a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. október 4.

#BoyfriendTag 6

Gotham, Nygmobblepot, YouTube AU [Cuppy]val közösen (akit innentől Cuppynak hívunk és megújult blogja van, csekkoljátok.) Hatodik rész [muzsikával]



#BoyfriendTag
C u p p y & R a i s t l i n


Gothamben a pénteki hajnal levendula-lila, és a pocsolyákban sárga utcafények hervadnak. A zene tompán lüktet a kocsiban, a gitárszóló egy szívroham, és Oswald körme a ritmust kocogja.
Úgy vezeti végig az utat a diákszállóig, mint ahogy az alvajáró lépdel a kerti medence pereméig. Valami nehéz, nyirkos álma volt arról, hogy fuldokolt.
Két napja nem kereste Edet, azóta, hogy a park füvében heverve elküldte a hő fenébe - nem adott neki semmilyen közvetlen vagy kivételezett életjelet, a friss videója pedig a QueenGin collab volt, és amikor már biztosra vette, hogy Edet vérig sértette vele, kapott egy sms-t.


Edward Nygma


Attól tartok, történt velem valami
maradandó……………………………...
21:23 ✓✓


...?
00:01 ✓✓


<3<3
00:02 ✓✓


A kerekek alatt domború az út, Oswald felemelkedik a prizmaüveg-holdfénybe, amit a felhőkarcolók vetnek, aztán egy lejtő, és az alvárosba huppan, árny-futotta falak és vak őrangyalok porladó szoborcsoportja. Áthajt egy fémgörcsbe dermedt híd alatt.
Nem tudja, mennyi időt vesztegelt az üzenet dekódolásával. Még Barbarát is zaklatta vele chaten, odáig süllyedt, és a lány rohadtul nem tudott hozzá tenni semmit sem.
Ahogy elhúz a kórház mellett, azt mondja magának, hogy nem ez vezette.
Mindent, vagy semmit sem.
Kinyúl a telefonért, és már azelőtt hívni kezdi Edet, hogy a diákszálló elé gördülne.  
Ha Ed azzal vádolja, hogy nem figyel rá (ó, mert megtette már) akkor szem elől téveszti azt a részletet, hogy Oswald minden kellő információt könnyedén megszerez. A mai terve makacs eltökéltség a fejében; nem kellett volna Ed egyetlen szava sem,  hogy eljusson a kivitelezéséhez.
Amikor kölyök volt, rámutatott mindenre: “mi ez?” - és anya mindig megfelelte, de a kapcsolatokat ő teremtette meg, aközött, hogy Tűz és Fájdalom, aközött, hogy Csúnya Szó és Apától Egy Jelzésértékű Pofon.
Edward Nashton tizenhat évesen lelépett otthonról egy lopott kocsiban. A GCPD a nyomába eredt, és bár Ed szabadon járt-kelt Gothamben, soha nem találták meg. Egy fantom a rendszerben.
Ed kísérti őt, és ahogy a vonal kicseng, még nem biztos benne, hogy szeánszot vagy ördögűzést kísérel meg, hogy mi lesz ennek a vége.
- Halló? - Ed hangja érdes és meglepett.
- Főkapu. Tíz perced van. Várlak.
A hívást ezzel megszakítja, újra.
Nem beszéltek meg semmit sem.
Szóval Ed nem mondhatott nemet.
Oswald kurta-furcsa mini luxusjárgánya ott vesztegel a járdára gázolva, csupa vörös és lakkfekete a leörökölt családi kocsik szappanszínű pasztelljeiben, és Oswald maga sem illik ide. A szűk nadrág borszín, a provokatív póló fekete, rajta egy vörös dzsekije, és a dereka körül - ez a legfontosabb részlet - Ed fekete-piros flanelingje, és kettős az üzenet: visszahoztam neked; megtartom örökre.
Nem lehet biztos benne, hogy Ed eleget tesz a kérésének. Minden másodperc megalázó, amit várakozással tölt el. Az ablakok ráeső négyzet-fénye lámpalázat gyújt benne, mintha a teljes épület-komplexum előtt igazolnia kéne, hogy nem térden csúszva érkezett ide.
Tíz perc, ismétli magának, pontosan tíz, és lépek. Ha Ed rá mer számolni akár csak egyet, akkor majd… legközelebb.
És szépen lassan kifutnak az esélyek.
Rá akar gyújtani, és ahogy a cigisdobozért matat a zsebeiben, Ed feltűnik a betonlépcsők tetején, mint egy kibaszott jelenés.
Ed viseletes farmerban és egyetemi hoodie-ban, a feje fölé jegyzeteket tartva, hogy védje magát a páraként pergő eső elől; Ed csattogó tornacipőben, ahogy tócsákba gázol bele, egy termoszra markolva, Ed, aki megvágta magát borotválkozás közben, akinek a szemei vörösek és beesettek, és Oswald Trója Helénáját látja benne, akiért birodalmak buktak el.
Ed bevágódik a kocsiba, a külvilág hűvösét hozza magával és Oswald mellkasában szétolvad a mosolya. Van ez a béna pillanat: az ajtó még tárva, Ed csak az ülésen térdel, és Oswald kezei még mindig zsebmélyen, de egymáshoz hajolnak, nem ösztönösen vagy automatikusan, hanem valami törvényszerű természetességgel, ahogy a viharok keletkeznek.
Egyszerre cikázik végig rajtuk a felismerés, egymástól épp csak egy lélegzetvételnyire, és Oswald nem tudja, a maga kételyét érzi meg előbb vagy Edét, de megtorpan, és az ajkán van Ed sóhaja, egy puha kis oh, hogy oh, valóban, nahát, én éppen utállak; nem tudja mire vélni a róka-fényt Ed szemében, a párás lencsék mögötti éhes tekintetet, és közben ezt a mégsem-lélegzetet; és biztos benne, hogy előbb neki lesz elege, hogy ő az, aki azt mondja magában, bassza meg, legyen már mindegy, de mégis Ed hajol előre, és Ed csókolja meg, forrón és mélyen.
Oswald tarkója a lendülettől az autó ablaküvegének biccen, és ez zökkenti ki.
Megint a fulladás félelme van benne, hogy aláveszik Ed jelenlétében, szóval nem húzódik el, csak az állát szegi feljebb. Megint csak egy megadásnyin múlik, hogy Ed ajka ne tapadjon a torkának, hogy Oswald ne az orrhegyét csókolja meg (és lehunyt szemeit aztán, és a homlokát) - hogy csak így legyenek egy pillanatra, egymás felé kapva és a semmire harapva.
- Hahó - motyogja Ed, a lélegzete lúdbőrödzik Oswald nyakán, és ő tovább hátrál, de már nincs hova húzódnia, szóval azt mondja:
- Szia.
Ed elégedetten visszahuppan az anyósülésre, elrendezi a lábait szépen, és magára húzza az ajtót. A mosolya kíváncsi és várakozó, és Oswald nem emlékszik, tervezett-e bármit is mondani, az előkeresett cigarettát mindenesetre az ajkai közé illeszti, biztos, ami biztos.
Ed úgy fest, mint aki a parazsat is lecsókolná róla, és ez végtelenül összezavarja.
- Mi a helyzet? - kérdezi, ahogy gyújtást ad. Ed vállat von, és bekapcsolja a biztonsági övet.
- A rendelkezésedre állok.
Ezzel látványosan húz a fémtermoszból. Oswaldban tudatosul a pörkölt kávé füstös szaga, amit túlleng Ed patikai arcszeszének az illata. Nem mutat reakciót.
- Csak két-három órára rabollak el - ígéri, ahogy a forgalomba futnak. - Ráérsz?
- Persze, már csak ismételnem kell a napi adagomat. A következő turnusomat majd péntek délelőtt kezdem.  - Ed megcirógatja a jegyzethalmot az ölében, aztán újra kortyol a kávéból, és elégedetten csettint a nyelvével.
Feldereng Oswald emlékezetében, amikor Ed a személyiségzavaráról beszélt, de hamar elveti az ötletet.
- Képzeld - cseveg Ed, tenyérbemászó könnyedséggel, amitől mégis hálásan összeszorul Oswald szíve -, egy titokzatos jótevőm a lábtörlőm alatt hagyta ezt a kávéőrleményt…
- Aha.
- Az a neve, hogy “Death Wish.”
- Biztos vagy benne, hogy a jótevőd hagyatéka? - horkant Oswald. Mindketten tudják, hogy felesleges a színjátéka.
- Ez olyan furcsa benned - duruzsol Ed. - Ezt úgy szeretem. Ahogy törődsz velem, de úgy, mintha valami semmiség lenne, és nem csinálsz belőle nagy ügyet…
- Tényleg nem, úgyhogy lécci te se. Emlékszem még a vizsgaidőszakra. Elkél a koffein. Volt készleten. Szívesen.
- Szörnyű apa lennél - folytatja Ed -, akárcsak én, de gondoltál már arra, hogy háziállatot tarts? Mármint tudom, hogy volt legutóbb a kanárid…
- Miért küldtél sms-t? - vág közbe Oswald, ahogy sávot vált.
Downtown felé tartanak; túl a hidakon, túl a tengeren, a Queens folyónál, ami az Atlanti-óceánba viszi a szennyes vizeket.
- Oh! - Ed színpadiasan a homlokára csap, aztán a termoszt óvatos műgonddal a kesztyűtartó tetejére állítja. Oswaldnak ingere van rátiporni a gázra, hátha Ed leforrázza magát és eszébe jut példának okáért a tény, hogy a kapcsolatuk üszkös romokban korhad.
Csak aztán Ed feltűri a pulcsi ujját, és nevetséges, Oswaldnak ennyi is elég lenne, a kirajzolódó kék erek, de aztán észreveszi a csuklóján az apró fekete kérdőjelet.
Amikor a legutóbb látta, egy eldörgölt folt volt, tagadott mementó egy randevúról.
A szűrőre harap, felszusszanva. Megfeszíti az arcizmait, ahogy kiereszti az utolsó korty füstöt, és index nélkül hajt le a főútról. Mögöttük, előttük: senki.
A cigaretta torzítja a szája ívét, ahogy követeli a választ:
- Mikor?
- Tegnap volt egy kis szabadidőm, amikor szünetet tartottam - csacsog Ed tovább, és a pulcsi ujját a helyén tartva maga felé fordítja a csuklóját. Elégedetten rezzenő, félárbocra eresztett pillákkal szemléli, mintha ő is most látná először. A szája sarkában mosoly nosztalgia-foszlánya rándul, csak egy pillanatra. - Emlékszel a hennás srácra? Mark Richards? Nekem adta a névjegyét.
- Jja.
- Elmentem hozzá.
- Mi, csak úgy?
Ed vállat von, és visszaereszti a kezét az ölébe. A kéz tenyérrel felfelé fordítva pihen a térdén, feltárva, kiállítva, bírálatra várva. Oswald tartózkodó közönye elbizonytalanítja, zavarodottan nyal végig az alsó ajkán.
- Csak úgy. - Elhalkul. - Éppen zárt, de belefértem.
Oswald hümmög, és az ujjai közé csippenti a leégett csikket. Egy gombnyomás, és az üveg süllyed: kihajítja az ablakon, bele a sűrű záporfüggönybe. A parázs már azelőtt kialszik, hogy a pocsolyába csobbanna. Oswald kézfejével a piercinget igazgatja, és mocorogni kezd az ülésen, torokköszörülve; magán érzi Ed tétova tekintetét, a levegőben szaggatott villamosság és sóvárgás, és Oswald egy elhagyatott, kopott-fakó mellékútra csatlakozva végre elvigyorodik.
- Oké, nyertél.
Ed szorosra zárt fogsora felvillan, homlokán új ránc.
- Nyertem?
- Megelőztél.
- Szóval tetszik?
Oswald felhorkan, és ívelt szemöldökkel sandít rá.
- Komolyan?
Ed felkuncog, és megkönnyebbülve a fejtámlának koccantja a tarkóját. Az ujjai ökölbe szorulnak, és újra elernyednek: nyíló szirmok.
- Emlékezett ránk, képzeld! Gondoltad volna?
- Naná, feltűnő jelenség vagyok - darálja Oswald egyhangúan, és Ed profilja mellett bámul el, megdőlve, fürkészve, az orrát ráncoló fintorral, és a mopedautó egyre lassul, majd megbillen egyszer, még egyszer: az automataváltó visszakapcsol hármasba, kettesbe.
Ed megrezzen, és a pillantását követve félrefordul. Oswald látja az arcát a sötét üvegen tükröződve: a tekintet végigcikázik a romos ormokon, a házak megtört homlokzatain: málló környék, az esőtől és savtól mocskos kertkapukkal, a kerítések szabálytalan fémfogsorával és  csomós gazzal, fekete fű és fekete fal és fekete lélegzet,  fekete-fekete-fekete.
Ed megdől. Bal kezével műszerfalba markol, a torkából előreszket az érdes hang, visszafojtva, és Oswald a padkára rántja a kormányt. A gumik felcsikorognak, ahogy a fékre tapos, és a biztonsági övek megfeszülve taszítják vissza a testüket.
Szünet.
Oswald bénázik, ahogy kapkodva kicsatolja magát, és felé fordul, derékból. A cseppek szabálytalanul koppanva borítják be a szélvédőt, ritmustalanok, petyhüdtek, türelmetlenek. Ed csak egy reszkető sziluett az ablaküvegen; széttépett gyertyaláng. Oswald nem ér hozzá.
- Nem - motyogja Ed rekedten, és Oswald a szavába vágna, de a fiú folytatja: -, nem én nyertem. - Kifulladva kuncog fel, üres göcögéssel. Az ajkai grimaszba rándulva, a vigyora torz. Kapkodva simítja hátra a haját, és észrevétlen hévvel a tincsekbe markol. - Mi ez? Egy játék? Egy lépés? Sakk és matt?
- Eddie.
Ed levegőért hörög. A hangja rivall, erősebben, mint a villám, és a csönd felszikrázik. Oswald hallja a saját lélegzetét, a torkában a lecsapódó hullámot, ahogy nagyot nyel. Ed tekintete révült, dermesztő, az íriszen üvegtompa fény vibrál. Hátrahanyatlik egészen, mint egy elesett báb: marionett zsinórok nélkül, kusza végtagok és beesett mellkas, az állkapocs ívei szilánkosra hasítva.
Oswald acélozza a hangját.
- Eddie, figyelj rám. Figyelsz rám?
- Figyelek rád.
A hangja mélyült, de felismerhető: Oswald gyomra megugrik.
- Akkor megyek tovább, ha te mondod. Oké? Itt fogunk állni, ameddig akarsz, ameddig lenyugszol vagy mit tudom én, de semmit nem fogok csinálni anélkül, hogy megszólalnál.
- Kedvesem, neked nem kell az engedélyem.
- De igen, kell. Rajtad múlik.
Ed lomhán fordul felé. A száj szigorú vonalban összeszorítva, az orrcimpái sápadtan rezzennek. Oswald forró arccal állja a pillantását. Nem mosolyog, hogy jobb legyen. Nem nyúl felé, hogy bátorítóan a karjára szorítson. Nem súg csitító szavakat és nem mondja, hogy minden rendben lesz.
De ott van, és nem mozdul, és Ed sötéten méri végig, a hangja egy követelőző gyereké.
- Honnan jöttél rá, hogy hol éltem?
- Tudod, hogy megvannak a módszereim - súgja Oswald vállat rántva, és fejbólintva hunyorog. - Hasznosítom az információkat. És te kellesz hozzá, hogy igazán értelmet nyerjenek. Ez már a kettőnk dolga, oké? Azt mondtad - emlékszel? -, azt mondtad nekem, hogy ez így túl sok. Hát közlöm veled, hogy nekem nem, nekem nem elég. Én elbírom. - Az ajkait szívja, a hang ereje megtörik a nyelve hegyén: - És te?
Ed szinte fújtatva néz szembe vele, savófehéren, az arccsont kiélezett árnyék. A pillanat megnyúlik, Oswald torkában gyűrődik és a gyomrában oldja fel a sav, amikor Ed megébredve pislog fel rá, és majdhogynem megszeppenve nyögi ki: vezess tovább, és Oswald nem kérdez vissza, megerősítést várva, ahogy indít.


A közvilágítás csorba rézfénye nem ér el az utolsó házig. Az utolsó házat magába nyeli az éjszaka kitárt szájürege, a fogak csattanva zárják el az esőtől hűs levegőtől, hogy megszoruljon benne a fojtó pára és a csappant dohszag; a kerítés fája kettérúgva, részeges sorban, az ablakokon belül mély, csillagtalan űr.
A sötétség többdimenziós; Oswald hallja, látja és a bordái közt érzi is a szorítását, amikor kiszáll a kocsiból.
Az esernyő kipattintva surrog fel a kezében.
Óvatosan ereszti be az ajtót, hogy ne csapjon zajt: Ed, a másik oldalon, teljes erőből vágja be. Visszhang rebben, és Oswald a kocsit megkerülve felemeli a karját, hogy az ernyő sugara a fiúig is elérjen. Ed, mintha észre sem venné, csak bámul fel a meszeletlen téglafal mentén: a nehéz ajtó törött zárja, kopott vas rése, amin keresztülfúj a vihar szele és az ajtó nehéz lapja elkeseredetten nyikordul.
És Ed ott áll: vállai megzuhanva, kezei ökölben, Oswald hunyorogva próbálja kiolvasni a vonásaiból, hogy Ed közel engedi-e, hogy Ed megengedi-e, és csak vár. Vár, és nem mozdul.
Ed felocsúdva billeg a sarkain. Nem pillant le Oswaldra, amikor átszeli a görbe járdát (egyetlen lépés az egész), és kitárja a kertkaput, az udvarra lép és megperdülve bólint, sokkal inkább magának, mint Oswaldnak, de a karjait szélesre tárva neki címezi a gesztust: csak utánad.
Oswald bizonytalanul lépdel előre. Szája belsejébe harapva csitítaná a vállait, de a lába mintha bármelyik pillanatban összecsuklana alatta. A talpa sárban cuppan és pocsolyákat őröl, és az esernyő erőtlenül billeg a kezében, mintha minden ereje elhagyta volna, hogy megtartsa. Rámarkol hát, a fogát szívva, és a latyakos kerti ösvény felénél megtorpan, Edet bevárva. A levegőben égett fa kormos-füstös bűze.
Ed nem mozdul a kaputól. A vasat szorítja, előre dőlve, és Oswald újra visszamenne érte, a tenyerébe csúsztatva az övét és megszorítva, hogy itt vagyok, veled vagyok, de Ed nem várja el. Imbolyogva szegődik mellé, és tovább menetel a zubogó esőben ázva. A haja csapzott és a szemüvege mocskos, fogai zilálva koccannak egymásnak: így halad el mellette, az illata egy kortynyi friss megváltás, amit a vihar egy ostorcsattanással elcsen tőle.
Csak akkor szólal meg, amikor a repedezett betonlépcsőkön áll mereven, mutatóujjával finoman végigkövetve a kilincset. A tekintet fellobban.
- Nálad van még a tolvajkulcs?
A hangja náthás, az éle vág. Oswald bólint, aztán rájön, hogy Ed a vállait mutatja felé.
- Aha.
Ed oda sem pillantva elmarja a vékonyka vasat, amit Oswald a zsebéből kotor elő; a térdét rogyasztva hajol, hogy a zárba illessze. Oswald a mobiljával fényt tart neki, bár nem biztos benne, hogy Ednek szüksége van rá: csontos ujjai fürgén mozognak, a jó szöget kutatva, aztán egy halk kattanás, és a kilincs enged: Ed a tenyerét tapasztja az ajtónak, és erőtlenül löki be.
A lakás, a fenevad pofája, feltárul: a lehelete az enyészet forró bűze, ami pofonként csattan Oswald arcán, és a gyomra felfordul. Ed az orrán lélegzik, ahogy szembemered a sötétséggel. Megadóan lép bele a nyúlós posványába, Oswald szapora szíve és botladozó lábai által követve, hogy ne veszítse szem elől.
Egy lépés, és a fiú pipaszár lábai eltűnnek.
Még egy, és a derék a semmibe veszik.
A harmadik: a vállak, a sápadt tarkó.
Az ajtóba belekap a szél, és rájuk vágódik. Az esernyőről Oswald csuklójára peregnek a cseppek, van hát mire fognia, hogy nyomorultul vacog. Annyit suttog szárazon:
- Gyújtsunk villanyt?
Ednek már csak a nehéz lélegzete van, valahol méterekkel távolabb, porként átszitálva a csenden.
Évekkel később válaszol csak.
- Felesleges. Szerintem nincsen áram.
- Hol van a kapcsoló?
- Tőled balra. - Élesen szívja a levegőt, ahogy Oswald körmei végigkaparásznak a falon, és hirtelen bődül el: - Helló?!
Oswald megrezzen, és arra perdül, ahol a fiút sejti.
- Mit művelsz? - sziszegi, remélve, hogy a düh elnyomja a rémületet. Ed hangja rezignáltan hasít a jobb fülébe:
- Ah, szóval a családegyesítés nem szerepelt a terveid között?
- Képzeld csak, nem - köpi méltatlankodva, és tétova léptekkel a hang irányába indul. - Még mindig azt hiszed, baszakszom veled? Hihetetlen, hogy nem fogtad fel, miért hoztalak ide. Hol a… hol picsában vagy?
- Itt. - És most balról, távolabbról.
- Anyáddal szórakozzál.
Ed élesen felszusszan, aztán öngyújtó kattan a kezében. Egy mustárszín fotel karfájának döntötte a csípőjét, lábai keresztbe fonva. A reszkető fény aprócska körgyűrű, viaszosan festi meg a vonásait. Viszolygó fintorral nézi végig, ahogy Oswald hozzá botorkál, és felszegett állal a szemébe mered.
- Eddie, gondolkozz már. Szerinted mit akarok?
Ed sértődve biggyeszt, és lejjebb ejti a kezében a lángot. Oswald egészen közel áll, a tűz szinte a derekára kötött ingbe kap. Megtámasztja a bal lábát, átemeli a súlyát. Most már szikla a tengerparton.
- Nem tudod?
- Tucatnyi elképzelésem van - közli Ed bágyadt-hűvösen, és felveti a fejét. - De felteszem, neked más válaszod van a számomra.
- Téged, baszd meg, még mindig. Mindenedet. Ezt is - tárt karral int a szoba felé: a félkör teljes. - Azt is, aki voltál, aki azzá tett, aki most vagy, aki itt leszel. Lehet, hogy én sok vagyok neked, de be fogom neked bizonyítani, ha beledöglök is, hogy te soha nem leszel sok nekem. Szeretlek. Hallod? Ezt már tudod, de érteni érted?
Ed álla megremeg, a tekintete nyirkos. Egy esőcsepp a halántékáról indul, az arccsont völgyébe csúszik, Oswald hajlított mutatóujjával itatja fel. Ed nem löki el a kezét, és az ajkai megadóan válnak szét. A láng pattanva kihuny, de Oswald már a sötétben is felismeri a fiú arcát.
- Mutasd meg, ki vagy - parancsolja halkan, és hátralép. - Mutasd meg, hogy az enyém lehessen.
Ed elhalványul a szemei előtt, de a sziluett kiélezett a vállaknál, a félrebukó fej állánál. Az árnyalak mozogni kezd, és intenie sem kell, hogy Oswald a nyomába szegődjön. Ed vakon manőverezik, szellemként suhanva a falak mentén, amiken Oswaldnak végig kell futtatnia a kezét, hogy ne ütközzön neki semminek. Az ujjbegyei alatt reszelős a szaggatott tapéta, morzsolódva hullik alá, és az ajtófélfákból tűhegyes szilánkok merednek elő, hogy a bőrébe kapjanak.
Oswald sejti, hová mennek. Felismerte az első helyiségben a kopár nappalit, aztán a talpa alatt csempe roppant és a fal egyre hidegebb lett, aztán Ed megtorpan egy zárt ajtónál és Oswald kis híján a hátának ütközik.
- Igen - mormolja Ed a semminek, és az ujjai közt újra kékesen villan a tolvajkulcs. - Még mindig.
- Még mindig mi?
A zár vadul csilingel, és Ed tovább motyog.
- Nem tudhatta, hogy nem állít meg. Hah! Persze. Nem kell emlékeztetned rá.
Újabb kattanás.
Oswald visszafojtja a lélegzetét.
Az ajtó nehezen tárul, az alja szinte a kopár parkettát szántja végig, hogy forgácsokra hasítsa. Az első, amelynek nem nyikordulnak a zárjai, és amihez Ed nem ér hozzá kézzel, csak vállal lök beljebb, és olyan félve lép be, mintha számítana valamire - valakire a sötétben.
Oswald követi. Az esernyő hegye a padlóra koppan, a hangja éles. Az ablak odabent nyitva, a szél a függönybe kap, tépázza őket és a falakra csapja kétoldalt. A levegőnek frissnek kellene lennie; üdítőnek, hűvösnek, de Oswald egyszerre Edre pillant és úgy látja, mintha a fiú fulladna. Szemgolyói dülledtek, akár a poros üveggolyók: a koponya csontjába égetik a látványt, ahogy körbefordul a sarkain. A mozdulat szelíd, szinte lomha, Oswald figyelmét mégsem kerüli el a puhán félrebillentett fej és a tágult cimpák.
Ed ebben a pillanatban válik üldözöttből vadásszá: ragadozóvá, aki a prédára lesve fürkészi a sarkokat, ahová a vizes holdfény nem jut el, ahol az árnyak a múltat súgják és az idő lelassulva csordogál tovább.
- Miért? - szólal meg rekedten, és a tekintete egyetlen pontra szegeződik a betört falon. - Ooh?
Ed megmozdul, és valami elkezdődik. Oswald szemei kezdenek hozzászokni a sötétséghez: lassan kirajzolódik előttük a két vékony vaságy, a falaknak tolva, és Ed a jobboldali mellé perdül, és lehajolva lerántja róla a takarót. A foltmocskos matrac üres, lepedőtlen, Ed pedig megkönnyebbülten kuncog.
- Hazaérhet? - kérdi Oswald mellékesen, az ernyő markolatára támaszkodva. Ügyel, hogy a hangja semmit se áruljon el; Ed így is olvas benne, ahogy könnyedén vállat rándít.
- Talán? Lehetséges. Ühüm. Bármelyik percben, igazából. - Ő nem suttog.
- Meg akarod várni?
- Attól függ. - Elvigyorodik; a csillagfény füstösen tapad a fogsorára, ahogy Oswald felé fordul. Az arca lángra lobbant maszk, a hangja játékos. Úgy duruzsolja: - Engednéd, hogy megöljem?
Oswald nem felel egyből. A baloldali ágynak támasztja az esernyőt, és a padlóra huppan: a parketta fájdalmasan reccsen a súlya alatt. Megpaskolja maga mellett, nyugtalanul fészkelődve, és hálásan fogadja Ed testének lüktető melegét, ahogy mellé kucorodik. Nem dől az ágynak: fegyelmezetten, megnyúlt gerinccel és az ölében egymásnak fűzött ujjakkal ül, lábszárát az árnyak marcangolják a csillagkörön kívül.
Oswald szavai reszelősen lágyak:
- Engednéd, hogy segítsek?
Ed elgyötörten vigyorog tovább, álla kókadtan dől a mellkasára.
- Elvárnám.
- Akkor igen.
Az eső a lábukra zúdul. Oswald érzi, ahogy a nedves nadrág a bőrére tapad, és ólmosan a padló felé húzza. Fáradtság süllyed le a torkán, megbénítva, és az idegei pattanva várják, hogy Ed végre megszólaljon újra, hogy megeredjen a nyelve, csacsogjon bármiről: csak ne maradjon ez a semmi, ez a csupasz pánik.
Mert ő az, aki megtöri a pillanatot. Ő az, aki rákezd, mert nem tudja megállni, ő az, aki továbbhúzza kettejüket, bármennyire is döcögjön, és ezt most nem teheti meg. Nem teheti meg Eddel, nem teheti meg kettejükkel, a kapcsolatuk csorba márványszilánkjaival; ha Ed ki akar szabadulni, ha ehhez Oswaldra van szüksége, neki kell az öklét lendítve szétzúznia a csendet, akkor is, ha fáj, akkor is, ha új sebeket repeszt, mert tudnia kell, hogy Oswald a nyelvével itatná a vérét, és az áhítatnak fémíze volna és borszíne.
- Tudod - szól Ed hirtelen élénkülve, hunyorogva a félhomályban -, tudod, hogy a kígyók a mogyoróvajat is megeszik?
- Nem.
- Erre jöttem rá itt. Amikor apám hazahozta őket - kézben, emlékszem, a felkarjáról lógtak, mint az indák -, amikor hazahozta őket, azt mondta, gondoskodjam róluk. “De hogyan?”, kérdeztem, meg voltam riadva egészen, ő meg csak vigyorgott rám kihívóan.“Az már a te dolgod. Találd ki. Vállald a felelősséget, kölyök.” Szóval megtettem, és semmit sem tudtam róluk, de megtanultam. Kísérleteztem. Az egészhez ennyi kell - kacag elesetten, mutatóujja a halántékán koccan. - Csak ennyi. Ami neki soha nem lehetett.
- De sose volt gáz, hogy… érted. - Oswald végignyal az ajkain. - Terrárium meg minden szar nélkül?
- Ó, de. De-de-de. Volt egy terrárium, egészen pici, egy sikátorban találtam. Nem volt teteje. Könyveket pakoltam rá, aztán egy szögeletlen polcot, hogy ne szökjenek ki, aztán mindig hagytam nekik rést éjszakára. Reméltem, hogy kijönnek. Reméltem, hogy megfojtják - őt, vagy engem, valamelyikünket, mindkettőnket, talán. Aztán mindegy volt. Csak azt akartam, hogy vége legyen. - Dörgés csattan, és a szél megváltozik. A záporfüggöny visszahúzódik a lábukról, és a parkettán dobol végig, aztán az ablaküvegen. Ed hangja mélyül, a szavak szaporábban pattannak elő a nyelvéről. - Annyival egyszerűbb lett volna. Mindig ezt kívántam. Akkor is, amikor ököllel esett nekem, és nem volt hová bújnom, látod - egyetlen szoba, egy pici-pici lyuk, börtöncella akár, ha úgy tetszik: gyűlölt, istenem, de gyűlölt, mert megloptam. Nem én tehetek róla, nevetségesen könnyű volt kiismerni, nekem meg nem kellett a pénz, csak azért csináltam, mert így láttam jónak; sose költöttem el, az nem vonzott, csak halmoztam, hogy én nyerjek, és ő sose találta meg újra. Az ajtót zárni? Felesleges. Ismerem a szobát. Ismerem a lakást. Búvóhelyeket talált neki, egészen elképesztőeket, de sosem volt elég jó, a szemétben is megtaláltam, mert én tudtam, én tudtam, hogyan gondolkodik - következetlen volt, és ingerült, a dühe csak rontott rajta, el-ron-tott - rám rontott, persze, újra és újra, majd ő kiveri belőlem, hát, megpróbálta.
Ed feltartja a kezét: négyzetbe illeszti össze az ujjait, és behunyja a fél szemét - az imitált kamerát körbekocsizza a szobában. A vihogás a torkában reked, felnyög csak helyette, és a képzelt lencse Oswald arcába zoomol.
- Akkor is itt voltál. Az utolsó évben. Itt láttalak először, emlékszel? Velem szembemeredve, tépett frufru és a háttérben a tapétád, annyival másabb, mint ez, és ez az az ágy, aminek támaszkodsz, ahol először gondoltam rád egy olyan éjszakán, amikor apám késett, és egyedül voltam és a magány megnyugtatott, de kellett valaki… kellettél. Mintha megidéztelek volna. Én idéztelek meg, én találtalak ki, magamnak. Emlékszel?
Oswald ajkai szárazak; fájdalmas, ahogy kettétépi őket, mintha késsel hasítaná fel a száját, hogy szólhasson. Szükségtelen. Keserű lepedék húzódik a nyelvén: valaki válaszolt helyette Ed elméjében, mert a szótagok megnyúlnak, és a mondatok közt fagyos szüneteket hagy.
- Emlékszel rám? Nem voltál. Csend. Csendet, csendet, csendet, én beszélek.
Felgöcög. Oswald a holdfénnyel együtt sápad el.
- Itt és itt és itt és itt - darálja Ed, ahogy az ujjai közt újra a padló képe reszket. - Itt felkapartam volna körömmel a parkettát, hogy alámászhassak, és ne érjen el, és újra és újra megszöktem, és mindig messzebb és messzebb mentem, vége volt valaha? Nem volt. Haha. Sosem. Volt. Vége! - csattan Ed, és hirtelen talpra szökken, a szobában körbepördülve. Karjait színpadiasan széttárva dől meg Oswald felé. Porondmester. - Nézd a fényeket, autók reflektora, bármelyik lehet az övé - halld a neszeket, bármelyik lehet a kulcs a zárban - érezd a füstöt, érezd a bűzét, izzadtság és só és félelem, és akkor aludj csak el éjszaka. Jön haza apa, nem ivott sokat, de útban vagy, és árnyékról árnyékra lapulva… - Megtorpan. A cipő sarka elhagyatottan koppan. A fejét lehajtja. Motyogja csak: - Árnyékról. Árnyékra. Ééés ennyi.
A zsebében kotorászik aztán; gyűrt cigarettásdobozt tép elő, benne kókadt szálak. Alig találja el a száját, hogy az ajkai közé illessze az egyiket, és Oswald feltápászkodva nem várja meg, hogy az öngyújtót is megtalálja: saját lángját tartja, Ed veszélyes lendülettel hajol fölé. A papír, a dohány lángra kap. Mélyen letüdőzi. Nem egyenesedik ki, ahogy a fogak közt szűri a leheletét; a füst végiggomolyog Oswald vonásain, és Ed tekintete felvillan rá.
Belélegzi.
Ráfojt.
Ed arca előtte lebegve, sápadt luftballon a vidámparkos randevújukról. Oswald előretörne, hogy megcsókolja, visszafogni magát kínszenvedés, de elvárja; farkasszemet néznek, és ő tűri a tébolyt és vágyja a száj, a test, a kéz vonzását, az elektromos kisülést, bárhányszor a bőréhez ér.
Ed felkacag. Szinte hátravágódik, amint a hátát egyenesíti, a mellkas mégis horpad. A cigarettára szív - csak félig égett -, és lazán a jobb oldali ágyra hajítja, hogy a parázs narancsszín izzása újjáéledjen, aztán a lábát emeli, és könyörtelenül a matracba tapossa: egy rúgás és még egy, addig tipor rajta, míg a szűrő kilapul, és a maradék dohány szálai szétrebbennek a foltok mentén.
A béke pillanatnyi. Oswald látja az ádámcsutka fodrát, a felvetett fejen átrohanó megnyugvást, a vonások simultan kékes pasztelljait; aztán Ed rámered, és kacsint, és a szobát átszelve a vakolatnak csapja az ajtót.
- Gyere-gyere! - kiált vissza hívogatóan, a legújabb látványosság rád vár.
Oswaldnak nincs más választása: követi, amerre tart, vissza a konyhába, ahol Ed felrántja a frigóajtót. Oswald hunyorog a hirtelen fényben. Ed lehajol az apró hűtőgéphez, és körömmel markol rá egy doboz sörre.
Van ott még egy mirelit pizza és egy bontott konzerv bab.
- Néha ezt csináltam - mondja, a sör nyitófülét felpattintva -, hogy többet már ne igyon. - A flakont a feje tetejére fordítja, a válla vonalába emeli, és a tartalmát a padlóra csurgatja. Oswald orrában szúrós szag. Ed rámarkol a dobozra - kkrreccs -, aztán azt is a padlóra vágja. Lépdelni kezd, fegyelmezetten, és lefolyik minden keserűsége. - Bele a lefolyóba, a vécébe. De nem az ital volt a probléma. Nem, apa nélküle is szar alak. Mi még, mi még…? - dünnyögi maga elé, és óvatosan, lábujjhegyen körbejárja a sörtócsát.
Oswald némán figyel. Az arca - az arca kifejezéstelen, az ajak szorítása talán az egyetlen, ami árulkodó lehet, aztán kisimítja azt is, küszködve, és Ed felé fordul, amikor a fiú mellé perdül. Nem érnek egymáshoz, de Ed felszabadultan vigyorog le rá. Érdeklődve billenti oldalra a fejét, és a tekintete végigrebben Oswaldon, tetőtől talpig szkennelve.
- Jól szórakozol? - kérdi aztán nyüzsögve, és a csuklójára fonja az ujjait az öle előtt. Oswald megbillen, hogy kézen fogja. Nem teszi. Ed hangja kellemesen élénk, a sötét tónust mintha kicsavarták volna belőle.
Oswald horkant:
- Nem viccből jöttem.
- Tudom, ó, tudom. De szeretlek szórakoztatni. Ezt kérted tőlem legelőször. Ugye? Megmutatni, ki is vagyok. Ez a lényeg, ugye? Hogy ismerj kívül-belül, mint még soha senki, ahogy soha senki. A legrosszabbat, a legjobbat, a szerencsétlent, a gyávát, az őrültet. Hé, Ozzie - szerinted én őrült vagyok?
Oswald pillái rezzenéstelenek, a tekintete áthatóan mélyül Edébe. Közelebb botorkál, csak egy fél lépéssel, a fiú keze szinte a hasát éri. Így szegi fel a fejét, komoran, és annyit mond:
- Nem tudom. - Finoman csücsörít. - Még nem döntöttem el. Számít ez?
Ed levegőért kap, hogy válaszoljon, de Oswald nem engedi. Az esernyő méltatlankodva koppan a csempén.
- Szerinted mégis mi történik, ha igen? Elhagylak? Megijedek?
- Ha az apám most hazajönne - kezdi Ed a szavába vágva, kapkodva emelve a mutatóujját -, képes lennék szembenézni vele. Tudom, hogy igen. Ez most a legjobb. Felszabadító. Szinte érzem, ahogy… hohó!
Ed a homlokára csap vihorászva, és mormolva korholja magát:
- Ejnye, ejnye, hogy felejthetted el… - Az ujjai résén kukucskál Oswaldra, aki mosolytalanul bámul vissza rá. Ed a karja után kap aztán, durván karmol belé, ahogy maga után húzza, vissza a nappali irányába. Darálja közben: - Utolsó felvonás! Egy szoba, ahová sosem mehettem be. Egy szoba, évek óta kulcsra zárva. Egy megoldatlan rejtvény, egy megválaszolatlan kérdés. Készen állsz? Csing-csing-csing, foglalj helyet, páholyt kapsz bársonyfüggönnyel, neked csak a legjobbat, édesem, neked csak a legszebbet. Örülsz? Kényelmes így? Remek, remek, remek-remek-remek. Rrremek.
Megtorpan, csontos ujjai lerebbennek Oswald vörösre szorított csuklójáról. Íves gesztussal mutatja be a nappali sarkában megbúvó, törött-kopott faajtót, és a szemöldöke magasba szökik: na?
Oswald nem érti. Oswald pillantása nyúzottan jár az ajtó és Ed között, a szemei alatt elmélyülnek a karikák. Ed biccent aztán, beletörődve, és a tenyerét csattanva a combjaira ejti.
- Bocsesz. Hadd magyarázzam meg.
Visszasurran az árnyékba, valahová oda, ahol Oswald korábbi emlékei szerint a polcok nyúlnak, és csörömpölve matatni kezd. Fél perc se telik el, visszatér: ujjai közt kalapácsot pörget, a mosolyával küzdve, ajkát biggyesztve.
Ed jelenség, az ereje félresöpri Oswaldot az útból. Oldalra húzódik, onnan nézi végig, ahogy Ed megveti a lábát, elgondolkodva cuppant, bólint magának, aztán - aztán két marokra fogja a kalapácsot és az ajtóba vágja, teljes erőből, kurta üvöltéssel újra és újra, szilánkokra szaggatva a kilincs mentét és törmelék koppan a cipőjére és a haja csapzottan zúg a homlokába.
Hirtelen van vége. A kalapács fémfeje döngve hullik a parkettára, ahogy Ed kiejti a kezéből. Zihál, és szárazon nyel, zavartan simítja hátra a haját, aztán a pulcsiját is leporolja, mintha zakó volna. A tornacsuka orrával böki meg az ajtót, elesett kis boop hanggal kísérve, aztán várakozón néz Oswaldra.
- Ha felkészültél - közli rekedten, és félrekapja a pillantását -, üdv az anyám szobájában.
Oswald belehunyorít a lepecsételt sötétségbe, mintha Pandóra szelencéjébe tekintene, és Edet követi - keresztül a törmelékeken, egy megtagadott gyerekkor forgácsain. A lélegzetét visszatartja. Szentjános-por száll, szitál, és a mobil fénye a tapétára ragad, rajta felkarcolt kontinensek és tinta-tenger.
A berendezés meglepően modern. Nem ilyen szobát képzelsz el a kísérteteknek: szolid és szögletes, a faágyon csíkos párnák halma, a takarón sárga tulipánok mintája, és a zöldre festett éjjeliszekrényen némaságba dermedve pihen egy vekker. Mindenhol, mindenhol könyvek.
Oswald Ed tarkóján tartja a pillantását. A vonásait látni most lehetetlen lenne, nem teheti meg. Az apró hálót pár lépéssel át lehetne szelni, de Ed ott cövekel, mintha minden energia kivillámlott volna belőle.
Az ágy lábához egy pár babacipő kötve. Ed kételkedve közelíti meg, és Oswald a legszívesebben félrerebbentené a fényt.
- Szóval először jársz itt? - suttogja, és Ed üresen motyogja:
- Emlékeim szerint.
Megböki az apró lábbeliket. Az ujja görbe, és végigcsúszik a puha bőrön a körme, aztán körbeperdül, kiegyenesedve.
- He! - jelenti ki, szinte durcásan, és széles léptekkel az egyik könyvespolcnál terem. Átfutja a címeket, és a válla fölül Oswaldra tekint le.
- Egyik sem a kedvence - közli vele. - Azokat elvitte. Látod? Nem szívta ki a nap, itt több könyv volt.  - Tenyérrel megpaskolja a polcon a kifakult foltokat. - Ez csak a maradéka.
- Haemostasiológia - betűzi Oswald. - Orvos?
- Neeem, ezek tankönyvek. - Ed ellöki magát a polctól, megint rápillant a babacipőre, de inkább a komódhoz siet. - Tanár lehetett. Nahát! Egyetemen, ahogy nézem, és sejtelmem se volt róla, sej-tel-mem…
Oswald lábujjhegyre áll a polcnál, és maga felé biccent egy kötetet. Vékonyka és színes. Ed felé les, aztán sorra húzza a fiókokat. Mind üresek.
Oswald kezében egy gyerekmese. Körbenéz megint: a képeskönyvek; a kiscipő; és az ágyon egy plüsskenguru, apró, babáknak való; a kihunyt lámpáról lelógnak megfáradt, fakó kartoncsillagok. Oswald az ajkára harap, és lebámul a könyvre.
- “Kicsi makrancos volt és mufurc” - olvassa, és hallja, hogy egy szekrényajtó csattan. Nem néz oda. - “Dobálta magát, dúlt meg fúlt, egészen megbolondult. ‘Szent Habakuk,’ mondta Nagy, ‘neked meg mi bajod van?’”
Felpillant. Ed a ruhásszekrény előtt van, megzuhant vállakkal.
A szekrényben három bontatlan csomag pelenka, vasalt partedlik, rugdalódzók, csörgők és játékok.
- “Kicsi azt mondta…” - folytatja Oswald, csak puhán, csak halkan -, “azért vagyok makrancos és mufurc kicsike, mert engem senki se szeret.’ ‘Jaj, Kicsi,’ mondta Nagy, ‘tőlem lehetsz mufurcka - én mindig szeretni foglak.’”
Elsőnek azt hiszi, hogy Ed nevet, a hang ez: heh, heh, heh, de a fiú remeg.
Oswald hagyja, hogy a lapok leperegjenek. Az utolsó bekezdésekre téved a szeme. Ez most altató.
- “Kicsi azt mondta, ‘de mi lesz majd, ha meghalunk? Akkor is szeretni fogsz?’ Nagy erre átölelte, és az éji égre néztek, ahol a csillagok csorgó fénnyel égtek. ‘Nézz a csillagokra, kicsike: hogyan tündökölnek, hogyan fénylenek - sok csillag halott már, és mégis tovább ragyognak ránk. A szeretetem feléd csillagfény…” - Oswald szava elakad, és a végét csak suttogja: -  “Örökké ég.”
Ed szipogni kezd. Még visszatartja a könnyeket. Oswald felé biceg, keresztül a félhomályon, a könyvvel és a telefonnal a kezében. Úgy öleli meg, lábujjhegyre billenve, és csitítva karolja, ahogy Ed térdre zuhan. Vele kuporodik a parkettára, az arcát a hátába fúrva.
Kialszik a mobil lámpája.
A sötétségben megnyúlik a tér, és csak ők ketten vannak a közepén. Ed a térdére hajtja a fejét, és Oswald ringatásában előre-hátra dülöngél, ahogy sírni kezd, valami magáról mit sem tudó, elemi elkeseredettséggel. A hang a mellkasából szakad fel. Oswald érzi, mennyire remeg, a mellkasát simítja, a lüktető szívet kitapintva. Ráfekteti a tenyerét, és ritmusban üti le az ujjait, pulzáló, puha tapintások, és minden apró ujjbegy-ütés egy jel: ha a szív megszakad is, attól még mindig ver.
Ed hátrahajtja a fejét Oswald vállára. Az orrán ferdén elcsúszott a szemüveg, egy villanás a nyaka, rajta megfeszülnek és engednek az erek, az inak, és minden nehéz, nyirkos kis nyelés látszik. A kezét Oswald tenyerére simítja, rászorít és a szívén tartja.
Oswald térde kettejük súlya alatt remeg, Ed nekitámaszkodik hátradőlve egészen, és Oswald ringatja.
Ba-dumm. Ba-dumm. A ritmus változatlan, ahogy elfúlt ordításba torzul Ed sírása.

Vizes fények siklanak az autó kerekei alatt, ahogy Oswald ropogva rákanyarodik a Midtownba vezető főútra. A kertváros, a maga fekete, kormos falaival és csontos faágaival, önmagába fordul és egyre távolodik a visszapillantó tükörben. Oswald tekintete a nyomtatott feliratra villan az üveg alján, és felszusszant.
A tárgyak a tükörben közelebb vannak, mint gondolnád.
Beszívott ajkakkal, kitartóan vezet tovább. A hajnal lassan révbe ér, eltünedeztek az autók. Az útra mered, habár rajtuk kívül senki más, csak a csend és a szikrafények. A mopedautó motorja halkan dorombol, és Oswald olyan erősen szorítja a kormányt, hogy az ujjai elsápadnak.
Néma. Ed néma.
Egy szót sem szóltak azóta, hogy elhagyták azt az istenverte házat. A mobil fénye nélkül, egymásba kapaszkodva botorkáltak ki, Ed tenyere még nyirkos volt a könnyektől, ahogy zaklatottan törölte őket az arcáról. Kapkodva vágódtak be a kocsiba, és bár Ed egy szót sem szólt, érezte a sürgetést a levegőben, lélegzet-visszafojtott gyerünk-gyerünk-gyerünk pillantások és reszketve nyíló száj, a szabálytalan, jeges fogsorok egymásnak koccanva.
Tágult pupillájú, űzött vadak a reflektorfényben. A karambolig csak egy szívdobbanásnyi idő.
Fél óra is eltelik, mire Ed mocorogni kezd mellette. Belesüpped az ülés puha, vérszín párnáiba, és fulladtan ereszti ki a lélegzetét. A fej oldalra billen, Oswald felé, és ő rásandít.
Ed őt bámulja.
- Tudod - leheli Ed szárazon, és feljebb húzza a vállait -, hogy mit nem értek?
- Nem.
- Miért ment el?
Oswald nyelni próbál, de a torka érdes. Megrezdül csupán, és észre sem veszi, hogy a lába egyre erősebben süllyed a gázpedálra. A fények elmosódnak, szaporább csíkokban villódznak az utastérben.
- Nem tudom - szűri a fogai közt, és pislog. - Én sem értem. Azok a cuccok… kurvára várt téged, ugye vágod?
Ed bólint. A tekintete üvegesedik, csak egy pillanatra, aztán újra Oswald profiljára fókuszál. Az ajkai bágyadtak, vörösek, tompán mozognak, mintha részeg volna.
- Minden arra utalt, hogy maradni akart. Nem erre számítottam. Nem ezt akartam látni. Azt reméltem, hogy az ajtó mögött végre a válasz vár, nem ezernyi új kérdés, amik tovább bonyolítják. Tovább kellett volna maradnunk? Kitartóbban kutatni? Nem tudom, Ozzie. - Felemeli a kezét, és a tenyerével vadul megdörgöli az arcát. A sápadt bőr felfrissül kicsit, a vér újra forr az ereiben. - Azt hiszem, rosszul csináltam.
- Hé. Hé. Eddie. - Oswald fél kézzel kinyúl, és ráfonja az ujjait a csuklójára. Elhúzza a kezét az arcától, és rászorít, aztán cirógatva egyengeti Ed ölébe. Mutatóujja puhán végigköveti az inak hullámait, mielőtt újra a kormányhoz tapadna. - Ezen most ne kattogj, oké? Nem csináltad rosszul. Kiborultál, és ez tök oké, minden kibaszott jogod megvolt hozzá. Túllöktelek a határon.
- Sajnálod? - érdeklődik Ed erőtlenül, és a derekát hajlítva addig ficereg, amíg szembe nem kerül Oswalddal. Oswald a fogát csikorgatja.
- Nem.
- Hm. - Felszipog. Visszahanyatlik. - Gondoltam.
- Elvárnád?
- Mit?
- Hát hogy sajnáljam. Mert nem fogom. Szükséged volt erre, rohadt régóta, és én voltam az egyetlen, aki elrugdosott eddig, szóval inkább szívesen.
Ed kimerülten kuncog fel, üres elégtétellel, és Oswald érzi az ellágyult pillantást, ami végigcikázik a vonásain.
- Köszönöm - súgja aztán gyöngéden, ahogy Oswald áthajt a második piroson. Már közel vannak: egyetlen háztömbnyire a diákszállótól, és Ed fintorogva bámul át az esőmocskos szélvédőn.
Egy utolsó kanyar. Oswald felbucskázik a padkára a vasbejárat előtt, félig a közvilágítás tompa fényében, félig az árnyékban, és szinte ösztönösen csatolja ki a biztonsági övét. Ed nem mozdul, csak néz rá, halvány mosollyal; a szemkontaktus hosszan kitart, talán nem is pislognak - aztán Oswald végigfuttatja a nyelvét a fogain, és Ed szusszantva nyúl ki, hogy ujjbeggyel végigsimítson az arcán.
Oswald mohón a kezére markol, az ujjaikat egymásba kulcsolva, és előredőlve az ajkak után kap. Ed megnyílik előtte, a nyelvére harap ahogy a szájába tör, és mélyen csókol vissza. Oswald szuszog, és felsóhajt, amikor Ed kezei a derekára tévednek, aztán a csípőn végigsimítva a feneke alá, hogy felnyalábolja: a csók megszakad, ahogy megemeli kissé, a kézifék felett az ölébe vonja, és Oswald előzékenyen fordítja a hátát a mopedautó ajtajának. Ficereg még egy kicsit, fájós lábát visszanyújtva a vezető oldal ülésére, és ösztönösen fonja körül Ed nyakát a kezeivel.
Ed egymásnak dörzsöli az orrukat, mint a legelején. Motyog valamit, alig hallhatóan, és aprócska csókot nyom Oswald szája sarkára.
Így maradnak aztán sokáig, egymásnak simulva, a távolság érzékelhetetlen és a csend megfeszül - de ebben a csendben most béke lobban, és nyüszítő hiány, és Oswald érzi, ahogy a mellkasában nyíló űr összehúzódik, gombócba gyűrődik, és csak nyelnie kell, hogy megszabaduljon tőle. Szipogva simítja mindkét tenyerét Ed nyakára, közrefogva, és a bőrén érzi a lassuló pulzust.
Megnyugodni látszik. Ed a gercinc íve mentén cirógatja a hátát, óvatosan, fel és le és fel és vissza; csuklója minden fordulatnál lágyan mozdul. Újra megcsókolja, csak egy pillanatra, és fáradtan dönti a homlokát az övének. A szemüvege útban van: Oswald a hídjára harap a két lencse között, hogy lehúzza róla.
A torkát nem eresztve hajol el; a műszerfalra koppintja a keretet és visszafordul, hogy Ed megcsókolja megint, és Oswald minden egyes alkalommal szánalmas kis szűköléssel fogadja az ajkait, a hőjét, a közelségét, a leheletét a szája húsán végigremegve; a mellkasuk egymásnak szorul, minden kurta kis lélegzetnél egyre feszesebben, és Oswald érzi, ahogy a nadrágja szűkül és a vér felforr az ölében.
Megszakítja a csókot, hogy lesandítson magára, és Ed az ajkát harapva követi a pillantását. Az arca felderül, a szokásos gumivigyor feljebb kúszik az arcán. Szabad tenyerét, tetovált csuklóval lefelé, a cipzár fölé simítja. Oswaldra néz ismét, amikor mélyebbre ereszti a kezét. A nyomás erősödik; Oswald farka könyörögve moccan. Az Ed szemébe fúrt tekintet egy szemvillanás alatt elködösül.
- Akarod? - kérdi rekedten, miközben Ed kicsomózza rajta a derekára kötött flanelinget.
Ed szelíden rázza a fejét. Oswald gyomra süllyed. A fiú ujjpercei a nadrág alá kúszva simogatják, és Ed végigfuttatja a nyelve hegyét az állán.
- Akkor nem foglak hazaengedni - magyarázza súgva. A nadrág gombja kipattan. - Ráadásul, ha emlékezetem nem csal, legutóbb nem voltam veled túl… hm. Előzékeny. - A cipzár surrog, és Ed a kezébe veszi végre, ahogy kibillenti az alsónadrágból. Merev. Oswald a szája belsejére harap, amikor Ed végigfuttatja rajta a csontos, száraz ujjakat. - Lehet? - kérdi, és Oswald nem tud mást, csak sietve bólogatni. Ed ujjai ráfonódnak, aztán biggyeszt: - Van nálad síkosító?
- Potyog a zsebemből - morogja Oswald, és a körme hegyével végigszánt Ed tarkóján, aztán a hajába marva közelebb húzza. Az arcába súgja: - Nem kell. Csináld szárazon.
Ed biccent, és rászorít. Párszor csak végigsimít rajta, szoros gyűrűben, és Oswaldnak elég ennyi, hogy nyöszörögve hátraszegje a fejét. Ed kuncog rajta, és előre veti magát, hogy a fogaival a bőrébe marjon, az állkapcsát egészen kifeszítve: erősen harapja, minkét fogsor alatt artéria pulzál, és Oswald élesen mordul fel, közelebb lökve magát Ed ölében.
A fiú közben ritmust talál: szapora, heves, szinte dühödt - Oswald érzi, hogy a bőrük egyszerre forrósodik fel, a melegség továbbkúszik a gyomrába és a torkába és Ed ugyanúgy piheg, mint ő, az orrán fújva, ahogy kettejük üteme egyre gyorsul. Ed időnként lassít, hogy tovább nyújtsa az időt - Oswald pillanatok alatt megfeszül a nyers ingerekre és újra elernyed, rekedten nyögdécselve.
Sziszeg aztán és szorosra zárja a szemeit, egyedül Ed ujjaira koncentrálva, a csípője önkéntelen hullámzásában. Ed tovább mélyeszti belé a fogait és a nyelvét forrón az ádámcsutkára tapasztja, szabad kezével beletúr Oswald hajába és marokra fogva még hátrébb feszíti a fejét.
Oswald felnyikkan. Közel jár.
- Istenem, Eddie - zihálja elkeseredetten, és hangtalanul göcög fel. A fogak vele mozdulnak.
És vége.
Előregörnyed, amennyire Ed szorítása engedi, lábai fellendülnek az ülésről. A nevét hörgi fel a gyomra mélyéről, és Ed a farka végére csúsztatja a tenyerét, hogy felfogja a sperma nagy részét. Elégedetten simogatja még, ahogy elereszti a nyakát. Oswald liheg, ujjai végigsiklanak a nyálától tapadó, árkos ikersebeken, amiket a fogai ejtettek. A fiú most vigyorogva ragyog rá, orrhegyen csókolva őt, és Oswald, miután újra kap levegőt, csak annyit dörmög:
- Zsepim sincs, rábasztál.

Ed a jegyzetekkel a hóna alatt kászálódik ki az ülésről, ugyanazon kezében a termoszt lóbálja. Oswald cigarettára gyújt a kocsiban, és a szájába leheli a füstöt, amikor a fiú búcsúcsókra hajol. Ed a levegőt harapva letüdőzi, és csakazértis-lelkesedéssel összetapasztja az ajkaikat.
Az övéi ragacsosak és sósak.
- Szóval! - mondja aztán, a hangja újra pattan, aztán bágyadtra kopik: -  Akkor… mi most megvagyunk?
- Ne rám nézz, te szarakodtál eddig.
- Nem bagatelizálhatod el, hogy…
- Igen, tudom, voltak problémáink, minden szar volt úgy, kikészítjük egymást, máshogy képzelted, nem kommunikálok, bla-bla-bla.
Ed fintorogva kapaszkodik az ajtóba.
- Vedd komolyan, Ozzie. Majdnem elhagytalak.
- Emlékeztess még, légyszi. Figyelj, én komolyan veszem. De megoldottuk. Most jó, nem?
Ed újra mosolyog, halványan, de tisztán.
- Most tökéletes.
- Hip-hip hurrá - mormolja Oswald, és tettetett közönnyel emeli az öklét a levegőbe. A cigarettába szív aztán, állával a diákszálló épülete felé bökve. - Akkor tűnés be tanulni, aztán majd jelentkezz.
Ed összeszorítja a száját, és kiegyenesedve mereven tiszteleg. Oswald megvárja, amíg sarkon fordul és a pocsolyákon keresztülgázolva körbeöleli őt a hajnal mesterséges fénye.
Akkor újabb slukkot szív, és gyújtást ad.
Képtelen lemosni a horgas vigyort az arcáról.

The_Normal_-_Warm_Leatherette.mp3 ♫

Oswald az ágyban, egy szál fejhallgatóban. A ruhái szétszórva az ágy végében, és nem is zuhanyozott.
Szétveti a lábait a paplanon, és magára engedi Gotham nyáreleji szellőjét; kormos és forró és betonszagú, Oswald torkában ül meg a cigaretta kátrányába kapaszkodva. Porcikáját sem mozdítja a ritmusra, csak hever a hátán, a síkos paplanon, márványszerűen, szemhéján felhők mögött kelő nap szürkés bársonyfénye.
A szája sarkában aprócska mosoly.
A dallam megszakad a fülében, és újabb kezdődik. Oswald először azt hiszi, onnan ered a figyelmeztető kis pittyenés, aztán a mobilja megrezdül a hasán. Felkukucskál, szűk szemekkel, és a mellkasára nyalábolja a készüléket. Új üzenete érkezett.


♡ Eddie ♡


Nem tudok aludni. :-( Se tanulni,
ami azt illeti. Hiányzol. Remélem
nem ébresztelek fel. Ha igen,
szép álmokat újra! <3
03:54 ✓✓


eeehhh
én se
szval nem ébresztettél :p
hiányzás van :”((((
03:55 ✓✓


<3 <3 <3
Mi a hézag veled? (-:
03:55 ✓✓


cica fél órája h elbúcsúztunk,
azóta semmi. ágyban vagyok.
03:56 ✓✓
meztelenül, fyi
03:57 ✓✓


Ezzel az új információval
most még boldogtalanabbá
tettél.
03:58 ✓✓


>:Đ
hát, én várlak.
03:58 ✓✓
ok tudom h még tanulnod
kell szval am húzz aludni
komolyan
rád fér.
négyig visszaszámolok
03:59 ✓✓



:-(
03:59 ✓✓
ne szarakodj az érzelmi
zsarolással nem működik
köztudott h nincsen lelkem
amúgy köszi hogy kiverted
télleg
tök jól esett.
ééééés most sicc
04:00 ✓✓


Haha!
Bármikor a rendelkezésedre
állok, hasonló esetekben is.
Akkor hát, szép álmokat
Neked! <3
04:00 ✓✓
és viszont.
<3
04:00 ✓✓
szeretlek
04:06

DIRTY SECRETS TAG | xXxThEpEnGuInxXx

Oswald a szmogos délutáni fényekben ül a kamera elé. Kényelmesen terpeszkedik el, törökülésbe húzott lábakkal, és az ujjaival a bokáiba kapaszkodik, ami kívül esik a képernyőn: csontos térdei ágaskodnak csak a széleken, a karfának simítva. A vörös flanelinget viseli újra, könyékig tűrve, nyitva; alatta fekete trikó, amiből minden élesebb mozdulatra kivillan a hasa, és motoros nadrágot. A nyakában dögcédula, bal fülén a klipszek között pókhálóként húzódik az ezüstszál és megcsillannak a lencsében.
Nem visel sminket.
- Helló újfent - köszön villanó fogsorral, és oldalra billenti a fejét. Csettint a nyelvével. - Mizu veletek, penguinettek? Előre is bocs, ez most elég tré videó, de totál el vagyok havazva és ennyire telik - nevet fel.
A vállait feljebb vonja, és kissé előre dől.
- Update-elnék az életemről, de az még várat magára. Kurva sokan elárasztottatok a Queenguin videó óta, nektek elöljáróban annyit: chill. Nyugi van, a házasságom nincsen romokban, a gyerekek jól vannak, tervezzük hogy veszünk egy új szárítót. Nem ég a ház. Oké? Oké. - Szünetet tart, ahogy visszahanyatlik, és felszegi az állát. - Szintén Twitteren javasoltátok viszont, hogy rég volt már tagvideó, és mivel áldott jó szívem van - itt a mellkasára simítja a tenyerét -, nesztek, megkapjátok. Vágjunk bele.
Az ölébe vonja a laptopot, hogy puskázza a kérdéseket: a mesterséges reflektorfény kirajzolja a karikákat a szemei alatt és csillagokként gyúlnak fel a szeplői. Az ajkai elnyílnak, ahogy végigfuttatja rajtuk a tekintetét, mielőtt hangosan felolvasná az elsőt:
- “Mi volt az első csúnya szavad?” Huuhh, ööö. A szar számít? Mert az kurva korán, lehettem vagy három és nem bírtam abbahagyni, bármit raktak elém lebasztam a földre és tiportam rajta és csak kántáltam, szar, szar, szar. - Az ajkába harap. Lesüti a pillantását. - Az anyám meg volt áldva velem.
Bár kevés megválaszolandó kérdés van, Oswald ezekkel is kapkod: rövid, tömör válaszokat ad, és kínszenvedve elmarháskodja az összeset.
A képernyő sarkára sandít, az órára a tálcán. Vajon mikor végez Ed? Hívhatja már? És ő miért nem hívta? Azt mondta neki, majd jelentkezzen - mégis meddig tarthat egy kibaszott vizsga, főleg neki?
A hetedik kérdést (“Milyen alsógatyát hordasz?”), teljesen ki is hagyja: majd bevágja a korábbi képeket a FAIREST OF THEM ALL videóból, kit érdekel. Edet már csak nem zavarja, vagy ha igen - hát, baszta hívni.
- Éés az utolsó pedig… oh. - Összevonja a szemöldökét, és grimaszolva oldalra húzza a száját. Erőt gyűjt, mielőtt felolvasná, és gyűlöli magát, hogy a hangjából kiszáll minden erő: - “Mit szeretsz a legjobban a szerelmedben per lelki társadban?”
A levegőt az orrán szívja, hosszan, és elgondolkodva pillant oldalra. Ezt, eldönti, bent hagyja majd: a hosszúra nyúlt pillanatokat, ahogy csücsörítve kimered az ablakon, elhomályosult tekintettel, és az orra hegye remegve billeg. Nagyot nyel: az inak megfeszülnek a nyakán. Biggyeszt aztán, ahogy a lencsére kapja a pillantását, mintha felocsúdna, mintha most döbbenne rá, hogy a kamera még forog.
- Ez egy nagyon jó kérdés - kezdi óvatosan, diplomatikusan, és mosolytalanul tartja a szemkontaktust a közönséggel. - Ööö, nem tudom. Nem tudom, hol kezdjem. - A kézfej felemelkedik, hogy megigazgassa a szeptumot, aztán leejti a karját újra. A vállai megcsappannak. - Szeretem, aki. Mármint nem akarom azt mondani, hogy “lol, mindent”, mert… simán pofon basznám egy csomószor, ha hülye, de valahogy akkor is… - Megnedvesíti az ajkait. - Oké. Na. Nngh. Szeretem a kezeit. Szeretem a szemeit, a száját, az állát, hogy ilyen… puha, de hegyes. És az arccsontjait. Főleg ha megfeszülnek. - Hevesen gesztikulálva mutatja az ívet a saját arcán. - És a haját, ahogy hordja, úgy is, de amikor az arcába hullik és a homlokára simul, és… az eszét, persze, a hangját, a nyomorult vicceit és ahogy bánik velem, ahogy senki...vel, és ahogy látja a dolgokat, az egészen elképesztő, meg… faszomat, még a hullagyökér rejtvényeit is. Basszus, mit tudom én.
Elfintorodik, és a baljával legyez, mintha elhessegetné a további gondolatokat. A tekintete felvillan aztán, szinte sértetten.
- Tudjátok mit? - csattan fel, és eltúlozva artikulál, mélyült hangon, ahogy előre hajolva a kamerába mászik: - Lol, mindent.
Vágás.

Oswald a videót szerkeszti, és van valami ebben, önmagad végtelenített visszajátszására meredni mindvégig - testen kívüli élmény, és ahogy a képernyő-énje vibrál, Oswald úgy fakul bele a szürkületbe. Különös, békés kis nirvána ez, hogy most, végre, nem kell résen lennie, nem kell teljesítenie, és nincs is rá ingere. A magányos maximalizmus megszűnik egy szívdobbanásnyi szünetben.
Lekocogja a csikket.
A lábait kinyújtva gubbaszt az Ítélőszékben, a reflektorok még zúgnak körülötte, de már csak az őrfények égnek. Kisimult vonásait a laptop derengése festi meg, koszlott trikó van rajta egy megunt csípőfarmerrel, az alsógatya gumija centiket mutat, és a zoknija lyukas. Kusza kóc a haja és fakulatlan a mosolya: ezen kapja magát, újra és újra, ahogy bambán a képernyőre vigyorogva elővillan a foga.
Aztán kattan az ajtó zárja.
Riadva néz hátra. Az első gondolata, hogy Ed lehet az, de nem kopogtattak, és a fiú nem szólt oda, hogy végzett volna. Jó a rálátása az előszobára, a lefüggő csillárra, a sötét csíkos tapétára, a morbid esernyőtartóra, a dzsekik és kabátok rendezett halmára, a díszfegyverekre, és az ajtóra, igen - a zárak sorra fordulnak el.
- Ki az? - kérdezi élesen. Tálcára dobja a vágóprogramot, a biztonsági kamera egy ügyes billentyűzetkombináció: a felvétel megszakadt, a kép szemcsés.
Oswald tenyere a legfelső fiók gombjára rebben, aztán lendületből húzza elő. Összegyűrt Subway-papírok, újságok, cédék és magazinok alatt ott van egy pisztoly. Rámarkol, és remegve áll fel, még mindig azt mesélve magának, hogy ez nem történik meg.
A fegyver hideg és nehéz a kezében.
Az előszobába sántítva (fénypontról-fénypontra, árnyék-óvatosan) két gondolat ötlik az eszébe: az egyik, hogy szólnia kellett volna a GCPD-nek; nem mintha számítana a segítségükre, de ha a betolakodó agya majd a folyosó falát festi meg, szüksége lesz egy alibire.
A másik. Nem ellenőrizte, töltve van-e a tár.
A nehéz ajtótól alig pár lépésnyire megáll, és kicsúsztatja a pisztoly markolatát - benne, ahogy sejtette, nincsenek töltények.
Csak felszisszenni van ideje.
Az ajtó kivágódik, és ő célra tart, azt mondja, mindegy, beblöfföli, kurva mindegy, lesz valami, ha kell, a torkát a fogával tépi ki--
- Az isten áldjon! - kiált fel.
Nem engedi le a fegyvert akkor sem, amikor egyértelművé válik, hogy Ed lepte meg - a fiú egy hosszú lépéssel beljebb terem, egy kifogástalan katasztrófa fekete ingben, fekete nadrágtartóval, a haja gondosan félrefésülve; és a mellkasa zihálva süllyed, szinte liheg, és élesen villan a szemüveg lencséje.
Egyenesen a vizsgájáról érkezhetett. Az utat a jelek szerint futva tette meg. Nem lassít most sem: egy lépés, és a vállának ütődik a kitartott pisztoly, még egy, és Oswaldot már a falnak is lökte.
Így csókolja meg. Oswald érzi az ajkain a sós verejtéket, a testén a türelmetlen remegéseket, és duzzadó vágyát, amit a fiú szemérmetlenül dörgöl hozzá.
Oswald torkában még ott a megrekedt rémület és ujjongó kis lebaszások, hol élsz te, a frászt hoztad rám, na mi van, de Ed nem engedi beszélni. Teljes testében neki feszül, és Oswaldot elhagyja a levegő, ahogy Ed szárazon baszni kezdi, a nadrágon keresztül, rögtön.
- Neked is szia - csak ennyire futja, és a hüvelykujját a nadrágtartó szárába akasztja, hogy lehúzza róla, de Ed azt sem hagyja. Valami puffan, Oswald regisztrálja, hogy vagy Ed táskája, vagy az ő pisztolya az, és Ed már a sliccénél jár, letérdelve húzza róla a nadrágot, és Oswald az egyensúlyát veszítve próbál kilépni belőle, engedelmesen, amikor Ed megint ott van fölé görnyedve.
- Hé, mi…
- Akarlak. - Ed hangja nyúlósan rekedt, Oswaldot a hóna alá markolva fogja meg. Felemeli, és Oswald egy elfúlt nyekkenéssel kapaszkodik az életéért, a lábait rákulcsolva a fiú derekára (nincs sok hasznára a jobbja), a kezeivel a vállát szorítja. Ed ismét a falnak taszítja, és a zsebébe túrva valami mintatasakot vesz elő, amit a fogaival tép fel. Oswald síkosítót ismer fel benne. Ed rácsorgatja az egészet a kezére, és Oswald alá nyúl.
Két görbe ujjal hatol be.
Oswald háta nekifeszül a drága tapétának, ahogy fölnyüszít. Kipp-kopp-koppan valami, és Edet szorítva az lüktet a fejében, a síkosító az, lecsorgott, igen, érzi végigfolyni a combjain és Ed ujjain, túl sok, de Ed nem törődik vele. Az ujjak ki és be süllyednek, aztán ollózni kezdenek, és Oswald mélyen felnyög, ahogy beletép Ed ingébe.
- Hálószoba - suttogja, az ajkai Ed füléhez tapadnak, végignyal rajta és morogva beléharap.
- Itt foglak megbaszni - közli Ed, és vigyorogni kezd. - Most azonnal.
Oswald lehunyt szemmel veti hátra a fejét - Ed ujjbegyei a prosztatát ingerlik, kínzó kis körökkel, és Oswald elkeseredetten szusszant fel.
- Melyik az “azonnal” része?
- Nyúlj a farzsebembe. Találsz ott egy csomag óvszert. Add rám.
Oswald szédülve próbál eleget tenni a parancsnak; Ed egy pillanatra sem áll le, könyörtelenül mozog benne, a vele járó gyönyör váratlan, éles és hirtelen. Harmadik próbálkozásra sikerül rámarkolnia az apró zacskóra, és kapkodva kibontja. A felirat megakasztja.
- “Bordázott az extra élvezetért” - olvassa.
- A rendesből kifogytam, ez volt ‘boltban.
- Nem panaszkodtam.
Ed félrebiccentett fejjel lehúzza a sliccét. Oswald a tenyerébe köp, rámarkol Ed farkára, és ráhengeríti a gumit.
Egyértelművé válik, hogy tovább nem fognak vetkőzni. Oswald gatyája és alsónadrágja szomorú kupac a padlón, és zoknis lábaival kalimpálva próbál egyensúlyt találni - aztán vonyítva fűzi a lábfejét Ed térde mögé, amikor a fiú beléhatol. Ed éles kis kiáltása végigborzong rajta, és elnyílt ajkakkal pillant fel.
Végig egymás szemébe néznek. Ed szemüvegén párás a lencse.
Ahogy mozogni kezd benne, Oswald a csípőjével követi az ütemet, a hasa hullámzásával, a lélegzete ringásával: teljes testét átadja a ritmusuknak, Ed homályos tekintetét kutatva.
Ő megy el hamarabb. A póz túl tökéletes (Ed kemény farkán fel és le, fel és le) és egy elcsukló ordítással elélvez. A hasa, a trikója is olyan lesz, és Ed inge, és egyikük sem törődik vele. Zsibbadva mozog tovább, és Ed úgy néz rá, mintha az univerzum táncát látná.
Miután ő is végez, valami vallásos tisztelet van abban, ahogy térdre ereszkedik előtte, Oswald remegő combjait a nyakába vonva. A maradék spermát lenyalja róla, lassan és alaposan, kóstolgatva, és Oswald szinte igazságtalannak érzi, hogy ő sosem ízlelhette így Edet.
- Ez innentől hagyomány lesz?
- Nagyon hiányzott az ízed. Fun fact, tudtad, hogy édes lesz, ha ananászt eszel előtte?
- Célzol valamire?
Ed mosolya fáradt és elégedett. Megtörli a szája szélét, és hunyorogva néz körbe.
- Ugye nem zavartalak meg semmiben? Ne haragudj, hogy így rád törtem, csak nagyon siettem, hogy a vizsgáim végeztével…
- Fogd be, vagy hozok egy ananászt, és felnyomom a seggedbe. - Oswald talpra kecmereg. - Add csak ide az óvszert, kidobom. Foglalj helyet. Hozok vizet. Érezd otthon magad, minden.
Ed ásítva bólogat.
Oswald nincs különösebben meglepve, hogy amikor visszatér köntösben, egy üveg ásványvízzel és egy nedves törülközővel, Ed egészen konkrétan csak a kanapéig jutott el - ott aludt el, ülve, abban a három percben, amíg Oswald magára hagyta. A cucca még mindig ott van az ajtóban, Oswald pisztolyával és fele ruhájával. Oswald jól bemérhető helyre állítja a hűtött vizet, aztán Ed elé térdel, és lerángatja róla az elegáns nadrágot, meglepően gyengéden, és leveszi róla a szemüveget.  
Ed nem kel rá fel. Átvirrasztott és átzokogott éjszakák árnya húzódik a szeme alatt.
Oswald kimegy egy takaróért és a plüsspingvinért. Bebugyolálja Edet, a plüsst párnaként az álla és a válla közé ékelve, aztán hátralépve szemléli a mesterművét.
- Szeretlek - közli egyszerűen.
Összehajtja a nadrágot, ráhelyezi a nadrágtartót, egy székre teszi. Ed cuccát a hálószobába cipeli, aztán visszaül végre a videó elé, és csalódottan biggyeszt a csonkig égett cigire.
Újra rágyújt.
A válla felett hátra-hátralesve elnézi Edet, ahogy a kanapén kidőlve pihen. A telefonját feltartva lő róla egy képet. Háttérnek teszi be.


Órák percegnek el. Ed nem ébred fel, és pózt sem vált egyáltalán. Oswald egy ponton ellenőrzi a légzését és a pulzusát, aztán lezuhanyzik, és bekucorodik mellé. Nem érez magában erőt vagy késztetést, hogy elvonszolja az ágyáig. Egyáltalán nem álmos még - alig múlt tíz - szóval Ed vállának hajolva a lehalkított mobilját basztatja.
Legyen így örökké, ez lüktet benne, és valami szavakkal leírhatatlan hála, hogy hé, Ed, kösz, hogy megengeded, hogy most így legyen.

Oswald szusszanva ébred, a teste görcsbe rándul és végigremeg. Zuhanásról álmodott, és fényről. A szemei hirtelen pattannak fel és a bal lábával ösztönösen kirúg: a takaró zsizsegve csúszik le róla. Van egy szívdobbanásnyi idő, amit még dermedten tölt el, az oldalán heverve, lélegzetét csitítva. A tekintete fókusztalan, színről színre, formáról formára siklik.
Kitámaszt, felül. A laptopja valahol a közelben zúg. Körbepislog aztán: a nappaliban van, a kanapén, mellette a pingvinplüss oldala megnyomódva a tarkója görbéjétől, szőre egy csíkban csomós, ahol Oswald lenyálazta. Csak egy alsónadrágot visel, és a lyukas zoknikat. A tegnap este képei peregnek, lassan zökkennek helyre az agyában.
Eddie.
Az utolsó emléke ez: Ed vállának dőlve némán ásít fel, és egyre inkább hozzá simul, a feje bóbitaként billen és a mobil lassan kievickél az ujjai közül.
Oswald szűk szemekkel szimatol. A levegőben furcsa illatok lebegnek; az egyik édes és könnyed, a második füstös és erőteljes, a harmadik tiszta és steril. Ugyanazon irányból szállnak a nappaliba, Oswald felkecmereg, hogy kövesse őket. A dohányzóasztalon az utolsó szál cigarettája árválkodik, a dobozából kikandikálva. Oswald ösztönösen rámarkol.
A zoknikat már állva rángatja le magáról. Meztelen talpakon csoszog a konyhába, amit olyan állapotban talál, ahogy soha nem látta korábban: a tűzhely ég. Ed serénykedik előtte, az olívazöld Kiss the Genius kötényében, valami serceg és valami berreg és a fiú megperdül, amikor Oswald a torkát köszörüli.
- Szép jó reggelt! Vagyis, napot - csicsereg Ed, és egy műanyag lapáttal - volt itt korábban ilyen? - megfordítja a palacsintát a serpenyőben. - Hogy aludtál?
Oswald válaszul csak felnyekken, és tetőtől talpig végigméri. A karjait keresztbe fonja a mellkasa előtt, inkább védelmezőn, mint ítélően, és közelebb merészkedik. Az egyik szabad főzőlaphoz hajol, hogy meggyújtsa a cigarettát, és jólesően tüdőzi le az első slukkot. Felemelkedik aztán, és a serpenyőre mered.
- Mit? - Ennyit tud csak kérdezni, füstös-rekedten, de Ednek ez is elég. Mosolya felsugárzik, és megdörzsöli az orrát. A telipakolt konyhapult felé int.
- Gondoltam csinálok magunknak reggelit, bár nem voltam benne biztos, hogy meddig alszol majd. Szereted a palacsintát? Van hozzá áfonya és szeder, meg tejszínhab és juharszirup. Készítettem omlettet is, ha az nem volna ínyedre. Pirítóst is tervezek, de gondoltam az frissen jó. Fekete teát iszol reggelente, ugye? Csak egy adag kávét főztem, az is kihűlt már, de ha szeretnél te is…
Oswald felemeli a cigarettát tartó kezét, hogy elhallgattassa. Hunyorogva, az orrát húzva néz körbe újra.
- Nekem olyanjaim nincsenek.
- Ó, a konyhai felszerelés?
- Liszt. Meg… tojás. Ilyen szarok.
- Bátorkodtam lemenni a boltba reggel.
Oswald hosszasan rábámul.
- Aha. Oké.
Ed mosolya puha és napfényes.
- Annyira édes vagy ébredés után - duruzsolja lágyan.
Oswald mordul csak, és a szűrőt a mutató- és a hüvelykujja közé csippentve Ed ajkai közé emeli. Ed hálásan rászív, és egy gyors mozdulattal felkapcsolja a tűzhely felett húzódó páraelszívót, hogy rálehelje a füstöt.
Sz’al az is működik.
Oswald tanácstalan, és egészen halványan kétségbeesett.
- Most kimegyek, a, izé. - Hunyt szemmel, hevesen gesztikulál, és dühödten csettint a nyelvével. - Madarak - vágja ki magát.
- Hogyne, persze - nyugtázza Ed, és újabb merőkanálnyi masszát oszlat el a serpenyőben. - Menj csak nyugodtan. Egy utolsó palacsinta, és csatlakozom hozzád, mit szólsz? Ehetnénk az erkélyen. Kora délután idesüt a nap, ha jól láttam.
Oswald feladja. Morcos-bágyadtan bólint, és amikor Ed a csuklójára font ujjakkal közelebb vonja, hogy arcon csókolja, ő a nyakába bújik és a fogai közé csippentve rászív a bőrére. Ed felkuncog, és a hajába markol, aztán Oswald rá se pillantva elhúzódik és az ajkai közt a cigarettával visszabilleg a nappaliba.


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 1m
fffffffffffaaaaaaaassssssszzommm

A madarak riadt szárnycsapásokkal lökik el magukat az etetőtől és Oswald vállától, amikor Ed sziluettje árnyékot vet az erkélyajtón keresztül.
Oswald, újabb cigarettával a szájában (ezt már Edtől csente), hátranéz a válla felett: Ed bűntudatosan szívja be az ajkait, és a vállával igazgatja meg a szemüvegét - két kezében bőségesen megrakott tálca. Szirupos palacsintahalom, fűszeres-baconös omlett, vajas pirítós, porcukorral hintett gyümölcsök, evőeszközök, két tányér a mattfekete készletből.
Oswald teáját sem felejtette el.
- Te most baszakszol velem - mordul Oswald. Ed szelíden rázza a fejét.
- Nem akartam elijeszteni őket.
- Nem az. Az. - A cigarettával felé bök. A fiú arca kisimul, aztán meglepetten bámul le a karjaiba. Derűsen vonja meg a vállát.
-  Még sosem készítettem reggelit két főre.
- Nem szoktam reggelizni.
- Itt az ideje elkezdeni - ágál Ed könyörtelenül, és az aprócska kovácsoltvas asztalra ereszti a tálcát. A csészéjét elébe helyezi.
Lehuppan Oswald mellé, és a térdeire támaszkodva összetapasztja az ujjait. Így néz rá aztán, várakozón előre dőlve, és Oswald sötéten állja a pillantását.
- Rózsát nem hoztál - állapítja meg gúnyosan.
- Viszont a palacsintákat formára sütöttem.
- Látom. - Oswald elmarja az egyik szalvétába csavart villát, és marokra fogva beledöfi a halom tetejébe. A villa fogai átszúrják a legfelső palacsintát, amit Oswald megforgatva szemlél. -  Gyönyörű krumpli - állapítja meg. Ed felszusszan.
- Egy anatómiailag pontos emberi szívet ábrázol.
- Természetesen.
Oswald nagyot harap a jobb pitvarból. Ed éhesen nézi, ahogy nyammog, és Oswald akkor odahajol az asztal felett, hogy apró csókba forrassza az ajkukat.
- Kávéízed van - közli, ahogy elhúzódik, és egy fintort kap válaszul.
- Még mindig a Death Wish.
- Te azt cipeled magaddal mindenhova, vagy mi?
Ed somolyog csak, és az ölébe húzza az egyik tányért.

Ed cigarettát sodor, vékony ujjai közt zizeg a papír. A csuklója - a kérdőjel - csupaszon tárul fel, Oswald szív hát az orrán, és elkapja a pillantását Ed kezeiről.
Szárazon nyel, és bágyadtan hátradől a székben.
- Sz’al - csettint -, mi a mai program?
Ed a szemüveg lencséi felett les fel rá, ahogy hosszan végignyal a cigarettapapíron.
- Ami azt illeti, régóta tervezek egy videót, mert frissítenem illene, csak hát, a vizsgaidőszak miatt meg… - Elharapja a mondatot, és az ajkai közé illeszti a szűrőt. Motyogja csak: - Nem volt rá időm. Egyébként semmi dolgom.
- Na, fasza. Használhatod a cuccaim.
- Nálam van a laptopom…
- Webcamera, válóok. Ne szarakodj, összeállítom neked. Forgathatsz a nappaliban.
Ed szájából az állára zúdul a füst. Lehunyt szemmel vigyorog.
- Megköszönném.
- Oké. - Oswald felkászálódna, hogy eleget tegyen a kérésnek, de Ed - továbbra is vakon - a keze után nyúl, és puhán visszahúzza a térdére. - Maradj még - kéri. - Ráérsz.
Oswald felszusszant, de engedelmesen elhelyezkedik Ed ölében. A keze a hátára kúszik, leheletfinoman a kinyúlt póló alá: az ostorcsapott sebek még kemény csíkok, hosszasan ölelik a bőrét és Oswald elégedett bizsergést érez az ujjbegyein, ahogy végigsimít rajtuk. Ed megfeszül, és elernyed, aztán felpislog rá, enyhén nyílt ajakkal.
- Csak csekkoltam. Örülök, hogy kitartanak - jegyzi meg Oswald, és felszegi az állát. A kezét nem húzza el: tenyérrel simít a lapockákra, a tarkójára.
- Ahogy a vágásaid - súgja Ed, és a cigarettát tartó ujjaival végigköveti a heges ipszilont, a pirult égéspecsét körvonalát.
Oswald megrázkódik; vállrándításnak álcázza. Ed a szemkontaktust tartva szív a cigarettába, a vaníliás dohány lecsapódó párája Oswald tüdejében reked.
Amióta egymáséi, Oswald szinte soha nem szentelt elég figyelmet a saját testének, és a fiúénak sem: most, ahogy gondolatban levetkőzteti és szembeállítja magukat, döbben rá, hogy nemcsak egymás lelkét, a bőrüket is szétroncsolták.
Minden hússzín var, amit felvéstek egymásra, egy undorító klisé egy szerelmes levélből: “az enyém vagy. Hiányozni fogsz. Te vagy az egyetlen. Akarlak. Engedd, engedd, engedd.”
Oswald előre hajol, két tenyere közé simítja Ed orcáit. Homlokon csókolja, gyöngéden, és az alsó ajkával egészen a szemöldökcsont öbléig kúszik. Elhúzódik aztán, még az emlékezetébe vési Ed ködös pillantását, aztán a szeptumot igazgatva kimászik az öléből.
- Összeszedem a cuccokat. És közlöm veled, hogy faszom se fog elmosogatni.


Oswald mentális listába szedi az új információkat, bizonyítékokként felcímkézve, de csitítja a növekvő gyanakvást. A forgatáshoz szükséges holmik szétszórva: a softbox a rézkád mellett összecsukva; a kamerája még az Ítélőszék elé állítva, teljes pompájában (az állványra szórva a sebtiben levetett, Dirty Secrets Tagben viselt cuccok); a mikrofon valahol a gardrób mélyére temetve, és így tovább, átívelve az egész lakáson.
A fürdőszobai polcon megjelent egy elektromos fogkefe, és egy doboz fogselyem. A hálószobában, az ablak felőli éjjeliszekrényen egy ósdi vekker ketyeg, Oswald először összerezzen a hangjára, mintha időzített bombát sejtene óra helyett. Nevezett gardrób alján viseletes pár szürke vászoncipő, méretüket tekintve Oswald könnyedén átcsónakázhatna bennük a Sprang-folyón.
Szóval Oswald mindent konstatál, feljegyez, aztán elsétál mellettük. A falakban felhörögnek a csövek, ahogy visszabukdácsol a nappaliba (Ed becsületesen nekiáll mosogatni), és gyakorlott mozdulatokkal felépíti a díszletet a videóhoz. Rádöbben, hogy a mikrofont lehet két kategóriával magasabbra is állítani, mint ahogyan ő megszokta.
Mint aki jól végezte a dolgát, hátralép, és végigfuttatja a tekintetét a művén. Fintorog egyet,  és visszasomfordál a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát.
Miközben belövi a haját, hallja Ed duruzsolását az ajtó résén átszűrődve.
Már forgat.


HOW DOES MY BOYFRIEND TASTE LIKE? MIRACLE BERRY CHALLENGE | R1DDL3R
Ed az intrót követően széles vigyorral mered a kamerába, és széttárja a karjait Oswald Ítélőszékében terpesztve. Sima fekete pólót visel, I Survived the Twilight Zone felirattal. A fények kontrasztosabbak, mesterségesek, vibrálóak; Oswald kamerája gyorsan fókuszál, követve Ed fürge mozdulatait, a csukló heves rezzenéseit és a felsőtest izgatott ingázását.
Ed, életében talán először, 1080p HD-ben.
- Helló, helló! - köszön be, és sátorként összeilleszti az ujjait. - Itt újra Riddler. A mai videóban egy egészen izgalmas témát dolgozunk fel, a főszerepben pedig nem más áll, mint ez a kis aranyos itt.
Kinyúl a képből, aztán a lencse elé emeli a kezét: hüvelyk- és mutatóujja közé csippentve gyanús, barnás tablettát forgat.
- Miracle berry! - kiált fel, és előre dőlve, bizalmasan magyarázza: - A csodabogyó. Egy aprócska, vörös gyümölcs Nyugat-Afrikából. Richardella dulcifica, Synsepalum dulcificum, más néven, ahogy a helyiek nevezik: Agbayun. Az afrikai népek évszázadok óta arra használták étkezések előtt, hogy megédesítsék a savanyú ételeket, mint a száraz kenyérből és pálmaborból készült kását, vagy a kankiest, ami egyfajta kukoricakenyér. Tehát, a csodabogyó képes rá, hogy a savanyú ételekből édeset varázsoljon - hogy hogyan?
Ed hatásvadászul elhallgat, és visszadől a székbe. Egy bögréért nyúl, hogy kapkodva kortyoljon belőle: a porcelánra a Breaking Bad logójának stílusában nyomtatták a coffee break feliratot. Ed ajkain fontoskodó a mosoly és az orra halovány fintorral mozdul: kivár még egy ütemet, hogy növelje a feszültséget, aztán újabb információk sorai robbannak az ajkáról:
- A kulcsszó: miraculin! Egy trükkös kis protein, ami az ízlelőbimbókra hat: ha savval vegyül, édes érzetet kelt. Erőteljesebb a hatása, mint más édesítőszereké, olyanoké mint a szacharin vagy az aszpartám, de ez sem hatol köz-vet-le-nül az ízlelőbimbókba, sokkal inkább réteget képez és növeli a protonok számát; ezáltal  elnyomja az édes receptorokat, és vice versa!
Valahol az árnyékban, a kamera képén kívül egyenletlen léptek alatt roppan a parketta. A hang jobbról jön, felerősödik aztán elhal, és Ed mohón pillant felé. A vigyora szélesedik.
- Itt az idő a kísérletre, fiúk-lányok-egyebek. Felkérem bájos asszisztensem, hogy legyen segítségemre a kóstolásnál!
A hang erőtlenül, rezignáltan érkezik valahonnan hátulról.
- Hogy mi van?
- Gyere, csüccs - nógatja Ed, és a képből kihajolva az Ítélőszék mellé cibál egy mahagóni fotelt. A nehéz lábak érdesen súrlódnak végig a padlón, és amikor Ed a haját hátrasimítva kiegyenesedik, még mindig egyedül feszít a képernyőn.
Biggyeszt.
- Na, Ozzie - kéri ellágyulva.
- Baszd meg magad, én ebben nem veszek részt. Fel se vagyok öltözve normálisan.
- Csodásan festesz.
Oswald horkant a háttérben, aztán Ed félrebillentett álla és könyörgő tekintete meghozza a gyümölcsét: a következő vágáson Oswald már mellette gubbaszt, kiégetett trikóban, smink nélkül, és bizalmatlanul méricskéli.
- Szóval, mi ez az egész szar?
Ed Oswald elé nyújtja a tenyerét: a bőrén ott árválkodik a tabletta, amit Oswald a mutatóujjára billentve vesz át.
- Ez kell bevenned - ne nyeld le, csak szopogasd el, egy perc körülbelül mire feloldódik a szádban.
Oswald tekintete ködös. Nem nyúl a pirulához, csak bámulja.
- Aha, és?
- Utána - Ed megnedvesíti az ajkait, és izgalmában ficereg kicsit -, be fogom kötni a szemed, és ebből a talány-tárolóból itt - egy pirinyó, lila, házilag barkácsolt kartondobozt mutat fel, elején zöld kérdőjellel -, húzol egy ételt vagy italt, és megnézzük, tényleg felcserélődtek-e az ízlelőreceptoraid. Ki kell találnod, hogy mi van éppen a szádban!
- Talány-tároló - artikulálja Oswald epésen, és hunyorog. - Örülök, hogy sosem kérdeztem, hogy hívod a farkad. Na jó - csettint a nyelvével, és a lábait keresztbefonva kihúzza magát. - Tisztázzuk: kamerára fogod venni, ahogy bedrogozol, aztán elvárod, hogy vakon rejtélyes dolgokat tömjek a számba és közvetítsem, hogy milyen ízük van.
Ed elmereng egy pillanatra, a plafonra meredve és a kartonon dobolva, aztán bólint.
- Igen, ez kellőképpen lefedi.
- Hát ez kurva jó. - Oswald a nyelve hegyére illeszti a bogyót, és szépen, lassan körbeforgatja a szájában. Kicsit pösze, ahogy megkérdi: - Meddig fog tartani a tripping?
- Változó, minimum negyed óra, maximum kettő. Az a lényeg, hogy biztosan eljusson a nyelved minden szegletébe.
Oswald kihívóan mered rá. Ed vigyora győzedelmes. A térdeire helyezi a dobozkát, és még egyszer kihajol a képből. Az ujjai közé fűzve széles, fekete szalag. Oswaldra sandít, aki a nyelvét nyújtja, hogy megmutassa, jólnevelten elszopogatta a tablettát.
- Készen vagy?
- Csináld, baby.
Ed a hátát fordítja a forgó lencsének, ahogy beköti Oswald szemét. A tarkóján csomózza meg, és Oswald egy ponton feljajdul, zsémbes kis au?-val, Ed pedig bocsánatkérően lazít rajta. Elhúzódik aztán, és megkérdi:
- Látsz valamit?
- Szart se.
- Hányat mutatok?
Ed vadul grimaszol csak, rezzenéstelen kezekkel, és Oswald morog:
- Bármennyit is, úgy készülj, hogy az mind felmegy a seggedbe.
Ed felvihog, és a hüvelykujjait a közönségnek emelve jelzi, hogy minden tökéletesen alakul. A talány-tároló újra a keze ügyében, és mielőtt belecsúsztatná, a kamerához közel tartja az első tesztelendő ízt: egy kövér szelet citromot. Várakozó vigyorral tartja aztán a dobozt Oswald orra alá:
- Oké, előtted van.
Oswald kaparászik egy kicsit, hogy beazonosítsa a tároló helyzetét. Csuklóig mélyed benne, aztán kihúzza a citromot és egy hatalmasat harap a gerezdből. Nyammog rajta, aztán újabb harapás következik.
- Nos?
- Öö. A textúra alapján, talán, narancs? Grépfrút? Nem tudom. Baromi édes. Levehetem ezt az izét? - kérdi, és beleakasztja a hüvelykujját a szalagba. Ed ujjbegyei a kézfejére rebbennek.
- Nem, nem. Majd csak a végén.
- Safe word nincs, te aljadék?
- Tehát a befutó tipped a grépfrút?
- Narancs, inkább.
- Rendicsek. Következő. - Ed most egy befőttesüvegnyi ecetes uborkát koppint a doboz aljára, és Oswald fintorogva mordul, amikor az ujjai a vízbe érnek.
- Befőtt, mi? Fhu. Hm. Barack?
Ed lenyűgözötten vihog fel, megtagadva a választ. Oswald a videó alatt kóstol még paradicsomot (az íz: körte), sós-ecetes csipszet (karamell), chilit (kaliforniai paprika), aztán Ed áttér a folyadékokra, amiket egy felespohárba tölt. A barna sörből csokoládés tej lesz vagy kóla, a csípős szósz cseresznyés szirupként kezdődik, de hamarosan felismerhetővé válik Oswald számára, ahogy végigperzseli a nyelőcsövét. Válogatott káromkodásokkal kísérve fogadja el a felajánlott pohár vizet, Ed sűrű, de nem túl őszinte bocsánatkérései közepette.
- Oké - hörög Oswald erőtlenül, a torkát markolászva. - Ez volt a végszó, remélem.
- Nos - szól Ed lassan, elhalkulva -, van még egy utolsó dolog, amit szeretném, ha megkóstolnál.
- Ne már? Eh. Jjó. Add a hülye dobozodat.
Ed a kamerába sandít, ahogy beszívja az ajkait. Elpantomimezi a közönségnek, ahogy belehelyezi a semmit a tárolóba, aztán a tekintetét Oswaldra kapva elé tartja a dobozkát, mint mindig.
Oswald belenyúl, csonka-lakkos körmei az alján kotornak végig. Grimaszol aztán, és kikapja a kezét.
- Te most szopatsz? Tök üres-
Ed nem hagy időt Oswaldnak, hogy újra zsörtölődni kezdjen, lendületből előredől. Oswald meglepetten nyekken fel, ahogy az ajkaik találkoznak, és kapkodva csókol vissza. A fotel karfája tompa nyomás az oldalában, bal kezével vakon a fiú nyaka után kap: csitítva csókol aztán, egészen lágyan ízlelgetve, kortyolgatva, hüvelykjével Ed állába mélyülve, aki bódultan hagyja, hogy irányítsa a mozdulatait.
A kamera tovább és tovább forog, és a percek peregnek a csúszkán. Oswald kitartóan kóstolja Edet, mintha most először érezné igazán, és a fiú a hajába túrva engedi, hogy minden cseppjét kiélvezze. A csókjuk láthatóan vágatlan, egészen időtlen, aztán Oswald végre, hosszú idő után elhúzódik, és annyit suttog csettintve:
- Ezt bármikor felismerem.
Ed szuszogva, kifulladtan mosolyog, és könyökeivel Oswald foteljának karfájára támaszkodik. Ábrándosan támasztja az állát a jobb tenyerébe, aztán megkérdi:
- Változtam valamit?
Oswald fejrázva billenti meg a vállait.
- A-a. - Kampós vigyorral nyúl a csomóhoz a tarkóján, és Ed már nem szól rá, ahogy kibogozza. Oswald frufruja kócosan hullik a szemébe, a tekintete felvillan rá. - De meg kellett győződnöm róla. Fasza kis cucc ez amúgy. Megtudhatom végre, mennyi fost etettél össze velem?
Ed sajnálkozva sóhajt fel.
- Attól tartok, gyűlölni fogsz érte.
- Abban biztos lehetsz- mi a? - Oswald tekintete az asztalra téved, ahol halmokban állnak a maradékok. A száját tátva néz rajtuk végig, némelyeket - mint a barna sört - hitetlenkedve emel fel, és Ed képébe nyom. - Nem.
- Dede.
- Nincs az az isten. Ez mind a gyomromban van? Baszakszol velem? Okádni fogok. Kijön belőlem az összes kurva palacsintád.
Ed könnyeden felnevet, és mintha csak most kapna észbe, kiegyenesedve újra felveszi a szemkontaktust a kamerával: vigyora sugárzik, miközben Oswald sorra kézbe veszi és megszimatolja az ételmintákat, az orra alatt kitartóan mormolja a káromlásait.
Ed darálni kezd:
- Ennyi volt mára, kedves nézők; remélem elnyerte a tetszéseteket a kísérlet, ha igen, ne felejtsétek el kedvelni. Ha többet szeretnétek látni a kedvesemmel… - Oswald itt fel sem pillantva merev köszöntésre emeli a balját -, iratkozzatok fel a további collabokért és kövessétek figyelemmel az ő csatornáját is: keressétek xXxThEpEnGuInxXx-t, az összes elérhetőségét linkelem odalent. Az elmúlt két hétben sokan találtatok rám, nektek, barátaim: helló és köszönöm. - Itt oldalra sandít. - Neked pedig köszönöm, hogy csatlakoztál, Ozzie.
- Aha, bármikor. - Oswald összevont szemöldökkel, elmerengve néz el Ed válla felett, aztán végignyal az ajkain. - Van még ebből a bogyóból?
- Egy egész levél.
- Tudod, mit nem próbáltál még ki?
Fejrázás.
- Szerinted csak az ananász van hatással rá?
Ed szája tátva, a vonásai feszülten ragyognak. Oswald előre dől, biccentett állal; az alsó ajkába harapva kihívóan Ed ölébe mered, aztán felkapja a pillantását. Ed nyaka halványan vörös már, ahogy felkuncog, és fürgén csókra hajol. Oswald ajkai még az övét érik, ahogy oldalra pillantva int az ujjaival, és letakarja a kamerát.
A kép elsötétül, csak egy tompa, elfúlt szó hallatszik:
- .


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 15m
új collab babyvel, szenvedély & árulás & csodabogyó, avagy ennyi szarságot még én se vettem a számba. check: https://youtu.be/BeeivC8ZtHl


Oswald a szponzorált fekete selyemköntösében hever az ágyon, nyitott ablakkal szemben, kezében szipka, bal térde felhúzva. A feje Ed ölében nyugszik egy díszpárnán: a párnától eltekintve Ed teljesen meztelen, a haja kócos, verejtéktől csillog.
Oswald légzése elnehezült, a kifújt füstpamacs az arca előtt kavarog, aztán a beömlő szélnyaláb belé kap és szétzilálja. Oswald felnyúl az ujjaival, hogy átcsorgassa köztük a maradékot, aztán a szabad kezét oldalra ejti, hogy kéjelegve végigsimítson Ed lábán. Ed válaszul Oswald hajába fúrja az ujjait, és felborzolja a tincseket.
Oswald horkant. Az ismeretlen vekker lankadatlanul tikkel és takkol, odakintről ezüstös fények érkeznek és a város hullámzó moraja.
Oswald újabb slukkot szív, és megszorult levegővel kérdi:
- Vizsgáiddal am’ mi van?
- Ó. - Ed felocsúdik; szórakozottan sodorja az ujjai között Oswald fürtjeit. - Kitűnően sikerültek, egyet kivéve. A pénteki preklinikai és klinikai neuropszichofarmakológia és pszichofarmakogenetika vizsgámra nem igazán tudtam koncentrálni, és, khm, figyelmetlenségből pontot veszítettem. Szóval az kilencvenkilenc százalék. - Dühös kis fintorral húzza a száját, az állkapocs megfeszül.
- Na várj, minden más meg hibátlan? Mind a tizenöt vagy mennyi?
Ed - továbbra is grimaszolva - nagyot bólint.
- Jézus fasza. Eddie, az kurva jó, mármint whoa. - Oswald felkönyökölve pózt vált, és Eddel szembefordulva simítja az arcát a párnába. Jobb keze most a fiú derekába markol, hüvelykjével simítva, és mosolytalanul, büszkén hunyorog fel rá. - Gratula.
A hangjában ez van: és örülök, hogy nem sikerült elbasznom neked, de ezt már nem mondja ki. Ednek nincs is szüksége rá: a vonásai ellazulnak, megbékélnek, és köszönetet szusszantva Oswald vállait kezdi cirógatni.
- A cuccra mikor mész - szólal meg Oswald újra, kényszeresen megtörve a csendet -, gyakorlatra?
- Arkham? Július elején.
- Aha.
Oswald lekoccolja a hamut az ágy mellé. Kivár még egy pillanatot, hogy Ed tovább fűzze a gondolatait, de a fiú nem szólal meg újra. Oswald felsandít az arcára; a karikák a szemei alatt még duzzadtak, de a korábbi vöröses szín kifakult a bőréből. A lesütött tekintet nyugodt végre és mozdulatlan, az ajkak bűvölten nyílnak szét. Oswald a derekáról feljebb simítja a tenyerét - végig a horpadt hason, a síkos mellkason, és megállapodik a szíve feletti seben. A pulzus ritmusa csitult, egyenletes, és a hosszú lélegzet végigpereg Oswald ujjain.
Ed lehunyt szemmel veti hátra a fejét, tarkója az ágytámlának simul. A nyak íve finoman hullámzik, ahogy nagyot nyel, és lassan szívja tele a tüdejét újra, hogy Oswald keze mozduljon rá.
Minden rendben van; Ed minden porcikájával és rezzenésével ezt üzeni, és Oswald kiszáradt torokkal fogja vissza a zakatoló gondolatokat.
Minden rendben van.
Tényleg.
A cigarettavég elalszik, centikre a szűrőtől. Oswald nem zavartatja magát: az Ed felé eső éjjeliszekrényre koppantja a szipkát, és a kezét visszahúzva, nyöszörögve mocorog. A lecsusszant köntöst újra a vállaira kanyarítja, és magzatpózba húzza a lábait. Ed kitartóan, gyöngéd mozdulatokkal szeretgeti, és erre koncentrál, ahogy ő is lehunyja a szemeit.
A lábaira forró levegő zúdul az ablakon túlról, jobbról Ed teste melegíti: Oswald alábukik benne, lélegzetét fojtva és eltompult ingerekkel, kiélvezve egészen: dobhártyája fájón pattan, az ujjak vége bódultan zsibbad, de nem érdekli.
Ed mozdulatlan; elaludni látszik. Oswald hosszú perceket vár még, magában számolva, aztán fokozott óvatossággal kecmereg fel. Tévedett: Ed pillái azonnal felrebbennek, és a ködös, kérdő tekintet az övébe fonódik.
- Hugyoznom kell - magyarázkodik Oswald a köntöst összehúzva, maga sem tudja, miért. - Hozzak neked valamit? Víz? Kaja?
Ed a fejét rázza, aztán ugyanebben a félig fekvő helyzetben elnyújtózik.
- Magadat, vissza - ezt motyogja csak, és fáradtan rámosolyog. - Amilyen gyorsan csak lehet.
Oswald felhúzott szemöldökkel szusszant, és kibukdácsol a fürdőszobába.


Ahogy lehúzza a vécét és a mosdókagylóhoz lép, a tekintete újra végigfut a polcokon. A csap felcsobog, Oswald sokáig folyatja magára a hideg vizet, merengő tekintete a fogkefére fókuszál: nézi, de nem látja. Az agya csak most nyitja ki a korábbi, elhanyagolt mappát: az intő jelek felpattannak, megsokszorozódva, és Oswald most már engedi, hogy a gyanú kellemes bizsergésként átcsorogjon a mellkasán.
A tükörképére szipogva elzárja a csapot, és bágyadtan, csak a mellkasát döntve visszahajol a hálószobába.
- Apropó - kezdi emelt hangon, és Ed rákapja a tekintetét -, te most beköltöztél?
- Igen.
- Oké. - Oswald feje visszahúzódik, aztán újra felbukkan. - Hol a többi cuccod?
- Egyelőre Lee-éknél tárolom; ő vigyáz a lányokra is, nem szívesen hagynám őket másra. Lee szereti őket, és tud bánni velük, és ők is kedvelik Lee-t, ahogy láttam. Persze nem engedem, hogy túl sokáig távol legyenek tőlem, akkor hajlamosak makrancoskodni. Ami azt illeti, úgy beszéltük meg, hogy a holnapi nap folyamán áthozzák a maradékot. Nincsen sok, és a legfontosabbakat már kipakoltam…
- Észrevettem.
- ...szóval a ruhák, cipők, személyes holmik nagy része, meg pár kartondoboz az egyetemi cuccokkal. És a lányok, persze. Egy fordulóval könnyedén átfuvarozható.
Oswald csücsörítve bólogat, nyugtázva Ed szavait, aztán sarkon fordul, és a konyhába botladozik, hogy hozzon maguknak egy üveg vizet.


A szombat tehát ebben a lusta, nyugodt tempóban folydogál tovább; mire Oswald visszatér, Ed már otthonosan bevackolta magát az ágyba, egy fehér boxert húzva, ölében a laptopjával. Oswald igyekszik elnyomni a vigyorát, de az inger utat tör: így mászik be Ed mellé, a takarót az ölükre vonva, aztán állát a kereken ívelt vállra támasztva ráles a képernyőre.
Ed éppen a collab népszerűségét csekkolja, de hamar megunja, amint Oswald hozzá simul. Sután fordul oldalra, hogy homlokon csókolja, aztán bezárja a böngészőt, és megkérdi:
- Nézzünk valami filmet?

R1DDL3R
✓ Feliratkozva
300+
(Y) 456 (N) 2
Hozzáadás Megosztás Továbbiak

Közzététel: 2015. máj. 16.
Létezik egy apró, cseresznye nagyságú gyümölcs, ami megvicceli az ízlelőbimbóidat - hogy hogyan? Hogy miért? Hogy igaz-e? Ozzie-mmal folytatott kísérlet során választ kaphatunk minden kérdésünkre! (-:
((ps.: utána tényleg dugtunk - O.))


Kövessétek a párom, Oswald Cobblepotot is - aka xXxThEpEnGuInxXx-t! <3

TÖBB

ÖSSZES HOZZÁSZÓLÁS (178)
iscarecrows 10 perce
@R1DDl3R, majd nézd meg az inboxodat………... ha vsn időd rá….
Válasz


carmichaL 9 perce
hol lehet ilyen bogyót venni? must. try.
Válasz + 478


LynN 8 perce
hogy írjon az ember #p3ngu1n ficet ha ti srácok az arcunkba nyomtok mindent?? :”DDDDD
(ABBA NE HAGYJÁTOK)
Válasz + 78


Oswald vaksötétben ébred, enyhe nyomással a derekán és idegen lélegzettel a mellkasán. Eltart pár megnyúlt pillanatig, mire kirajzolódnak előtte a delejes körvonalak: a szekrényé, az ágy széléé, Edé.
Ed átvetett karja ad magyarázatot az első ismeretlen érzésre, az Oswald mellkasába fúrt feje pedig a másodikra. Oswald szűk szemekkel hunyorog, és konstatálja, hogy az esti (tegnapi? a vekker hajnali négyet mutat) filmből egyetlen jelenet sem tapadt meg az emlékezetében. Valószínűleg öt perc után bealudt, és Ed pedig nem ébresztette fel.
Tekereg egy picit, hogy zsibbadt oldaláról a csípőjére csúsztassa Ed karját, és lebámul magára. A Twilight Zone kölcsönpóló simul a vállaira és csupasz combjaira. Ed a szokásos pamutpizsamájában szuszmorog mellette, szorosan őt ölelve, a végtelenségbe vesző lábai a semmibe lógnak az ágy szélén.
Oswald ujjai ráfonódnak Ed csuklójára, és kisebb erőfeszítések árán lehámozza magáról. Ed úgy borul a hátára, mint egy zsák, és abba a természetellenes pózba merevedve alszik tovább, amibe gördítették.
Oswald kicsavarja magát a takaróból, és enerváltan vonszolni kezdi magát a fürdőszobába. Óvatosan ereszti meg a vizet, hogy a rézkád alja ne döndüljön, és villanyt sem kapcsol. Hátranyúlva rámarkol a póló hátára, és áthúzza a feje felett. Az illat szelíden rebben: Edé és az övé, elvegyülve. Kegyelettel hajtogatja össze, és átmeneti jelleggel a padlóra simítja, ahogy beleereszkedik a forró fürdőbe. Belesimul a kád öblös mélyébe, és hagyja, hogy a víz a füléig, majd az álla vonaláig ellepje, és végül nagy levegőt véve alámerül egészen.
Feltárja a szemeit, és egy elégedett sóhajjal kiengedi a buborékokat. Fehéren feszülnek a fekete víztükörnek. Ostobaság lenne fölkelteni Edet, hogy elmesélhesse?
Innentől ezek közösek lesznek: ahogy az árnyak a parkettára kúsznak, ahogy az opálos fények kifakulnak, ahogy a reggeli tea párája kavarog és ahogy egy ajtó az éjszaka közepén felnyikorog. A lakás mocorgó zajai és a napszakok változatai - ha Ed itt fog élni (eddig a nyárig, vagy a következőig, és az azutánig) ezeket osztják majd meg, a jelentéktelen szépségű másodperceket, amik összességében kiadnak egy életet a CV címfejezetek helyett.
Felemelkedik, és nem kap rögtön levegőért. Belehelyezkedik a fulladás görcsébe, a bal lábfejét előre biccentve, aztán a jobb következik - a fájdalom a csontjaiban bizsereg.
Ed és ő; ők ketten verhetetlenek.


Ed egészen hajnali hétig alszik, aztán borzos-kócosan, törülközővel a nyaka körül megjelenik az árnyéka a nappaliban. Oswald addigra az Ítélőszéken kuporog, úgy-ahogy rendbe szedve magát: a hosszú fürdő után Ed szappanjával mosott arcot, aztán magára cibált egy fakószürke együtteses pólót és egy szűk farmert.
Zoknit nem visel: ha Ed tekintete a lábára téved, hát tévedjen.
- Reggelt, babám - szól hátra Oswald a monitor elől, hátra sem pillantva. - Jó volt a film?
- Mm-hm. - Ed hatalmasat ásít, szinte kiesik a száján, amit Oswald csak hall, de nem lát; halkan felkuncog. Végre hátrabámul a válla felett, és végigméri a pizsamás, szemüvegtelen Edet, aki éppen az orrnyergét dörzsöli. A tekintete megakad a haján: a tincsei szilánkjaira barmolt madárfészekként ágaskodnak a fején. - Mióta… mióta vagy ébren?
- Pár órája. Bocs, hogy bealudtam.
- Semmi baj. Túl édes voltál, hogy felébresszelek. - Ed a törülköző két szárába kapaszkodik, és a sarkain billeg. Láthatóan nem fogja még fel egészen, hogy hol van. A pillantása zavarodottan rebben végig a nappalin, megállapodik a kicsavart felsőtestű Oswaldon, aztán egy szó nélkül bólint magának, és visszacsattog a fürdő irányába.
A lábain kibaszott mamuszok.


Nyolc órakor Ed szépen kényelmesen elhelyezi magát a parkettán. Oswald észrevétlenül figyeli a székből. Nem nevezné kifejezetten ülésnek, amit a fiú csinál - egyik lába nyújtva, a másik gyakorlatilag az égben, a hátát a kanapénak simítva szinte szétfolyik. A kezében Oswald vezeték nélküli kontrollerje, a szemeiben visszatükröződnek a képernyő fényei. Teljes testében rákoncentrálva nyomkodja, halvány csücsörrel, a teljes játékélményért max hangerővel.
Oswaldot nem kifejezetten zavarja. Pár percig egykedvűen görgeti még a tumblrt, aztán feltápászkodik a székről, és Ed mögé ólálkodva hasra veti magát a kanapén. Karjait összefonja a karfán, Ed tarkója mögött, és a vállán áthajolva elnézi, ahogy a fiú éppen egy törülközőbe bugyolált lánykaraktert irányít. Ed egy sötét faházban bóklászik, kékes félhomályban, és luftballonokra fújt nyilak irányába tart.
Oswald némán, rezzenéstelenül bámul, aztán Ed addig jut a játékban, hogy az ajtó magától becsapódik mögötte, és a lányt megszólítja egy eltorzított hang. Akkor közelebb evickél a könyökével, és a cutscene végét kivárva annyit kérdez:
- Szóval, mi a lényeg?
Ed nem adja jelét, hogy felocsúdna vagy kizökkenne. Kitartó figyelemmel játszik tovább, miközben arra is szán időt, hogy csacsogni kezdjen:
- Interaktív dráma és horror. A történet a pillangó-effektusra épül, minden döntés, amit a játékos meghoz, hatással lesz arra, milyen végkifejletet kap. Nyolc karaktert irányítasz váltakozva, ha jól döntesz, mindannyiójukat megmentheted, vagy különféle módokon halnak meg. Tulajdonképpen nem túl bonyolult a cselekmény, tekintve hogy horrorklisékre épül, de...
- Aha. Fasza. - Oswald összefont csuklóira támasztja az állát. - Nem hallottam róla. Mikor jött ki?
Ed az ajkába harapva felkuncog, és a fejét ingatva dalolja:
- Még nem jött ki.
- …Ooh? - Oswald előrekúszik, és elismerően harap Ed fülcimpájába. Halkan dorombol: - Ügyes.
Ed arcán kitart a gumivigyor, amit Oswald csak féloldalasan lát.
- Köszönöm, köszönöm. Valójában harmadszorra viszem végig. Szeretek kipróbálni minden lehetőséget, amit nyújt, minden újrajátszásnál előbukkan egy még nem látott jelenet.
- Mégis hány órát öltél ebbe bele?
- Egy verzió körülbelül kilenc óra.
Oswald füttyent.
- Oké.
Csendbe burkolózik aztán, és hagyja, hogy Ed újra teljes figyelmet szentelhessen a játéknak. Bal lábfejét ingatva, oldalra billenő fejjel követi az eseményeket: időnként együttérezve sziszeg, ha a fiú bonyodalmakba ütközik, felhördül, ha megúszik valamit és megrezzen, ha egy-egy jumpscare jól sikerül. Ugyanannyira képes belemerülni, mint Ed maga; éppen ezért rezzen össze a fel-le hullámzó géphangra, ami belesikolt az idillbe.
Ed ugyanúgy felkapja a fejét, aztán az állát döntve hallgatózik.
- Prokofjev?
Oswald ellöki magát a kanapétól, és az ajtó irányába mered.
- Csengő - vágja rá. - Mármint, igen, Lovagok Tánca, de öö…
- Biztosan Lee lesz - tippel Ed, és lestoppolja a játékot. Oswald szigorúan mered rá, mint aki nem érti, mi történik, aztán eszébe jut Ed tegnapi figyelmeztetése arról, hogy áthozzák a cuccokat.
- Ó, baszd meg - sóhajt fel, és a gardrób irányába vonszolja magát, hogy zoknit húzzon. - Te engeded be őket - kiáltja még hátra.


Amikor Oswald visszacsámborog egy kivételesen jó állapotban lévő zokniban, Lee és Jim még mindig az előszobában ácsorognak. Lee kezében iratokkal és jegyzetekkel teli dobozka, Jim teljes harci díszben mellette: a hátán túrahátizsák, vállain átvetve két sporttáska, markában a fényes gurulós bőrönd műanyagszára, a hóna alatt pedig - megfejthetetlen mechanikával - a két üvegterrárium, amik elé Ed boldogan guggol le, hogy köszöntse a lányokat és megkérdezze, mi újság velük. Echo fejecskéje üdvözölve billeg, villás nyelve ki-be jár, Query pedig teljes testében nekifeszül az üvegnek.
Jim szája összeszorítva, a halántékán egyetlen izzadtságcsepp küzd az életéért. Lee vidoran csacsog Eddel, egyik kis körömcipős lábáról a másikra billenve, aztán felpillant, és elkapja Oswald tekintetét. A mosolya valamiért szélesedik.
- Hahó, Oswald! - feljebb huppantja a dobozt a mellkasa előtt, hogy integethessen. Jim követi a példáját azzal, hogy vicsorog és biccent:
- Helló.
- Hellósztok. - Oswald közelebb biceg, a falnak támaszkodik és biggyesztve végignéz Jimen. A szavait Ednek intézi: - Azt hittem, kevés cuccod van, erre majdnem megszakad.
- Elbírom - sziszegi Jim üdének szánt hangszínnel, de Lee egyből rákontráz:
- Húsz percig veszekedtem vele, hogy engedjen már hozni valamit, de neem, nem, ő a férfi, ő az erősebb, majd megoldja. Én csak hagyjam, tipegjek mögötte. Nesze neked - teszi még hozzá játékosan, és gyors puszit nyom a fiú arcára.
Jim megfeszül egy kicsit, aztán megadóan ernyed el. Az egyik táska csúszni kezd a vállairól.
- Engedtem, hogy hozd a dobozt.
- Nincs kihalóban a lovagiasság!
Ed egészen eddig ábrándosan nézegette a kígyókat, de most kihúzza magát, és észbe kapva átveszi Lee-től a dobozt. Oswald pillantása még éppen szemtanúja Jim néma sóhajának, és a szája belsejére harap, hogy ne röhögjön fel.
- Kerülhetek beljebb - ajánlja aztán, előzékenyen a nappali felé intve.
Lee Oswaldra ragyog.
- Köszönjük szépen, ez kedves tőled.
- Csak pár percig zavarunk - igyekszik leszögezni Jim, oldalpillantást vetve a lányra.
Oswald mozdulatlan marad, csak-utánatok mosollyal és kitartott karral, míg Ed gyorsan a nappali asztalára helyezi a dobozt. Jó vendéglátóként pördül meg, míg Lee a kanapéra huppan, Jim pedig lenyúzza magáról a táskákat és a terráriumokat, és Ed lelkesen hadarni kezd:
- Mit hozhatok nektek inni? Kávét, teát? Ásványvizet? Gyümölcslevet? Esetleg valami alkoholt… - Kezeit összekulcsolva pisztolyt formáz, a mutatóujjak csövével bök az egyik vendégre, aztán a másikra. - Melyikőtök vezet?
- Egyikünk sem - nyögi Jim, aztán Lee mellé ereszkedik.
- Metróval jöttünk.
- Metróval? Ezeket a szarokat cipelve? - szól közbe Oswald, ahogy az Ítélőszékhez billeg, és úgy fordítja, hogy szembeülhessen a kanapéval. A balját maga alá húzva kuporodik fel rá, és kényelmesen hátradől.
- Jim úgy érezte, hogy - Lee itt elmélyíti a hangját -, “így könnyebb”.
Ed kisvártatva magukra hagyja őket, hogy elmenjen az italokért, van tehát egy hosszúra nyúló, kínos-síkos csend, míg mindhárman igyekeznek bármerre nézni, csak egymásra nem. Lee talál magának egy érdekes foltot a dohányzóasztalon, Oswald minden erejével a zoknijára összpontosít, Jim tekintete pedig körbe-körbe jár a falak mentén. Talán kiutat keres.
Oswald körülbelül két perc elteltével csettinteni készül, éppen akkor, amikor Jim is torokköszörülve megembereli magát.
- Szép lakás - közli tömören, de üdén, és Oswald finoman felvonja rá a szemöldökét.
- Kösz.
Jim “nincs mit” gesztust biccent az állával.
- Tetszik a csillár.
- Francia. Napóleon bútorszállítója készítette. - Oswald vállat ránt, mintha semmiség volna, de a szája sarkában büszke és számító a mosoly. - Egy aukción láttam meg anno, asszem a Sotheby’s tartotta. Kábé másfélmillióért kelt el.
- Hűha! - Lee csodálva pillant a plafonra, Jim pedig - mint aki megtette állampolgári kötelességét és verbálisan kommunikált egy honfitársával, tehát a haza büszke rá -, lehiggadva dől hátra, és az ujjai közé csippentve megigazgatja a pólót a hasán.
Ed ekkor jelenik meg a tálcával, amit a dohányzóasztalra csúsztat. Lee elé narancslé kerül, Jim ásványvizet kap, magának tejeskávét oszt, aztán Ed egy lépéssel Oswald elé terem, és az ő kezébe is teli bögrét nyom. Oswald felpislog rá.
- Én nem kértem semmit.
Ed ragyogva húzza fel a vállait, és várakozón fürkészi.
- Gondoltam talán megkívánod.
Oswald ujjai közt forró a bögre. Beleszimatol, óvatosan kortyol belőle, aztán nyugtázza az ízeket, ahogy az alkohol végigperzseli a torkát. Fekete tea és rum. Újra Edre pillant, horgas vigyorral, és pofátlanul a fiú fenekére csúsztatja a szabad kezét.
- Nem rossz, baby. - Rácsap aztán, erővel, és Ed két ujját a halántékához illesztve tiszteleg, amikor teli vigyorral hátramenetbe kapcsol, és elfoglalja a helyét a mahagóni fotelen.
Oswald tekintete visszarebben a kanapéra: Jim arca keservesen megfeszül, ahogy a vizébe temetkezik, Lee pedig a szoknyáját rendezgetve keresztbe fonja a lábait, és úgy csuklik fel, mintha most jutott volna eszébe valami.
- Ó, srácok, ami azt illeti… gondoltam már rá korábban, hogy mit szólnátok egy collabhoz? Tervezek egy BDSM tematikájú oktatóvideót, de úgy volna igazán szemléletes, ha a segítségemre lennének olyanok, akik tapasztaltak a témában. - A csuklóját fordítva gesztikulál, és Oswaldék felé int. - Ha jól értelmeztem, a ti aktusaitok között előfordultak már-
Oswald felhorkan, és egyik kezéből a másikba emeli a bögrét.
- Ja, volt rá példa.
- Fantasztikus ötlet - szól közbe Ed lelkesen -, ugye, Ozzie? Megcsináljuk?
Oswald csettint, és lesüti a pillantását.
- Miért ne? A kérdés csak az, Lee: készen állsz rá, hogy jelentsék?
Lee csak legyint, vékony karperece felcsúszik a karján.
- Megvannak a szükséges beállításaim, elfértek a csatornán. Feltételezem, nem fogtok csak úgy egymásnak esni… - Elharapja a mondatot, amikor Oswald felvonja a szemöldökét, és Ed kuncogva vág közbe:
- Csak viccel.
- Oké, ígérem, nem kefélünk élő adásban. Majd kivágod.
- Ez egy rettenetes ötlet. - Jim hangja fojtott, határozatlan. Bájmosolyt erőltet a képére, mintha tréfálna, és Oswald tekintete álszentül felvillan rá.
- Ugyan, Jim, elvégre te voltál az, aki megvédett minket a szarvihartól - kedélyeskedik, és eljátssza, hogy az emlékezetében kutat, ahogy tenyérbemászóan felkönyököl az Ítélőszék karfájára. - Apropó, megköszöntem azt neked?
- Nem tetted.
- Akkor most mondom: köszönjük. Őszintén. - A szívére simítja a kezét egy teátrális mozdulattal, és úgy rebegi: - Egy barát védelme sokat jelent ezekben a vészterhes időkben.
- Semmiség volt - szűri Jim a fogai között, és Ed tekintete ide-oda ugrál kettejük között. Bizonytalanul, kétkedve szólal meg:
- Ez mikor történt?
Mielőtt Jim válaszolhatna, Oswald folytatja:
- Jim volt olyan kedves, hogy a múlt héten megvédte a kapcsolatunkat az egyik videójában. Roppant megható volt, arról beszélt, hogy a melegnek hívni valakit nem sértő, nem hat negatívan a maszkulinitásra, tattara. Ilyesmik. Könnyeket csal az ember szemébe, én mondom. Kivételes helyzetben vagyok, kétszer is szerepeltem példaként - én magam ugyanis kellőképpen offenzív vagyok, kivéve a szexualitásom, ha jól értettem. - Újra Jimre pillant, és angyalian elmosolyodik. - Hogy is van ez, Jim?
Jim összeszorított szájjal mered rá.
- Ne kísértsd a szerencséd.
- Ó, jaj nekem. - Oswald színpadiasan hátrahőköl, és tenyérrel előre, védekezőn kinyúl felé. - Eszem ágában sincsen. Hálás vagyok, hiszen mondtam már. Nincs szívem beléd kötni, remek munkát végzel, mint igazságosztó.
Jim az asztalra vágja az üres poharát - nincs benne igazán erő, így nem koppan nagyot, de a mozdulat széles és heves. Lee megrezzen, és szigorúan mered rá, ahogy a fiú felpattan a kanapéról.
- Köszönjük a vendéglátást - darálja, továbbra is Oswaldon tartva a tekintetét. - Kár, hogy nem maradhatunk tovább. Elfelejtettem, hogy bárhol szívesebben volnék, mint itt.
Oswald vadul grimaszol, és tenyérrel a karfára csap, ahogy ő is feláll. Lee és Ed ülve maradnak, ahogy a levegő megfagy körülöttük.
- Semmi probléma - sziszegi Oswald könnyeden, és félrebillenti a fejét. - Bármikor szívesen látunk titeket. Gyertek minél hamarabb.
- Úgy lesz. - Jim végre Lee-re sandít, aki halványan megrázza a fejét. - Mehetünk? - kérdi elesetten.
- Nem hagytál más választást - közli a lány, és maga is feltápászkodik. Ed az utolsó, aki követi a példájukat, csappant vállakkal, zavarodottan. - Sajnáljuk - mondja Lee Ednek címezve, aztán nagy levegőt vesz, és ahogy Jimet szelíden, lapockákra csúsztatott tenyérrel előretaszítja a hallba, újra csevegő hangnemre vált: - A collab miatt majd még felkereslek titeket. Ed, írhatok neked?
- Természetesen - zökken ki a fiú, és követi Lee-t, hogy kikísérje őket.
Oswald nem megy vele.
Oswald visszahull az Ítélőszékbe, kéjes vigyorral, és újra a kezébe veszi a teáját, hogy egy mozdulattal felhajtsa a maradékot. Ed és Lee piszmognak még pár percig (Jim hangja néma - talán már a folyosón van), aztán hallja, hogy sorra kattannak a zárak és csörög a heveder.
Ed visszatér, sápadtan és bágyadtan, és Oswaldra sandít. Oswald felvont szemöldökkel állja a pillantását, előrébb csusszanva a széken. A lábai így már a parkettára érnek.
- Mi van? - vakkant.
- Nem tudtam, hogy továbbra is ilyen erős köztetek az ellentét - vallja meg Ed, és ő is visszatalál a fotelba. Terpeszben ereszkedik le rá, könyökével a térdén támaszkodva, görnyedve.
- Hát, bocs.
- Nem az. - Felemeli a kezét, és megadóan végigdörgöli az orcáját. - Csak reméltem, hogy mivel Lee nagyon jó barátom, ezért talán a kedveseink…
Oswald keserű fintorral vigyorog, ahogy a szavába vág:
- Cica, ne akard. Nem működik.
- Most már látom.
- Bocs - ismétli Oswald, ezúttal lágyabban. - Lee-vel amúgy nincs igazán bajom, nem akartam elűzni. És tényleg fasza ötlet a collab. Csak Jim Gordon… eh. Láttad Bullock videóját, gondolom. Amikor nekem esett Conon. Viral volt jópár hétig.
- Persze, hogy láttam.
- Akkor meg ne lepődj meg ennyire.
Ed úgy nyel, mintha még válaszolni akarna, aztán meggondolja magát. Mivel a csend lassan elviselhetetlen, Oswald - bár senki nem kéri rá - tovább mondja:
- Azt hittem, a haverom, és hogy jól ellennénk egymással, de kiderült hogy egy hólyag, aki nem vágja, ki vagyok. Nem sikersztori. Nem fog megváltozni. Oké? - Kihagy egy ütemet, amíg végignyal az ajkain. - Ezt elfogadod?
Ed felkapja a fejét, és rávágja:
- Természetesen. Teljesen megértem, és én veled vagyok. Az az incidens elég…
- Nem akarok beszélni róla.
- Te hoztad fel - hárít Ed.
- Igen, és pont ennyire vagyok hajlandó. Most nem fogok mélyebben belemerülni, még a te kedvedért sem.
- Én nem várom el, hogy olyasmiről beszélj, ami fájdalmas neked - igyekszik leszögezni Ed, ösztönösen megnyomva az első szót, és összefont ujjait a homlokához emeli. Oswald úgy dönt, nem vesz tudomást a hangsúlyról. - És azt sem akarom, hogy megváltoztasd a véleményed valakiről, akit ilyen erősen megvetsz, és akiről keserű tapasztalataid vannak...
- Oké, helyes. Ne ragozd.
- Persze.
- Nyugi van.
Oswald lemászik az Ítélőszékből, és Ed elé botladozik, hogy a vállára támaszkodva köré fonhassa a karjait. A fiú megfeszült nyakkal, várakozón néz fel rá. Oswald hozzásimul, és szusszan, ahogy Ed puhán átkarolja a derekát. Lehajol aztán, a homlokukat összetámasztva, és röviden megcsókolja. A vigyora diadalittas, amikor Ed még utána kap, hogy ne húzódjon el, de Oswald kibontakozik a karjaiból és a csomagok felé pillant.
- Oké, hova tervezed telepíteni a csajokat?


581 likes        1 h
oswald_cobblepot összeköltözésekbe kicsimmel #hovaférezasokszar #átlagosvasárnap #r1ddl3r #boyfriend #snakes #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot


A napjaik olyan természetességgel fonódnak össze, ahogy az ujjaikat fűzik egybe. Szerda van, és semmi sem megszokottabb és rendkívülibb, mint ahogy Ed hazaesik egy agavezöld ballonkabátban, a baljában egy megpakolt megaszatyor a mosodából, a jobbjában dzsekik a tisztítóból, a szájában pedig három-négy hasas boríték.
Oswald megvárja, hogy felakassza a fogasokat és kilépjen a cipőjéből, hogy a parketta otthonosan felreccsenjen a szokatlan súly alatt.
- Hali - köszön oda, ahogy a laptop előtt gunnyaszt, és Ed csálé mosolya forróság a mellkasában.
- Hümmo - artikulál a fiú, lepottyantja a puttonyt, és kiveszi a fogai közül a leveleket. Pár könnyű lépéssel átszeli az árnyas előteret. - Mi jóban sántikálsz?
Oswald vet rá egy gyilkos pillantást, de Ed csak legyint, ahogy felhuppan az antik íróasztalra a plüsspingvin mellé.
- Tudod, hogy nem a lábikódra értettem. - Zoknis talpát ráilleszti Oswald térdére, és szelíden körözni kezd vele.
- Mindegy. Semmi, vágom a mai Q&A-met. Milyen a külvilág?
- Átadtam üdvözleted. - Ed az asztal túlszélére hajol, és a tollak és ollók közt kutatva kérdi: - Van levélbontó késed?
- Miért lenne?
Ed biggyeszt, aztán rövid megfontolás után felnyitja az első borítékot egy Fiskarszal. Oswald végigméri; a könyöke Ed combját éri, és a fiú kitartóan masszírozza a talpával. A tekintete a monitorra rebben, de maga előtt még mindig ott látja Edet.
- Há-há! Megjött a vérvizsgálat eredménye.
- Ilyen hamar? Mikor mentünk, tegnap előtt…?
- Aha. - Büszkén feltartja a papírt. - És nem vagyunk AIDS-esek.
Oswald mérlegel.
- Csinálhatjuk gumi nélkül?
- Ami engem illet, én kifejezetten kedvelem a latexet. - Ed összehajtogatja a levelet az élei mentén, körbenéz, majd jobb híján odatámasztja a laptopnak.
- Nekem oké.
Ed rámosolyog, és begörbíti a lábujjait.
- Képzeld - cseveg -, hazafelé jövet az ajtód előtt összeakadtam egy különös öltönyös úriemberrel. Tőle vettem át ezt a levelet.
A boríték csontfehér, és pusztán egy gyűszűvirág pecsétje áll rajta. Oswald összehúzott szemekkel vizslatja.
- Csak úgy odaadta neked?
- Futólag megemlítettem, hogy az élettársad vagyok. - Átpörgeti az ujjai közt. Oswaldot egy pillanatra mintegy hipnotizálja a mozdulat, Ed gyönyörű kezének könnyű játéka, aztán észbe kap.
- Meghívó a Foxglove-ba. Csapassuk?
A levélért nyúl, és előtépi a borítékból. Ed érdeklődve hajol közelebb.
- Ez valamiféle exkluzív klub?
- Fétisrendezvény. - Oswald átfutja a kézzel rótt papirost, és a pereme fölül tekint fel Edre. - Exkluzív - erősíti meg. - Most pénteken lesz.
Ed összecsapja a tenyerét, és elégedetten nevet.
- Szuper! - Leszökken az asztalról, és orrnyergen csókolja Oswaldot. - Mindig is ki akartam próbálni valami ilyesmit. Szeretsz oda járni?
- Be szoktam nézni. Benne vagyok a körben, szeretnék ott is maradni. - A szék támlájába kapaszkodva figyeli, ahogy Ed csípőre tett kézzel megáll a mosott ruhák felett. - Készen állsz rá, hogy pénteken elhagyjuk az ágyat?
Ed hangja csorgóan puha:
- Nem én lustálkodtam egész nap.
- Nem én tartottam magam ébren az este.
A pillantásuk összekapcsolódik, és Ed ábrándosan sóhajt, ahogy a szatyrot fölmarkolja.
- Mit főzzek neked ebédre?
- Még a reggelimnél tartok. - Oswald bizonyítékként a gofri-fánk-muffin trió elnyammogott roncsaira int. Ed felkuncog, és ahogy elhalad mögötte, hátrarántja a székkel, a támlára markolva. Oswald kizökken, és a meglepett nyekkenését Ed csókja nyeli el.
A fiú hümmögve hajol el; az ajkaik még összeérnek, Oswald feje búbja Ed torkának szorulva. Ed szabad keze rátapad a mellkasára, ahogy egyensúlyban tartja.
- Amíg a centrit vártam - suttogja -, csak az volt előttem, ahogy tegnap éjszaka keféltelek. Azok az őrjítő kis hangjaid, Ozzie… hogy milyen készséges voltál nekem az álmodból fölkeltve, és milyen szűk és forró voltál körülöttem.
Elengedi, és a szék egy döndüléssel dől előre. Oswald megkapaszkodik az asztal peremében.
- A dolgok, amiket ma tenni fogok veled... - folytatja Ed; Oswald a képernyő tükrében látja az elsötétült tekintetet. - De előbb enned kell.
Önelégülten biccent, és a gardrób felé indul a tiszta ruhákkal. Oswald utána les, a fejét félregördítve; Ed merev, fürge lépteire figyel, és dalolva jegyzi meg:
- A helyedben nagyon, nagyon vigyáznék a seggemre.
Visszafordul a teendőjéhez, és odébb pöccinti az egeret.  


712 likes        1 h
oswald_cobblepot magic mike a faszom, én ezzel a sráccal élek együtt #bulikahamarosan #hogykicsíptemagátacicája #r1ddl3r #boyfriend #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot


Oswald fehérre púderezi az arcát, és mélylila rúzst tesz fel. A szeptum ezüst, vékony lánccal köti a fülét csipkéző klipszekhez. Összegombolja magán az áttetsző, fekete inget: az anyag olyan könnyű, hogy ködként simul a bőrének. A szívott, vágott, karmolt és harapott sebek topográfiája kirajzolódik a hasán, a mellkasán, a vállán: közös birodalmuk szétzúzott határai. Felhúzza a csillogó bőrnadrágot, belelép a bakancsába, kölnit hint - szantál, citrus, alkohol; waxos ujjakkal a homlokába simítja a tincseit, és nehéz kőgyűrűket illeszt a bal kezére.
A jobbra szüksége lesz.
Ed az előszobában várja: félmeztelen, csak nadrágtartót és öltönygatyát visel keménykalappal és illő cipővel. Oswaldot látva megbicsaklik a lélegzete.
- Elegánsan késünk, de legalább kurva jól nézünk ki - közvetít Oswald, ahogy felpattintja a kulcsszekrényt, és nekiáll a zárakkal vacakolni. A szeme sarkából látja, hogy Ed felkap egy hosszú kabátot, aztán leakaszt egy bőrdzsekit Oswaldnak, és belebugyolálja.
- Meg ne fázz - suttogja.
- Gothamban nincs nyár és tavasz. - Oswald grimaszol. - A szervezetem szerintem már megszokta. - Átles a válla felett, és végigméri Edet. - Gyakrabban hordj lehetőleg semmit, ha kérhetlek. - Amint a folyosóra lépnek, rámarkol a nadrágtartó egy szíjára, és annál fogva magához rántja. Rúzsfoltot hagy a kulcscsontok felett, és egy friss, bíboran sajgó sebet.


A liftben Ed nekiszorítja a falnak, két kézzel a fenekére markolva. Nem mond semmit, ahogy simogatni kezdi, türelmetlen hévvel, a térdét Oswald lábai közé ékelve.
Oswald lélegzetének párája rátapad a számlap felhevült fémjére, és hátralöki a csípőjét, egyszer, háromszor, négyszer, Ed felkínált combjának dörgölődzve, de aztán azt mondja rekedten:
- Most ne. Terveim vannak ma estére.

A bíbor bársonyfüggöny szétrebben.
- Uraim, isten hozta önöket.
A Foxglove közönsége aznap este egy belvárosi magánvillában gyűlt össze. Sejtelmes fények derengtek, és végigfolytak a nehéz ólomüvegeken. Oswald elégedett bólintással néz körbe: maszkos, gázálarcos tömeg, bőrcsuklyák és fojtóövek, minden legális kor és minden lehetséges nem, az elegancia és a dekadencia valami sajátságosan morbid bájában.
Ed elsőnek nem értette, miért nem filmezhetnek, vagy miért nem parkolhatnak a közelben.
- A Foxglove fő eleme a diszkréció. Állandóan változtatjuk a helyszíneket. A meghívót rögtön elégeted. Össze fogsz akadni Gotham vezetőivel és unatkozó tinédzsereivel. Akinek elég pénze van, és elég befolyása, és mondjuk úgy, hogy megátalkodott a PR-ja…  
- Egy olyan titok, amit ketten tudnak, nem titok többé.
- De ez a Foxglove lényege. - Oswald megütögette az orrát. - Ha tudod, hogy valaki ott volt, akkor te is ott voltál. Ha mindenki szemtanú, akkor mindenki megvakul.
- Egyszer lesz valaki, akinek megéri a becsületét, hogy bebuktasson valakit.
- Igen. Azt a fickót majd onnan lehet felismerni, hogy nem fog élni.
Ed csillogó szemekkel jár körbe - a szemüvegét nem vette fel az estére; az ámulata a kiskölyöké, aki betévedt az italboltba, és fél, hogy valamit le fog verni, szörnyűséget fröccsentve szét.
Oswald fogja a kezét. A zene percegő gitár-üteme ringatja és bódítja, a basszus bent zakatol a gyomrában.
- Mit iszol?
- Ümm, nem tudom. Visszafele is én vezetek?
Oswald egy ferde mosollyal leemel egy pohár pezsgőt egy rabszolga-gúnyás felszolgáló tálcájáról, és Ed kezébe csúsztatja.
- Ha ezen parázol, akkor muszáj innod.
Ed engedelmesen, nagy kortyokban nyel. A sejtésnyi fények megtörnek az üvegen, Ed pillája megrebben, és Oswaldon végigbizsereg, hogy még soha senkit nem akart így egész életében. Az érzés egy ütés, nem vágyként fogja fel, mert nem csak ahhoz van köze - valami toporzékoló, váratlan dühvel követelné magának Ed közelségét, minden apró rezdülését, a hangját és minden szavát. Lassan egy teljes hete, hogy együtt élnek, de semmi jele annak a zsibbadó unalomnak, ami a napjait elnyújtja és egy sorssá szabja. Közelebb törleszkedik, mintha a révedt, mámoros vendégek elől rejthetné el, akik érdemtelenek Edre.
A fiú végignyal kiszáradt ajkain, és ahogy haladnak, riadtan kémlel körbe, hogy a poharának helyet leljen, de csak szorítja a kezében. A torkát köszörüli.
- Van egy férfi, aki ötvenezer dollárt fizetett azért, hogy itt lehessen, de nem költött egy centet sem. Hogyan lehetséges?
Oswald elszakítja a tekintetét a legközelebbi kikötözött táncos szabaduló-attrakciójától, és felhunyorog Edre.
- Mi? Ezt ki mondta neked?  
- Ez egy rejtvény.
Oswald törődött nyögését szerencsére túllükteti a zene, és a vendégek zsibaja mögötte.
- Feladom.
- De hát mondtam, hogy dollárral fizetett, nem centtel!
Oswald fáradtan megtorpan, és Ed felnevet. Rákacsint, ahogy a kezét nyújtja felé:
- Gyere szépen.

Oswald alapvetően szereti azokat a helyeket, ahol a fő attrakció a többi látogató. Mindig csak elnézte és megfejtette őket: hatalma volt olyan idegenek felett, akikkel soha nem beszéltek.
A Foxglove-ban is ez vonzotta, nem a szex - a szex, ahogy most is, csak a terve része. A probléma viszont Ed: kamaszosan nyúlánk, csontos, az elálló füleivel, és még mindig érdekesebb, mint bármi vagy bárki, amivel vagy akivel Oswald összeakadhatna az este. Ott van az orgia-színpad, a drag-show, az extrém mutatványosok, a tündöklő csillárok és csilingelő kristályok, a legtisztább drogok (az ópium illata hullámokban nyeli el) - semmi sincs, ami jobban érdekelné, mint a csillagképek, amiket Ed hátán rajzolnak ki az anyajegyek.
Két pohár pezsgő, és Ed már kellemesen feloldódva húzza őt magával szobáról-szobára: mindenről tudnia kell, micsoda, és mindenkiről meg kell tippelnie, kicsoda.
Oswald kivár.
A türelme kiszámított és előre megtervezett.
Süpped a léptük alatt a folyosóra felfuttatott szőnyeg, és Ed a fogai közt szűrve jegyzi meg, ahogy elhaladnak egy kisebb csoportban vonagló szobalány és dandy mellett:
- Ez nevetséges. - Rögtön tompít a véleményen: - Már mióta keringünk, és egy helyet se találok, ahová félrevihetnélek!
Oswald vigyora terebélyes.
- Baby - duruzsol -, csak kérned kellett.

A lezárt lépcsősorok az emeletre vezetnek. A pilléreknél olajozott testű férfiak őrködnek. Oswald lesimítja a mellkasán az áttetsző inget, és a középen ácsorgó adminisztrátorhoz siet, ahogy Ed megtorpan mögötte. A nő szemüveges, és az irataiba mélyed: a haja egy ostorütésnyi coffban, gyöngyházszínű a bugyija, a mellét csak pár ügyesen elrendezett nyaklánc takarja, és tűsarkúban is alacsonyabb, mint Oswald.
- Gyönyörű szép estét kívánok, kisasszony, Peter Humboldt néven foglaltattam helyet két főre.
A nő egy gyakorlott mosollyal, készségesen néz fel, de mielőtt megszólalna, elhűl az arca.
- Ed?
- Kristen!?
Oswald vesz egy mély lélegzetet. Az orrcimpája beleremeg.
- Ed Nygma! - hápog Kristen, és a keze a kebléhez rebben. Az ékszerek csörrennek. A karján végig zöld zúzódások. - Álmomban sem hittem volna, hogy téged valaha is itt látlak!
Oswald fölsandít Edre, aki pislogás nélkül néz Kristenre.
- Te - bök rá, aztán a mutatóujjával leír egy kört a levegőbe - itt dolgozol?
A nő zavartan vállat von.
- Lassan két éve, azt hiszem. De ümm, varázslatos hely, a közvetítő cégnél be is vagyok jelentve, szóval referálható, gondolkozom egy gyakornoki álláson a GCPD-nél a nyáron, de ezt is imádom… - Levegőért kap, aztán a kezét nyújtja Oswaldnak. - Bocsánat. Kristen Kringle.
Ed felocsúdik, és a tenyerét Oswald derekára helyezi.
- Ő a párom, Oswald Cobblepot. Együtt lakunk. Együtt vagyunk.
- Örvendek. -  Oswald Kristen csuklójára markol a felkínált tenyér helyett, és enyhén előre dőlve csókot ad az ujjbütykökre. Ahogy az alsó ajkát elhúzza, ügyel rá, hogy a rúzs nyomot hagyjon. Közben a nő szemébe mered.
Kristen meg sem rezzen.
- Azt hiszem, tartozok neked egy bocsánatkéréssel, Oswald, amiért úgy neked estem a neten.
Oswald hagyja, hogy a nő keze leessen, és mosolyog.
- Őszintén szólva már nem is emlékszem.
- Hozzám még az jutott el, hogy molesztáltad Edet az interneten.
- Nem molesztáltam Edet az interneten.
- Nina nagyon szereti a videóidat, de én nem annyira vagyok otthon a… Nahát, Ed… Nem gondoltam volna. - A fejét ingatja. Ed érdeklődve figyeli, a fejét félrebiccentve.
- Mi lep meg?
- Mi lep meg téged?
- Úgy tudtam, hogy levéltárosnak tanulsz.
- Még töri BA-n vagyok, de hú. Szerintem félreismertük egymást, teljesen. - A pillantása idegesen Oswaldra rebben, aztán vissza Edre. - Morbid voltál mindig, de cuki.
- Én, “cuki?”
- Eddie nagyon kis cuki - erősíti meg Oswald egyre szélesedő vigyorral. Kristen feszülten viszonozza, és a földre pillantva mondja:
- Tudom. De azt sem tudtam, hogy a rosszfiúkra buksz.
- Hm, Oswald nem rosszfiú. Persze nem kedves, de jó velem.
- Aww, édesem.
Ed ujjai végigfutnak a háta görbületein, és úgy kérdezi:
- Hogy van üh, Tom?
Kristen sűrűn pislog.
- Kicsoda?
- Tom Dougherty?
- Üüühh. - Türelmetlenül legyint. - Ezer éve dobtam. Gyertek, közben megmutatom a kalitkátokat. - Elindul a kivilágított lépcsőn. A fenekén csak fehér dér a csipke. - Most együtt vagyunk Ninával.
- A motoros barátnőd? - kérdi Ed, ahogy kézen fogja Oswaldot.
- A barátnőm.
- Nahát! Nagyon örülök nektek!
- Én is nektek. - Átnéz a válla felett, és Oswalddal kis híján összeütköznek. - Nina tényleg a legnagyobb rajongód. A klub szabályai szerint nem írathatok alá veled semmit, de nagyon örülne.
- Milyen kár. Majd legközelebb.
Ed arca feltündököl egy ötlettel.
- Abszolúte össze kéne futnunk valamikor villásregire!
- Remek! - ujjong Kristen.
Szelíd és megbocsátó hangja van, mint egy nevelőnőnek, fémes éllel. A tűsarkak kegyetlen kopogása a szőnyeg plüssébe fullad, ahogy felérnek az emeletre. Szőlőfürtnyi fények függeszkednek, és Kristen otthonosan mozog a terepen.
- Voltatok már nálunk, vagy első meghívó?
- Ozzie szokott járni, én a plusz egy fő vagyok.
- Az alap biztonsági előírásokat ismertetnem kell a szabályaink függvényében. - Megtorpan egy párnázott ajtó előtt, és magabiztos mosollyal szembefordul velük. - A teljes körű privációt nem engedhetjük meg. Nincsenek lezárt termek, voltak már ronda balesetek. Hozott eszközöket nem lehet használni, rendelésre a klub biztosítja ezeket. - A listájára pillant. - Humboldt, Humboldt, Humboldt… - motyogja. - Nnna, meg is van.  Bondage-szalag fekete színben, csukló-, comb- és bokamandzsettával; szemfedő maszk, bőrborítás bársonybéléssel; síkosító “borba mártott eper” illattal, vízbázisú, színezékmentes; óvszer, nude szín, latex, extra vékony, spermicid nélkül, ízmentes; pezsgő, Krug Clos d’Ambonnay, Pinot Noir, hűtve. - Egy mekis pultos jól begyakorolt kérdésével csilingel: - Ajánlhatom szilikonos prosztatavibrátorunkat?
- Nem, köszönjük, az a kedd volt.
Kristen kedvesen biccent.
- Mindent rendben találtál a listával?
Oswald majdnem rávágja, hogy “á, dobj még mellé egy szájtágító perecet és egy láncos mellbimbókapcsot léccike,” de csak annyit nyekereg:
- Köszönjük, minden rendben.
- Akkor itt magatokra hagylak titeket. - Oswald nem biztos benne, de úgy tűnik, hogy Kristen pukedlizett. - És hé, azt a villásreggelit majd beszéljük meg. Kellemes estet, a koktélokra hajnal három után tizenöt százalék kedvezmény van.
Oswald integet, Ed pedig elnyílt szájjal bámul utána, ahogy a lépcsőn lesiet.
- Nahát! -jegyzi meg. - Itt volt Kristen.
- Minden rendben?
- Mi? Igen, persze. Igen. - Az ajtóra grimaszol, és Oswald tenyerére markol. - Csak fura. Valaki, akit olyan nagyon szerettem, és hogy semmit sem indít már meg bennem a hangja vagy az illata…
- Értem.
Ed ránéz, és a tekintete elváltozik. Mintha csak akkor láthatna fényeket, ha Oswald bőre veri vissza őket. Kijelenti:
- Velünk nem így lesz. Érzem. Te nem múlhatsz el. Amikor megpróbáltalak elfelejteni… Ozzie, olyan, mint fuldokolni. Azt hiszed, hogy már vége, hogy nincs több lélegzeted, de aztán felhörgöd azt a nevet és te már nem is akarod de küzdesz, küzdesz, küzdesz. - A fejét leszegve az ujjaikat összefűzi. - Amíg csak lélegzek, téged foglak szeretni. Nem tudom, ez mit jelent, és néha még félek tőle.
- Ne itt kérj meg. Kérlek.
- Ó, arra más a tervem. - Ed lehajolva csókot ad a homlokára, és a frufrujába suttogja: - Mutass nekem ma is valami újat.

A kalitkák a tánctér fölött függenek. A padló üveg. Ed a fekete bőrrekamién hever. Ed kikötözve: a rácsokra erősített szíjak feszítik szét a combjait, a bokáit. Az összehurkolt csuklók hosszan kinyújtva a feje felett.
Nem lát semmit sem. A zilált tincsek a szemfedő maszkra peregnek.
Egészen meztelen.
Oswald egyesével pattintja ki a finom ing gombjait. Minden, amire szüksége lehet, egy apró, gurba lábú éjjeliszekrényen.
Szól a zene. Forrón lüktet, a szitár révül szólamai ringatnak. Oswald csak egy pillantást vesztegel alattuk a tömegre, a táncosokra, a Foxglove elnyújtott zsivalyára, ahogy az ing selymesen lesimul a válláról.
A nadrágot nem veszi le. Még nem.
Ed sima mellkasa emelkedik és süllyed. A fakó mellbimbók kemények. A farka még messze nem. Kezdetnek tökéletes lesz.
Oswald a rekamié pereméhez lép, és a szájába vesz két ujjat. Úgy szív rajtuk, hogy Ed hallja: a fiú várakozva összerándul.
- Hallottál már a spiderwalk-technikáról?
Ed motyog valamit.
- Pardon? Ne haragudj, nem értettem.
- Nem. - A hangja rekedt. Megnyalja az ajkait. Oswald puhán kuncog, ahogy kinyújtott ujjait a nehéz gyűrűkkel Ed hasa fölé viszi.
- Nem fogok hozzád érni. Mindig éppen csak egy gondolatnyira leszek, a pihéket simítva, a bőröd fölött lopakodva, mintha egy pók mászna rajtad. Amikor majd végre-végre hozzádérek, rögtön el fogsz élvezni, mert addigra már túlérzékeny leszel. Hogy tetszik?
- Utána meg fogsz dugni?
- Hát nem tudom, Eddie, ki fogod érdemelni?
Ed nagyot nyel.
- Mindent megteszek.
- Ügyes. Csak rám figyelj. - Végighúzza a tenyerét az alhas felett, és csak ujjhegyekkel ér a finom szeméremszőrzethez. - Érzel?
A fények egy pillanatra infravörösek, aztán éles reflektor dobban fel.
- Igen.
Kábító szaga van a levegőnek és Ed bőrének. Oswald visszaviszi az ujjait a hasfal fölé, aztán Ed karján sétál végig, megkerülve a rekamiét. Amikor a csuklójához ér, megpendíti a kifeszített kötelet, és Ed fölnyüszít, az alsó ajkába tépve.
Oswald fölé hajol, hogy a lélegzete a száját érje.
- Bírd ki, kérlek. Megteszed ezt nekem?
- Igen, igen.
Oswald felszusszant, és Ed megint nyög egyet. Oswald végigcirógatja a lúdbőrödző karokat a levegőben, aztán megkerüli megint Edet, és mellé térdelve elidőzik az égetett sebnél a szíve felett. Pár puha perc, és Ed félmerev.
Oswald végigköveti az ereket, amik kirajzolódnak a kristályos fényekben. Kikutatja a bordák megemelkedő vonalát, a medence kiugró csontját, aztán a felfüggesztett combokat, a térdet, ujjhegyig a lábakat.
A körme tompa hegye Ed talpát csiklandja. A fiú újra és újra megremeg, kortyokban kapkodva a lélegzetet.
Oswald adózik egy lesajnáló pillantással a mélyben forgolódó klub készen kínált erotikájának, és a kezét kitartva megint megkerüli Edet. Ügyel rá, hogy hallja az egyenletlen lépteket, ahogy megáll a feje felett. Az állát simítja, a nyakat, az arccsontokat, a maszk fölött a homlokát, majd a füleket.
Aztán lehajol hozzá, és megcsókolja, hevülten, mélyen. Ed sikolya a szájában, ahogy a fiú végigvonaglik és elélvez, az ondó hosszú vonalakban tapad a remegő hasfalra.
Ed felszisszen és szűköl, ahogy Oswald elhajol tőle, kétoldalt megtámaszkodva a feje felett.
- Szedd össze magad, kérlek. Ma este ízekre foglak szedni, érted?
- Hah… igen...
- Ha készen állsz megint, csendben imádkozz értem. - Oswald megpaskolja Ed arcát, aztán kiegyenesedve szív egyet az orrán, és megigazgatja a szeptumot a lánccal. Elbiceg az éjjeliszekrényhez, és fintorogva konstatálja, hogy nem készítettek neki széket. A csípőjét a hűvös fémrácsnak támasztja, és kihúzza a harmatos pezsgősüveget a jégvödörből. A combjai közé szorítja, és a lecsavart kupak hangosan pukkan.
Ed megpróbál fölpattanni, de a szíjak visszarántják.
- Megsérültél? - kiáltja.
- Nyugi, nem pisztoly, pezsgő. Kérsz?
- Édes istenem - nyöszörög Ed, és visszahanyatlik a rekamiéra. Oswald kuncog, és az üvegből nyakal.
- Olyan drága vagy. Tudod, hogy mennyire imádlak?
- Reméltem. Oh, jaj nekem.
- Pihengess csak. - Megtörli a száját a kézfejével, és önelégülten simogatja végig Edet a tekintetével. - Tudom, hogy direkt csinálod.
- Micsodát?
- Hogy álmaim fiúja vagy. - Visszateszi a pezsgőt a vödörbe, és előkeresi a szipkát és a cigarettát. - Szégyentelen - dünnyögi közben.
Ed kifulladva kuncog. Oswald, bár nem láthatja, rámosolyog, aztán hátravetett fejjel mustrálja a nehéz láncokat, amin a kalitkával lógnak. Nem figyel oda, ahogy az asztalkának támaszkodik, és kis híján megbotlik.
- Édes faszom - dohog.
- Mi történt?
- Esküszöm, kérni fogok Kristentől egy kurva széket.
- Nem bújsz ide?
Oswald mérlegel.
- Elférek?
- Apró vagy.
- Kérek egy nádpálcát is, láncfűrésszel.
Ed nevet, és Oswald megenged magának egy puha vigyort.
- Kioldozzalak közben, vagy szokod szépen?
- Ó, hamar helyrejövök, hidd el.
- Ahogy a világ legcukibb fiúja egyszer mondta nekem: hiszi a piszi.
- Nem vagyok cuki. - Sötéten elvigyorodik. - Te vagy cuki.
Oswald meggyújtja a cigarettát, és a kaparó füstöt belélegezve jegyzi meg:
- Tényleg itt tartunk?
- Gyere ide, cukifiú.
Oswald lemondó fintorral felé biceg, és csak pár lépés, tényleg, de a rekamié pereméhez érve a jobb lába majdnem kibicsaklik alóla. Az Ed combját tartó hevederben kell megkapaszkodnia.
- Kurva fasz - krákogja.
- Oké, tényleg, mi az?
- Az a láma lábam. Egész nap gyalogoltam.
- Oh? - Ed hangja kíváncsi, de óvatos. Oswald végigsimít a lábán, és hirtelen meghökkenéssel mondja:
- Hé, még nem is meséltem neked, ugye?
- Mit?
- Hogy hogyan baszódott el. - Végigméri a kikötözött Edet. - Soha jobb alkalom - dönti el, a szipka végét a szájába illesztve. Szív egyet, és kicsit kilengve sántikál a rekamié széléhez. Letelepszik, úgy, hogy a fejét rá tudja hajtani Ed mellkasára.
- Hallgatlak - próbálkozik a fiú tapintatosan.
- Nem egy nagy sztori - védekezik Oswald. - És a nagyját szerintem már úgyis kitaláltad azzal a zseniális agyaddal. Végzős gimis voltam. Meghatóbb lenne, ha azt mondanám, hogy semmi másra nem vágytam, mint hogy én legyen a bál bugikirálya, de nem sok mindent csináltam a lábammal, legalábbis, úgy gondoltam. A legelvetemültebb táncmozdulatom világéletemben az volt, hogy kettőt jobbra lépek, kettőt meg balra.
Keserű a cigaretta. Oswald az összehajló rácsokra bámul.
- De voltak hobbiim, amihez kellett, és észre se vettem. Az extrém autóverseny, meg ezek - tudod, éjjel Gothamben, kétszázzal az utcákon, a nyakadban a GCPD-vel. - Nyel egyet. - Szóval az a lényeg, hogy megvertek, mint mindig. Az osztálytársaim. Valami szokásos hiszti volt. Már nem emlékszem. A baseball-pályán voltunk. Esett. Az egyiküknél egy ütő is volt. És tűrtem, mert az volt a lényeg, amióta az eszemet tudtam, hogy nem számít, mennyire szétvernek, mert utána felállok, és a szemükbe nevetek. De nem tudtam felállni.
A füst szétpereg. Ed légzése kitartott és egyenletes.
- Nem tudtam felállni - ismétli meg Oswald, a szavakat próbálgatva, hogy hogyan lesz a hangsúly a lehető legkönnyedebb és legközönyösebb. - Barbara ott volt. Nem ő hívta ki a mentőket. Az később volt. Ühh, nem tudom. Kórház. Kérdeztem, mikor lehet már beváltani a bónuszkártyám. Senki sem nevetett. Seggfejek. Összegipszeltek. Mentem haza a mankóval. Otthon várt anya. Nem telefonáltam előre, biztos volt benne, hogy leléptem valami nővel. Ez a mániája. Esküszöm neked, hogy megkönnyebbült, de hé, ő ilyen. Jót akart akkor is, amikor leszedte rólam a gipszet. Azt mondta, az orvosok sarlatánok, és semmihez sem értenek, és na majd ő. Tett rá fáslit. És elsőnek tetszett is az ötlet, érted? Hogy majd holnap emelt fővel megyek suliba a buzi gipsz meg ezek nélkül, és majd csak néznek, hogy az Oswald Cobblepot, az verhetetlen. De üh, egyáltalán nem tudtam iskolába menni, vagy sehová, ami azt illeti. Anyába kapaszkodva bicegtem körbe a lakásban, azt mondta, muszáj mozgatni az izmokat, vagy elhalnak. Emlékszem még, hogy kiskölyökként úgy tanított rendesen járni, hogy egyensúlyozni kellett a könyveket a fejemen. És nevettünk és poénkodtunk közben, és ha egyet sem ejtettem le, dupla desszertet kaptam ebédre vagy fennmaradhattam éjjel, és most is ez ment, hogy tök jól éreztük magunkat közben, és két hétig otthonmaradhattam vele, csak aztán nem tudtam rendesen járni soha többet.
Elkopnak a szavak. Ed egy kicsit hallgat.
- Soha nem hibáztatod érte?
- Nem, persze, hogy nem. Tudom, hogy az életénél is jobban szeret, és mindent értem tett. - Elvigyorodik, és a csikket elpöcköli. - Akik tehetnek róla? Ők megfizettek érte.  
Feltápászkodik, hogy a pezsgő fenekére nézzen. Ed elégedetlenül cöcög.
- Bújj vissza még egy kicsit. Ölelj meg.
Oswald horkant, és parodikusan dobja a karjait Ed hasára.
- Umppf.
- Ezt neked - dünnyögi Oswald a mellkasába. Az ujjhegyével merengő mintákat fest meg, aztán a hüvelykjét óvatosan a nedvességbe mártja. Elnézi, hogyan gördül rajta végig egy csepp, majd tűnődve lenyalja róla.
- Még sosem ízleltelek, ugye? Rendesen.
- Mi?
- Arra gondoltam, hogy szívesen leszopnálak ma este.
- De ühh, biztos jól vagy?
- Ha nekiállsz pátyolgatni, te nem leszel jól.
- Nem úgy értettem. Hogyan kivitelezzük?
- Bízd csak rám. - Oswald felkönyököl, és cuppanós csókot nyom az ajkaira. - De azért édes vagy.
Ed elégedetlen fintorát nyugtázva totyog vissza az asztalkához. A nyakra markolva emeli fel a pezsgősüveget - bele kellett volna tennie egy fémkanalat, hogy a buborékok ne szálljanak el, de már mindegy. Mértékkel kortyol belőle: gyümölcsös és meglepően füstös az íze. Megforgatja a szájában, és lesütött pillák alól mered Edre.
- Készen állsz?
- Igen. - Puhán teszi hozzá: - Gyere. Ne gondolj semmire.
Oswald a következő kortyot nem nyeli le. A rekamié előtt az üvegpadlóra térdel. Érzi, hogy páran bámulják közben - a lézengők fürge tekintete ez. A fények most vízalatti, mohos kékek. Oswald lehunyja a szemét, ahogy ráhajol Edre, a kezeit a combjára fektetve.
A pezsgő csiklandós és hideg. Ed meglepetten üvölt fel.
Oswald nagyot nyel. Szív rajta, tudja, hogy nyirkos és meleg a szája és a nyála. Elhajol egy cuppanó hanggal, és gyakorlott mozdulattal markol Ed farkára.
Ezt már csinálta. Még soha senki mást nem vett a szájába.
Nem tart sokáig, hogy Ed megint merev legyen - egy kicsit fájdalmas lehet, Ed egyre nyögdécsel. Oswald megint lehajol, ezúttal oldalról: végigcsókol a fiú hosszán, hagyja, hogy nekisimuljon az arcának, aztán az állkapcsának támasztja.  
- Eddie - suttogja, és lenyeli mélytorokra. Az első fuldokló kis hangokra Ed élesen zihálni kezd, és előre biccen a csípője. Oswald figyelmeztetően hümmög: a hang rezgés csak, ami Edet megint megfeszíti. Ahogy Oswald visszahúzódik, halkan megjegyzi:
- Így nem leszünk jóban. Tartsd leszorítva a derekadat, kérlek.
Ismét kortyol a hideg pezsgőből, a szájában körbelögybölve. Kiélvezi, hogyan keveredik el benne Ed íze, aztán megint az ajkai közé veszi.
A lakkbőr nadrág kezd szűkös lenni.
Egyre szaporábban szuszog közben, lehunyt szemekkel. A nyelve hegyével követi végig, a koronánál elidőzik.
Közben ráébred, hogy imádja csinálni. Ed íze, illata, súlya, forrósága, és persze, a gyönyöre: ez mind ott van vele. Ahogy a fejét mozgatja, le és fel, a csípője is ritmusra lel, feltérdelve körözve a levegőben. Egy pillanatra azt akarja, hogy Ed láthassa, de az élmény így lesz teljes. Fel-felnyög közben, csatlakozva Ed már közel hisztérikus légzéséhez, aki aztán a nevét ismételi:
- Ozzie, Ozzie… ahh… istenemistenem!
- Közel vagy, baby?
- Ó, a fenébe is. Fenébefenébefenébe.
Oswald elnyitja az ajkait, és Edet a kezébe veszi. Kinyújtott nyelvvel hajol fölé, és csavar rajta.
A szájába fröccsen a sperma. Ott tartja, ahogy elhúzódik, Ed elesett sóhajait hallgatva, és pezsgőt kortyol.
Négykézláb mászik Ed fölé. Az állkapcsára markol, és kényszeríti, hogy eltátsa. Az ondót, a nyálat, a pezsgőt belecsorgatja, az ajkairól lefolyatva, aztán mélyen megcsókolja.
Megszédül, ahogy Ed mohón nyel közben.
- Hadd nézzelek - suttogja a fiú. Oswaldnak szüksége van a karjára, hogy megtámaszkodjon: a térdei tehetetlenül remegnek. Az orrával bökdösi feljebb a szemfedőt, és Ed vad mosollyal, lobogó imádattal bámulja.
- Most azonnal bassz meg.
- Egy kicsit megint pihenned kéne.
- Most azonnal, Oswald. Könyörögve kérlek.
Oswald egy ferde mosollyal lekászálódik róla. Még menet közben kipattintja a bőrnadrág gombját, felmarkolja az óvszert azt asztalkáról, aztán lehúzza a sliccet. Így térdel Ed szétfeszített combjai közé. Kifújja a frufruját az arcából, és beleköp a tenyerébe, ahogy felhelyezi a gumit.
- Hát akkor rock’n’roll.
Nem tágít. Behatol.
Ed hátravetett fejjel, lihegve nevet.

Az eső nesztelen cseppekben pereg, amikor aztán a fénymosta utcára érnek. Ed tartja a ruhatárból fölvett esernyőt, és Oswaldba karol, aki a fiú derekába kapaszkodik, inkább jelképesen, mint erővel. Eden a hosszú kabát, nyitva, Oswald a bőrdzsekijébe bújva is fázik kicsit, de megállja, hogy a fogai összekoccanjanak.  Erősen koncentrálva követi Ed ruganyos, nyurga lépteit; a jobb lába holtsúly, amit csak maga után vonszol. Ed nem lassít le, és ő hálás érte.
A kapualjba húzódva kiszúrják Kristent és egy öltönyös, sminkelt nőt, aki csak Nina lehet. Fáradtan odaintenek, és Kristen lekiáltja a lépcsősor tetejéről:
- Jól éreztétek magatokat?
- Fantasztikusan! - rikkant Ed, a hüvelykujját tartva. - Még most is remegek.
Még valamit mondanak, de Oswald elnehezült tudata nem fogja fel. Belefúrja az arcát Ed karjába, és onnan pislog Ninára, aki leplezetlen lelkesedéssel bámulja. Azt mondja:
- Siessetek, meg fogtok fázni.
Oswald félálomban sodródik előre, és hagyja, hogy Ed félig-meddig cipelje. Az éjszaka tintafekete, és sárga a pocsolyákban a lámpák holdgömbje. Néha a távolban egy autó húz el, ahogy ők sikátorról-sikátorra térnek. A parkolóhelyükhöz közel melléjük kerül egy kapucnis idegen, aki zsebre tett kezekkel és tocsogó sportcipővel siet.


Az egész nagyon hirtelen.


Oswald előbb az egyensúlya elvesztését fogja fel, ahogy a fickó megragadja és a falhoz taszítja Edet. Oswald lába alól a világ kibillen, amint Ed homloka erővel koppan a téglasoron. Hallja, hogy valami reccsen, a szemüvege vagy az orrnyerge, és az esernyő a sárba toccsan. Mielőtt felé kaphatna, az idegen megragadja, a vékony ingre markolva, és egy konténerre keni.
- Hol a pénzed? - üvölti. - Hol a pénz, mocskos kis strici?
Oswald fülében zúgás. A tekintete Edet keresi, aztán felhunyorog a néma esőbe.
Egyik ablakban sem égnek fények.
Helyes.
A fickó durván ránt rajta egyet. Hosszú haja van és borostás álla, a lehelete savanyú kávé.
Oswald hangja elcsuklik és remeg:
- Jaj, kérem, n-ne bántson, ne, ne, kérem!
- Ide a pénzt, buzi! Hol a picsában van már a pénzed, baszd meg? - A konténernek vágja megint: fémes dörrenés a vak éjszakában. Oswald a kezeit feltartja.
- K-kérem, ééén odaadok m-mindent, én… N-ne bántsa Edet…
- Ed a pasid, he? - A durva ujjak az ingbe tépnek. Az áttetsző anyag megreped. - Mondom én, mocskos buzi! - Ezzel az arcába köp.
Rosszul csinálja. Csak pár csepp esik Oswald szeplőire, és ő lehunyt szemekkel mély levegőt vesz. Amikor föltekint, a hangja nyugodt és egyenletes.
- Ed a pasim - mondja -, és ott áll mögötted.
A fickó szemei elkerekednek.
Szisszen a penge.
Egyetlen mozdulat, ahogy Ed - a megrepedt szemüvegével, az orrából dőlő vérrel - előrántja az esernyő markolatából, és végigmetszi a férfi gégéjét.
A vér pirosan spriccel fel.

Oswald lenyalogatja az ajkára szitáló cseppeket.



komment: IGEN // nem

28 megjegyzés:

Ella írta...

ÚRISTEN
Nagyon imádlak benneteket, ez egyszerűen f a n t a s z t i k u s volt. Kibaszottul magamra fogom tetováltatni az egészet.

Ed durva o.O Ennek ellenére természetesen szeretve vagyon, de mi az isten :0 El fogom rabolni, igazán csinálhatna nekem is ilyen reggeliket a drága.
Oswald meg... whoa *¤* Nagyon-nagyon szeretem, és az utolsó bekezdésben... hát egek, repes a szívem :D
(És Ed tetoválásával szerelembe estem.)

Amúgy a sorozatig még nem jutottam el sajnos, de ez a fic tart életben. Szóval az alapsztori ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető <3

Köszönöm nektek ezt a történetet!

Raistlin írta...

JÉZUSOM ELLA
jézus
annyira nagyon köszönjük, ez totál feldobta a reggelünkt (itt sikítozunk egymásnak konkrétan hogy ÚRISTEN JÖTT KRITIKA ÉS KURVA ÉDES, csak hogy tudd :DD)

A házi!Ed serény, kezes lakótárs, de gyilkosságra, manipulációra és szadizmusra hajlamos - csak óvatosan vele.
Oswald nem hajlandó elhinni, ha az emberek szeretik, de azért zavartan félrenéz, a zsebére vágja a kezét, motyog valamit és rágyújt hálája jeléül, hogy a szívedbe zártad.

A sorozatot természetesen repesve ajánljuk tanév ide vagy oda, de addig is hadd mutassunk egy rövid fanvideót, hogy lásd a fiakat akcióban: https://youtu.be/PwIvE8WGoTo
(a regényhez képest persze tíz-tizenkét évvel idősebbek, más élethelyzetben: Oswald maffiavezér, Ed helyszínelő :D)

Szorgosan dolgozunk a következő fejezeten, és még egyszer: köszönjük *ölel*

Dragda írta...

Melóban vagyok, így csak magamban, némán hörgök és némán tátogok: Hogy az a jó büdös, ksvdczlsvdlsdljvysdvbl

Nincsenek szavaim, nincs semmi, csak a néma hörgéééééés, folyamatos hörgés

Köszönöm

Raistlin írta...

Mi köszönjük :) (a hörgést :D)

Fruzsina Bodó írta...

Valami hihetetlenül fenomenálisak vagytok lányok. De most komolyan honnan jön ennyi gyönyörű hasonlat és metafora? Ha lenne három kívánságom, akkor abból az egyik az lenne, hogy bárcsak én is így tudnék írni. *gondolkodik a maradék kettőn*
Na, mindegy. Ja amúgy csak úgy halkan megjegyezném, hogy miattatok kezdtem el nézni a sorozatot, szóval legyetek büszkék magatokra. Szerintem szóljatok a FOX-nak, hogy részesedést kértek annyi nézőt csaltatok már a képernyők elé.
A srácok pedig...imádom őket még mindig, sőt egyre jobban beléjük szeretek. Mondjuk egy jó tanács bárkinek: Ne egy zsúfolt előadóban olvassátok az új fejezetet, mert nem biztos, hogy szép vége lesz.
Amúgy egyszerre akartam és nem akartam, hogy "hazajöjjön" Ed apja. Kíváncsi lettem volna arra, de így tökéletes volt. Hogy tehet ilyen egy ember a gyönyörű kisfiával? Szegény pici Eddie.
Zárom is soraimat, mert így visszaolvasva, kicsit kicsapongó ez a komment és nem akarom tovább rabolni senki idejét.
Ui.: Csak így tovább lányok. ;)

Raistlin írta...

Drága Fruzsi, bocsánatot kérnénk, hogy beleduruzsoltunk a kommentszerzésbe, de édes istenkém - csapongó, ez? Dehogy! Vigyorogva ujjongtunk egymásnak, amint befutott a megjegyzésed, és hidd el, senki idejét nem rabolod - mert rengeteget jelent, hogy így tudod érezni a karaktereket, hogy átadhattuk neked, hogy olvastad, és hogy mi inspirálhattunk arra, hogy Gotham lakója legyél te is; hogy együttérzel szegény Eddie-ért (és bevalljuk, nagy volt a kísértés, hogy hazatoppanjon...)
Szóval szívből köszönjük, és *ölel*

Aivi írta...

Egyre jobban magába húz ez a kettő! Fantasztikusak vagytok! Csodálatosak! Már már egy egy rész egy egész kis könyvnek felel meg! Hány oldalnál tartotok? És honnan jön ez a sok gyönyörűség? Oswald egy tündérbogyó, Eddie is tündérbogyó, ti is azok vagytok! Bár nem sokat láttam a sorozatból (vizsgaidőszakban kezdetem el nézni az első részt lazításképpen, bealudtam rajta kb. az első negyed órában) de rajta van a "Meg kell nézned" listámon.
Nagyon nagyon köszönöm a srácokat, és a kibékülést, és az összecuccolást, és a csodabogyót és... és... MINDENT!

Raistlin írta...

AIVI, aaaaaaaaaahhhhhhhhhhh
Nagyon-nagyon köszönjük, magad is tündérbogyó vagy, de intenzíven ;A; (reméljük, azért szabadidődben nem vágod át emberek torkát sikátorokban :DD)

Nem merjük kiszámolni, hány oldalnál tartunk, de ez a fejezet öööö, 50 oldal a/4-ben. (Go hard or go home alapon toljuk, azt hiszem.)

Rengeteget jelent, hogy így a szívedbe zártad a srácokat - sok kitartást erre a szemeterre, és hátha el tudsz jutni az epizódokig (megéri :D) de nagyon-nagy örömmel, hálával és lelkesedéssel látunk az olvasók közt így is, mert fantasztikus vagy. Köszönjük még egyszer!

littlemissprimadonna írta...

Finally. Erre vártam az első mondat óta. Imádom.
Btw: jó hosszúra sikerült, ennél ne is adjatok alább :3 Sokáig tartott végigolvasni, de legalább tovább tart :D Meg meg kellett állnom tizenötperces nevetőgörcsökre...
Meg már érdemes volt felkelni, minden nap tanul az ember valamit... :D

c u p p y. írta...

Hahawwww, ennek most kibaszottul örülünk. ;u; Tényleg nagyon elszaladt velünk a ló, bár volt már példa ötven+oldalas fejezetekre, ezt valahogy nagyon töményre sikerült megalkotni.
Nagyon-nagyon szépen köszönjük a kitartó olvasást és kritikaírást, borzasztóan örülünk hogy tetszik! :3 Köszönjük. ♥

cécile írta...

óó istenem hát mindjárt megeszem ezeket a srácokat *p* lányok, köszi az élményt. a boyfriendtag hivatalosan is életem értelme és fényes betlehemi csillaga :3

c u p p y. írta...

Édes úristen cécile, hát te meg a miénk! ;u; Nagyon szépen köszönjük neked.♥

írta...

Hát én csak most látom!
Magába húz és nem ereszt. Igazából ha az egész történetet raknátok fel egyben, akkor sem lenne elég, mert... nos, mert csak nem. Egyszerűen le-tag-ló-zó volt ez a rész. Szeretem az ilyen feloldozásos pillanatokat, és édes Istenem! Megyek és megint elolvasom.
Köszi!

Raistlin írta...

Nyűűűűűűűűű Ré, de jó, hogy itt vagy! ;u; Nagyon-nagyon köszönjük a lelkes kommentet - hősök vagytok, mert marha hosszúak a fejezetek, de a fiúk dinamikáját vádoljuk érte, akik képtelenek bármit is lerendezni egy bekezdésben; és örülünk, hogy bírod erővel, mert nem lépnek a fékre a következő fejezetben sem :D

Mitsuki írta...

*jéj*
megtörtént, ó az a drága de jósolt hulla - hopp.
és azért no, van stílusotok. kalickák, egyszerűen csodásan festhet az a hely, de tényleg. körtúra, képekben. nem akármilyen képekben.
kristen X nina nagyonlove, és sejtettem hogy fel fog bukkanni, mert már kellett.
amúgy három részletben olvastam, mert nem fogtátok vissza magatokat. ne is.
és vége a kommentnek, mert szobatársam alszik és nem verhetem a billentyűzetet ilyen heves lelkesedéssel sokáig.

köszönöm.

Raistlin írta...

the deed is done *mondta sokat sejtetően*
mi köszönjük, szívből, mélyről. a fejezetek tagadhatatlanul a végtelenbe vesznek, de egyszerűen lehetetlen lenne korábban vágni - és a becsléseink szerint már csak kettő-három van hátra, hogy a történet teljes legyen.
[ninához meg én ragaszkodtam, bár vanda leleménye, hogy mindenképpen vegyük bele ide. ez a regény azért egy elég nagy fix-it, és nagyon kijár annak a nőnek a boldogság.]

nusi írta...

Ó mamám...nem igazán jutnak eszembe szavak csak az h oh my fuckin' god! Egyébként mesteri érzelmi hullámvasutat alkottatok. Az elején még mondom hohh milyen kis nyugis minden, vajon mi lesz még itt..aztán Ed!!! és basszus ez most csöppet creepy csöppet nagyon, aztán meg szétvigyorgom a fejem. Gondoltam h itt tuti lesz valami, olyan nincs h nem lesz valami és tessék, itt ülök és csak meredten bámultam a képernyőt h miajóég?! És végül összekapartam magam és bepötyögtem ez a pár sort és megyek kipihenem magam. Egy élmény volt ez a fejezet is mint mindig! :)

c u p p y. írta...

Jajistenem nusi, hát keblünkre! :3 Ezt a fejezetet rettenet kavalkáddá alakították a srácok, viszont, ahogy Succ is említette már, a dinamikájuk pofánbasz mindent és belékarolva továbbcibálja - mit van mit tenni.
Nagyon-nagyon szépen köszönjük a tündérvéleményt! ♥

Tinuviel írta...

Kicsit sajnáltam, hogy Eddie apja nem állított be, nagyon ott volt az a rész, kirázott a hideg, baromira eltaláltátok ott valamit. Egyébként azóta mosolygok, hogy először olvastam a fejezetet, mert ha eszembe jut, hogy végre boldogok, és összeköltöztek és még meg öltek valakit, egyszerűen nem tudok nem vigyorogni. Azt meg azóta vártam, hogy elmenjenek a Foxglove-ba, hogy elkezdtétek a ficcet, és hát most sem okoztatok csalódást. Elképesztő volt. Nagyon örültem, hogy behoztátok Kristent és Ninát (*fohászkodik a sorozat íróihoz *: legyen így, létszi, akarjuk a lányokat), Jiméket megzabálom és Eddie új vidije is remek lett. Nagyon imádom, gratulálok, és köszönöm, hogy írjátok.

c u p p y. írta...

Ha Ed apja beállított volna, az valami kibaszottul csúnya lett volna. :D Boldogok bizony, hála a kurva életnek - a Foxglove is elég sokat dobott a dolgon. Lehetetlen lett volna kihagyni azok után, hogy Coryék mennyire belevesztek az ötletbe Twitteren.
Nagyon-nagyon szépen köszönjük, nagyon drága vagy. ;u; Mi köszönjük, hogy olvasod, kitartóan és lelkesen. ♥

Arita Real írta...

Sziasztok! Gratulálok ehhez az íráshoz, az összetettségéhez, a hangulatához, a karakterábrázoláshoz, a modernségéhez és az ötlethez! Ritkán kommentelek, de rendszeresen járok ide olvasgatni - volt egy hosszú időszaka az életemnek, amikor a yaoi és a slash vastagon a mindennapjaim része volt, aztán elmúlt ez is, ahogy elmúlik minden, de szeretek nosztalgiázni, és ha ide jövök, mindig olyan érzésem van, mintha visszatért volna 2008, csak új köntösben. :) Mindig nagyon szerettem az ilyen imádni valóan beteg sztorikat, és ez annyira jó, és olyan jól írtátok meg a szereplőket, hogy már-már újra fiatalnak érzem magam, ha olvasom.

Raistlin, az ajánlódnak köszönhetően néztem meg a Gotham sorozatot is. Az elején kicsit döcögősen indult a színészi alakítások erőltetettsége miatt, de aztán az egyik kedvenc sorozatommá vált!

sliver írta...

Ó. Te. Jó. Ég.
Ez a rész az elejétől a végéig abszolút zseniális volt!
A látogatás Ed gyerekkori otthonában, hihetetlenül érzékletes, nagyon-nagyon átjött, az egésznek a hangulata, meg Ed érzései, meg minden, bár megnéztem volna, hogy mi történik, ha az apja hazaér, de jobb is így. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mit szól, ha hazaér, és meglátja fel van törve a Szent Szoba.
Az írásban történő kommunikációjuk még mindig elviselhetetlenül kínos. XD De annyira semmi nem volt az, mint amikor Jim meghozta a cuccokat. Szarrá röhögtem magam rajta, ahogyan üldögélnek ott egymás előtt és így... hmmm szép a csillár, na király, egy hős vagyok, kipréseltem magamból egy kedves mondatot, na most már mehetünk. XD
Ed odaköltözése amúgy elég érdekesen zajlott. "Te kicsim, te most itt laksz?" "Ja" "Oké" XDXDXD Jó, hogy így előre ilyen gondosan megbeszélték a dolgokat. XD
Oh, egyébként kicsit csalódott vagyok, mert egy adott pillanatban minden feltétel megvolt a gun!playhez, és lepasszoltátok a lehetőséget. Ejnye!
Fanficet mikor fognak olvasni magukról? XD
Na igen, akkor ott van az az egész Foxglove-rész, az őrült szexi volt, és vicces, hogy éppen ilyen körülmények között érezték úgy, hogy lelkizniük kell. XD Oké, hogy azért nem estek annyira túlzásba, de mikor szokott Oswald intim információkat megosztani magáról? Hát nem sűrűn. XD Szegénykém, hogy szereti a zakkant anyukáját, én biztos nem bírnám.
A vége, na az megint tökéletes volt, már alig vártam, hogy idáig eljussanak, kb pont így képzeltem a dolgot, és most nagyon elégedett vagyok, és tűkön ülve a várom a folytatást. Lehet, hogy nem egy hónapos késéssel fogom elolvasni. XD

Raistlin írta...

ARITA, nagyon köszönjük, hogy írtál - külön megtiszteltetés, hogy belerángathattunk a sorozatba :D Örömmel és büszke mosollyal járulunk hozzá a nosztalgiához (❁´▽`❁)*✲゚*

SLIVER, annyiranagyonörülünkhogytetszett hogy az már valahol visszataszító.
Egy perces néma csendet kérnénk Ed édesapjának, tekintve, hogy mire jön haza, csak nem érdemli meg.
A fiúk nagyon rossz hatással vannak egymás szociális képességeire. Fejezetről-fejezetre csak rosszabb lesz, és nincs menekvés.
A spontán becuccolás pedig romantikus. Ed szerint. Oswald szerint nem, de örül neki.
A gun!playhez csöndben ajánlom Vandúr ficét amúgy http://violentxcupcake.blogspot.hu/2015/10/haunting-presence.html -- itt töltetlen tárral nem lett volna elég izgi, de a srácoknak tuti eszükbe jut majd egy ponton.
Lehet, hogy lelkizni fognak közben.
Még egyszer nagyon-nagyon köszönjük!
Könnyen meglehet.

Knight-Commander Paszuly írta...

Ezt nem tudtam elolvasni, szeretnék egy cenzúrázott verziót D:

Raistlin írta...

Nincs cenzúra
Grafikus és fölkavaró pornográfia van, üdv a pokolban

littlemissprimadonna írta...

*mert mindent többször el kell olvasnom, mert akkor ilyenek történnek*
"Ami engem illet, én kifejezetten kedvelem a latexet."
Are you f*cking kidding me?! xD

littlemissprimadonna írta...

*mert mindent többször el kell olvasnom, mert akkor ilyenek történnek*
"Ami engem illet, én kifejezetten kedvelem a latexet."
Are you f*cking kidding me?! xD

Raistlin írta...

( ͡° ͜ʖ ͡°)

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS