a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. szeptember 10.

#BoyfriendTag 5


Gotham, Nygmobblepot, YouTube AU [Cuppy]val közösen a feltámadott wifi tiszteletére, ötödik rész [életvidám muzsikával]

#BoyfriendTag
C u p p y & R a i s t l i n


Amikor Oswald felébred, minden rendben van. Amikor Oswald felébred, és az első gondolata Ed, és még nem érti, a mellkasa mitől szorul össze - akkor még nyűgösen hümmögve gördül az oldalára, és kéjesen nyújtózik.
Nem az ágyában van.
A hajnal emlékei felkavarodnak benne, mint sűrű tinta, bemarják magukat az agyába, és ahogy az ereiben szétfolynak, egyszerre mozdulatlan, mert nincs értelme felkelni többé.
A párnás bőrkanapén van megint, itt ment tönkre az egész; áttört fafaragásokkal díszített antik, Olaszországból hozatta, és biztos megérte, kurvára, hogy ezen dőljön ki minden elbaszott epizód után - ennyi erővel vehetett volna egy koporsót magának.
A helyzet viszont ez: hamar úgy dönt, hogy az önsajnálatra nincs ideje. A jó lábát átlendíti a peremen, és megint oldalra borul egy szeszesüveg. Tiszta erőből rúg bele, az a fényes parkettán csörömpölve végigpörög, és nekiütközik a díszszőnyeg szegélyének, és Oswald nézi, és eltökéli, igen, ez így nem mehet. Nem kellenek jelenetek.


Tehát a pénteke így történik, fegyelmezett rendben. Bepakolja a mosogatógépet, aztán gumikesztyűt húz, és fertőtlenítőszerrel végigmegy minden elérhető felületen. Általában zenét hallgatna közben, de a telefonja még mindig nincs meg, és tudatosan nem megy a laptop közelébe.
A kádat sikálja benne guggolva, a hipó foltot mar a fekete nadrágra, de nem bánja.
Az üvegeket egy ládába halmozza, és az ajtóhoz tolja, hogy a jövendőbeli énje majd levigye a szelektívbe.
Porszívózik és fölmos, és eleinte távol marad a hálószobából, de végül majdnem betöri az ajtót, és lerángatja az ágyneműt, belevágja a túlcsorduló szennyeskosárba, és felhúz egy újat.
Akkor állítja le magát, amikor a konyhapulton áll, és az egyik ajtógombba kapaszkodva próbálja elérni a felsőbb polcokat egy portörlő ronggyal.


Megteázik. Mellé szardíniát eszik.
Senki nem eszik szardíniát egy kapcsolati krízis után; az ilyen fagylaltot és csokit dukál, egy egész tortát, de ő villával kaparja ki a konzervdoboz szagos olajából a sorba kényszerített halakat, és az utolsónál és az utolsó előttinél már bőven hányingere van.


A géphez végül azért ül le, hogy bizonyítson magának. Előtte felöltözik, és a haját is belövi, és kikészít magának egy palack kólát kartávolságra és némi sós nassot, a plüsspingvint pedig, ami még mindig ott tanyázik, fölemeli a szárnyánál fogva. Szembenéz vele, a nagy, naiv, kék szemekbe, és átmeneti jelleggel őt is belegyűri a szennyesbe, és rávágja a fedelet.
Visszabiceg a laptophoz, és mielőtt belemélyedne a netbe, vagy jó fél órát vesztegel Spotify-on, hogy a hangulatához a legkevésbé sem illő zenét meglelje.


A vidámparkos videó jól teljesített, és elkészültek hozzá a gifsetek. Csak görgeti őket tovább és tovább, és az egyiknél megáll; Ed csuklóján az apró kérdőjel, és ő pedig valami vallásos imádattal hajol fölé, hogy csókot feszítsen a derengő erekre. Ahogy a pillantása felrebben, a tekintete meztelen és nyers. Ha Ed ennek a jelentőségét nem látta meg, akkor szüksége lesz egy új szemüvegre és egy új szívre-
Tovább görget.
Nem blacklistel.
Nincsen vége. Átmenetileg szünetel, és megoldódik vagy összeomlik, és nem igazság, hogy egyedül rajta múlik.
A torka kapar, rá akar gyújtani órák óta, de csak az a cigije van, amit Ed sodort neki, azzal az illatos dohánnyal, amit ő szív, és a barnás papírral.


Reblogolgat. A képek semmilyenek. Újra és újra beleakad egy gifsetbe, ami feltehetőleg Jim Gordon legújabb videójából van, amit - forradalmi módon - még nem látott, de nem olvassa végig a feliratozott szöveget, és Jim csak rantel, az oldalsó sarokban egy stock-kép, ahogy két srác fogja egymás kezét - de aztán jön egy részletesebb set valami tizenkét, tizennégy kis giffel, és az egyiken ott van egy közös fotója Eddel, az, ami Ed profilképe (volt?), ahogy ő cuppanós csókot nyom az arcára, és Ed vidor vigyorral ragyog a kamerába, na ki a világon a legmázlisabb?, és Oswald röhögni kezd, hisztérikusan.


Gay is not an insult | Jim_Gordon


Jim egyszerű tengerkék pólóban ül kiborítóan semleges, üres háttér előtt, meggyötörten és eltökélten. Kihúzza magát, a gerinc íve szigorú, és az ujjai összefűzve pihennek a fa asztallapon. A száj összeszorul, miután beköszön (közömbös helló mindenki, komolyan cseng és Oswald szerint irritálóan pattan), aztán kis szünetet tart, mielőtt belevágna.

Oswald üveges tekintettel mered rá. Az ujja végig az egeren, hogy bármikor beletekerhessen, és átugorhassa a feleslegesen megtett köröket; Jim átfogó véleménnyel kezd, természetesen, elárassza őt statisztikákkal és százalékokkal és elrettentő példákkal, ahol az igazságszolgáltatás csődöt mondott, és ez teljességgel elfogadhatatlan, gátat szabhatunk neki, embertelen és etikátlan, satöbbi, satöbbi. Oswald szusszant az orrán, és dühödten ide-oda kattintgat a csúszkán. Kurvára nem érdekli az egész.
Három perc után odaér, és megáll. Kicsit túltekert, a mondat a közepén kezdődik, de nem bánja. A képük ott feszít, és Jim arcán kényszer suhan át, amikor rábök. Oswald a képre bámul, és a torka fojt; Jim hadonászása csak elmosódó kép a tudata peremén.
- ...nem befolyásolhatja azt, amit gondolunk az adott személyről. - Grimaszolva sóhajt, amikor levegőt vesz. - Nem kerülhetem ki, hogy friss példát hozzak. Oswald Cobblepot és Edward Nygma, más néven Pingvin és Riddler. Két videós srác, akik felvállalták a kapcsolatukat, és akik elszenvedik a cyberbullying minden egyes formáját azóta. - Jim mellett példák villannak buborékként pattanó hangeffektekkel: tweetek és tumblr posztok, amikkel korábban Oswald is találkozott, és még pár, ami elkerülte a figyelmét és most sem hatja meg igazán. Jim kivár, hogy végigfuthasson rajtuk a tekintet, aztán keményen kijelenti: - Ennek véget kell vetni.
Oswald a képernyőre fintorog, és érthetetlen szavakat mormog. Jim egészen felhevülve folytatja, a hangszín megkeményedik a torkában:
- Fel kell fognunk, hogy melegnek lenni nem sértő. Ne használjuk ezt a szót arra, hogy megbántsunk vele másokat, és ha téged ér, nem szabad felháborodnod rajta. Ne kezdjünk vitába, ne vegyük fel a kesztyűt, mert teljességgel értelmetlen. - Jim halvány félmosolyt villant, és felvonja a szemöldökét: - A félreértések elkerülése végett pedig, Cobblepotra én magam is sok mindent tudnék mondani. Meg is tettem már.
- Kösz hogy emlékeztetsz - vakkant Oswald. Jim felszegi a fejét, mintha csak neki válaszolna, és egyenesen a szemébe néz a képernyőn keresztül.
- Amit ő művel a Burn, Baby, Burn videókkal: az sértő. Amit ő művel másokkal: az sértő. Semmivel sem jobb a többieknél, de a tény, hogy bevallottan meleg és most boldog párkapcsolatban él, nem gyakorol erre semmiféle hatást. Hangsúlyoznom kell, hogy személyes ismeretségben állok mindkét sráccal, és tisztában vagyok a hibáikkal és erényeikkel. Oswald Cobblepot obszcén, céltalan, trágár kegyetlensége ugyanolyan értelmetlen, mérgező hozzáállás, mint azoké, akik őket támadják. Ezt senki, ismétlem, senki nem érdemli meg.
Oswald tekintete megrezzen, amikor a közös képük visszatér. A szavak csak peregnek, peregnek róla, miközben Ed széles pixelvigyora magához húzza.
- A YouTube kegyetlen hely, ahol mindannyian ezrével kapjuk a bántó kommenteket: a férfiakhoz intézett sértések kilencven százaléka a homoszexualitáshoz köthető. Miért lehetne ez szégyen? Miért lenne ez felháborító? Miért reagálunk rá agresszíven, miért érezzük kötelességünknek, hogy megvédjük magunkat a feltételezéssel szemben? Le kell vetkőznünk az ideát, hogy a férfiasságunkat támadni, a femininitásunkat hangsúlyozni főbenjáró bűn, és azt is, hogy a homoszexualitás sérti a férfi nemet.
- Geci bölcs vagy még mindig - szúrja be Oswald, és elkínzottan a csúszkára pillant. Már csak fél perc maradt hátra, ficeregni kezd hát, hogy bezárhassa végre az oldalt.
- Visszatérve tehát Pingvinre és Riddlerre: a kapcsolatuk felvállalása nem úttörő, de bátor cselekedet egy ehhez hasonló környezetben. Remélem, hogy idővel elapadnak az őket érő támadások, amelyhez a szexualitásukat használják gyenge pontnak, noha olyan felületen ostromolják őket, ami rendíthetetlen és ellenálló. És - itt kínos, erőltetett vicsort küzd az arcára, és halványan félrebillenti a fejét -, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.
Oswald kattint. A böngésző egy villanással bezár, és felvillan az asztal a fagyott csillár háttérképével.


222 likes        1 h
oswald_cobblepot és ha még rá is gyúrnék :p #bellyselfie #givemethenight #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot


A felvételen Oswald kivillanó hasa, éles kontraszttal kiemelve a csípőcsont ívelt V-je. Tört körmeivel durván a bőrébe mar, az inak megfeszülnek a kézfején. A fekete-fehér filter úgy árnyalja, mintha egy Calvin Klein fotósorozathoz készült volna.


Az éjszaka majd magába fogadja - ez minden reménye és esélye. A lakást az instázott crop topban és a második legjobb bőrdzsekijében hagyja el, csupa csat és szegecs, a váll-lapból tüskék merednek, és épp csak egyet lép előre, amikor a bakancsa alatt valami reccsen. A kilincsbe kapaszkodva emeli fel a lábát; a lábtörlőn a telefonja hever. A kijelző vékony pókháló-fonálban megrepedve.
Oswald éles lélegzetet vesz, ahogy leguggol érte, és közben a tekintete körbecikázik: Ed itt járt a nap folyamán, és ennek valami nyoma kell, hogy legyen, változnia kellett volna a formáknak és a színeknek. A lábtörlőn térdelve oldja fel a billentyűzárat, és valami elcsuklik a torkában.
Ed kicserélte a háttérképet. A közös fotó helyett a mobil egy gyári háttérképe, icefields.jpg, és Oswald az öklébe szorítja a készüléket.
- Te szarházi - leheli. - Te kicsinyes kis senki.
A liftút alatt a könnyeit nyeldekli.


Szóval, változott a terv estére. Metróval megy, és a South Channel szigetet célozza be Gotham szívében. A kikötők peremét keresi.
Itt van az a melegbár, ahol jó zenét adnak, és abszintot is kínálnak; ez az a hely, ahonnan valaki majdnem mindig hazavitte.
A hajók sóhajtanak a sötétben.
A Sebastian egy zátony mellett horgonyzik, a naszád lágyan ring a csobogó hullámokon. Ahogy Oswald alászáll a gyomrába, átmossák a nehéz dallamok, a gitár zakatoló ritmusa és az énekes sikoltó hangja. Csak-fiúk este van, sötét ruhákba öltözött fiatalok táncolnak egymásnak rontva és összesimulva, a pogó egy sajátságosan erotikus formájában, páran az asztaloknál vannak, páran a köteleken lógnak, a pálmafák szűrt lombja alatt smárolnak, és a színpadon egy szirénfiú van, aki a felfestett pikkelyektől eltekintve teljesen meztelen.
Oswald zöld abszintot rendel.
- Normálisan - hagyja meg. - Fekete ürömmel.
A pultos vigyorog:
- Ünnepelsz?
Oswald kínosan kitartott mosollyal válaszol. Az elé tolt ital lobogva lángol, és ő így viszi a kiszemelt helyére, fáklyaként tartva előre.
Egy borvörös bőrkanapéra omlik le, felette csillárok függenek. Úgy dönt, hogy addig iszik majd, amíg felrobbannak a fények, de csak kortyról-kortyra halad a keserű abszinttal, és néha unottan megkeveri a kanállal.
Elsőnek mit sem törődik a sráccal, aki mellé huppan. Félreteszi a poharat, és a cigarettájával matat, de nem hozott gyújtót. Káromkodást mormolva markolja végig a zsebeit, amikor a srác lángot tart neki.
A srác műanyag lencsés szemüveget visel, hosszú, bongyor haja egy beanie alatt, a bőrdzsekihez egy Bátor, a gyáva kutya trikót vett fel - egy édes kis nerd, egy cuki-cuki twink, aki véletlenül a nehézfiúkhoz jött partizni.
Oswald ráhajol a lángra, a cigarettát a hüvelyk és a mutató közé csippentve, ahogy sosem szokta, és mélyen megszívja, úgy, hogy mozduljon rá a torka. A pillantását lesütve tartja, tudja, hogy árnyat vet a szempillája. Lassan dől hátra, a füstöt az orrán fújva ki, és álmosan néz fel Esedékes Twinkre, aki várakozó vigyorral figyeli.
- Köszi - mondja rekedten, és Twink erre közelebb ficereg.
Ed megérdemelné, hogy ő most félremenjen vele. A srác arccsontjai élesek, és kamaszosan magas, túl széles vállakkal, van valami a zavarában és a barna szemek rémült csillanásában, ami Edet juttatja eszébe, de a különbségük a lényeg.
A srác alsó ajkába műpiercing van akasztva. Egy ilyen srác durván öt perc alatt megvan.
Öt perc, gondolja Oswald, ahogy Twink a tenyerét a belső combjára tapasztja, mintha csak megtámaszkodna, ahogy közel hajol.
- Mit iszol? - vigyorog.
- Minek néz ki? - Oswald csettint a nyelvével. - Tündérpisi.
- Nem úgy. - Twink játékosan a combjára ver, és rámarkol; Oswald rossz lába az, de próbál nem megfeszülni a tenyere alatt. - Mit hozzak neked, baby?
- Értem nem kell fizetni. - Rászív a cigire, és benntartja a füstöt, amíg Twink félve figyel. - Nem úgy kell felszedni valakit, hogy meghívod inni, pláne, ha van mit vedelnie. Legyünk őszinték egymással, oké? Gyakorolnom kell. - A háttámlára markolva hajol közelebb; ami füst maradt, azt Twink arcába fújja. - Meg akarom baszni a szádat. Szép, szopós ajkaid vannak. Még senki nem mondta?
Twink a fejét rázza, elpirulva. Oswald az ölébe mered: félsiker.
Ha Ed lenne az, nem lenne meg ennyivel.
- Még senki sem mondta, hogy szép, szopós ajkaid vannak? Heh. Fura. De tudod, hogy a fogakkal vigyázni kell, ugye? Mekkorára tudod tátani a szádat? Mutasd.  
És Twink frankón mutatja, úgy fest, mint fogorvosnál a Pez-cukorka tartó, és Oswaldnak a szűrőre kell harapnia, hogy ne nevessen. Megpaskolja az arcát.
- Jó lesz, megy ez. De figyelj, tényleg szomjas vagyok, most, hogy mondod.
- Mit hozhatok? - kérdi Twink túl lelkesen, és Oswald hunyorít.
- Fényt, kicsi. De siess vissza.
Ahogy a fiú talpra pattan, Oswald a fenekébe mar öt ujjal, aztán rá is ver egyet, csak, hogy rend legyen.
A srác előre görnyedve tipeg el, hogy a merevedését ne vegyék észre. Mintha bárkit érdekelne.
Oswald felkönyökölve elnézi, ahogy a vonagló tömegbe veszik, ahogy töri az utat a bárpult felé. Ed megérdemelné, hogy megvárja, amíg visszatér az italokkal, és tényleg leszopassa magát a budiban, és utána még itt maradna - végigfeküdne ezen a díványon, mint régen, amíg valaki bele nem mászna az ölébe. Két sráccal menne haza, lehetőleg; az a legjobb, ha járnak, befektetné őket az ágyába, és hagyná, hogy egymást marják érte, hogy mindenki csak azt akarja, hogy az Újfiúhoz érhessen, és addig basznák, amíg már nem tud gondolni semmire de semmire.
A csikket beleejti az abszint maradékába.
Nincs libidója. Lelkiismerete pedig, megdöbbentő módon, van - valami vérző maradéka, ami azt mondja neki, Cobblepot, húzz haza, és ő bicegve talpra áll.
Egyáltalán nem érzi az alkohol hatását, a zene bosszantja, és a könyökével vág utat magának, taszigálva, gáncsolva halad.
Ahogy kiér a levegőre, mellkason öklözi a kikötői hideg. Vesz egy elesett kis lélegzetet, és az imbolygó fények útját követve előkeríti a telefont a berepedt képernyőjével és a béna, béna hátterével, és a névjegyzéket megnyitva céltalanul görget le Ed nevéhez.
Ed átírta magát Edward Nygmára.
Oswald úgy érzi, hogy vissza kéne fordulnia. Vissza kéne mennie a klubba. Egyre ezt hajtogatja, fordulj vissza.
Amikor már viszavonhatatlanul a metró felé halad, akkor úgy dönt, hogy a B-program az, hogy szétcsapja magát Midtownban, de nem száll le a megfelelő megállónál - egy zöld dzseki akadályozza meg, ami a látóterébe rebben, és a szíve fellüktet: Ed.
Egy szálkás sziluett zöldben, és ez elég, hogy kihúzza magát ültében, és érthetetlen az a szűkölő, könyörgő öröm, Ed, itt van Ed, de nem ő az, persze, hogy nem, a srác szőke, és a barátnőjével együtt szálltak fel, és Oswald gyűlöli látni őket.


Amikor hazaér, óvatosan nyit be. Ed talán ott vár majd rá, de üres és néma a lakás.
Lezuhanyzik, mert az idő azzal is telik. Az égetett sebet sárga varréteg fedi be. Biztos kennie kéne valamivel.
Hajnal egy sincsen, de alvópólót húz, és bedől az ágyba. A mobilt az éjjeliszekrényre vágja. Áthengeredik a maga oldalára, amikor eszébe jut, hogy az egész baszott ágy az övé.
Keresztben fekszik le, és próbál úgy maradni közben, hogy ne érezze magát totál hülyének.


* * * *


Deus ex machina, ahogy a csengő kitartó csörömpölése felkelti, és az első gondolata: Ed lesz az. Még félálomban fut az ajtóhoz, hogy el ne szalassza megint, és fogalma sincs, mit fog mondani vagy mit fog tenni, de tudja, hogy majd minden megoldódik, majd minden helyre zökken, mert Ed ott lesz.
- Jó reggelt. - A futárlány arca szenvetlen. - Csomagja érkezett.
Oswald akkor és ott rá akarja baszni az ajtót, de alá kell írni az átvételi elismervényt, és be kell csoszognia a lakásba a személyi igazolványáért, és az van, hogy az univerzum kurvára nem hagyja békén.
A mattfekete pakkot a dohányzóasztalra bassza, és visszavánszorog az ágyba, de nem tud aludni megint.
Arcot mos. Fogat mos. A szájában még a fogkefe, ahogy megint a nappaliba biceg, és a napszakot tippeli, még dél sincs, aztán az óra megmondja, hajnali nyolc óra.
- Hogy az a kurva… - motyogja, és ledobja magát a kanapéra, és megígéri magának, hogy öt percnél tovább nem marad ott, hogy aktív és értelmes napja lesz, mert nem vesztegetheti el, nem adhatja meg az elégtételt.
Érdektelen fintorral húzza oda a dobozt, és a márkanévre nézve a képén sötét vigyor terül el. A fogkrém habja az állára folyik közben.
- És csapó - suttogja. - Fel-vé-tel.


NIGHTWEAR HAUL: FAIREST OF THEM ALL | xXxThEpEnGuInxXx


A videó elején töredelmesen bevallja, hogy ez szponzorált tartalom. Ártatlan vlognak indul a szokott háttérrel, Oswald egy sima, együtteses felsőben, és vigyorogva vallja:
- Azt mondták, küldenek pár ingyen cuccot, ha bemutatom, és végre megérkezett.
A mosolya természetes. A szemei kegyetlenek.


A zene füstös és rekedt, sikolyokkal, nyögésekkel. Oswald egy jólnevelt, viktoriánus háziköntösben, a gallér széles és gazdagon díszített, az öv rojtjai Oswald combjára esnek. Egy rekamién hever el, a franciaablak tündöklésében, szipka a kézben. A beállítás egy klasszikus festményhez illene, éles kontrasztok és vajszínű fények, Oswald lábai cédán szétvetve, az erotika csendélete. Hagyja, hogy a füst csak lecsorogjon az állán, anélkül, hogy kifújná, és ezt közeli mutatja, ahogy szétfoszlik az ajkán.


A vágások ritmusosak. A széttárt köntös alatt bőr alsógatya, Oswald a kezét a hasára futtatja, unatkozva.


A következő termék egy fényes, fekete selyemboxer, hozzá illő, elterülő köntössel: Oswald a hátán heverve olvasgat az ágyban, körülötte gyertyák villannak. A tekintete fellobban, ahogy a kamerára kapja, a kötetet a mellkasának szorítva. Ez az öltözék egy szerelmeslevél, az erkélyhez lépdel benne a következő felvételen, és szétrántja a függönyöket.


A harmadik: hadüzenet. Az alsónadrágon halálfejek, Oswald a szőnyegen fekszik vele, Xbox kontroller a kézben, fejhallgató a fülén, csücsörítve lóbálja a lábait. A fenék íve tökéletes, és ő tisztában van vele.
Joghurtot eszik a konyhapulton ülve: a haja lusta kócban, úgy fest, mint aki a fiúját várja haza egy hétvégi nap, és a tekintete azt mondja: te lehetnél az.


Az első kegyelemdöfés a végső felvétel: a kamera a rézkád peremével egyvonalban, Oswald csupaszon hever benne, kisminkelve, lelógó kezén megannyi csont- és kőgyűrű, kikandikáló lábain nehéz, kicsatolt bakancs.
Pillantása vadul villan a lencsékbe, amikor nyújtott nyelvvel kacsint és az ölébe mar: a mattfekete csomagolóanyag az ujjai közt zizeg, ahogy nemes ívben a kamerára hajítja, elsötétítve a képernyőt.
Aztán hallani, ahogy kacagva csettint, és a zene felerősödik.


Kegyelemdöfés kettő: pontosan az, amire számít - minden komment azt kérdezi: “Riddler mit szól ehhez? :O”
Az egyikhez odaírja: “engem is érdekelne. miért nem kérdezzük meg? ;)”


Oswald a lábait széttárva terül el a szűkös matracon. Ed jófiúhoz méltóan vetette be, és Oswald külön élvezi, ahogy bakancsos lába alatt meggyűrődik a friss paplan és a talp ázott, olajos nyomokat ken a szövetbe. A mellkasára állítva a telefonja, csücsörítve tanulmányozza, unottan, mellékesen; mélyzöld körmei alatt gyorsan surrog a szilánkos képernyő.
A szobában átható csend kong. Egy hülye vekker tikkel csak monotonul, Oswald legszívesebben a földre baszná és összetiporná, de a szája belsejére harapva visszafogja magát.
Zár kattan, és az ajtó bizonytalanul felnyekereg. Oswald megdermed, a vére jegesen rándul össze. A levegőnek nem kéne megszorulnia a torkában, nem így tervezte. Mozdulatlan marad, csak a telefon kijelzőjére sandít: tíz perc. Rosszabbra számított.
Léptek hangja, nejlonzacskó zsizseg. Óvatos koppanás, ahogy Ed megszabadul a cipőitől. Hosszan kitartott csend; a gyanú. Aztán Ed elindul felfelé a galérián, bizonytalanul csattanó talpakkal, és Oswald felkészülne, vagy akár az ágy alá vetné magát, de nem csinál semmit: pár lépcső után már látszik Ed elfelhősült arca, a vállak, imbolygó lábak. Megáll a legtávolabbi ponton, a korlátnál, és az öklébe szorítja. A zacskót az íróasztal oldalához vágja csattanva.
- Hali. - Oswald nem tud ránézni, amikor ezt mondja, és átkozza magát érte, beszari kis köcsög vagy, hallod?! Ülő helyzetbe kászálódik, és a lábait könnyedén kalimpálva átveti a matrac peremén. Két kézzel kapaszkodik aztán a paplanba, összehúzott vállakkal, egyszerre arcátlan és nyomorult. Az állát a bőrdzseki leopárdmintás gallérjához tapasztja.
Ed nem köszön vissza. Eden vörös kockás flaneling, alatta fakult szürke póló, a haja kócban és az arcán megviselt, háromnapos borosta. Szemei kimerült, fénytelen izzása Oswald arcára tapad, szinte ellenséges közönnyel méri végig. Rádöbbenése halk szusszanás csak, amit a torka szabadon enged, annyit súgva elesetten:
- A tolvajkulcs.
Oswald felveti a fejét, és a nyelve hegyét a fogai közé szorítva vigyorog rá.
- Egy-egy, baby - mondja, és puhán lóbálni kezdi a bal lábfejét. Ed felhorkan, megtörve, és a korlátnak dől lesütött tekintettel. Íves álla felszegve, Oswald pillantása öntudatlanul a megfeszült nyakra rebben, ahogy az ádámcsutka hullámzik.
- Miért jöttél? - kérdi rezignáltan, és Oswald látja, ahogy nagyot nyel.
Nem felel egyből. Elgondolkodva hunyorít, aztán felszipog,  hogy erőt vegyen magán a felálláshoz. A mobilját a dzseki zsebébe csúsztatva közelebb bukdácsol Edhez; a fiú már az első lépésnél megfeszül, és Oswald megtorpan.
- Azért, hogy elmondjam, szeretlek - közli halkan, és győztes nyugalommal kapja el Ed kiélezett pillantását. Az arcán árnyak. - Csak úgy, minden szarság nélkül. Ide figyelj - megnyalja az ajkát, és előre dől. A kezei, a nadrág zsebébe rejtve, forróak -, elmondom, mi van. Jelenleg kurvára nem tudok neked többet adni, mint amit eddig. Ha nem fogod fel, számomra már ez hatalmas szó, akkor többször meghúztak emberismeretből, mint mutatod. Nem tudod, mennyi balfaszságon mentem keresztül az elején, amikor küszködtem magammal, és amik kicsináltak-
- Mert sosem mondod el! - csattan Ed, és megrázza a fejét. A lábai megcsuklanak a súlya alatt, és két kézzel mar a korlátba maga mögött. - Oswald, hallgass meg, nagyra értékelem, hogy végre beszélsz hozzám, de jelen pillanatban…
Oswald a szemét forgatja, és még közelebb lopakodik, minden lépés újabb lassú szó:
- Kibaszottul. Szerelmes. Vagyok. Beléd. Érted? És ennyi. Ezért jöttem.
- Rendben.
Oswald megáll; megbillen.
- Oké.
- Most kérlek, menj el.
A feje toll a szélben.
- Elmegyek, ha akarok - vakkant hevesen, és megtámasztja a lábát. - Azok után, amit átéltem az elmúlt napokban, kurvára megérdemlem, hogy itt maradjak és csak, faszom tudja, nézzelek végre, és érezzem azt a hülye illatod és hogy itt vagy velem egy szobában, hogy érezzem a bizsergést ami életben tart és ha megszólalnál végre normálisan, kibaszott hálás lennék érte, mert a hangod is annyira hiányzott, hogy megőrülök. - Levegőért kap, nyílt ajkakkal. A mellkasa szűkül, a szívverés a bordáin pulzál végig.
Ed egy pillanatra megtörik. Rábámul, és kihúzza magát a korlátnak simulva. Akaratosan biggyesztve kérdi:
- Hiányoztam neked?
Oswald felhorkan.
- Neked nem?
- Ismered a válaszom.
- Akkor te miért nem ismered az enyémet, baszd meg? - sziszeg dühödten, a szeplői egészen kifehérednek. Csak köpi a nyúlós szavakat: - Neked kellene az “okos sütinek” lenned, nem? Mit vágjak még a fejedhez? Mit mondjak még azért, hogy felfogd, egyedül te kellesz? Mit-
Megakad, de a tekintete villan; felkuncog, hisztérikusan, aztán beharapja az ajkait. Kéjesen dörgölőzik Edhez, a korlátnak szorítva, és kampós vigyorral markol az ingébe. Ed egész testében megfeszül, az orrcimpái dühtől remegnek.
- Tudom már - dorombol Oswald halkan, és a szavaiból könyörtelen élvezet csöpög -, elmondok neked egy kis sztorit. Nagyon vicces lesz. - Lábujjhegyre áll, nyelvével végigszánt Ed nyakán, aki sötéten mered le rá. Oswald gyönyöre teljes, amikor Ed alsó ajka reszketni kezd. - Képzeld csak el, hol jártam tegnap este! Van egy frankó kis buzibár a kikötőnél, voltál már ott? Nem, gondolom. Hát, én egy időben soook-sok éjszakát eltöltöttem ott, különös tekintettel a klotyókra. Szép fények, szép faszok, tudod, hogy megy ez.
Ed rámarkol a csuklójára, és azzal a lendülettel az íróasztalnak taszítja.
Oswald felszisszent, amikor az éles sarok a derekába váj, aztán a hang megakad a torkában, mert Ed felkapja a mellkasánál fogva és durván az asztallapra löki. Nem söpri le a vizsgaidőszak martalékait, Oswald jegyzeteken, füzeteken és enciklopédiákon hever, lábai terpeszbe kényszerítve, két keze Ed ujjainak hűvös bilincsében a mellkasuk közé szorulva. Ed zihál, és az ajkába mar, csak egy pillanatra, és elszakítja magát tőle.
Oswald felnyögve fűzi a lábait a derekára, hogy hergelje. Kitartóan búg tovább, mélyülten rekedt hangon, egészen Ed képébe kígyózva:
- Volt ott egy srác, nagyon édes volt. Rám mozdult. A keze a combomon, szinte rám mászott, és meghívott egy italra. - Felsóhajt, és lehunyja a szemét, mintha felidézné magában a fiú arcát. Bájosan leheli: - Csodás szája volt, mondom tuti úgy szop, mint az álom.
Ed szorosabban tép a csuklójába, és csattanva vágja le őket az asztalra. Mereven állja a pillantását, az arcscsontjain feszül a fakó bőr és megrándul. Oswald vigyora ferdén kúszik feljebb.
- Nyugi, Eddie, még el sem mondtam a legjobb részt. - Előre hajol, ajkai nem érik az övét, ahogy közéjük suttog: - Akarod hallani, hm?
Ed továbbra sem szólal meg, de mintha biccentene, aprón borzongva; talán csak a cikázó idegei villannak fel újra. A szemei hideg tűzzel égnek, zilált fogai egymásnak koccannak, ahogy újabb és újabb korty levegőért kap.
Oswald lehalkítja a hangját, és szinte felköpi a szavakat:
- Nem voltam rá képes. Kurvára nem voltam rá képes, mert nem te voltál az.
Ed ekkor megtörik, és kifulladva vihogni kezd. Elereszti a csontos csuklókat, az asztalra támaszkodik a csípő mellett. A feje előre bukik, kókadtan, vállai szaporán rázkódnak. Azt sziszegi aztán, Oswald ölébe bámulva, fenyegető éllel:
- Mondd, hogy az enyém vagy.
- A tiéd vagyok.
- Egyedül az enyém. Így van?
- Tudod, hogy igen.
Ed bólint, fojtottan, és a szemüveg lencséje felett kapja rá a pillantását. A fogai szabálytalanul fénylenek.
- Azt tehetek veled, amit csak akarok? Mondd ki. Mondd a szemembe.
Oswald jobbjával a borostás állra markol, és felhúzza magához. Ed nem ellenkezik. Oswald elnézi még, szelídülve, mielőtt összefonja a tekintetüket és azt súgja hűvösen:
- Akkor kurva jól figyelj. Azt teszel velem, Edward Nygma, amit csak akarsz, és én ugyanúgy akarni fogom, mert te vagy az egyetlen ember, akinek eltűrök mindent. Felfogtad?
Ed szemében éhes fény gyúl, vonásai mintha átformálnák; az arcán téboly, az arcán vágy és viszály és gyűlölet martaléka, aztán hirtelen mozdul, és Oswald megrezzen.
Ed a dzsekibe tép, lerángatja róla és a sarokba vágja. Körömmel szaggat aztán a pólójába, a szegecsek egymásnak koccannak és a nyakához gyűrődnek, mielőtt Ed egy mozdulattal megszabadítaná tőle. Megáll, tanácstalanul, míg Oswald elnehezülten lélegezve közelebb bújik, az ölüket simítva, és óvatosan fürkészi az arcát.
Ed felnyög, gyomorból, és úgy karmolja le róla a nadrágot, mintha a bőrét nyúzná. Feltárul az alsónadrág; ugyanaz a fekete selyem, ami a videóban szerepelt, és Ed pillantása gyilkolni tudna, amikor meglátja. Oswald elégedetten csettint, és megfeszült nyakkal szűköl fel, amikor Ed a fogaival mar belé; hűs lélegzete Oswald meztelen ölében vacog. A saját nadrágjához nyúl, lefejtve magáról a nehéz övet, és egy mozdulattal a térdéig gyűri a ruháit.
Aztán felegyenesedik; az arca kifejezéstelen.
A merevedése Oswald combjához tapad, az öv a kezében. A fémcsat fénylik, és a bőr üresen huppan, amikor két öklébe szorítva megrántja.
- Meg fogsz ütni, baby? - duruzsolja Oswald. Ed sötéten vicsorog.
Az ujjak a torkán, az állkapcsán. Ed rászorít, hogy a száját nyissa, a körmeit a bőrébe mélyesztve közel hajol; fogai jegesen villannak, amikor az övet Oswald fogai közé szorítja, és csomóban meghúzza a tarkóján. Oswald nyögve harap a bőrre, az íze fémes a szájában, és nem ellenkezik, amikor Ed a mellkasára tenyerelve hátralöki.
A füzetek spirálja, a szétszóródó tollak szára tompa nyomás a koponyáján, a lapockáján, és szisszenve szorosra zárja a szemét. Ed az íróasztal fiókját feltépve matat, amit Oswald nem lát, csak az orrán fújtatva vár, aztán zacskó reccsen és a lábai fájdalmasan széles terpeszbe feszülnek.
Oswald félmerev, amikor Ed ceremóniátlanul, egyetlen könyörtelen mozdulattal hatol belé, és ő megvonaglik és hörögve rivall, amennyire az öv engedi, lábfeje rúgva nyúlik túl az asztalon. Ed tenyere felforrósodik a mellkasán, ahogy egyből mozogni kezd, ritmustalan vágtában bassza, a combjai az asztal lapjának csapódva, árkokat hagyva, és a húsuk nyersen csattan és csattan.
Oswald szűkölve hajlítja ívbe a hátát, kapaszkodóért a korlátba és az asztalba vájja a körmeit. Mozdít a csípőjén, amire Ed rekedt, elégedetlen kuncogással felel. Az ujjait újra Oswald nyakára fűzi, egyre fojtva, míg Oswald elmosódva fulladni nem kezd, és megfeszül alatta egy heves hullámban, és a szája sarka vigyorra rebben, amikor kihívóan felbámul rá.
Abba ne merd hagyni.
Ed szárazon liheg és gyorsul, a düh a szemében egyre forr. Szabad kezével végigkarmol Oswald mellkasán, felszántva a vágás varjait, az égetett sebet. Oswald rekedten vonyít fel,  a szeme sarkában könnyek. Ed forró benne és feszítő. Fuldokló vigyora rándulva kúszik magasabbra az arcán, és a nyaka megbicsaklik, ahogy feltárva hátrafeszíti. A szeme előtt csillagok gyúlnak fehéren villódzva, és egy pillanatra mintha kilökné magából a saját elméje.
Ed hirtelen élvez, döbbent üvöltéssel; ujjai kifulladtan, rajtakapottan rebbennek el Oswald bőréről.
A csend lélegzetvesztett.
Kicsusszan belőle, tétova léptekkel, és a párás lencsék mögül bámul le rá, ahogy ott hever reszketve, védtelenül, és Ed a hajánál fogva felhúzza magához.
- Nem mehetsz el, ne nyúlj magadhoz - veti oda szenvtelenül, amikor megszabadítja az övtől. Oswald szája sarkán csordult nyál, a kézfejével keni össze a legördülő könnyekkel; az arca maszatos és sápadt, a tekintete üveges, amikor visszabámul rá. - Tudod, miért csináltam? Tudod, miért kaptad?
Oswald levegőtlenül göcög fel, és felveti a fejét.
- És te tudod - krákogja -, hogy miért hagytam?



Ed ágyán hevernek; Ed a hátán, mozdulatlanul és fegyelmezetten, Oswald pedig a mellkasán fekszik - ő egészen meztelen, a flanelingtől eltekintve, amit Ed a vállaira terített.
Amíg nem szólalnak meg, minden rendben. Ed mellkasa emelkedik és süllyed, Oswald feloldozásként fogad minden  lélegzetvételt, szavak nélkül nem válnak váddá.
Még magában érzi a fiút - szaggató, száraz fájdalom és üresség, ahol benne mozgott, visszavezetné magába, csak hogy kitöltse újra, akkor is, ha a szeme könnybe lábad tőle, ha most sajog és kielégületlen. Minden kis idegvéződés benne csupasz és nyers, és Ed közele cikázik az ereiben.
Ha ő most eltűnne (nem lépne le, arra képtelen), ha szétfoszlana a semmiben, ottmaradnának a fájó fognyomok Ed övén és a testén a sebek, és Oswald a legszívesebben megvérezné, föltépve az ereket, amik érte lüktetnek; egy luminollal kimutatható szerelem.
Ed nem ér hozzá. A kezeit maga mellett tartja, a matracnak szorítva, és a vekker: tikk és takk, egy elbaszott másodperc és még egy, ha Oswald nem lenne az életében, az olyan egyszerű lenne, nem? Tikk-takk, most a szétrombolt asztalnál ülhetne, és tanulhatná a jegyzeteket, amiket Oswald vergődése és verejtéke bizonyára tönkretett.
- Tudod… - mondja; megszólal, mert ő mindig olyan volt, ő mindig túlrohant a határokon (aztán tönkretették a lábát, és nem tudott futni többé) - Tudod - azt mondja -, szinte már elvárom tőled, hogy kiértékeld a menetet.  
Ed puhán felnevet. Csak egy szusszanás, heh, de Oswald  közelebb törleszkedik, a szívéhez préselve a fejét, igen, ez a nevetés csak az enyém, add nekem, az enyém lehet?
- Mondd csak, Eddie - kérdezi -, nem tarthatnálak meg?
Ed a fejét félrehajtva néz le rá. Oswald ott tartja a fejét a mellkasán. Ed még mindig nem ér hozzá, de ráfúj, hogy a pihés, fekete tincsek megrebbenjenek, és aztán nem bírja tovább, belemarkol Oswald hajába, és puha csókot ad a homlokára.
- Ez nem olyan egyszerű - mondja rekedten.
- Mi nehezíti meg?
- Mi ketten.  
- De idáig is ketten voltunk - erősködik Oswald. - Csak mi ketten a világ ellen, nem? - Ed arcát a kezébe veszi, úgy hajol fölé. - Fölgyújtanám érted ezt a kurva várost - leheli, ahogy a tekintete a fiú vonásain cikázik. - És ha elégne, nem maradna senki más, csakis mi ketten. Akarnád? Akarod? Esküszöm, megteszem érted.
Ed megcsókolja, de a csók rövid és szomorú. Oswald egy egészen kicsit belehal, ahogy az ajkaik találkoznak.
Nincs erő a tagjaiban, ahogy Ed - csak óvatosan - a hátára hengeríti, ahogy fölé fordul, könyéken támaszkodva és térden. Így néz rajta végig, és Oswald azt kívánja, bár lelátna húsig.
A tincsek ziláltan előre esnek. Ed megint megcsókolja, megint csak egy pillanatra, és a szokatlan borosta karcolja, aztán Ed hátraül a sarkaira.
Oswald kiterítve elé - felkínálva - mint a leölt vadállat.
- Egész életemben - mondja lassan Ed - két dolog akartam lenni igazán. Az egyik, helyszínelő vagy halottkém, esély szerint, persze az utóbbit már nem így nevezik… és ezt el fogom érni. - A pillantása az íróasztalra rebben, és beleegyezően pislog magának, aztán visszatér a tekintete Oswaldra. A fejét félrehajtja. - A másik dolog, ami mindig lenni akartam: valakinek a fiúja. Annyit álmodoztam róla, és ugyanúgy, mint a szakmámmal kapcsolatban… a meggyőződésemmé vált, hogy menni fog, hogy a legjobb leszek benne, utolérhetetlen, és most nézz ránk.
- Ez nem egy verseny… - kezdi Oswald, és Ed vakkant:
- Attól még vesztésre állunk, a fenébe.
Oswald hagyja, hogy a szavak visszacsúszanak a torkába. A nyelvét a szájpadlásnak tapasztva kivárja, hogy Ed figyelme ismét az övé legyen. A fiú savósápadt; a gondolatai cikáznak, Oswald látja rajta, és nem tudja, mikor aludhatott utoljára, igazából - és a felismerés egy ütés - fogalma sincs róla, hogy teltek a napjai, nem csak az a másfél, hanem a többi, amit együtt töltöttek, előtte. Mikor kérdezte?
- Gondolkoznom kell - hadarja Ed, és Oswald megtámaszkodik maga mögött.
- Igen, mindkettőnknek kéne, és döntéseket hozni és szabályokat fektetni, satöbbi, de mi az, amit szeretnél?
Ed elnyílt ajkakkal néz félre, szinte komikus a fintor, a döntés pedig hirtelen:
- Rágyújtani. Volna kedved?
Oswald nem mondja ki: amíg veled lehetek.


Felveszi a földről az alsógatyát, fölhúzza, és a széktámlában megkapaszkodva áll talpra. A pánik pillanatnyi: a jobb combja elzsibbadt, a csonka térd megbicsaklik alatta, lehúzza a saját súlya, és meg kell fogódzkodnia. A derekán még a kemény asztallap fájdalma, ahogy Ed minden lökéssel nekivágta, újra és újra.
Az inget nyitva hagyja, és úgy követi Edet a tűzlépcsőre, aki a földről fölvesz egy befőttesüveget.
Csurig van csikkekkel.
Oswald üres elégtételt érez.
Ed lerakja a rácsokra, és a farzsebéből előhúz egy gyűrt dobozt. Három szál van benne, Oswald választ egyet.
Amúgy itt ment tönkre minden. A tűzlépcsőn ültek, és Oswald fecsegett. Az ismétlés bizonyára nem véletlen. Ed felhúzott térdekkel dől a korlátnak, Oswald mellé húzódik és a vállára hanyatlik. Amíg még megteheti, nem hajlandó egy pillanatot sem úgy tölteni, hogy ne érne hozzá.
Viharszínű a délután, az ég elborult és sötét.
A vizsgaidőszak visszavonhatatlan, a háztömbben az ablaknégyzetek mind ragyognak.
Talán Oswald megoldja, hogy Ed mindkét álmát szétcsessze, hogy csak az idejét veszítse vele.
Ed rágyújt, és a lángok megfestik a vonásait. Ez a fiú arca, akiért Oswald hajlandó lenne tönkretenni magát, és kettejüket, és ami jelentőségteljesebb - magát, Edet.
Ed felfújja a füstöt, és ahogy szétfoszlik, kijelenti:
- Ezt szeretném.
A szabad kezébe veszi Oswaldét; az ő tenyere nyirkos és hideg, Ed remeg.
- Ezt… - ismétli Ed. - Minket, hogy csak… Hogy csak rágyújtsunk, és fogd a kezem, és ezeket a pillanatokat akarom, amiket együtt töltünk, a csókjaidat és a vicceidet és hogy kizárólagosan a magaménak tudhassalak téged, akarom… Mindenedet és mindent, de nem egyben. Úgy nem megy. Külön-külön oké, és részletekben… - A hangja elcsuklik, és vigyorogva kijelenti: - Mi YouTube videó vagyunk. Nem egész estés mozi. Azt nem lehet bírni.
Oswald kiengedi a füstöt, és figyel erre az egyetlen-egy lélegzetre, hogy ne köhögjön bele és ne nyelje el, mert ennyin múlhat minden.
- Ha a hasonlatoknál maradunk - mondja rekedten -, akkor mi vagyunk a legjobb baszott videó az egész website-on. Valamint: lejátszási lista. Létezik.
Ed lehunyja a szemét. Kiélvezi a füstöt, úgy ízlelgeti, mint Oswald jelenlétét, aztán végignyal az ajkain, csak, hogy erőt merítsen.
- Ha ezt elszívtuk - mondja, és a szálat vakon föltartja -, akkor meg foglak kérni rá, hogy hagyj magamra.
- Persze. Oké. - Oswald köszörül a torkán. - Kikísérsz? Csak az ajtóig.
- Naná, Ozzie, nem doblak ki.
Ez a legkegyetlenebb benne: a parázs elhamvad, és ők nem.


Feljutni a galériára - összeszedni a cuccokat - felöltözködni; ezek a lépések, amiknek meg kell történnie, és amiket Ed figyelemmel követ. A dzsekit tartja neki, és ahogy Oswald belebújik, átöleli.
A flanelinget nem vette le. Ed nem engedte.
Hátulról átkarolva ringatja őt, inganak, mint a részegek, és Oswald dúdolni kezd; a dallam pontos, de a hangja tompa, Ed elesetten kuncog rajta.
Aztán lépcsőfokról-lépcsőfokra távolodnak, hiába van az, hogy Ed előtte megy, mert aztán feltárja neki az ajtót, és Oswald még körbenéz a dohos, szürke odúban, mint Ádám a rohadt kiűzetésnél a Paradicsomban.
- Szóval - mondja -, látlak még?
- Igen. Megígérem. De nekem most tényleg…
Oswald csak a fejét rázza, és Ed elhallgat.
- Jó, ühh… mulatást.
Ügyetlenül megveregeti a mellkasát; a vállát akarná, de nincs ereje felnyúlni hozzá.
Ed lehajol hozzá, az ajtókeretbe kapaszkodva, és megcsókolja. Hihetetlen, de már megint ügyetlen - az ajkai túl feszesek, túl követelődző és túl heves, és Oswald imádja érte.
Ilyen csókokat az emberek először váltanak, és nem utoljára.
- Szia - suttogja az ajkaira.
- Szia, Ozzie.
- Viszlát.


The_Legendary_Pink_Dots_-_True_Love.mp3 ♫


Forró víz csobog a pazar rézkádba, és a pára felhőként csap fel a nyirkos csempékre. Oswald telefonjáról zene szól, könyörgő, vágyódó szavak és feszített dallam, és Oswald újra dúdolni kezd, míg lehajolva fel nem szisszen. Szenvedve szabadul meg a ruháitól, minden tagjában figyelmeztető fájdalom lüktet és a zsibbadt bizsergés nem múlik.
Az űr felszakad benne, a mellkasában tágul. A ruháit gyűrődve szórja szét, és grimaszolva beleereszkedik a kádba. A víz mélylila a vadszedres fürdőbombától, és vékony habörvények ölelik körbe.
Mélyen sóhajtva dől hátra, csücsörítve ereszti ki a levegőt.
A víz halkan locsog.
Nyakig mélyül, bal lábfejével a csapba fogódzkodva. A feje előrebukik, a szeptum vége a vízben, és Oswald buborékokat prüszköl. Ed újra beleszövi magát a gondolataiba; egy reszketeg kis villanással kezdődik, ahogy fölé borul az ágyban szex után, és keserű kis csókra hajol. A kép kimerevedik, továbbpörög; laterna magica.
Az idő megnyúlik. Oswald képzeletben újra az asztalon, a könyveknek csapva, és a fájdalom felerősödik, sóvárgóan mar a gyomrába. A nyelve szárazon tapad a szájpadlásának, a bőrszíj és a cigaretta íze keserű pernye. A víz alatt a száját tátja, hogy elmossa, aztán előbukik és szökőkútként köpi egy finom ívben.
A lábujjaival elzárja a csapot, feljebb kucorodik. A víz a peremet éri, kortyonként fröccsen ki a hajópadlóra.
Oswald elmerengve futtatja végig az ujjbegyeit a hasán, az ágyékán, a combokon. A vágya békétlen zúgás a koponyája mélyén, törött rádió egy elfeledett frekcvencián.
Megemeli a csípőjét. Cirógatja magát, hunyt szemmel, arról fantáziálva, hogy az ujjai megnyúltak, csontosak; a keze most Edé. A lélegzete az övé, a torkában érzi. Noszogatva nyög fel, fogak közt szűrt, elesett kis gyerünk csupán; a kezdődő merevedésére markol, próbaképpen ránt párat. A bőre nem elég érdes, savmarta. A képzelet szertefoszlik. Gyűrűbe fűzi az ujjait a farka hegyén, várakozón, és a szabad kezével a fenekéig kúszik.
Nem elég.
Habozik, mielőtt magába mélyülne, tétova mutatóujjal; azonnal felszisszent, homorú háttal feszülve, tarkója hátracsuklik a kád peremén. Ed mintha még benne lüktetne, a felsértett húsba kapaszkodva, forrón és követelőzve. A combja fájdalommal felel, a langyossá hűlt víz előfesti az asztal horzsolásait. Az ajkába harap, halkan nyüszítve, és a középső ujjával csatlakozik.
Csuklói egyidőben mozdulnak. A csapra fonódó lába lúdbőrözve zsibbad, a fürdővíz tovább loccsan, és Oswald hangja új erőre kap az öv nélkül. Szabadon nyögheti fel Ed nevét a torkából, újra és újra, az ujjak szapora ütemét követve.
A fantázia visszatér: Ed sziluettje a csukott szemhéján, a lábai között feszítve, a torkán fantomtenyér fojtása. Oswald zihálva nevet fel, száraz tébollyal, és érzi, hogy az inger végigcikázik a testén és a gyönyör édes görcsbe rántja.
A sperma a vízbe csöppen, és Oswald kihúzza az ujjait. Kifulladva veti át a könyökét a peremen és nyúlik el kádban, visszaeresztve a lábát. Ragacsos ujjával örvényeket fest, lustán keringve. Csavart aljuk nem bukik a felszín alá.
Csak akkor mozdul újra, amikor a fogai egymásnak koccannak a szederszín vízben.


458 likes        2 h
oswald_cobblepot 2:04. jóccakselfie ✨ #imdone #goodnight #bedhair #selfie #nomakeup #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot


A saját ágyban ébredni, csillapodva: megváltás.
Az első percekben képes elfeledni, hogy már egy hete nem aludhatott Ed mellett. Begubózza magát a síkos paplanba, és felsandít a beszűrődő fénysávokra. Puhák és fehérek: délutániak. A dohos levegőben porcsillagok, a redőnylapok között madarak árnya.
A felismerés döbbent bűntudat: tegnap nem töltötte meg az etetőt.
Oswald kiszáradva nyekken, és a takarógubót ölelve botorkál ki az ágyból.
Egy pillanat alatt történik. Zsibbadt lábai megcsuklanak alatta, és a térdeire zuhan, jobbjában felvillan a fájdalom és ő nyúzottan megvonaglik. Kitépi magát a fekete selyemből, undorodva a sarokba csapja, és két könyökkel támaszkodva felkecmereg.
Értelmetlen szavakat sziszeg, és feljebb rángatja az alvópólót a vállain. Felhúzza a redőnyt (a fény sérti a szemét: szorosra zárja őket, és újra hördül). A franciaablakot tárva forró, szenes levegő ömlik be, és Oswald mezítláb csattog ki az erkélyre.
A szárnyak szétrebbennek. A bátrabb madarak csak a korlátig röppennek, és toporogva felsorakoznak a napsütötte vason. Oswald feléjük szipog.
- ‘reggelt, pöcsök.
Az erkély sarkában a madáreledeles doboz, Oswald felemeli és gyanakodva megrázza. Pár mag koppan csak az alján, amit most felpúpoz az etetőben. Az esőkakukk meg se várja, hogy Oswald végezzen, elsuhan a válla felett és csipegetni kezd.
Oswald horkanva röhög, és mutatóujjával puhán végigsimít a kakukk hátán.


Vállig merül a szennyestartóba. Egy foltos póló és két pár halálfejes zokni alatt az ujjai plüsscsőrbe akadnak és a körmének műanyagszemek koccannak: Oswald visszanyeli a levegőt, amikor teljes pánikban kiszabadítja a pingvint a kosárból.
- Basszameg - morogja, és bocsánatkérően megpaskolja a szárnyát. - Nehari.
A fürdőszobába viszi, szinte az ölében babusgatja. A mosdókagylóba vizet ereszt, és nekilát, hogy kézzel és levendulás szappannal kimossa belőle a szennyes áporodott füstszagát. A pingvin megbillenve rámered, és Oswald a fejét csutakolva annyit motyog:
- Ne ítélj el.


Felöltözködik, nagy nehezen. Egyszerű, kopott fenekű farmergatyát húz és fekete trikót, a nyakában szegecses ezüstlánc. Megválogatja a gyűrűit, és szemceruzával hangsúlyozza a karikákat a szemei alatt. A szemöldökét vadabbul húzza ki, mint szokta; szenesek és magasan íveltek. Az arccsontjait nincs kedve kiemelni. A csipkés szeptumot lecseréli egy vastagabb darabra, közepén apró gyöngy.
Magára vicsorog a díszes tükörben, a felső ajkát húzva.


A kölnije fojtó felhőként követi a konyhába. Reggelire epres vodka, ünnepélyesen a mattfekete bögrébe töltve, bakancsban kuporogva a pulton. Reményvesztetten karmol a legközelebbi szekrénybe, és bekukucskál: egy viseletes doboz Cap’n Crunch mered vissza rá, és Oswald csak egy pillanatra gondol bele, hogy mi lenne, ha a vodkába szórná a pelyhet.


Nem vesz pulcsit. Úgyse megy messzire. A műanyag hátizsákba szórja a cuccait, rendszertelenül, a liftajtóból még kétszer kell visszacaplatnia.
Először a bankkártyáját hagyja a lakásban.
Másodszorra a fülhallgatóját.
Harmadszorra a türelmét.


Kopogás nélkül ront be, ahogyan szokott. Az ajtót óvatosan ereszti be maga után, hallgatózva csitítja a nyikorgást: a csend szinte levegőtlenül feszül meg a hallban. Az utolsó centin Oswald bebassza az ajtót, és elbődül:
- Helló!
Barbara bágyadtan visszahörög a nappali irányából:
- Ne üvölts, alszom.
Oswald horkantva rázza le a bakancsáról a latyakot, és a hang felé veti magát. Barbarát az ablak felőli kanapén találja elnyúlva, egy szál rózsaszín csipketangában és széles napszemüvegben. Ha felé is néz, a sötét lencsék nem mutatják; Oswald közelebb bukdácsol, és Barbara lábait felhajtva a kanapé szélére fészkeli magát. Barbara mordulva lerázza a kezeit a vádlijáról, és az ölébe pakolja magát.
Oswald végigméri, és megszólal:
- Ideje lenne borotválkozni, nem?
- Fulladj bele a nyelvedbe.
- Egy kibaszott kaktusz vagy.
Barbara válaszul Oswald ágyékába vájja a sarkát, és elégedetten röhög, amikor a fiú felnyekken. Kényelmesen mocorog aztán, és cuppant felé.
- Hogy van a kedvenc buzim?
- Eee, faszán. És te, Barbie?
Barbara fintorog.
- Szétcsapva. De már élek. - Felnyúl, és a kézfejét a homlokára simítja. - Tegnap volt évfordulónk.
- Jóól meg… ünnepeltétek?
A lány felhorkant.
- Francot. Egyedül ittam. Renee nem jött haza.
- Hát, az fos.
- Az együttérzésed lehengerel. - Megrántja a vállait. - Nem érdekel. Amúgy, miért jöttél?
Barbara megkérdezi. Barbara ismeri őt, tudja, hogy mindennek oka van.


Minden tettednek és minden szavadnak célja van, és én ezt unom… nekem ez fáj.


Oswald csücsörítve rázza a fejét; talán válaszul, talán, hogy elhessegesse Ed hangját. A karfára támaszkodik, állát a tenyerébe illesztve, és úgy motyogja duzzogva:
- Mit tudom én. Csak csináljunk valamit.
Barbara felvonja a szemöldökét.
- Gyereket?
- Te aztán kurvára kétségbe lehetsz esve.
- Francokat! - Barbara felpattan; a talpai csattannak a parkettán, és szinte letépi a napszemüveget az orrnyergéről. A szárával Oswaldra bök, vádlóan. - Oké, cicafiú, mi a terv?
- Collab?
- Tökmindegy. - Végignéz magán, karjait összeszorítja, hogy kiemelje csupasz melleit. Megbillenti a vállait, örülve az adottságainak, és Oswaldra vigyorog. - Fel kell öltöznöm hozzá?
- Könyörgök.
Barbara lemondóan legyintve ellöki magát a kanapéról, és a hálószoba irányába billeg.
- Ünneprontó.
Oswald magára marad. Keresztbe emeli a lábait, és előkotorja a friss doboz cigarettáját. Cserepes ajkai közé illeszt egy szálat, és a bakancsával közelebb húzza a hamutartót a dohányzóasztalról. A kristálytálka üres, felragyog a napfényben.
Kattan a vihargyújtó, és Oswald jólesően tüdőzi le az első korty füstöt. Az orrán ereszti ki, lassan, hogy szinte csak hömpölyögjön. Egészen ráfeledkezik, és riadtan megugrik, amikor megérzi a kislány jelenlétét.
Tudnia kéne, mi a neve. Barbara többször említette, amikor itt járt, de sose figyelt rá igazán. Most, ahogy ott áll, mocsárzöld pulcsiban és földes farmerben, a csupakóc réztincsekkel, és csak bámul rá, sápadtan - Oswald egészen kizökken.
- Szia? - köszön bizalmatlanul, és megpróbálkozik egy félig barátságos fintorral.
A kislány nem köszön vissza; felemeli a kezében a spriccelőt, és szenvtelenül telibefújja Oswaldot valami éles szagú védőszerrel. Oswald kiköp, és felüvöltve széttárja a kezeit. A cigarettacsikk szűrőig ázott az ujjai közt.
- Nem dohányozhatsz idebent - közli a lány szemrehányó nyugalommal, és oldalra bök a fejével. - A füst ártalmas a növényekre. Elveszíthetik a leveleiket, és gátolja a fotoszintézist, amitől nem nőnek majd.
Oswald azon kapja magát, hogy képtelen visszavágni. Nagyon lassan, óvatosan ereszti le a kezeit, és úgy ejti a csikket a táska szájába, mintha pisztolyt eresztene a földre. A lány elégedetten, mosolytalanul bólint, és Oswald háta mögött elsétálva nekiáll, hogy a fegyverét rendeltetésszerűen használva a virágokat is lespriccelje.
Oswald szinte kétségbeesetten mered a háló irányába, remélve, hogy Barbara hamarosan visszatér. Mintha csak ő idézte volna meg, Barbara valóban megjelenik a boltív alatt: fehér ujjatlan blúzt és tengerészkék szoknyát húzott, és mindkét kezében brandysüvegeket lóbál.
- The party won’t start ‘till I walk in - dalolja. - Miért vagy már megint büdös?


Never Have I Ever with  xXxThEpEnGuInxXx #Queenguin | QueenBee


A konyhába költöztetik a kamerát, és leülnek a fényűző óraablakkal szemben. A fények pasztellpuhák, a kontraszt halvány. Barbara feles poharakat koccant mindkettejük elé, és a lencsébe hunyorogva lecsavarja az egyik brandy kupakját.
- Azoknak, akiknek nincsen szociális élete - kezdi csilingelve, ahogy csurig tölti a poharakat -, röviden: az Én még soha… annyiból áll, hogy egymás után mindketten mondunk valamit, amit soha nem csináltunk, elviekben, és haaa a másik igen, tehát nem igaz rá, akkor iszik egy shotot. Vagy ha az illető hazudott, ő is.
- Ezt a kevésbé kemények úgy csinálják, hogy leeresztik egy ujjukat - szúrja közbe Oswald és felkönyökölve prezentálja a módszert, mire Barbara a kamerába fintorog.
- De mi hardcore-ok vagyunk, szóval iszunk. - Közelebb csikorgatja a széket, és a füle mögé tűr pár rakoncátlan tincset. Oswaldra néz aztán, várakozón. - Kezded?
- Aha. - Oswald a felesre fűzi az ujjait, és a nyelvét a fogához illesztve gondolkozik. - Oké. Öö. Én még soha… nem röhögtem ki a partneremet, ha béna volt szex közben.
Barbara biggyeszt, és megadóan felhajtja a brandyt. Míg újratölt, kétkedve mered Oswaldra. A kamera rögzíti azt is, ahogy szinte levágja az üveget maga mellé.
- Most hazudsz?
- Nem. Ha szar volt, akkor max bőgni volt kedvem, nem röhögni.
- Háh!
- Te jössz.
- Én mééég... sosem csináltam szexvideót.
Oswald morgolódva sóhajt. Az első alkalmukra gondol; “Ugye kamerára vehetem?”. Hülye barom. Már akkor úgy feküdt alatta kiterítve, mint egy kibaszott trófea, lenyúzott bőre kifeszítve és a tekintete üveg, engedte, hogy Ed végigheverjen rajta és irányítsa a mozdulatait, hozzá igazodott és hozzá simult, a kezdetektől fogva megengedve neki mindent, amit csak akart.
Oswald iszik, Barbara nem. A lány arca felragyog, és csúfolódó “úúúh” sikollyal közelebb törleszkedik.
- Hallani akarom.
Oswald torkában megszorul a brandy. Összeszorítja a száját, és a fejét rázza.
- Nincs az az isten - leheli, és sürgetően hadonászik a kezeivel. - Tölts és mondjad.
- Naa, nem tudtam, hogy a másik Tube sztárja is vagy - biggyeszt Barbara, és engedelmesen újratölti a poharat.
- PornHubon van - száll be Oswald elgyengülve, és a körmeit az üvegnek kocogtatja. - Na?
- Még soha nem csináltam centrifugázó mosógépen.
Barbara brandyje egy csapásra eltűnik, és Oswald csak mered rá, megütközve.
- Azt meg mégis minek… - Elharapja a mondatot. - Aaaa.
- Ha nagy leszel, majd elmondom.
- Felfogtam.
Barbara komolyan a lencsébe mered, és a kamerába bök.
- Lányok, ne hagyjátok ki.
- Köszönjük, ez építő volt. Oké, én még soha nem csináltam análisan. - Oswald hosszasan bámul a nézőkre, megkövült vonásokkal, aztán megtörik és röhögve a szájába dönti a brandyt.
Szinte az egészet visszaköpi az asztalra, amikor Barbara követi a példáját. A lány sikítva tartja a tenyerét Oswald álla alá, hogy felfogja a maradékot, ami az ajkairól csöpög, és hisztérikusan nevetni kezd.
- Ne pazarold, drága volt!
- Mi a kénköves pokol, Barbara Kean? - fullad Oswald, és a tenyerébe temeti az arcát. - Mikor?
- Durvák voltak azok a gimis évek. Komolyan nem emlékszel?
- Hát merem remélni, nem velem volt!
- Várj, akkor mindjárt, öö… még soha nem nyitott rám a folyosófelügyelő szex közben. - Barbara már nem vesződik a poharakkal: mélyen néz Oswald szemébe, amíg a nyakánál fogva meghúzza az üveget, és Oswald ajkai elnyílnak.
- Basznád meg.
- Megtettem. Öltöző, harmadéves döntő után.
- Jó volt?
Barbara vállat ránt, a hajába túr.
- Csapatkapitányhoz képest, eeeeh, elment. Ne irigyelj.
- Nem teszem.
- Tudom, hogy neked is bejött. Smároltatok, nem?
Oswald rácsap a lány karjára, némán üzenve, tereljük a témát. Az asztal alá hajolva előbányássza a másik üveget, és lecsavarja róla a kupakot. A tenyerével arrébb sodorja a felespoharakat, és kihívóan mered Barbarára.
- Játsszunk nagyban. Én jövök. - Csettint, aztán ördögi vigyor terül szét az arcán. - Még sosem zavart meg közben egy zsaru, hogy megkérdezze, minden oké-e.
Egymásra néznek, mozdulatlanul. Barbara felsóhajt:
- Tényleg?
- Szarok vagyunk. Túlbecsültelek.
- Ha-ha, rendben. Lássuk, mm… - A lány felvonja a szemöldökét, és jelentőségteljesen végigfuttatja a tekintetét Oswaldon. Kissé már összemossa a szavakat, ahogy a képébe leheli: - Még sosem csináltam egy másik youtuberrel.
Oswald a szemét forgatja, és a fogának koccantja az üveg száját.
- Szemét dög.
Megemeli a brandyt, és kortyol. A kezei habozva remegnek, aztán iszik újra, újra, újra és újra. Minden alkalomra egyet, hálával adózva értük, ahogy újraélednek az emlékezetében. Barbara csak nevet, hangtalanul kuncogva, és közbeszúrja:
- Ennyivel, vagy ennyiszer?
- Ennyiszer - köpi Oswald, és elkínzottan felszipog. Mintha a kameráról is elfeledkezne, végigfuttatja az ujjait a tincsein, és az asztallapra nyúlva a könyökére támasztja az állát. A gyomrában gombócba rándul az ital. Azt motyogja: - Eden kívül nincsen más.
- Aww, nyuszifülem. - Barbara erővel megpaskolja a vállát, mintha ellenőrizné, él-e még, és kéjencen kijelenti: - Totál odavagy érte.
Oswald prüszköl, és lehunyja a szemeit.
- Még szép, láttad már a srácot?
- Hát, nem az esetem…
- El a kezekkel.
- Mondom nem az esetem, gyökér.
- Akkor is. Komolyan. - Oswald felsunnyog rá, összevont szemöldökkel. Barbara csücsörít.
- Gondolatban már megvolt valaki, nyugi, nem a te izéd, Ribizlid.
- Riddler.
- Mindegy. - Barbara közelebb kucorodik, úgy suttog: - Az a Jim Gordon srác baromi helyes.
- Ne is merj gondolni rá. - A feje nevetségesen billeg, ahogy az állkapcsa minden szónál mozdul. - Nem illik hozzád. Karó van a seggében.
- Lehetne az ő karója az én...
- La-la-la-la, nem hallak, nem hallak! Édes istenem. Mindegy, hagyjuk, ki jön? Én. Öö. Még sosem vettem el valakinek a szüzességét. Éés hazudtam.
Az ajkai közé dönti a következő adagot, anélkül, hogy elszakadna az asztallaptól. Barbara felhúzza a lábait a székre és törökülésbe fonja őket. Lesütött szemmel kezd el ringatózni és összeszorított szájjal, míg Oswald újabb kérdést sem várva húzza meg az üveget.
Hogy Oswald részeg volna, túlzás; az alkohol most elbágyasztja, és ahelyett, hogy feledtetné vele Ed hiányát, csak felerősíti benne a nyilalló fájdalmat. Ótvar szar ötlet volt a videó, és Oswald iszonyodva mered a forgó kameralencsébe, mintha máris százezrek hallották volna a vallomásait.
Ed azt akarná, hogy ne foglalkozzon vele.
Fish azt akarná, hogy egy szót se szóljon.
Jim azt akarná, hogy vállalja fel.
És ő pedig - ő csak Edet akarja. Ennyire egyszerű. A nyugalmát és a dühét, az érintését, a csókjait, a fogait a nyakán és a szabad perceit, az összeset - a szavait a torkába lehelve és az arcába köpve. A bizonytalanságát, az őrületét, az eszét, szemüveggel és anélkül, ébredés után és lefekvés előtt. A konyhájában, a pultnak támaszkodva. A tetőn, szarrá ázva az esőben, mélyen csókolva. A diákszálló tűzlépcsőjén cigarettázva, a mólón a határait feszegetve, a vidámparkban a rémálmait mesélve. Az összes Edet akarja, akit valaha látott, és az összeset, aki valaha volt. Aki lehetne. Aki lesz. Aki marad, és Oswaldnak kurva mindegy lesz, amíg ő ott lehet.
Telefon csendül, és Barbara megugrik ültében. A mobilja a felvétel képén kívül rezeg az asztalon, és odakap érte. Oswald magára marad a brandyvel, amikor Barbara csicseregve beleszól, visszasurranva a nappaliba.
Oswald gondolatai megakadnak. A kamera tovább forog. Nyöszörögve sóhajt fel, oldalra hengeredve, és - jobb dolog híján - újabb kortyra hajol.


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 1m
brandy + én még soha… = #queenguin collab készülőben. :p @QueenBee, szajhák vagyunk


Barbara visszalibben, éppen akkor, amikor a bejárati ajtó halkan döndül.
Selina slattyog a konyhába, rejtélyes módon kicsattanva üdvözölve mindkettejüket. Selinánál egy telitömött bevásárlózacskó, amit Oswald mellé csap az asztalra, és könyékig mélyül benne. Előkotor pár viseletes pénztárcát, mire Oswald finoman felvonja a szemöldökét: a lány nyelvet nyújt rá, és vállat von.
- Jó kislány - dicséri Barbara, elcsaklizva egy zacskó aszalt barackot a zacskóból.
Rágcsálni kezd, és nyammogva böki oldalba Oswaldot a csípőjével.
- Öltözz, babám, bulizni viszlek.
Oswald nyekeregve nyúlik hátra a széken, és belebandzsít a kamerába.
- Minek?
- Ne hisztizz, te akartál dolgokat csinálni. Tabitha hívott az előbb.
- Ki a tököm az a Tabitha?
- Nem mindegy? - Barbara titokzatosan somolyog. - Egy csomóan lent vannak a Salmagundiban, szólt, hogy csatlakozzunk. Mármint én, de viszlek, mert jó fej vagyok. Csak ne égess le.
- A Salmagundi Szarmagundi, heterók és dubstep.
Barbara újabb barackba harap, és lesújtó pillantással méri végig Oswaldot.
- Ebben jössz?
- Nem megyek.
- Én mehetek? - kérdi Cat, és fölhuppan a konyhapultra. A kezében dobozos tej, az első kortyok fehér bajszot mázoltak az ajka fölé. A pulcsija ujjával törli le.
Oswald rábámul.
- Mennyi vagy, tíz?
Cat kihúzza magát, és torokból sziszeg:
- Senki nem kérdezett, Toszwald. Amúgy tizenhárom vagyok.
- Nem kéne már fellőni a pizsit? Elmúlt hét.
Mielőtt Cat visszavághatna, Barbara rosszallóan felnyög. Drámai mozdulattal az asztalra szórja a barackos zacskót, és Oswald hóna alá nyúlva álló helyzetbe kényszeríti. Oswald bosszúból teljesen elhagyja magát, szinte lafog a lány karjaiban. Barbara pillanatnyi küzdelmet követően megelégeli, és a csempére huppantja; nem sikerül különösebben zavarba hoznia vele Oswaldot, aki hanyatt dől és elterül.
- Nem megyek sehova - ismétli makacsul.
Cat kiröhögi. Felszakít egy doboz savanyúcukrot, és a nyelve hegyét kidugva koncentrál, hátha sikerül arcon találnia velük Oswaldot.
Oswald egy mártír nyugalmával tűr.
Barbara csak mereven bámul le rá, és iszonyodva annyit suttog:
- Miért barátkozom veled?


Amikor Oswald feltápászkodik, a cukrokat rázva a mellkasáról, Barbara már frissen lezuhanyozva kerül elő. Mézillata van és mandula, a sminkje szolid, a haja frissen sütött hullámokban omlik a vállára. Megtorpan Oswald előtt egy rövid, karcsúsított fekete miniruhában. Nem visel melltartót.
- Komolyan, legalább az arcodról mosd le Ivy növényápolóját - könyörög, és párszor végigsimít Oswald felkarján. - Kisminkellek, mint a promra anno, szexi leszel.
- Már szexi vagyok, hagyjál.
- Légyszi. Így nem mutatkozom veled. Gondolj már bele, mit szólna ehhez a pasid?
- Az a nerd anyaszomorító? - szúrja be Cat a pultról, és a székbe kapaszkodva előre dől. Oswald pofákat vág rá, és figyelmeztetően emeli fel a tenyerét.
- Ne merd leszólni a srácot. Kölyök vagy. Azt se tudod, mit jelent egy kapcsolat.
- Igen? - fújja fel magát Cat. - Közlöm veled, hogy nekem is van fiúm. És bármikor szétrúgná a tiéd seggét, ha tudni akarod.
Barbara, megérezvén, hogy Oswald szókincse ezen a ponton valószínűleg nem lesz túl gyermekbarát, a fiúba karol és erőszakkal vonszolja el a fürdőszobába.
Selina még utána fúj, hogy övé maradjon az utolsó szó, aztán szerez magának egy üveg Nutellát, és átsompolyog a nappaliba.


Barbara végül kiemeli Oswald arccsontjait, és még sápadtabbá púderozza a bőrét. Meghosszabbítja a szemceruza vonalát, és mélylila szemhéjpúderrel árnyal. Oswald nem akarja bevallani, hogy tetszik neki, amit lát, így csak fintorog a tükörbe, és elkínzottan felszipog.
Barbara tehát hálátlan kis korcsnak nevezi, és addig spricceli rá az émelyítő Versace parfümjét, amíg Oswald sikeresen ki nem csavarja a kezéből.


Cat eldugta Oswald hátizsákját. Fél órába telik, mire rátalál végül az impozáns nappaliban, és újabb tíz perc, mire Barbarának sikerül lenyugtatnia a kedélyeket, habár egy idő után őszintén nem érdekli - csak kivárta, amíg megunják. A kezeiben a maradék brandyk, alapozónak, és az egyiket bizonytalanul Oswaldra hagyja, hogy azzal legyen elfoglalva.
Oswald engedelmesen kortyol, főképpen azért, hogy visszaszerezze valahogyan az odaveszett életkedvét. Barbarának sikerül indulásra bírnia, de a bejárati ajtóba markolva még visszaszól Catnek:
- Nem kéne leterítenünk neked pár újságpapírt, vagy…?


Oswald már az odaúton hányni akar. A brandyk gyorsan fogynak a kezükben, és Oswald ahelyett, hogy könnyebbnek érezné a lépteit, egyre csak lassul és lassul, jobb lába megadóan csúszik utána a forró betonon. Barbara a fellegekben járva tipeg mellette, a vállait karolva, és megállás nélkül csacsog, dalolászik és nevetgél.
Jelentős részük ugyanaz a színjáték, amit ő művel; csak Barbara profibb.
A torka összeszorul.


Barbara Kean új fényképet töltött fel.
5 perce


jÓKAT ÉRZNK — Oswald Cobblepot társaságában


Tetszik Hozzászólás Megosztom
Ez 89 embernek tetszik.


Barbara egy magas, ébenhajú lány nyakába veti magát. A lány, Oswald csípős megítélése szerint, Renee Montoya csinosabb és nőiesebb változata, és Barbara lelkesen ragadja meg Oswald kezét, hogy bemutassa őket egymásnak. A zene dübörög, Barbara túlüvölti:
- Tabby, ő itt Oswald Cobblepot. A meleg legjobb barátom. Az enyém. Lestoppoltam. Megnyaltam.
- Nem nyaltál meg. Nem nyalt meg.
- Tabitha Galavan, helló.
Puha fintorral mosolyog, és határozottan kezet ráz Oswalddal; a tekintete közben is Barbarára rebben, és az ajkára harapva végigméri. Oswald próbál jó képet vágni, különösen amikor Tabitha Barbara mellé kerülve átkarolja a vállát.
Valahogy minden közös estjük ide vezet: Barbara órákig nyaggatja, hogy csatlakozzon, aztán szembesül vele, hogy magára vállalhatja a nemes harmadik kerék szerepét egy fos buliban, ahol fos zene szól és olcsó a pia.
- Hozok egy kört, oké? - kiabálja Tabitha a fülébe, és a kezét Barbara válláról a derekára ejti. Barbara lágyan mozogni kezd a feszített ritmusra. - Mit kértek?
- Mindegy, csak üssön - vágja rá Oswald, és Barbara a fogait villantja.
- Vodkát mindenkinek, Tabby. - Kacsint. - Kezdetnek.
Tabitha az utolsó pillanatig Barbara derekán tartja a kezét, aztán még hátrapillantva ragyogó mosollyal búcsúzik. Barbara Oswald mellé táncikál, a fenekét a csípőjéhez koccintva. Barbara karjai az égben, aztán megpördül, hogy a haja felszikrázzon. Oswald sziklamereven áll, amit a lány elégedetlen fintorral fogad, és a képébe hajol:
- Gyerünk máár, Oswald, ne baszd el.
- Mit csináljak, táncoljak? - horkan fel Oswald, és gúnyosan megmozgatja a jobb lábát. Körbenéz a hullámzó tömegen; nem az ő stílusa. - Nem értem, mi a fasznak jöttem le veled.
Barbara visszavágna, de Tabitha megjelenik, ujjai közé három vodkát fűzött. Barbara elkap kettőt, kihívóan Oswald felé nyújtva az egyiket, és habozás nélkül magába dönti a sajátját. Oswald kényszeredetten Tabitha felé int a pohárral, és követi a példáját.
Két lehetősége van. Vagy itt marad, és addig iszik, amíg már mozdulni sem bír, és remélhetőleg odakint talál egy szimpatikus és kevésbé tetves matracot, amin megvárhatja a holnapot, vagy lelép, idejekorán.
Mondjuk azonnal, ahogy Tabitha és Barbara egymásba gabalyodnak; Barbara kitartóan táncol tovább, ide-oda pattogva a magassarkújában, és Tabitha vigyorogva karolja át. A keze a kezén, csuklóból megpörgetve, és Barbara megtántorodik és nevetve Tabitha mellére bukik. Egymásnak simulnak.
Oswald felhorkan, és sarkon fordul.
Ha Eddel lenne itt, elhülyülnék az egészet.
Ha Eddel lenne itt, elhülyülnék az egészet.
Túlságosan sziporkáznak a fények. A tükrös plafon alacsony, klausztrofóbikus Csodaország szintetikus drogokon.
Észrevétlenül sasszézik el, átoldalazva a tömegen – eleinte minden lépte kiszámított, reméli, hogy Barbara észreveszi, de ha a lány látja is a szökését, nem érdekli. A barátnője bűvkörében vonaglik, amíg Oswald egy fém csigalépcsőbe kapaszkodik. Kísértő a gondolat, hogy a rácsok mögül lőjön egy tökéletes fotót az újdonsült párosról, és továbbítsa Montoyának; de ha Barbara megbántotta őt, azért most csak magát okolhatja, és felesleges volna a bosszúja – nem is szólván arról, hogy azonnal lebukna.
Nem is szólván arról, hogy nincs B-opciója, bármilyen más véglet, ahogy ez az este alakulhatott volna.
Felkapaszkodik pár fokot, és lecsúszik a korláton. Ezzel elszórakoztatja magát egy darabig, öt-hat fordulóig, aztán észreveszi, hogy egy spicces lánycsoport rajta kuncog, és telibe beint nekik. A gesztus némileg grafikusabb, mintha a középső ujját mutatná.
Ha volna B-terv, ha ő más ember lenne és az egyetlen barátja vagy másvalaki lenne, vagy Barbara lenne másmilyen… a lényeg, beszélhettek volna Edről, és megrepedt szívekről, és lehetséges esélyekről. Talán úgy egészséges. Kiöntené a lelkét úgy, hogy ne érezze magát tőle csontig meztelennek és gyengének.
Ha Barbarának azt mondja: szarul vagyok, vagy ez a valaha volt legjobb napom, vagy csak annyit: hello, a végeredmény ugyanaz lesz: szuper, igyunk.
Emelt fővel távozik, ügyelve, hogy az undora és a megvetése egyértelmű legyen, és még megáll a klub előtt egy cigire – látszódnia kell, hogy nem távozik vesztesen, hogy őt senki nem űzte el.
Ez egy jó kérdés, hogy megfér-e majd valaha a büszkesége Edé mellett. Az arrogancia magányos jellemhiba, amin mindketten osztoznak. Legjobb viszont csak egyvalaki lehet. Ki nyerne meg közülük egy élet-halál meccset? Végső soron: ki nyeri majd meg a szerelmünket?
A parázs leég, és tényleg kell egy kurva B-terv. Oswald hagyja, hogy a csikk a földre essen, és kapaszkodik a pillanatba, ahogy a hamu egy utolsót villan. Nem tudja, mi történik ezután. Az események nincsenek a befolyása alatt, és ezt nem kéne hagynia.
B-terv, fontolja, ahogy útnak ered – ahogy hagyja, hogy a válla megereszkedjen és előre kókadjon a feje, hogy minden második lépés végigrángjon a testén.
Betörhetne valahová, ahol van aceton és egy jól szabott zakó. Rutin besurranás, aztán kiszedné a szeptumot és megfésülné a haját, lemosná a csodasminket, amit Barbara teljesen feleslegesen ráhintett, és felkeresné anyát.
Hazamehetne hozzá, mert a csend, ami a saját lakásában várja, tűrhetetlen – csak kiülne az erkély kalitkájába és bámulná a várost elnehezült tekintettel és türelmetlenül lüktető szívvel, és ezt nem teheti meg magával és nem teheti meg Eddel. Kétségbeesett lenne, és valami meggondolatlant tenne.
Rosszul lépne.
Az éjszakának nekieredve a szülői otthon van a fejében, anya babaháza, örökre nyitva-tárva előtte. Csak összekucorodnának a kanapén, és filmet néznének. Gertrude nevetne az olcsó vicceken, és várakozva nézne Oswaldra, hogy neki is tetszik-e. Ő vigyort erőltetne fel, ahogy a főhősnő kedvese az eljegyzési lakomán szellent. Talán nem gondolna Edre, túlságosan lekötné, hogy a teljes terülj-terülj asztalkámat végigdicsérje, amit az asszony biztosan odavarázsol eléje, és hogy felügyelje, Gertrude az esti híradóhoz mennyi likőrt vesz be – mindig azt mondja, hogy gonosz ez a világ, és nem bírja a szíve, és aztán kislányos ámulattal figyeli a kegyetlenségeket.
Csak aztán elöregedne az este, és Gertrude a haját fésülné a kád peremén ülve, amíg a fiának illatos fürdőt ereszt, vagy betakargatná éppen, és szóba kerülne Ed.
Esélyes, hogy Gertrude elfelejtette, mert a rossz lányoktól való vallásos félelme gyakran felülírta az ő aktuális élethelyzetét vagy a puszta tényt, hogy kályhameleg, de Gertrude Edet alkalmas kérőnek ítélte, tehát egy villanás elég lehet, hogy lelkendezzen, és persze, hogy kérdezgessen, és neki úgy kéne tennie, mintha minden kurvára rendben lenne, és nem csak rendben-rendben, hanem romkom-rendben, elő kéne állnia vele, hogy Eddel épp a minap keringőztek a színezüst holdfényben és utána Ed úriember módjára kapuig kísérte, aholis szűzies puszival váltak el, és pünkösdi rózsában egyeztek meg az esküvőre.
Életében először akarná magának a hazugságokat, amiket előad az anyjának.


A Robinson Parkba megy. Este ez persze egy öngyilkossággal ér fel, de a halála jelen pillanatban győzelem: mert az élete Edé, és hát nem lenne szép elvenni tőle, ha csak képes lenne-
Félelem nélkül lépdel a hunyorgó lámpák gyűrűjében, aztán letér a kiépített ösvényről. Egy pillantást se veszteget azokra, akik oda gyűltek, nagyrészt ártalmatlannak tűnő csövesek, de aki elhiszi, hogy egy rozoga hajléktalan nem árthat neki, az valamit elfelejt: ezek az emberek éhesek.
Oswald nagy levegőt vesz a szag ellen. Friss lombok és fás illatok hűvöse vetekedik a kilátástalanság áporodott bűzével, és ő buckáról-buckára bukdácsolva halad előre a parkban. Egy fa mögött úgy tűnik, páran basznak, nem tudja kivenni pontosan.
Kikeresi azt a helyet, azt a talpalatnyi földet, ahol először látta élőben Edet, és reméli, hogy a narkósok nem sittelték össze. A csillagok fénye nem ér le ide, az éjszaka füstös és ködös, és ő leheveredik oda, ahol találkoztak, a karjait szétdobva. Felbámul a lámpavilágot hordozó hasas gomolyagokra, az öreg fákra. A föld gonoszan nyirkos a háta alatt, lefelé húzza.
A park nagyon más arcát mutatja nappal.
Lehunyja a szemét. Ha elég erősen gondol rá, talán megidézheti. Ed talán csak késik, de majd itt lesz – egy ezerszer gyönyörű meglepetésnek.


Nem alszik el. Valami átmeneti öntudatlanságba süpped, de számára túl korai az óra, az alkohol nehezen ül a gyomrában. Bagolykuvikolást hall, és el-elsurranó, mormoló zajokat, léptek puffanását, egy ponton lefojtott, tompa sikolyokat, amik aztán reccsenő hirtelenséggel elhallgatnak.
Amikor a mobilja szólni kezd, alig veszi észre. A feldübörgő zene beleillik az est zörejébe és az ő helyzetébe. Lassan húzza elő a telefont, a kijelzőre hunyorog – a fénye túl hirtelen – és a visszafojtott lélegzet forrón szétömlik benne.


Edward Nygma keres


A hüvelykujja tétovázik a hívás fogadása felett, és innen veszi észre, hogy a keze remeg. Ed hangjának puszta ígérete elég arra, hogy a teste zsibbadtan fellázadjon ellene, hogy racionális döntések helyett csak belesóhajtson a mikrofonba, egy elhaló, formátlan hallo, mintha ott tartanának, amikor a telefonok még nem írták ki a neveket, mintha ott tartanának, hogy Ed még egy idegen.
- Ozzie! – mondja Ed, olyan banális meglepettséggel, mintha nem ő hívta volna fel.
Oswald felszusszant; az éjszaka kívánság-bóbita és egyszerűen odébbfújja a parkot és a távolságot, hogy egy olyan valóságban legyenek, ahol ő elnyúlik Ed ölében.
Ficereg.
- Héj. Mi jót művelsz?
Egy incselkedő klisé. Végighúzza a hüvelykjét a buja fűszálak élén, mintha a fiú érezhetné. Aztán rámarkol, és tövestül kitép egy csomót.
- Mi? - motyog Ed. - Ümm. Tanulok? Épp ööö, szünetet tartok. A diák között. Nem diák, mint tanuló, hanem dia...sor.
- Ah-ha.
- Persze az ütemtervvel csúsztam – magyaráz a fiú tovább -, mert hogy ha úgy mi-ni-mum négy szemeszterrel hamarább letudnám a diplomám az kívánatos lenne, ellenben... - A hangja elhal, és Oswald hamar betölti a félő csendet váddal: egy meghatározott rend szerint ment az életem, és aztán te történtél velem – mit képzelsz? Hogy merészelted?
- Hány vizsgád van? - kérdezi, és itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy a mobilját átpakolja a másik oldalra, és nekiszorítsa a bal vállának, mert úgy sem érdekli a válasz. Kihallja:
- Tizenhat.
- Azt hogy sikerült?
- Előrehozattam őket. Tömbösítem. Több tárgyat tanulok paralel. Sokat ugyanarra az időpontra hirdettek meg, ami előnyös nekem. Páran rinyálnak az évfolyamos Facebook-csoportban, hogy „ütköznek.” - Ed hangja incselkedő és keserédes: - Mintha háromnegyed óra nem lenne bőven elég arra...
Oswald unja. Nem ezeket a szavakat akarja, nem ezt a párbeszédet, de közbevágni nincs ereje. Egyszerűen csak szóval kell tartania Edet. Mégis kibukik belőle:
- Miért hívtál fel?
Csend.
- Hallani akartam a hangodat.
- Szerinted kiérdemelted?
Csend.
- Nem... nem hiszem, hogy ez bármiféle módon...
- És szerinted a szándékodat tekintve célravezető a módszer, ha csak te szövegelsz? Így jobban hallasz engem?
Ed lassan kiengedett lélegzete Oswald torkában szorul meg.
- Nézd, Ozzie, ha nem vagy képes úgy kommunikálni, mint egy normális ember, egy, megszoktam, kettő...
- Ne tedd le.
- Rendben, de már el sem mondhatom, milyen napom volt?
- Tudnám, milyen napod volt, ha engednéd, hogy a része legyek...
- Ozzie.
- És csak a vizsgáidról szövegelsz. - Oswald rúg egyet a semmibe, ahogy nyújtózkodva feljebb húzódik. A lámpák napgömbje mohó sárga.
- Jelenleg ez az életem. Ez teszi ki a napjaim.
- És én nem.
- Miért kell tönkretenned? - Nem is Ed lenne: a hangja éles, de kíváncsi, mindenekfelett, mintha a lélektan ősatyjaként hajolna az elmegyógyban a kísérleti alany fölé. Oswald előtt megjelenik egy hasonló kép, Ed klinikai hangja és rajta orvosruha, ő pedig kényszerzubbonyban, az ágyhoz szíjazva. A farka helyeslően moccan a nadrágban, mire undorodva bámul le magára. - Olyan szépen váltunk el – mondja Ed.
- Ja, elváltunk. - Mielőtt Ed felelhetne, hozzáteszi: - Attól még szeretlek. Amikor ilyen dolgokat mondok neked, akkor is szeretlek. - Kivár, de nincs felelet. Az arcán mosoly csúszik fel. Tökéletes. - Tudod, mire gondoltam?
- Mire gondoltál? - kérdezi Ed tompán.
- Ha ez tényleg nem megy tovább – mondja Oswald, a gomolyfelhők közti foltnyi csillagokra bámulva, mintha megolvashatná a sorsukat -, és elhagysz...
- Nem hagylak el, nem akarlak.
- ...mit mondasz majd a következőnek? A sebekről, úgy értem. Ha végigbecézik őket, és rákérdeznek.
Ed egészen halkan nevet. Érdekes.
- Te mit mondasz majd?
- A nevedet. - Amikor Ed nem tud mit felelni, egészen halkan hozzáteszi: - Eddie.
- Szeretlek. Olyan nagyon szeretlek, és...
- Értem. Oké.
- De érted, ez az, hogy tényleg érted... - Ed beleakad, aztán hadar: - Olyan okos vagy, talán az egyik legokosabb ember, akit ismerek, érted, értesz minket, de ahelyett, hogy a megértéssel törődnél, te hasznosítod az adatokat állandóan... hogy mondjam el? Aargh. Miért nem tudod egyszerűen csak élvezni őket? A megfejtéseket.
- Baby, az mindkettőnket kielégítetlenné tesz. - Oswald csettint a nyelvével. - Azzal egyikünk sem érné be.
Ed megint nevet. A hangja elmélyül egészen:
- „Egyezzünk meg abban, hogy reménytelenül szerelmesek vagyunk egymásba.”
- Az egyezség lenne, végeredmény, kurvára nem kell...
- Ez egy idézet. Tényleg nem nézel filmeket? Royal Tenenbaums. Nem olyasfajta film, amit alapvetően élvezek, de persze...
Oswald sziszeg:
- Ha most nekiállunk megvitatni a filmélményeidet, én eskü, leteszem, és hetvenkét óráig szart sem hallasz felőlem. Hogy tetszene?
Egy sértett kis csend utána Ed fagyosan jegyzi meg:
- Mindig ott lesz az internet. Üdvölzöm Barbarát.
- Ne kezdd már. Ebből élek.
- Ó, a mértéktelen klubéletért már fizetnek?
- A népszerűségemért, baszd meg, igen, és ahhoz a szociális médián állandóan jelen kell lennem...
- Tehát – támad Ed -, amikor ma ittatok a barátnőddel és utána „jókat éreztetek,” én pedig az íróasztalomnál ültem, és nem tudtam koncentrálni semmire, és órákat veszítettem mindent összevetve, és a lelkemet kibőgtem, addig te keserű kötelességednek tettél csak eleget, ugye?
Oswald megtámaszkodva felül a fűben.
- Miért sírtál? Ne sírj már.
- Mert hiányzol.
- Hát, akkor tudod, mit kell tenned.
- Ez az, hogy fogalmam sincsen, és kritizálhatod ahogy csak akarod minden egyes ötletemet és megoldási tervemet, de nem állsz elő semmi jobbal te sem.
- Békülős szex?
Viccnek akarja, de a hangja árulkodik. Ed tárgyilagos és üres:
- Az már megvolt. Jobb lett tőle?
- Nem szólalnék meg ezúttal sem. Betömhetnéd a számat bármivel, ki akartad próbálni azokat a fétises gumilabdacsokat, nem? És hamar meglennénk vele, és nem veszítenél...
- A „fétises labdacsok” szilikonból készülnek, nem gumiból, és hamarosan vissza kell térnem a diákhoz.
- Tudod, hol vagyok most?
- Ne mondd meg. Ha tisztelsz, nem mondod meg.
Oswald lehunyja a szemét. A képzelete köre jelenik meg: egy rögtönzött meetup az ócska napsütésben. Ed késve érkezett, és most felé fordul – ez az Ed még nem tudja, hogy hatalmukban áll elpusztítani egymást, de az az Ed, aki a vonal túloldalán van, ugyanúgy leülne. Ugyanúgy nézne rá. Ugyanolyan baszott sóvárgással.
És újraindítanák a sztorit ezerszer. És ugyanaz lenne a vége.
- Legyél velem minden percben – mondja Oswald: kérés, utasítás, és imádság, talán. - Mindig itt kell lenned, mindig sietned kell hozzám, fogd már fel, hogy tökmindegy...
- Ha most elmondanád, hol vagy, és mit bánom én, legyél a Holdon, bár remélem, akkor viselsz megfelelő védőöltözetet...
Oswald nevetése megszakítja. Oswald nevetése szipogó és kifulladt.
- ...bárhol legyél, én odamennék. Nem tudom, mit tennék. Csak lennék veled. De ezt lehetővé kell tennünk, mert jelenleg nem tudunk létezni egymás mellett.
- Figyelj rám, Ed Nygma. Figyelsz?
- Ööö, figyelek.
- Ha azt akarod, hogy neked ebben igazad legyen – mondja Oswald -, akkor annak ára lesz. Szerinted megéri neked?
Ráüt a képernyőre, és a hívásnak vége.



23 megjegyzés:

Dragda írta...

Hát de miért ITT van vége? *zokogva vissza a munkához*

Raistlin írta...

*ad zsepi*

Mitsuki írta...

híreinkben:
egy furcsa színű will graham meglepett olvasóknak okoz kisebb sokkot az oldal megnyitásakor.
(még mindig meglep néha, no. bocs will, ez van.)
két furcsa egyén még annál is furcsább köröket fut egymás körül, mert nem látják, hogy ögyem meg teljesen gyökkkerek és murrr.
jimnek meg respect.
örülök az interneteteknek.
további hajrá, most ennyire fujta.

meg arra, hogy ismét sóvárogjak oswald ruhatára után.
*és a levendulás szappan*

köszönöm.

írta...

Nem mondjátok komolyan? Én itt féllábbal a sírban feljövök, hogy namost! Erre van egy homályos kis utalás, meg egy félszar helyzet és eszméletlenül várom a következő részt, mert még mindig zseniálisak vagytok (all hail the internet) és sajnos (nem sajnos) a drámához meg a feszültségkeltéshez nagyon értetek.

littlemissprimadonna írta...

Még mindig utállak titeket.
Még mindig zseniális, de attól még utállak titeket.

Raistlin írta...

MITSUKI, lesből támadó Will Graham rejtélyes mosollyal leugrik egy szikláról.
Az idióta buzik meg már nem is táncikálnak egymás körül, hanem műkorcsolyáznak.

(Az előző lakó itt hagyott az albérletben egy szappant aminek echte Ed illata van és azóta sírva dörgöljük a szemünkbe)

Raistlin írta...

RÉ, H Á ÁÁ HHHHHHHHHHHHHHHHHHHH ezzzzazzzzzzzzzzzzzzzzz

egyébként eskü
a srácok döntöttek így
mi is elhittük nekik, hogy ki fognak békülni, erre----
dolgok fognak itt történni.

d o l g o k.

(köszönjük szépen~!)

Raistlin írta...

LITTLEMISSPRIMADONNA, mi is magunkat a srácok is egymás---- NEM AZ NEM IGAZ

nusi írta...

Most kicsit fáj a lelkem. Keresek valami undorítóan cukimuki szivárványosat amitől egy unikornisnak is felfordulna a gyomra. Vágjátok, hogy ezzel most, hogy a fiúk így szétcibálják egymás létezését, minket is szétcibáltok vele és mi ezt ÉLVEZZÜK?! Én legalábbis igen, csak utána kicsit regenerálódnom kell így kvázi mindig, ja, igen...ehhh. Ügyik vagytok még mindig, és a lelki nyugalmam megnyomorítóim...még mindig XD

Alexa Mikl írta...

A felétől magam mellé kellett vennem a kispárnát, utána pedig még percekig semmibe nézve ölelgetni :( Imádom őket! Imádlak titeket! <3

Alexa Mikl írta...

A felétől magam mellé kellett vennem a kispárnát, utána pedig még percekig semmibe nézve ölelgetni :( Imádom őket! Imádlak titeket! <3

Raistlin írta...

NUSI, dettó. Minket is kikészítenek a srácok írás közben, és mi is élvezzük, és egymást is kikészítik, és azt is élvezik, és kész. (Kész.)
Ígérjük, habos nagy hepiend lesz... egyszer.
És köszönjük szépen~!

ALEXA, de édes vagy már ;u; Köszönjük szépen és lehet, kölcsön fogjuk kérni azt a kispárnát, mert mi is rászorolunk.

Alexa Mikl írta...

Vihetitek! Ő erre termett. Van egy kistesója, ha kell valami míg elvan ;)

Raistlin írta...

Édes istenem párnatestvérek, ez milyen cuki már ;u;

Alexa Mikl írta...

Ikrek is méghozzá ;)

cécile írta...

óóó te jó ég lányok én ezért éltem hetek óta és most itt van és kibaszott zseniális és most megyek sírni

Raistlin írta...

mi meg megyünk írni ;3; nagyon-nagyon köszönjük~~!

Tinuviel írta...

Újraolvastam még egyszer, hogy értékelhető kritikát tudjak írni, de már megint csak nézek magam elé. Imádom amit a srácok művelnek, továbbra is kiakasztóak, a békülésük kegyetlenre sikerült és eltartott egy ideig mire magamhoz tértem utána. A többieknek is nagyon örültem, Ivynak különösen, és sajnálom, hogy Jim videója nem elérhető a világ minden nyelvén. Nagyon várom a következő fejezetet, kb. annyira mint a sorozat új évadának második részét, és továbbra is nagyon köszönöm, hogy írjátok.

Raistlin írta...

HRHRrbvdvre köszönjük ;___; A srácok kezelhetetlenek és hihetetlen, milyen hatással vannak egymásra - AU ide vagy oda, nem tudom, a forgatókönyvírók hogy bírják. A következő fejezet tartogat pár pofont, de olyasmit is, aminek örülni fogtok *mondta sejtelmesen*
És Ivyt a népnek. Meg második részt. Főleg. ED.

Névtelen írta...

"Oswald nem mondja ki: "
MI A FRANCÉRT NEM MONDJA KI?!
Ott reked benne az a sok szó, istenem. Miért?: <
Pedig, ha Ed hallaná... Ilyen extra pozitív visszaigazolás lenne neki, hogy jól vannak együtt. Hogy... Meh.
(Egyébként átérzem a helyzetét. Érzelmekről beszélni nehéz - mit nehéz, ez a szó nem írja le pontosan a helyzetet -, főleg ha az ember nincs hozzászokva.)

Cserébe, amiért a múltkor nem írtam, hozok egy táncos videót: https://www.youtube.com/watch?app=desktop&persist_app=1&v=I2uzdEnI940

Olyan szép volt ez az egész fejezet. Szerettem volna kimásolgatni ide mondatokat, de aztán rájöttem, hogy az eddig feltöltött részek is kellenének hozzá, a háttér, a zenék. Szóval nem igazán férne bele egy véleménybe.: <
(Megint megcsináltátok. Juhhhhhú!; ))

/^ • > x < • ^\ (Ha nagyon felismerhetetlen, ez itt egy félresikerült macska volna a hangulatemelés érdekében. Meg azért is, mert csak most írtam.) *csendben motoszkál maga körül tovább*

~ Eszter

c u p p y. írta...

Hahó! Érkezem a Raistlin helyett.
Ez a videó zse-ni-á-lis, köszönjük, hogy megosztottad velünk. :3 Továbbá AWWWDECUKIKRITIKÁTÍRTÁLMÁR. Nagyon szépen köszönjük a hozzászólást és a kitartó olvasást és a mindent! Örülünk, hogy ennyire elnyerte a tetszésed, a buzik pedig kitartóan hülyék, de gusztustalanul szerelmesek a továbbiakban is - egyre rosszabb lesz, ami azt illeti.
Csókok neked! <3

sliver írta...

yo, ideértem én is. XD két abszolút idióta diszfunkcionális kapcsolata, értem én, hogy mi kínja van Ednek, de ne legyen már ilyen idióta, ezzel a szarakodással semmi nem fog megoldódni. csak vergődnek magukban mindketten, vergődjenek már akkor inkább együtt. kommunikáció, skacok! csak az a baj, hogy mikor megpróbálják, akkor elrontják az egészet.
a youtube-videók vagyunk párhuzam tökre tetszett.
csóri Oswald meg... hát olyan magányos és nyomorult szegénykém, már olyan kétségbeesett, hogy arra gondol, hazamegy anyucihoz, a megszokott hazugságok már nem működnek nála. és ebből senki se lát semmit, mert Oswaldnak csak az internet van ott, nekik meg csak annyit mutat, hogy héééé züllött partytime van! Barbara meg leszar mindent, és utálom (de Selina nagy arc XD). az a szar, hogy ezt látja Ed is. de azt igazán értékelhetné amúgy, hogy Oswald milyen szinten megalázza magát, amikor ott vinnyog neki, hogy szeretleeeek, a tiéd vagyok, azt csinálsz velem, amit csak akarsz, stb. ez mennyire rohadt nagy dolog egy olyan valakitől, mint Oswald. no Ed. ez nem csak egy youtube-videó Oswaldnak, tényleg benne vagy az életében. ollé. te vagy az egyetlen.

Raistlin írta...

beismerjük
ez egy basszamegfejezet
mert kibaszott primadonnák, hát azért
és utáljuk őket. igazából nem, mert írni nagyon jó ezt a mindent-vagy-semmit és mindent felemésztő dinamikát, de az átéléséért nem irigyeljük őket, ami azt illeti.
nagyonnagyonnagyon köszönjük az érzékletes reakciót, tök mindegy, mikori a fejezet, még mindig bugyogó diadalt fakaszt daloló lelkünkben. ;u;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS