a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. február 9.

BERLIN, BERLIN

X-men, Charles/Erik, modern AU. Sosem fogtok rájönni, vajon hol játszódik.



BERLIN, BERLIN


Erik Lehnsherr tizenkilenc éves. Többnek néz ki. Nem sűrűn szokták elkérni az igazolványát a boltokban és bárokban. Még jó hogy: nem hisz az igazolványokban.
Erik elég sok mindenben nem hisz, ami azt illeti. Nem hisz az államban, nem hisz Istenben, nem hisz a világbékében, és a térdét csapkodja a kapitalizmusra.
Hisz például a szerelemben. Talán, mert még soha nem volt igazán szerelmes.  Nem nagyon volt rá ideje. A kamaszkora nagyját javítóintézetben töltötte.
Azért töltötte a kamaszkora nagy részét javítóintézetben, mert Dr. Klaus Schmidt egy patkány. De erről majd később.
Erik a családjával él Berlinben. Erik családja özv. Edna Eisenhardtot tartalmazza. Volt egy apja is, de az régen volt, még 1995-ben.
Erik zsidó és német. Guten tag. Shalom beléd.
Erik egykilencven magas volt, amikor utoljára mérte, a szeme többnyire szürke, a haja barnás-rőtes.  Ha már itt tartunk, a haja az egyik oldalon klasszikus fazonra fésülve, mint egy békebeli igazolványképen. A másik oldalon nincs neki.
Erik punk. Erik pont leszarja a zenét. Erik fenntartja, hogy a punkok köre az egyetlen működőképes anti-náci szervezet. Pontosan azért, mert nem szervezet.
Erik nem hisz a szervezetekben.
Erik vascsövekkel vagy két ököllel, lánccal és bakanccsal megy a skinheadeknek meg az ilyeneknek.
Erik kedvenc színe a piros és a lila.
A vér piros. A zúzódás lila.
Erik az utcákat járja éjjel.
Aki bújt, aki nem---

. . .

- Itthon leszel a héten, szívem?
- Mert? - Erik a sütőt sikálja. Citrom, szivacs, szódabikarbóna, a természet legjobb zsíroldója. A rozsdás gázrezsó makacson ragaszkodik elmúlt generációk ebédjeihez.
A  lakás, amiben élnek: a konyha, ami előszoba; a fürdő, ami vécé; és a nappali, ami háló egyben, mindez lefelé kerekített négyzetmétereken, szórványos fűtéssel, a panoráma a szomszéd ház téglafalára néz fel. Dohos és otthonos, mint egy régiségbolt, ugyanazokkal a kéretlen kacatokkal és stagnáló forgalommal.
Erik leemeli a fémrácsot, és a mosogatóba manőverezi. Edna a hűtőszekrénynek vetett háttal áll, pólóban és mackónadrágban. Eriken trikó, bőrgatya.
- Emlékszel Kurt Markóra? - kérdezi Edna kitérően, és Erik sztoikusan felel rá:
- Nem.
- Tudod - erősködik Edna, egy szottyadt kenyérszeletre harapva -, ő Bertha nénikéd amerikai komája.
Erik megnyitja a hidegvizet.
- Ezek most azok az Eisenhardtok, akik a háború után mentek ki az Államokba, ugye?
Edna a szája elé emeli a kezét, és bólogat. Erik az emlékeiben kutat, ahogy a habos vízbe meríti a kezét.
- A fazonnak volt az az esküvője?
Edna győztesen rámutat.
- Az-az!
- Az kurva jó volt - horkant Erik.
Meghívták őket. Ednának valahogy pont nem volt két amerikai retúrjegyre pénze.
- Na, szóval az ő felesége Sharon Xavier. Szóval, a férje volt Xavier, Brian, az előző, és nekik a fiuk Charles. - Erik impasszív tekintetére egy ütéssel reagál a karján. - Figyelsz te rám?
- Egy csomó gazdag amerikai nevét soroltad fel.
Edna nyel egyet, és megdörgöli Erik vállát, békülékenyen.
- Charles-ról lenne szó - jegyzi meg két falat között.
Erik kalkulál.
- Aki a Kurtnek a nevelt fia.
- Pontosan.
- Neki nem az a buldózer gyereke van? A Cain, vagy Sátán, vagy hogy nevezte el?
- Cain az előző házasságából van.
- Arra is meghívtak?
- Erik. Nagyon figyelmes volt tőlük-
- Hogy oda ne rohanjak - dünnyögi Erik, és egy konyharuhát leakasztva elkezdi szárazra dörgölni a sütő rácsát. Edna az aurájában áll.
- Sharon Xavier igazi arisztokrata, és nagylelkű gesztus volt tőle…
- Nincsenek arisztokraták. Egy csomóan meghaltak érte, hogy ne legyenek.
Edna mindentudóan horkant.
- Nyilvánvalóan nem találkoztál még Sharon Xavierrel. - Háton paskolja.
- Te sem.
- Nem, de láttam Facebookon a képeket.
- Szóval, mi a lényeg?
- Charles-ról lenne szó - veszi elő Edna a kétségkívül jól begyakorolt mondatot, és hátrál egy keveset. - Szóval itthon vagy a héten, kedves? Mert tudod, szegényemnek volt ez a balesete, és Sharon meg Kurt szerint jót tenne neki, ha utazgatna, érted. Feldobná kicsit.
- A srác szarul van, és nem akarják, hogy láb alatt legyen az őszi szünetben - foglalja össze Erik.
- Na.
- Rokonunk egyáltalán?
- Nem, persze, hogy nem. Bertha Kurt barátja, a sportvadász-egyletben vagy mi a csudában találkoztak.
- Az a Sharon már nem Sharon Marko?
- Dehogy, nem változtathatta meg, a Xavier a művészneve, azzal lett ismert.
- Várj, énekel? - kérdezi Erik szenvedve.
- Színésznő! - vágja rá Edna sértődötten. - Tudod, volt a, na, mondjad már, miben, az a karácsonyi, amiben szerelmesek lesznek… - Csettinget. Erik felköhög, khm-ő-az-az-alkoholista-celeb-vágom-khm.
- Nem kell mindent elhinni - jegyzi meg Edna nagyvonalúan -, amit az újságok megírnak.
Edna karbafont kézzel áll, és egyértelműen hajthatatlan. Szóval itt van az ő édesanyja és a sok színes magazinja, az örök álma nyugati dívákról, úrhölgyekről és vélt ismerősökről, csillogás, glamour, l’amour, és ki Erik, hogy elvegye tőle?
- Meddig lenne itt ez a Charles gyerek?
- Holnap érkezik.
Erik a mosogatóba hajítja a rozsdás rongyot.
- Még jó, hogy megkérdeztél előre.
- Ki tudnál elé menni a repülőtérre?
- Persze. Hogyne. - A tenyerét letörli a nadrágjában.
- És ha utána körbekalauzolhatnád a városban, amíg itt van - duruzsol Edna.
- Nagyon szépen megköszönnéd? - találgat Erik, és szembefordul vele, a sütőnek dőlve.
- Nagyon szépen megköszönném - bólint Edna. - Gombóccal.
- Szilvással, mi?
- Mi mással?
A fenébe. A szilvásgombóc Erik egyetlen gyengéje. Egy megadó sóhajjal a karjaiba zárja sovány anyját, az állát futólag a feje búbjának támasztva.
- Az irántad való szeretetből - mormogja -, amit pofátlanul kihasználsz és utállak érte, mellesleg, igen, oké, megteszem, és csak néha hányok majd közben.
Edna figyelmeztetően oldalba böki, ahogy kibontakozik a karjaiból. Erik megugrik, és grimaszol.
- Biztos vagyok benne, hogy remekül ellesztek - ad hangot Edna halhatatlan optimizmusának. - Egyidős veled.
- Világéletemben életkor szerint válogattam meg a barátaimat. Hol fog aludni?
- Felvihetünk egy hálózsákot a galériára, a matraccal.
- Előre utálom.
- Ne legyél ilyen.


Ha Edna megkérdezné, hogy “és mégis mi a bajod vele?” amit már rutinból nem tesz, Erik azzal kezdené: először is, gazdag. Persze, senki nem tehet arról, ha vagyonba születik, ahogy arról sem, ha csóró zsidónak, köszike szépen, de pont elég jól tudja, Kurt Kőbunkó Marko és Sharon Cicababaciklon Xavier milyen kölyköt hoznának össze gyámügyileg. Beismeri, persze, hogy szórakoztatja valahol, hogy Charles a jelek szerint olyan homlokegyenest elviselhetetlen, hogy inkább lepasszolják a világ ánuszába egy hétre; már majdhogynem sajnálja, csak aztán pont mégsem.  


Az ügyeletes ficsúr üdvözletére a tegnapi bőr csőgatyát veszi fel, lakkbakancsot és a leopárd mintás kabátját, csak, hogy érezze a miahelyzetet, meg ilyenek. Edna ragaszkodott hozzá, hogy egyetlen szem gyermeke magával vigyen egy “CHARLES XAVIER” feliratú táblát, és ahogy Erik ott áll vele a reptéren, megállapítja, hogy ez egy kurva fura név, sznob, de nem olyan fölöslegesen, épp csak olyan aljasan hivalkodóan és kihaénnemen.
Minden előlépő embert ellenségesen méreget - el is kap pár riadt tekintetet; fiatal fiúk, akiknek könyékkel verné be a képét,  barnák és szőkék, divatosak és semlegesen jóképűek, unottak és üresek, Instagram-fotók minden élethelyeztre, közönyük állandó szépia-szűrjőében, és pontosan ilyennek képzeli el Xaviert. A gép New Yorkból érkezik, tíz percet késik, tíz órát volt a levegőben, vagy mennyit, nappaltól egy idegen nappalig. Előkerülnek csonka családok és hazatérő honfiak, üzletasszonyok a férjeiket üdvözlik a szalagkorláton áthajolva, gyerekek wam-wam, száguldanak, és Erik úgy dönt, hogy jó, akkor még öt perc, aztán ennyit rólad. Az arckifejezése a tervezett tekintet fásulata lesz, fókuszálatlan a fiú, aki bekerül a látóterébe, és szerencsétlen, úristen: bal hóna alatt mankó, a lába gipszben, ki küldte így gépre?
És ki más, ha nem Sharon Xavier?
- Halihó! Te vagy Erik, ugye?
De neeem, hát nincs az az Isten. A srácnak hosszú haja van és rőt pofiszakálla, a fejében puha csövisapka, a nyakában több méter sál, a vállán csüng a kardigán: egy ártatlan, álmatlan egyetemista portréja (a szeme alatt sötét karikák) és piros kis mosolyra fut az apró száj. Megpróbál kezet nyújtani felé, és Erik szinte rémülten kap a tenyere után.
- Erik Lehsnherr, hol a cuccod?
- Ezzel jöttem - Charles egy kisebb manőver árán megperdül, rajta bőr hátizsák.
Erik villámsújottan áll előtte. Annyi telik tőle:
- Állj félre, elállod az utat, gyere.
Az angol nyelv a fülének idegen. Már a transzferbuszon vannak, amikor rájön, mi nem stimmel vele.
- Te amúgy - töri meg Charles ámuló lelkesedését az ablaküveg iránt -, nem amerikai vagy?
- Fifty-fifty.
- Az akcentusod… - Erik tesz egy hullámzó gesztust. Hát az ő akcentusáról ne essék szó.
- Édesanyám brit, és a babysittereim is… azok voltak leginkább. - Charles egy kicsit elakad. Charles az egész környezetével éles kontrasztot ad, hiába a gondosan megoldott kéregető-külső, sehogy sem illik a buszra. Erik bólint, és magába burkolódzik. Charles nem hagyja annyiban: - Hol tanultál meg ilyen jól angolul?
- Az iskolában.
Ez csak részben igaz. Az angol javára a javítóban önképezte magát, és így járt még a francia és a portugál, amíg le nem bonyolított belőlük egy-egy felsőfokú nyelvvizsgát.
- Fantasztikusan megy - bátorítja Charles, aki ezt a megállapítást feltehetőleg Erik “hm”, “err” és “hng” megjegyzéseiből szűrte le, mellyel az útirányt jelezte, meg hogy vegyen magának jegyet.
- Hmpf - mondja Erik. Mindig felvágott az angoljára, de Charles mellett otrombának érzi, a magánhangzók túl mélyek, az R-ek és a Z-k kemények; ha már itt tartunk, Charles-nak talán a beszéde az egyetlen, amit így képzelt, brit akcentus ide vagy oda, olyan csiszolt és elegáns és megkomponált, mint egy sarabande szerenád, ritmusa van és zsongó dallama, és van valami felemelően feszélyező abban, társalgás közben a figyelme mennyire totálisan Eriken van.
Ő a maga részéről izzadt tenyérrel kapaszkodik a vascsőbe, megnyugtatja a fém érintése, és próbál nem koncentrálni a busz telített tömörségére és Charles villámkék szemére.
- Egészen remek, az ember végignézi a Másnaposokat, ha akarja, ha nem, kiolvassa a mellékelt reklámmagazint pontosan annyiszor, amíg már jó ötletnek nem tűnik megvenni a Swarovski-kristály pelikán kulcstartót a stewardesstől, alszik egyet, és hoppá: egy idegen kontinensen terem.
Erik elvárná, hogy Charles a külváros ipari szépségében gyönyörködjön mindeközben, de Charles most már csak őt figyeli, és határozottan úgy néz ki, mint aki nem adta még fel a párbeszéd teljes reményét.
- Aha - kockáztatja meg Erik, szív az orrán és körbenéz. Charles nógatva folytatja:
- Persze kisebb koromban sokat utaztunk Londonba, oda-vissza, oda-vissza, de attól még ugyanúgy megrendít.
Erik hirtelen nem biztos benne, hogy a megrendítés most örömöt vagy csalódást jelent-e, de Charles-t elnézve csakis és kizárólag baszott jó híreket. Lehet, hogy be van tépve? Erik végigméri még egyszer. A pupillái rendben, és nem matat semmivel.
- Ümm.
- Te szeretsz utazni?
- Ja, szeretnék, biztos, ümm. Düsseldorfból költöztünk fel, az ott van… - Esetlenül hozzáteszi: - Németországban. Ugyanúgy. Itt több a munka van. - Erik elakad. Nem hiszi el, hogy ezt a mondatszerkezetet megalkotta. Shakespeare nem csak hánykolódik a sírjában, hanem zombivá válik és üldözőbe veszi őt és utódait. Eldönti, hogy soha többé nem szólal meg. A terv hamar fuccsba megy.
- Dolgozol, vagy iskolába jársz?
- Err - feleli. - Ami akad.
- És anyukád?
Ó, Erik már várta, hogy az arcába vághassa, kifejezetten készült rá. Úgy volt, hogy majd meggyújt közben egy cigarettát, és Charles képébe fújja a füstöt az orrlyukain át, de a buszt nem vette tervbe.
- Pénztáros az Aldiban, éjszaka, üüh, hajnalban plázát takarít, több állása van.
- Az nem semmi - bólint Charles elismerően, és nincs benne lesajnálás vagy az a krőzus kíváncsiság, amit Erik várt.
Büszkeség és Balítélet, blazírt kivitelben,   Bűn és Bűnhődéssel.
- Egy tetoválószalonban segítek ki - mondja Erik. - Nem a rajzokat csinálom, piercinget meg fültágítót. - Az alsó fogsorának koccintja a nyelvpiercinget. A fülében számtalan van, és van egy a köldökében, mert Azazel azt mondta, hogy az csajos, és Erik bizonyítani akarta, hogy a nemi sztereotípiák rombolnak, a tüske a bal mellbimbóban pedig azért volt, mert Emma azt mondta, hogy úgy se meri, szóval Erik magának lőtte be.
- Whoa! - Charles csupa izgatott kíváncsiság. - Csoda ügyes lehetsz!
A busz zötyög, és Erik világa rázódik. Charles egy kibaszott reflektor, frászos és mégis forró a fénye.
- A tetkódat megnézhetem?
Erik elengedi a vascsövet, és felhúzza a párduckabát ujját. Az eres csuklón számsor: 214782.
- Csak ez az egy van - mondja. Charles ujjai rárebbenek. Ujjatlan, kötött kesztyűt visel. A körmeit a jelek szerint rágja. Tintás a mutatóujja.
- Istenem - motyogja. - Úgy sajnálom.
- Nyilván nem én voltam az - jegyzi meg Erik a félreértések elkerülése végett. - Akkor még nem éltem. A nagyszüleim igen.
- Ez nem élet - jelenti ki Charles.
Erik finoman elhúzza a kezét, és ösztönösen a nadrágjába törli.
- A legtöbben t’od nem ismerik fel, hogy holokauszt izé. Mementó.
Charles értetlen.
- Mi más lenne?
Erik fintorog.
- Jó pont. Pakold magad, lassan ott vagyunk.
Charles kibámul az ablakon. A haja rebben. Fésületlen, de puhának tűnik és sűrűnek. Berlin egy semmisé futó, szürkéskék látomás.
- Meg sem kérdeztem, hogy merre szeretnél menni - mondja Erik. Charles az orrát ráncolja. Erik nem volt benne biztos, hogy ez biológiailag lehetséges.
- Attól tartok, ma nem leszek éppen mintaturista, egy kicsit jet-legem van.
- Meg broken-leged - közli Erik fapofával, és a gipszre mutat. Charles felnevet. Teljesen hülyén nevet. A gipszen különös kriszkrakszok vannak, és Eriknek most tűnik fel, hogy feltehetőleg nem baráti szignók: túl sok a szám rajta. A képletek. - Az mi’z?
- Jah? - Charles lebámul, mintha csak most venné észre. - Öhm, riboszomális RNS-lánc Svedberg-egységekben, a SILVA RDP-II rendszerében, ez pedig egy miRNA/miRNA duplex, és egy gyönyörű miRNP lesz belőle… ez meg egy pénisz. - Megkocogtatja az egyetlen ábrát, aminek értelme is van. - Raven keze munkája, ő a legjobb barátom. Az egyetlen barátom. Ritkásan látjuk egymást, Jersey-ben él, szóval főleg online tartjuk a kapcsolatot, de egy abszolút angyal volt, és kikocsikázott a repülőtérre, kissé sietve kellett lelépnem.
- És rajzolt egy falloszt a gipszedre.
- Legalább anatómiailag többé-kevésbé korrekt. - Charles felemeli a begipszezett lábát, az ajkára harapva. - Michelangelo Dávidja után mintázta.
- Jó kézügyessége van.
- Jaja!
- Szóval ilyen nerd vagy - bukik ki Erikből. Nem ez a szép szó rá. “Realistic?” Nem, az nem reálos, hanem valóságos. “Part of… part of  die Wissenschaftlergemeinde.” Ennyit erről.
Charles nem bántódik meg.
- Genetikaprofesszornak készülök.
- Jó terv.
- Most fejezem be a gimnáziumot. - Charles a füle mögé gyűri a haját. - Az Oxford előre megajánlott egy ösztöndíjat.
- Aha?
- De anya azt akarja, hogy a Harvardra menjek. Az relatíve közelebb van. Mondjuk nincs bajom a Harvarddal.
- Aha - ismétli Erik, mert máskülönben Charles anyjára kérdezne, és érzi, hogy az egy olyan beszédtéma, amit kerülnie illene, szóval visszatér a hümmögésre, a dünnyögésre, és néha megmutatja a fogait mosoly néven. És Charles még mindig el van bűvölve.


A múzeumszigetre mennek, mert Eriknek nincs jobb ötlete. Az U6 metróról a Friedrichstraße-n szállnak le, és Charles kis híján a folyónak megy lelkesedésében. Erik közepesen utálja újabban a környéket a felújítási munkálatok miatt. Charles a gigászi berlini dómot bámulja hátradőlve, az esőmarta kupolákkal és brutális oszlopokkal, és amikor Erik megkérdezi, be akar-e menni, megütközve mondja, hogy “dehogyis.”
A Lustgarten füvén fiatalok ülnek kisebb csoportokban, a szökőkút unottan csobog, és hűs árnyat vet az Altes múzeum klasszis homlokzata. A szél a folyó felől fúj, vízszaga van. Charles a  mankójára markolva biceg előre, Erik zsebre gyűrt kézzel slattyog mellette, és nem is olyan rossz ez.
Régen járt erre önszántából, mondjuk. Tacskókorában még sokat tepertek erre az osztálytársaival, és na ja, emlékei vannak. Nyurga kis Erik a leörökölt ruháiban, a kamu, kínai Nike-csukákkal, amit leröhögtek róla, az otthonról hozott, alufóliába csomagolt szendvicsekkel és vizesüvegekkel, amikor a többiek mindig mindent a büfében vettek, kólát és chipset, és ő volt az egyetlen, akit a kiállítások tényleg érdekeltek, a legtöbbször még a tanárt sem, ők már látták ezerszer. Erik csóró volt, és úgy érezte, hogy ez az egyetlen lehetősége, hogy valami nagyobbhoz felérjen, a kultúrához és a művészethez; a leginkább a szobrokat szerette.
Charles arcán most ugyanaz a bárgyú boldogság van, ami az ő képén honolt valamikor, egyszer, régen. Charles az eget figyeli, az embereket. Egy utcazenész valami fura dobon látszik, és a levegő rezeg.
- Azt sem tudom, hol kezdjem - duruzsol Charles. - Arra mi van?
- Színház meg ilyenek.
- És arra?
- Híd. Forgalom. Figyelj, ha nem akarsz örökre sorban állni, akkor Neues múzeum.
Charles lelkesen bólint, és elindul az ellenkező irányba. Erik finoman vállon fogva, és útba állítja.
- “Neues,” azt jelenti, hogy “új”?
- Ja.
- Das ist wunderbar! - Charles felvonja a szemöldökét, és Erik ad neki egy pirospontot a próbálkozásért. Ahogy átvágnak a Lustgartenen, nem igazán bámulják őket, de az unott tekintetek rájuk akaszkodnak egy pillanatra, mielőtt tovább siklanának, és ezt Erik már megszokta, mert egy vastelepre elegendő fém függ rajta, és jóvágású és magas meg minden szar, és naná, hogy Charles-t is megnézik, aki kis szép és aranyos és egy katasztrófa, és talán furcsa párt alkotnak, és Eriknek valahogy jól esik ez, hogy együtt látják őket, valahogy büszke.


A Neues-hoz eljutni egy külön mutatvány, mert Charles-t valamiért nagyon lekötik út közben a graffitik.
- Ez egy város költészete - állapítja meg.
- Az van odaírva, hogy “szarj egy téglát és bassz meg vele.”
- Nahát! Milyen eredeti. Hogy ejted ki?
- “Scheiß Bauklötze und fick mich damit.”
- “Fick mich, damn it” - ismétli Charles (nagyjából) és disztraktívan.


És akkor ott vannak a múzeumnál, és ott vannak a lépcsők is, és Charles felveti:
- Csak van egy akadálymentesített bejárat.
Szóval megkerülik az örökké tartó épületet, és másodjára már kiszúrják. Egy őr áll mellette. Charles szólítja meg, és az egész megint olyan abszurd lesz. Erik nemrég szedte össze a repülőről, és Charles gyakorlatilag egy idegen, de a jelenléte csak így hullámokban lepi meg, mert van benne valami annyira természetes és közvetlen, és Erik úgy hallotta, hogy az amerikaiak ilyenek, de ez már túlzás.
- Láthatnék egy rokkantigazolványt? - Az őr mutatja is, egy téglalapot ír le a levegőbe érdeklődően.
- Nem vagyok rokkant - magyarázza Charles, és a mankójával megkocogtatja a gipszét, mosolyogva. - Balesetem volt.
- Ezt a bejáratot csak rokkantigazolvánnyal rendelkező látogatók vehetik igénybe.
Erik erre felkapja a fejét. Karba font kézbe áll Charles háta mögött.
- Mi, maga látta már a lépcsőket? - kérdezi németül.
- A szabály az szabály - mondja az őr tehetetlenül. - Őszintén sajnálom. - Őszintén sajnálja. - Van ott egy rámpa.
- Mi a szarra menne szerencsétlen egy rámpával? - csattan fel Erik. - Örül, ha egyenes talajon meg tud maradni! Nézze, megvettük a kurva jegyet, nem?
- Veszekedtek vagy kedveskedtek? - súgja oda Charles. - Úgy tudom, nehéz eldönteni.
- Gyere, menjünk innen - csikorog Erik, és elvonszolja onnét. Az őr megismétli, hogy szánja-bánja. Erik bemutat.
- Nohát - jegyzi meg Charles. - Ezt értettem.
És Erik eltökéli, hogy visszaváltják a jegyet, mert bassza meg. Nem szól róla Charles-nak. A srác reménykedő érdeklődéssel bámulja az épületet.
- Valahogy csak be lehet jutni. Ássunk alá, mit szólsz?
Erik felröttyen, és ott van Charles-nak az a győzedelmes kis mosolya, ahogy az ajkára harap és fölnéz rá. Erik azon kapja magát, hogy azt mondja:
- Ha kell, fölvonszollak.
- Pardonmivan?
Akkor már úgyis késő, úgyhogy letérdel. Charles megérti, félreteszi a mankót, és Erik fölkarolja, tüntetően markolja, és kicsit reméli, hogy az őr utánuk jön. Charles nehezebb, mint számított rá, és a maga részéről megpróbál fapofát vágni, hogy ne legyen kínos az egész, de Charles gátlástalanul elröhögi.
- Ezt meg tudnám szokni - jegyzi meg.  
- Klassz, törd el a másik lábadat is. - Erik ránéz, hogy Charles komolyan vette-e. A fiú felszegett állal bámul rá, és nevetségesen kék a szeme ilyen közelről, meg valószínűleg amúgy is. Erik valamikor olvasott róla valamit, hogy ez egy genetikai mutáció, és hirtelen az eszébe ötlik, és mondani akar róla valamit, de a szavak nincsenek meg.
- Ha nem nézel az orrod elé - figyelmezteti Charles -, mindenki eltöri az összes lábát.


A múzeum nem volt szar. Charles nagyon élvezte, csupa “hű” volt és “hah,” és őszinte, vigyori ámulat, de Erik utólag szarul érzi magát miatta, mert tiszta hülyeség valakit az első berlini útján egy ókori tárlatra hozni. Az önvád tovább fokozódik, amikor eszébe jut, hogy a British Museumnak bizonyára sokkal gazdagabb gyűjteménye van. A mélypontot akkor éri el, amikor a szarkofágokra bámul, és csak az megy a fejében, hogy “rabolt kincsek, rabolt kincsek,” és ha Németországból úgy kvázi bárkinek lenne lelke, akkor visszajuttatnák szépen Egyiptomba, ahová való, lehetőleg sűrű elnézéskérésekkel és némi kártérítéssel körítve.
De hát Afrika, bassza meg! Kit érdekel?
Ha el lehetne gyalogolni odáig, Erik maga vinné vissza nekik az egészet a hátán.


Erik ideges és frusztrált. De hát ő Erik, és ő a legtöbbször az. A következő állomás az Alexanderplatz, ami kellemesdeden közel van haza, és aminek ott van az az egész szocreál vadromantikája és mesés mocska a tévétoronnyal és a világórával és az állandó, dübörgő forgalommal és üvegházakkal. A villamosok a tér közepén csikorognak át, ami a jelek szerint nagyon szórakoztatja Charles-t.
Őrült sokan vannak.
Erik hunyorogva bámul a bevásárlóközpontra. Nem tudja biztosan, hogy van aznap az anyja beosztása.
Tűz a nap, és nem melegít egy cseppet sem. A betonmező benyeli a sugarakat. Charles önállósítja magát, és elsántikál egy padig. Erik követi. Kezd éhes lenni, és valószínűleg Charles is; Erik a maga részéről már mindent elvert múzeumjegyre és tömegközlekedésre. (Alapvetően bliccelt, de szolidaritás, meg minden.)
Charles a napnak tartja az arcát, és csak élvezi a zsongást. Erik leül mellé, tisztes távolságban, főleg, hogy elég helyet foglaljanak el, és ne próbálkozzon be valamilyen harmadik seggfej.
Mindegy, mióta lakik itt, Düsseldorf után monumentálisnak tűnnek a terek. Amerikához képest valószínűleg eltörpülnek. Lopva Charles-ra pillant, aki nem mozdul és nem is szólal. Erik beszédtémán gondolkozik.
- Szóval milyen filmeket szeretsz? - végül ezt böki ki.
Charles nem rezzen meg. Hátrahajtott fejjel füröszti magát a sugarakban, és azt motyogja:
- Bármelyiket, amiben nem kell végignéznem, hogy Nicolas Cage az anyámmal kefél.
- Mi, volt olyan?
Charles a mellkasára fekteti a tenyerét.
- Még mélyek a sebek - suttogja megtörten. A gyapjas kardigán alatt csak egy vékonyka pólót visel. Ha elkapja a tüdőzsába, az Erik hibája.
- Tudod, nem is igazán láttam őt semmiben - vallja be Erik. - Asszem.
- Volt egy James Bond filmben egyszer, a Végső Játszmában. Nem volt Bond-lány, de szerintem jó volt benne. - Charles felnéz rá. - Hát, Craig kefélt vele, és aztán megölték. Ha már itt tartunk, utálom, amikor meghal filmekben, de Craigtől szívesen venném, ha a mostohaapám lenne. Vagy akár maga a 007, nekem az is oké.
- Kurt seggfej veled?
- Kurt mindenivel seggfej, szóval merem remélni, hogy nem személyes. - Charles fintorog, és kihúzza magát. - Mennyire tartanál totál unalmas vendégnek, ha bevallanám, hogy nagyon álmos vagyok délután ööö, nemtudomhánykor?
- Ja, persze, indulhatunk. - Erik gyorsan talpra áll. Sanszos, hogy hiba volt kérdezni az anyjáról. A metró felé indulnak, és Charles megjegyzi:
- Az új Vágy Villamosa remake-ben ő volt Blanche. És az Oltári Lagziban a menyasszony. Meg egy csomó Dreamworks mesében szinkronhang.
- Az Oltári Lagzi megvan - biccent Erik, aztán sietve letisztázza: - Anya odáig van érte.
- Anya nem - ingatja a fejét Charles. - Utálta a ruhát.
- De jó volt benne. - Erik megkísérel emlékezni úgy kábé bármire. Egy festettszőke színésznő, kék szemekkel. Volt valami vicces egy kutyával meg egy tortával. - Mondjuk nem nagyon tudom, anya német szinkronnal nézte.
Charles szemei elkerekednek.
- Azt látnom kell. Földöntúli élmény lehet.
- DVD-n van meg - mondja Erik, aki már sokat szenvedett. - Egy életre elegendő van belőle. És anya emellé imádja a sci-fiket, a régieket. Azt hívja bűnös élvezetnek.
Elérik az aluljárót. Charles hunyorít.
- Anyud jó fej lehet.
Erik büszkén vigyorog, és vállat von.
- Hát, az.


Edna olyan színvonalon jó fej, hogy a házat szó szerint szilánkjaira takarította, és Erik ingerült emiatt, mert csak félezerszer mondta, hogy ne szenvedjen vele, majd ő megcsinálja, és tegnap egész korrekten hazavágta a házat, de jó, oké, mindegy.
- Ez a konyha - közli Erik, amint belépnek. Elég szűkös, de csa-csa-csa lépésekben még elférnek. Charles-nak tetszik a virágos csempe és a plafonig futó kredenc, de Erik le akarja tudni a lakástúrát, szóval félretolja a műanyag harmonika-ajtót a szemközti falon:
- Fürdő, vécé.
Edna az alkalomra föltette a merőben praktikátlan tengeralattjáró-mintás zuhanyfüggőt, aminek megvolt az a szokása, hogy érzékien belebegjen a szűk kádba, és váratlanul az ember csupasz hátához tapadjon zuhanyzás közben. A fürdő felett fregoli volt, és valahogy benyomorítottak a helységbe egy slozit és egy mosógépet is. Charles csak Erik válla fölött átlesve tekintheti meg.
- De helyes! - mutat a muskátlira az ablakban. Erik indexel, hogy hátráljanak, és bevezeti a nappaliba, ami tágasabb és barátságosabb, és kitűnő kilátás nyílik róla a szemközti ház tűzfalára. A falak fehérek, a függönyök világoskékek, az egész takaros és ízléses, itt van a dohányzóasztal, amin enni szoktak, és Edna kihajtható ágya kanapénak álcázva, meg egy felszögelt cső, amin a ruháik lógnak, egy szerény könyvespolccal, és a tévé díszhelyen.
- Én meg a galérián élek - bök Erik a fejük fölé.
- Gyönyörűen berendeztétek - állapítja meg Charles, és vészjóslóan közel kerül a falra függesztett családi képekhez, amik Erik arcát is ábrázolják több helyen, mielőtt még a kamaszkor kegyet tett vele, szóval Erik gyorsan eltereli a figyelmét:
- Jó lesz krumpli vacsorára lilakáposztával? Sóval tálalom.
- Imádom a krumplit, mit segíthetek?


Esznek, és Charles Xavier tagadhatatlanul ott van az életében, és úgy dicséri Erik főzőtudományát, mintha bármi befolyása lenne a kémiai történés felett, hogy ha elég sokáig tartasz egy burgonyagumót forrásban lévő víz alatt, a végére ehető lesz.
Charles levette a sapkáját a vacsorához, és a haja kicsit le volt lapulva alatta, szóval felborzolta. Erik nem tájékoztatja a végeredményről, de élvezi. A sálat és a kardigánt magán hagyja, és Eriknek eszébe jut a fene fűtés, amit ő már pont megszokott, és kerít Charles-nak egy pár papucsot meg egy pokrócot.
- Előbb fürdesz, vagy később, vagy reggel? - kérdezi.
- Csak utánad, addig elmosogatok meg kicuccolok.
Tehát Eriknek abban a soha vissza nem térő élményben van része, hogy egy száll faszban társaloghat Charles-al az ajtón átordibálva olyan témákban, mint “hova tehetem az eltörölgetett edényeket” és “föltölthetem a telefonomat?”
- Mert majd nem - dohog Erik, ahogy megszárogatja magát, és tengerészcsíkos pólót vesz fel, amit pár helyen már véletlenül kiégetett, meg egy sima pamutboxert, amit nem. Kicsattog, és Charles a nappaliban van, és a hátizsákja semmivel sem tartalmasabb, mint az Erik eredetileg saccolta. Elnézi az ingóságait egy szerény kupacban, aztán a galériára bámul.
- Asszem oda kell feltornáznunk. A múzeumos technika működött, vagy alszol lent?
- Múzeum - dönt Charles. - És használhatom a tusfürdődet?
- Mer’ mi az alternatíva?
- Leszaladhatok venni egyet - gesztikulál Charles. - Kiment a fejemből. Fogkrémem sincs. Vagy törülközőm.
- Gott. - Erik a szemét forgatja. - Használjad.
Valami nem oké ezzel az egésszel, ahogy Charles alapnak veszi, hogy a puszta létezése a világ terhére van. Erik próbál nem törődni vele. Amíg zuhanyzik, felviszi neki a szarjait szolidaritása jeléül: pár váltásruha, meg a mobilja (iPhone 6) egy fejhallgató, útlevél, pénztárca és három müzliszelet. Ennyivel jött Berlinbe, a fogkefét nem beleértve.
Erik előkeríti a hálózsákot és a vendégmatracot, rövid gondolkodás után mellékel egy pokrócot, aztán lemászik a létrán, behúzza a függönyöket, és várja.
Charles énekel a zuhany alatt. Középhamisan.
Amikor előkerül, egy szürke Star Trek póló van rajta és egy Calvin Klein alsógatya. A haja férfias kontyba fogva a tarkóján. A mankójára támaszkodik, amit Erik finoman elvesz tőle. Charles átkarolja a nyakát, Erik pedig felnyalábolja.
- Bocsánat, hogy-
- Ne merd.
Érzi Charles illatát a saját hűs és hasítóan férfias tusfürdője alatt, valami tiszta és puha, és Erik egyszerűen meg akarja védeni, ez a legfőbb ingere, nem akarja, nem engedi, hogy vacak élete legyen, nem tűri a tört lábát és a nehéz karikákat a szeme alatt.
Végigfekteti a matracon, és ennek keretében fölötte térdel, Charles pedig széttárt combokkal hever, és Eriknek igazából akkor jut eszébe, de akkor a zsigereiben bizsereg, hogy Charles vonzó, hogy minden bassza meg, Charles veszettül vonzó, van valami kujon abban, ahogy a szavakat ejti, nyújtja, duruzsolja, és valami, ami a tekintetében villan, és valami a mozdulataiban. Erik agyán rohamtempóban dübörög át a gondolat, hogy Charles a nap folyamán most ismerkedni próbált, vagy flörtölt vele, de igazából mindegy, mert Charles most nyúzott és álmos, szóval békét hagy neki.
És nem igaz, hogy Charles elesett, törékeny vagy tehetetlen. Charles-al volt valami, és most segítségre van szüksége. Egy otthonra vagy csak egy helyre, egy barátra - pár napra egy másik életre.
- Guten nacht - motyogja Erik, és kerülőúton a maga matracára mászik, ami Charles-é mellett fekszik, de pár centivel magasabb. - Próbálj meg aludni. - Levágja a villanyt. - Bármi kell, kelts fel.
Charles oldalra ficereg, és ránéz a szétszikrázó sötétben, amit hamarosan megtölt majd a belső kert és a folyosó koraalkonyi fénye.
- Köszönök mindent, Erik - mondja.
Erik pedig tudja, hogy nem fog tudni aludni, ha Charles bámulja, szóval udvariasan szusszant, és a hátára hengeredik, mert határozottan tud úgy aludni, és ez a legjobb dolog, amit az életében elért, mármint a háton alvás (jó - valahogy úgy sejti, hogy talán Charles is.)


Hajnal három körül fölkel rá, hogy Edna hazaért, és otthonosan matat az előszobában, aztán zúg a bojler, aztán belopakodik a nappaliba, és megágyaz magának. Erik azt motyogja:
- J’éjt, anya.
- Jó éjt, kicsim - suttog vissza Edna, aztán, puhatolódzva: - Ugye nem felejtetted el elhozni a repülőtérről Charles-t?
Erik ellenőrzi. Charles a hasán alszik, az arcát a karjára hajtva. Az ép lábát felhúzza. A haja kibomlott, és most egy gesztenye massza.
- Milyen Charles? - morogja számítóan álmosan, és elharap egy vigyort, amikor Edna rávág a galéria egyik tartóoszlopára.
- Ne csacsiskodj!
- Shush, felébreszted.
- Hoppá! Bocsánat. Aludj, maszat.


Maszat alszik. Amikor maszat reggel nyolckor felébred, Edna már elegendő bundáskenyeret csinált az amerikai hadseregnek.
- Ilyen pindúr a srác - mutatja Erik. - Nem eszik annyit.
- Shh! - szól rá Edna. - Halkan!
Erik vállat von, és megmossa az arcát a mosogatónál. Edna pólót visel, farmert, a haja hátrakötve. Erik visszaszámol magában.
- Szóvaaal - suttogja Edna. - Jól kijöttök egymással?
- Igen. Ja. - Erik megtörli az arcát a konyharuhával, aztán felágaskodik a tányérokért. Edna várakozva néz rá.
- Milyen?
- Aranyos. Laza. - Rajtaütésszerűen szexi, gondolja.
- Hol jártatok?
Erik nekiáll kiporciózni a kész kenyereket. Szalvétát mellékel hozzájuk, az olajtól csillog a keze.
- Múzeumba’, Alexen.
- Vidd el a Brandenburgi kapuhoz.
- Ez magamtól soha nem jutott volna eszembe.
- El vagy kanászodva - közli vele Edna. Erik ártatlanul magára mutat.
- Én?
- Haragszom - rója meg az anyja. Erik közel vonja, és cuppanósan homlokon csókolja, aztán visszafordítja a figyelmét a tálaláshoz.
- Tegyek fel kávét?
- Én már ittam hármat, de nektek lehet. - Edna elnyom egy ásítást, aztán felhördül. Erik követi a tekintetét: az ajtónak támaszkodva egy erősen leamortizált Charles áll, a mankójára támaszkodva, és Edna felé rohan:
- Szegény kis drágám, mi történt a lábával? Sit, sit, sit! - Karon ragadja, és szabályosan vonszolja vissza a nappaliba. Erik hallja, hogy kisiskolás angollal még bemutatkozik és kérdőre vonja: - My name is Edna, leg okay?
- Így kaptuk kézhez - kiált utánuk Erik, amíg Charles álmosan és megszeppenten csilingeli, hogy “pleasure to make your acquaintance,” amiből Edna egy szót se ért. Erik a bundáskenyereket egy tálcára teszi, és felrakja forrni a teavizet.
Amikor bemegy a nappaliba, Charles a kanapén kuporogva hunyorog a fényben, Edna pedig körülötte dong és Erikkel perel:
- Istenkém, szegény Charles, megkérdezted tőle, hogy esett? Jaj nekem, hogy vitted föl a galériára? Hogy jött le?
Ezen Erik is elmereng, és tolmácsolni kezd.
- Mama tudni akarja, hogy jöttél le a galériáról. - Átnyújt neki egy tányért, amit Charles hálásan fogad.
- Letornáztam magam, akaraterő kérdése. Köszönöm szépen. - Ednára ragyog. - Danke.
- Azt mondtad, hogy fent aludjon velem - emlékezteti Erik. Edna dohog.
- Nem tudtam, hogy el van törve a lába!
- Mondtad, hogy balesete volt.
- Hát jó, én azt hittem, nem tudom, megütötte magát… leesett egy lóról. - A teavíz felforr, és Edna gyorsan kisiet. Charles pislogva utána néz.
- Minden rendben?
- Csak aggódik érted.
Bögrék csörgenek, és Edna kikiabál a konyhából:
- Legyél nagyon figyelmes vele, Erik, és ne gyalogoltasd túl sokat!
- Vettem.
- Milyen szép gyerek! - közvetít tovább Edna. - Tiszta anyja! Láttál te már ilyen nagyon kék szemeket? Milyen teát szeret? Várj, csak Lipton van, az jó?
Erik Charles-ra pillant.
- Tea?
- Sért a feltételezés, hogy visszautasítanám.


Erik az ajtót zárja: zár kettő, zár egy, lánc, heveder, vasrács. Charles a falnak támaszkodva áll mankóstul, fehér ingben, fölötte pöttyös kék pulcsi, bőrdzseki. A bőrdzsekivel Erik is egyetért, csak az övé nem nagyon látszik a fémtüskéktől meg a jelvényektől. A kötött fekete pulóver szakadt, de vastag, a sálat pedig csak azért tette fel, mert Edna még otthon volt, amikor készülődni kezdtek, és figyelmeztette kábé huszonnégyszer, hogy “kicsim, hideg lesz.”
- Anyukád nagyon aranyos - mondja Charles. - Mármint nagyon aranyos. Nem tudom, ezt sikerült-e lekommunikálnom felé.
- Igen, ő… ilyen. Szerintem levágta a vigyorodból. Mehetünk?
- Irány nekünk.
Illatos őszi nap van, az ég felhőtlen. Erik jóllakott és elégedett, elsősorban azért, mert anya és Charles is azok, akik a reggeli felett a germán nyelvek gyökeréhez visszamenve kíséreltek meg kommunikálni, majd inkább mindketten Eriket használták közvetítőnek - egyszerre.
Az utcára is alig érnek ki, amikor Charles azt kérdezi:
- Tudtad, hogy a nyelv is mutáció?
- Csak nem?
Erik a Schulze-Boysen Straße-n lakik, a legközelebbi metróállomás konkrétan két sarok, de Charles-nak ez elég idő és alkalom, hogy egy kicsit a mutációról magyarázzon.
- Van ez a tévképzet, tudod, hogy kifejlődött vagy alakult valahogy, és az ősemberek még makogtak, aztán levált pár hangjelzés, és szép-lassan eljutottunk Shakespeare-ig. És ez téves.
És amikor Charles magyaráz, akkor tirplalelkes. Az arca kipirul. Talán csak a széltől. A haja megint össze-vissza van, és ami szakállal rendelkezik, az is borzas.
- A nyelvekre úgy kéne gondolni, mint a madarak énekére - mondja. - Ez az emberek jelzőkészlete, ez egyszerűen lett. Amennyire mi tudjuk, fajspecifikus és példátlan, de a lényeg, hogy ez is genetika.
- És ez is…
- Mutáció. - Charles konkrétan megugrik lelkesedésében, és felszisszen, amikor a rossz lábára érkezik. - Remélem, lenyűgöztelek, mert ez nagyon fáj.
Piros lámpát kapnak. Charles engedelmesen megáll a zebránál, és Erik a látóterébe kúszik.
- Mi van a lábaddal?
Charles félrepillant. Erik sóhajt.
- Ha elmondod, elmesélem a legjobb legszarabb napomat - közli rezignáltan. - Szennyest szennyesért cserébe.
- Ez nagyon rendes tőled - mondja Charles. Erik vállat von.
- Manipulállak, hogy áruld el. Működik?
- Aha. De ne mondd el senkinek.
- Nem szokásom.
A lámpa zöldre vált. Oldalt széles autópálya fut fel, kocsik húznak el. Az ég szürke. Ahogy átsétálnak a túloldalra, Charles egy darabig a betont bámulja, és a haja előre esik.
- Kurt volt. De nem akarok rosszat mondani róla.
- A mostohaapád eltörte a lábadat?
- Véletlen volt.
- A mostohaapád véletlenül eltörte a lábadat?
- Ne akadj ki - kéri Charles szelíden. - Veszekedtek anyával, folyton szoktak. A forgatások meg ezek miatt. Eldurvult. Ott voltak a lépcsőházban, és ordítozott vele. Lekurvázta, valami hülyeségért, hogy milyen ruha volt rajta. Kurt mindig ilyeneket mond, soviniszta, de anya imádja. És akkor odamentem, és nekikezdtem, hogy az én anyámmal így nem beszélhet. - Charles nagyot nyel. - Anya meg mondta, hogy maradjak ki ebből, kuss legyen, Kurt meg, hogy úgy beszél a “kurva feleségével” ahogy akar, és nekem ahhoz nincs közöm, és meglökött. Nem erősen, csak hogy húzzak el. Visszalöktem, épp csak ugyanannyira, a szemébe néztem, hogy “szállj le róla.” És meglökött megint, de akkor tiszta erőből. Legurultam a lépcsőn. Márvány. Harminc-valahány fok. - Charles a gipszre bámul. - Ezt azért ő sem akarta.
Egy kicsit csönd van, csak a város korai zaja zúg. Aztán Erik bevallja:
- Én kórházba juttattam.
- Tessék?
- A biosztanáromat. - Erik megtorpan. Ezt a párbeszédet nem szeretné a metrón folytatni. Charles szembefordul vele. Erik a hajába szánt. - Elkezdte ezt a hülyeséget, a genetikai különbséget a fajok között, és hogy például milyen gyengék a zsidó gének, mert már alig néz ki valaki fajtiszta zsidónak. Azt sulykolta, hogy “beépülünk” és umm, “elvegyülünk.” Szegény utcaember így át van verve. Aztán jött az árjákkal, persze tisztázta, hogy nem ért egyet Hitlerrel, “de…” Mindig ez a kurva gyáva “de.” - Kiköp oldalra.   - Nekimentem. Ki akartam nyírni. Csak az volt bennem, hogy hány diáknak tömte már vele ezzel a fejét? Negyven? Nyolcvan? Nyolc-meg-száz? Azt akartam, hogy fogja be. Félholtra vertem, mire lerángattak róla, és még akkor is rugdostam. Küldött utánam egy levelet a javítóba, hogy “megbocsát” nekem.
Charles ajkai elnyílnak.
- Javítóintézetbe küldtek?
- Ja, tavaly másztam ki onnan. Kábé. Előtte volt már pár izém, bunyók meg bolti lopások.   Trotzigkeit? Amikor ilyen kihágásaid vannak, amik erőszakosak, de nem annyira. Ez most az volt.
- Úgy sajnálom - mondja Charles. Erik rávigyorog, csupa foggal, és int a metró felé, hogy menjenek. Az aluljáró neonfény és csempe, a szél már nem követi őket.
- Csak azt mondom, hogy ennek a Kurtnek is kijárt volna.
Charles a fejét ingatja.
- Én nem hiszek az erőszakban. De megértem a dühödet, és rettenetes, hogy egy ilyen embert tanítani engednek.
- Most is tanít. Szart sem értem el. - Erik automatikusan a lépcső felé indít, aztán negyvenöt fokos szögben kanyarodik a lifthez. - Gondolom, szerinted az agresszió miatt?
A fémliftbe szállnak, és Charles a sárga-zöld peronig hallgat. Akkor azt mondja:
- Hét éves voltam, amikor apa meghalt egy laborbalesetben. Nagyon nehezen dolgoztam fel. Nehéz volt velem, tudod. Anyának Kurt segített. Nem akartam, hogy az új apukám legyen, mindent elkövettem ez ellen; attól tartok, hogy egyszerűen utálatosan viselkedtem.
- Érthetően - jegyzi meg Erik. Charles sóhajt.
- Kurtnek és Cainnak is ugyanolyan új volt a helyzet, mint nekem. Túl későn ismertem fel ezt.
Erik hümmög. Csak annyit kérdez:
- Kölyökkorodban is volt, hogy bántott?
Charles maga elé mered, a biztonsági sávra.
- Semmi komoly. Főleg Cainnal bunyóztunk. Ő velem. - Felnéz Erikre. - Kapus. Amerikai fociban. Meg idősebb öt évvel.
- Anyukád mit szól ahhoz, hogy a mostohaapád ver?
- Mostanában nem. Kisfiú- meg kamaszkoromban pár saller. Néha anya is lekevert.
- Mért véded?
A szerelvény bedübörög. Charles azt mondja:
- Mert ő is ember. Minden embernek joga van egy új esélyre. Ha hazamegyek, szeretnék beszélni vele. Egyszerűbb lesz, ha lelépek egyetemre. Nem leszek láb alatt, nem bosszantom fel.  
A vonat fékez és megáll. A tükörképeik a plexiajtóra vetülnek.
- Csak azt remélem, hogy anya megtanul kiállni magáért - folytatja Charles. - Kurt sose bántotta fizikailag, soha. Még csak meg se próbálta, nem tűrtem volna, de… amiket mond, az sem oké. Ahogy viselkedik vele.
- Hhhát - mondja Erik. - Ha neki ez kell?
De igazából érti. Előre engedi Charles-t. A szerelvény tiszta és modern, komor kabátos emberek töltik meg, akik munkába sietnek, meg iskolásgyerekek és gimisek. Charles besuvasztja magát egy alkalmas sarokba, és Erik megáll előtte, hogyha bármi van, elkapja. Charles mélyen a szemébe néz.
- Köszönöm, hogy elmondhattam.
- Ugyan, én akartam.
Az ajtók záródnak. Egy alig érzékelhető rándulás, és megindulnak.
- A te tapasztalataid… - Charles a fejét ingatja. - Fel sem tudom fogni, min kellett keresztül menned.
- Annyira nem volt nagyon rossz. Megvolt a rendszere. Anyát viselte meg, eleinte, de nem rám haragudott.
- És most milyen csodálatosan megvagytok. - Charles ragyog rá. - Olyan jó látni ezt. Megérdemled.
Ugyanazt a csövet szorítva kapaszkodnak. Charles Erik kezére csúsztatja a tenyerét, és bátorítóan megszorítja. Összevigyorognak. Erik még mondana valamit, Kurttel kapcsolatban, feltehetőleg, az kéne, hogy Charles-t észhez térítse, bátorítsa, felszítsa, de csak virulnak egymásra.
Közös titkuk van. Szövetségesek egy-egy tragédiában és egymás sorsában.


A Potsdamer Platz-on kötnek ki. A puszta tér óriási, láthatártól-láthatárig, egy világváros lüktető ere. Erik itt látott először felhőkarcolókat, amik most villogva ragyognak a napban. Charles körbeforog és elismerően füttyent, aztán lenéz a lába alá.
- Hohó, mi ez?
- A Fal.
- Mi, csak úgy itt?
- Meghagyták a vonalát, mármint megcsinálták. - Erik a lakkbakancs sarkával megkocogtatja. - Nagynénéméket jóideig cockblockolta.
Charles kiad valami áhítatos kis hangot, és leguggol hozzá. Óvatosan megérinti, aztán megjegyzi:
- A mai napig nem fér a fejembe, hogyan juthatott bárki eszébe.
- Hát, az országok is így keletkeznek. Kábé.
- Igaz ami igaz. - Charles talpra kecmereg. Erik a kezét nyújtja felé, hogy felsegítse, és Charles elfogadja, de aztán nem engedi el. Hunyorog rá a fényben. Erik zavarba zuttyan.
- Mi az?
- Te amúgy egyedülálló vagy? - kérdi Charles olyan hangsúllyal, mint aki tagadást követel.
- Szingli? Ööö, igen, mert te?
- Aha - mondja Charles, aztán felocsúdva. - Ó, én… össze-vissza. - A torkát köszörüli. - Nincs senkim. És mi a kedvenc állatod?
- Sas - vágja rá Erik. - A normális. Neked?
- Istenem, a világon minden. Ööö, kedvenc étel?
- Gömböc szilvával. Nem tudom, hogy van angolul, ilyen… gömböt csinálsz tésztából, és szilva van benne.
Charles azt mondja, hogy remekül hangzik, és a maga részéről a palacsintát választja (az amerikai fajtát) brit citromlekvárral és cukorral, és Erik tudja, hogy a társalgásuk most valahogy olyan, mint egy félrecsúszott szinkron, és beszélgetnek valamiről, de nem arról, amiről szó van, és Erik tudatában még ott van a kérdés, hogy “te amúgy egyedülálló vagy?”, és ott van a Fal.
- Az micsoda? - Charles a plázakomplexumra mutat, és Erik örömmel kíséri be.
Még mindig fogja a kezét. Támaszt nyújt, meg ilyenek. A mankó ütemesen koppan a köveken, és hamarosan elvesznek az emberek sűrűjében, és Erik valahogy akkor nem érzi magát olyan meztelennek. Akkor engedi el Charles-t.
Mindent, amit mondott, magától vallott be, de valahogy olyan érzés, mintha Charles jobban ismerné ennél, mintha megtudott volna róla már mindent.
Charles-t szerencsére túlságosan lenyűgözi a precíz német építészet, hogy Erik kisebb krízisét észrevételezze. A boltok sűrűjén van egy nyitott tér, ami fölé huzalok, fémek és hosszú ablakok borulnak tetőnek. Ez Erik egyik kedvenc látványossága, és meg is nyugszik tőle némileg.
Charles indítványozására belesnek a közeli Starbucks-ba, és kávét kérnek elvitelre, feketét, rövidet. Erik még soha nem ivott náluk, és Charles bevallja:
- Én is mindig csak akkor, ha utazom.
Üvegépületek karolják közre őket, a padsorra ülnek. A kávé híg, de kellően keserű, füstös, telt ízzel. A papírpohár melengeti Erik tenyerét, és a maga részéről közönyösen pásztázza a tömeget, akik papírzacskókat hurcolva haladnak, csoportokba verődnek és szétzsonganak.
Charles némi mozgolódás után előkeríti a mobilját.
- Benne vagy egy selfie-ben?
Erik felhorkant.
- Mégis mennyire vagy hipster? ‘Kávé csak erre kellett?
- Becsületes hipster nem menne kávéház-láncba - közli Charles önérzetesen, aztán beállít valami kopott filtert, és hunyorítva eltartja a telefont.
- Add ide - dünnyögi Erik pusztán annál az evolúciós előnynél fogva, hogy hosszabb a karja. - És nem vágunk hülye arcot.
- Pedig ha látnád a kacsaképemet!
Charles pont akkor demonstrálja, amikor a vaku villan.
- Oké, másikat.
- Nem vagy benne, hajolj közelebb.
Összebújnak. A vaku villan. Charles haja illatos és puha. Erik igazából a szerencséjét próbálja. Tudni akarja, Charles mit szólna, ha átkarolná, szóval a vállát öleli, amikor még azt sem döntötte el, akarja-e. Charles úgy igazodik az érintéséhez, mint amikor egy macska görbíti be a hátát. A képen Erik arca meglepett és önelégült.


Elviszi a Brandenburgi kapuhoz, hogyha bármelyikük elhalálozna út közben, elmondhassa Ednának, hogy Charles a látvánnyal a tudatában szenderült jobb létre. Bankok és nagykövetségek övezik a teret, az amerikai az egyetlen, amit látványos fegyveresek őriznék. Középen kerekre nyírt kis bokrok, valaki forgólanton játszik, cilinderben, és buszaljnyi turisták pózolnak minden járdaszegélyen.
- Whoa - suttogja Charles. - Nagyon szép.
Az oszlopos emlékmű tetején a győzelem szobor-allegóriája. Erik felbámul rá. Ez valami, amit asszociálnia kéne a várossal, de ugyanannyira tetszik neki, mint ahogy idegenkedik. Félig eszébe jut egy sztori, amit elmesélhetne Charles-nak, volt valami a császárral, hogy csak ő mehetett át középen, és amikor köztársaság lettek, valaki megpróbálta, igen, egy hoteligazgató, és elütötték, kétszer, ugyanazon a helyen, és másodjára szörnyet halt a helyszínen… De Erik nem emlékszik, honnan tudja ezt, vagy miért lenne lényeges. Zavarban hunyorít Charles-ra, aki nem tolakodik vagy fotózik, látszólag csak beissza a látványt, vagy direktben memorizálja.
A nácik persze imádták. A Kaput, nem Charles-t. Edna mindig azt mondja, hogy nem hagyhatják, hogy ezek az emlékek tönkretegyék a várost, és a város egyetértett.
Erik elképzeli a parádét, és hányingere van.
- Gyere - nyúl Charles felé. - Mutatok valamit.
A fiú megint elfogadja a kezét, és már ciki lenne elengedni, pedig Erik nem tudja, miért kínálta egyáltalában, szóval megint az van, hogy kösz’szép’, ő csak támogatja, és páran megint nézik őket, mintha ez a furcsa bajtársiasság valami autentikus látvány lenne, és ha Erik arca kigyullad, az csak azért van, mert utálja, ha csak úgy van a figyelem középpontjában, és nem azért, mert művel is valami fontosat.
A DZ bankhoz mennek, jelentéktelen épület. Belépnek, és Charles lélegzete megáll az előtérben. Erik elfojt egy vigyort.
A belső tér maga kellemes és klasszikus. És rázuhannak a fémek és a folyékony üveg: egy hullámzó szobor-együttes, építészeti remek, látszólag könnyű, mint a lélegzet.
- A legjobb szobor Berlinben - mondja Erik. Arra gondol, hogy a fémek énekelnek. - Nem tudom, ki készítette.
- És csak így elrejtve…? - Charles elengedi a kezét, és előrébb biceg. A biztonsági őr unottan végigméri őket. Nincs ott senki más őkívülük. - Istenem, de gyönyörű…
Erik Charles mögött áll meg. Elbizonytalanodik, de aztán acélos akarattal helyezi a tenyerét Charles vállára, és a jobbjával előre mutat:
- Nézd, ahogy a fények… - Nem tudja, mi rá az ige. Beesnek. Szétszóródnak. Folynak. Charles hátrahajol, hozzá simul, és Erik érzi, hogy érti, mit akar mondani.
És kipipálták a listáról a Brandenburgi kaput.


Logikusabb lenne, fontossági sorrendet nézve, hogy előbb a Reichstaghoz vigye, de a bank mögött, a Behenstraße-n van a másik kedvenc helye.
Fekete kövek.
Fekete tömbök, téglalapok, erőltetett rendben a betonplaccon, a panelházak felé menetelve.
- Óistenem - mondja Charles. - Erről olvastam.
- Ignatz Bubis azt mondta, hogy fölösleges - jegyzi meg Erik. - Ő aaa, berlini zsidóság vezetője. Már az első évben tele volt horogkeresztekkel, lefestették ilyen grafitti-mentes festékkel. Tavaly azzal kezdte valaki az újévet, hogy lehugyozta, és tűzijátékokat lőttek fel innen. Európa legnagyobb holokauszt-emlékműve.
Charles előrébb megy, a tenyerét az első kőre fektetve, mintha bocsánatot kérne. Erik kiszédül a pesszimista örömködésből, és figyelmezteti:
- Emelkedik. Hogy minél bentebb vagy, annál magasabbnak meg többnek tűnik, de a lábaddal…
- Be szeretnék menni - mondja Charles.
Egymás mellett nem férnek el, szóval Erik egy sorral odább követi, az áldozatok labirintusában. A kezét zsebre vágja. Vannak itt páran, családok, turisták, a klausztrofóbikus rend bűvöletében. Eriknek futólag eszébe jut a Hellfire, de korán van, nem lesznek itt.
Charles-t nézi, aki a gondolataiba mélyedve botorkál előre. Nem tudja levenni róla a tekintetét.
Ennek hála kis híján arcra vágódik az egyik kőben, amit túlságosan is ismerős röhögés követ, aztán kurjangatások, még több nevetés, Janos ordítása:
- Szép volt, Lehnsherr!
És Emma:
- Ne stalkold szegény fuckboy-t! - Amiből két szót Charles is ért, mert előbb rájuk néz, aztán Erikre:
- A barátaid?
- Gyere, bemutatlak - szenved Erik megadóan.
És meg tudná ölni őket. Egy közeli kövön ülnek, A Kövön, kellemesen sörözgetve.
- Emma, Charles, Charles, Emma. Charles a családom vendége Amerikából, genetikusnak készül. Emma a Fehér Királynő, és vigyázz vele.
- Hali, drága földim! - Emma szempillarebegtetve nyújt kezet. A haja halommá tupírozva. Gyémánt csillan az orrában, az ajka alatt, az ujjain és a fülében, fehér bőrdzsekit visel, minnndig csak fehéret, fehér bakanccsal és miniruhával, és ezt Charles is észreveszi, amikor áradó mosollyal megjegyzi:
- Értem, miért hívnak Fehér Királynőnek. - Ezzel kézcsókot imitál. Emma a kebléhez kapva álszerényen félrehajtja a fejét.
- Emma nemzetközi drogkereskedő - ábrándítja ki Erik.
- Kokain, heroin, fehérek, porok, kezdőknek 20% akció.
- Attól tartok, nem vagyok kezdő - mondja Charles már-már bűntudatosan -, de tiszta vagyok, lejöttem, azért köszönöm szépen.
Erik rábámul, mert senki se nevet, Charles sem.
- Én se tolom, árulom, de most, hogy mondod, pont keresek embert az USA-ra…  
Janos, aki idáig türelmesen Erikre bámult, előre hajol és kezet fog Charles-al. A keze tökélyre manikűrözve.
- Csüssz, király a hajad. Janos vagyok, buzibárpincér.
- Charles, szia. Meleg vagy, és úgy vagy bárpincér, vagy pincér vagy egy melegbárban?
- Mindkettő, édes.
Erik közbevág:
- Most éppen együtt vagytok Azazellel?
- Igen - vágja rá Azazel.
- Nem - vágja rá Janos.
Összenéznek. Azazel drámaian sóhajt.
- A szívem.
Azazelnek aznap is derogált felöltözni, pulcsi van rajta, bőrgatya, bakancs, és felette a fekete fürdőköntöse. Az arca kipirul a hidegtől. A körmei feketére festve. Sűrű haja pomádéval hátraszántva. Kezet nyújt:
- Azazel, örvendek, tetoválok.
Janos a hegyes kis bokacsizmájával Erik felé rúg, aki tapasztaltan kitér előle.
- Tegnap nem toltad ide a seggarcod, seggarc.
- Dolgom volt - vágja rá Erik. Janos megforgatja a szemét, és Charles-ra néz.
- Itt szoktunk találkozni, ez Lehnsherr köve, ő a bandavezér.
- Demokratikus gangünk van - korrigál Erik, és közben a tekintetével menekülési útvonalat keres. Ha akarta, ha nem, az lett az egész vége, hogy megpróbált jó benyomást tenni Charles-ra, és mindenki bassza meg, ha elszúrják neki. Bár tippre tuti, hogy már elcseszte, valahol annál a résznél, amikor a javítóintézetről beszélt a reggel, és földobban benne a dölyfös Erik-féle büszkeség, hogy nincs mit szégyellnie az életében, és ha Charles így gondolja-
Charles nem gondolja így.
- Whoa, nekem sosem volt gangem. Hogyan ismerkedtetek meg?
Emma Erikre mutat vigyorogva:
- Kinyaltál abban a klubban, aztán kértél tizennyolc eurót.
- Alább nem adom.
- Ezért nem demokratikus a gangünk, baszd meg - kacsint Emma, és Charles karjára markol. - Üzleti tanács kell, kérd Lehnsherrtől. Ő érti.
- Jah, zsidó - szól közbe Janos, mire Erik behúz neki barátian és könyökkel. - Ezt most mért, én meg spanyol vagyok, le se csúszok a tequiláról és bikákon lovagolok.
- Hadd mondjam végig! - hadonászik Emma, akinek Erik titokban mindig is csodálta azt a képességét, hogy sörtől is be tud rúgni. Hat sörtől, de sörtől. - Érted, Charles, ez háromesélyes: odamész, orál, és utána mondod az árat, és vagy röhögni kezd és te is poénnak tettetted, de már van egy rajongód aki beajánlhat másoknál, vagy nekiáll hisztizni neked, és azt ki nem szarja le, vagy helyből fizet, és a legtöbben azt csinálják, ha jó vagy, és Lehnsherr jó és én is jó vagyok. - Kinyúl felé: - Kedvenc kis stricim, gyere a mamához.
Erik engedelmesen átöleli, és közben észreveszi, hogy Charles valahogy ellágyult tekintettel nézi, nem ó-a-tinédzser-prostitúció hanem szép-és-szent-a-barátság fejjel, és megint felvetül benne, hogy lehet, hogy Charles permanensen be van tépve.
Vagy csak nagyon jó ember.
(Valahogy, ahogy mondta: tiszta.)- Hé gecc - érdeklődik Azazel simulékony modorában -, lábad mi lelete?
- Ja? - Charles felocsúdva lenéz magára, mert a szerencsétlen újra és újra elfelejti, hogy ez a gipsz-dolog úgy van, aztán a pillantása találkozik Erikével,  és elmosolyodik, éppen csak egy kevéskét, ami dolgokat művel Erik mellkasával, olyan érzés, mintha felszakadna, és Charles vállvonva azt mondja:
- A mostohaapám lelökött a lépcsőn.
- Ah. - És Azazel hagyná is annyiban (Azazel, aki néha Erikéknél csövel, amikor a szülei kizárják hazulról) de Janos felkapja azt a fodrászolt fejét:
- Mi-mi-mi, Kurt Marko?
És akkor Charles mondja, hogy:
- Mi?
Azazel meg:
- Mi, ismered?
Emma pedig, a fejét hátravetve:
- Ez Charles Kibaszott Xavier, a Sharon Xavier gyereke, akinek a Kurt Botrány Marko a férje, mire van az interneted?
- Ja, a csaj volt a Bazi Lagziban? - Azazel csettint. - Fordulj oldalra.
Charles törődötten engedelmeskedik.
- Jé, tényleg. Anyád jó nő, de nyugi, rá hasonlítasz. Te is jó nő vagy.
- Kösz - mondja Charles rezignáltan. - Izé, a dolog Kurtről…
Emma cöcög.
- Cica, teleposztohatnád vele a netet te, ki nem szarja le? Kurt fehér, és férfi, és nem sportoló, és önmagában még csak nem is híres, úgyhogy három napi pletyka totálra, és utána mindenki elfelejti, mert valaki kiteszi a mellét vagy elejti a gyerekét. Ebben nőttél fel, szóval érted, nem?
- Három napig beszélnek róla - mondja Charles -, de anya meg egy életre kiakad.


Eriknek végül sikerül valahogy eltávolítania Charles-t a Hellfire-től, miután elhadarja nekik németül, hogy Edna nyilvánosan megkövezi a zsinagógában, ha a vendégük bármiféle gyanús aktivitásba kerül, úgyhogy totál nem gyújtják fel a Reichstagot iróniából, csá-csüssz, és kimenekíti Charles-t a holokauszt-emlékműből, ami innentől a kétségbe ejtő ízlésének is örök mementót állít majd a barátválasztás terén.  
- Bocs, hogy faszfejek - közli vele, ahogy a Checkpoint Charlie felé mennék.
- Szerintem jó fejek. Örülök, hogy találkoztam a bandáddal.
- Nem kell udvariasnak lenned.
- Hé. - Charles hangja olyan puha, hogy Eriknek muszáj rápillantania. - Talán nem tudok azonosulni az életviteletekkel, de tisztelem, és én is voltam szociálisan megkérdőjelezhető helyeken. - Megütögeti az orrát. - Őszintébbek vagytok, mint én, és sokkal-sokkal bátrabbak. Szerintem jóban lennél Ravennel, ő is ilyen spontán és vad, amilyen én sosem voltam. - Elkalandozik. - Azért remélem, Emma nem mondta komolyan a kezdő százalékot, vagy hogy kiskorúakat szolgálna ki tényleg, még nem vagyok huszonegy.
- Jut eszembe… - kezdi Erik, és felvonja a szemöldökét.
- Szociálisan megkérdőjelezhető helyek - ismétli Charles. Erik annyiban hagyja.
Neki minden lapja az asztalon van, mert isten utálja. Charles átlát a pókerarcán, de még mindig nem hagyta ott a partit.
Amikor megállnak a zebránál, a keze a kezét keresi.


A Checkpoint Charlie egy amerikai őrállomás volt a Falon, a makettje még áll, és csillagos zászlót tartanak modell-katonák. Charles rágyújt a himnuszra, ahogy elnézik a fotóért sorakozó turistákat.
- Nem vetlek meg, ha pózolsz egyre - mondja Erik. Charles hunyorítva néz rá.
- Úgy festenék, mint valami hadirokkant.
- Egy helyes kis hadirokkant.
Hülyeség, mert Erik még csak nem is akart flörtölni, egyszerűen kicsusszant, és talán ezt mondani az udvarias, de Charles tekintete olyan hálás, pedig tudnia kell, hogy nagyon jól néz ki, ugye? Hollywood-jól. Valószínűtlenül jól.
- Szégyenbe hoznád szegény ficsúrokat  - teszi hozzá Erik. Fess és izmos jenkik posztolnak tisztelegve egyenruhában, és Charles öntudatlanul a füle mögé tűr egy tincset zavarában.


Egy újabb zebrán vágnak át, mert a forgalom állandó, kitartó és pulzáló, és Charles megjegyzi:
- Nini.
A járdán, mintegy szerényen, megint ott fut a néhai fal tégla-vonala, és Erik átlép a szemközti oldalra.
- Visszatértél a Szovjetunióba - dalolja Charles, ez valami Beatles-nóta,  és összevigyorognak, Erik keze zsebre vágva, Charles pedig a mankójára támaszkodva néz fel rá, szél fut el, a haja rebben, és Erik visszagyűr neki egy tincset, a keze egy kicsit az arcán marad, a hüvelykujja az állát simítja, és Charles lábujjhegyre áll.
Erik lehunyja a szemét. Forgalomzaj van, és a fejében még mindig ott van az a Beatles-dallam, back in the USSR, ahogy Charles szája a szájának simul.
Áthajolnak a néhai Fal felett, a csók mélyül, Erik szíve elnehezül, és közelebb vonja Charles gyönyörű arcát, elhajol, csak egy lélegzetért, és megcsókolja újra.
A világ csak hő, lágyság, és egy félig emlékezett ritmus, egy pillanatra csak ennyi: még egy csók, és Charles az Imagine ő pedig a kibaszott Blackbird, és egy csókig még mindegy ez.   
Elhajolnak, Charles piros kis szája még pirosabbra csókolva, a borosta karca még égeti Erik arcát, és az ujjai Charles vonásait becézik. Csak azt tudja mondani:
- Isten hozott Berlinben.
És az a “welcome” kis híján “wilkommen,” az akcentusa most olyan nehéz, és Charles csak mosolyog rá, és Erik egyetlen nyelven se tud már semmit, egyedül az ő nevét, amikor a fiú bicegve hátralép, a kezét nyújtja felé, és Nyugatra segíti.


Charles meg akarja nézni a múzeumot, és Erik úgy lebeg a nyomában, mint egy boldog hőlégballon, mert Charles megcsókolta őt és ő megcsókolta Charles-t, és a legszívesebben leállítaná a járókelőket, hogy “engem csókolt meg, engem,”  és nem érdekli, hogy ez mit jelent vagy hová vezet, mert megtörtént, és ez a lényeg.
A kiállítás persze a Falról szól, Charles az angol szövegeket olvassa, Erik a németet: a falak tele vannak zsúfolva fotókkal, feliratokkal, tárgyakkal, egy tragédia színes kavalkádja, és Erik föl sem fogja, mert Charles jelenléte zsong a fejében, Charles-é, aki Erikeket csókol meg, és most csak waltzolnak egymás mellett, és kinyúlhatna felé, de nem teszi meg, mert villámlás van az ujjbegyeiben.
Charles egy ponton győztesen felkiált:
- Megtaláltam a nénikédet!
És Erik egy érfagyasztó vérvonal-mosollyal találja magát szembe.
- Ja, ez ő az - állapítja meg ő és a nyelvtana, és kibetűzi: - Hildegarde Greta Lehnsherr.  
- Átjutott a falon úgy, hogy… - futja át Charles a szöveget, aztán a szája kicsit tátva marad - ...épített két alagutat!?
- Ráért - mondja Erik.
Az elmosódott, amatőr fotók egy bodorított hajú nőt mutatnak harisnyában és otthonkában, szögekkel a szájában, ahogy elszántan fúr és kalapál.
- Nem kapták el?
- Hajnalban csinálta. A ciki az volt, hogy közben a nagybátyám meg átszökött hozzá. Ő búvárkodott. Szóval akkor fordítva rekedtek ott, mert nem tudták lekommunikálni az egészet, persze.
Az utolsó teremben vannak a fényképek és felvételek az újraegyesülésről. Erik rámutat az egyik kép szélén egy párra, ahol a negyvenes nő a feltételezhetőleg-férjét éppen ordítva kupánvágja.
- Ezek ők. Még együtt vannak, csak áthúztak Svájcba.
- Szeretem a családodat - állapítja meg Charles, ahogy közel hajol a fotóhoz, aztán felnéz Erikre. A mosolyában van valami, ami szíven üti, és azt motyogja:
- El kell menjelek a Reichstagba. - Aztán, halkabban: - Básszámeg.


Erik már nem emlékszik rá, hogyan élte túl a tegnapi napot Charles oldalán. Most especiel végig nyüszít magában, valahogy úgy, hogy “hnnnng,” mert - mert Charles.
És ő sem biztos benne, hogy ez így most honnan jött, vagy hogy lehetséges-e, de valahogy olyan ez, mint a mágnes, tessék, hogy a vonzás opciója ott van, és ha elég közel ér a mágnes meg a fém-
(Erik nagyon szereti a mágneseket. Ez egy egészséges hobbi.)
A Reichstag hatalmas, rahedli oszlopokkal és büszkén lobogó német zászlókkal, és állandó turistákkal meg a kitartó családokkal, akik a közeli placcon piknikeznek nagykabátban, mert még nem törődtek bele az őszbe, és Erik csak Charles-t bámulja, reményei szerint kevéssé feltűnően, és amire párbeszéd-néven gondolni tud, az az, hogy “hello, szia, gyakran jársz erre?”
Szóval tudja, hogy nem. És ez oké. Charles egy fél világgal odább él.
Charles ekkor csókolja meg megint, feltehetőleg csak azért, mert megteheti, és ez egy rövid és ártatlan kis csók, amire hál’Istennek senkinek sincs kommentje, mert Erik puszta betonnal ütköztetné a fejüket (Emma szerint Erik szélső extrém überalfa hótliberális, Erik szerint pedig pusztuljanak az előítéletek és akárki, aki képviseli őket, mert na azok a barmok se érdemesek az életre.)
Charles ajka még az övén van, ahogy a fiú azt suttogja:
- Te nem vagy éhes?
- Ki kell próbálnod a wurst-öt, elvileg finom.
- Tizennyolc euró lesz?
- Nem, kevesebb, láttam egy… - A mondat vége az, hogy “árust a közelben,” de Erik elakad, amikor leesik neki, hogy Charles a farkáról beszélt, illetve ő hitte azt, hogy Erik beszél a farkáról, és Charles játékosan az alsó ajkára harap, és eleve van ez a hangsúlya, hogy minden szexuális utalásnak hangzik, amit csak mond, tehát Erik igazán nem tehet róla, hogy amikor Charles azt mondja:
- Csak bekaphatnánk valamit.
Akkor ő rávágja, hogy “szégyentelen vagy,” és nem emlékszik rá, hol lehet normál áron kaját kapni a környéken, hogy egyáltalán lehet-e, és mi az az étel, és mik a konkrét szabályok a közszeméremsértésre, mert kockázat nélkül nincs rizikó, és megérné, ami azt illeti, mert ha nem történik valami, Charles-t ott helyben maga alá teperi.
Szerencsére történik valami.
Erik önfegyelme történik.


A végtelen kreativitás jegyében egy kisdiszkontban kötnek ki, Charles baracklevet vesz, magos kiflit és tömlős sajtkrémet, wurstöt meg rohadtul nem, szóval Erik egyre biztosabb benne, hogy benézte, és még életében nem vett perecet ilyen agresszíven, Charles meg a sörökről kérdezi, aztán a figyelme totál elterelődik:
- Kapni nálatok Maltesers-t?
- Mert az mi?
- Ez minden - suttogja Charles, és egy piros dobozos édességet pottyant a kosárba.
Kint találnak egy padot a közelben, ami praktikusan fémből van, és tökig hideg, de mindegy, mert Erik szomjas, és lenyakalja a sör nagyját, utána pedig a morózus galambokat bámulja, amíg Charles konkrétan arcon nem böki:
- Ááá.
- Wass?
Charles a szájához tart egy csokigolyót, és Erik vonakodva bekapja.
- Törökméz van benne - dorombol Charles.
Eriket nem nyűgözik le az édességek, de úgy tesz, mintha ez lenne az egyetlen kibaszott kivétel, amit Charles isteni jelnek vesz, és kitartóan a kezéből eteti Eriket, szóval ő nem panaszkodik, és a következő csók csokoládéízű, puha és olvatag, és Charles ugyanolyan ínyenc természetességgel ízleli az ajkait, mint az édességet, és van valami felháborítóan szexis ebben.


A hajós városnézés Charles ötlete, aki “egy kicsit elpilledt” (az ő szavai) de “látni akar mindent” (szintén) szóval fölvergődnek egy turistahajóra a Spree-n, és Charles szerez angol nyelvű audiokommentárt egy walkman formájában, amitől Eriknek nosztalgikus fájdalmai támadnak (örökre elkobozták a jó kis Sonyját.) Leülnek a rozoga székekre, és már ott látszik, hogy rossz ötlet, mert rajtuk kívül még vannak durván öten, sarkvidéki expedícióhoz öltözve.
Elindulnak, és a fagyos szél követi őket.  
Charles megosztja az egyik fülest Erikkel, aki cserébe a sálját teszi közkinccsé, és Charles hozzá bújik, amennyire a szék karfája engedi (melyet Hildegarde néni szellemében Eriknek ingere van puszta kézzel letörni vagy simán felrobbantani.)
Igazából jó ez így, Charles feje a vállára hajtva, szipogva szuszognak a sálba, és egy unott hang megkérdőjelezhető akcentussal fölhívja a figyelmüket a város csodáira a palaszürke, kövér égív alatt, amin felhők függenek. Régi-régi épületek és új-új vasúti hidak úsznak el, és Erik afféle meditatív állapotba szenderül, mert ring a hajó, Charles közel van, és az audiokommentár nem tud artikulálni, csak andalítóan zümmögni.  
- Megérkeztünk - suttogja Charles, ahogy arcon puszilja, Erik nyögve felriad, kis híján hátrazúg a székkel, aztán inkább oldalra dől, a lábai az égben.
- Istenem, jól vagy?
- Alszok - morogja Erik a nyirkos padlóról, és lehunyja a szemét. Charles kuncog, szóval oké, megérte.


Hazafelé kézenfogva mennek és tömegközlekedéssel, mert Charles-nak lágyan sajog a lába, Erik meg még nem ébredt fel teljesen, szóval összebújnak a buszokon, a metrón és a villamoson, mert többek között elég hideg van, és amikor hazaérnek végre, Eriknek csak akkor esik le, hogy még mindig nem tudja, mi van.
Mert példának okáért, nem járnak. Hülyeség lenne. Charles mindjárt megy haza, és aztán sohavisz’látásra, és a nyár még messze van  és Oxford még messze van és az USA nagyon-nagyon messze van.
És nem kavarnak. Ahhoz az egész túl… ha nem is lassú, de nyugodt, nincs benne az a maró kielégítetlenség és türelmetlen éhség.
Összességében, Erik nem tudja, mi történik, szóval úgy van vele, hogy nekiáll főzni, mert ha bizonytalan, akkor Edna mindig azt csinálja, ő meg az anyja fia, a frigó viszont elárulja, mert dugig van.
Szilvásgombóccal.
- Az anyám a világon a legjobb ember - közli Erik, ahogy kiveszi a piros retrofazekat egy ereklye kegyeletével, és a pultra helyezi.
- Ez a gömböc szilvával?
- Megmelegítem, helyezd magad ööö, kényelembe.
- Hülyeség lenne addig fürdenem?
- Nem, izé, ahogy érzed.


Az lett volna rá a helyes válasz, hogy “de igen.” Csak Erik tiszta hülye. A zuhany alól egy ázott és illatos Charles kerül elő egy újabb márkás alsónadrágban és a tegnapi, kinyúlt Star Trek pólóban, és még a szilvásgombóc mannás élvezete se köti le Erik figyelmét eléggé, és fél, hogy Charles fázni fog így, szóval kerít egy pokrócot, ami viszont azzal jár, hogy ketten vannak alatta, de legalább kevéssé egyértelmű Erik erekciója, ami szintén nem normális, mert akkor kellett volna megtörténnie, amikor Charles fürdés után a konyhába lépett, formás combok és gömbölyű vállak és az a tejfehér bőr és minden, erre itt vannak a pokróc alatt, szilvásgombócot esznek, és Erik farka úgy gondolja, hogy “szerintem ebből szex lesz, nem?”
A vacsora végeztével Erik elöblíti a tányérokat, amíg Charles fogat most, aztán pedig ágyba parancsolja, amikor eszébe jut a lába.
És fölviszi a galériára.
És lefekteti a matracra.
És igazából csak csókolóznak, de most valahogy más, hallani minden kis lélegzetet, és félhomály van, ja, és nincs ott egész kurva Berlin.
Charles mellkasa egy idő után zihálva hullámzik.
Nem szólalnak meg. Charles nem tud, Erik nem mer. Mintegy próbaképpen harap Charles nyakára, csak hogy lássa, tetszik-e neki, és Charles felnyög alatta, Erik pedig csak úgy általánosságban mondja, hogy:
- Bassz meg.
És Charles az állapotát tekintve meglepő elszánással maga alá hengeríti, és aztán úgy vannak, hogy Erik fekszik a hasán, Charles meg felette, és hamar kiderül, hogy ez nem nagyon fog menni, szóval megint az jön, hogy Charles háton, Erik pedig lovaglóülésben felette, és lecibálja róla a pólót, ami még oké, de az alsógatyánál tétovázik, és Charles észreveszi, és mondja neki, hogy oké, ha nem oké, amire Erik természetes reakciója az, hogy a szájába vegye.
Tart óvszert egy cipősdobozban, meg azt a kétes krémet, amit a nehezen fenntartható magánéletéhez használ.
A galéria nem enged nekik sok mozgásteret, Erik alig tud levetkőzni rendesen vagy egyáltalán kecsesen, és amikor megoldja, akkor gyorsan rájuk húzza a kirojtosodott pamuttakarót, mert a fűtésen továbbra is spórolnak.
Charles el van ragadtatva olyan dolgoktól, mint Erik hasfala, piercingje és farka, és biztos baromi megtisztelő lenne, ha Charles nem volna konstans “whoa” állapotban, amióta csak megérkezett, és Eriknek mindegy is, hogy ő itt most mennyire “gyönyörű” meg “drága Erik,” mert Charles-t akarja, magában, tövig.
Megtörténik.
Fantasztikus és furcsa, főleg furcsa, mert Charles nagyon tudja, mit csinál, és elvileg Erik is, mert van tapasztalata meg minden, de ez Charles, édes kis Charles, és Erik a házigazda, szóval neki kéne az ööö, vendég minden igényéről gondoskodnia, de Charles olyan alaposan bassza, ahogy még senki soha, és ez biztos lehetne romantikusabb is, vagy vadabb vagy érzékibb, de Erik még ezt is nehezen tudja felfogni, totál inkoherens hangokat ad ki, a galéria nyekeg, a takaró a derekáig csúszik és le tud nézni magukra és úristencharles, Charles meg fogja a derekát és mozgásba vonja, előre és hátra, körbe, megint körbe, és fel és le, mintha előre kitalálta volna az egészet, és Erik nem megy el kínosan hamar, de amikor megtörténik, az valahogy annyira totális, hogy Erik mindenek előtt meglepett, mert nem igazán tudta, hogy na, az ő teste, ilyeneket.
Charles ad neki egy szusszanásnyi szünetet, aztán lefekteti kiskiflibe, és befejezi, amit elkezdett, és pont mindegy, hogy Erik már elment, még úgy is azt hajtogatja, hogy “ja, that is so gut Charles ohfuckfuckfuck,” és Charles orgazmus közben is arról biztosítja Eriket, hogy ő aztán “gorgeous,”  ami valami mesterien csodálatosan jelent.
Aztán fekszenek, és Erikben ott van az, hogy ablakot kell nyitnia meg fürdőszoba meg minden, de csak bámulni akarja Charles-t, és a haját simogatni, főleg a haját simogatni, szereti a haját.
Aztán már tényleg össze kéne szedelődzködni, és Charles segíteni akar, de Erik konkrétan a mellkasára lép, hogy ne álljon fel, és rekedten mondja:
- Maradj, ahol vagy.
Charles pedig ledelejzve motyog:
- Mit műveltél velem?
Erik lehajigálja a használt ruháit a galériáról, aztán felveszi a gatyáját, és utánuk megy. Beszuszakolja őket a szennyesbe, kidobja a kotont, benedvesít egy törülközőt, bukóra nyitja az ablakot, visszamászik egy galériára, Charles úgy hever ott, mint valami fantasztikus fotótéma, és Eriknek ötletei lesznek, de csak feltérdel fölé, letisztogatja, megcsókolja, a mellkasát simogatja, magához vonja, oké, itt nem ez volt a lényeg, elmenekül amíg Charles vigyorog utána, becsukja az ablakot, tusol és fogat mos.
A tusolás igazából úgy néz ki, hogy kuporog a kádban, amiről tudja, hogy elég megalázó, de ez van, és folyatja magára a vizet, amit sosem szokott csak úgy hobbiból, mert pénzért van az is, és arra gondol kábé, hogy “wuhhuhuhu,” és aztán amikor végez, egy törülközővel a derekán a nappaliba vonakodik, csak hogy ellenőrizze, hogy ott van-e még a Charles, és nem-e álmodta az egészet, és amikor meggyőződik róla, hogy nem, visszateszi a maradék (egy darab) szilvásgombócot a hűtőbe, lekapcsolja a lámpát, visszamászik a galériára, pólót vesz, és visszatér végre ahhoz a részhez, amikor Charles haját simogatja, és összebújnak.


Holnap majd elviszi Charles-t a győzelmi oszlophoz, és/vagy az állatkertbe, annak biztos örülne, de az is lehet, hogy itthon maradnak egész nap és kefélnek, és nem tudja, melyiket akarja jobban, mert valahol mindegy, amíg Charles vele van, és már félig alszik, és Charles keze idillien köröz a fenekén, aztán felgyűri róla a pólót, aztán meg a piercinggel szórakozik, épp csak a nyelve hegyével, és Erik csak azért állítja le, mert nincs az az isten, hogy ő a takaró alól még egyszer kikeljen, szóval Charles eligazgatja rajta az alvópólót jólnevelten, és hozzábújik, és figyelmezteti, hogy verekszik álmában, aztán alszik.


Erik arra ébred fel elsőnek, hogy Edna hazajön: kulcszörgés, topogás, matatás, kinyílik a hűtő, egy elégedett hehe, becsukódik a hűtő, lámpa kattan, bojler bőg, lámpa le, Edna settenkedve a helyére.
- Jó éjszakát - dörmögi Erik.
- Neked is, kisdrágám.
Charles úgy szendereg a karjaiban, mint egy szent.


Amikor másodjára kel fel, Charles telefonja egy alternatív Alt-J koncertet ad, villog, rezeg, szi-o-dábl-em-o-en, és a fiú vaksin kapkod felé, Erik pedig azt motyogja:
- Vedd fel, anya vesz Schlaftablettes nemkelfel nem kell vedd fel…
- Hallo - dünnyög Charles, és a hangja így frissen ébren sokkal mélyebb, és hozzábújik Erikhez, az arcát megvilágítja a telefon kékes fénye és a tincsek fénylenek, és Erik közelebb törleszkedik, kinyújtózik és úgy húzza magához még-még. - Anya? Hajnal… nemtomhányvan. Most nem Párizsban vagy? Nem ott van… hajnal… aha…
Erik hall annyit, hogy egy nő beszél, angol nyelven, és a szava elmosódik (talán részeg) és Charles félig még alszik, a kezében a telefonnal, a nő azt mondja:
- Sajnálom - meg ilyeneket; hogy:
- Kurt sem akarta.
És:
- Egy hülye tehén vagyok, gyere velem Párizsba.  
- Anya. - Charles már javarészt Eriken fekszik, aki kitartóan karolja. Charles-nak finom szaga van. - Anya, én még két napot itt vagyok Berlinben, és hétfőn suli.
Mrs. Xavier pedig:
- Helyre tudjuk hozni, csak adj egy esélyt, haragszol? Úgy hiányzol, sajnálom, kicsi fiam, kincsem, emlékszel Párizsra, emlékszel Versailles-ra?
Erik azt motyogja:
- Menj vele.
- Nem ér rá ez… Anya, nem haragszom, nincs semmi baj… Anya?
Erik szeretne még valamit mondani, csak elalszik.


És a következő ébredés: reggel van, ez már tagadhatatlan. Charles a karjaiban, az éjszaka valami olyan pozícióba kerültek, ami a barokk festők becsületére válna, de egyikük se hajlandó megmozdulni, pláne Charles nem, és Erik tudja, hogy ébren van, hallja azon, ahogy lélegzik, és Edna motoszkál a konyhában, híradót hallgat.
- Mész haza? - kérdezi Erik.
- Megyek Párizsba.
És egyikük se mozdul, mert két napjuk még lehetett volna, de most itt van helyette két perc vagy két óra, és nem hagyják elveszni.


Lassan öltözködnek, valahogy már-már mértanian, Erik bőrnadrágot vesz fel, Charles kopott csőfarmert, és még csak félig vannak készen, amikor leállnak és még egy kicsit összebújnak, és Charles mond valamit a városokról - hogy milyen beléjük szeretni -
- Fiúk, kész a reggeli!


A dohányzóasztal elé nyomódva esznek, Edna föl-le sürgölődik, munkába készül, a tegnapról kérdezi őket, hogy mit láttak, és Charles bevallja, hogy hamarabb kell elmennie, és Edna nem érti egészen, de aztán bekopogtat Sharon Xavier.


Charles biztosítja róla Eriket, hogy az anyja pont ilyen drámai, és elé megy ajtót nyitni, és Sharon ott van bézs ballonkabátban, nagy napszemüvegben, a haján Burberry kendő, rózsa és púder illata van, és Charles-t meglátva zokogni kezd, hogy “fiam, kisfiam,” Charles pedig átöleli (a nő még nála is alacsonyabb) azt mondja: “itt vagyok, semmi baj,” és nehezen tudja megtartani, mert el van törve a kurva lába.

Edna és Erik tisztes távolból nézik. Mindkettejük nagyon sápadt.

Sharon egy ponton emlékszik magára, elengedi Charles-t, és bemutatkozik, és megköszöni Ednának a szíves vendéglátást, aki csak annyit tud mondani:
- Welcome… welcome.
- Hol a cuccod, kicsim? - Sharon körbenéz, aztán a pillantása a bőr hátizsákra esik, ami szomorúan gunnyaszt a galéria lépcsőjén. - Hogy lehetsz ilyen, ennyivel jöttél? Mindegy, majd… veszünk neked, ami csak kell… - És ismét Ednához fordul: - Köszönöm, nagyon köszönöm, annyira rendes maguktól.
Amíg Edna kihebeg valami olyasmit, hogy “no mind, never matter,”  Charles Erik mellé osonkodik, és az orrával megböki a vállát:
- Elkérhetem a telefonodat?
Erik engedelmesen előhúzza a zsebéből, egy törhetetlen Nokia. Charles gyorsan belepötyögi a számát, gyakorlottan és könnyedén gépel, két hüvelykkel.
- Csörögj rám. És majd hívlak, okés?
- Sajnálom, hogy el kell menned - mondja Erik, és megoldja, hogy közben Charles szemébe nézzen, bármennyire is kapar a torka, és Sharon kihallja, és azt mondja:
- Természetesen bármikor szívesen látjuk magukat Westchsterben, örömmel állom a repülőjegyet, ez a legkevesebb.
És Charles a szemöldökét felvonva vigyorog, és Erik nem állja meg, hogy fel ne nevessen, aztán észreveszi, hogy Edna elfelejtett lélegezni, szóval gyorsan hozzá siet.


Kimennek az utcára, az a kerettörténet, hogy a repülőgéphez kísérik őket, és Erik ott van Charles mellett, a közvetlen közelében.
Működhet. Működhet, igen.
Charles ujjai Erik ujjaira hajolnak, nem fogják egymás kezét, de már majdnem, és csak mosolyognak egymásra, mintha lenne köztük valami cinkos kis tréfa, aminek a szerelmük a csattanója, ez talán az és talán nem: szerelem, korai megmondani és korai feladni, és Erik mondani akar valamit, amikor megáll értük egy limuzin.
- Egy taxi bőven elég lett volna - jegyzi meg Charles, és Sharon fáradtan sóhajt.
- Négy embernek? Ne viccelj. - És ugyanazzal a lendülettel: - Le kell vágatnunk a hajad, tudom, hogy csak azért növeszted, hogy kiidegelj vele, nézd meg, a barátodnak is milyen rendes… a fele.


A terminál tömve van, Xavierék VIP-sebességgel becsekkolnak, Rohan az egész, rohan minden utolsó perc és másodperc (tikk-takk), a gép rögtön indul, Sharon a mobiljával matat, Edna kitartó sokkban, Charles és Erik pedig összenéznek a fémszürke repülőtéren, a közelgő szélcsendben, és - helyre zökken az idő, ez az utolsó pillanat a kora fényekkel, a fakó virradattal, két világ között egy semleges terepen.
Charles azt mondja:
- Én meg akarom próbálni veled. De mondhatsz nemet, nem bántódok meg, tényleg.
Erik a fejét ingatja.
- Tiszta hülye vagy.
Az álla alá nyúl, és maga felé fordítja. Charles karján a kabát átvetve, a beszállókártyáját szorongatja és csak csüng a vállán a táska:
- Ez most igen, nem, talán, vagy később beszéljük meg?
Erik előre hajol, és mélyen megcsókolja, Charles pedig rögtön viszonozza, a törött lábát kissé eltartva.
Sharon ujjai megállnak az érintőképernyő felett, és a homlokába tolja a szemüveget. Beesett és véreres a szeme, és nagyon kék, persze. Ednával összenéznek. Sharon kérdő tekintettel mutat a fiúkra. Edna tehetetlenül széttárja a karját. Sharon azt mondja:
- Ah.
És zavartan összevigyorognak.

. . .

- Egy városba nem részletenként szeretsz bele, hanem egyik pillanatról a másikra, érted, ugye? Amikor már eleget láttál belőle, és megfog az érzés: visszatérek, hozzád igen. Úgy akarlak ismerni, mint magamat, mint az otthonomat. Nem számít, mit kell tennem érte, nem számít, meddig várok, itt leszek. Itt. Veled.  

hirtelen és drámai komment: IGEN // nem

67 megjegyzés:

Tatsu írta...

Ejnye no. Én azért kettőkor szerettem volna lefeküdni. De túl szeretnivaló volt ahhoz, hogy félbehagyjam <3 (amikorhajnalbankommentelek. értelem az nincs, rajongás az van bőven <3)

Raistlin írta...

rdgfkisé köszönöm szépen ;u;

littlemissprimadonna írta...

Ha ezt olvasom munkahelyen sunyiba az megegyezik azzal, mintha pornót néznék. Meh. Mindenesetre színvonalban biztos jobb.
Sőt.
Kedvem támadt elutazni Berlinbe találni magamnak valakit. Pedig nem szeretem Németországot.
Mondd hogy működött nekik. Kérlek.

Raistlin írta...

Naná, hogy működött.
Ehhez persze nagyon sok kínos skype-üzenet kellett, és a Hellfire röhögött minden alkalommal, amikor Erik mobilja megrezzent, ő két kézzel kapott utána, aztán nyugalmat erőltetett magára, elolvasta, és utána fél órán át csak vigyorgott folyton.
Erik elgéhent Westchesterbe, és szépen helyretette Kurtöt. Edna és Sharon jóban lesznek, és nő Sharon önbecsülése. Az első közös hét furcsa kéne, hogy legyen ennyi távollét után, és Erik fél, hogy kiderül, hogy csak egy illúzió volt a távkapcsolat, és nem is működnek már, de onnan folytatják, ahol abbahagyták, és Erik fölfedezi Amerikában az inner turistáját.
Charles Oxfordba megy, és elég gazdag ahhoz, hogy rendszeresen ruccanjon Berlinbe a hétvégére. Az első ilyen alkalommal Erik elég nehezen ismeri fel a First Class makeover miatt, mert a beállt családi béke örömére Charles megborotválkozik, de Eriknek így is (nagyon) tetszik. Erik amúgy ötvösnek tanul, mert szeret fémekkel cihelődni, és emellé vezet egy meglepően népszerű politikai rant-blogot is, meg kitartóan besegít Az műhelyében.
Charles-al néha összekülönböznek, ahogy az érettebb világnézetük néha koccan, de mindig találnak kompromisszumokat.
És van az a nap, hogy Erik azt mondja, hogy fuck everything, és kimegy Oxfordba műhelyet nyitni. A kis csetreszei elég népszerűek lesznek az egyetemisták és a turisták körében, küldi haza a pénzt Ednának. Charles és ő összeköltöznek. Erik levelezőben jogot vesz fel, mert miért ne.
Együtt utazgatnak, és beleszerelmesednek városokba. A legszebb nyaruk egy roadtrip Amerikában.

És van az, amikor már igazán öregek, és Charles tolószékben ül, és kérik tőle a rokkantigazolványt a Neues múzeumban, és nem értik, minek örül annyira, amikor felmutatja, és hogy a mögötte álló kalapos, őszes úr minek tesz olyan megjegyzéseket, hogy "na azért, basszátok meg."

Mitsuki írta...

a. a leopárdmintás kabátnál kegyetlenül elkezdtem röhögni
b. hogy lehet valaki egyszerre meglepett és önelégült? ez csak eriknek mehet, de komolyan
c. csak szegény arcát ne ha már elvágódik
d. jéj és jönnek a többiek, jóisten, félpunk-modernséges-díler-emma kell egyszer imádom
e. és azazel meg janos ögyem őket is halomra
f. "Demokratikus gangünk van." meghaltam. kész.
g. és charles kicsit tényleg olyan, mint aki "permanensen be van tépve"
h. cica. CICA. emma cicázza charlest. megölsz. megölsz te.
i. és történelem azért mindenütt, útinapló történelem.
j. "lebeg a nyomában, mint egy boldog hőlégballon" új kedvenc
k. "Erik nagyon szereti a mágneseket. Ez egy egészséges hobbi." no comment. yes comment: mellékes megjegyzésként én is szeretem a fémeket. meg a mágneseket <3
l. "szélső extrém überalfa hótliberális" egészségedre. csudi kis megfogalmazás. találó. imádom.
m. sony. ;) best ever. nem reklám, nem. pedig milyen jó lenne, cecil után erikes sony reklám. murrr.
n. munyurrom
i. és ezt berlini útinaplónak fogom használni ha végre egyszer eljutok berlinbe, fekete farmerben és hátizsákkal.

köszönöm.
(bocs a gondolatfolyam abc izéért ez jött)

Raistlin írta...

(szeretem a gondolatfolyam abc-t)
és amúgy ja, ez van útinapló helyett és gyanánt, cherikék reakciója érdekesebb, mint az enyém, stílusosság vagyon és csövezés.
a sony meg nem pénzel, esküszöm, de amikor középkategóriás márkát akarok írni, mindig az jut eszembe. a starbucks sem pénzel. a lush megtehetné.
és szeretnék egy kézrázást, amiért végül nem tettem belé lord lazarus referenciát, bár persze sosem derült ki, janos nem-e egy történelmileg akkreditált buzibárban dolgozik ahová lehet kutyát és megfáradt autószerelőket is vinni.

sliver írta...

Azért ide is leírom, hogy ez a fic egyszerűen felháborítóan csodálatos, és elolvastam a kommentedet is, hogy mi fog történni velük ezután, és most még sokkal boldogabb vagyok.
És a punk!Erik a kedvenc Erikem, de nem ér, mert mindig mindenre ezt mondom, amit írsz, de ha egyszer tényleg, és olyan elképesztően aranyosak, és az a bizonyos demokratikus gang, hát azt tényleg nem lehet szó nélkül hagyni. Az egész annyira jó volt, és folyton felröhögtem rajta, és olvadoztam, és annyira, de annyira <3

Raistlin írta...

gresfv sngnrseágfv ságvvgreáfán reáeáreisrfánsfvigrn (nem érdemellek meg)(◍•ᴗ•◍)❤

littlemissprimadonna írta...

Köszönöm a folytatást *~* <3
Megyek és úgy teszek, mitha nem sírnék :3

Raistlin írta...

minden ficemnek van titokban valahol egy habos-babos hepiendje. jól elrejtve.

rosie írta...

egy: feltétlen berlinbe akarok költözni jelenleg [de a hard to learn miatt kanada már célország. legalábbis onnan az ötlet - bevallom nyilvánosan. mármint így tényleg ausztrália után --- nem akarsz ausztráliával dolgozni? ott illene letepelednem, oda megy a família meg minden, dehát kanada és szarvasok és hó]

kettő: szocreál vadromantika

három: TAPADÓS ZUHANYFÜGGÖNYÖK istenem gyűlölöm őket

négy: drága drága charles [sért a feltételezés, hogy visszautasítanám - ez egy olyan mondat, amit nagyon sokszor fogok használni ezután] és gyönyörűszép erikem

végjáték: ó igen, imádom a majdnem fluff lelked


utóirat: imádlak azért, hogy meggyőztél a covennel

Hattie írta...

szélső extrém überalfa hótliberális.
nem igazán tudok összehozni egy kommentet. viszont ez így nagyon cuki volt ~ meg szeretnék egyszer én is eljutni németországba.
és ezen a múzeumos dolgon én is nagyon sokat gondolkoztam. mióta művészettörténetem van, főleg, és elszomorít, hogy majdnem minden emlékhez, amit vettünk, hozzáteszi a tanárnőnk, hogy "british museum".

margaery. írta...

váá, de jó a hetet Cherikkel kezdeni:D imádom punk!Eriket és hipster!Charlest, egyszerűen tökéletesek. egyem meg őket a szomorú háttértörténetükkel együtt.
Erik gangjáról pedig regényeket tudnék elolvasni:D azokon,hogy
" Nem hiszi el, hogy ezt a mondatszerkezetet megalkotta. Shakespeare nem csak hánykolódik a sírjában, hanem zombivá válik és üldözőbe veszi őt és utódait."
és "még életében nem vett perecet ilyen agresszíven" szétröhögtem magam:D
és mi az,hogy Charles dorombol??megengedett-e egyáltalán,hogy valami ilyen aranyos legyen?:D
és köszönöm,nagyon megnyugtattál azzal a kommenttel a végét illetően:D és ha már így mindenki menni akar Németországba vigyetek engem is:D

Storm child írta...

Már az iskolában láttam,hogy van friss, de úgy gondoltam,nem lenne jó ötlet az infó órán elolvasni. És milyen jól döntöttem,mert az egész osztály hallgathatta volna az érzelem kitöréseimet.
Megint iszonyú vágyat érzek, arra,hogy németet tanuljak és Berlinbe menjek,mert hátha egyszer csak szembe jönne velem egy punk!Erik egy Charlessal az oldalán,és lehet bennük gyönyörködni.
A kommented meg egy ilyen plusz boldogság bogyó volt és rágjam meg őket,hogy mennyire drágák.
[Azazel és Janos pedig mostantól hivatalosan is ship]

marcipán írta...

Azt hiszem, én itt csendesen elolvadozok a sarokban.
Ahogy egyre haladtam, úgy szélesedett a vigyorom, mert tejóég, hát hogy lehetnek ezek ketten ilyen édesek, HOGYAN. A komment-folytatásnál már előjött a megszállot röhögésem (nem nézett ám a környezetem hülyének, ánem).
Rájöttem, hogy imádom Charles ezen oldalát, ugyan kinek kell ezek után macska, tartson mindenki Carlest, százszor aranyosabb.
Na és Berlin, ezek után főleg vérzik a szívem, hogy lecsúsztam róla, legszívesebben nekiindulnék egy hátizsákkal és végigjárnék minden helyet, ahol ez a két szerencsétlen is volt. *-*
Ezer köszönet ezért a ficért, kifolyt tőle az agyam, de abszolút jó értelemben, mert két ilyen cukorkát... (Egyszer még meg fogok bukni a blogod miatt, de furcsamód kimondottan örülök ennek.)
Köszönöm, hogy olvashattam! :3

Raistlin írta...

ROSIE, az And it's az Alaszka, de határeset (szó szerint.) Dean tagadná, hogy bármi közük van Kanadához. Cas belelkesedne, hogy ott még nem volt. Dean kikötné, hogy nem is lesz.
Ausztrália kecsegtet, de még csak felületesen érintettem cultural stuides-on.
És köszönöm, nagyon ;u;
ui. Ugye, hogy Coven? Coven.

HATTIE, ami ottan kint *a nyugat felé hadonászik* történik múzeum néven, az így echte nem ér. Én mondjuk nem lennék olyan radikális, mint Erik, talán egyszerűen csak fizetnék a tárgyakért, akkor is, ha rabolt, és így nem lehet tudni, pontosan kié, de no, évi adott összeg múmiánként fejenként az egyiptomi államnak, vagy valami. Egy ideális, szélső extrém überalfa hótliberális világban, ahol a kapitalizmus csak egy ízetlen tréfa. Ámen.

MARGAERY, match made in Heaven. Nagyon szépen köszönöm, és ne kecsegtess itten regényekkel, mert hatalmad van, és amit kimondasz, az megtörténik a blogomon, ergo félek tőled.
u.i. csoportos, csalódott slashturizmus németországba 2k15

STORM CHILD, én még mindig csak annyit tudok németül, hogy "guten morgen" meg "Ich habe keine lust," de vakon bízom a szótáramban és a germán nyelvek rokonságában.
(Azanos? Janzel? Janzel.)

OLVADÓ MARCIPÁN HÖHÖ, én is meg fogok bukni a blogom miatt. (taps-taps) Nagyon szépen köszönöm, és Charles is, felteszem, Erik meg kérdőjeles, mert hálátlan szar alak (de nagyon szeretem) [és aggasztóan közelebb áll hozzám a filozófiája]

D.L.L. írta...

Külön izgalom volt telefonról olvasni, mert mindig visszaugrott a lap tetejére, olyan retro megkarcolódottdvd hangulatom lett tőle.
Na de a lényeg, az első fic velük amit úgy olvastam, hogy benne vagyok a fandomban, és ó, minő csodás befejezése ez a maratonnak.
A két rész között (melyeket fordított sorrendben néztem, mert az hipszterebb, mint Charles) én is kapartam valamit, de most csak pislogok rád, és ha nagy leszek, én is ilyen Cherik ficet akarok írni.
És nem tudom, hogy ez volt-e a cél, és örülni fogsz-e neki, hogy ezt mondom, de a városnézés jobb volt benne, mint a szex, úgy, hogy pár olvasóhoz hasonlóan, nekem sem szerepel az álomutazásaim listáján Berlin.
És a folytatást szívesebben látnám bővebben kifejtve, de közben így volt tökéletes, szóval inkább csak elhiszem neked.

rosie írta...

alaszkában azért nekem is túl hideg van, ezért önhatalmúlag kanadát vizualizálom [meg hát alaszkáról annyit tudok, amennyit leírsz, kanada meg majdnem pont passzol és róla láttam sok mindent, úgy lopkodom, mint te a lakások alaprajzait. még mindig felajánlom a kanapém holmi meleg fiúkáknak] --- ott azért castiel segge is befagyna, pedig olyan bundája van, hogy fontolgatom a megnyúzását - de legalább sálként rendesen funkcionál, bár nem hallok tőle a fél fülemre, meleg, viszont meggyőződésem, hogy castiel meglátogatná a szőrös druszáját és halálra vakarná, hogy emmanuel belezöldüljön a féltékenységbe, ha tudna róla, hogy létezik

és igen, coven! oké, azóta betoltam az alysumot is [ha nem jól ragzom, üss csak, a kiejtésemen van mit csiszolni] - nem fogok éjjeli műszakot vállalni soha. éjjeli műszakot régi építésű kórházban meg pláne [i'm out, alig mertem elaludni utána, de csak mert gyáva nyúl vagyok - mindenesetre ajánlom azért, mert oké. nem coven-oké, de oké-oké. képzeld úgy, hogy a coven a ragyogj tovább, az alysum pedig a revü a kegyetlenségről. mostmár tudod, hogy az a kettes számú kedvencem - egy egész rangsorom van hangulathoz kapcsolva. elég sok hangulathoz]

[túl sok kapcsoszárójeles kommentem van]
[nem szégyenlem]
[sajnálom, hogy offolok]
[de annyira mégsem, mert ez még mindig igencsak fasza. random kacarásztam fürdés közben erik buta kis nyünyüfején és charles hipsztersapkáján]

[egyébiránt a folytatásért legyen áldott a neved, megnyugtattad a fluffért szűkölő porcikáim]

Raistlin írta...

D.L.L., rá van szólva a telefonra hivatalosan is.
És huhuhhu- elevenemre tapintottal. Ha egyetlen kifogásom van a slash fanficcel, mint műfajjal, az az, hogy a szex a kötelező katarzis - minden erre fut ki, mindennek ez a lényege és a beteljesedése, és jó dolog a szex meg minden, de sokszor érzem, hogy emiatt eltolódik a hangsúly. Ezzel a sztorival Berlinről akartam mesélni, két különböző kultúra összesimulásáról, a vonzásról, Charles és Erik lehetséges múltjáról, családjáról, fiatalkoráról, és a szex? Az már pont nem érdekes. A műfaj és a karakter többnyire kikövetelik maguknak, de nagyon örülök, ha egy ficnek sikerül elérni, hogy ne az legyen a kizárólagos csúcspontja ;u;


ROSIE, én minden más AHS-hez kurva gyáva vagyok.
És a nyáron mégiscsak Kanadázok az USA helyett, kíváncsi vagyok, kiket nyaraltatok majd oda. Mármint oké, Wolverine kanadai, és oda küldtem Earlt a Tűhegyre szúrva ragyog végén. Meglátjuk mi még :D

Névtelen írta...

Sunny-Apple :tehát ez a fic olyan otthonos hangulatot teremtett h legszívesebben összeköltöznék vele.
és hopp a szépia szűrőjében van egy betűcsere :)
brutálisan zseniális pár mondatból összeálló jelen
"barnák és szőkék, divatosak és semlegesen jóképűek, unottak és üresek, Instagram-fotók minden élethelyeztre, közönyük állandó szépia-szűrjőében"
Ahogy újraolvasom érzem ahogy egyre gyorsuló ütemben szippant be és sodor magával.
"Shakespeare nem csak hánykolódik a sírjában, hanem zombivá válik és üldözőbe veszi őt és utódait."
új kedvencmondat :D
meg ez is
"egy kicsit jet-legem van.
- Meg broken-leged "
és nagyon szeretem ez az eriket. komolyan. pl a múzeumos momológ, az anyukájával való kapcsolata (maszat Q-Q ez olyan édes)
és imádom a ruháikat és a külsejüket, emmáét is :3 (leírások ouo )
és láttam a fényeket hunyorogtam, éreztem a kávé illatát, a citromlekvár ízét
Hellfire yesss :D
és ezek ketten szilvásgombócot esznek egy pokróc alatt. lehet vmi ettől cukibb?
a búcsú meg szívszaggató és nagyon ismerős. és igen heppiend de közben annyira kupánvágott ez az érzés hogy alig kaptam levegőt. mert tudom milyen. pontosan. amikor minden másodperc az utolsó még ne szalad az idő és hopp vége is és visszalassulnak a dolgok, te pedig csak nézed a távolodót
"Rohan az egész, rohan minden utolsó perc és másodperc (tikk-takk), a gép rögtön indul,"
" helyre zökken az idő, ez az utolsó pillanat a kora fényekkel, a fakó virradattal, két világ között egy semleges terepen."
és a szívem zuhan és pörög bele a semmibe.
és vattacukorözön a komment befejezésért és ötvös. és a múzeum.
Szeretlek no , meg a ficeid is. *-*

Raistlin írta...

SUNNY, hörr hörr hörr ❤ (és köszönöm, hogy szóltál a cseréért, el ne felejtsem kijavítani)

Nem tudom szavakba önteni, milyen érzéseim vannak a kamasz!Erikre, talán azért, mert a film pont ezt az életszakaszát hagyja ki, Charles meg még a doktorija környékén is egy kis tacskó, el tudod képzelni, de Erik!??? jöszte fiam hadd adom vissza fikcionálisan az elrabolt tomboló tiniéveid

hadd előlegezek meg mellé egy charles-t

kurvára meg fogok halni ha az apocalypse nem lesz minimum ennyire hepiend

HEICHOU RIVAILLE írta...

Még szerencse, hogy Ericnél mindig van óvszer *kacsint*

http://i40.photobucket.com/albums/e238/Rivaille_Heichou/2015-02-10-12-31-41_deco_zpst1eng998.jpg

Raistlin írta...

sírok (◉‿◉)

Caty írta...

Imádom az AU írásaidat. Nagyon aranyos volt. Köszi.

Raistlin írta...

Énköszönöm, az AU írásaim is imádnak téged (//>v<//)

sunshine-state írta...

Hello:) Már stalkoltalak emailben (öh, dalszöveg), és kértem comissiont (Next Round) és hónapok óta megszállott módon követem az írásaidat és az ask/tumblr-kérdezős cuccodat, csak úgy némán és rajongva, és most már pofátlannak éreztem magamat, úgyhogy csináltam egy blogspot accountot kb csak azért, hogy ne anonymousként írjak.
Szóval imádlak, és ez a dolog itt, ez a berlin, Berlin valami isteni lett, először izgatottságomban végigrohantam rajta, és hagytam, hogy elöntsenek az érzelmes, aztán átrágtam magam rajta megint, megforgatva a fejemben a szavakat, és most így kb belefulladtam, és aztán rájöttem, hogy ez valami egészen undorítóan nyálas fluff, de te ezt olyan könnyed, precíz eleganciával műveled, hogy összeszorul rá a gyomrom és könnyes szemekkel bámulok a képernyőre. Egyébként mindig ezt teszed velem, én meg mániákusan frissítem a blogot napi minimum négyszer, hogy hátha van új. Mert még kell. (És az ajánlót is végigolvastam, és hopp minden nap kifolyt a szemem, mire hajnali kettő körül befejeztem az aznapi adagot.
És köszi ezt az egészet, és mééééééég, légyszi. :)

Raistlin írta...

Szia-szia Sunshine~! Nagyon-nagyon örülök, hogy regisztráltál, üdv a blogon (és még mindig rohadj meg, nagyon jó volt az a dalszöveg :D A next roundon meg pont agyaltam ma, hogy be tudom-e dobni a DoFP környékére úgy, hogy ne legyen túlságosan re:euridiké utánérzet, vagy AUt hajítsak neki, vagyhogylegyen, tehát folyamatban van. hernyó-fázisban. érzem, hogy hamarosan bebábozódik az ötlet, ha meghallgatom a számot még félezerszer.)

És gusztustalan fluff-faló vagyok, jószántamból kizárólag azt olvasok, és rengeteget jelent, ha vissza tudom adni azt a "hinnyeeeehhhnnnggg"-élményt, amit én olvasóként keresek. (Anne Rice mondta talán, hogy "írd meg a történeteket, amiket olvasni akarsz.")

sunshine-state írta...

A következő koncert setlistjében már ott is van egyébként :)

Ez az "írd meg..." dolog amúgy teljesen igaz lenne, ha nem lennék átkozottul lusta, és képes lennék végigírni a dolgokat, amiket elkezdek. Na, majd egyszer. :) (Egyébként az egyik dolog, amit csodálok benned, az a hihetetlen mennyiségű csoda itten.)

Raistlin írta...

Köszönöm szépen, remélem, nem meg rá az akadémikus karrierem. :DD Csak nem tudok nem írni, no.

666rytus írta...

Nincs is jobb mint hideg téli napon meleg történeteket olvasni...
Buzik ezek, és így van ez jól!
Köszönöm!
S mint oly sokszor, most is megihlettél:

"Csak álltam ott és néztem
A mosolyodat éppen
Mert mozdulatod varázs
Vágykeltő parázs
Mikor karod lágyan átkarol
Tested ívben meghajol
Borzongat a gondolat
Tartson örökké e pillanat
Ajkadról felröppenő gyönyör neszek
Görcsbe rántó kutató kezek
Tested csak nekem zenél
Forró csókomtól szíved táncrakél"

Raistlin írta...

juj-juj-juj, köszönöm a csodaszép verset, nagyon örülök, hogy így tetszett ;u;

Iwi írta...

Amikor megláttam a műhelyedben ezt a történetet, kb. naponta háromszor jöttem az oldalra, hogy elkészült-e már. :) Nagyon-nagyon vártam, és minden pillanatáért megérte!

Gyerekkorom illatait érzem a történetedből áradni. Annyira nosztalgikus élmény volt, hogy elmondani nem tudom.
Igaz, soha nem jártam Berlinben, csupán a Good bye, Lenin! c. filmmel érintettem az NDK-NSZK utáni időket, és lehet, hogy a fejemben nem is 2015-ben játszódott a történet, hanem akkor, a 90-es évek elején. A történet lelkülete, ahogy a két különböző világ(nézet) találkozik, nagyon magával ragadott. Ráadásul volt egy punk haverom is (kibe titkon szerelmes voltam), és Erikben őt láttam újra, és ez olyan melengető érzés volt, hogy a történetről eszembe jutottak a saját hülyeségeink. Azóta se tudom, hogy mi van vele, mi lett belőle.

Nagyon szépen köszönöm az élményt, hogy olvashattam!

Raistlin írta...

Elmondani nem tudom, mennyit jelent ez a komment ;u; (Irodalmilag nagyon érdekel a nosztalgia érzése, és hogy az író hogy teremtheti meg úgy, hogy az olvasók magánéletéről mit sem tud, de valamiféleképpen talán rá tud tapintani egy hangulatra, amit valaha mindenki tapasztalt - és annyira örülök, hogy sikerült ezt elérnem a történettel.)

Eleinte gondolkoztam a Fal idején játszódó történetben, de... kettejüket tekintve a szimbolikája így teljesebb és kedvesebb. A Fal csak egy absztrakció, egy ötlet, ahogy a kánonban is csak ötletek választják el őket egymástól. És ez áthidalható. ^^

Nessy írta...

Nem tudom mit mondjak. Miért van az, hogy elolvasom egy írásod és csak ámulok meg visítok örömömben...aztán pedig nem tudom mit mondjak.

Tényleg, fogalmam sincs. Szeretném ezt az egészet Asgardig felmagasztalni, csak hát nem jönnek a szavak. Überbrutálisan jó volt. Imádtam. Mindenkit. Meg a galériát is. A gombócokat is. Meg mindenki stílusát. Szóval összefoglalva igazából mindent. Kifejezetten tetszett Erik nyelvtani teljesítménye helyenként c: <3 Kis húsok, egyem meg őket <3 A vége, hát a vége <3 Arra nem is tudok értelmeset mondani, csak valami hasonlókat, hogy "hnghhh" awww" "óóóóómáár" "<3"

Raistlin írta...

Hidd el, Nessy, sokszor ezek a legszívmelengetőbb kommentek - nagyon irigylem azokat, akik tudnak koherens kritikát írni, mert ami igazán tetszett, arra én is csak hörögni tudok (mely határozottan nem segíti az irodalomtudományi előremenetelemet)

És külön köszönöm, hogy kiemelted Erik nyelvtanát, mert nekem van ez a kis tikkem, hogy végtelenül fölhúzom magam rajta, a filmek/könyvek mennyikre helytelenül mutatják be a nem anyanyelvi beszélőket kvázi minden esetben, ezért... engem érdekel, Bucky beszéde károsodott-e, amikor Télkatonává lett, mert szerintem igen, hiszen az identitása része. Érdekel, Carlos a WtNV-ből tud-e még spanyolul, vagy teljesen elfelejtette. Érdekelnek az akcentusok különbségei, érdekel, mi lehet Hannibal anyanyelve, dán vagy litván, és - érdekel Erik jiddise és némete, és bár a mutáns képességei közé sorolják a géniusz intellektust, tehát elfogadom a teljesen és meginoghatatlanul és pánikhelyzetben is betonstabil angol/francia/spanyol/argentin/mindenszart, egy alternatív univerzumban talán nem feltétlen megy olyan gördülékenyen. Így valóságosabbnak érzem a karaktert. :3

bocsánat a kiselőadásért :D

Nessy írta...

Ezt a kiselőadást élvezet volt elolvasni és tulajdonképpen igazad is van :D. A nyelvük, az a származásuk, szinte az életük és valóban jó ilyen irányból közelíteni a dolgokat. Értemén, hogy van a nagy bumm meg varázslat hullócsillaggal és szuper intelligencia meg egyéb szöszmösz, de attól függetlenül még a lényük és hozzájuk tartozik, szóval jogunk van /tudni/elképzelni/hinni/remélni, hogy most akkor mi a csillámpóni van végül is velük :D

Raistlin írta...

ámen, ámen (o3o)

Air December írta...

Nem jártam már erre egy ideje, szégyellem is magam, de hát na, most itt vagyok.
Annyi a problémám, hogy nem láttam az X-Ment, de mivel AU és tetszetős képek az elején és Te, úgy gondoltam, hogy elolvasom. Jól döntöttem *saját váll elégedett megveregetése*
Tetszett. Nem akarok nagyon belerondítani abba, amit az olvasása után érzek azzal, hogy sokat szövegelek, de ez a magától értetődő szerelem és a karakterek és a leírások ésaésa...
Elég, ha tiszteletteljesen lehajtom a fejem? Most nem fut többre. De tiszteletteljesen lehajtottam a fejem.

Raistlin írta...

Hahó December ^^
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kommentet, és megtisztel, hogy "kívülállóként" is belevágtál a történtbe ovo Cherikékkel nagyon hálás dolog AUkon dolgozni, örülök, hogy tetszett ;v;

írta...

Pedig megfogadtam, hogy amíg le nem teszem az újra-vizsgáimat, nem nyitok meg semmit, aminek köze van Erikhez vagy Charles-hoz vagy esetleg a kettejükhöz együtt, de... aaaannyival jobb egy ilyen mint bármi más. T_T
"Most especiel végig nyüszít magában, valahogy úgy, hogy “hnnnng,” mert - mert Charles." Basszus, én amúgy szebben nem fogalmazhattam volna meg, mert mikor a te Cherik történeteidet olvasom, én is vinnyogok magamban, mert Charles. Meg persze a kedvenc germán. :D
(Btw. szerintem miattad kezdtem el újra a némettel foglalkozni, pedig mint a vizsgás dolognál, itt is volt egy fogadalmam 12.-ben anno, miszerint 14 év elég volt, sohatöbbet. Amúgy tuti a tudatalatti vagy mi. Szóval merjék azt mondani, hogy a fanfictionöknek nincs tanítóerejük. Vagy mi.)

Raistlin írta...

Ré, abszolúte megértem a döntésedet, de a Cherik legyőzhetetlen, és akkor támad, amikor a legkevésbé állsz készen.

Egy perces néma csend.

Lassan illene megtanulnom németül, mellesleg. Bemutatkozni sem tudok, vagy elhebegni, hol lakom. Szótárazni igen. Szótárazni nagyon.

Nagyon örülök, ha a fic(ek) miatt kedved támadt ismét kezet rázni vele - ez a történet épp úgy egy szerelmeslevél a Cherikhez, ahogy Berlinhez és a német nyelvhez (//-u-//)

Aranka Poratka írta...

Szia! Rég jártam erre (vizsgaidőszak, egyebek) és úúúgy örülök, hogy van új Cherik! Nagyon-nagyon tetszett, de Erik haját még mindig nehezemre esik elképzelni, nem tudom miért :D Nagyon kis cukik! Nem tudom, ezt a történetet folytatod-e, de ha igen, nagyon fogok neki örülni!
Uh, nekem a selfie kicsit sok volt! :D Ednát imádom! És Charles "Rajtaütésszerűen szexi" :DD köszi a történetet! :*

Raistlin írta...

a cherik örök és elpusztíthatatlan; örülök, hogy túlélted a vizsgaidőt, és szia megin itt ;u;
erik haja meg... mint az első filmben. csak féloldalt felnyírva. nah. :DD
a történet csak novella, úgyhogy nincs folytatása, de a fenti kommentek közt leírtam egy lehetséges végkifejletet ouo

troublemaker írta...

Mivel körülbelül fél órára lakom Berlintől, ezért gyakran megfordulok minden látványosságnál ami benne volt a novellában. Szóval... hát igen. Szinte előttem játszódott az egész. Nagyon örültem neki, mert nagyon szeretem ezt a várost és ezt a párost is. Köszönöm, hogy elolvashattam!
(Az a "Fick mich, damn it" az engem hidegvérrel meggyilkolt, mert amúgy tényleg. :D)

Raistlin írta...

Irigykedéssel és megkönnyebbüléssel tekintek irányodba (rengeteg térképnézésbe telt, hogy valamiféle logikus útvonalat ötöljek ki a srácoknak, és örülök, ha nem írtam szembeötlő hülyeséget) - nagyon-nagyon szépen köszönöm a kommentet, édes vagy ;u;

SKata írta...

Szia. Kb fel oraja lettem a " hived" es csucs ez az irasod, es ami azt illeti, a tobbit is falom :). Be szeretnek epulni face- en is, elkuldtem a kerelmet. A blogot pedig mentettem minden elkepzelheto helyre, h idetalaljak barmikor :*.

Raistlin írta...

Jujhátszia *két kézzel integet* Üdv a fedélzeten, remélem, remekül fogod érezni maga ;u; Kóborolj bátran a történetek-menüben és az archívumban, válogass, fedezd fel, mi érdekel és mi nem; Facebookon is fölvettelek, és szívből örülök neked *u*

Névtelen írta...

Vénia

"Felháborítóan jól ír ez a csaj..."
Ezzel a felkiáltással osztotta meg Arita a történetedet, és ha ő mondja, elhiszem, szóval klikkeltem, és WOW! Annyira igaza volt! Tényleg nagyon jól írsz, minden szempontból! A szöveg, a stílus a tartalomtól függetlenül, önmagában is élmény, nagyon élveztem olvasni, ízlelgetni. Szójáték, kreatív nyelvhasználat, stíluselemként funkcionáló mondatszerkezetek, igazi kis nyelvtani bőségtál :D
És a sztori még csak ez után jön! Imádom a humorát és öniróniáját, a finoman elhelyezett kis hógolyó-mondatokat, amik aztán lavinaként csapódnak az olvasóba. És a sztori báját, kedvességét, ártatlanságát, ami tökéletesen megfér a karakterek racionalitásával, hibáival, emberi mivoltával. Igazi kis szocreál tündérmese :) Eddig nem tudtam, hogy ez még hiányzott az életemből!
Na meg némi überigényes "city-porn" és nyelvi orgialeves három hozzávalóval :D
Jajj, de elmennék most Berlinbe én is!
Ami meg a tényleges szexet illeti, az is nagyon a helyén van, a stílusa passzol a karakterekhez és jól belesimul a történetbe, nem hivalkodó, teljesen természetesen jön és hot.
A komment-beli felvázolt jövőkép végére meg még egy-két könnycseppet is elmorzsoltam *.*
Köszönöm, hogy olvashattam!

Ui: Az van, hogy igen, most már látom, ott írod az elején, a képek alatt (meg a kommentekből is kiderül, csak korábban nem rágtam magam teljesen végig rajtuk): „X-men, Charles/Erik, modern AU. Sosem fogtok rájönni, vajon hol játszódik. ” de én ezt elsőre valahogy áttekertem, ne kérdezd, hogyan sikerült! De ahogy a kommentet írom, közben Aritával beszélgetek, mondtam neki, hogy olvastam, és ő világosított fel, hogy ez egy fanfic! Na, ennyire vagyok én nerd, shame on me XD Konkrétan az asztal alá röhögtem magam, mert jönnek vissza az emlékek és vááááááááááá tényleg!!! Nagyon-nagyon ott van! Most, így visszagondolva, ízlésesen finomra hangolva vannak átültetve a jellemek és az egész koncepció AU-ra – már amennyit én érzékelek belőle, mert asszem nem nagy spoiler ezek után, hogy sokat nem tudok a fandomról ;) Egy rajongó biztosan még inkább tudja értékelni a dolognak ezt az aspektusát is!

Egy szó, mint száz, ich liebe this fic :D

Névtelen írta...

Én megnézném élőben ki ez az Arita, mert mindenki a seggét nyalja, de szerintem egyáltalán nem ír olyan stílusosan, vagy legalább egy történetét nem láttam, amiből ki maradt volna a buziszex... cska azért bosszant, mert lehet ez is egy nagyon jó írás, de van egy csomó író az interneten, akivel nem is foglalkoznak, mert ilyen "internetmögébújok" jó írók miatt elvesznek a büdös semmibe. Szóval, ha lehet vele élőben is beszélgetni, megköszönném, örömmel és szívesen találkozom vele a conon. : )...

Bocs, hogy ideposztoltam, de olyan undorítónak tartom, ha valakinek az írását csak azért olvassák el, mert valami felhypeolt tyúk azt mondja jó.

Raistlin írta...



VÉNIA, köszönöm szépen, és bocsánat a megkésett válaszért - szívből örülök, hogy így tetszett ;u;

NÉVTELEN, névtelenül mocskolni másokat sokkalta visszataszítóbb, mint a "buziszex," ahogy bájosan nevezed, vagy a "meg nem érdemelt hype." Ha problémád van vele, keresd fel őt, vállalva a nevedet, az arcodat, és rendezd le privátban. A nyilvános megszégyenítés középkori módszer. Én ebben nem leszek partner. Viszlát.

Névtelen írta...

Meg van az okom a névtelenségre, és mint mondtam, szívesen felvállalom magam. Egyébként, ha van egy profilképem, és egy nevem, akkor honnan tudod, hogy igazi vagyok? Még akkor sem biztos, ha facebookon írok rá, mert lehet, hogy hamis személyazonossággal regisztráltam, szóval, hogy kicsit okoskodhassak, a személyes beszélgetésen kívül az interneten semmi sem igazi. Még te sem. HA csak nem Raistlin az igazi neved, és egy festmény vagy, mint az avatarodon láthatom...
Különben semmi csúnyaság nincs ebben, egyszerűen elmondtam a véleményem. Az, hogy nem virágnyelven tettem, az az én szegénységi bizonyítványom (egyébként ebbe a sznob identitásba nem megyek bele, értsd úgy, hogy "aki nem mond szépeket, és kulturált hangon nem beszél, az már nem számít semmit..." illetve, én azért hívom buziszexnek, mert azon a színvonalon van... mert mindig szexelnek, és mindig van rá lehetőségük, mint egy daniel steel regényben a heteroszexuálisoknak...) de kicsit már unalmas, hogy még nálad is róla hallok, pedig nem azért járok fel ide. És azért nem írok neki, mert valószínűleg törölné, mert valószínűleg nem érdekelné. Igazság szerint elnézést, de mind az íróknál, mind a rajzolóknál azt látom, hogy a jobbak, mint ti klikkesedtek egy körben, a többieket pedig rendre kizárjátok, nem veszitek figyelembe, vagy pár negatív tapasztalat miatt elítélitek. Hidd el, próbálkoztam már én is, sőt nem egy ismerősöm is az ilyen "berkekbe" bekerülni, de rendre csak elutasítást kaptak. És oké, elismerem, hogy nem vagyok egy kulturált lény (szerintem nem is számít, mert lehet már öt kiadott könyvem van, honnan tudod, hogy nem? Névtelen vagyok...), csak már unalmas, hogy évek óta csak Arita nevét hallani.
Mit tud ez a lány, amit más nem? Olvastam tőle, és az ég világon SEMMI különleges nem volt a stílusában. Ennyi erővel kötelező lehetne az iskolákban...
Ami számomra a legszomorúbb, hogy én azt hittem végre találtam egy olyan blogost, akinek nincs köze ehhez az egész körhöz, hanem magától lett népszerű, kivetve a társaságukból. Ne vedd magadra, ez az én csalódottságom. És majd felvállalom magam, ha lesz rá okom.
JA ÉS köszönöm, hogy válaszoltál, mert én úgy véltem egyszerűen törlöd a kommentem a picsába. :D Mindenesetre ezt a témát nem fogom firtatni, a kritika szekció sem erre való, különben sem akarom a későbbiekben azt olvasni, hogy milyen unintelligens barom leszek még itt a többiek szerint, mert nem szeretek valakit, és nem beszélek szépen. Le kéne szoknom a nyilvános felháborodásról!
Puszi!

Raistlin írta...

Ó, köszönöm a hosszú választ - és nézd, én a szívemre teszem a kezem,még az életemben nem hallottam erről az Arita-lányról. Egy napon kaptam egy e-mailt, hogy kitette a blogjára a történetemet, linkkel együtt. Meglepődtem, megköszöntem szépen; két-három napig a statisztika mutatta, hogy tíz-húsz ember rákattintott a linkre a blogjáról hozzám, én pedig örültem.

Mert azt érezném beképzeltnek és arrogánsnak, azt érezném sznobnak, ha azt mondom neki, hogy "bocs, nem tudom, ki vagy, szedd már le lécci."

Tény, hogy nem "vegyülök ezekkel a körökkel" - azt sem tudom, milyen "körök" vannak. Az én "köröm" a slash bloggerek, hetven fő a facebookon-csoportban, összejárunk egy személyes piknikre három havonta. Ugyanazokon a fandomokon osztozunk, beszélgetünk, játszunk, üzeneteket váltunk, bárkit szívesen látunk, akit ugyanaz érdekel, amit bennünket.

Tagja vagyok a Facebookon kábé nyolc, az én szemszögemből totál egyforma blogger-csoportnak. Hirdetni járok oda. Szeretném, ha az írásom eljutna a közönségéhez, és ezért ott hirdetek, ahol tudok - hátha arra csámborog egy eltévedt X-men rajongó. Látom, hogy ott vannak "nevek," de tudod, az a helyzet, hogy a Merengőről pontosan ezért jöttem el. Egy idő után mindenhol megjelenik az elitizálás, a sztárolás, és én ebben nem akarok partner lenni, ha kirekesztő. Tudom, hogy a blogom népszerű, és lehet rá azt mondani, hogy nem érdemelte meg, vagy hogy mások oldala ugyanennyire megérdemelné, de erre nem tudok mit mondani. Munkám van benne, írom, dolgozok rajta, marketingelem, innentől a közönség dönt. Én mindent megteszek, hogy hirdessem és promotáljam a cseréim oldalát (és válogatás nélkül bárkitől vállalok olyat), hogy minden egyes kommentre válaszoljak, és mindig csekkolom a feliratkozóim blogjait.

Engem azok a sztorik érdekelnek, amik ezekben a fandomokban játszódnak, amik jól megírt slash fanficek. Nem nézem le a saját sztorikat, a fantasy-blogokat, ezeket - egyszerűen nem érdekelnek. Biztos vannak nagyon, nagyon jók, és biztos vannak felháborítóan rosszak, amik nem érdemlik meg a sikerüket, de én tizenkét éve fanicekkel foglalkozom - itt is maradok.

Bocsánatot kérek, ha a hangnem kicsit indulatos, és bocsánatot kérek, ha hirtelen következtetést vontam le az első kommentjed hangvétele alapján; nem ellened irányul - csak szeretném tisztázni a félreértést, és viszonozni az őszinteségedet. Remélem, sikerült.

Névtelen írta...

Arita Real vagyok, Raistlin, az az Arita, akire a fenti kommentben Vénia hivatkozott. Remélem, nem baj, ha Facebookon megosztottam pár történeted, nemrég fedeztem fel a blogod, és nagyon tetszenek az írásaid, illetve a gondolataid. Nem vagyok író - legalábbis nem ficíró, és bár régen elég aktív voltam bizonyos animés-yaois körökben, ma már elég kevéssé, szóval - nincsenek se rajongóim, se blogom. A jó ficeket viszont továbbra is imádom, és nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra!

Raistlin írta...

Könnyen meglehet, hogy a névtelen kommentelők összekever valakivel - nem tudom, és nem is szívesen foglalok állást ebben: válogatás nélkül mindenkit szeretettel látok az oldalon, és nagyon-nagyon megtisztelsz vele, ha megosztod a történeteimet. Örömmel látlak itt :3

GyilkosKoala írta...

Nyü. Annyira csodás volt és a hipster!Charlesba annyira beleszerettem és punk!Erik és a gang és. szeretem, hogy bekerültem a fandomba. hála neked meg a ficijeidnek, amik nem hagytak nyugodni, mert ugye el akartam olvasni őket. szóval hurrá.

Raistlin írta...

Ha valaha is Berlinben jársz, tudod, hol keresd őket: ott gubbaszt az emlékművön két kamasz, és az egyik két kézzel integet feléd, a másik meg úgy tesz, mintha észre se venne, de ad tüzet, amikor melléjük telepedsz. uwu

Névtelen írta...

Vénia

Jajj, mit indítottam el XD Sorry, nem állt szándékomban, ráadásul jó kis félreértés lett belőle. De látom, Arita (az én Aritám) már válaszolt.
A ficedet továbbra is imádom, és most a Marvelekkel szemezek. Valamiért engem ez a (SPOILER, ha esetleg vki gyanútlanul erre járna ;)) Bucky mint Winter Soldier dolog kissé megborított, szóval egyelőre még csak kerülgetem a forró kását, de talán pont a te ficeid segítenek majd átlendülni ezen a helyzeten :D

Raistlin írta...

Drága VÉNIA, én is belezavarodtam kissé, de csitulni látszanak a kedélyek :D A Bucky --> Winter Soldier dolog abszolút jelen van a képregény-kánonban, és a huszonötezredik Hoppá Mégis Él A Halottnak Hitt Hős Háhá után már talán nem olyan izgalmas, de a maga idejében nagy szám volt; és imádok a Télkatonával dolgozni, ha rászánod magad az olvasásra, ajánlom a "зима azt jelenti, tél" c. történetet és a jelentősen könnyedebb "extreme ways" sztorit (meg a "stagnált."-at is, ha már ott vagy... :DD)

Névtelen írta...

Vénia

"a maga idejében nagy szám volt"
Ez nagyon igaz, nem szabad róla megfeledkezni, még ha nekünk elcsépeltnek tűnik is. Kíváncsi leszek, mit hoznak ebből a szálból a jövőben!

És mivel épp I'm in the mood, ide nekem az orosz címűt! :D

Raistlin írta...

jISSZ

J.R.Palmer írta...

Én nem tudom, hogy ez a "sztori kiegészítés" eddig, hogy kerülte el a figyelmem...de imádlak :D mostmár az életem teljes. Köszönöm! :D

Raistlin írta...

Mire nem jó a kommentszekció! :D A legtöbb novella "végére" általában van ötletem, szóval kérdezz nyugodtan, ha befejezetlennek érzed :3

LadyLoss15 írta...

Na, Ruzsat se hanyagoltam meg ennyire soha...ugyis vmi szankhja a tema...
Deee ezt muszaj voltam befejezni es annyira csodas volt, annyira megerte :)
Imadom oket, imadtam a ficet, folytatast akarok! (Van?)
LL15

Callyum Hypernova írta...

Hi again.
Tudom, hogy ez egy 2015-ös fici, de nekem ez volt az első Cherik, amit tőled olvastam. (És baromira nem az utolsó.)
Jó, őszinte leszek, egy héttel ezelőtt annyit tudtam az X-Menről, hogy van olyan is. Aztán valahogy a sors meg a blogspot átirányított ehhez a sztorihoz a Kylux-őrületemből, és olvastam, és fogalmam sem volt, kik ezek, de imádtam, és mentem a következőre, és eleinte még néztem, hogy AU-e, mert ugye a filmek ismeretének teljes hiánya állt fenn és ez kicsit megnehezítette volna az alap világban játszódó történeteket, de egy idő után már nem érdekelt, és végigolvastam az összes Cheriket, és sírtam (Lord Lazarus), és nevettem (Ragyogj tovább...), és megnéztem a First Class-t németül, mert nekem Erik Lehnsherr németül kell, meg aztán a Days of Future Past-ot is. És úristen, nagyon köszönöm hogy bevezettél ebbe a világba! *-*
(Meg hogy a fanblogom utolsó 15-20 posztja most Cherik, meg Fassavoy, meg ilyen csodák. Ahh. ❤)
xoxo
Cally

Callyum Hypernova írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zima írta...

Azért azt szeretném megemlíteni, hogy nekem voltak terveim az életemre. Most már nem vagyok ebben olyan biztos.
Hogy a mézespuszedlibe tudsz te ilyen gyönyörű... Jó, hagyjuk. Imádtam. Köszi.

Zima írta...

Újraolvastam.
"A terminál tömve van, Xavierék VIP-sebességgel becsekkolnak, Rohan az egész, rohan minden utolsó perc és másodperc (tikk-takk), a gép rögtön indul, Sharon a mobiljával matat, Edna kitartó sokkban, Charles és Erik pedig összenéznek a fémszürke repülőtéren, a közelgő szélcsendben, és - helyre zökken az idő, ez az utolsó pillanat a kora fényekkel, a fakó virradattal, két világ között egy semleges terepen."
Gyönyörű. Gyönyörű 😢

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS