a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. augusztus 18.

#BoyfriendTag 4


Gotham, Nygmobblepot, YouTube AU [Cuppy]val közösen, negyedik rész [máramúgy lágyan szuicid zenei tartalommal] és kitartó korhatárokkal, amik úgy sem hatnak meg senkit. 
ne próbáljuk ki az itt olvasott dolgokat otthon, satöbbi.
#BoyfriendTag
C u p p y & R a i s t l i n


Ed lecsupaszítva hever az ágyon, tárt combokkal, a kezei bilincsbe szorítva a háta alatt. Még tart a zivatar: a baldachin függönyei kavarogva lobognak, és a tárt ablakokon túl zajongnak, zsizsegnek a nehéz esőcseppek.
Oswald ott áll az ajtóban, a nyirkos ruháiban. A haja újonnan felborzolva, a szeptum ismét a helyén. A kezében egy korbács van.
Ed tágult pupillákkal és hullámzó mellkassal figyeli, ahogy közelít felé. Az agg parketta megreccsen a bicegő léptek alatt.
- Elmondom, mi fog történni.
Gyertyafények ragyognak. Oswald egyesével gyújtotta meg őket, kétszer hetet. Ednek közben várakoznia kellett.
Oswald elmerengve játszadozik a korbács vékony bőrszíjaival, amik a tenyerébe hullanak.
- Ezt használni fogom rajtad - mondja. - Mivel nem büntetésből történik, nem kell hangosan számolnod. Mivel ez az első alkalmad vele, nem fogok erőset ütni.
- Üthetsz erőset - suttogja Ed. Oswald mosolyog, és az ágy széléhez érve kicsit előre hajol. A korbácsot ráfekteti Ed meztelen hasára. Ahogy kiegyenesedik, vetkőzni kezd.
Ed gyomra végigremeg.
Oswald vigyora csak fél orcára kúszik fel.
- Nehezebb, mint hinnéd, ugye? - cseveg, ahogy a földre hajítja a csokornyakkendőt, és sorra pattintja az ázott mellényke cirádás gombjait. - Barátkozz meg vele. Ettől fogsz elmenni. - Az ing következik. - Nem fogok beléd hatolni, csak amikor már a küszöbön vagy. Megfelel?
- Tökéletesen.
- Nem vagy lekötözve, ez azt jelenti, hogy szabadon mozoghatsz. Nem akarok hülye szabályokat. - Megnyalja az ajkait. - Téged akarlak. Kérdés?
Ed a fejét ingatja. Oswald kilép a sortból, és hátat fordít, ahogy megszabadul az alsónadrágtól. Ed rászól:
- A térdzoknit ne vedd le.
Oswald hátranéz a válla felett.
- Fehérnemű-fétis?
- Nem. Nagyon helyes vagy benne.
Oswald felhorkant. Ed félrebiccenti a fejét, a párnahalmok selyme surrog. A haja a homlokába tapad.
- Elpirultál - dalolja.
- Szuper. Fordulj hasra.
Ed felvonja a szemöldökét, és Oswald türelmetlenül a korbács után kap. Ed engedelmeskedik végre, ahogy Oswald mögé térdel.
Ed derengő bőrére sápadt árnyékokat festenek a vonagló fények. Oswald az ajkait beharapva, éppen csak ujjbeggyel becézi végig a vonalakat, és Ed megremeg az érintése alatt.
- Csss. Ez még nem az.
Rámarkol a korbács nyelére, keményen, és hagyja, hogy a bőrcsíkok széle csak csiklandozza Ed bőrét a lapockák között. A karjai vonzzák a tekintetét, a megdagadó erek a dísztelen bilincs fémszorításában, Ed kicsavarodott válla. Végigsimítja a korbácsot rajta, aztán tétovázik a feneke felett, mielőtt egyszerűen továbbhaladna a combok közé.
Ed türelmetlenül nyöszörög.  
- Emeld fel a derekadat.
Oswald szárazon nyel. Egy próbasuhintás a levegőbe, vigyázva, hogy a lobogó gyertyákat ne verje le. A hang kijózanítóan éles.
Visszafelé sújt le, keresztbe.
Ed felordít, torokmélyről, rekedten. A fakó bőrön rögtön vörös minták hasadnak fel, a sebek szegélye megdagad. Oswald odahajol, és nyelvheggyel végigköveti a fájdalmasan izzó cikk-cakkokat.
- Újra - zihál Ed. - Újra!
A következő ütés erősebb, és Oswald megenged magának egy elégedett kis kiáltást közben - Ed felüvölt megint, félrevetett fejjel. A tekintetük összekapcsolódik, ahogy a korbács sziszegő szíjai rátekerednek Ed combjára, és Oswald megrántja a fonott nyelet, hogy élesebben marjanak a bőrbe. Ed nyüszít, és élvezettel hátralöki a csípőjét.
- Még, még... - kéri.
- Jól oszd be - leheli Oswald, és a következő érintés megint simogatás. - Ma tizenötnél nem kaphatsz többet. - Felkuncog. - Nézzenek oda. Még csak most kezdted.
Ed keze remeg a bilincsben. A hátán verejték, vagy vízcseppek fénylenek. Oswald közelebb húzódik, ahogy fölé térdel, hagyja, hogy kezdődő merevedése Ed szaggatott sebeit érintse. A fiú felszűköl, és Oswald a hajába markolva húzza magához.
- Megtiszteltetés - suttogja -, hogy én vagyok az első, aki megadhatja ezt neked.


Amikor Oswald belé hatol, Ednek már nem sok kell. A kiáltásai a párnába fulladnak, és elég pár hullámzó lökés egy révült, végső rivalláshoz, ami a torkában nyüszítve csuklik el.
Aztán nagyot nyel.
Így fekszik alatta, arccal a ringó matracnak, a kezei kifacsarodva, a combján, a fenekén, a hátán a bizalom sajgó sebbé duzzadt mintáival. Fojtogatóan gyönyörű abban a pillanatban, és Oswald látni akarja egészében, a vállához kap, és a hátára löki. Az egész túl lassan történik, és az idő Ed homályos szemeiben zökken helyre, amik a pillák alatt fénylenek fel tompán, és némán megvonaglik a száj, ahogy Ed kiejthetetlen szavakat formál.
Oswald fölé borul, hozzá simul, és ismét belé mélyed. Ed forró és befogadó, és Oswald szíve túl gyorsan ver, igazodik az üteméhez.
Ed fel-felszisszen, aztán újra és újra az ajkaira harap, a pillantásában ez van: folytasd, és csak a hús hangjai vannak, a vihar moraja, Oswald zihálása és Ed kényelmes, lassú szuszogása. A mozdulatai bágyadtak, puhák, amíg Oswald lüktet és lohol, és mégis találkoznak valahol, Oswaldnak le kell hunynia a szemét egy ponton, mert túl sok-
- Nézz rám - utasítja Ed, és Oswald sosem volt az az ember, aki szex közben vigyorogna, de most eltörölhetetlen a mosolya.
Az ágyrugók nyekeregve ringanak.


Mindkét combjában zsibbadt fájdalom lüktet, ahogy kisántikál a gyógyszeres szekrényhez, és visszatér egy nyirkos törülközővel meg a kenőccsel. Ed ismét a hasán hever, és a levegőben ott van a szex sós és savas szaga, és azon túl a távozó vihar: mindkettő valahogy elemi és elektromos.
Oswaldon egy hosszú, kopott póló van a zoknikkal. Felül Ed mellé az ágyra, átdörgöli, aztán a csípős szagú krém következik, amit a sebekre ken.
- Aucs - jegyzi meg Ed.
- Egyben vagy? - kérdezi Oswald. Szinte egy másodlagos gondolatként kattintja ki a bilincseket. Ed nem húzza el rögtön a kezét, és amikor igen, akkor arra használja, hogy felkönyököljön.
- Hát ez most… Whoa.
- Nem kell minden egyes alkalommal kommentálnod, milyen volt, ott voltam. - A szavakat csípősnek szánja, de egy félszeg mosollyal zárja. Ed nem látja. Egy éles kis hang, ahogy Oswald hűvös ujjai végigfutnak egy újabb árkos seben. - Hogy vagy holnap?
- Igazából már ma mennem kéne haza, és a holnapom egy rendszerezett katasztrófa - dünnyög Ed elmerengve, aztán hozzáteszi: - Iiihh.
- Ha rám hallgatsz, hason alszol ma. Meg ezen a héten. Vagy állva.
- Valaki büszke magára. - Ed hátrasandít a válla felett, és biggyeszt. - Egy idő után majd elmúlnak.
Oswald fintorog.
- Újra tudjuk csinálni őket.
Nem emlékszik, mikor lett ténnyé kettejük jövője. Ed fészkelődik kicsit, aztán megdermed, és hadarva bukik ki belőle:
- Azt akarom, hogy jelölj meg.
Oswald behajol a látószögébe.
- Parancsolsz?
Ed feltérdel.
- A tűzzel.
- Mi, emlékbe?
- Nem, örökbe.
Egymásra merednek.
- Eddie… - suttogja Oswald. Ed már messze jár, és kapkodva veszi sorra a lángokat, a tekintete ide-oda cikázik a gyertyák kanócain:
- Nem fogom megbánni - jelenti ki. - Téged soha. Ezt nem valaki más fogja látni rajtam, hanem te, minden egyes alkalommal, mert ez a máról szól, mint egy bejegyzés egy naptárba.
- Írhatnál blogot - veti fel Oswald törékeny hangon.
Ed áthajol a peremen, és felemeli az egyik hosszú díszgyertyát. A viasz bizonyára éget. A vonásai a reszkető fényben elmélyülnek, kirajzolódnak az ajkak, az arccsont különös vonala.
- Égesd belém, amit mondtál, hogy szeretsz. Akkor is, ha holnap már nem gondolod komolyan, tudom, hogy ma igen, és azt akarom, hogy jele legyen.
- Akkor neked is meg kell égetned - mondja Oswald. A saját szavait is távolról hallja.
- Miért kéne?
- Mert te is ezt érzed.
Ed tekintete ellágyul, forró és puha. A gyertyát Oswald kezébe adja, és ő fél, hogy el fogja ejteni, mert nincs ereje megtartani.
- Ha azt akarjuk, hogy sokáig látszódjon - mondja Ed -, akkor ez nagyon fog fájni most.
Az fog fájni, ha nem leszel már velem, hogy ismét felégessük.
- Hova akarod? - kérdezi Oswald, pislogva. A vállait kihúzza.
- Szív fölé?
- Oké. Mindegy. Hajolj előre.
Megdönti a gyertyát. Nem biztos benne, hogy sikerülni fog, hogy kitart a láng. Ahogy Ed előre dől, mohón kap Oswald ajkai után. A csók kitartó, és ebben még benne van az éjszakájuk utójátéka, a nyelvek és az ajkak minden bágyadt, hálás simulásában.
Oswald az égett hús szagát érzi meg, amikor elhúzódik, és Ed mellkasára bámul. Egy foltban roncsolt és szenes a hús. Nem tudja eltépni tőle a tekintetét, és kinyúl felé, aztán a kezét leejti maga mellé.
- Te hova szeretnéd? - kérdezi Ed. Oswald vállat von, és fölgyűri a fölkapott pólót.
- Ugyanoda.
- Ha nem akarod…
- Csak csináld, jó?
A gyertya lángja kihunyt. Ed újragyújtja egy másik gyertyáról, és Oswald közben átdörgöli a karját. A seb úgy terpeszkedik Ed mellkasán, mint egy tönkretett galaxis.
- Gondolj közben jégmezőkre és pingvinekre.
- Haha, kapd be.
- Csókolj meg.
Oswald engedelmeskedik, és a tűz a bőrébe mar. A fájdalom felfoghatatlan, de csak egy elnyögött kiáltásra futja, ahogy a forró lobogás a húsát zabálja.
- Rendben vagy? - morogja Ed a csókba, és elhúzódik tőle. A tekintete a sebre rebben, és az ajkai elnyílnak, nyirkosan csillognak. - Ozzie… - suttogja.
Oswald a legszívesebben belesimulna az érintésébe, ahogy azok az ihletett ujjak a mellkasára rebbennek. Ed közel hajol a sebhez, és finoman elhúzza a bőrt körülötte. Oswald felnyekken, de Ed nem veszi észre.
- Lenyűgöző - sóhajtja. A lélegzete borzongató fájdalom. Nem néz félre, ahogy tapogatózva kinyúl a sebkenőcsért, és a mutatóujjára kanyarít belőle.
Mintha egy relikviához érne. Oswald soha nem érezte még magát törékenynek, vagy értékesnek. Ed elkeni a hűsítő kenőcsöt, mint szent olajat királyok homlokára, és azt mondja:
- Lenyűgöző vagy. - A tekintete végre Oswald arcára rebben. - Tudtad?
Oswald szuszogva veszi a levegőt, az orrcimpák rezegnek. Felelne, de hangja nincsen. Kinyúl, és az ujjait Ed égetett sebe fölé fekteti.
- Enyém - motyogja. Ed előre hajol, és homlokon csókolja. Oswald a szemeit lehunyva hagyja.


Van valami Ed járásában. Az apró, kapkodó kis léptek most óvatosak, és a vállait sem görbíti annyira. Mintha egy kifeszített kötélen járna, ahogy a földre szórt ruhákhoz lépdel a korai, puha holdsütésben. Amikor lehajol értük, fájdalmasan felhorkant.
Oswald élvezettel figyeli. Ed szemüvegével játszadozik az ágyon fekve. Ha eltartja magától, közelebb hozza Ed sziluettjét, ahogy igyekszik visszaszerencsétlenkedni magát a menta alsónadrágba. A korbács-csíkok szinte ragyognak.
- Hazafuvarozzalak?
- Köszönöm, hagyd csak. Egyszerűbb, ha metrózom.
- Hmm.
Ed betűri az ingét, aztán körbehunyorog a szemüvegéért. Oswald a szárra harap, Ed pedig fáradtan a homlokára csap.
- Legközelebb a fejemet… - mormogja.
- Kalandos napod volt, nem baj, ha össze vagy kuszálva. - Udvarias kis mosollyal nyújtja felé a szemüveget, Ed pedig vigyázva az orrnyeregre csippent.
- Köszönöm szépen. - Aztán, ugyanilyen könnyedén: - Utállak itt hagyni.
Oswald sűrűn pislog.
- Mertem remélni, de hé, dolgok, élet. - Fészkelődik. - Azért dobj majd rám egy sms-t, hogy eladtak-e szervkereskedőnek.
- Hogy eladták-e a szerveimet - pontosít Ed, és magára csatolja az övet.
- Szart, kipakolsz bárkiből bármit egy szikével és egy körömollóval, jobban jár veled úgy a szakma. Ne felejtsd el megemlíteni nekik.
- Feltétlen. - Ed a vállánál fogva közelebb vonja egy gyors búcsúcsókra. Mielőtt elhúzódna, elégedetten rásimít a sebre. A szemüveg lencséi megvillannak.
- Az ajtóig még tudok vigyázni rád - ajánlja fel Oswald gúnyosan.
- Akkor nem tudok elindulni. Maradj itt. - Félrebiccenti a fejét. - Holnap nem látlak, így szép lesz rád emlékezni.
Oswald nyújtózva hátrahanyatlik.
- Fess le, mint a francia nőidet - idézi, és Ed halkan felnevet.


Valami nem stimmel.


Oswald elsőnek annak tudja be, hogy Ed távozása szomorítja el, de az érzés ott marad, amikor már üres a szoba. Van valami a nehéz, fülledt levegőben ami a csontjaiba mar, és szétárad benne az a gyötrőn doboló szorongás. Felkecmereg a takarón, és nyújtózva az ablakkilincsbe kapaszkodik, hogy magára tárja az esőillatú szelet. Az ágy szélére kucorodik, cigarettáért matat és a vihargyújtójért: az éjjeliszekrény fiókjában csak egy viseletes doboz gyufát talál. A kezei remegnek, amikor megpróbálja meggyújtani az első szálat. Kettétörik. A második is.
Harmadszorra felgyúl a harmatos láng, és Oswald ráhajol a cigarettával. Csak a fél dohány gyullad meg, de nem érdekli. Indulattal szív rá újra és újra, míg tetemes mennyiségű füst kavarog a tüdejében, és szórakozottan bámulja a kezében a gyufát.
A lángnyelv erőre kap, egyre lobog, szinte megadó dühvel zabálja a szenesedő fát és Oswald lejjebb érve az ujjbegyeit mardossa. Mintha meg se érezné. Vár egy leheletnyi pillanatot, mielőtt elszakítja a cigarettát kiszáradt ajkairól, és elfújja. Tömény füst csap fel, és Oswald egy pöccintéssel kihajítja az ablakon. A vasrács koppan.
A szobában újra égett szag, a sebe viszkető fájdalommal felel rá. Még mindig érzi, ahogy húzódik a bőr és forróság lüktet a csipkézett peremen. Ragad és olvad rajta a melegedő kenőcs, a póló anyaga minden mozdulatnál beleragad. Oswald a fogai közt szorított cigarettával szinte letépi magáról, a feje beleakad és a hamu ráhullik, aztán gombócba gyűri és bebassza a sarokba. A vágott, harapott, fojtott bőre felfénylik, tompa színekkel, és lúdbőr szalad végig a gerince mentén.
Se a mobilja, se a laptopja nincsen karnyújtásnyi távolságban. Megadóan felmordul, és az Ítélőszékhez vonszolja magát, bőr a bőrhöz tapad és felcsikorog. A karfán átvetve Ed ott felejtett farmeringe. Nem nyúl hozzá.
A felhajtott képernyő fénye zavaróan éles. Oswald halványít rajta, hunyorogva, aztán felvillan a YouTube profilja. Nem ez érdekli. A feliratkozásaihoz húzza a kurzort és átlép Edhez: a kezdőlapon felvillan a Q&A videó, az általa szerkesztett thumbnaillel. Felszipogva rákattint, és a parkettára kocogtatja a hamut.
Elérték a kétszázezres megtekintést, ami valószínűleg már most több, mint Ed összes többi videójáé együttvéve.


ÖSSZES HOZZÁSZÓLÁS (221)
Lark 1 napja
Várj mi van-
Lemaradtam
Mi a fasz.
Válasz + 169


raven. 18 órája
@Lark same. láttam gifeket de reméltem manip. én feladom, ez rosszabb lett.
Válasz + 113


CRiver 16 órája
öööööhhhhh?? mármint én tudok örülni a boldogságotoknak srácok, de ez amúgy nagyon beteg? egydolog a prank de remélem ez az elborult kapcsolatot tényleg csak nekünk túlozzátok el mert nem tűnik egészségesnek?? azok igazi vágások?? aggódom?????,,,,?
ps amúgy mikor lesz új vidi pingvinnél?
Válasz + 82


Összes (12) válasz megtekintése ˇ


carmichaL 8 órája
legalább már nem paráztok a r1ddl3r miatt, az is haladás, láthatóan nem kell félteni a gyereket. am meg azzal járnak akivel akarnak úgy ahogy akarnak úgy látom kurvára nem noncon, a tumblr megbaszhatja
követni meg sztem ne próbáljátok meg, én se fogom
Válasz + 75


tiny_ 19 perce
VITORLÁT BONTOTTUNK !! !!!!!! Ugye lesz még közös viditek? *--* #p3ngu1n <3 <3
Válasz + 54


LynN 18 perce
@tiny_ 2:34 awwww mi az a pillantás? arról van gif valahol? megpusztulokkk~~~


BOSSWORTH 11 perce
sok boldogságot x”DDDDD
Válasz + 6


Oswald lassan kifújja a füstöt, hátradől a székben és a laptopot az ölébe húzza. A cigaretta időközben elaludt, szórakozottan maga mellé ejti. A tumblr következik, egyszerre megnyitva a Twitterrel, és bepötyögi a nevét a keresőmezőbe. Az anyázó szövegek szinte teljesen eltűntek, magukba olvasztották a gifek és kollázsok kettejükről. A p3ngu1n, úgy tűnik, felkapott elnevezés lett, a tagen már van pár rajongói munka, gyors skiccek és szerkesztett képek;  Oswald a lista végére görgetve egy AO3 linket is talál. Az orrán fintor, amikor bezárja, és ezek után elveszíti az érdeklődését a Twitter iránt is. Újra az ikszre kattint, és lecsapja a laptopot.
Visszabiceg az ablakhoz, ismét rágyújt. Égő cigarettával a szájában kutat valami tömény után, a szekrényekben, fiókokban, az ágy alatt.
A konyháig kell vonszolnia magát, hogy piát szerezzen. A lakás őrjítően néma, amióta a vihar alább hagyott; csak a sziporkázó, szmogos fények vannak és  talpainak egyenletlen csattogása a gránitpadlón.
A mosogató feletti konyhaszekrényben talál végül pár ujjnyi fehér rumot az üveg alján lötyögve. A száránál megragadva nyakalja, hosszú kortyokban, hátravetett fejjel. Az utolsó korty a szájában reked, torka összeszorul: az orrán keresztül szuszog, míg a szája belseje éget és a gyomra forog, aztán kényszeríti magát, hogy lenyelje. Síkosan szorítja össze az ajkait, az üveg alja élesen koppan a pultra csapva. Oswald a cigarettába szív és felsóhajt, pillantása körbejár az üres konyhában. Minden mozdulatlan, aztán az ablakon reflektor árnya kúszik be és végigrohan a falakon.
Oswald dobolni kezd a körmeivel, hogy feloldja a kietlen csendet, és lassan lélegzik, csitítva a gondolatait: a fejében peregnek az elmúlt nap jelenetei foszlányokban, szétszaggatva, újraírva. Vakfoltosan.
Megrázza a fejét, az alsó állkapcsa előreszegve. Egy pillanatig habozik csak, mielőtt a csapból vizet engedne a félig szívott csikkre, és újult erővel visszabotorkálna a gardróbjához.


Ejtett nyakú, szürke-fekete csíkos pólót húz, hogy lélegezni hagyja a maszatos sebet, és szaggatott térdű, sötét farmert. A ruhákat meggyűrte a szennyestartó mélye és ápodotott cigarettaszagot öklendeznek. A borszín  berakásos dzsekit még nem kapta vissza, egy oldalt cipzáros fekete bőrkabátot kanyarít helyette a vállaira és az egyensúlyával bénázva belelép az ormótlan bakancsba.
A tükörben szembemered magával. Fantomkép. A hajával nem csinált semmit, és nem is zuhanyozott.
Így menekül bele a várost lassan harapdáló éjszakába, mint egy gyáva korcs.


A csípős szél bele-belekap a hajába, alattomos és kiszámíthatatlan hullámokban csapja arcul. Oswald nehezülő léptekkel kóborol kocsmáról kocsmára, mindenhol csak addig marad, amíg a bárpultnál kikér magának egy italt és egy mozdulattal felhajtja. Nem kötik le az ismerős ingerek, mintha minden ivó ugyanaz volna: az alkoholmocskos fa szaga, a sűrű füstfelhő fényözönnel villódzva, parfümök és kölnik és izzadtság fojtó keveréke és az időszakos sikolyok. A zsebekben villanó pengék.
Az utcai levegő újra és újra felkavarja a gyomrát. Fullad a szmogtól, jólesően, tátott szájjal szívja a tüdejébe. A negyedik sarkon járhat, amikor az utca végén felsejlik előtte egy újabb ismerős szórakozóhely, és a fénysíkos járdára cyberpunk basszusok döngenek. A cigiszünetet tartó bulizók között szőke fürtök villannak és Oswald közelebb bukdácsol, a nyakát nyújtva.
A fürtös fej megfordul.
- Hé-hé, hé helló!
Barbara integet neki, kalimpálva, mint egy őrült. Apró csuklóin fém karkötők csörögnek, egyik kezében még a Bacardiját szorongatja. Bőr miniszoknyát visel és egy fodros, mályvaszín muszlintopot, amiből kivillan a hasa. Dülöngélően koppanó léptekkel és reszkető térddel lép közelebb, és homályos a vigyora.
- Itt a kedvenc melegem, nézzenek oda - nevetgél, és beleöklöz Oswald vállába. Aztán szünetet tart, amíg végigméri, és a szája sarka grimaszra rebben. Megbotlik a semmiben, de a kukába markol maguk mellett. - Úgy nézel ki, mint akit kihánytak. Tök büdös vagy. Mi van?
- Semmi.
- Aha. - Barbara az üvegre hajol, heves mozdulattal önti az ajkai közé, több-kevesebb sikerrel. A kézfejével törli meg aztán a száját, és visszamered Oswaldra. A cipősarkai ítélkezőn kopognak. - Neked már megint bajod van.
- Oké, ha tudni akarod…
- Nem akarom tudni. - Az üveg száját a fogaihoz kocogtatja. - De úgyis elmondod.
- Figyu, láttad a videót?
Barbara sötéten néz rá.
- Cica, konkerti- pontosítanál? Kábé azokból élek, ha nem tudnád, meg a jóindulatból.
- Van ez a srác. A fiúm.
- Ehem?
- Nem tudom, mi van. Már a faszom se tudja, mi történik. - Oswald zsebre vágja a kezeit és felveti a fejét. Megszédül. Az esőfelhők már messze járnak, az ég orgonaszínben lángol és felé borul. - Mármint asszem értem, mi történik, de olyan kurva felfoghatatlan és teljesen kiakadok tőle, érted? Szeret engem, és olyan dolgokat mondok neki mint még senkinek és olyasmiket engedek meg neki amit másnak soha, és a szex, az whoa, kurva jó és eszméletlen, mennyire képes törődni velem és elhalmoz mindennel, olyan mint a világ legnyálasabb... az istenit, elvittem anyámhoz?! Bemutattam az anyámnak és ma, ma tudod, mi a faszt csináltunk?
- Dugtatok? - veti fel Barbara szenvtelenül.
- Mi? Is, de… - Oswald hisztérikusan karmol a pólójába, hogy lejjebb húzza magán és szinte a lány arcába mászik. - Vágod, mi ez? Megégetett. Gyertyával. És én is őt. Mint valami kibaszott szimbólum, hogy örökké együtt leszünk, vagy én nem tudom, ameddig el nem tűnik.
- Beteg állatok vagytok.
- Azt mondtam neki, hogy szeretem. Érted? - Oswald zihál, és elhallgat. Várakozó, dülledt szemekkel mered Barbarára, aki összehúzza a szemöldökét és előrebiccenti az állát.
- Ooké, és mi a gáz? - kérdi lassan, óvatosan, mintha egy elmeháborodottal próbálná fenntartani a beszélgetés látszatát.
Oswald némán hápog, a vállait rándítva, aztán ingerülten csettint.
- Figyeltél rám egyáltalán?
Barbara fáradtan a tenyerébe temeti az arcát és végigfuttatja az ujjait a haján.
- Jézusom Cobblepot, ne kurvulj már.
- Kurva vagyok! - üvölti Oswald és színpadiasan széttárja a karjait. A tömegből néhányan feléjük bámulnak. - Pontosan ez a lényeg! Tudod, én mit akartam? - Ököllel ver a mellkasára és azt sziszegi: - Kefélni. Egy olyan sráccal, kivételesen, aki végre igazán bejön, erre kiderült hogy ott tartunk, hogy járunk, és én ebbe valamikor kibaszottul beleegyeztem, és engedtem, hogy szenessé égesse a húsomat és kikötözzön a...
- Á-á-á-á-á, ácsi. Ácsi. - Barbara felé suhint az üveggel, és lebiggyeszti az ajkait. Már szinte támaszkodik a kukán, kitolt fenékkel, egymásnak koccanó térddel. - Túl sok infó. Kímélj meg a BDSM kalandjaidtól, könyörögve kérlek, volt abból elég szar tapasztalatom. De most komolyan, mi az isten a bajod? Hogy véletlenül, hoppá, lett egy normális párkapcsolatod álmaid fiújával ahelyett, hogy egy jót szexelsz? Fhű de szar neked, mindjárt elbőgöm magam. Tudod, hogy neked mi a bajod? Tudod? - Oswald szája válaszra nyílik, hogy valami olyasmit mondjon, ó, kérlek, homályosíts már fel, de Barbara megelőzi, a Bacardi szájával a fiúra bökve.  - Elmondom én neked, mi a te bajod. Asziszed attól vagy olyan rohadt bátor, hogy össze tudsz feküdni vadidegenekkel ha olyan hangulatod van és kurva misztikus vagy, húú, nézzétek, Oswald Chesterfield Cobblepot vagyok és nem engedek közel senkit, csodáljátok titokzatos lényem a távolból, pórnép! De nem érted, hogy rohadtul nem? Nesze, itt az első fiú, aki neked adja a nyomorult szívét és te nekem picsogsz, hogy totál be vagy pánikolva, mert te is neki adtad. Már a tiédet. Tudod mi vagy? Tudod? - A képébe hajol, és úgy leheli: - Egy punci.
Oswald szelíden felvonja a szemöldökét.
- Hú. A férfiasságom? Tényleg? Ezt találtad meg gyengepontnak?
Barbara keze egy pillanat alatt eljár. Teljes erőből pofon vágja Oswaldot, aki megtántorodva az arcához kap: Barbara karkötője vöröslő nyomot hagyott a bőrén és Oswald méltatlankodva felhördül:
- Ez most komoly?
- Ide figyelj, te hülye barom! Nem ahhoz kellenek a tökeid, hogy mindenkit ellökj, hanem hogy valakit végre valahára magadba engedj - ne vágjad a pofákat én is hallottam magam -, nem ez a lényeg, hanem, érted? Bátor akarsz lenni? Ragadd meg őket, amíg még rajtad lógnak, és kibaszottul adj hálát, hogy van valakid, aki szeret és akit viszont szeretsz, mert ez rohadtul nem divat. Felfogtad? Akkor ne majrézz már.
Barbara, mint aki jól végezte dolgát, magába dönti az utolsó kortyokat és csörömpölve a kuka mellé ejti az üveget. Oswald csendben marad, némán állva, és csak arra ocsúdik fel, hogy a nadrágzsebében rezegni kezd a telefonja. Előkotorja valahogy, míg Barbara közelebb somfordál, hogy beleolvasson az sms-be.
Edtől érkezett.


Szia! Nem adtak el a szervkereskedők, épségben hazaértem. B-) Remélem, hogy veled is minden OK. Hogy van a sebed? Hiányozni fogsz holnap. /-: Szoríts, hogy veled álmodjak majd. Jó éjszakát!
1:43 ✓✓


Oswald összeszorítja a száját, de mielőtt reagálhatna, Barbara egész egyszerűen kilopja a kezéből a készüléket és messziről eltartja magától, hogy tanulmányozhassa. Oswald dohogva kap utána, de a lány oda se figyelve a homlokába tenyerel, hogy visszatartsa.
- Várjál már, úgy van beírva hogy “E. Nygma”? Te normális vagy?
Oswald a fogához illeszti a nyelvét és lehámozza magáról Barbara kezét.
- Miért, hogy kéne?
- Mit tudom én, kicsim, szívem, pasim, csillagvirágbogárpor, életem értelme? Emojik? Vagy mi legyen? - Villámló szemekkel lóbálja a telefont, mint akinek most jutott eszébe egy ragyogó ötlet. - Felhívjam, szakítsak helyetted? Ezt akarod?
- Nem akarok szakítani - kardoskodik Oswald, és újra megindul, ezúttal harciasabban kapálózva.
- Aha! Hívom. Kicseng.
- Baszd meg! - rikolt fel, és a hangjában rezgő pánik végre vigyort fest Barbara arcára. Engedi, hogy Oswald kitépje a kezéből, és felröhög, amikor a fiú rémülten mered az elsötétülő képernyőre.
- Szívattalak.
- Baszd meg - ismétli, ezúttal megkönnyebbült sóhajjal. - Ezt meg mi a faszomnak kellett?
- Azért a faszodnak kellett, hogy felfogd végre, hogy… - Barbara hirtelenjében kihúzza magát, szemei elkerekednek. Rekedten veti oda: - Fogd a hajam.
- Mi van?
Barbara ekkor oldalra vágódik, és elegáns ívben a kukába hány. Oswald felhördül, és beszívott ajkakkal közelebb biceg, hogy undorodva felfogja a hajzuhatagot, ami a füstös fényben szürkéskéken villan. Türelmetlenül ciccegve kivárja, amíg Barbara a vasba karmolva kihányja magát, majd felegyenesedik, és kecsesen, csak az ujjbegyeivel megtörölgeti a szája sarkát.
Aztán felszipog, és ködösen újra Oswaldra pillant. A mélykéken csillogó szemhéjfesték egészen az orráig ér, szempillái összeragadnak. Még így is ragyog.
- Nna - mondja felhúzott orral. - Most vagy visszajössz velem, mert én táncolni akarok, és nem hagyom hogy elcseszd az estémet, vagy hazamész és magadba szállsz. Nekem tök mindegy. - Újra megcsapkodja a vállát, ezúttal kicsit erősebben, és választ sem várva sarkon fordul.
Oswald elnézi a tétován ringó, tűsarkas lépteket, amik betipegnek a szórakozóhelyre. A nyitott ajtón át erősebben dobog a zene, aztán a csattanást követően újra eltompul. Oswald mérlegel még egy pillanatot, a fogait csikorgatva, aztán maga is megfordul.



Hagyja, hogy hazafelé sodorja a szél, és a fények vigyék. Az épületek szédülve állnak lábujjhegyre, mintha meg akarnának kapaszkodni az éjszakai égboltban. Az ablakok gyomrában ragyogás van, képrámának tűnnek az ablakkeretek, mögöttük közömbös életek csendélete.
Az utca lélegzik. Zsibong és fújtat, nekilódul és megtorpan, a hosszú utakon gyalogosok, az autók a padkára tolódnak, és a sápadt lámpák ragyognak. Oswald orrában mediterrán fűszerek és égő hús szaga, a beton párolgó illata, száraz füst fut fel, és pulzálva lüktet a zene a szórakozóhelyeken, a taxikban, a sarokra tárt ablakokban, a marokra szorított telefonokban.
Behúzódik egy kapualjba, ahogy egy nagyobb csoport elhalad: az éjszaka királynői vadászni indulnak, sötét sminkkel és magas sarkakon, az ékszerek villannak, a dekoltázsukban vagy a combjukhoz szíjazva marokpisztoly van. A kapualj már foglalt, egy egymásba révült pár csókolózik egy magukra terített bőrkabát alatt. Oswald tovább sántikál, és hagyja, hogy átjárja az izzás - kék és vörös és fehér, valaki azt mondja a tűzcsapon csücsülő haverjának:
- Gondolkoztál már azon, hogy ezek Amerika színei a rendőrségi szirénában…?
Még három jármű vág át a lekopott zebrán, és Oswald hátravetett fejjel fordul körbe, a telefonját keresve. Nem bölcs dolog nyilvánosan elővenni az éjjel, de le akar fotózni mindent, ami fölkavarodik benne.
Ez az a város, az otthonunk. Itt ismertelek meg.


754 likes        1 h
oswald_cobblepot mindörökké #gotham <3 #night #gothamcity #sundaynight #streetview #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot


Oswald az ágyon hever: a korábbi kinyúlt pólóban, karamellillatúan, frissen lakkozott körmökkel, telefonnal a kezében. A fürdőszobából még forró pára hömpölyög a hálóba, és ölre megy az éjszakai széllel. Oswald tornyot épít magának a párnákból és az orráig vackolja magát a síkos takaróba. Jó lábát felhúzza, hogy támaszt találjon a kezének, és szórakozottan görgeti az Instagram kommentjeit.  A kijelző órája hajnali háromra vált, és Oswald felszipog.
Hazamész és magadba szállsz.
Oswald tétován megnyitja a névjegyeket, és rákeres az E kezdetű bejegyzésekre. Ed felvillan, és Oswald rábök a szerkesztésre. Egy mozdulattal kitörli az egészet, és hosszasan elnézi az üresen villanó keretet. Csücsörít és a fogát szívja, aztán morogva döntésre jut. Pötyögni kezd.
E-d-d-i-e. Szívecskekeretben. Ennek elégnek kell lennie. Ugye?
Ment, de a névjegyen marad. A hüvelykujja céltalan köröket jár a levegőben. Valami még kell. Ed talán érezte rajta délután, hogy megfeszül - érezte hogy kétkedik, hogy bizonytalan. Talán megijesztette. Vagy őt magát is gondolkodásra kényszerítette, arra, hogy számot adjon magának kettejükről.
- A kurva istenit - dünnyögi magának, és szinte ököllel csap a hívásgombra.
Hosszasan kicseng. Oswald már éppen feladja, az orrnyergét masszírozva, amikor a vonal megreccsen, és egy álmos hang annyit morog:
- ‘Ddd Ngmm.
- Héj - mondja elesetten. Megköszörüli a torkát, és a szemét szorosra hunyja. Ed vidáman csiripel:
- Ozzwie-zi?
- Ööö, személyesen. Alszol?
- Nmm. - Egy lefojtott ásítás következik, és a hangok alapján Ed a hátára hengeredik, amit azonnal megbán: - Aú.
- Szóval csak azért hívtalak, hogy ööö. Hogy mert, a kedd.
- Ahha?
Oswald tenyerében túl forró a telefon.
- Van olyan hely - kérdezi érdesen -, ahová mindig el akartál menni, egész életedben, de valahogy sosem jött össze?
Szuszogó csend. Ed hümmög belé, meglepetten.
- Gothamen belül - pontosít Oswald. - Egyelőre. Elviszlek. Jó? Kedden.
- Háromtól hatig leszek szabad - motyogja Ed; a hangja rekedt, Oswald gyomrában és mellkasában rezeg.
- Hová megyünk?
- Mmm. Vidámpark?
- Mi? Oké.
- Mndg, ööö, el akartam menni aaa Vidámparkba. Apa aszondta, üh, nem írta alá az osztálykirándulás, a papírokat.
Oswald bólint, attól függetlenül, hogy Ed nem láthatja.
- Én voltam párszor - mondja. - Apával. Egész, ööö. Klassz hely. Remélem felengednek, mármint van, amihez túl magas vagy. Akkor izé, holnap lefoglalom a jegyeket online, a külön szarokhoz ilyen kuponok kellenek. Vagy várj, mi van, te diák vagy.
- Aha?
- Tudod mit, szard le, mindegy. Egyszerűbb, ha lefoglalom őket.
- Aha.
- Vagy megveszem a helyszínen. Most izé, leteszlek.
- Eeee.
Oswald hosszan kiengedi a levegőt. Háromig számol magában, és azt mondja:
- Köszönöm szépen, hogy jössz velem. Meg hogy alapvetően jársz velem. Szia, jóccaka. - Mielőtt Ed bármit mondhatna, levágja, aztán hagyja, hogy a telefon rázuhanjon az arcára.


APRIL FAVORITES | xXxThEpEnGuInxXx

- Helló, penguinettek! Tudom, tudom - sokáig nem volt friss, az elmúlt időszak, talán tudjátok, zsúfolt volt és, khm, eseménydús. De boldogan jelenthetem hogy visszatértem, a héten még egy új videóval is jelentkezem, szóvalll tartsatok ki és maradjatok velem most is, ahogy végigvesszük az áprilisi kedvenceket. Mindenki kész? Egen? Akkor hajrá.


Oswald az ágyon kuporog, törökülésbe húzott lábakkal és vadul kihúzott macskaszemekkel. Okkerfoltos nyakán szoros ezüstlánc, bal fülét teleaggatta klipszekkel  és egy két számmal nagyobb farmeringet visel a szegecses trikó felett, ujjai egészen a könyökéig felhajtva. A baldachin hátrahúzva, hogy a délelőtti piszkosfehér napsugarak az arcára kúszhassanak és bágyadt, sejtelmes fényt fessenek a bőrére. Az ágyon körülötte, a kamera képén kívül kupacban állnak az áprilisban vásárolt, jobbára felesleges cuccok, és Oswald sugárzó tekintettel vállig beléjük veti magát.

- A műszaki kütyük közül határozottan ez a legjobb dolog a világon, figyuzzatok. - Itt felemel egy vaskos, fémberakásos tollat és csodálattal forgatja a kamera felé. A kép fókuszál. - Taktikai toll. Hasznos kis faszság, be tudja törni az üveget (kipróbálva), van benne bilincskulcs, és ha kipattintod itt ezt a kis izét - mutatom -, akkor a kicsike képes DNS mintát venni a támadódtól. Gotham, baby. - Oswald szelíden felhúzza a szemöldökét. - Írni még nem írtam vele.
Vállat von, az ajkát biggyesztve, és a pillantását lesütve újra turkálni kezd. Egy elégedett “hah” kiáltással mar rá valamire. Felemelve csak a műanyag markolat látszik, ami egészen olyan, mint egy középkori kardé. Oswald hátrébb vonszolja magát az ágyon, hogy teljes képet adhasson magáról.
- Kardos esernyő - mutatja be büszkén, és egy hirtelen mozdulattal kipattintja. Az ernyő suhog és surrog, ahogy Oswald megpörgeti az ujjai között, aztán előredönti hogy megmutassa a hegyes fémfejet. Mögüle bújik ki kukucskálva, és hozzáteszi: - Oké nem túl extra, de kurva menőn néz ki. Itt van rajta ez a kis kapocs, van hozzá egy szíj, szóval tudod úgy a derekadon vagy a hátadon hordani, mintha igazi volna. Volt pisztolyos is, hát, nehéz szülés volt. Majd legközelebb.
Nyitva hagyja, amikor maga mögé ereszti, aztán egyből emeli is a következő kis csomagot. Sunyi vigyorral mutat fel egy kupacnyi kártyát, és ezt is közelebb nyújtja a kamerához.
- Sértő névjegykártyák. Százas csomagban jön, ez a kupac itt már nem annyi, kábé ennyivel volt vastagabb. Volt egy “hé seggfej, fosul parkolsz” amit már odacsíptettem egy szélvédőre, múltkor meg a bárban csúsztattam oda egyet valami csávónak hogy “a tetkóid retardáltak, mindenki rajtad röhög, remélem be voltál baszva amikor úgy érezted, jól döntesz”. - Oswald felkuncog, és a tekintetével szinte végigsimít a kártyákon. Aztán lemondóan sóhajt, ahogy visszaegyengeti őket a csomagba. - Hamar el fognak fogyni.
- Kövi, kövi. Áh. Biztosan mondtam már, de totál eladtam a lelkem a Macabre Gadgets ékszereknek, olyan gyönyörű az összes hogy behugyozok. Ezt figyu. - Felemeli a kezeit; szinte minden ujján más vastag gyűrű, márványfehér és fekete és gránitszürke kőből faragottak: aranyszarvú faunokkal, szatírokkal és koponyákkal díszítettek, némelyen szegecsek, elszáradt fémvirágok és gyöngyök. - Imádom baszki. Mindet. Felvásárolom az összeset, szépen lassan. És a legjobbat még nem is mutattam, pill. - Lebukik, hogy a képen kívül kerüljön, és amikor pár másodperc motozás után felemelkedik, a nyakán böhöm nagy nyaklánc. Aprólékosan kidolgozott kígyók tekeregnek csonthegyeken, több ujjnyi vastagságban. - Úgy néz ki mintha kurva nehéz lenne, de nem az. - Megmozgatja csontos vállait, hogy mutassa, a nyaklánc könnyedén mozog a mellkasán.
A kezei közben a halomba túrnak, és most egy fekete zacskót emelnek ki a kupacból. A csomagoláson koponya, vöröslő keretben. Oswald megrázogatja.
- Na ez durva. A világ legerősebb kávéja, a Death Wish, valami új cucc. Elvileg kétszáz százalékkal erősebb mint a legtöbb őrölt kávé, és azt olvastam valahol, hogy képes három napon át ébren tartani - már ha nem bánod az időszakos infarktust. - Szusszant az orrán, és szórakozottan forgatja a kezében. - Mármint én nem kávézom, de öö. Talán szükség lesz még rá pár hosszú éjszakán. Vagy elajándékozom. - A kamerára kapja a pillantását, halvány félmosollyal, és összeszorítja az ajkait. Az ujjai a csomaggal matatnak, és egy határozott mozdulattal feltépik. Oswald a profilját fordítja a lencse felé és beleszimatol, egészen finoman, és a szemöldöke a magasba szökik. - Whoa. Oké ennek tök jó illata van. Hmh.
A gondolatai elkalandoznak, a tekintetén halvány ködfátyol. Hirtelen ocsúdik fel és szinte maga mellé ejti a zacskót. Újra egyenesen a kamerába mered, amikor kinyúl érte, lepattintja az állványról és közelebb emeli az arcához. Kacsint.
- Az utolsó kedvencemhez meg kell sétáltatnom titeket, bocs.
A kamerakép billeg és ráng, amint Oswald átcsoszog a szobán és fél kézzel megküzd az erkélyajtóval. A kép felrebben a falra, ahol egy kis, lakóautó alakú madárház lóg. Halvány mentaszínű és egész pontosan kidolgozott: ajtó és kerekek díszítik, no meg két apró fémszárnyacska a tetején.
- Tiszta cuki, nem? Kurvára megküzdöttem vele, hogy felszereljem. Ott már, ha látszik, telibefosták a falat, de szerintem boldogok vele. Sőt - itt maga felé fordítja a kamerát, ami megdönti a képet, fókuszba hozva a szeptumot -, totális siker.
Vágás következik. Reszkető mobilfelvétel a hajnal narancssárgásan tűző fényében, a kép közepén egy kialvatlan Oswald kócosan, kinyúlt pólóban, elkenődött sminkkel. A sarokban tömény cigarettafüst, a vállán pedig egy barnás, hosszúfarkú madár kapaszkodik karmos lábaival, és érdeklődve billenti ide-oda a fejecskéjét. Oswald arcán látszik, hogy minden erejével küzd a röhögés ellen, és próbál teljesen mozdulatlan maradni, de a mosolya sugárzik.
- Még csak három napja van fent a madárház - suttogja óvatosan, a rossz minőségű felvételen alig hallatszik és recseg a hangja -, de ez a kis gyökér minden reggel megjelenik. Feketecsőrű esőkakukk. Eddig mindig ráparázott, hogy jövök, de ma visszarepült. Ha így folytatja, még nevet kell adnom neki. - Oldalra sandít, szemei egészen összeszűkülnek a kitartó vigyorgástól.

Oswald újra HD-ben, a kamera továbbra is a bal kezében. A háttérben a város, ahogyan az erkélyről látszik, füstöt okádó gyárkémények és villogó ablakú felhőkarcolók.
- Oké srácok, ennyi volt mára. Mint mindig, minden tárgyat linkeltem a leírásban, ha le akarjátok csekkolni, és kösz a megtekintést, meg a szelíd csesztetést, hogy aktivizáljam magam. Ha tetszett a videó, nyomj egy lájkot, és ha még nem vagy feliratkozva, hát, elég gáz, orvosold. Ide kattintva megnézhetitek a legutóbbi Burn, Baby, Burn videót, amit, szerintem, érdemes, itt meg a legutóbbi haul, amit kevésbé. Kurva sziréna. Bunkó. Na. Sz’al megtaláltok Facebookon, Twitteren, tumblrön, Instagramon, meg kábé mindenhol, linkek lent. Köszipuszi, találkozunk legközelebb. Páá.


ÖSSZES HOZZÁSZÓLÁS (523)
R1DDL3R 2 órája
Ami az én kedvencem ebben a hónapban: egy férfi elhagyja a kunyhóját, és száz métert utazik észak felé, százat nyugatra és százat délre, csak hogy visszajusson az otthonába, ahol egy madarat talál. Milyen madár lehet? (-:
Válasz + 798


xXxThEpEnGuInxXx 2 órája
@R1DDL3R smooth, baby, smooth :p
Válasz + 872


R1DDL3R 2 órája
@xXxThEpEnGuInxXx ❤ (-8
Válasz +282


iscarecrows 1 órája
he?
Válasz +100


tiny_ 1 órája
@R1DDl3R @xXxThEpEnGuInxXx omg srácok hAgYjÁtOk aBbA (O//A//O) *meghalt*
Válasz +49


THE AMAZING ADVENTURES OF THE PENGUIN & R1DDL3R / FUNFAIR VLOG || xXxThEpEnGuInxXx


- Elmegyünk Edért - jelenti be Oswald, ahogy bevágódik a kocsiba. A korallpiros bőr reccsen alatta, és a válla fölött átnézve tolat bele a mögötte parkolóba.


A következő felvételen már Ed is ott van, legombolt gallérral és nadrágtartóban, és hunyorítva néz a kamerába.
- ...milyen hangeffektet?
- Csak csinálj egy hangeffektet, most váglak majd be.
Ed gondolkozik egy kicsit, aztán artikuláltan kijelenti:
- Bang-bang.
Oswald ráhajtja a homlokát a volánra. A duda tülkölve felharsan, és egy elzúgó kamion rögtön megfelel rá. Oswald kihúzza magát, és az ajkaira harapva vezet tovább. Ed felé les, várakozó mosollyal, és azt hadarja:
- Miért népszerű a pingvin az interneten?
- Ez megint egy rejtvény, ugye?
- Idáig helyes.
- Nem tudom, mert cuki?
- Mert hálólába van. - Ed kivár egy ütemet. - Tudod. Világháló. És a pingvinnek meg…
Oswald feltartja a tenyerét, hogy elhallgattassa. A kamera veszi a vigyorát, amit Ed nem lát. Oswald egy sima fekete bőrpólót visel ronggyá cincált nadrággal, az orrnyergére tolva kerek napszemüveg. Fél kézzel kapaszkodik a volánba, és közönyös arckifejezéssel vezet, amit Ed némileg magára vesz.
- Mi az, ami olyan törékeny, hogy szétzúzhatod az elrebegett nevével? - motyogja, és meg is válaszolja: - A csend.
Oswald felé fordul, és az álla alá nyúl. Közelebb húzza egy kurta csókra.
- Mondj egy jobbat - suttogja az ajkaira. Ed a tekintetét fürkészi, és azt kéri halkan:
- Adj egy percet.  
Oswald elhúzódik, és a lejátszóval matat. Ed tűnődve mered előre, és fészkelődik kicsit ültében. Oswald felé kapja a pillantását, mintha csak ellenőrizni akarná, ott van-e, aztán megnyugszik a tekintete. Keleties, sötét dallamok szöknek fel, és Ed feltartja a mutatóujját.
- Rendben, legyen egy klasszikus. Hány ember kell ahhoz, hogy ötven százalék esélye legyen annak, hogy a születésnapjuk egy napon van?
- És a válasz nem háromszázhatvanhét, ugye?
Ed pislog csak, szóval Oswald tovább magyarázza:
- Háromszázhatvanhat lehetséges születésnap van február 29-el együtt, és akkor plusz egy, de oké, értelek, az száz százalékos egyezés, ez meg ötven, mindjárt meglesz.
Ed helyezkedik.
- Várok türelemmel.
Oswald dobol a kormányon, és aztán lebámul az ujjaira:
- Huszonhárom. Huszonhárom elég lenne.
Bevesznek egy kanyart, és Ed szemöldöke a homlokára szalad.
- Honnan tudtad ilyen hamar?
- Hogy ez egy matematikai paradox, nem az a ratyi szójáték, amit szoktál-
- Matematikusok - vág közbe Ed - hosszas és bonyolult egyenleteket írtak fel, hogy megmagyarázzák a valószínűségét a rejtvénynek.
- Én meg tudok számolni!
Ed elnyílt ajkakkal bámul rá, és Oswald felé kapja a tekintetét a napszemüveg kerete felett. A fékre tapos, aztán az autó ringva megtorpan a piros lámpánál. A motor halkan berreg.
- Mi az?
- Hiányoztál - sóhajtja a fiú, és az ülésen áthajolva mélyen megcsókolja. Oswald felnyekken.


A vidámpark úgy néz ki a kiszikkadt parkban, mintha valaki egyszerűen ottfelejtette volna. Lusta, hétköznapi sorok folynak felé, és a párbeszéden és sikoltó nevetésen túl állandóan hallatszik valami baljóslatú recsegés. Oswald és Ed kézen fogva közelítik meg a pénztáros pultokat; ötből csak az egyik van nyitva. Oswald kezében lestoppolva a kamera. Ed a pultra simítja a diákigazolványát, fotóval lefelé. Két VIP jegyet vesznek.
- Igazából hálásnak kéne lenniük, hogy jöttünk - jegyzi meg Oswald, ahogy legyezi magát a kapott kuponokkal. - Ez a hely legalább… Nem tudom, állandóan leégett.
Ed hátravetett fejjel hagyja, hogy irányítsa őket a lézengő tömeg árja, és felbámul a hullámvasút fémcsontvázára, a megrepedezett csúszdákra, a foghíjas fénysorokra és lerohadt vakolatra, és azt mondja:
- Tökéletes. Épp ilyennek képzeltem.


Elsőnek az Űrkilövésre ülnek fel: a tetemes torony némileg inog, és eltorzult freskók ékítik arctalan asztronautákról. Oswald két kézzel kapaszkodik a kamerába, amit az arcukba irányít.
- Meg fogunk halni - közli egyszerűen, ahogy a kilyuggatott bőrülés lassan fölereszkedik velük a párát ziháló város fölé. Gotham sötét vizei és üvegfényei futnak fel kalimpáló lábai alatt, amik a semmibe lógnak. Ed felhívja rá a figyelmét, hogy természetellenes magasságokban kotlanak egy nyaktörő tákolmányon, amikor a kezét előre lökve izgatottan mutat a messzeségbe:
- Látni innen a Wayne-tornyot! Tyűha!
Oswald a karjába fogódzkodik, és a szelíden a rozsdás kapaszkodóhoz kényszeríti.
- Vigyázz magadra - motyogja.
Ed rákérdezne, mi baja, de akkor szabadesésbe váltanak.
A felvételen annyi látszik, hogy ordítanak.


A következő vágáson Oswald egy túlméretezett teáscsészében kereng körbe és körbe, a tagjait szétvetve. Az arca sápadt és kifejezéstelen. A kamerát valószínűleg Ed tartja, mert az rázkódik a röhögéstől.


Oswald behajol a képernyőbe; a lencse kéken csillan a napfényben.
- Oké, gyűlöljük magunkat - hadarja -, szóval felülünk arra a vízi szarra, St. Augustine Szörnye vagy mi. - A kamerát rárángatja a bizarr, foszló feliratra.
- St. Augustine Szörnye valójában egy bálna levált húscafatja volt - teszi hozzá Ed izgatottan, ahogy a sorral egy lépést előre araszol. -  1896-ban vetette partra a tenger Floridában, utat adva az egyik első fotografált szörnyhisztériának: vélték óriáspolipnak és tintahalnak, és egészen a 2004-es  vizsgálatig nem tudták pontosan megmondani, micsoda, de mint látható, bő egy századon át kitartott a tetem rettenete!
Oswald az ajkát csücsörítve elmereng, és fölhunyorít Edre.
- Szerinted össze tudnánk hozni valami hasonlót prankben?


Sárgás víz kúszik a fókuszba dühös tajtékokkal, és Oswald ismét magukat veszi, a kamerát előnyös szögben magasra emelve.
- Itt vagyunk a Gusztin - közvetít kapkodva -, és félreértés ne essék, nem attól félek, hogy kurva gyorsan megy, meg csobban, meg minden fasz… Mögöttünk gyerekek vannak, integessetek, pöcsök. - Két meglepett kisgyerek holdvilág-képe rándul a felvételbe, aztán Oswald visszazoomol magára. - Szóval az van, hogy Eddie mondja nekem, hogy az önkormányzat már perel már megint, hogy ezt ahogy van, be kell záratni, mert ártalmas az életre… Tudtátok, hogy itt volt régen az ónbánya? Hoppá, indulunk. Kapaszkodjatok.


Elhaló hörgés hallatszik, és a képernyőt szennyvíz fröcsköli le.


Oswald és Ed egy napfényes betonplaccon gubbasztanak, a hátukat nekivetve egy üszkös épületnek. Bőrig áztak. Ed fogai vacogva összekoccannak, Oswald pedig a vállát dörgöli kitartóan.
- Na, kikkel hibásodott meg St. Augustine Szörnye? Ugrottunk egy pofást a medencébe. Bocsássatok meg, amíg megszáradunk, léccike.
Oswald sóhajtva az áttetsző hátizsákjába süllyeszti a kamerát és felborzolja a haját. Porszerű vízcseppek szitálnak a levegőben; a fele Eden köt ki, aki feltüsszent. Oswald nekitámasztja a halántékát a néhai Kacagány-vár falának (isten nyugosztalja) és a fejét oldalra hengerítve néz a fiúra.
- Jók vagyunk idáig?
Ed vigyora puha.
- A legjobbak.
Összebújnak. Szinte ösztönösen illeszkednek egymás terébe, és Oswald hálásan fogadja a vigasztaló testmeleget. A nyirkos, álnok szag alatt még mindig érezni Ed üde illatát, a szappanét, az öblítőét, a bőrét. Belefúrja az arcát a vállába, és fáradtan pihegve hagyja, hogy Ed a hátát simogassa.
- Amúgy milyen napod volt? Távollétünk telén. Hétfőn. Neked.
- Oh? Rövidebb, mint vártam, legalább lepörgethettem a How to Get Away With Murder első évadát elalvás előtt.
- Hasznos volt? - motyogja Oswald, ahogy közelebb ficereg.
- Inkább szórakoztató.  - Elhúzódik kicsit, és belemélyed az ázott válltáska gyomrába. Diadalmasan előhúz egy fél literes üveget,  és átnyújtja Oswaldnak. - Igyál, hoztam neked.
- Szuper, mi van benne? - Lecsavarja a kupakot, és várakozva beleszimatol. Ed a torkát köszörüli.
- Víz.
- Mintha nem most jöttünk volna a medence mélyéről…
- Hát, azt nem tudhattam előre, ugye?
Egymásra merednek. Oswald az ajkaihoz illeszti az üveg száját, és durcásan húz belőle. Ed vigyora győzedelmes.
- Riddler? - kiált feléjük valaki, és a társa zsongva hozzáteszi:
- Pingvin is!
- Ez a kettő az egyben csomag - közvetít reszkető kis mosollyal Oswald, ahogy felhunyorog rájuk. A tejturmixba kapaszkodó páros egyik tagja lány, magas, felturbózott tupírokkal; a srác köpcös, vigyori, a vállán egy gitártokkal, és azonnal siet tisztázni:
- Nem akarunk zavarni, csak imádjuk a videóitokat. Én Benny vagyok - ver a mellkasára -, ő Charmagne, titeket meg megbaszott a vízirevü?
Oswald félreteszi a palackot, és csettint a nyelvével.
- Ne menjetek a St. Augustine Szörnyéhez, defektes.
Benny göcög.
- Oh, ember!
- Itt mindig minden tropára megy - fintorog Charmagne megértően. - Tökre be kéne zárni, életveszélyes.
- ...ami a fő ok, hogy miért járunk ide.
A lány vállat von.
- Oké, na, igen. Hé, tök jó volt látni titeket. Egy kérdésem még lehet?
Oswald megfeszülve felkészül a feleletre, de Charmagne tekintete Edre rebben, aki idáig delejes kussban szemlélte a jelenetet.
- Ebbe azóta bele akarok halni, hogy mondtad, de nem tudom, melyik videódban van… - Szív egy lélekerősítő koryot a tejturmixból, és homlokráncolva idézi fel: - “Ötszáz a kezdetem és a végem, de öt van a szívemben; az első betű és az első szám adja meg királyi nevem.” Mi a szar a megoldás?
- Hát David - pislog Ed. - A római számrendszerben a D ötszáz, a V öt, az első szám az I-nek felel meg, az A pedig a latin ábécé kezdőbetűje. Bibliai uralkodó, a rejtvényt pedig ööö, David Vetterrel kapcsolatban hoztam fel, akinek az immunbetegsége miatt egy ühm, steril buborékban kellett élnie.
- Banyek - nyög Charmagne, az arcát a tenyerébe temetve. - Te egy okos süti vagy, tudtad?
Ed Oswald szeme láttára vörösödik el. Benny a hüvelykujját tartja.
- Csak így tovább, srácok, jók vagytok. Bírom az új esernyődet, Pingvin.
- Kösz, átadom neki.
- Sok boldogságot - csatlakozik Charmagne, a műanyag poharat tósztra tartva, és Oswald a palackot ismét fölragadva viszonozza a gesztust, amíg Ed szépen egyenletesen előre görnyed, és önmagába csukolva a homlokát a térdének hajtja. A fülei pirosan ragyognak. Oswald még hallja, ahogy Benny izgatottan sziszegi:
- Tök jó fejek.
Kivárja, hogy a főútra térjenek, aztán Edhez fordul, és a palackkal finoman ráver a fejére.
- Kékhalál van abban a komputer-agyadban?
- Velem nem állnak szóba a lányok - nyüszít Ed, szinte sértetten, mintha az univerzum súlyos vétséget követett volna el.
- Bejött neked?
- Nem kifejezetten, nem az a lényeg.
- Te teljesen hülye vagy - horkant Oswald, aztán elhallgat. Lebámul magára, és ismét Edre pillant. - Mondtam már neked valaha, hogy én is halál intelligensnek tartalak? Mármint egy kibaszott zseni vagy. Nem csak az információk önmagukban, hanem ahogy kezelni tudod őket, mármint ez messze túlmegy azon, hogy simán “okos süti” legyél…
- Fogd be - motyogja Ed rekedten. Oswald meghökkenve elhallgat, és a fiú tekintete veszélyesen rávillan. A frufruja kócos és csapzott. - Nem teperhetlek le mindenki szeme láttára - szűri a fogai közt. - Pedig nagyon, nagyon akarlak.
- Nocsak, mi az akadálya? Félünk, hogy feljelentenek, hű?
- Nincs nálam óvszer - sziszegi Ed, és ismét összegömbölyödik. Oswald a tarkóját simítja egy megértőnek szánt gesztussal. A zöld farmer sötét anyaga elgondolkoztatóan Ed combjának tapad.


Oswald náthásan felszipog, és a kézfejével megigazgatja a piercingjét. A vállain még nedvesen tapad a bőrpóló, és kócos a haja, amikor az ujjai megfeszülnek Ed szorításában. Oswald kihúzza magát és a pillantása egyetlen pontra mered a sétálóutca túloldalán.
- Úúú - közli, számító vigyora vág, amikor feltápászkodik. Ed felpislog a profiljára.
- Mi, mi történt?
- Gyere velem. - A hangja izgatott, ahogy felkuncog, és a kezénél fogva maga után vonszolja az enyhén döbbent Edet, aki botladozva, a táska szárára markolva követi.
Az utolsó előtti pillanatig nem jön rá, hová tartanak. Oswald egyenletlen léptei szaporák, szorítása nyers, követelőző. Egy apró, rozoga stand előtt torpan meg, melynek vonalaiban felesleges párhuzamosokat és merőlegeseket keresni. A kopott festék valaha vérvörös és bézs lehetett, mára csak esőmarta piszok.
Egy hatalmas srác üldögél egy háromlábú kocsmaszéken, közeledtükre felnéz. Sötét bőre azon részei, melyeket nem takar a farmer és a fehér trikó, teli van tetoválva, füle mögött sodort cigarettaszál.
- Helló - csicsereg Oswald negédesen. Egy előkelő mozdulattal maga elé perdíti Edet, és a felkarjaira markol. - A fiúm hennát szeretne.
- Iigen? - kérdi Ed kihívóan, és egy fintorgó mosollyal Oswaldra bámul. A szemöldöke a magasba szökik.
- Igen.
- Oké - szól bele a srác mélyet sóhajtva, és megveregeti maga mellett a széket. - Mit és hova?
Ed előrelép, és óvatoskodva ereszkedik le. Ajkai egymásnak szorulnak egy rövid pillanatra, míg az égre meredve gondolkozik, aztán egy rántással feljebb húzza az inget a karján.
- Legyen egy kérdőjel a csukló belsejére.
- ‘ké - mordul a fiú újra, és egy műanyag tárolót húz elő a pult alól.
Amíg felpattintja a festék tetejét és előkészíti a habzsákszerű papírcsőrt, Oswald, eltörölhetetlen vigyorral, közelebb araszol Edhez. Ed kinyúl a szabad kezével, hogy átkarolja a derekát és magához vonja, tenyere utat talál a szaggatott farmer farzsebébe.
- Büszke vagy magadra? - leheli felvetett fejjel, és hagyja, hogy Oswald az ajkára harapva átsimítsa a nedves tincseit.
- Aha - felel vállat rántva, és várakozón pillant a tetovált fiúra. - Meddig marad meg?
- Változó. - A kezébe veszi Ed csuklóját és feljebb emeli, megforgatva szemléli, aztán természetellenes pózban a pultra ereszti. - Tartsd így. Attól függ, mennyit mosol kezet. Akár két hétig is.
- Ó, sokat mosok kezet.
A srác grimaszol és görbült vállakkal lehajol.
- Akkor egy hétre számíts, kábé.
- Aaa, fogjam a kezed? - biggyeszt Oswald elnyújtottan, amikor az első reszkető vonalfesték ráereszkedik Ed bőrére. Ed mosolytalanul a fenekére markol.
- Nyugi, kapaszkodom.
Szusszantva összevigyorognak, aztán mindketten a készülő hennára kapják a pillantásukat. Oswald elbűvölten belefeledkezik a vékony, íves csuklóba és a tintakéken folyó erekre, míg Ed nyújtott nyakkal és tudományos érdeklődéssel, szinte ellenőrizve tanulmányozza a vonásokat. A srác gyorsan dolgozik és hozzáértően: fél perc múlva már a keze nyomán virít a kétcentis, cakkos mintával keretezett kérdőjel, pontja egy apró csigavonal. Egy új tálba vizet borít egy palackból, és belemártott szivaccsal óvatosan megtisztítja a vonalakat.
- Megvagyunk - morogja a fiú hátradőlve. Előhúzza a cigarettát a füle mögül, gyufával meggyújtja és fel sem pillantva kérdi: - Megfelel?
- Tökéletesen - vágja rá Ed büszkén, és a karját emelve szinte Oswald képébe nyomja. - Na?
Oswald csak a fejét rázza, egymásnak szorult ajkakkal. Két kezébe fogja Ed tenyerét, kissé hátrafeszíti, arca egészen elkomorul.
- Baszd meg - motyogja végre elhaló hangon. - Baszd meg, de gyönyörű kezeid vannak. Kurva jól áll, nagyon kiemeli a csuklód vonalát. Baromi jó. Ó, baszd meg. - Teátrális mozdulattal szinte kiejti a kezeiből Edét, és hátrébb lép. Kétkedve jelenti ki, vállait felhúzva: - Zseni vagyok.
Ed vigyora sugárzik, teljes sikert aratva. A tetovált srác mindeddig elgondolkozva nézte a jelenetet, lassan szívva a cigarettáját, és most egy meggyűrt lapocskát bányászik elő a nadrágja zsebéből. Két ujja közé csippentve nyújtja Ed felé, aki egy pillanatnyi habozás után, zavartan átveszi.
- A névjegyem - mondja füstösen. - Varrok is. Van egy szalonom Robinsville-ben, ha érdekel.
- Ó! Hm. - Ed az arcára kiülő közönnyel bólogat szaporán, és az ujjai között forgatva játszik a kártyával. - Meggondolom. Kösz, öö - a nevet keresve lepillant -, Mark.
Oswald a hátizsákjába mélyed, és a tárcája mellett a mobilját is előhúzza. Halott szemekkel bámul Edre.
- Ezt le kell fotóznom - közli mereven. - Szigorúan instázó célzattal.


Kézenfogva vágnak át a vidámparkon, Oswald markában egy sápadt, fehér luftballon, amit Ed szerzett számára egy malacmaszkos fazontól, és a kutató kamera, ami a tömeget pásztázza. A hüvelykje újra és újra, óvatlanul simít Ed csuklójára, a kérdőjel finom kis vonala felett. A nap fénye halványul, fennakad a zúgó ágakon és a csíkos ponyvákon, a szél szaggatott zászlókat lenget.


A körhintán gubbasztanak, egy pónit ülnek meg ketten, ami savas színű szivárványt öklendez. A zenelejátszó elromlott, ugrándoznak és elnyúlnak a csilingelő dallamok. Oswald Eddel szemben, az ölében, a kamera a kezében. A lufi lustán lebeg utánuk a levegőben, mint egy akaratos szellem.
- Mi a legrosszabb rémálmod? - kérdezi Oswald. Ed a kamerába bandzsít, aztán félrefordítja a tekintetét.
- Inkább lidércnyomások. Miért?
- Csak eszembe jutott. Nézz körbe.
- A tieid ilyen jellegűek?
Oswald behajtja a kijelzőt, ami finoman kattan. A műanyag póniló vicsorgó fogakkal feljebb emelkedik, és lejjebb.
- Az enyémek paranoidak - mondja. - Követnek, kínoznak. Sokszor elveszítem a fogaimat. Zuhanni és fuldokolni szoktam, olyan helyzetekben, ahol nincsen ööö, befolyásom az életemre. Tudnék küzdeni érte, de elveszik tőlem a lehetőséget. A megaláztatás mindig rosszabb, mint a halál.
- Ez igazából érdekes lehet… - mereng Ed. Oswald félrebiccenti a fejét.
- Te nem álmodsz ilyeneket?
- Az én rémálmaimnak általában nincsen… sztorija, vagy személye, vagy megfogalmazása. Néha csak színtiszta kakofónia, képek vagy érzések nélkül, elviselhetetlen zajok, vagy emberek beszélnek, egyszerre többen, de nem látom őket, és ha lenézek, nincsen kezem, lábam, testem. - Ed nyel egyet. - A képek szörnyűbbek, ha jönnek, és az érzeteket utálom a legjobban. Amikor más sincs, mint a tehetetlenség kátrányos ragacsa, vagy a rothadó hús a szívem alatt, amit képtelen vagyok kikaparni onnan, és körömmel tépem fel a saját inaimat, és érzem a fájdalmat. Nem emlékszem… mindre, de gyakran van álomparalízisem. Már éberen fekszem, de nem tudok megmozdulni, vagy kiáltani. Hallucinációk érkeznek, ahogy valami a szobába lép, és tudom, hogy ott van, de nem látom. Máskor érzem, ahogy valami hideg végigkúszik a mellkasomon, de…. Szóval a lényeg, hogyha egyszer némileg diszorientáltan ébredek melletted, akkor ez van a háttérben.
Oswald komolyan figyeli, és végül eldönti:
- Ha velem vagy, nem lesz ilyen. Mert nem engedem.


A randevú végeztével cukros almán nyammogva kóborolnak a kijárat felé. Oswald elégedett, zsibbadt fáradtságot érez. A koraest közeledtével megduzzad körülöttük a tömeg, és hunyorgó neonfények véreznek az égbe. Ed egyszerre megtorpan egy kopott stand előtt, amin fürtökben függnek a plüssfigurák. A nyelve hegyével végignyal a cukormázon, majd előre hajolva nagyot harap. Az alma harsányan roppan. Oswald éppen megjegyzést tenne, amikor Ed csámcsogva a kezébe nyomja a pálcikát:
- Fogd meg, kérlek.
- Azt hittem, sietsz…?
- Időben vagyunk. - Ed egy hosszú lépéssel a standnál terem. - Hat óra öt perckor kezdődik a virológia gyakorlatom.
- Mért van neked… - motyogja Oswald, ahogy besorol mögé. Ed megropogtatja az ujjait, aztán csengő hangon üdvözli a játékmestert:
- Hello, szép estét.
A játékmester egy kempingszéken gunnyaszt nihilista életundorral. A névtáblája szerint Jerome a neve, és harsány piros-fehér csíkos teniszpólót visel illő műanyag simlivel.
- Öt dolcsiért bármit vihettek - dúdolja, elnyújtva a szavakat. Ed kuncog, és a sarkain billeg.
- Elveszne a játék lényege. Szeretnék nyerni valami szépet a kedvesemnek.
Jerome vöröses tekintete Oswaldra tapad, és azt mondja:
- Oké. Aha.  
- Diákmunka? - találgat Ed együttérzően.
- Családi vállalkozás. - A pult alól három műanyagkést vesz elő, és Oswald gyanakodó pillantást vet a színes, forgó kerekekre: a közepükre némileg groteszk mód bekötött szájú, kifacsart emberkék vannak festve, megfeszítve, körülöttük pedig fáradt lufik függenek, vízzel töltve.
- A késsel csak a kerékre célozni - darálja Jerome -, a nyert díjak rá vannak írva, sok sikert, alapdíj ötösért.
Ed a zsebébe mélyed, aztán a pultra simít egy meggyötört bankjegyet.
- Készen vagy?
- Soha készebben.
- Mit művelsz? - kockáztatja meg Oswald, de Ed csak rámosolyog, és az ujjai közé pörgeti az első kést: a játékfegyver bukfencezve és pörögve simul az érintésébe, aztán Ed a fejével egy vonalba kapja, és onnan hajítja: a százpontos lufi durran, és a pörgő tábla rekedt sikolyt játszik be.
- Miért sikít a csávó, ha nem őt találta el? - kérdezi Oswald makacskodva, és Jerome mélyen a szemébe néz.
- Sötét múltja kínozza.
Egy újabb lufi durran agonizáló jajpanasszal, és Jerome kamaszképén sötét vigyor kúszik fel. Oswald segélykérően mered Edre, aki az utolsó kést is megtáncoltatja az ujjai között. Oswaldnak eszébe villan, hogy ezt kameráznia kellett volna, Ed gyönyörű sebészkezeit akcióban - a kérdőjel villan - a kés teljes találatot szerez.
- Éljen-éljen - jelenti ki Jerome, és visszahanyatlik a székébe, ami szomorúan reccsen. - Válogassatok kedvetekre.
- A pingvint kérem - mondja Ed eltökélten, és Oswald az orrát ráncolva fölkuncog:
- Baszakszol velem.
Amikor Jerome leakasztja és a pultra huppantja a díjat, Oswald undorodva felhorkant.
- Hogy húznának meg anatómiából…
- Jövőhéten szigorlatozom.
- Van még mit tanulnod.
A pingvinplüss, nos - kerek. Egy selymes, pufi gömb hatalmas, kék szemekkel, amik már-már kísértetesen Oswaldéira emlékeztetnek, és a talpa lelaffan, ahogy Oswald a grabancára markolva fölemeli a magasba.
- Cukik vagytok - duruzsolja Ed, amíg Oswald a kezébe nyomja a ragacsos almákat.
- Ez szörnyűséges - ágál Oswald, ahogy átkarolva a mellkasának szorítja a pingvinszégyent. - Vétek isten és ember ellen. Szeretem.


Oswald Cobblepot új fényképet töltött fel.
13 perce


hazafelé :p — Edward Nygma és a világ legtrébb pingvinje társaságában itt: Gotham Funfair


Tetszik Hozzászólás Megosztom
Ez 143 embernek tetszik.


Oswald a kocsiban, ölében a plüssel. Felhúzott lábában kellemes bizsergés, ajkain kísértetvigyor: újra és újra feltűnik az arcán, csak hogy megkísérelje elnyomni. Győz és újra elbukik, akárhányszor Ed fáradtan csacsogni kezd mellette; némán engedi, hogy a hangja átmossa és befészkelje magát a gyomrába. Az ujjai még az almától ragadnak, ami megnehezíti a vezetést: egy ponton sikerül egy sáv helyett kettőt váltania, amit Ed kuncogva konstatál.
- Ne röhögj, te fogsz elkésni, ha városnézésre viszlek - morog Oswald, és oda sem figyelve visszarántja magukat a kanyarodósávba. Mögöttük fék csikorog, és egy öblös hang sorra kívánja Oswald felmenőinek halálát.
Ed az órájára pillant a csuklóján.
- Még oké. Két sarokra vagyunk.
- Két sarok az érzelmes búcsúig - fűzi hozzá Oswald, és összeszorítja az állkapcsát.
- Aww?
- Csitulj.
Oswald két parkolóhelyet foglal el a minijárművel, amikor közvetlenül a St. Ambrose kovácsoltvas kapuja elé tolat. Az egyik kerék csálén a padkán, így Ed szinte kizuhan az ajtón, amikor megpróbálja kihajtogatni a lábait. Oswald egy gombnyomással lehúzza az ablakot, és kikönyököl hozzá.
- Szóval - csettint a fogát szívva, és hirtelen elbizonytalanodik. Ed is a párkányra simítja a kezét, és előrebillenő felsőtesttel lehajol hozzá.
- Szóval? - unszolja puha mosollyal. Oswald felhúzza a vállait, és rekedten közli:
- Szóval jó órát.
Ed felnevet. Orrhegyen csókolja és nem húzódik el: oldalra dönti a fejét, és lágyan, szinte hitetlenkedve sóhajtja:
- Köszönöm a randevút, Ozzie.
Oswald csak fintorog.
- Kösz az ergya plüsst meg a lufit. Azért majd jelentkezz, hogy izé, mi van.
- Feltétlenül. - Megnedvesíti az ajkait. - És figyelj…
- Ed! Hahó!
- Szia, Ed.
A fiú a nevét hallva kiegyenesedik. A válla már nem takarja Oswald előtt az utcaképet, így teljes rálátása nyílik a párra, akik a kapuhoz érve megtorpannak. Oswald gyomra megugrik, ujjai kapkodva rászorítanak a kézifékre, hogy bármelyik pillanatban kiengedhesse.
- Sziasztok. Hollá, Lee! - A lány közelebb lép, és vigyorogva összepacsiznak. Oswald meredten bámulja a jelenetet, és próbál mindenhová nézni, csak Jim Gordonra nem, aki pár lépéssel távol maradva, összeszorított szájjal odabiccent neki.
- Bocsi, hogy közbeszóltam - hadar Lee -, de úristen, figyelj, ma délután kirakták a recepciónál a felhívást nyári gyakorlatra, és szereztem két jelentkezési lapot, mert találd ki, hova megyünk! - Lee izgatottan megragadja Ed kezeit és a nagyobb hatás érdekében kissé behajlítja a térdeit. - Ne, ne találd. Vagy találd. Kitalálnád. Inkább elmondom. Arkham!
Ed tekintete fellángol és eltátja a száját.
- Ne!
- De! Megyünk Arkhamba! Ugye megyünk? - Lee reménykedve szorít Ed kezére és óvatosan ugrálni kezd.
Ed egy pillanatra még pufferel, hápogva és fejrázva, aztán ő is csatlakozik Lee örömugrálásnak becézett szociális öngyilkosságához. Oswald éppen a torkát köszörülné, kínkeserves arckifejezéssel, hogy végre eltűnhessen innen, amikor Ed mintha megérezné a zavarát: felé pillant, és szóra emelkedik, de Lee követi a pillantását és megelőzi. A lány arcáról lehervad a vigyor: megütközve pásztáz végig Oswaldon és a járgányon, tekintete egy pillanatra megakad a fiú ölében díszelgő plüssfigurán. Oswald ujjai hirtelen viszketni kezdenek, hogy az anyósülésre taszítsák a pingvint, de megmakacsolja magát.
- Szia - köszön aztán Lee furcsa hangon, és kiprésel magából egy reszketeg mosolyt. - Oswald. Nahát.
- Japp. Hali. Öö…
- Hogy, öhm. Hogy vagy? - próbálkozik Lee tovább, mire Jim is közelebb lép.
- Mi? Ja. Prímán. Sietve. Igazából.
Oswald nyűglődve Edre bámul és összeszorítja az ajkait: a fiú tekintete rárebben, arca egy pillanat alatt komolyra simul, amiből Oswald azt olvassa ki, hogy összerakta a képet. Még odaköp egy “később beszélünk”-öt - a szavak valószínűleg túl hűvösen csapnak Ed arcába -, és a gázra taposva megindul. A motor háromezres fordulatszámmal hörög,  és Oswald még éppen elkapja Ed puha, megértő mosolyát a visszapillantó tükörben.
Reszketegen szűri a fogai között a levegőt, és a fejtámlához csapja a tarkóját.


Galaxie500-Dont_Let_Our_Youth_Go_To_Waste.mp3


Oswald tátogja a szöveget, ahogy a videó megvágott képsorait a zenéhez igazítja, és effektekkel tarkítja. A hosszú ablakokon túl már mélyül az éjszaka, rajta pedig - hozzávetőlegesen - tiszta ruhák vannak a szennyeskosár széléről, amivel el kéne vonszolnia magát a mosodába cirka másfél hete.
A képernyő sarkában buborék ugrik fel, olyan váratlanul, hogy egy kicsit megugrik ültében, aztán sértett büszkeséggel mered a Skype-értesítőre. Egy bizonyos ¿CONONDRUM? szeretné hozzávenni az ismerőseihez, akinek, mit ad isten, az Elefántemberből van a profilképe.


click to call Oswald (hi mum bye dad) // honk honk
dropitlikeits@hotmal.com


eddie?


¿CONONDRUM? // “You can never be overdressed or overeducated!”
ikilledlaurapalmer@hotmail.com


Személyesen. (-8


click to call Oswald (hi mum bye dad) // honk honk
dropitlikeits@hotmal.com


csak így


h a l k a n


suttogom bele a fura füleidbe hogy


a skype-ot a családnak tartom fenn és nem tom honnan szerezted meg a címemet :O


de szia <3


és tekints el az ikonomtól léccike :p


¿CONONDRUM? // “You can never be overdressed or overeducated!”
ikilledlaurapalmer@hotmail.com


Azt hittem, már családtag vagyok. )-8


click to call Oswald (hi mum bye dad) // honk honk
dropitlikeits@hotmal.com


előbb kérd meg a kezem


lol


¿CONONDRUM? videóhívásra kérte fel önt


Oswald hátranéz a válla felett. A nappali a szokott statikus rendben, amit a filmezésnek tart fent, és amit annak köszönhet, hogy valójában elél kevesebb mint öt négyzétméteren - van pár kiszögellés és díszes sarok, ahová még soha nem volt lélekjelenléte elvonszolni magát, ami azt illeti. Magára tekint: kényelmesre kopott fekete póló fordított kereszttel és a jubileumi bőrnacija. A pólót lejjebb pöccinti a vállán, a fejhallgatót a nyakába húzza, a videószerkesztő programot menti és lestoppolja, aztán meg indíthatja újra a hívást, mert a felkérés lejárt.


Ed hason hever az ágyában, és a lábai lóbálja. Egészen konkrétan pizsamában van.
- Hallasz? - kérdezi vidáman.
- Aha, helló. Pillanat. - Oswald a böhöm lámpa után matat, mert a saját képe túl sötét; a kapcsolóért kutatva felveszi a szemkontaktust a pingvinplüssel, akit az íróasztalra helyezett, és az este folyamán néha elégedett vigyorral végigmért. - Ugye tudod - kérdezi közben, amíg csak a dereka van a képben -, hogy akkor is felveszlek Skype-ismerősnek, ha nem kéred meg most egy webkamerán keresztül a kezemet?
- Növelné az esélyeimet?
- Romantikus vacsorát akarok és galambokat, baszd meg.
- Megjegyzem - mosolyog Ed egy párnába, amit az állának támaszt.
- Kérlek, ne tedd. Mi a helyzet?
Azon kapja magát, hogy érdeklődve felkönyököl. Ed ficereg.
- A professzor mutatott próbatesztsorokat. Aranyosak voltak, Lee-vel jót nevettünk rajtuk. Főztem, kitakarítottam a fürdőt, etettem a lányokat, mostam. - Hunyorog. - Teljesen feleslegesen belegabalyodtam egy fórumvitába.
- Mivel kapcsolatban?
Ed felhorkant.
- Egy megveszekedett idióta nem csak, hogy nem tudta, hogy a Gépnarancs utolsó fejezete nem szerepel az amerikai kiadásokban, de nem vette észre magától, hogy a regény így nem teljes, hiszen pont a huszonegyedik fejezet hiányzik, ami pedig a nagykorúságot jelzi - akkor mi? Az ő olvasatában Alex sosem nő fel? Kérlek.
- Csak a filmet láttam - vallja be Oswald, Ed pedig belebök a kamerába.
- Az zseniális. Azóta akarok egy sétapálcát.
- Nem szoktam ühh, fikciót olvasni. Vagy amúgy… filmeket nézni. A Harry Potter is kurvára kimaradt. Nem csoda, hogy senki nem állt velem szóba a gimiben. - Erőltetetten kacag, és Ed eltűnődve méri végig.
Olyan, mintha mindketten abban az ágyban lennének, és egyszerűen csak beszélgetnének.
- Bevallom, én élveztem őket; kötetenként új rejtvény, és engem azért gyűlöltek, mert előre kitaláltam és bejelentettem őket: “bármibe lefogadom, hogy Hermione módot talált arra, hogy az időben utazzon, ez a Lupin-figura vérfarkas, Makeszra pedig figyeljetek oda!” Mindenki azzal vádolt folyton, hogy csaltam, mert biztos előre kiolvastam. Ugyanúgy aznap reggel álltam érte sorba a könyvesboltban, mint a többiek, és csak a metrón olvastam, meg a pad alatt. - A tekintete elréved; a szemüveg lencséje visszaveri a mesterséges fényeket. - Már nagyobbak voltunk, valaki elvette a könyvemet, és azt mondta, na szerintem mi lesz a vége, mondom, szerintem Dumbledore meghal ebben a kötetben, mert úgy jön ki dramaturgiailag. Kinevettek, kérdeztek, ki öli meg, “hát, ha a hűségét kell bizonyítania, akkor Pitonnak, aki a mai napig kettős ügynök.” Röhögtek, röhögtek… három nap múlva jön a srác, eddig tartott elolvasni neki, rámdönti a padot, és nekiáll ököllel verni a fejemet, hogy “csaló, csaló, tönkretetted!” - Ed göcögve nevet. Oswald elnézi, és csak halkan jegyzi meg:
- Talán jobban jártam, hogy nem olvastam.
- Amúgy érdemes. - Ed vállat von. - Mi a helyzet veled?
- Ja, csak a videóval baszakszom.
- Alig várom, hogy lássam - bazsalyog Ed, és Oswaldból kibukik egyszerre:
- Kurvára hiányzol.
Egy taktusnyi csend.
- Te is nekem.
Oswald felhúzza a jó lábát, és átkarolja. Ed a párnát szorítja.
- Majd ha izé - mondja Oswald -, akkor amúgy csinálhatnánk valami filmes délutánt, de csak a top tizeddel. Nem tudom, ha neked tetszik, akkor érdekel.
Ed arcán a legsötétebb kétségbeesés uralkodik el.
- Még csak az “ezeregy film, amit a halálod előtt mindenképpen látnod kell” listámat állítottam össze IMDB-n.
- Annyira azért nem vagyunk jóban - dünnyögi Oswald.
- Hát, ööö, talán böngészd át, és akkor ami felkelti az érdeklődésedet...
- Azt akarom, hogy te válassz nekem.
Ed végigméri, mintha most látná először életében, és azt suttogja magának:
- Kifulladásig. - Aztán röviden bólint.
- Miről szól?
- Fekete-fehér. Régi. Francia. Árulás, gengszterek, szex.
- Tökéletes. - Elvigyorodik. - Kimondtad, hogy szex.
Ed kikéri magának.
- Ki szoktam mondani, hogy szex. Mi több, le szoktam feküdni veled.
- Szemenszedett hazugság - ágál Oswald. - Ma sem, idézlek, “feküdtél le velem,” hogy “eggyé legyünk” és “szerelmeskedjünk...”
- Akkor gyere át, és bassz meg.  
Oswald lélegzete elakad. Ed elégedett vigyorral hengeredik az oldalára. Oswald szándékosan túlzóan köhécsel, és Ed felnevet.
- Beengednének még a portaszolgálaton?
- Sajnos nem, nem hiszem. Nyitva hagyhatom neked az ablakot.
- Hánykor kelsz holnap?
- Fél hatkor.
- Felejts el.
Ed már majdhogynem viháncol. A haja kócos, a pizsamája csíkos. Oswald figyeli, félrebiccentett fejjel, aztán lélek egy nyugalommal az ujjai közé csípi a pólóját, és felhúzza.
- Mit csinálsz? - heheg Ed.
- Hát, a fiúm gagyi átjönni, úgyhogy nekem kell kézbe venni a dolgokat, nem?
Ed egy utolsó kunccal hátraül a sarkain, rájön, hogy így kilóg a képből, és ismét hasra hemperedik.
- Szóval szeretnél online szexelni?
- Nem tudom - biggyeszt Oswald, végigsimítva a mellkasán. - Csatlakozol, pizsi?
Ed egészen nekilelkesedik.
- Szuper! Korábban már utána néztem, mert volt pár technikai kérdésem. A konszenzust már megalapoztuk, tehát most - írásban - szedjünk listába tíz pontot, amit várunk ettől az alkalomtól, úgy mint mocskos beszéd vagy sztriptíz, a példa kedvéért…
Oswald drámaian felsóhajt, és hagyja, hogy a póló visszahulljon.
- Rögtön jövök. Ha egy lista vár itt, mire visszaérek, kikapcsolom a számítógépet.
Ed röviden bólint.
- Én is hozom a kellékeket.
Oswald elindul, de pár ingó lépés után visszahajol.
- Mi a következő pont?
- A magazin szerint - mondja Ed, ahol négykézlábra tápászkodik -, egymás szemébe kell néznünk a kamerán keresztül, és közösen lélegezni.
- Egyszer büntetésből meg fogom ezt tenni veled.
-Ajaj.
Összevigyorognak.


Oswald elszakad a monitortól, és bevonszolja magát a hálószobába. Az antik éjjeliszekrényt kényelmesen feltúrva ráakad egy síkosítóra, egy kotonra és egy fogantyús üvegdildóra, ami egy “my me time friend” feliratú dobozban van. Oswald hunyorítva eltartja magától, és az aranyló színtől elvonatkoztatva megállapítja:
- Hasonlít.
Feldobja, az pördül egyet a levegőben, ő elkapja, és visszaaraszolja a dobozába. Kilép a nadrágból és megválik a pólójától. A szemei körül a szolid randi-smink romjai, a haját hátrarázza, aztán felkarolva a cuccokat visszacsoszog a nappaliba.
Van valami kínosan ismerős abban, ahogy egy szál faszban ereszkedik a székre. Elsőnek csak a kamera széléről hajolva beles, de Ed még nem tért vissza.
Oswald a plüsspingvint arccal a fal felé fordítja.
Megköszörüli a torkát, aztán esztétikusan elrendezi magát a fotelben, terpeszben, úgy, hogy a fények előnyösen essenek - úgy, hogy kirajzolják a derengő sebeket.
- Bezártam az ajtót - narrál Ed, ahogy a képernyő elé térdel egy törülközőben (a hátán, a szíve felett: a sebek), aztán csak azt mondja: - Jaj nekem.
- Mi van?
- Gyönyörű vagy.  
Oswald a szájába vesz két ujjat, a szemöldökét felvonva ráharap, aztán módszeresen leszopja. Ed csak elnyílt ajkakkal bámulja, mintha megigézték volna. Oswald hagyja, hogy a középső ujj fennakadjon a torkában, és fuldokova felprüszköl - a dolog működik, mert Ed felnyög, mire ő elhúzza a kezét - az obszcénen cuppan - és halkan unszolja:
- Gyerünk, Eddie, mint a kommunizmusban, mindenki együtt dolgozik a közös jóért.
- A kommunzimus nem működőképes államforma - darálja Ed automatikusan, a tekintetét Oswald kezein tartva, szóval konkrétabban fogalmaz:
- Látni akarom a farkadat.
Ed felriad, és röviden bólint, a törülközőtől megszabadulva. Oswald elégedetten szemléli: már félmerev.
- Szuper. Verd ki nekem.
Éppen csak ujjbegyekkel cirógatja magát, ahogy Ed síkosítót szerez, és munkához lát. Dühödt ritmusban fog neki, a mozdulatai precízek és gyakorlottak. Oswald büszkén figyeli, félrebiccentett fejjel, a lélegzetvételei nehezebbek lesznek - hagyja, hogy végighullámozzanak a mellkasán és megfeszítsék a hasát, amíg az ujjaiból laza gyűrűt formálva ránt párat magán.
Mielőtt Ed abba a tévedésbe enne, hogy most ezt fogják művelni tíz percig, aztán szépen elköszönnek, Oswald kinyúl a dildóért, és a combjának támasztva nekiáll ráhengeríteni az óvszert. Nagyobb reakcióra vár, minthogy Ed egy pillanatra megáll; elkezdi hát cirógatni az üveget, mintha ő lenne ott vele.
- Csináltad már ilyennel? - kérdezi, ahogy a bejárathoz helyezi; de nem mozdul vele.
Ed szárazon nyel.
- Magamtól nem. Gondoltam rá, hogy… hah, ha lánnyal lennék, akkor egy felcsatolhatóval érdekes lehetne, de fiúval még nem gondoltam bele, mert… minek?
- Ó, Eddie, Eddie - dorombol Oswald -, elviszlek én még téged helyekre.
Egyetlen hosszú mozdulattal hatol be; hagyja, hogy az egész teste ívbe feszüljön tőle, a lába megemelkedjen; a feje hátrabicsaklik egy éles görcsben, és a szemét lezárja, ahogy elkínzottan felsóhajt, aztán a lélegzete elakad, és az ajkaiba harap.
- Jaj nekem - ismétli Ed.
Oswald elkezdi kihúzni, teljesen, hogy felkészüljön a következő lökésre, és körözi egy kicsit, hogy a krémtől síkos nyomokat hagyjon a combjain.
- Ha most itt lennél, Eddie, ebben a fotelben basznál éppen - zihálja, a szemeit félig lehunyva.
- Igen - nyög Ed. Elengedi magát, és csak akkor szorít rá, amikor Oswald behatol.
- Hogy csinálnád?
Ed elvigyorodik, a fogai villannak.
- Lassabban - suttogja.
- De én akkor meg szólok neked, baszd meg, hogy sietnünk kell - vágja rá Oswald, ahogy röhejes tempóra vált -, mert még fel kell töltenem a kurva videót, mert gyerünkgyerünkgyerünk, ma még dolgunk van, te - felsóhajt: - állllat.
Ed rekedten felröhög, és a szabad kezével a szívéhez kap.
- Nem hiszlek el - mondja halkan. - Te gyönyörű, őrjítő Ozzie…
- El lettél csábítva? - érdeklődik Oswald, ahogy rendesebb ritmust diktál: lustán emelkedő és süllyedő csípő, az erekciója az alhason pihen.
-  Régóta gondolok erre - vallja Ed, aztán mintegy mellékesen a tenyerébe köp, és elkeveri a krémmel. - Kettőnkre.
- Nocsak, igen? Te kis stalker.  
- Nem volt ennyire… személyes. Egyszerűen csak egyszer, talán úgy öt éve…
- Whoa.
- Szóval eszembe jutottál egy este, ahogy elvoltam magammal a takaró alatt. Ami… hah, furcsa, mert azelőtt soha nem gondoltam közben srácokra. Lefekvés előtt néztem a vlogjaidat, szóval gondolom, azért ugrott rá az agyam, de… Csak ahogy elképzeltelek, hirtelen…
- Akkorát élveztél, mint még sohasem? - találgat Oswald. Ed az ajkaira harap.
- Kábé. - Sietve hozzáteszi: - Nem akartam tiszteletlen lenni. Ezt mindig elvonatkoztattam tőled, vagy magamtól, egyszerűen csak egy visszatérő, privátim szexfantázia volt…
- Eddie - sóhajt Oswald. - Éppen közösen maszturbálunk. A pasim vagy. Nem kell elnézést kérned, hogy rám vered.
Ed a félrecsúszott szemüveg kerete nélkül néz rá, ami elég hozzá, hogy Oswald medencéjében szétáradjon egy hullámnyi forróság, szóval visszafog a tempóján.
- Csak néha rossz arra gondolni - mondja Ed -, rajtam kívül még hányan vannak.
- Eddie?
- Igen?
- Rajtad kívül nem számít senki.


Oswald derekán vizes a törülköző, haja hátrasimítva a homlokából, egyik kezében egy üveg Martinit pörget pótcselekvésképp. Három óra telt el, gépnél kuporog továbbra is, állával a mahagóni asztallapra dögölve, és teljes agóniában fikszírozza az éppen töltődő videót. Mintha egy örökkévalóságig tartana, és ő kortyokban méri az időt.
A képernyő harmadszorra is elsötétedik. Oswald magára mered, már amennyi látszik belőle, a szemöldök szigorú íve és a magas homlok, és az üveg aljával megpöccinti az egeret. A fény újra felgyúl. Nyolcvankét százalék feltöltve. Oswald újra az ajkához emeli a Martinit, és anélkül, hogy elismerné  vereségét, felkönyökölve fészkelődni kezd és új ablakban megnyitja a Facebookot. A hírfolyamon ismét szembemered magával, a délutáni énjével. Oldalra billenti a fejét. A tekintete Edre rebben: a kínos gumivigyorára és napellenzőként emelt ujjaira; felvillanó csuklóján csak egy kis maszat a kérdőjeles henna. Oswald bárgyún visszavigyorog a pixelszájra, és halkan felkuncog. Az ajkára harapva kinyúl, és a körmével megpöcköli a képernyőt.
- Enyémenyém - motyogja maflán, és megtámasztja az állát. A szemei összeszűkülnek. - Már alszol, mi? A hülye csíkos pizsdben, azon a hülye fakírágyon és a hülye párnádon, a hülye diákszállón. Mert egy hülye vagy. - Csettint a nyelvével, és elgondolkozva szorítja össze a száját. A torka keserű, újabb korttyal öblíti le, és elégedetten felmordul. - Kellett neked egyedül hagyni ma éjszakára, a dolgok amiket csinálnék veled most, ebben a szent pillanatban, ebben a kurva fotelben, ó bassza szél, soha nem lehet elég.
Újra felvihog, ahogy az ujjai végigszántanak a tincsein és beléjük markol. Cicceg még egy utolsót a képre, méltatlankodó fejrázással és rekedten mormolt “ejnyé”-vel, aztán továbblép: tumblrre vált, kisebb nehézségek árán (morgolódó ficergés az elgépelt karakterek után, konstatálva, hogy “tumpli.com” nem létezik). Az inbox szokás szerint tele van, így elsőnek gyorsan végiggörget az oldalon. Pár jelentéktelen esztétikaképet reblogol, és kettővel több motiváló, szerelmetes nyálszöveget, mint általában, aztán szinte rátenyerel a page upra.
A legtöbb üzenet a szokásos rajongói mail, ezerszer olvasott kliséivel és választ sem váró kérdésekkel, aztán a pillantása megakad egy néven. Felső ajkát húzva hajol közelebb.


Anonymus said:
https://www(.)youtube(.)com/watch?v=9krg3HpU5OH Ezt már láttad? :O Fish megint rádszállt. :/

- Mi fasz… - surrog haragosan, és kijelöli a linket. Új ablakba szerencsétlenkedi, és elszorult torokkal néz farkasszemet Fish-sel, aki mélyen a kamera lencséjébe bámul.


<*)))<  #RealTalkTuesday Q&A / fears, relationships & more | ___fish___


Fish szikrázva ragyog: vérvörös, szívdekoltázsú ruhában és aranyfényű, lakkozott karmokkal, amiket elgondolkodva simít egymásnak. A videóinak háttere nem változott azóta, hogy Oswald utoljára látta: impozánsan rokokó szobája Oswald Ítélőszékével vetekszik, de a fények lágyabbak és a háttérben nyugodt jazz suttog.
- Üdv, porontyok - kezdi mélyen zengő hangon, és Oswald egyből keserű epeízt érez a nyelvén, amit megpróbál végigmaszatolni a szája belsején.
Anélkül, hogy lestoppolná, a kurzort végigszántja a tíz perces videón, hogy valami nyomot találjon: bármit, ami mutatja, hol következik az ő méltatása. Az apró indexképen mindenhol csak Fisht látja, sehol egy bevágott jelenet vagy felvillanó kép.
Arrébb taszítja az egeret. Újra meghúzza az üveget, és tollászkodva felkészül, hogy végignézze az egészet. Úgy simítja a homlokába a frufruját és húzza ki csontos vállait, mintha Fish valóban ott ülne vele szemben, harca készen, hogy újabb sebet ejtsen Oswald imidzsén, és ő nem várhatja felkészületlenül.
Fish beszélni kezd, de Oswald a legtöbb szavát elengedi a füle mellett; fintorogva mered csak rá, a képernyőnek dohogva, hibát keresve minden mozdulatában: a cinkos félmosolyban a rúzsos ajkak sarkában, az íves gesztusokban, a billentett fej hűvös eleganciájában, a felsőtest hullámában, amikor finoman keresztbe rakja a lábait az asztal alatt.
Oswald hurrog és iszik, időnként közbeszúrja a megjegyzéseit, mintha a lány hallaná őt, de valójában sehogyan sem kapcsolódnak ahhoz, amiről Fish éppen beszél. Oswald nyolc percen át kitart, amikor is újra inni akar, de a martinis üveg szomorú űrrel cseng: Oswald próbaképpen azért megrázogatja, hátha lötyög még valami az alján. Semmi. Feltápászkodik, és épp hátat fordítva utánpótlást keresne, amikor felcsendül a következő kérdés:
- Lizzz, három z-vel a következő, aki azt szeretné tudni: “Mi a véleményed Pingvin és Riddler újdonsült kapcsolatáról? Szerintem nem normális. Ps., nagyon szeretlek!”
Oswald megtorpan. Nem fordul hátra, hogy elkapja Fish összeszorított ajkú “hmm” kuncogását, ami a mellkasáig csorog és összerántja.
- Először is, én is szeretlek, kicsim, köszönöm a támogatásod. - Csók hangja cuppan, és egy szívdobbanásnyi csend, aztán Fish hangja fenyegetően elhalkul: - Pingvin és Riddler, nos. Hallottam a történetet, természetesen, de nem ismerem minden aspektusát. Nem mintha számítana - ennél kevésbé nem is érdekelhetne az, hogy mi történik a szánalmas kis virtuális életében.
Oswald keze ökölbe rándul. Kényszeríteni akarja magát, hogy visszaüljön, de a lábai nem mozdulnak. Fish tovább fűzi a gondolatait, minden egyes szava lassú és ellenszenvtől csöpög:
- Hadd szögezzek le valamit, először és utoljára. Oswald Cobblepot egy senki. Egy újgazdag kölyök, akinek egész életében mindent a feneke alá toltak. Nem számít, hogy a rajongói hőst faragtak belőle, vagy éppen mártírt, ha ő úgy kívánta. Nem számít, hogy koronázatlan királyként jár-kel, hogy elhiszi, helye van ebben a világban. Nem számít, kit smárol le a népszerűség érdekében. Azt hiszem, még senki nem világosította fel róla, és magától talán nem döbbent rá a szentem, de a YouTube nem az ő valóságshowja. A YouTube munkahely, ahol teljesítened kell, amelyre időt és energiát fordítasz, hogy kifizetődjenek a fáradalmaid. Pingvin munkája nevetséges, alsórendű, komolyan vehetetlen és amatőr: minden húzása mögött ott húzódik a kétségbeesett segélykiáltás, a feltűnősködés, a színpadiasság.
Fish szünetet tart, és Oswald nyaka megfeszül. Már egész testében reszket, és tágult orrcipmpákkal veszi a levegőt, miközben kocsonyássá vált lábaira mered, vádlón, mintha a saját teste elárulta volna.
- Én magam boldog párkapcsolatban élek, immár két éve, és képes vagyok tiszteletben tartani a magánéletem. Nem szívesen beszélek róla, ahogy ti is tudjátok, hiszen nem ez az, ami működtet, és nem engedhetem, hogy befolyással legyen az itteni karrieremre. Nem állítom őt piedesztálra, nem mutogatom körbe, akár egy vásári majmot, nem engedem, hogy minden megmozdulásomhoz asszisztáljon, mint egy esztétikus kellék. Megvallom, Riddler jóképű és intelligens fiúnak tűnik, és kétség sem fér hozzá, hogy amint eloszlik a rózsaszín köd, rájön majd, hogy Oswaldnál jobbat nem nehéz találni. Gyerünk, fiú, nem ezt érdemled, és ezzel te is tisztában vagy; tedd a szívedre a kezed. Idő kérdése, hogy véget vess ennek a tessék-lássék kapcsolatnak, és hidd el, a csillogás korommá fog kopni a szemeiben.
Oswald nagyot nyel. Remegve fordul, és a fogát csikorgatva visszaereszkedik a székbe. Újra felveszi a szemkontaktust, állát felszegve, és az asztal lapjába kapaszkodik.
- Azt tanácsolom tehát a mi kis Pingvinünknek, hogy szálljon magába és gondolja át, mit is keres itt tulajdonképpen. A siker tehetség nélkül mulandó ábránd, ne várja meg, míg hullócsillagként a profik talpa alá hull. Fogadd el, drágám, ez nem a te reszortod - biztos vagyok benne, hogy találsz magadnak megfelelő karriert, ami kihasználja a… - elmosolyodik: a tekintete nem nevet vele -, képességeidet. Fel a fejjel. Mosogatófiú még lehetsz.
Fish, úgy tűnik, ezzel lezártnak tekinti a mondanivalóját, és magát a videót is: rövid búcsúja következik, vékony ujjak puha intése, és felerősödő zene a színbe robbanó háttér mögött: a négy legutóbbi videó bejátszásai után a szokásos “Köszönöm a megtekintést!” animáció, egy ficánkoló halcsontvázzal, ami kiúszik a keretéből és az állkapcsát csattogtatva körbekering a képernyőn.
A videó megáll, és az elejére ugrik. Oswald még az asztalba marva, ujjai egészen elfehérednek. Szoborszerű gyötrelmének a hirtelen gátat szakító, lobbanó haragja vet véget, amikor teljes erejéből az asztallapra vág, két ököllel, sápadtan remegő ajakkal, és annyit sziszeg a kimerevedő arcra:
- Az a ribanc…
Aztán leköpi a képernyőt.


Hanni_El_Khatib_-_Family.mp3


Oswald tátott szájjal, arccal a karfában kel fel. A kanapé bőrfelülete viszketve tapad a mellkasának, és ő nyűglődve fordul a támla felé, a vigasztaló sötétbe dugva a fejét.
Zene zizeg, messze, egyre erősödő ütemben. Kínosan sokáig tart, hogy felismerje a csengőhangját benne. Átnéz a válla felett.
A nappali poros fényei vakítják.
Két kézzel nyomja fel magát, nyögve, és amint magát ülő helyzetbe küzdötte, elindul.
Üvegek dőlnek csörömpölve. Lenéz: ott áll egy likőrös üveg nyakán, és ahogy óvatosan odébb biceg, feldönt egy félig teli vodkát. Az ital gluggyogva ömlik a megvetemedett parkettára, de Oswald csak hunyorogva küzdi magát a hang felé, kinyúlva és tapogatózva.
- Eddie? - motyogja elhalóan. Szaggatóan száraz a torka, nincs rajta alsógatya, és a talaj bizonytalan a lába alatt. Megkapaszkodik az antik íróasztal szélében, és körbenéz a telefonjáért. Az asztalon még az éjszaka nyomai: az izomból levágott, zúgó laptop, az alapozó martini, a dildo, egy doboz cigi, a plüsspingvin, a mobil. Kinyúl az utóbbiért, és a vállához szorítja.
- Mhü? - hörgi bele, és a cigarettásdobozt fejjel lefelé fordítja, és megrázza. Üres. Fasza.
A martinis üvegben csonka csikkek.
- Ráérsz ma? - hasít Ed hangja, és Oswald felmordul, de nem tartja el a telefont. Lehanyatlik a fotelbe, és lustán mondja:
- Szerintem igen.
- Nagyszerű! Nem tudom szavakba foglalni, mennyire izgatott vagyok, Ozzie, van egy új hulla…
- Úristen - motyogja Oswald tompán -, megöltél valakit.
- Ööö? Nem.
- Hol vagy?
- A hullaházban…?
- Ja? - Oswald biggyeszt, és helyben hagyja: - Ott szoktak lenni hullák. Ott laknak. - Szerencsétlenkedve kinyúl, és a plüsspingvint simogatja. A homloka hasogat. Ilyen baszott másnapos is rég volt.
- Látnod kéne, Ozzie - zsibong Ed. - Gyönyörű. Egészen szétmarta a sav. Tartom a frontot, ha ide tudsz érni…
- Hüh?
- Itt van az egyetem tárolójában, e-egy felsős osztálynak hozták be, de bejutottam, és ha még időben vagyunk, egy kicsit felboncolhatjuk; persze észre fogják venni, de akkor már nem tehetnek semmit.
- Aha - érti meg Oswald. - Randi.
- Mikor tudsz ideérni?
- Üüüühh. Hát ha nem akarsz belőlem kiszeretni, akkor másfél… két óra… és emberré csinálom magam. - Mondandóját alátámasztandó az asztalra hasal, és pockon pöcköli a pingvint.
- Minden rendben, kicsim?
- Persze, csak most keltem.
- Ümm, délután négy óra van.
- És nem vagyok kicsi - folytatja Oswald zavartalanul -, százhatvannyolc centi vagyok, az sokkal nagyobb, mint például egy csilcsalp füzike…
- Egy micsoda? - kuncog Ed.
- Az egy madár! - kiált Oswald, és mutatja, hogy mekkora. - Akkorka, mint egy átlagos fasz, és olyan hangja van, hogy “csil…csalp…”
- Ez honnan jött? - Aztán, kíváncsian: - Madarakban méred?
- Amúgy nem, galambom.
Ed felszusszant.
- Mennyit ittál?
Oswald elkeseredetten nyekereg.
- Mennyi volt itthon? Nem tudom. Szerintem lementem boltba egy ponton. Nem emlékszem.
- Mást is vettél be?  
- Eeee.
- Mielőtt elindulsz, igyál két nagy pohár vizet - hagyja meg Ed. - Söröskorsóról beszélek. Kerítek neked gyógyszert. Fejfájás, szédülés, hányinger?
- Ebben a sorrendben. De jól vagyok, megyek.
- Várlak-várlak. Ha már errefele vagy, csörgess meg.
- Úgy lesz.
Rövid csend.
- Eddie? - mondja Oswald csendesen. A tegnap van a fejében, és a szó, szeretlek.
- Igen?
- Ha van cigid… vagy ha nincs, akkor lécci már ööö, sodorj nekem, ki vagyok… fogyva-pangva.
- Okés! Szeretlek, szia-szia!
- Szia. - Oswald leteszi a telefont, aztán a képernyőre meredve sziszegi: - És én is szeretlek téged, bassza meg.


Oswald jázminillatúan, az arcába húzott széles karimájú kalapban várja Edet, kerek napszemüvegben. A sarkain billeg.
A fények történnek.
Az orvosi egyetem roppant, patinás épület, a leginkább egy múzeumra emlékeztet; mivel a város oszlopos büszkesége, ezért sokan a lelkükre vették, hogy a halhatatlanságához társulva jussanak magasabbra: agyon van fújva, firkálva és karcolva ambíciózusabbnál ambíciózusabb mintákkal. A falaihoz a kertből szökő szőlő tapad kitartó kacsokkal, és Oswaldot csábítja a sötét lombok árnya és a márvány hűvös vonzása.
A homlokának szorítva egy flakon fagyott energiaitalt tart.
A hallgatók közül mintha felismerné valaki, mobilkamera kattan sunyiban. Állandó tömegben lézengenek, jólfésültek és komolyanvehetőek, néhányan még köpenyben, ahogy csak kiszaladtak egy cigire. Az egyik srác műtőscuccban van, és a tekintete túlzott érdeklődéssel tapad Oswald rossz lábára, amit állva is furcsán tart. Ő sértetten félrefordul, és a srác szája éles félmosolyba szalad, ahogy lassan kiengedi a füstöt az ajkai közül.
- Ozzie! - hallja Ed kiáltását; a hang felé fordul, és elakad a torkában a hello.
Ed lesiet a lépcsőn, az utolsó három fokot szökkenve teszi meg; Eden fekete bőrköpeny a fehér ing felett, a homlokába tolva védőszemüveg, ami a tincseit gyűri fel, az álla alatt gázmaszk-féle, sárga gumikesztyűi a könyökéig érnek. Amint Oswaldhoz ér - vigyorogva és valami olyasmit hadarva, hogy “ez nagyon fog tetszeni” -, Oswald megragadja az ingnél fogva és lehúzza magához egy durva csókra. Ed meglepetten fölnyög, aztán a hang elmélyül.
- Szia, szexi - suttogja Oswald az ajkaira.
Ha bámulják őket: helyes.
- Mehetünk? - kérdi Ed, aztán egy fintorral elcsaklizza tőle az energiaitalos üveget. - Vizet mondtam, te.
- Állj már le egy percre. - Oswald szigorú tekintetére Ed megdermed, és ő elégedetten mondja: - Jó. Hadd nézzelek.
- Ez csak a formaviselet. Gyere. - Ed a kezét nyújtja, és ő összefűzi az ujjaikat. A gumi anyaga tapad. Érzi a hátán, hogy műtőssrác bámulja, ahogy a lépcsőn bukdácsol előre, fokról-fokra kilengve, de leszarja. Ed keze ott van a kezében.
Üdítően csapja arcul az előcsarnok hűvöse, és boldogan sóhajt bele. Ed kuncog.
- Lent megkapod a gyógyszered.
- Van füved?
- Nincs, de hozzáférhetek. Segít neked másnaposság ellen?
- Kívánni szoktam. - Oswald vállat ránt. Ed hozzá hajol (ehhez egy kicsit le kell görnyednie menet közben) a kezét Oswald farzsebébe süllyesztve.
- Te is nagyon kívánatos vagy - suttogja, és futó csókot ad Oswald szája szélére.
- Bagoly mondja verébnek.
- Tetszek neked ebben…?
- Komolyan csak most tűnt fel? Baby, mint a marihuána, mint egymillió dollár, mint a szex.


A hulla baromi ronda.
Ed állítja róla, hogy egy tizenhat-hét körüli lányka, de Oswald ezt nem látja rajta. Abszurdnak hat a pöttyös push-up melltartója, amit Ed egy ollóval precízen levág róla.
- Látod? A mellszövetet is teljesen szétroncsolta, ahová lefolyt.
Oswald nem kérdezi, hogyan történt. Nem érdekli. A mart hús valósága lenyűgözi: olyan, mint egy Rebecca Fenton festmény, csak pár csomós ecsetnyom, ahogy a test kifordul az anatómiájából.
A terem hatalmas, és hideg. A magasban neoncsövek függenek le, egyenletes, fehér fényekkel, amik a márványoszlopokra vetülnek, és végtelenbe futó, fémes polcsorokon halottak hevernek.
Páran pedig ott vannak formaldehidben.
A szomszédos asztalnál egy másik orvostanhallgató dolgozik, a fülére húzott headsettel, afrofrizurája ritmusra billeg. A szagok olyanok, mint a hentesnél és a hűtőpultban.
Ed ujjbegyei cafatosak és véresek.
Oswald elnézi, ahogy dolgozik. A lány tüdejét tárja fel és a nyelőcsövét, a roncsolás útját követve, néha felnevet, és állandó a komment: “ez nagyon érdekes.”
A gondolat hirtelen. Ahogy Oswald ott áll az áldott hűvösben, a kölcsön-gumikesztyűben markolva a pult szélére, arra gondol, hogy ezt látni akarná örökre: Edet munka közben, a mohó lelkesedést a szemében. Nehéz megfejtenie, miért hívta őt ide, de az, hogy ennek a szemtanúja lehet, feleslegessé teszi a kérdéseket.
Lenéz a roncsra, ami valamikor ember volt, és ha sajnálja, akkor az azért van, mert nem láthatja, micsoda művészi igénnyel fejtik fel a sebeit - mert neki semmit sem jelent Ed fölé hajoló arca.
A terem végében nehéz ajtó nyikordul, és alacsony sarkak bizonytalan kopogása verődik vissza az oszlopokról. Mindketten felé kapják a tekintetüket, Ed rajtakapottan és Oswald várakozón: a pillantásukra Lee-é felel.
- Hahó - köszön a lány elgyötörten, és úgy csukja be maga után az ajtót, mintha magánlaksértést követett volna el. Gyorsan körbekémlel, és egy pillanatra megbillen a sarkain, aztán megmakacsolja magát és közelebb sompolyog. Edre grimaszol: - Nem szabadna itt lennetek.
- Neked sem - vigyorog Ed, kézfejével megigazgatva a védőszemüveget.
Lee vállat von, és viszonozza a cinkos mosolyt.
- Nem köplek be, ha ti sem. - Összecsapja a kezét, amikor melléjük ér, és Oswald válla felett a hullára les. - Hadd lássam, hadd lássam! Ő a savas lányka, ugye?
- Aha.
- Úú, szépség. Megengedi, doktor úr…? - Lee halványkék gumikesztyűt cibál elő a szoknyája zsebéből. A szemei csillognak, amikor a füle mögé simítja a steril maszkot.
- Csak tessék, doktornő.
- Adsz egy szikét, légyszi? - kéri, a hangja tompán szól a szövet mögött.
A felesleges szike közvetlenül Oswald mellett hever, és ő rásandít. Egy pillanatra habozik csak, mielőtt az ujjai közé zárná és egy előzékeny, széles mozdulattal Lee felé nyújtaná.
- Parancsolj - csicsereg, és egy bólintással nyugtázza Lee határozatlan köszijét.
A lány rebbenve végigméri, talán csak megszokásból, és a hullához fordulva inkább a munkába temetkezik. Ed a boncasztal másik oldalán, szintúgy előregörnyedve, majdhogynem orrig mélyül a halott lány feltárt tüdőlebenyében. Oswald elnézi őket egy darabig, hallgatva a számára ismeretlen nyelvet - Ed és Lee elkezdtek latin félszavakkal kommunikálni -, aztán óvatosan arrébb imbolyog. A szomszédos asztal alig egy méterre van Ed mögött, és első ránézésre tisztának tűnik. Oswald mulyán megkocogtatja a tompa fénnyel égő fémet, és félhangosan annyit kérdez:
- Hé, öö, ez steril?
Ed hátra sem fordulva darálja:
- Minden üres asztal steril, ez az előírás, használat előtt és után is kötelesek vagyunk fertőtleníteni.
- Ok’.
Oswald kitámasztja magát a peremen, és egy kínkeserves lökéssel felhuppan rá. A farzseb patentja élesen koppan, és Oswald úgy szisszen fel, mintha egy templomban fogná el a röhögőgörcs.
- Upsz. Bocsesz.
Nem figyelnek rá, de Oswald nem zavartatja magát. Élvezi a nyakára tapadó hűs levegőt és a kongó csendet, amit csak néha hasít ketté a fémek csilingelése és a neoncsövek kaparászó izzása. A fejében távoli rádiózörejjé csitult a fejfájás, és a hányinger is jelentősen alábbhagyott. Összefonja a bokáit és kitámaszt, hogy előre dőlve beleleshessen Ed munkájába. Lee része nem érdekli igazán; párszor elkapja a lány kósza pillantását, amit mindketten azonnal tovalopnak, rajtakapottan és restellve, mintha véletlen volna.
Ed minden idegszálával a hullára koncentrál, Oswald pedig őrá. A gumikesztyű durva anyaga elrejti a gyönyörű ujjait, de Oswald már a rezzenéseikből is rájuk ismer; képzeletben a fogával húzza le róla a kesztyűt és feltárja a csontos kézfejet, a keskeny csuklót; a sápadt bőr áttetszően világítana a mesterséges fényben. A vér az ujjbegyein kenődne, véletlenül ott felejtve, és Oswald nem kérné, hogy mossa le, mielőtt a torkára fonná az ujjait és magához vonná. Az ajkába harapna, durván, hogy ő is vérezzen, és a csók fémes lenne és üresen édes, és a boncasztal kemény, hideg a meztelen háta alatt.
Oswald felocsúdik az újabb csörömpölésre. Megrezzen, és eltussolva egymásnak szorítja a combjait, éppen amikor Ed hirtelen pördülve hátrafordul hozzá, szinte megszeppenve, elnyílt ajakkal.
- Mizu? - veti fel Oswald rekedten. Lee keze lelassul; a tekintete megtorpan.
Ed kényszeredetten felnevet, és egyetlen lépéssel Oswald előtt terem, félrebillentett fejjel és mocskos kesztyűvel, amit óvatosan eltart kettejüktől.
- Izgalmas, ugye? - kérdi reményvesztetten, és az utolsó szó elakad a torkában. Oswald elvigyorodik, és lassan végighúzza a mutatóujját a bőrköpenyen. Ed hadarni kezd: - Bocsánat, hogy csak így...
- Hagyd el. - Előre billenve apró, puha csókot nyom a szájára, hogy elhallgattassa. - Egyszerre csak egy testre figyelj - susogja, és a lábfejével óvatosan végigsimít Ed lábán. Ed felszusszant, megnyugodva, és grimaszolva elmosolyodik. Oswald komolyan elnézi. Magukon érzi Lee lesütött tekintetét. - Édes vagy, amikor ennyire belemerülsz valamibe, Eddie. Jó nézni. Én meg tökre elvagyok, szóval nyugi.
Ed arca felragyog, a szemei sötéten világítanak.
- Szeretnéd megpróbálni? - veti fel, és meglóbálja a szikét Oswald orra előtt. Oswald pislog.
- Mi, frankón?
- Persze. Vezetlek. Csak egy kis szakaszon.
- Hű. Oké.
Oswald csattanva lekászálódik az asztalról, és visszabiceg a halott lányhoz. Lee most már nyíltan nézi őket, furcsán széles mosollyal, és hátrébb lépve utat enged nekik. A lábával alacsony széket húz elő a boncasztal alól, és lekuporodik a saját térfelén.
- Tiétek a pálya - mondja, és az orrát ráncolva lehúzza magáról a kesztyűt, aztán a bal füléről a maszk szárát is leakasztja. - Csak hagyjunk valamit a felsősöknek is.
- Nem ígérhetünk semmit - prüszököl Oswad, kesztyűs kezével biztosan markolva a szike nyelére, aztán az ujjai között forgatva megtorpan.
Ed egyből mögé lép és hozzá simul: Oswald érzi a térdét a lábai között és a hegyes állát, amit a vállára támaszt. A tincsei a fülcimpáját érik, és a védőszemüveg vastag műanyagszára tompán nyom. Oswald érzi, hogy megbódul, és szabad kezével az asztalba kapaszkodik, remélve, hogy ez még a másnap tünete. Ed forró lehelete végigperzsel a torkán, amikor a kezét az övére simítja és a korábbi vonalához illeszti a pengét.
- Óvatosan - utasítja halkan, és Oswald összeszorítja az ajkait. - Ne vágj túl mélyen, és tartsd feszesen a csuklód.
Oswald valahol a tudata peremén érzékeli, hogy engedelmeskedik. Ed parancsszavai végigcsobognak rajta, és látja, hogy a keze mozdul és a szike nyomán bordó ösvény serken, de nem érzi: a fülében felerősödve hallja a szapora szívverését, izgatott, riadt ütemet diktál. Az ajkára harap, és pár centiméter után megtorpanna, de Ed szorítása tovább vezeti; stabilan, fáradhatatlanul, légzése elnehezült, egyenletes lüktetés.
Szinte pánikban kezd csacsogni, éles hangon, ahogy mellékesen megjegyzi:
- Amúgy tegnap kaptam egy linket, Fish videójához. Megint terítéken vagyok nála, meg te is, azt vágod?
Lee sarkai koppannak a linóleumon. Ed nem áll le, de felhümmög.
- Aha, telespammeltek vele. Hamarosan rajongói megmentőklubom lesz. - Gúnyosan szusszant, és oldalra sandít. - Oké vagy?
- Persze, hülye - vakkan Oswald, könyökével Ed hasába bökve.
- Csak azt hittem, hogy ezért…
- Hát nem.
- Megígérted, hogy szólsz.
- És szóltam volna, mondom. - Megrántja a vállát. - Kezd amúgy kurva uncsi lenni. Persze ő is azt gondolja, hogy idő kérdése, hogy szakíts velem.
Ed felkuncog, és megtorpan végre. Szorosabban fűzi az ujjat Oswald kezére, és a nyakához bújik, hogy belecsókoljon.
- Hiszi a piszi - súgja, és újabb puszit nyom az ütőér fölé. Oswald hátrafordul hozzá, a tekintete ködös és mély és a hangja rekedt:
- Köcsög szar alak vagyok, nem tudtad? - motyogja affektálva, és kacéran felbillenti az állát.
Ed mosolya elmázolja a csókjukat és a védőszemüveg vöröses nyomot hagy Oswald homlokán; a szike valamikor a halott lány keze mellé kerül, és összefűzött ujjaik egymáshoz illeszkednek. Ed rövidesen elhúzódik, csak egy kicsit, és az ajkak közé leheli:
- Dehogynem. Mit gondoltál, miért járunk?
Lee aprót tüsszent, riadalmából ítélve tényleg véletlenül. Összenéznek.
- Egs - dörmöli Oswald, és megrázza magát. Ed elengedi a kezét, és mintegy mellékesen ő is egészséget kíván, aztán nekilát, hogy legyűrje a karjáról a kesztyűt.
- Köszönöm - válaszol Lee, és a hangjának súlya van. Kivár még egy kicsit, mielőtt tompán folytatná: - Egyébként szerintem ne foglalkozzatok vele. Nem az ő dolguk, ugye?
- Tökéletesen igazad van - vidul fel Ed, hangszíne újra lelkesen pattan. - Ugye, Ozzie?
Oswald hosszasan, elgondolkodva mered Lee-re, halványan összehúzott szemöldökkel, aztán megenyhül. Csettint, és könnyeden csak annyit mond:
- Aha. Igazad van.


A pad széle döndülve csapódik az öltözőszekrény fémjének. Oswald rúgta oda, és most hátramenetben fellép rá, amíg rámarkol Ed bőrkötényére. Így egy magasak végre, és az ajkaihoz szabadon férhet,  kapkodva kóstolgatja őket. Ed megtámasztja magát a feje mellett és egészen nekiszorítja a szekrénynek, a mellkasuk zihálva feszül egymásnak.
A kurva gázmaszk útban van.
Oswald egy pillanatra elhajol, és feltolja Ed arcára. Így csókolja újra, az ajkait a fémnek szorítva, úgy mozgatja őket, mintha Ed szája felelhetne az övének, aztán a nyelve hegyét végigfuttatja rajta. Amikor elkapja Ed pillantását, a fiú sötét tekintettel bámulja. Oswald hagyja, hogy a feje nekibillenjen a szekrénynek, és rábök a gázmaszkra:
- Ez am’ minek?
- Korábban csontot fűrészeltem.
Ed olyan közel törleszkedik, hogy már a hideg fémlapnak préseli, és Oswald egyensúlyt keresve kap a vállai felé, de Ed a szekrénynek szorítja a kezét. Oswald válla megzuhan, és hagyja, hogy Ed csak a kedve szerint csókolja.

- Mennyi van?
- Egy gramm. Megfelel?
Oswald két fokkal lejjebb nyújtja a lábait a tűzlépcsőn, hogy mocorogva helyet szorítson Ednek, és egymásnak koppintja a cipői orrát. Végignyal az ajkain.
- Aha, simán.
Lágyan sötétedik; fodros, kékesszürke felhők kúsznak az alacsonyan fénylő nap elé és a szél keletről fordul. Ed felhúzott lábakkal kuporodik Oswald mellé, és egy ötdolláros bankóba szitálja a marihuánát és a dohányát. Oswald bágyadtan elnézi, tarkóját a hűs vaskorlátnak szorítva. Ed kartonból csigát hajtogat, és megteker egy kurta, kövér szálat. Elcsípi a papír végét és rásodor, aztán a szűrőnél fogva magasztos ívvel emeli Oswald orra elé.
- Parancsolj.
Oswald elveszi a cigarettát, és hosszan beleszimatol. Elégedetten felsóhajt, és öngyújtóért kezd kotorászni a zsebeiben: a kalap karimája sötét árnyat vet a szeplőire.
- Whoo, te vagy a legjobb - mondja még köszönetképpen, és Ed fáradtan elmosolyodik.
Felkattan a láng, és recseg a parázs. Oswald hosszan szív egy slukkot, és megfeszült mellkassal Ed felé nyújtja, aki mindkét karját felemeli.
- Nem kérek, köszönöm.
- Ja - mormolja Oswald rekedten, levegőtlenül. - Nem tenne jót, mi?
- Nem kifejezetten, nem.
Oswald csücsörítve bólogat, és az ajkai elválnak, hogy a fogai közt szűrje ki a füstöt. Ed kissé oldalra fordul, hogy szembenézhessen vele, és összefonja az ujjait az ölében. Oswald tükörképként utánozza a mozdulatait; felhúzott térdeik egymásnak tapadnak, és Oswald marháskodva billegetni kezdi őket.
- Hé, mi van? - kérdi, amikor Ed nem vigyorog vissza rá.
- Csak fáradt vagyok.
- Elhúzzak?
Ed végre újra mosolyog, tekintete elbágyad, amikor kinyúl, és végigsimít Oswald combján.
- Ne merészelj.
- Egy ponton muszáj lesz. - Újra a cigarettára hajol, és sokáig nem szól, amíg lenn tartja a füstöt. Gondolatban mintha elkalandozna, a piszkosfényű égre mered Ed válla felett. Nyelve hegyével végigszánt a felső fogsorán, aztán a tekintetét a nyújtott lábára kapja.
- Lüktet a combom - közli tárgyilagosan, és szipogva oldalra fújja a füstpamacsot.
- Tessék?
- Első tünet, nézd, lüktet. - A cigarettát megforgatja a kezében, és elismerően biggyeszt. - Gyorsan üt.
- Hát, nem szerzek neked szemetet.
- Mer’ cuki vagy - vágja rá duruzsolva, és cigizik tovább.
Ed kellemesen megütközik, és érdeklődve az arcára kapja a tekintetét. Oldalra billenti a fejét; a szemöldöke finoman húzva és a szája sarkában rezzenéstelen mosoly kísértete. Oswald fél csikkel az alsó ajkán mered vissza rá, hosszan, nyúzottan, aztán egy hirtelen mozdulattal előre dől, és Ed szemüvege mögé kúszva a szemhéjára simítja az ujjait. Ed hunyt szemmel kuncog fel, és vakon csókot nyom a feltáruló csuklóra.
- Minden oké?
- Frusztráltál. A szemeddel.
- Nocsak? - Oswald a bőrén érzi a felvillanó fogakat, és visszahúzza a kezét. Ed ahelyett, hogy megigazítaná a csálé keretet, leveszi a szemüvegét és az ing zsebébe akasztja a szárát. Oswald az ajkába harap. - Hogy értsem ezt pontosan?
- Te most pszichoanalizálsz, mi? Ne csináld. Nem vagyok tudatmódosult, csak lüktet a lábam.
Az utolsó slukkot is mélyre szívja, és a parázs felszikrázik, amikor a vasra tapossa a csikket. Visszafészkelődik egy kényelmesebb helyzetbe, mélán a rácsnak dőlve, és összeszűkült szemekkel veszi fel újra a szemkontaktust Ed derűs, érdeklődő pillantásával.
- Ránc van a szemed sarkában, jól szórakozol, mi? - kérdi, és irtó lassan ereszti ki az utolsó slukk füstjét, ami az ajkai előtt kavarog. Ed szelíden ránt a vállain, és annyit suttog:
- Meglehet. Kíváncsian várom, mi sül ki ebből.
Oswald megütközve bámul rá.
- Nem sütsz semmit. Ja várj. Ne mondd meg, felfogtam. Megvagyok. - Lehámozza a kalapot a fejéről, és jóleső nyöszörgéssel visszadől. Lehunyja a szemeit, aztán kisvártatva újra felpislog. - Gáz van.
Ed kihúzza magát.
- Hm?
- Hogy fogok hazajutni?
- Megoldjuk valahogy.
- Oké, de...
- Ne aggódj ezen, kedvesem. - Ed elszakítja a térdét Oswaldétól, hogy két rács között kidugja a lábfejét, és finoman ráfog Oswald egészséges bokájára. - Gyere közelebb - kéri súgva, és a fiú ficeregve engedelmeskedik. Bal lábát maga alá hajtja Ed combjai közt, a jobbat pedig átveti az övén. A karjaival egy pillanatra nem tud mit kezdeni, rájuk támaszkodik hát a lábak hálójában, és felpillant Edre.
- Itt vagyok - tudósít, és fintorog, amikor Ed puhán felnevet. - És most?
Ed beszívja az ajkait, és előzékenyen hunyorog rá a derengő alkonyi bíborfényben.
- Bármi, amit szeretnél.
Oswald csípős válasza elmarad, ahogy minden más szava is. A vállai megzuhannak, és a nyakán megtapadnak az árnyak. Ed türelmesen kivár, lassan pislogva, amíg Oswald tekintete szinte delejes ámulattal, szigorúan végigsimít minden vonást Ed arcán, aztán felemeli a kezét és a mutatóujja szaggatottan végigkúszik az arccsont mély árkán.
- Különös - hümmögi végül, és az ujjbegyét megakasztja a fiú alsó ajkában. Ed a vigyorával küszködik, és harmatgyengén kérdez vissza:
- Micsoda, Ozzie?
- Ezt mondd újra.
- Micsodát?
- Nem, a másikat.
- Ozzie?
Oswald felkuncog, és Ed érzi, hogy a lába megfeszül az övén és a karja visszahullik a rácsra. A bütykei élesen koppannak, de mintha észre sem venné, félredönti a fejét.
- Hogy csinálod? A nevemnek íze van a szádban, és érzem az enyémben, érzem mindenemben, a véremben. Tök para. Kísérletezzünk. Még egyszer?
Ed válaszul az ajkaira hajol, és megcsókolja. Oswald elkínzottan nyög fel, gyomorból, és egyensúlyát vesztve durván Ed ágyékára markol. Ed szisszenve nyelvére harap, és elhúzódik egy kicsit, hogy Oswald zihált vigyora a fogaira ragadjon.
- Megfelelt? - tudakolja rekedten, és rászorít a csuklójára. Oswald nem enged; feljebb kúszik, és a hasfalának szorítja a tenyerét.
- Tökre lehúzod az agyamat. Én itt ki vagyok nyílva és mindent vágok, te meg értetlenkedsz. - Elhallgat egy kicsit, aztán a szemei döbbenten elkerekednek. Izgatottan kérdi: - Ilyen lehet neked lenni?
- Nem tudom. - Ed a csuklóját cirógatja a mutatóujjával. - Lehetséges.
- Úristen. Ilyen neked lenni. Lenne, ha ennyi lennél, de nem ez vagy. Nem érted? Nem érted. Istenem, Eddie. Te gyönyörű, te csodálatos, te vadító, te tökéletes Eddie, miért csinálod ezt velem? - Oswald hangja dühödten csuklik el, és még közelebb törleszkedik. Ed jéggé dermedt, döbbent, és felsóhajt, amikor Oswald kifulladva tapasztja hozzá a mellkasát, és szinte a nyakába bújik. - Totálisan oda vagyok érted, érted, megőrjítesz vele. Hagyj élni.
Ed szinte alig ér hozzá, amikor végigfuttatja az ujjait Owald gerince mentén, és belefúrja őket a tarkójára simuló tincsekbe. Oswald megvonaglik, és a nyakába tép a fogaival, aztán az öklébe gyűri az inget és egy lökéssel elszakítja magát. Félárbocra hulló pillák alól hunyorog fel rá, és sziszegve elhúzza a száját.
- Kurvára betéptem - jelenti ki tompán.
Ed felszabadultan vihog, amit Oswald rosszallóan, duzzogva fogad, de nem tesz szóvá. Átfonja a karjaival a nyakát, és puhábban simul hozzá, kissé előrébb húzza a felsőtestét hogy a homlokuk egymásnak koccanjon. Oswald az ajkain érzi Ed halk hah leheletét, és bújva lehunyja a szemeit.
- Maradjunk így - súgja, és szusszantva ereszti ki az orrán a levegőt. - Baromi jó érzés. Gyakrabban kéne csinálni. Neked is?
- Nekem is.
- Boldog vagy amúgy? - motyog tovább, és lágyan felszegi az állát. Ed szárazon nyel, a válasz feloldódik a torkában. - Ez egy tök fontos kérdés. Sose kérdezem magamtól. Félek a választól. De most megkérdeztem, az előbb, asszem nem mondtam ki hangosan, és téged is hallani akarlak. Boldog vagy, Eddie? Most, meg úgy alapjáraton? Mostanság?
Oswald még vakon érzi meg Ed felkúszó ujjait a nyakán, amik közrefogják az arcát; a hüvelykujjai simogatva útra kelnek, és megállapodnak a szempilláin.
- Igen - susogja végül Ed, egészen halkan, és Oswald megremeg. - Boldoggá teszel, Ozzie.
- Fasza vagyok akkor. - Elgyötörten ásít, a szája elé kapva a kézfejét, és álmosan felpislog; Ed ujjbegyei az elkenődő smink romjain. - Nézd, ott vagyok a szemeidben. Nem szép tőled, hogy csapdába ejtettél, tudod? De ne engedj ki, nem akarom. Akkor megvadulok. Mint a róka abban a hülyeségben. Nem szelídíthetsz meg, ha aztán elengedsz, ez volt a tanulsága, mert kézhez szoktatsz, és ha elhagysz, többé nem tudom, hogyan kell élni. - Értetlenül grimaszol a saját szavaira. - Ez egy kurva ijesztő gondolat, nem tudom, miért tetszik. Nem kéne ezt akarnom? Most már mindegy, asszem. Nem válogathat az ember, igaz?
Ed üres, melankolikus csendbe burkolózik. Szaporán pislog, mintha magába fojtana mindent, amit felelni akar, és csak a fejét ingatja lomhán, amit Oswald a homlokán érez, és erővel rászorít az arcára. Már neki sem kellenek szavak. Oswald mélyen a szemébe néz, kifejezéstelenül, lankadatlan ragaszkodással, és Ed talán képtelen eldönteni, hogy őt látja a tekintetében, vagy saját magát, összemosva valamivel, amit nem akar megengedni.
Oswald úgy érzi, mintha forró követ nyelt volna, ami lassan ereszkedik a torkán.
- Annyira gyönyörű vagy - súgja még utoljára, gyöngéden, és szorosabbra fűzi a karjait a nyakán. - Elviselhetetlenül. Mikor szerettem beléd és hogyan és miért?
Ed villámsújtotta hévvel remeg végig, és elkapja a tenyerét Oswald orcáiról. Durván mar a vállaiba, és riadtan taszítja el magától, tetőtől taplig végignézve rajta. A tekintete és az arca lángokban, és a szája résnyire szorítva. Oswald nagyot nyel, és értetlenül ficereg.
- Gyere - tátogja aztán Ed szárazon, és engedélyt sem várva a karjába nyalábolja Oswaldot.
- Hova megyünk? - kuncog Oswald, és végigsimít Ed forró arcán. Az állkapocs megfeszül az ujjai alatt.
- Aludni. Teljesen kiütötted magad.
- Nem megyek haza?
- Nem.
Ed visszaindul, a kitárt ablakon át, és egyenesen az ágyhoz lépcsőzik Oswalddal. Ruhástul, cipőstül huppantja le a bevetett takaróra, és Oswald úgy hever ott, mint egy cövek, a plafont fikszírozva. Ed gépiesen szabadítja meg a ruháitól, amit Oswald kuncogva fogad, amíg egyre hosszabban pislog, és úgy érzi, mintha perceket töltött volna a sötétben, mielőtt újra felpillant. Ed arca először közel van, megcsapja finom öblítőillata, aztán eltűnik, aztán visszatér, messzebbről, az íróasztalnál kaparászva, aztán már mellette van, a takaró felett hozzá bújva, még a ruháiban, és őt nézi, fénylő szemekkel, de Oswaldnak már semmi ereje nem maradt, hogy megszólaljon.
Aztán a sötétség visszakúszik az arcára, és valamikor nagyon hideg lesz.


Egy fuldokló lélegzettel riad fel, mintha fénytelen vizekből törne elő, aztán mozdulatlanná merevedik - egy félig elfelejtett álom riadalma ez, ahogy a takaróra markol, és minden izma márványpózba húzza.
Surrogást hall, és puha sercegést. A szemei előtt fénylő karikák, időbe telik, mire rádöbben, hogy egy elemlámpa ugráló csóvái azok. A lepedő hideg és nyirkosan tapad meztelen hasához. A tekintete lassan tisztul, míg a formák élesednek és értelmet nyernek.
Ed ágyában hever, alsónadrágban. Ed nincs mellette.
A falba és a matracba kapaszkodva ülő helyzetbe küzdi magát, és a takarót a válla köré vonja. Oldalra pillant: az íróasztal egy karnyújtásnyira, Ed előtte gubbaszt, neki háttal. Eden póló és pizsamagatya, az elemlámpa a vállának szorítva. Oswald kinyúl a jó lábával, és szelíden derékba taszítja. Ed megfeszül a talpa alatt.
- Hé - krákogja Oswald -, mi a szart csinálsz?
- Aludj nyugodtan - suttogja a fiú. - Tanulok.
- Minek? Hány óra van?
- Nem tudom. Négy. Kedden anat szigorlat.
Oswald fintorog, és Ed végre felé fordul az irodaszéken, az elemlámpával egyetemben. Oswald hunyorog a hideg fénykörben.
- Jobban vagy? - kérdezi Ed, és korrigál: - Hogy érzed magad?
Oswald lehúzza a bőrt a szeme alatt.
- Nem tág a pupillám.
A fiú röstellkedve félreirányítja az elemlámpa világát, fel az alacsony plafonra. Oswald begubózza magát a takaróba, és halkan kérdezi:
- Nem tartasz szünetet?
- Nem, ööö… a közepén vagyok valaminek.
A csupasz íróasztalon post-it cédulák rikítanak, rátűzve a könyvek és spirálfüzetek gerincére, a lehajtott laptop tetejére és a boldogtalan kaktuszra.
- Hát bocs, hogy föltartalak.
- Ne csináld ezt. Kérsz vizet?
- Bocs. Igen.
Ed leteszi az elemlámpát az asztalra, és átnyújt egy Coca Cola poharat: előre hajol a székben, hogy Oswald elérje.
Oswald nagy kortyokban nyeli a vizet, és a szája csak keserűbb tőle. Ed lebámul az ölébe, összefűzött kezeire, és megriad, amikor Oswald a poharat a fogának koccintja.
- Meg fogod mondani, mi a szar bajod van, vagy duzzogsz tovább?
- Ne csináld - kéri Ed megint. Oswald felhorkant.
- És mégis ki csinálja, véleményed szerint? - kérdezi lassan, és körbelögyböli a vizet a pohár alján, mintha whiskey volna. Ed a fejét rázza.
- Ebbe most ne menjünk bele, szépen kérlek. Ez nem a legalkalmasabb idő arra, hogy megtárgyaljuk, miért mondasz újra és újra olyan dolgokat, amiket nem gondolsz komolyan.
Oswald szemei összeszűkülnek, és a padlóra ereszti a poharat.
- Hogy mi van? - csettint, ahogy felemelkedik.
Ed felsóhajt, és az ujjai közé csippentve masszírozza az orrnyergét. A szemüvege visszapattan rá, amikor elengedi, és karikás szemekkel mered rá újra, terpeszbe emelve a lábait.
- Rendben van. Nem élveztem azt hallgatni, amit tudatmódosult állapotban csacsogtál rólam, kettőnkről. Tudom, hogy csak álltatom magam, és ez az én problémám. Ezért kérlek arra, hogy hagyd… - Elcsukló, reszkető lélegzetet vesz, és pontosít: - Hogy hagyjuk. Megtennéd?
Oswald elgondolkodva billenti oldalra a fejét, tekintete megakad a duzzadt párnákon Ed szemei alatt. Felszipog, és lassan, óvatos szigorral mondja:
- Figyelj, fáradt vagy. Túlpörgetted magad. Csak bújj ide tíz percre, oké?
Ed vet egy elesett pillantást az íróasztalára, mire Oswald a szemét forgatva sóhajt.
- Nézd, Eddie, bármikor szívesen beszélek veled erről, meg minden, de nyilvánvalóan túlspiláztad itt ezt az egészet csendes magányodban. Hajnal kibaszott négykor zárva tart a párterápia. Most csak műsorozol. Majd magolsz meg megvitatunk mindent, ha szépen lenyugszol, jó?
- Pont tőled nem várom el, hogy előírd nekem, mit érezzek - veti oda Ed.
- Az Isten szerelmére, baszd meg.
Ed a tenyerébe temeti az arcát, és felnyög. A szemüveg kerete a homlokára billen.
- Nézd, Ozzie, ez most tényleg nem a legjobb pillanat…
- Én is ezt mondom, úgyhogy állj le.
- Te kezdted! - csattan fel Ed, és a kezei elrebbennek. Oswald felnevet, előre bukó fejjel.
- Tényleg… higgadj már le.
- Jól vagyok.
- Még sosem láttalak ilyen hisztisnek. - Keserűen kuncog. - Egész érdekes.
A lámpa fénye túl éles: Ed egy lassú mozdulattal felbillenti a kapcsolót, ahogy visszavonja magát a tanulmányaihoz.
- Szóval hisztizek - jegyzi meg.  
- Hát egy kicsit picsogsz, Eddie, és nem segít, ha az arcomba tolod a vallató-
- Tanulok - förmed Ed. - Ha nem akarsz aludni, oké, ha nem akarsz beszélni, az is oké, mert én sem. Fogj egy könyvet, a wifikód mothatewords, vagy hazafuvarozlak szívesen, de tényleg nem akarok erről beszélni, és tényleg tanulnom kell.
- Neked tudod, mi kell? - kérdi Oswald, ahogy lerúgja magáról a takarót. - Fogni azt a csini fejedet, és kihúzni a seggedből, mert benne van, mélyen.  
Ed nem húzódik el tőle, ahogy talpra kecmereg, csak követi a tekintetével. Az asztalon nyomtatott és firkált vázlatok, legfelül egy elmetérkép-grafikon, aminek, a becsületére legyen mondva, valóban és látványosan csak a felénél tart. Oswald odahajolva szemrevételezi a jegyzeteket, és közben megjegyzi:
- Elmegyek vécére, megmosom az arcom, és mire visszajövök, lécci találd ki, mit akarsz. - Végre ránéz, és az állát a kezébe veszi. Ed a szemüveg pereme fölül figyeli, és Oswald az arcát csücsörbe kényszeríti. - Durcizol tovább - gügyög neki -, vagy hajlandó vagy férfiként viselkedni?
Ed ellöki a kezét: a mozdulat félig csalódás és félig düh, és úgy fordul félre, mint egy gyerek, akit képen töröltek. Oswald beveri a kezét az asztal szélébe, meglepő erővel, a bütykök bőre felreped és fájdalom nyilallik bele, ahogy Ed a fogai közt szűrve jegyzi meg:
- Ezt ne merd.
Oswald sértetten szív az orrán, és a kezét rázogatva húzódik el Ed elől. Ahogy lebiceg a lépcsőn, talán először érzi ilyen megalázónak, hogy fokról-fokra a deszkák panaszosan döndülnek alatta, és Ed sötét csendje egyre nagyobb és hidegebb tőle. A fogait összeszorítja, kaparnak és csikorognak az elharapott szavak.
A kalickányi fürdőszobába biceg a galéria alatt. Oswald belöki a harmónikaajtót a vállával, és epés elégtétellel veszi tudomásul, mekkorát csattan.
Ahogy könnyít magán, a sötétben felderengenek előtte a csempére rótt feliratok.
A képe a tükörben csak egy körvonal nélküli sziluett. A kezét betartja a csap alá, és hideg vizet folyat rá: a seb még mindig fáj. Ökölbe szorítja a kezét, és úgy fekteti rá az égetett jelre a szíve felett, aztán beléboxol, keményen.
Aztán, ahogy ígérte, behajol a csap alá, és a víz végigfolyik a haján, a nyakán, a vállán; az arcába fröcsköli, ami összegyűlik a műanyag mosdókagylóban, aztán elhajol, de a vizet még mindig folyatja.
A kagylóba mar, és felveti a fejét. A vízcseppek sugarai megtapadnak az alsónadrágján, és Oswald belerázkódik.


Kibotorkál, sérült keze a harmonikaajtó résében pihen. Felmered Ed felé, a fénykörre a plafonon. Oswald összeszorított állkapoccsal áll meg a lépcső alján, és türelmetlenül koppint a korláton.
- Hol vannak a ruháim? - kérdi szárazon.
Ed az asztalra vág valamit, ami élesen csattan. Felpattan, hirtelen, és kitépi az éjjeliszekrény fiókját. Matat egy keveset, rámar egy kupac ruhára, és oda sem figyelve, íves mozdulattal leszórja mindet. Oswald meg se kísérli őket elkapni; a lépcsőfokokra hullanak és a lába alá, és ő villámló szemekkel nézi végig.
- Egy kibaszott gyerek vagy - köpi aztán dühödten, ahogy ingadozva a nadrágja szárába bújik.
Ed erre sem felel, de az asztalhoz sem ül vissza. A korlátba kapaszkodik, megfeszült viaszos vonásokkal, és onnan bámul le rá.
- Elmész? - kérdi végül üresen, rekedten, talán elesetten. Oswald felhördül.
- Kurvára nem bírok most megmaradni veled egy szobában.
Ed komolyan bólint, és előre dőlve felkönyököl, álla a jobb tenyerében pihen.
- Ez a módszered, igaz?
Oswald megdermed. Fenyegető lassúsággal egyenesedik ki, fél lábbal a nadrágban, a combjánál gyűrve a cipzárt.
- Ezt már megint hogy értsem, kedvesem?
Ed vállat ránt, biggyeszt. A tekintete nem lágyul meg, ahogy a szavai sem:
- Berobbansz, elveszed amit akarsz, és elegánsan távozol. Akár az egyéjszakások.
- Nem tűröm el ezt a hangnemet, hallod?!
Ed újra megvonja a vállát. A lábait keresztbe fonja, és tűnődve nézi végig, ahogy Oswald vadul begombolja a nadrágját és a pólójáért hajol. A bőre kéken világít a sötétben, a gerince hullámvölgy, mellkasa zilálva horpad és emelkedik, ahogy átveti a póló nyakát a fején.
- Én sem akarok eltűrni sok mindent - mondja végül Ed, mintegy mellékesen. - Többek között azt sem, amit velem művelsz.
- Mit? Baszdmeg, mit? Mit művelek veled? - fakad ki Oswald, és szélesre tárja a karjait. Nevetségesnek érzi, hogy a lépcső két végéről kell erről vitázniuk, de nem hajlandó előre lépni.
Ed végignyal az ajkain, és felbiccenti az állát. A szemüveg lencséjén megtörik a lámpa fénye; Oswald már nem láthatja a tekintetét.
- Én mindenemet neked adtam, Oswald. Nem zavar, ha nem viszonzod a szívességet, nem zavar, ha képtelen vagy rá, nem zavar...
- Kimaradt egy “nem zavar” - szúrja be Oswald gúnyosan, mire Ed rámordul:
- Most én beszélek, ha megengeded.
- Hűha.
- Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem vagy velem őszinte. Ha nem vagy belém szerelmes, semmi baj, de arra használni, hogy…
- De szeretlek, baszd meg! - üvölt fel Oswald kétségbeesetten, és a tenyerével mellkasára ver; fájdalmasan felszisszent, amikor a horzsolt seb az égetettel ütközik. - Mi a faszomról beszélsz? Teljesen meghülyültél? Elmondtam neked, amikor…
- Igen - sziszegi Ed hűvösen, és előre nyújtja a nyakát, mintha belemászhatna a fiú képébe. A korlát újra a markában. - Akkor, amikor szükség volt rá. Azt hiszed, nem tudom, miért csináltad a mólón is? Akkor vágod a fejemhez, amikor ér valamit, amikor befolyásolhatsz, vagy amikor… - szusszantva felkacag, az arcát eltorzítja a félvigyor -, amikor te vagy befolyásolt állapotban. Ez vagy te; értem én. Lehet, hogy képtelen is vagy rá. Lehet, hogy én vagyok naiv pancser. Újra mondom, ez nem probléma, csak borzasztóan fáj - de nem fogok egyedül küzdeni a kapcsolatért, ha egyáltalán ezt akarod. Újítsunk, formáljuk, fektessünk le új szabályokat, de lépjünk túl azon, hogy megpróbálod kihasználni a helyzetedet. Nem tűröm el, hogy játszadozz velem, nem tűröm el, hogy azt hidd, képes vagy manipulálni, csak azért, mert ennyire szeretlek téged.
Oswald, a lépcső alján, szinte fújtatva lép közelebb. Ő is a korlátot szorítja az öklében, friss sebe körül kísértetfehér a bőr. Mély, reszketeg lélegzetet vesz, mielőtt felvetne a fejét.
- Bekaphatod te az összes faszomat - szűri a fogai közt, aztán felemeli a hangját: - Hogy képzeled, hogy ezt vágod a fejemhez? Mi a faszom volt ez, most kezdjük onnan, hogy kurvára nem bízol bennem? Az agyadra ment a szarvihar, vagy a kezdetektől fogva így gondolod? Azzal a sok unatkozó pöccsel vagy, akik azon verik a farkukat, hogy teszem az agyam?
- Nem vagyok én senkivel, Oswald, ez nem egy háború.
- Ez az életem, és egy kibaszott háború! Velem vagy, vagy ellenem, ennyi.
- Mondtam már, és újra mondom: túl sokat adsz mások véleményére.
Ed hangja kiszámítottan közönyös, és meztelen talpa türelmetlenül csattog a parkettán. Oswald ordít vele:
- Mert abból élek! Szeretnek, gyűlölnek, mindegy, nekem addig fizetnek, amíg rólam beszélnek, és nehogy azt hidd, hogy én hónapról-hónapra csak előfingom a lakbért magamnak meg anyámnak! - Oswald nyújtott karral a távolba mutat. - Az a nő megérdemli a lehető legjobb életszínvonalat, és én is megérdemlem, hogy elmondhassam, hogy igen, mindenem megvan, mert baszd meg, küzdöttem érte és dolgoztam érte.
Ed hümmög, a korlátba kapaszkodva. Csendesen kérdi:
- Ilyen rossz volt, hogy fél percig nem rólad volt szó?
- Mi a fasz bajod van?!
- Hogy ez az egész egyoldalú! - Ed ellöki magát a korlátról. - Állandóan beleszeretek valakibe, aki…
- Aki viszontszeret? - üvölt Oswald, és vigyorog, élesen és visszafojthatatlanul. - Kurva szar neked!
- Figyelsz te rám egyáltalán?
- Mióta megy ez? - vág vissza Oswald. A tekintete éget. - Mióta kételkedsz bennem?
- Nem arról szól, a jó ég áldjon meg. - Ed fáradtan megdörgöli a homlokát, és a lépcsőhöz sétál. Lehuppan rá. Oswald hátrál.
- Szóval nem rólam van szó - számolja az ujján -, de én csesztem el, és annyira nagyon szeretsz, hogy hisztérikusan tanulni kezdesz, ahelyett, hogy ágyba bújnál velem; ez megint valami kibaszott rejtvényed?
Ed vállat vont. A lámpafény felülről világítja meg az arcát, és fekete félholdakká festi a karikákat a szeme alatt. A tekintete megtörik, a lépcsőre fókuszál.
- Nem vártam el, hogy megértsed.
Oswald lehalkítja a hangját, és köpi a szavakat:
- Olyan dolgokat engedtem meg neked, Ed Nygma, amit senki mástól nem tűrnék el. És te kételkedsz bennem.
- Nem én vagyok az első fiú, akinek dolgokat hagysz.
- Ja, bocs, szóval az a bajod, hogy szívtelen kurva vagyok?
Ed felszuszant, és összefűzött ujjait a homlokához emeli. Hozzákoccintja őket, egyszer, kétszer, háromszor.
- Nem visz semerre, ha kiforgatod a szavaimat. Én csak azt mondom, hogy minden tettednek és minden szavadnak célja van, és én ezt unom… nekem ez fáj. Mert jó lenne, ha egyszer, csak egyetlen-egyszer azért mondanád, hogy tetszem neked, mert így érzel, mert nem tudod nem kimondani, nem pedig azért, mert cserébe akarsz magadnak valamit.
- Ez egy adok-kapok viszony, baby, de látom, én hiába adok, mert csak az arcomba baszod. - Grimaszolva odébbrúgja az egyik pólót. - Szó szerint. És menj a picsába az összeesküvés-elméleteddel, vagy csatlakozz Fish-hez meg a többiekhez…
- Nem érted, hogy nem érdekelnek? - kérdezi Ed csendesen.
- Neked könnyű - horkant Oswald. - Neked nem ez a megélhetésed. Te felbaszol pár vacak videót, ha úgy tartja kedved, és még a minőségre sem kell odafigyelned.
- A jelző felesleges volt.
- Édesem, ha a “vacak” rosszul esik, akkor nem vagy felkészülve a szókincsemre. Neked kurva mindegy, mit gondolnak rólad vagy rólam vagy rólunk, mert nincs mit vesztened, de nekem…
- Ez a mindened - fejezi be helyette Ed fásultan. - Tudom. Értem. Az álommunkád, ami végtelenül boldogtalanná tesz téged.
- Az az én bajom, nem?
Ed felhúzza az állához a térdeit. A torka a lábának szorul, és elváltoztatja a hangját, amikor megszólal; minden szava komoran, nyúzottan rezeg, mintha ezerszer kimondta volna már.
- Nem hagyod, hogy segítsek neked. A tanácsaimat nem fogadod meg. Ha bajod van, alig keresel.
- Tudod, hogy miért?
Ed csak biggyeszt.
Oswald ott áll egy hirtelen túl naggyá vált terem közepében. A hideg a talpán kúszik fel egyre magasabbra, és lassan bénítja.
- Mert valaki fiújának lenni nem egy munkakör. Nincsenek feladataid, és nekem sincsenek. Nincsen baszott napi kvóta arra, hányszor kell kimondanom, hogy szeretlek, és a problémáimat magamnak oldom meg, köszöntem szépen.
Ed billegni kezd.
- Nekem ez kevés - jelenti ki. - Nekem ez nem elég.
Oswald szíve süllyed, süllyed.
- Akkor mi a fenét vársz tőlem?
Ed hangja elcsuklik:
- Hogy hihessek neked.
Oswald vére hideg az ereiben. Ed sírni kezd, még mindig magát ringatva, előre és hátra, a homlokát a térdének hajtva. Nem látszik az arca, de Oswald tudja, Ed minden szipogása lefojtott és puha - nem akarja, nem hagyja, hogy Oswald így lássa.
Ő csak ott áll, a fejét hátrahajtva, szorul össze a torka, a gyomra; láthatatlanná gyűrné magát.
- Semmi okot nem adtam rá neked - mondja törötten -, hogy ne bízz bennem. Most jobb, ha elmegyek.
Ed nem felel, de a vállai megremegnek. Oswald odaléphetne, a lépcsőkön fel, levehetné róla a szemüveget és lecsókolhatná a könnyeket.
Oswald az ajtóhoz biceg. Nem tudja, hol van a kalapja, a napszemüvege, a mobilja, de nem törődik vele. Puhán nyomja le a kilincset; a linóleum-szagú folyosó üres és fénytelen. Átnéz a válla felett, de Ed nem fordul oda.
Ahogy a zár kattan utána, Oswald még hallja, hogy Ed torokból nyüszít fel.
Vonszolja magát végig a folyosón, és a szíve egyre nehezebb, dühödt görcsben remeg. Ed nem jön utána, és ő nem fordul vissza.
Már zárva van a portaszolgálat, a kapuk rácsra csukva. Oswald tehetetlenül köröz a kicsempézett aulában, a neonfényben zöld virágok rohadnak, és végül az ablakon át kell távoznia, egy széket odatolva, imádkozva, hogy ne legyen beriasztózva, hogy legyen a teljes lakóközösség ilyen ostoba.
Az egész kurva nevetséges, és kis híján teljes jogú rokkantat csinál magából, mire a sövényen átvergődik, aztán a sikamlós kerítés következik: így kell kiengednie magát, úgy távozik, mint egy menekülő tolvaj a tett helyszínéről, pedig - szóval nincs semmije.
Az egyetemi parkolóig tíz perc séta. A betont bámulja.
Az autó zárja túl hangosan pittyen. Beveti magát a bőrülésre, és az ajtót bevágja, túl nagy lendülettel. Gyújtást ad, és felcsendül a zene - a refrénnél jár már, és Oswald slusszkulcsot markoló keze megremeg, and why did you say that thigs shall fall and fall and fall apart - és ott ül a kocsiban, és zokog, mint egy idióta, a volánt ütlegelve.
Hátravetett fejjel ordít fel.

Körülötte virradat, körülötte csend.


{}


következő fejezet >>
komment: IGEN // nem


38 megjegyzés:

Dragda írta...

*csendesen hörögve elhalálozik, konkrétan szétfacsart szívestül belefullad egy pohár kólába*

Raistlin írta...

Első komment! ~(ouo)~ Köszönjük szépen ööö... dicső halálodat

Anett írta...

Amúgy bevallom, én nem is nézem ezt a sorozatot, szóval teljesen indokolatlanul süllyed meg a gyomrom minden új fejezetnél, és bár néha ötletem sincs, ki kicsoda, mégis itt vigyorgok és screenshotolok és hüppögök és szurkolok és teljesen kikészítetek, mert hnnnng. Köszönöm azért! ^^

Raistlin írta...

Nagyon bátor vállalkozó vagy, Anett, és szívből köszönjük a kitartó és hűséges bizalmat, a fiúk meg a drukkot - rájuk fér most, lássuk be :D (A sorozat amúgy egy csoda, csak megjegyezzük halkan - huszonkét epizód, ideális nyári délutánokra, na? :D)

Anett írta...

Meggyőztetek, ebbe a nyárba még bele kell férnie a srácoknak :3

Raistlin írta...

~~~~ d i a d a l ~~~~
(egyben figyelmeztetés hogy kriminálisan kevés időt töltenek el egyelőre együtt a vásznon, ellenben a képregény-kánon szép jövő felé mutat, amit remélhetőleg a szeptemberben érkező második évad is tükröz majd :D és külön-külön is érdemes figyelni a ténykedésüket, no meg megismerni a többi karaktert, mert mind remekek ;u;)

Storm child írta...

Komolyan,nem hiszlek el titeket ;u;
olyan szépen indult minden,aztán egy mocsok nagy bazdmeggel,meg még pár kisebbel fejeződött be.Holnap újra bele kell olvasnom a boldog részletekbe,hogy úgy tűnjön,mintha semmi gáz nem lenne,szóval sírok,köszi (amúgy el nem tudom mondani,mennyire vártam az új részt és still csodás minden,még ha a nyomikák számára most annyira nem is és tényleg köszönöm,hogy olvashatom).

Raistlin írta...

Elggyötört elnézéskéréseink, hogy pont itt kellett befejezni a fejezetet, de ümm, már ötven oldalnál járt. (Nem tudjuk kifejezni, milyen büszkék vagyunk minden Batmanre, aki olvassa [hősiesek vagytok, jó szívűek, éjszakai életet élőek.... :D])
Reméljük, senki nem veszi be azt a plot twistet, hogy ezek a marhák most szakítani foglak, de tény, hogy a kapcsolatuk komoly problémákkal küzd a kezdetektől fogva - ellenben ismerve Oswald érzelmi analfabétizmusát és Ed paszív agresszióját, nem lesz egy könnyű rodeó, mire megoldják.
Mi meg addig szarban vagyunk, mert a legszebb és legboldogabb jelenetek is annak a tükrében szerepelenek, hogy "hát nekik most éppen elég szar lehet emlékezni erre," de legalább... végre ordítottak a problémáikról egymásnak? Haladunk.
És persze, az élet sem fogja békénhagyni őket...

Alexa Mikl írta...

Na jó... Még sosem írtam neked kritikát csak, mert mindig volt egy csak aztán már lassan pofátlannak tűnt ennyi idő után, vagy egyszerűen mert egy kib*szott lusta dög vagyok. Talán mind egyszerre.... De követek minden frisset ez legyen neked tény! Imádom ezt a történetet is annnyiiiiraaa hogy... nagyon. Pont ezért kellett nekem még hajnalban a "na-jó-már-alszom-de-most-már-komolyan" fázisban felnéznem és bammmm. Mondom Ezazz.... A vége pedig nem akart hagyni elaludni. :( mégis újra kell olvasnom megint és megint. - bár lenne egy időgépem már olvasnám a következő részt :3 - Csak így tovább <3

Raistlin írta...

Juj Alexa, szívből köszönjük, nagyon drága vagy ♡✧( ु•⌄• ) (és egy csendestárs megszólalása mindig külön öröm) -- és sose érezd magad pofátlannak, a kritika olyan, mint a varázslók a Gyűrűk Urában, soha nem késnek és korán sem érkezek, akkor bukkannak fel, amikor eljött az ideje; ha egy hetes, ha egy hónapos, ha egy éves a történet. ^^
Sűrű elnézéskéréseink, hogy ébren tartott a történet, de titokban meg rengeteget jelent, hogy állhatatosan olvasod, és nagyon köszönjük - keményen dolgozunk a következő részen~!

cécile írta...

a csudába, a végén rávesztek, hogy kezdjem el nézni a Gothamet is... de a szívem már a fiúké, az biztos :33 ismét hálás vagyok, hogy sírhatok a padlón fekve. köszönöm, lányok. <3

Raistlin írta...

Nézz Gothamet, a Gotham jó, a Gotham vigasztaló, ideális esős délutánokra és
http://nezzsorozatokat.info/?s=1469
jaj mi ez itt
csak nem egy link az első epizódhoz...?
vajon hogy került ide


Nagyon-nagyon szépen köszönjük, hogy követed a történetet, és rengeteget jelent, hogy pirinyó pszichopatáink rabul ejthettek ;u; Ez nagyon creepyn hangzott.

Nova Monaghan írta...

*még mindig szorongatja a plüsspingvinjét, véletlen megfojtja*
Szóval! Nem akarom hosszúra fogni, mert olyan végtelenül béna vagyok a véleménykifejtésben ezért konkrét leszek: Köszönöm, hogy vagytok. És írtok. És megosztjátok. <3 *w*


(És most visszavonulok csendesen és elkezdem harmadszorra is megnézni a Gohthamet, mert iszonyatosan megkívántam...úgy az összes részt ^.^)

Ó, ó és egy kérdés: Jerome esetleg később is helyet kap a sztoriban? :)

уαмι. írta...

*Berobban a Suci helyett* Drága Nova, mi köszönjük neked, hogy olvasod, és baromira örülünk hogy a történet ennyire elnyerte a tetszésedet! <3
A Gothamet nem lehet elégszer végignézni, és fizikai képtelenség beletekerni a részekbe, ez egy kibaszott átok. Jó szenvedést hozzá újfent! :3

Jerome karakterével egyelőre óvatosan bánunk, ahogy a sorozat is; az egész Joker-mizéria miatt nem mertünk túlmutatni a Blind Fortune Teller epizódon, így nem tudok neked konkrét válasszal szolgálni arról, hogy feltűnik-e még... meglátjuk. ;) Majd ők meglátják. Mi már amúgy sem tudjuk, mi történik.

írta...

Hát ÚRISTEN! Ezt most így nem mondjátok komolyan. Itt abbahagyni, és csak várni, várni meg várni - roppantul kegyetlen taktika.
(Letoltam a Gothamet. IMDB ide vagy oda, a történetetek megadta a kezdő löketet, és gharr.)
Írtam egy naaaagyon hosszú kommentet. Aztán rájöttem, hogy ez mostanában nem igazán megy, pláne a mai fejezet után, de muszáj voltam jelezni, hogy olvastam, megérintett, el is gondolkodtatott és még mindig tökéletes. Szóval egyszerűen csak köszönöm! <3

уαмι. írta...

NEM MI TERVEZTUK IGY A BUZAK VOLTAK MEGESKUSZOM AZ EGRE.
RIP a nagyon hosszu kommentnek, de ez is olyan edes es kedves, hogy jotekonyan elfeledem. xxx nagyon-nahyon szepen koszonjuk, es kulon orom, hogy elrugdostunk a Gothamig - ugyemilyengecijo? Az? Aaaz?
Koszonjuk szepen meg egyszer, sokszor! <3

nusi írta...

ÚRISTEEN! ja és már megint a frenetikus számlistát kell megjegyeznem aztán meg azt, hogy: Galaxie500?! Mechanikus Narancs?! Kifulladásig?! OMGOMG!!! amikor meglátta ezeket iszonyatos nagy vigyor terült szét az arcomon...ami sajnos a fejezet végére eltűnt, és elnyújtott nyüszítések vették át a helyét, és az a gondola, hogy ezután keresnem kell valami fluffot, mert megpusztulok. Egyébként iszonyat jó volt ez a fejezet, és ez az egész veszekedős rész meg kibaszott élethű volt, mármint basszus pont így megy az egész, és már-már kezdtem kellemetlenül érezni magam hogy a szemtanúja vagyok. Amúgy legszívesebben jól megráztam volna Edet, hogy te szerencsétlen ez tényleg szeret téged, csak mindketten idióták vagytok és elbeszéltek egymás mellett, és...és...arghhhhhh! Na szóval mindent összevetve szuper volt ez a fejezet, és le a kalappal előttetek. :)

Raistlin írta...

Nagyon-nagyon köszönjük ;u; (Ed külön hálás, hogy a referenciái célba értek, Oswald pedig hogy adóznak még páran a zenei ízlésének.)
És hát ezek meg ez hülyék ezek, de másrészt meg igazuk is van, mert kicsit hirtelen fejest ugortak ebbe a kapcsolatba - ha mindkettejük személyiségét be akarják préselni egy szobába, akkor kompromisszumot kell találniuk, szabályokat és megoldásokat... és nem lesz könnyű, mert egyikük egyénisége sem egy könnyed, nyárias szellő.
(És most, hogy mondod.... totál írni kéne Nygmobblepot fluffot!)

sliver írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
sliver írta...

Ahhoz képest, hogy eléggé vonakodva kezdtem bele ebbe most már totálisan tiétek a szívem.
Pedig Oswald egy hisztis picsa, meg Ed is amúgy, de fogalmazzunk szépen: mind a kettejüknek komoly problémáik vannak. De azért még mindig inkább Oswaldnak. XD Annyira fél ettől az egésztől, hogy csak betépve már nyáladzni Ednek, hát csoda, hogy szegény félreértelmezi a dolgot?
Mind a ketten bután és arghh.
Közös savval leöltött hulla boncolás: pipa. Benne van a top5 legromantikusabb randiban ever. De azért a vidámparkban rohadt vízben való megmártózás is fílinges lehetett, azt meg kell hagyni.
Az égessünk jelet a szívünk fölé is elnyűtt mód romantikus, de beteg gesztus, szóval tökéletesen leírja a kapcsolatukat, és OMG.
És hogy így érjen véget, hogy mind a ketten ott sírnak magunkban, mert olyan kis nyomorultak, ez felháborító, de tudom, hogy úgyis ki fognak békülni, szóval nem aggódom olyan nagyon-nagyon.

Raistlin írta...

Noná, hogy kibékélnek, de hogy hogyan, azt mi is szeretnénk tudni :'D (Tanulság: ne drogozzatok, gyerekek.)
El nem múló a diadalmámor, hogy megvett magának a sztori, és szerintem ha nagyon fülelsz az éjjel, hallod a győzedelmes kuncom.
A romantikáról való elképzeléseik pedig... töltény és muffin. (És ergya.)

Sen írta...

Úgy ültem ide a csokis pudingommal, hogy jéj olvasok végre valami felemelőt, ráadásul imádom ezt a kettő idiótát, erre a végére meg kellett ennem egy tábla csokit és egyből két szál cigi egymás után. Q-Q
Egyébként hajaj... a betépve szerelmet vallás ismerős, nem mintha büszke lennék rá...-.-

Raistlin írta...

Mennyi csokiban dúskálsz, te lány (lehet, illene szponzorálnunk a fejezetek mellé, ami azt illeti, a cigarettával egyetemben)
Nagyon-nagyon szépen köszönjük a tündéri kommentet (és az érzelmi traumát) és sűrű részvétek zápora a szerelmi vallomásért - bízunk benne, hogy mindenki sorsa jobbra fordul~!

Luca írta...

m i t t e t t e t e k
nekem volt egy szívem
és mostanság, ha fájt, ezzel a regénnyel vigasztaltam, mer' nincs is jobb balzsam a fájó szívre, mint két khm, rendkívül komplikált személyiségű úriember BDSM-mel tarkított viszonya
erre bumm
Szóval izé. *mély levegő*
Azért voltak ám pontok, ahol kifejezetten örültem. Örültem, valahányszor Oswaldból előbújt a madárrajongó.

Örültem Fish visszatérésének, mert nagyon jól megragadjátok a karaktert, minden egyes szót az ő hangján hallottam a fejemben, mélyen és fenyegetően. AU ide vagy oda, Fish mindig para.

Nagyon tetszett a vidámpark sajátságosan gothami hangulata, és persze, mindenek felett, a plüsspingvin. Már amikor a facebook csoportban láttam a "foreshadowingot", akkor is vinnyogtam a képernyőre, hogy ezdecukimár, de a teljes jelenetet olvasni felbcsülhetetlen volt. :3

" - Mi az, ami olyan törékeny, hogy szétzúzhatod az elrebegett nevével? - motyogja, és meg is válaszolja: - A csend."
Ez valamiért nagyon megfogott. A matematikai paradoxonnál meg okosnak éreztem magam. Davidnél meg hülyének, mert nagyjából öt perc kellett, hogy összerakjam, mi a franc van. Attól tartok, Eddie drága számára nem lennék valami felemelő társaság, nem szeretem a rejtvényeket, bármennyire is fáj ezt bevallani. Még rosszabb, különösebben jó sem vagyok bennük.

"Kékhalál van abban a komputer-agyadban?" - Oké, ezt szíves engedelmetekkel mostantól használni fogom.

"
- Miért sikít a csávó, ha nem őt találta el? - kérdezi Oswald makacskodva, és Jerome mélyen a szemébe néz.
- Sötét múltja kínozza."
Imádom Jerome karakterét, és nem ér, hogy egy-két mondattal ilyen ügyesen megfogtátok.

A nem annyira szívderítő részéről nem vagyok hajlandó nyilatkozni, mert túlságosan is jól megértem Oswald félelmét a saját érzéseitől. Az érzések ijesztőek. Főleg a szerelem. És kicsit úgy érzem, Barbara ezt úgy nekem is a képembe ordíthatta volna:
"kibaszottul adj hálát, hogy van valakid, aki szeret és akit viszont szeretsz, mert ez rohadtul nem divat. Felfogtad? Akkor ne majrézz már."
És na, pont ezért nem drogozok és bánok extrém óvatosan az alkohollal, mert tuti valami ilyesmi lenne a vége, ha egyszer kicsúszna a kezemből az irányítás.

A legvége meg - Ed és Oswald, a személyiségük, a nézeteik, az elvárásaik közt feszülő különbségek, minden annyira eltalált volt, hogy woah. Szeretnék valami ilyen kemény és fájdalmas koccanást látni a második évadban, illetve, dehogy szeretnék, legyenek ők fluffosan boldogok és gyilkolásszanak szépen együtt, de annyi konfliktus lehetőségét hordozzák magukkal, hogy valamilyen téren talán csalódott lennék, ha rögtön cukin kijönnének egymással.

Mégis beszéltem a nem annyira szívderítő részről.
Nyuff.
Szeretem ezt a két hülyét. Titeket meg még jobban, amiért bearanyozzátok ezzel a regénnyel a fájdalmasan hosszú szünetet az első évad ledarálása és a második premierje között.

уαмι. írta...

Luca, a kibaszott életbe tudod hogy TE mit tettél most VELÜNK? Ki vagyunk akadva.
Eszméletlenül boldoggá tesz, hogy ennyit jelent neked a regény, kő a szívünkről le, hogy hozzuk az elvárt formát is. Minden kiemelésed újabb ok a felnyikkanásra.
Nagyon szépen köszönjük! <3
Nem tudok többet.
Én.
xxxx

Raistlin írta...

*jön hörögni ő is mert mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm*

Mitsuki írta...

megkaptuk a hullánk
de nem ölték meg ketten együtt
azért elismerésem
lee. lee meg az egyetemi lelkesedés. lelkesedés hogy mennek az arkhamba. meg a hülye ünnepi tánc. azért, hogy mennek. ODA. és szerintünk oswaldnak vannak problémái.

a skype e-mailcímeken roppant jót szórakoztam.
hajjj csak olyan hamar elhappolják őket.

másodkérdés: ha elmondjátok nekem hogyan lehet vezetés közben kevesebb, mint egy perc alatt kiszámolni azt a csudi matek paradoxot számológép és/vagy exponenciális csunyadványságok nélkül én ám öhm ja. érdekelne.
*kínkuss*
oswald egy kicseszett matekzseni, vagy nagyon nem esik le valami.
nekem több kellett hozzá. jóval több.

igen, igen, tudom, ennél drámaibb részletek is megragadhattak volna, bocsánat. javíthatatlan vagyok.

köszönöm

littlemissprimadonna írta...

Utállak titeket.

Raistlin írta...

Oswald szintén "genius level intellect" "szuperképesség," csak jól titkolja - meg ott nem egyértelmű, mennyi idő telik el, mert van a videó-idő a vágásokkal, és a valós idő, és nem adtuk meg, mennyi idő telik el aközött, hogy "várok türelemmel" és "oswald dobol a kormányon" - a fejemben hosszan dobolt, mielőtt lenézett az ujjaira. És ismer hasonló példákat, amik megadják neki az alapot, hogy előrukkoljon a jó válasszal. [Talán tényleg illett volna konkrétabban fogalmazni, mert az valóban irreális, hogy rögtön rávágja.]

A hullák meg hullanak. Mindenki örömére.

Ozziéknak évek óta ez a hotmail-címe. Szerencsétlenek. Még az MSN-es idők legmélyéről.

"és szerintünk oswaldnak vannak problémái" - na ez meg az én kedvenc paradoxom a regényben :D olyan masszív Oswald POV-van, hogy edből azt látjuk, amit ő lát, és amit ő megoszt.

és egy kicsit talán kevésbé álompasi a gyermek, mint ő azt lefesti...

Raistlin írta...

Közben derült égből Petra: szívből jövő elnézéskérésünk némi sátáni kunccal.

littlemissprimadonna írta...

Igazából el akartam dicsekedni azzal, hogy iscarecrows és "smart cookie" és Benny és Charmagne és Jerome. Meg azzal is, hogy még véletlenül sem googliztam le, hogy mi az a conondrum (áááááááh, neeeeeem). De. Aztán lett egy vége és így. Így.

littlemissprimadonna írta...

Leet majdnem kihagytam... Nem hagyhatom ki Leet. Lee egyszerre a példaképem és szerelmem és tökéletesen visszaadtátok, köszönöm --*

Raistlin írta...

Egy áldás vagy minden felesleges Easter Eggünknek és cameónknak és mindenszarunknak és nagyon szeretün ;___;

Tinuviel írta...

Nincs mentségem rá, hogy eddig még nem írtam kritikát, mert egyébként többször is újraolvastam, ne haragudjatok. Először is a srácok borzalmasak, egyszerűen kiakasztóak, de nagyon-nagyon önmaguk. Imádom, hogy Eddienek ennyire fontos, hogy éreztessék vele és hallja, Oswald meg meg azzal szenved, hogy ki kell mutatnia. Barmok. Tessék őket újra összeboronálni, mert ezt nem lehet elviselni, pedig lesz itt még szenvedés, úgy érzem. A kedvenc részeim a romantikus együtt boncolás, és a vidámpark, és nagyon örültem Lee-nek legalább annyira mint ők örültek, hogy mehetnek Arkhambe. Ésss...nem szoktam ilyesmit kiemelni, de itt most már muszáj vagyok leírni, hogy elképesztő mennyire ott vannak mindig még az erotikus jelenetek is. Az egész elképesztő, kedvenc ficcem továbbra is. Zsenik vagytok.

Mary Wolf írta...

Én most itt a vége felé teljesen lesokkolódtam és idegesen rágom a párnám csücskét. Hogy lehet még egy ilyen mesterművet összehozni, te atyaúristen! És most még csak azt se tudom eldönteni, hogy melyikőjüket sajnáljam jobban, mert mind kettejükkel együtt értettem és közben meg visítottam belül, hogy ne már hát mégse lehetnek végre kibaszottul boldogok?! T.T Közben meg elkapott az a baljós gondolat, hogy ennek a kapcsolatnak csak rossz vége lehet (valaki meghal úgy érzem, vagy kettős öngyilkosság), de ne legyen igazam :S

Raistlin írta...

Te TINU te - a kritika mindig időben érkezik az az idő pedig A Legjobbkor, mert nagyon kellett nekünk ez mára, szóval *különbejáratú ölelés*
Eddie tényleg az az ember, hogy "Szeretsz?" "Aha." "Tényleg?" "Igen." "Jó... És most?" - sssszóval ebből a szempontból nincs megáldva Oswald Az Érzések Azért Vannak Hogy Eligyuk Őket Chesterfield Cobblepottal.
Meg még sok szempontból nem.
De attól még őrült szerelmesek - viszont nem lesz könnyű menet.

Külön köszönet az erotikus jelenetek kiemelésért, melyek a regény 80%-át képzik :D Nagyon felszabadító úgy írni, hogy nem érződik fanservice-nek, hanem mozdít a cselekményen. Sokat. Mert náluk ott mindig eldől valami (vagy valaki.)

Még egyszer: köszönjük szépen~!

MARY WOLF, nagyon szépen köszönjük ;u; Mi sem tudunk dönteni a vitában, ami azt illeti - azt viszont tiszta szívvel hisszük, hogy minden nehézség és ellentét ellenére is ez a két faszkalap egymásnak lett teremtve (azért meglesz ennek a veszekedésnek a böjtje bőven); és bár Oswald sokat beszél az öngyilkosságról, ő az az alak, aki csak beszél róla - Ed meg túl nagy narciszista hozzá - de persze, a történet ott játszódik Gothamben...

Darcy Winchester írta...

Még sosem irtam neked kommentet, pedig már régóta olvasom a blogod; szerelmes vagyok az irásaid(tok)ba.:3

Imádom ezt a két kis nyomit. A vidámparkos jelenet halálosan édes volt.(;ˇ;)
Edbe én is beleszerettem. Olyan kis suta. Jaj és a hullaboncolás, hogy bele tud mélyedni.
Ez a ficetek ismertett meg velem a Gothamot. Köszönöm nektek.

Kaptok tőlem egy fluffos Edet:
http://orig13.deviantart.net/f4bf/f/2015/237/e/9/ed_nygma_fluffy_by_farkasdusi-d974zt2.jpg

De a vége... *az asztalra dőlve hörögés kinlódik* Istenem nehogy valami butaságot csináljanak.

(Nézd el a hosszú i-k hiányát külföldi a billenyűzetem)

Raistlin írta...

HÁT MI EZ A MESEBOGYÓ *megragadja rajz!Edet, és ad egy cuppanós buksit a homlokára egy létrea segítségével, aztán a vállára kapja a létrát, és kurva gyorsan elspurizik onnan*
Nagyon-nagyon szépen köszönjük a tündéri rajzot és a kommentet, bearanyoztad a napunkat (▰˘v˘▰) A következő fejezet drámai ütemben készül!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS