a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. augusztus 12.

Van egy madár

Van egy madár, és azt mondják, hogy soha nem tud leszállni, mert nincsenek lábai. (Mármint ezt nem én találtam ki. A sztori állandóan felbukkan mindenhol.) Szóval ha ez a madár aludni akar, akkor a szélre bízza magát; és mindegy, hogy merre tart, mert a röpte nem változik soha, gyakorlatilag.


VAN EGY MADÁR




- Ha tönkre akarod cseszni az életedet - mondta Emma -, az a te bajod.
- Miért akarnám tönkrecseszni az életemet? - kérdezte Erik.
- Nem tudom. Te vagy a hülye, te tudod.
Egy kis kontextus: ez a beszélgetés egy New York-i kapualjban történt egy sűrű, havas éjszaka. Egyikük sem lakott a házban: egy harmincas üzletember élt itt, aki rajongott az Adria-kék dekorért, és aki escortnak hívta fel Eriket.
Az escort egy szép szó volt a férfi prostituáltra, a hímkurva meg egy ronda.
- Ne legyél hímkurva - javasolta Emma.
Erik csak egy slukkra jött ki: szeretett szex után elszívni egy cigarettát, talán ez volt az egyetlen rituálé, ami a jó zsidó neveltetéséből megmaradt, a lassan elégő áldozat.
Az üzletember marasztalta, szóval az utolsó metrót baszhatta. Egy fuvarért hívta fel Emmát, de csak a szokott szentségelő beszédet kapta, amíg a nő játszadozott a csilingelő slusszkulccsal. A kulcscsomón ékkövek voltak, Emmán pedig egy kevéssé környezettudatos nercbunda. Erik vacogott a bőrdzseki-garbó kombóban, amit bombabiztosnak hitt, amikor lebeszélte a randit Tinderen. Vágyakozó pillantásokat vetett Emma jól fűtött Mercijére, ami a járdára húzódva bíztatóan berregett, de nem szálltak be.
- Miért csinálod ezt magaddal? - nyaggatta a nő kitartóan, és Erik csak a vállát vonta.
- Nincs semmi bajom.
Odahaza, Düsseldorfban, a gettóban, amikor este sétára mentek, anya megmutatta neki az utcalányokat:
- Ne bántsd őket soha, rájuk annyi rosszat mondanak, de valamiből élniük kell, ugye?
Ez nem volt igaz, hogy mind rá lennének kényszerülve, de Erik, kiskölyökként, hitt az anyja csupaszív életszemléletében, csak aztán anya - Edna Lehnsherr, a szociális munkás, aki maga is segélyből élt, Edna a ferde vigyorával és a szörnyű favicceivel, aki hamisan énekelt vasalás közben és a világon a legjobban a fiát és a szél hangját szerette - beteg lett.
Másfél éve halt meg. Erik még mindig a kórházi számlákat fizette, amik nem mentették meg.
- Miért is nem dolgozol nekem? - sóhajtott Emma, a lélegzete fagyfehér füstpamacs, és egy jól irányzott mozdulattal kioldotta a gyerekzárat az ajtón. Erik zsebre tett kézzel sprintelt az anyósülés családias melegébe, és félvállról felelte:
- Mert egy nightclubbot vezetsz.
Emma, ronda szóval mondva, strici volt.
- Te meg prosti vagy, dah - emlékeztette Eriket, és elegánsan a volán elé lebbent, aztán a könyökével elküzdötte Eriket, aki rögvest matatni kezdett a fűtéssel.
- Ezt magyarázom neked - ágált Erik. - Callboy vagyok, nem előadóművész. Bármilyen hülye meg tud kefélni egy másik hülyét…
- Cicám, mind tudjuk, hogy te vagy alul.  
- Amire te kérsz - mutatott rá Erik -, arra nincs képesítésem.
Emma elmerengve végigmérte.
- Charles meg tudna tanítani.
- Ki a halál az a Charles?
- Charles, kérlek - mondta Emma, ahogy elindultak -, egy nagyon jó tanár.


Charles egy csontosan izmos brit-amerikai srác volt puha pulóverben és szikrázó szemekkel, aki valamiért a szükségét érezte, hogy Erik kezét két tenyere közé vegye az öltözőben.
- Üdvözöllek a csapatban - mondta mézesen.
- Még nem írtam alá semmit - emlékeztette Erik az egybegyűlteket, de csak Charles figyelt. Emma a mobilja pereme fölül kérdezte:
- Miért nem vagy a színpadon?
- Csak tíz perc múlva kezdek.
- Miért vagy ruhában?
- Vegyem le? - Charles kétkedve markolt a túlméretes pulóverbe, és szeplős válla elővillant. Erik meredten bámulta.
- Azért fizetlek, csillag - tisztázta Emma, aztán Eriket szabályosan elvonszolta onnan. Ő értetlenkedve bámult vissza a csapódó ajtóra, aztán Emmát kereste a folyosó félsötétjében, aki kopogó tűsarkakkal sietett mellette.
- Charles-nak valami baja van?
- Csak ilyen kis szórakozott.
Erik elmutogatta, hogy “haj.” Emma megtorpant, a mobilját a markába zárva.
- Majdnem kibasztam miatta - suttogta.
- Mi, csak mert kopasz?
A nő szembeperdült vele.
- Amikor fölvettem - sziszegte -, gesztenyebarna, hullámos fürtjei voltak jólfésült frizurában. Oxford, hatvanas évek. És növesztette. És aztán megmondtam, hogy vágassa le.
- És erre bejött kopaszon? - találgatott Erik, ahogy tovább mentek. Emma a fejét ingatta sanyarúan.
- Ezt a kopaszkodást valami senki miatt csinálja szolidaritásból, aki rákos. Érted, még csak nem is az anyja vagy valami közeli rokona: egy ismerőse sír Facebookon a kemo miatt, és ez meg rögvest borotvát ragad! - Emma a mennyek felé vetette karjait egy teátrális gesztusban. - Telenovella frizurája volt! - zengte tele tüdővel. - Úgy jött vissza a fodrásztól! Tépnivaló! Nem érted, ez a srác úgy festett, mint egy turcsi orrú, töpszli Adonisz, és többen akarták letapizni a haját, mint a popsiját, pedig elhiheted, az is remek, én erre figyelek… és erre.... Erre!
- Szerintem jól áll neki - kelt a védelmére Erik. Emma grimaszolt.
- Nem tudsz te semmit. De nem rúgom ki… Mindjárt meglátod, miért.


A Hellfire Club valószínűleg Dante pokla után mintázta magát: úgy tűnt, jégből faragták, kristálycsillárok függtek alá, és északi fények égtek. Elegáns szórakozás New York krémjének, és Erik zsebbe gyűrt kézzel lesett körbe, ismerős klienseket keresve. Nőket és férfiakat vegyesen látott a koktélozgató tömegben.
- Pontosan mi a célközönséged?
- Dekadens felsőtízezrek - fuvolázta Emma, és félrerántotta egy elkülönített asztal fátyolát. - Gondolj bele, itt dolgozhatnál.
Erik körbenézett, mielőtt leerszkedett a szőrmével fedett jégfotelre.
- Ugyanezzel a klienskörrel - vetette ellen -, lehetnék bérgyilkos is.
- Aha.
- Bérgyilkolgatnék szépen - álmodozott tovább, a deres asztalra könyökölve, aztán egy kérdés ötlött az eszébe, és Emmára nézett. - Miért kellek neked ilyen hirtelen?
- Hívtalak, amióta megvan a hely.
- De soha nem jártál sikerrel.
Emma ellenőrizte a sminkjét a mobiljában, és azt motyogta:
- Nem figyelsz. Charles leborotválta a haját.
- Az isten szerelmére, gyönyörű a srác.
- De nekem egy dög kell.
Erik gúnyosan horkantott, és igyekezett nem az üléshez tapadni. A legjobb öltönyét viselte, és egyben az egyetlent is.
- Mi van Janosszal, még megvan?
- Telivér brazil bika, de hiába. Az idejárók nagyja rasszista.
- Azt akarod, hogy rasszistáknak riszáljak - foglalta össze Erik. Emma feloldotta a billentyűzárat.
- Egy szóval sem állítottam, hogy antiszemiták is.
- Az ugyanaz. Nézd, leszarom a jégszobraidat…
- Lécci ne - motyogta Emma az értesítései közül. - Drágák voltak.
- Mondom leszarom, ennél a milliőnél még a Craigslist meg a Tinder is jobb.
- Tudtad, hogy egyiken sem legális a testedet árulni? - csevegett Emma, és a tekintete élesen rávillant. - Ittmaradsz.
- Nekem elveim vannak.
- Áruld már el léccike, hogy kitöltetsz-e egy etikai tesztet minden ügyfeleddel; figyelj, szívem, amennyire te ezt átlátod, simán lehet, hogy valami náci tábornok zabigyerekét szopod le az este.
Erik mosolya hegyes volt és ferde, és csak a fél arcára kúszott fel.
- Nácik nem akarnak zsidó buzikat döngetni.
- A fenét nem, hogy megalázzák őket.
- Engem senki sem aláz meg.
Emma türelmetlenül legyintett, és a hajába markolva könyökölt fel. A telefont az asztalra ejtette. Erik aggódva figyelte, odafagy-e.
- Mennyit mondtam neked a helyről?
- Többet, mint érdekelt.
- A Hellfire Club szexmentes - folytatta Emma. - Mindent a szemnek, alig valamit a kéznek, semmit a nemi szerveknek. Ezzel együtt is Charles háromszor többet keres, mint te egy jó este.
- Blöffölsz - horkantott Erik, a karjait összefűzve. - Ötleted sincs, mennyit keresek.
- Charles triplázza, hidd el - mosolygott Emma. - Pedig te szexisebb vagy.
- Figyelj, neked súlyos testképzavarod van Charles-al kapcsolatban…
Emma a mutatóujját Erik szájának szorította, amit ő nagyon nem értékelt, de aztán észrevette, hogy megváltoztak a fények.


Nem volt bejelentés, nem volt konferanszié és zsivári showman, a tekintetek maguktól tapadtak a színpadra. A váltás előtti táncos flitterei még a fehér parketten fénylettek, mint eltévedt hópelyhek. Charles ceremóniátlanul lépett előre, lassú, szívhúr-szaggató zenére, fehérneműben; ami azt illeti, nőiben. A pillantását lesütötte, és macskaléptekkel sasszázott a rúdhoz, amire óvatosan rámarkolt, és játékosan pördült körülötte. Felnézett aztán, az ajkán, mosolyként, egy kihívás, és kézre állt. A talpait a rúdnak támasztotta, és úgy ugrott fel rá egy szaltóban.
Erik öntudatlanul társult az első, rebbenő tapshoz.
Charles még csak akkor kezdte el.


Táncolt a magassággal, a sötéttel, a levegővel, a zenével. Derengő bőr, izzó szemek és az ajkak vérvöröse: a szöveget tátogta halkan, a szemeit lehunyva, feels like home tonight, and all will be alright, a gerinc vonala görbült, ahogy fölfeszült a rúdra, egyenesen, fejjel lefelé, mint a Tarot-lapok akasztott embere, aztán elengedte a rudat - és zuhanni kezdett.
Valaki felsikoltott a tömegben. Charles az utolsó inchnél állt meg, és egy elegáns bukfencben gördült előre, hogy aztán ismét a rúdra szökkenjen, csak fél kézzel kapaszodva meg - és úgy fordult körbe és körbe és körbe.


Az előadás után Erik megjegyezte:
- Ez nem volt erotikus.
- Nem - mondta Emma elégedetten. - Ez gyönyörű volt.
Amikor a közönség talpra pattanva tapsolt, Erik csatlakozott.


Charles körbesétált, amíg a zene ismételt és a fények kiégtek.
- Köszönöm. Nagyon köszönöm. Köszönöm szépen.
A milliomosok párdolláros bankókat dugdostak a bugyijába. Charles a kezét tartotta.


Amikor Charles az asztalukra huppant, Erik első gondolata az volt, hogy a fenébe is, nincs nála pénz.
Ennek ahhoz volt köze, hogy Erik rohadtul le volt égve.
Charles szuszogva lélegzett, és izgatottan kérdezte:
- Na? Hogy tetszett? Megtaníthatnálak.
Erik csak bámult rá, mintha egy jelenés lenne. Charles zavartan mosolygott, aztán jobb híján nekiállt Emmának leszámolni a bankjegyeket. Erik úgy százötvennél kinyögte:
- Mi a fenét keresel te itt?
- Ezt ne a vendégeim előtt beszéljétek meg - mondta Emma. - Megvagyunk, Charles. Még mindig haragszom rád. Erik, a válaszodat úgy huszonnégy órán belül szeretném megkapni, és most el innen. Ne zavarjátok a közönséget.


Erik megvárta a művészkijáratnál Charles-t. Örült, hogy csak ő volt ott. A kalapját a szemébe húzta, és próbált nem úgy festeni, mint egy perverz idióta. Charles kisvártatva előkerült egy barna Burberry-kabátban és egy elegáns beanie-ben, és éppen nekiállt múmiává bugyolálni magát egy sálhalmazzal, amikor Erik az árnyékból előlépve közölte:
- Túl tehetséges vagy ide.
Charles meg kis híján hátraesett.
A hó kavargott a lámpa fényében.
- Ezt soha többé ne csináld - lihegett Charles, és aggódva rendbe kapta magát.
Ujjatlan kesztyűt viselt. Egészen konkrétan.
Erik pont arra gondolt, hogy jobb, ha magára hagyja, amikor Charles belehunyorgott a ragyogásba, és azt kérdezte:
- Merre laksz?
- Durván arra - intett Erik a merőleges utca hozzávetőleges irányába, aztán megismételte: - Túl tehetséges vagy.
- Köszönöm szépen. Sétálj velem, egyfelé megyünk, ha jól értem.
Erik felhúzott vállakkal követte.  Charles a dalt dúdolta, aztán felnézett rá, valami ravaszkás mosollyal.
- Bonyolultnak tűnik, de hidd el, könnyű megtanulni. Amikor ide jöttem, semmit se tudtam, csak keringőzni; Miss Frost nem értett egyet velem azt illetően, hogy kiváló látványosság lenne.
- Nem hiszem, hogy itt fogok dolgozni - közölte Erik.
- Oh.
A puha sóhaj csak egy párafolt volt.
Ballagtak halkan.
- A húgom miatt van - mondta aztán Charles; Erik csak akkor vette észre a csendet, amikor a férfi megtörte. - Itt táncolt egy barátnője, Angel. Gondoltam, garantálhatom, hogy ne legyen baja, ha vele együtt jelentkezek. Ő azóta tovább ment, de én maradtam.
Erik halkan felszusszant.
- Van bármi, amit magadért csinálsz?
- Ezt hogy érted?
- A két dolog, amit tudok rólad… - Erik az ujján számolta. - Az állásod és a frizurád, ezek mind másért vannak.
- A személyiségem nyújtotta további javakat hidd el, én élvezem - somolygott Charles, és ahogy befordultak egy mellékutcára, közelebb törleszkedett. Zuhanyoznia kellett, mert Erik nyári gyümölcsök illatát érezte. - Mi a te történeted?
- Ja, én prosti vagyok.
- És? Milyen?
Charles olyan derült érdeklődéssel kérdezte, hogy Erik nem volt biztos benne, értette-e.
- Hamar jövedelmező - kockáztatta meg, aztán az ajkaira harapott. - Neked volt már vele dolgod?
- Nem, nem éppen. Más-más partnereim vannak, de nem fizetek érte, és megválogathatom őket; szóval talán semmi jogom összevenni a magam tapasztalatait a tiéddel, de én élvezem, ahogy újabb és újabb életekbe kerülök, éppen csak egy estére, a közelnél is közelebb, ahol feleslegessé válnak olyan adatok, mint múltak, nevek, csak az érdekel, hogy mit tudok adni neked, és te mit adsz nekem. - Egy elégedett sóhajjal jegyezte meg: - Ezt a részét nagyon szeretem. - Aggódva sandított Erikre. - Remélem, jól bánnak veled?
- Mázlim van, igen. Meg nem annyira izgat a szex, ha nem olyannal csinálom, aki eleve érdekel, szóval nekem mindegy. Ennyi erővel már pénzt is adhatnak érte.
- Tehát a színpad nem foglalkoztat különösebben - állapította meg Charles. Erik a szemét forgatta.
- Emma félreismer engem. Tetszik, amit csinálsz, de nekem nem menne. Nem a technika kérdése.
- Hanem?
- Oda kiállni? - Erik visszaintett a Hellfire Club felé, ami a sűrűn hulló alkonyon túl derengett gyengéden. - Ahhoz meztelennek kell lenni. Csontig. Egészen.
Charles egy csibészes fintorral ráncolta az orrát, ahogy egy újabb utcán vágtak át.
- Mégiscsak többet tudsz rólam két dolognál.
Erik hagyta, hogy a lélegzete elhagyja: cinkos pára.
- Nagyon egyedül voltál azon a színpadon - mondta lassan.
Charles maga elé révedt, lesütött szemekkel, aztán azt kérdezte:
- Hol a csudában vagyunk amúgy?
Erik felkapta a tekintetét. Nem ismerte a környéket: tűzlétrák és téglafalak, egy havas park árnyas vonala.
- Azt hittem, te vezetsz.
- Látod? Én meg azt hittem, te.


Charles albérletébe mentek fel.
- Egy tapodtat sem engedlek tovább - közölte -, amíg nem iszol valami meleget.
A lakás olyan volt, ahogy Erik sejtette: Párizs padlásaira emlékeztette, mindenütt könyvekkel és elfelejtetett bögrékkel, antik kárpitokkal és preparált szervekkel befőttesüvegekben, amik csak első pillantásra riasztották meg. Charles-hoz rögtön odasereglett egy boldog beagle lobogó fülekkel, aki házörzői kötelességeinek eleget téve vidáman megcsaholta Eriket, a farkát csóválva közben.
Erik kilépett a lucskos cipőből, és rövid megfontolás után fölakasztotta a kabátja mellé a zakóját, a nyakkendőjétől pedig megvált.
Charles csiripelve cikázott a lakásban, a kutyával a nyomában, mezítláb és a puha pulóverrel. Erik tudatáig nem hatolt el a felsorolt teafajták neve.
Furcsállta magában, milyen könnyedén fogadja a kedvességet. Néha még a fizetségét is hálapénznek érezte.  
- Tudod, mi a furcsa? - kérdezte Charles, ahogy csurig töltött egy csuprot forralt, mézes gyömbérrel. - Alapvetően botlábam van.
- A maiak után ezt nehezen hiszem el.
- Nézz csak ide.
Charles ügyetlenül szteppelni kezdett, kancsóval a kézben. Erik rádöbbent, hogy hangosan nevet.


Az ital túl forró volt, lassan kellett kortyolni. Erik óvatosan tartotta az agyagbögrét a kezében, mintha félne, hogy elejti, és szétzúzza az egészet.  
A konyhában volt egy rakat üres italosüveg. Erik elhitte magának, hogy Charles csak gyűjti őket. Amikor a kakukkosórára lesett, azt kérdezte:
- Megnézhetem a híradót? Mindjárt éjfél lesz, és ha most indulok, akkor is elmulasztom.
- Mi sem természetesebb! - mondta Charles.
Egy csomó dolog volt természetesebb, mint egy viktoriánus bőrdíványra kucorodva együtt bámulni a híreket egy idegennel. Erik mobilja egy ponton rezgett a zsebében, de nem nézte meg az értesítéseket.
Amikor egy terrortámadásról volt szó, Erik horkantott, Charles pedig szomorúan sóhajtott. A kutya közéjük gömbölyödött, az állát Erik combjának támasztva.
A hírek után elszánta magát, és talpra állt.
- Hát - mondta -, köszönöm szépen. Én el. - Ez volt a könnyű része. Azt is kipréselte: - Rajtam áll a következő pohár… vagy bögre akármi.
Biztos volt benne, hogy Charles majd azt mondja, “hagyd csak,” szóval egy ügyes kanyarral be is menekült a csálé előszobába, és Charles-nak úgy kellett utána kiáltania:
- Az szuper, add meg a számodat. Vagy hol vagy holnap hétkor?
- Hol legyek?
Összevigyorogtak. Charles és a kuckós kis otthona azt mondták, “maradj itt,” de egy pubban egyeztek ki, ahol forralt bort is mértek. Erik fölírta a számát Charles tükrére egy lemosható filccel.


Erik fél órán át várt rá. A délelőtt volt három kliense, ami után alaposan zuhanyoznia kellett, de így volt elég pénz a zsebében, hogy előre rendeljen. Mindkét bögre kihűlt már. Erik a hóesésbe hunyorgott, és arra gondolt, jobb ez így.
Amikor a mobilja megrezzent, mégis sietve kapott érte, visszafojtott lélegzettel.


erik?


Erik.


hála az égnek
nem emlékeztem, 3 vagy 5 a vége


Oké.


nem tudok menni


Oké.


attól tartok
többé nem fogok tudni menni, erik


Decemberben csúsztak az utak.


Erik hóval a hajában sétált a kórházban. A járása nyugodt volt, és a lépte olvadt nyomot hagyott. Tudta, hogy felesleges sietnie. A tragédia vagy érkezik, vagy nem.
A tragédia kart-karba öltve járt vele.


Charles vászonsápadtan hevert az ágyban. Eriknek ismerős volt a kórterem fakó látványa és higított szaga, és nehéz volt megértenie, mi nem stimmelt, aztán észrevette: az éjjeliszekrényen se üdvözlőkártyák, se virágok, se könyvek.
- Próbáltalak elérni - mondta Charles bocsánatkérően. Erik vetett rá egy bosszús pillantást.
- Próbálj meg meggyógyulni. - Kihúzta magának a műanyagszéket. A szék lába a linóleumhoz tapadt.
Charles a plafont bámulta. A szemei szárazok voltak. Még nem sírt, gondolta Erik.
Könnyebb volt, amikor anya sírni kezdett.
- Nagyon kedves tőled, hogy jöttél. - Charles tagoltan beszélt. Ráadtak egy olyan ocsmány kórházi hálóruhát. - Ne haragudj, hogy belerángattalak. Igazán nem ezt akartam.
- Volt egy ilyen tippem.
Egy kis csend. Erik ezúttal észrevette. Látta az összehajtogatott tolószéket a kórterem végében, szóval nem kérdezte meg, miben segíthetek, nem ajánlotta fel, hogy hoz egy kávét vagy felveri a párnát.
Charles majd hallgatja eleget.
- Végleges? - tudakolta. A recepciós, akit kérdezett, megadta a választ, de azt akarta, hogy Charles kimondja.
A férfi nyelt egyet, és magára nézett.
- Tegnap - mondta -, táncoltam.


Amikor Charles táncolt, megváltoztak a fények, és mindenki lélegetvisszafojtva nézte.
Mikor esik le?
Mikor rontja el?


- Tegnapelőtt - mondta Erik -, még nem ismertelek. - Vállat vont. - Ez ilyen. És jobb, ha ennyivel elintézed. Persze, nekem könnyű beszélni, mert én tudok járni, te pedig nem.
Charles üres szemekkel nézte.
- Most miért vagy ilyen? - kérdezte rekedten.
- Hidd el, innentől mindenki gügyögni fog neked. - A bakancsát nekitámasztotta az ágy fémkeretének, és kicsit hátradőlt a székkel.
Charles lassan visszafordította a fejét a mennyezet felé. A neonfényekben úgy festett, mint egy kísértet.
- Itt maradsz? - kérdezte. - Csak egy kicsit.
- Itt maradok - mondta Erik -, amíg el nem küldesz a fenébe.
Charles az ajkaira harapva bólintott. Ahogy sóhajtott, a lélegzete elcsuklott.


Emma felhívta:
- Na?
Lámpaoltás volt a kórházban. Eriknek haza kellett mennie, mert valahogy nem vették be, hogy Charles testvére. Erik Charles-hoz ment, és a kutyát etette.
- Keress mást.
- Menj a francba.
- Hallottál Charles-ról?
- Mert mi van vele?
- Észrevetted, hogy nem ment be?
- Nem táncol pénteken.
- Hát - mondta Erik -, már nem táncol semmikor sem.


Charles csak arra emlékezett, hogy az autó fehér volt.
És hogy továbbhajtott.


Ez volt a harmadik nap a kórházban. Erik az éppen aktuális ügyfelétől érkezett, aki hatvankilencben szerette.
Nevezetlen ügyfél emellé rohadt alacsony volt. Eriknek fájt a nyaka.
Ott guggolt Charles ágya mellett, a fejét a csempének vetve. A széket a szomszédos ágyban fekvő beteg kölcsönkérte a pereputtynyi vendégének. Erik azt kérdezte:
- Azt nem értem, hol vannak, akik felállva tapsoltak? Hogy hol van Emma, meg akiknek segítettél, és hogy hol a francban van a húgod?
Charles fáradtan kuncogott. Erik felé fordult.
- Te itt vagy - mondta.


Egy párhuzamos univerzumban
Charles Xavier
vérzik,
és vérzik,
és vérzik a kubai homokban.




komment: IGEN // nem

34 megjegyzés:

Ella írta...

Széttépted a szívemet. Megyek sírni.

Érted, csak feljöttem, hogy kicsit csemegézzek, erre ez várt. Most a lelkem picit meghalt, de azért még nagyon-nagyon szeretem ezt a történetet.

És istenem, a vége, a vége, a VÉGE, meg hogy Charlesnak csak Erik van.

Adj zsepit.
Térden csúszva könyörgök érte.


(R.I.P.)
Ella

Lara Jane Scott írta...

Nem. Ez. Fáj. Sírok. Nem tudok leállni a zene hallgatásával. Szerintem kitépted a szívem egy darabját.
Fantasztikus volt. Láttam magam előtt az egészet. És még nem találok szavakat. Túl friss az élmény. De tényleg nagyon tetszett és letaglózott egyszerre.
Csak így tovább :)

Raistlin írta...

*ad zsepit sűrű és háládatos köszönömök közepette*

szóval ez egy szexi night club AUnak indult, aztán, ööö. történtem.

szívből köszönöm a kommentet, és bocsáss meg.

Raistlin írta...

Lesből Lara közben, hrhrhrhrhrhhfv. Köszönöm. Csak köszönöm. Nagyon. Nagyon. *ölel*

Sen írta...

Galádkölke!
Nincs szívem,de most még az is megszakadt.
Az elsők megnézése után bőgtem vagy fél órát és hisztiztem, hogy ilyen nincs...
Van.
Megint megríkattál.
Mindenesetre imádom!❤

Raistlin írta...

hihihi

köszönöm szépen ;u; és az a film az így minden. örökre.

nusi írta...

Okéé...ez most így eléggé fájt, főleg hogy az elején még vigyorgok mint az állat aztán meg jön a neneneneneneneee!! és de igen, megtetted. és szenvedtem és elvéreztem de közben paradox módon hálás voltam az egészért, mert szép volt és *artikulálatlan hörgés*.

Raistlin írta...

hosszan vacilláltam, szép dolog-e tőlem az aljaplottwist, mert a novella felénél a stílus is megváltozik, de reméltem, hogy végeredményben kellemes pofon lesz. köszönöm szépen a kommentet~~!

Nadett írta...

szóval hogy én ártatlan módon elkezdek olvasni egy kellemes kis nightclub AU-nak kikiáltott valamit, erre jössz, és lesből támadva lesokkolsz a plottwisteddel, amire még nem is tudom azt mondani, hogy nem volt szívszorítóan gyönyörű, mert de
*nyüszítve elvonul a sarokba*
(az utolsó mondat, az hihetetlenül fájt) (köszönöm)

írta...

Ez még tőled is szívet tépő volt. (Mondták már, hogy néha kegyetlen vagy?) De még ennek ellenére is imádtam, imádom és imádni fogom, mert még a benne lévő kegyetlenség is csodaszép.
A vége meg hijajj. <3

Köszönöm!

Raistlin írta...

NADETT, abból indultam ki, hogy "forgassuk ki önmagukból egy kicsit a régi jó slash kliséket" és... kissé nekilelkesedtem. Aggódtam, hogy sokan csalódni fognak, hiszen az ember egy könnyed NC-17 PWP-t várna, szóval külön rengeteget jelent, hogy tetszett ;u;

RÉ, néha kegyetlen vagyok, és kegyetlenül hálás az olvasóközönségemért, ami nemcsak tolerálja, hanem hozzáértően fogadja - ti vagytok a legjobbak, tényleg. Köszönöm szépen!

Storm child írta...

Hello darkness my old friend...
amúgy hörr és dörr és :( és <3
köszönöm!

Juhászlány írta...

Szóval a bártáncosnőWanda után bártáncosCharles bűvöl el minket. Most már együtt nyaggatnám EMmával Eriket, hogy ő is álljon be a családi businessbe. És hogy CHarles lakásából valahogy sosem hiányozhatnak a (kitömött) állatok.
Azt hiszem, nem olvastam tőled még olyan írást, ami Charles-ot közvetlen a balesete után örökíti meg, ezért "jólesett" látni, hogy kizökkent a derűjéből és a baleset utáni derű is egy folyamat része volt nála. Bár nem tudom, mennyire lehet folytonosságot nézni ilyenkor, de azért a befogadásélményemet nyilván befolyásolja a sok kis Charles-od (sok kis Charles. egy helyen. egy időben. egy történetben!!!4!).
Szóval köszönöm.

Raistlin írta...

STORM CHILD, *dallamra és szándékos rontással* good to see you here again~ Nagyon szépen köszönöm (és ha te vagy a képeden akkor eredj a búsfenébe mert őrült csinos vagy)

JUHÁSZLÁNY, lebuktam, a Krízis során megtetszett, hogy mozdulatokkal mondjak el egy történetet - bár Charles tánca itt koránt sem kapott akkora szerepet (és nagyrészt az Éloize cirkusz előadása ihlette amin résztvettem.)
A tömött/boncolt/lebegő állatok Charles biológiai érdeklődését szimbolizálják, amit szeretek megtartani neki AUról AUra, mert szerintem a személyiségének a magjában van ez a rajongás az életért, ez a szomjas kíváncsiság az eredetét tekintve (miközben Erikkel a filmekben/képregényekben javarészt csak szörnyű dolgok történnek, és eldönti, milyen embernek KÉNE lennie, és nem gondol bele abba, milyen az az ember, aki lennel AKAR, szóval számára az AUk nagyobb teret adnak, azt hiszem.)
Mindezekkel együtt is halálosan rettegek, hogy ismétlem magam a ficekkel, mert akkor jön el az a pont, hogy abbahagyom - jelenleg viszont még úgy érzem, hogy tudok mit mondani a párossal, hogy vannak olyan aspektusai a történetüknek, amit még nem fedeztünk fel; szóval örülök, hogy a történet végeredményben tetszett, és köszönöm szépen!

Névtelen írta...

Egy ideig most ez lesz az új kedvenc történetem. És szerintem majd rengetegszer elolvasom. Mert ez annyira szép volt. Igaz, olyan fájósan szép, de mindenképpen egy borzasztó napot dobtál fel vele. Köszönöm ám, nagyon. :, )
*hálás tekintet*

Viszont nem tudom, hogy az elején szándékos-e az irónia. Vagy, hogy egyáltalán az-e. : o
Mert ugye Emma győzködi Eriket, hogy ne tegye tönkre magát. Mégis az ő kuncsaftjával (- Charles) történik baleset. Vagyis hát nem tudjuk, hogy mi, csak valami. (csúszós utak)

Tetszett az analógia az elején, a végén. Tetszett a vége (az valami egészen káprázatos volt); a részletek az egészben megbújva; az utalások a filmre; hogy nem volt benne szex, de közben nightclub AU; a kutya; a híradós jelenet, amiben minden nézetük benne van; Edna. Edna volt ebben a történetben a kedvencem. Tudom, hogy nem élő szereplőként volt jelen, hanem csak meg-megemlítve, de akkor is. (Azt hiszem, hallottam, ahogy énekel.)

Ezek a részek, itt lent meg:

"Másfél éve halt meg. Erik még mindig a kórházi számlákat fizette, amik nem mentették meg." - Én itt nagyon szomorú voltam. Hogy tudsz ilyen hatásokat kiváltani egy-egy mondattal? *merengve néz előre*

"- Oh.
A puha sóhaj csak egy párafolt volt." - És még mindig gyönyörűen írsz. Újra és újra. : )

"nem tudok menni


Oké.


attól tartok
többé nem fogok tudni menni, erik" - Mert amikor ráeszméltem, fájt bennem egy ideig. Kongott. Azt hiszem, ki is maradt egy-két pillanat.

"Tudta, hogy felesleges sietnie. A tragédia vagy érkezik, vagy nem.
A tragédia kart-karba öltve járt vele." - Ez volt a kedvenc részem. *+*

"Eriknek ismerős volt a kórterem fakó látványa és higított szaga, és nehéz volt megértenie, mi nem stimmelt, aztán észrevette: az éjjeliszekrényen se üdvözlőkártyák, se virágok, se könyvek." - Mert elsőre könnyeket olvastam könyvek helyett. Szóval ez most ilyen véletlenszerű kiemelés volt. Elnézést érte.

~ Eszter

Mitsuki írta...

tudod, azt hittem ez amolyan vicces lesz. hogy kicsit nevetünk a night club dolgon, mert hát ez van. erik van és emma van. klisé nincs.
és klisé tényleg nincs.
ami van: érzed végig, hogy mégsem lesz vicces.
kórház kép ednával. a fehér bunda emmán, a tűsarkú. a klub is fehér, jeges. a kórház is fehér, hideg. emma mégsem segít. valahol szomorú, valahol örülök.

örülök, hogy nem veszítette el charlest.

köszönöm.

Raistlin írta...

ESZTER, *ölel* Bárcsak tudnék reagálni erre a gyönyörűgyönyörűgyönyörű kritikára rendesen, de bárhányszor futottam neki, csak hebegek.
Hiszek abban, hogy a kezdőmondatnak hatalma van, és mivel az élet elcseszéséről való párbeszéddel kezdünk - ez lesz a téma is; Erik élete látszólag el van cseszve, de ő oké vele; Charles élete látszólag reménytelenül elcsesződik, de talán (talán) jobban jár így, mint a másik univerzumban, ahol körbeállják, de mégis egyedül van a homokban, és Erik otthagyja.
Nagyon köszönöm az apró kiemeléseket, szívből meghat, hogy észrevetted ezeket a kicsi, óvatos részleteket, és köszönöm az idézeteket, mert a játék tétje végeredményben mindig az, hogy sikerül-e olyan sorokat írnom, amik visszhangzanak; sikerül-e olyan történetet írnom, ami megmarad. Szívből köszönöm, hogy te befogadtad, és viszed magaddal.

MITSUKI, m i n d e n . f e h é r. [mint egy üres vászon. bármi rárajzolható. bármi megtörténhet. bármi kiradírozható. és a jég is fölolvad és senki se tudja él-e még ami alatta volt.]
(a mű legnehezebb része az volt hogy hiteles telet hozzak össze negyven fokban.)

Storm child írta...

(jesszus,de drága vagy,köszönöm)

sliver írta...

Ez váratlan volt és fájdalmas, és egy kicsit rohadj meg, amiért így becsaptál minket, olyan kis aranyos-szexis ficnek indult, aztán meg csak úgy hirtelen tragédiába torkollott, és hát hogy teheted ezt velünk?? De nagyon szép volt, az vitathatatlan. Nagyon téli hangulatú ebben a 35 fokban, ezért külön köszönet. XD De az, hogy te mindig képes vagy ilyen apró köcsög kis mondatokkal széttépni a szívünket, na persze máskor meg vigyorgunk, de na.
És az, hogy Charles ilyen egyedül marad a végére, ez annyira nem igazságos, csak Erik marad ott vele, aki tényleg, csak két napja ismeri, vagy hogy. Szeretnék megtépni mindenkit.
Viszont szeretem az Erikedet.
(Jobb lett volna, ha hallgatsz Charles-ra és a kuckós kis otthonára, Erik, és ott maradsz vele éjszakára)

Raistlin írta...

STORM CHILD, (köszönd a génjeidnek)

SLIVER, ezt mondom, nálam fordítva van, néha egy kicsit még én is elhiszem, hogy hepiendet írok, aztán bamm, történik valami. Ami fura, mert amúgy kerülöm az ansgtot, mint a pestist, de ezt talán nem is mondanám annak, mármint nem tudom eldönteni, a veszteségekből és a nyereségekből mi a meghatározóbb. A srácokra bízom, hogy kisillabizálják.
Erikkel dolgozni meg egy álom, de illene sűrűbben Charles POV-ot írnom.
Nagyon örülök, hogy tetszett a történet, és köszönöm a komment-lavinát ;u;

J.R.Palmer írta...

Ez gyönyörű volt! Mint mindig...De ha nem haragszol most ehhez hozzá képzelem, hogy ezek után évekig élnek együtt egy rózsaszín felhőn.

Raistlin írta...

Naná, az a minimum a karmától

margaery. írta...

miért nem szereti senki cinnamon roll charlest??és miért mindig ő szívja meg?hiszen olyan édes.és még kutyája is van. ugh.
nagyon tetszik a sztori, már az alapötlet is baromi érdekes!Emmának pedig jégbarlangja van hahaha [vicces hogy pont ma jártam egy igaziban (mármint...a természeti képződményre gondolok...mielőtt félreértések esnének:D)]
a vége pedig arcul ütött, szokás szerint---

Raistlin írta...

akinek kutyája van mindig megszívja *lapos oldalpillantás willre*

amúgy én mindig úgy voltam vele, hogy a kánonban is azért van, hogy charlesnak nincsenek barátai, legfeljebb követői meg rajongói, mert túl munyi. MINDENKIVEL annyira jóban van, hogy hiányzik a barátság egyszerisége és intimitása, szóval az a srác, akivel mindenki jóban van, de akihez senki nem kötődik, mert túl univerzális. és bele se gondolnak, hogy charles-nak szüksége lenne rá, hiszen charles-nak ott van MINDENKI.

remélem, jól érezted magad a sztriptízbárban, és köszönöm a kommentet~~ uwu

Pajama írta...

*előbújik a kuckójából.*
Tudod már nagyon régóta olvasom a blogodat...és eddig valamiért nem mutattam életjelet,de azt hiszem itt az ideje megszólalnom.
Az van,hogy ez a kedvenc történetem tőled.Örökre.
Az van,hogy ennyiszer még nem olvastam el egyszer sem semmit.
Az van,hogy táncot járok a tehetséged miatt.
Mindent imádtam benne.
Szóval mostantól megpróbálok úgy viselkedni mint egy normális ember és több ilyen furcsa életjelet mutatni.Mert megérdemled.


Raistlin írta...

Édes istenem Pizsi, de drága vagy ;A; Nagyon szépen köszönöm, ez teljesen feldobta a napomat, úristen. Köszönöm!

Odette írta...

Szia!
Egyszer már írtam neked, azóta megbújok a háttérben. De azt hiszem, ideje lenne már elmondanom, hogy egy egész nyarat töltöttem az írásaiddal, és segítettek átvészelni néhány nehezebb időszakot. Rengeteget jelentenek nekem; megnyugtatnak. Ha beszélnem kéne róluk, csak annyit nyökögnék, hogy tökéletesebb a tökéletesnél, és te egy kincs vagy. (És reklámozlak, ahol tudlak, egyébként.)
Talán nem itt kellett volna elmondanom, de már nagyon a nyelvemen volt.
Úgyhogy csak köszönöm, hogy olvashatlak!

Raistlin írta...

Drága Odette, emlékszem rád (egy ilyen gyönyörű (nick)nevet nehéz elfelejteni :3) és nagyon-nagyon köszönöm, hogy ismét írtál - remélem, jobbra fordul számodra a sors, és rengeteget jelent, hogy a történeteim elkísérhettek téged. Köszönöm a reklámot is (nagyonnagyon) és *ölel*

lana írta...

Hát, erre nem számítottam. O.O
Gyönyörű, szívszaggató, rettenetes. Egyszerűen imádom a stílusodat, akármit írsz, az szép és lebilincselő, bármilyen fájdalmas is legyen. Azért most megyek és ringatózom egy kicsit a sarokban.

Knight-Commander Paszuly írta...

Ez tök cuki, bár az univerzum elég fura, de azért ők aranyosak :3

Raistlin írta...

Kezdek kifogyni a slashklisékből, ne áruld el senkinek

Névtelen írta...

ahh az elején kicsit bizalmatlan voltam. (természetesen az első három sort követő röhögés után) aztán megszerettem a karaktereket ebben is és aztán vége lett. és sírni akarok, feszíti a mellkasomat, de nem jönnek a könnyek. Nem tudom amúgy, miért, de nem bánom, mert épp a volt gimimben ülök a stúdióban és ciki lenne. :) De...ennek asszem még ülepednie kell.
Ja és ezennel az összes nem-regény Cheriket olvastam! Azt sem tudom hogy örüljek ennek vagy búsongjak hogy fogynak a potenciális olvasnivalók. LL15

Aida írta...

Amikor szomorú vagyok, vagy fáradt, mindig a Cherik fic-jeidhez zarándoklok.
Miért? Amiért a kis Herceg megnézte a naplementéket olyan sokszor egymás után. Mert gyönyörű és szomorú.
Nekem a Cherik fic-eid a naplementéim.
<3

Raistlin írta...

LL15, úristen, anno erről nem kaptam mailt - ilyen érzés lehet egy elkallódott karácsonyi ajándékot találni a szekrényben. Köszönöm szépen!

Aida, drága Aida, szívből köszönöm, ez most - szóval ez nagyon meghatott, és nagyon szükségem volt rá, rád. Köszönöm.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS