Fölkuncog, a feje bólint. - Váltságdíjat kérnél az életemért cserébe? A haragját kapod meg. Nem fogja elszenvedni, nem fogja megtűrni, hogy akár csak egy ujjal is…
Tabitha teátrális túlzással ásít fel, és cuppant utána.
- Elég simán elraboltalak tőle.
- Elég simán… - ismétli Ed, és elharapja a szavakat. A szája elnyílik, döbbent kis O-t formázva, szemeiben felismerés gyúl. Tabitha közelebb lépdel, kopp-kipp-kopp, és Ed mellkasába térdel. Ed lángoló tekintete újra a kamerába mélyül.
- “Riddle me this”? - suttogja Tabitha, és egy rúgással hátrataszítja.
Végtelen hosszúnak tűnik a pillanat, ahogy a szék, a rákötözött Eddel, elzuhan.
A folyó vize nem loccsan. Tabitha léptei ráérősen topognak, és a kamera képe ide-oda rángat, amíg a nő végre áthajol a móló peremén, és a karját elnyújtva leejti a késő képet.
Ed egy csónakba esett. Tabitha utána hajítja a láncot, ami ott tartotta, és ahogy az csörögve a fiúra zuhan, integet a tovaúszó hajónak.
- Tökéletes - motyogja Oswald, bár egyikük sem hallja.


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 5 m
ha felétek sodor a folyó egy megkötözött edet, akkor el a kezekkel :p #R1DDL3R #hónapforduló #gohardorgohome #meglepcsi #scavangerhunt #istenemmiremegszerveztem


A bázisát és egyben a rejtvényvadászat végállomását elérve busás borravalót ad a sofőrnek, aztán érzékeny búcsút vesz tőle. Az eső határozottan mérséklődött: csak nyirkos pára tapad a bunker zölddé rozsdállt falának, és a betonplaccon pocsolyákba gyűrűzik. Oswald átbucskázik a nyílt teren, a komor, kongó víztárolót és a tüskés kerítést szemrevételezve.
És Ed elvitte volna egy étterembe.
A dobozokat maga cipeli. Le kell rakodnia őket, hogy a súlyos fémajtót félrelökje. Bent megvetemedett, fehérre mázolt deszkapadló várja, alacsony, csövekkel indázott plafon vas tartóoszlopokkal, és ablakok hosszú sora - a fény szalmaszín és puha, meleg, váratlanul friss és kellemes illata van a levegőnek, körülírhatatlan, mint egy riadással feledett álom.
Oswald a terebélyes térség hozzávetőleges közepére biceg, körbeperdül egyszer-kétszer, a fénybálák lehetséges útját bemérve, aztán bólint magának egyet, és nekiáll megépíteni a fészket.
Szívesebben gondol fészekre, mintsem erődre, ahogy a frissen vásárolt takarókat és dunyhákat középre halmozza, aztán sátorállványra húzza. A színek fekete-fehérek, és nem tudott ellenállni egy pihepuha medveszőrmének és egy párnasorozatnak, amik anatómiailag pontos rézkarc-bogarakat ábrázolnak. Fagyosan tündöklő fényfüzért köt fel egy trükkös kis áramkörrel, aztán hátrabicegve kritikusan mered szembe a művével.
Itt-ott némileg düledezik, de nem akarta másra bízni.
Törökülésbe kuporodik, aztán a lényeg következik: beüzemeli a laptopot. Amíg az operációs rendszer betölt, eligazgatja a piknikkosarat és a termoszokat, és a cinkos plüsspingvint az ölébe húzza.
Úgy sejti, Ed a második állomásnál tarthat. Az első dolga, persze, miután kioldja a csuklóján a köteleket, az lenne, hogy felfedezzen egy palackpostában egy üzenetet, ami elvezeti a következő helyszínre: ahol Oswald a The Perfect Look for Rising from the Dead OOTD videóját filmezte. Kérdéses, egyáltalán eljut-e oda, hiszen konkrét címet nem kapott, és azt is emlékezetből kell felidéznie, egyáltalán hogyan fest a hely.
Oswald kikészíti a telefonját, és meghökkenve szusszan fel a beérkezett üzenethömpölyegen.
Amikor átfutja őket, nyilvánvalóvá válik, hogy minden rajongásával együtt is messze alábecsülte Edet.


♡ Eddie ♡


Kijutottam a folyóból! (-: Félek,
meg kellett hozzá csáklyáznom
egy vízibiciklit.
09:11 ✓✓


Kicsit bánt, hogy szerinted nem
tudom kapásból, hol forgattad az
összes videódat )-: De nincs harag! <3
Legjobb hónapforduló valaha!
09:12 ✓✓


Bár ez csupán csak az első
hónapfordulónk, kitartok az
állításom mellett.
09:13 ✓✓


Vörösbegytojás grafitti =  robin+son.
Én ihlettelek meg, kicsim?
Repülök!
10:25 ✓✓


Elmondhatatlan érzés úgy visszatérni ebbe
a parkba, hogy már tudom: az enyém vagy…
Annyira nagyon látni akartalak! & ez változatlan…
Még téged nézve is csak azon gondolkozom,
mutass meg többet magadból.  
Még többet.
Vetkőzz le nekem.
11:08 ✓✓


Jól sejtem, hogy ásnom kell?
11:10 ✓✓


Ások! (-8
11:14 ✓✓


HOHÓ! Mi ez? Egy egyszerű
sörösflakon a földben  - szemétnek
nézné az avatatlan szem, de
szerinted becsaphatod a te
kedvesedet? A rúzsfoltodat
bármikor felismerem.
11:17 ✓✓


Elvittem a “sört” ahová akkor kérted:
a tetőre. Remek!
Bárcsak itt hevernél előttem.
Akkor még nem volt rá merszem,
hogy a betonon a magamévá tegyelek.
Engedted volna nekem?
11:50 ✓✓


Azt hiszem, megöltem az esernyődet.
11:51 ✓✓


Tekints el az előző üzenettől, valóban
a markolatban volt a jel - érvényes
metrójegy; bár időközben loptam
egy rollert, megyek.
12:09 ✓✓
eddie úristen baszd meg
12:10✓✓
Csak azt ne mondd, hogy rossz nyomon
járok - rossz nyomon járok?
12:10 ✓✓


KURVA GYORSAN HALADSZ
azt se tudom az emberem ott vane
a következő ponton mi a fasz
12:11✓✓


Türtőztessem magam? (-8
12:11 ✓✓


Oswald begörbített hüvelykujjakkal kopogja a választ, amikor az alkalomra vett kamutelefon megberren: egy felcsaphatós Ericsson, igazán nem számottevő kiadás, de Oswald azonnal megbánja, mert a szíve váratlan erővel dobban a mellkasában. Az okostelefont félrecsúsztatva kézbe kapja a kopott mobilt, de a hívás fogadásával vár: lassú lélegzetekkel nyugtatja magát, és amikor a vállának szorítja a telefont, a hangja már tárgyilagos és nyugodt:
- Oswald Cobblepot, te zseniális kurva.
Ed diadalmasan rikkant.
- Pompás! Ki lenne más? - Egy szusszanásnyi szünet. - Honnét a telefonszám?
- Csak a te kedvedért. Hogy szúrtad ki?
- Hmm, lássuk csak, hogy ott hagytál a megállónkban egy szexhirdetést “kötözz ki” jeligére.
- Előfordulhat - bocsátja előre Oswald diplomatikusan -, hogy csinálni szeretném veled.
- Te leszel a főnyereményem?
- Csak semmi spoiler, édes. Hogy tetszik idáig?
Ed nevetése a gyomrában reszket. Úgy markol rá a telefonra, mintha a fiú gyönyörű keze lenne. A beszélgetésükbe belezavar a metró távoli dübörgése.
- Minden egyes másodpercét élvezem! Várj, tudnom kell, a copfos lányt honnét szerezted... - A lélegzete fennakad. - Csak nem felbéreltél egy bérgyilkost a kedvemért? Awww.
- Nem, ööö, ühm, ő Barabara szeretője, ha jól értem. Pénzt nem fogadott el, a következő BBB-t a bátyjáról kell csinálnom… Mindegy is. A fenébe, Eddie, hogy oldod meg ilyen gyorsan mindet?
- A segítségemre van, hogy hozzávetőlegesen kronológikus sorrendben állítottad össze; és hogy mindenre kristálytisztán emlékszem - a nehézség annyi, hogy mi nem jel, és mi igen, hiszen a város már túlcsordul az emlékeiddel.
Oswald megnyalja az ajkait.
- Szóval tudod - suttogja -, hogy most hol tartunk?
Ed egy pillanatra elhallgat, és Oswaldnak kiszélesedik a mosolya.
- Nagyon bánnád, ha magamhoz érnék, Eddie?
- Nem, persze hogy… Várj, van ott valaki veled?
- Egy lélek sem. Szeretném, hogy az útitársaidnak a nevemben is integess; és kérlek, ne sérts közszemérmet, alkalmatlan lenne, ha letartóztatnának.  
Egy kis csend, és Ed várakozó szuszogása, aztán a fiú azt motyogja:
- Istenem.
Oswald egy párnáért kalimpál, lustán, és közben kifaggatja:
- Remélem, megvan még a fotó, amit akkor küldtem neked?
- Természetesen; és ha nem így volna, minden részlete itt van a fejemben.
- Miféle részletek? - duruzsol Oswald, ahogy a combjai közé szorítja a vaskos vánkost. A csípőjét mozgatni kezdi.
- Üüüüh.
- Hallgatlak, Eddie.
- No ez az, mások is.
Oswald felvonja a szemöldökét. Ed, mintha csak látná, megembereli magát:
- Olyan gyönyörű voltál. Még szebb, mint képzeltem. Elsőnek a kontrasztok nyűgöztek le, aztán a finom… szegmensek. Elsőnek a karcos csontok, az árnyékok, az erős és mégis olyan törékeny és halvány test, a… ahogy a combok… és aztán, amikor észrevettem a szeplőket, és a legtökéletesebb pihéket, ahogy világosról egyre sötétebb… lesz.
Oswald a földre löki a párnát, és terpeszben mássza meg. A jobb lába rögvest sajogni kezd.
- Emlékeim szerint - közli, ahogy csökönyösen a földbe kapaszkodik, és a derekát előre löki - rajta volt azon a fotón a farkam is.
- Igen, ez… így történt.
- Ééés?  
- Magamban akartalak.
- Nagyon zúg feléd a metró, nem hallak.
- Magamban akartalak, Oswald.
- Mmm. Meséld el.
A frikció korántsem elég, de kezdetnek megteszi.  Talán egy kicsit rájátszik, ahogy felnyög közben; de ennek most ez a lényege.
- Én… arrrgh. Tudod mit?  - “A Myrtle Ave következik. Vigyázzanak értékeikre.” - Azt akartam, hogy megbassz, jól van? A kemény farkadat akartam magamban pulzálva. Már akkor tudtam, hogy majd meglovagollak… elnézéstkérek, leszállokszabadlesz… Elképzeltem, milyen érzés lesz, ha belém élvezel, és amikor megkaptam a képet, kivertem. Oké? Ez megfelel? Hogy ki kellett vernem, mert az erekcióm egyszerűen… elnézéstkérek… nem múlt el? Hogy veled álmodtam aznap este, ahogy dugsz engem, és arra keltem, hogy a matracot molesztálom?  Letetszikszállnihölgyem? Szóval igen. Imádom a farkadat, imádom nézni és markolni és magamban érezni és ízlelni, és nagyon szeretlek leszopni, úgyhogy hidd el, az első dolgom lesz, hogy…
- No de Eddie!
A fiú felvakkant:
- Mi van!?
- Azt hittem, előbb elviszel teázni.
Ahogy rávágja a telefont, még hallja, hogy Ed elkeseredetten felordít:
- Már megi---


Oswald úgy dönt, megvárja, amíg Ed lenyugszik. Egykedvűen fontolgatja, hogy addig lefoglalja-e magát a megkezdett maszturbációval, de nem tűnne méltányosnak. A rövid és dicstelen szolgálatot teljesített vánkost leporolja, aztán a fészek szélére hajítja, és elfekszik oldalra.
Felkönyökölve ellenőrzi, az elkövetkezendő állomások emberei a helyükön vannak-e, aztán feltesz egy Bauhaus lemezt.
A negyedik szám környékére egészen elpilled. Azt fontolgatja, hunyjon-e egyet, amikor az International Bulletproof Talent közepébe belepittyen Ed első sms-e.


♡ Eddie ♡


A kislány az embered, ugye?
Zöld pulcsi. Vörös haj.
Ne mondd meg.
12:44 ✓✓


:>
12:44 ✓✓


A rejtvényekkel jó vagyok.
Az emberekkel nem.
Ne segíts.
12:44 ✓✓


Nem szólal meg.
Egyáltalán nem szólal meg.
Már próbálkoztam spanyollal,
írással, rajzokkal és jelnyel
12:47 ✓✓


HOGYLEHETEKILYENZOKNI
CSAK AKKOR SZÓLAL MEG, HA
VIDEÓZOM. RENDBEN.
12:48  ✓✓


;)
12:48 ✓✓


Oh. Huh. Ezt a linket rábíztad
egy gyerekre?
12:56 ✓✓


csak veled van megosztva.
12:56 ✓✓


Annyira szeretlek, Ozzie. Bárcsak le
tudnám írni vagy ki tudnám fejezni,
bárcsak lenne rá mód hogy egészen
az elmémbe engedjelek, és mindenestül
átmarjon az irántad való legteljesebb
rajongásom, ragaszkodásom, odaadásom,
sóvárgásom, áhítatom, és szerelmem.
12:58 ✓✓
tetszett a vidi? xXx
12:58 ✓✓


jó ötlet volt az elsőt felvenni,
mi? ;) nem is tudom kinek
jutott eszébe :O lol
12:59 ✓✓


Ne tegyél úgy, mintha mindössze
az én érdemem lenne. Csodálatosan
megszerkesztetted, szinte azt kívánom,
bárcsak megoszthatnánk az egész internettel,
ugyanakkor féltékenyen csak magamnak
akarom az egészet, mint magát az emléket,
és mint téged.
13:01 ✓✓


bocsi h ehhez nem volt rejtvény
ez egy ajándék. #ILU
13:01 ✓✓

de úgyis tudod, mi következik ;)
13:02 ✓✓


Oswald úgy számol, hogy beletelik majd némi időbe, mire Ed betör a diákszállóra, és megtalálja a vörös ipszilont a falon, és magát a jelet: a császármorzsát a sütőben, ami Gertrude-hoz vezet.  


AAA Anycim


szia anya, ne felejtsd el hogy
hamarosan menni fog hozzád eddie!
13:16 ✓✓


vÁROM….!!!! ESIK NAGYON ESERNYŐ
VAN NÁLATOKNAK REMÉLEM!!!!!!!!!
13:18 ✓✓


csak szemerkél, anya.
13:18 ✓✓


MÉZES TEA LEGJOBB MEGFÁZÁS
ELLEN!!!! MEG A KNOBLAUCH!
13:20 ✓✓


ja ja ja
ich weiß
ajándékot ne felejtsd el bitttttte
13:20 ✓✓


A SISTERS OF MECY LEMEZ
A DOBOZBAN, JÓL TUDOM EZT!!
13:23 ✓✓


szuper vagy <3
ez egy szivecske am <3
szeretlekkk
13:23 ✓✓


ÉN IS NAGYON SZERETLEK TÉGED KISFIAM
HOGYAN KELL KIKAPCSOLNI ORDÍTÓ
BETŰKET EZEN?????????????
13:25 ✓✓


majd kérd meg eddiet ha ott van, ok?
megmutatja.
13:25 ✓✓
Olyan remek fess fiatalember milyen
jól áll neki pöttyös ingje  gyakrabban
hordj magad fehéret!!!!
13:31 ✓✓

♡ Eddie ♡


fizikailag lehetetlen h már
ott  legyél anyámnál.
13:31 ✓✓

Csiribá. (-8
13:31 ✓✓


Oswald hitetlenkedve horkant, és oda se figyelve az ajkai közé illeszt egy szál cigarettát. Fölhunyorog, és észbe kap: az illem úgy kívánja, hogy Edet majd ne egy egybefüggő füstfüggönyben várja. Panaszos morgással kecmereg talpra, és átsántikál a raktárépületen.
A vasajtót félrelökve a napfény fátyola felé lebben. Selyemszál minden méla esőfonál, és Oswald a kapunak dőlve issza be Gothamet. Minden megroggyant épületet Eldorádó óaranyába öltöztet a város dele.
Gyerünk, Eddie, találj meg.  
Az első slukknál lehengeríti a füstöt a nyelve alá, élvezi a cserzett keserűséget, ami felkaparja a torkát, de van valami pangó hiány az utóízben - Ed vanília-dohányának illata az orrában sehol sincsen. Amióta együtt laknak, lángkattanásról-lángkattanásra összehajoltak, az erkélyen, a konyhában, szex után az ágyban, a kádban, és Oswaldot már nem a nikotin teszi függővé, hanem a mozdulat, ahogy Ed a sodort cigarettára fog azokkal a félelmetesen kecses ujjakkal.
Váratlan emlék és ujjongó zsongás, az első közös cigaretta a gyilkosság után; a fickónak egy gyűrt csomag kék Camel volt a zsebében, azt szívták el.
Soha semmi nem lesz olyan kielégítően és kéjesen kátrányos és pocsék, mint a halott fickó ócska cigii, a füst, amit egymás ajkára leheltek Eddel.
Lélegezz.
Minden rendben lesz.
- Egy hónap, baszd meg - motyogja magának. A mosolya meglepi, a hangjában veszi először észre, nem az izmok feszülésében.
Még egy szál, és még egy, és aztán visszabiceg. Jobb-bal jobb-bal és bal a jobb után, a telefont magától szokatlan óvatossággal cserkészi be.  
♡ Eddie ♡



Na, melyik zseniális fiúd tart
már a vidámparknál?
14:52 ✓✓



Köszönöm a kölcsönkocsit btw; és
remek Markot újra látni!
14:53 ✓✓


akk azzal megvagy?
14:55 ✓✓


Folyamatban! (-8
14:55 ✓✓
fel tudsz hívni ha kész vagy?
14:55 ✓✓


A mobilja menten megszólal. Mohón fogadja a hívást, de nem meri a füléhez tartani - egy elvesztegetett ütem, még egy, és még egy, és aztán egy nehéz lélegzettel emeli fel.
-...vagy? Halló-halló?
- Jaja, itt vagyok. - A hangja apró. Ed azonnal faggatja:
- Minden rendben van?
- Persze, ühh. Mi a helyzet veled?
- Még a hennaszékben. Mi a baj?
Oswald lebámul a lábaira.
- Hülyén érzem magam - motyogja.
- Na?
- Csak… az utóbbi időben ennyit még nem voltam nélküled, és… fura, érted?
- Nem.
- Hmm?
Ed hangja inkább tárgyilagos, mint kedves:
- Hát hogy nem értem, de én is ezt érzem. Ne próbáld meg megérteni, oké? Ezt a rejtvényt nem lehet megfejteni.
- Kösz, ez ööö, nem segít. Huszonkét évet lehúztam nélküled. Most pár óra sem megy. Mi a fene, érted?
- Siessek? Szerintem kitaláltam az állo-
- Ne merd. Nem, ez… ezt nem akarom elkapkodni meg elbarmolni. Ez most, ez az egész, a tied. Nem önzőzhetem el, csak mert… - Sűrűn pislogva bámul fel a plafonra. - Mert nem tudok meglenni nélküled. Mert olyan, mint elveszíteni egy végtagot. Pun intended. - Egy lélegzet. - Szeretlek. Szerintem csak ezt… Ennyit akartam. Skype-szex helyett most ezt van, de hát, erre fussa.
Ed hehegve nevet.
- Tudok valakit - jelenti ki -, aki nagyon alaposan meg lesz ölelgetve még ma. Mondtam valaha, hogy milyen hihetetlen egyszerűen a karjaimban tartani téged? Érezni az erődet? Egy kicsit mindig dacolsz velem; soha nem adod át magad egészen, de nagyon nehezen engedsz el.
- Nem is foglak. Merd csak idetolni az arcodat.
- Mmm, mi lesz?
- Szarrá leszel ölelgetve.
- Érdekes. Rettegek.
Összenevetnek. Oswald az ajkaira harap.
- Most viszont, ühm… - mondja. - Azt hiszem, egy kicsit… elhagylak.


Lee Thompkins


készülj. gyorsan halad
15:15 ✓✓


LIVESTREAMING


Lee beállított, HD minőségű kamerafelvételről jelentkezik az sms-t követően. Az arca egészen közel lebeg a lencséhez, ahogy odahajolva bekapcsolja: nyugtalan, nem mosolyog Oswald fantomjára a kép mögött.
Oswald nem bánja. Hálátlan feladatot osztott rá.
A lány visszahúzódik, és a legközelebbi műtőasztalnak dönti a derekát. A kezei összefonva a mellkasa előtt, a selymes blúzon, a tekintete az ajtóra rebben: Oswald hallja a halk, kaparászó motozást a háttérből, ami mikrofon nélkül ropog és szakadozik.
Ed oson be, gyanútlanul arra számítva, hogy egyedül lesz. Amikor behúzza maga mögött a nehéz ajtót, és megakad a pillantása Lee-n, elvigyorodik. Oswald nem látja, a lány viszonozza-e.
- Lee. - Ed biccent, közelebb lépdelve a lencsébe bámul. Jobbját a halántékához emeli, aztán peregve ejti le. - Ozzie.
- Szia. - Lee hátat fordít a kamerának, és Oswald látja, ahogy felhúzza a vállait. - Üdv a tizenegyedik állomáson. Szeretnél körbenézni?
Ed beszívja az ajkait, és elfordul: a nyakán megfeszülnek az inak és a csontok, és Oswald szíve hálátlanul megugrik a feltáruló profil látványára. A fiú gondolatai gyorsan cikázhatnak; pár másodperc múlva nemet int az állával és megdörgöli a fülét.
- Szükségtelen. - A hangja megcsuklik. - Ugye?
Lee lehajtja a fejét, a haja az arcába hullik. Oswald torka összeszorul.
Sokáig van csend. A lány hátrasandít rá a válla felett, hogy ne Edre kelljen néznie, majd erőt vesz magán, és nagyon puhán felteszi a következő kérdést:
- Hová vigyelek?
- A tűzlépcsőre, kérlek.
Lee hosszan szívja be a levegőt, és reszkető sóhajjal ereszti ki.
- Ez gyors volt - suttogja, és újra az állványhoz tipeg, hogy leakassza a kamerát és felkészüljön a helyszínváltásra. - Rendben van - mondja még, inkább magának, megnyugtatásul, és a kép elsötétül Oswald laptopján.
Oswald szembemered magával, és megbotránkozik a fiún, aki a tükörképeként néz vissza rá.


A gép negyed óra múltán újra pittyen, és ő szinte ráveti magát, hogy a fogadás gombra kattintson. Lee és Ed a mostani felvételen egymás mellett ülnek a szűkös vaslépcsőn, felhúzott lábakkal, a kamera velük szembeállítva. A fények kora délutániak, magasan járó, piszkosfehér nappal és az ég hátterébe nyúlva a tovaúszó esőfelhőkkel, melyeket pengékként metszenek szét a felhőkarcolók. Mindkettejük térdén műanyagdoboz, benne a lány által rendelt kínai kaja, kettejük között egy két literes vizes palack Ednek, ami már csak félig van tele.
Ed nem nyúl az ételhez. Cigarettát sodor, az utolsó simítások vannak hátra: végignyal a papír ragacsán, és ráegyenget.
- Forog? - kérdezi Ed, és a kamerába néz.
Az arca megnyúlt a hullaház óta, a száját alig találja, ahogy ráharap a szűrőre. Tompa láng kattan fel, amikor Lee bólint, és a pálcikáit kettéroppantva Ed felé fordul.
- Ha készen vagy… - Nem sürget; javasol. Csitít. Biztosítja Edet arról, hogy tengernyi idejük van, de amint Ed a tüdejébe lélegzi az első kortyot slukkot, megszorul a levegő a mellkasában. Aprót köhint, ami meglepi, és öklével a szíve fölé üt. Lee elharapja a mondatot.
- Készen vagyok.
- Rendben. Beszélj hozzám, mondd ki, amit kell, és továbbengedlek.
- Csak arra gondolok… - kezdi Ed elgyötörten, és füstösen végignyal az ajkain -, hogy mi lett volna, ha akkor nem megyek tovább. Mi lett volna, ha itt most tényleg… - Körbeint a parázzsal. Lee félve hajol a cigaretta útjából. A pálcikákat még mindig a kezében szorongatja. - Mi lett volna, ha ennek itt vége? Hol lennék? - A szemei ismét a kamerán. - Hol lennél?
Oswald ajkai elnyílnak a fészek párnáin gubbasztva. Egy hang nem jön ki a torkán, és tudja, hogy úgyis hiába, mert Ed nem hallja, hiába, mert csak ő láthatja, de az elakadó szó mintha felgyulladna a nyakában - mintha lenyelte volna Ed csonka csikkjét, és a parázs kiégetné a hangszálait.
Az orrában füst, a bordáin láng.
A tűzlépcsőn is csönd van. Lee követi Ed példáját, mert nem eszik egy falatot sem: rezzenéstelen, feszült vonásokkal várakozik, és Oswald látja, ahogy a szabad keze megrezzen, hogy Ed térdére simítsa. Oswald szurkol a lánynak, hogy tegye meg, talán rá is ordít a felvételre, parancsolva és könyörögve és rimánkodva, de Lee az utolsó pillanatban meggondolja magát.
- Mit éreztél? - faggatja szelíden a fiút, és a szája fájón megrezzen. - Ed, tudnia kell, hogy mit…
- Ne segíts. Tudom. - Ed újabb slukkot szív, lesütött pillákkal, és ahogy a fogai közt szűri, hüvelyk- és kisujjával az orrnyergét masszírozza. - Tudni akarod, mi volt? - kérdi mélyült, rekedt hangon, és a tekintete felvillan. - Tudni akarod, mi történt azután, hogy kiviharzottál, és magaddal vitted a szívemet? Igazán tudni akarod? Először bőgtem. Addig bőgtem, és nyüszítettem és szipogtam, amíg egészen hányingerem lett, és a szemem már fájt, a tükörbe néztem és nem ismertem fel magam, mert olyan volt, mintha behúztak volna. Aztán cigarettáztam. Egyiket a másik után, már nem számoltam a szálakat, csak aztán a befőttesüveg megtelt, és én vártam, hogy megnyugodjak, vártam, hogy legyen már valami, és azon gondolkoztam, melyikünk cseszte el. Először persze rád gondoltam, téged hibáztattalak mindenért, egy csomó ideig annyira kiborítóan gyűlöltelek, hogy azt hittem, ebbe fogok belepusztulni, a kitartó gyűlöletbe, a dühbe, amit irántad éreztem és amire csak az lett volna a megváltás, ha fogom magam, elmegyek hozzád, és álmodból keltve beléd mártok egy kést, hogy felhasítom a mellkasod és a körmeimmel és a fogaimmal tépem fel a sebet, és őszintén belegondoltam, hogy vajon a véred is olyan hideg és fémízű lesz-e a számban, mint ahogyan viselkedsz, hogy talán abban sincsen semmi melegség, semmi élet, semmi megbánás. Akkor ocsúdtam fel, amikor már a szobám ajtajában álltam, és a kilincset szorítottam a kezemben. Meg akartam tenni. Annyira vágytam rá, mint még soha semmire, és türelmetlen, izzó fájdalmat éreztem az ereimben, amiért otthon maradtam.
Ed elhallgat, amíg levegőért kap. Oswald egész testében reszket a párnákon, a vér felszívódik az arcából és az ujjaiból. Úgy érzi, mintha Ed valóban ott lenne, és üres, tárgyilagos, fénytelen tekintetét fúrná belé, amíg síkosan hörögve vonaglik alatta, testével a fiúénak tapadva.
Levegőt. Akar. Venni.
- Ez a gondolat felizgatott. Ahogy elképzeltelek haldoklás közben, ahogy a saját kezeimmel végzem be az életed. Nem számítottam rá. Amikor már szenvedtem tőle, magamhoz nyúltam, az már valamikor reggel lehetett, és próbáltam rád gondolni közben, azokra a pillanatokra amikor korábban együtt voltunk, amikor először keféltél kikötözve és amikor először szeretkeztünk az ágyamban, de azok az Oswaldok távoli emlékek voltak, akiknek nem tudtam felidézni az arcát. Idegen lettél. Idegen a testemnek, idegen a lelkemnek és idegen a szívemnek, nem éreztem mást, csak a hideget, az ismeretlentől való félelmet. Nem tudtam elélvezni. - Ed a cigarettába szív. Oswald sokáig nem látja az arcát, amikor a füstpamacs megreked előtte. - A szavaid, persze, folyamatosan az agyamban üvöltöttek, lüktettek és zakatoltak, mint a migrén. Azt hittem, most tényleg megőrültem, aztán elkezdtek kiesni az idők. Valahogy elteltek a napok, és én nem zuhanyoztam, mert az illatod, az a füstös-karcos illatod maradványai még rajtam voltak, a ruháimon, amiket akkor hordtam amikor hozzám simultál és a fürdőszobában még ott voltak felvésve a neveink és nem akartam látni. A hennát legszívesebben lenyúztam volna a bőrömről. A lányokat elfelejtettem megetetni, két teljes napig. Nem tanultam. Nem volt étvágyam. Elkezdtem elővenni saját magamat is, hogy a fejemre olvassam a bűneimet, de ez a gondolat sokkal intenzívebb, sokkal rémisztőbb volt, mint rád kenni a felelősséget. Könnyebb volt azt mondanom, hogy te rontasz el mindent. Könnyebb volt azt mondanom, hogy hálátlan vagy, egy szenvtelen manipulátor, hogy az intelligenciád hűvös és számító és veszélyes. De akkor is szerettelek. Amikor a neten láttam, hogy akár csak megrezdülsz, legszívesebben pofon vágtalak volna, mert az nem igazság, hogy te tudsz lélegezni nélkülem, te tudsz létezni nélkülem, de velem mi lesz?
Oswald elsírja magát. Először fel sem fogja, ami történik; a fogai tovább vacognak, és a könnyek teljesen eláztatják az arcát, az orra csöppen - aztán a hang is kirobban belőle, egy nyomorult kis szűkölés, és Oswald észbe kapva dörzsöli az arcát a kézfejével. Kesernyés dühöt érez a könnyeiért, amiért elhomályosítják Ed arcát, és a sípoló lélegzetéért, amiért túldörög a hangján. A kezét a nyitott száj elé kapja, hogy elfojtsa legalább az élét, és közelebb hajol a laptophoz.
- Voltak persze pillanatok, amikor megnyugodtam. Amikor eltűnt a keserű felhang, és csak hiányoztál, főleg miután elváltunk újra, miután az íróasztalon basztalak és utána rajtam hevertél meztelenül és kifulladva - olyan veszettül és könyörtelenül hiányoztál, mintha kiharaptál volna egy darabot a húsomból. Ezek voltak a legrosszabbak, mert semmi mást nem tehettem, mint utánad sóvárogtam, nem vágy volt, éhség, vagy fuldoklás, hanem a három egybegyúrva, és ez teljesen maga alá gyűrt. Akkor hívtalak fel. - Felszipog, a cigaretta teljesen leégett. Egy centi hosszú hamucsík hullik a lépcsőre, és Ed, mintha megébredne, magához tér kicsit. Kihúzza magát, az arca továbbra is viaszos, sápadt, gyűrött, de a hangszín visszatalál ahhoz, amit Oswald megszokott tőle. - Hol voltál akkor? Még nem mondtad el. Hol jártál akkor…?
Ed elhallgat, az ajkai elnyílnak. A tekintete a lencsébe mélyül, és Oswald hálát ad az égnek, amiért Ed nem láthatja, hogy tovább zokog, hangtalanul és kétségbeesve.
- Ez a következő nyom, ugye? - Lee-re mered, és Oswald csak most döbben rá, hogy a lány is ott volt végig, a képernyő sarkában, és ugyanazokat a szavakat hallgatta végig, amit ő. A gondolatra kuncogni kezd, tovább dacolva a könnyeivel, és sajnálkozón nyög fel.
Lee tompa még kissé, a tekintete homályos és reszkető, de a szerepéhez méltóan biccenti oldalra a fejét. Kérdőn húzza fel a szemöldökét, hogy Ed konkrétabb legyen.
- Hová kell mennem?
Lee torka hullámzik, a motyogása egy bocsánatkérés:
- Ahová Oswald bár ne ment volna.
Ed arca elfelhősödik, és Lee felpattanva kikapcsolja a kamerát. Amikor a lány arca fókuszba kerül, Oswald látja, hogy az ő tekintetében is megtört valami.


Hátrahanyatlik a párnákra, karjait szétveti. A dunyhák felette áteresztik a szűrt fényt, a fekete szövetek kellemes melegséget pulzálnak magukból. Egyszerre röhögi ki magát, és sír tovább; teljesen felesleges most kieresztenie mindent, most, hogy már úgyis mindegy - Ed bizonyára megy tovább, nem fog leállni vele, meg fogja találni és minden rendben lesz, mert ez erről szól; de hallani a szavait, újra átélni mindent… ez most a penge a szívében, amire Ed kárhoztatta gondolatban.
Nagyot nyel, a lehelet nyirkosan tapad a torkában. Szipog még, egyre dühödtebben, és türelmetlenül várja, hogy a könnyei elapadjanak végre. A cigarettájáért kotorászik, és úgy dönt, ezúttal nem megy ki. A kuckó paplanajtajában lobban fel a láng, Oswald a szájába veszi a könnymaszatos szűrőt. Már az első slukknál hányingere lesz, úgy érzi, a reszkető kilégzésnél viszont láthatja a reggeli epreket is.
A fehér deszkákra koccintja a hamut, és ködösen pillant a laptop tálcájára. Az akkumulátor bírja. Számolni kezd újra. Ha Ed jelenlegi sebességét veszi alapul, a távolságok miatt akkor is beletelik háromnegyed órába, mire eljut majd az utolsó előtti pontra, ahol újra egy kamera várja, hogy bejelentkezzen hozzá.
Amint átfut az agyán, hogy a fiú addig bizonyára nem fogja keresni, a mobilja újra hevesen pittyegni kezd. Oswald mellkasába hálás fájdalom nyilall, amikor a kezébe veszi a készüléket és meglátja a képernyőn a nevét.


♡ Eddie ♡


Hello.
16:01 ✓✓


szia.
16:01 ✓✓


Hogy vagy?
16:02 ✓✓


TE hogy vagy
16:02 ✓✓
Bocsánat, meg kellett
várnom a piros lámpát.
Bárcsak tudnék felelni
neked.
16:12 ✓✓


aha
16:13 ✓✓


figyi
16:14 ✓✓


mondtam már, hogy
sajnálom? h kurvára
sajnálom és utálom hogy
így alakult
16:15 ✓✓


de helyrehoztuk
16:16 ✓✓


az a lényeg
16:17 ✓✓


Itt vagyok.
16:39 ✓✓


mi, itt????
16:39 ✓✓


A Sebastianban.
16:39 ✓✓


óh.
16:39 ✓✓

üh szar ötlet volt ha gondolod
átugorhatod azt mondom a
kövi állomást?
16:40 ✓✓


Nem, Ozzie. Látnom kell.
16:40 ✓✓


baszd meg milyen csökönyös vagy
16:41 ✓✓


bocs
16:49 ✓✓


LIVESTREAMING


Barbara a konyhából jelentkezik, nonstop forgó kamerával, és éppen egy apró sminktükörbe fintorog a szemöldökét simítva. Még nincs felöltözve: Oswald csak a csipkemelltartót látja rajta és a mélybarna selyemköntöst, és szipogva imádkozik, hogy alul is legalább egy bugyit viseljen. Mögötte, félig a képernyőn és félig azon túl, Selina lóbálja a lábait a pulton görnyedve, és csillogó szemekkel hallgatja Tabithát, aki Ed leszedálásáról mesél. A hangok tompák, a fókusz bizonytalan. A háttérben felcsilingel az ódon csengő, és Barbara egy mozdulattal összepattintja a tükröt.
A lencsébe grimaszol, vidoran tátott szájjal, és hátraszól:
- Tabby, kinyitnád?
A lány hátrapillant, ajkain tündöklő a vigyor.
- Ezer örömmel - búgja lelkesen, és elhaladtában még felvonja a szemöldökét Catre, aki lehuppan és hűségesen követi.
Barbara magára marad tehát, és előbányászik egy üveg fehér Martinit és egyetlen felespoharat. Oswald hallja az elmorzsolódó szavakat a hallból: Ed meg-megakadva csicsereg, tapintható zavarral, míg Tabitha incselkedve emel a hangszínén. Selina egy ponton felhorkan. Elharapott léptek közelednek, aztán Ed valószínűleg megtorpan a konyhába érve, ahogy Barbara felé perdül, csupasz dekoltázzsal és hunyorgó tekintettel.
- Csüccs, nagyfiú. - Ennyit mondd csak, és kihúzza maga mellett a széket. - Gyors voltál. Játszunk egy kicsit, mit szólsz hozzá?
- Köszönöm, hölgyem - nyugtázza Ed a helykínálást, és Barbara mellé ereszkedik, megtörve és megszégyenülve. A kamerára kapott, lopott félpillantás felér egy nyújtott sikollyal, és Oswald nem tudja eldönteni, gyűlölje vagy áldja magát ezért a húzásáért.
Ed megköszörüli a torkát, talán egy bemutatkozást nyel vissza a torkában, Barbara pedig az asztallapra könyököl, és az ujjait kibontott hajába fűzi. Így méri végig, mosolytalanul, leplezetlenül. Ed pillantása mereven előreszegezve, aztán Barbara meghozza az ítéletet:
- Nem rossz.
Ed megrezzen.
- Pardon?
- Egész jóképű vagy.
- Nos, ühm, köszönöm szépen.
- Lazulj már egy kicsit. Nem harapok. Na várj, tudom mi kell neked. - A lány lelkesen veti rá magát a Martinire, és az ajkát harapva csavarja le a kupakot. Csurig tölti az Ed előtt árválkodó poharat, aztán felszipog, és rámarkol az üveg nyakára. - Tudod, mi következik?
Ed most először határozott, ahogy rávágja:
- Igen.
- Akkor hajrá.
- Hölgyeké az elsőbbség - igyekszik leszögezni a fiú, és a felespohárba kapaszkodik, mintha az élete múlna rajta. Barbara a kamerába bámul.
- Szórakozol? - kérdi, Oswaldnak intézve a szavait, aztán mélyről feltörő hümmögéssel összefonja az ujjait az álla alatt. Oswald látja rajta, hogy csak mímeli a gondolkodást, de Ed - aki továbbra sem hajlandó szemkontaktust tartani - mindebből semmit sem vesz észre. Barbara végignyal vörösre festett ajkán, és kijelenti:
- Én még soha nem feküdtem le valakivel azért, mert híres a neten.
Ed összeszorítja a száját, és sóbálvánnyá dermed. Oswald éppen elkapja a dühödt kis rándulást a szája sarkában, a kinek-képzelsz-te-engem fintort, és rádöbben, hogy ő maga viszont vigyorog. A kérdéseket teljes mértékben Barbarára bízta: nem akart belefolyni semmibe, ami ezt a jelenetet alakítja, és tudta, hogy nem kell féltenie a lány élesre vágott nyelvét.
Barbara kortyol a Martiniből, és elismerően cuppant Ed felé.
- Csak hogy tudd, én nem játszom veled. Ez inkább amolyan… vizsga-féle. Szóval köszi a lovagias előzékenységed, de mindig én jövök. Érted?
- Értem.
- Nagyszerű - leheli Barbara sztoikusan, és levegőt sem véve Edhez vágja a következő kérdését: - Még sosem szexeltem úgy, hogy mások néztek közben.
Ed ködösen a pohárba néz, aztán a nyaka mozdul, és felhajtja az italt. Az üveget koppanva csapja vissza az asztalra, és halovány grimasszal nyammog. Barbara arca felderül.
- No-fe-ne. Részleteket.
- Akkor sajnos meg kellene hogy öljelek - darálja Ed, és Oswald elismerően bólint a fészekben kuporogva. Barbarának nem esik le, hogy a fiú nem viccel.
- Én még soha nem vallottam szerelmet, csak azért, hogy megfektessek valakit.
Ed a tenyerével állja útját annak, hogy Barbara újratöltse a poharát.
- Nem szükséges - motyogja rekedten. - Sosem csináltam ilyesmit, és soha nem is fogok.
- Micsoda jó fiú. Én még soha nem dugtam senkivel, akihez nem vonzódtam, csak mert annyira be voltam gerjedve.
Ed tenyere nem mozdul a pohár szája felett. A fejét rázza, arca egyre inkább elsötétül. Oswald látja rajta, hogy peregnek a gondolatai, próbálja megfejteni a helyszínt, nyomot találni, hogy mihamarabb végezhessen. Szánalom mar a szívébe, és egy cseppnyi megbánás, riadtan igyekszik elhessegetni mindkettőt. Most nincs itt az ideje, hogy újra letargiába süllyedjen: amikor kitalálta ezt az egészet, ezeket a szörnyű utolsó állomásokat, még bízott magában és Edben is, és a fiú nem adott okot rá, hogy kételkedni kezdjen. Szóval csak megrázkódik, és újra a latopra mered: Barbara már feltett egy újabb kérdést, amire a fiú eltünteti a következő felest. Oswald lemaradt róla, de úgy érzi, Barbara túlságosan kárörvend Ed döntésén.
A gyomra és a nyelőcsöve végigéget, mintha ő is ivott volna.
A lány kitartóan gyötri tovább:
- Én még soha nem kaptam öltáncot.
Ed torkán lecsurog a harmadik feles is. Az arca, a nyaka, a füle lángra lobban - talán az emléktől, talán az italtól, esetleg mindkettőtől. Barbara most már nem is reagál, a kérdések csak pattognak belőle, mint a csillagszóró szikrái, és a csuklója fürgén jár, újra-újratöltve Ed poharát. A lány egyre követelőzőbb, egyre konkrétabb, és egyre hevesebb:
- Én még soha nem csaltam meg a párom.
Ed rámered. Oswald nem látja, ahogy felvillan a tekintete: Barbara arckifejezése elég, hogy tudja, sikeresen a határra lökte a fiút. Ed dühödten szusszant fel. A szemkontaktust tartva görbíti be a mutatóujját, és kecsesen lepöccinti a poharat az asztalról. Szilánkok csörömpölnek, csobban a Martini. Barbara lenyűgözötten vigyorog.
- Azta - susog, és a tenyerébe támasztja az állát. - Milyen hevesek vagyunk. Megsértettelek talán?
- Nem rajongok a kérdéseidért. Galádok, alaptalanok és primitívek. Nincs szükségem rájuk, hogy eljussak a következő állomásra, úgyhogy ha volnál szíves lezártnak tekinteni a játékot...
Barbara hunyorog, és közelebb dől a felsőtestével.
- Na ide figyelj, Ribizli-
- Babs.
Tabitha az: Oswald csak a hangját hallja. Barbara felé sandít az előrehulló tincsek mögül, és a száját húzva vállat ránt. Elmarja a martinisüveget, és jókorát húz belőle. Lenyalja a maradék cseppeket az ajkairól, aztán Edre csücsörít.
- Szóval azt hiszed, tudod, hová kell menned?
Ed kihúzza magát. Szelíden dülöngél.
- Kitalálom én magamtól is.
- Hát szívem. Helyes vagy, de elviselhetetlen. A tökéletes páros Oswalddal. Megérdemlitek egymást.
- Én is úgy hiszem - vágja rá Ed, és felpattan a székből: a mozdulat túl heves, hiába kapaszkodik tíz körömmel az asztallapba, az alkohol erősen fejbe vágta. Kibillen az egyensúlyából, és felhorkan Barbara kéjenc “hoppá-hoppá” búgására. A szavai maszatosak, helytelenek, ahogy Barbarára köpi őket: - Tökéletesek vagyunk egymásnak, és elfogyott a türelmem, hogy nélküle éljem át az elmúlt hónap élményét. Vége a játéknak. Csak őt akarom. Ebben a pillanatban rögtön indulni fogok felé, hogy segítesz vagy nem, az már nem a te dolgod. Világos voltam?
- Nem - közli Barbara őszintén, de élvezettel. Az üveg száját a fogsorának kocogtatja, és halkan felkuncog. - Oké, hagyjuk egymást. Tabby, nálad van a papír?
- Nincs.
- Ne már.
- Nem nálam volt. Ne nézz így, a te dolgod volt.
- De én neked adtam.
Ed fókuszálni próbál, és fájdalmasan elfintorodik.
- Milyen a papír?
Barbara végigfuttatja rajta a tekintetét.
- Felejtsd el, így amúgy se adnék a kezébe koordinátákat. Figyelj ide, zsenikém. - Addig csettintget az orra előtt, amíg Ed ködösen, belassulva rá nem pillant. - Figyelsz? Hallasz? Vannak otthon? Oké. Vágod azokat a baszott nagy raktárépületeket az Óvárosban a part mentén? A híd után.
Ed bólint. Megbánja.
- Sicc oda. Nem emlékszem, mi a száma annak, amiben a hülyegyereked van, de majd kitalálod. Mivel vagy?
- Mivel Ozzie szerette volna, hogy méltón megünnepel-
- Autó, cica! Az isten áldjon meg. Autóval vagy?
- Vagyok.
Barbara visszabámul a kamerába, és puhán felvonja a jobb szemöldökét. Oswald a mobilja után kaparászik.


BarBYE


a te hibád, halálra itattad
mondd meg neki h ne merjen
a kocsimba ülni
18:15 ✓✓

kb 35 percre van metrómegálló
addig összekapja magát, józanul
van szükségem rá.
18:16 ✓✓


Oswald felpillantva látja, hogy a lány megnyitja az sms-eit, és sóhajtva tájékoztatja Edet a döntésről. Ed úgy bólogat, mint azok a szomorú szemű kutyák a műszerfalon, megrögzötten, szaporán, és összeakadó pálcikalábakkal slisszol ki a képből. Oswald éppen lecsukná a laptop fedelét, amikor Ed derékból visszahajol, kitakarva a méltatlankodó Barbarát, és bizonytalanul rábök a kamerára.
- Megtalállak, Ozzie. Most már csak az idő kérdés. Várj rám.
Ezen a ponton valaki a kamera mögé kerül, és kikapcsolja a gépet.
Oswald az üres képernyőre bámul. Csak most veszi észre, hogy teli szájjal vigyorog. A mobilja síkosan csúszik az ujjai között, és a lélegzete és a szívverése hirtelen új ritmusra gyorsul.
Amikor feltápászkodik, hogy elszívja az utolsó szál cigarettát is, úgy lendül meg körülötte a világ, mintha ő is túl volna már hat-hét felesen.


Ed a záporral együtt érkezik meg. Kopp-kopp, a cseppek, kopp-kopp, szelíd ujjak az ajtón, és dobb-dobb, Oswald szíve.
Megszédülve tápászkodik fel. Az orra hegyét pirosra csípte a türelmetlen hideg. A súlyos ajtó gördülni kezd, és a mellkasának szorított kezekkel áll, hitetlen reménnyel.
A várakozás hosszú órái után - és egy élet után, amit idáig Ed nélkül kellett eltöltenie - a fiú langaléta alakja látomás. A haja hullámosan hullik a homlokába, az ing ázottan tapad a mellkasának. Villámfény dereng fel, tompán csak és messze.
Oswald bukdácsolva rohanni kezd.  
Ed fut feléje, a táskáját a földre ejtve.
Fuldokolva buknak egymás ölelésébe. Oswald a fiú hátába vájja az ujjait, karmolva kapaszkodik és lábujjhegyre ágaskodik, hogy az arcát a nyakába fúrhassa, ahol a leginkább érezhető az illata és ahol fedetlen a húsa. Ed nagyot nyel, megvonaglik a torka Oswald lezárt ajkai alatt. Éles hangja száraz:
- Szia-szia.
Oswald csak szusszant, és az ing anyagába markolva még közelebb húzza. Ed a derekát karolja, körözve simítja, és a fészek felé hátrálnak.
Elvétett lépésekkel, totyogva mennek mindketten, egymás tekintetének gúzsában. Oswald hátraszegett fejjel, elnyílt ajkakkal bámulja, és Ed tenyere a fenekére feszül, ahogy az ölébe emeli, menet közben egyszerűen fölveszi és cipeli.
A párnahalmokhoz érve eldőlnek. Oswald van feljebb, négykézlábra térdel, Ed keze a farzsebében. Reszketve csókolja meg.
- Visszatértél hozzám.
- Ez van -  suttogja Ed. - Nagyon kellesz.
Oswald az ajkait szívja; a baljára helyezi a súlypontját, és törékeny ujjakkal simít végig Ed mellkasán, a hasán. Az övénél megáll, a körme a csathoz koccan.
- Megkaphatlak? - kérdi, és a hangja felcsuklik.
Ed hangja lágy, ahogy leveszi és az egyik távolabbi párnára csúsztatja a szemüvegét.
- Tudod, hogy igen. Gyere ide.
- Itt vagyok.
- Gyere közelebb, te.
Ed tenyere Oswald derekán, rászorít és lejjebb húzza. Eggyésimulnak, mellkas a mellkasnak feszül, és most Ed csókolja meg. Csak az száját érinti a szájához, Oswald ajkai szárazok és hűvösek. Feltárul Ednek, ahogy lenyúlva újra az övével babrál, és Ed a csípőjét emeli, hogy segítségére legyen. Oswald elkezdi legombolni róla a pöttyös inget, és ahogy az utolsó gombhoz ér, felül Ed csípőjén egy körkörös, fájó hullámmal, és megszabadul a viseletes alvópólótól. Gombócba gyűri és elhajítja, hogy visszahajolva végigkövesse a feltáruló bőrt. Ed felkönyököl, leejti a vállairól az inget, együtt a kardigánnal, és kuncogni kezd, ahogy Oswald orra nekinyomódik a hasának. Oswald felszusszant, és beléharap, gyöngéden, jelzésértékkel, aztán megemelve magát a lila nadrágba tép.
- Bírom a nacit - leheli mellékesen, és az anyag alá csúszik az ujjaival. Egy mozdulattal gyűri térdig. - De jobban tetszik, ha nincs rajtad.
Ed mosolyogva csókol Oswald minden porcikájára, amit felér: a nyakára, a kulcscsontjára, és türelmetlenül kalimpál a lábaival, hogy megszabaduljon a ruhától. A zoknikat is lerúgja magáról.
- Megtisztelsz - dorombolja a torkába. Oswald érzi a fogakat, a leheletét, és felnyögve az ágyékára markol. Ed nyelve végigköveti az ütőerét: - Siessünk?
Oswald a fejét rázza; a frufru előrehullva remeg.
- Ne. Lassan akarom. Kiélvezni.
- Üdítő változatosság?
- Probléma?
- Dehogy. - Ed ujjai fürgén járnak közben, hogy ő is lehúzza róla a szakadt farmert. - Emeld meg magad, kérlek. Köszönöm. Ezt az Ozzie-t is szeretem. Találkoztam már vele?
Oswald pőrére vetkőztetve csüccsen hátrébb a medveprém szőnyegen, és Ed combjába marva szétfeszíti a lábait. Közülük pislog fel rá, mélyen a szemébe nézve, ahogy hosszan végignyal az alsónadrágon. Csak az ajkaival harap belé, közrezárva: Ed félmerev, könyörögve feszül az anyagnak, és Oswald nem tudja eldönteni, a fiú vágyát érzi vagy a saját nyálát, amikor körömmel kapaszkodik az alsó gumijába. Ed hunyt szemmel sóhajt fel, megfeszült inakkal.
Oswald csettint a nyelvével, és újra, ezúttal a pamut nélkül futtatja rajta végig a nyelvét.
- Na, ismerős?
Ed ádámcsutkája megemelkedik.
- Megőrülök tőled - jelenti ki fulladva, és oda sem figyelve markol Oswald hajába. Végignyal az ajkán, és a hangja elmélyül, ahogy újra megszólal: - Ozzie, megijesztettelek téged? Korábban.
Oswald nem áll le. Egészen Ed válláig nyújtózik, beléjük karmol, és végigfuttatja az ajkait a csípőcsonton, puhán harapva magát feljebb, és a köldökénél torpan meg. Oldalra dönti a fejét, orcáját az ágyékára simítva: Ed farka újra az orra előtt, és Oswald élvezi, hogy egy szívdobbanásnyira lehet, és a lehelete végigperzsel rajta, ahogy lustán visszakérdez:
- Mi?
- Azzal, amit a tűzlépcsőn mondtam. Megijesztettelek vele?
Oswald könyékre küzdi magát, Ed ott van a torkának tapadva. Nyel, mielőtt felelne, de a hangja őszinte:
- Nem.
- Igazán?
Ednek csak a követelődző kíváncsisága érződik, semmi más. Az ujjai kitartóan cirógatják, morzsolják Oswald tincseit, aki a fejét szegve a tenyerébe simul, és lesütött pillákkal fúrja a tekintetét az övébe:
- Eddie, ha neked még nem teljesen világos, hogy velem kurvára bármit megtehetsz… akkor valamit ótvar szarul csináltam. Nem érdekel, hogy legszívesebben kinyírtál volna, oké? Megértem. És amúgy nem ellenkeztem volna. A te arcod láttam volna utoljára, szóval - vállat ránt -, én azzal kiegyezem. Amúgy meg kifejezetten bejön, hogy fel akartál kelteni hozzá.
Ed felszusszan. A hóna alá nyúl hirtelen, és magára vonja. Oswald felnyekken, ahogy a merevedésük egymásnak feszül, és Ed szorosan fonja át a karjaival, de a lába miatt hálás: figyelmeztető, kongó fájdalom dobol benne újra, amióta a fiú magára döntötte.
Ed komolyan elnézi még, fátyolos tekintettel, mielőtt megcsókolná: a nyelve puhán tör Oswald szájába, végigsimít rajta, és Oswald bódultan hagyja, hogy Ed kiélvezzen minden kortyot, minden ízt.
- Mennyit cigarettáztál? - súgja Ed az ajkak közé, nyelve hegye még Oswald felső fogsorán.
- Érződik?
- M-hm. De tetszik.
Oswald elesetten nevet fel, és az ujjait a fiú nyakára fonja. Kapkodva csókolja még, mintha félne, hogy Ed kicsúszik a szorításából, aztán oldalra billenti az állát.
- Van valami, ami neked ma nem tetszik?
Ed gondolkodást mímelve csücsörít, és a hátába tépve lök a csípőjén. Oswald torkában megreked a lélegzet, elgyötört sóhajjal ereszti ki.
Ed szinte kéjeleg:
- Például az, hogy még nem vagy bennem.
- Szépen lassan, rémlik?
- Nem bírom ki nélküled. Kérlek.
Oswald önelégülten ráncolja az orrát. Felül, hogy a fészekből kinyúlva a síkosító és az óvszer után kotorásszon, amit kikészített már a piknikkosár mélyére, előrelátóan, de azért tisztes távolságba. Vakon nem találja őket: káromkodva fordul meg, és döbbenten nyög fel, amikor hirtelen surrogást hall: azonnal megérzi Ed tenyerét a csípőjén és a tompa fogakat a fenekén. Keményen harap belé, és Oswald karjai feladják; előrehanyatlik, rohanó lélegzettel, és a szőnyegbe kapaszkodva hagyja, hogy Ed visszaédesgesse.
- Így nem leszünk előbbre - morog Oswald, és a háta új ívbe hajlik. - Te leszel megbaszva, ha nem engeded, hogy elérjek a cuccokért. Szó szerint.
Ed hümmög, és új pontra harap a farokcsont felett.
- Eddie.
A tenyerek azonnal visszarebbennek. Ed engedelmesen visszafekszik a hátára. Oswaldnak nem kell hátrasandítania, a tarkóján érzi az öntelt, széles kis vigyort. A kuckóból kihajolva már könnyedén megtalálja a kosarat, és sietve kapja ki belőle a kellékeket, majd visszaperdül, és Ed lábai közé kúszik: a csontos térdek egy pillanat alatt közrefogják.
- Jaj ne - kesereg Oswald, és drámaian maga mellé ejti a kezeit.
- Mi történt?
- A gumikesztyűt otthon hagytam!
Ed prüszkölve nevet fel, és Oswald elvékonyodott hangon folytatja, amíg az ujjaira csurgatja a síkosítót.
- Most mondd meg. Hogy lehettem ilyen felelőtlen? Nem tágíthatlak ki, ne haragudj, nem lehet, én erre így nem vagyok hajlandó.
- Borzasztó vagy - csuklik fel Ed, tovább heherészve, és végigsimít a haján. - Mondtam már, mennyire borzasztó vagy? Imádlak.
Oswald csak az ujjbegyeit érinti hozzá, ahogy körözni kezd; kiélvezi, ahogy Ed megfeszül alatta, szisszenve, és egy óvatos csuklómozdulattal, két ujjal hatol be. Lassú ritmust talál, és feljebb kúszik, hogy a fogaival satuba fogja a fiú kulcscsontját, és rászorít; végig sínben tartja, ahogy oldalra húz, és Ed végigremeg. Oswaldot elönti a forróság. Türelmetlen könyörgéssel fúrja a fejét a vállába.
- Édes istenem - motyogja Ed, aztán Oswald megérzi a hosszú ujjakat a csuklóján, ami megtorpanásra készteti. Ed szélesebbre tárja a combjait, és zilált, kócos a haja, ahogy felnéz rá. - Gyere.
Oswald szót fogad. Elbénázik az óvszer csomagolásával: az ujjai síkosak, reszketnek. Ednek kell segítenie rajta, aztán Oswald ellentmondást nem tűrően magára húzza, és feltérdelve a medencecsontjaiba kapaszkodik.
Ed szemébe néz, amikor behatol; a korábbi finomkodásnak már csak a törmelékei vannak, ahogy egyből mozogni kezd, sietős vágtában, Ed teste forrón lüktetve köré szorul.
A füle zúg. Ed feszülve és elernyedve, gyöngyöző bőrrel liheg és hullámzik alatta, a derekába kapaszkodva, lemaradva lohol a nyomában, és Oswaldnak elég annyi, ahogy a gerincét nyújtva fölé magasodik, mert eszébe jut, miért akarta kiélvezni minden egyes pillanatát annak, hogy Edbe mélyülhet.
Az ajkába harap, hogy visszafogja magát. A percek elfolynak. A második alkalom elevenedik fel benne: Ed gyengéd, hosszan kitartott ritmusa, egészen közel simulva, az elnyílt ajkak közé zihálva. Oswald előre dől, Ed feje mellett támaszkodva. A mellkasuk nyirkosan tapad, és Ed kérdőn, meglepetten pillant fel rá, ahogy Oswald mélyen, röviden megcsókolja.
- Bírd ki velem - suttogja az ajkaira.
Minden erejével a vállába kapaszkodik, a fejével közel bújva, hogy mindkettejük mozdulatain csitítson. Ed hálásan fogadja, a lábai szorosabban ölelik Oswald derekát, és az újabb csókot megszakítva elhajol, hogy Oswald nyakába harapjon. Rászív megint, bíborló foltokat hagyva, és Oswald szűkölve hagyja, nyelvével alig érintve Ed fülcimpáját. Ed kezei a csigolyákat végigkövetve cirógatják, aztán a tarkójához ér, és körömheggyel tépi végig a bőrét.
Oswald újra felnyög, ezúttal rekedtebben, mélyebben. Hihetetlen, milyen hamar érzi meg az ereiben cikázó hőt; pár lökés, és még egy, aztán megkésve, finom ívben az utolsó, és Oswald homloka kifulladva Ed mellkasának dől. Végigremeg, és a torkába fagy a szó: a szokásos rekedt hörgés helyett csak a fogát szorítja, gyomorból vonyítva fel, és a lélegzet csak nem ér le a tüdejéig.
Ed a nyakára fogva húzza el magától, hogy a szemébe nézhessen. A hüvelykjét az állán támasztja, szelíd mosolya lángol. Oswald nem tudja eldönteni, melyikük tekintete homályos, az övé vagy Edé; ahogy újabb csókot kap, Ed átkarolva a hátára fordítja, ügyelve, hogy ne csússzon ki belőle, és fölé borul. Ahogy lesüllyed, megfeszül megint, és Oswaldból ösztönösen tör fel:
- Szeretlek.
Ed mosolya vigyorrá élénkül.
- Rákaptál az ízére?
- Kuss.
Ed kimerülten kacag. Felhúzott szemöldökkel, suta lázban kezd lovagolni rajta, nyelve hegye delejesen pihen az alsó ajkán.
- Bírod még így? Közel vagyok.
- Aha.
Oswaldba visszacsorog az erő, ahogy végigpillant rajta, a tekintetével simítva, és a háta mögött kitámasztja magát a jobbjával, hogy ülő helyzetbe fészkelődik.
- Kicsit menj feljebb - kéri csendesen. Szabad kezével Ed derekába karol, és fel-fellöki a csípőjét, hogy segítsen a fiún.
Oswald olyan mélyre hatol, amennyire csak tud, és fokozza a tempót. Tekintete végig Edre fókuszál és az övé rá: Oswald magába nyeli Ed minden rezdülését, ahogy előre görnyedve, ütemről ütemre reszket, és most ő a hangosabb, ahogy érdesen nyögdécsel. Oswald balja visszahúzódik a derekáról, és Ed farkára markol. Ed lélegzete megakad.
Ez a pár lökés elég. Oswald lehúzza magához, és a fiú ajkába tépve várja ki, hogy Ed a torkába kiáltson, elhaló sikollyal - aztán megérzi a gyönyörét is, ahogy feltérdel, és jólesően, hosszan felsóhajt.
A beálló csend hirtelen, kusza és nyugodt.
Oswald visszaülteti Edet az ölébe, és végigfuttatja az ujjait a derekán. A mellkasa, a hasa szaporán hullámzik. Oswald csücsörítve kérdi:
- Na hogy érzed, még mindig ez a legjobb hónapfordulónk?
- Naná - krákog Ed kiszáradt torokkal, és összekoccintja a homlokukat. A tincsei csapzottan csillognak. - Huhh. Győztél.
- Nem volt verseny?
- Nem, de túlszárnyaltad minden elképzelésemet. Újra és újra meglepsz, Ozzie. Mindig azt hiszem, ennél többre már lehetetlen számítani, aztán jössz te és leveszel a lábamról. Mikor fogod megunni, hogy elkápráztass?
- Reméld, hogy soha - dünnyög, és átöleli Edet. Közelebb ficereg, magához szorítja, és felnyekken, amikor a fiú előredőlve visszanyomja őt a puha szőnyegre. - Basszus, összenyomsz.
- Bocsánat.
- Nincs bocsánat.
- Jaj nekem. Valamit csak tehetek, hogy elfelejtsd?
Oswald szusszantva vigyorog, és felnyúl, hogy Ed füle mögé simítsa a kósza tincseket. Az ujját az arcán hagyva végigsimít az arccsont árnyán, az állán, a torkán keresztbe.
Azt mormolja:
- Mit tudsz felajánlani?


Ed fel tudja ajánlani az Alfa holdbázis kora hetvenes évekbeli epizódjait pendrive-on és naná hogy a Kifulladásig-ot. Oswald whiskey-s forrócsokit kínál cserébe a régi szép idők emlékére, és karamellás popcornt, mert kurva éhes.
- Édesanyád küldött velem mindenféle… mindent.
Ed egy sajátos násztánc keretében visszalépdel az alsógatyájába, amíg az elhajított táskáját vadássza. A férfias bőrretikül mélyéről előkerülnek Oswald gyerekkorának uzsonnásdobozai a felfilcezett nevével. Ed látványos zavarban van, ahogy átnyújtja őket.
- Mi van benne? - kérdezi Oswald érdeklődve, ahogy rövid megfontolás után Ed kardigánját gombolja magára. A fiú fintorog, és motyog. Oswald fölpattintja az első dobozt, derülten beleszimatol, és szinte dorombol: - Salzburger Nockerl.
- Nem volt alkalmam megjegyezni a pontos nevét - hárít Ed, vádlóan a galuska aranybarna habjaira meredve. - Van valami tészta is, mákkal.
- Mákostészta?
- Mákkal készült tészta.
- Aha, anya waldvierteli mákkal csinálja.
- De miért? - dohog Eg, ahogy visszagombolja az inget.
- Szegényem - tutujgatja Oswald. - Meg is kínált belőle, mi? Ha tudtam volna, hogy az osztrák-magyar konyha elég ahhoz, hogy megtörjelek…
- Egy komplett barack van a gombóc közepében, de még csak nem is fánk.
Oswald együttérzően odébb csusszan és helyet kínál maga mellett, amíg csámcsogva üzembe hozza a moziestet. Ed a térdeit átkarolva ücsörgél, és sztoikusan tűri, hogy Oswald néha-néha megdobálja popcornnal, aztán elkezdi elkapdosni a pattogatott kukoricákat a szájával.
Oswald összeönti a galuskát a tésztával, elhelyezkedik Ed ölében, és elindítja a filmet.


684 likes        1 h
oswald_cobblepot hónapfordulós fészek, a véremet adtam érte ♥ #anniversary #r1ddl3r #boyfriend #lovehim #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot


Az éjjel mélyére felszakadoznak a felhők: a hold fénye fehér és éles, a széles padlóra szóródva üdvözli őket, ahogy egymást csókolva az előszobába lépnek. Ed a villanykapcsolóért tapogatózik, és meglepetten felhökken:
- El is felejtettem…
Oswald átnéz a válla felett a nappali lufi-fergetegébe.
- Elfelejtetted a hónapfordulónkat? - mordul élesen, és ököllel a mellkasára ver. - Hogy tehetted?
- Nem vagy vicces - közli Ed; a szája szélén lefojtott vigyor remeg, ahogy kilép a bőrig ázott cipőjéből.
Oswald bakancsban csattog a konyhába, és hamar magához veszi az első üveg likőrt. Ed kisvártatva követi, és felnyög, amíg Oswald a palackot a lábai közé szorítva szerencsétlenkedik a kupakkal.
- Nem hiszem, hogy nekem innom kéne, de egészségedre.
- Minek vetted, ha nem kérsz belőle?
- A napunk nem egészen úgy alakult, ahogy én terveztem.
- Rejtvények voltak, meg netflix és chill, mit akarsz még?
- Tudod, hogy minden percét imádtam.
A kupak végre pukkan. Oswald húz belőle, aztán a konfetti-hintette pultra huppan. Körbekémlel, ahogy a kortyot forgatja a szájában. Ed vesz magának egy poharat, otthonos mozdulattal, és a mosogató-csap alá tartja.  
Pusztán ezt elnézve Oswaldban felbuzog a hála.
- Tudod - mondja -, elaszott szívem mélyén lelkiismeretfurdalásom van, hogy keresztülhúztam a számításaidat. Egy csomót dolgozhattál vele, és biztos nagyon jól éreztük volna magunkat, meg minden.
- A szépművészeti megvár minket. - Ed félreteszi a poharat, és mosolyogva néz Oswaldra.
Neki muszáj egy újabb kortyot innia.
- Jó terv. Nagyon jó. Basszus, egyszer mennünk kéne.
- Egész napos programnak szántam, így csak reggelivel és vacsorával készültem.
- Csakkk - mondja Oswald, az utolsó mássalhangzót elnyújtva. Ed hozzá lépdel, és a legnagyobb természetességgel tessékeli odébb a térdeit, és közéjük dől. A karjait Oswald nyakába fűzi. Ő gyorsan megcsókolja. - Egyébként… - folytatja -, eléggé eltaláltad. A kaját is, de már egy falatot sem tudok enni.
- Mmm.
- Anya mindig túlzásba viszi. Amióta az eszemet tudom, háromemeletes marcipántortákat kaptam szülinapomra. Napokig hordtam a szeleteket az iskolába, csak magamnak, és elővettem a kafetériában, hogy mindenki lássa, hogy nekem ilyenem van. Még amikor elvették tőlem, az is az én büszkeségem volt, a bizonyíték, hogy irigyelnek. - A tekintete a hűtőre rebben. - Be kéne instázni az egészet. Nincs szívem felzabálni egyszerűen.
- Azt csinálsz vele, amit csak szeretnél, neked készítettem. Nagyon szeretek sütni-főzni neked.
- Hálátlan feladat - jegyzi meg Oswald, és Ed vigyorogva ellép tőle.
- Tizenegy évesen ettem először tortát - mondja. - A születésnapomra sosem kaptam, valaki aztán hozott az egész osztálynak, és úgy döntöttem, ez a világ legjobb kajája, és muszáj megtanulnom. Nem tudom, a sütés mindig olyan felszabadító volt. Apám úgy tartotta, hogy semmire sem jó. Előre gyártott vacsora a mikróba… - A fejét rázza.
- Ne gondolj rá.
- Nem fogok - legyint Ed, és aztán az ujjait mozgatja: - Ideadnád az üveget egy pillanatra, kérlek?


A konyha után a fürdőbe mennek. Ed teletölti a kádat forró, illatozó és lágyan lila vízzel, és sorra gyújtja a mécseseket. Oswald aggódva szemezik a kecsketejjel, de Ed nem adja a jelét annak, hogy még ma este használni akarja.
Elterpeszkednek a kádban, Ed Oswald ölében. Oswald közrefogja a lábaival, hagyja, hogy a párás hőség átjárja, és a szemeit lehunyva hajtja hátra a fejét.


A folyadék sűrűn csorog a savkádba-- Ed gázmaszkban, köpenyben, védőkesztyűben - az egyetem hűtőtermébe mentek--
És ahogy rózsaszínné habzottak vizek-- itt, ahol Ed a ruháikat sikálta, a peremen átgörnyedve--


Oswald szemei hirtelen felnyílnak. Edet védelmezően közelebb vonja, a homlokát a vállának hajtva.
Nem hagytak nyomot.
És amit meg igen, azt direkt.
Senki nem választhatja őket el.



16 megjegyzés:

Fruzsina Bodó írta...

ISTENEEEM!!!! Ennél jobb már nem is lehet, ez az este. Oké, lenyugodtam. (Mellékesen megjegyezném, hogy még nem olvastam, csak gondoltam előre örülök mindennek, de ígérem, hogy amint elolvastam írok egy új megjegyzést is.)

Raistlin írta...

ÉDESEM HADD ÖLELJELEK MEG EZ A VILÁG LEGCUKIBB DOLGA

littlemissprimadonna írta...

Oké, szóval imádom, amikor innovatív és (csak egy egészen picit) beteg szexjelenetek vannak, de aztán szeretik egymást és kényeztetik egymást és bonyolult és rengeteg időt igénylő dolgokat csinálnak egymásnak és együtt megölnek embereket és csak így nagy általánosságban betegesen cukik és... meg kell ennem egy tábla csokit.

Raistlin írta...

A búzavirágok boldogan ringanak a szélben, és összesimulnak szirmaik
(gasztronómiai BDSM azért volt a máksotésztával.)
Nagyon-nagyon köszönjük a kommentet, és minden megkönnyebbülésünk, hogy végre megint hozhattunk egy csitultabb fejezetet, mert no - ez a mély és intenzív szerelem az alapja mindennek, amit megengednek egymásnak.

Ella írta...

Te jóságos úristen *o*
Nyomi voltam, és beletekertem, ÉS PONT A TŰZLÉPCSŐNÉL KAPTAM BELE A SZÖVEGBE, hát olyan frászt kaptam ott helyben, hogy azt el nem tudom mondani. Utána vinnyogva elolvastam elölről, és bőven megérte, mert megnyugodott a piciny lelkem, és mákostészta, és Oswald halál aranyos, és fluoreszkáló ing, meg hónapfordulós meglepik hada, és uramisten *-*
Az normális, hogy kézfejekre támasztott állal, boldog félmosollyal olvastam, ahogy a srácok ölnek? Nem, nem az, de ilyen érzéseket vált ki belőlem ez a sztori. Köszönöm nektek <3

Raistlin írta...

ELLA, hrhebvbvé xsdv ésvbéesr, szívből köszönjük -- bearanyozod az esténket, te nő.
Bármennyire nehéz is ez a kapcsolat, a srácok békére találtak egymásban, és hát - fülig szerelmesek, istenem. Sőt, Ed még nincs meg az összes meglepetésével...

Aivi írta...

Ez hihetetlenül aranyos, mély, magávalragadó, romantikus, kemény és fantssztikus volt... Egyszerre benne volt minden, az elmúlt fejezetek, a fiúk érzései egymás íránt, a kétségeik, a hibáik és a reményeik. Ők maguk! Fantasztikusak vagytok! Nagyon köszönöm a gyors fojtatást ::)
Ki akar mákostésztát enni velem?

c u p p y. írta...

A fiúk rossz hatással vannak rám, mert a "kemény"-nél rákacsintottam a képernyőre. Khm.
Nagyon-nagyon szépen köszönjük a tündérkommentet, hát milyen csodás már erre ébredni. Köszönjük. És nagyon örülünk, hogy elnyerte a tetszésed. :3
Én sajnos kihagyom, de darás tésztára vagy jó is ízes mácsikra vevő vagyok. :DD

Fruzsina Bodó írta...

Ez kellett nekem a heti Gotham rész mellé :) Köszönömköszönömköszönöm!! Annyira édesek a fiúk, hogy meg tudnám zabálni őket. Mondjuk hihetetlen szívfájdalommal járt számomra, hogy vége lett a fejezetnek, lehet, hogy lassabban kellett volna olvasnom?
És azok a montázsok a részek elején...már rég akartam említeni, hogy imádom őket, csak eddig nem tettem meg. De most igen! *yay*
Zárásképp még annyi, hogy hihetetlenül jók vagytok még mindig lányok és csak így tovább ;)

Raistlin írta...

TETSZENEK NEKED A MONTÁZSOK ÚRISTEN
nagyon köszönünk minden kedves szót, rengeteget jelent és és és *ölel*
1-2 fejezet még hátravan biztosan, a fiúk is húzni kezdték az időt :D (Sőt, akár kiegészítőnovellákról is szó lehet, ha lesz rá érdeklődés~)

nusi írta...

Megnéztem a 2 elmarad Gotham részt és most végre elolvastam ezt és és megeshet, hogy túladagoltam magam? Igen biztos is. Amúgy érdekes, de miközben olvasom ezt a történetet, mindig azon gondolkozom, h hogy a fenébe lehet ez ilyen élet szagú, mármint a párbeszédek tökéletesen passzolnak a cselekményhez, sosem fordul meg bennem az a kérdés hogy "de most komolyan ki mégis ki reagálna erre így" itt minden úgy forgattok, hogy a reakciók teljességgel helyénvalóak. Na szóval ez a fejezet is eléggé betalált, a kis hónapfordulós játék elég menő volt, szal tetszett na! :)

Raistlin írta...

NUSI, annyira nagyon köszönjük ;U; Rengeteget jelent, hogy életszerűnek látod a történetet, ez a legszebb dolog, amit fanficíróknak mondani lehet -- szóval megint köszönjük, és még egyszer, mert whoa.

Tinuviel írta...

Nagyon szerettem ezt a fejezetet, a rengeteg apró kis cukiság mellett (amiket most nem állok neki felsorolni, de imádtam mindet) az tetszett a legjobban, hogy keretet kapott a történet, és ha nem inogna a biztonságérzet egy kicsit a végén, akár lezárásként is elfogadnám. Nem csak Oswaldot nyűgözte le, hogy már egy hónap, hanem engem, mint olvasót is. Én egyébként meglepődtem, többnek tűnik, így visszagondolva, végig érezni a kapcsolatuk súlyát, és teljességérzésem volt, de mégis nagyon-nagyon várom a következő fejezetet. Nagyon gratulálok, egy remekmű ez a fic.

Raistlin írta...

Ilyen csodálatos közönségnek öröm írni - Tinu, nagyon-nagyon köszönjük~!
A fiúk meg hajlítják az időt. Meglepően keveset vannak együtt, de azt eseménydúsan - mi is meglepve számoltunk utána, hogy a 'szakításuk' egy teljes hét! (Amit nagyvonalúan nem vonnak le a hónapforduló számításából.)
Nagyon elválaszthatatlannak érezzük őket, úgyhogy reméljük, ennek a dinamikának a sorozat is több teret enged, ha már ennyire egymásnak vannak teremtve szerencsétlenek. o3o

írta...

Kicsit későn olvastam, aztán kicsit megemésztettem, aztán rádepiztem egy sort, hogy mi lesz, ha ennek a tökéletesnek tűnő tökéletességnek vége lesz, mert nem szeretem, mikor a jó dolgok véget érnek. Még ha azok őrült zuhanások is egy érzelmi hullámvasúton.
[Amúgy meg aas>#&@.... ennyire tökéletesen OTP karakterekkel nem találkoztam, pedig már túl vagyok páron. És ha nem olvasok itt, akkor nagy eséllyel sosem találkozok. Köszönöm! Meg a fejezetet is.:D]

Raistlin írta...

RÉ, megölelhetünk? De úgy NAGYON?
Nekünk is szükségünk van rá, mert a srácok kicsinálnak minket *vallották be töredelmesen egy egész napi maratoni promobámulás után* Kéjes öröm, hogy magunkkal ránthattunk a mocsárba; a következő fejezet szorgosan készülget, a kánon meg közben kezd buzisabb lenni, mint amikor ezek egymásnak esnek, és ez gyönyörű és rémítő.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS