a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. június 29.

Krízis

X-men fic, AU, hurt/comfort, kísérleti. Erik mozgásművész, és három felnőtt gyereke van.

krízis.



Wanda egy csütörtök reggelen ölte meg magát. Peter hangja a telefonban reszketett:
- Apa? Wanda öngyilkos lett.


--


A napon, amikor az ikrek születtek, Erik egy csokor orgonát lopott a szomszéd kertjéből. A tüskés vaskerítésen áthajoltak az illatos, busa virágfejek, és ő letördelte őket. A kórterembe nem vihette be, de azt mondta a nővérkének:
- Adja át Magda Maximoffnak, legyen szíves.


--


Wanda huszonhat évesen megpróbált véget vetni az életének. Peter így fogalmazott: “Wanda öngyilkos lett,” és Erik, végső soron, megértette.
Wanda halála puszta koncepcióvá egyszerűsödve nem szükségelt olyan tényeket, mint a végkimenetel. Nem volt releváns információ, hogy végül túlélte, mert Wanda megölte magát egy csütörtök reggelen, és Eriket Peter hívta fel.
Amikor a mobil rezegve előrébb araszolt a konyhaasztalon, a képernyőn a fia nevével és egy üres képkerettel, Erik eljátszadozott a gondolattal, hogy nem veszi fel, hogy csak hagyja, hogy kicsengjen, és majd visszahívja egy szebb és jobb életben, késő este, amikor már elég fáradt vagy elég részeg, hogy Peter állandó energiáját eltűrje, de végül fölvette, és Peter hangja sírósan reszketett:
- Apa? Wanda öngyilkos lett.
--


Peter aranyérmes NYC maraton-futó volt, és Erik nem tudta komolyan venni a tényt, hogy a cikázásával pénzt keres. Peter örökre húszévesen maradt meg az emlékezetében, amikor ő Svájcba költözött, és kvázi utoljára látta a kölyköt. Peter a repülőtéren a Pink Floyd pólóban és a fluoreszkáló dzsekiben, a haja hosszú volt és ezüst-színű, a képe kerek, és nehéz volt meglátni ugyanezt a fiút a fiatalemberben Wanda betegágya mellett, a rövid, lenőtt frizurájával, a puha szakállával, sportcuccban, soványabban, izmosabban, és még egy fontos különbséggel: Peter állandóan vigyorgott, de ennek a Peternek szárazra és vörösre volt sírva a szeme, és az ajka remegett.


--


Wandával könnyebb volt tartani a kapcsolatot, és könnyebb volt, amikor még Wanda társasága automatikusan együtt járt azzal, hogy Peter is meglátogatja - a bíróságilag kiutalt Minden Páratlan Hétvége a kanapén ülve.
Wanda körbekövette őt a világban, színpadról-színpadra, egymással szemben ültek lehetetlen kávéházakban, és.
- Szóval? Hogy vagy?
Wanda mindig azt mondta, hogy jól van, és mosolygott.  
Wanda talán minden kurva alkalommal hazudott, és Erik nem tudta volna megmondani. Soha nem figyelt. A lánya közelsége valamiféle kényelmetlen, feszítő érzéssel töltötte el, hogy valamit tennie vagy mondania kéne, de minden bátorító vigyor eleve elmulasztott volt, és az asztallapon átcsúsztatott bankjegyek nem értek semmit sem.
Wanda mindig elfogadta, és kegyelettel a tárcájába tette őket, de ha Erik felhívta, és megkérdezte:
- Pénzzel hogy állsz?
Akkor Wanda azt mondta:
- Ja, köszi, minden rendben.


--


Erik szerette a gyerekeit, de úgy tudta csak szeretni őket, ahogy egy elvont ötletet szeret az ember: a szabadságot; a békét; istent.


--


A Wanda iránti gyűlölete új érzés volt, vad és fájdalmas. Az ócska lámpák hunyorogtak, és Peter előre görnyedve ült a piszkosfehér műanyagszéken.
Erik fel akarta rázni Wandát, a vállánál fogva, csak, hogy az arcába ordíthassa: “hogy tehetted ezt, te önző hülye?
Helyette a monitorokat nézte, és próbálta leolvasni, meddig tartják még a lányát életben.
Ha Wanda felkel - most, és most, vagy a következő percben - akkor elmondja neki, hogy egész életében…
(Wanda. Kicsim. Szeretlek.)
Azzal fogja kezdeni… A sajnálomokkal, és hogy… Hogy elmulasztották, mert hogy…
Amikor Wanda beteg lett az egyik első apás hétvégéjükön, hat évesen, Erik hazafuvarozta az anyjához. Nem tudott mit kezdeni vele.


--


Erik egyre biztosabb volt benne, hogy ő amúgy egy orbitális seggfej, és hogyha amit Wanda tett, az önző vagy gyáva cselekedet, akkor tőle örökölte.
Eriket senki sem gondolta volna önzőnek, elsőre.
Erik tudta, hogyan kell éhezni, és hogyan kell mindenért, ami fontos neki, megvérezni. Ott volt a nyomorult gyerekkora, a zsidó származása, és az örök, zsongó tudat, hogy van, aki nála jobban is rábaszott a puszta születésével, és hogy mindig van, aki felelőssé tehető érte.
Erről szólt az egész művészete. VÁD. Találd meg a bűnösöket.
Wanda öngyilkossági kísérlete összeesküvés-elméletté szövődött saját maga ellen.


--


Wanda fölakasztotta magát. Ronda halál. Talán könnyebb lett volna elviselni, ha színpadias és szép, ha lelebeg egy folyón Oféliaként, de Wanda sebeiben nem volt semmi művészi. A kötél nyoma lila volt, zöld és sárga, a lehető legrondább sárga, zöld és lila.


--


A férfi a tolószékben nem illett a kórház díszleteibe. Fiatal volt, jól öltözött és csinos. Dr. Xavierként mutatkozott be. Amikor Wanda ágyához manőverezett, Erik megkérdezte:
- Hogy van?
Peter felelt:
- Nem úgy doktor, Charles pszichiáter.
Erik végigmérte.
- Mit árul el a munkádról - kérdezte -, hogy a páciensed öngyilkos lett?
Mert Erik magatehetetlenül ült egy megvetemedett lábú széken, ami csikorogva billegett, és nézte, ahogy a lánya arca a párnába sápad, és a fia szétfoszlik és végigtöredezik a szeme láttára, mint a vakolat; mert Erik Európából repült ide, az első géppel, ami három átszállást jelentett, és a várakozást a terminálban, legyél-még-életben, és Peter tengerközi SMS-eit:
“fölkelt, de nem szólalt meg.” “mondtam neki, hogy jössz. nagyon vár téged.”
Mert Erik orgonát akart hozni neki, de elfelejtette.
Mert Erik nem vitt neki virágot az első fellépésére.
Mert a sírjára bezzeg egy bazi csokrot köttetne.


--


- A páciensed öngyilkos lett - mondta Erik, és Charles felnevetett, puhán és csendesen. Wanda kezét a kezébe vette. Peter kiegyenesedett.
- Charles találta meg - közölte Erikkel. - Ő… vette le, ő hívta ki a mentőket. Ő mentette meg, apa, az ég szerelmére.
Charles egy szelíd gesztussal csendre intette, és Erikre nézett.
- Teljes mértékben tisztában vagyok a felelősséggemmel, és szívből sajnálom.
Erik ilyesmiket kérdezett:
- Honnan tudtad? - És élesebben: - Hogy szedted le?
- Apa… - fogta könyörgőre Peter. Charles türelmesen felelt, Wanda ujjait az ujjaihoz fűzve:
- Felhívott, hogy lemondja az aznapi időpontunkat. A hívást hamar megszakította, gyanús volt; mivel így úgyis ráértem, házhoz mentem. Az ajtót nem zárta be. Nem értem fel őt, de idejében érkeztem. Átkaroltam a lábát, fölemeltem, tartottam, hogy levegőt kapjon, és hívtam a mentőket.
Erik látta maga előtt az egészet, de nem hitte el. Egy idegen férfi, tolószékben, a vállán tartja a fuldokló lányát, míg ő Genfben barangol a kikötő partján.
Ez nem lehetséges, mert ez nem igazság.


--
Charles látogatóba érkezett, munka után. Itt töltötte a tegnap éjszakát.
Lorna befutott egy ponton pink kiskosztümben, zöld haja konytba fogva, és Erik a vádjait hallgatta:
- Te hol a fenében voltál?
(Hol voltál egész életünkben?)  
Lorna bőgött, és Wanda fölkelt.


--


Az ötlet végeredményben Charles ötlete volt. Erik kiszökött egy slukkra a kórház erkélyére. A kilátás lehangoló volt, monumentális, amerikai,  parkosított betonplaccal. Charles kigördült hozzá, a tolószék a küszöbön huppant, és Charles zsebéből monogramos cigarettatálca került elő.
- Van hová mennie? - kérdezte, ahogy hunyorítva ráharapott a szűrőre. Erik a korlátnak könyökölt.
- Mért tőlem kérded?
- Tőle nem kérdezhetem, most kelt fel. Most lehet a testvéreivel. Lornának vissza kell mennie Floridába, Peter barátnőjével pedig úgy tudom, nem jönnek ki valami jól.
- Jól tudod - felelt Erik automatikusan.
- Nem hagynám most egyedül semmiképpen.
Charles ismerte a családjukat. Pszichiáter, Eriknek újra és újra emlékeztetnie kellett magát erre; látta, ahogy Wandát szembeállítja egy székkel, ilyesmiket csinálnak, nem? Ott van a szék, és Charles azt mondja, “képzeld, hogy az apád az” - mi lenne Wanda első, zsigeri reakciója?
- Hozzám mindig jöhet - jelentette ki Erik, csökönyösen, ellentmondást nem tűrően.


--


A régi házba mentek. Családi ház, még Erik vette: hamar egyértelművé vált, hogy az ikrek nem férnek el az összkomfortos kis albérletében, és kényszerítette magát, hogy helyet teremtsen számukra az életében.
Magda és Mr. Maximoff alig ötven négyzetméteren éltek. Magda már egy ideje Mrs. Maximoff volt, amikor elment Erik egy fellépésére, és amikor az öltöző szőnyegén keféltek. Már azelőtt bevallotta a férjének, hogy megtudta, hogy terhes lett, és Maximoff utána is csak azt mondta:
- Tartsuk meg.
Eriket nem kérdezték meg. Magda a hetedik hónapban hívta fel:
- Ikrek.


--


Magda amiotrófiás laterálszklerózisben halt meg. Amikor még tudott beszélni, azt mondta, ezt feltétlen véssék majd fel a sírkövére.
A-MI-O-TRÓ-FI-ÁS LA-TE-RÁL-SZKLE-RÓ-ZIS.
Másfél éve ment el. Peter feltette a sírkőre a feliratot egy post-ittel. Csak mesélték neki; Erik nem ment el, ízléstelennek érezte.
Utólag megértette: illemtani kifogása volt az anyjuk temetésével szemben.
Wanda roma hagyomány szerint virrasztást is szervezett.
Egy darabig utána nem beszéltek; de Erik végül fölhívta, végül lett hozzá bátorsága, és Wanda azt mondta:
- Nagyon hiányzik. De minden rendben, minden oké, Peter is… Hogy vagy?


--


A ház minimalista volt, rusztikus modern: rengeteg fa és fekete-fehér felület, tágas tér és hideg fények. Erik megőrizte, arra az esetre, ha valaha is visszatérne ide.
Hát, íme.
Wanda lábujjhegyen járt körbe, minden mozdulatában Erik egy-egy évtizedes intése: “ne nyúlj hozzá.” “Ne verd le.” “Ne tedd tönkre.”
Wanda torkán merev kötés. Erik a nyomában lépdelt.
Az isten szerelmére, csak ne cseszd el!
- Erre emlékszem - mondta Wanda, az ujjait a kihunyt kandalló üvegére fektetve. Az érintése maszatos nyomot hagyott, és Erik egy pillanatra megnyugodott.


--


Peter velük volt az első napon, segített áthozni Wanda cuccait. Egy ágyban feküdtek, mint gyerekkorukban, Peter a takarók felett, utcai ruhában, Wandával a karjában. Amikor a lány elaludt, lelopakodott az üveg- és fémlépcsőn, és ott érte Eriket a konyhában, ahogy próbált életet verni egy réges-rég elfeledett kávéfőzőbe.
- Nálunk jobb helye lenne - suttogta, aztán sietve hozzátette: - Nem úgy értettem.
- Charles szerint nem - közölte Erik; a doktor neve hamar valamiféle aduász-kifogássá lett. Charles volt Wanda fölfoghatatlan halálának a szakértője, a történésé, amit egyikük sem értett.
Peter a plafonra meredt.
- Tudom, hogy túlabajgatnám, de bassza meg… Kicsi Wanda… Én ezt… Én ezt nem…


--


A gyerekei felnőttek. Régen az adataik követhetőek voltak: ki hányast kapott az iskolában, és kinek melyik a kedvenc dinója.
Most tudta, hogy Lorna abbahagyta a gimit, és egy ékszerüzletben dolgozik, de fogalma sem volt róla, kik a barátai, és beváltotta-e Florida az álmait.
Tudta, hogy Peter rajong a húgaiért, és hogy a karriere rendben megy, és hogy a kapcsolata Crystallal tönkreteszi, de utóbbi ellen semmit nem tehetett. Peter a nyakába varrta az újabb és újabb vitákat, berángatta minden csalódása mélyére, az összes problémáját megosztotta vele, de nem akarta, hogy megoldja őket, csak azt akarta, hogy meghallgassa. És néha a telefon kicsengett, és Erik nem vette fel.
Ami pedig Wandát életi… a kezdetektől fogva tudott a depressziójáról.
Azt remélte, hogy majd kinövi.


--


Wanda kísértetként bolyongott a házban. A haját kifésülte, sminkelt, és egy elegáns fekete csipkeruhát vett fel.
Erik letette elé az ételt, és amikor segíteni akart a mosogatással, azt mondta:
- Hagyd csak.
Wanda kiült a kertbe egy könyvvel. Az alkonnyal tért vissza a házba, amikor már túl sötét volt ahhoz, hogy lássa a betűket.
Erik épp egyesével mondta le a turnéit. Wanda valószínűleg hallotta, ahogy Emmával vitatkozik.
Erik este észrevette, hogy Wanda mindössze húsz oldalt haladt a könyvben: ahogy a kötetet a polcra tette, kicsusszant belőle a lány könyvjelzője. Az egyik karkötőjét használta hozzá, és a gyöngyök belefúródtak a puha lapba.


--


Erik mozgásművész volt.
Kölyökként még zsidó néptánccal kezdte - akkor tanulta meg, micsoda erő van a testében, erő a kifejezésre; hogy minden mozdulatában üzenet lehet.
A Hellfire Club inkább volt politikai mozgalom, mint előadócsoport.
Eleinte: Erik egymagában, utcákon, látványosságok előtt, aluljárókban, száz dollár naponta stabilan a kalapban, amiből minimum ötvenet, ezt jól tudta, a külsejének köszönhetett.
A szépség privilégiuma az elsők között volt, ami ellen harcolni kezdett.
Wanda pedig kibaszott balerina lett.


--


Az első három napban minden jól ment. Charles felhívta őket egyszer, Lorna meg Peter úgy egyenletesen eloszlatva félezerszer.
Wanda jól elvolt, és rendszeresen evett, és beszélgettek a házról. A negyedik hajnalon Erik rajtakapta, ahogy az ágyneműjét szuszakolja a mosógépbe.
- Mi történt? - kérdezte. Hunyorgott a fényekben, a fémrobajra ébredt fel, ahogy a gép előre-hátra csúszott a kemény köveken. Wanda azt mondta:
- Nem keltem fel időben. - Nagyot nyelt. - Nem tudtam fölkelni. A hátamon feküdtem, és tudtam, hogy mennem kell, de nem voltam hajlandó megmozdulni. Nem láttam értelmét.
Erik lánya huszonhat éves volt, és ágyba vizelt az éjjel.


--


Wanda háromnegyed órát állt a zuhany alatt. Charles átjött hozzájuk a délután. Wanda nem szólt róla, hogy hívja: Erik a bevásárlásból jött vissza, és Wanda ott ült a konyhapulton, ugyanabban a nyitott selyemköntösben, mint reggel, kócosan, bugyiban, a lábán bakancs, mert a papucsáig a jelek szerint nem jutott el, és azt vette fel, amikor beengedte Charles-t. A beszélgetés elhalt, amint Erik belépett, és Charles udvariasan adta az értésére, hogy ez most “terápiás övezet.” Erik kiment a kertbe.


--


Orgonák virágoztak a kerítés túloldalán. Charles követte, és egy üveg sört kínált feléje, a sört, amit Erik az imént vett. Elfogadta tőle. Lepattintotta a kupakot. Gyönyörű idő volt, igazi new yorki tavasz, és Erik azt kérdezte:
- Dugod a lányomat?
Charles felszusszantott.
- A páciensem.
- Igen, vagy nem?
- Nézd, ha komolyan aggaszt, akkor egyenesen a szemedbe mondom: nem. - A tekintetét nem engedte el. - Tudod, Wanda mit csinál?
- Azon túl, hogy félpucéran fogad vendégeket? - Húzott a sörből, és utána félretette a koválcsoltvas asztalkára. Charles nem felelt. - Nézd, ebben a pár napban minden tök jól ment, mi a szar baja van?
- Wanda - kezdte Charles óvatosan -, depressziós.
- Ja, tisztában vagyok vele.
- De azzal nem, hogy ez mivel jár. Figyelj rám. Neki alapvető dolgok, nem tudom, ilyenek, hogy felkeljen, hogy felöltözzön, hogy rendet rakjon, hogy egyen, hogy felálljon vagy épp lefeküdjön, mindez elképesztő erőfeszítéssel járhat, egyik pillanatról a másikra; és ez így mehet pár percig, órákig, napokig vagy hetekig. A pácienseimtől én viszont nem várom el, hogy előttem színleljenek, és ő tisztában van ezzel.
- Wanda színlel - jelentette ki Erik rekedten. Charles gyengéden bólintott, és a csuklójába kapaszkodott, csak, hogy a figyelmét visszaszerezze. De aztán nem engedte el.
- Ha azt látod, hogy egy öngyilkossági kísérlet után jól van, vagy, csak hogy rendesen funkcionál, akkor…
- Aha. Értem.
- Ez nem lustaság, Erik. Nem arról van szó, hogy “nincs kedve.” Fizikailag képtelen lehet olyan feladatokra, mint “enned kell, innod kell, aludnod kell.”
- Rendesen eszik.
- Tudom, és őszinte örömmel hallom. Örülök, hogy gondot viselsz rá.
Erik gúnyosan elvigyorodott.
- Jól csinálom?
- Wanda benyomásairól nem adhatok számot - Charles végre elengedte. A mosolya valami egészen sajátságos volt. - Nem játszhatok köztetek közvetítőt, Erik, ti viszont képesek vagytok újra eljutni egymásig, hiszek benne. Holnap ismét átnézek, és felírtam neki minden gyógyszert…
-...hogy megint szeressen?
Charles felkuncogott.
- A tüneteire, kedves. Nagyon szeret téged.
- Én is szeretem - felelte Erik, és észre sem vette, hogy megszólalt, amíg Charles bele nem kapaszkodott újra a csuklójába. A szeplői ragyogtak.
- Nem volt nehéz - mondta. - Erik? Nem volt nehéz kimondani.


--


Szóval Erik kezdett belezúgni a lánya pszichiáterébe - a lehető legrosszabbkor, a lehető legrosszabb emberbe; ahogy Charles nevetett, az orra bájosan fölráncolódott, és a napfény a szempilláira esett.
Erik egyáltalán nem próbálkozott, de valahogy kettőből két alkalommal megnevettette.


--


- Emlékszel - kérdezte Wanda a reggelinél másnap-, amikor a Vörös Cipellőket mesélted?
Erik kis híján félrenyelt.
- Te akartad - közölte a vád elé menve. Nem lepődött volna meg, ha Wanda kijelenti, hogy ott ment tönkre minden. - Minden este felolvastattad, amikor nálam voltál, újra és újra, és Peter befogta a fülét közben.
Wanda felnevetett.
- Szerencsétlen.
Az illatos omlettet ide-oda tologatta a tányérján.
- A lány - mondta Wanda -, mindig vörös selyemcipellőket viselt a templomba, hogy mindenki lássa, de a cipők aztán maguktól mozogni kezdtek. És nem tudta levenni őket. Le kellett vágni a lábait, de a cipők táncoltak tovább.
- Kibaszott Andersen - dünnyögte Erik.
- Akkor döntöttem el, hogy balerina leszek.
Az asztal felett összenéztek.
- Igen?
Wanda pillantása félrerebbent.
- Csak eszembe jutott. A ház az oka. A régi szoba. Még mindig ugyanolyan illata van. Néha éjfélig az ágyunk mellett ültél, és meséltél.
- Nem volt más választásom. Az istennek sem aludtál el.
Wanda cinkos vigyorral harapott az ajkára.
- Néha már nagyon, nagyon fáradt voltam - vallotta -, de ébren maradtam, hogy halljam a hangodat.


--


Wanda öt éves volt, és balettozni akart. Magda rábízta Erikre, hogy írassa be a tánciskolába.
- Pont balettot - tiltakozott, és Wandának mondta el, amit Magdának nem mert, amíg a kislány izgatottan kuporgott a hátsó ülésen a megelőlegezett tütüjében:
- Ez a tánc szét fogja szedni a csontjaidat - mondta -, az inaidat, az izomszalagjaidat. Kegyetlenül fáj, és nagyon hamar leamortizál. Én csak szeretném, hogy idejében tudd, hogy mit vállalsz vele, érted?
- Nem lesz bajom - ígérte a Wanda.
A lány a vörös cipellőben csak táncolt,
és táncolt,
és táncolt.


--


Azazel eljött vele Wanda egyik gimis fellépésére, mert éppen úton voltak valahová, és útba esett.
Azazel a bolsoj balettből menekült a mozgásművészet másik végletéhez.
- A balett - mondta Eriknek a szünetben - az önpusztítás legelegánsabb formája. Örülj neki. Drogozhatna is.


--


Wanda nem kelt ki az ágyából, de büszkén mosolygott, amikor Erik bevitte neki a reggelit.
- Már három órája ébren vagyok - jelentette.
A lábujjai kikandikáltak a tollpaplan alól. Eltorzultan görbültek össze. A körmei feketén betörtek. Vízhólyagok. Bütykök. Dühödt horzsolások.
Erik próbálta nem megbámulni. Emlékeztette magát minden kibicsaklott bokára és meghúzott ínszalagra, a berepedt bordáira, a kitört bölcsességfogára, a lilává bevérzett oldalára. Emlékeztette magát a táncra, az édesanyja első remegő kézikamera-felvételén.
Erik, olyan csoda ügyes vagy!
- Tudom - mondta Wanda. - Iszonyúan néz ki.


--


Charles délután érkezett.  Fel akart menni Wandához a szobába, és Erik töredelmesen bevallotta, hogy lépcső vezet odáig, aztán nem győzött szabadkozni. Charles azt kérdezte:
- Azért bánt, mert te profin táncolsz, én pedig járni sem tudok?
- Hát, valahogy úgy, igen.
- De ez nem a te felelősséged. - Charles félrebiccentette a fejét. - Nem kell akadálymentesen tartanod a házadat, ha…
- Tudom, de na.
- Figyelj, tudod, hogy sérültem le?
- Nem kell…
- De, ez fontos, mert mindenki azt hiszi, hogy tragikus.
Erik az ajkaira harapva nézett le rá. Le akart guggolni hozzá, hogy egy magasságban legyenek.
- Kubában nyaraltam - mesélte Charles -, és én meg a valóban tragikus géniuszom úgy döntöttünk, hogy le fogunk ugrani egy szikláról, mert yolo.
- Oh.
- A szikla nem volt olyan magas - vont vállat Charles -, de a tenger meg nem volt olyan mély, mint gondoltam.
- Ahh.
- Zátonyok. - A kezével mutatta a zuhanás ívét, és a törést. Még egy kis rajzfilm-hangot is kiadott, ahogy az ujjait szétvetette. Erik ferde mosollyal figyelte, és a szemöldökét felvonva megjegyezte:
- Aucs.
- Ne vess meg. A Darwin-díjra hajtottam, titokban. Immmádom a pasast.
- Azt adják azoknak, akik hülyén halnak meg, ugye?
Charles csücsörített.
- Én mindenképpen hülyén halok meg. Példának okáért, jelen voltam, amikor a minap azt az önkavaró bögrét vettem, és nem tettem ellene semmit sem.
- Van egy önkavaró bögréd?
- Szégyellem bevallani, de igen. Remekül mutat a sárga tengeralattjárós teatojás mellett, hogy a shotüveges sakktábláról már ne is beszéljek.
- Nézd a jó oldalát, legalább sakkozol.
Charles felelt volna valamit, de Wanda lekiáltott az emeletről:
- Úristen, már itt vagy…? Jövök!


--


Erik úgy döntött, hogy hasznossá teszi magát, amíg egy fizetett szakember rendberakja a lánya lelkivilágát, és lenyírta a füvet. Az átizzadt pólót egy kempingszékre terítette, leült a terasz kövére, és belélegezte a zsenge, otthonos szagot. Amikor már nem bírta tovább, rágyújtott. Amikor azt is elunta, ahogy volt, visszament a házba - Wandáék végeztek éppen, szóval fölvetette:
- Marasztalhatunk egy kávéra, Charles?
A férfi szánakozva a fejét ingatta.
- Köszönöm, nem kérek.
- Kikísérlek.
Ahogy a levegőre értek, Charles mormogva bevallotta:
- Bocsánat, hogy visszautasítottalak, de nagyon szigorú vagyok az orvos-páciens kapcsolattal kapcsolatban.
- Ja?
- Nem ülhetek le Wandával egy csésze kávéra - magyarázta Charles, ahogy a ház előtt parkoló autója felé navigálta magát, és Erik zavartan megdörgölte a tarkóját.
- Bocs amúgy, hogy feltételeztem… hogy…
- Kérlek, teljesen természetes. - Fékezett, és a kulcsát kereste. - Autoritatív személy vagyok, ergo apafigura Wanda életében, ergo abszolút indokolt a féltékenységed; nem véletlen, hogy az apák a lányuk udvarlóival is ölre mennek.
Erik elgondolkozott.
- Neked van gyereked?
Charles kulcsa meglett, és diadalmasan tartotta fel, amíg megjegyezte:
- Wandával nagyjából egyidős, David a neve.
- Könnyű vele?
- Heh. - A kocsi vidáman felpittyent. - Multiplex személyiségzavara van.
- Az mit jelent?
- Hasadt személyiség. Több én, egy test. Három éve költözött el, azóta házaséletet folytatok a mobiltelefonommal, de hiába viszem ágyba minden este, David nem hív fel. Hála az égnek, más sem, szóval hogy…. nem kapom meg azokat a híreket, amiktől féltem. - Fintorgott. - Nem tudom, ennek van-e így értelme. Fantasztikus fiú, és annyira szeretem, hogy megszakad belé a szívem, és nem, nem könnyű vele. - A hajába szántott. Erik elnézte, és arra jutott, hogy Charles-nak valószínűleg nincsen senkije, akivel erről beszéljen.
A kocsinak dőlt, a karjait összefűzve.
- Nem tudtad meggyógyítani?
- Egy ilyen súlyos mentális betegséget nem lehet meggyógyítani. Hogy úgy mondjam, megmaradnak a műtét hegei. És néha felfeslenek.


--
Wandára ráfért volna egy hajmosás, de Erik nem szólt rá, és azt sem ajánlotta a figyelmébe, hogy feltalálták a borotvát. Eleve nem hitt benne, hogy egy nőnek mindenáron módosítania kell a külsejét ahhoz, hogy társadalmilag elfogadható legyen, de ami ennél is fontosabb, lassan ráérzett Wanda ritmusára és logikájára.
A depresszió hullámokban érkezett, a lányt magával rántotta, és visszalökte; mindig egyre mélyebbre, és mélyebbre húzta be, de ennek ellenhatásokért egyre messzebb és messzebb lökte el.
Erik a parton állt, kitárt kezekkel. Nem mert moccanni sem.


--


Wanda albérletet keresett. A nappaliban ült, laptoppal a kézben, a fején, turbánként nyirkos törülköző. Erik azt kérdezte:
- A régi lakással mi van?
- Oda nem mehetek vissza - motyogta Wanda, egy kiszökött tinccsel játszadozva.
- Mert mi van vele? Kidobtak?
- Ott öltem meg magam.


--


Peter aznap délután ismét átnézett. Öt órát vezetett, és dugóba keveredett. Két puszit adott Wandának üdvözlésképpen, és azt dörmögte:
- Gyorsabban ideérek, ha futok, bassza meg.
Aztán a karjaiba zárta, és csak karolta.
Erik kóser lasagne-t csinált. Az ikrek felkucorodtak a kanapéra a nappaliban; a nappali egybenyílt a konyhával, és Erik szólni akart nekik, hogy minden egyes szavukat hallja, mert Wanda azt magyarázta:
- ...kamaszkoromban, hogy meg fogom gyilkolni magam; nem megölni, gyilkolni, hogy nem akarom majd, és mégis megtörténik, és pontosan ez volt, egyszerűen belehajszoltam magam, tedd meg, tedd meg, te kurva gyáva, de élni akartam. Annyira nagyon élni akartam! És felhívtam a pszichiáteremet, és reméltem, hogy ő törődik annyira velem, hogy ő levágja, és szól a mentőknek…
- Miért nem engem hívtál fel? Wanda, ha ilyen van…
- Nem bírtam volna, nem tudtam volna hallani a hangodat, én… Ez az volt, mint amikor újraindítasz egy számítógépet. Ezt akartam. Restart. - Hangosan nyelt. - De nem lett jobb. Mert ha a hülye gép vírusos, akkor hiába indítod újra. Ugyanolyan. Vagy rosszabb.
- De Charles segít, nem? Szeded a gyógyszereidet? Mit mondott, szabad egyáltalán erről az egészről beszélned…?


--


Wanda a bár színpadán táncolt: a tütü eltűnt, minden csipke és bőr, skarlát és fekete. Erik a közönség soraiban, és Wanda vetkőzött. Elsőnek a kesztyűt húzta le.
- Hidd el, hogy ők nem fogják fel - magyarázta neki Erik az előadás után felkavarodott félsötétben. - Semmi értelme azzal mentened magad, hogy “ez művészet,” mert azt a közönség dönti el, és nagyon rossz helyen vagy ezzel az előadással.
- Azon a helyen vagyok, amelyik fizet, és én tudom, mit csinálok.
- Azt hiszed, én nem vállaltam be anno ilyeneket? - suttogta Erik dühödten. - A szart nem. A figyelem. Hogy látnak téged. Ez az, amivel dolgoznod kell, és így tapasztalhatod meg a legkönnyebben, én értem, kiállsz a színpadra, azt mondod, “ez vagyok én,” és ha rád néznek, ha tényleg látnak, akkor érdekli őket, mit mondasz, és ha nincs rajtad ruha, akkor bámulnak.
- Akkor érvényesül a mozgás - mondta Wanda. - A jelmez többé nem takar.
- Igen. Őszinteség. Nyíltság. Persze. Az Ember, Húsra Vetkőzve. De amit nem értesz, az az, hogy hiába ordítod a világ arcába a titkaidat, ha őket nem a titkaid érdeklik, hanem a tested.
Wanda egy darabig hallgatott, aztán azt mondta, lassan:
- Emlékszel, az iskolában mit mondtak állandóan? Amikor sírva jöttem haza. “Cigány, cigány, táncolj, cigánylány.” Hát most táncolok. - A pultra vert. - És ők fizetnek érte.
Klasszikus balett egy alternatív művészbár miniszínpadán, mielőtt a slam poetry est elkezdődne: nincs kiírva rá, de attól még peep show. Erik szívből büszke lett volna a lányára, ha az előadás közben nem néz körbe a közönségen, és nem ismeri fel a homályos izzást a tekintetükben.


--


- Nem a szex miatt van - magyarázta Charles-nak. - A lányom egy független, felnőtt nő, de amikor meztelenül látom a színpadon, vagy másokkal, én olyan… ártatlannak látom, vagy hogy mondjam, sebezhetőnek, és csak arra gondolok, hogy “ők nem értik, ők ki fogják használni, ők ebből nem azt veszik le, amit Wanda hisz.”
- Megnyugtatott - kérdezte Charles -, vagy megijesztett, hogy a színpadok egyre nagyobbak és nagyobbak lettek?
- Nézd, igazi művészet születhet az utcán is. A legtöbbször ott történik, ami azt illeti. Ha valakit meg tudsz állítani, miközben dolga van, hogy nézzen rád, akkor igen. Akkor elérted, amit lehetett. Wandának hivatalosabb lett a közönsége, de én… Nem tudom, nem bízom bennük.
Charles elmerengett. A kertben ültek.
- A saját közönségedben bízol?
- Kénytelen vagyok, máskülönben nem menne. De azt én irányítom. Jelen vagyok, én hozok döntéseket. Wanda életében ezt többé nem tehetem meg.
Charles felé fordult. Nem mondott semmit, de ahogy Erikben visszapörögtek a saját sorai, kicsit megemelkedett az ültében, a derekát előre lökve, elővette a tárcáját, és lesimított egy húszdollárost Charles tenyerébe.
- Nem fizethetsz nekem, nem vagy a páciensem.
- Azért tedd el. Meg akarlak hívni kávéra amúgy is.
- Csak rávezettelek, de te mondtad ki, Erik.
- Az a munkád, nem?
Charles felszusszantott. A bankót ropogva összehajtogatta, és a mellényzsebébe illesztette.
- A kávé jól hangzik. Holnapután ráérsz?
- 24/7 tökély, amióta ez a cucc van, nem hagytam el a házat. - Erik fáradtan megdörgölte az arcát, és ahogy fölnézett, találkozott Charles elhűlt tekintetével.
- Voltam boltban meg ilyenek.
Charles látványosan megkönnyebbült, a kezét a szívére fektetve.


--


Esett. Wandával elhallgatták a cseppek kopogását, aztán a zivatar robaját. Csak ültek együtt csendben.


--


- Ez nem mehet így sokáig tovább - mondta Erik. - Legyünk realisták.
- Persze. Tudom. Értem.
- Nem, nem kidoblak, ne ezt gondold rólam, oké? De dolgoznom kell majd, és…
- Vissza fogsz menni Svájcba?
- Nem tudom, lehet, hogy vissza fogok menni Svájcba.
- Aha.
- De nem hagylak szarban.
- Oké.
- Ezúttal nem.
Wanda mosolya szánakozó volt és kedves. Erik nem tűrhette.
- Át kell beszélnünk a dolgokat. Én úgy érzem, hogy amíg nem zökken vissza minden a szokott kerékvágásba, addig ez egy kibaszott szükségállapot lesz.
- Persze, azon dolgozunk, hogy minden visszatérjen a régiekhez.
- De a régiek meg az öngyilkosságodhoz vezettek - mondta Erik. - Szóval akkor most mi van? Mi az, amit akarsz?
Wanda maga elé meredt, aztán keserűen fölnevetett.
- Fogalmam sincsen.


--


Amikor fölvette a bőrdzsekijét, úgy érezte, mintha szökne. Wanda elkapta a lépcsőfordulóban.
- Mész valahova?
Nem volt más választása, szóval azt mondta:
- Szerintem randim van.
- Miért nem szóltál róla? Ez tök jó hír.
Erik koppanó hangon kérdezte:
- Örülsz neki?
- A fenébe, menj a randidra, és ne érezd szarul magad öt percre. Szerinted ez nekem milyen? Nem akarom elvenni az életed. A magamét akarom visszaszerezni, és esküszöm, hogy utána már húzok is el.
Erik lelépett.


--


Charles áthajolt az üvegasztal felett.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezte tévépszichológus-modorban, és Erik undorodott magától, amiért elmosolyodott.
- Veszekedtünk, mielőtt eljöttem.
Kora délelőtt volt.
- Az jó. Az nagyon jó.
- Ne egy nagy vitát képzelj el. Fél perc, és… De még neki áll feljebb, érted, hogy neki nehéz. Egy kommunikációs csőd az egész.
- De kommunikáltok! - bökött felé Charles a kiskanállal. Erik a szemét forgatta. - Oké, mit tehetek érted, hogy ne ezen rágódj, kedves?
- Nem akartam elcseszni a randinkat. Bocs.
- A kudarc koncepciója ijeszt meg, vagy…
- Ne kezdd, nincs több pénzem. - A vigyora hamar lefoszlott. - Tényleg nincs több pénzem. A repjegy, a kórház, a ház, a felújítás, kaja két főre, és én előadóművész vagyok, én előadásról-előadásra élek. Volt az, amit félretettem, egyre inkább múltidőben, és közben meg most nem tudom itthagyni őt, érted? Most nem.
- De Amerikában is van közönséged, ugye?
- Persze, és neki is, de…
Charles felkönyökölve hallgatta. Amiatt a fókuszált figyelem miatt akadt el Erik szava.
- Hagyjuk - suttogta.   


--


A szex  szuper volt. Charles fejedelmi lakosztályában került rá sor, miután Erik hazakísérte, mint egy úriember. Általában már az jó jel volt, ha hagyta magát hanyagolni a gondjait egy pásztoróra hosszat, de most (és talán most először) egészen másvalakibe feledkezett. Többnyire nem csókolózott az egyalkalmasai közben, de Charles piros kis ajkait muszáj volt megízlelnie. A haja hullámait hagyta puhán szétomlani a párnán, a kezében; az álla vonalát figyelte, ahogy Charles elégedetten hátrahajtja a fejét orgazmus közben. Charles nem igazán tudott mozogni, de az instrukciói után Erik pontosan tudta, hogyan irányítsa, hogyan hívjon rég lebénult részeket zsibbadó táncba.
Charles-nak be kellett vennie egy kék tablettát előtte, Eriknek el kellett szívni egy cigarettát utána, és ahogy a szétroncsolt ágyban hevert a hátán, olyan volt, mintha a Föld ismét megtalálná a forgáspontját: abba a valóságba zökkent vissza, aminek nem Charles minden elnyújtott lélegzetvétele a központja, és ezt a világot utálta.
- Megismételjük valamikor? - kérdezte Charles, az ujjait Erik vállára fektetve, és ő belehelyezkedett az érintésébe.
- Ezt? Bármikor.
- Mm, az jó.
- Mikor jössz legközelebb?
- Külön kéne választani a két dolgot.
Erik hátat fordított neki, és közelebb törleszkedett, hogy Charles átölelhesse.
- Mért vagy ilyen kurva óvatos?
Charles a tarkójára csókolt.
- Voltam már nem kurva óvatos.
Hallgattak.
- Mondd megint, hogy “kurva.”


--


- Nem vagyok az érzések szakértője, Erik, ez egy tévhit. Beteg embereket kezelek. Te, orvosi értelembe véve, egészséges vagy, és attól tartok, hogy én is; tehát fogalmam sincsen, mit érzek, de szeretek veled lenni. Szeretnélek jobban megismerni. Meg fogod nekem engedni?


--


Wanda azt kérdezte:
- Szóval? Jártok?
Erik azt mondta:
- Nem tudom.
De vigyorgott.


--  


Wanda a nappaliban nyújtott. Erik megkérdezte, mit csinál.
- Gyakorlok.
- Nézhetem?
- Unalmas, de tőlem.
Erik leült mellé a földre.


--


Wanda másnap egész nap nem kelt ki az ágyból. Erik hallotta néha, hogy vécére megy.


--


Erik a markába szorított mobillal ment ki a kertbe, hogy az orgonák virágzásával szembenézzen.
- Mit tegyek?
- Sajnálom, de ezzel kapcsolatban nem adhatok tanácsot.
- De neked tudnod kell, Charles.
- Neked kell tudnod, Erik.
- Nem tudok beszélni vele. Nem megy. Nem akarom hallani a válaszait. Utálom, amikor erről dumál.
- Mi lenne, ha nem szavakkal mondaná el?
- Mi van?
- És ha nem szavakkal kérdeznéd meg…? Azt ne kérdezd, hogyan, nem vagyok mozgásterapeuta. Bár humoros lenne. Jelentkezhetnék egy továbbképzésre, semmi sem lehetetlen. Ma egész jól mentek a felülések, és csak kétszer tolattam bele élőlénybe. Az egyik egy fa volt, az csak fél feketepont.
Rohadt jó lenne, ha tudná élvezni, amikor a fiúja csak úgy fecseg. Belekapaszkodott a kerítésbe.
- Hogy értetted, hogy…
- Erik, sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de ümm, mindketten táncosok vagytok…?


--
Nem fogja a kibaszott életét kibaszottul rendbe hozni, ha fölkéri Wandát csa-csa-csázni.
De azért megteszi.


--


Wanda hagyta, hogy az ujjai között átfúrja magát a napfény éle.
- Emlékszem, amit a kezekről mondtál - mesélte elmerengve, a nappali szőnyegén fekve. Erik porszívózni próbált. - Hogy ez a legfontosabb: a kezek táncolnak.
Az ujjai kecsesen mozdultak, mintha varázsolna, és a szemei fölragyogtak.
- “Ne nézd a lábakat” - idézte. - “Nem számítanak.”


--


- Táncolnál nekem?
- Most?
- Vagy egyszer - vont vállat Charles.
A lakosztálya olyan volt, amilyen csak a filmekben szerepel, és Erik meztelen talpa alatt szürreálisnak érződött a szőnyeg.
- Miért akarnád nézni, ahogy valaki…
- Figyelj, ha történetesen tudnék járni, akkor sem lettem volna művész soha. Örülj neki, hogy nem láttad, amikor még javában roptam; én voltam a Tánc Antitézise Maga.
- Aha.
- Te sem vagy féltékeny, amikor nem tudom, szuperhősöket nézel.
- De én nem vagyok szuperhős. - Hozzátette: - És nem én nézek szuperhősös filmeket, az Lorna.
Charles rámosolygott.
- Táncolnál nekem?


--


Az ujjak összehajoltak. Erik és Wanda a konyhában, a lány mobilja a pultra fektetve. Zene.
- Egy, két, hár, egy, két, hár, előre, le. Tarts meg.


--


Egy, két, hár, egy, két, hár, az ütem búgó volt, lassú, és Erik fellépett Charles lábai közé. A csípő ringott, a mellkas hullámzott, és a szíve hevesen lüktetett.
Charles az ujjait a derekára simította, és mélyen a szemébe nézett. A tekintetük találkozott. Az volt a tánc. A többi, a mozgás.


--


Wanda a földön feküdt, maga mellé simított kezekkel, és remegett. Erik terpeszben állt fölötte.
Erik nem tudta fölhúzni, ha kinyúlt felé, Wanda nem nyúlt a kezéért; hát letérdelt mellé, a lány lábait a nyakába akasztva, és úgy állt föl vele, a bokájára markolva. Csak vinni akarta.
Wanda megfeszült, és így megtarthatta.
Lefektette a földre megint. A karjába kapaszkodott. Húzta és vonszolta.
Amikor Wanda ujjai a csuklójára fonódtak, fájdalmasan karmolta. Úgy hozta föl magát hozzá, sebről-sebre haladva. Amikor szemmagasságban voltak, Erik fuldokolva magához karolta. A teljes súlyával nehezedett rá: Wanda nem tarthatta meg, és hátralépett.


--


A nézőtér megtelt.


--


Charles ujjai Erik ujjai közé fonódtak, ahogy ő mozgott benne, végignyúlva az ágyon.


--
A nézőtér megtelt. A kezeket figyeld.
Ott volt Lorna és Peter, és ott volt Dr. Moira, pár hónapja Wanda új pszichiátere. Ott volt Charles.
A színpad fölfénylett. Wanda, skarlát tornadresszben, és Erik, tetőtől-talpig feketében.
Nem volt zene, és Wanda lépteinek nem volt hangja.
Kitörtek, és egymás felé rohantak. Wanda rúgott, Erik a bokáját gyorsan elkapta, és lendületből Wanda magát piruettbe forgatta. A második rúgásra Erik hátraesett, és Wanda tovább forgott.
Az egész előadás alig volt öt perc.
Amikor Wanda lefeküdt Erik mellé a földre, pihegve, a férfi kinyúlt felé. Egy ujjal, óvatosan éppen csak hozzáért, de Wanda magát ülő helyzetbe húzta, és hátrálni kezdett, a földön kúszva. Erik kinyúlt felé, a tekintete nyers könyörgés. Wanda átkarolta a lábait, hintázott hátra és előre, aztán felpattant, és toporzékolva rohanni kezdett. Erik elkapta a karjait, és hátrarántotta.
Wanda törékeny teste túl nagyot dobbant. Erik kezei reszketve simultak az arcára, eltakarta maga elől, hogy ne lássa. Wanda a csuklójára markolt, és lefeszítette az ujjait, aztán újra eltakarta velük magát. Amikor ismét előbukkant, Erik nevetett.
Öt perc volt. Huszonhat év, és egy előadói este része.
Ziháltak és üvöltöttek. A szám végén Wanda lesétált a színpadról, izzadva, fújtatva, emelt fővel, a haja zilált hullámokban.
Erik a színpadon maradt, és csak bámult utána.
Charles utólag azt állította, hogy látta, hogy sírt, de ő nem vette észre. Csak azt látta, hogy a lánya elsétál tőle, és ezellen ő örökre tehetetlen.
Wanda az ajtóból visszaintegetett, és aztán azt mutatta:
gyere. gyere.


--


A kezek összeütődtek. Taps, taps, taps.


--


Charles ujjai Erik ujjai közé fűzve. Wanda egy hatalmas csokor orgonát tartott, és nevetett.




komment: IGEN // nem

ez a történet egy remek együttműködés eredménye - veletek; arra kértelek titeket a facebook-csoportban, hogy hajigáljatok hozzám cherik comissionöket, és a rengeteg szuper ötletből ezek fogták meg a figyelmemet:
"Charles egy inspirációs tábort működtet ahol kiégetett és megfárad művészek töltődhetnek fel" - a művész-Erik gondolatát Fantasztikus Végtagszituációtól kölcsönöztem. Elsőnek költőre gondoltam, de végül a tánc lett a novella központi témája.
"dühkezelő terápia Eriknek és Charles a terápiás orvos?", vetette fel Zsuzsi, amire Anikó azt írta: "vaaagy az előző ötletből és az olthatatlan dadneto iránti vágyamból: apuci!Erik és pszichiáter!Charles. we need to talk about Wanda." - ez lett a novella alapja, sokan lájkoltátok, és nagyon tetszett a pszichiáter!Charles ötlete.
még rengeteg fantasztikus témát dobtatok fel, és bár mint a fenti ábra mutatja, némileg... szabadon bánok az alapanyaggal, hihetetlenül jó volt úgy dolgozni ezen a (végletekig lesújtó) ficen, hogy úgy éreztem, veletek dolgozom együtt, tehát azt hiszem, ügyködünk majd még együtt a jövőben :3

Erik és Wanda táncát [Sia - Elastic Heart] klipjének koreográfiája inspirálta, ami szerintem a legszebb apa-lánya tánc; a mozdulatokat természetesen Erik és Wanda történetéhez szabtam.

20 megjegyzés:

nusi írta...

OMG !művészERIK!(amikor megláttam, hogy végül tényleg lesz vmi az ötletemből.... *-* (upsz lelepleztem a secret identitym kevésbé secret identityjét)) Azta, azta. Én kicsit most nem jutok szavakhoz. Az egész történet kibaszottul magával ragadott és elgondolkodtató volt számomra, komolyan miközben olvastam azon agyaltam, hogy milyen most az életem és merre halad meg minden. Valamelyest most át tudom érezni ezt az egész pszichológusos-magadnak kell megkeresni a kérdéseket és rá válaszokat dolgot. Szóval, nekem ez a sztori most nagyon nagyon jól esett (már csak MŰVÉSZ!Erik miatt is) és asszem ezentúl egy párszor még el fogom olvasni. Köszönöm, hogy olvashattam. :)

Raistlin írta...

NUSI, nagyon szépen köszönöm az ötletet rá ;u; Nagyon-nagyon sok (és nagyon jó) író-Erik van a fandomban ugye, de azzal sosem akaródzott dolgozni, mert nem szeretem belevetíteni magam a karakterbe, és volt pár szobrász!Erik meg fotós!Erik is meg társaik, de a te koncepciódban az fogott meg, hogy ki van égve. Ez baromira érdekelni kezdett. Szóval még egyszer, köszönöm.

És imádtam írni ezt a történetet, mert úgy érzem, talán ez játszódik a legkevésbé fanfic-földén. Fanfic-földén van pénze a szereplőknek úgy is, hogy nem látjuk dolgozni őket, és mindenkinek a személyiségét tökéletesen tükröző lakása van, és rengeteg szabadideje, és az egyetlen, ami a hősnek hiányzik, az a szerelmi élete, és bár ez a történet még így is tompít a valóságon, jó volt végre olyasvalamit írni, ahol vannak félmegoldások, kompromisszumok, nyitott kérdések, elvarratlan szálak, fájdalom, és a tragédia különféle fokai, belenyugvástól a krízisig. Talán többet is ki lehetett volna hozni belőle, de... valahogy őszintébbnek éreztem így, hogy nem olyan lecsiszolt és átgondolt, hogy vannak sorok, amik sehová se vezetnek el, és vannak jelenetek, amik tökéletlenek vagy üresek.

Ryan írta...

Fúha te aztán tudod, hogyan kell elkezdeni egy történetet :D Imádtam az egészet, nem is tudtam mennyire szeretem az ikreket, amíg nem kezdtél el írni velük. Mostanra meg úgy a szívemhez nőttek, hogy MÉGMÉGMÉG. Gyönyörű volt, ahogy Erik és Wanda kapcsolatát bemutattad, és még a Cheriket is sikerült belecsempészni és istenem de drágák voltam *-* „Szóval Erik kezdett belezúgni a lánya pszichiáterébe - a lehető legrosszabbkor, a lehető legrosszabb emberbe; ahogy Charles nevetett, az orra bájosan fölráncolódott, és a napfény a szempilláira esett.
Erik egyáltalán nem próbálkozott, de valahogy kettőből két alkalommal megnevettette.” Az ilyen kis apró szerelmetes pillanatok a kedvenceim <3
Ja és megjegyzésnek még annyit, hogy az ilyen szerkezetű írásaid a kedvenceim :D

Raistlin írta...

Nekem is ez a szerkezet a kedvencem, gyorsabban megvan... KHM! :D Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett; a gyerekek nekem is akkor nőttek a szívemhez, amióta dolgozni kezdtem velük, és most már gyanakodva méregetem minden Cherikemet, hogy "na jó jó, de nem lehetne ide becsempészni a kölköket...?" Most egy kicsit aggódtam is, mert a hangsúly annyira Erik és Wanda kapcsolatán volt, hogy abban sem voltam biztos, jó ötlet-e belerakni a Cheriket, elfér-e, de hál'Istennek csak rá kellett bíznom a srácokra, és ők, akárcsak a kánonban, kábé első pillantásra egymásba habarodtak :D Nagyon hálás páros, mindig egy élmény írni velük, és rengeteget jelent, hogy ilyen örömmel fogadjátok mindig ;u;

Cathy írta...

Olvasás közben pont Sia száma jutott az eszembe :) Szerintem a világ legjobb fice volt, az első mondattól kezdve a végkifejletig tökéletes :)

margaery. írta...

istenem, de imádom Wandát♥ meg ez a táncos ötlet is fantasztikus, az Erik&Wanda táncnál egyből az Elastic heart klipje jutott eszembe, szóval eltaláltam:D az is tetszik, hogy Cherik csak mellékszál volt (és mégsem volt erőltetett) és inkább Wanda&Eriken volt a lényeg:) ha már itt tartunk, külön köszönet Charles-ért, eléggé feldobta a hangulatot:DD ("le fogunk ugrani egy szikláról, mert yolo" lenyűgöző:D) ezt a szerkezetet pedig én is szeretem! :)

Raistlin írta...

CATHY, nagyon megtisztelsz, köszönöm szépen ;u; [Az életben soha nem leszek túl azon a videoklipen.]

MARGAERY, Charles az ügyeletes napsugár, ez van :D És imádom, hogy minden baszott univerzumban Erik whisperer, bármit csinálok velük, bárhová helyezem őket, bármilyen élethelyzetbe, és ha van telepátiája, ha nincs, öt perc alatt a tenyeréből eteti szegény fémszívű fickót és dorombol neki. #justgetmarriedalready
És #TeamWanda.

Névtelen írta...

Wanda-Wanda-Wanda, Wanda. Jaj.
Atomjaimra hullottam és most lebegek, vagy mi a franc…
Ez az egész baromi szomorú, de valahol ott fojtogatja a lehetőséget is.
A másik meg:
A sajnálat olyan haszontalan, nem? Mármint másoknak attól nem lesz jobb vagy könnyebb, hogy mi sajnáljuk. Pedig én ezt éreztem. Kicsit nem szeretem magam érte.

A szerkezetre vonatkozott a kísérleti státusz? Mert én úgy látom, hogy már egészen benne vagy.: D

És Charles és az a végtelen hite. Awwwww. És Moira. És Emma. FELNŐTT GYEREKEK! Peter, mint futó... Oké.: D Örültem, hogy beleszőtted őket is. : )

A klippet már régóta imádom, pluszpont, szivárvány, ölelés jár érte, vagy amit szeretnél.: D
A táncot is el tudtam képzelni. Kicsit felemésztett, fájt is. (De orgonák! És gyógyulnilátszódó?Wanda a végén. Balett, minden benne volt, csodás volt.: ))

~ Eszter

Raistlin írta...

ESZTER, az a "kísérleti" címke a legönkényesebb dolog a bloody romanticen, azt hiszem, valami olyasmit takar, hogy "ez most talán egy fokkal kevésbé könnyen emészthető, gyerekek, de tudom, hogy ti érteni fogjátok"

Wanda depresziójának nem mentem a mélyére, mert Erik csak kívülről látja - volt szó a végtagelnehezedésről, és hogy ezek a fizikai tünetek milyen hatással vannak a táncára, de kivágtam, mert Erik nem tud róla; és az a rész is kikerült, amikor Charles to-do listát csinál vele a mindennapi teendőiről. Azt hiszem, ezért is ez a "haszontalan sajnálat" a reakció, mert Erik sem nagyon tehet mást, hiába az apja, hiába fogadta vissza az életébe, és pont ezt kell megtanulnia - hogy tényleg, teljesen tehetetlen, mert Wanda a maga ura, és senki más nem vívhatja meg a csatáit helyette, sem Erik, sem a testvére, sem a csodapszichiáter.

Szóval ez egy némileg lehangoló hepiend, de úgy érzem, hogy az eltelt időben Wanda elég erős lett ahhoz, hogy ismét a saját lábára álljon, és visszatérjen a társadalomba; hogy javítsa a viszonyát az apjával, és lassan az anyja halálát is elfogadja. Lesznek még sötét szakaszai, de vannak, akik megtartsák, ha zuhan - és már ezt ő is tudja, úgyhogy félelem nélkül vetheti magát a szakadékba.

Viktória Kudron írta...

Ehhem. Végre ide toltam a képem másfél hónap után és kissé lesunyt fejjel, jobb kézzel jelenlétezve csápolok, mert ez valami csodálatosan fantasztikus.
A maga sajgó módján, és nekem pont erre a történetre volt szükségem. Lassan komolyan szokásommá fajul, hogy ide járok ön-gyógyítani magam az írásaid által, mert most kicsit én is szétfoszlott és végigtöredezett vagyok, mint Peter.
A művészekért oda és vissza vagyok, hát még ha az a bizonyos művész Erik, cseresznyének meg a tejszínhabon Wanda és a balett... láttam magam előtt kettőjük apa-lánya táncát. És valódinak, gyönyörűnek láttam.
Pszichiáter!Charles pedig nekem is elkélne, olyan bájos és minden az egyben. (Fun fact: ma belelestem a tvben zúgolódó Narniába, és McAvoynál leragadtam pár pillanatra... Tumnus még mindig kedvenc, ha a film már nem is.)
Na, de takarodok vissza mazsolázni az oldalra, mikről maradtam le, menten összeszégyellem magam!

Mitsuki írta...

gyönyörű.
hallottam. láttam. éreztem.

köszönöm.

Raistlin írta...

VIKTÓRIA, szia itt újra, hiányoztál ám ;u; Nagyon örülök, hogy megtalált ez a történet, és szívből köszönöm a csodálatos kommentet - nekem is kész kis terápia volt megírni, nem is vártam volna, miket szakított föl bennem.
És Narnia. Ne is mondd. Nekem egy egész nyáron át Tumnusos fogkefém volt. Gyűlölöm magam, hogy kidobtam, be kellett volna üvegezni, bassza meg.

MITSUKI, *ölel* Nagyon köszönöm!

Viktória Kudron írta...

Nekem is hiányzott, ez úgy itt mind *rád mutat és a mindenségre is* csak szeretek úgymond, hm, tisztelettel fordulni a történetekhez, de meglepően jóleső hallani, hogy hiányoztam így, kommentestül. Ritkaság és érzékenyen veszem, ezért most elmorzsoltam egy apró, láthatatlan könnycseppet a szemem sarkában, mert egy szentimentális bolond vagyok :) Valahogy talán kicsit éreztem, hogy van a sorokban valami erő. Emiatt is valós, igazi minden szó és csinál veled és az olvasóiddal is "valamit".
Szentségtörést követtél el! Viszont most elképzeltem, hogy amolyan Szépség és a Szörnyeteg módjára, a rózsa helyett a Tumnusos fogkefe pihen békésen az üvegbúra alatt. Derű a napomban, mert végre nevetek.

írta...

Pszichológusi terveket dédelgető kis mütymütyként megemelem a kalapom, és küldök egy hatttalmas ölelést neked ezért a történetért! (Hozzátenném, a balett a másik szerelmem, szóval nincsenek szavak rá, hogy mennyire a szívembe lopta magát ez a történeted! Pedig már eddig is volt pár.) Szóval, imádom, hogy akarsz (?) és mersz is beszélni dolgokról - esetünkben írni. És nem csak olyan felszínes, tessék-lássék módon, hanem tényleg és komolyan. És azt hiszem, a lenyűgöző fogalmazási stílusod mellet ez az, ami a pikantériát adja az írásaidnál és ami miatt tényleg és rohadtul imádom őket.
PszichocicaCharles egy zseniális ötlet! Mármint, ha tényleg belegondolok, Charles tele van megértéssel és meg érteni akarással minden és mindenki irányába. (Hogy nem gondoltak erre a készítők?) És táncosErik. Istenem. Egyszerűen tökéletes ötlet volt, hogy a táncon keresztül kommunikáljon Wandával.
Most meghatottan elvonulok egy sarokba az élet dolgairól gondolkodni, mert ez a történet előhozta belőlem a legmelankólikusabb énemet.
Imádlak! Írj még sokat, sokáig, mert komolyan mondom, az ötleteid (még ha az alapjai comissonök is (még több comissont, ha ilyenek születnek!)) és az írásaid nélkül - szerintem - alapvetően valami nagyon nagy dolog hiányozna a fanfictionök szférájából!

Juhászlány írta...

Három már tendencia, nem? A szülő!Erik(/Erika)-féle Cherik-jeid a kedvenc kedvenceim! A szuperhősös filmeket néző Lorna elég lol volt. :D Bár amikor Erik arra "gondol", hogy nem ért egyet azzal, hogy a társadalom meg akarja határozni, hogy viszonyuljanak a nők a testükhöz, az nekme kicsit túl explicit volt, de rezonőr is van a világon. Külön köszönöm Charles-nak, hogy már nem csak a geneitka lapjaiba vezet be, hanem a pszichológiába is. Nemcsak depresszió terén mondott (mondtál) újat, de az, amikor lemagyarázza Eriknek, hogy ők egészségesek, ezért nem tud mit kezdeni a helyzettel, zseniális. Köszönöm. :D

Raistlin írta...

VIKTÓRIA, szívből kívánom, hogy szebb napok jöjjenek rád, megérdemled nagyon :3 És emlékszem azokra, akik írnak nekem, téged meg különösen nehéz elfelejteni a kedvességeddel és a nyíltságoddal ^^
A Szépség és a Szörnyeteg dolgon röhögtem :D


RÉ, rengeteg kitartást és sok sikert a pszichológiai mezőn, és huhu. Haha. Hehe. River, akivel átolvastattam az első pár oldalt, figyelmeztetett, hogy ne menjek túl mélyre - túl sok tüneten osztozom Wandával, és kérdéses volt, berántom-e magam írás közben. Hál'Istennek sikerült megtartanom a távolságot, és így sikerült megírnom a sztorit ;u; Amint fölvetették, el akartam mondani, különösen a pszichiáter Charles miatt - a képregény-kánonban néha végez hasonló munkát, mert Aki Tudós Az A Világon Mindenhez Ért, David például úgy lett, hogy egy auschwitz-túlélő nőnek nyújtott pszichiátriai segítséget, aztán összemelegedtek (Charles, ejnye.) [Egyben ne bukj ennyire egyértelműen a zsidókra.]
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a szívből jövő és bátorító sorokat, rengeteget jelent, hogy a hülye kis hobbim ilyen hatással tud lenni emberekre, és.... szóval whoa. Köszönöm szépen.


JUHÁSZLÁNY, I'm dadneto trash.
Erik szerintem néha... expliciten direkt a politikai véleményét tekintve, de azzal a sorral én is bizonytalan voltam, mert kivételesen egyezik a véleményem a karakterekkel, pedig utálom, ha az író kibújik a sorok közül.
Nagyon örülök, hogy tetszett a történet, és bár Charles terápiájából frusztrálóan keveset tapasztaltunk, szuper, ha így is tudott újat mondani ;u; Még egyszer köszönöm!

Viktória Kudron írta...

Köszönöm szépen a kívánságod, remélem, úgy lesz, és tényleg megérdemlem :) Örülök, hogyha nyomot hagytam, és nem olyat, hogy "geez, ez a bolond megint itt van és már megint jót érez" :D Ó, tudnék még remek hasonlatokkal élni, ez a specialitásom ;)

Iwi írta...

Talán 2 részletben olvastam, így volt időm fellélegezni a vége előtt, így nem zokogtam, de elég mélyen megérintett, megrendített. Legutoljára ebben a témában Nolan Interstellarja volt ekkora hatással rám, ami szintén az apa-lánya kapcsolatot boncolgatta, csak éppen űrodüsszeiába csomagolta a drámát.
Charles pedig olyan volt a történetben, mint egy felhős napon a napfény, ahogy ki-kicsillog a felhők között, amikor azok pár pillanat erejéig eltávolodnak egymástól. Melengette a lelkem.

Raistlin írta...

Meg kéne néznem az Interstellart.
Nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy visszamásztál kommentelni ;u; (Napsugár!Charles örökké)

LadyLoss15 írta...

Oh, igen! Nagyon hiányzott már egy kis fanfic, egészen magába szippantott az egyetem és az élet. És ha már fanfic, akkor bloodyromantic, és ha már bloodyromantic, akkor most legyen az utolsóelőtti Cherik, amit még nem olvastam. Asszem ezen kívül már csak egy van, és ínséges időkre tartogatom, mert mostanában amennyire látom csak olyan fandomban írsz, amit én nem ismerek. Gothamből eddig egy részt láttam. Tetszett, tényleg, de nem merek belemerülni, nem, amíg állandó sorozatnézés nélkül is ellepnek a teendők. De már csak egy hét van az egyetemből. A vizsgaidőszak pedig nálam egyelőre a sorozatnézés időszakának hangzik... :D
Addig is: IMÁDTAM ezt a sztorit is, tényleg, és nagyon hiányzott a stílusod. Ami mindig KICSIT más, de közben meg mindig ugyanolyan. Olyan, hogy olvasom, és tudom, hogy ez a tied. Mintha lenne a kör középpontja, és te mindig a körön belül mozognál, néha kicsúszva egészen a körvonalig, de aztán ügyesen visszatáncolva. Szóval ja. Szuper. Szeretem. Minden elismerésem. :)
LL15

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS