a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. március 8.

Bíborka

Az esküvői Thorin/Bilbo fic, amint megígértetett; egy komolytalan kis fix-it történet, amiben a tobzódó headcanonjaimat fanfictionnek tettetem. Gátlástalan fluff, mindenki-él, és mindenki felismerhetetlenül békés és boldog


bíborka


bíborka (gomphrena globosa): a halhatatlan
szerelem virága


- Egészen biztos vagyok benne - közölte Thorin király Legolas herceggel -, hogy téged nem hívtalak meg.
Kisebb csoda volt, hogy egyáltalában kiszúrta a násznép tömegében; persze, sokat segített, hogy Legolas két-három fejjel magasodott az egybegyűltek fölé. A tündeherceg fitos kis vigyorral fölszegte az állát, ahogy a karjait hátrafűzve állt.
- Tauriel hívott meg - jelentette be, csilingelve, és Thorin gyanakodva bámult rá.
- Ő nem Kili párjaként érkezett? - kérdezte színlelt értetlenséggel, majd egy egészen finom szemöldök-rándulással megfelelte: - Én úgy tudom, igen.
- Barátként jöttem - figyelmeztette a tündeherceg, és Thorin meglapogatta a hasát (mivel csak azt érte fel, a vállát nem) és közölte vele:
- Ha barátként érkeztél, úgy gondoskodom róla, hogy jóllakottan távozz és részegen; légy a vendégem; lépj örömömbe!
- Elnézést - kotyogta közbe Bilbo. - Szabad lesz?
Thorin és Bilbo frigyére gyűltek össze mind a kitudjahány-ezren, a medveszikla Carrock ormán, mely a Magányos Hegyre nézett a naplementében: mert itt volt először, hogy Thorin a karjaiba és a keblébe zárta a hobbitot, itt volt, távol otthontól, sorsaikban a metszéspont.
A színes vendégseregtől alig lehetett persze látni a terepet: Középfölde minden szegéről és végéről érkeztek, barátok, jóakarók, szövetségesek; a törpék népe, alattvalók és főnemesek; zászlók lobogtak, és csak a jelre várt a zenekar dobjaival, dudáival és harsonáival - abban a pillanatban viszont, hogy férj és férj tekintete összetalálkozott, mind hallgattak.
Bilbón sárga mellényke volt, türkiz nyaksállal és királykék bársonyzekével, vászonnadrág friss inggel: az a viselete, melyben örökre megváltozott az élete, amiben Gandalf köszöntötte a kertjében. Hobbit-hagyomány szerint a hajába virágokat fűztek, a rét ajándékait: pipacsot, lenkét, gyöngyvirágot, ibolyát, rezgőt és nefelejcset, boglárkát, bíborkát és kéricset, és még sok-sok féle, illatos füveket.
Thorin a kezét tárta felé, Thorin díszpáncélban, szőrmeszegte palástban és koronában, és a karjaiba kapta őt, ahogy Bilbo felé vetült, úgy szorította, mintha el sem akarná engedni soha, és Bilbo zavart kis mosolya egykettőre elillant, ahogy kacaj szökött az ajkaira, és Thorin vállára markolva hozzábújt a hitveséhez, a fülébe súgta:
- Nagyon másnapos vagyok.
- Legénybúcsú? - dünnyögte vissza a férfi, Bilbo pedig bólintott, és egyhamar megbánta, fintorogva mondta:
- Irgalmatlan macskajaj.
- Akkor essünk túl rajta - szűrte Thorin a fogai között, akinek hasogatott a feje és túl hevesen vert a szíve; a szédülésről a Tizenkettők tehettek, a Leghűségesebbek, akik vele mulattak fele éjjel; a lüktetésről pedig karjaiban az Egyetlen.
Így cipelte a szikla éle felé, a násznép éljenzésére, és a zenekar mély, ünnepélyes nótába kezdett, mellyel fuvolák és hárfák lágy szólama incselkedett. Bilbo Thorin mellkasára hajtotta a fejét, jól esett fájó homlokának a hűs páncél. Miután a Társaság Thorinnal kitombolta magát, áttértek hozzá, és úgy itatták, ahogy a törpearákat szokás; voltak még szauna-barlangok az este folyamán, forró fürdők Erebor gyomrán, de Bilbo ezekről csak részletekre emlékezett, és egy olyan jelenetre, ahogy a holdvilágban sütkérezve magyarázza Filinek, el-elakadó nyelvvel:
- Hozzámegyek, holnap elveszem.
Thorin most Gandalf színe elé vitte, aki megígérte, hogy összeesketi őket, és mondott valami olyasmit is, hogy az alkalomhoz illően öltözködik majd fel (erre Bilbo határozottan megkérte) de ugyanúgy a csúcsos süvegét és az ujjatlan kesztyűjét viselte. Bilbónak nem volt mersze megfeddni érte, kivételesen: csak valami olyasmit felelne, hogy egy varázsló öltözékénél nem kell nagyobb tisztelet, és Bilbo talán egyetértene vele, a történteket számbavéve; de Radagast legalább lefürdött a tiszteletükre, és Bilbo úgy érezte, igazán nem sokat vár el-
- Íme, megérkeztek! - zengte Gandalf harsányan és mélyen, hogy hallani lehetett az egész hegyen, és Bilbo egy egészen kicsit megszeppent. Thorin térdre ereszkedve a földre segítette, és Bilbo kihúzta magát, dölyfösen.
Az első három sorból még látni is lehetett.
- Tanúnak jöttetek - folytatta Gandalf -, hogy lássátok: így kel egybe Thorin, Thráin fia, Thror unokája, és Bilbo, akit mind ismerünk. - A hobbit itt vetett rá egy éles tekintetet, tehát sietve hozzátette: - És akit Bungo nemzett, Mungo örömére és Balbo becsületére; akik mind hobbitok voltak, és Zsákvégben éltek.  Leszármazottuk most új otthont teremt.
Erre összeszorult egy kicsit Bilbo boldog szíve. A Magányos Hegy felé tekintett, ami tündöklő volt és felhők-övezte, aranyló és rózsaszín a naplemente lassú ünnepélyében. Lesz majd nap, hogy igazán az otthonát látja benne; lesz majd nap, hogy ismét rét és legelő lesz a pusztaság, ami elterült előtte, amit Smaug felperzselt. A közelben sarjadó zöldeket vett észre, bátortalan és fakó színeket, és bátorítóan a tenyerébe csusszant Thorin tenyere. A törpe megszorította a kezét, és Bilbo hálásan kapaszkodott belé.
Rábízhatja az életét.
A Hegyre meredt, ahogy kezdte:
- Fogadom eskümet… Thorin, amíg napjaim betelnek, soha el nem hagylak téged. - Ránézett. - Melletted leszek - ígérte -, bármerre vessen is az élet.
- És én melletted - felelte a törpe, lágy tekintettel, és Bilbo kezeit az ajkaihoz vitte, hogy csókkal illethesse a dolgos, durva bütyköket.
Két tálat hoztak nekik, Frodo és Fili. A csetlő-botló hobbit-fiú egyenesen a Megyéből érkezett a szüleivel, Fili pedig felszegett fejjel, peckesen menetelt, harci díszben, homlokán a koronaherceg diadémja; már alig-alig bicegett, és segített megmászni a szedte-vedte lépcsőket a kisgyereknek. Thorin leguggolt Frodóhoz, és mélyen fejet hajtva vette át a díszes fatálat, melyben aranypor volt; Filitől Bilbo szenet kapott. Thorin a kezébe fogta Bilbo kezét, és az aranyporba mártotta az ujjait, Bilbo pedig a szénnel kormozta be Thorin kezeit. A tálakat aztán visszavették tőlük, és az ő ujjaik csókra hajoltak, a fekete és az arany, a boldogság és a bánat, bőség és ínség, minden, amiben ezentúl majd együtt kitartanak.
Bilbo hátrahajtott fejjel ragyogott a férjére, túlcsordult örömmel, Thorin pedig a tekintetébe zárta őt, és egymásba feledkezve álltak, megszédülve, ahogy az ujjaik összekapaszkodtak.
-  Apró praclid van - jegyezte meg Thorin nagy komolyan, és Bilbo felszusszant.
- Ha ilyen ütemben fejlődik a látásod - ígérte neki -, képes leszel legközelebb kiszúrni a kapukat őrző gigászi szobrokat is.
Thorin szorított erre a kezén. Bilbo visszaszorította. Mielőtt igazában szkanderozni kezdtek volna, éles szólam futott fel, és Bilbo felocsúdva a kezét gyorsan maga mellé ejtette.
- Persze - dörmögte. - Az esküvőnk. Igen.
Gandalf nagyon jól szórakozott a háttérben.
Kili érkezett, bársonypárnán fehérarany fejéket cipelve. Nagyon komoly arcot vágott, és az eleganciáján alig rontott, hogy a nyakát tartósan ki kellett támasztani, amíg a csigolyák rendben össze nem forrnak. Térdre ereszkedett, és Gandalf átvette tőle a fejéket, és a magasba tartotta, hogy mindenki láthassa a naplemente fényében:
- Üdvözlet Erebor hitvesének! Üdvözlet Bilbo Baggins-nek!
A törpék hurrája mennydörgésként zengett. Bilbo nagyot nyelt, ahogy a tekintetét az ékszerre emelte, aztán elakadt a lélegzete.
A fejdísz Thorin keze munkáját dicsérte; nem a tündék kecses tiarája volt ez, hanem törpék éke, fémből futó lombkorona, összefonodó tölgyágak, melynek levelein karcolt rúnák örökítettek meg mindent, amiért Bilbo magára büszke lehet: Thorin megosztotta vele a terveket, a stilizált részleteket, de Bilbo akkor nem igazán látta, hogyan valósul majd mindez meg, de most ott volt a története fehéraranyba öltve.
A homlokába hajló levelen a bátor szív szavai fénylettek.
Gandalf Bilbo fejére illesztette a tiarát, aztán térdre ereszkedett előtte, és a tömeg hasonlóképpen cselekedett, amíg a kórus kitartó, mély hangot zengetett.
Bilbóban akkor tudatosult, hogy az imént koronázták meg; túlságosan lefoglalta, hogy Thorin ajándéka ázottra hassa, és ahogy körbenézett, csak az jutott eszébe: “Na, Lobelia mit szólna ehhez?” - és elesetten felnevetett.


Ünnepet ültek a hegyben: örömtüzek égtek, ahogy a vendégek mind megérkeztek a sasok segítségével. A sárkány hűvös hüllő-szaga már egészen kiszellőzött: szantálfát égettek, füstölőket gyújtottak és illatos mécseket lebegtettek a vizeken. Állványok álltak minden csarnokban, és aznap volt először, hogy ne csengett és csilingelt volna a munka, hogy Thorin ne lett volna maga is a kovácsok és építők között, amíg Bilbo függőkerteket tervezett és ültetett a királyi kertészekkel, és a Társaság tagjai meg száz dologra siettek: közösen kifundálták az élelmezést, Dale újraépítését, a menekültek segítését. Ereborba friss vizű csermelyeket vezettek,  és örökkön nyitva állt az uralkodó terme: az Arkenkőnek épp csak egy törmeléke szikrázott a trón felett, és fontosabb volt a levert ork-seregek zászlaja, ami a magasban lengett véresen és tépetten - Thorin itt fogadta az egyre és egyre érkező karavánokat és szekereket, amiket a vándorlásba kényszerült családokért küldött. Hollói Középfölde-szerte repültek az örömhírrel: jöjjetek mind; van bár munka bőven, de mindőtöknek akad hely.  
Soha jobb alkalom nem adódott volna az esküvőre: ünnepelni akartak mind a törpék és a tavi emberek (a tündék meg mikor nem?), vigadni és táncolni az egy éves diadal örömére, a teendőket egy büszke napra félretéve.
Thorin hosszú asztalokat teríttetett, roskadozva élelemmel, és Dale-be is küldetett és Erebor küszöbére, ahol tolongtak mind, akik már nem fértek be.
- Nem ülök asztalhoz - közölte -, amíg a népem nem evett.
Hiába várta hát a tisztelethely a királyi asztalon, az emelvényen, előbb körbejárt, Bilbóval az oldalán, és személyesen ügyelte, hogy a vendégei mind el legyenek látva habos sörrel, illatos kenyérrel, fűszeres hússal, hallal, zamatos sajttal, és - Bilbo külön kívánságára - talán némi gyümölccsel esetleg.
Nem látott nála bőkezűbb uralkodót Erebor, amióta az őrület köde leemelkedett róla; és az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy elővigyázatossági okokból sürgős tempóban meg akartak szabadulni az aranytól, amin Smaug fészkelt.
Thorin nemessége miatt viszont Bilbo keblében egészen elhalt a vacsora reménye, és vágyakozva pislogott terített helyére az odahalmozott ízletes falatokkal. A Társaság már ott ült, és nem ám várták: egy törpe evett, amint és ahogy tehette, Thorint kivéve, akire Bilbo könyörögve bámult fel. Néha próbált csenni egy falatot a terülj-terülj asztalokról, de valaki mindig éppen akkor állt elé gratulálni, és neki sietve kellett nyelni, ki sem élvezhette a mesteri ízeket, úgy hadarta:
- Köszönöm… köszöntem szépen, én és a férjem.
Egy ponton pedig végleg elege lett (valahol egy csipet sajt  és egy bőbeszédű nagymester közepette), megragadta Thorin tunikája ujját, amit a páncél alatt viselt, és erőnek-erejével vonszolta a  főhely felé. Amint hogy leültek, Balin biccentésére Thorin tósztra emelkedett.
Bilbo visszarántotta.
Bilbo evett.
Thorin megmosolyogta az étvágyát, mint már annyiszor, és átkaparta a maga tányérjáról a répát és a gombát, amit egyaránt utált.
Bilbo éppen a második adag párolt rákot vagdalta apró, illedelmes falatkákra, amikor a hosszú faasztal remegni kezdett az emelvényen: a Társaság tagjai villával a kézben ritmust ütögettek, és Bofur (ünnepi sapkával a fejében) dalba kezdett:
- Tompítsd ki a kés hegyét, villát görbíts, el ne késs
Bilbo kuncogva a szája elé tartotta a kezét, amíg nyelt egyet, és a régi-régi nótát túlkiabálva megjegyezte:
- Visszataszítóak vagytok, egytől-egyig, barátaim… - De a szava a dalba veszett, és az asztaloknál sürgölődő násznép rötyögve (vagy elhűlt döbbenettel) figyelte, ahogy az ősz Dori egy egész teáskészletet küld a levegőbe (melynek a kiskanalait Nori, az alkalmon kapva, még röptében elcsente mind) - Fili a könyökén egyensúlyozta a csészéket, Dwalin pedig Bifur felé fejelte, aztán a falatkák következtek: ínycsiklandóan és illatosan repkedtek, és vagy az asztal alá estek, vagy Bombur boldogan benyelte őket. Bilbo a fejét ingatta, rosszallást tettetve, de teli szívvel nevetett, mert még Thorin is beszállt a meccsbe, sőt, egész szép találatokat ért el: a bora Glóin rőt szakállán loccsant, aki hálából cseresznyemagokkal köpte homlokon a királyát, Óin pedig, az örök partytrükkel, sört pipált a hallókürttel.
Thorin egyszer nagyon türelmesen elmagyarázta Bilbónak, hogy az ételhajigálás hagyományának értelme a bőség éltetése: csak akkor ünnepelnek így, ha van mit hajigálni, mert túl sok szűk esztendőt éltek vízen és krumplilevesen, a Kék Hegyekben.
Tehát a násznép törpe-része szintén vad örömmel dobált és kajabált, a meghívottak másik fele meg az oszlopok mögé vagy az asztal alá vetődve mentette az ünnepi öltözékét, családját vagy tenmaga testi épségét.
Bilbo büszkén nézett szét, aztán a tekintete riadtan megállapodott Frodón és a kis Samwise Gamgee-n, akik Merriadoc-kal és a pöttöm Pippin-babával hamar átvették a hagyományt a gyerekeknek felállított zsúrasztalnál; Gimli oktatta őket, Glóin gyereke, egy komor kiskamasz meg igyekezett rendre fegyelmezni őket Legolasszal karöltve (Bilbo nem volt biztos benne, ő hogy került ide) - a kompániát pedig Gandalf felügyelte, elvileg, aki viszont mindig is túlságosan is élvezte a kulturális karambolokat, és amíg Bilbo kapkodva a gyerkőcök szülei után nézett, megfordult a fejében, hogy jó ötlet volt-e meghívni őket.
Látványosan jól mulattak, persze, de épp elég nagy port fog kavarni a Megyében, hogy elutaztak egy esküvőre - hát még ha törpe-hagyományokkal térnek haza! Aztán Bilbónak valami olyasmi jutott eszébe, hogy ó, ugyan, egye meg a fene; itt akarta látni őket, maga körül, ezen a napon, amikor az élete a legszebb; és itt akarta tudni Hamfast Gamgee-t, a Megye pletykafészkét, hogy részleteibe menően terjessze, Bilbo Baggins micsoda fess törpéhez ment férjhez - egy királyhoz! - messze, a távol hegyekben; és talán majd hazugnak hiszik; pletyka helyett mese, sőt, legenda lesz a története - de ott voltak a nászajándékok, persze, amiket Bilbo szétosztott a hobbitok között, és ami például tartalmazta az ifjú Ori egyik ügyes rézkarcát a királyi párról, a miheztartás végett, amiről Bilbo tudta, hogy kézről-kézre jár majd a Megyében, és ez mélységes elégtétellel töltötte el; mert ha már magát meglepte ezzel az egésszel, akkor úgy illő, hogy a Megyét sokkolja vele. A botrány akkor az igazi, ha a hősét elkerülik a kicsinyes hullámai, és csak az a kielégítő zamat marad a szájában.


A lakoma után a falhoz tolták az asztalokat, és tivornyázó tánc következett: dübörgő, üvöltő, ugrásokkal, botokkal és üvegekkel, a törpék tánca, amitől Bilbo nagyon féltette a talpát. Thorin levette a vértet és levette a bakancsát: mezítláb, meghajolva hívta táncba, Bilbo pedig elfogadta, és a terem közepére penderültek, lassuló szívritmusban, ahogy lusta dobok lüktettek fel és a hegedű tréfásan kesergett. Forogtak körbe és körbe, Thorin dúdolt és számolta az ütemet:
- Egy-két-há, lép-lép, toppant, guggol, pattan, lép-lép-
Bilbo pedig követte az irányítását, biztos karjaiba simulva, a kezébe kapaszkodva. Hamar ingujjra vetkőzött, aztán a mellényét is levetette, végül pedig a nyaksálnak is búcsút intett: a virágok ott maradtak a fürtjeiben és a diadém a homlokában. Thorin a derekába karolva felemelte, és úgy forgott vele: csak úgy szállt és rebbent a törpekirály dús haja, és Bilbo csodálkozva a puha tincsekbe markolt, azzal az újra és újra felcsukló ámulattal, hogy megteheti, és Thorin rajongva nézett rá; tehetetlenül összevigyorogtak, azzal csókra hajoltak, ami inkább volt megosztott mosoly, mint egybeforrt ajkak.
Bilbo azt kívánta, a szülei bár láthatnák. Kifulladva ropta, fújtatva, kipirult arccal, feltűrt nadrágban és ingujjal; nem nyújtott igazán elegáns látványt, és semmit sem jelentett volna, hogy egy király párja, hogy egy uralkodó hívta táncba, mert ami nemesé tesz egy hobbitot, az a modor és a tartás, és őt nem így nevelték, nem úgy, hogy vonyító dudaszóra ugorjon lángokat fáklyalobogásban, és ő pedig azt ígérte magának, hogy soha nem házasodik meg, juszt sem, mert a szerelem bonyolult és érdektelen, és máskülönben nem éri meg; hogy ő tisztes egy hobbit, és elég előkelő ahhoz, hogy elnézzék neki az agglegény-lét furcsaságait, és valahogy mégis suttogják: Belladonna Took fia ez; a lányé, aki elszökött a tündékkel
A szülei büszkék lennének rá, és örülnének. Mert féltve nevelték, és uraságot faragtak belőle, ahogy kell, mert tudták - hiszen tapasztalták - mi a kalandvágy, a kóborlás ára, pillantások és suttogások, az a bogaras Baggins-család; a fiuknak nem azt akarták; de hogy mit szóltak volna, ha tudják, hogy megkapta? Mit mondott volna az édesanya, aki messze tájakról szőtt dalokkal altatta, az édesapa, aki tépázott térképeit mutogatta? Bilbo pontosan tudta. És tudta; elég lett volna az áldásukért a mosolya - elég lett volna az, hogy Thorin megmosolyogtatja.


Sehogy se akadt vége szakadni az ünneplésnek: azzal fenyegetett, hogy hetedhét országra szóló, hét napon és hét éjen át tartó lakodalom lesz, ami sehogy se illet Bilbo szociális érzékenységéhez. Amióta a jó kis gyűrűjét Gandalf orvul elorozta tőle, nem tudott láthatatlanná válni, de Thorin rajtakapta, hogy bujkálni kezdett: egyre az oszlopok mögé iramodott, Thorin háta mögé vagy Tauriel haja alá, és Thorin egy ponton gyanakodva felvetette:
- Vonuljunk vissza?
- Igazán nem kell - közölte Bilbo az asztal alól, és fintorgott. - Bírom még - bizonygatta. - Jó házigazda vagyok.
- Első rangú - nyugtatta meg Thorin.
- Egészen kiváló.
- Na, gyere. - Thorin a kezét nyújtotta felé, és Bilbo hálásan kapaszkodott belé.
- Köszönöm - hebegte. - Köszönöm. Lépjünk le.
Valósággal menekültek; Bilbo szívből és teljes beleéléssel settenkedett, Thorin pedig somolyogva követte, és Bilbónak megvolt az az érzése, hogy nem veszi elég komolyan a helyzetet. Javában a hajnalban tipornak már, és a muzsika nem hagyta alább egy percre sem: csapra verve ömlött az öblös, vörös bor, a tömeg gajdolt, és aki elszenderedett, az is az asztaloknál vagy a tánctér szélén horkolt. Bilbo tudta persze, hogy az ünnepség a pár távozta után is tart tovább, de nem sejtette, hogy ennyire,  és riadalommal töltötte el, mégis mit hagynak maguk után, és holnap majd mire kelnek.
Thorin a gőzölgő fürdőkhöz vitte, amikben az volt a legszebb, hogy még egy jó páran ott lubickoltak és ejtőztek. A törpéknél a meztelenség nem igazán volt tabu, ami a közös tisztálkodást, szaunázást vagy napozást illette, és Bilbót ez örökre kettős érzésekkel töltötte el.
Látott mindent.
A szemét lesütve haladt Thorin mögött, aki egy alkalmas sziklára dobálva hagyta a holmiját. Bilbo gondosan összehajtogatta a maga kis motyóját.
Fáklyák lobogták be a teret, a víz párája gomolyogva lebegett. A távolból még hallott a zene, de itt csak a sószagú víz csobogott és fecsegett, és a fürdőző törpék pusmogva beszéltek. Thorin levetkőzött: izmos volt, sudár és gyönyörű Bilbo szemében; régi hegek, vágások, égések cakkozták és szaggatták a bőrét, a hasán pedig végig hosszú, mély vágás húzódott, ami kis híján az életét vette; az ügyetlen öltések nyomai még látszottak a seb mentén, és Bilbo hálás szeretettel foglalta a pillantásába őket.
Bilbo sápadt volt, kerek és puha, apró az idomaiban, de ugyanolyan büszkén állt meg a sziklák szélén, mint Thorin. A törpe ágyúgolyót ugrott és hatalmasat toccsant, elárasztva Bilbót a barlangfürdő hullámaival. A hobbit prüszkölve és motyorászva mászott a nyomába, fokról-fokra, óvatosan, és Thorin vadul vigyorogva bukkant elő a víz alól, hogy berántsa.
- Ejnye, elég legyen! - tiltakozott Bilbo. - Igazán, a törpék egészen megkergülnek, ha víz közelébe kerülnek!
Thorin elengedte a bokáját már az első figyelmeztetésre, de nem tűnt különösen bűnbánónak vagy megszeppentnek. A haja sötéten lebegett a vízen, és neki könnyű volt, mert csak pár elegáns karcsapással kellett fenntartania magát; Bilbo kutyaúszásban evickélt hozzá, habozva, szuszogva és csapkodva, és vágyakozva gondolt Zsákvég helyes kis lavórja után, amit meg lehetett tölteni a tűzhelynél melengetett vízzel, és kivinni a kertbe… de már csak a lavór hiányzott igazán, az otthona nem; az otthona itt volt Thorin mellett.  
- Hogyan képzelted el? - kérdezte a férfi, és ő azt bugyogta:
- Micsodát?
Thorin benyúlt a karja alá, és megtartotta, hogy legalább egy darabig ne fulladjon meg.
- A nászéjszakát - mondta Thorin, és Bilbóban tudatosult, hogy megannyi szervezkedés és teendő mellett ez volt az egyetlen, amit nem igazán beszéltek meg. Körbelesett.
- Kevesebb közönséggel? - kockáztatta meg. Thorin felszusszantva nevetett: heh.
Bilbo már Thorin ezen nevetését is sikernek könyvelte el, tehát hunyorogva felnézett rá:
- Nincs rá igazán hagyomány a Megyében, azt hiszem. Mindenki a maga hálóingére vetkőzik, elfújják a gyertyát, aztán átesnek rajta, mint valami kellemetlen kötelességen, azt hiszem. - Thorin elképedt ábrázatát látva sietve hozzátette: - A fiatalok hentergőznek a szalmában meg a kukoricásban, és egy alkalommal az én legsajátabb pajtámban értem tetten… Khm! De én nem vagyok már fiatal; és a törpék szenvedélye helyett minket a házasságba a legtöbbször a kényelem kényszere hajt; úgy fest, engem kivéve. - A karjait Thorin nyaka köré fűzte, és megkapaszkodott a vállaiban. - Nekem nagyon megtetszett egy törpe.
Thorin összetámasztotta a homlokukat, de a pillantása töprengő maradt; Thorin sajátosságai közé tartozott, hogy a reggeli kérdését vagy az esti olvasmányélménye mibenlétét is úgy fontolja meg, mint egy stratégiai haditervet.
- Nekünk vannak bizonyos szertartásaink - mondta. Bilbo megvonta a vállát, elsüllyedt, fölbukkant, majd vigyorgott rá:
- Állok elébe.


    Bilbo feküdt elébe.
Thorin nem győzte tisztázni, hogy nem vár el tőle semmit; hogy bármikor és bármire nemet inthet, sőt, nem is kell feltétlen ma megesnie az egésznek - elég jól ráérzett, hogy Bilbo gyomrát némileg kényelmetlenül üli meg a tudat, hogy pár csarnokkal odább most a többiek egy örömteli elhálásra koccintanak és tréfákat durrogtatnak.
- Csak egyszer van nászestünk - oktatta ki Bilbo, ahogy az ágy szélén ültek, ki-ki a maga köntösében, Bilbo Thorin ölében. Thorin ugyanis… igen, Thorin a legtöbbször az együttlétüknek is kihívásként kezdett neki, és a terveit többnyire szerette Bilbóval részletekbe menően egyeztetni. A dolog másik véglete volt a Tábori Meglepetés, ami a régi szép idők kedvéért megtarthatta ezt a nevét, és aminek Bilbo egy jól irányzott rúgással gátat tudott vetni, ha akart, de még csak egyszer akart, Beorn házában, mert minden istenek szerelmére, az egerek látták őket-
- Hozd a szokásos formádat - javasolta Bilbo, ahogy Thorin álla alá illesztette az ujjait, és lusta csókra vonta. - Biztosan nem fogok csalódni.
Amikor először elkezdődtek a… történések, Bilbónak még voltak zavarba ejtő elképzelései egy Thorinról, aki ellentmondást nem tűrve maga alá gyűri a sűrű rengetegben, de Bilbo amúgy sem ellenkezne, csak átadná magát a szenvedélynek - és ez egész jól működött, fejben, de Bilbo tudta, hogy a gyakorlatban aligha csigázta volna fel, ha Thorin egy szó nélkül felkeni egy alkalmatlan fatörzsre.
Voltak azok a néma egyezkedések a tábortűz hamvadó parazsánál, a pokróc alatt összekucorodva, elharapott hangokkal, amíg zsongott körülöttük az éjszaka és horkoltak a többiek, és talán ettől volt valóságos - és jó volt, hogy különbözött Bilbo fantáziájától, hogy ő vezette Thorin tenyerét a combjai közé, hogy egymás szemébe néztek és ő az ajkaira harapva bólintott, ahogy Thorin a hasára hengerítette, és aztán hallotta, ahogy kattan az öve, és ahogy Thorin fölé térdelt, csak annyit morgott neki:
- Üsd meg a földet kétszer magad mellett, ha mégsem, vagy húzódj el.
- Vagy huhogjak, mint a fülesbagoly, háromszor - zsörtölődött akkor Bilbo, és lerángatta magáról a gatyáját combközépig.
Thorin nem lett bátortalanabb vagy esetlenebb, egyszerűen csak figyelmesebb, hála mindeneknek.
Így esett, hogy Bilbo ott volt a szőrmékkel fedett és lomha dunyhákkal terhes királyi nászágyon, a kőfalú hálóban, ahol a kandalló lusta tüze parázslott, és Thorin fölötte térdelt, és felékszerezte őt a hagyományoknak megfelelően: előbb a koronáját adta rá, aztán karpereceket, fülönfüggőket, gyűrűket, nyakláncokat,  bokaékeket, és az egész egyszerre volt nevetséges és kéjes: a kristályokkal tündöklő ékeket mind Thorin készítette, és Bilbót is a maga műalkotásává tette, a vágy gazdag másává.
Ráadásul nagyon ráérős volt neki, és Bilbo az ékszerek hideg súlya alatt hajolt az érintéséért. Thorin csak végighúzta az ujját a karjai belső oldalán - mintegy véletlenül - vagy a mellkasán, és Bilbo várakozva beleborzongott. Szédítette még a zene, a jó bor és a mennyegző mámoros öröme, és Thorin előre eső, nyirkos haja cirógatta; aztán, ahogy lehajolt hozzá és megcsókolta a combját, a szakálla karcolta, és Bilbo türelmetlenül felszusszant, aztán megismételte jól artikuláltan:
- Ha-A-ah, Thorin.
A férfi felvigyorgott rá, ahogy felgyűrűzött ujjai közé vette a vágyát, aztán a szájába tette.
Bilbónak nem volt több kritikai megjegyzése.


Egy ponton Bilbo biztos volt benne, hogy az egész birodalomban hallják.
Ez valahogy az a pont volt, amikor a rajta függő ékszerek csilingelve koccantak össze, és a hús a hússal találkozott, amikor ő hátravetett fejjel ordított és Thorin a torkára harapott egy újabb brutális lökéssel; amikor ő nyüszítve próbálta elnyelni a kiáltásait, de egyre felbuktak belőle, meglepetten, lihegve:
- Thorin… THORIN!
Tíz tompa körömmel kapaszkodott a benne mozgó férfi derekába, hogy még közelebb és még mélyebbre vonja, és na igen - ezt egészen biztosan nem illik - Bilbo egy tiszteletre méltó hobbit - és ötvenkét éves - és te jó ég, már társuralkodó is - de nem mindegy?
Thorin ott volt vele, egy megosztott életben és eggyéforró testben.


    Bilbo Ereborban sosem volt biztos benne, mikor van reggel, de ami a tegnapi este után jött, az eléggé reggelnek tetszett.
Hörögve kapaszkodott a kövér kispárnába, és nem volt hajlandó felkelni. Marasztalta az ágy puhasága és a szőrmék cirógatása pőre bőrén, a bizsergető zsibbadás a végtagjaiban, és, mindenek felett, Thorin forró illata.
- Gyere, reggelizünk - suttogta Thorin, a haját simogatva. Bilbo belefúrta az arcát a mellkasába.
- Hozasd ágyba.
- Nem eszünk az ágyban.
- Akkor mire van?
Thorin felvonta a szemöldökét.
Thorin volt olyan jó, hogy a nászest után levette Bilbóról az ékszereket, és kegyelettel egy ládába helyezte; és Bilbo már félig aludt, de még le is mosdatta egy díszes törülközővel, és megitatta torokszárazság ellen, aztán mellé bújt és álomba cirógatta, de ez az egész csak álca, mert a kora reggeli Thorin kegyetlenebb hadvezér, mint amilyen valaha volt bármilyen csatában.
Egyetlen jól irányzott rántással mindkettejükről lenyúzta a takarót, ő pedig hápogva kapott utána:
- A saját esküvőm másnapján-
- Meg fogod köszönni nekem - bizonygatta Thorin, és ahogy Bilbo kábán hunyorogva szemügyre vette, felkönyökölve, úgy döntött, hogy talán annyira nagyon nem haragszik, mert Thorinnak mókás szakálla volt és szép arca és puha haja, ami otthonosan és kócosan szétterült a párnán és a vállán, Bilbo imádta így, meg úgy, meg amúgy. - Sosem bocsátanád meg magadnak, ha elszalasztanád a reggelit, vagy hogy a vendégektől búcsút vehess.
- Szeretem a vendégeket - tiltakozott Bilbo, ahogy erőtlenül az oldalára hengeredett. Thorin a derekánál fogva visszahúzta az ölébe, aztán az arcát a tincsei közé fúrta. A virágokat benthagyták. Mindketten úgy tettek, mintha megfeledkeztek volna róla. Thorin finoman Bilbo füle hegyére harapott, ami többnyire lekötötte az érdeklődését, és ez most sem volt másként: nekiállt elkényeztetni, és Bilbo szuszogva és motyogva fúrta magát mélyebbre a párnába, Thorin pedig egész eredményesen elfeledkezett a felkelés gondolatáról egy darabig, de aztán csak Bilbo fenekére vert, és közölte vele:
- Öltözz fel.


    Egy pásztoróra múlva, a főétkező felé tartva Thorin karján Bilbo elsőnek tökéletesen egyetértett azzal, hogy akit csak látott, meghajoljon előtte, mert fantasztikusan festett a vörös kis kordzakójában, aztán eszébe ötlött, hogy jajnekem, uralkodom felettük, és örült, hogy Thorin felkeltette, mert minden ébren töltött percére szüksége lesz, hogy hozzászokjon ehhez.
És mert innentől így lesz: örök lesz a hálószoba és a trónterem különbsége, és a távolság megmarad Erebor és a Megye között közel áthatolhatatlannak, és ő mindkét helyen élni fog majd testben vagy gondolatban.
Számtalan Bilbo Baggins lesz: az egyik dalok hőse (ami egészen nevetséges), a másik diplomáciai szakértő kell, hogy legyen - a követek kényelméről kell majd gondoskodna, és mindenkit abszolút el kell bájolnia, ő lesz Thorin legfőbb bizalmasa, a Hegy új szíve, a király hitvese; és valahol... valahol még ott ül távol egy karosszékében, a kandallója közelében, és legfeljebb csak olvas uralkodói főkről; de még ebben az eltemetett kis félemlékben is, Thorin ott van vele, mellette térdel, a fejét az ölébe hajtva, és Bilbo neki olvas: egyszer voltam, hol nem voltam…


* * *


Bilbo belép a csarnokba, és mindenki talpra pattan, felállva fogadják (és a Társaságból páran kurjongatnak és tapsolnak, fene a pofájukat, Bilbo nem fog elpirulni, nem most, nem itt, ő egy jól nevelt hobbit) - az egész olyan hihetetlen.
Ennek fogadott hűséget: nem csak egy törpének, hanem egy dinasztiának, egy népnek; egy új sorsnak; egy új életnek.
A székek nehéz kövön csikordulnak, ahogy végre mind leülnek. Szolgálók sürgő serege jő elő, fatálakon gazdag ételeket tesznek eléjük, és Bilbo és Thorin kenyeret törnek.
Az ujjaik összeérnek közben.
Őfelsége Bilbo Baggins, és Mr. Thorin Baggins.
Lássuk csak, mi lesz belőle.



ewebean




komment: IGEN // nem

17 megjegyzés:

Dragda írta...

*nyüszítve fetreng az ágyán, félrészegen, ugyanis épp a nőnapi DoromBOR-t issza a nőjéről, izé nőjével*

Fluffot a népnek, fluffot! Há! Megy ez, megy ez neked. :3
Olyan übercuki volt, hogy menten méztócsává placcsanok és virágokba akarok fulladni és táncolni akarok és... még ilyet olvasni.
Csodaszépre sikeredett, köszönöm

(DoromBOR tényleg létezik, tokaji pincészet alkotása, cuki cicás címkével és nagyon nyamm)

Raistlin írta...

jönnek ki a HD gifek a BotFA-ról, mert Amerikában megjelent a DVD, valamit tennem kellett

Storm child írta...

Én most téged annyira nagyon szeretlek.
Végig vigyorogtam és munnyogtam az egészet és hallottam magamban a zenét és a örömteli törpe óbégatásokat és éreztem a virágok illatát és miért nem lehetett ez az eredeti befejezés.
Egyszerűen így minden *gesztikulál* így minden annyira *veszélyesen gesztikulál*, szóval érted.
[halkan megjegyzem,hogy ez az egyik kedvenc Hobbitos fanartom,milyen csodaszép már, és BLARGHHHH]
és köszönöm.

Raistlin írta...

én köszönöm (ovo)
és igenis ez a film eredeti vége; PJ megkért, hogy írjam meg, és újraforgatják az egészet, persze átírják, hogy jobb legyen, de így kábé ez a koncepció, és és
mindenki él
mindenki boldog
és szerelmes
és és és
((bocsánat de valami meghalt bennem mélyen))

Dorina írta...

Istenem, ez annyira édes volt.
Szívem szakad meg, hogy nem így ért véget a történet.
Ma végre rászántam magam, hogy megnézzem a BotFa-t és a végén Thorinnal eggyütt bennem is meghalt valami (Bilboval együtt pityeregtem).
Köszi, hogy megírtad, ezt a szívmelengető történetet. Nagyon kellett a lelkemnek. :D

Raistlin írta...

Dorina, keblemre, a post-BotFA állapot rút és kegyetlen. Dőljék a fluff. Szóljék a zene.

LadyLoss15 írta...

Awwwww....
"Egyszer voltam, hol nem voltam" ez nagyon ott volt!!!
Amugy vinnyogtam es bazsajogtam, pedig helyenkent meg az en kis (olykor) fluff-imado lelkemnek is sok volt a habosbaboscukor. Csak aztan mindig magaval ragadott es lattam hallottam szagoltam es imadom a kajacsatat meg a naszejszakat!
Nincs jobb, mint a szerelmesen indulo hetfo....
Koszi!
LL15

Raistlin írta...

Naigen, alulírom, hogy ez annyira brutálisan fluff, hogy az már inzulinsokk, és kicsit kényelmetlenül is éreztem magamat miatta, mert meg lehetett volna ezt írni hitelesen is, talán vigasztalóbb lenne, ha valószínűbb, de meh, fuck it. Rózsaszín habtornyokat akarok, a minőség rovására is.

rosie írta...

vattacukrot fecskendeztél egyenest a vénáimba, köszönöm <3

Raistlin írta...

bármikor máskor is nagyon szívesen :DD

margaery. írta...

(jajj miért csak most van időm ezt elolvasni)
ez olyan gyönyörű és alig hiszem el hogy tényleg itt látom leirva *szipog* és még Legolas&Gimli is benne van és még Tauriel is---
Bilbo annyira aranyos istenem (mármint az asztal alá bújik. a saját esküvőjén. lenyűgöző teremtmények a hobbitok. )
a hálám üldözni fog ezért a ficért. na, jó, üldözni azért nem, maximum csak udvariasan tisztes távolságból virágszirmokkal hajigál és kérésre távozik.:D hah késő van.

ui.: Bilbo virágkoronájáért külön köszönet

Raistlin írta...

az olvasó sosem késik, és koránt sem jön soha--
nagyon örülök, hogy megabajgatott a történet. virágokat mindenkiket. virágot bilbónak. virágot thorinnak. virágok neked. a virágok barátok.
elkezdtem creepy lenni.
abbafejezem.

Raistlin írta...

*koránt sem = korán sem. fáradalmakban vagyok.

D.L.L. írta...

Jaj, hát ez igazán szépséges volt és szívmelengető, mint egy igazi tündérmese. Talán mert az is..
Én most akkor indítványoznám, hogy minden fandomból írd meg a kedvenc párosod esküvőjét, ha nem ficben, legalább kommentben, hadd örömködjünk még itt egy sort.
*telhetetlen olvasó*

Raistlin írta...

JAHAHAHHAAJJJJ ;U;

oké, aláírom, a Johnlock-esküvős ficem nem volt szar. és tervezek egy stuckysat a csillagfényes jövőben; cecilos-eljegyzés ugye már van, és a spoilt végén esküvő is - ineffable-ék nem tudnak összeházasodni, cherikék nem akarnak, hannibaléknál kurvarosszötlet (bár? a legális keretek miatt megtörténhet, de nem lenne éppen... romantikus. ők nem azok.) theon és robb meg nem tudom, theon talán túl cinikus az egészhez, robb viszont maszat nagy romantikus (hmmm.) destieléknél dean miatt esélytelen.
pedig. PEDIG.

troublemaker írta...

Hát azért szívesebben láttam volna ezt a szívmelengető és végtelenül aranyos befejezést ahelyett az alattomos és szívszaggató helyett.
Kezdetben amúgy nem voltam kibékülve ezzel a párossal, de aztán egyszerűen csak így fogott és magával ragadott.
Köszönöm, hogy elolvashattam! :)

Raistlin írta...

Az a szívszaggató dolog egy kollektív lidérchallucináció volt

És amúgy kezdetben én is fanyalogtam, hogy "ehh minek kell mindenbe slash eh ne erőltessük ott ahol nincsen" - aztán láttam, hogy van. De nagyon. De hűdenagyon. De csőstül. És ott volt végem, ámen.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS