a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. július 29.

#BoyfriendTag 3


Gotham, Nygmobblepot, YouTube AU [Cuppy]val közösen, harmadik rész [ajándék zenei tartalommal]

#BoyfriendTag
C u p p y & R a i s t l i n


A kommentszekció egyből felszikrázik; a hozzászólások záporcseppekként peregnek a képernyőn, egy ritmusban a szoba ablakát verdeső viharral. Oswald diadalittas vigyorral görgeti őket a hasán elnyúlva, fél füleséből new wave dobol. Ed precízen bevetett ágyából vaníliás öblítő és friss levegő ropogós illata árad, és Oswald mélyen beleszimatol a nyakához szorult kispárnába.


xXxThEpEnGuInxXx
✓ Feliratkozva
2 643
(Y) 1 343 (N) 498
Hozzáadás Megosztás Továbbiak

Közzététel: 2015. máj. 1.
új #BBB, méltóságteljes késéssel. a legvégéig nézni ér! ;)


KLIKK IDE AZ ÖSSZES #BBB RÉSZHEZ ► [tinylink]
ÚJ PÓLÓK ÉS PLÜSSÖK, AZ ELSŐ 50 VÁSÁRLÓNAK MEGLEPI! :p ► [tinylink]

►►► Kövess
Twitteren [tinylink]
Facebookon [tinylink]
Instagra…


TÖBB


ÖSSZES HOZZÁSZÓLÁS (746)
Beefy 10 perce
Kamu
Válasz + 265


Összes (24) válasz megtekintése ˇ


carmichaL 9 perce
ja vágom most úgy teszünk mintha nem tudtuk volna h meleg *taps*
Válasz + 478


Louu 9 perce
^^^this
Válasz + 14


Tonggsss 8 perce
Istenem gyerekek át vagyunk baszva fogjátok már fel!!!!44!! belettünk égetve ennyi, ez is a szívatás része, ha simán beveszitek én nem tudom kit néztek már évek óta! Ez a R1DDL3R gyerek meg szánalom, miért jönnéek már össze?
Válasz + 6


tiny_ 8 perce
nem hallak titeket shipneveket keresek afhgezwgafurszwzeadfg
Válasz + 69

Tonggsss 7 perce
@tiny_ Neked sincs életed gratulálok. Gondolkozzatok már mielőtt írtok, ha egy fake csók miatt benedvesedik a bgyitok akkor nem tudok veletek mit csinálni. Vegyétek már le egy kicsit azt a kurva rózsaszín szemüveget és GONDOLKOZZATOK láttatok már olyan BBB-t ami nem szopatás??? Jézusm gondolkodjatok!!
Válasz + 2

tiny_ 7 perce
@Tonggsss szerintem van szopatás haértedmiregondolok. xDDDD figyu azért vedd figyelembe a mostani posztjait, meg arra az instás képet. csak mondom.amúgy meg nem mind1 neked hogy engem mi tesz boldoggá foglalkozz a saját életeddel ha shipelni akarom őket akkor fogom nem a te dolgod, nem tetszik ne nézd. senki nem kényszerít rá
mit is mondtál mit csináljak? ja gondolkozzak. nem volt egyértelmű. gyökér
Válasz + 9

Tonggsss 6 perce
@tiny_ ELMUTOGASSAM NEKED HOGY MI A FASZT JELENT AZ “ÁTBSZÁS”????
Válasz


BOSSWORTH 6 perce
*popcornt ragad*
Válasz + 89


- Hogy állunk?
Ed lépdel fel a lépcsőn, pattanó léptekkel, tenyerét a korláton csúsztatva. Oswald mellé vetődik, zoknis lábfejével az ágy széléről lógva, és a fiú vállára támasztja az állát, hogy beleolvasson a kommentáradatba. Jobb karja reflexszerűen átkarolja a derekát, aztán a fülhallgató szabad feléért nyúl.
- Totális káosz - kuncog Oswald. Belepörget, és tört-lakkos körmeivel megkocogtatja a laptop képernyőjét. - Nézd, ez a kedvencem.
- “Nem értem mi a kérdés, bárhol felismerek egy istenesen seggbekú-”... oh. - Ed előrebillenti a fejét, orra Oswald nyakának szorul. Puhán beleszuszog a bőrébe.
- Na mi van baby, zavarba jöttél? - mormolja pimaszul, és a hátára hengeredik. Jobb lába indaként tekeredik Ed derekára, és egy határozott mozdulattal magára húzza. Mellkasuk összeszorul, ahogy Ed közelebb evickél, könyökével Oswald feje mellett támaszkodva. Szorosra zárt ajkait elnagyolt grimasz torzítja, fejrázással tagad.
- Pusztán a véleményalkotás formai elemeiről vallunk ellentétes nézeteket…
Oswald kétkedő “mmhm” dúdolással fonja át a karjait a nyakán, és ujjaival a hajába markol, hogy lehúzza magához. Tekintete fel-le rebben a szemek és az ajkak között.
- Alig hiszik, hogy az enyém vagy. És ha ez engem is elbizonytalanít? - csücsörít hunyorogva, és szelíden oldalra billenti a fejét. Az álla felszegve, pillantásában merész villanás.
Ed pánikol:
- Elbizonytalanodtál?
Oswald felsóhajt, és gyors csókra hajol, nyelve alig simít végig az övén. Az ajkai közé leheli:
- A szociális képességeidben, jelenleg, erősen. - És gyöngéden elmosolyodik. Új dallam csendül a fülükben, és Oswald felszipogva megkönyörül rajta az első pár taktus után. Felpöcköli a szemüveget a homlokán. - My Man With The X-Ray Eyes - súgja, mielőtt végigfuttatná ujjait a frufruján és lehunyt szemein. - Nna gyere ide.
- Mit csinálunk?
- Még jobban felbasszuk őket - közli elvetemülten bársonyos hangon, és ficeregve az oldalára gördül, hogy elérje a klaviatúrát.
Megnyitja a webkamerát Ed gépén, és a kurzort a fényképikonon tartva közelebb törleszkedik, hogy csókot nyomjon Ed telivigyor képére.
Fotózás hangja surrog, aztán még egy és még egy. A megosztott, apró puszik lassan mélyült csókokká válnak, majd pár őrült grimasszá a képernyő felé; Oswald nyújtott nyelve és Ed lebiggyesztett szája pixelekké dermed.
Végül Ed az, akinek hamarabb elmegy a kedve attól, hogy a lencsének tetszelegjen: inkább beleakasztja a mutatóujját Oswald trikójának nyakába, és lejjebb húzza a vállán. Nyelve végigsimít a bőr ívén, egészen a klipszektől vörös füléig, aztán puhán, csak az ajkaival belekap. Oswald elégedett csettintéssel perdül újra a hátára, de előtte még átkattint a kameraikonra. A testük egymásnak simul, a fülhallgatók puffanva hullanak az ágyra.
- Játsszunk valami mást?


Edward Nygma megváltoztatta a profilképét.
1 órája
Egy férfi elindul hegyet mászni, de megcsúszik és lezuhan. A hegyorom alján úgy tűnik, egy karcolás sincs rajta. Mi menthette meg? — vele: Oswald Cobblepot
Tetszik Hozzászólás Megosztom

Oswald Cobblepot kedveli ezt.
Oswald Cobblepot csak nem találkoztál velem és belém estél? ;ppp
Tetszik  Válasz +1
Edward Nygma Helyes válasz! ♥
Tetszik Válasz
Oswald Cobblepot várj frankón
Tetszik Válasz
Oswald Cobblepot kibaszott okos vagyok
Teszik Válasz
Oswald Cobblepot ok látom h a választ írod hagyd a francba és mássz szépen vissza.
Tetszik Válasz
Oswald Cobblepot mmint az ágyra ;))
Teszik Válasz


Ed lágyan az állára harap, és újra felkönyököl a feje mellett. Szabad kezével végigsimogatja a karját, a csuklóján követi a liláskéken derengő erek vonalát, aztán összefűzi az ujjaikat. Combjai közé veszi a derekát és Oswald egyből megemelkedik, hogy egymáshoz érjenek nadrágon keresztül. Mindketten kemények. Ed torkában fennakad a levegő és Oswald azt kérdi:
- Akarod így?
Ed hosszasan csókolja, mielőtt válaszolna; talán számba veszi a lehetőségeit. Amikor elhúzódik, összeszorítja az ajkait és nagy levegőt vesz:
- Szívesen kipróbálnék pár pozitúrát, a később alkalmakra való tekintettel. Hogy felmérjem, mennyire szerez örömöt mindkettőnknek, természetesen hatékonyság és kényelem szempontjából is. De nem baj? Nem szeretnélek kielégületlenül hagyni.
- Ó, szívem. - Oswald a kezeibe fogja Ed arcát és tettetett szánakozással a fogát szívja. - Be fogom hajtani rajtad azt az orgazmust. Hosszú még az este, és én nem fogok hazamenni, csak el.
Ed elmosolyodik, félredönti a fejét. Ajkain széles mosoly játszik, amikor annyit mond:
- A hasadra fordulnál, kérlek?
Oswald egy nyekkenéssel engedelmeskedik, és érzi, ahogy Ed karjai átfonják a hasát, hogy megemeljék. A fiú hátulról hozzá simul és ő egy merész vigyorral hátrébb tolja a fenekét. Ed az egyik kezével végigsimít a hát homorú ívén, szelíden tapogatózva, a másik a nadrágja cipzárjához csúszik. Mutatóujjával gyöngéden mélyebbre hajlik, mire Oswald félkört ír a fejével és beharapja az ajkait, hogy visszafojtson egy sóhajt. Ed felbuzdul a reakción; lehajol, hogy megcsókolja a vállait és habozva mozgatni kezdi a csípőjét. Oswald prüszkölve felkuncog, aztán a párnába temeti az arcát.
- Valami gond van? - kérdi Ed enyhe sértettséggel a hangjában.
- Nem, tök oké. Amúgy mehet keményebben.
Ed szót fogad, felbátorodik. Beletemeti az orrát Oswald hajába, és a fejét lejjebb billentve a tarkójába mar a fogaival. Lassan megtalálja kettejük ütemét.
- Hogy van a lábad? - leheli a bőrére.
- Jól.
- Biztos? Amennyiben valamikor a közeljövőben esetleg így...
- Ne dumálj. - Oswald felkönyököl, majd kiegyenesedik, vállai Ed mellkasához dörgölőznek. Baljával átfonja a nyakát és a vállához húzza, hogy Ed rátámassza az állát. A lábszárában valóban fájdalom szikrázik szét, fintorát leplezendő Ed arcába harap. - Kibírom, világos? Nyugi már.
Ed kétkedőn felhúzza a szemöldökét, de csendben marad. Tenyereivel végigkúszik Oswald hasán, aztán a belső combjaira fekteti őket és belemélyeszti az ujjait. Oswald háta megadóan görbül, a karja még mindig a nyakán, és most felnevetve egy hirtelen mozdulattal oldalra dönti: Ed az oldalával csapódik a matracnak és félrecsúszott lencséin át homályosan látja, ahogy Oswald a vállaiba karmolva elhelyezkedik a csípőjén.
- Helycsere - jelenti ki kacsintva, és egy heves mozdulattal egymásnak löki a testüket. Ed felszisszen, a takaróba mar maga mellett. Oswald ajkai elnyílnak, nyelve hegyét a fogai közé illeszti és lehunyja a szemeit.
Új, feszesebb ritmusra mozog, csípője keringve hullámzik és Ed visszafojtott lélegzettel bámul fel rá, aztán a tekintet útra kél, és megállapodik a nadrág megfeszült ágyékánál. Nagyot nyel, mielőtt félve kinyúlna és a szövetre tapasztaná az ujjbegyeit. A mozdulatra a fiú szemei felrebbennek és önelégülten követi Ed pillantását.
- Tetszik, amit látsz?
- Mindened tetszik - súgja elismerően, és rámarkol. Oswald nyomorultul felnyikkan, aztán beharapja az alsó ajkát. Ed elereszti, mutatóujja a farmer dombjával játszik. - Lenyűgöző vagy.
Oswald hirtelen lelassít: kiegyenesedik és körbekémlel, tekintete és elnyílt szája lágyan rebben. Ed zavart:
- Mit számolsz?
- A helyeket a szobában, ahol azt akarom, hogy kíméletlenül megdugj.
- Ah - megnedvesíti az ajkait és végigmasíroztatja az ujjait Oswald derekán -, mennyi lett?
Oswald ágyéka hosszú körben dörgölőzik Edéhez, mielőtt hozzá hajolna egy csókra. A fiú kezei a hátára csusszannak, az egyiket magától értetődően Oswald farzsebébe süllyeszti.
- Hét - mormolja elégedetten. - De még csak a galérialépcsőnél tartok.
Ed elakadó lélegzettel nevet, amikor Oswald ismét ringva mozogni kezd; zsebre dugott keze lágyan rámarkol a fenekére és hevesebben irányítja a mozdulatait.
- Ó, igen?
- Bizony, lesz velem dolga, Mr. Nygma. - Felveti a fejét és Ed mellkasán gyűrődő ingébe markol. A nyakán új vonalak feszülnek, és vágyakozva sóhajtja: - Remélem nem fáradsz el egykönnyen.
- Még nem volt rám panasz.
- Mmhm?
- Száz százalékos elégedettségi mutató. De nem akarok hencegni. - Felbátorodva előre löki a csípőjét és lejjebb vonja Oswaldot, aki elégedetten felmordul és mélyebben kap a mellkasába. Az ing megreccsen. A tekintetük újra metszi egymást; Oswald frufruja a szemébe hullva, Ed szemüvege az orrcimpájáig csúszva. Pihegve összenevetnek, aztán Oswald megpöcköli a szemüveg szárát és beletúr a hajába.
- Szexi fiú - jelenti ki elégedetten, és hátrébb dőlve hagyja, hogy Ed maga mögött támaszkodva ülő helyzetbe tornássza magát.
- Köszönöm a bókot - felel fülig érő mosollyal, majd csókra hajol: az utolsó pillanatban megtorpan és kurta sóhajjal azt leheli: - Ó jaj.
- Elmentél?
- Tes- jaj nem, én… elfelejtettem őket.
- Ööö. Kiket?
Ed szempillái megrebbennek: az íriszein ködfelhő.
- M’djárt - mormolja alig érthetően, és folytatja, amit elkezdett.
Száját szinte Oswaldénak löki, hogy lélegzetvesztetten csókolja; a fiú egészen felhúzza magához és csitít a tempón, nyelve óvatosan simogat és a karjai egyre szorosabban fonódnak a nyakára,  ujjai közt lapokként peregnek Ed sötét tincsei.
Egyszerre lélegeznek, levegő után kapva, mintha víz alól buknának elő: Oswald kezei végigsimítanak a nyakán, aztán a mellkasáig érve megállapodnak és az ujjak dobolni kezdenek. Csettint és legördül róla.
- Oké, mehetsz.
Ed még utoljára összeérinti az orrukat, nevetve szusszanva, majd az ágy peremén lehajolva kilyuggatott cipősdobozt húz elő. A forgácsszagú doboz reménykedve felcincog, és Oswald kéjesen elnyúlva motyogja:
- Kisállat?
- Laboratóriumi egér. - Ed a tenyerét tartja két gombszemű szőrgombócnak, akik óvatosan a kezébe kapaszkodnak. Oswald felkönyököl, és hümmög.
- Megmentetted őket a kísérletek elől?
- Hát, elhoztam őket. Senki nem vezet leltárat, siralmasan könnyen ment. - Az egyikük szimatolva megindul a csuklóján, a bajsza fürkészve rezeg. A másik Ed hosszú ujjain egyensúlyozva visszaaraszol a forgácsba. - Tudtad, hogy ők a legnagyobb egyedszámú emlősök az ember után?
- Konkurencia, mi? - Oswald kinyúl, hogy orron bökje Egér Egyet, de elbizonytalanodik az érintése. - Nem harap?
- Nos, ez attól függ; tekintetbe kell…
- Ha most hozzányúlok, megharap?
Ed beszívja az ajkait.  
- Nem hiszem.
- Akkor szevasz. - A kisujját refekteti Egér Egy buksijára, és elvigyorodik. - Tök puha. Cukker. Van neve?
- Ő Logosz, a szégyellős kislány Ethosz.
- Kis tosz.
- Aha. - Ed kinyúl érte is, és a tenyerébe teszi. Végigcirógatja a gerince mentén. Oswald elmerengve figyeli.
- A kígyóid nem féltékenyek, nem szaroznak velük?
- Nem, egyből bekapják őket. Élő egeret amúgy sem szabad adni nekik, mert kárt tehetnek bennük. - Az arca elé emeli a kicsiket, és gügyögve kérdezi: - Harcoltok az életetekért, igaz-e? - Egy puszit ad Ethosz orrára, és Oswald megjegyzi, mintegy csak magának:
- Szóval akkor az egerek nem házikedvencnek vannak.
- Jaj, nem, kajának. Szeretem előtte egy darabig én etetni őket, meg ilyenek, tudod, hogy biztosan egészségesek és jól tápláltak legyenek. - Benyúl Ethosz mellső lábai alá, és gyengéden álló helyzetbe kényszeríti. - Nézd csak, micsoda pocakja van.
- Lehet, hogy terhes.
- Persze, pároztattam őket. Az embriók különösen táplálóak; azokat amúgy általában fagyasztva rendelem. A fagyasztott kígyótáp a standard, de az néha meglehetősen macerás, mert ugye nem szabad mikrózni, és meg kell várni, amíg felengednek és kellőképpen felmelegednek, de túl sokáig meg nyilván nem lehet elől hagyni, mert szaga lesz, és arra nagyon finnyásak. Ez könnyebb. - Egy gyors mozdulat, és nagyot reccsen Ethosz nyaka. Az apró test élettelenül nyúlik el Ed tenyerében.
- Az laza.
Logosz gyanakodva szimatolja a társát.
- Megetessük a lányokat? - kérdezi csevegve Ed, ahogy grabancon ragadja. Oswald figyeli, ahogy Ed ujjai között elreccsen egy újabb élet.
- Jól hangzik, persze.


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 1m
ja h kígyó-kígyó, a kontextusból nem volt egyértelmű, drágám.
View photo


Ed kifulladt vigyorral siet le a galéria sovány fokain, a tenyerében az egértetemek, és Oswald a nyomában biceg. A jobb lábában zsizsegő, nyűgös fájdalom; az állkapcsát előre tolva megcsikorgatja a fogait, a szemöldöke fintorba húzódik, de amint Ed felé néz, kisimulnak a vonásai.  
A terráriumrendszer a szűk szoba egy félreeső pontján sejlik fel; Oswald korábban nem pazarolt rá sok figyelmet, most viszont az orrát érdeklődve felszegve közeledik felé, keresztül a redőnyszűrte fény-nyalábokon. Ed egész kis ökoszisztémát épített ki buja növényekkel és torz faágakkal, hűvös kavicsokkal és puha forgáccsal. Ed ellenőrzi a hőmérőt a terrárium alján, elégedetten bólint magának, és igazít az üveg fölé hajoló hatalmas lámpán.
- Fűtőlapot fektettem a terrárium alá, de jól jön az extra hő és fény - magyarázza. - Rossz fekvése van a szobának, a klímáról nem is szólva.
Oswald a térdére támaszkodva hajol előre, és gyanakodva méregeti a berendezett terepet.
- Nem szöktek meg?
- Nem, csak elbújtak. Hogy úgy mondjam, nem annyira… kezes állatok. - Ed félreteszi az egértetemeket, és amíg csipeszt kerít elő, Oswaldra meredve kivárja, hogy nevessen. Oswald a szemét forgatva megjegyzi, ahogy kiegyenesedik:
- Lol.
- Szóval - folytatja Ed újult lendülettel -, a kígyótartás örömei egészen sajátságosak: mindent a szemnek, pár percet a kéznek. A lányok persze már megvannak lassan tizenegy éve, bíznak bennem, többet lehetnek elől, kevesebbet rejtőzködnek, de értelemszerűen nem olyan emberbarátok, mint egy szokványos kisállat. - Felkuncog, és a csipesszel ráfog Ethosz farkára. - Ügyelni kell például, hogyha kézben vannak, akkor az alsó harmaduknak támaszt kell adni, a legegyszerűbb, ha föltekerednek a nem domináns karra; a fej alatt pedig hagyni kell pár inchet, hogy szabadon tekeredhessenek, és nem szabad erősen rámarkolni, mert a légutakat zárjuk el. Nyakban elvileg egyáltalán nem lehetnek, ha nincs valaki a közelben, aki vészhelyzet esetén lefejti őket.
- Mi, meg tudnak fojtani?
- Ó, könnyedén, könnyedén. - Ed feltárja Echo terráriumának a tetejét, és fölé görnyed. Oswald karba fonja a kezét.
- Soha többet ne vedd őket a nyakadba, ha nem vagyok itt, megértetted?
- Á, de nincs belőle baj. - Ed finoman lóbálni kezdi Ethoszt, és izgatott kis vigyorral szisszen fel: - Nézd csak, észrevette!
- Ed.
A fiú ránéz a válla felett.
- Mindig van nálam kés. Ha durvára fordul a helyzet. Velük, vagy bárkivel. - Biggyeszt. - Még nem kellett használnom sohasem.
Echo kivetődik a zizegő sűrűből, és Ethosz köré tekeredve magával rántja a hullát a földre, a fogait belémélyesztve. A pikkelyek síkosan csillannak a mesterséges fényben.
- Szóval tizenegy éve vannak meg? - kérdezi Oswald.
- Igen. - Ed végigsimít Echón, aztán elhúzza a kezét, és visszacsúsztatja a terráriumra a tetejét. - Az apámtól kaptam őket.
- És nem volt gáz kiskorodban sem?
Ed vigyora túl széles.
- Egy igazi férfi tudja kezelni őket - jegyzi meg rekedten. Logosz következik, és Query ketrece. Belógatja az egeret, és érzi, hogy Oswald karjai a mellkasára fonódnak. A fiú felágaskodva megtámasztja az állát a vállán, és hümmögve közelebb törleszkedik.
- Te aztán igazi férfi vagy, ugye?
Query kicsap a búvóhelyéről, és Logosz köré tekeredik.
- Az ilyesfajta gúnyolódást még tréfaként sem értékelem.
- Nem gúnyolódok. Tudod, hogy nem, ne csináld ezt velem. - Oswald beleharap a vállába. A képzeletében kígyófogai vannak: idegméregként kéne szétfutnia Edben a megnyugvásnak. Lábujjhegyről a talpára ereszkedik, és a homlokát megtámasztja Ed lapockái között. Nem nézhet a fiú arcába, ő még mindig a terráriummal van elfoglalva. Oswald kezei Ed inge alatt a hasára csúsznak, körömheggyel karcolja magát feljebb. Ed megfeszül, aztán enged. Oswald ekkor tép belé, öt ujjal, keményen. Ed a csuklójára markol, és lassan szembefordul vele.
- Nem mernéd - suttogja. Oswald cöcög, a karja Ed szorításában. A terráriumok fénye omló és gazdag, túlragyogja az ablak poros, kései izzását.
- Dehogynem. Engedj el.
Ed ujjai úgy rebbenek le a csuklójáról, mintha csak most vette volna észre, hogy ráfogott. Van valami már-már megszeppent a tekintetében, ahogy Oswald pillantását kutatja, a szeme vonásról-vonásra, cikázva halad. Egyszerűen csak előre hajol utána, a száját Oswald szájának tapasztva. A csók száraz, durva, Ed belemarkol Oswald vállába, hogy közelebb vonja, és a fiú ajkai invitálva elnyílnak.
Nekidőlnek a terráriumok fémasztalának, ahogy újabb és újabb csókokba csobbannak. Ed kapkodva kóstolgatja, és Oswald hagyja, lustább ritmusba hívva. Az ujjai Ed torkára kulcsolódnak, ahogy lejjebb húzza, és Ed elnyújtva sóhajt a szorítására.  
Aztán Oswald telefonja felsüvölt, energikusan pergő dobszólam hasít fel, és füstös-rekedt ének: nem a szokott csengőhang. Oswald hátrébb lép és felszusszant, a száját megtörölve ököllel. Ed hevülten lélegezve hajol a terráriumok asztalának, Oswald keze után nyúlva, aki a zsebéből előkeríti a mobilt, és arrébb lépve a fülének szorítja.
- Hát szia, anyu - szól bele élénk mosollyal, és teljesen hátat fordít Ednek. Magán érzi a tekintetét, röntgensugárként égeti a tarkóját. - Persze. Igen, teljesen. És te?
Visszacaplat a lépcsőhöz, és a korlátba markolva leereszkedik a harmadik fokra. Ed nem követi őt, de Oswald ráles a fehér rácsok között: szeme lesütve, szája összeszorítva, félrebillentett fejjel hallgatózik. Az ujjai kényszeresen matatnak, a nadrágján dobolnak, mielőtt észbe kapna és a zsebébe süllyesztené. Pillantása felrebben, fókuszpont után kutat. Oswald egészen ráfeledkezik, miközben a lakkot rágja a körmeiről, és felocsúdik, amikor Gertrude hangja elhallgat a fülében. Visszakapja a tekintetét.
- Hmh, tessék? Ne haragudj, megismételnéd? Nem-nem, csak elbambultam. Hagyd már, nem zavarsz. Te sose zavarsz. - A hangja puhán omlik, szinte túlcsordul. Ed halkan köhögni kezd. - Hogy mit mondott?! Pont ő beszél? - élesen felkacag és Ed hallja, ahogy Oswald anyja méltatlankodva felemeli a hangját. - Én a helyében nem húznék ujjat veled, főleg azzal a förtelem frizkóval. Haha, tedd azt. Tedd azt. Nem, komolyan. Megérdemli. Hm? Nem, öö. Nem otthon vagyok. Nem, nem megyek haza szerintem. Oké. Oké. Persze, már nagyon várom. Akkor vasárnap. Puszillak. Szia-szia, én is téged, nagyon-télleg.
Ed megrezzen, és Oswald leteszi a telefont. A legalsó fokra húzza a lábait, mobilja a combja mellett koppan. Ed most már mozdul; egy ragadozó lassú lépteivel kerül Oswald elé, és lazán a korlátnak dől. Lábai keresztbe fonva.
- Édesanyád volt? - kérdi kimért, de csevegőn pattogó hangon, és megereszt egy széles mosolyt. A tekintete nem nevet vele.
- Ahogy hallhattad - felel Oswald a kezeit egy gáláns gesztusra tárva, és viszonozza a pillantást. Fogai halványan az alsó ajkába mélyülnek és felhúzza az egyik szemöldökét.
- Nagyon bájos hölgynek tűnik.
- Ó, el sem tudod képzelni - folytatja negédesen, de érezhetően tiszta szívből. Megrántja a vállait. - Ő a legjobb.
Ed felnevet, és egy hirtelen mozdulattal grabancon ragadja Oswaldot, hogy felkapja. A levegő a tüdejében reked, egy felcsukló kis kuncogásra futja csupán. A szinteket összetartó széles oszlopnak taszítja a hátát és összefűzi az ujjait a fenekén, hogy megtartsa.
Az orruk összeér és Ed lecsillapszik; orra hegye szelíden bökdösi Oswaldét, aki kihívóan átkarolja a nyakát és felbillenti a lábfejét.
- Bizonyára az - duruzsolja Ed, mintha mi sem történt volna, és felvillantja kiéhezett vigyorát. Lesütött szemmel végigméri Oswaldot, és egyik kezével eleresztve őt a hajába tép; durván, sebesen, ujjai közt morzsolva a puha tincseket. - Te vagy az ő kicsi fia, ugye? - És könyörtelenül beleharap a szájába. - A legjobb fiú a világon. Rendes - még inkább elhalkul, fogai beszéd közben is Oswald ajkán -, tisztességes, romlatlan. Ugye?
Oswald nem válaszol. Szorosabban mar Ed vállaiba és maga felé rántja őket, csípője megugrik a kezében, amitől Ed felvihog és vadul ráhajol; Oswald tarkója az oszlopon koppan és belejajdul a csókba, nyelve elzsibbad és csak a fogakat érzi, Ed felcsukló, forró lélegzetét. Akaratosan nyitja meg előtte a száját, a torkát, és Ed feje a másik oldalra billenve irányt vált. Haját tépő kezét lejjebb ejti és a trikó anyaga alá bújva végigkúszik a gerince mentén, ujjbegyei követik a csontok kiálló vonalát. Oswald beleremeg, és felnyög, aztán van egy hosszan kitartott pillanat, amikor zihálva merednek egymásra, mellkasuk összefeszülve.
Ed szólal meg előbb, ahogy kifulladva hátrasimítja a haját és óvatosan, félig guggolva a padlóra ereszti Oswaldot.
- Amúgy. Te nem vagy éhes?
- Mi?
- Szeretnél enni valamit? - Kerüli a tekintetét. Bárgyú vigyorral vágja zsebre a kezeit, és kitartóan a padlóra meredve cseveg. - Szívesen összedobnék valamit, ha itt maradsz éjszakára. Ettél ma már? Csinálhatnék, mm... - félrebillenti a fejét, tekintete végigszkenneli Oswaldot. Az arcán csak egy pillanatra rebben át. Maga elé motyog: - Kalciferol. Riboflavin.
- Emberi nyelvre váltanál?
- Szereted a gombát? A spenótot? - Ed elsasszézik mellette, és az egyik förtelmes műanyag doboz tetejét lepattintva könyékig elmerül benne. Oswald koppanásokat és csörgést hall, ahogy Ed elkezdi kipakolni a konyhai felszerelést. Serpenyő, kések, jénai tál. - Van még egy kis sajtom is, a tetejére. Az is jót tenne, ömlesztett, igaz kisebb a fehérjetartalma, tippre talán húsz-huszenegy gramm. Tekintve, hogy alultáplált vagy, ennek is elégnek kell lennie...
- Érdekel am’ a válaszom, vagy jól elbeszélgetsz magaddal? - horkant fel Oswald összefont karral, és közvetlenül a guggoló Ed mellé bukdácsol.
- Természetesen érdekel - felel a fiú elcsuklóan magas hangon. Sebesen egymásba pakolja a cuccokat, átkarolva a mellkasához szorítja őket. - Kinyitnád nekem az ajtót, ha megkérlek?
A szoba végébe siet. Oswald nem mozdul. Felhúzott szemöldökkel biggyeszti az ajkát és pislogás nélkül mered Edre: a fiú szája keményen összeszorítva, tekintete ide-oda cikázik, míg fel nem adja és megkeresi Oswaldét. Az arca nem lágyul el.
- Kérlek? - ismétli, vállával az ajtóra bökve, és csak úgy mellékesen hozzáfűzi: - Fél óráig kell sütőben lennie.
Oswald mordulva sóhajt, de végre megindul. A lépcső mellett elhaladva felkapja a telefonját és már akkor a képernyővédő kódját pötyögi, amikor szabad kezével lenyomja a kilincset és előreengedi Edet a folyosóra.


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 1m
az eredményes kommunikáció nélkülözhetetlen egy kapcsolatban : )))))))))))))) #preech


A vajkocka halkan serceg a serpenyőben, mellette egy lábosban spenót forr puffogva. A harmadik főzőlapon a frissen elkészült tejszínes szósz gőzölög, az utolsón a még használaton kívüli jénai tál. Ed “Kiss the Genius!” feliratú kötényben megpörgeti a serpenyőt, kavar egyet a pürén, aztán lejjebb veszi a gázt és szótlanul pakolja elő a hozzávalókat a nevével címkézett műanyagdobozokból: ugyanolyan sárgák és gyalázatosak, mint a szobabeli társaik. Ed hümmög közben: néha bólogat, néha rosszalló tekinteteket villant a szemüvege lencséi felett, és állandó jelleggel ignorálja Oswaldot.
Oswald a mobiljával a kezében felkucorodik a mikró és a mosogató közt húzódó konyhapultra; az egyetlen munkafelületre a szűkös kolikonyhában. Hamar megunja, hogy Ed hátára meredjen, inkább beletemetkezik a telefonjába.
A melegedő sütő lágyan berreg, hangja most az egyetlen, ami észlelhetően szeli a csendet. Oswald oda sem figyelve görgeti éppen az Instagramot, amikor megérzi a jelenlétét és felpillant: Ed előtte áll egy vágódeszkányi gombafejjel és egy üres mosollyal.
- Szükségem volna egy kis helyre.
Oswald szétrakja a lábait.
- Parancsolj, drágám.
- Lehetne...
- Nem lehetne. - A terpesz szélesebbre nyílik és Oswald a lábai között kocogtat a körmével. - Oldd meg.
Ed egy másodpercig habozik, mielőtt kurtán bólintana és koppanva a pultra eresztené a deszkát. Oswald térdei megremegnek, hogy Ed derekához érhessenek, amikor közéjük lép. Kényszeríti magát, hogy ne mozduljon, hogy ne érdekelje.
Ed gyakorlott mozdulatokkal kezdi vékonyra szelni a gombát; olyannyira gyakorlott, hogy a folyamat közben felpillant Oswaldra, míg a keze kitartóan jár. Mosolytalan, komoly arccal fürkészi a vonásait és Oswald türelmét vesztve levágja maga mellé a telefonját.
- Mi van? - dörren rá.
Ed száján átsuhan egy mosoly és kényszeresen kapkodó mozdulattal megcsókolja.
- Semmi.
Oswald az orrát ráncolja; arcára fenyegető árny borul és közelebb hajol Edhez.
- Ne szarakodj velem, ezt már megbeszéltük - sziszeg a képébe. - Egész éjszakára hisztit terveztél? Mert arra kurvára nem leszek kíváncsi.
- Haza akarsz menni? - kérdez vissza Ed élesen, és a kezei megdermednek. Felszelte a gombákat, amiket most a késsel a vajas serpenyőbe kotor és egy rándítással eloszlat, aztán a spenót alatt lekapcsolja a gázt. Egyedül a felsőteste mozdul, mellkasa és a vállai: a szemkontaktus szinte töretlen.
- Nyilván azért balhézok én is, mert le akarok lépni. - Oswald gúnyosan horkant és félrebilleni a fejét. Halkabban teszi hozzá: - Te tényleg nem érted, mi?
Ed sértetten szívja be a levegőt, aztán a tűzhely elé lép. A pirult gombák a jénaiba kerülnek, majd összekeveri a spenótot és a szósz is. Kettévágott, fűszeres koktélparadicsomokkal tűzdeli a tetejét és tetemes mennyiségű reszelt sajtot szór rá.
Amikor a tálra rácsukódik a sütőajtó és Ed beállítja a tűzhely óráját, Oswald felbátorodik: fellendíti a lábát és jelzésszerűen Ed combjába rúg.
- Hé - szól szárazon. - Gyere ide.
Ed engedelmeskedik. A vágódeszkát szinte belevágja a mosogatóba, a kés egy pillanatnyi megfontolás után még a kezében.
Oswald kivár, hátha Ed hozzáér; hiába.
- Ed. - A hangja erőtlen, de nyúlósan hideg. Kezdi feladni. - Szedd össze magad, ne feszítsd túl.
Ed pillantása elrebben, amikor Oswald jobb combja felett áthajolva elmossa a kést. Az egyik fiókra akasztott konyharuhával törli el, a mozdulatok hirtelen gyorsulnak, mintha csak élezné. Oswald nagyot nyel, aztán megrezzen, amikor Ed kiegyenesedik és lassan a nyakához illeszti a hegyét. A két tekintet, a féktelen és a kihívó, eggyé forr.
- “Túlfeszítem”? - súgja Ed rekedten, és összepréseli reszkető az ajkait.
Oswald nem felel. Vonásai nyugodtak, mozdulatlanok maradnak; mellkasa hullámzik csupán, felgyorsult szívritmus ütemére. Ujjait túlzó szorítással fonja Ed kést tartó kezére, és némán a bőrébe mélyeszti az élét. Álla puhán felszegve, az ütőerében szapora lüktetés, izmaiban zsibbadt bénulás: csak a forró fém nyomása van és Ed akadó lélegzete.
- Nem fogod megtenni.
- Meg tudnám - vág vissza élesen, szája sarkában rebbenő vigyor. Oswald lágy félmosollyal viszonozza, mutatóujja Ed kézfejét cirógatja. A fiú mintha észre sem venné.
- Igen - mondja csendesen, megkomolyodva, egy leheletnyi elismeréssel a hangjában. Ed megfeszül a hallatán. A kés megbillen. - De nem fogod. A kérdés csak az: tudod-e, hogy miért?
A lábfejével puhán közelebb tessékeli Edet, amíg a dereka a pultnak nem feszül. Ed botladozva engedi, hogy irányítsa a mozdulatait, a köd lassan eloszlik a tekintetében. Szaporán pislogva, kivillanó fogakkal zihál, a késre bámul és Oswaldra.
- Tudom-e? - vihog.
Bizonytalan. Elveszett. Tombol.
Oswald hosszasan elnézi, mielőtt csettint, és döntésre jut. Szipogva kényelmesebb helyzetbe fészkelődik a műanyag pulton.
Lehunyja a szemeit, kezét maga mellé ejti.
- Vágj meg.
Hallja, ahogy Ed szava elakad a torkában. Nem mozdul. Oswald türelmetlenül vonja fel a szemöldökét:
- Figyu, bízom benned, érted?
A fiú légzése egyenletessé, hangosabbá válik. Oswald érzi, ahogy Ed körmei az állába vájva felfeszítik a fejét és a konyhaszekrénynek szorítják, az egyik kampóként az alsó ajkába görbül. Az ujjak lejjebb kúsznak, tétován, kísérletezőn fonódnak a torkára és szorítanak rá. Inkább támaszkodik, mintsem fojt, és a kés közben útra kél a nyakán, a hegye óvatos nyomás. A kulcscsontjai alatt érzi meg a fájdalmat, először tompán, egyre erősebben, az idegeiben villanva: ahogy Ed húzni kezdi, precíz, tárgyilagos ürességgel, a csonttól a szív felé távolodva, mielőtt másik oldalról is megismétli a mozdulatot. Boncol. Oswald nesztelenül tűr, az orrán szuszogva, és tenyerét Ed mellkasának fektetve rámarkol a kötényre.
Ed összeilleszti a két vonalat, majd a penge várakozón megdermed a kezében. Egy pillanatig habozik, pont elég ideig ahhoz, hogy Oswald felnyissa a szemeit és lássa a lázas fényt az íriszébe égve, mielőtt Ed összeszorítja a fogát; egy hirtelen mozdulattal szögegyenesre húzza az ipszilon szárát, erővel Oswald húsába mártva a kést. Oswald végre reagál: megugrik Ed szorításában és nyögve szisszen, körmei alatt roppan a kötény anyaga. A kés csengve a pultra hull és Ed durván a tenyerei közé fogja az arcát. A szekrény fogantyúja tompa kín Oswald koponyájában, aki felnéz rá, és vigyorogni kezd. Vágott sebe körül gyöngyöznek az apró vércseppek.
Annyit suttog:
- Na, elégedett vagy?
Ed reszket. Tekintete végigszánt a bíbor vonalakon, megnedvesíti az ajkait. Baljával elereszti Oswald orcáját és lágyan hajlított ujjaival felitatja a kicsorduló vért; üres tekintete nem találja a fiúét, csak belefeledkezik a kitartó vigyorba. Már nem zihál: szoborszerű, csontfehér, és mintha nem is lélegezne.
Oswald kinyúl a kezéért, magához vonva lecsókolja a saját vérét a hosszú ujjakról. Aztán átkarolja a vállát és az ajkaiért kap, és méltatlankodva nyöszörög, amikor Ed zavartságában képtelen megmozdulni. Torkát köszörülve elhúzódik. Fintorog.
- Összekapnád magad végre? - vakkantja élesen. - Ezt akartad, nem?
- De. - Ed hangja harmatgyengén kong. - Pontosan ezt akartam.
- Akkor meg csókolj vissza, a kurva életbe.
Végre egyenesen a szemeibe néz. Az ajkai megremegnek és az egyenletlen fogsorok egymásnak koccannak, aztán Ed felnevet: gyomorból, hevesen, levegő után kapva. Körmei Oswald vállába marnak támaszt keresve, ő pedig elnézőn kivár. Maga sem tudja visszafojtani fejrázással kezdődő mosolyát, majd amikor megunja a várakozást, újra csókra hajol - Ed már torzult vigyorral kóstol az ajkaiba, és maga is felnyög, amikor Oswald nyelve előre tör a szájában.
- Tetszett, mi? - duruzsolja Oswald kéjelegve.
- Csodálatos vagy - buknak ki belőle a szavak. Oswald érzi, hogy ez nemcsak a csókjának szól: Ed a következő pillanatban szorosan a karjaiba zárja őt és a vállába fúrja a fejét. Sóhajtva szívja be az illatát, és Oswald vigyortól villanó fogakat érez a bőrén, amikor bizonytalanul visszaölel, érintése gyönge és visszafogott.
Hosszú percekig maradnak így, egymásba kapaszkodva, egymásra támaszkodva. Oswald gondolatban számolja a lélegzetüket, egy ritmusra megnyugvó szívverésüket. Ed válla felett körbenéz a konyhában, hogy a kép az agyába éghessen: a kopott falak és a gyér polcok, a folyosóra nyíló nyikorgó műanyagajtó, és Ed: Ed, a lábai között állva, előre görnyedve, a vállaiba szuszogva és  kitartó gyöngédséggel a gerince ívét cirógatva. Oswald egy fogak közt szűrt “nna jó” mordulással töri meg a varázst: keményen Ed vállába harap, és addig nem ereszti, míg a fiú fel nem szisszen. Oswald felkuncog és belemarkol az ingébe a lapockái felett.
- Jól átgondoltad - motyogja.
- Micsodát? - kérdi Ed. Addig bújik a fejével a fiú állához, amíg ő fel nem tárja előtte a nyakát, és odahajolva apró csókokkal követi az érvonalat.
Oswald nem felel egyből. Ed hajába markolva feljebb húzza a fejét, hogy az ajkak szinte a fülét érjék, és az egyik térdét a fiú ágyékához tapasztva lustán mozgatni kezdi. Ed rekedten felmordul, válaszképpen a fogai közé csípi a bőrét és elhajolva mély, árkos nyomokat hagy rajta.
- Oswald…
- Hm?
Ed nem találja a szavakat. Nagy levegőt vesz és a szemöldöke felrebben, ahogy a kezei is Oswald lábán: nyugtalan ritmusra remegnek. Oswald leereszti a térdét és összehúzott szemekkel vár. Gyanakodni kezd.
- Ha most bocsánatot fogsz kérni - kezdi fenyegető lassúsággal -, akkor kidoblak a francba.
Ed hangja visszatér, ujjai rászorítanak Oswald combjára:
- Nem akartam bocsánatot kérni.
- Helyes. Akkor?
- Mindig megmosolyogtatlak majd - pár pillanatra, hogy a szívedbe mard.
- Na ne.
Ed kitartó hadarással folytatja, oda se figyelve Oswald közbeszólására:
- Futó szó, mi melegbe ringat, óv téged, féltve csitítgat. Oly sokat kell magamból átadnom, hogy a semmiből szeretet fakadjon. A legegyszerűbb érzés, amire gondolni tudsz, mikor üldöz az élet, és messze futsz. Vonj hát magadhoz, mutasd meg közeled - add nekem szeretteid, mint ékköveket. A szűk órákban, mikor senki se szán, emlékezz, és gondolj reám. Mi vagyok?
Oswald hosszan szívja be a levegőt, és kis gondolkodás után lágyan rázni kezdi a fejét.
- Mit tudom én.
- Feladod?
- Igen, feladom.
Ed szája szóra nyílik, ugyanabban a pillanatban, amikor az óra élesen felcsipog. A fiú megugrik, két kezébe kapja a konyharuhát és sietve feltárja a sütőajtót. Az ingén vékony ecsetvonásként tapad Oswald vére: észre sem veszi.
- Aranybarnának kell lennie - magyarázza kapkodva, miközben kiemeli a rácsról a gőzölgő tálat. Oswald orrát megcsapja az olvadt sajt és a paradicsom fűszernehéz illata. - Tökéletes! Remek.
A sütőlapra helyezi és beleszimatol, arcán büszke grimasz sugárzik.
- Már csak egy pillanat, amíg hűl, gyorsan elmosogatok - csacsog tovább lelkesen, gyors csókot nyomva Oswald orrára, amikor átperdül a másik oldalára és megnyitja a csapot. - Nem szeretem kint hagyni az edényeimet, pár perc az egész. Nagyon éhes vagy?
- Nem - hazudja Oswald, akinek az illatok lassan a gyomrába szállnak és rádöbben, hogy ma még nem evett.
A csap forró párával zúg fel, a csövek hörögnek a falakban. Ed tetemes mennyiségű mosogatószerrel és töretlen lelkesedéssel áll neki az edények sikálásának, és egészen kizökken, amikor Oswald megkérdi:
- Oké, mi vagy?
- Ó. Óó. - Szélesen elvigyorodik és a kézfejével zavartan megdörgöli az orra hegyét; citromos hab ragad a bőrére és Oswald visszafojtja a nevetést. - Hála. - Ed nagyot nyel, a hangja ellágyul. - Hála vagyok.
Oswald grimaszol, hogy elnyomja a büszke vigyort.
- Aha. Hálából gyorsabban végzel a mosogatással?
- Ha eltörölgetsz.
- Várhatod.
Ed lebiggyeszti az ajkát.
- Úgy késleltetjük az ütemtervet - Oswaldra sandít -, a későbbiek tekintetében is.
- Ejnye. - Oswald szinte dorombol, és a pulton csúszva Ed felé fordul. A kézfejét belelógatja a habos mosogatóvízbe és örvényeket fest a lefolyó fölött.  - Mit is terveztünk még mára? Frissítsd fel az emlékezetemet.
- Nos, részemről élvezetes lenne a közös vacsora után egy…
- Csak a mocskos részletek érdekelnek.
Ed szemei felvillannak a lencsék mögött. Az edényszárítóra emeli a valaha szószos fazekat és mosolytalan arccal hajol Oswaldhoz; félredöntött feje és nyíló ajkai végül nem érnek el a fiúig, amikor lágyan súgja:
- Attól tartok, arra még várnod kell.
- Fffft. Elég szar vagy ebben. - Oswald szabad kezével átkarolja a nyakát és csókra vonja, fogai követelőzően Ed nyelvébe marnak. Ed térdei beleremegnek; kétségbeesetten próbálják megtartani a súlyát, míg és az utolsó serpenyőt is a vízbe mártja. Ajkain mégis fölényes mosoly játszik, és elhúzódva szinte odaveti a szavakat:
- Nem lesznek kétségeid, ha megmutatom.
- Mmmajdnem jó.
- Még egy méltató szó, és nem kapsz vacsorát.
- Oké, ez durva.
Ed felnevet, és leöblíti a serpenyőt. A szárító vasrácsain vízcseppek kopognak, a levegőben olvadt szagok; Oswald a kagylóba rázza a kezét és Ed végre egész testével a felé fordul. A pulton a keze a kezét keresi, és előzékenyen a viaszfehér csempékre segíti, amit Oswald csak vonakodva hajlandó elfogadni.
- Szóval mégis itt hagyod őket - int a száradó edények felé, és megrovóan ciccent.
- Van, ami nem várhat - vágja rá Ed élénken, és átkarolja a derekát. A homlokuk összesimul. - Esetleg probléma?
- Mondtam én ilyet?
- Impikáltad.
Oswald csettint a nyelvével és dörgölőzésnek álcázza, hogy lábujjhegyre emelkedik. Karjai Ed nyaka köré fonódva húzzák le magához, hogy az arcába búghassa:
- Kuss és sicc. Éhen halok.



Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 5m
omnomnom💓 #atökéletespasifőzis #megfogtamazistenlábát? #ízreméglehetszar
View photo


Lehetne romantikusabb is, ha Ednek volna rendes étkezőasztala a szobájában.
Végül az ágyon kuporognak egymás mellett: hátuk felpárnázva a falnak dől, nyújtott lábfejeik összesimulva, kezükben a mélytányérba kanalazott spenótos gomba és pár szelet pirított bagett. Ed korábban elindított a laptopján egy vacsorarandihoz aligha illő dark electro mixet, miután rádöbbent, hogy a webkamera még mindig forog: több órányi pixelfoltos anyagot mentett le a gép, legnagyobb része az üressé vált ágy és a rezgő beszédfoszlányok a lépcső mellől.
Oswald újabb adagot lapátol a bagettjére, és két falat között Edre sandít: a fiú tekintete rajtakapottan lebben el a sebeiről. Habár Ed készséggel ellátta őket vacsora előtt, a vérfoltos ingtől nem hajlandó megválni és újra és újra lopva megbabonázza őt a hússzín dombocskák látványa.
- Mondjad - szól Oswald kihívóan, és szabad kezével lejjebb húzkodja a trikóját, mintha csak igazgatná. A fogai között újabb harapás roppan.
- Fáj? - Ed hangjában óvatos remény, amit hiába próbál palástolni. Íriszei felvillannak rá, fényük erősebb, mint bűnbánóan megkövült vonásai.
- Igen. A vágott sebeknek szokása.
- Megérinthetem?
- Ráizgultál, mi?
Ed köhint, nyakán vörös foltokká tágulnak az erek. A szemüveg lejjebb csúszik verítékes orrnyergén, szinte indulatosan löki vissza a helyére. A tányérjába temetkezik.
- Talán majd később - mondja kimérten.
- Nem szégyen, ha erre áll fel - folytatja Oswald, míg visszaterel a bagettjére egy szófogadatlan gombát. Ráérősen lenyalja az ujjáról a lecsöppent szószt és élvezi, hogy Ed meredten követi minden mozdulatát. Csettint. - Szimpla perverzió. Mindenkinek van.
Ed ficereg.
- Mi a tiéd?
- Na baszdmeg. Ábécésorrendben kéred, vagy időrendben? - Ed szóra emelkedik, de Oswald mélyen omló hangja megelőzi: - Inkább csak elvárom, hogy idővel mindet megtapasztald. Ennek itt - a mellkasára bök, mosolya szélesedik -, meglesz a böjtje, szívem.
Ed elgondolkozva forgatja a falatot a szájában.
- Élveznéd, ha letompítanám az érzékeidet - jelenti ki aztán, a szavak nyúlósak és forróak. - Elsőnek talán nem kecsegtetne az ötlet, de amikor már ott van a szilikonlabda a szádba szíjazva…
- Imádod a szexhangjaimat - von vállat Oswald. - Ez max magadnak büntetés.
- Ó, éppen az ellenkezője. Tudnám ugyanúgy, hogy nyüszítesz értem. Mivel csak az orrodon tudnál levegőt venni, a légzés fölgyorsulna, és több oxigén jutna a véráramba. De ez nem hergelne fel téged igazán; azt viszont imádnád, ha rajtad lenne az a Sennheiser fejhallgató, amit a videójátékos videóidban viselsz: csatlakoztatnánk a tévéhez, hogy csak a statikus zörejt halld, amíg mélyen mozgok benned, egészen hozzád simulva, ott lent, a szőnyegen. - A vigyora vág. - El nem hinnéd, micsoda különbséget ad akár egyetlen érzék elveszítése! Távol éreznéd magad tőlem és a tapasztalattól, újra és újra, pár pillanatra, és mindig egy rándulással térnél vissza a jelenbe, a saját testbe, amit a gyönyör feszít görcsbe. Minden visszatérés egyre és egyre intenzívebb lenne… és képzeld csak, mi lenne, ha volna nálam közben egy penge…
- Jé, visszatértünk a pengéhez.
- Egy tompa vajazókés is meglepően élesnek tetszik lefagyasztva - mondja Ed, a tekintetét ismét Oswald sebeire tapasztva. - Nem hagy nyomot, így azt tennék veled, amit csak akarok.
Oswald felszusszan, és Ed könyörtelenül folytatja:
- Szereted, ha használnak, mert ehhez vagy szokva. Én többet tudok adni neked. Keltél már fel arra, hogy szárazon belédhatolnak?
- Nem. - Oswald pislog. - Nem alszom együtt a partnereimmel.
Ed mosolya tündöklik. A diadala teljes. Félreteszi az üres tányért, körülményes csörömpöléssel, aztán fontoskodva szárogatja a száját egy szalvétával. Oswald lebámul a maga adagjára: csak a felével végzett.
- Edd meg - utasítja Ed. - Mindet.


A fürdőfalon körben feliratok vannak, filcekkel róva, melyeket nem mázol a pára; zölddel és lilával és feketével, töredezett válaszok és a semmibe zakatoló kérdések, és újra és újra, az ő neveik, a csempén, a zuhanyfüggönyön, a tükörre karcolva körömmel.
OSWALD + ED. Szívecske.


Oswald kortyol, köp, ismétel: a szájvíz, a fogkrém. A gyógyszerszekrény tükrére pára tapad fel. A cseppek dübörögve peregnek: a zuhany megnyitva, Ed azt mondta, idő kell neki, hogy bemelegedjen.
Lobogva zúg a bojler.
A fürdőszoba maga talpalatnyi. Egy harmonika ajtó rejti, amit félrerántva az ember kis híján fejjel zúg a műanyag zuhanytálcába - Oswald esését egyedül a mosdókagyló fogta fel. Ed magára hagyta egy bontatlan fogkefével, és lelépett elpakolni az edényeket, elvileg.
Oswald gépiesen sikálja a fogait. Az utolsó köpés véres.
Vizet enged a tenyerébe, és az arcába fröcsköli. A szemceruza lefolyik. Az öklével elkeni: kormos csillagködök mélyítik a szeme alatti árkokat.
Nem akar levetkőzni. Ednek nyilván ez a terve, azt akarja, hogy ott várja meztelenül és megadóan a zuhany alatt, de Oswald a zokniját se vette le.
Túl sokat jelentene.


Ed visszatér. A kezeinek még mindig mesterséges citrusszaga van, és az ingujjait felgyűrve hagyta. Végigméri Oswaldot (a szemüveglencséken pára) és egy szó nélkül lehúzza róla a trikót. Oswald a legszívesebben átkarolná a mellkasát valami ostoba fruska gesztussal; helyette a tenyerét fegyelmezetten a combjának tapasztja.
Ed összehajtja a trikót, metodikusan, és mélyen Oswald szemébe néz.
- Tudnom kell, hogy oké vagy-e.
- Akkor kérdezd meg.
- Oh. Oké vagy?
- Oké vagyok, igen. Kapcsold le a villanyt.


A nadrágból kilépni egyszerű, és egyszerű hagyni, hogy az alsógatyája a sikamlós csempékre essen a sötétben. Ed pusztán egy sziluett, de a saját árnyékát sem látná ilyen ismerősnek.
A víz pergése az esőre emlékezteti, ahogy a zuhanytálcába lépnek. Ed keze a derekán. Túl langyos és gyöngéd a vízsugár.
Ed bemaszatolja a mellkasát szappannal, aminek olyan illata van, mint neki mindig. Oswald az érzékeken gondolkozik, csak egy feldobbanó felvetés, hogy ezt soha nem akarná elveszíteni, Ed friss és jófiús illatát itt és most, és a megszaggatott párnán. Hagyja, hogy az ötlet semmivé vesszen, csak Ed simogató kezeit akarja magán, amik habosra cirógatják.
Oswald hallja a saját légzését és Ed nyugodt, hümmögő kis szusszanásait. Behunyja a szemét, hogy teljes legyen a sötét.
Ed érintése átsiklik a hasfalán. Alig ér hozzá, és Oswald minden izma felé feszül. Végigsimít magán, Ed ujjainak vonalát követve, hogy habot szerezzen, és felkeni a fiú torzójára. Irányvonalat fest meg, ahogy lábujjhegyre ágaskodik, és az ajkai Ed szomjas száját keresik. Gyöngéden mar bele. Apró, vacogó csókokba feledkeznek, és amikor Ed keze Oswald hátát simítja át, ő a feneke felé vezeti, és hátat fordít neki, a nyirkos csempének feszülve.
Ed a derekánál fogva vonja közelebb.
- Nem itt - suttogja. - Nem így.
- De akarod, nem?
- Oswald… hogy a fenébe ne akarnálak téged minden egyes percben?


Hagyja, hogy Ed szárazra dörgölje egy fehér strandlepedővel. Pár felirat a falról a mellkasának tapadt, és Ed kuncogva követi a körmével a mintájukat, amik Oswald vágott sebeihez cikáznak. A pillantása felrebben.
- Annyi mindent akarok tenni veled - jelenti ki suttogva, és a törülközőt szíjként feszítve Oswald nyaka köré csavarja és a testét a sajátjához simítja. A haja még vizes: a frufrujáról a cseppek végigperegnek a mellkasán és tovább kanyarognak a combja mentén.
Ed megremeg.
- Gondolom - mondja Oswald.
- Érezni akarlak. Úgy megkapni, ahogy még senki. Olyat adni, amiről nem is sejtetted, mennyire akarod, amit soha nem mertél elvárni másoktól. Én megadhatom neked, ha engeded.
Oswald vállat ránt.
- Ez egy igen?
- Ez egy értsd, ahogy akarod.
Ed előrebillenti a fejét, hogy homlokon csókolja; elkékült ajkai fagyosak, a lehelete futótűz.
- Várj meg odafent - mondja végül. - Összeszedem a cuccokat.


Oswald az ágy előtt, meztelenül a félhomályban. Bőre vizesen fénylik az utcalámpa beszűrődő szikráiban, tincsei a tarkójára tapadnak.
Reszket. A páratelt kis fürdőszobából kijőve megcsapja a szoba hűvöse, hátán végigfut a libabőr. A fogai összekoccannak és végigbámul az ágyon. Ed a lépcső alatt motoszkál és Oswald újra tudja, hogy fekve kéne várnia, a lepedőt gyűrve, vágytól égő tekintettel és engedelmes terpeszben, némán kéne üvöltenie, hogy a tiéd vagyok, hogy gyere és kefélj meg, kérnie hogy ne hagyja abba, mielőtt elkezdené.
Ez a protokollja: ehhez van szokva és ehhez ért.
- Faszomat - dörmögi az orra alá és a szavak a vacogásába vesznek, amikor a takaróba markol és a falhoz perdíti, csak a patyolat lepedő marad és a zilált párna.
Ed meztelen talpai csattannak a lépcsőn. Oswald szembefordul vele, dacosan és szóra emelkedve, aztán a hangok a torkába fagynak. Szárazon visszanyeli őket, pillantása végigcikázik Eden. Karjaiban a szokásos rend, a síkosító és az óvszer és az elengedhetetlen kesztyűk: semmi több.
- Minden oké?
- Ja.
Ed az éjjeliszekrényre pakol, de a tekintetét nem ereszti. Elé lép, tenyere a derekán és együtt hátrálnak, amíg Oswald le nem huppan a matracra. Ed fölé mászik, kitámasztja magát és csókkal segíti hátradőlni; egyik keze végigsimít a combján és megállapodik a jobb térdén.
- Őszinte vagy velem? - kérdi.
Oswald a vállaival tartja magát, amíg kényelmesebb helyzetbe kecmereg. Összehúzott szemekkel mered Ed arcába:
- Nem azt mondom, amit hallani akarsz, ha emiatt fosol.
Ed elmosolyodik. Leveszi a zuhanyfoltos szemüvegét és az asztalra koppantja, aztán felkapcsolja a kislámpát. A fény sárgás és túl éles, színbe vonja Oswald arcát és kontrasztot fest a vonásaira. Oswald grimaszol.
- Kapcsold le.
- Most nem. - Ed visszahajol, puhán belemar a fiú nyakába, aztán fogak helyett Oswald nyelvet érez: vízszintesen metszi a torkát, megállapodik az ádámcsutjáka felett, és Oswald feje hátrabicsaklik. - Azt akarom, hogy mindent láss.
- Ez a nagy terv? - kérdi gúnyosan, míg Ed egyre lejjebb ér, csókjai elárasszák a kulcscsontjait; saját bőrén érzi a karcosan száradt sebeket és rájuk sóhajtja:
- Többek között. Kényelmes így?
- Aha.
- Rendben.
Ed lejjebb kúszik Oswaldon; módszeresen végigkövet minden ívet a testén, és az ingerek összemosódnak Oswald fejében: ujjbegyek útja és jeges fogak, a nyelve, előrehulló tincsei. A csípőcsont kanyarulatához érve Oswald hasa görcsbe rándul, körmei egy pillanatra a lepedőbe vájnak, mielőtt észbe kapna. Beharapja az ajkait.
Ed nem vesz tudomást a küzdelméről. Kitartóan továbbhalad az árnymélyített V szárán, aztán az ágyékához hajol és egyetlen hosszú csókkal végigfuttatja rajta az ajkait. Oswaldból felcsuklik egy rekedt nyögés, csípője megugrik Ed kezei alatt.
- Sajnálom - súgja Ed az ölébe, amitől keresztülfut rajt a reszketés -, azt hiszem még nem vagyok elég gyakorlott, hogy a számba vegyelek.
- Azt hiszed? - szűri Oswald a fogai között és felhorkan. - Még sosem csináltad.
- Megpróbálhatom.
- Eh. Hagyjad. - Végigszánt Ed haján, ujjai a fülcimpájába akadnak és megállapodnak az arcán. Elgondolkodó fintorra húzza az orrát. - Ha rendesen viselkedsz, egyszer megtanítalak.
Ed válaszul elmosolyodik, álszentül, és végigcirógatja a nyelvével, körmeit a csípőjébe vájja. Oswald megfeszül, a vére dobban: térdei rándulva szorítanak rá Ed mellkasára, és összeszorítja a fogait. Elgyötört nyikkanás szűrődik át köztük, és fellobban a harag, a pánik, a kétely. Ed nyelve könyörtelenül körbejár az ölében és Oswald először dühödten rámered, visszafojtva a hangjait, aztán kéjesen elmosolyodik. Végignyújtózik a párnán, és szinte búgja:
- Ez az, baby. - Felnyög, az ajkak levegőért kapnak és megvonaglik Ed alatt. - Ne hagyd abba.
Ed lefagy.
Felemelkedik, Oswald rossz lábát a vállára emelve a lábszárába harap és a pillantása rávillan. Néma marad, végigsimítva a talpán és a lábujjain, aztán rámarkol és végigcsókol a lábfején: szabad kezével Oswald mellkasán támaszkodik, a tenyér nyomása fémes, forró.
- Istenem- igen, igen, igen.
Ed végigsimít a hasán és egy leheletnyi pillanatra a markába zárja. A nyelve ezalatt átjárja a kéz útját, aztán felhajol Oswaldhoz. Ajkaik síkosan simulnak egymásnak, ahogy suttogja:
- Ha képtelen vagy őszinte lenni velem, be fogom tömni a szádat.
Oswald mellkasa megzuhan. Ed csókot ad a szája sarkára.
- Ha bármi, amit teszek, nem jó, vagy nem élvezetes neked, szólnod kell. Ez az alapja az egésznek.
- Nem arról…
- Hümm?
- Nem arról van szó. Jó vagy. - Karon lapogatja. Ed a tekintetével követi az ujjak tétova dobbanásait. Oswald belémarkol: ezek nem egy orvostanhallgató izmai.
- De nem a legjobb alkalom, amiben valaha részed volt, ugye?
- Kvázi még el sem kezdted.
- Nagyon jól látod a helyzetet. - Ed föltápászkodik, de nem húzódik el. A körmeivel szinte elmerengve karcol végig Oswald rossz lábán, ami még mindig ott van átvetve a vállán. - Ez fáj? - kérdezi puhán, és Oswald türelmetlen “nem”-je megakad a torkán, ahogy Ed marka a csonkán forrt csontra zár.
- Baszd meg!
- Mondd, hogy fáj. Mondd, hogy álljak le vele.
Oswald megpróbál belerúgni, de Ed nem engedi. Az érintése ismét gyengéd, a szemei a felfutó fényben feketék.
- Azt érdemled, hogy jó dolgok történjenek veled - mondja halkan. - Olyan dolgok, amiket szeretsz, és hogy olyan emberek vegyenek körbe, akik… - A mondat vége elcsuklik. Ed Oswald sípcsontjához hajol, és irgalom-éhes kegyelettel csókolja meg. A bőre érdesen cirógat, a hangja mélyülten omlik, tompítva az éles szavakat: - Nem kérek többször engedélyt és nem tűröm a játékaidat. Ki fogok kényszeríteni belőled mindent; azt is, hogy állíts le és azt is, hogy fulladva könyörögj értem. - Hátrébb hajtja Oswald térdét, és a bokáját óvatosan tartva a lábujjaira tapasztja az ajkait.
Oswald mellkasa megemelkedik. Szólni akar, rámordulni, de Ed beléjük mártja a fogait, puha hévvel, aztán az egyiket mintegy mellékesen, merengő arckifejezéssel a szájába veszi. Az ujjak nyomása erősödik a bokacsonton, halvány, jelzésszerű zúgással az agya mélyén.
Oswald döbbenten felszűköl, végre: ereiben villámcsapásként zúg végig az inger és durván előrébb löki a lábfejét. Ed ráharap, győzedelmes vigyorral.
- Megvagy - ezt mormolja eltorzult hangokkal, és a derekánál fogva közel édesgeti Oswaldot.
- Baszd meg magad.
Az ölük eggyé simul, és Ed érzi, hogy Oswald keményedni kezd. Már nem kell fognia a lábszárát; a fiú ott tartja az ajkak közt, míg a sajátjai elnyíltan pihegnek. Oswald pillantása mélyén még él a fénytelen rettegés, ami lassan magába nyel a vágy: reszketőn elvigyorodik és tapogatózva kinyúl a síkosítóért. A tenyerére folyatja és elkeni, aztán a térdeit a fiú derekára ejtve lejjebb kucorodik hogy elérje Edet és a markába zárja. Ed a hajába marva felhúzza magához és révült csókra hívja, míg Oswald ujjai ritmust találva mozogni kezdenek. Oswald gyomra görcsbe rándul, amikor Ed a torkába sóhajt és mozdulatlanná dermed, az ajkát felhúzva, a fogaik össze-összekoccannak és a bőr lassan felhevül az ujjai közt.
- Jó fiú - súgja Oswald elégedetten, lassítva a tempón. Ed elszakadva a vállához hajol és belé harap, egyre erősödve.
Oswald az első éles nyögésnél megtorpan, és hagyja, hogy Ed visszafektesse a párnára és elsimítsa a fürtjeit a homlokából. Az ő haja ziláltan az arcába hullik, mikor magára hengeríti az óvszert, aztán a gumikesztyű roppanva az ujjaira simul és maga is a tubushoz nyúl. Oswaldra mered.
- Készen vagy?
Oswald felhorkan, és bágyadtan felemeli a hüvelykujját.
- Totál kész.
Ed bólint, és egy pillanatnyi bizonytalan matatás és mérlegelés után egyből több ujjal Oswaldba mélyed. Oswald felszisszen, a lepedőbe tép és talán káromkodik is. Ed meglepetten kijelenti:
- Oh.
- “Oh”?
- Azt hittem, tágabb vagy.
- Azt mondtam, volt már pár partnerem, nem azt, hogy szét vagyok kefélve - szűri a fogai között és lehunyt szemmel megpróbál ellazulni. - Ki ne húzd - dörren még rá zihálva, amikor Ed megrezzen. - Csináld, mindjárt jobb lesz.
Ed bocsánatkérően hajol rá, összesimítva a testüket és orrhegyen csókolja. Oswald felszusszan; átkarolja Ed nyakát és újabb apró csókokra vonja, hogy elterelje a figyelmét a jobb lábában nyüzsgő fájdalomról. Egyre nehezebb tartania, de Ed hosszú, csontos ujjai módszeresen siklanak benne, és erre koncentrál: sokáig húzza és a mozdulatok édesebbek lesznek, figyelme most egy pillanatra sem réved. Egészen mélyre ér és Oswald homlokán verejték izzik és szétárad benne a  megnyugvás és a izgalom: kétségbeesetten megvonaglik és türelmetlenül koccantja a térdét Ednek.
- Oké, elég már.
- Jól leszel?
- Nagyon jól leszek, amikor végre bennem vagy.
Ed feltámaszkodik és kihúzza az ujjait. Oswald egy pillanatra elhidegül. Ed hiánya csak tovább erősíti benne a marcangoló vágyat, ami most csak tanácstalan, éles fájdalom az ágyékában és keservesen ficereg, hogy visszanyelje a nyöszörögést. Ednek a kezével kell segítenie magán, a fiú fenekét tartva, de aztán lassan beléhatol, végre, egészen mélyen lüktetve, és Oswald torkában elhal minden a hang.
- Istenem. - Távolról hallja Ed tompán fulladt szavát, és a matracba kapaszkodik. Ed végigméri: ívelt hát és vörösre harapott ajak, az apró szusszanás az orrán át és az elfehéredett bütykök az ujjakon. Nem néz rá. Ed lehajol hozzá, vigyázva, és a feje mellett támaszkodik. Ujjai végigsimítanak az orcáján és megállapodnak a száján. - Maradj így.
Oswald tekintete most felrebben. Ed közel van; túl közel, talán, érzi ahogy az ismeretlen forróság végigperzsel az arcán. Oswald nyel egyet, és összeszorított szájjal, durván lök a csípőjén, hogy mozgásra bírja Edet, de a fiú csak felkuncog: egy kézzel a medencecsontjára markol és visszaszorítja a matracra, mozdulatlanságra kényszerítve. Oswald méltatlankodva felnyekken.
- Hé...
- Shh. Várj még egy kicsit. - A pillantása újra és újra végigfürkészi az arcát, vonásról vonásra, bűvölt, büszke mosollyal. - Elragadó vagy, Ozzie.
Oswald gyomra megugrik, ahogy lesüllyed a torkán az az egyetlen szó. Reszketegen sóhajt, és a szemét forgatja, hogy ellensúlyozzon, de Ednek mit sem számít. Puha csókra hajol, amikor végre mozogni kezd, egészen lágyan hullámozva, kitartott ritmusban: minden ütem másodpercekig nyújtott, minden lökés mélyre hatol és hosszan távolodik az újabb előtt és Oswald megfeszül és ellágyul.
- Basszameg. - Szűkölve feladja: végigkarmol Ed hátán és a tempójához igazodik, lábai összekulcsolódnak a derekán. A fájdalom kiszorul az agyából, csak a dobbanások vannak és kettejük hangja a bőrük alá lehelve és a húsuk, mind eggyé olvadva a lomha pillanatokban.
Ed a torkához hajol és a fogai közé csippenti a bőrét, magasan, először csak kóstolgatva, aztán belé vájva; újabb bíborszín foltokat szív a nyakára. Oswald nyögései felerősödnek, torokmélyről buknak fel és a körmei mélyre szántanak, a lepattogó lakk koromként tapad Ed verítékes lapockáira és minden új ütem pulzálva árad szét a testében.
Ed egyik keze már a belső combján, és Oswald hamarosan megrezzen a fiú alatt: érdesen felnyögi a nevét és a hajába tépve hátrafeszíti a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
- Hozzám ne merj érni - zihálja az arcába és követelőzve az ajkaihoz kap. - Közel vagyok.
- Igazán? - Ed arca felderül, és egy gyors mozdulattal feljebb rántja magán Oswaldot. Oswald újra káromkodni kezd, mellkasa forrón tapad Ed bőréhez, aki alig érezhetően gyorsít a tempón és nem ereszti a tekintetét. Az ujjai édes-fájón a derekába mélyednek.
- Igazán, és csak a farkad ke... - És a hangja hirtelen elcsuklik. A tekintete a plafonra dermed. - Kurva élet.
Lábai megfeszülnek Ed dereka körül és érzi, ahogy a sebesen forró hullám végigrándul a testén: tarkója a párnához csapódik és a hasfala megrándul, ahogy rekedt kiáltással Edre élvez, a sperma útja egészen a mellkasáig vezet és a fiú szélesen elvigyorodik.
- Jézusom, Ed. - Oswald csak némán leheli a szavakat, de Ednek ennyi is elég: hevesen csókolja a kifulladt ajkakat, aztán, hagyva, hogy Oswald levegőhöz jusson, pózt vált: oldalra dönti és a hátához simul, rossz lábát előzékenyen a karjába veszi. A friss sebekhez hajol a nyakán, és Oswald hátranyúlva átkarolja, kéjesen sóhajtva, amikor Ed új ritmusra vált, szaporábbra, nyersebbre, és Oswald a fülén érzi a meg-megakadó lélegzetét.
- Ez az, baby - búgja újra, ezúttal őszinte bájjal, és segítőkészen hátrébb tolja a fenekét. Az ujjai végigsimítanak a tarkóján és Ed tenyere megrezzen a combján. - Mindjárt ott vagy…
Ed kisvártatva lelassul, szárazon nyel. Újra felveszi a kezdeti ütemet, és néhány lökés után ő is elélvez: szinte Oswaldra esik, a neve egészen a gyomrából csuklik fel és mordulva levegő után kap, amikor kicsusszan. Reszketegen simít végig a lábán és lassan leereszti maga elé, ködösen viszonozva a hátára gördülő Oswald pillantását.
Oswald megsimogatja az arcát, ujjbeggyel, és fáradtan annyit suttog:
- Whoa.


Ed sodort cigarettával a szájában tárja ki a kerek ablakot. Rájuk zúdul Gotham fullasztó éjszakai levegője és a füstös szikrafény, és feljajdulnak a közeli szirénák. Ed maga elé engedi Oswaldot, aki valahogy segítség nélkül is felkecmereg a párkányra és csattanva kimászik a tűzlépcső pihenőjére. A rozsdás vas megnyikordul a súly alatt, és Oswald kísérletezőn toporogni kezd. A rácsok nem mozdulnak. Felhúzza a vállain a hatalmas, szürke kölcsönpólót, amit Edtől kapott - minimum három számmal nagyobb, sátorként kebelezi be Oswaldot, egészen a térdéig ér és kínos poénfelirat virít rajta: oxigén és magnézium a periódusos rendszerből, egy felkiáltójellel zárva. Oswald beleszimatol az anyagba: Ed-illata van, mint neki is. Szipogva vigyorog.
Ed követi őt, egy szál alsónadrágban, és törökülésbe ereszkedik a rácsok mentén. Oswald körözve kerüli, mielőtt az ölébe süppedne, mocorog kicsit, lábai a rácsok között a mélységbe nyújtva. Ed jóleső mmh hanggal arcon csókolja, és magától értedődően átkarolja a hasát.
Felkattan az öngyújtó remegő fénye és Oswald hátranyújtja, hogy egyszerre gyújthassák meg a cigarettát. Egyidőben is tüdőzik le, Ed hosszan bent tartja. Oswald a vállának támasztja a fejét és a csillagtalan, ezerszín égre meredve lehel.
- Fantasztikus voltál - böki ki végül Ed, szorult levegővel. Ajkai előtt pamacsokként párolog a füst.
- Ühüm. Egyetértünk.
- Szóval ennyit arról, hogy nem szeretkezel, hm?
- Kussolsz, Eddie - csattan fel Oswald és hegyes könyökével meglöki a mellkasát. Csak akkor döbben rá, mit mondott, amikor Ed halkan vihorászni kezd, és nem tehet mást, ő is megereszt egy torzult mosolyt. - Ezentúl így lesz, mi?
- Ó, nem szeretnék lemondani a durvább aktusokról sem. Kifejezetten élvezném, ha a közeljövőben újabb kellékkel próbálkoznánk...
- A becenevek, te hülye - morogja és újra a cigarettába szív. Ed konstatálva felsóhajt mögötte. - Tudom, hogy nem akarsz lemondani arról, hogy megkínozz - folytatja ábrándosan. - Ki nem hagynám, fordítva sem.  - Hátrasandít, a tekintete villan. - Szóval készítsd a segged.
Ed felelet helyett csókra hajol, apróra, csak ajkak összeforrt érintésére. Füstíze van és vanília, és Oswald mélyen belélegzi, aztán szabad kezével átkarolja a nyakát és a csókba szuszog. Összevigyorognak.
- Hé - szól hirtelen, és csücsörítve elhúzódik. Visszafordul, és mintegy mellékesen hátraveti, a cigarettával a szájában:  - Eljöhetnél velem am’. Vasárnap.
Ed egy pillanatra elhallgat. Oswald érzi, ahogy a szorítása erősödik a derekán.
- Édesanyádhoz?
- Aha. Bemutatnálak, meg minden. - Karikákat fúj, és az ujjaival szétzilálja őket a levegőben. - Már ha akarod.
Ed habozik, és gyöngéden kérdi:
- Tényleg, Ozzie?
- Nem, poénból. De felejtsd el, csak egy ötlet volt.
- Nem, én… én nagyon szívesen. Őszintén. - Felkuncog, és Oswald vállára hajtja a fejét, hogy megcsókolja a foltot a nyakán. - Köszönöm a meghívást.
- Nem nagy cucc, csak ebédre megyünk.
- Vinnem kéne valamit. Mit szeret az édesanyád? Csinálhatnék desszertet, vagy vehetnék egy csokrot. Mi a kedvenc virága? Nárcisz megfelel? Vagy illatgyertyát. Szereti a gyertyákat? Esetleg…
- Oké, még egy szó és megfojtalak és nem jössz sehova - dörren rá Oswald és összefűzi az ujjaikat az ölében. - Nyugi már. Csak gyere el. Holnap szólok neki.
- Rendben. Remek. - Ed hangja derűsen pattog, de éle van, amit Oswald nem tud megfejteni: haloványan ugyan, de végighúzódik rajtuk, megdermesztve a kedélyes szavakat. - Akkor hát vasárnap.
- Ja. - Oswald elnyomja a csikket a rácson és a parázs felszikrázik. Kidobja a levegőbe, aztán feltápászkodik Ed öléből. Megköszörüli a torkát. - Szívd el és menjünk. Szar idő van.


Oswald elnyúlik az ágyon és fukarul magára húzza az egész takarót. Ed egy percre még odalent motoz a villanyokkal és ellenőrzi a terráriumokat, aztán az ablakot nyitva hagyva felslattyog Oswaldhoz. Leveszi a szemüvegét, megemeli a takarót a sarkánál fogva - ez pár pillanatnyi küzdelmet igényel részéről - és mellé bújik; Oswald szinte azonnal közelebb törleszkedik és náthás hangon annyit motyog:
- Nekem háttal.
Ed meglepetten engedelmeskedik, aztán megérzi a derekán Oswald átvetett lábát és a karját a mellkasán, ahogy végigkarmol a kulcscsontján. A lapockái közé fúrja a fejét, haja a bőrének tapad és puhán csiklandoz.


A szombat kiválóan kezdődik, tehát talán értelemszerű, hogy szilánkokra menjen. Eleinte: zárt ajkú, keserű kis csókok egy éjszaka után, amit Oswald nagyrészt ébren töltött, a hátával a szürke falnak tapadva, míg Ed fel-felnyögve aludt a karjaiban, mint a bunda. A reggeli cigaretta az ablakon derékból kihajolva, a szikrázó szmogban fut szét füstje. Ed kínál vizet, teát, csokoládét, végül kiegyeznek egy hűvös pohár tejben, amit Oswald húzóra lenyakal, és utána ragaszkodik hozzá, hogy nem éhes. Hazaevickélt, elvileg Ed tanulmányaira való tekintettel, de valójában csak aludni akart, végre, hosszan és mélyen.
Ed hazafuvarozza a lestrapált Chevyben.
- Majd még beszéljük le a vasárnapot - mondja. Oswald a letekert ablak peremére markolva hajol be hozzá.
- Fogjuk - biztosítja, aztán megveregeti az autó oldalát, a gesztus ez: “jó kislány.” Ed vigyorogva búcsúdudál, és Oswald kényszeríti magát, hogy ne nézze végig, a Chevy hogyan hajt el előle, hogyan falja fel Gotham forgalma.


Megadóan merül alá a baldachinos ágy sötét hullámaiba. A fáradságtól zokogni tudna. Az arcát a gyűrött párnahalomba fúrja, és egy darabig úgy marad.
Igaz ami igaz, az a fakír lóca, amit Ed a nyughelyének nevez, keskeny, szűk és kényelmetlen két főnek, de Oswald oda vágyódik. Fölkönyököl fektében, a tegnapi nadrág zsebéből előhúzza a mobilt, a matracra hajítja, és hunyorogva berángatja körben a függönyöket. A hátára heverdik, magához küzdi a telefont, és feloldja a billentyűzárat, hogy kilenc óra múlva kiérdemeljen egy jelzésértékű ébresztőt. Sűrűn pislogva mered a képernyőre: van vagy… megszámlálhatatlanul sok értesítése. Így jár, aki nem volt netközelben. Maga mellé ejti a telefont, aztán az oldalára hengeredik, és úgy marad, a kezeit a térdei közé simítva.


Riadva ébred. Nem tudja, mi kelthette fel, de a tekintetével rögtön kijáratot keres. A fény hirtelen: délután is alig lehet. A napos nadrág és a kölcsönpóló egyszerre viszketve tapad a bőrének. Nyűglődve rúgja le a takarót, konstatálja, hogy bakancsban aludt. Kiimbolyog vécére, meg kell támaszkodna a nyirkosan málló tapétában. Elkapja a mosolyát az antik tükörben.
Eddie.
A tej többórás íze savanyú a szájában, ribizlis vodkát iszik rá, és a nappaliba támolyogva belövi a laptopot. Egész sor pohár sorakozik a faragott íróasztalon, és rosszallóan mered rájuk. A Windows telepíti a halaszthatatlan frissítéseket, aztán beengedi végre. Még mindig egy fagyott csillár a háttérképe.
Gyanútlanul lép be az internetre: egyszerre öt ablakot nyit meg, hogy lefussa a rutinköröket.
Mindenütt ugyanaz várja.
Az nem újdonság, hogy elküldik a kurva anyjába.     
Legelőször a #SaveTheRiddler hashtaget veszi érte, és az első kótyagos gondolata az, hogy Ednek valami baja van, tehát ösztönösen a mobilja után kap, de az ujjai megállnak a zsebe felett, ami amúgy is üres.


nolonger-fuckyeahthepenguingifs reblogged sjwsupremebitch

#SaveTheRiddler



sjwsupremebitch:


penguin és riddler úgymond “kapcsolata” kibaszott toxikus és kurvára le kell állnia mindenkinek, aki támogatja


idáig is tudtuk hogy penguin meleg itt most nem a szexuális identitásáról van szó. idáig is tudtuk hogy seggfej szóval ez nem lep meg senkit sem


most viszont túl messzire ment


nem tudjuk riddler miért bent vele a #bbb videó leforgatásába de nem is a videóról van szó. aki rinyál hogy “de hát csak megcsókolták egymást!!!” azt kurvára nem látja mi van a háttérben - ahogy riddler sem.


riddler egy ritka mocskos és hosszan tartó prank áldozata aminek a keretében a népszerű youtuber ti. penguin bejátssza hogy a pasija hogy ezzel kigúnyolja. fasz tudja miért tartja viccesnek vagy bárki aki azt illeti.


én vagyok az a lány akihez a srácok felelsz vagy mersz közben odaküldték egymást hogy ki kérdezi meg hogy járok-e vele. én vagyok az a lány aki sosem volt népszerű és aki felnőve ismerte csak fel hogy nem az számít hány embert hívhatok el a szülinapi partimra hanem hogy akik eljönnek azok átölelnek. állandóan arról blogoltam hogy milyen jól elvagyok kettesben a vázlatfüzetemmel de FÁJT hiába csináltam esztétikát a magányomból mint annyian.
na. kemények voltak a kora kétezres évek mindenkinek.


és itt jön riddler és itt jön penguin aki poénból olyan dolgokat ír ki mint idézem:


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx
omnomnom💓 #atökéletespasifőzis #megfogtamazistenlábát? #ízreméglehetszar


és itt egy fotó valami szarról amit nyilvánvalóan magának csinált de azért beszól rá


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx
ja h kígyó-kígyó, a kontextusból nem volt egyértelmű, drágám.


CSAK NEM EGY PÉNISZ VICC? LOL.


a legundorítóbb húzása nyilvánvalóan az amikor feltörte ed facebook-fiókját vagy valami módon hozzáfért és úgy “üzengettek egymásnak” ed új profilképe alatt - az üzeneteket viszont UGYANAKKOR ÍRTÁK, egy perc sem telt el köztük tehát ugyanaz az ember írta. az az ember pedig penguin. a kép photoshop. mások a fények penguin bőre sokkal fehérebb mint riddleré, elüt.


riddler valószínűleg benne volt a videó felvételében egy poén erejéig. egyig. ez viszont már kurvára nem vicces és riddlernek fogalma sincs róla kitől kérhetne segítséget.


riddlernek nincs többmillió feliratkozója legalábbis nem volt a szarvihar előttig. neki senkije sincs akihez fordulhatna a panasszal hogy egy internet famous youtuber kihasználja. a médiatörvények nem védik az áldozatokat.


a világ pedig penguint magasztalja. mert VICCES, ugye?


VICCES, hogy riddler jóhiszeműen beleegyezett egy colabba és penguin most a padlót törli fel vele


VICCES, hogy a homoszexualitása ellenére penguin egy meleg kapcsolatból csinál paródiát hiszen a poén az hogy riddler meleg. hát lol.


VICCES, hogy semmibe veszi riddler szexualitását aki bevallottan hetero.


VICCES, hogy a saját feliratkozói arcába nevet aki végig támogatták a szexualitásával kapcsolatban.


VICCES, hogy riddler eltűnt az internetről valószínűleg szégyenében.


VICCES, hogy sikerült elkergetnie valakit aki csupa szívvel csinálta a házi videóit egy gagyi kamerára mert neki egyesekkel ellentétben nem futott benne, aki örült a közeledésének és a barátságának és reményt látott egy colabban hogy ismertebbek lehessenek az okos és egyedi videói és akit penguin az akarata ellenére lesmárolt és ezt az interneten is közzétette


VICCES a non-con ugye?


HÁT RÖHÖGJETEK.

HA-HA-HA-HA-HA.



#végeztem, bassza meg. #pofáraesés #hol tudok kétszer leiratkozni
#signal boost #r1ddl3r #savetheriddler #xxxthepenguinxxx #bbb #baszd meg magad oswald #BASZD. MEG.  #!!!!!!!!!!!!!! #tw: non-con #tw: bully #tw: homophobia #terjesszétek mint az erdőtüzet
23,456 notes


Rákattint a tagek között Ed nickjére, és lejjebb görget. Az összes poszt ilyen, vagy rosszabb. Hüvelykkel üt a page up gombra, lenyom egy reblogot, de mielőtt megírná hozzá a válaszát a tökéletes reakciógiffel, a Twitterre megy, hogy 180 karakterben kifejtse, hogy a tumblr megint hülye.
Hogy az egész semmit nem jelent.
Hogy hülyeség, hogy a keze remeg.


A #SaveTheRiddler bejegyzéseket neki tagelve küldözgetik. Lehetett valami fejezd-be-a-mondatot kampány, mert a legfrissebb üzenetek között ezek várják:


#SaveTheRiddler mert R1DDL3R egy édes fahéjtekercs, túl tiszta erre a világra, túl jó @xXxThEpEnGuIn #nenyúljhozzátöbbet


#SaveTheRiddler@xXxThEpEnGuInxXx www.vice.com/.../youtubers-cruel-joke-went-too-f...


#SaveTheRiddler mert ott voltam @xXxThEpEnGuInxXx meetupján és szart a fejére, öt percetse töltöttek együtt #eznemkapcsolat #ezátbaszás


@xXxThEpEnGuInxXx qvára nem érdemelsz meg egy ilyen srácot. Azért vagy népszerű mert egy szar alak vagy. #SaveTheRiddler


@xXxThEpEnGuInxXx Erre a hírnévre vágytál? :) www.bloomberg.com/.../articles/.../famous-youtuber-bullies... #SaveTheRiddler


#SaveTheRiddler mert ha én is három nap alatt találnék örök szerelemre mint @xXxThEpEnGuInxXx az kurva szép lenne :p


Egy kattintással visszakotródik tumblrre, és gépelni kezd.


először is: hogy merészeled?


Eddig jut, és elakad. Egy pillantás a mailekre: az értesítők ki vannak kapcsolva, de a YouTube írt, hogy a Burn Baby Burn videót többen jelentették. Nem találtak hibát a tartalommal. Maradhat, blablabla.
Ráfrissít twitterre. 26 új üzenet van a #SaveTheRiddler tagen. A top bejegyzésekhez kép is jár, a legtöbb az ő meggyalázott portréja a hashtaggel - ugyanaz a sajátságosan sikerült részeg selfie, a jelek szerinte mémesítve. Az egyiken Ed van, rászerkesztett virágkoronával, a régi Facebook-profilképe, ami beillene igazolványfotónak a fegyelmezett kínosságával.
#SAVE THE RIDDLER.


Oswald megint meglapogatja a zsebét, és mivel a mobilja nem manifesztálódott, eltépi magát a géptől - visszahajolva még próbaképp felcsapja az instát. A kommentek várhatóak és sokan vannak.
A hálószobába araszol, és drámaian eldől a matracon. A hátára hengeredik, így akarja felhívni Edet: a keze a matrac azon pontjára téved, ahol a fiú feküdt az első alkalommal.
A vonal azonnal bont. Ed ki van kapcsolva.
Oswald cikázó pánikkal bámul a plafonra.
Ed olvasta a kommenteket.
Ed látta a hashtaget.
Ed hisz nekik.
Vagy Ed csak utálja az egészet.
Nem akar beszélni vele.
- Ne csicskulj már, te segg - morogja magának.
Ed ki van kapcsolva, mert tanul. Ha ehhez mit ad isten, a laptopját is használná, és látja az egész szarvihart, úgy majd kettőt kuncog rajta, és ha végre elérhetővé válik akkor majd együtt visonganak rajta ordítva.
A mobilra markolva visszamászik a laptophoz, lecsatlakoztatja a töltőről, és az Ítélőszékbe terpeszkedik, az antik bőrkanapé vigasztaló ölébe. Még körbe van bástyázva a sebtiben visszarámolt lámpákkal és bekábelezett kamerákkal, amiket visszahordtak Eddel az első alkalom után. A videót azóta se nézték vissza: Oswaldnak ingere van kipattintani a memóriakártyát, és a netre hajítani a teljes tartalmát.
De nem férkőzhetnek ilyen közel hozzá.
Fellép Facebookra, ami minden máshoz képest viszonylag csendes. Egyből az üzenetekhez lép: a legfrissebbeket meglepett ismerősök küldték, és az “Egyéb” mappa csurig van. Ahogy sietve legörget, hirtelen nem találja ott Ed nevét, szóval bepötyögi a keresőbe.
A profilja egy katasztrófa.
A szerencsétlen idióta tényleg nyilvánosra állította.  


Oswald Cobblepot 15:13
héjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj eddieeeee
ez tök jó hogy mindenki írja hogy “melletted állnak ezekben a nehéz időkben” nem tudtam hogy elvetéltél :p


Oswald Cobblepot 15:15
örök gyász meg nem született gyermekünkre


Oswald Cobblepot 15:27
https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/v/t1.0-9/11403459_823399624376478_6024566924967773895_n.jpg?oh=d41c894d0c0cfbee5b3ecd99b9a4358&oe=5617DA68  LOOOOL???


Oswald Cobblepot 15:29
majd hívj fel ha megvagy a tanulással tudod a vasárnap miatt


Oswald Cobblepot 15:30
meg hogy mit fogunk mondani a sajtóközleményünkben XD lol


Oswald Cobblepot 15:32
bocs az ikszdéért. kétségbeesett idők, kétségbeesett megoldások.


Oswald Cobblepot 16:02
a legújabb tumblr infók szerint tényleg járunk, de nem érdemellek meg


Oswald Cobblepot 16:17
baszdmeg írt még valaki ott volt talin és látott minket
azt olvastad?
“nem volt köztük semmi kémia, de R1DDL3R a rajongója szóval valahogy átbaszta”
felhívhattuk volna tetőre ;) partikába ;)


Oswald Cobblepot 16:19
“szerintem amúgy nem gáz, R1DDL3R nagyon kínos élőben, én is égetném”
aucs
megverjem neked?


Oswald Cobblepot 16:20
ha már férfiverő vagyok meg minden, fel is kapom a macinacimat, hozd a tömörfém baseballütőmet


Oswald Cobblepot 16:23
eddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddie
netanulj
okos vagy


Oswald Cobblepot 16:24
<3


Oswald Cobblepot 16:28
amúgy kurvára nincs igazuk.


Oswald Cobblepot 16:35
venusinfurs ---> ez nem a kristen? mert írogat nekem és úgy tűnik hogy ismer(t) téged :p


Oswald Cobblepot 16:43
az a leggázabb hogy kurvára nem vágják


Oswald Cobblepot 16:55
5


Oswald Cobblepot 16:56
4


Oswald Cobblepot 16:57
3


Oswald Cobblepot 16:58
2


Oswald Cobblepot 16:59
1


Oswald Cobblepot 17:00
CSIRIÚ BASSZAMEG LEGYÉL ONLINE.
*csiribú


Oswald Cobblepot 17:09
hogy a 9gagnek nincs jobb dolga. A NÁJNGEGNEK.
híresek vagyunk, baby.


Oswald Cobblepot 18:12
Riddle me this: a pasim, és baszik visszaírni. Ki vagyok?
Kivagyok.


Oswald a fürdő fapadlóján fekszik. A számára is új fejlemény: sír. Tök hülyén.
A mobilja szól egy ponton, de így nem hajlandó beleszólni.
Dühében zokog, tehetetlenül és görcsösen, a szipogó, nyirkos lélegzetek gyomorból, nem mellkasból szakadnak fel. Eltorzult arca könny- és takonymaszatos, és az egész baszott megalázó.
Utoljára a gimiben bőgött így, amikor ki kellett kéredzkednie vécére, hogy a többiek ne lássák sírni. Persze, amikor túlságosan rászokott, akkor Pisis Pingvin lett a beceneve.
Pisis Pingvin. Gimnázium negyedikben.
Az évkönyvben legalább csak Oswald Kabbefaszot néven szerepelt, amit tévedésből úgy adtak le a nyomdának. Volt érte valami szóbeli megrovás a mókamestereknek, aztán neki adták oda a negyven példányt, hogy matricázza át a nevét egyenként.
Szóval ilyenek jutnak eszébe, és nem számít, hogy a luxusfürdőt és az egész rohadt apartmant a saját keresetéből vette, nem számít, azóta mit ért el.
Hat évesen történt az első öngyilkossági kísérlete. Az apja a bokájánál fogva felemelte, és úgy próbálta kirázni belőle a gyógyszereket.
A YouTube elvehet mindent, amit adott. Ha a dráma nem hagy alább, és több feliratkozót veszít, mint az a passzív hatszázvalahány, ha nem garantálja a nézettségi statisztikát, akkor elsőnek csökken a fizetése, elsőnek csak a kocsijáról kell lemondania, aztán az új ruhákról, aztán….
A második kísérlet az ajtóval volt. A fejét a küszöbre fektette, és kipróbálta, mi történik, ha tiszta erőből rávágja az ajtót,
ÉS ÚJRA,
ÉS ÚJRA,
ÉS ÚJRA,
és azt remélte, hogy kiloccsan az agya.  
A mobil megint szól.
Hallo, tessék? Itt Oswald Kabbefaszot.
Benyúl érte a zsebébe, és magától messze eltartva bámul a túl fényes képernyőre.


E. Nygma keres


Nyel egy nagyot, és előre elpróbálja a hangját, hogy ne remegjen meg, hogy erősebb legyen, mint egy lélegzet.
- Szia.
- Te sírsz? - Ez Ed első kérdése, és Oswaldnak röhögnie kell. Összegömbölyödik.
- Szart, hülye. Jót tanultál?
- Aha, tanultam, főztem, a lányokat megetettem… - Egy éles kis csend. - Furcsa a hangod.
- Te is furcsa vagy - morogja Oswald. - A furcsa fiúm.
- Ozzie.
- Oké, nézd, olvastad?
- Mit? Igen.
- He?
- Emiatt a… web-dolog miatt vagy kiakadva?
- Nem, a… - Egy elharapott lélegzet. Beszívja a levegőt, élesen, és halkan leheli el: - Az elhunyt csemeténk miatt fáj a szívem.
Ed nem nevet. Ed nem felel. Szörnyű kis csend van, amiben Oswald hallja a saját sietős lélegzetét, üh-üh-hhüühh, és szörcsögve szív az orrán.
- Maradj, ahol vagy - mondja Ed szárazon.
Bont a vonal.


A képek, amiket telefonon reblogol: egy lángra lobbant galéria; hóba futó éji metró; csillagköddé gyógyult sebek; egy babarózsaszín kistáska, tele fegyverekkel. Semmilyenek. Szépek. Semlegesek.
Mintha minden vádló poszt neki szólna. Tinédzserek univerzális csalódása és torokrekedt ordításai, Your Fave is Problematic (toxic, toxic, toxic), még a boldog kis baszdmegek is sziszegésnek tetszenek.
Az XXXThePenguinGifs, amit merő narciszizmusból követett be, kitartóan posztolja az élete félmásodperceit. Ott van a titkos kis mosolya, újra és újra - Ed minden képkockáról lehagyva.
Görget, görget, görget. A mobilalkalmazáson a képek nagy része nem tölt be, és ő őszintén hálás érte.
Ed kínos kis mosolya fut fel egy gifen, a vonásai rémültek, és egy kérdőjeles bögre köré fűzi hosszú ujjait. Tizennyolc éves lehet.
#MindenáronVédjétekMeg


Oswald hanyatt hever, bakancsos lábai a kádba akasztva. Ed így talál rá. Oswald nem kérdezi meg, hogyan jutott be (vannak módszerek; pont ő ne ismerné őket?). Természtesnek tűnik, ahogy megáll felette, a lábai szétvetve Oswald feje mellett. Ő a bokájába kapaszkodik. Eden oxfordcipő van és felhajtott szárú, vasalt nadrág.
Oswald tehát rámarkol a bokájára, és úgy kérdezi tőle:
- Bántalak téged?
- Bántjuk egymást. Mindketten ezt akarjuk.
- Ha tényleg bántani akarnálak - folytatja, a hangja remeg, szinte liheg -, az egyáltalán nem így festene. Ha komolyan ártani akarnék bármelyikünknek… fogalmuk sincs, mire lennék képes.
Ed óvatosan leguggol hozzá, és Oswald elengedi, a kezeit szétdobva a megvetemedett parketten. Az áttetsző, barokk függönyök mögül tompakék vihar kopog be. Ed felkapcsolta a villanyt a nappaliban, a fénye egy sávnyi okkersága. Ahogy Ed fölé hajol, zilált hajának glóriája van.
A hüvelykjeit ráfekteti Oswald orcáira, a sötét karikákat követi végig a szeme alatt, és kijelenti, puhán:
- Te sírtál.
- A legjobbakkal is megesik - dünnyögi Oswald. A szemei szárazok és vörösek.
Ed megcsókolja, fejjel lefelé, fölötte guggolva. Az ajkai hidegek, és ügyetlenül mozognak a szokatlan pózban. Oswald egy kissé elhúzódik, csak hogy végignyalhasson rajtuk, éppen csak a nyelve hegyével. Ed felsóhajt, és azt suttogja:
- Nem bánthatnak téged.
- Mert nem fogod hagyni, mi?
Ed meglepődik. Baglyosan pislog az esőfoltos lencsék mögül.
- Az is - hagyja helyben -, de arra gondoltam, hogy nagyon erős vagy.
Oswald horgas vigyorral bámul rá, és kifújja az arcából a frufruját. Felemeli a karját, és türelmetlenül mozgatja az ujjait:
- Segíts már fölállni.


LIVE Q&A: IS xXxThEpEnGuInxXx  MY BOYFRIEND? YES. | R1DDL3R


A felvétel kora alkonyi: élő videó, késő képpel és elmozduló, szaggatott sziluettekkel.
Ed mosolya éles.
A háttérben Oswald viharszín nappalija, szikraparázs pislákol a kandallóban.
Eden kockás ing, narancssárga szvetter, farmerdzseki. A homlokálba tolva a szemüvege, a tincsei nyirkosan esnek a homlokába. Az Ítélőszékben terpeszkedik el, Oswald a karfán gubbaszt, kényelmesen nekidőlve. Oswaldon nehéz bőrdzseki, borvörös berakással, nyitva: elődereng jégfehér mellkasa, rajta vágott, szívott, dörzsölt és hasított sebek. Ed a vállára karolva vonja magához, hüvelykje bódultan követ észrevétlen köröket, míg Oswald vörös és kék szemekkel futja át a kérdéseket, enyhén elnyílt ajkakkal, a laptop monitorjához hajolva. Az arcán mesterséges fények: a bőr sápadt, a sebek: burgundi, okker.
Egyre több név pittyen fel a képernyőn. Várnak egy kicsit, hogy  minden működik-e, a mesterséges fényben parázslik a tekintetük.
- Oké, mindenki lát, mindenki hall. És… “Mi az isten történt veled”, első értékelhető kérdés, juhú - dünnyög Oswald ironikusan és megigazgatja a dzsekijét a vállán. Állával szelíden Ed felé bök. - Ő történt velem.
- Én történtem vele - erősíti meg Ed, és lejjebb ejti a kezét Oswald karján.
Az első “szart!!” reakciók máris felvillannak. Ed felszusszan, méltatlankodva, és az ujjával oda sem figyelve, emlékezetből követi végig a horzsolt vonalakat Oswald bőrén. A tekintete sötéten csillan, ahogy azt mormolja:
- Kötelek. A kés. Fogak. - Pillanatra elhallgat, ujjbegye az ipszilon csomópontján. Hümmög, megenyhülve. - Volt még valami?
- Mm. Egyelőre nem - búgja Oswlad, és rásimítja a tenyerét Edére. A monitoron új kérdés, szinte beleveszve a kétkedő sikolyokba, és Ed elnyílt ajkakkal olvassa magában.
- Nem, nem törték fel a Facebook profilomat. Ez honnan jött?
- Ja arra a témára valaki nagyon ráflesselt - mondja Oswald, és a körmeit kezdi kaparni. - Hogy a képed Photoshop meg minden.
- Tucatnyi képem van még arról a napról. És több órányi felvételem.
- Nem YouTube-ra való anyagok - szúrja be Oswald kéjencül, és észrevétlenül közelebb kuporodik Ed vállához. A reakciók egyre hevesebbek és hangosabbak, a csúszka magától pörögni kezd. - Oké kövi. Jézusom ez nagyon tetszik. Tudtad hogy am’ hetero vagy? Ha azt akarod, hogy nővé operáltassam magam, még most szólj, mert spórolnom kell rá.
Ed válasz helyett grimaszol.
- Konzekvensebb kérdésekre számítottam - vallja be aztán élesen, szinte korholva és összeszorítja a száját.
- Üdv az interneten. Nyugi. Öö, oké. “Akkor most mi volt a parkos talin”, ez többeket érdekel.
Ed elmerengve emeli a tekintetét a plafonra.
- Nos, magán a találkozón nem sok, ez így igaz.
- Ami érdekes, az csak utána jött.
- Roppant kellemes estében volt részünk.
- Mmhmm. - Oswald a hajába túr, aztán az ujjait az állához érintve maga felé fordítja. Vigyorog. - Melyik része tetszett a legjobban? - súgja az arcába, közel hajolva, leheletnyi távolságból.
- Ez is egy kérdés?
- Az én kérdésem. Elsőbbséget élvezek.
Ed gyöngéden rászorít a csuklójára, hogy az ajkaihoz emelje Oswald ujjait. Tűnődve néz a szemébe, oldalra billentett fejjel és láthatatlan mosollyal, egészen belé veszve, aztán halkan kijelenti:
- Az éjszaka a metróban. - Forró lehelete végigremeg Oswald ujjain.
- Amikor lekaptalak?
- Amikor azt mondtad, tetszem.
- Awww. - Oswald szusszan és puhán csettint, mutatóujjával szórakozottan végigköveti Ed ajkainak vonalát. - Ez édes volt.
Összemosolyognak még; a megosztott pillanatba dermedve, kívül esve az internet valóságán. Oswald kap észbe előbb, a torkát köszörülve elhúzódik kissé és visszalopja a tekintetét. Összevont szemöldökkel fut végig az új hozzászólásokon, míg Ed is mocorogva visszatér.
- Oké, ez értékelhető: mióta ismerjük egymást?
- Nos, én téged… kétezer?
- Föh, a Hitlerfrufrum korszaka. - Oswald tekintete a kamerára villan. - Ne kérdezzétek. - Heves gesztussal: - Glaub mir, den willst du nicht kennen.
- Tudsz németül, csoda, hogy nem szerettem beléd rögtön - motyog Ed. Oswald egy derült kis mozdulattal rántja meg a vállát, a tekintetét a közönségen tartva. Amíg Ed nem figyel, jól artikuláltan azt tátogja: “mindenkit elcsábítok, csak évek kérdése.”
Ed közben hunyorítva olvassa:
- “Az ott tényleg a Riddler?” - A középső ujjával megbiccenti a szemüveg szárát, és hagyja, hogy az orrnyergére essen. - Tadaah. Igen. Nem látok semmit sem, mocskos, bocs. - Visszatolná a homlokába, de Oswald beletenyerel az arcába, a nyelvére harapva, vigyorogva. Amíg Ed elégedetlenül szusszant, ő gyöngéden a mellkasára vonja, és szavalni kezd:
- “Felismerném pusztán érintés által, az illatáról; vakon is tudnám: ez ő…”
Ed felnevet, ahogy eltolja a kezét.
- Miller?
- Könyveket szoktam olvasni - vallja be Oswald töredelmesen, amíg Ed összetámasztja az ujjaikat.
- Mit olvasol éppen? - kérdezi elmerengve.
- Ellis. Nullánál is kevesebb.
- Azt már olvastad, nem? Volt róla szó a...
- Kuss, gyémántlakodalom, ez a hatvanadik alkalom. Te?
- Hmm?
- Mit olvasol?  
- Sin City antológia.
- Kevin?
- Kevin.
- Közben ez forog.
- Ohh? - Ed figyelme őszinte megütközéssel kerül ismét a videóra, ahogy Oswaldot a térdére vonja. Az állát a feje búbjának támasztja. - Tudni akarják, belezsaroltál-e ebbe az egészbe - suttogja a hajába.
- Ja, amikor kőkeményen meg...vesztegettelek?
Ed tenyere a bőrdzseki alá téved, és hümmögve nézi a felvételt, ahogy végigköveti a sebhelyeket.
- Meg lett kérdőjelezve a fahéjizé létem - közvetíti rezignáltan.
- Fahéjtekercs, nem vágod, mi az?
- Még nem kóstoltam. Ez a mém honnan ered?
- ‘Tudom’sén. Az a lényege, hogy ártatlan vagy.
Ed torokmélyről hümmög, és Oswald éles hangon olvassa a következő kérdést:
- “Hányasra értékelnétek a kapcsolatotokat (ha tényleg jártok)?” Awww. A+?
Ed mélyebbre vonja Oswaldot az ölében, és ahogy helyezkedik, előre löki a derekát. Oswald felnyekken, miközben ő mintegy mellesleg megfelel a kérdésre:
- Én is maximálisan elégedett vagyok. Ami még nem megy olyan jól, azon pedig dolgozunk. Ugye, Ozzie?
Oswald hátravetett fejjel néz fel rá.
- Sok itt az “omg” - közli rekedten, és a képernyő felé mutat.
- Ha megcsókollak, le leszünk tiltva?
- Szájrapuszit szabad - dorombol Oswald.
Ed előre nyúl, és belemarkol az ágyékába.
Az ajkait csak egészen finoman érinti az ajkának.
- Meg leszünk baszva - suttogja Oswald. - Ezért nagyon meg leszünk…
A képernyő a szemük láttára sötétedik el. Látják magukat visszatükröződni. Ed keze fájdalmas köröket jár, Oswald nem érzi eléggé az érintését a nadrág durva anyagán át.
- Rendben leszel? - suttogja Ed.
- Uhh, igen.
- És szólni fogsz, ha nem?
- Igen... igen.
- Holnap hányra vár minket édesanyád?
Oswald megfeszül.
- Leszel szíves hanyagolni édesanyám témáját, amíg kivered nekem.
Ed nem áll le.
- Eddie!
Ed érintése ellazul.
- Egyre kell ott lennünk - közli Oswald, és nagyot nyel. Ed röviden bólint, és int neki, hogy álljon fel. - Most mi van?
- Még van két diasor, amit be kell fejeznem, és korán szeretnék lefeküdni. Bekapcsolva hagyjam a telefonomat?
- Ha megkérhetlek. - Oswald feltápászkodik, és hunyorogva hajol a laptophoz. - Nem tudom, mit fognak mondani erre.
- Úgy vélem, eloszlattuk a félreértéseket - mondja Ed, terpeszben ülve, fölkönyökölve.
- A YouTube meg fog baszni - csóválja a fejét Oswald, ahogy visszagörgeti a chatet. Érzi Ed pillantását magát: fürkészve figyeli, mintha analizálni akarná.
- Túl sokat törődsz vele, mások mit gondolnak rólad.
- Mert mások pénzt adnak nekem - szusszant Oswald, és lehajtja a laptop fedelét, de nem teljesen: a képernyő nem éri a billentyűzetet, tompa fényt vet.
- A reputációm nyilván számít nekem is, ellenben…
- Ezt most ne - vágja rá Oswald, aztán halkabban hozzáteszi: - Ha lehet.
Ed lustán elmosolyodik.
- Gyere vissza - morogja.


Ez a valóság, kimerevítve, fénygyűrűben: Oswald Ed ölében a roppant bőrfotelben, és hallgatják, hogyan zúg a zivatar. A levegőben ázott beton szaga van, a lámpák és a vak kamerák kattogó sercegése, és néha felpattan egy ötletnyi láng a kandallóban.
Ed forró. Álmosan hajol Oswald nyakába, minden lélegzete hullám, ami fölemeli őt. Moccanás nélkül is megvan a ritmusuk, ami az eső kopogásához hasonlóan elnyújtott, egyenletes és végletes.
- Tudtad - motyogja Ed -, hogy a kalifornai egyetemen létrehoztak egy matematikai modellt, ami a pingvinek…
- Utálom a pingvineket - jegyzi meg Oswald, lehunyt szemekkel.
- A pingvinek - folytatja Ed -, egymáshoz törleszkednek a hideg elől, és egy több száz fős gyűrűt hoznak létre, ugye, de ez csak a túlélés törvénye. Emberi szemekkel imádnivalónak tűnik, de valójában csak a saját testhőmérsékletüket maximalizálják; hőt rabolnak egymástól, de mivel mindannyian lopnak, így végül osztozkodnak. Mint amikor lehúzód valakiről a takarót éjszaka.
- Aha.
- Ilyen hozzádbújni - ásít Ed, és közelebb törleszkedik. - Ilyen veled… hogy csak veszel, és veszel, és veszel el belőlem, de én is csenek. Hogy olyan dolgokat szerzek tőled, amik magamból… hiányoztak.
- Szolgáld ki magad.
- Miért utálod a pingvineket?
Oswald felhorkant.
- Milyen madár az, ami repülni sem tud?
- Nos, számos olyan madárfaj akad…
- Cica, ezt nekem nem kell mondanod. De ezek nem baszott struccok meg tyúkok. Ezek rendes ragadozók. Bergmann törvénye szerint minél nagyobb egy ragadozó, vagy Hesse pontosítása szerint, egy ragadozó szíve, annál fentebb él északon - ezek persze durván egyszerűsített ökológiai megfigyelések, de értesz, meg harmincas évek, biológia. Azok a pingvinek, amik számítanak, olyan szutyok szar helyen élnek, hogy a terület királyai lehetnének, ha el tudnának repülni a rohadt gyilkosbálnák és fókák elől, de a fenét. Ezek a hülye pingvinek elhiszik, hogy ők itt a jégmező királyai, de nem tudnak elrepülni, ha náluk nagyobb ragadozó érkezik.
Ed hümmög. Oswald hirtelen úgy érzi, túl sokat beszélt, és megnyalja kiszáradt ajkait. Ed azt kérdezi:
- Miért nevezted el magad pont pingvinnek, ha gyűlölöd őket?
Oswald felnevet.
- Mert én sem tudok elrepülni.
Ed szorosabban öleli. Villámlás cikázik fel, és Oswald számolja az időt a mennydörgésig az ujjain, ösztönösen, valami gyerekes babona hatására.
Az ujjhegyein bizsergés. Csekkolni akarja a kommenteket, a zivatar fedezéke alatt, amikor elmosódhat minden fájdalom. Gotham esőben, kamaszkorában ez volt a kedvence, csak ő, és az esernyője - a séták végtelenek, még nem bicegett, a temetőhöz vagy a mólóhoz ment, talpig feketében, és az utcák üresek voltak, és a fények a pocsolyákban rekedtek.
Már nem kéne egyedül mennie. A múltnál és a karnyújtásnyi jövőnél, ami online várja, izgalmasabb a ringató jelen, Ed közele és lassú lélegzetvétele.
Tíz. Oswald behajtja az ujjait, és ahogy ökölbe szorítja a kezeit, mennydörgés ropog végig az égen.
- Ed Nygma - mondja. - Téged miért így hívnak?
- Hogy érted?
- Ez nyilvánvalóan nem az igazi neved.
A mennydörgés után: csend.
- Nashton - suttogja; félve ejti ki, mint egy imát vagy egy káromlást. - Edward Nashton.
- Örvendek a találkozásnak.
Ed sietve nyakon csókolja, és Oswald elégedetlenül nyöszörög, ahogy mozgolódni kezd.
- Mész?
- Aha.
- Nem várod meg, amíg alábbhagy az izé?
- Á, ez nem múlik el egyhamar. - Megszorítja a kezét, aztán talpra tessékeli. Oswald nyűgösen felkecmereg, és az antik asztalnak dőlve nézi, ahogy Ed eligazítja a pulóverét.
- Vidd az ernyőmet, szarrá fogsz ázni.
Ed hálás mosollyal hajol előre. Csak az orruk koccan össze.
- Köszönöm szépen.
- Szívesen. Ezt ne csináld többet.
Ed a vállainál fogva elgondolkozva elforgatja, aztán a dzsekit egy hirtelen mozdulattal lerántja róla.
- Héka.
- Nem akarok megázni - közli, ahogy a vállaira teríti, és biggyeszt. Teljesen reménytelen, hogy esélye legyen összevonni magán. Oswald keresztbe fonja a karját csupasz mellkasán, és Ed üdén vigyorog rá.
- Próbálj meg aludni, oké? És ma már kerüld a netet, szerintem.
- És mit csináljak, maradjak kettesben a gondolataimmal? Kösz, nem. El veled. - Nekivág a nappalinak, Ed engedelmesen a nyomában. - Olyan esernyő kell, amiben kard is van, vagy…
- Mindig nálam van a vadászkésem.
Oswald fintorog, és az esernyőtartóhoz lép az estfény-fürösztötte előszobában. Kihúzza az egyiket, és a nyélből hosszú pengét ránt elő. Meglepő kecsességgel körbeforgatja, az éle hussog és suhan, aztán bólint magának, és egy gyakorlott mozdulattal visszatolja, majd Ed felé kínálja.  
- Ügyes kis szar ez. Vidd el.


Oswald a porcelán mosdókagylóba lépve borotválja a lábát, a szájában cigaretta. A fogmosópohárba ejtett mobiljáról szól a zene. Amikor elkészül, durván átdörgöli magát egy törülközővel, amit összegyűr és a kádba hajít a válla felett. Szürke térdzoknit göngyölít fel, vasalt inget vesz, a shortot összegombolja a derekán. Magára húz egy mellénykét (a háta selyem), rögzíti a dupla gombsort, aztán kegyelettel a kezébe vesz egy kötött, csorba csokornyakkendőt, és felköti. A frizuráját mértani pontossággal félrefésüli. A szeptumot kiveszi, és a mosdókagyló szélére teszi.
Épp az acetonnal szenved, amikor a mobilja megrezzen a pohárban. Káromkodva kinyúl érte, és a vállának szorítja.
- Mi az?
- Itt vagyok.
- Eddie, még van… - Az ódon vekkerre pillant. - Három perc.
- Tudtál aludni?
- Fogjuk rá. - A szemetesbe pöccinti a lakkmocskos vattát. - Izgulsz? Minden OK?
- Kellemesen izgatott vagyok.
- Szuper. Három perc. - Tétovázik, mielőtt letenné a telefont. Ed azt mondja:
- Várlak, szia-szia.  
Oswald bontja a vonalat.
Sietve fogat mos, az előszobába botladozik, és a tekintete hosszan cikázik a kikészített bőrcípő és a tegnapi bakancsa közt. Az utóbbiba lép bele, és nem fűzi be. Aktiválja a riasztót, lakatol, kattan a hevederzár, beüzemeli a biztonsági kamerát, és ahogy a lifthez lépne, megérez valamit a lábtörlő alatt. Fintorog, és leguggolva fölhajtja. Ed tolvajkulcsa az.


Ed keménykalapja alig látszik ki a sűrű bokrétalomb fölül, és ami ennél is aggasztóbb, egy tortatartó Tupperware-edénybe kapaszkodik.  Oswald üres arccal végigméri.
- Anyu imádni fog - közli. Edet megkerülve a kocsijához megy. A fiú utána fordul, és leplezetlenül végigméri, amíg Oswald fölhajtja a fekete mopedautó csomagtartóját. A sikkes minijárműben összesen két fő fér el és talán egy csomag, némi akaraterővel. Ed nincs a segítségére, hogy a nárciszokat beleküzdje. Türelmesen vár, kvázi sorban áll, amíg Oswald hajlandó törődni vele, és amikor a fiú lecsapja a csomagtartót és felé fordul, az ajkaihoz hajol egy gyors csókra.
- Hello.
- Szia. Tortát ölben hozod. - Egy pittyenéssel kinyílik az ajtó. - Valahogy hajtogasd be magad.
Ed kuncog, és ahogy Oswald elhalad mellette, a fenekébe markol - nem élvezettel, inkább kísérleti jelleggel. Oswaldnak egyszerre túl sok minden van az eszében, hogy reagáljon vagy szóljon érte. Bevágódnak a vörös bőrülésekre, és amíg Oswald a faberakásos műszerfallal matat, Ed csilingelve jegyzi meg:
- Szóval! Sort. Gyakrabban kéne sortot hordanod.
- Kösz, egyenruhához elég volt. - Oswald a sebváltóra markolva automatára biccenti és miközben rükvercbe húzza, felcibálja a jobb lábát, hogy ne legyen útban. Hátranéz a válla felett, és egy elégedetlen fintorral beletolat a mögöttük parkolóba. - Bunkó.
Ed elgondolkozva könyököl az ablaküvegnek.
- Kár, hogy akkoriban nem ismertelek.
- Ki nem állhattuk volna egymást, drágám.
- Igaz, igaz.
Oswald visszatereli a figyelmét a forgalom felé, és tudatosul benne a rokkantigazolványa, ami ott csüng a visszapillantótükrön, és elvileg könnyebb parkolásra jogosítja fel. Izomból tépi le, és olyan lendülettel vágja a kesztyűtartóba, hogy azt erősen az ujjaira bassza. Felszisszenve rázza meg a kezét, és Ed szelíden húzza magához a csuklójánál. Oswald bibipuszit vár, de Ed csak a szájába veszi a sajgó ujjakat, és finoman szív rajtuk.
- Lizozim - magyarázza, és hunyorítva megállapítja. - Nem is vérzik.
- Életeket fogsz menteni - jegyzi meg Oswald, ahogy menetsávba húzza magát. Edről lepereg az irónia.
- Bűnügyi orvosszakértő - emlékezteti, ahogy besorolnak a kocsik sorába. Az utat szmog és köd keveréke takarja.
- Segítesz a rendőrségnek lekapcsolni a gyilkosokat, megmented a leendő áldozatokat - darálja Oswald.
- Óh. Tényleg. Igen.
- A sebészmaszkos igazságosztó.
Ed tompán vigyorog.
- Tudod, hogy nem erről van szó.
- Tudom, csak fura. De nem kritizállak.
- Lenyűgöz a bűn természete. Szívesebben nézem a rácsnak erről az oldaláról.
Megállnak a pirosnál. A motor puhán duruzsol, és a mögöttük haladó mélynyomója nehéz, nyújtott ritmust ad.
- Mit értesz bűn alatt?
- Elsősorban a gyilkosságokat. Azok izgalmasak.
- Nálam hagytad a tolvajkulcsodat. Apropó.
- Direktben helyeztem oda, hogyha megint hasonló helyzet állna elő, mint tegnap.
- Vagy másoltathatok neked egy kulcsot.
A szeme sarkából látja Ed éles vigyorát. A lámpa zöldre vált.
- Engem a szervezett bűnözés foglalkoztat, téged a szervezetlen… több a rejtvény, ha jól sejtem?
- Pontosan. - Ed megköszörüli a torkát és Oswaldra sandít. - Szóval, ami téged illet…?
- Szívesen színt vallanék neked, de elég silány a pályafutásom. Schwartzban dolgoztam egy sztriptízbárnak, amiről rebesgették, hogy valami kehes nagy fejes tulajdona, de hiába tartottam nyitva a fülem. Söpörtem a csillámport a padlóról, pakoltak a székeket, űrítettem a szemetest, kirohantam egy este négyszer-háromszor cigiért a biztonsági őröknek, aztán meg felmosták velem a padlót néhányszor. Pár évet mindenképpen csicskázni kell, de a hatalom korhatáros, és a YouTube jókor indult be. - Csücsörít. - Drogbáró még lehetnék.
- Én szoktam főzni.
- Aha - motyog Oswald, ahogy lekanyarodik egy rohadó gyárnál, aztán kapcsol. - Mi, drogot?
- Néha. - Ed vállat von. - Pénz az is, meg érdekes. Csak utálom értékesíteni. - Egy dühös kis fintor. - Az eladók, akiket találok, mind olyan lehetetlenül körülményeskedők!
- A Breaking Bad amúgy mennyire korrekt?
- Ó, nézed?
- Láttam pár részt, de abból van a posztered, nem?  
- Egész korrekt.
Oswald elégedetten hümmög.
- Azt hittem, hitelkártyacsalsz.
- Általában hitelkártyacsalok. Hogy buktam le?
Oswald rámered, ahogy egy bank mellett húznak el.
- Dugig van hitelkártyákkal a pénztárcád, nyilván nem mind a te nevedre van kiállítva.
- Kérlek, nézd az utat.
Vijjogva felszólal egy sziréna: a ködöt kék és vörös fény festi meg, és Oswald drámaian sóhajt:
- Ennyi volt, Eddie, el is kaptak.
- Ha-ha. Mondtam, hogy nézd az utat.
A GCPD villogó járműve felkapcsolja az irányjelzőt, és Oswald frusztált kis sóhajjal lehúzódik szélre. Akaratosan összeszorítja az állkapcsát, és maga elé meredve vár, amíg a rendőr ráérősen bekopog az ablakon. Az arca egyszerre felragyog: gagyog és habog, ahogy letekeri az ablakot, és a volánra markolva mászik a térdeire támaszkodó járőr arcába:
- E-elnézést biztosúr, túl gyorsan hajtottam?
- És nincs fölkapcsolva a ködlámpád. De a reflektorod igen.
- R-rettenetesen röstellem, é-én… - Oswald kínosan felkuncog. - Az édesanyámhoz sietünk vasárnapi ebédre, nem is tudom, hol áll a fejem…
- Személyi igazolvány, jogosítvány, forgalmi engedély.
- Huh, a-azonnal. - Kapkodó mozdulatokkal nyitja ki a kesztyűtartót Ed ölébe, aki elkerekedett szemekkel figyel. Oswald felcsapja a tárcáját, és az iratok helyett előhúz pár ropogós bankjegyet. Belesimítja a rendőr tenyerébe. Ő hunyorítva bámul a bankókra. Oswald rábök Benjamin Franklinre. - Régi kép - jegyzi meg mosolyogva.
- Nincs frissebb?
Oswald rásimít egy újabbat. A rendőr biccent, és dönt:
- Hasonlít. Jó utat. - Megveregeti a kocsi ajtaját. - Ködlámpa.
Oswald heherészik, feltekeri az ablakot, aztán kábé nyolcvannal rajtol.
- Bekaphatja az összes faszomat.


Oswald kopog, vár két másodpercet, aztán ököllel ver az ajtóra. Belülről motozás, aztán Gertrude púder- és parfümillatúan omlik rá.
- Kicsi fia anyunak! - búgja, és Oswald csitítva karolja, szorosan, a kezében a tortatartóval. Az arcát a nyakába temeti, és minden erejéből öleli.
- Hiányoztál - suttogja, aztán ellép tőle, tenyerét az arcára simítva. - Hadd nézzelek.
Gertrude kislányos mosollyal süti le a szemeit, és Oswald elégedetten közli:
- Az én anyukám a legszebb.
Szájon csókolja, aztán ellép tőle, az ujjaikat összefűzve.
- Anya - mondja ünnepélyesen -, hadd mutassalak be, ő a párom, Ed.
- Örvendek - vágja rá Ed érthetetlen éllel, és Gertrude-nak taszítja a virágokat.
- Ach, micsoda csokor! Isten hozott, kicsikém, kerülj bele a házunkba.
Ed egy meglepett fintorral követi, és Oswald a torkát köszörüli. Ed észbekap, és kilép a cipőjéből. Amíg ezzel foglalatoskodik, Gertrude az arcát a csokorba temeti, és mélyen belégzi az illatukat.
- Hogy a nárcisz a kedvencem, honnan tudtad? - rebegi, és a bokrétát magához öleli. A vállai megzuhannak egy mély sóhajjal. - Olyan öröm, hogy Oswald rendes fiút hoz haza, te nem olyan, mint az a trágár fruska…
- Barbarával sosem voltunk együtt, és hibát követtem el azzal, hogy itt aludt - darálja Oswald egy unt vita hangján, ahogy a megterített étkezőasztalra szlalomozza a tortát. Gertrude védekezve dajkálja a nárciszokat.
- Olyan szörnyű személy lányok vannak! Egészen feketére festik magukat, és mindenük kint van!
- Tragédia - ért egyet Ed, sűrűn pislogva. Amint belép a kopott pasztellakásba, Gertrude közelebb törleszkedik.
- Az én Oswaldom azt mondja, orvosember vagy - közli bizalmasan. - Igaz?
- Orvostan… hallgató. Vagyok.
- Mit eszünk? - kérdi Oswald, ahogy kényelmesen elterpeszkedik az egyik széken, és érdeklődve felcsippent az üvegtálcáról egy avas konyakosmeggyet.
- Ejnye, csak ebéd után jár a desszert, aki megette!  
- Csak megnéztem.
Amint Gertrude hátat fordít, bekapja az édességet, és kihívóan bámul Edre.
Ne köpj be.
Gertrude térül-fordul egy vázával, és a virágokat mind belehalmozza. Ed kimérten helyet foglal, Oswalddal szemben, egyenes gerinccel.
A száját azóta nem csukta be, hogy az ajtó kitárult.
Gertrude a zsúfolt asztal közepére állítja a vázát egy határozott mozdulattal: vannak ott varródobozok, bonbonok, egy megkezdett hímzés, egy teljes teáscsésze, és fél halom kottafüzet.
- Gyümölcsleves lesz, még meleg, és császármorzsa van. - Fenyegetve Oswaldra biccenti az ujját. - Csokoládé csak azután!
Oswald megadóan feltartja a kezét a levegőbe, amíg Gertrude a hűtőhöz libben.
- Segíthetek valamiben, Mrs. Cobblepot? - hadarja Ed, és már emelkedik is, de Gertrude leinti:
- Kapelput. Te vagy a vendég, hagyjad, drága, elbírok én ezzel, olyan sokat se nagyon csináltam.
Ed még mindig félig ül és félig áll, a párnás szék háttámlájára markolva.
- Kapelput - ismétli ragyogva. Oswald rábámul, riadtan, Gertrude pedig térül-fordul egy böhöm nagy lábassal.
- A családom neve, de amerikáztuk, hogy ne bántsák miatta.
Ed visszaereszkedik a helyére, és egy futó mosollyal viszonozza Oswald meredt pillantását.
- Hová valósi a család?
- Neustadt, ott van az…
- Ausztriában - fejezi be Ed ámulattal. Gertrude átveszi a tányérját, és gőzölgő, rózsaszín levet mer bele.
- Tudod te ezt. Az én Oswaldom már Gothamben született, igazi amerikai állampolgár, de szép nagy, régi a család, igazi arisztokraták. - Ahogy leteszi elé az ételt, fojtott hangon megjegyzi: - A jenkik mind csak újgazdagok!
- Ed családja Írországba valósi - vág közbe Oswald. Ed rákapja a tekintetét.
- Sosem mondtam neked.
- Improvizáltam - tátogja Oswald. Gertrude a levessel van elfoglalja, és boldogan motyogja:
- Azok okosak, katolikusak… de sokat isznak. - Megrovóan néz Edre, aki helyre zökken, és a szívére simított kézzel esküszik meg:
- Egy kortyot sem.
Gertrude megbocsátó mosollyal vállon lapogatja: mivel nem éri el rendesen, csak az ujjhegyeit érinti a zakójához.
- Azért majd koccintunk.
Lehuppan a helyére, és a lábast maga elé vonva kéri:
- Egyetek!
Oswald a kanálra fúj, és már azelőtt elismerően hümmög, hogy az ajkaihoz érintené:
- Mmm, mennyei!
Ed rákontráz:
- Csak nem fahéjat érzek?
A tekintetük találkozik a falat fölött. Ed felvonja a szemöldökét. A lába Oswald lábához simul az asztal alatt, óvatosan cirógatja, és a fiú hagyja.
Gertrude egyszerre csörömpölve levágja a kanalat.
- Elsóztam - mondja, és mielőtt bármit szólhatnának, tíz körömmel tép a hajába. - Sok só volt és nem annyi cukor!
Oswald felugrik a helyéről, sebtiben megtörli a száját a kézfejével, és leguggol az anyja mellé. Szelíd erőszakkal markol a csuklójára; Gertrude iszonyodva bámul a tányérjába.
- Nézz rám - mondja Oswald puhán. Gertrude a fejét rázza,  és érthetetlenül motyog valamit.
Ed mozdulatlanul figyel.
- Nézz rám - ismétli Oswald. - A leves nagyon finom lett.
- Elsóztam - habog Gertrude. Megvonaglik ültében. Oswald már elég erősen markol a csuklójára ahhoz, hogy lefogja.
A nárciszok illata andalító és megnyugtató.
Gertrude szemei fókuszálatlanok.


Korai emlék: Gertrude a konyhában áll, a szoknyája szegélyénél szétsorjázott szilánkok. A kezeit feltartva néz maga elé, és ahogy Oswald hozzá rohan, megvágja a talpát. Felüvölt, de Gertrude nem hallja meg. Azt ismételgeti:
- Véletlen volt. Elejtettem. Ó, Istenkém, Istenem…


Ed félrehajtott fejjel figyeli őket. A szeme sarkából Oswald látja, amikor elfordul, és lepattintja a hozott tortáról a műanyagfedőt.
Türelmesen félreteszi.
Gertrude motyog és remeg.
Ed a kezébe veszi a porcelán sótartót, a torta fölé tartja, és háromszor, ritmusra, oldalra borítja.
Visszateszi a tartót a helyére.
Ismét a tortára kerül a fedele.
Oswald csitítva a mellkasára vonja az édesanyját, és mélyen felsóhajt.


A nappaliban ülnek, savanyú bort kortyolva. Oswaldnak épp csak egy ujjnyi lett kitöltve, Edé szinte csurig tele. Oswald ül középen, Gertrude a vállára hajtja a fejét, Ed pedig fogja a szabad kezét.
A fények fátyolosak és áttetszőek. Gertrude göcsörtös ujjai közt forgatja a rúzsfoltos kristálypoharat, csodálkozóan, mintha teljesen lebűvölné, hogyan ragyog fel. Ed töri meg a zökkenésnyi csendet egy kellőképpen semleges kérdéssel:
- Ha szabad érdeklődnöm, Mrs. Kapelput, mit tetszik dolgozni?
- Úrihölgy nem dolgozik - dünnyögi Gertrude, és a feje Oswald válláról a mellkasára hajol. - A volt uram sokat fizet. Úgy is van, fizessen csak meg, mert hibát követett el.
- Anyu - suttogja Oswald a hajába, de Gertrude belelendül:
- Ígért nekem, hogy mindig jó lesz és szeret, és betartotta, igen, de benne volt, világosan benne volt az esküvésünkben, “elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságtokat,” és ő azt mondta, igen, de Oswaldot nem fogadta el, nem volt vele jó ember, nem volt jó ember egy kicsi gyerekkel! Hát mondtam neki, hogy elmenjen innen! - Az ajtóra bök, vádló lendülettel. - Jó legyen az én kicsikémmel, vagy ég vele! De ő módos, fizet bennünket, annak a kurvának kastélya van!
- Kertesházban élnek a mostohámmal - pontosít Oswald, egészen halkan, aztán a kezébe fogja Gertrude kezét. - És mondtam e-zer-szer, hogy átvállalom a költségeket, anya, nem kell tőle függened soha többet…
- Fizessen! - vágja rá Gertrude élesen. - Megmondta neki a bíróember, és van pénze, van pénze bőven, ott dolgozik a citadellában, odahordja azt az ördögi ringyót gálára meg az operába…
- Megint hívtak, nem megyek - mondja Oswald halkan, mire Gertrude kihúzza magát, és szigorúan néz rá.
- Illene menned, gentlemannek neveltelek.
Oswald elengedi Ed kezét, és megrázza a fejét.
- Nem akarok.
- Ha meghívtak, akkor menned kell.
Oswald vállat von, és az ablak felé bámul.
- Fiatalember - kezdi Gertrude fenyegetően, aztán segélykérően pillant Edre. - Nézzenek oda, állandóan ezt csinálja… Olyan szörnyű volt az is, amikor az édesapjával kellett menni Velencébe neki!
- Nem akarok vele sehova se menni, Gotham egy tökéletesen jó hely, nem kell innen elmenni.
Gertrude lemondóan legyint, és felhajtja a bora maradékát. Megköszörüli a torkát, ahogy a dohányzóasztalra állítja a poharat. Oswald felhúzza a lábait, és átkarolja őket. Ed átöleli, fél kézzel. Oswald feje a vállára biccen, és a fiú a vonásait fürkészi. Gertrude visszahanyatlik a kanapéra.
- Mi a te édesapád foglalkozása? - faggatja a plafont, és Ed zavartan kérdezi:
- Az enyémé?
- Hát az övé az akkora nagy fejes, hogy bejuttatja ebbe az előkelő gimnáziumba az eliteknek, és nézd, mit tettek a szegény lábával…
Ed bora kilöttyen. A fiú élesen felszisszen, és drámai szánakozással néz le magára.
- Milyen ügyetlen vagyok! Mrs. Kapelput, hol találom a mosdót?
- Ah, balra van az az első ajtó a korridoron.
Ed egy hálás biccentéssel feláll, és kihúzva magát megindul, apró, sietős léptekkel, a fejét leszegve. Oswald utána bámul, átkarolva magát.
- Milyen rendes srác - dorombol Gertrude. - Jó ő hozzád?
- Igen - mondja Oswald. - Ő… jó velem. - Sűrűn pislogva lesüti a pillantását. Gertrude mosolyogva megsimítja az arcát, aztán az ujjait az álla alá csúsztatva felszegi a fejét.
- Megütötted magad.
- Ah?
Oswald nyakán harapások és szívott sebek, zöldek, sárgák, kékek. Gertrude megnyomja az egyiket.
- Hozok Betadint és ragasztótapaszt.
- Nem fáj. Hagyd csak.
- De olyan csúnya.
Oswald hátradől, a fejét a háttámlára hajtva.
- Ed nagyon fontos nekem - mondja halkan. Gertrude pislog, lassan.
- Fogadhattok örökbe gyereket, ugye?
- Jogilag igen, de nem fogunk, érted? - Oswald szavainak nincs éle. Gertrude ujjai még a nyakán tétováznak; Oswald a kezébe veszi őket, és puha csókot lehel az egyik nehéz gyűrűre.
- A gyermek a leggyönyörűbb dolog az egész életben - mondja Gertrude halkan. - Olyan szép, nem tudod nem szereti, olyan erősen, és tisztán, és kedvesen, hogy csak neki a legjobb legyen, már nem is érdekes a saját életed se magad sem, mert ő a legfontosabb lesz. Ha egy olyan rendes lánnyal, mint Ed… vagy ha Eddel…
- Nem. - Oswald végigsimít a kezén a hüvelykjével, és előre hajol, hogy lágyan homlokon csókolja. Gertrude behunyja a szemét, és mély levegőt vesz. - Mindjárt jövök, rendben?


Edet ott találja a régi szobájában, a fodros ágyon feküdve. A babakék, puttós tapétán körben felcelluxozott poszterek félmeztelen énekesekkel, szögre akasztott bakelitek, és kinyomtatott festmények: Egon Schiele, Velázquez, Rembrandt, Bouguereau, Spaendock torz csendéletei, reneszánsz rémálmok és középkori metszetek. Csak csendben az ajtónak támaszkodik, de Ed megérzi a jelenlétét:
- Itt forgattad a korai videóidat - mondja rekedten. Oswald enyhén elvigyorodik.
- És itt éltem húsz évet. Minden ugyanúgy van, mint régen. - Lábujjhegyen lép be, ahogy halad, az egyik deszka megreccsen. Ed felhunyorog, majd homlokráncolva figyeli, ahogy Oswald felemeli.
Előkerül pár régi Vogue és Burberry-katalógus. Oswald felé nyújtja, térdelve. Ed átveszi őket, és gyanakodva lapozza át az egyiket, aztán Oswaldra mered, aki leereszkedik törökülésbe.
- Nem értem.
- Szerinted mire használtam őket? A szakos magazinokban csak muszklis macsók vannak. Nekem a cingár srácok tetszenek, magas arccsontokkal. - Kisvártatva pontosít. - Sötét szemekkel. - Egy kis csönd. - Te. Meg a fajtád.
A következő magazin egy szemüveges modellnél nyílik ki. A fülei elállnak, és a mosolya feszes. Ed vigyorogva feltartja a képet.
Oswald pillantása homályos. Nehezen ejti ki:
- Tudod… te vagy az egyetlen, akit felhoztam ide.


Az út görbén gördül a kerekek alatt, és egyikük sem szólal meg. Az ablaktörlők percegő ritmusban járnak, csikorogva söprik félre a savas eső domború cseppjeit. Ha Ed észreveszi, hogy nem a jó irányba tartanak, nem adja jelét. A homlokát a hűsen rezgő üvegnek hajtva ül, az ölében a torta maradványai. Oswald néha felé pillant, anélkül, hogy félrefordulna. A szemüveglencse megtöri az elgördülő neonfényeket.
A tengerhez hajtanak. A levegőben sós, nehéz szagok, olajé és nyirkos fáé, a friss páráé. A jármű lelassul, ahogy végiggurul a mólón, egy zökkennéssel állnak meg.
A túlpart elérhetetlen.
Oswald kivárja a csendet: a lomha hajók fémsóhajait, a távolba mosódott forgalom zajait, az eső kemény robajait. Várja, hogy Ed beszéljen: a hallgatásával nem büntet, de ez a csend mégis végtelen és feneketlen, éles ellentétben a csilingelő csacsogással, amivel Gertrude-tól búcsúztak. A kimondatlak szavak hideg kövek Oswald gyomrában, és dörömböl a harag a mellkasában, hogy legszívesebben ráordítana, ne csináld már ezt, szólalj meg. Újra és újra elpróbálja magában, amíg sikerül kimondania:
- Szólalj meg.
- Mit mondjak?
Aggódom érted.
Oswald szelíden ránt a vállán és a kezeivel végigsimít a kormánykeréken. Összekulcsolja őket, rájuk támassza a homlokát.
- Mit tudom én. Amit akarsz.
Hallja, ahogy Ed nagyot nyel. A keze remeg, amikor a kabátzsebébe nyúl és előcibálja a dohányt, egy maroknyi szűrőt és a papírt. Az ölébe pakol. Némán teker, hangosan zizegve a csomagokkal. Oswald oldalra sandítva nézi, ahogy lassan végignyal a papíron és egy mozdulattal rásimít.
Ed felé nyújtja az első szálat.
- Nem hoztál cigarettát - mondja rekedten, és megrezzen, amikor Oswald ujjai az övéihez érnek. - Édesanyád nem tudja, ugye?
- Nem. - A szájába illeszti és kivár. - Sok mindent nem tud.
- Nagyon szeret téged.
Oswald szusszant.
- Téged is. Tetszettél neki.
Ed hümmög, és az ujjaival megcsipkedi a cigaretta végét. Felpattintja az öngyújtót és előzékenyen Oswald felé tartja, aztán a sajátját is a lángba tartja. Akkor is hallgat, amikor a tüdejében tartja a füstöt és lassan keresztülfújja az orrán. Az apró utastér lassan megtelik nehéz, vaníliaillatú köddel; a párasíkos ablakokra tapad és fátyolt borít az arcukra.
Oswald elgyötörten dörgöli az arcát a kézfejével. A műszerfalon kezd matatni a lejátszóval, és elindít egy Sisters of Mercy válogatást, hogy kettéhasítsa a csendet. A hangfalak megadóan roppannak és Ed a dallammal együtt hátradönti a fejét az ülésen.
Az eső időközben csitulni tetszik: szinte már csak szemerkél.
Oswald összeszorítja az állkapcsát és Ed reszketve vigyorog, nyelve végigszánt kiszáradt ajkain. Lekapja a szemüvegét és egy széles mozdulattal a kesztyűtartóra dobja. Oswald tekintete megrezzen a koppanásra.
Ed hangja dallamtalan és mély, amikor megszólal:
- Hosszú napod volt és fáradt vagy, Ozzie. Nem kell ezt csinálnod. Hazavihetsz. Elbúcsúzhatsz. Megcsókolhatsz, amikor azt mondod, majd találkozunk. Rendben lesz.
- Szart - köpi Oswald és összevont szemöldökkel méri végig Ed halovány profilját. - Nem hagylak ott, oké?
Hirtelen mozdul. Lehámozza magáról a biztonsági övét, egy tekeréssel felhangosítja a zenét - dübörög -, és kikászálódik a kocsiból az esőbe. Visszanéz még a nyitott ajtón át, szinte magához öleli Ed homályos tekintetét.
- Gyere.
- Hová?
- Gyere velem.


A móló végén lágy csobogás és szikrázó csillagfény a fodros felszínen. A távolban gőzhajó zilálja a hullámokat, és élesen felhördül.
Oswald előrebiceg, egészen a vízhez, Ed lassú léptekkel a nyomában. Esőfoltos keménykalapja félrecsapva, kezei a nadrágzsebében. Oswald éles levegőt vesz a fogain szűrve - az olajos, sósnehéz levegő kátrányosan tapad a tüdejében -, és leereszkedik az egyik vasbeton pillérre. Ed beéri őt, mellé lépdel pár lépés távolságban. A cigarettapapír lassan ázik a szájában, tekintete a horizont felé réved és belekapaszkodik a kormos esőfelhőkbe.
Oswald felhúzza a jobb lábát maga mellé, állát a térdére támasztja. Edet bámulja, kitartóan, és csendesen megjegyzi:
- Mindig egyedül jövök ide. Megnyugtat.
- Miért?
Oswald vállat ránt, és a vízre kapja a pillantását.
- Egyszer majdnem belefulladtam.
Ez volt a harmadik. Öt évvel ezelőtt.
- Ó? - Ed hangja tompán szól, de az arca megrezzen.
- Ez a túlélőhelyem.
Ed nem válaszol. Oswald folytatja:
- Akartál már öngyilkos lenni?
- Nem. - Kis csend. - De ölni már akartam.
- Meséld el.
Ed mintha megébredne, szaporán pislog. Azt motyogja:
- Az édesanyád nagyon szeret téged.
Oswald mocorog a pilléren.
- Ezt már mondtad.
- Tényleg? - Ed grimaszol és elgondolkodva hátrabillenti a fejét. Az arca halott fénnyel sugárzik. - Tényleg. El is felejtettem. És, és elfelejtettem az anyámat. Ismernem kellene, azt hiszem. Ismerhettem volna. Lehet, hogy szembejön velem az utcán, és nem fogok emlékezni.
- Mi történt?
- Ó, elhagyott minket, apámmal, még nagyon korán. Apám azt mondta, miattam. - Kuncogni kezd: a hang összerántja Oswald gyomrát. Rekedten folytatja: - Mert egy mocskos, hazug kölyök vagyok. Egy büdös csaló. Tönkretettem az életét. - A hangszín megugrik a torkában. - Azt hiszem, szerette őt. Nehéz megmondani. Nehéz volt rájönni. Ha tudnám, én szerethetném, mert ha ő gyűlöli, akkor az anyám okos, akkor okosabb volt, mint én, és korábban lelépett, korábban kellett volna lelépnem. Én sokat vártam. Túl sokat. Az utolsó pillanatig. - A tekintete elmereng, aztán újra felélénkül, amikor eszébe jut valami. A nevetés felerősödik, a szavak megbicsaklanak tőle a nyelve hegyén: - Istenkém. Vajon mit szólt a kocsihoz? Mit szólt a kocsihoz? Volt kocsi, nincs kocsi, huss! Képzeld el. Mennyire ragaszkodott hozzá, mennyit beszélt hozzá, többet, mint hozzám. Elvettem tőle. Kifosztottam. Kiraboltam. Mocskos csaló.
Ed levegő után kap, bizonytalanul billen a lábán. A nevetés kitart, a párás levegőben a nyílt víz irányába remeg. Oswald kinyúl felé, ujjbeggyel végigsimít a kezén. Ed megrezzen, de nem húzódik el és Oswald bátorítva rászorít. Közelebb vonja, és felnéz rá, kényszeríti Edet, hogy megtalálja a pillantását. Ed legeszi a fejét, bódultan, a kacaj martalékait zihálva, aztán egy éles rándulással mintha visszatérne: az íriszein újra fény lobban, de az ajka reszket.
Oswald azt súgja:
- Ez vagy te, Edward Nashton?
Ed felcsuklik, és szabad kezével erőtlenül megbillenti a kalapját.
- “Örvendek a találkozásnak”? - idézi, és bágyadtan elmosolyodik. - Nem őt érdemled.
Oswald tekintete elsötétül. Felkászálódik a pillérről, Ed kezébe kapaszkodva, és felveti a fejét.
- Nem - közli ridegen, és az ujjai Ed derekába marva közelebb vonja. - Ezt soha többé ne merészeld mondani.
- Ne vállalj felelősséget.
- Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak - horkant Oswald. - Téged akarlak, oké, Eddie? Az egész kurva csomagot. És anno jól csináltad, érted? Felejtsd el, mindent, amit apád mondott neked. Nem értette. Ő nem érdemel meg, nem én. - Lebámul a lába elé, aztán a pillantása merészen fölvillan. Lábujjhegyre állva kapaszkodik meg Ed gallérjában. - Én szeretlek - köpi az arcába, és fájdalmasan mar az ajkába.
Az eső egyre zuhog rájuk, és dühödt tajtékot dagaszt a szél. Egyedül Ed mozdulatlan a lobogó viharban, aztán - végre - rámarkol Oswald derekára, és közel rántja. Fölemeli, ahogy Oswald a nyakába kapaszkodik és a csípőjére fűzi a combjait. Ott állnak az autólámpa reflektorkörében, a túlparton Gotham lebeg, és a vakufényt a villámlás festi meg.





komment: IGEN // nem

21 megjegyzés:

Cynthia "Shadow" Wanderer írta...

Nem tudok hozzászólni ehhez a tökéletességhez, csak bágyadtan meredek magam elé. Érzelmi hullámvasút.
Fel-le-fel-le. Csavar.
Imádtam. *-* (milyenkommentezbocsánat)

Raistlin írta...

Ez egy fantasztikus komment, kérünk szépen (ráadásul a legelső! \(owo)/) -- szívből köszönjük és gonoszan dörzsölgetjük apró kezeinket~!

Tinuviel írta...

Nagyon zseniális továbbra is. Az elején volt, hogy annyira túlpörgetett, hogy többször is meg kellett állnom vele, és nagyon heves reakcióim voltak rá. Annyira OTP-k, hogy nem tudom elmondani, és a találkozásuk a tehetségetekkel már-már robbanás veszélyes. A srácok végig zseniálisak voltak, és nagyon tetszik, hogy a múltjukat is elkezdtétek pedzegetni. Nem tudom mi mást írhatnék még, nagyon imádom és köszönöm, hogy írjátok.

Raistlin írta...

Minden hálánk a tiéd (és egyben minden felelősség rád hárul) mert te rángattál Gothambe mindenkit és NÉZD MEG MIT MŰVELTÉL

elmondhatatlanul sokat jelent, hogy ennyire hatni tud a történet - nagyon köszönjük - és reméljük együtt, hogy vidám vége lesz ennek :D

írta...

Mindig epekedve várom ezt a kis történetet, mióta írjátok. (Szeretem az elborult, komplex személyiségeket. És ahogy látom, ti ehhez pont értetek! Wuhuu. *3*)
Pingvinek! Zseniális volt a pingvines rész. A többi is, de a pingvinek...!
A youtube-os-tumblrös rész az nagyon ott volt. Annyira szépen érzékeltettétek, hogy mekkora kínt tud néha embereknek okozni néhány noname-nolife idegen, az anonimitás homályába burkolózva, pusztán azzal, hogy mindent jobban tudnak mindenről és mindenkiről. Szeretem, ahogy beleszőttök valós problémákat is. És... wuhuu. Várom a követező részt, mert minden szavát imádom.

littlemissprimadonna írta...

Nem játszadozhattok így az éréseimmel! Igazából mégis, mert zseniális volt. Szegény kincseim! Az nagyon beteg, ha azt akarom, hogy valami kis kretént, aki beszól nekik közösen legyilkoljanak és az a nagyon romantikus, hogy eltüntetik a holttestet? Valamiért ebbe az irányba kezd menni a dolog. Túl sokan piszkálják őket, és nagyon kiéleztétek az "igazából mindketten pszichopata gyilkosok vagyunk, örvendek" vonalat :)

Raistlin írta...

RÉ, fantasztikusan felemelő figyelni, ahogy a srácok csak valami méla letargiával szemlélik, hogyan gurul el tőlük a gyógyszerük, és megtiszteltetés erről írnunk.
Amikor belefogok egy regénybe, mindig fölteszem magamnak a kérdést, hogy mit akarok elmondani a sztorival. Yamival is így tettünk. Arról beszélni fejezeteken át, hogy ez a két karakter naon buzi, és naon szeretik egymást, hamar fárasztó lesz - úgy éreztük viszont, hogy a netgeneráció bemutatása szükséges és fontos, annak csodáival és átkaival. Nagyon örülünk, hogy a próbálkozásunk sikerrel sétál ;u;

LITTLEMISSPRIMADONNA, legyen annyi elég spoilernek, hogy Gotham Gotham, a srácok meg a srácok... khm!
Persze szép lett volna egy AU, de Murder Husbands 2-éket bármilyen környezetbe vagy élethelyzetbe rakja az ember, önmaguk maradnak. És ez csodálatos és hadd visítozzunk veled együtt, mert bűnösen imádunk dolgozni vele. Köszönjük szépen!

nusi írta...

Woa. muszáj a frenetikusan jó track listával kezdenem mert Baohaus?! A Place to Bury Starnagers?!, The KVB?!:3, úgyhogy, igen, ezzel most megvettél kilóra, le is ragadtam az olvasással csak a zene hallgatása miatt. Szóvall gyorsan be is raktam két KVB albumot hogy azért na csak be kéne fejezni ezt a fejezetet. Ami nem mellékesek eléggé nagyon jó lett. A hangulata rohadtul megfogott, +a zenék awwww... Király volt az egész úgy ahogy van. Oswald és Ed dinamikája, dialógusai, meg az egész létezésük egymás mellett és körül kib*szottul intenzív és ez nagyon bejön, szal csak így tovább, ügyik vagytok :)

Raistlin írta...

Hhrhrhrhrhrhhrhrhhr (❁´▽`❁)*✲゚* (darkwave srácok canon, mármint a zenék amik ed jelenete alatt mennek? oswald punkrock ivászata?? minden gyönyörű és semmise fáj??)

Nagyon-nagyon köszönjük, elképesztően sokat jelent hogy működik az intenzitás és a hangulat és nem tudok értelmesen reagálni mert fáj hogy mennyire idiótán vigyorgok a kommented olvasása óta.

Mary Wolf írta...

Én még mindig ennek a csodának a hatása alatt vagyok és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogy lehet valami ennyire tökéletes, annyira jól összeraktátok ezt az egészet, hogy az már fáj, a csontomig hatol minden egyes kibaszott szó. Ahogy visszaadjátok a Gotham hangulatát az valami félelmetes. Ezek ketten rohadtul gyilkos páros és én imádom őket, és csak záró jelben kérdezném meg, hogy hozzá lehet menni egy regényhez amúgy? Azt hiszem szerelmes lettem.

Raistlin írta...

Mary, úristen, nagyon köszönjük~! ;A; Áldásunk rád és a regényre, boldog, beteg nász lesz - és jobb arát nem is kívánhatnánk neki, mert egy angyal vagy, bassza meg.

Feather írta...

Szóóóóóval, először is nagyon szépen köszönöm az új fejezetet, elolvastam amint kikerült, de csak most szedtem össze a bátorságom ahhoz hogy megjegyzést is írjak hozzá. Nagyon-nagyon tetszett. Minél többször olvasom, annál jobban szeretem:) Igazából a Gotham-et is emiatt a fic miatt kezdtem el nézni,és hogy is mondjam, hát nagyon köszönöm :) Imádom, ahogy írjátok; a karaktereket, a stílust, úgy ahogy van, az egész olvastatja magát. Tetszett, hogy megismertük a fiúk családi hátterét, valahogy sejtettem, hogy Eddie nincs jóban a szüleivel; miután elárulta a családnevét, és amikor Gertrude az apjáról kérdezte, akkor is rögtön kihúzta magát a kérdések alól. Oh, és Gertrude, nagyon tetszik az is, ahogy Oswald viszonyul az édesanyjához, teljesen, mint a sorozatban. De a legjobban a vége hatott meg, amikor a mólónál voltak. Egyrészről boldog vagyok , mert Oswald végre kimondta, hogy szereti Edet, másrészről összeszorul e szívem, hogy valószínüleg Ed először hallja ezt a szót az életében valaki mástól. Úgyhogy már nagyon várom, hogyan folytatjátok, csak így tovább :)

Raistlin írta...

Drága Feather, kell az a koment, mint egy falat kenyér, és nagyon, nagyon, nagyon köszönjük, hogy írtál végül ;u; [Megijedtünk, hogy nagyon elcsesztünk valamit, amiért megállt 11-nél :D]
Személy szerint hörögve imádom Oswald és Gertrude kapcsolatát, nagyon tetszett ez az őszintén szerető de mégis hazugságokkal és fájdalommal és ragaszkodással eltorzított viszony, rengeteget hozzáad a karakterhez; Ed vonalát is úgy döntöttük, hogy behozzuk, mert szívszorító, és valószínűleg nagy hangsúly lesz rajta a második évadban, aminek előremegyünk :D

És bontsunk együtt pezsgőt, hogy Ozzie ~KIMONDTA AZ SZ-BETŰS SZÓT~, valahára, bátor dolog volt :'D A következő fejezetben majdhogynem közvetlen innen folytatjuk, reméljük, tetszeni fog ^^ Még egyszer, nagyon-nagyon köszönjük a csodálatos kommentet!

Luca írta...

Eljutottam odáig, hogy csak nyöszörögni és nyunnyogni tudok, aawwwwwwww, kimondta, OMG, Gertrude...
De azért kipréselek egy viszonylag koherens kommentet, mert kibaszottul megérdemlitek.
Gertrude. Tökéletes. A kapcsolata a fiával zseniális a sorozatban, tényleg eszméletlenül sokat ad a karakterhez, és ti most még hozzáadtatok ehhez egy lapáttal. Imádom.
És imádom, ahogyan az internet-sztár témát kezelitek. Erről volt valami mélyenszántó gondolatom is, de elvesztettem ott, hogy KIMONDTA. Oké, csak harmadik fejezet, de jó sok oldal, szóval úgy éreztem, egy örökkévalóság óta várom az sz-betűs szót... Alig várom a folytatást! *-* <3

Raistlin írta...

LUCA, kIMONDTA. AZ ARCÁVAL. (Olyan büszkék vagyunk rá ;u;)
Gertrude-ot meg nem lehetett kihagyni. Nagyon örülünk, hogy úgy érzed, át tudtunk adni és még újat is lehetett vele mondani; a YouTube sztárság csavaros témája a következő fejezetben is felforgatja hőseink életét (*izgis előzeteszene*), ami előreláthatólag szintén kurva hosszú lesz (az úr irgalmazzon lelkeinknek.)
Végül, de nem utolsó sorban, nagyon-nagyon (nagyon) köszönjük a kommentet~! \(ouo)/

Mitsuki írta...

Itten nagyon meg fognak ám bizonyos aljas emberek és egyéb entitások halni, úgy érzem lassan ideje lenne.
És tetszikes a spoiler montázs. A zenelista meg űber nagyon agyon imádom.
Mucik, hajrá.

Köszönöm

Raistlin írta...

Nagyon-nagyon szépen köszönjük ;u;

Névtelen írta...

Szeretem ezeket a leírásokat, Gothamet beszüremkedni, a mondatokat, a hozzájuk kapcsolódókat, az utánuk következőket, a szüneteket, ... hajaj.

(Itt megemlítem egyben, hogy fogok - izé, próbálok - rendszeresen kritikát hagyni. Néha kicsit halott vagyok, de sebaj.: D)

Még mindig csodaszuperek vagytok. (én igazán nem szoktam ilyen szavakat használni, tényleg nagyon elnézést érte, ilyen hatással van rám az írásotok, amit sértés írásnak szólítani részemről, annyira élő megint. inkább csak bámulnék és pislognék tovább tátott szájjal, ha lehet.)
Tehát még mindig minden csodálatom a tiétek.*ᴥ*

Ezek ... újra: szóval ők meg olyan nagyon szerelmesek, istenem. Összeszedik szépen egymást. : )

Az oldalt meg megint olyan szépen felöltöztetted, gyönyörű lett ismét. : 9
A színek, a képek. *körbeles az oldalon újra, ámuldozik egy sort megint*
(Hála az égnek, most is megtálom, amit keresek.; ))

~ Eszter

Raistlin írta...

Drága Eszter, szívből köszönjük a csodálatos kommentet, fantasztikus vagy ;u;
[MŰKÖDNEK A LEÍRÁSOK ezazz]

A buzik meg bitangmélyre zuhantak egymásba, de még van hová esni. Ígérjük, hogy ilyen és ehhez hasonló mondatokat nem követünk el a következő fejezetben, ami szorgosan készülget.

*ölel*

sliver írta...

Hű azta, ez megint zseniális volt, de annyira hosszú, hogy hirtelen azt se tudom, hogy mit emeljek ki belőle (nem gondoltatok rá, hogy jobb lenne kisebb részletekben feltenni? nem mintha most nem egybe olvastam volna az egészet XD)
Kezdjük a végével, aww Oswald, aww, annyi érzelem, hogy belepusztulok (és megy most ez az esős zene a háttérben, ez is rájátszik a dologra)
Dolgok, amiket megtudunk Edről - még többet akarunk.
Gertrude-ot is tökre szerettem, hát ő se százas szegény, de mégis olyan kis tündéri anyuci pici fiacskájával.
A #SaveTheRiddler résznél nagyon mérges lettem, pedig van ám alapja, olyan szempontból is, hogy Oswald hivatásból köcsög mindenkivel, olyanból meg főleg, hogy mennyire real az egész, az internet egészen pontos reakcióját hoztátok vissza, grat "beautiful cinnamon roll too good for this world, too pure" - haha, skacok, ha ti azt tudnátok! XD
Ezzel térjünk is a szexi részekre, hogy ezek mind a ketten mennyire betegek, de továbbra is imádnivalóak. Ed tudományos módon tolja a dirty talking-ot, ez igazán nem ér.
A vagdosós résznél egy kicsit meghaltam, de annyira nagyon jó volt, úristen, de inkább nem is mondom.
És közben annyira megnyugtatóan nem non-con, hogy ez melengeti az ember lelkét.
Vissza a végére, JAJ ISTENEM AZT MONDTA HOGY SZERETLEK és ez milyen nagy dolog lehet neki, meg Ednek is, lefogadom, hogy nem sokan mondták neki ezelőtt, ha egyáltalán. Elolvadok az esőben.

Raistlin írta...

Azt hiszem, ez történik, ha két író van, mert ha én írok huszat (ami egy egész korrekt hossz) és Yami ír huszat, az már rögtön negyven. Gondoltunk rá, hogy olvasóbarátian föltagoljuk, de valahogy amikor végiggondoljuk, mi történik egy fejezetben, így jönnek ki az egységek - és néha tudjuk, hogy magunk alatt vágjuk a fát, mert ezt végiggurizni egy monitoron azért hosszú program, és nincs rá garancia, hogy akinek egy ponton meg kell állnia, az vissza fog jönni hozzá, szóval külön hálásak vagyunk mindenkinek, aki hősiesen visszatér, és még kommentelni is van ereje.
Ez egy hűségteszt :'D

Ed egy sinnamon roll. Nem akarunk belegondolni, ennyi fojtogatás, harapás, vagdosás és minden egyébbel együtt hogy fognak kinézni egy hét múlva. Ednek át kéne térnie a bőrgyógyászatra.

Oswald szeretlekjén mi hörögtünk a legjobban, mert a kurva idióta VÉGRE kinyögte, már noszogattuk érte egy ideje, de nem engedelmeskedett. Kvázi ők viszik a regényt, nem mi. Kezelhetetlen seggek.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS