a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. április 1.

LORD LAZARUS

 "Egyszerű egy cellában feltámadni / egyszerű egyszerűen visszajönni. / A színpadias visszatérés / széles napvilágnál az, / ami engem igazán marasztal: / visszatérni ugyanahhoz a helyhez és archoz, / ugyanahhoz a durva ordításhoz: / "CSODA!"


XIV.
It's easy enough to do it in a cell.
It's easy enough to do it and stay put.
It's the theatrical

Comeback in broad day
To the same place, the same face, the same brute
Amused shout:

'A miracle!'
That knocks me out.



    Napfényes délelőtt van, amikor az ajtón kopogtatnak. Charles fölréved, Wandát küldi előre. A lány fejet szegve siet el, és Charles utána mered, ahogy a szoknyája a bokája körül rebben  nehezen.
- Szerinted rendben lesz? - kérdi Eriket.
- Mostanában? Nem hiszem.
A leharcolt konyhában ülnek. A vastag ablakokon pilledt fények esnek be, átragyogják a megfakult fafelületeket, a csillárba kapnak, és keresztülfolynak Eriken. Charles a tolószék karfáján dobol.
- Ki kéne találni neki valamit, olyan egyedül van itt - kezdi elmerengve, aztán megmerevedik ültében, és átnéz a válla felett: - Peggy? Máris?
Egykori felettese kopogó sarkakon siet be. Piros kalapot és kék kosztümöt visel, nagy, barna szatyrokat cipel, Wanda a nyomában, riadtan.
- Önt ismerve előbb hal éhen, mintsem hogy a segítségemet kérje; így ha hív, akkor tudom, hogy az valóban vészhelyzet. - Peggy lehajol, és arcon csókolja. Erik tekintete rávillan. A nő nem látja. - Milyen hideg van! - jegyzi meg, ahogy a konyhapulthoz lép, és ráhalmozza a szatyrokat. - Látja, erről beszélek: jobban kell figyelnie magára, a lába már nem érez hőmérsékleteket, hamarabb hűl ki, mint észrevenné, erre ügyelnie kell. - Megtörli a kezét, és tüntetően a radiátorhoz menetel, rásimítja a tenyerét, aztán riadtan kapja el. - Tűzforró!
- Befűtöttem az ön tiszteletére - mondja Charles, a hangja könnyed. - Mindjárt érezni is lehet.

A fűtőtestek álló nap mennek. Nem érnek semmit sem.

Peggy vet rá egy lapos tekintetet, aztán észreveszi, hogy Wanda még mindig az ajtóban toporog egy szatyorral, és gyorsan átveszi tőle:
- Danke. Wollen Sie helfen?
A lány bólint és motyog valamit. Lesütött pillantással követi Peggyt, aki visszavált dallamos angolra:
- Én is ilyen voltam. Ő a Lehnsherr-lány, ugye?
Wanda kiérti a családnevet, és föltekint. Peggy nem néz rá, vászonba csomagolt kenyeret tesz a pultra egy karton  friss tojással.
- Igen. Wanda Maximoff-Lehnsherr.
- Nagyon szép. Hasonlít rá?
Charles elmosolyodik, és a tekintete megállapodik Wandán, ahogy egy polchoz nyújtózik; magas lány, föléri.
- Néha. Mozzanataiban. A hűségében. A bátorságában.
Erik felszusszant. Peggy Charles-ra pillant.
- Örömmel hallottam, hogy örökbe fogadta - mondja óvatosan, és rezdül valami a tudatában. Charles felvonja a szemöldökét. Peggy a sugárzó fényekben áll, és ott van a konyhában egy szellem, egy telepata és egy boszorkány, és mégis ő az, aki sehogy sem illik a jelenetbe, aki idegennek tetszik és hihetetlennek. - Kissé hirtelennek éreztem - mondja. - Minden rendben?
- Hogy ne lenne? - kérdezi Charles gyengéden. Peggy elfordul, a papírszatyrok zizegnek, aztán fémhaggal koppan valami a pulton, és Erik az ültéből felemelkedik.
- Meghoztam, amit kért - felel Peggy, és kicsúsztatja a pult szélére: marokfegyver.
- Milyen bájos tok!
- Egy lakótársam kötötte. Nézze… - A nő szembefordul vele. A karjai összefűzve. - Nagy hirtelenjében végrendelkezik, aztán üzen nekem egy pisztolyért. - Félrehajtja a fejét. - Ennyire hülyének néz?
Wanda leguggolva a jégszekrénynél matat.
- Nem fogom megölni magam.
- Mindketten elveszítettünk valaki fontosat - közli Peggy, keményen. - Mindketten tartozunk annyival az emléküknek és magunknak, hogy folytassuk, ha kell, összeszorított fogakkal.
- Folytatom - mondja Charles, és Peggy kihúzza magát.
- Feladta - közli vádlóan. - Nem látom, hogy tanulna, nem látom, hogy dolgozna, eltemette magát elevenen ebben a kastélyban, hívtam a titkosszolgálatba, szükségünk van magára…
És Peggy folytatja, higgadt érvekkel és jól artikulált dühvel, ahogy Erik megkerüli az asztalt, és unatkozva huppan az egyik konyhapult tetejére.
- Charles, csak azt kérem magától, hogy éljen. A háborúban elevenebbnek láttam, mint ebben az utóbbi három évben, és tudja, mi a különbség? Akkor tele volt reménnyel. Nem adta fel.
- Régen látott - bizonygatja Charles. - Összeszedtem magam.
- Mire kell a pisztoly?
- Betörésünk volt a környéken. Már nem csak magamért felelek.
Peggy pillantása Wandára rebben. Charles egészen óvatosan simít végig a kételyén, lehetetlen, de valahogy az az érzése, hogy Peggy észrevenné. A nő válla egy sóhajjal megroggyan.
- Majd meg kell tanítanom lőni és verekedni szegényt - mondja. - Magára nem bízhatom. Csapnivaló egy katona volt.
Összemosolyognak. Charles csendben gondoskodik róla, hogy Peggy ne lássa meg a szeme alatt húzódó sötét karikákat, a rémült megadást a tartásában; azt, hogy bár karnyújtásnyira van mindentől, amiért hat éven át könyörgött, mégis fakó és ijedt a tekintete, cafatos a lelkiismerete-
- Visszahozná őt? - kérdezi halkan.
Peggy mosolya megfeszül. Erik végighúzza az ujját az ablaküvegen.
- Nem lehet visszahozni a halottakat - mondja a nő, és minden egyes kiejtett szóval földrögöt lök az emlékekre és hamut nyel.
- Ha lehetne.
- Attól függ.
- Mitől?
- Mindig ára van. - Peggy pislog, és nagyot nyel. - A mesékben - folytatja -, és a mítoszokban, mindig van valami, amit fizetni kell érte…
- Ön mit áldozna fel, hogy visszahozhassa?
Peggy felnevet, könnyesen.
- Akármit. Mindent.
Charles a fejét ingatja szelíden.
- Magának annál több becsülete van - motyogja.
- Talán - felel a nő, és hamar rendbe szedi magát, megütögeti a haját és szív egyet az orrán. - De azt tudom, hogy a világ szebb hely lenne vele, tehát… megérné, nem?
Charles tekintete Erikre esik. A férfi mellkasa süllyed és emelkedik, ahogy az ablakon bámul ki, a fény füröszti.
Charles elmosolyodik.

   
    Éjszaka van. Az ablak tárva, derengő égre néz fel, melyen didergő csillagok fészkelnek, és a fák hosszú szélben súgnak, remegnek. A kandalló lángja lankadtan lobog a társalgóban.  Charles félrekókadt fejjel ül egy sakkmecs felett, Erik, vele átellenben, az állához támasztja az ujjait, és a figurák útját fürkészi. Charles tekintete álomtól nehéz, de még nem aludhat el.
    Az éjszaka a haladék, amit kért. A hálószoba nyitott ajtajából holdsáv esik be ezüstösen. A konyhapulton, sok-sok emelettel lentebb, a pisztoly hever, a kötött tokban, iszonyatosan. Amit a holnap hoz, az megmásíthatatlanabbnak tűnik most, mint a múlt.
Charles tehát csak macskásan felhúzza a vállát, hozzádörgöli az arcát, és Eriket figyeli, a tűnődő tekintetével és sápadt arcélével, Eriket feketében. Ha hunyorítva nézi, azt hiheti, hogy ez egy este újrajátszása még régről, de akkor lefoszlana a mámorító varázsa az újrának.
- Min gondolkozol? - dünnyögi, és Erik szárazon felnevet, aztán megütögeti a halántékát.
- Miért nem olvasod el?
Charles fészkelődik. Fel akarja húzni a lábait, hogy a térdére támassza az állát, amikor ráébred, hogy képtelen rá.
- Meséld el - kéri, és még egy kicsit helyezkedik, feljebb tornázza magát a karjával. - Olyan ez, mint egy könyvvel: elolvashatnám, de jobb, ha te meséled.
A sorok elmosódnak és szétfolynak Erik elméjében, mint a halottaknak.
A férfi elgondolkozik, aztán vigyorogni kezd, túl sok foggal.
- I was thinking - kezdi -, now that I can breath, I can give you a blow-job.
Eltart egy darabig, mire eljutnak Charles elméjéig a szavak, és akkor szenvedve felszusszant.
- Jézusom, Erik… - dünnyögi, és az arcát a tenyerébe temeti.
- Hát az én Jézusom biztosan nem.
Charles előles az ujjai közül.
- Halt volna veled a humorod is - nyöszörgi. Erik vállat von, és előre hajol, a bástyával tarol.
- Nem tudom, nekrofíliának lehetne-e minősíteni, ha megpróbálnánk - jegyzi meg könnyedén. - A csontjaim ott rohadnak még Lengyelországban.
- Az enyémeknek meg nem sok haszna van - Charles lebámul magára, aztán szemügyre veszi a sakktáblát. Erik figyeli őt, könnyedén keresztbe dobott lábakkal.
- Nem fogsz tudni járni soha? - kérdezi halkan.
- Nem csak az - magyarázza Charles, a királynőre markolva. - Szerintem impotens lettem.
Erik szemei elkerekednek. Charles mosolya gyenge:
- Még nem mondtam?
- De…  
- Nem tudom biztosra. Szóval nem próbáltam.   
Erik tekintete végigfut rajta.
- Egyszer sem?
- Gyászoltalak.
- Jó, de… - Erik a szemét forgatja. Charles a faragott figurákra bámul, a lángok lobogására, az ujjait összefonja.
- Voltak álmaim - vallja. - Újra és újra. Emlékek a szeretkezéseinkről. Az első ismétlődött a leggyakrabban; emlékszel, a garázsban? A félig roncs luxuskocsiban, ami csikorgott minden mozdulatra. Utána elszívtam egy cigarettát az asztalodon ülve, még mindig meztelenül, még mindig magamban éreztelek, ott ültem és néztél engem, és nem mertelek megolvasni, mert ilyenkor sosem jó ötlet, de ragyogtál rám, és hallottam a szíved dobogását. Sosem éreztem magam annyira… otthon. - Megnyalja az ajkát. - Minden sejtemet éreztem, amin az orgazmus futott szét, a lábujjam hegyétől a hajam tövéig, ami tudom, hogy ostoba gondolat, de azt éreztem, amikor elélveztem feletted, és ott ültem zsibbadó csontokkal, és egyre azon járt az agyam: “hazataláltam.” Fel voltam hevülve és fáztam,  és amikor felkeltem, évek múlva, ott voltak a szagok az orromban, a beton, a gépolaj, a bőröd illata és a dohányé, amit akkoriban szívtam, és olyan eleven voltál előttem, hogy ha kinyúltam volna, talán megérinthetlek, egy éven át osztoztunk ugyanazon a hálószobán és minden éjszakán, és aztán… - Vesz egy mély lélegzetet. A keze remeg, a csuklóira hajol rá, az ujjait eltartva. - Szentségtörésnek tetszett volna, gyászolni és felriadni egy merevedéssel, mint a háborúban, amikor elragadtak tőlem, és nem tehettem semmit sem, és riadó szólt hajnal négykor, nekem meg állt a farkam, mert akartalak.
- Az egy kínos időszak volt nekem is - ért egyet Erik, és gyorsan hozzáteszi: - Nem akarok róla beszélni. Nézd, ha ez sikerül, biztos vagyok benne… - Elhalkul. - Soha nem a szex volt a lényege. Oké, az elején igen. De ha te szerettél engem halottként és szeretsz most árnyalakként, akkor tudnod kell, hogy én is szeretlek kerekesszékben, meg ami még vele jár, vagy pont nem jár, egy gerincsérüléssel.
Charles szelíden mosolyog rá.
- Tudom, kedves.
Erik vállat von. A gesztus ez: “hát akkor?”   Hátradől a fotelben, és úgy nézi Charles-t, hunyorítva, és ő nem tudja nem viszonozni a pillantását, csak hogy beteljen a tekintetével és a jelenlétével, és aztán újra éhes legyen.
- Tudod, mi bosszantott engem? - kérdi Erik. - Hogy lehet, szakítottunk volna pár hónap alatt. Ha rendes körülmények között találkozunk, vagy ha, ne adj’ Isten, élni hagynak. Ha soha nem történik meg a Kristályéjszaka, vagy ha csak hazajövök a lengyel helyről.
- Auschwitz.
- Nem mondták meg, hová visznek. Nem tudom, meddig lettünk volna együtt. - Erik hosszan előre nyújtja a lábát, és bámulja a csizmája orrát, aztán Charles-ra tekint megint. - Nem zárom ki az örökkét, de mindketten megváltoztunk. Még annyi időt sem kaptunk, hogy azt megtudjuk, hogyan működünk együtt. - Felhorkant. - Azt is fontolóra kell venned, hogy még most is kiderülhet, hogy nem vezet ez az egész sehova sem. Keresztülmegyünk ezen az egészen, és az a vége, hogy föltámadok, és lelépek.
Charles lágyan mondja:
- Mindent megadok a reményért, hogy nem teszed.
Erik elvigyorodik.
- Nem tervezem. Megérdemeltünk volna egy rendes esélyt, és ezért gyűlölöm őket.


A bíbor ágyban fekszenek aztán, összehajolva, szimmetrikusan, mint egy koporsóban. Hajnalodik. Finom eső esik, csak egészen halkan neszezik az üvegen, és Charles Erik légzését hallgatja, újra.
- Többek vagyunk, mint a nosztalgia - motyogja álmosan. - Szeretlek, most, ebben a pillanatban, úgy, ahogy vagy.
Erik morog rá valamit válaszul. Charles kásás hangon folytatja, a szemei hunyva:
- Vissza akarom adni neked az életed, hogy aztán azt kezdj vele, amit csak akarsz.
- Nézz rám - suttogja Erik, nazális hangja van, és Charles rátekint, a szeme ezerszer kék. Erik felé hajol, és az ajkuk egybesimul, hiábavalóan.
- Jobban szeretlek az életemnél - mondja Erik, a hajába túr, és bár érezné a tincsek selymét; de most még jó ez így.
- Holnap egyedül szeretnék menni - dünnyögi Charles. - Vagy ma. Már ma van.
- Ravenhez?
- Ühüm.
Erik elhúzódik tőle, és végigméri.
- Minden rendben?
- Olyan hirtelen volt, ami történt Azazellel - mondja Charles a párnának, aztán fölkönyököl, ahogy tud. - Nem tudtam kontrollálni.
- Nem tudsz célozni - emlékezteti Erik. - Ez a Carter is megmondta, hogy csapnivaló katona vagy. Mi lesz, ha elvéted?
- Attól még telepata vagyok, ha akarnám, egy gondolattal végezhetnék vele, most, a Cerebro segítségével… - Charles a tenyerébe temeti az arcát, és átdörgöli. Nyűgösen fintorog hozzá.
- Akkor miért nem teszed?
Charles felszusszant.
- Beszélni akarok vele. Beszélni, és aztán a szemébe nézni, ahogy meghúzom a ravaszt; tartozom ennyivel.
- Nem engedhetem - közli Erik kereken.
- Szerinted nem sikerülne?
- Szerintem túlságosan is megviselne téged. Ez az én bosszúm, és már világossá tetted, hogy nem kérsz belőle-
- Azt mondtam - szól közbe Charles -, hogy rossz ötlet volt pont ezt megjelölni, de már nem tudjuk visszavonni, és Azazel halott, úgyhogy muszáj végigcsinálni.
Erik hallgat egy kicsit.
- Veled szeretnék menni.
Charles a tenyerébe veszi az arcát, maga felé fordítja.
- Hozzád szeretnék hazajönni, és ígérem, épen teszem majd és egészségesen. Mármint nyomorék vagyok, de érted a lényeget.
Erik megcsókolja újra, és Charles a karjait a nyaka köré fonja.


- Szóval biztos ebben? - kérdi Wanda másnap reggel, a haját a füle mögé gyűrve. Charles felfüggesztett tükörképe: kék zakó, bőr könyékkel, szürke mellény, finom ing, és a fegyver a belső zsebben.
- Az ő döntése - mondja Erik, aki nem látszódik a tükrökben. Wanda bólint, és a körmével karcolja fel:

5th Avenue, New York


A felirat lecsorog, feketén és súlyosan.
- Mehetnél kocsival, az nincs is olyan messze. - jegyzi meg Erik.
- Már nem tudok vezetni.
Wanda átnéz a válla felett, ahogy a tükör felszínére tenyerel.
- Olyasmiért nyitok meg egy káoszkaput - kérdezi rezignáltan -, ami itt van a szomszédban?
- Ügyes lány vagy, és nagyon szeretünk - feleli Charles.
- Ha akarod - folytatja Erik -, tényleg kifuvarozlak, aztán megvárlak a parkolóban.
- Feltűnést keltene egy kocsi, ami magát vezeti; az idegenek nem látnak téged, kedves.
- Lord Lazarus, aki megjárta a holtak országát, áthalad a valón át - kezdi Wanda a kántálást, amikor Erik emlékezteti:
- Itt marad.
A lány felsóhajt.
- Hagyjuk - motyogja. Kihúzza magát, és köszörül a torkán. - Charles, jó utat. - A tükörbe mered, skarlát szemekkel. - Raven Darkholme: dögölj meg.



Raven Darkholme babakék ruhácskát visel fehér köténnyel, és azt mondja, izgatottan:
- Charles, te vagy az? Kerülj beljebb!
A kezében egy pisztoly van.
Charles így jutott ide: a kapu egy sikátorban tette le, ami téglapor-szagú volt, közép-koszos és keskeny. Az első akadály a szállónál érte, mert csak lépcsők fogadták. A kezdeti pánik után felfedezett egy rámpát az oldalbejáratnál, amit babakocsikra szabtak. Két kézzel kapaszkodott a fémkorlátba, és úgy húzta magát előre, centiről-centire, hogy a szék kerekei nehogy meglendüljenek.
Az élmény ellenére is úgy határozott, hogy optimista marad.
Amikor beért végre, úgy döntött, hogy átmeneti álcát vesz fel; ez az elmének egy olyan trükkje, amit nem tudott hosszan vagy sikeresen alkalmazni, hiszen egyesével kellett a körülötte lévőkre koncentrálni, de a szállót csak nőknek tartották fenn.
- Charlotte Lehnsherr - mutatkozott be a recepción. Az ügyelőnő egy sápadt lányt látott bíbor ajkakkal és hullámokba sütött hajjal, tolószékben ülve a vasalt kosztümében, és rögtön megesett rajta a szíve.
- Kit keres, kedvesem?
Charles-nak fogalma sem volt, mi lehet Raven igazi neve. A recepciós elméjébe tekintett: képekre szedte, és torkon markolta a kétségbeesés - egy alakváltót keres - de nem, meglett, a mézszőke lány a barna szemekkel, és a név, amin bejelentkezett…
- Edna Lehnsherr?
- Jól sejtettem; persze, lelkem, ott él a negyediken, nemrég ért haza, vakációzott valahol… tudja, maga az első látogató, akit fogad!


- Charles, te vagy az? - mondja Raven, az ajtólapnak szorított pisztollyal, amit Charles csak akkor vesz észre, amikor Raven hátrébb lép. - Kerülj beljebb!
Kipattintja a láncot, ami az ajtót tartja, és egy nemtörődöm mozdulattal odébbrúgja a rongyos szőnyeget, hogy Charles akadálymentesen begördülhessen. Nem visel cipőt, és harisnyát sem, utóbbi egy szék támlájáról csüng le.
A szoba belakott, otthonos, pasztell-lágy és kopott, a falakon lambéria és virágos tapéta. Van ott egy vaságy, böhöm rádió és fehér szekrények-
- Whisky, tea, rum?
És egy térkép, rajzszögekkel, fényképekkel, vörös fonalakkal. Emma egy régi-régi fotója, és kisatírozott arcú alakok HYDRA formaruhában.
- Tea, köszönöm.
Raven biccent, és leteszi a pisztolyt a pipereasztalra. A fiókjából rongyba bugyolált üveget vesz elő és teafüvet. Felteszi forrni a kannát a gázrezsóra, és amíg matat, Charles körbenéz még egyszer, aztán a tekintete megállapodik Ravenen, aki húz a whiskyből, aztán kényesen eligazgatja a pincérlány-ruha ráncait, ahogy helyet foglal.
- Dohányzol? - mondja, előkerül egy ón cigarettatálca. Charles egy bólintással elfogadja, és hagyja, hogy Raven tüzet adjon; a pipereasztalnál vannak, a tükrökkel szemben, ez az egyetlen asztal az egész helyiségben, fátylakkal és smink-kellékekkel. Raven rózsás rúzst visel, megszívja a sodort cigarettát (fiúsan tartja, hüvelykkel és három ujjal ráfogva) - a pillantása Charles lábára esik.
- Háború?
- Hát, volt egy.
Raven füstösen felnevet. A víz zubogni kezd.
- Prof’ X… na, megmondtam: viszontlátás egy másik életben.
- Raven - mondja Charles komolyan -, mi történt?
A lány meglepetten ránéz.
- De hát tudod, nem? - Tétován a halántékára mutat. - Olyan vagy, mint Emma.
- Nem vagyok olyan, mint Emma; ezért szeretném, ha inkább elmesélnéd nekem.
Raven rámered, a füstre harapva, aztán a hamut lekocogja egy csészealjban.
- Hát, bassza meg - jegyzi meg derűsen, és a faliórára les. - Dolgozni indultam, reggeli műszakom van.
- Raven… - mondja Charles gyengéden, és a kezét a kezére simítja. Mélyen a szemébe néz. A nő kerüli a tekintetét. - Kérlek.
- Meg fogom ölni mindannyiukat - közli Raven felindultan, és a kezét elhúzva kiönti a whiskyt magának egy pöttyös bögrébe. - Sebastiannek hatalmas mázlija, hogy már meghalt!
- Elmeséled nekem? - unszolja Charles, és Raven a hajába markol. Ahogy fölkönyököl, a szőke tincsek leperegnek.
- Az apám volt. Sebastian. Ne nézz így rám, nem úgy. Az igazi szüleimnek nem kellettem. Kidobtak. Betörésből éltem. Jártam a gazdag negyedeket, Westchestert.
- Lehet, hogy hozzám is betértél.
Raven vállat von.
- Nem keltél fel. Sebastian igen. Nagyon féltem; elrontottam az álcámat. A képességemet látva egészen más lett a viselkedése, de nem ijedt meg. Örökbe fogadott. Nem édes? Szóval ez volt, és a végén mind együtt laktunk,  Sebastian, Emma, Azazel, Janos meg én, és jártuk a világot, és hozzánk hasonlóakat kerestünk.
- Én végig itt voltam.
- Tudod, ez az, amit nem értek a sztoriban. - A kanna sípolni kezd. Raven félreteszi a cigarettát, és talpra kecmereg. A válla fölött átnézve mesél tovább: - Tényleg itt voltál, és a végén te voltál Sebastian mániája, és nem tudom, hogy nem tudott rólad, amikor Emma végig tudta, nem? De ő még a végén is azt mondta, hogy nagyon gyenge vagy, meg nem is vagy rendes telepata, és nem éri meg foglalkozni veled.
Charles meghökken.
- Védett engem?
A sűrű vízpára fellebben, ahogy Raven gyakorlott mozdulattal egy csészébe csurgatja a kanna tartalmát.
- Áh. Emma csak a saját érdekeit védi. Figyelj, nem tudom. De szóval tudtunk az európai utadról, és Sebastian sejtette, hogy te is mutánsokat keresel, és egyre többet voltál Düsseldorfban, szóval egyre többet voltunk Düsseldorfban… Cukor, tej?
- Három cukor, egy tej - mondja Charles automatikusan, és meghűl a vére az ereiben.
- Mmm. És utánatok mentem, és valahogy telepatikusan hatottál rám, ugye? És ott voltatok a kocsimban, én meg, hogy na ezt nem mondhatom el. - Leteszi a levendula-mintás csészét a pipereasztalra, és helyet foglal. Visszaveszi a cigarettát a kezébe, de nem szív belőle, csak a parazsára mered, miközben Charles leerőltet a torkán egy túl korai, forró kortyot. - Tudod, van az, hogy “erre most nem gondolhatok, erre nem szabad gondolni,” szóval amint visszamentem, Emma nekem jött, hogy úristen. És Janos utánatok ment a klubba.
- A hosszú hajú fiú?
- Aha, ő volt az. Amúgy nagyon tetszett neki a kutyátok, onnantól hajtogatta, hogy kell neki is egy corgi. Mindegy is… Sebastian nagyon magán kívül volt. Aztán volt az ajtós incidens. Én városon kívül voltam akkor, de… akkor kezdte el. Onnantól tudtuk, hogy Lehnsherr közénk való. Akkor jött az én nagy szerepem.
- Edna nevét viseled - jegyzi meg Charles. Raven elmerengve bólint, a lábát keresztbe teszi, és egy slukkot nyel, keserű füstöt tüdőz le.
- Szerettem Edna lenni.
Charles szív a cigarettából.
- Februárban ölte meg - folytatja Raven. - Azt hitte, hogy majd magától… De türelmetlen lett. És azt hitte, hogy majd együtt jöttök érte Lehnsherrel. Volt valami nagy terve, amibe nem avatott bele, és akkor már biztos, hogy te voltál a lényege. És én Edna voltam; a többiek mind valami nagyszabásún fontoskodtak, én meg ott hevertem a betegágyban.
Raven emlékezetében képek sejlenek fel: Edna szobája, a vetett ággyal, a napfényes ablakokkal és a mindig friss virágokkal.
- Csak feküdni és feküdni és feküdni egész álló nap… Eleinte minden egyes másodpercét megszenvedtem. Nem voltam ilyen, nekem… Menni kellett, élnem és lélegeznem, de… Öreg voltam, egy egyszerű asszony, aki a szerepe szerint még olvasni sem tudott, és csak néztem a plafont, amíg a repedések mintákká futottak össze, és a szürkületből este lett, és változtak a fények. És a várakozásból valami… időtlen lett. Valami annyira békés. És olyan nagyon szerettek. - Raven lehunyja a szemét. Charles ismét a kezére simítja a kezét.
- Tudtam, hogy csalás volt, de velem így soha nem bántak, érted? Wanda szerintem sejtett valamit, de a kicsi Peter… és Magda is, elsőnek olyan szigorúnak tűnik, de mindig felverte a párnámat, és átöltöztetett, és főzött, mosott rám, kanálról-kanálra etetett, és Peter álló délután ott ült velem, és felolvasta a leckéjét nekem, és ordítva hozta be Erik Lehnsherr táviratait, körbetáncolta velük a szobát, és a kezemben foghattam a kicsit, és… akkor kezdtem sejteni. Azt hittem, Sebastian és a többiek a családom. De egy család nem így néz ki. Ők a fogvatartóim voltak. Kísérleteztek rajtam, használtak csak. Maximoff akartam maradni és Lehnsherr, örökre - egy olyan családot akartam, ahol soha nem bántanának, ahol nem rettegek minden este, ahol boldog lehetek… - Belenéz a tükörbe. - Naiv hülye. - Elpöcköli a csonkig szívott cigarettacsikket. - Sebastian hetente keresett fel, orvosi vizit címen. Nem avatott bele semmibe, de egy ponton elárulta, erre emlékszem, hogy egy este Magda marasztalta, és ittak, és ő mondott neki valamit, amiről arra lehetett következtetni, hogy az ikrek Lehnsherr gyerekei, valami olyasmit, hogy az ördög bünteti a bűneiért, és Sebastiant nagyon elkezdte érdekelni… De végül kiderült, hogy Magda csak ember, és feláldozható lett.
- Az X-gének többnyire apai ágon öröklődnek - mondja Charles, és Raven fáradtan bólint rá.
- Lopta a kutatásaidat. Egy idő után már tudta. - Raven a kifeszített térkép felé néz. - Megölte Magdát, és Peter miatta halott, Wandának nyoma veszett, meghalt Herr Maximoff, és a kisbabát sem kímélte meg, és vége Erik Lehnsherrnek. Nem voltam ott a táborban. Utólag tudtam meg, akkor, amikor már ellene szegődtem, és a szövetségesek adatbázisába törtem… és bosszút esküdtem. Ednáért teszem, a fiáért és Maximoffékért; és Emma kibaszott Frostnak vesznie kell.
Raven elméje lángokban. Már hányan haltak? Mind a HYDRA munkatársai és valaha-nácik. Raven ott ül, a tablót nézi a térképpel és Emma képével. Charles szájában kesernyés a tea.
- Tudod - mondja Raven lassan -, tudnék használni egy telepatát a hajtóvadászatomban.  
Charles félreteszi a csészét, és nem mond semmit.
- Ezért jöttél, ugye? - folytatja Raven. - Hogy a szövetségemet keresd.
A pisztoly ott pihen Charles zsebében, és van még egy, átellenben, a komód tetején, Raven soha nem érne el hozzá időben.
- Azért jöttem… - kezdi, elakad, és határozottan megismétli. - Azért jöttem. - A kezét kínálja a nő felé, aki vigyorogva rászorít. Szikrázik az öröme, lobog és ragyog; Raven fiatal, befolyásolható és megállíthatatlan, a hangulatai vezetik és a zsigerei, a francba is, ő csak egy lány, és fegyverré faragták, és most célkeresztben az egész világ.
- Gyere velem. Majd kitalálunk valamit.
- De komolyan? - kérdi Raven, ahogy feláll. - Mert most elég jó alibim van. Miért bízzak rád mindent, amit idáig elértem? - A hangja kíváncsi és kedves, lepkeröptű, mint az elméje.
- Azért - felel Charles -, mert nagyon szerettem Lehnsherréket.
Raven elvigyorodik.
- Gyere velem - ismétli Charles; a listán előrébb kerülhet Emma neve, efelől nincs kétsége, és majd kitalálnak valamit, bármit, mert Raven a fél szobát belehajítja a kofferébe, selyemkombinét pisztoly és két vadászkés követ, és a nő egyre csacsog közben:
- Be tudtad már mérni Emmát? Mert nekem most forró nyomom van rá.
Betérdel az ágy alá, és egy kalapdobozzal együtt kicibál egy vadászpuskát.


    Taxival mennek. Raven a témát az időjárásra tereli, és egy közös, képzelt kuzinra, akihez elvileg látogatóba mennek; olyan mindegy, a sofőr nem figyel, de Charles örömmel vesz részt a párbeszédben. Raven affektál, úgy beszél, mint egy hollywoodi filmsztár, az álcája bőrváltás nélkül is tökéletes: fonott kontyban a haja, a vállán fehér prémbunda, fekete ruhája a földig zuhan - ha a birtoknál látják, senki nem fog gyanút majd.
Régen százával is megfordultak; a fontos és érdekes emberek, az állandó vendégsereg, és Sharon Xavier azt mondta:
- Köszönj szépen!
Ott volt egy kislány habos, tüllös fehérben. Charles, akkor hat éves, kezet nyújtott:
- Szia, Charles Xavier.
- Emma Frost. - A kislány nem nézett a szemébe, úgyhogy Charles belenézett az elméjébe: és üres volt.
Teljesen üres.

   
    A Xavier-birtokon őszi szél söpör szét, és a fák zizegve zengenek búcsúzó éneket, ahogy felrebbennek az első távozó madárseregek. Raven a kofferére markolva sétál Charles mellett, és amíg a taxi elporzik, nem nézelődik, de aztán körbeperdül, és azt suttogja:
- Whoa.
Wanda észreveszi őket, a kőkorlát tetején ül a bejáratnál, és kis híján lezúg róla. Ahogy Raven meglátja, felsikkant:
- Wanda! - és a csomagját elhajítva futni kezd felé. Wanda magára mutat, aztán átnéz a válla fölött, mintha abban reménykedne, hogy ott áll egy druszája, de Raven beéri, és a karjaiba kapja, leemeli a korlátról (meglepően erős), azt hajtogatja: - Du lebst, ich bin einfach so froh, dass du noch lebst!
(Életben vagy, úgy örülök, hogy élsz még.)
A németje, persze, közel tökéletes.
Wanda tágra nyílt szemekkel bámul Charles-ra a nő válla felett, és azt tátogja, rábökve a karolásában:
- C’est qui?
- C’est Raven - mondja Charles gyengéden, mire Wanda óvatosan kibontakozik a nő karjaiból, egy kínos kis mosollyal hátrébb lép, és a vállát takaró sálat a hajára borítja; mintha gyászolna.
Szóval ott áll egymással szemben, két lány és két világ, Amerika sors-üldözött, gyilkos glamúrja és sudár Wanda a barna szemével és barnás bőrével, földet seprő szoknyával és nehéz leplekben, bokalánc villan, ahogy sarkon fordul, azt mondja:
- Kövess - és elindul a kastély felé.
- Elragadtattam magam - cseveg Raven, ahogy ismét kézbe veszi a kofferét; az eleganciája töretlen. -  Fogalma sincs, honnan ismer, ugye? Jaj Charles, miért nem mondtad - kicsi Wanda! - És a hangját lemélyítve hozzáteszi: - Morcos, mint mindig.
Az előcsarnok márvány-hűvöse fogadja őket, és Erik ott ül a lépcső tetején, egy könyvvel a kezében, amit sietve félretesz. Raven odakapja a tekintetét: a kötet egy-két fokot bucskázik.
- Heh - mondja a nő -, kísértetjárta a ház? - És körbeperdül, a kristálycsillárral szédülve.
Erik felemelkedik az ültéből, Charles-on tartja a tekintetét. A szeme világos szürke, szinte áttetsző, és a köpenye füstként foszlik szét a fokokon, ahogy feléjük közeledik.
“Nem tudom nem észrevenni, hogy él.”
“Később, kérlek.”
- Becsukom az ajtót - mondja Wanda, a könyvtárszoba felé indulva, Charles pedig Ravenre pillant:
- Körbevezethetlek?


    Erik persze követi őket. Az étkezőben vannak, amikor ismét felsuttog Charles tudatában:
“Végig ezt tervezted?”
“Ne vonj le elhamarkodott következtetéseket.”
Raven az ujját feltartva megszámlálja a faragott székeket, aztán felvont szemöldökkel fordul Charles felé:
- Ketten éltek itt?
- A háború óta igen. Majd szeretném iskolává alakítani, és új személyzetet találni.
Raven rákacsint.
- Az jó, amikor vannak álmaid. Sok sikert előre is.
- Szívből köszönöm; még árvaházon is gondolkozom, mint hamarabb megvalósítható és talán aktuálisabb alternatíva, persze akkor az étkezőt át kéne alakíttatni; azt a falat bontanám le, hogy egybekössem a billiárdszalonnal…
CHARLES,” vonyít Erik. A férfi fáradtan felszusszant, és amíg tovább magyarázza a terveit Ravennek, arra gondol közben:
A türelmedet kérem.”
Magyarázattal tartozol.”
Raven a mi oldalunkon van.
Mi? Raven a LISTÁN van!”
“Hajolj le.”
“Tessék?”
“Magas vagy, és nem tudok felállni, hajolj le.”
Amíg felhívja Raven figyelmét a franciaablakokon át látható előkertre, ami ideális hely lehetne egy játszótérnek, Erik halántékára simítja két ujjbegyét, és átadja a teljes reggeli párbeszédüket Ravennel, vele együtt pedig a gondolatait és a benyomásait, és mélyen a szemébe néz. Halvány mosolya törődő könyörgés.
Erik felhorkant, és szertefoszlik.
Wanda visszaér, és tétován kopog az ajtófélfán. Raven ragyogva vigyorog rá. Wanda görcsösen viszonozza, aztán ránéz Charles-ra:
- Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt?
- Persze, hagylak titeket - felel meg rögtön Raven, franciára váltva. - Bocsánat, ha felfordulást okoztam.
- Csak egy pillanat, Wanda… Raven, megmutatom a szobádat.


    A tartan-mintás lakrészt kapja a nagy kandallóval. Charles azt mondja:
- Pakolj ki, érezd otthon magad. Beszélek Wandával, aztán egyeztetjük a terveinket Emmával kapcsolatban, és… majd meglátjuk, mi lesz utána.
Raven összevágja a sarkát, és tiszteleg.


    Wanda a maga szobájában várja, a tükrökkel és sápadt-kék falakkal. A fuvallattal vékony csipkefüggönyök lengenek, mint mesebeli kísértetek, karcsú könyvespolcok övezik őket, és Wanda azt kérdezi, a kezét karba fonva:
- Miért hozta ide?
A mellkasa felindultan hullámzik.
- Emmát elfogni egyáltalán nem lesz egyszerű - magyarázza Charles nyugodtan -, viszont a közös ellenségünk. Raven fejvadász, és emberfelettien gyors és erős, láttam az emlékezetében, mire képes…
- Ez önt pont nem nyűgözné le - jegyzi meg Wanda csendesen.
- Eriket igen.
- Azt hiszi, rá tudja venni, hogy elfogadja…
- Egyelőre mindenképpen. Erre a… küldetésre. Aztán meglátjuk, mi lesz. Most szükségünk van rá, Wanda.
- Szükségünk… - ismétli a lány, és az ablakhoz sétál. A szoknyája suhog utána, és lehuppan az alacsony párkányra. A fejét az ablaküvegnek hajtva néz Charles-ra, aki közelebb kerekezik hozzá. Wanda tekintete nem árul el érzelmeket, de a tudata megremeg. - Azt szeretné, hogy jóban legyek vele, nem?
- Megfordult a fejemben - vallja be Charles -, de tisztában vagyok vele, mennyire kényes a helyzet. Ravent Sebastian nevelte; iszonyú élete volt, és nem vonható felelősségre mindazért, amit tett. Beismerte a tévedéseit, és a maga módján, ami megjegyzem, erősen emlékeztet Erik módszerére, igyekszik jóvá tenni őket. Talán adhatnánk neki egy esélyt, de ezt még korai átbeszélni. Most készen áll arra, hogy segítsen nekünk Emma elfogásában…
Wanda nem figyel rá. Elkezdi a körmét rágni, ahogy a tájat és a semmit nézi, és azt suttogja:
- Férgek voltak mindenütt, megálmodtam. Rovarok kúsztak ki a lefolyóból, az ételünkből peregtek elő, és aztán Raven megérkezett.
- Edna halálát láttad - mondja Charles. - Gyász volt, nem ómen.
- A nagyanyám volt. Nem tudtam. Nem tudhattam. Raven miatt halt meg, mert ő tartotta életben. Hallgattam volna magamra, ha nincs ott nap mint nap. Ha nem mondom azt magamnak: “ostoba vagy, Wanda, hiszen itt van.” - Kinyújtja a kezét: - Itt van. Peter lehülyézett.
Egy kicsit csend van. Charles maga elé mered, hagyja, hogy átmarja a lány dühe és fájdalma, mert tartozik neki annyival, hogy osztozzon rajta.
- Miatta keveredtünk bele - Wanda ezzel folytatja. - Semmi közünk nem lenne az egészhez, ha ő nincsen.
- Sebastian tudott a véretekről. Annyira sajnálom, kedvesem, de mindenképp benne lettetek volna. Ha valakit vádolni akarsz Peter haláláért, akkor én felelek érte: én hagytam magára, én rohantam el, amikor ott kellett volna maradnom, hogy megbizonyosodjak róla, felépül-e, az orvosok ellátják-e tisztességesen…
- Az orvosok nem törődtek vele - mondja Wanda, és megtörli az orrát. - Azt mondták, német. Az osztálytársaink azt kántálták: “cigány, cigány!”, mert elcsent néha dolgokat, és megverték érte, pedig tréfa volt. Azt mondták, hogy ostobák vagyunk, és hogy nem fürdünk, ami nem igaz, többször is fürödtünk egy nap, csak, hogy ne mondják, pedig pénzünk se volt rá, Peterrel a folyóhoz mentünk; és jól tanultunk, és azt mondták, “csalnak.”  És, és Lengyelországban zsidónak hívtak minket, meg nem-embernek. Nem számított egyik sem, az édestestvérem volt, és most halott.
- Annyira sajnálom - suttogja Charles, és a lány vállára simítja a kezét. Wanda szipogva összefűzi az ujjaikat, azt hadarja, el-elcsukló hanggal:
- Ha olyan élete lett is volna, mint Ravennek, megoldotta volna, Peter aztán meg, ő nevetett mindenen. Miért Raven érdemli meg az életet, és ő nem?
Charles rászorít a kezére. A lány előre hajol, az ablak párkánya a tolószékkel egy magasságban van, és Charles vállára hajtja a homlokát, óvatosan. A férfi átkarolja, és csöndben ringatja, csitítva, a hátát simítva.
- Itt vagyok veled. Megtartalak.
Valamikor régen ráparancsolt egy kislányra, hogy menjen a szobájába: a halál látványától is óvta volna (a falon vörös feliratok voltak), és aztán, évek múlva, pisztolyt adott a kezébe, és arra kérte, bízzon benne.
- Vissza akartam hozni - vallja Wanda. - Őt is, és anyát, a kicsit, a mostohaapámat, és mindenkit, akit megöltek, de nem lehetett, mert ők nem kerestek; de apa igen, és most ő mindenem, ő a családom és ön, de nem Raven.
- A szavamat adom, hogy bármi történjék is, az éppen úgy lesz a te döntésed, mint az enyém és Eriké: együtt vagyunk ebben.
Wanda a könnyeit nyelve bólogat. Charles az arcát a kezébe fogja.
- Együtt, Wanda. Olyan nagyon erős vagy, és annyi de annyi mindent tettél értünk, amit soha meg nem hálálhatunk; a legkevesebb, amivel tartozunk, az a teljes és tökéletes szabadságod. Nem kell hallgatnod ránk: azt szeretném, hogy kövesd, amit a magad akarata diktál. Nincsenek elvárásaim veled szemben, csak hogy magadhoz hű legyél; mert bármit is mondtak neked a többiek, fantasztikus lány vagy, Peter tudta, az édesanyád tudta, a kisöcséd, a nevelőapád, és Erik is meg fogja érteni; és én csak csodálni tudlak érte, mindenért, és nem tartalak kevesebbnek, ha ellenkezel velem, mert jogod van a haragodhoz, és jogod van a könnyeidhez, az érzelmeidhez. Nem kell csontból és acélból lenned. Érted?
Wanda rámosolyog, az arca maszatos, és Charles elhúzódik, teret ad neki,  de Wanda a kezére szorít. Visszahúzza, és egyszerűen ráborul a vállára, és Charles felkuncogva átkarolja, és Wanda vele nevet, elesetten.  

Akkor hallják meg a pisztolydördülést. Wanda felkapja a fejét.
- Mi volt ez?
- Úristen… Raven!


Wanda a lépcső felé rohan, Charles a lifthez.
Mindketten elkésnek.


Charles az előcsarnokba ér. Széles lépcsők vezetnek le a díszes, fényes terembe: Erik fokról-fokra vonszolja végig rajtuk Ravent.
Erik a csillár előtt lebeg, lobogó feketében, a karját kinyújtva, a homlokát övező kalap, mint sötét glória, és Raven lábában egy golyó: annál fogva vonja, vonzza, és Raven vonyít.
A csuklói átvágva.
A karjait kitárja: kettős vérösvényt fest fel a lépcsőre, ahogy Erik a levegőbe markolva húzza előre, és szűkölve ordít a nő:
- Erik, ne, sajnálom, neee-he-hee…!
- ERIK! - ordít Charles.
A férfi nem figyel rá. Raven zokog, a ruha szegélye felgyűrődik és a fémgolyó feljebb zabálja magát a nyúzott sebben, Raven nyakán az inak megfeszülnek; Wanda a lépcsőforduló tetejére ér, és sikítani kezd.

Van egy utolsó, felcsukló lélegzet, fojtott és torz. Raven feje oldalra bicsaklik, és az álcája lefoszlik: tollak peregnek le kéken, és a testén pikkely fut fel, a haja vörös és a szeme sárga lesz, és ott hever, mereven, kivéreztetve, elegáns estélyiben.  
Erik a földre ereszkedik. Charles zihálva figyeli, ahogy lépésről-lépésre közelít, és Wanda eltakarja az arcát.
Erik lépteinek visszhangja van. 
Erik testének most már súlya, tömege és húsa van.
- Milyen gyönyörű volt - jegyzi meg Raven tetemére nézve. - Kár érte. 



komment: IGEN // nem

19 megjegyzés:

littlemissprimadonna írta...

Öh. Jah. Ezt így most mind tudom mondani, hálásan köszönöm mindenkinek, aki meghallgat.

Raistlin írta...

*tölt egy pohár whiskey-t* *odaadja*

Mitsuki írta...

nem leszel kevesebb, mert ellenkezel.
bár így működne a világ -
sokszor mondom ezt mostanában.
és hányszor mondhatták ők is, és hányszor Wanda, és választ adtál a ki nem mondott kérdésre, hol a többi családtagja...
és Raven ragyog, Peggy ragyog (minden után)
és Wanda törött, és Charles törött (mi minden előtt még)
Erik meg. festőien gyilkol.

bár, bár így működne a világ -

- talán mégse. szerencsére ott a whisky.

köszönöm.

Raistlin írta...

*neked is tölt whiskyt* Ez a baj, hogy Charles ötletei ragyogóak és gyönyörűek, de a valóságban Erik tervei működnek.

(Eriknek át kéne gondolnia, miért követi az összes gyilkossága a kereszténység ikonográfiáját és képi világát, Erik, megértjük, hogy frusztrál, de Erik, ne, ne csináld, ERIK)

nusi írta...

Amikor megláttam hogy van új fejezet!, majd kiugrottam a bőrömből. Végül már csak azt tudom mondani , hogy húúú...okkéé, asszem megyek, és iszok valamit. (de lehet hogy csak megkeresem az egyik cicám, és hagyom, hogy rám másszon, most egy kis szeretetre van szükségem)

Raistlin írta...

*a whisky nem várt ütemben fogyni kezd* *azért neked is tölt, meg egy kicsit a cicának is* Köszönöm szépen!

Dragda írta...

*hörögve élvezkedik, félig a whiskybe fulladva*

Nincs is jobb módja ünnepelni a kész, elfogadott, kinyomtatott szardogát, mint egy jó írással tőled :) köszönöm

margaery. írta...

Peggy kék kosztümben és piros kalapban megjelenik,hogy mindent helyretegyen *üdvrivalgás* (szerintem mindenkinek kéne egy Peggy)
na, Raven pedig mégsem gonosz,ennek örülök. (sokra ment vele....)pedig olyan jó lett volna egy nővéri/legjobb barátnős kapcsolat közte és Wanda között. mármint szegénykém olyan egyedül van. kellett már neki az az ölelés
ja, és "- Olyasmiért nyitok meg egy káoszkaput, ami itt van a szomszédban?" :DD
egyszerűen imádom ezt a regényt eddig, ezt a fejezetet meg különösen,nagyon izgalmas és fantasztikus lett de a vége
MÉGIS HOGY LEHET ÍGY BEFEJEZNI ???
*nyújtja a poharát*

Raistlin írta...

DRAGDA, irigykedve nézek rád, én rájöttem, hogy félreszámoltam, és vissza van még 2,500 karakter. Az egy könnyed novella hossza. Fuck everything.

MARGAERY, kissé kínban éreztem magam amiatt, nem-e lesz kizökkentő, hogy ennyire egyben kezelem a Marvel-fandomot, de hagyjam ki Peggyt? Fuck nope.
Amúgy ez konkrétan az volt, hogy Charles szépen kifundálta, mint afféle kezdő apuka, hogy "Hm, Wanda olyan egyedül van. Jé, Raven fogjuk rá a korosztálya. Majd biztos jól kijönnek egymással! Zseni vagyok." Meg arra is ráérzett, hogy Erik bírná. Ha nem ölné meg.

Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett, és emelem poharam, Isten-Isten.

Lili Molnár írta...

jajj, Raven,szegény:( de hát, Eriknek meg lehet bocsájtani, hiszen okkal tette .
Peggy jupp*-*
és úgy kb. ennyi a hozzászólásom.
Ui.:Fassy ma töltötte be a 38. szülinapját*o*
whisky-t mindenkinek!

Raistlin írta...

Boldog szülinapcsit, Fassy *kocc-kocc* írtam a szülinapodban egy regényt amiben eltépnek a szeretődtől, kínoznak, meghalsz, de visszatérsz kísérteni--- khm! :D
A magam részéről nem adok igazat Eriknek, nem hiszem, hogy a bosszúja jogos lenne. Raven csak eszköz volt Shaw tervében, Azazel megbánta - és ha ez nem így volna, akkor is (személy szerint) Charles oldalán vagyok, és a gyilkosságot nem tartom elfogadhatónak. De úgy érdekes a regény, ha érthetőek a szereplők indítékai, ellenérzései és dilemmái; hogy még úgy is drukkolunk Eriknek, ha nem értünk egyet vele, és szánjuk is az áldozatait, meg nem is - remélem, a végkifejlet igazán izgalmas lesz. ouo

Névtelen írta...

Bamm. fejlövés. kb így érzem magam. sokk és hitetlenség. nem tudok többet mondani. *meghúzza az üveget*
Sunny-Apple

Raistlin írta...

Pont, ahogy terveztem *suttogja győzedelmesen, majd észbe kapva letesz egy újabb üveget az asztalra és biztatóan vigyorog*

sliver írta...

Jaj, én annyira reménykedtem, hogy Raven valahogy mégis életben maradhat, főleg úgy, hogy Charles megmutatta Eriknek, hogy tulajdonképpen szövetségesek... De valójában tudtam, hogy Erik úgyis meg fogja ölni őt. Már az is csoda, hogy nem esett neki azonnal, amint belépett a házba. Ő Lord Lazarus végülis.
Azt meg persze mindenképpen lehetett tudni, hogy Charles nem fogja megölni őt. Na de majd Emmával ki tudja mi lesz. Nem egyszerű ügy, azt sejtem. Az, hogy valamennyire fedezte Charles-t már régóta nyilvánvaló, volt az a fura jelenetük Erikkel a hajón, vagy hol volt az, uhh, de rég olvastam, majd vissza kell olvasnom.
Cherikék szerelmetes jeleneteik aranyosak voltak, a ki tudja mi lett volna, ha...-val együtt, mindennel együtt. Olyan valós az egész, ami persze vicces a körülményeket tekintve, de érted.
Peggy is menő volt, bár nekem nem sokat jelent, de hé, akkor is, ez viszont jelent valamit. Meg Wandát is szeretem. Mindenkit szeretek. Ez elviselhetetlen.

Raistlin írta...

Életemben először írom bele Ravent rendesen egy sztoriba, és Erik akkor is kinyírja. Kösz, Erik.

Emma tartogat meglepetéseket.

És úgynagyonörülök hogy olvastad és írtál és tetszik, és köszönöm szépen, és a lányok hálásan integetnek.

sunshine-state írta...

Hello :) Végre van időm, hogy végigkommenteljem a blogod felét, és így rögtön el is kell mondanom, hogy 1) Peter ki(ny)írását még nem dolgoztam fel 2)elkeseredetten kapaszkodok egy utolsó, halvány reményfoszlányba hogy ennek márpedig happy end lesz a vége 3)imádlak.
Eriket egyszerre imádom és gyűlölöm, Charles meg túl jó ehhez a világhoz.
+ eddig sose törődtem igazán Peggyvel, de a végén még a sorozatát is elkezdem nézni, úgy megszeretem.
Meg amúgy tök depresszív ez az egész, de a "Halt volna veled a humorod is" jelenetnél betegre röhögtem magam. :D

"A színpadias visszatérés" hát ja. Erik nem tolja kicsiben.

Raistlin írta...

annyiranagyonszépenköszönöm ;__; rengeteget jelent minden egyes komment, és egy angyal vagy értük ;u;

1, Peterért utálom magam.

2, A hepiend viszont nem halva született remény. Mármint szerintem nem írtam még olyan regényt, aminek ne lenne valami halovány kis napsugár a végén, szóval egyelőre affelé hajlok, hogy eladom a lelkem a hurt/comfortnak, és ebből sem hagyom ki. Persze, ütősebb lenne nélküle. Szóval. Tudjaafene. Még van kábé... egy-két hetem eldönteni :'D

3, Peggy sorozata nagyon kis hangulatos, szívből ajánlom, pláne, mert örök büszkeségemre lesz, ha megkedveltetem veled :D

És msvasjvbalvbsa-.

Névtelen írta...

"Nem fogom elolvasni az új fejezetet. Nem fogom elolvasni az új fejezetet." Előtte ezt most itt kell hagynom így előzetesben, aztán utána szaladok is tovább, és meglesem.: D (Ja, és ezt már itt nagyon rég óta írom, szóval majd meglátjuk, mi is lesz belőle...)

Nos-tehát-akkor: elolvastam. Újra. (Tanulás helyett, írásbeli előtt, írásbeli után levezetésképp és a buszon és mindenhol, mindenhol, mert az abszolút kedvencem lett.; ))

A következőkben megpróbálom kevésbé kellemetlenül vegyíteni a vélemény illetve az elemzés fogalmát. Hajaj.; D

A kezdés olyan kellemes volt, mint azokon az említett forró napokon a hűs szellő simítása a nyirkos bőrfelületen. Tapadós ruhák és érzések, és a hangulat ragad (teljes mértékben jó értelemben).
Szóval olyan nagyon szívesen maradtam volna ebben a légkörben. Viszont mind Edna betegsége, mind a kor szemlélete miatt, amit az emberi különbségekről tartanak (Übermensch), valahol ott szunnyad a háttérben Auschwitz. Igaz, meg-megbújva, azonban ez egyfajta feszültséget ad. És emiatt annyira izgulok, hogy "mileszmár-mileszmár-mileszmár?", na meg hogy mikor.
És tudod, kíméletlen vagy. Merthogy ott volt ez a zsidó dolog, meg kristályéjszaka. Én meg frankón azt hittem, hogy "hah, tudom én, hogy mi jön, nem versz át". És akkor Erik szépen megmenekül, és a gondolataim elbuknak - szerencsére.
És akkor a következő teória: "Áhám, szóval akkor majd Edna miatt fog bosszút állni. Értem."
És, hát megint máshogy alakul a történet, mert Eriket elvonszolják kicseszett Auschwitz-ba, és lelövik (pedig már majdnem) és meghal és nincs többé, soha-soha, és együtt üvöltök Charles-szal, és sírok, pedig egyébként én ilyenkor nem tudok, de ez olyan torokszorítóan, összerántósan kesernyés, hogy legszívesebben belepusztulnék.
(És Peter, ó, istenem.)

Annyira ömlesztve olvastam (mármint: "úúú, nem tudom ezt itt abbahagyni, csak még egyet..."), hogy a fordulatra nem is számítottam. Talán kellőképpen eltemettek az előtte lévő fejezetek, bele sem gondoltam abba, hogy ezt fogod kihozni belőle, ami elég amatőrre vall rám vonatkoztatva.: D

Te, én olyan nagyon sajnáltam Charles-t, mikor Erikért mennek. Az a rengeteg halott. Mármint, tudom, hogy gyilkosok, de ühhmfdgcddkbxdilndswzp. (Csak kötelesség, meg parancs, meg mégis miért nem javítják meg ezt a temérdek tönkretett embert a kivégzésük helyett? *sír a társadalom miatt*) Borzasztó lehetett hallani a halált, a robbanást megelőző közvetlen gondolatokat.

Egy mondat lebeg a tudatomban végig az Egy bogár életéből: "Jönnek, esznek, elmennek." És a falnak csapódnak a szavak, és visszhangoznak és megint.

Mellesleg remélem jól fordítom magamnak a metaforát, és Azazeltől a képessége miatt kapta Erik a légzéshez való jogosultságot, Raventől értelemszerűen a testet. Akkor tehát Emmától majd a gondolatokat? (ez itt egy kevésbé-kérdés, izé, olyan majd meglátjuk. Költői, vagy mifene, ha elég költői lennék...)

És rendkívülien kíváncsi leszek a következő fejezetre. Hogy Emma is megjavul-e, vagy csak megjátssza-e majd magát. Mert ugye a többiek is mind jó útra tértek. Emma viszont elég negatív szereplő volt úgy nagyjából, körülbelül mindig.
*nem találgat többet, úgyis kiderül majd*: D

"- Halt volna veled a humorod is - nyöszörgi." - Ez olyan keserédes volt, te. Nem tudom, hogy annak szántad-e, de számomra mindenképpen előkészíti az utána lévő párbeszéd hangulatát. : )

*folytatás lentebb várható*

Névtelen írta...

*folytatás*

Nem akarok arra gondolni, hogy Erik "összeforrasztása" (Elnézést a kifejezésért. Nem vicces, tudom.: D) után mi lesz Wandával (Utalás a Charles-Peggy párbeszédre. Vagy az áldozatokkal elég kompenzálni egy feltámadást? Heh?! Senki nem gyilkolhat büntetlenül. Bocsi, Erik.)
Meg ugye Wanda csupa-csupa káosz. Én meg azon gondolkodtam így tudatlanul, hogy amit teremt (Erik), az nem fordul maga is visszássá? Bár elég bosszúszomjas ő egymagában is...

Szóval akárhogy is végződik majd, tudd, hogy én végigolvasom, és hagyok majd magam után összefüggéstelen sorokat, mondatokat, szavakat, betű(rom)halmazokat. Igen. Valami ilyesmi.; )

A megszemélyesítésekért pedig valami extra-hiper-szuper-ultra-megaölelés jár, mert lélegzetelállítóan fantasztikusak. (És az évszakokat is rendkívülien kezeled.; ))

*nagyon elnézést kér amiatt, hogy csapong*
Megnéztem a filmeket is!
(RÖVID vélemény következik:)
Az első(k) az magával ragadóbb volt nekem. A második is kétségtelenül szuper, viszont az engem már kevésbé fogott meg. Talán valami félresiklott bennem a jövő és múlt váltakozása miatt. Nem tudom. Mindenesetre az összetartozás élménye tényleg nagyon érződött bennük. (Lassan teljesen megbarátkozom önmagammal.) Tehát nagyon köszönöm az ajánlást.: )
Valamint fontosnak tartom megemlíteni még itt a végén, hogy a Lord Lazarus olvasása közben vált a kedvenc párosommá Erik és Charles kettőse. De tulajdonképpen bármit is írsz, azok önmagukban csodálatosak, szóval lényegében nem a fandomok miatt választom ki azt, hogy mit is olvasok majd el tőled. (Hanem mindent...); D

~ Eszter

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS