a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. február 18.

thistle&weeds

Hobbit AU, Thorin/Bilbo, urbánus fantasy sci-fi/steampunk elemekkel. (Mibe keveredtem.) Véletlenül, ám talán koránt sem meglepő módon kisregény lett. Luslinak címzem.

1. fejezet
Mr. Bilbo Baggins-nek borzalmas napja van,
de köszöni a kérdést


A hobbit egy földbe vájt lyukban élt. Ez némileg megnehezítette a hobbit életét. Persze, nagyon is összkomfortos kis ingatlant mondhatott magáénak, de a wi-fi jelerőssége olykor mitológiai homályba veszett.
A hobbit ilyenkor kiült a ház elé a lócára egy pakk cigarettával és a tabletjével.
A hobbit neve Bilbo Baggins volt, és virtuális térképeket készített GPS-társaságok és különféle honlapok számára helyekről, ahol soha nem járt.
Láthatjátok tehát, hogy a munkájához fokozott szüksége lett volna arra az átkozott wi-fire, amiről sosem értette egészen, hogy működik (valami köze volt ahhoz, amikor a tündék az űrbe mentek.)
Ült a lócán, a tablet az ölében, a sodort cigaretta a szájában, és füstkarikákat fújt, az ujja meg fél percenként koppant a gép kijelzőjén.
Koravén őszi délelőtt volt, alig jártak autók a kockaköves úton, és a szél széthordta a repülők által felkarcolt felhő- és füstcsíkokat. Bilbo egy semleges slágerre billegette nagy, gyapjas lábfejét, a ritmus a fejében rekedt egy reklámból, de nem tudta hová tenni, és a márkára pont nem emlékezett. Emberdal volt, ritmusos és kellemes egy olyan nyelven, amit nem értett.


Globalizáció. Ez rá a jó szó, arra, ami történt. A Megye régen csak Megye volt, hobbitok lakták és haszonállatok. Ha ugyan elhagyták a határt, gyalogszerrel mentek, aztán póniháton, aztán fiákeren, aztán automobilon, amihez lassan nem kellett kurbli, és végül már olaj sem.
A fű zöld volt még, és az ég kék: fakó zöld és fakó kék, de a Megye megvolt még, piacvezető a mezőgazdaságban, a laza turisztikában, és mindent egybevetve, népszerű vakációtelep. Bilbo közvetlen szomszédságában volt egy maréknyi ember, pár magának való tünde, egy nyugdíjas ork, akinél minden nap BBQ-nap volt és állandóan sóhajtozott, meg néhány maradék hobbit, akik még nem széledtek szét.
A mezőgazdaságból és a laza turisztikából ugyanis nem lehetett olyan jól megélni, ha csak a hobbitnak nem volt hozzá érzéke, vagy nem adódott olyan piszok szerencséje, mint Bilbónak, hogy otthonról is dolgozhatott, és nem kellett föltelepülnie a városok valamelyikébe.
Bilbónak persze egy stabil internetkapcsolatra lett volna szüksége ahhoz, hogy kényelmes kis pozíciója így is maradjon. Ugyanakkor, ha aznap rendesen működik a net, soha nem kerül sor élete legnagyobb kalandjára, ami messze túltett azokon az epikus alkalmakon, amikor kétültő helyében nézett végig egy tizenhat évados kosztumös sorozatot vizsgaidőszak gyanánt és helyett, vagy amikor kamaszkori hevületében úgy döntött egyszer, hogy a kozmetikai állatkísérletek ellen tüntetve nem fürdik egy hétig, és már az ötödik napon a többiek a tóba lökték, és ott derült ki, hogy nem tud úszni, és kábé senki más sem, és a protestáló társadalomkritikája örökre a habokba veszett.

Vele fúlt az a hobbit is, aki változtatni akart a világon.

Bilbo élete: vintázs magnókazetták, amiket gyűjtött, számlák, amiket nem. Egy praktikus körömvágókészlet, amit mindenüvé magával cipelt. Sztárszakácsok receptkönyvei a személyes és személyeskedő margójegyzeteivel, összeillő étkészlet-szettek, a szobanövényei, pletykamagazinok kínos gondossággal kategorizált stócai. Bilbo anno még ilyeneket gondolt, hogy ő híres és gazdag lesz. Bilbót ez már nem érdekelte. Kifogástalanul, bár talán túlságosan is hivalkodóan öltözködött, és mindenről megvolt a határozott véleménye. A samponjából és a dezodorából évek óta ugyanazt a márkát vette. Hűséges volt a tárgyaihoz, és szerette őket.

És akkor ott volt a tabletje.

Elbambult. Elmerengett. A kávé még nem egészen csapódott le a szervezetébe. Ahogy elnyomta a cigarettacsikket, biztosra vette, hogy a hamutálba gyömöszölte, de amikor lenézett, észrevette, hogy helyette a tablet képernyőjének kellős közepébe.
- Hogy az a - kezdte, és végig is mondta. Ütögette a képernyőt: reménytelen. Rettegve szétfolytak a pixelek.
És még mindig nem volt net.

✿ ✿ ✿

Háromnegyed óra masszívan kellemetlen vonatozás és egy ráadás metróút árán elért a legközelebbi város legalkalmasabb hipermarketéig, és menet közben csak párszor kívánta magát vissza a dicső időkbe, amikor még egy közepes csata hellyel-közzel minden problémát lerendezett.
Átböngészte az elektronika-osztályt, amennyire tehette. Volt egy létra mellékelve jóérzésűen az aprónépeknek, de egy cirkalmas tábla hirdette, hogy “KÉRJE ELADÓNK SEGÍTSÉGÉT,” és pontosan ezért utálta Bilbo Baggins a hipermarketeket.

Jó negyed órán át vadászott egy kék egyenzubbonyos goblinra, aki unottan leemelte neki a polcról a kiválasztott terméket, naná, hogy kvázi trollméretben, és Bilbo mondta, hogy szerinte kéne a raktárból valami, ami így elfér a kezében meg az ilyenek, és naná, hogy még ő volt a hülye. A goblin nem mondott semmit, de elhaladtában frusztráltan csattogtatta a fogait, és Bilbo nem igen tudott magával mit kezdeni, ergo követte a raktárig, ahol egy ork rávonyított, hogy “illetékteleneknek tilos a bemenet!”, tehát ott cövekelt, a karján egy fonott kosár, ami erősen elütött a fényben függő vásárkomplexum monumentális hangulatától, de Bilbo volt elég tapasztalt ahhoz, hogy ne várja el, hogy majd biztosítanak szatyrot a méretében.

A hipermarketet emberek tervezhették: praktikus volt, gálánsan semmilyen, minden rozsdamentes fémből és olcsó műfából, és hiába a polcsorok puszta mérete, Bilbót torkon ragadta valami klausztrofóbikus érzet. A hajópadló keréknyomoktól volt karcos, a levegő mesterséges szagokkal telt meg, és a semmiből zúgott a zene, egy tündedal, könnyed és kísérteties, ami sehogy sem illett ide. A finom hangok elvesztek a rossz felvételen, a harmónia nem volt teljes, és Bilbo pedáns ízlését ez roppant mód feszélyezte, mert ő nem hallgatott ám zenét csak úgy durrbele, mindig nekikészült, igen, a piacon kapható egyik legjobb headsettel, ami most is a nyakában lógott tüntetően.  Elég volt csak föltennie, és egy tetszőleges könyvbe temetkeznie, lehetőleg napszemüveggel, és békén hagyták. Többnyire. Viszont ha volt rá ideje, ínyenckedett: csak leült a kedvenc fotelébe, és hagyta, hogy sztereo minőségben átmossa az áradó zene.

A goblin visszacsörtetett hozzá, és a kezébe nyomott egy lefóliázott csomagot. Súlyra jó volt, de Bilbo bizonytalanul méregette. A goblin, ha ugyan észrevette a gyanakvását, nem reagált rá, és a nyakába szedve a lábát elszelelt. Bilbo lesújtó tekintettel utána meredt, aztán a csomagot a kosárkába tette.
Fizetek, és lelépek, nyugtatta magát, és ezt egy darabig még ismételgette, mint valami bonyolult haditervet, ahogy beállt a sorba két rosszképű szerzet közé, akik közül az egyiknek még egy sivalkodó kölyke is volt valami eldönthetetlen, hibrid fajból. (A hibrid nem az udvarias szó erre.)
Bilbo nem érte fel a futószalagot. “KÉRJE ELADÓNK SEGÍTSÉGÉT,” figyelmeztette megint egy tábla, de végül sikerült valami sportmozgással felhociznia, aztán fújtatott, amíg sorra nem került.  

A helyzet az, hogy a régi szép időkben még külön pultnál szolgálták ki a hobbitokat, törpéket, tündéket és minden egyéb szerzetet. Aztán ott fent rákezdték, hogy ez faji megkülönböztetés, tehát az egyenlőség nevében kapták ezeket, a futószalagokat és polcsorokat, amik mindenkinek vagy túl alacsonyak, vagy túl magasak voltak, és a kasszás fiatalember megint eljátszotta, hogy ő Bilbót amúgy nem látja, mármint hol él ez?
- Itt lent - morogta Bilbo, és a fiú megkönnyebbülten lehúzta a csomagot, aztán monoton hangon kérdezte:
- Készpénz vagy kártya lesz?
Bilbo kisebb nehézségek árán átnyújtotta a kártyáját, a srác meg továbbította neki azt a számológép szerű izét, hogy üsse be a PIN-kódját. A kezelőfelület túl nagy volt, régies, gumigombokkal (jobb helyeken érintőképernyőt használtak.) Bilbo félrenyomta a kódját.
Az arcából kiszökött a vér.
A törpék uralta bankszektornak megvolt az az előnye és hátránya, hogy nagyon vigyáztak a klienseik pénzére. Szóval nagyon. A megítélésük szerint például az, aki első körben nem tudja beütni a kódját, meg sem érdemeli a pénzét, és a számláját azzal a lendülettel zárolták.
Az eladó rutinosan sóhajtott. A sor torlódott.
- Biztonsági kód - mondta a fiú, és leadott Bilbóhoz egy újabb kütyüt, amire Bilbo csak bámult, mert hirtelen nem jutott eszébe; ezt legalább magának választhatta, de kikötötték, hogy legyen benne két nagybetű, pár szám, egy rúna vagy speciális karakter, mindez minimum tizenhat karakter hosszan, és három havonta váltsa. Bilbo bizonytalanul beütötte, hogy 1étek+@hülye!jelsz0’-RendszerT, és szerencsére jól emlékezett, de az eladó addigra már bőven idiótának nézte, a sor pedig szemmelverte.

Bilbo frusztráltan és fáradtan esett ki az épületkomplexumból, és megértése jeléül az üvegajtó még az arcába vágódott. Kint tündökölt a fény, és ő naná, hogy otthon hagyta a napszemüvegét. A kosárral szerencsétlenkedve fél kézzel önnön szűk zsebébe süllyedt, előkerítette a mobilját, és realizálta, hogy lekéste a vonatját, a következőig pedig volt még bő két órája. Megtorpant a járdán, aminek következtében élből nekiütköztek öten, tehát gyorsan ment tovább, a képernyőre bámulva, ki tudja, merre.
Benézhetne a bankba, mert a biztonsági jelszó használata után csak személyesen újíthat jelszót, és kiutalnak neki egy friss PIN-kódot, mert az azelőttire is olyan jól emlékezett, de Bilbo bankja még háromnegyed órányi buszútra volt, amihez pont nem volt életkedve. A gyomra panaszosan felkordult, emlékeztetve őt a kihagyott második reggelire és ebédre, és Bilbo valami olyasmire gondolt, hogy “ez nem élet.”
Az utcán relatíve kevesen nyüzsögtek, egy Megye-beli városhoz képest, de Hobbitfalva után ez is soknak és sűrűnek tetszett: a lüktető forgalom és teli kirakatok, a magas, kerek hobbit-panelek és karcsú, fa- és üveg tünde-épületek, az állandóan változó szagok. A beton hideg volt Bilbo csupasz talpa alatt, aki csak arra gondolt, “haza, haza, haza,” a kosár fülét és a telefonját szorongatva,  ma estére volt egy leadási határideje, és már így is órákat veszített, a türelme végét taposta két lábbal, és hát, akkor történt meg.

Nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Ott puffogott magában, és akkor szembe jöttek ketten, egy hórihorgas, szürke alak, és egy szakállas törpeasszony, utóbbi dúsan felékszerezve. Bilbo tekintetét egyszerűen csak elkapta a fémek és ékkövek játszi fénye: díszek ragyogtak a nő hajában, sötét szakállában, gyémánt csillant az ajka alatt, finom karika az orrában, melyet függőkkel ékített lánc vezetett a füléig, gyűrű minden ujján, csupa csüggő nyaklánc, muzsikált, ahogy járt, zafírfolt tündökölt a homlokán, és - szóval Bilbo nem gondolt bele különösebben, ahogy elhaladtában kitépte a nyakából a legszebb ékszert, ami csillagfénnyel kavargott és égett.
A nőnek számos kincse volt, és bizonyára föl se tűnne neki ennek a hiánya, talán ez járt Bilbo agyában, talán semmi más, csak a puszta vágy egy gyönyörű csecsebecse után, nekiütközött a nőnek, a láncot a zsebébe süllyesztve, hangosan azt mondta:
- Elnézést! - mintha éppen csak összeakadtak volna, és ment tovább, valami fagyos felismeréssel, hogy mit tett, de ha őszinte akart lenni magával, nem ez volt az első eset.
A nő kísérője és égimeszelője utána szólt:
- Elnézést, amiért Dísnek, Thráin lányának ütköztél; elnézést, mert fel sem ismersz; vagy azért kérsz elnézést, amit olyan ügyesen a zsebedbe rejtettél?
Bilbo megtorpant, és rajtakapottan átnézett a válla felett. A varázsló karbafont kézzel állt. Szürke mokaszincipő volt rajta, feltűrt szárú nadrággal, hosszú-hosszú kardigánnal, karimás kalappal és kerek szemüveggel, de Bilbo persze azt feltételezte, hogy valami hóbortos pózer megint csak mágus-divat szerint öltözött fel, és most, hogy jobban megnézte, még mindig alig ismerte fel a férfit, tekintélyes orr-orma épp hogy előkandikált a körbegubódzott puha sál alól, hosszú haját borzolta a szél, és Bilbónak végül csak a kuncogásáról jutott eszébe, ki lehet.
- Oh? Gandalf. - Ezzel futni kezdett.
A varázslónak elég volt csak kinyúlni utána, és a garbancánál fogva visszarántotta.
- Állj csak, várj csak!
Dís úgy tűnt, jól szórakozott. A tekintete ide-oda rebbent a varázslóról és a kapálódzó hobbitról; okos, kék szemei voltak és üde mosolya. Tömpe ujjai köré csavarta az egyik nyakláncát, és nevetve jelentette be:
- Az Arkenkő szilánkját vitte el.
- Vagy úgy? - zsongta Gandalf, Bilbót szemmagasságba emelve.
- Kleptomániám van - vágta rá a hobbit. - Orvosi kondíció. Rettenetesen röstellem, rögvest visszaszolgáltatom.
- Talán pont ő kell nekünk - mondta Dís, csilingelő hangon, ami meglepően kislányos volt egy ilyen jól megtermett törpeasszonyhoz képest.
Gandalf óvatosan a földre helyezte foglyát, akinek viszketett a talpa, hogy fusson tovább, de Dís a tekintetében tartotta, és olyan ismerős volt a neve valahonnan, arra pedig egyre világosabban emlékezett, hogy Gandalffal senki sem húz ujjat, mert Gandalf…
- Te csinálod azokat a tüzijátékokat, ugye? - kérdezte. - Még mindig a pirotechnikai cégnél vagy? - Közben mintegy mellékesen előkerítette az Arkenkő szilánkját, és bocsánatot motyogva visszanyújtotta Dísnek.
- A szórakoztatóiparban dolgozom - jegyezte meg Gandalf önérzetesen. - Soha nem ragadtam le pusztán a pirotechnikánál, de örömömre szolgál, hogy legalább valamire emlékezel… ha már a politikai karrierem… Mindenesetre! - összeütötte a tenyerét. - Azt hiszem, Dísnek beszéde van veled.
- Annyira sajnálom - kezdte rá Bilbo, de Dís leintette.
- Ne csak itt az utca közepén, üljünk be valahová. Tea, kávé? - Bilbóra nézett. - Éhes vagy?
És Bilbo még mindig rettegett tőle valamelyest, de mindenek előtt is, kedvelte.


Hogy-hogy nem, akadt valami törpe-pub a közelben, pincemélyen, szikla és rom, és amikor Díst látván hirtelen minden vendég talpra ugrott és meghajolt, Bilbo akkor ébredt rá, hogy az Ötvöshercegnőt rabolta meg, Tölgypajzsos Thorin király egyetlen húgát.
Különterembe vezették őket.  A súlyos asztal nehéz láncokról lógott le, és narancslángú tüzek lobogtak körbe. A fémtáblás étlapot böngészve Bilbo biztosra vette, hogy az utolsó lakomáját költi el, tehát tutira ment, és szarvashúst rendelt főtt krumplival meg barnasörrel.
Dís kényesen elrendezgette szoknyáit és fátylait, Gandalf pedig cigarettát sodort magának, és egyikük sem beszélt egy jó darabig, Bilbo pedig a gazdagon hímzett párnák szélére markolt, amit figyelmesen biztosítottak neki, hogy fölérje az asztalt.
- Ha jól veszem ki - mondta aztán Dís -, ti ismeritek egymást.
Gandalf összedörzsölte két ujját, és láng lobbant a hegyükön. Ráhajolt a cigarettával, büszkén pöfékelt, majd  hátradőlt. Hunyorítva nézett Bilbóra.
- Ismertem valamikor egy hobbitot - mondta. - Furfangos volt, virgonc, kalandvágyó.
- Alapvetően - sietett tisztázni Bilbo -, nem lopkodok állandóan…
- Ó? - Dís felvonta a szemöldökét. - Úgy hittem, kleptomániád van?
Bilbo zavartan elhallgatott. A nő felnevetett, és jóérzésűen bokán rúgta az asztal alatt.
- Szükségünk van egy tolvajra, de olyan tolvajra, akiben megbízhatunk. Érted?
- Nem - vallotta be Bilbo. A pincérek megjöttek az italokkal: Gandalfnak nyárbort kínáltak, Dísnek egy füstölgő koktélt cingár üvegben, Bilbo pedig megkísérelte egy hajtásra leküzdeni a sörét. Amikor a felszolgálók hajbókolva elsoroltak, Dís bizalmasan áthajolt az asztalon.
- Az édesbátyámról volna szó.
- A Törpekirályról - mondta Bilbo, és bólintott. A gondolat, hogy előtte feleljen a tolvajlásért, koránt sem volt kecsegtető. Néha látta a tévében:  nem sokra emlékezett, de arra a benyomásra igen, hogy na-valahogy-így-képzelsz-el-egy-uralkodót, a fenséges frizurára, a karvaly-orra, az aranyszívű vasszigorra, amiről annyit írtak (és olyan ellentmondásosan); emlékezett pár fura reformra és az örök csalódásra, hogy nem minden törpe volt olyan fess és délceg, mint ő, a törpe, akit mindenki ismert, és aki alapján Bilbo feltételezte, hogy a teljes faj rendelkezik bizonyos esztétikai értékekkel, de súlyosan csalódnia kellett.
A húga legalább emlékeztetett rá.  
- Thorinnak szüksége van a segítségemre - kezdte Dís -, de amilyen konok és kevély, soha sem vallaná be. És attól tartok, szüksége lesz a te segítségedre is. - Összenéztek Gandalffal. A varázsló lassan bólintott, mire Dís az asztalra fektette az elcsent nyakéket. - Tudod-e, mit loptál el?
- Tényleg nem akartam - mondta Bilbo, a korsóját félretéve, és összefűzte az ujjait. - Azt mondtad, ümm, Arkenkő a neve?
- Nem csak ékkő ez - mondta Dís. - Ez egy energiaforrás.
A kő fénylett és lüktetett. Dís folytatta:
- Ez a hegy dobogó szíve. - Felemelte a láncnál fogva. - Csak egy szilánkja. Dúrin utódai mind őrzik, vészhelyzet esetére. - Hunyorított. Halkan mondta:  - Most van a vészhelyzet.
Ez történt: Erebor birodalmába sárkány tért be.
- Álbőrben érkezett - mesélte Dís, a kő lángjába meredve. - Az öreg Smaug volt az, magát kószának tettetve. Thorin megvendégelte, ahogy a fáradt utazókat illő, kenyeret kínált neki és nyughelyet. Az Arkenkövet a labor legmélyén őriztük, az üzemben a hegy gyomrában. Smaug alászállt oda, és elnyelte a követ. - A szilánkot a markába zárta. - Csak ez maradt, és négy másik szilánk-társa. Tudod, mire volna képes ez az egyetlen-egy, apró kis törmeléke az Arkenkőnek?
Bilbo a fejét rázta.
- Rohan metropolisza a végtelenségig futhatna rajta: és az Arkenkő, teljes magában, felér Mordor minden atomerőművével és generátorával.
- A levegő más lett - tette hozzá Gandalf. - Felforrósodott, a bőrömön érzem. Elvékonyodott az égréteg.
- Az Arkenkő - mondta Dís - olyan alternatív energiaforrást kínálhat, amivel megmenthetnénk a bolygónkat.
Bilbo maga elé meredt, és a szempillája megrebbent.
- A sárkány nem akarja ezt - értette meg. - Ők a forróságban tenyésznek.
- És nem csak Smaug van ellene a tervnek - bólintott Dís, ahogy a követ a keblébe süllyesztette. - Titokban dolgoztunk rajta. Elő akartuk készíteni, lassan és fokozatosan, hiszen Mordort a megélhetésétől fosztanánk meg. Üzleti és politikai érdekek szólnak a világ jóléte ellen, de Thorin hitt benne. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a népünk megadhassa ezt a világnak. Az örökségétől most megfosztották.
- Nem adta volna ingyen - jegyezte meg Gandalf a bajusza alatt. Dís egyenesen a szemébe nézett.
- Az Arkenkő hasznosítása az élete munkája. Megérdemli, hogy profitáljon belőle.
Gandalf megadóan felemelte a tenyerét.
- Csak azt mondom, amit neki is mondok mindig: egy törpének ügyelnie kell az aranyéhségére. - Hátradőlt a padon. Dís cinkos mosollyal megfenyegette az ujjával:
- Faji előítélet.
- Hogy jövök én a képbe? - kérdezte Bilbo, némileg rémülten. Ők úgy néztek rá, mintha el is felejtették volna, hogy ott van.
- Térképeket rajzolsz, nemde? - tudakolta Gandalf. - Thorinnak a tájékozódási képessége igencsak… kétséges.
- De nem ezért hurcoltál ide - csökönyösködött Bilbo, és a fejével Dís felé biccentett. - Azt akarjátok, hogy visszalopjam az Arkenkövet?
- Kevesen vannak - jelentette ki Dís -, akik észrevétlenül csenik el kincseit a hercegnő orra elől. Alkut ajánlok neked, Bilbo Baggins.
Bilbo nagyot nyelt.
- Figyelek.
A lobogó lángok megfestették Dís nemes vonásait, és ő először látta meg a gyors mosolyú asszony arca alatt az Ötvöshercegnőt, aki a pörölyét forgatva bátyjaival birodalmakat és jövőt épített, jövőt acélból, aranyból és rézből.
- Elkíséred a bátyámat útja során - mondta, és csengő hangja most ércesen rezgett -, és ha eljön az idő, alászállsz a sárkány gyomrába, és visszalopod a követ, amit elvett.
- Abba nem halok… bele?
- A jutalmad bőkezű lesz. - Dís ismét Gandalfra nézett, és elmosolyodott. - Nem csak egy törpéhez képest.
Bilbo a fejét ingatta.
- Várjatok csak…
A gondolatmenetét megszakította, hogy nagy tálcákon behordták az ételt, amihez viszont evőeszköznek csak fejenként egy fürge kés járt. Bilbo a kezébe vette, és az illatosan gőzölgő, mézzel ropogósra sütött húsra meredt. Egyszerre nem volt étvágya. Megnyalta az ajkát.
- Miért vág a törpék királya, Erebor ura egymaga az útnak? - mondta. Dís egyben elnyelt egy fürjtojást, és csámcsogva megjegyezte:
- Pontosan azért, mert ő a törpék királya; és nem egyedül megy, a fiaim kísérik.
Bilbo ezt elengedte a füle mellett.
- Azt gondolnám, hogy erre megvannak az alkalmazottai; a rendőrség, a hadsereg, titkosszolgálat, kémek…
Dís kuncogva legyintett.
- Bőven el vagyunk látva ezekkel. - A kezét a szalvétába törölte, és Gandalf gyorsan leutánozta a mozdulatot. - De ha ők őrködnének a birodalom felett, a trónon is ők foglalnának helyet.
- A törpék féltve őrzik a hagyományaikat - mondta Gandalf, megbirkózva egy habos falattal (a maga részéről csak desszertet rendelt.) - Gondosabban, mint az aranyukat.
- Thorin virágoztatta fel a birodalmat - érvelt tovább Bilbo. - Ő vezetett titeket az új századba, nem? Éppen eleget tett.
- És erre fel tartsa a trónját mind az eljövő időkön át? - Dís a fejét ingatta. - Nálunk ez nem így működik, Mr. Baggins.
- Nálunk sem - sietett tisztázni Bilbo. - Demokratikus köztársaság vagyunk.  


A lakoma után, ami végül valahogy csak lecsusszant a torkán, Bilbo azzal érvelt, hogy rettenetesen röstelli, de nem különösebben kedveli, ha sárkányok elnyelik. Dís a maga előkelő modorával teljesen semmibe vette.
- Ne dönts, amíg nem beszéltél a bátyámmal; különben is, az adósom vagy.
Bilbo tett egy utolsó elkeseredett kísérletet arra vonatkozóan, hogy emlékeztesse őket, hogy munkahelye van, a munkahelyén pedig egy határidős leadása aznapra, és eleve azért vergődött a városba, hogy ezt megoldja - de nem törődtek vele.
Repülőre szálltak, és ahogy Bilbo beszíjazta magát, fejben már fogalmazta az elnézéskérő levelét az éppen aktuális főnökének, “halaszthatatlan dinasztiai teendők tettenéréssel.”
A gépsasmadár nekifutott a betonpályán, és fémszárnyakra kélt, boldogan vijjogva. Bilbo az életéért kapaszkodott az ülésén. Dís keresztbe dobott lábakkal lapozgatott egy magazint, amit rúnákkal szedtek.


Erebor mesze távol feküdt, egy lényegesen különböző időzónában: szelíd szürkület szállta meg, mire Bilbóék a kapujához értek. Gandalf szüntelenül pöfékelt, és atyai jóindulattal nyugtatta Bilbo vállán a kezét, mielőtt a hobbit elszökne.
Ott volt szegény Bilbo, a rosszabbik tapinacijában és egy mustársárga, kötött pulóverben, ami alatt mintás, sötétkék inget viselt, a nyakában füles, a karján a kosara, a farzsebében a kulcsa és a tárcája, és csak azt számolta, mennyi esélye van arra, hogy még ma hazaérjen. Úgy kalkulálta, hogy az kellőképpen udvarias, ha ad egy órát a Törpekirálynak, hogy meggyőzze, aztán kereken visszautasítja, és nyomás haza, másnap meg irány a bank és talán az iroda, hogy személyesen kérjen elnézést, vagy legalább a szemébe mondják, ha kirúgták.
Erebor! Bilbót bármikor máskor lenyűgözte volna a hegymélyben húzódó, türkiz tárnákkal és a létező legmodernebb technikával (legyen szó liftről, ajtóról, villanyról vagy a vízvezeték művészi kivitelezésű megoldásáról) de most - szokásához híven - túlontúl is a magánéletébe temetkezett.
Különben is, már egy csomószor látta az interneten. Így már alig volt újdonságértéke.
Meg feszélyezték a robotok. Voltak azok a gigászi nagyok, amik kőszobroknak tűntek, örök őrzők és építők, amik, ahogy haladtak, átrendezték a hidakat, és az egészen apró, rézből és üvegből munkált drónok, amik a levegőben lebegtek, meg az a hiperintelligens bányacsille, ami az úticéljuk felé vitte őket és a sietős járókelőket. A legtöbb törpe-kütyühöz hasonlóan ennek is megvolt az a kellemetlen tulajdonsága, hogy egy, gondolkodott, kettő, állandóan újraformálta magát, titokzatosan zizegve és sustorogva.  
Bilbónak törpe-telefonja volt, és pontosan ezért alig használta. A kis készülék kérés szerint házimozirendszerré vagy hifitoronnyá hajtotta magát, megjegyezte Bilbo szokásait, és akkor is rezegve ébresztette, ha tíz perc szundi helyett Bilbo a falhoz hajította tehetetlen mérgében, és rendre emlékezett a vércukorszintjére, amit - érthetetlen módon - Bilbo diétájával hozott folytonos összefüggésbe.
Ereborban nyirkos és kellemes hűvös volt a levegő, és minden belengett a hideg kő éles illata. Bilbo hátravetett fejjel felbámult a roppant cseppkövekre, és az idő- és irányérzékét teljesen elveszítette, ami némi rokonszenvet ébresztett benne a Törpekirállyal szemben.  


Azt hitte, a trónterembe kísérik majd, de Dís helyette a lakosztályokhoz vezette őket. Gandalf szívesen fogadott vendégként szaglászott körbe, Bilbo pedig moccani se mert. A kétszárnyú kapun Dís egy griffes fogantyúval kopogott, aztán a választ meg se várva belépett.
A csarnoknyi terem fagykék volt, és üvegfala kristályos meredélyekre nézett.  Szerényen, de annál ízlésesebben volt berendezve, áttetsző kövekből faragták ki a székeket és foteleket, melyeket bundával fedtek le, és különösen fénylettek, a fal egy szakaszán szerény kis csermely csorgott le. A szoba magas mennyezetét egy kovácsolt világfa tartotta, melynek levelei világítottak és moccanni látszottak. Dal lengett a levegőben, és ahogy Bilbo belesett, úgy döntött, talán jégből lehet minden, aztán ráébred, hogy dehogy: gyémántból, igen, Thorin hatalmas gyémánttömbökből vájta ki magának a szobát.
Ott látta őt: ezüst hárfa előtt ült, királykék köntösben, és puha ritmust pengetett. Felnézett, és azt dörmögte:
- Ezúttal nem meglepetésparti, ugye?
- Az egy jó sztori - horkantott Dís, és Bilbónak közvetített, aki nem merte átlépni a küszöböt. (A gyémántasztalkák egyikén nagy tál gyümölcsöt vett észre. Ráébredt, hogy ismét éhes, de még ez sem mozdította előre.) - Szerveztem egyszer egy meglepetéspartit, de elfelejtettem, hogy csak tizenkét barátja van. Leültek mind az asztalhoz, és ráébredtek, hogy a hagyomány szerint aki először feláll, meghal.
Gandalf felszusszant.
- Hogy oldottátok meg?
- Megvártuk, amíg egy tizennegyedik vendég érkezett - dünnyögte Thorin rosszkedvűen, és a húrokon egy utolsót pendített. - Egy éjen át ültünk ott. A legszebb születésnapom, Dís, köszönöm szépen.
A nő somolyogva hozzá lépett, és lehajolva összeérintette a homlokukat. Thorin magához vonta, a derekára karolva. Bilbo félénken végigmérte. Egyértelmű volt, hogy a magánperceibe törtek be. A kék köntös alig fedte erős mellkasát, és előtte a földön valami hangfelvevő kütyü állt: talán éppen dalokat szerzett. A háttérben a tévé lenémítva ment, a műsor tűélesen a falra vetítve.
Gandalf felocsúdott.
- Úgy illő, hogy én mutassalak be titeket - zengte hirtelen ünnepélyesen, és megigazította a szemüvegét. - II. Thorin, a Tölgypajzsos, II. Thráin fia, Thrór unokája, Dáin fájáról és Dúrin véréből, Erebor ura és a törpék királya; és Bilbo Baggins.
- Zsákvégből - mondta a hobbit a miheztartás végett, kis híján kezet nyújtott, rájött, hogy túl messze áll, ügyetlenül meghajolt, és mire kihúzta magát, Thorin már fölé tornyosult, a kezét tartva:
- Légy üdvözölve az otthonomban. - A tenyerét tárta felé, és Bilbo majdnem megragadta a kezét, de Thorin a könyökére markolt, és úgy szorította meg a karját; Bilbo felnyekkent, aztán fojtottan megjegyezte:
- Örvendek.
Thorin röviden biccentett, aztán leplezetlenül végigmérte. Bilbo bosszúból hasonlóképpen cselekedett.
Thorinnak markáns, magasztos vonásai voltak és sűrűn omló haja, ápolt szakálla és vérfagyasztó pillantása. Magasabb volt, mint a képeken és a videófelvételeken. Gyűrűket viselt, egy nehéz karperecet és felfont ékszereket. Éles illata volt, mint a viharnak és a vésznek. Thorin átnézett a válla felett, és a varázslótól kérdezte:
- Mihez kezdjek a zsákvégi Bilbo Baggins-el?
- Már elnézést - kezdte Bilbo, de Gandalf egy gyors biccentéssel csendre intette. Dís szólalt fel, aki részéről belesüppedt Thorin egyik szőrmefedte, párnás gyémántfotelébe.
- Tolvaj és térképmester. Az akciódhoz kell. Gandalf kezeskedik érte.
Gandalf meglepett arcot vágott, aztán gyorsan hozzátette:
- Kezeskedem érte.
- Nem vagyok rutinos rabló - tisztázta Bilbo megint, és a Törpekirály ismét szemrevételezte, aztán odaszólt valakinek:
- Kísérd el Mr. Baggins-t egy szabad lakosztályhoz. Gondoskodj róla, hogy mindene meglegyen.
A szavára egy macskabagoly rebbent elő: talán addig a fémfa ágán fészkelt, Bilbo nem volt biztos benne, de most célirányosan elsüvített mellette, és ő tehetetlenül követte, még hátravetve egy köszönés-félét. Gandalf különös arccal nézett utána, mintha zavarban lenne, Dís pedig barátságosan intett.


A bagoly egy kényelmes kis szobába vezette, ami Thorinéhoz hasonló volt,  de Bilbo nem tudta megmondani, miféle drágakőből faraghatták, és a fényt itt némileg illúzióromboló spotlámpák adták, amiket mondjuk legalább az éji ég képére rendeztek. Bilbo bizonytalanul méregette a baglyot, aki várakozva meredt rá a kandallópárkányra rebbenve.
- Küüü-ittttt - mondta. - Küüü-itttt.
Ocsmány egy hangja volt. Bilbo azt akarta, hogy soha többé ne szólaljon meg.
- Éhes vagyok - közölte vele jól artikuláltan, és ahogy a bagoly szárnyra kelt, pánikszerűen bemenekült egy oldalszobába, ami az ágyat rejtette. Leült a szélére. És várt.
A bagoly visszatért egy nagy kosár friss pogácsával és egy demizson whiskey-vel. Bilbo megette mindet, leöblítette, aztán várt tovább.
És várt.
Megpróbálta kibontani és beüzemelni a tabletjét, hamár. Mint kiderült, egy olyan példánnyal ajándékozták, amire csak tündenyelv volt telepítve.
Bilbo legalább elvolt egy darabig.
Aztán a tablet (feltehetőleg) valami olyasmire kérte, hogy csatlakoztassa egy áramforráshoz. Mint kiderült, a konnektor nem volt kompatibilis a bedugóval.
Bilbo kivételesen előkerítette a telefonját. A wi-fi jelerőssége szemet gyönyörködtető volt. Nem tudta a jelszót.
Hanyatt feküdt az ágyon, és a fülest felhúzva zenét hallgatott. Hamar elunta. Kényelmetlen volt valahogy, a számok között az ismeretlen bányacsenddel.
Járkált egy keveset.
A bagoly visszatért a kosárért.
- Haza kéne mennem - mondta neki Bilbo.
A bagoly nem értette.
Bilbo megfürdött. Az ajtót résnyire nyitva hagyta, a törülközőt pedig a keze ügyében, arra az esetre, ha rátörnének végre. A kád egy, a földbe vésett kerek kis verem volt, gőzölgő termálvízzel. Bilbo belemerítkezett, és némi elégtétellel egy maroknyi sót szórt belé, aztán átdörgölte magát a kecsketejszappannal és a gondosan biztosított szivaccsal. Dúdolgatott, és meglepve ismerte fel, hogy a dallama egybecseng a Törpekirály játékával, azzal a pár taktussal, amit kihallott belőle, ami az ereiben rezgett és zengett. Zavarában állig süllyedt a vízbe, és úgy maradt egy keveset. Amikor ezt is elunta, kipattant a fürdőből, törülközőbe burkolta magát, nyirkosan előkereste a cigarettáját, visszament a kádhoz, belehevert és rágyújtott.
Lassan arra gyanakodott, hogy hiába Dís minden sárkány-meséje, őt tulajdonképpen foglyul ejtették, de a lakosztályt elnézve nem bánta különösebben.
Fogat mosott. Megsértődött a szakálltrimmelő készleten. A bagoly hozott neki egy tiszta alsógatyát, amit a derékon meg lehetett kötni, de még így is túl nagy volt rá, térdig leért; némileg dicstelenül vonult hát a hatalmas ágyhoz, és várakozóan a bundák közé fészkelte magát. Biztos volt benne, hogy amint elbóbiskol vagy csak istenekigazán kényelembe helyezi magát, rajtaütnek, és majd még nekik áll feljebb, hogy miért is nem várakozott illendően.

De nem egészen így lett.


komment: IGEN // nem
a fejezetek várhatóan heti rendszerességgel
érkeznek majd, hogy ne akadjak el

a cím a Mumford and Sons [dalából]

15 megjegyzés:

Moszat írta...

Szia. Amikor az elején a steampunk elemeket megemlítetted, bevallom kissé riadtan fogtam hozzá az olvasáshoz. Meg amúgy is, Bilbo és Thorin... nekem sose jött át az, hogy kettejük között bármi is lehetne, meg először a címe se volt sokat mondó... aztán, aztán elkezdtem olvasni.
ÉS ATYA ÉG MÉGIS MI A FRÁSZT GONDOLHATTAM, HISZEN RAISTLINRŐL VAN SZÓ, HOGYAN IS KÉTKEDHETTEM EGY PERCIG IS, HOGY MAJD EZT SE FOGOM ORDÍTVA IMÁDNI.
Elnézést, a cp az első sorok elensúlyozása végett volt szükséges.
Már az első pár mondat után felsejlett bennem a gondolat, hogy ez is az a fajta történetecske lesz, amit napjában 6szor újraolvasok, és percenként feljövök a blogodra, hogy van e már folytatása.
Olyan a stílusa, istenem olyan mintha muzsikát hallgatnék közben, mintha zenélnének nekem a szavak, a mondatok. Mintha olvasás közben érezném az illatokat és látnám a színeket.
Komolyan, lenyűgöző a stílusa ennek a műnek. Annyira érzekletes, és szokatlan, és meg is éheztem tőle, és amikor Bilbo meg Thorin végigmérik egymást... na már el tudom képzelni.
Tűkön ülök a folytatásig!
Puszi

Raistlin írta...

Drága Moszat, a zsigeri reakciód szerintem ugyanaz, ami nekem lenne, ha ismeretlenül találkoznék a történettel. (A cím mentségére legyen mondva, hogy megfogadtam magamnak, hogy az összes Hobbitos történetemnek virágos címe lesz, és a Borbolya meg az Aranyeső ugyanolyan semmitmondó volt, mint a thistle&weeds, melyet viszont metaforikus magaslatokba kísérelek majd emelni, és az azonos című Mumford and Sons szám hangulatát kívánja közvetíteni - kevesebb angsstal. Remélhetőleg.)

Nagyon-nagyon örülök, hogy kellemesen csalódtál, és különösképpen, hogy megfogott a stílus (mer ez már megin valami új, és sose tudom előre, hogy fog működni, nem-e túl steril)

A Bagginshield (terveim szerint) slow build lesz, hogy legyen időnk ugyanolyan szépen lassan és fokozatosan megkedvelni őket, ahogy ők egymásba szeretnek - én a könyvben/filmben is ezt látom, és ez fogott meg, és remélem, vissza tudom adni majd ezt a kapcsolatot az állandó hepciáskodással, gyanakvással, tisztelettel és végül mély imádattal.

rosie írta...

Én elkezdtem olvasni - fenntartásokkal, rossz passzban vagyok és az escape felett lebegett az ujjam, hogy a depresszív részek közeledtével lőjem ki a csillagos égbe - aztán jöttek az újabb fenntartásaim egy nem túl helyénvaló "mi az isten ez" "miért van ott wifi" "mi történik itt" "MI EZ A MEGYE" képsor villogott a szemeim előtt.

Nos, a miért jobb ott a wifi kérdés a végén is felmerült, miután feldolgoztam a bejövő információt és megállapítottam, hogy ennél jobbat-ilyet-senki még soha, megint megcsináltad. Amilyen nehezen tudtam elképzelni az elején, annyira könnyen kattantam rá az egész világra, íze és szaga van az egésznek, egyszerűen csak megelevenedett az egész nagyon újként és nagyon jónak.

Egész egyszerűen kimerültem annyiban, hogy "basszameg" "ezkurvajó" és valami olyan, mint amilyet még sosem láttam. Ez egy igazi élmény volt, köszönöm ^^

Raistlin írta...

Bilbónak szar a wifije, mert a föld alatt él, és ott ratyi a jelerősség.
Thorinnak fenséges a wifije, mert a föld alatt él, de túl kúl hozzá, hogy hassanak rá a fizika törvényei. (Meg törpék. Építettek egy bazi rootert.)

Hepiendnek ígérem, hogy hepiend lesz, nem azért olvas végig az ember egy Hobbit-regényt, hogy a végén mármegin kitépjék a szívét, de a regényhez hasonlóan lesznek búsabb részek is.

Nagyon-nagyon szépen köszönöm az őszinte kommentet ;u;

Névtelen írta...

Szintén a kíváncsiság, nem pedig a fandom vett rá az olvasásra, miképp sikerül Középföldét modernizálnod és úgy találtam, nagyon jól. Jók a technikai újítások, a kulturális multikulti, a bagós Baggins, meg az egész hangulat. Szóval, ha nem is vagyok hobbit fan, érdeklődve várom ennek a történetnek is a folytatását. :)

Lusli írta...

Ótejóég, ótejóég, ótejóég, Ó TE JÓ ÉG. EZ VALAMI MEGFOGALMAZHATATLANUL TÜNDÉRI. Bevallom, már ott megfogtál, hogy urban fantasy/steampunk/sci-fi AU. És mennyire jól felépített urban fantasy/steam-punk/sci-fi AU - az egész globális felmelegedéssel-Mordorral-hipermarketekkel-tabletekkel, az álruhás vén Smauggal, meg a törpékkel. Ó, a törpék, és a technikájuk, az őrszobrok, a folyamatosan átépülő hidak, meg az összes kis apróság. MIÉRT ILYEN OKOS EZ A TÖRTÉNET. Miért ilyen jól felépített, én ezzel nem tudok mit kezdeni, SEGÍTSÉG.
És Bilbo, te, te sznob köcsög, csillagvirágom, tündérbogaram, TE. Hát elnyomja a tabletjén a cigarettáját, aztán zsörtölődik és szerencsétlenkedik a hipermarketben - és goblinok vannak a hipermarketben, ZSENIÁLIS, egyszerűen zseniális - konkrétan hangosan nevettem. 1étek+@hülye!jelsz0’-RendszerT. És a biztonsági kódban lehet RÚNA. Végem van. Aztán Dís bevonul, mint egy istennő. Igen Dís, gyere csak, EZAZ. Kell nekünk a Dís, mint egy falat kenyér, és ez egy fantasztikus Dísnek ígérgezik. És Ötvöshercegnő, aki birodalmakat és jövőt épített, milyen epikus ez, kéremszépen. Az Arkenkő megoldása szintén nagyon csodás, de hát minden csodás ebben a történetben, és legszívesebben az egészet kimásolnám, hogy ez EZ TETSZETT BENNE, MEG EZ IS. Szóval az a helyzet, hogy ez minden, amit egy hobbit sztoritól vártam - hogy ott legyen mélyen Középfölde hangulata, hogy lüktessen benne az az utánozhatatlan esszencia, hogy olvasás közben ne azon győzködjem magam, hogy "jó, de lehet, hogy ő így látja, és akkor helyes", hogy ne egy elnéző mosollyal vegyem tudomásul, hogy most se középföldés, hanem érezzem benne azt a pluszt, amiért szeretem ezt a világot, és ebben ott van az a plusz. Itt az illata az orromban, az íze a számban, mert az urban fantasy ellenére olyan közel rántottad Középföldét, mint még soha senki, és amikor olvasás után egy pillanatra kinéztem az ablakon, még abba a hitbe tudtam magam ringatni, hogy egy fürge gépsasmadár húzta azt a csíkot az égre. Ez a történet él, lélegzik, és ez a tény csodálatos.
Bilbo nagyon a helyén van, minden antiszociális, magának való, sznob szerencsétlen mivoltával. Imádom, ahogy könyv!Bilbo és film!Bilbo összemosódik, a lehető legjobb eredménnyel - és Thorin. Azt a szülinapot úgy megnéztem volna, DE ÚGY MEGNÉZTEM VOLNA. Most próbálok úgy tenni, mint aki nem ujjal mutogatott a képernyőre, hogy "igen ez Thorin, EZ ANNYIRA THORIN", már akkor is, amikor először megszólalt, de hallottam a hangját a fejemben, ahogy beszélt, és ah. Ez olyan ritkán van.
Köszönöm ezt az élményt. Köszönök mindent. De főleg Gandalfot mokaszinban, azt nagyon.

(és látlak ám. Macskabagoly? Komolyan?)

margaery. írta...

úristen, már megint annyira lenyűgöztél,hogy csak egy össze-vissza kommentet tudok összehozni:D
az elején nekem is furcsa volt ez az egész modernizált!Megye de aztán a bevásárlóközpontos részre már hozzászoktam. aww Bilbo. milyen szerencsétlen már.
kedvenc rész:
"- Oh? Gandalf. - Ezzel futni kezdett" nem tudom,hogy ilyeneken miért tudok percekig röhögni:DD
a másik kedvenc pedig amikor Bilbo és Thorin találkoznak. és Dís egyszerűen tökéletes,nem tudok mit hozzáfűzni. ahogy pedig írsz...asdfghjkl nagyon bírom ezt a stílust (is).ezek a kifejezések,hogy " csengő hangja most ércesen rezgett" meg a többi olyan gyönyörűek és dallamosak,tényleg teljesen át tudtam élni.
ráadásul Mumford and Sons *-*
már nagyon kíváncsi vagyok,hogyan folytatod:)

Storm child írta...

Már megint megcsináltad.megint olyat írtál,minek a mondatait a falamra vésném,a szívembe vésném,vagy csak szimplán bámulnám percekig [és tényleg képes vagyok újra és újra megnyitni a blogod és csak egyes részleteket elolvasni,bármelyik szerzeményedből{nem creepy}]
És akkor jön a nyugdíjas ork, meg az űrbe utazó tündék [és nem tudok nem magamra ismerni abban,hogy Bilbo nem szereti az eladók segítségét kérni és legszívesebben haza menne,hahó Bilbo,alakítsunk klubot], Dís pedig halál szimpatikus jesszus,meg Thorin és Bilbo mikor végigmérik egymást,aztán mikor Bilbo zavarba gyün,mert Thorin dalát dúdolja,milyen drága már,és annyira jó így modernizálva [is],hogy legszívesebben beleköltöznék a történetbe,lehet? lehessen.
Köszönöm,hogy olvashatom és boldogság buborékban lebegve várom a folytatást [a komment meg kicsit zagyva lett].

Raistlin írta...

NÉVTELENKE, nagyon örülök, hogy még így adtál egy esélyt a történetnek, és köszönöm szépen ♡

LUSLIM, mikor nézzük tovább? (◡‿◡✿) (Csak te, én, és a macskabagoly.)
[egyéb híreinkben hadd tetoválom magamra ezt a kommentet]

MARGAERY, a Gandalfos poénra vagyok a legbüszkébb, boldoggá tettél egy öregasszonyt. Nézzük együtt, hány női karaktert tudok még odaszuszakolni egy agresszívan diverese-é tett univerzumba.

STORM CHILD, csss, én ugyanezt csinálom az újraolvasással, szúrópróbaképpen, hogy "na te vazeg, eltelt öt hónap, szar lettél közben vagy még mindig megállod a helyed?"
A nyugdíjas ork vérszegényen integet feléd, Dís tiszteleg, Bilbo pedig kikéri, hogy ő, hogy zavarban, hogy törpék miatt, hogy, hogy, hogy---

LadyLoss15 írta...

Hűha!
Az elején óvatos távolságtartással kezeltem ezt a modern-de-mégsem világot, és bevallom, csak azért folytattam, mert 1.szórakoztatónak találtam a stílust, 2. bízom abban, amit csinálsz. Hát, nem bántam meg. :)
Rendkívül érdekesnek ígérkezik, remélem, úgy fog járni, mint mondjuk a Tűhegyre szúrva ragyog, és befejezed, nem úgy, mint az And it's hard to learn... sztorit.... (Bocsánat, nem szemrehányás, csak félénk célzás :) )
Ennek is valahogy igazán egyedi a stílusa, ami vagy a világnak köszönhető, ahol játszódik, vagy csak simán király vagy, még nem tudom. :D
Jó szórakozást az irogatás közben, és persze hajráhajrá! :)

Raistlin írta...

Köszönöm szépen ;u; És az And it's hardból egyre biztosabb, hogy csak egy fejezet van hátra, tehát be lesz az fejezve; a fandomkiábrándulás és Maya kilépése miatt szenvedek vele, azon kívül minden idáigi regényemet befejeztem (a Sekély sírhanttal elakadtam, de meg lesz olva, a Lord Lazarus két fejezet még, a DOYTL-ön meg kitartóan dolgozunk, de össze-vissza haladunk, tehát eltart egy kis ideig, amíg fejezetbe állnak)

Igyekszem minden regényhez saját stílust teremteni, ami felismerhetővé teszi és elkülöníti a többitől, és nagyon-nagyon örülök, ha ez észrevehető ;u;

Béla írta...

na hát én mint személyiségzavart-érzek-az-Erőben-féle üvöltő Tolkien-buzi azt kell, hogy mondjam, hogy

(halk, nyomatékos westernhős-hanghordozással, hozzáillő szemöldök-mintázattal) ez aaaljasul tüncér. betyárosan. hogy??

és véletlen sem steril.

él az egész és ott van a mélység minden mögött. pontosan erre vannak az AU-k. hogy több, első meg második blikkre is nehezen összeegyeztethető világot fuzionáljon úgy, hogy éljen és ott éljen, azon a frekvencián. és ez úgy teszi (és most volt elég a fizikai hasonlatokból); ráadásként úgy, hogy huncfutul kuncogjam végig, mert.
sose tudom, mi hiányzik az életemből, de neked mindig jók a tippjeid:D

Raistlin írta...

éjdesistenembélaén

nemistudommitmondjak

nagyon-nagyon szépen köszönöm, és bízom benne, hogy nem lesz csalódás a folytatás, és közben az árokba futok a bicajommal széles víg örömömben, hogy tetszett neked

Caty írta...

Szia! Nagyon, de nagyon gondolkodtam rajta, hogy nekikezdjek-e ennek a ficnek, mert be kell vallanom, hogy nem vagyok egy Gyűrűk Ura rajongó, láttam a filmet. A hobbit első részét láttam, a könyvet nem olvastam, de végül úgy döntöttem, hogy miért ne. Belevágtam és imádom! Fandom bővítés a láthatáron, hála neked! :) Szépen megyek a többi fejezetre is :D

Raistlin írta...

Juj Caty, huhogó lelkesedéssel köszöntelek a thistle&weeds olvasói között ;u; A korai fejezetek még az első filmre építenek, tehát teljesen rendben vagy :D A könyv ismerete nem szükséges a történet megértéséhez. :3

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS