a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. április 9.

Der Erlkönig

Thranduil/Bard Johann Wolfgang von Göethe [azonos című verse mentén], urbánus tündérmese némi plot-twisttel.


D  E  R      E  R  L  K  Ö  N  I  G


Wales. Dobb-dobb, az eső. A nyaraló falait semleges színre mázolja az éjszaka. Porzik és szitál a vakolat, ahogy az ajtó kivágódik, bamm, és aztán a szúnyogháló, BAMM, a fehér por felrajzik a verandalámpa őrfényében. Bard mezítláb van, a karjaiban a kisfia, flanelpizsamában.
Vihar ropog a távolban.
Wales, senkiföldje. Haragvó felhők gördülnek az égen. Bard átvág az egyengetett, zöld gyepen, a lépte nyomán esőpermet rebben és apró, vak bogarak a szédülnek a sötétben. A kocsi a járdán áll, felpittyen a zár.
Bain lehetetlenül forró és könnyű az apja kezében.
Bard szemei riadtak és üresek.
A lányok az ajtóból nézik őket, a szúnyogháló rácsán túl, nézik, ahogy Bard az anyósülésre fekteti Baint, és a fiú feje tehetetlenül oldalra bicsaklik. Az arcát nem látni.

Ki vágtat éjen és viharon át?

Bard beszíjazza magát, és gázt ad. Hátrafordul, átnéz a válla felett, ahogy kitolat. A kocsi fényszórói csupasz és nyirkos utakat pásztáznak. A legközelebbi kórház messze mérföldekre.
Bain keze Bard kezében, szorítja, csitítja:
- Maradj ébren, maradj velem.
A fiú lázasan és álmosan bámul a reflektor-szaggatta sötétbe, ahogy mennek és mennek és mennek, küzdve a kilométerekkel, a motor zaja zakatoló, egyenletes. Bard haja csomókban, a tincsek a homlokába tapadnak, mintha őt emésztené Bain hirtelen láza, a mohó rohanás a hőmérő higanyán.
És most mennek és mennek és mennek. Az autórádió szaggat, majd elhallgat, egy mormogás volt a háttérben, a kései műsorok monoton futama, és vége. Bain Bard vállába temeti az arcát, a férfi érzi a bőrén a fia hideg és savanyú izzadtságát a pólója anyagán át.
- Beszélj hozzám.  
- Hová megy a szarvas? - Bain a kezét feltartva a sötétbe mutat. Valami fehéren villan és vészjóslóan: a fény játéka csupán, éjibáb. Bard a volánra markol.
- Csak a köd az.
- Ül valaki a hátán. - Bain keze ernyedten leesik, a pillantása elnehezedik. -  Te nem látod a Tündérkirályt?
Köd van. Sűrűn szitál. Alakokat formál: fut, feldagad, felfoszlik; köd-alakok lengenek a nyirkos éjben, egy fémes villanás: jelzőtábla vagy szalagkorlát, és valami moccan, nehezen, kecsesen, lassan, csak árnyak és árnyak.
- Lázad van. Hallucinálsz.
A villámlás: páncél csillan vagy fémalkatrész villan, paták dobognak vagy az eső dobban.
- A fején korona  - mondja Bain -, ágakból, és holdfény a haja…
Valaki felkacag. A rádióműsor az: megint van adás, épp csak egy pillantra, egy zongora-futam, Bard lekapcsolja, egy túl-hirtelen mozdulattal, és meredten nézi az üres utat. A felfestett fehér sávok egyenletes vonalba futnak, a hegyek karéján túl ragyogva tombol az éjszaka vihara. Bain zihálva mered előre.
- Nem hallod? - A lélegzete éles. - Ígérget. Azt csinálják, nem?

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám-"

-  A szél az.
- A szél hangján beszélnek a tündérek - Bain szinte megrovóan mondja; ártatlan, gyermeki fantázia.  Rajtakapott estek elemlámpafénynél, a sötétben, a takaró alatt kucorgatott történetek, és Bard akkor csak sóhajtott, és virrasztott vele, halk hangon olvasta fel:


,Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'


- Hé  - mondja Bard. - Minden oké. - Villan valami megint.  - Mesélj még róla.
- Azt mondja, hogy nagyon várnak - Bain szava elakad. Bard a kezét markolja:
- Mondjad - bíztatja, unszolja a vízióra, ha az azt jelenti, hogy ébren marad. Bain fakó szemei elnyílnak.
- Ott van. Ott van.
A vasúti kereszteződéshez érnek.
Lomha vagon dübörög át az éjen, a hangja, mintha pata dobogna, páncélként szikrázik a teherkocsi fala. A sorompók lehajtva. Bard az ajkára harap, számolja az elhaladó kocsikat, ne legyen száz, ha kevesebb lesz, mint száz, akkor nincs messze a kórház, akkor elérik időben, nyitva lesz az ügyelet, a kisfiam az, negyvenegyet mértem, és csak egyre emelkedett-
- Apa - nyöszörög Bain. - Apa ne, ne, ne hagyd… apa!
Az utolsó kocsi elrobog.
A Tündérkirály ott áll velük szemben.
A szemafor vörösen villan, vörös a köd körülötte. A sorompók csikorogva emelkednek fel, a Tündérkirály intésére. A vörös ködben fehéren ragyog a tünde.
- Úgy tetszel nekem, te drága gyermek! - A hangja: penge-pendülés bársonyba burkolva, egy disszonáns dallam. - Mondd: jössz-e vélem, vagy elvigyelek?
Bard csak bámulja a jelenést, ami sehogy sem foszlik szét, és a gázpedálra lép. Fél métert, ha halad előre, aztán egy rándulással fékez. A felemelt sorompók közt áll, és nem mer menni tovább. A Tündérkirály előttük ül a hátasán: a haja lágyan lebeg, és palástnak hordja az éjszakát.
Bard koncentrálni próbál. Valahol kisiklott a valóság. A volánra markol.
- Ne legyél hülye - mondja magának, ahogy gyújtást ad, ahogy felkészül rá, hogy legázoljon egy egyszerű látomást.
A motor lefullad.
A sorompók újra lezáródnak, nagyon lassan. A Tündérkirály elállja az utat. Csúsznak a sínek, és az eső egyre pereg. Bard a Tündérkirály arcába mered, ahogy tolatni kezd, ahogy a sorompónak csapódik a kocsi fara, és tolat és tolat és tolat, a kerekek csikorognak.
Még nem látni a következő vonat fényeit, de a sínek remegnek.
A sorompó nem enged.
Bard hátranéz a válla felett.
- Na nem - mondja. - Ezt nem csinálhatod velem!
- Már látod - motyogja Bain. - Látod te is, ugye?
Aztán, a fények.
A fények vörösek.
A vonatszerelvények eldübörögnek: több, mint száz számlálás. A fék hiába nyüszít fel. Bard keze a volánt markolja, és a kocsi gyűrt romokban, a vonat sikoltva tolja maga előtt métereken át, amíg a roncs le nem hengeredik a sínekről, durva robajjal, és szól és vonyít a vonat-duda.
A köd vörös és a vér vörös. Feleletre vár a Tündérkirály.
Bard a bezúzott romok közt hever köhögve, ahogy a szarvas felé lépdel.

Megragad - elvisz a Tündérkirály…!

A lovasa leszökken a nyeregből. Csak a lábujja hegye éri a földet, ahogy könnyedén közelebb lépdel, és a sár nem szennyezi be.
- Engem vigyél inkább… - suttogja Bard. - Hagyd őt életben. Engem vigyél el.
A Tündérkirály leguggol hozzá.
- Úgy tetszel nekem, te drága gyermek - mondja, egyedül a férfi vonásait fürkészve. - Mondd: jössz-e vélem, vagy elvigyelek?
- Őt nem fogod bántani?
A Tündérkirály elmosolyodik.
- Sosem terveztem. Átadta az üzenetemet rendben.
Bard Bainra néz. A kisfiú lélegzik még, és ahogy a Tündérkirály felé int, lefoszlik róla a sápadtsága lassan. A szeme hunyva. A távolban mentő-sziréna, vijjogva, a zúzott roncsokat vihar mossa.
Bard gyomrában fémszilánk, fém ütötte át a hasát, az oldalát, a keze torz szögben áll, és vastag vércsík szivárog át a torkán.
- Hát - mondja -, nem sok választásom van. Ugye, meghaltam?
- Igen. De akarom, hogy velem gyere.
Bard bólint rá, ugyanazzal a sápadt közönnyel, amivel az életét tűrte a gyásza terhe mellett. Búcsúcsókot ad a fia homlokára.
- Vigyázz a lányokra - suttogja. Bain nem hallja: az álom békéje ringatja.
Amikor megébred, egy kórházi ágyban van. Azt mondják, csak őt találták a roncsokban.




Két alak vágtat a viharon át.






komment: IGEN // nem

23 megjegyzés:

LW írta...

Hú. Hát hú.
Amúgy is imádtam ezt a verset, és ebből egy ilyet kihozni.. kedvem támadt állva tapsolni.
Most nem is tudom, hogy az ötlet a jobb, vagy ahogy meg van írva.
Azzal a feszültséggel, ami szépen felvezeti az egészet, és tökéletes végszóval. Nincs semmi fölösleges, annyira letisztult és a vége mennyire üt már. Új kedvenc. Köszönöm!

Raistlin írta...

úristenköszönömszépen ;A; ~~

Névtelen írta...

Óóóóóóóóóáiiiááááá. hát ez durva volt. komolyan izgultam rajta. az egész egyre fokozódik aztán Bamm.
köszönöm <3
Sunny-Apple

margaery. írta...

hát, ez most eléggé lesokkolt (nemcsak maga a történet, hanem hogy írtál és Barduil ficet, juhú)
imádtam az elejétől a végéig, olyan dallamos, gyönyörű és hátborzongató
meg hát olyan véres-romantikus
azt hiszem én is találtam egy új kedvencet

ui.: de azért azt ne mondd, hogy most Alfred fogja nevelni a gyerekeket:DDD (ezt muszáj volt)

Raistlin írta...

SUNNY-APPLE, annyira örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen ;u; Bennem volt egy jó ideje - mármint mondja mindenki Thranduilra, hogy gyönyörű, és igen, az, de mindezek mellé kurva para a pasas mármint JÉZUSISTEN főleg a BotFA-ban én szabályosan cidráztam tőle olyan kibasszott embertelen

MARGAERY, annyira köszönöm, és pont meghatódtam, és erre Alfrid. Hát nem. NEM. NEM. Az én AUimban kurvára nem létezik. Kész. Ennyi. Felneveli őket a Legolas. Nem érdekel, ha ő is haláltündér. Szedje össze magát. Apuci randizik.

nusi írta...

Ahogy megláttam hogy Barduilt írtál, rögtön vigyorogni kezdtem. Ahogy megláttam a címet támadt egy sanda gyanúm, hogy nem egy könnyed olvasmányt kaptunk. Sejtésem beigazolódott, és most nem tudom eldönteni, hogy az eredeti vers vagy ez kelt bennem hátborzongatóbb érzéseket.

Storm child írta...

Van az,mikor iszonyat gyors tempóban olvasol,mert úgy érzed,hogy a sorok rohannak és neked tartanod kell az iramot,különben lemaradsz valamiről és közben lázasan ver a szíved és egy ideig visszatartod a levegőt.
Na ez volt most.
Köszönöm.
(amúgy elolvastam az egész verset meg meg is hallgattam németül és höjjdejó,eddig nem ismertem,szóval ezért is köszönet jár)

Raistlin írta...

*győzedelmi tánc a boszorkánymáglya körül*

Raistlin írta...

hoppá közben egy stormchild is *a tánc folytatódik de ezúttal egy suttogással, hogy a strauss féle szöveges megzenésített verziót is nagyon ajánlom*

LadyLoss15 írta...

NEM MONDOD HOGY A KEDVENC NÉMET VERSEM CÍMÉT ADTAD EGY TÖRTÉNETNEK??!! Ugye tudod hogy csak ezért nyomtam rá azonnal? - épp írni indultam de megint nem lesz ebből semmise-
Amúgy Thranduil miért gonosz? Szerintem nem az... (De attól még imádom a címet *.*)
Úristen elkezdtem olvasni és RÁJÖTTEM MIT MŰVELSZ! Ugye nem nyírod Baint? Szegény Barddal nem teheted ezt!
Szarvas.... (Miért Sammy jut eszembe még ilyenkor is? xD)... imádom Thranduil szarvasát meg a puccos ékszereit szerencsétlennek az agancsán.
"bíztatja, unszolja a vízióra, ha az azt jelenti, hogy ébren marad." ezt viszont nem csinálta a versben az apa. Kérlek változtass még, változtass jobban, tegyél 180fokos fordulatot (avagy pí nagyságút, ha radiánban nézzük) és ne öld meg!
"A Tündérkirály ott áll velük szemben. " ugh annyira látom ahogy ott áll, méltóságteljesen és hidegen a sínek túloldalán, basszus. Nagy és könyörtelen.
Hé Bard látja az Erlköniget. Újabb jó jel. Vagy nem.
"palástnak hordja az éjszakát" meghalok ez király. Imádom.
"A sorompók újra lezáródnak, nagyon lassan." neee ne ne nee
"a kocsi gyűrt romokban" sírni fogok. a pulzusom vagy 160 (amúgy átlagosan 50 körül mozog. vagy inkább lomhán vánszorog.)
"Bard bólint rá, ugyanazzal a sápadt közönnyel, amivel az életét tűrte a gyásza terhe mellett. Búcsúcsókot ad a fia homlokára." ohh basszus TE ÁTVÁGTÁL tényleg itt volt az a csavar tudtam hogy lesz VALAMI hogy nem jutott eszembe hogy ezt csinálod? :O
Dehát gyerekek várják haza! Oh, hát majd Bain vigyáz rájuk....remélem. Szegénykék :(
" Két alak vágtat a viharon át." és íme, TELJESEN újraértelmezted ezt az egy sort. Nem a legelejére tetted, hanem a végére, és máris minden más, máris mást jelent. Basszameg de zseni vagy! *.*
A hangulata nagyon ott volt és a címtől az utolsó betűig az egész NAGYON átjött és tökéletes volt. Sehol egy felesleges szószerkezet, a hatás elsöprő.
Szoktam ugyan áradozni, de be kell ismerjem, ez most különösen remek lett. :) Ha lesz valami "nagy irodalmi remekek modern feldolgozásai" vagy ilyesmi verseny, küldd be, mert nyerned kell. *.* ;)
LL15

Sára Hanti írta...

Ez... ez képtelenség. Ilyet nem lehet írni, de neked sikerült. -hozzádvág három Pulitzer- díjat és rohan bögni a szobájába boldogságában, hogy még van értelme élni

GwenPage írta...

Ez a kedvenc versem? Ez a kedvenc versem. És feldolgoztad, Te, Thranduillal. Oké, megerőltetem magam és mondok valami értelmeset is (ha-ha) szóval: viharos sebességgel olvastam, és borzongtam, és az egész lejátszódott a szemeim előtt és úgy éreztem utána magam, mint aki elázott és belécsapott a villám, de esküszöm jó érzés volt. Thranduil pontosan ilyen embertelen és szépséges és a csavar a végén mellbevágott és véglegesen levett a lábamról. Nektár volt ez az angstos kis lelkemnek, köszönöm az élményt és még mindig imádlak. ♥

rosie írta...

én vagyok a csaló, aki egyiptomi zenével olvasta végig - és az egyáltalán nem meglepett, hogy működött vele. nem hiszem, hogy kevesen tudnák (tudnák? rettenet hangzik) ezt utánad csinálni, és bár nem ez a kedvenc versem [az is tőled van, a valaki jár a fák hegyén. meg radnótiösszes], de azért igencsak szeretem és Thrandibandi meg a Te közreműködéset woa. csak woa <3

Raistlin írta...

LADY LOSS, Thranuil szerintem sem gonosz - GwenPage kifejezését lopva egyszerűen "embertelen." Tolkien az angolszász népmesék elfjeiről mintázta: a legcsodálatosabb, legjóságosabb élőlény is lehet, aki teljesíti a kívánságaidat (és hoz neked egy hadsereget meg rengeteg kaját és elszállásolja a hajléktalanná lett városod) de ha feldühíted, ha nem jársz a kedvében, ha megszeged a szavad, ha nem jutalmazod ajándékokkal - akkor hideg és kegyetlen, és a bosszúja iszonyú. Mindenekelőtt a saját vágyai vezetik. Ebben a sztoriban Bardot akarja magának. Szóval megszerzi.
Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszettek a csavarok és hogy elsodort a történet - köszönöm, hogy sorról-sorra végigkövetted ouo

SÁRA, Jézusom, nagyon köszönöm! ;u; A franc se gondolta volna, hogy ilyen örömel fogadjátok, én csak ööö, csináltam valami rég tervezett rövidkét annak az örömére, hogy kész a szakdogám. Szóval whoa.

GWEN PAGE, nagyon-nagyon köszönöm! A gyerekkorom egyik megleghatározóbb kedvence ez a vers, amióta csak olvastam, zúg a fejemben és kísért. Egyben Thranduil és Bard - szívem szerint az összes tündérmesét rájuk kényszeríteném. (Mire nem jók az archetipikus OTPk? ~~*archetipikus OTPk*~~)


ROSIE, egyiptomi zene pacsit ide, annyira szeretem ;u; Meg téged is ezért a kommentért. Meg amúgy is. Nemmelesleg. Úgy örülök, hogy tetszett!

LadyLoss15 írta...

Csak a címben zavart meg, hogy esetleg gonosz lesz, és megijedtem, mert akkor OOC. De nem lett az, szóval hiába ijedeztem. ;) (A felvetés azon alapult, hogy legjobb tudomásom szerint der Erl, mint olyan, gonosz tündért jelent. És ekkor még nem tudtam, hogy csak utalsz a címmel, vagy konkrétan csinálsz egy kibaszott zseniális adaptációt! ;) )
LL15

Lili Molnár írta...

Thranduil....köszönöm. És Bard. És a zene, annyira illett hozzá. Valahogy ezt gyorsan olvastam mert éreztem hogy ez a tökéletes tempó.
De komolyan, Thranduil, imádom. Szarvas, kedvenc állatom lett a Hobbit óta:D
Köszönöm.

Raistlin írta...

LL15, töredelmesen bevallom, hogy sunyiban imádom a gonosz tündéreket - és milyen jó lenne már egy dark!Thranduil, most, hogy mondod... :D

LILIM, ez a zongoradarab ~minden~, amint betettem hozzá magamnak, hirtelen adott lett a történet ritmusa :D És ne is mondd, szarvancsok - olyan abszurd és fenséges és ijesztő és csudaszép állatok. Amin Thranduil lovagol, az elk, az nem csak cukin rímel arra, hogy elf, hanem valóban létezett - ilyen szarvval, ilyen színben, ilyen méretben, de sajnos kihalt talán még az őskorban. Pedig gyönyörű szép - de a csontvázta előtt én is lefagytam már a skóciai múzeumban hogy basszamegezmérmekkora :DD

яeichi▲ írta...

Beleolvastam, és úgy döntöttem, hogy meghagyom holnapra, mikor majd vergődök a padban és ez lesz a mentőangyalom
de nem sikerült
elkezdtem olvasni, és nem bírtam abbahagyni, és ezzel azt akarom mondani, hogy ÚRISTEN DE MENNYIRE NAGYON JÓ.
egyébként én féltem, mármint tényleg komolyan paráztam, elképzeltem ezt a Thranduil jelenést, és rendesen kirázott a hideg. Totálisan Bain lázálmában éreztem magam, nem is tudok magamhoz térni belőle, elsodort a történet magával (vagy a vonat. huehuehue jóeznemvoltvicces) ;u;
nagyonörülökhogymegírtad, és köszönöm, hogy olvashattam ◕◡◕)♡

Raistlin írta...

juj juj juj jujjj, nagyon köszönöm, Lord Szauron (akarom mondani-) külön öröm, ha sikerült átadnom a cidrázást, szóval köszönöm még egyszer ♡

Caty írta...

Ez nagyon ütött.. Nem erre számítottam, végig elhitettél velem valamit biztos voltam benne, erre hopp! Amikor elkezdtem olvasni azonnal eszembe jutott, amikor ősszel mentünk haza a párommal este, kint külterületen lakunk, nyúl, őz minden megfordul nálunk. A síneken hajtottunk át kocsival, amikor a fényszóró megvilágított az úton egy őzt ahogy átszaladt az úton. Olvasás közben ugyan úgy kirázott a hideg, ugyan az a megfoghatatlan érzés kerített hatalmába, mint akkor azon az estén. Köszönöm :) Bocsi, lehet, hogy idióta kritika lett, de az az érzés felbecsülhetetlen, amikor azt érzed, hogy valami fontosat nagyot láttál, de az emberi ésszel nem tudod felfogni ,megfogalmazni csak érzed :)

Caty írta...

+ Most olvastam el a verset is. Bevallom lusta voltam és elolvastam újra a novellát is. Bassus. Óriási vagy, le a kalappal előtted. Imádom!

Anett írta...

Barduil. BARDUIL, BAAAARDUIIIIL~~~
Szóvalkhm, Goethe a szívszerelmem, és ez az írásod is a szívszerelmem, mert egészen olyan, mint mikor az autó fényszórója megvilágítja az útszéli fák törzsét, és muszáj arra fordítanod a fejedet, és minden hazakocsizós este ez fog eszembe jutni, ahogy Bardot bűvöli a Tündérkirály. Csoda vagy, köszönöm az élményt. :)

Raistlin írta...

CATY, nagyon örülök, hogy megosztottad velem ezt az emléket, köszönöm szépen ;u; Rengeteget jelent, ha sikerült érzékletesre rugdosnom az írást. Nagyon foglalkoztat a kollektív psziché gondolata; már nem is tudom, hogy hol olvastam, de szinte mindenkinek van egy olyan gyerekkori emléke, hogy mennek az autóval, és az autó mellett rohan egy árnyalak. És nem beszélünk róla. Le akartam nyúlni valamennyire ezekhez a megosztott félelmekhez, amire a vers is épít, és nagyon örülök, hogy tetszett ~ ;u;

ANETT, Barduilék bizony (The Hobbit: An Unexpected Ship.) ;u; Nagyon szeretem őket együtt, és valahogy nagyon megfog a veszélyes, halhatatlan, gyönyörű, mégis esendő lény / a magából a legtöbbet kihozó halandó ellentét (vámpír AU? :D)

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS