a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. június 20.

Nakama

NBC Hannibal tárcanovella; lelki társak, lábujjhegyen körbejárva.


Abigail Hobbs nem szeretett halott lenni. A dolog, mindenek előtt, untatta. Egyedül Will állt vele szóba, akinek a társasága sosem foglalkoztatta különösebben. Will ráadásul mindig szomorú volt, ha ránézett, a bánata kátrányos, tapadós, és Abigail képtelen volt levakarni magáról.


Mischa Lecterrel Firenzében futott össze. Elsőnek meg volt rá sértve. Ahogy Will és Hannibal helyet foglaltak egymás mellett a múzeum padján, ott volt ez a lány Hannibal oldalán - tizenhat, tizenhét éves lehetett, elegánsan, vakfehérben. A haja rövidre nyírva, egyenletlen volt a mosolya, és éles minden vonása. Igen, a mosoly fontos.
- Mit bámulsz? - kérdezte Abigail.
- Bocsánat - mondta Mischa, pösze, bizonytalan akcentussal -, ritkán látok halottakat. Hello.
Kezet nyújtott. A bőre fagyhideg volt.
Abgail rápillantott Willre. A férfi nem vette észre.
- Mischa Lecter vagyok.
- Várj, nem. Ő fiatalon halt meg… fiatalabbon.
- Itt vagyok vele egy ideje. - Mischa megpaskolta Hannibal bőrdzsekis vállát. A gesztus meghökkentette Abigailt: nélkülözött minden óvatos, kimért eleganciát. Ha Hannibal visel gondot rád, a karjaidba zárod, vagy tartod az öt lépés távolságot. - Vele nőttem fel - mondta Mischa. - Lassan, lassan.
- Aha - mondta Abigail. - Sosem láttalak.
A lány szelíden vállat vont.
- Végig itt voltam.
Mischa ellépett a bátyja mellől, és összevonta magán a stólát. A férfiak beszéltek, fojtott hangon, egymás tekintetébe mélyedve, és Mischa előre lépdelt a festményekhez. Lehunyta a szemét, és a vászonra fektette az ujjait: nem tett kárt benne, és a riasztó nem szólalt meg. Vakon kitapintotta a színeket.
Abigail hátranézett a válla felett; Will most nem törődött vele.
Ez volt a legbosszantóbb az egészben. Visszahívta a földre, de néha megfeledkezett róla. Néha tagadta, hogy ott van: Abigail sebei felnyíltak, és elvérzett újra.
És újra.
És újra.
Óvatosan megközelítette Mischát, a márványhűvös termen vágva át.
- Szóval - kérdezte kimérten, lassan -, mi történt veled?
Mischa finom ujjai megmerevedtek. Művészkezek. Ilyen lett volna, ha felnő, vagy ez csak Hannibal képzelete?
- Nem emlékszem - vallotta meg tágra nyílt, barna szemekkel -, mert ő nem hajlandó. - Közelebb hajolt. - De azt tudom, hogy megevett. - És nevetett.


Csak akkor találkoztak, ha randevúja volt az üldözőnek és az üldözöttnek; az többnyire rondán ment. Abigail nem szerette hallgatni, mit beszélnek, ízléstelenül személyesnek érezte, mintha leskelődne, mintha végignézné, hogyan nyúzzák meg magukat elevenen.
Mischa elcsatangolt. Mischa állandóan elkóborolt, hátrahagyva Hannibalt: a napfényt nézte a járdán, a kirakatokat, a virágboltokat, regényt olvasott egy padon ülő válla felett áthajolva, és hallgatta az utcazenészeket. Ha túlságosan lemaradt, utána Hannibal nyomába eredt.
Egy alkalommal Abigail biztosra vette, hogy végleg elveszítették, de aztán Mischa futva érkezett, és egy elszánt kis vigyorral ugrott Hannibal hátára, megkapaszkodva a vállaiban:
- Bátyus, vigyél, vigyél!
A körmei hegyesek voltak. Hannibal húsába karmoltak.
- Ne menj el csak úgy nélkülem! Itt vagyok! Vegyél észre!


Mischa egyszer azt is mondta:
- Nem szabadulsz tőlem.
A gyilkosságoknál is jelen vannak, ha Hannibal és Will összefutnak a halál torkában. Mischa azt mondta:
- Látlak, látlak, látlak.
Abigail kifakadt:
- Miért vagy vele ilyen?
- Egész életemben ő vigyázott rám. Úgy logikus, hogy a halálomban is így legyen, és tudnia kell… - Közel lépett a férfihoz. - Nem teheted jóvá - lehelte. Eltakarta a szemeit, és úgy húzta magához hátra. - Meghaltam.
Hannibal kezében, éppen csak egy pengő századmásodpercre, megbicsaklott a szike.


Hannibal börtönben. Will meglátogatta, amikor már muszáj volt (amikor kellett, és nem csak valami szűkölő szükségét érezte), és Abigail ott volt vele. Még mindig nem engedte el. Még mindig nem. Még mindig nem. És újra.
És ott volt Mischa, a doktor priccsére gömbölyödve, a feje az ölében. Úgy tetszett, mintha Hannibal tisztában lenne a jelenlétével - Abigail először figyelt fel erre, hogy bár nem ér hozzá a lányhoz, valamiféleképpen belesimul a közelségébe.
Ostobák. Elkülönítve tartják. Fogalmuk sincs róla, hogy van társasága.
- Ki kell hoznunk innen - suttogta Willnek.
Will feltartotta a Vörös Sárkány aktát, és az FBI üzenetét darálta az üvegfalnak. Csak a saját tükröződését figyelte, Hannibalra vetülve.
- Nem, nem érted - mondta Abigail. - Ki kell hoznunk innen. Ezt nem érdemli meg.


Hannibal Lecter megszökött. Mischáról persze egy sort sem írtak, de Abigail egyre azon gondolkozott, vajon még vele van? Meddig lesz szüksége a vádjaira?
Az újságot Will whiskeysüvegei alól kellett előhúznia. A tinta felázott, és Hannibal arcképe lefoszlott, de Abigail úgy sejtette, az nem volt baleset.


Will a mólón ült, felgyűrt nadrágban, a lábait sós tengervíz nyaldosta. Régen legalább a kutyák vele voltak, csaholva körbeszaladtak.
Will már nem tartott kutyákat.
- Menj utána - unszolta Abigail, ahogy mellé telepedett. - Keresd meg. Te mindig megtalálod. Még mindig akarja.
- Miért érdekel? - kérdezte Will rekedten. Hónapok óta először szólt hozzá. Volt idő, hogy mindig beszélt vele részegen; most állandóan részeg volt, szóval nem számított.
- Terhet kéne cserélnetek - mondta Abigail. - Én őt akarom követni, amióta csak meghaltam; még mindig az apámként szeretem. Jót tennék neki, érzem, olyan lenne, mint amikor ott éltem a pincéjében; és Mischát el bírnád viselni. Te soha semmit nem tettél ellene. Téged nem gyötörne. Te azt hinnéd róla, hogy jó lány. Te csak azt tudnád.

De Will már nem figyelt rá.



komment: IGEN // nem

10 megjegyzés:

River írta...

NEM.
nem ér felnyitogatni a sebeket és nem ér beleszórni a tengersót, és főleg Will jövőképét a magányban a mólón, nem ér tökéletesen megalapozott headcanont adni azzal, hogy a lányok bizony látják egymást és tudnak egymásról és különben is, Mischa, basszamegmischa, ennél rosszabb és valahol - a sorozat kiforgatott értékrendje alapján - gyönyörűbb nem lehetne, hogy Hannibal így hordozza magában, magával, ebben az egyszerre légiesen kifinomult nő és kísértetiesen örökre kislány formában, annyira őszintén és gonoszan amennyire csak egy gyerek tud lenni; úgy értem ez:
"- Nem teheted jóvá - lehelte. Eltakarta a szemeit, és úgy húzta magához hátra. - Meghaltam.
Hannibal kezében, éppen csak egy pengő századmásodpercre, megbicsaklott a szike. "

HÁT EZ MINDEN
és tudod, mi nem ér még? hogy felvázoltad ezeket a kis képeket az idővonalukról és fel akar robbanni az agyam mert mindegyiket tovább gondolom és automatikusan töltöm ki a köztes éveket (és egyre több a sűrű rossz)és nem lesz jobb
és nekik már nem lesz jobb
s ő t

basszameg de kellett ez most és úristen de fáj.

Raistlin írta...

Annyira örülök hogy gyűlölsz érte és jézusisten én nem hittem hogy ilyen hatásosra sikerült - szívből köszönöm. *alaposan megsóz hálája jeléül*

Béla írta...


(kívánt válasz aláhúzandó)
ez:
csodálatos,
gyilkos,
tökéletes,
kitépte minden maradék belső szervemet,
jézusom mit követtem el ellened,
nekem most szocializálódni kellene mennem és legszívesebben egy sarokban broodolnék oh gods why,
imádom.

(*reszkető kézzel aláhúzza mindet, majd kettétöri a ceruzát, szíven szúrja magát vele és belerepül a Napba*)

Raistlin írta...

;______________________;

this is my design.

cécile írta...

...
istenem, ez gyonyoru volt
es fajt, de kegyetlenul
es pont az kellett nekem most, hogy valami ennyire sziven usson
koszonom.

Raistlin írta...

én köszönöm, de nagyon-nagyon *ölel*

nusi írta...

Röstellem, de egészen péntekig tökre elfelejtettem nézni, amikor is a legutóbbi rész miatt felrobbant a tumbli, de gyorsan bepótoltam, és így omg. És erre jön ez és az egész sztori lepergett előtt mint egy film. Nagyon érdekes volt a két lány, vagyis inkább Abigail, szempontjából végig követni az eseményeket. Mondjuk ettől függetlenül most megyek, keresek valami kevésbé szívszorítót.

Raistlin írta...

egyszer fogok írni egy hannibal-fluffot. *az orra beleütközik a falba, akkorát nőtt a hazudozástól* *lemondó sóhaj*

Névtelen írta...

még mindig nem tettem túl magam azon, hogy Abigail meghalt :'( miértmiértmiért ő volt a kedvencem :((
ezen a kis novellán pedig még egyszer megszakadt a szívem..olyan szép az egész mégis olyan szomorú, mint mindig. és nagyon érdekes volt, ahogy Mischát leírtad, mert ugye eddig csak a sorozatból, mások leírása alapján ismerem, szóval nekem ez új volt. szóval imádtam az egészet, na. és már a 3x02-es epizód után reménykedtem, hogy Abigail kap egy valamilyen történetet az ő szemszögéből szóval köszönöm♥

ui.: a nezzsorozatokat.info -ra nem te töltötted fel a 3x03-as epizód magyar feliratos videóját?:D csak mert mintha Raistlint láttam volna kiírva. ha igen, akkor örök hála (és azért külön köszönet, hogy a Florence-t nem Florence-nek írtad, hanem Firenzének..mert egész eddig azt hittem, hogy Florence az valahol Amerikában van és nem értettem miért beszélnek akkor olaszul :'''DDDDD)

~margaery.

Raistlin írta...

Nagyon örülök, hogy tetszett ;u; Mischa 99,9% headcanon, mert a Hannibal Risingot nem olvastam, a harmadik Hannci-kötetben meg kábé annyi szó van róla, hogy létezett; de imádom a kísértettörténeteket, és Abigail az örök kedvencem. Nyugodjék békében.

És jupp, a harmadik epizódot én feliratoztam! ;u; Nem tudom, ki tette fel nezzsorozatokatra, de hálás vagyok érte (én magamtól subscene-re töltöttem meg megpróbáltam hosszupuskasubsra, de nem tudom, elfogadták-e.) A Facebookos Hannibal-csoportban volt általános szomorkodás, hogy minden héten napokat késik a magyar felirat, úgyhogy bevetettem magamat - és nagyon élveztem, és nagyon-nagyon kedves és hálás volt a fogadtatás, tehát megpróbálom innentől rendszeresen hozni (mibe, hogy a másik feliratozó a konkurenciát érezve begyorsít... :D) bár naná hogy most pont minden péntekem zsúfolva van, de megoldom valahogy a kedvetekért ;u;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS