a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. június 25.

#BoyfriendTag 2

Gotham, Nygmobblepot, YouTube AU [Cuppy]val közösen, második rész 
#BoyfriendTag
C u p p y & R a i s t l i n


Elsőnek a fölgyorsuló és lelassuló zajok. Aztán a hús hője jön és az illatok, szappan a bőrön, és végül, az ingerek: hogy száraz a szájpadlása és cserepes az ajka, és hogy Ed hosszú, csontos ujjai túrnak a hajába. Oswald felhunyorog. Az aluljáró fényei a tudatába vágnak, és a szerelvénnyel együtt begördül a reggel dübörgő zaja, munkába és iskolába siető tömegek, akik őfeléjük egy pillantást sem vetnek.
Mozdulatlanul ül Ed ölében, és egy kicsit még alvást színlel, kényszeríti magát, hogy a légzése elnyújtott és egyenletes legyen, és kiszámolja magában az elkövetkezendő másodperceket.
El kell tűnnie. A legszívesebben a betonba süllyedne. Van valami ellentmondás ebben, még görcsösen kapaszkodik Ed ingébe, és mégis egyre ez zsong a fejében, hogy el kell tűnnie, hogy nem kéne itt lennie, vele, hogy ami történt, az nem eshetett meg, mert nem lehet---
- Jó reggelt - motyogja kásás hangon Ed, és Oswald képtelen ránézni, de a szava végigremeg benne. Vissza akar köszönni, az anyja így nevelte, jó reggelt kívánok, nem szabadna ilyen nehéznek lennie, jó reggelt kívánok, Ed, szép jó reggelt
Nem szólal meg. Ed keze a tarkójára csusszan, ő hallja, hogy ásít, jóízűen. Végre elhajol tőle, de nem néz a szemébe, bár a pillantását magán érzi, és teljesen tehetetlen. Átkarolja magát, a karját dörgöli, mintha fázna, és közönyös árnyak keringenek és rohannak.
Jó reggelt. Hogy aludtál? Nem voltam túl nehéz, remélem?
Szóval, ezek a megfelelő szavak. Oswald talpra kecmereg, és Ed a kezét nyújtja, hogy felsegítse, de erre aztán igazán nincs szüksége: az oszlopban kapaszkodik meg, a rossz lába kibicsaklik alóla, és kis híján arcra zuhan, de pont leszarja. Visszahajol a hátizsákjáért, és a vállára rántja, lassan, Ed kérdez tőle valamit, dallamos hangsúllyal, valami olyasmit: na, akkor menjünk?
Oswald eligazítja a pántot a vállán, és hátraarc, megindul, amerre a fények vezetnek.
- Oswald, mi az?
Nem néz vissza.  Hallja, hogy Ed sután, sietve követi, mire megszaporázza a lépteit, szánalmasan csoszog előre, alig két-három vonagló méter, és Ed léptei megtorpannak mögötte.
- Oswald…? - kérdezi, és nem dühös, és nem csalódott, csak értetlen.
Oswald hagyja, hogy közéjük hömpölyögjön az ember-áradat, hagyja, hogy hullámokban sodorják magukkal, míg a mozgólépcsőhöz ér, és keményen markol a mocskos gumikorlátra. Az ujjbütykök kifehérednek, és zihált, elcsukló minden kis lélegzet, de az ábrázatának fegyelmezettnek kell lennie. Mire a levegőre ér, már bárki lehetne, arctalan fiú egy sápadt tömegben.

The (Semi-Drunk) Blindfolded Makeup Challenge [QueenBee &  xXxThEpEnGuInxXx]

Kurvára nincs ingere hazamenni.
Erre félúton döbben rá.
Megtorpan a hűvös bűzt okádó sikátor sarkán és a roskadó téglafalnak dönti a vállát. Valaki majdnem elsodorja, és odadörmög valami középdurvát. Elereszti a füle mellett. A morzsolódó cement dörzsöli a bőrét, nyelvére továbbra is lepedékként tapad az alkohol martaléka. A torkával is van valami, egészen kiszáradt és görcsös fájdalom kaparja.
Az utcatábla fókuszba kerül. Kiszámolja a lépéseit.
Felszipog, kézfejével megigazgatja a szeptumot az orrában és újult erővel vonszolni kezdi magát.
Csak az a kibaszott metrózörej ne visszhangozna az agya mélyén, lüktetőn, kitartóan, szirénaként vijjogva.

A Barbarával való kapcsolatában gyakorlatilag nincsenek szabályok. Barbaránál, összességében, soha nem voltak. Oswald rendületlen természetességgel csoszog a bejárati ajtóhoz és kopogás nélkül belép, mintha csak hazaérne. Valahogy mindig ez a B-terve, a menedéke. Célzatosan becsapja maga után a bejáratot.
Balról, a tágas, fényes nappaliból hangfoszlányok rebbennek felé. A csevej nem hal el a döndülés hallatán. Oswald elégedett, kurta kis kacajjal vág előre.
A hang irányába kullog és köszönés vagy különösebb terepfelmérés helyett csak a borszín bőrkanapé egyik végébe veti magát, arccal előre a hatalmas díszpárnába. Barbara a lábánál kuporog, kezében sodort cigaretta. Marihuána édes-fűszeres illata terjeng a luxuslakásban, és Barbara tüdejében tartott, füstös levegővel szólal meg:
- Ivy drága, ideadnád nekem a müzlit?
A kanapé ropogása hallatszik és puha haj surrogása. Aztán Barbara szelíd erővel Oswaldhoz vágja a müzlisdobozt, az egyik sarka éppen a bordái között találja el. Oswald meg akar halni.
- Egyél.
- Nemv’gyokéh’s.
- Diétás.
- Nem kell.
- Te bajod. - Barbara megköszörüli a torkát és felhúzza a lábait. Lenge miniszoknyája felgyűrődik; vörös csipketangát visel. A tömény füstpamacs az ajkai előtt kavarog. Lábujjával unszolva megböki Oswald fenekét. - Slukkot?
- Geh.
Barbara megrántja kerek vállait. Némán szívja tovább a cigarettát, tekintete megtalálja a dohányzóasztal sarkát fókuszpontnak. Csend könnyed leple borul a szobára, és Oswald belefeledkezik.


Barbara nem a barátja. Volt egy közepesen kínos szakasza a kapcsolatuknak, amikor azt hitte, de hamar ráébredt, hogy Barbara ugyanúgy tündököl mindenkire, és ugyanolyan hamar komorul el; hogy a szent titkok, amiket megosztott vele, szállóigés tények a barátjai körében.
Oswald megtanulta kezelni, és, mondhatni, a maga javára fordítani a helyzetet.
Barbara szülei milliókat költöttek arra, hogy a lányuk ne velük éljen. Volt idő, hogy Oswald lábujjhegyen járt körbe itt, félve, hogy eltörheti valahogy a látszólagos rendet, volt idő, hogy azt mondta magának, “egyszer nekem is ilyen lesz.”


Az idő képlékeny masszává olvad Oswald elméjében. Amikor már végleg nem kap levegőt, kínkeservesen oldalra fordítja a fejét, hogy farkasszemet bámulhasson a másik párnával. Bézs-szín és unalmas. Valahol a tudata határán érzékeli, hogy meztelen lábak csattogása közelít a kanapé felé, aztán Renee Montoya hangja hasít a csendbe:
- Bee, nem láttad a harisnyámat?
A nő közelebb lépdel; kinyúlt szürke ujjatlant és boxeralsót visel, kócos haja laza copfba kötve. Hátulról átkarolja Barbarát és csókot nyom a szájára, mire Oswald diszkréten felhörög. Renee felhúzott szemöldökkel végigméri.
- Hát ez?
Barbara letüdőzi az utolsó slukkot és hátrabillenve Renee hegyes melleinek dől. Lehunyja a szemeit.
- Bejött.
- Mi baja?
- Mit tudjam én. Szenveleg. Majd elmondja.
Oswald náthás hangja túldramatizálva rezonál a párnatengerből:
- Szerelmi búbánat.
Renee szemforgatva az égre pillant, de belenyugszik. Átnyúl Barbara válla felett és belekotor az asztalon hagyott sütis dobozba, aztán megismétli a kérdést:
- Harisnya?
- Az ágy alá rúgtad.
- Tényleg. - A lány felnevet és újra megcsókolja. - Korán jövök - súgja az alsó ajkába harapva, aztán megemeli a hangját és továbbra is Barbarára vigyorogva hozzáteszi: - Cobblepot, addigra vakard le magad a kanapéról.
Oswald torokhangon nyöszörög, és Montoya becélozza a hálószobát.
- Szerelmi búbánat? - ismétli Barbara, a barátnője után fordulva. - Szórakozol?
- Olyasmi. Volt valami, nem tudom, mi, és elszúrtam. - Bepánikoltam. A helyes kifejezés ez, bepánikoltam.
Oswald ezen a ponton kotorja elő a telefonját a zsebéből és harmadszori próbálkozásra be is üti a képernyővédő kódját. Megnyitja az üzeneteit. Aztán a hívásnaplót. Még el se mentette a számát a telefonkönyvbe, ez röhej. Kecses mozdulattal az arcához csapja az érintőképernyőt.
Barbara egy darabig nézi a szerencsétlenkedését - lágyan ívelt szemöldökkel és elnyílt ajakkal -, aztán nevetségesen elmélyített hangon annyit kérdez:
- Akarsz róla beszélni?
- Nem - mondja Oswald. - De. Vagy nem. Hosszú.
Ivy ezen a ponton hirtelen felpattan és kisiet a lakásból; senki nem néz utána, senki nem kérdi, hová megy. Idővel úgyis visszajön. Mindenki visszajön.
Csak Renee cipőinek bágyadt kopogása hallatszik be a nappaliba. Barbara elnyúlik a kanapén, lábai pókmászásban felhúsznak Oswald vállaira és megrázza őket.
- Írj már rá.
Oswald hevesen rázza a fejét.
- Gyáva - súgja Barbara hunyorogva. - Oswald Cobblepot nem mer ráírni egy fiúra. Szegény baba.
- Kuss.
- Gyerünk már, segítek. - Feltornássza magát és professzionális mosolyt villant. - Kezdjük valami egyszerűvel.

Barbara Kean @QueenBee 5 m
@xXxThEpEnGuInxXx befoglalta a kanapémat. :D #Queenguin is back bitchez.
View photo

- Nyugi. Törölj vissza. Egy i bőven elég abba a sziába. Ne-ne, ne legyen sima “mizu”, inkább valami… - Barbara összeszorítja az ajkait. - Nem is tudom, “minden oké?”.
- Megkérdezzem hogy egyben hazaért-e?
- Óó, igen. Az cuki. Tegyél emojit! Ne, jézusom, ne a sírvaröhögőst, az halál béna. Pirulós.
- De az…
- Nem sok.
- De-
- Nem. Sok. Bocsánatkérés következik. Nem bocsival, sajnálommal. Úgy. Oké, és most vársz.
Az említett várakozás körülbelül két másodpercet vesz igénybe; Oswald kapásból kihúzza magát ültében és dobolni kezd a telefon hátlapján. Elkomorul.
- Látta.
- Mi? Máris? - Barbara behajol, méztincsei Oswald vállára hullanak. - Gépel?
- Nem.
- És most?
- Nem.
- És most?
- Ne---igen.
Ednek képtelenül sokáig tart válaszolni. Újra és újra szünetet tart, aztán újrakezdi - töröl és gépel, töröl és gépel. Oswald a három kis táncoló pöttyöt szuggerálja a képernyőn, orrcimpái kitágulnak.
Barbara rásandít:
- Levegőt azért vegyél.
Pattanó buborékhang előzi meg a lobbanékony visszavágást. Három szó érkezett. Oswald fel akar robbanni.
- “Némileg elfoglalt vagyok.” Némileg elfoglalt vagyok? Némileg. Elfoglalt. Vagyok? Ez mi a szar? Szopat. - Az orrán fújtatva nevet. - Meg akar szopatni.
- Nem ez a cél? - Renee visszatér, immáron teljes harci díszben és Oswald válla felett végigfuttatja a tekintetét az üzeneteken. Meztelen könyöke alatt roppan a kanapé, amikor rátámaszkodik. Barbara egy éles pillantással csendre inti, majd ennyit tanácsol:
- Csak okézd le, mondd hogy majd később beszéltek. Tudod; csinálj úgy, mintha nem zavarna.

Meglátjuk; rengeteg dolgom van. Szia.
9:41 ✓✓

- Whoa. - Renee kiegyenesedik és bajtársiasan megpaskolja Oswald vállait. - Hát ennek csúnya vége lett. Bee, kitartás hozzá.
- Csak… sicc.

- Ha már úgy is egész nap itt fogsz fetrengeni - kezdi Barbara elgondolkodva, valahol dél környékén -, legalább csinálhatnánk egy collabot.
- Egy feltétellel: bebaszunk hozzá.
Amióta Renee magukra hagyta őket, Oswald becsülendő mozgásokat vitt véghez: többek között a hátára fordult és felhúzta a lábát. Barbara most elhaladtában megpaskolja a térdét és elvigyorodik:
- Mit gondolsz, ki vagyok? - És jelentőségteljesen egy üveg vodkát helyez a hasára.
Aztán összefonja a kezeit a mellkasa előtt és kivár.
Oswald az üveg felé kaparászik, aztán az utolsó pillanatban Barbara félrebillentett fejjel elmarja előle.
- De előtte egyél valamit, az isten szerelmére.
A szembekötős sminkvideóra szavaznak, természetesen mattrészegen. Oswaldé a megtisztelő feladat, hogy vakon is értékelhető sminket rakjon fel Barbarára, aki nehezítő körülményként (és a fű mellékhatásaként) egy pillanatra sem képes befogni.
Éppen a kis- és nagykanalak jelentőségét firtatja, az Oswald által lóbált szempillaspirállal az orrnyerge környékén, amikor Selina betoppan. Alig ér a nappaliba, rögvest fújni kezd Oswaldra, aki letépi magáról a kendőt. A jelenet kurtára és viharosra sikeredik; a lány szinte rögvest kifordul az ajtón és a hangulat, amit maga után hagy, üressé és életunttá válik.
- Meghalt a buli - állapítja meg Barbara. - Bocs érte, néha kicsit heves. Majd megkedvel.
Oswald nem válaszol. A mobiljára sandít, mint az elmúlt egy órában oly sokszor; a képernyő fekete és rezzenéstelen. Azért a kezébe veszi, és oda sem figyelve a lány szavaira, megnyitja a YouTube profilját. “Szóval, ööö, Pingvin-rajongó vagy?” “Így igaz.”
Mocskos kis hazug. Kizárt dolog, hogy fel legyen iratkozva. Többszázezren vannak, ha az elejére görgetve kezdi számba venni őket, akkor is teljességgel kizárt, hogy---
R1DDL3R.
A hülye kis kérdőjeles képével a lista elején. Ő a harmadik, hét évvel ezelőttről. Hét évvel ezelőttről - ez azt jelenti, hogy ott volt végig, egészen a pixelmorzsás-webcamerás tinédzservlogoktól kezdve, amikor Oswald nem volt több mint egy unalmas, lázadó, meg nem értett kis kamaszkölyök aki el akarta hitetni magával hogy ő jobb, aki szükségét érezte, hogy az egész világnak elmondja, mit evett ebédre, és Ed ott volt a képernyő másik oldalán és nézte őt és úgy döntött, akkor úgy döntött, érdekli. Ő érdekli. Nem a szívatásai, nem az, akivé mások porráalázásával vált, nem az az internetsztár, aki nem önmaga sikerei miatt trendel, hanem a többiek bukásáért.
Oswald összeszorítja az ajkait. Barbara nézi egy darabig, aztán a forgó kameralencsébe bámul.
Barbaránál mindig megy a kamera. Egy-egy videójához több órányi felvett anyagon rágja magát végig, melyeknek szerencsére csak a töredéke  kerül nyilvánosság elé. Most azt kérdezi:
- Kikapcsoljam?

Oswald az erkélyen. Ajkai közt cigaretta, tüdejében füst, torkában szitkok és káromlások visszanyelt gombóca. A felismerés, mint a pára, nyirkos cseppekként szitál a hajára és a szemhéjára: ezt most istenigazából elbaszta.
A cigaretta vége ég. Oswald nem szívja, a hamu lassan magától a korlátra hull.

Barbara már a buliruhájába öltözve csatlakozik hozzá. Blúza gallérján szelíd ezüstcsillám, sortja csipkeszegélyű, magassarkúja csak azért került százötven dollárral többe, mert piros a talpa.
Oswald mellé kopog, megperdül előtte. Felhúzott szemöldökkel billeg, míg a fiú végig nem méri tetőtől talpig. Oswald bágyadt, a cigarettától torzult hangon csak ennyivel illeti:
- Ezzel a nadrággal ki akarlak akasztani az ablakba függönynek.
Barbara vigyorog.
- Akkor tökéletes. - Elhallgat, mintha keresné a megfelelő szavakat. Oswald nem hajlandó viszonozni a pillantását. - Figyelj… én vagyok az utolsó ember, akitől szerelmi tanácsot akarsz hallani--
Oswald felhorkant és a korlátba mar.
- Hogyne. Olyanok vagytok Montoyával, mint egy kibaszott tamponreklám.
- Talán. Kívülről. - Barbara szavai megkeserednek a szájában. - Csak nem kéne megcsalnia.
Oswald végre ránéz.
- Van valami csaj… lényegtelen. Nem tudom. Vörös. - Megrántja a vállát. Az arca eltorzul. - Mindig is szerette a vöröseket. Figyelj, ha ennyire megvisel, ne engedd el. Majd megoldódik, csak próbálkozz, többször és jobban. Férfiak, tudod?
- Jja. - Oswald elnyomja a magától végigégett csikket és felszipog. Barbara elállja az útját. - Most mi van, megöleljelek?
- Isten ments. - A lány félve billenti oldalra a fejét: - ...Te azt akarod, hogy megöleljelek?
- Francokat.
- Akkor jó. Tessék. - Egy kis zacskót csúsztat Oswald tenyerére. - Egy gramm szeretet útravalónak. Hogy túléld az éjszakát.
Oswald nem köszöni meg. Tudja, hogy semmi nincs ingyen.
Követi tehát Barbarát a lakásba és a hátizsákjába karmolva a vállaira veszi. A kis csomagot a nadrágja zsebébe süllyeszti, napszemüvegét az orrára illeszti és a hall tükre elé áll, hogy apró mozdulatokkal összekócolja a haját.
Mintha mi sem történt volna.
Ed azóta sem válaszolt. Bizonyára éppen némileg elfoglalt.


……………………………… |  xXxThEpEnGuInxXx

Cigaretta persze nem szerepelhet egy YouTube videóban, de a füstje ott van. Oswald száraz szemekkel és száraz ajkakkal ül a webkamerával szemben, felkönyökölve. A szemei körül egy túl hosszú délelőtt eldörgölt sminkje, a haja vizes. Atlétatrikót visel, ami a vállpántjánál ki van égetve, rajta valami underground banda jelvénye.
És közben, a kényelmetlen csend. A forgalom zaja beszűrődik, ahogy Gotham autói légyként eldöngenek, de nem hallani mást semmit sem.
Oswald csettint a nyelvével. A hang most megadóan puha.
- Szóval, elbasztam - azt mondja. A hajába markol, és baljával előre nyúl. Nem látni, mivel matat, talán a felszereléssel, talán egy csikkel. Szív az orrán. - De ezt már tudod. Szóval… - először néz a kamerába -, sajnálom. Ühh, nem tudom. Figyelj, én ott leszek holnap, öh, akkor és ott, ahol aaa… ahol elkezdődött, tudod. Amikor még ketten voltunk, és a piát hoztad. Ahonnan látni az eget, és ahol elmondtad, ki vagy. Mert, ühh. Jó lenne még egyszer, tudod, és akkor még nem csesződött el. Szóval ott leszek, és ha nem jössz, akkor oké, nem basztatlak többet. - Maga elé mered. - Oké - motyogja. - Oké.
A felvétel megszakad.
A kommentek rébuszról beszélnek. Talán valami elközelgő project. Senki sem hiszi el, hogy Oswald Kibaszott Cobblepot, életében először legalább 50%-ban őszinte.


Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 1m
: (

Másnap persze esik: zivatar zuhog a megjelölt időben. Oswald terve az, hogy jelzésértékűen vár negyed órát, talán a miheztartás végett, csak, hogy elmondhassa, hogy megtette, aztán lelép a bús fenébe.
Az időpont persze eléggé hozzávetőleges. Csak nagyjából emlékszik, mikor futhattak össze a tetőn, de ha Edet egy kicsit is érdekli, már itt kéne lennie - itt kéne várnia egy újabb esélyre, a kiengesztelésre.
Oswald elnézi a begördülő viharfelhőket, amik ropogva robajlanak a város felett. A párájukba fölfüggeszkednek az esti fények, és nyirkos, elektromos szaga van a levegőnek.
A szél metsző és hideg, és a telefonja süket.
Ed nem reagált semmit sem, pedig az összes kurva kommentet végigböngészte. Most félpercenként üt a képernyőre, az kihuny, felfénylik, közönyösen lüktet. Azóta már a Barbara-videó is bevette a netet, de az sem ösztökélte lépésre Edet.
Szóval Oswald ott van a parkolóház tetején, és néha jön pár család a lerobbant kocsikhoz, szatyrokat cipelve, és őt senki nem veszi észre. Elszív egy cigarettát, és még egyet, és már marja a torkát. A fejébe rekedt valami amatőr dallam, újra és újra hallja. A hátát a legközelebbi lámpaoszlopnak támasztja, neonfény függ le, sűrű, fátyolos, és ő ott áll, ahogy esni kezd.
Elsőnek nem is érzi, csak a beton pöttyeit figyeli, amik egyre sűrösödnek, pacává terebélyesednek, és végül egészen sötét lesz. Egy villanás, és ő éppen szarrá ázik. Nincs az az Isten, hogy a fejére terítse a bomberdzsekit, úgyhogy büszkén tűri, hogy a haja, amivel makacson megszenvedett, rommá menjen, valahogy úgy, mint a szerelmi élete.
Elhajítja a kihunyt csikket, és van valami szimbolikus abban, ahogy eltiporja a bakancsával, gyakorlatilag már rugdossa.
A kezei, ökölben, a zsebében vannak. Vacogva koccan össze a foga, mindennek felázott, nedves szaga van, és begörbített háttal indul el, vesztesen.
A nevetést előbb hallja meg, mint a kocogó lépteket. Hátranéz, és Ed siet feléje, a kocsik közül, a rejtekhelye mögül elősprintelve, esernyővel a kézben. Eden vízhatlan kabát van, kapucnival, és napfényes a vigyora. Ed nevet:
- Hé-hé, várj már meg!
Oswald megtorpan, kitartott kezekkel, és amikor Ed beéri, mellkason löki, úgy, hogy a fiú kis híján hátraszaltózik.
- Baszd meg! - visítja Oswald. - Baszd meg, hogy itt voltál mindvégig! - Egy grimasszal eltépi a kuncogó Edtől az ernyőt, és hátat fordít neki. Csoszogni kezd. Szándékos, hogy nem kifejezetten gyorsan megy.
- Csak érdekelt - mondja Ed, ahogy két lépéssel beéri, és az ernyőt átveszi. Úgy tartja, hogy mindketten a sugarában legyenek, és Oswald még talán két, három métert biceg előre, aztán megtorpan, és az állát felszegve néz Edre.
- Baszd meg - közli vele. Ed horkantva felnevet, és csókért hajol. Oswald elhúzódik előle, de Ed nem zavartatja magát különösebben, az ajkai Oswald nyakára tapadnak, és játékosan belé harap. Oswald belemarkol a hajába, közelebb húzza, aztán elrántja, legalábbis, megpróbálja.
- Mi lett azzal, hogy gyűlölsz? Mi lett azzal, hogy látni sem bírsz többet?
Ed elhúzódik, csak egy kicsit. Előre görnyed, az orruk összeér, és Oswald az ajkain érzi forró lélegzetét.
Az eső düb, düb, dübörög.
- Sosem mondtam ilyet - suttogja Ed rekedten.
- De ezt éreztetted, baszd meg - üvölt Oswald -, jó fej vagy!
- Bocs, hangos a vihar, nem hallak.
- Tűnj el - vakkant Oswald, ahogy ellép tőle, ki az esernyő alól, a viharba. A tető pereme felé mutat: - Köszönd meg, hogy nem löklek le. Velem nem fogsz szórakozni, megértetted?
- Gyere vissza - mondja Ed puhán, és Oswald nem érti, miért engedelmeskedik. A karjait összefonva lép be az ernyő alá megint, és azt várja, hogy Ed majd megöleli, de a fiú nem csinál semmit. A mosolya elkenődik, és komolyan néz rá a maszatos lencsék mögül.
- Nagyon fájt, amikor otthagytál, Oswald.
- Bocsánatot kértem, és szartál a fejemre! - kiált Oswald a képébe, és a saját mellkasára ver. - Nem vehetsz csak úgy semmibe, és nem játszahozhatsz… játszadozhatsz velem! Itt várlak fél órája…
- Huszonhárom perce.
Oswald ököllel vágna a képébe, de nem éri fel. Ahogy közel hajol, összefeszülnek.
- Én ezt így nem csinálom - sziszegi Ed képébe. - Velem ezt nem teheted.
- De akkor csinálni akarod? - kérdezi Ed, és a hangja komoly, de még mindig ott van az a pattogós, kedves kis éle, és Oswald gyűlöli érte. Pislog, és félrefordul.
Mennydörgés rezeg fel.
Nem felel.
- Komolyan gondoltad, hogy a fiúm leszel? - faggatja Ed. Oswald vállat von.
- Igen - mondja szárazon. - Gyere, húzzunk innen. Beléd fog baszni a villám, vagy valami. Hülye magas vagy. - Az orrát megdörgöli a dzsekije ujjában. Egészen kipirult a hidegben.
- Megoldjuk, hogy működjön - ígéri Ed. - Működnie kell.
- Nem akarom, hogy tesztelj, meg… Van róla fogalmad… Egyáltalán érdekel, mit éltem át az elmúlt... ó, baszd meg. Baszd meg magad.
- Fájt - mondja Ed, és Oswaldnak egy ponton leesik, hogy mindkettejükre érti, de amikor végre ránéz, Ed csak mosolyog. - Gyere ide.
- Itt vagyok. Menjünk innen.
- Gyere. - Ed az álla alá illeszti az ujját, és a tekintetét keresi. Oswald lesüti a szemét, és fintorog, de nem húzódik el. - Akarod?
- Mit tudom én. Nem tudom.
- Szabad?
- Aha.
Ed megcsókolja.
Az esőcseppek lüktetve dobognak, és Oswald mereven áll, és nem csókol vissza, csak hagyja, hogy Ed óvatosan kóstolgassa, kortyolgassa, aztán megnyitja az ajkait előtte, és a csók révülten ellágyul és tovább mélyed, és Oswald lábujjhegyre állva simul a hőjébe.
A saját testén kívül van. Oswald valahogy ott van a viharban, mennydörögve, szétcikázva, a betonon koppan, Oswald hideg és lágy. Ahogy a cseppek végiggördülnek Ed kabátjának hátán, ő az ujjaival végigköveti az útjukat, és aztán belemarkol a fiú derekába, hogy közel vonja.
A szája húsába harap. Szuszog, és belenyög a csókba, és Ed csak fél kézzel karolja, mert a másikkal az esernyőt fogja, de az érintésében ez van: megtartalak. Oswald az állára csókol, aztán, próbaképpen, végigköveti a nyak vonalát a nyelve hegyével. Ed végre felnyög, meglepetten, és Oswald elhúzza a kezét, aztán Ed hullámzó hasára simítja.
Egymás szemébe merednek zihálva. Zúg az eső és széthömpölyög a betonon a pára.
- Azért még mindig utállak - közli Oswald, a tenyerét erősebben szorítva Ed ingének, hagyja, hogy az ujja hegye az övcsatot érje, és lustán játszadozik vele. - Meg kell tanulnod tisztelni - mondja halkan. - Megígéred, hogy tisztelni fogsz, Ed?
Ed kizökken, és értetlenül néz rá.
- Tisztellek.
- Akkor nem művelsz velem olyan dolgokat, amik szomorúvá tesznek.
- Nem, persze, hogy nem.
- Vigyél haza.
- Hozzám?
- Hozzám. Eljössz velem.
Ed nagyot nyel.
- Igen.
Oswald elhúzza a kezét. Véletlen is lehet, ahogy a kézfej Ed ágyékához ér. Oswald elvigyorodik: kemény. Oswald kampós vigyorral fordít hátat, és elindul. Ed egy hökkent kis szünet után, ernyőstül a nyomában.

Oswald Cobblepot — itt járt: Monolith Square metróállomás
Kisebb várakozásokban sosem akkor jön amikor kell lol #gyeremármetro #SOS #sietünk! ;)
Like Hozzászólás Megosztás

A metró csurig töltve csontig ázott emberekkel és üres tekintetekkel. Oswaldnak annyi a dolga, hogy Ed vállainak szélárnyékában manőverez utána, és az embertömeg kettéhömpölyög.
A kocsiba érve Ed pillantása felajánl neki egy szabaddá vált helyet a szakadt, félig kibelezett bőrülésen, de Oswaldnak jobb ötlete van: előre taszítja, és mielőtt Ed szája szóra nyílhatna, elégedetten a hosszú combok közé lép és az ölébe kecmereg. Szabadon hagyott vádliját átfonja a lábfejével és közelebb húzza, jobb karja a vállán átvetve. Ed ködösen felpillant rá: most Oswald a magasabb.
- Meg kell tanulnod velem utazni - mondja halkan, szavait magába nyeli a metró fémrobaja. Ed az ajkairól olvasott és végignyal a sajátjain. Riadtan felszusszan, amikor Oswald mocorog, mintha csak a megfelelő pozitúrát keresné és felvillantja a legaljasabb vigyorát, amit Ed valaha látott. A füléhez hajol; alsó ajkáról Ed nyakára hull egy kósza esőcsepp és annyit suttog: - Tarts ki.
Ed talán válaszolni akar, de képtelen rá. Összeszorítja a száját, pillái félárbocon. Alig láthatóan összegörnyed, Oswald derekába kapaszkodik és körmeivel a dzsekijébe markol. Oswald felkuncog.
- Kilenc megálló.
Ed heves, aprócska mozdulatokkal rázza a fejét és felvillantja egyenletlen jégvigyorát. Nedves tincsei a szemüvege lencséjére tapadnak, amiket Oswald kisimít az arcából.
- Elvetemült vagy.
- Mm. - Újra közel hajol. Lehelete forró pára Ed fülcimpáján, futótűzként terjed a sápadt bőrön.
- Oswald...
- Mmghn?
- Hahhn.
Ed karja villámgyorsan mozdul. Csontos ujjai Oswald tarkójába marnak, köröm a húsba mélyed és elszakítja magától, olyan távolságra, hogy az ajkai közé zihálhasson. Az állkapcsa remeg, tekintete lobban. Néma marad, reszketeg.
Oswald sokáig figyeli, közönyös vonásokkal de elnyílt szájjal, mielőtt vigyorát rejtendő az alsó ajkába harapna és felszegné a fejét.
- Szóval te így szeretsz játszani.
A metróajtók öblös dörgéssel csapódnak egymáshoz.

Oswald némán küzd a lakáskulcsokkal a hosszú, világtalan körfolyosón. Ed a mobiljával világít neki, teljes kussban, mint ahogyan az aluljárótól eljutottak a bejárati ajtóig.
Oswald pontosan tudja, hogy nem neheztel és nem is durcáskodik; amint felértek a rozoga mozgólépcsőn, Ed az ujjai közé csúsztatta az övéit és kézen fogva sétáltak tovább, valahogy úgy, ahogy a Hogyan Kell Viselkedni Ha Kapcsolatban Vagyunk cosmotippek előírják. Nem, Ed sokkal inkább tervez - Oswald szinte hallja a lapokként pergő gondolatokat, a ceruza roppanását és a cincogó szövegkiemelőt.
Még a száján belül elharapja a mosolyát és kitárja az ajtót; a pillanat törtrésze alatt érzi meg a vállán Ed szabad kezét, ami megperdíti a tengelye körül. A hosszú lábak egyetlen mozdulattal a lakásba fordulnak, maguk után vonzva Oswald bágyadtan toporgó lépéseit, aztán Oswald háta a falnak csapódik, Ed mellkasa pedig bezárja köztük az űrt. Újabb csókra hajol, mélyebbre, hevesebbre, a fogaik fájón összekoccannak és Ed kezei a csípőjére markolva mozgatják, egyenletes, lassú hullámveréssel.
Oswald nyomorultan a csókba sóhajt, hangja erőtlen és kétségbeesett, gyűlöli magát érte; kíméletlenül Ed nyakába mar, végigkarmol a mellkasán, az ujjai az övébe akadnak. Morzsolni kezdi a kabát alól kilógó ing szélét, aztán elszakítja az ajkait.
- Vedd le - parancsolja.

Oswald végigsimítja a tenyerét Ed meztelen hasán, a mozdulat körkörös, óvatos; feljebb kúszik, egészen a vállaiig, kézfejével megszabadítja Edet a vizes ingtől. Az anyag Ed karjaira tapad, a könyöke nem engedi tovább. Oswald lábujjhegyre emelkedik, körmeivel derekába mélyedve kapaszkodik és az ajkai közé illeszti a kulcscsontját. Nyelve hegyével végigsimít rajta, sínben tartva - Ed remegő sóhaja a fülében dobol -, fogaival lassan rászorít, állkapcsa gyöngéden rezzen.
Ed egy csattanással a falba kapaszkodik Oswald feje mellett. Hördülve levegőért kap és Oswald nyakára markol, hogy felszegett fejét a falhoz szorítsa. Az ádámcsutkára szorult bőrén érzi a lüktető szívdobbanást és a lágy hullámot, amikor Oswald nyel.
Ráerősít. Megszédül. Oswald keze feljebb araszol és összekulcsolja az ujjait a hátán, talán nyugtatóan, talán bíztatva; elnyílt ajkai nem pontosítanak. Ed keze felbizsereg, elernyed.
Fogaival a remegő ujjak helyére hajol. Úgy tép a torkába, mintha el akarná roppantani, csípőjét durván löki előre.
És Oswald kezei az ágyékán.
- V-várj, te… csinálni szeretnéd velem?
Oswald ujjai megdermednek Ed nadrágjának cipzárján. A mutatóujja már az alsónadrágját cirógatja, kampóként a gumijába marva, amikor a kérdés felkészületlenül éri. Úgy mered fel rá, mintha nem volna biztos benne, hogy egy nyelvet beszélnek, és óvatos-hűvösen annyit felel:
- Őszinte örömömre szolgálna, ha megkefélnél, igen.
- Nem lehet - leheli Ed szárazon nyelve.
- Mi?
- Oswald, erre nem vagyunk felkészülve. Még nem. Nem most. - Megnyalja az ajkait, amikor Oswald elhúzódik. - Mármint…
- Nem kívánsz?
- Nem! Mármint nem, dehogyis, pontosan tudod, mennyire borzasztóan kívánlak. Tudod. Érezted, most is érzed. - Ed kezd belezavarodni a saját szavaiba. Felemeli a karjait, egy vállrándítással visszailleszti az inget a vállaira. Nyitott tenyerei körbezárják az arcát. - Édes istenem, ha olvasni tudnál a gondolataimban.
- Akkor? - követelőzik Oswald és a sajátjai közé fűzi Ed kezeit, hogy feltárja a tekintetét. Lassan kezd rájönni, hogy Ed egészen eddig a pontig tényleg nem arra számított, hogy lefekszenek egymással. - Akkor most mi van?
- Nem vagyok rá kész. Nem vagyok rá képes. És soha nem akarnám, hogy azt hidd, ez nekem csak ennyit jelent. Nem akarom, hogy ezt kapd tőlem, nem adhatok annyit, amennyit most, mert te jóval többet érdemelsz. Tökéletesre akarom. Különlegesre.
- Tehát most azért jöttél fel, mert…?
- Veled akartam lenni. Mindenképpen, minél tovább. Csak nem úgy. Azaz természetesen úgy is, de nem ma. - Ed hevesen gesztikuláló kezei magukkal rántják Oswaldéit is, aki még mindig belé kapaszkodik. - É-értesz engem?
Oswald elsötétült tekintete kitisztul. Engedi, hogy Ed szavai átmossák és átmelegítsék, mielőtt válaszolna.
- Igen - motyogja hetyke mosollyal, és újra Ed hasához simul. - Értelek. - Magához vonja, ezúttal csillagnyi apró, rövidke csókra, aztán csak annyit kérdez: - Szóval, mit akarsz csinálni?

A konyhába vackolják magukat, a csillár fénye finoman fut fel a faragott, komor fabútorokon, amik szigorú gyűrűbe fogják az apró teret. Stratégiailag elhelyezve van ott egy ízléses csendélet “gyümölcsök és a végromlás” tematikában, csótányokkal és koponyákkal.
Oswald forrócsokit készít. Kinyitja a hűtő ajtaját, kivesz egy felbontatlan tejet, gyanakodva megrázza, aztán a csücskét leharapja, és ceremóniátlanul köpi a mosogatóba. Ed léptei alatt óvatosan nyikkan a régi parketta. Oswald egy lábast helyez a gáztűzhelyre, beleönti a tejet és a csokidarabokat, aztán elkezd kivetkőzni a makacson nyirkos ingéből.
Félúton elakad a mozdulat, átnéz a válla felett, és lassabban, aggódva veszi le. Ed tekintete a hátára tapad, ahogy a sötét inget átmenetileg az egyik szekrénykilincsre akasztja. Oswald tejsápadt bőre szinte fénylik a félsötétben. Megragad egy fakanalat, és munkához kezd, sovány karján derengő kéken futnak az erek.
Ed nekitámaszkodik a konyhapult gránitjának.
- Tudod - kezdi lassan -, még soha nem voltam férfival.
- Biszex vagy?
- Pán. Nem voltam nővel sem. - Megköszörüli a torkát. Oswald értetlenül néz rá.
- Egészen biztos vagy te ebben?
- Ööö… hát igen.
- Hm. - Oswald átkeveri a masszát, aztán whiskeyért nyújtózkodik. - Én voltam párral, férfiakkal.
- Attól tartok, hogy egyszerűen nem volt rá alkalmam, vagy, hogy amennyiben igen, hát elmulasztottam…
Oswald elvigyorodik, ahogy egy tekintélyes adag szeszt loccsant a készülő csokoládéba.
- Tőlem nem kell elnézést kérned. Cserélnék veled.
- Tényleg?
- Nem téged minősít, ha nem jön össze. Az én választásaim engem már igen. - Halkan hozzáteszi: - Nem érdemeltek meg.
Nem akar erről beszélni. Mielőtt a csend megfeszülne, Ed ráhuppan a gránitkőre. A tűzhely csendesen perceg, és mély, omló illatok vannak a levegőben.
- Kristennek hívták - kezdi Ed, és rögtön elakad. - Gondolom, még mindig ez a neve. Már nem beszélek vele.
- Szeretted?
- Úristen, igen. Igen, igen, igen. Megszállottan. Ööhhh… szóval nem úgy értem, de ő volt így minden lélegzetvételem. - Oswald hátrasandít. Ed az arcát dörgöli, a szemüveg felkúszik a homlokán, majd ferdén huppan helyre az orrnyergén. - Ő az exem, de nem tudja.
- Azt hogyan?
- Na ez az. Jártunk, de ő sosem tudta. Abszolút félreértelmeztem, amiket írt nekem. Az egész online volt. Sosem találkoztunk. És kiderült, hogy IRL van valami fiúja.
- Aucs. Részvétem.
- Okos volt - mondja Ed, és megkapaszkodik a pult szélében. - Érdekelték az úgymond “furább” dolgok, és cuki volt, és művelt, és én hosszú éjszakákon át chateltem vele. Szerintem még csak nem is kedvelt. Egy csomó mindent küldözgettem neki. Egy pont után kínosan egyértelművé vált, hogy még csak meg sem nyitotta a linkeket. Forgattam neki egy stop-motion videót a kedvenc versére. La Belle Dame Sans Merci. Keats.
- “A szívtelen szépasszony fogságában tart” - idézi Oswald. Ed elmosolyodik; ilyenkor az egész arca elváltozik.
- Többé nem - mondja rekedten.

Edward Nygma — fantasztikusan érzi magát.
13 perce
🍵 = 🐧💓?
Like Hozzászólás Megosztás

Oswald összeillő, mattfekete bögrékbe meri a forrócsokit. Egy hatos készletben vette. Mályvacukra sajnos nincsen.
A viharszín nappaliba mennek a zöld fotelekkel és homályos tükrökkel, és talán lenne értelme begyújtani a kandallóba, vagy felbaszni a villanyt, de Oswald élvezi a lakás hűvösét és a málló félhomályt. Elszántan Ed közelébe ficereg, és emberfeletti erőfeszítés árán felcibálja a kanapéra a rossz lábát. Edhez simul, aki ösztönösen hozzá hajol.
A csokoládé forró még, az alkohol szaga csípős és nehéz. Oswald a tenyerében tartja a bögrét, és egy kicsit csendben vannak, csak a vihar dohog kitartóan, a hosszú, karcsú ablakokat rázza.
- Jó veled, Oswald - suttogja Ed halkan.
- Jó tudni.
Ed óvatosan fújva a csokiba kortyol, nyammogva ízlelgeti a plafonra mereve. Oswald beleprüszköl a saját bögréjébe, mielőtt Ed hosszas megfontolás után annyit kérdez:
- Ez inkább csokoládés whiskey lett, nem gondolod?
Oswald hegyes kis könyöke az oldalába mélyed, felvillanó fogain megtapad a hold opálfénye.
- Honnan tudod, hogy nem így terveztem?
- Ez egy remek kérdés.
- Könyörgöm ne válaszold meg.
Ed szív egyet az orrán és fészkelődik. Oswald feje búbja elég közel van, hogy a hajába fúrhassa az orrát. Oswaldnak viharillata van és Edben villám szikrázik fel; a tömött, bársonyos tincsek kócosan merednek a szélrózsa minden irányába és magukba nyelik a város hamufényeit. Ed az ujjai közé fog egy hosszú fürtöt és játszani kezd vele, egyszerre Oswald orcáját cirógatva. A hangja bágyadt, amikor megszólal:
- Kérdezhetek valamit?
- Ühüm.
- A piercinged - motyogja a hajába -, az orrod miatt csináltattad?
Oswald megfeszül a karja alatt. Elhúzódik és Ed felé fordítja a felsőtestét, hogy a szemeibe nézzen: a tekintete fémes-fehéren ég. Úgy szorítja a bögréjét, hogy ökléből lassan kifut minden csepp vér.
- Mire gondolsz? - dörren rá.
Ed összezavarodik; nem érti, mi rosszat mondott. Ujjai nem mozdulnak Oswald kipirult arcáról.
- Hogy kiemeld, mennyire gyönyörű - mondja őszintén.
Szavai egy pillanat alatt lemossák a mérget Oswald vonásairól: helyükre kifejezéstelen, tompa űrt festenek és talán egy szemernyi gyanakvást. Edben felpezseg valami
- Gyönyörű az orrod. Nagyon tetszik. - Elveszi a bögrét Oswaldtól és a sajátjával együtt a dohányzóasztalra teszi, aztán magára vonja a még mindig néma fiút. Összedörgöli az orruk hegyét és felkuncog, amikor Oswald továbbra sem reagál. Feljebb billenti az állát és most apró puszit mázol az orrára, aztán azt mondja: - Egy. - Újra hajol, újabb puszi, ezúttal az orrnyeregre. - Kettő. Három. Négy. Öt. Hat. Hét…
- Oké, oké, oké. - Oswald megadóan felemeli a kezét. Félmosolya vicsorrá torzul, ahogy megpróbálja elnyomni. - Elég lesz, köszönöm.
Ed hosszasan néz a szemébe. Ajkai felvillantják a felső fogsorát, szemüvege lejjebb csúszik az orrnyergén.
- Komolyan gondoltam, Oswald.
- Tudom. - Feltápászkodik és megköszörüli a torkát. Most illene mondania valamit.
Ed fültől-fülig mosolya tündököl mögötte, amikor nem látja; Oswald visszamarja a bögréket és újra Ed kezébe nyomja inkább, hogy ne kelljen megszólalnia.
A pillantását csak akkor keresi, amikor Ed újra inni kezd: lecsúszott lencséin minden egyes kortynál megül a lecsapódó pára és ez úgy tűnik, Oswaldot sokkal jobban zavarja, mint őt magát, mert az égre emeli a tekintetét.
- Miért nem veszed le?
- Hm?
- A szemüveged. - Oswald pimaszul fintorogva felé mar és egy gyors mozdulattal lekapja róla. Aztán elhallgat. És csak nézi. Hosszasan, megzavarodva, értetlenül. A hasában melegség kezd mocorogni, hője lüktetve sugárzik mélyebbre.
- Van valami gond? - Ed ezt kérdezi, és félrebillenti a fejét. A mozdulat ismerős; a vonásai nem.
Oswald összerezzen. Szedd össze magad, a rohadt életbe. A saját orrára illeszti a szemüveget és ripacskodva felkiált:
- Ennyire szar a szemed?
Ed gondoskodóan nyúl felé.
- Meg fog fájdulni a fejed. - A szemüveg száraihoz illeszti az ujját és feltolja Oswald homlokára. Olyan közel van, hogy meg tudná számolni a szempilláit, és Oswald tüdeje képtelen felsóhajtani a belé szorult levegőt. A bögrék valahogy ismét az asztalra kerülnek az útból. Ed az ajkai közé suttog: - Mi történt?
- A hülye fejed - leheli vissza erőtlenül -, az történt.
Ed zavartan mosolyog, és most ez sem ugyanaz.
- A fejem?
- Hogy a fenébe lehetsz teljesen más ember a szemüveged nélkül? Mármint hogy képzeled? Mármint whoa. Hogy a picsába… van erre valami tudományos magyarázatod, vagy még keresed a választ?
- Milyen vagyok?
- Hogyhogy milyen…?
- Milyennek találsz? - Oldalra dönti a fejét, hogy az ajkaihoz férjen, és pillantását Oswaldéba fúrja. Még nem érinti össze őket. Oswald gerincén végigfut a borzongás.
- Ez egy hülye kérdés.
- Válaszolj nekem.
Keresi a szavakat. Ed fedetlen pillantása fogságban tartja, és ő belemerül és alábukik; belé fulladna, ha lehetséges volna, addig tartaná vissza a lélegzetét míg Ed arcán kívül minden más el nem homályosul körülötte, mint ahogyan a lencséin keresztül látta a világot.
Felocsúdik. A torka szárazon kapar, a szeme szúr és Ed csak vár, némán.
- Ellenállhatatlannak - krákogja végül. - Ellenállhatatlannak talállak. - Végre képes nyelni és élt csempészni a hangjába: - Ami merő pofátlanság, szóval baszd m--
Ed hirtelen dönti hátra a kanapén és nyelvével Oswald fogai közé tör; kifeszíti őket és szájába lélegzik, kezeivel Oswald vállán támaszkodva szorítja maga alá. Merészebben csókol; megnyugodva, felszabadultan, felhevülten. Oswald Ed hajába tép és mélyről, gyomorból felnyög.
A hangra mindketten megtorpannak. Oswaldnak sikerül először megszólalnia, miközben leveszi a homlokáról Ed szemüvegét és a füle mögé csúsztatja:
- Most rögtön el kéne tűnnöd a lakásomból.
Ed csak heves bólogatásokkal felel és felpattan a kanapéról. Kapkodó mozdulatokkal begombolja a gyűrötten száradt ingét és tekintetével a kabátját keresi. Oswald is követi a példáját és utána tipeg az előszobáig, ahol az ajtófélfának dől és összefonja a karjait a mellkasa előtt. Ed, teljesen menetkészen, végre összeszedi az erejét hogy felé forduljon. Végignyal az ajkain.
- Akkor, öö. Köszönöm a vendéglátást. Én... öh. Akkor majd látjuk egymást. Legközelebb. Majd… majd írok.
Oswald ördögien elvigyorodik.
- Természetesen.
- Akkor, ööö. - Ed kicsit toporzékol, aztán mégis egy lépéssel átszeli a köztük lévő távolságot. Gyors búcsúcsókot nyom Oswald ajkaira és határozottan bólint, inkább magának, mintsem a fiúnak. - Jó éjt.
- Jó éjszakát, Ed - felel Oswald. Az ajtóhoz libben és jó házigazdaként kitárja előtte. - Vigyázz magadra.
Ed megmagyarázhatatlan módon tiszteleg, és szélsebesen elhagyja a lakást. Oswald még vár, amíg nem hallja az elhaló lépéseket, aztán a hátával becsukja az ajtót és a fának simulva felröhög.


Oswald Cobblepot                        23:41
nna, kit fektetnek meg holnap? :>
Barbara Kean                        23:41
engem nem ha éjnek évadján írogatsz rám
menj aludni
Oswald Cobblepot                        23:41
:>
:>>>>>>>>>
Barbara Kean                        23:42
gyűlöllek <3  

Oswald szarrágó vigyorral hengeredik a hátára. A függönyöket nem húzta be, azt akarja, hogy átmossák a fények, a városi éjszaka reflektor-ragyogásában hever végig a koromfekete takaróhegyeken. Az ölébe gyűrve nyirkos törülköző, amit megszokásból kötött fel, és most egészen lefetrengett magáról. A háta, a combja még vizes.
Ed elküldött sms-ben olyan érdekfeszítő részleteket, miszerint hazaért épségben, a kígyók rendesen ettek, talált maradék alig használt lasagnét a hűtő alján, és holnap négykor végez az egyetemen - és innentől lesz érdekes, mert Oswald láthatja újra.
Úgy vigyorog a kis képernyőre, mint egy idióta, és előfordulhat, hogy egy ponton az önnön képébe ejti a telefont.
Ed fényéveken át gépeli a következő üzenetet, és Oswaldon újra és újra végigcikázik, hogy itt volt - a konyhában, a nappaliban, az előszobájában, az életében, a whiskey és a csokoládé szaga még a levegőben, és mintha még érezné Ed ízét a szájvíz mentolán át is.

R1DDL3R Szóval! Nagy nap a holnapi. 8-) Van valami, amit kifejezetten terveztél?
xXxThEpEnGuInxXx estére? ;)
R1DDL3R Akár!
xXxThEpEnGuInxXx hmm hát most meztelenül vagyok a hálószobában vhogy így képzelem el
xXxThEpEnGuInxXx csak veled együtt lol
xXxThEpEnGuInxXx mit tennél ha itt lennél velem? :p
R1DDL3R Kikötöznélek.

Oswald a képernyőre mered.

xXxThEpEnGuInxXx haha! igen?
R1DDL3R Úgy vettem észre, hogy csodásan érzékeny bőröd van. Nem csak a csuklóidat kötném össze, a felsőtesteden is végigcsomóznám a kötelet, hogy érezd minden mozdulattal, hogyan dörzsöli át. Egészen kipirulna a bőröd, és a kötél nyomokat hagyna - láthatnám a vonalait, amikor eloldozlak utána, tudva, hogy az enyém voltál.
R1DDL3R Hagynád nekem, Oswald?
R1DDL3R Hagynád, hogy kikötözzelek?
xXxThEpEnGuInxXx ebwchbw
xXxThEpEnGuInxXx bosc nehé z fél kézzel gépelni
xXxThEpEnGuInxXx *bocs
R1DDL3R Várj csak, te most...?
xXxThEpEnGuInxXx ba j?
R1DDL3R Nem.
xXxThEpEnGuInxXx küldjek k épet?
R1DDL3R éppen ír...

A Facebook-ablak ebben a pillanatban koppan fel Barbara újabb üzenetével.

Barbara Kean                    23:57
szal akk jól ment?

Oswald Cobblepot látta

- Ne most - szűri a fogai közt Oswald, és megpróbálja a bal hüvelykujjával kikattintani az alkalmazást. A telefont elejti, megint, és frusztráltan kap utána, ahogy a jobbjával rámarkol az ágyékára. El kéne vonszolnia magát a századfordulós alkalomra tartogatott síkosítóig, de a mobil felkoppan Ed válaszával, és ő jógapózban mar utána.

R1DDL3R Igen, kérlek.

Oswald az ajkaira harap. Oké, ez megtörténik. Oké, ezt át kell gondolni. Mindenek előtt a telefont kegyelettel és átmeneti jelleggel félreteszi, anélkül, hogy bármit írna Ednek, aztán kisebb manőverezés árán felhúzza magát ülő helyzetbe, és a hátát a faragott támlának veti.
Fájó búcsút mond a törülközőnek, amit egy drámai mozdulattal a földre ejt. Lenéz az ölébe; még nem elég impresszív. Belenyal a tenyerébe, párszor ránt magán, de a gondolatai elkalandoznak. Elég lesz ennyi fény? Föl kéne kapcsolnia a lámpát? Ki kéne várnia, amíg kipirulva liheg az orgazmus határán, és csak akkor fotóznia? Ed vajon szintén ágyban van, vagy még mindig a vacsorájával van elfoglalva? Valahogy nem tudja, melyik ötletet találja izgatóbbnak - Ed, a konyhában, ártatlanul falatozva, miközben mocskos kis üzeneteket váltanak, vagy Ed az ágyában, ami biztos bevetett és puha, rajta flanelpizsama, az a típus teljesen… vajon Ed keze is a pizsama gombjaihoz téved?
Az ujjaival kinyúlva közel húzza a telefont, és közben beleköp a tenyerébe. Szánalmas, csattogó hangok, a kamaszévei jutnak róla eszébe, még az anyja lakásában, a pasztellszín szobában magazinok fölött térdelve (még alig volt internet, tárcsázni kellett érte, jézus isten), és a fiúk a magazinban… Tök normális magazinok jól öltözött, magas fiúkkal, éles arccsontokkal, fiúk, akiknek Oswald soha nem kellene…
Gyors kézimunka egy tábori emeleteságyon, ugyanez a hang, aztán a búcsú: “megvagy? szuper, húzz el.”
Felhívja Edet. A fiú az első csörgés után veszi fel.
- Hé, minden rendben?
- Csak, ühhh. Hallani akartam az, izé, a hangodat. - Oswald szava még ziláltabb, mint lenni szokott, rekedt és lélegzet-vesztett. Ed azt mondja:
- Oh.
Aztán azt:
- Oooh. Hüh, whoa. Mit mondjak?
- Mit tudom én. Az is oké, ha hallgatsz.
- Whoa, Oswald.  - Kis csend. - Akkor nem kapok képet?
Oswald elvigyorodik, a vállához szorítva a telefont. A ritmus könyörtelen, száraz és gyors.
- Mmm, várd ki a végét. Basszus, Ed. Ja és bocs hogy csak úgy…
- Oswald, én. Istenkém, ha ott lennék. Olyan gyönyörű lehetsz.
Oswald gúnyosan felhorkant. Ed sértett:
- Nem, én… Imádom a kulcscsontjaid.
- Ó? Hogy arról van szó.
- Hagyd már. Mintha csak nekem találtak volna ki, Oswald. Mintha így lett volna megtervezve, vagy nem tudom. Tudod, a kötelek ezt is kiemelnék, a tested vonásait, az inak, a csontok, az izmok játékait.
- Komolyak vagyunk a kötéllel, baby? - Oswald felnyikkan, és próbálja visszatartani, de Ed meghallja.
- Ezt csináld még egyszer.
- Nyikk - mondja Oswald jól artikuláltan. Ed kuncog; a hang Oswald medencéjében rezeg, és a hátán csurog le.
- Természetesen minden biztonsági előírást előtartanánk. Betartanánk. Bocsi.
- Nem szexi.
- Nem szexi, alapvető.
- Nem, úgy értem, beszélj másról. Mondd még, hogy mit tudom én, jól nézek ki.
- Jól nézel ki - közli Ed, őszintén, de nulla beleéléssel, és Oswaldnak megint nevetnie kell, aztán a hang fennakad a torkában.
- Oké, ez is rég volt, közel vagyok.
- Oh, igen? Igen. Oswald, hallani akarom.
- Tudod mit? Majd holnap fogod. - Oswald ezzel kinyomja a telefont; még hallja Ed meglepett mivanját, és a nyelvére kell harapnia, hogy ne röhögjön, de nem sikerül, felgöcögve, torokból nevet, és a telefon kicsöng, kétségbeesetten rezegve, amíg a ritmus egyre gyorsabb és szorosabb. A mobil elhallgat, és egy koppanás következik. Oswald élesen szuszogva nyúl ki érte.

R1DDL3R Oswald.

Az a pont a végén, talán az hozza meg, hogy Ed csak kijelenti a nevét, hogy nem kiabálna vele, mert tudja, hogy Oswald tökéletesen tisztában van vele, milyen szemét, és mennyire élvezi; és Oswald felröhög újra, és ez rántja görcsbe, a pupillái felfénylenek és forró, ragacsos sperma fröcsköl szét a hasán. Oswald lenyúl, és szétkeni a combjain. A baljába veszi a telefont.
Fotóz.
A szájában szárazság, a levegőben sós szagok. A fények visszatérnek: vele ragyognak és izzanak, a haja a homlokába tapadt. Nem izzadt meg, ez még a zuhany; persze ezt Ed nem tudja, és a képen rajta vannak a remegő cseppek, ki-fe-je-zet-ten esztétikusan.
Sokára válaszol. Oswald légzése lecsitul, és a nyirkos takaró hirtelen kényelmetlen. Kelletlenül ficereg.

R1DDL3R Holnap.
xXxThEpEnGuInxXx csütörtök lesz, mért kérded? ;))
R1DDL3R Holnap megbaszlak, Oswald.


* * *

Öt óra tájban három szabályos, halk koppanás hallatszik az ajtón. Oswald mélylila alsónadrágban kászálódik le a konyhapultról, meztelen combja a gránithoz tapad. Teli szájjal, számítóan vigyorog, fürdőzve a tegnap éjjel sikerfényében. Komoly arckifejezést erőltet magára, és ahogy a hajába túrva, karját megfeszítve ajtót nyit, egészen lassan az alsó ajkába harap.
- Hát helló - búgja rekedten és tetőtől talpig végigpásztázza Edet. A látvány halványan nevetséges: a fiú egyik karjával a mellkasához szorít egy doboz pralinét, egy üveg pezsgőt és egy csokor fekete liliomot. A másik kezében bőrönd; sötéten fénylő bőr és aranyozott fémcsatok.
- Szia. - Az arca ragyog, amikor átrakja a bőröndöt a küszöbön és ünnepélyes mosollyal átadja az ajándékokat, egymás után Oswald kezébe pakolva őket. - Ez itt a tiéd.
Oswald szusszantva röhög fel.
- Hű. Öh. Erre semmi szükség.
Ed arcán riadt árny suhan át.
- Nem tetszenek?
- Nem azt mondtam. - Meztelen talpai konyha felé csattognak, hogy lepakoljon. Visszakiált: - Na, gyere be.
- Ó, köszönöm, elleszek itt addig - vidul fel Ed újra, és szelíden ring a cipősarkain. - Látom még nem öltöztél fel.
Oswald kidugja a fejét a konyhaajtón. A szemei összeszűkülnek, és fintorogva annyit kérdez:
- Fel kéne hozzá? Úgy szeretnéd?
Ed csak nevet, kuncogva, és továbbra is derűs cövekként áll a küszöb túloldalán. Oswald nem mozdul, de valami halovány gyanú kezd csordogálni az ereiben.
- Nem, most komolyan, minek?
- Randevúzni viszlek.
- Nem ezt beszéltük meg.
- Ó, az azelőtt volt, hogy letetted rám a telefont.
Oswaldból kitör a röhögés. Vonásaira méltató ámulat feszül, száját vigyorra húzva tátja el:
- Ezt most értsem úgy, hogy…
- Először elviszlek egy randevúra. Aztán - itt szünetet tart, reszkető lélegzetvétellel és bárgyú mosollyal -, talán betartom az ígéretem.
- Talán - ismétli Oswald szárazon, és csípőre teszi a balját. Dereka a falnak simul. - Mit képzelsz, ki vagy te?
Ed válaszul csak fölényesen összefűzi a karjait és szelíden ránt a vállán. A mosolya megkeményedik, de a szemei vidáman csillognak.
- Itt várok, amíg öltözöl.
- Gyere be.
Fejrázás.
- Ed.
- Te gyere ki. Én egy tapodtat sem fogok mozdulni innen.
Oswald a fogaihoz illeszti a nyelve hegyét. Pár másodpercig mérlegel, aztán méltatlankodva fúj az orrán és visszaperdül a konyhába. Ed hallja a hűtőajtó csattogását és a csap hörgő csobogását. Zizeg a liliomcsokor fóliája és vaskos üveg koppan a grániton. Aztán egy kis csend.
Oswald meredten félrenéz, amikor visszatérve átviharzik az előszobán és magára csapja a szobaajtót.
Ed csak ekkor meri kiengedni a felcsukló vihogást, ami percek óta szorítja a torkát. Az ajtófélfába kapaszkodik, és még hangosabban nevet, amikor tompa rikkantás érkezik a háló irányából:
- Hallom, te szerencsétlen.

Ed autója a ház előtt parkol. Fényes, mentazöld és retro, lágy ívekkel és egyéni rendszámtáblával: RDLR-LVR. A fiú előzékenyen az anyósülés oldalára siet, hogy kinyissa Oswald előtt, de egyetlen gyilkos pillantás visszavonulásra készteti. Megkerüli a kocsit, amíg Oswald bekecmereg és teljes erőből magára húzza az ajtót.
Ed a biztonsági övvel szerencsétlenkedik, és oldalra sandít:
- Kösd be magad, kérlek.
Újabb villanás.
- Majd óvatosan vezetsz, mert megbecsülsz.
- Természetesen!
Oswald felhorkant, és összefonja a karjait. Homlokát a hűs ablaküvegnek támasztja, és kibámul az összemosódó városképre. Jó húsz perccel később, a Sprang-folyó hídján átkelve szólal meg újra:
- Hova viszel?
- Egy nagyon különleges helyre. Majd meglátod.
- A saját érdekedben: ajánlom - morogja, és megigazgatja a bőrkabátját.

A “nagyon különleges hely” bizonyára teljesen más definícióval szerepel Ed szótárában, mint Oswaldéban. További húsz perces kocsikázás után Ed lassít, és indexelve betolat egy szabad parkolóhelyre. A régi városrészben vannak, körülbelül háromnegyed órányi autóútra Oswald lakásától. A csupaüveg felhőkarcolók helyett omladozó, gótikus kőépületek és macskaköves, pókhálóként kanyargó utcák veszik körül őket. Az utcalámpák kovácsoltvas ketrecbe zárt szentjánosbogár-fénnyel villódznak, a lecsapódó pára síkos-nyúlósan csillog a járdán.
- Itt is vagyunk - rikkantja Ed vidáman, és behúzza a kéziféket. Oswald bizalmatlanul lép ki a széles kövekre és felbámul a cégérre. The Cult.
Ed mellé biceg, ujjbegyeivel végigsimít Oswald tenyerén. Nem húzódik el. Ujjak fonódnak az övéi közé, lágyan rászorítanak és elengedik.
- Oké, még nem döntöttem el, mennyire cseszted el.
- Könnyítsük meg a dolgod - vigyorog Ed, és fellép a három rozoga lépcsőfokon.
Az ódon mahagóniajtó felett csengő szól, a rejtett hangfalakból nyújtott hangok; elektromos zúgás és lágy zongoraszó, hegedű sikolyával keverve. Oswaldnak pislognia kell, hogy megszokja a félhomályt és körbenézhessen. Hideg színek fémes tónusai mélyednek egymásba: lilák, kékek, méregzöldek. Mintás tapéták nyújtóznak a kupolává ívelt falakon, rajtuk, egészen a plafonig kapaszkodva, szögekkel erősített festmények, gyertyatartók és koponyák és csontok: Oswald madarakat lát, nagyvadakat és embereket. A csipketerítős polcokon formaldehiddel töltött kancsók és befőttesüvegek, bennük lefejezett szárazvirágok lebegnek, a homálymocskos vízbe bújnak és előbukkannak.
A teaházban csak alig lézengenek páran, a beszédhangok puha zizegéssé fonódnak.
- Hm - mondja végül Oswald, és összeszorított szájjal Edre les.
- Hogy tetszik?
- Mutasd az utat - bújik ki a dicséret elől, és teátrális mozdulattal maga elé engedi.
- Okés.
Ed megindul, léptei alatt puhán ropog az ódon hajópadló. Megkerüli a pultot és beljebb vezeti Oswaldot, a csigalépcsőhöz. Az első fok mellett cipőtartóként szolgál egy leterített perzsaszőnyeg és a pillantásuk találkozik felette. A falon tábla: Kérjük, vegye le a cipőjét!
- Nem - jelenti ki Oswald nemes egyszerűséggel.
- De igen.
- Utállak.
Ed beharapja az ajkait és közelebb lép, a forró levegő megfeszül a testük között.
- Csodálatos vagy.
- Ha azt hiszed, hogy ennyi elég, hogy-
- Látni akarlak.
- Na ezt kurvára nem ebben a helyzetben kéne mondanod.
- Kérlek szépen.
- Ó, és ezt sem.
Ed egy pillanatra elhallgat, aztán csücsörítve végigméri Oswaldot tetőtől talpig.
- Elbírnálak.
Oswald kezei felemelkednek, egy lélegzetvételnyi időre lehunyja a szemét.
- Hogy mi van?
- Ha nem jössz, viszlek. - Felsejlik a szokásos vigyor árnyéka. - Nincs választásod.
Oswald bezárja köztük az űrt, ujjai Ed ingébe marnak a mellkasán. Fenyegetően sziszeg az arcába:
- Nem alázol meg.
- Sosem állt szándékomban - szól Ed ellágyulva, értetlenül, és félve Oswald derekára csúsztatja a kezeit. - Lenyűgözöl.
- Vannak határok.
- Nincsenek. Ne legyenek. Nem lesznek.
Oswald egyáltalán nincs meggyőzve. Ed csak egy másodpercig hezitál, mielőtt mozdulna: kezei lassan lekúsznak a derekáról és végigsimítanak lábain, ahogy féltérdre ereszkedik elé. Oswald pislogás nélkül figyeli és Ed az utolsó pillanatig viszonozza a tekintetét, aztán azt mondja:
- Kapaszkodj.
Oswald vállmagasságban megragadja a korlátot és hagyja, hogy Ed az ölébe emelje a rossz lábát. Kifűzi a lakkos Oxford cipőt és óvatosan emeli le a lábáról, mielőtt a bokájához hajolna. Oswald ajkakat érez a bőrén, hosszú érintést, csókot; cirógató hüvelykujjat a lábfej ívén, egészen az ujjakig. Visszanyeli a torkában rekedt levegőt és az orrán ereszti ki, szorítása erősödik a korláton.
Ed kissé felemelkedik, álla Oswald térdére bukik. Felpillant rá a szemüvege mögül, és halkan annyit kérdez:
- És most?
Oswald az égre emeli a tekintetét és elhúzza a lábát. Szó nélkül lehuppan a szőnyegre és nekilát, hogy a másik lábáról is lehúzza a cipőjét, csak ennyit morog:
- Hihetetlen, baszdmeg.

A teaház felső része szűkösebb, fénytelenebb, levegőtlenebb és forróbb. A világításért egy kerek, vaskeretű ablak felel, az apró helyiség mennyezetén csillagalakban sínek: öt asztalka székek helyett puha párnákkal körbeölelve, melyek a függönnyel leválasztva külön boxokat alkotnak. Csak egy magányos alak vízipipázik ott rajtuk kívül, papírokba temetkezve, fél arcát magába nyeli a nehéz bársony homálya.
Oswaldba visszatér az élet, amint kiválasztja az egyik sarkot és magukra húzza a függönyt. Ed bekucorodik a fal mellé, Oswald mellette foglal helyet; lábait most már probléma nélkül Ed ölébe pakolja, aki reflexszerűen rájuk markol és a nadrág alá törve simogatni kezdi a lábszárát. Előzékenyen Oswald felé nyújtja az itallapot, aki homlokráncolva lapozgatni kezdi, aztán pár sor után feladja:
- Ebből egy szót sem értek.
Ed felkuncog.
- Ne röhögj, ezek csak fantázianevek.
- Nem, ezek rejtvények.
Oswald kezdi érteni. Felhúzott szemöldökkel Edhez vágja a spirálba fűzött lapokat és ficeregve párnatornyot épít a hátának.
- Oké géniusz, akkor mondd meg nekem, melyikben van alkohol.
A lamináló fólia halkan ropog, ahogy Ed egyik oldalról a másikra réved. Tekintete ide-oda ugrál, listáról listára, majd az arca felragyog:
- Hegyikristály.
Oswald közelebb araszol és a lapra sandít.
- Ennek semmi értelme.
A nevek alatt nincs információ a hozzávalókról. Ed kész kis műsort rendez a gondolkodásból, elmerengve csücsörít, és az ajkainak ütögeti az itlap szélét.
- Hibiszkusz - kezdi lassan -, almadarabokkal és talán fehér borssal. Jázmin. Cukorgolyók.
- Csak kitalálod.
- Nem, figyelj, hegyikristály: átlátszó, könnyű, fehér, egy kicsit, hogy is mondjam, ezoterikus, és ha fehér teát készítesz, és egy teaházat vezetsz, akkor ezeket teszed bele.
- Ez őrület.
Ed oldalra dönti a fejét és rávigyorog.

Oswald Cobblepot — itt járt: The Cult egy szexi férfiállat társaságában.
h mondd meg kedvesen hogy most már harapnál is valamit lol #arandiamjólmegy #mikezekateanevek
Like Hozzászólás Megosztás

Juszt is Hegyikristályt rendel, hogy az igazát bizonyítsa. Oswald Bazaltot kap: füstös és karakteres fekete tea, rummal és rózsaszirmokkal. Belefeledkezik a forró illatba, amikor Ed mintegy mellékesen veti fel:
- Ornitológusnak tanultál, ugye?
- Tudod, hogy ornitológusnak tanultam - közli Oswald, a füst fölül Edre meredve. A fiú rákönyököl a kerek asztalra.
- Miért hagytad abba?
- A YouTube jobban fizetett. Az egyetemért én fizettem. A tipikus sztori. Veled?
- Hmm?
- Miért lettél kórboncnok?
- Bűnügyi orvosszakértő.
- Bűnügyi orvosszakértő - ismétli Oswald lemélyített hangon, és összevigyorognak. Egy kicsit csak ez a megosztott mosoly van, amibe mindketten belefeledkeznek, aztán Ed felocsúdva veszi észre, hogy felelnie kéne.
Amikor zavarban van, elbájolóan elveszett a tekintete.
- Ez egy érdekes sztori.
- Mondj nekem egy érdekes sztorit. - Oswald a teába mártja az ujját, aztán végighúzza a peremen. Ed követi a mozdulatot, és azt is, ahogy utána Oswald bütyökig mélyed a réz cukortálba az asztal közepén.
- Eredetileg helyszínelőnek jelentkeztem - kezdi bizalmasan. - Nem mentem át a pszichológiai alkalmasságin, de ezt figyeld: az IQ-tesztet háromszor is megismételtették velem. Nem hitték el az eredményeket.
- Az laza. Mi volt a baj a pszichóval?
- Ja, nárcisztikus személyiségzavarom van.
Oswald végigméri.
- Van mire - jegyzi meg. Ed vállat von, a gesztusban ez van: ugye?
- A régi neve megalománia. Tehát felvételiztem orvosnak, mert oda aztán tellljesen mindegy, és mert a kérdés ugyanaz: mégis. hogyan. haltál. meg? - Elvigyorodik. - Szeretek a halottaknak kérdéseket feltenni. Nem válaszolnak azonnal, nem állnak neki magyarázkodni, félrebeszélni, mondvacsinált kapcsolatokat keresni. Láttál már hullát?
- Kérlek, Gothamban élek. - Oswald eltartott kisujjal felemeli a csészét megint, és kortyint. A a talpa óvatosan kutat Ed combja után. - Mennék hugyozni, ott ül valaki átvágott torokkal a budin.
- Kellemetlen.
- Nekem mondod? Voltam tizenkevés éves.

Oswald magával hozta a kameráját. Most a tenyerére pántozza és körbekémlel a lencsén át, a tekintet megakad Eden, aki a szájába illeszti a frissen sodort cigarettát. A fogaival rászorít a mentolos szűrőre és vigyorog. Oswald viszonozza, és komoly, elmélyült hangon azt kérdezi:
- Mondja, Mr. Nygma, mit művelt a holttesttel?
Ed grimaszolva meggyújtja a cigarettát és szív egy slukkot. Hosszan a tüdejében tartja, tömény felhőben leheli. A nyelve felvillan, ahogy végignyal a felső ajkán.
- Feldaraboltam. - Kis szünet. A hamutartóba pöcköl, a lencse felett egyenesen Oswald szemébe mered. - Feloldottam a húst a csontokról. Porrá őröltem őket.
Oswald elnyomja a vigyorát és Ed fehér kezére közelít, ami a csészéjével matat. Köröm koccan a porcelánon, a kép megremeg, felrebben. Ed pillantása a szemüveg mögül villan, aztán rezzen a világ, ahogy óvatosan átveszi a kamerát és Oswald felé fordítja. A kis képernyőn találkozik a tekintetük.
- Mi van?
- Ön következik, Mr. Cobblepot.
Oswald ártatlanul pislog, mosolya visszafogott, hiú. A párnákba vackolja magát, tarkója a falnak simul. Kitárja a karjait.
- Ártatlan vagyok.
- Hah!
- Az ügyvédem jelenléte nélkül egy szót sem hall tőlem.
- Milyen érzés volt? - Most Ed közelít, manuálisan: felé araszol, a kamerát tűegyenesen tartva.
Oswald összeszűkült szemekkel mérlegel, aztán dönt; olyan közel hajol, hogy a felvételen csak az ajkai látszanak és pár tüske a szeptumból, és azt búgja:
- Roppant kielégítő.
A kamera képe zuhan.

- Hogy találtál a csatornámra? - Ezt kérdi, könyökével az asztalon támaszkodva. A szájában teáskanalat egyensúlyoz, próbálja újra és újra nekikoccintani a piercingjének. - Csekkoltam. Hét éve ismersz.
- Véletlenül.
- És miért maradtál?
Ed ellágyulva fürkészi az arcát, egészen belefeledkezik Oswald kanáljátékába. Kezében a telefonja, feltűnésmentesnek szánt mozdulattal lefotózza, amit éles kamerahang buktat le. Oswald méltató pffft hangot ad ki, amennyire a fém engedi, aztán ellopja a telefont és lő magáról egy előnyösebb selfie-t, Ed rezzenéstelen tekintete által kísérve. A kanalat jóval erotikusabban tartja az ajkai közt, nyelve felvillan, félig hunyt pillái árnyékot vetnek a szeplőire. Aztán ölébe húzza a mobilt és pötyögni kezd.
- Mit csinálsz?
- Beállítom háttérnek. Neked meg válaszolnod kéne a kérdésemre.
- Oh. Igen. - Ed hosszan szívja be a levegőt és kis időre lesüti a szemét. Amikor beszélni kezd, már újra Oswaldot nézi, aki visszacsúsztatja elé a telefonját. - Érdekesnek tartottalak, azt hiszem.
Oswald felrebbenti a szemöldökét és a csészéjébe bámul.
- Azt hiszed?
- Tudom. Annyi mindent láttam benned.
- Ühüm.
- Őszintén, Oswald, én… nem tudtam betelni veled. Azok a videók… akkoriban nem beszéltél másról, csak magadról, és elkápráztattál. Mindennel. Sorra néztem a feltöltéseidet, újra és újra, és nem értettelek. Nem fejtettelek meg.
- Nem vagyok rejtvény.
- Pontosan ez az! - Ed elnyílt szájjal gesztikulál és kurtán felnevet. - Tudod milyen érzés találni valakit, akit nem lehet szavakból összerakni? Aki nem adatok halmaza, akit nem elég megtanulni? Emberek százaival találkoztam akiket elég összeolvasni, és ott vannak, előtted, meztelenül és húsra vetkőzve. És te… én. - Szünetet tart, amíg nyel, és tovább hadar: - Megtudtam rólad mindent, amit lehet. Elolvastam mindent, jártam az összes profilodon. Ismerek mindent, ami fent van a neten, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz. Más vagy. Mások vagyunk. Amíg nem kezdtünk beszélgetni, amíg nem találkoztunk, amíg nem csókolóztunk, egy teljesen más kép élt bennem és még most sem értem teljesen, mi zajlik benned.
- Idegesítő lehet.
- Szeretem.
Oswald, most először, végre rámered a csésze pereme fölül. Ed reszketve merül belé, kétségbeesetten, mielőtt levegőért kapva kibökné:
- Szeretlek. A-azt hiszem, azóta, hogy… a videók óta. Vagy a tető óta. Valamikor megtörtént. - Újra felvihog, zavarában egészen magasra húzza a vállait. - Valamikor megtörtént - ismétli elhalkulva.
Oswald hosszan tartja a szemkontaktust; fél perc is eltelik talán, amikor úgy nyakalja az utolsó korty teát, mintha feles volna, és csörömpölve visszaüti az alátétre. Fogai közt szűrve lélegzik, és megköszörüli a torkát.
- Hahha. Oké. Fizessünk.
- Nem hiszel nekem. - Sokkal inkább kijelentés, mint kérdés, de Oswald válaszol:
- Nem hát.
- Mondjam vagy mutassam? - követeli.
A hangja éles, rekedt, reményvesztett. Nem várja meg, hogy Oswald egy nyekkenést is feleljen, keze a hajába mar a tarkóján és magához vonja az asztal felett.
Csókja keveréke annak, amit a tetőn váltottak a zuhogó esőben és amit Oswald kanapéján; durván kezdi, a fogai közé törve, de csitul és ellágyul: nyelve óvatosan cirógat a szájában, lassú ritmust követve, mintha az utolsó csepp kételyt is ki akarná kortyolni belőle. Oswald térde reszketni kezd, amikor félig kinyitja a szemeit és felles Edre; megkeményedett arcvonásai azt súgják, bármit megtenne, hogy meggyőzze. Oswald elhúzódik és Ed vörösre csókolt ajakkal ennyit mond:
- Menjünk vissza hozzád.

Oswald Cobblepot @xXxThEpEnGuInxXx 1m
a pasid: menjünk hozzád te: MÉRT ÁLLSZ MEG A PIROS LÁMPÁNÁL #lol #gpoy

A bőrönd zárja kattan. Oswald felhúzott lábakkal ül a nappaliban, az állát a térdének támasztva, és elnézi, ahogy Ed gondosan felhajtja a bőrönd fedelét.
Valami fémesen villan.
Van ez a pillanat; Oswald túlkerül a jeleneten, amit valóságként érzékel. A testében rég volt ennyire jelen, minden tagjában remegő várakozás bizsereg, és szédülten émelyeg, de Ed aztán kiemeli a vastag, sodort fekete kötelet, és ő nem egészen biztos benne, hogy az idő valahol, egy észrevétlen ponton, nem repedt-e meg, nem csúszott-e szilánkokra a vágyott, a lehetséges és az elképzelt jelen.
Ed a saját karjára hurkolja a kötelet. Egyenesen áll, fegyelmezetten, a matekfüzet-kockás ingében.
- A domináns-szubmisszív vonal engem sosem foglalkozatott különösebben - cseveg. - Szerintem ezek nem szerepek, hanem helyzetek.
- Egyetértek.
- Akkor ezt ennyivel tisztáztuk is, szuper. - A kötéllel kifeszített tenyerére ver. - Az első alkalomra való tekintettel ugyanakkor, és talán kivételesen, teljes kontrollt kérek tőled. Ha bármi olyat teszek, ami még sem való kedvedre, akkor csak szólj rám, hogy “ne,” de azzal kapcsolatban egyelőre, hogy a teljesítményem milyen, nem fogadok megjegyzéseket vagy tanácsokat. Számodra ez így megfelel?
- Ügyes leszel. Csináljuk?
- Amennyiben a mai alkalom bármilyen okból füstbe menne - folytatja Ed kitartóan és könyörtelenül -, együtt megjelölhetünk egy időpontot, amikor újrapróbáljuk, és arra mindenképp szeretnék időt hagyni, hogy a történések után megosszuk a tapasztalatainkat és a benyomásainkat.
- Szuper.
- A biztonság számomra mérhetetlenül fontos.
Oswald könyörögve az égnek dobja a karjait, és lejjebb csúszik a fotelen. Ed megmosolyogja, de nem kegyelmez. Büszkén mutat a bőröndre:
- Óvszer, vízbázisú síkosító, gumikesztyű, szike.
- Ennek pontosan a felét tévedésből pakoltad be.
Ed kuncog, és Oswald mellé huppan. A kötél továbbra is a kezében.
- A szikének a közelben kell lennie, ha bármilyen okból hirtelen kell eltávolítanom rólad a kötelet, bár egyelőre csak a kezeket és a felsőtestet tervezem lekötözni, a lábat és a torkot szabadon hagyom, ahogy az ágyék területét és a farpofákat is.
- Hogy a micsodák… Jó, gumikesztyű minek? Megpofozol vele?
- Nem ütlek meg, ha csak nem igényled kifejezetten.
- Nem igénylem kifejezetten.
- Remek. Nos, a gumikesztyű az anális tágításhoz kell.
Oswald pislog.
- Senki sem használ gumikesztyűt anális tágításhoz.
Ed cöcög.
- Bár persze a rektumba nem kerül salakanyag…
- Ed - csattan fel Oswald -, nekem volt libidóm, amikor idejöttünk.
- Ezt örömmel hallom.
- Kezded kicsinálni.
- Jaj? - Sietve hozzáteszi: - Nem állt szándékomban.
Oswald felhorkan, lecsorog a kanapéról és egy huppanással a parkettára hull. Ed aggódva hajol fölé ültében.
- Így szoktam felállni - közli Oswald, és hátraül a sarkain. - Segítek felállni.
Mielőtt Ed bármit is felelhetne, szinte unottan szétnyitja a térdeit, és rájuk markolva előre hajol.
- Os...wald, ehhez, ööö…
- Mi a baj? - A tekintete fölvillan, aztán a nadrág durva anyagán át gondosan Ed ágyékára harap, és mordul hozzá. - Túl sok duma, túl sok ruha. - Végignyal rajta; nem érdekli az érdes szövet, mert ott van a nyelve hegyén Ed hője, és a pillantását nem engedi el. Az arckifejezése alapján Ed agyában jelenleg 404-es hiba van. Oswald megkapaszkodik a fiú combjában, és a csípőjét körözve áll talpra, csak, hogy aztán belemászhasson az ölébe.
A jobb lába élesen tiltakozik, ahogy egy ügyes mozdulattal elhelyezkedik, és Ed vállaiba fogódzkodik, ahogy a derekát előre löki.
- Arról volt szó, hogy megbaszol - nyafog. - Ugye ezt nem csak úgy mondod?
- Oswald - mondja Ed, valahogy figyelmeztető éllel, amíg ő csücsörítve félrepöcköli a gallérját. Ed megragadja a csuklóját, és rászorít. - Ne játszd meg magad, tudod, hogy…
Oswald tekintete megkeményedik, és feltérdel, hogy legalább hozzávetőlegesen egy magasságban legyenek. Az ajkai Ed ajkait érik:
- Kötözz ki. Kefélj meg. Akarom, érted?
Ed állja a pillantását.
- Arra gondoltam - közli nyugodtan -, hogyha engeded, hogy végigmondjam, hogy szívesen meglovagolnálak. Első tapasztalatnak ezt gondolom a legmegfelelőbbnek. És még egy kérdés: ugye kamerára vehetem?

RECORDED FILE 015

A kötél ropogva megfeszül. A fények: Gotham esti ragyogásának pora, és a reflektorok ismerős, tompa hője. Csak az őrfények égnek: hunyorgó puhák és fehérek. Sokkolóan sápadt alattuk Oswald bőre, kéken villámlanak elő az erek, és a kötél éjfekete.
Ed az ágy végében áll, még felöltözve, beállítja az állványozott kamerát. A lencse tükre megnyugtatja Oswaldot, de van ez a kötelező gondolat arról, hányan baszták már el így az életüket (legalábbis, bő két hetüket) - a nem kívánt szexvideók százai az interneten, és holnap akár ez is ott lehet. Ha bízik is Edben, az nem indok; mindenki bízott valakiben, akik felvették, hogy ők rajongva elélveznek, és nem sokkal rá káromkodás lett a szájukban annak a neve, akinek az érintéséért sikítva könyörögtek a felvételen.
A helyzet ez: könnyebb megengedni a felvételt. Könnyebb megengedni a fényeket, és a kötelet; de tűrni, de elviselni, hogy Ed hozzáérjen - az a neheze, mindazok miatt, amit ez tesz vele.
Ed ellép a kamerától egy elégedett kis bólintással, és gombolni kezdi az ingét. Eleinte nem néz Oswaldra, mintha valahogy elkalandozna. A vetkőzés számára praktikus, fölösleges folyamat, és Oswald rászól:
- Lassabban.
Oswaldon még rajta van a nadrág, így akarta; csak a nadrág, és a kötelek.
Ed egészen levetkőzik, amikor kéri. Az ing alatt atlétát visel, és a boxere fehér pamut, jólnevelt. Kilép belőle.
Szálkás és magas. Meztelenül valahogy megváltozik a mozgása; Oswald magán azt vette észre, hogy összegörnyed, és nem néz tükörbe, de Ed mintha megnyugodna a bőrében. A mosolya még feszült, ahogy előkészíti a kellékeket, aztán feltérdelve leveszi a szemüveget. Ahogy az éjjeliszekrényre helyezi, áthajol Oswald felett, és ő érzi izgatott hőjét, az illatát: a tiszta szappant, a fűszeres dohányt, és van ott még egy gondolatnyi teaház.
Ed haja az arcába esik, ahogy lehajol egy gyors csókért. Oswald először érzi akadálynak a köteleket: végig akar simítani a vonásait, az ujjait az éles arccsontokhoz illesztve, de kifeszítve semmit nem tehet. A kötelek perzselő dörzsölése jobban felizgatja, mint azt gondolta volna, és Ed tudja róla - az ujjait végighúzza a vonalakon, amiket teremtett, és Oswaldnak be kell harapnia az ajkait.
- Látni akarlak - suttogja Ed, és a pillantása sötéten csillan. - Szabad?
Oswald bólint, és nagyot nyel. Ed hátrébb húzódik, előre eső haja egy csiklandó mozdulat Oswald hasán, aki belevonaglik. Ed hátraül a sarkain.
- Csípőt fel, kérlek. - A cipzár, a gomb. Ed keze, az ölében, végre. - Lenyűgöző - suttogja, és előre hajol, hogy egy gyors csókot adjon Oswald szeméremcsontjára. Ebből a szögből a fiú farka a torkának szorul; a szemmel nem is látható borosta karcol, és Oswald felszűköl. Ed elvigyorodik (Oswald érzi a fogát a csontján) és az ágyékához hajol, hogy oda is elismerő csókot adjon. - Lenyűgöző - ismétli meg, de amint Oswald reménykedni kezd, hogy tovább megy, csak a tenyerét teríti rá, és párszor óvatosan, kísérletezve megrántja. Oswald lehunyja a szemét és hátrahajtja a fejét, próbál belelazulni. Ed markolása máris biztosabb, erősebb, de a drágalátos síkosítójáig valahogy nem jutott el. Oswald nem bánja különösebben. Ed ujjai hosszúak, csontosak, a tenyere száraz, talán sav-marta. Ritmust találnak, és amint megvan, Ed közli vele: - Csodás, maradj így.
Oswald felpislog, és rosszallóan bámul rá:
- Mert hová… -  Ed kezén gumikesztyű csattan. - ...mennék - fejezi be.
A gumikesztyű fényes, fekete, vékony anyagból, mint amilyet a sebészek viselnek. Olajként tapad Ed gyönyörű kezére.
- A hintőport otthon hagytam - mondja szabadkozva, és Oswald a szemét forgatja.
- Jaj, csak azt ne.
Ed kiharapja az óvszer csomagolását, amit Oswald valahogy nem várt tőle, aztán elmereng (semmi homlokráncolás: a tekintete a távolba réved) és félreteszi.
- Elsőnek… - motyogja magának, feltérdelve, hátranyúl, örül valaminek, aztán a síkosító következik. Mielőtt Oswald panaszkodhatna, hogy vele addig ki foglalkozik, Ed fölé fekszik, fél kézzel megtámaszkodva, amíg a másikkal a tágításon dolgozik.
A csípőjét mozgatni kezdi.
A merevedésük összeér, és Oswald felnyüszít; ahogy megfeszül, a húsába vájnak a kötelek, finom fájdalommal, figyelmeztetően.
- Olyan érzékeny vagy… - suttogja Ed, kifulladva, és megcsókolja a szája szélét. Oswald fölnyög megint; egy újabb lökés, még egy.
- Csinálhatnánk így is - zihál Oswald.
- Nem, magamban akarlak - közli Ed, meglepően tárgyilagosan, és Oswald hunyorít.
- Úgy értettem, a jövőben. Érdekes lenne.
Ed vállat von.
- Nem elégednél meg vele. Nyisd szét a lábad, kérlek. - Hátraül, és Oswald engedelmeskedik. Az óvszer következik, miután Ed lehúzta a kesztyűt és a földre ejtette.
Ed mindenek előtt elolvassa a használati utasítást a csomag hátulján, és amikor Oswald frusztráltan felsóhajt, egyszerűen (és mintegy mellékesen) a markába zárja a merevedését, és csavar rajta.
Oswald felszűköl.  
Ed ráhengeríti az óvszert (színtelen, íztelen), pár gyakorlatias mozdulat a síkosítóval, aztán kijelenti:
- Oké. Nézz rám közben.
Oswald elszakítja a tekintetét kettejük testének találkozásától. A pillantása Ed elhomályosult tekintetét keresi, és halkan kijelenti:
- Gyönyörű vagy.
Ed szűk és forró. Ahogy lesüllyed rajta, fennakad a hang a torkában, és a tenyerét Oswald mellkasának fekteti. A kötelekbe kapaszkodik. Nem mozdul egy darabig; Oswald elsőnek hagyja, hogy szokja, aztán ráébred, hogy Ed talán nem biztos benne, hogy melyiküknek kéne elkezdenie, úgyhogy bátorítva mozdít a csípőjén, és még az édes ingereknél is jobban élvezi, ahogy Ed az ajkába harap, és azt suttogja:
- Ó, jaj. Jaj nekem. Jaj.
Oswald felvonja a szemöldökét, és félrehajtja a fejét. Körözni kezd a csípőjével, lustán, lassan, néha előre döfve, és Ed torkában újra és újra megreked a lélegzet.
Végigkarmol rajta. A körmei mélyen belévájnak, és a kötelek recsegnek.
A kamera mindent vesz, ahogy Ed végre mozogni kezd: föl és le, föl és le, hogy találkozzon Oswald kitartó körözésével, aztán nagyobb beleéléssel: a testük hullámzó ritmusba kezd, ringva, gyorsulva.
Ed haja a homlokába tapad, ajkai elnyílnak, a fogai villannak. Oswald visszatartott lélegzettel bámulja, az arcát, hosszú nyakát, a vállait, és benne van, benne mozog, egészen mélyen. Belé akar kapaszkodni, átkarolni, közelebb vonni, de a kötelek nem engedik, csak az izmok feszülése és ernyedése marad, és Ed elcsukló lélegzete.
Oswald hangos szex közben. Mindig az volt, és most elégedett, elnyújtott nyögésekkel bíztatja Edet, a nevét ismételve, azt hajtogatva:
- Igen, ez az… Basszus, igen…
Lázas tekintetek fonódnak össze. Ed magához ér, a révült vágta ritmusában, Oswald vonásait fürkészve. Hangok: a hús. Sós, savas szagok.
Ez szex. Ezek ők ketten.
Ed kisvártatva elélvez. Egy döbbent kis nyögés, a lihegés (hah, hah, hah) és Oswald érzi, ahogy megfeszül körülötte, aztán érzi a forró spermát a hasán végig, és elvigyorodik.
- Ez az, baby.
Ed elengedi magát, valahogy zavartan néz Oswaldra.
- Oh, dear… - motyogja. A szikéért tapogatózik az éjjeliszekrényen. Feltérdel, és Oswald kicsusszan. Az érzés magányos és hideg.
- Hé.
- Válaszold meg - liheg Ed, a szikét a kezeit összekötő csomóhoz illesztve -, és elengedlek.
- Gyere vissza.
- Akkor azt teszel velem, amit csak akarsz. - A penge hegye finoman fúródik a bőrébe. Ed szemei tompa fénnyel égnek, a mellkasa zihálva reszket. Oswald próbál közelebb törleszkedni, amíg a rejtvény elhangzik: - Tíz férfi hossza, tíz férfi ereje, tíz férfi szét nem szakít, de egy gyerek elsétál velem. Mi vagyok?  
- Mit tudom én, számít, hogy tíz?
- Lehet több, vagy kevesebb is. Gyerüüünk. Ez könnyű. - Hozzá hajol egy csókra. Oswald követelőzve harap a nyelvére, elhúzódik tőle. Szánalmas, mennyire szétszedi a vágy Ed után, belé akar veszni megint, örökre, a forró húsába, az illatába.
- Van ilyen a szobában?
- Ejnye, nem ér.
- Oké, kötél?
Ed elvigyorodik.
- Nyertél.
A szike nekifeszül a kötélnek: meglepően könnyen vágja el, hurkokban kígyózik le Oswald csuklójáról, és amint mozdulni tud, megragadja Ed vállait, és lendületből hátradönti. A fiú felnevet, torokból, és Oswald könyörtelenül belé hatol, a csípő egyetlen mozdulatából.
A szike csilingelve esik a földre. Oswald minden erejéből bassza Edet, az ében, tömörfa ágy beleremeg, és minden rugó nyikordul. Oswald a matracon térdel, Ed csípőjébe tépve.
- Ezt másnap is érezni fogod, baszd meg. Rejtvények, mi?
- De megfejtetted - zihál Ed, feje fulladva billen le az ágy végéről. - Élvezd a jutalmadat.
Oswald mosolya pengeéles.
- Történik éppen. Megőrjítesz. A szádba fogok élvezni, hogy tetszik?
- Igenis.
- Várj egy kicsit.
Minden újabb lökéssel közelebb, és még közelebb. A kötelek még a mellkasán, a hátán, a dörzsölt sebek minden mozdulattal mélyülnek, Ed fantasztikusan forró körülötte, Oswald zihál, nagyot nyel.
A fények túl élesek.
Kihúzza magát, elcsomózza az óvszert.
- Jó étvágyat, kedves.
Ed négykézlábra térdel, és ráhajol. Oswald a hajába markol; mélytorokra megy. Ed fulladozva nyög fel, de nem húzódik el. Oswald lejjebb nyomja a fejét, az ujjai köz Ed fényes, puha tincsei, irányítja a mozdulatait. Pár lökés elég. Oswald felszisszen, aztán előre görnyedve végigremeg.
A reflektorok felizzanak, és ő elmegy egy reszkető kiáltással.
- Ne nyeld le - utasítja Edet, és a tincsek közé tépve felhúzza, hogy a szemébe nézhessen. Ed egészen elpirult, lángban ég az arca, a nyaka, a válla. Oswald rámosolyog, gyengéden, és puhán mondja: - Köpd ki szépen.
Az ondó lecsorog Ed ajkán, állán. Oswald felborzolja a haját, dicséretképpen.
- Eldöntöttem, imádlak így látni. Micsoda rendes, jóképű srác vagy te, ki gondolná rólad, igaz-e?
Ed elvigyorodik, éhesen.
Oswald érzékeli, ahogy hátrazuhan: Ed keményen a matracnak vágja, és mindketten belesüppednek a párnákba, ahogy vadul csókolja, a gyönyör sós íze az ajkaikra maszatolva.

1,370 likes        2 h
oswald_cobblepot #wellhellothere #boyfriend #bedhair #silhouette #thenightafterlol #trash #grunge #followme #oswaldcobblepot
A fotón Ed kifulladva támaszkodik felette az ágyban; zilált haja az arcában, szálain porként csillan a szűrt fény és a verejték. Sziluettje sötétségbe burkolózik: árnyalak csupán, fémes derengéssel a vonásai mentén.

A kövér rézkád megtelik forró, illatos vízzel. Oswald és Ed szemben ülnek a halovány, kék fényekben. Lámpát nem oltottak, csak a kint ködlő éjszaka ragyog. Pralinét eszegetnek, és egymásnak adogatják a pezsgősüveget. Ed egy ponton megjegyzi:
- Szeretek lefeküdni veled.
- Ennek örülök, én is úgy vettem észre. - Oswald húz egy mohó kortyot, hátravetett fejjel. A haja felborzolva, a frufruja az arcában. Ed kényelmesen dől hátra, a lábait felhúzva, a keze lecsüng a peremen.
- Maradhatok estére?
- Most vettem el a szüzességed, nem doblak ki. - Oswald felé nyújtja az üveget.
- Nem érzem úgy, hogy bármit is elvesztettem.
- Mindegy. Aludj itt.
- Hoztam mindent - biztosítja Ed -, de holnap korán kelek, előadás van. - Óvatosan kortyol, és fintorog.
- És kötelező, vagy mi?
- Ez éppen nem, de szeretek bejárni. Előre is bocsi, ha felébresztelek.
Oswald vállat von. Cigarettára gyújt, szabad kezének ujjait a vízbe süllyeszti, hogy szétzilálja az olajos, szikrafényű foltokat. Hallgat egy pillanatot, aztán Ed töri meg a csendet, a pezsgősüveget az alsó ajkához illesztve:
- Ami a szeretkezést illeti…
Oswald felhorkant.
- Ne. Szívem, ne hívd így. Én nem szoktam szeretkezni, és amit ma csináltunk… - torokmélyről szusszan. - Megkúrtalak, oké?
Ed félrebillentett fejjel nézi, ahogy Oswald csücsörítve füstkarikákat fúj és viszonozza a pillantását. Jó lába lomhán felmászik Ed mellkasáig, egy hirtelen rúgással hátrataszítva a kádban. Válasza a torkában reked amikor háta a csapnak szorul, és egy ölnyi víz a padlóra loccsan. Oswald csettint a nyelvével és a kád szélére könyököl a cigarettával. Hangját szinte elnyomja a víz óvatos csobogása, ahogy a felszín ringva megnyugszik.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen ügyes fiú leszel. Hagytad, hogy megalázzalak. - Lábujjait a kiálló kulcscsonthoz illeszti és felhúzott szemöldökkel lesüti a tekintetét. - Hogy megszégyenítselek. Tetszett.
Ed ujjai a bokájára fonódnak. A szeme sötéten villan, éles félvigyor torzítja el az arcát.
- Ne bízd el magad. Gyorsan tanulok.
- A helyedben örülnék, hogy egyáltalán orgazmusom volt - fintorog Oswald és szív egy slukkot. - Az első alkalom mindig szar.
Ed elréved.
- Nem éreztem különösebben pocséknak.
- Nem azt mondom. - Kicsit hallgat, míg nyel. A lába szorítása enyhül, lustán követi a bordák kiálló vonalát. Ed ujjai cirógatják. - Az enyém borzalmas volt. Nem mentem el. A srác pár perc alatt belémélvezett, és kijelentette, hogy máris késésben van valahonnan sz’al öltözzek. - Éles szögben fújja ki a füstöt és lábszárával visszamerül a vízbe. - Nem húzott gumit.
- Ez roppant felelőtlen cselekedet--
- Hja. Képzelheted, mit éltem át utána. Úgy dugott, mint egy ideges csivava. De tizenhét volt. Nem vártam sokat. - Összehúzza a szemét. - Asszem tizenhét.
- És te?
- Nem akarod tudni. - Kézfejével megigazgatja a szeptumot és eloltja a csikket az opálos fürdővízben. A kád mellé dobja és Ed felé tartja a markát. - Add ide a szivacsot.
Ed a sötét kőre ereszti a pezsgősüveget a háta mögé nyúlva:
- Megmosdathatlak?
- Nem.
Oswald elveszi a szivacsot és nehéz, pézsmaillatú tusfürdőt folyat rá. Rámarkolva habosítja, közben elkapja Ed pillantását. Rezzenés nélkül, vágyakozva bámulja, alsó állkapcsa elmélázva oldalra húzódik. Oswald egy darabig még képes állni a tekintetét: összevont szemöldökkel sikálja magát, a vállától a karjáig, a mellkasán át. Ed nem hajlandó megmozdulni, és Oswald felmordulva hozzá vágja a szivacsot. Ficeregve megfordul a kádban, kitámasztva Ed térdei közé csusszan. Szinte hátraköpi a szavakat:
- A hátam a tiéd.
Nem láthatja Ed diadalittas mosolyát, csak hallja a boldog szusszanást és érzi forró lélegzetet a tarkóján. Ed óvatosan mosdatja, szabad kezének mutatóujját a kötelek bíbor kígyónyomaira simítja. Hozzájuk hajol, az ajkaival végigköveti a keresztmintákat, nyelvével pecsételi őket egészen Oswald válláig. Fogai puhán a bőrébe marnak, egyik karját átfonja a mellkasán. A kiálló csontra markol a csípőjénél, harapásai lassan elérnek a nyak ívéig. A szivacs a vízbe ér, lomhán oldódik belőle a tusfürdő.
Oswald a hátával Ednek feszül, és felszegi az állát, hogy a fiú a nyakához férjen. Jólesően nyöszörög, tenyere Ed kezére simul.
- Nnna pontosan ez az - mormolja csendesen.
Ed egy gyors csókkal tart szünetet, amit az áll vonalára mázolt.
- Hm?
- Semmi - dünnyög Oswald.
A békéje még bizonytalan, bátortalan, de amit gondol, az ez: ezt is akarom tőled. A törődésedet. A gyengédségedet. Téged.

05:45 the_x-files_theme_song__full_version.mp3 ♪

Oswald nem kel fel Ed ébresztőjére és a csap zubogására sem. Amikor a tudatába hasít a hajnal a maga kormos ragyogásával, akkor Ed éppen állig betakargatja.
- ‘Mmmreggelt.
- Aludj nyugodtan, nem akartalak felkelteni. - Orrhegyen csókolja, és Oswald fásultan nyekereg. Fészkelődik egy keveset, a takaró halkan zizeg, és a homlokát Ed vállának hajtja, amikor a fiú fölállna.
Oswald tusfürdőjét és arcszeszét használta; enyém-szaga van.
- Csinálj magadnak kávét - motyogja.
- Elkél majd, azt hiszem.
- Sajnos nem tartok, hazudtam. Tea van. Volt? - Elharap egy ásítást, és még közelebb törleszkedik. Eden bőrönd-gyűrte farmering, Oswald félálomban kipattintja a felső két gombot. - Indulnod kell - emlékezteti, ahogy búcsúcsókot szív a nyakára.
- Az a terv. Amúgy ma ráérsz?
- Aha, ja. Majd beszélünk, ha lesz agyműködésem.
Ed felkuncog, és feltérdel. A kezében a bőröndje, az orrnyergén a szemüvege, és egy trükkös mozdulattal a fejébe nyom egy fekete keménykalapot, aminek a karimájára markol, ahogy megemeli Oswald felé:
- Egy élmény volt.
- Az nem totál az én kalapom?
- Meglehet - jegyzi meg Ed, ahogy az ajtó felé sasszézik, hátramenetben. - Kölcsönvettem.
Oswald a hátára szenvedi magát, és beint két kézzel:
- Kapd be - hörgi.
- Délután, szívesen. Vagy te, nekem?
Oswald artikulálatlanul motyog valamit, és a fejére húzza a takarót. Reméli, hogy Ed visszacsábul hozzá, de aztán hallja, hogy az ajtó puhán kattan, és sértetten a hasára hengeredik. A takaróból báb képződik. A párnának halványan Ed-illata van.

Oswald Cobblepot                        11:54
jó reggelt.


Edward Nygma                        12:31
Szép jó reggelt! Ne haragudj, órán voltam, le van némítva a telefon. Egyben: üdv a Facebookomon!


Oswald Cobblepot                        12:31
jah már ismerlek


Edward Nygma                        12:31
A szó bibilai értelmében. 8-)
Hogy aludtál?

Oswald Cobblepot                        12:32
nélküled : (

Edward Nygma                        12:32
Awww. <3

Oswald Cobblepot                        12:32
:p
tudod min gondolkoztam?

Edward Nygma gépel…

Oswald Cobblepot                        12:33
jézus el ne kezdd kitalálni megmondom

Edward Nygma látta

Oswald Cobblepot                        12:34
az van h nekem meg kéne csinálni az új #BBB videót kábé így tegnap előtt azt meg gondolom tudod h téged szavaztak meg de szerintem poén lenne ha együtt írnánk meg meg forgatnánk le

tudod és akkor így kvázi nem sértenélek meg         12:36

edddddddddddddddddddddddddddddddddddddd        12:37

Edward Nygma                        12:40
Klassz! Ma 15:00, nálam?

Oswald Cobblepot                        12:40
qvára nem tudom hol laksz am de oké

Edward Nygma                        12:40
Elém jöhetnél. :-) Fél háromkor végzek, Saint Ambrose. Tudod, hol van?

Oswald Cobblepot                        12:41
kiguglizom

Edward Nygma                        12:41
Okés. Akkor 14:30. Alig várom!

Oswald Cobblepot                        12:41
gondolom ;)))
ok összekapom magam
addig bird ki vhogy nélkülem
tudom h nehéz


Edward Nygma                        12:42
El sem tudod képzelni. :-( Csók! Siess.


RIDDLE ME THIS; Y R U SO FUCKED UP #BURNBABYBURN 21 | xXxThEpEnGuInxXx

Oswald tehát ott ül, visszalopott kalapjában és vadul kihúzott szemeivel, és merészen a kamerába mered. Van ez az apró ív a szája sarkában, amit nem hajlandó elmosni, a teljes videó alatt annyit üzen, bekaphatjátok.

- Oké, értem; éhes vagy. Joghurtot eszel kiskanállal, forgatás közepén, és nem vagy hajlandó kivágni, úgy még a végén nem bámulnál rám húsz percen át. Oké. Bekaphatod - itt ördögi vigyorral felszegi a fejét -, ó, engem nem zavar.

A háttér változott. Ez most nem az az antik látomás, amit Oswald barokk-minimál nappalija képez, ez a szoba egy lidércnyomás. Nehezen lehetne rusnyább: a falak palaszürkék, és a bevetett ágyat csíkos gumihuzat takarja, felette cikkcakkos könyvespolc, szisztematikusan csurigpakolva. Szóval ordít az egészről, hogy Oswald egy diákszállón van, a maga kirendelt nyomorával, és ami hála istennek nincs benne a felvételben, az az egész szoba kifundált lehetetlensége: Ed a menthetőt mentve egy saját ácsolású galéria-emelvényre  rendszerezte a helységet, a legmagasabb platformon az ággyal, előtte egy szinttel az íróasztal újabb könyvsorokkal, és a lépcső bevezet a mindezek alatt megbúvó, boldogtalan kis fürdőszobába. A konyha közös, a ruhák és egyéb használati tárgyak pedig szégyenükben egy hatalmas, sárga tároló-szekrénybe menekültek. A redőnyön szűrt fény esik be.

Ez R1DDL3R minden videójának háttere.

Ed a forgatás alatt végig az asztalnál ül, a kamera képén kívül; Query a kezére tekeredik és ő szórakozott monotonitással simogatja. Fölényes mosolyába temetkezik és az anatómiakönyvébe, felcsukló nevetéseit meg sem próbálja leplezni. Oswald a videóban hagyja, háttérzajként. Időről időre találkozik a pillantásuk, amikor Oswald elszakítja a tekintetét a kameráról és kihívóan Edre mered: a szemkontaktus töretlen és nyilvánvaló.

- Azok a kibaszott rejtvények, istenem; mindenhol, mintha az élete múlna rajta. Az enyém biztosan, ha még egyet meghallok, önkezűleg fojtom meg magam, pedig felteszem, szívesen tennéd meg helyettem, nem?
- Élveznéd - tátogja némán Ed. Oswald visszakényszeríti a feltörekvő röhögést a torkába, és könyörtelenül folytatja:
- Beszéljünk egy kicsit a fiktív stílusodról is, drágám. Úgy nézel ki, mint a nagyapám és mint a megbánás, úgy beszélsz, mint a Britannica Encyclopedia hangoskönyvben elkövetve. Nem tudom, ki van jobban elcseszve, te vagy én. Hogyan történtek azok a pulcsik, mi a kínom az a szemüveg? Gyűlölöm őket - szelíden csettint a nyelvével -, gyűlölöm, látni se bírom. Vedd le. Csak vedd le mindet. Tűzre vetem őket, aztán téged is.
Aztán Oswald végleg elveszíti az érdeklődését a kamerával kapcsolatban, és felkönyökölve profilba fordul. A tekintete ellágyul, és a szája szegletében titkos kis mosoly rándul.
- Szóval srácok, köszönöm a tippet. Megbasztam a R1DDl3R-t. - Kinyúl a képből, és aztán a képernyőre rángat egy gyengéden meglepett Edet, az ingére markolva. A fiú nyaka körül egy hatalmas, fehér kígyó sziszeg szelíden, és elnyílt ajkai öntudatlanul Oswaldéi után kapnak. Oswald csak egy sejtésnyi távolságra van tőle, feje oldalra billentve. Szinte dorombolja: - És fantasztikus volt.
Megcsókolja, a félreértések elkerülése végett. Ed torkán kiszívott sebek, és a füléig vörösödik, ahogy letakarja a kamerát a tenyerével.

Egy felcsukló sóhaj, egy puffanás, és a felvételnek vége. 



komment: IGEN // nem

31 megjegyzés:

Névtelen írta...

ÚRISTEN ÚRISTEN ÚRISTEN!!! végre végre imádtam és imádlak titeket is! Csodalatos ez a silus a karakterabrazolas... minden tokeletes! Koszonom!

Raistlin írta...

Első komment~! Drága vagy, nagyon-nagyon örülünk a lelkesedésnek, és köszönjük szépen! ;u;

nusi írta...

Anyámék házassági évfordulója van. És mindeközben én EZT a gyönyörűséget olvastam. Azta. Ez...fúúú...kib*szottul jó volt ez a rész, nemtom, hogy hogy csináljátok ezt de eddig egyre jobb és jobb lesz. Visszafojtott lélegzettel olvastam volna el az egész fejezetet, ha nem lenne ilyen terjedelmes, ami külön szemet gyönyörködtető volt. wáááááááááááá!!! *és kifutott a világból* (amúgy nemtom mi van de nekem a sorozat csak félig bejövős (ellenben a fandom.... *.*) és az utolsó részt még mindig csak félig néztem meg (wtf!!))

Raistlin írta...

NE HAGYD FÉLBE AZ UTOLSÓ RÉSZT, A VÉGE A LEGJOBB
egyben minden jókívánságom édesanyádék házassági évfordulójára eme melegpornó formájában
(két fejezet, de ha jól számolom, már megvan kilencven-száz oldal?) - reméljük, a következő rész teljesíti majd a hozzá fűzött várakozásokat ;u; Nagyon-nagyon köszönjük a kommentet!

Boogey írta...

Istenkéim, fantasztikus volt!
Egybe olvastam az elsővel, és valami fene-jól eltaláltátok a karaktereket! (Megj.: Gyakszi közben kezdtem olvasni -SzTK- mivel nem volt beteg, és volt egy pöttöm-pillanat, amikor majdnem leszaladtam a patológiára, hogy meglegyen a feeling :D )
Oswald egy szeretni való kis rohadék ~bár inkább szeretni való, nektek köszönhetően.
Ed meg... nos, ja... Ed. Megértem a kis pszichopata lelkemet, a szintén Gotham-fan BFF-em mióta elkezdte, Nygmának hív. :'D Nos, igen, valószínűleg, ha többet lettek volna együtt képernyőn (m.mint Ed és Oswald) ilyen lenne a kémia köztük. Néha olyan érzésem volt, mintha maga a forgatókönyvíró és/vagy rendező írta volna a helyzeteket és a reakciókat.
...Na most vettem észre, hogy megint regényt írtam komment helyett, szóval, megpróbálom röviden lezárni; Fasza volt, csak így tovább! ;)

írta...

Gyaa és kjaaa és jajjanyámjajanyám! Erősen fangirl üzemmódba kapcsoltam, és el is határoztam, hogy adok egy hatalmas esélyt a sorozatnak, mert egy annyira tökéletes shippel gazdagítottál, hogyha utólag is, de ténylegesen tudnom kell, hogy kik meg mik meg hogyan. :D
Amúgy olyan dög volt végig Oswald - meg persze Ed is - és annyira forrt a levegő (imádlak!), hogy percenként lestem rá a csúszkára, hogy még van-e esély arra, hogy még fülledtebb lesz a hangulat - és szerencsére az lett.
És ujj, a befejezés. "- Szóval srácok, köszönöm a tippet. Megbasztam a R1DDl3R-t." Mondtam már, hogy imádlak, mert egyszerűen zseniális vagy?
Igazából ez most totál kaotikus és hozzám nem illő, de muszáj voltam bepötyögni, mert egyszerűen... olvasom megint és újra! (Mondanám, hogy ha kifanoltam magam, kapsz egy normális kommentet a fejezethez, de azt hiszem, erre jelenleg nincs reális esély. :D Ellenben a folytatást roppant érdeklődve várom!)

Raistlin írta...

BOOGEY, Ed lelkesen lóbál feléd egy levágott kart "kollega!" felkiáltással - és ne félj soha, hogy "kisregényt írsz," nekünk nőknek túl gyakran mondják, hogy fogjuk be - a bloody romanticen ez nem így működik, itt mindenki annyit beszél, amennyit szeretne :3 Nagyon köszönjük, hogy megosztottad velünk ezeket a személyes kis részleteket, mindig nagyon izgalmas megismerni az embert a komment mögött; és rengetegnek jelent, hogy hitelesnek érzed a karaktereket, köszönjük szépen! A második évadra a srácok azt ígérik, sokkal több közös jelenetük lesz (bár... azt az egyet nem nehéz megrekordozni ;D) és a köztük lévő kémiát illetve.... mondjuk úgy, megtettük a tippjeinket :D

RÉ, nagyon ajánljuk a sorozatot ;u; A regényt amúgy ketten írjuk, és az idézett sort Yami követte el - kis csapatunk keble dagad, hogy ennyire meg tudtuk fogni az érdeklődésedet - a levegő pedig tovább fog forrósodni, ha a srácokon múlik (és rajtuk múlik :D)

Storm child írta...

*vinnyogva elhal*
Annyira tetszik a karakterábrázolás,hogy hnng.
Meg Barbara és Renee és Oswald kanapés jelenete, meg a kis chat beszélgetések,meg még sorolhatnám,hogy mi.Helyenként pedig tök jó poénos volt(Oswald szarrágó vigyoránál nagyot röhögtem) és nem tudom elmondani mennyire nagyon kurvára imádom,(azért ilyen zagyva a hozzászólás)szóval lelkesen várom a folytatást.
Köszönöm.

Luca írta...

Szerintem még sose daráltam le sorozatot olyan gyorsan, mint a Gothamet. És még sose olvastam ficet ilyen lassan (konkrétan 2 órája csámcsogok ezen a fejezeten), mert csak egyszer olvashatom először, és ti minden jelenetet annyira mocskosul tökéletesre írtatok meg, annyira imádni valóak a srácok (IRL valószínűleg mindkettőtől szépen összetojnám magamat, de attól még édesek és szeretem őket <3)... És ami a legfontosabb, olyan KÉMIA van köztük, hogy az már robbanásveszélyes. És robban is.

"- Szóval srácok, köszönöm a tippet. Megbasztam a R1DDl3R-t." Ez úgy tökéletes, ahogy van. Imádlak, Yami. Mindkettőtöket imádlak, de ez a sor kiütött.

És repes a szívem, hogy Barbaráék is feltűntek. Kellenek a jó női karakterek mindenhová, mint Gothamnek a közbiztonság. (Annyi is van belőlük átlagosan a slash ficekben, hatalmas tisztelet a kivételnek.)


"Tudod milyen érzés találni valakit, akit nem lehet szavakból összerakni? Aki nem adatok halmaza, akit nem elég megtanulni? Emberek százaival találkoztam akiket elég összeolvasni, és ott vannak, előtted, meztelenül és húsra vetkőzve."
^^^^ THIS. Ehhez nem lehet mit hozzáfűzni, csak a szívemet. <3

#nap legkoherensebb kommentje

littlemissprimadonna írta...

A szokásos hörgésemmel akartam kezdeni, de aztán random (vagy nem annyira random) Two Face cameo és muszáj volt eldicsekednem vele, mert.
Rengeteg dom-szub kapcsolatos ficet olvastam a témában és mindegyikkel agresszíven nem értettem egyet, ezzel meg agresszíven egyetértek.
Szóval, ez így... csak így egyben az egész.
Oh... És... Nem állok jót magamért, ha csináltok valamit ezzel a rózsaszín-szivárványos fluffal. (bár, valószínűleg, így is, úgy is imádni fogom)

Raistlin írta...

STORM CHILD, halld győztes velociraptor-sikolyunkat - rengeteget jelent a kommented, és szívből köszönjük (pláne a kiemeléseket ;^;)
A továbbiakban valószínűleg méginkább elmarhuljuk majd a regényt, stay tuned :D

LUCA, asdfghjkléáű, köszönjük. Nagyon. Mert nagyon tartottunk attól, hogy a kémia csak a mi csillámporos és szivárványos agyunkban érzékelhető, és szegény olvasó meg majd csak pislog, hogy "most mitől vannak így ráindulva egymásra a srácok," szóval szívünkről a Himalája le.
Ed gyönyörű vallomása Yamit dicséri, azóta viszont tisztázódott, hogy az előző fejezet "baszd meg a R1DD3R-t" kommentjét elvileg én írtam, de erre nem emlékszem tisztán (sikerült egy olyan zen-egyensúlyt találnunk, hogy rohadtul nem tudom, melyik rész kié volt, de arra emlékszem, hogy a teaház nagy részét szegény Yami nyakába varrtam... ahogy Barbaráékat is. De a szex java az enyém, mert naná hogy stipistopi, és elképesztően örülök, hogy rábíztam a csajokat, mert csodát tett velük.)

LITTLEMISSPROMADONNA, észrevetted a Two Face cameót, keblünkre, gyermek ;A;
És jaja, Nygmobblepotékban az a legizgalmasabb, hogy teljesen egyenlőek, és ezt nagyon bele akartuk tenni a ficbe, szóval a szokásos dom/sub felállás náluk nem működik a kis kinkjeik ellenére sem - a dinamikájuk szinte sorról-sorra változik, és ezt számunkra nagyon izgalmas követni. Persze messze van az ideális kapcsolattól az egész kattant kis teremburájuk, de ők így boldogak - és szerintünk azok is maradnak. [Egyikünk sem fanja az olyan ficeknek, ahol a páros csak azért szétmegy, hogy újra összejöhessen ((tudom, jópárszor azért én is elkövettem)) úgyhogy a semmiért tuti nem tépjük el őket egymástól. Nem is hagynák, azt hiszem, de persze, attól még Gothamben élnek szerencsétlennek és mindenkinek hatezer issueja van, lesz itt konfliktus szépszerivel.]

Tinuviel írta...

Tökéletes volt minden. Nem tudom mikor pattogtam végig utoljára ennyire ficcet, de ez egyre jobb és jobb lesz. A srácok zseniálisak, amit művelnek az is. A párbeszédeiken fetrengek, meg úgy az egész fic tönkretesz... Elképesztően jók vagytok. Az easter eggekért külön gratulálok, mert nagyon ügyesek és nagyon tudok pörögni rajtuk, ha egyszer észreveszem őket.

уαмι. írta...

Jézusom cicáim erre már nekem is reagálni illik. Utólag és személyesen is meg kell jegyezzem hogy kibaszottul imádom mindannyiótok kritikáját, és nagyon szépen köszönjük. ♥ ♥ ♥ Annyira örülök hogy elnyerte a tetszéseteket. ;u;

Tinu, neked külön jár ide egy köszönet még.~

Thia Darkness írta...

Imádom őket, imádlak titeket, masszív és őrült rajongója lettem a történeteteknek, mert igen, ezek ketten pontosan ilyenek. OwO
Ez nekem kellett így a munka utánra. Boldog vagyok, köszönöm.
*hatalmas ölelés*

уαмι. írta...

Nagyon köszönjük, Thia, tündér vagy xXx Reméljük, a következő fejezet is tetszeni fog -- (ezt a Suci irja, de a Yami van bejelentkezve - mit sem változtat a tényen, hogy igen hálásak mindketten

Hannibal írta...

Sálálál, holnap nyelvvizsgázom, már régen aludnom kellene és én meg itt olvasom ezt a csodát. Azt hiszem ez mindent elmond.

Raistlin írta...

Egy keménykalappal holnapra~! ;u; (És majd meséld el, hogy tetszett végül :D)

Névtelen írta...

(Az előző fejezetnél a teraszos rész volt a kedvencem. De oda nem írtam véleményt, mert irdatlan lusta ember vagyok.)

"Meztelen könyöke alatt roppan a kanapé, amikor rátámaszkodik." - Ezt nagyon éreztem, szétbizsergett bennem ez a "huh, tényleg".
"Meztelenül valahogy megváltozik a mozgása; Oswald magán azt vette észre, hogy összegörnyed, és nem néz tükörbe, de Ed mintha megnyugodna a bőrében." - Mint egy kígyó, félelmetes volt.

Az elején olyan bájosan ügyetlenek voltak a mozdulataik.; )

Imádom, hogy az írás nem erőltetett, hogy csak érzem. Hogy a fantáziám nem belefeszül, -törik, hanem beleolvad, nyújtózik felé. Nekem eddig ilyen érzésem nem volt (mármint más helyeken, oldalakon) vagy csak nem olvastam olyat, ami ennyire élt volna. (Ezzel tulajdonképpen arra gondolok, hogy minden előttem van, és nem a tárgyakra kell koncentrálnom, hogy "most mi is van azzal a székkel ott?!")

Ami a teaházat illeti:
NEM ÉR A HEGEDŰNEK SIKOLTANI A ZONGORÁVAL, oké? (Imádom a hegedűt a zongorával. Szóval tetszett. Nagyon-nagyon-nagyon.: D)

Esküszöm, hogy kicsináltok.
Ez, ez, ez... Ez csak gyönyörű volt, utállak titeket, mert fantasztikusak vagytok, és mert imádlak titeket. Zseniálisak vagytok. Külön, együtt, mindenhogy.
És minden csodálatomat elnyertétek. Minden a helyén van, extrahangulatos a kis bejegyzésekkel, miegyebekkel, szóval most elkezdek szépen Gothamet nézni, mert végre leérettségiztem, és megérdemlem.; D

Egyébként én úgy szeretem, hogy mindenre rászoktattok.: D Raistlin, mióta itt vagyok, szerintem kismillió dolgot kezdtem el nézni a fanfic-jeid miatt. És ahogyan Yami ódákat zengett a Penny Dreadfulról, kedvem támadt belenézni. Két nap alatt letudtam az első évadot, khm.: D

(u. i. visszatérve a fejezetre:
És remélem, hogy kinyírják egymást. Hogy felhasítják egymás bőrét. A fogaikkal, természetesen. A csontokat szépen, lassan, csak egyesével. Várok.)

~ Eszter

Raistlin írta...

Hhrhrgrhhhr ESZTER, nagyon, nagyon kellett mára ez a gyönyörű komment - szívből, mélyen köszönjük, az őszinteséget, a kiemeléseket, egyszerűen... whoa. Hihetetlen érzés látni azt, hogy a munkánk ilyen hatással lehetett valakire, szóval ez a világot jelenti most nekünk, és nem is nagyon tudjuk szavakba szedni, hogyan lehetne megköszönni. Van egy tippunk, hogy tetszeni fog a sorozat, szóval fogadd el azt hálánk zálogaként :D És nagyon gratulálunk az érettségihez!

rosie írta...

azt hittem, oswald lesz a kedvencem, de nem. nygma is my puppy. visszajövök, ha megnéztem a többi részt is - miattatok kezdtem el úgyis [awwyiss megérte]

Raistlin írta...

Nygma ANNYIRA MUNYI (és para) (de főleg munyi)
Várunk vissza, és jó mulatást, tartsd szemmel a fiúkat :D

J.R.Palmer írta...

Megint belerángattál egy új fandomba :D mindig ezt teszed velem :D de pont ezért szeretlek :3

Raistlin írta...

Üdv Gothamben, érezd otthon magad (ouo)

troublemaker írta...

jézusom, ez egyre jobb :o
(jelentem: 2 munkanap alatt bedaráltam az első évadot)

Raistlin írta...

juhuhuhuuujjjj, büszkék vagyunk rád - és köszönjük! ;u;

Iwi írta...

Még mindig imádom, viszont egyetlen kérdés motoszkál azóta is a fejemben: Miért pont tea-randi? Valahogy egyik fiú sem tea-randis számomra, hamarabb el tudtam volna képzelni őket egy "szabadulós szoba" randin, ahol van adrenalin, fejtörők, stb. és az idő szorítása miatt ugyanúgy kommunikálni kénytelenek egymással, még ha Oscar durcis díva is. :)

Raistlin írta...

Kitűnő kérdés! :D Sokat gondolkoztunk rajta, hová vinné Ed Oswaldot - ha egyáltalán vinné valahová; Oswald nem tartja magát randis típusnak, inkább az otthon maradunk-pizzát rendelünk-makeout tábot tagja, úgy éreztük viszont, hogy Ed romantikusabb (és Oswald is felfedezi a romantikát magában, amikor rájön, hogy megengedheti magának) - Ednek viszont nem volt lehetősége párkapcsolatra korábban, de úgy érezzük, hogy kamaszkora óta ábrándozott róla. Ezt a teaházat 14-15 évesen találhatta, amikor beült oda a kis telefirkált füzeteivel, és azt mondta magának, "whoa, ha lesz partnerem, majd elhozom ide!" - a mostani ízlését már meghaladta, de azért kellemesen groteszk és nosztalgikus. Tény, hogy a szövegből ez nem derül ki, de Ed (ebben az AUban) nagyon gyakran romantikus kliséket követ, mert régóta ábrándozik egy kapcsolatról, és ki akar próbálni ~mindent~, csillagnézéstől az ostorozásig. Szóval pont ez van vele, hogy egyrészről Top 10 Tipikus Randitipp, másrészről meg valahogy el van kattanva és betorzult, és ritkán jön ki jól (a következő fejezetben megpróbál romantikus vacsorát főzni Oswaldnak... nem árulom el, mi lesz a vége :D)
A teaház a kimondatlan (de a későbbiekben talán egyértelműbbé váló) Ed-kiéli-a-régóta-érlelt-romantikus-vágyait háttérsztorin túl még két dolgot mutat: az egyik, hogy Ed odafigyel: Oswald teát iszik kávé helyett. Másrészt, az egész randi a kis hatlami játékuk része, valamiféle macskás visszavágás Oswald kekeckedésére, hogy "nem kapod meg tőlem rögtön, amit akarsz" - húzza az időt. Ennyi erővel elvihette volna moziba vagy kutyákat nézni a parkban.

Alternatív_Révész írta...

Nemrég még büszkén tartottam magam, hogy nem shipem a Nygmobblepot, most már büszkén tartom magam, hogy az. Nagyon... meggyőzőek tudtok lenni, ugye ezzel tisztában vagytok? Rejtett szuperképességetek a profi írás *biztos magában*.
Az egész annyira egybe van még úgy is, hogy semmi grandiózus nem történik benne pusztán két remek karakter között működik a kémia és ez önmagában leköti az olvasót. Szerintem még azt is szívesen olvasná mindenki, ahogy oldalakon át leírjátok, hogyan nézi a két drága egymást a padlón ülve. Meredten. Némán.
(Azért magáról a fejezetről is): OMG... Ed. Imádom (már) :3 Olyan kis figyelmes, aranyos és egyben zakkant is. Ahogy Oswald-al bánik az könnyfakasztó. Amikor a piercingjéről kérdezte elkezdtem olvadni, mert nem tudtam elhinni, hogy hogyan lehet valaki ennyire... kedves, de mégis a teaház lépcsőjénél haltam meg végleg *-* Az a jelenet. <3
Egyszóval Edet itt rettenetesen megszerettem (Oswaldot meg alapvetően imádom szóval... *elandalog a boldogságtól valahova*), viszont *két mondatra még visszaugrik* Oswaldnak érhető ez a durva, nyers, néhol bunkó stílusa, de nekem ez néha már sok volt. Persze, ezzel próbálja fenntartani a látszatot, meg minden, de nekem már egy kicsit feleslegesen "paraszt" volt pár helyen. Viszont(!) ez nem hiba, tökéletesen el lehet így is képzelni :D Oswald mindenhogy ölelgetnivaló. :D :)

Gratulálok ehhez a részhez is lányok :3 *virtuális ölelés*

Raistlin írta...

ALTERNATÍV RÉVÉSZ, üdv a fedélzeten, innét már nem menekülsz :3 (Sem Ed bűvköréből.)
Oswald tényleg túlzóan tapló - a részéről ez ugyanúgy színjáték, mint a sorozatban az alázatos habogás. Egy védelmi mechanizmus, ha úgy tetszik, és a harmadik fejezet közepéről jelentjük, hogy tartósan nem heverte ki. Szegény. De Ed remélhetőleg kiédesgeti majd belőle. Egy ponton. Talán.

Nagyon-nagyon szépen köszönjük a kommentet, és *jár a viszontölelés* - hozzuk a következőt, ami kurva hosszú lesz :'D

sliver írta...

Hát most teljesen megvettetek Eddel, imádom. Meg ezt az egész kis játékukat, meg azt, hogy akármilyen szexi jelenetek is voltak, közben folyton röhögtem a párbeszédeiken, meg minden. Hát én kivagyok tőlük.
Mondjuk Oswald kicsit nevetségesen túl sokat drámázik az elején, bár Barbara nagy arc volt.
Ed meg... oké, nem estek rögtön egymásnak, mert szegény még szűz, meg minden, de biztos, hogy az a legkorrektebb módja a szüzesség elvesztésének, hogy kikötözzük a másikat, és meglovagoljuk? XD
Nem ezért, de lerí, hogy kissé pszichopata a szentem, Oswald meg valamiért mindig úgy érzi, hogy köcsögnek kell lennie. Szépen kiegészítik egymást. XD Aktívan imádom őket, csak így tovább.

Raistlin írta...

Ezaz, gyere Ed oldalára, van sütink. Töltényes muffin. Khm.

Igazából a dinamikájuk az egyetlen történés a regényben, de az nagyon történik.

Oswald drámakirálynő, mert képtelen kezelni az érzéseit, vagy azt, ha másnak érzései vannak vele kapcsolatban [a sorozatban egy fokkal jobban megy neki az előbbi, de az utóbbit nézve kurva fájdalmas látni, hogy azokat az embereket, akik tényleg törődnek vele, nem veszi észre, és olyanok szimpátiájáért kajtat állandóan, akik kutyába se veszik.]

Ed és Oswald kapcsolata nem egészéges. #StillABetterLoveStoryThan50Shades (remélhetőleg) de mindkettejük beteg alak rengeteg feldolgozatlan problémával és agresszív tendenciával, és nem utolsó sorban: mindkettejük kinky as fuck. Az a siker, ha az erotikus jeleneteik közben azért a legszívesebben egy kicsit félrefordulna az olvasó.

Köszönjük a bíztatást, a köcsögeink köcsögülnek tovább.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS