a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. július 11.

Smooch!

X-men fic, nem mutáns AU, Charles/Erik, könnyed, nyári limonádé [Lydi kérésre].
f a n a r t : [p i c k l e s t p i c k l e]

SMOOCH!


Erik tökéletesen tisztában volt vele, hogy Su merő heccből és valami álnok, fortyongó bosszúból hívta el a futballmeccsre. Erik soha semmiféle érdeklődést nem árult el a foci iránt. Erik háttal ült a sportközvetítésnek a pubban, és amikor Peter egyszer elkeseredett kísérletet tett rá, hogy a hátsó kertben egy darabig rúgja vele a labdát, Erik csak rezzenéstelenül bámult rá, és a kisfia hamar feladta.
Erik amúgy elvált. Ez senkit nem lepett meg. Az már igen, hogy menet közben összehozott egy újabb gyereket, ám amikor az ember összevetette Lorna életkorát Erik válásának dátumával, akkor na. Sok mindent megértett.
Erik sértett büszkeséggel gubbasztott a lelátón, ahová a végtelenségbe vesző lábai sehogyan sem fértek be. Az ölében ott gunnyasztott a gügyögő kisded: ez volt a végső ok, amiért elvonszolta magát a meccsre. Világéletében az a seggfej akart lenni, aki két virító négyévessel és egy tizenkevés hónapos csecsemővel érkezik.


Félidő volt, és Su csendben szenvedett. Su Lorna flakonszőke édesanyja volt, aki imádta a focit és közepesen utálta Eriket. Megpróbáltak együtt maradni a kislány kedvéért, de aztán inkább hirtelen lendülettel szakítottak, szintén a kislány kedvéért. Az egyetlen családi aktivitás, amire képesek voltak, általában kimerült valamiféle közös, kórista ordítozásban. Erik titokzatos munkatársai a mérnökségtől néha megjegyezték, hogy megvan a maga kakofonikus varázsa a vitáiknak.
Suzanna és Erik szakítottak. Su megint a férjével randizott. Erik néha eljátszadozott a gondolattal, hogy elcsábítja tőle Arnoldot, csakhogy fifty-fifty legyen, de Arnold szerencsére búsul rusnya volt. Lorna Erikre hasonlított, amire Erik nem mulasztotta el felhívni a Dane házaspár figyelmét kétheti rendszerességgel.


Su felkönyökölve meredt a semmibe. Türkizkék, fátyolos ruhát viselt arany övvel. Erik egy árnyalatnyit sajnálta: egyértelműen készült a napra. Erik figyelme ugyanakkor arra a kérdésre koncentrálódott, hogy Su miért nem mutat semmiféle hajlandóságot arra, hogy átvegye tőle Lornát, aki a meccs alatt módszeresen leamortizálta a pólóját és őrjöngő dühvel elpusztította a napszemüvegét is, amit tavaly kapott saját magától karácsonyra.


Wanda ott ült Su és Erik között, a székről félig lefolyva, és dacos unalommal rugdosta az előttük lévő szék támláját a skarlátpiros Dorothy-cipőivel, amit Erikkel átlag kéthavonta megvetetett. A sorokat pásztázó kamera először őt mutatta: a várakozó tömegen végigsöpört egy enyhe hullámnyi “aaawww,” ami aztán éles kurjongásba kapatott, ahogy becuppant a vászonra a SMOOCH CAM felirat.


Erik szembemeredt önmagának és csonka családjának kimaxolt másával. Nem borotválkozott, és a szeme száraz és karikás volt, de a felzúgó “woohoo”-k alapján ez senkit sem zavart különösebben. Erik a tudatára ébredt, hogy Sunak és neki elvileg csókolózniuk kéne mindenki örömére. Su felé fordult, a karjait összefűzve, és felhúzta a szemöldökét pontosan azzal a flegma gesztussal, amit Erik ki nem állt rajta. Erik arca megzuhant, és látványosan lesápadt, ahogy Peter vállba taszajtotta:
- Pusziznod kell Lorna mamájával!


A kamera kitartotta a képet, és a sörittas pénteki tömeg ritmusosan tapsolni kezdett:
- Csó-kot! Csó-kot! Csó-kot!
Erik nem mozdult meg. Nem tudott. A fogait összeszorította, és felbugyogott benne valami már majdhogynem irreális, vörös harag, amit Su persze rögvest kiszúrt, és felhorkantva félrefordult.
- Hihetetlen a pasas - súgta a mellette ülő nőnek, aki harsányan, prüszkölve fölnevetett, és már az egész aréna zúgva zengett:
- CSÓ-KOT! CSÓ-KOT!
Valaki beordított:
- Na, mi lesz?
És Erik tudta, hogy a helyszínen fogja lemészárolni az összeset egy csomag pelenka és egy cumisüveg segítségével, amikor valaki vállon kopogtatta, félénk és óvatos gesztussal, és az illető akkor sem hátrált meg, amikor Erik a legmészárosabb arcával fordult oda.


A sorok között graszáló vattacukros srác volt az, a névtáblája szerint Charles. Mosolygott. A hupikék édességgel megrakodott tálcát a fején egyensúlyozta, és a meccs bő meze volt rajta, az ujjai felhajtva. Erik türelmetlenül intett, hogy nem vesznek semmit, mire Charles Vagyok, Miben Segíthetek kissé kipirulva az ajkaiba harapott, és Erik szigorúan összeszorított szájára pillantott.


Az egész egy rivalló némajáték volt.


Erik kimért módszerességgel átadta Lornát Wandának, amíg a lelátó rikoltva zengett, aztán egy ragadozó lendületével felemelkedett. Meginogva előre lépett, és a pólójánál fogva közel rántotta Charles-t. A tömeg felhördült, és Su rászólt:
- Erik, az isten szerelmére!
Valaki pedig:
- Ewww!

A közelképen összekapcsolódott a két férfi tekintete. Eriké telve volt kavargó kérdésekkel.
Charles mosolya utat engedett. Félrehajtotta a fejét, szelíden, hullámos tincsei megrerebbentek a túl éles napfényben. Az ajka piros volt és incselkedően puha. Erik még mindig belékapaszkodva hozzá hajolt, és csókolta.


Elsőnek rövidre és neszebazdmegre akarta. Azt akarta, hogy egy pofon legyen az élvezkedő népnek, akik mások zavarán tenyésznek. Azt akarta, hogy Su lássa - nem a féltékenység, hanem a harag miatt.
Su gyávának tartotta.
Su-nak fogalma sem volt róla…


A csók kitartott, mélyült és ellágyult. A nézősereg elsöprő moraja és kínos kacaja semmis zúgás volt Erik kiürült tudatán túl. Nem gondolt bele, mit jelent Charles-t csókolni, közel tartani: hagyta, hogy egyszerűen megessen vele.
A csók vattacukor ízű volt, és a ragacsos szag ott volt Erik orrában, és alatta Charles meglepően előkelő kölni-illata, naptej, szappan.
Charles lépett előbb hátra. Erik látta a kis vigyort a szája sarkában, ami a kamera elől takarásban volt, ami csak neki szólt. Charles áramütés-kék tekintetve tündökölve fénylett.


A világ visszazökkent Erikhez. Hang volt és zaj volt, izzadt, fülledt, ott volt a dögmelegben egy futballmeccsen, ami nem érdekelte, egy nővel, akit többé nem szeretett, és három gyerekkel, akikkel nem tudta, mit kéne kezdenie, és fogalma sem volt róla, Charles hogyan került oda.
A vattacukor darabja három dollár volt és húsz cent.


Charles rásimította a tenyerét Erik kezére, és szórakozottan, egyesével elkezdte elemelni az ujjait. A kamera már másokat mutatott, és a szeme sarkából Erik látta, hogy Su félrefordul, Lornát a térdére ültetve.
- Bocs - mondta Erik, de még mindig rámarkolt Charles túlméretes mezére.
- Én bocs - kuncogott Charles. - Ez egy hülye hagyomány.
Erik tenyere a mellkasára simult. Charles szíve túl gyorsan vert, de a mosolya töretlen volt és kellemes.
- Gondoltam - folytatta Charles -, megmentelek. Ha úgymond rosszul veszed, nem engedik, hogy megúszd.
- Akarok vattacukrot - cincogott fel Peter, és Erikben szédülve tudatosult, hogy vannak gyerekei, meg ilyenek. Eszébe jutott az élete. A mérnöki cég, a balhék, a börtön. Shaw.
Charles leguggolt.
- Melyik tetszik a legjobban? Ó, te már nagyfiú vagy, te hatalmasat kapsz! Szereted az áfonyát? Nem? Ne aggódj, ennek amúgy is csak cukoríze van. Megkóstolod? Semmi allergia, ugye? Megígéred?
Erik ott ácsorgott, mint egy hülye, amíg Charles lecsípett egy falatot, és Peter szájába adta. Su erre már odafordult, és elkerekedett szemekkel bámulta.
Erik osztozott a meglepetésében.
Ő sem emlékezett, mikor látott utoljára jószívű embert.
- Én is kérek szépen - döntött Wanda, és negyvenöt fokos szögben dőlt a szomszédos székre.
- A cég ajándéka - duruzsolta Charles, a pálcikát felé nyújtva. - VIP-vattacukor a kisasszonynak. Nagyon szép a masnid, honnan van?
- Van feleséged, Charlie? - kérdezte Su hirtelen és élesen, amikor Wanda beleveszett az első ragacsos falatba. Erik pánikban felé penderült. Su észrevette az arckifejezését, és vállat rántott. - Neked teszek szívességet, Lehnsherr.
Erik kiszenvedett. Charles udvariasan nevetett.
- Lesz, ha jön a Wedding Cam. - Biccentett Eriknek, és a vattacukor-tálcát a vállának támasztva kiegyenesedett.  
- Menj utána - dünnyögte Su. Erik akkor vette észre, hogy ő kitartóan Charles hátára bámul. A férfi visszafordult, és kacsintott, mire Eriket részletekbe menően érdekelni kezdte, Peter kellő fegyelemmel ül-e.
- Dolgozik - dohogott közben Su-nak. - Nem fogom zavarni.
Su egy mély sóhajjal a vállának fektette a ficergő Lornát, és kijelentette:
- Utána mész.
Erik mondani akart valamit, de duda harsant - a meccs ismét kezdetét vette. Ahogy átnézett a válla felett, Charles már öt sorral feljebb számolta az aprót valakinek, aki csak félig figyelt.


Charles soha nem akart vattacukrot árulni.
Charles inkább cheerleader akart lenni, lehetőleg a doktori diplomája mellett. A doktori diplomája több pénzt zabált fel, mint számította, és a világ minden kincséért sem hagyta, hogy az anyja finanszírozza.


Charles tehát vattacukrot árult, pultokat pucolt, plakátot ragasztott és szórólapot osztott. Volt valami varázslat ebben, hogy ő, egy Charles Xavier, eddig ereszkedjen. Nem érezte süllyedésnek: meghajlás volt, a név és a vagyon arroganciája helyett.


A vattacukros meló siralmas volt, anyagi szempontból - Logan sokkal jobban keresett a sörrel és a virslivel. Focimeccsekre már senki sem hozott igazán gyerekeket. Szigorú, macsó férfihobbi volt, ahol otthonhagyod az asszonyt és a józan eszedet. Charles soha nem értette, miért nem mogyorót árultatnak vele, de végső soron hálás volt érte.


Imádta a gyerekeket. Mindig úgy tartotta, hogy rengeteget tanulhat tőlük, és lenyűgözve figyelte a fejlődésüket (Raven szavaival érve, mániákus megszállottsággal.) Soha nem kellett rákérdeznie, mennyi idősek: megmondta a csontjaikból, a gesztusaikból, a vonásaikból. Szerette lekövetni a szüleik hatásait a legapróbb fintorban és minden fogatlan mosolyban, a gének végtelen variánsait.
- A reproduktív rendszer - magyarázta Logannek egyszer -, a leg-fan-tasz-ti-ku-sabb dolog, amivel…
Logan pontosan itt szakította félbe:
- A szex? Ja, azt én is szeretem.


Logan egy masszív seggfej volt, aki egy kutya hűségével tisztelte, miután párszor lelökte a lelátón hociból. A barátságuk lépcsőkön ülve és füstbe feledkezve nyert formát, a forró betonon elfeküdve nyári alkonyokon. Charles-nak mindig hajat kellett mosnia, ha húsz percnél tovább volt Logan katasztrófasúlytotta övezetében, és a saját köhögésére riadt az este, de megérte.


Logan a lépcső tetején várta, napszemüvegben, átizzadt trikóban és a másnaposság minden másodlagos bájával.
- Lekaptál egy családapát! - kiáltotta le neki. - Szégyen a neved, kölyök!
Charles fintorogva vállat vont.
- Nem úgy tűnt, hogy együtt vannak még a feleségével.
Logan a fogát vicsorította egy farkasvigyorban.
- Túlságosan élvezted - mormogta, és a figyelmét a meccsre fókuszálta. Charles felért mellé, és kifújta magát egy pillanatra. A nap forró fátyolként feszült a lelátóra. A tekintetével Erik tarkóját kereste. Logan hátba vágta, és ezzel visszaöklelte a valóságba.
- Nem rosszképű vakarcs, mi?
Charles elmosolyodott, és ráébredt, hogy nem tud megszólalni, hogy nem tud erre közönyös komasággal felelni. Olyan volna, mint azt mondani a napfogyatkozásra, hogy “aha, egész okés.”
Verseket tudott volna írni Erikről. Oké, képleteket.
Az ő világában ez ugyanazt jelentette.


A torkán felkúszott valami epés félelem. Vissza akart menni a hátsó termek homályába; talán egyenesen a fém öltözőszekrényébe bújna, és a hűvös ajtót nagyjából tizenháromszor a homlokának navigálná.


A melegre fogta az egészet, a bizsergést a gyomrában és a szédülést. Hunyorítva pásztázta a lelátót. Azt mondta magának, hogy vásárlókat keres.


Azt mondta magának, hogy innen gyakorlatilag bárkit hazavihet. Megvolt hozzá az érzéke. Minden dumája förtelmes volt, ezt tudta jól, de mindig kiszúrta, kik vevők rá - a nőket, akik haraptak a cuki fiúkra; a férfiakat, akik egy estéig el tudtak lenni azzal az édes kis buzival, akit Charles árult nekik kilóra.


A legtöbb estéje ilyen volt: csak forró levegő és cukor; tömény és olcsó, ami éhesen hagy, mégis két marokra falod.
Charles kamaszkora óta zabálta az éjszakát. Nem érzett szégyent, ürességet vagy megbánást; egyedül hiányt.


Ugyanakkor: a család a napfényben hazugság. A masnis kislány, a ficánkoló fiú, a csendesen szendergő baba, és a karcsú, szőke édesanya - sajnálat Eriket, amiért látnia kell, mije nincsen; mit veszített.


Egy pillantás elég volt, hogy a férfi ajkai némán is elmondják ezt a történetet.


Charles tehát a lépcső tetején állt, a száján fantomfájdalomként Erik bizsergése, és pont akkor állapodott meg rajta a férfi tekintete, amikor ő ismét félrenézett.
- Barom - állapította meg Logan, talán csak úgy magának, a semmibe. Charles a vállához emelte a tálcát, fölszegett fejjel.
Az első lépés a szabadeséshez volt hasonlatos. Senki nem figyelt, és senki nem kapta el, ahogy ott állt egy fokkal lejjebb, zuhanó lélekkel.


De csak még egy lépés kell.

És még egy, és még egy…



komment: IGEN // nem

15 megjegyzés:

Branaway írta...

Jaj, ez most így kellett nekem reggel :3 Tegnap borzalmas napom volt, de ez most nagyon feldobott ^-^ Köszi <3 Imádtam minden egyes szavát :D

Névtelen írta...

Oké, uramisten, uramisten, eddig kétszer küldtem be neked comissiont, és kétszer meg is írtad, gyönyörűen. (A másik a Seherezádé volt, ami szintén valami elképesztőre sikerült), és most ez, ahw. Nagyon köszi, hogy megírtad, iszonyúan édes az egész és nem tudok kritikát írni. De imádom. Lydi voltam.

írta...

Te vagy a legjobb! (Mármint, hány ember posztol bármit is az olvasóinak a nyaralása alatt? :D)
Alapvetően sokkal jobban szeretem a pörgősebb történeteket, ami tele van izgalommal, cselekvéssel, etc. Szóval rá sem jöttem, hogy mennyire szükségem volt egy ilyen típusú olvasnivalóra. Most kb. úgy érzem magam a kis Cherik-szösszenet után, mint egy elégedett és jóllakott óvodás. De lehet csak a stílusod teszi. (Igazából észrevettem, hogy a Cherikjeiddel <3 teljesen elfogult vagyok.)

Szóval köszi! :)

margaery. írta...

aww, imádom már magát az ötletet is, nagyob édes<3 és tényleg az ég áldjon azért, hogy még egy másik kontinensről is posztolsz nekünk:D

Raistlin írta...

BRANAWAY, szép és Cherikben burjánzó napokat kívánok neked *ölel* Köszömöm szépen!

LYDI, hatalmad van. Élvezd. :D Nagyon szépen köszönöm a szuper ötleteket~! ;u; (ki is kreditellek egy íves lendülettel)

RÉ, ti adtok nekem erőt, bármilyen csoda helyeken járjak is, nem húzom sokáid nélkületek >u< Nagyon örülök, hogy tetszett, és a műhelyt elnézve... hamarosan visszatérünk akcióföldére :D

MARGAERY, konstans feeljeim vannak ezen a helyen, egy kontinensen vagyok az összes kedvencemmel, és remélem, hogyha éjfélkor háromszor kinézek az ablakon, láthatom, ahogy Logan dörmögve áthajtja a kamionját a tájon.

J.R.Palmer írta...

Hát ez valami tündérzetes :3

Raistlin írta...

Te vagy tündérzetes ;u;

nusi írta...

Érzem hogy valami történt mert szerda óta kibaszott jó napjaim vannak, és erre jön ez és akkor ez már zsinórban a 4. jó napom hála neked és ennek a kis könnyed halálcuki történetnek :3

Raistlin írta...

NUSI, csak így tovább~! ouo

Iwi írta...

Szégyellem magam, hogy így vagy 4-5 történetnyi kommenttel lógok neked (khm, pótlom), de telefonról olvaslak, viszont gépről írok... és van, hogy a két dolog között napok telnek el. :D
De ez annyira tündéri lett, hogy itt vigyorgok még mindig, és muszáj volt AZONNAL reagálnom rá. Awwwwwwwwwwwwww. 10 évente eszem vattacukrot, és idén telik pont le. :'D Majd keresem Mr. Cukit meg a rózsaszín cukorfelhőit. :))

Raistlin írta...

IWI, nagyon köszönöm, hogy még így is jöttél kommentelni, rengeteget jelent ;u; Köszönöm, és jó étvágyat a vattacukorhoz! :D

D.L.L. írta...

Túl sok értelmes gondolatot nem ébresztett bennem a fic, de ez a legkevésbé sem a te hibád, csak bosszant, hogy megint két napja próbálok túllenni a hrrgrrnyaff állapoton és hozzátenni valami építőt aztán mégsem.
A lényeg, hogy nagyon élveztem, igazán vattacukros volt, és ha Charles hozná nekem, rövid úton annyi lenne a diétámnak, az tuti.
Viszont a végén a frászt hoztad rám, én már nem bízom benned, tökre azt vártam, hogy Charles leesik a lépcsőn és meghal és Erik bosszúhadjáratot indít és kiderül, hogy ezért tette tönkre azt a stadiont a DoFP-ban.

Raistlin írta...

D.L.L.: Igen.

Persela írta...

*bevágtat az X-men fandomba, évszázados késéssel* *elolvassa a Cherik történeteid nagyját* *levágódik a földre*

Istenkém, ha tudtam volna mit hagyok ki, nem várok ennyit a filmek megnézésével.

Köszönöm, hogy írsz velük, köszönöm, hogy ilyen gyönyörűen és köszönöm, hogy megosztod őket velünk, egyszerű földi halandókkal is. :3 (nem tudom, eddig hogy bírtam nélkülük)

*határozott szipogás a sarokból*

Raistlin írta...

Üdv a hajón, soha többé nem menekülsz, de a jelenléted beragyogja mindannyiunk útját.

Rengeteget jelent, hogy tetszettek a történeteim a témában, köszönöm szépen ;u; Számíts még...egy tucatra. Vagy kettőre.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS