a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. március 22.

The Next Round

X-men fanfiction || Szóval közel egy hónapos késéssel teljesítettem egy [comission kérést] - aminek véletlenül teljesen eltértem a témájától/hangulatától, deöö. A zene maradt. A zene örök. [Frank Turner: The Next Round], Charles-ra és Erikre értelmezve.
nincs kronológiai sorrend. nem igazán van lineáris szerkesztés.


t h e  .  n e x t  .  r o u n d 


Ez a történetük alkoholban elmesélve. Desztillált predestináció, és: mehet.


Kristálycukor a koktélpohár peremén, és egy cseresznye. A mézes napsugár szétmállik az italban. Charles kilenc éves, kurta, szeplős fiúcska, a dohányzóasztal előtt térdepelve figyeli a fénylő folyadékot. Az álla nyomot hagy az üveglapon, és tintamaszatos ujjai, ahol belékapaszkodik.
Az anyja hozzá siet, a hang: magassarkú kopp-kop-koppan a kongó márványon, megragadja Charles karját:
- Nézd meg, mit csinálsz!
Charles arra gondol, hogy erre a pillanatra örökre emlékezni fog: a memóriáját még csak most fedezi fel, hogy nyolc év: és emlékszik mindenre, mint egy-egy mozgóképes jelenetre.
Anya pirosra lakkozott, tompa körme beleváj Charles fehér bőrébe.
Anya arra gondol, hogy a vendégek rögvest itt lesznek, és a cselédek nem haladnak semmivel. A frusztrációnak puncs-íze van, és türelmetlen mozdulatokkal Charles vasalt ingecskéjét igazgatja, félrefésüli a frufruját az ujjaival. Charles az érintésébe törleszkedik, a homlokát hajtja a tenyerébe, úgy bújik hozzá, mint egy macska, de anya nem gondol vele, az esze a vendégeken, az asztalt nézi, egy sláger rekedt a fejében és katt-katt-kattog Kurt neve.
Charles ma nyolc éves, és fontos vendégek érkeznek, a társalgó egészen tele lesz.
- Viseld magad - mondja anya, és homlokon csókolja.


Charles még kisbaba volt: ordított; és anya ringatta, azt mondta:
- Hé, hé, kicsi, kicsim, csss, itt vagyok veled, itt van anya…
És magában csak azt hajtogatta: FOGD BE FOG BE FOGD MÁR BE
És Charles beszélni még nem tudott; de hallotta.

Anya szaga: púder, pacsuli, konyak.




Erik Lehnsherr tizenhárom éves.
- Isten, Isten.
A szüleivel a gyár előtt ülnek, a hátát a nyirkos téglafalnak veti, posztókabátja vakolatfoltos lesz, de majd leporolja, úgyis mindegy. A fejébe sapka nyomva, zavart kis mosollyal tartja a poharat kesztyűs kezében, és anya kuncog: rajta még a szürke egyenruha, a lába hosszan kinyújtva, billegeti a cipőjét egy távoli ritmusra, rádió szól valahol, és habzó bor csobog a pohárba.
- Az én nagyfiam - mondja büszkén apa. - Fenékig!
Koccintanak.
Erik először ízlel alkoholt. Nem jó a bor: olcsó és híg fajta, és ahogy fintorog, anya csak nevet rajta és cuppanós csókra rántja.
- Isten éltessen! - nevet apa, öblös mély hangja van, a hátát paskolja, ahogy Erik nyögve előre görnyed.
- Nem fog, ha rámerőltetitek ezt a mérget! Köszönöm, nem kérek többet!
Anya elcsaklizza apától az üveget, és alaposan meghúzza, amíg a férfi felnevet. Felvonja a szemöldökét, és Erikre sandít.
- Nekem lehet - magyarázza. - Tizenhárom éve volt, akkor szültelek. Nehéz munka volt, kiérdemeltem.
És elmeséli, mint minden évben:
- Abban az ágyban, amit apád ácsolt nekem… A kórházba nem engedtek be. Eriknek neveztelek: hadvezért jelent, mert majd még sokra viszed. Apád egy ilyen csokor pipacsot szedett…
A bor utóíze édes.


Alkoholszaga van Dr. Schmidt kezének, azzal fertőtlenít a műtétek közben.


Aztán a bor mámor: Charles és Erik felnőttek. Vegasban szeretkeznek, a hivalkodó hotelszoba királyi ágyában. Úton vannak, hogy a világot váltsák meg, hogy szövetségeseket szerezzenek, és most: a szex.
Erik tudata tárt, és beengedi Charles-t, a férfi a tenyerében tartja az arcát, lenéz rá, ahogy belé hatol. Charles finom fürtjei előre esnek, a csípő mozdul, az arca kipirul, és az elméje reszket, ahogy Erik tudatával összeborul.
Esti fények esnek be, a város neon-visszképe, és parány lámpa ég az éjjeliszekrényen - van ott még egy üveg rozé, két kibontott óvszer, Charles drága krémje. Erik a lehetetlenül hosszú lábaival Charles derekába kapaszkodik, egy káromkodást elharapva mar a maga ajkába, és Charles csak nézi.
Gyönyörű vagy,”suttogja, nem mondja ki a szavakat, éppen csak gondolja, úgy, hogy Erik meghallja, és a férfi ránéz, a tenyere felfut Charles hátán - izmok, izzadtság, pár pohárka bor révülete, Charles pirosra csókolt ajka után hajol.


- Bassz meg.


Tizenkét év múlva: Erik beletép Charles hosszú hajába, és az arcát a kanapé karfájának nyomja (nem tudnak egymásra nézni közben) és beékeli a combját Charles lebénult lábai közé, így tárja ki őket, aztán a nadrág következik, csak térdig, Charles a legjobb zakóját viseli, és az arcát a karfa puha plüssébe temeti.
Hallja, ahogy lehúzódik Erik slicce, és a férfi szárazon hatol be - Charles úgy sem érzi már, Eriknek meg mindegy, bünteti csak magát az egésszel.
A whiskey a szőnyegre ömölve. Charles érzi a szagát, és arra koncentrál. Az ujjait tétován viszi a tincsei közé, szinte ráérősen, a halántékára tapasztja őket, egy újabb lökés, és még egy - nem kell, hogy merevedése legyen: az orgazmus az agyban dől el.
Eriknek nincs fenn a sisakja, de a tudatát körbeöleli egy kicseszett betonfal.
Szóval kefélnek, dühödten és unottan, és Erik felgyűri a zakót Charles derekáról, a hátáról, Charles tudja, hogy a hüvelykje a régi-régi sebet simogatja, és felmordul érte, figyelmeztetően, és Erik akkor fölé görnyed.
- Charles - suttogja a vállába, beléharap, már-már fájdalmasan.
- Magneto - mondja Charles gúnyosan.
Erik belé élvez.


Ennek megvan pár éve: a vietnámi háború idején, amikor minden lőrének azonos íze van, és Charles azt mondja:
- Itt halt meg.
Ott hever a kanapén a legelnyűttebb, áttetsző háziköntösében, atlétatrikóban, és Hanknek mutatja:
- Ezen a kanapén.
Vodka van nála, a karjában dajkálja, mint egy kisgyereket.
- Az anyám. Elitta az agyát.
Kinyújtózik. (Az arcát majd a karfa plüssébe temeti.)
A fények porosak. Hank matat valamivel. Talán nem is figyel. Lehetetlen megmondani, és Charles túlságosan semmilyen ellenőrizni: se nem józan, se nem részeg, ott van az örökös határmezsgyében, mert ó, az ő tudata aztán örökké kurva éber-
- Veszekedtem vele előtte. Csak azt vettem észre, hogy csönd lett. Nincs hangja a halálnak. Azt várnád, hogy az elme még egy utolsót kiált, de… csak csend.  
A hajának cigarettaszaga van, a keserű füst körbelebeg a szobában, a körmére parázslik a csonk izzása. Ilyen volt régen ez a hely, még mielőtt egy őrült álma lett egy iskola képében vagy egy roncs végső menedékhelye.
- És én veszekedtem vele. Úgy váltunk el.
És Charles iszik.

Isten-Isten. Az egész elbaszott életed emlékére.


Raven rumos kólát kér. Charles reméli, nem veszi észre, ha kicsalja belőle. Raven nincs még huszonegy. Charles a kezébe nyomja a poharat:
- Akkor fenékig!
És ha Raven csalódik benne - talán rá tudná venni, hogy felejtse el - de megígérte -
(De nem lehet.)
- Elmész te a fenébe!
A húga taszít rajta egyet, és nevetnek.


Erik sört iszik a kivégzőivel.


És Charles tizenhat, és olyan mélyrészeg, hogy a tudata rendre elcsorog előle, és ott vannak mind abban a sznob házibuliban, és táncolnak a zenére - és Charles csak gondol egyet - az ajtóban áll, csak nézi őket - és elképzeli, de megtörténik, mind-mind koreográfiába rendeződnek, és Charles nevet, mert még nem fogja fel - a magnó rongyolt szalagokat teker, és ő irányítja őket, Elvis Presley-re, gyönyörű, gyönyörű rendbe, mint a videoklipekben, és Raven fedezi fel:
- Charles, úristen, mit művelsz?
És rémült a tekintete.
És hátrálni kezd.
- El fogják felejteni - bizonygatja Charles, el-elakadó nyelvvel, a szíve túl gyorsan lüktet, együtt a zenével - nem fognak emlékezni, megígérem…
És Raven a szája elé kapja a kezét, és szaladni kezd.


Charles vére az állára csepeg.
Magneto kitartott kézzel áll előtte, és felé mozdul a vas a vérében: az orrából, a szájából, a füléből dől előre, és New York City lángban áll körülöttük.
Charles a tolószék karfájára markol.
- Professzor! - kiált valaki.
- ENGEDD EL!
A Testvériség; az X-men.
Charles Erik szemébe mered, de gondolatban a civileket térképezi fel: messzire noszogatja őket, a tűzoltókat is és a rendőröket, az anyukákat és a gyerekeket, akikre Erik már nincs tekintettel.
- Add fel - mondja Magneto; parancsol, vagy esedezik. - Tűnjetek el.
Charles nem tágít. (És nem mondja senkinek, egyik hívével sem, hogy tépje le a sisakot Magnetóról - mert bódító bólé csak a hatalom.)
Charles a vérét köhögi fel, és öklendezni kezd, és felvonaglik valami az ellenfele tekintetében, ahogy a karjait maga mellé ejti:
- Menj innen.
És ezzel egymásnak rohannak a seregek.
Csak kamaszok. Csak gyerekek.
Ami őket illeti: csak az ellentétük öregedett. A szerelmük nem.
Az összecsapásban egymásnak hátat fordítanak.
(Nem tudnak egymásra nézni közben.)


- Hát, egészségünkre!
Megvénültek. Erik konyharuhát szorít a pezsgő nyaka alá.
Ez egy újabb feltérképezetlen hotel, semleges terület.
Charles a kerekesszék karfájára könyököl, és nézi a felpezsgő buborékokat, amik majd eloszlanak.
Erik ősz haja hátrasimítva, garbós pulóvert visel fekete farmernadrággal. Charles öltönye makulátlan.
- 1962 volt - kezdi Erik, ahogy tósztra tart. Aztán hunyorít. - A többit tudod.
Charles szívből felnevet. Óvatosan kortyol, és kiélvezi a könnyű zamatot, elismerően hümmög rá, és Erik elvigyorodik.
- Parancsol még teát, tiszteletes?
- Még le se nyeltem, vén kujon.
- Még le se nyelted - ismétli Erik. Charles fölhördül.
- Hazamegyek.


Nem ugyanott van az otthonuk.


Szóval koccintanak, és isznak, és volt valamikor két fiatalember egy üveg pezsgőre, és erre emlékeznek, mert a jelen vitathatatlan és megmásíthatatlan.
A pezsgő édes.
- Össze kellett volna házasodunk Vegasban.
- Hah. Mi változna?
Erik elmereng, szigorú szájának szorítva a pohár peremét.


A pezsgő kupakja szentségtörően pukkan, felzavarja a fákat, a madarakat. Erik - kalapban, sálban, nagykabátban - a kezébe fogja az üveget, azt mondja:
- A kedvencedet hoztam.
A feje tetejére fordítja, és a tartalmát rácsorgatja Charles Xavier sírjára. A föld fölissza azonnal.
- Viszlát, öreg barát - mondja Erik, már határozottabban, az elmaszatolódó virágokat bámulva, és könnyektől tompa a felirat; és késő éjszaka van; késő van.



komment: IGEN // nem

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

*bazsalyog eztökaranyos---->hmmm egyrejobb--->mi?!neeeheeem*
ez gonosz volt. de ezért szeretünk. ovo
~Sunny-Apple

littlemissprimadonna írta...

utálom ismételni magam, úgyhogy nem fogom. ma már így is sokat sírtam <3

Lidércke írta...

*muffled sobbing*

http://data1.whicdn.com/images/47242967/large.gif

Raistlin írta...

Lányok, Peter-gyorsak vagytok és fantasztikusak (ovo)

Béla írta...

már úgyis fanfic-részeg vagyok ma, jövök artikulálatlanul hörögni helyeslésemben és úgy tenni, mintha ez egy legit és konstruktív komment lenne

Raistlin írta...

eddig bírtam cherik nélkül, ez van. :DD brokeback buzik lesznek a végzeteim.

margaery. írta...

imádom,hogy ennyire hangulatos
és valahogy ez a szerkezet sem zavart össze, sőt, ezek a közbeékelt mondatok a kedvenceim:
"Isten-Isten. Az egész elbaszott életed emlékére."
"Erik sört iszik a kivégzőivel." (brrr)
meg a vége is fantasztikus és szinte érzem az ízeket, mondtam már,hogy imádom?

nusi írta...

Hogy én mennyire megörültem amikor Charles és Erik jött szembe velem, nagy lelkesen belekezdek, de már éreztem is, hogy nem lesz ennek jó vége,kicsit szomorú is lettem. Ettől függetlenül jól esett ez a fic, mert már nagyon hiányzott ez a páros.

Raistlin írta...

margaery, szeretedaszerkezetetezaz ;u; (én meg téged szeretlek uwu)

nusi, elakadtam velük a YouTube AU miatt, ami sehogy sem akar sikerülni, úgyhogy végül elnapoltam, a Lord Lazarust meg nincs lelkem befejezni, de lassan illene - ellenben vannak ötleteim a srácokkal, szóval ezután a kis bemelegítés után jön az újabb lendület o3o

Mitsuki írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mitsuki írta...

pofátlanul kevés komment van, szóval muszáj minimum azt leírnom, hogy cseszd meg, jó?
mert nagyon ott van. minden, az első szótól az utolsó korty alkoholig.
*egyszer majd hosszabban is beszélünk ám erről, de most folyna belőlem a szó, ha elkezdeném, tényleg megfogott, van valami benne, ami különlegesen földhöz csap, és még nem is a vége, a hangulata, ahogy végigszalad valami az életükön, hogy hiába szereik egymást, nem elég.... oké. majd egyszer folytatom*

kedvem lenne kibontani valamit, ha lenne
mondjuk ez mostanában eléggé konstans állapot
de most nagyon nagyon nagyon

köszönöm.

Raistlin írta...

Juj de drága vagy ;u; A nem-AU X-men ficekre kevesebb kritika szokott jönni, mert azt akarjuk, hogy a srácok boldogok legyenek.

És aztat itt nem lehet.

Nem életem legjobb novellája, de kilendített egy masszív artblockból, szóval hálás vagyok neki, és neked is, nagyon :3

sunshine-state írta...

Áldjon meg minden létező és nem létező isten. :D A zene meg az alkohol örök, meg az is, hogy reménykedve nekiindulunk az írásaidnak te meg időnként darabokra zúzod a lelkünket... :) (és aztán újra és újra, mert akkor is elolvasom még egyszer, ha sírok közben (lásd: GO-Pestis. hogy az milyen egy gonosz dolog lett, azért van könyvjelzőzve.)
Kronológia sorrend, lineáris szerkesztés --> Mi az és kinek kell?? O.O

Raistlin írta...

Úgy örülök, hogy tetszett ;u;

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS