a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. január 30.

LORD LAZARUS

"Az orr, a hibátlan fogsor, a szemüreg. / A savanykás lehelet / majd eltűnik egy nap alatt."

XIII.


“The nose, the eye pits, the full set of teeth.
The sour breath
Will vanish in a day.”



Szentpétervár ősze sárga: száz-levelek lobognak egy köddel derengő alkonyban, az avar szaga hideg, puha; az avar ropog a kerék alatt.
- Ez lenne az? - kérdezi Charles. Az erdő karéján kápolna áll, vén és vihartól rombolt, kupolája csonka és mállik a fala.
- Merem remélni, hogy Wanda nem azért küldött, hogy az orosz építészetben gyönyörködjünk - jelenti ki Erik. A köddel lebeg és a köddel együtt szétpereg, a súlyos köpönyeg széle szétfoszlik a semmiben.
A földúton nehezen fordul a kerék, és a fehér nyírfák szemei figyelnek, fáradtan lógnak lombjaik. Néha felneszel valami, ahogy egy ág hullik vagy madár szökken, de csönd van, és túl zajos Charles lélegzete (és rémült és elesett.)
- Megengeded - kérdezi Eriket -, hogy én intézzem?
- Felteszem, úgy egyszerűbb lesz. - A körvonalai egybe forrnak, hosszú léptekkel előre menetel. A nehéz ajtó félfán csüng csak. Erik a csuklóját fordítva, óvatosan kitárja.
Charles hátranéz a válla felett. A lebegő ködön napfénypettyek függeszkednek, és izzanak a levelek.


A természet most szemtanú lesz.


A lába már semmit nem érez: hőt vagy hideget, fájdalmat, nedvességet, de a combjának simuló pisztoly rezonál és éget. Kienged egy lélegzetet, az ajkát a fogai közé húzva, és ahogy előrébb gördül a székkel, egy cikázó elmét keres. Szavak visszhangzanak, de nem érti ki őket.


PÁter imON o en TISZ úraNISZ


- Azazel? - kiáltja, mert a gyertyák mind égnek, lángjuk aranyozott ikonokon fut fel, melyeknek faragott sora elfedi az oltárat. A csillár csak mállottan lóg a láncán.


(Háború volt. Égtek a zsinagógák. Aztán a templomokat porrá bombázták.)


Az ima szaggatott és töredezett, szava és visszhangja mindig máshonnét érkezik. A viasz pereg, olvad, a padlóra nyúl. Erik nem vet árnyat, Charles-é viszont a falon lobog.
- Azazel! - hívja megint, és Azazel egyszerre ott terem előtte, feketébe burkolva, fátyolos papi fejdísszel: jelek a ruhán, ezüst hímzések, görög és cirill betűk imát adva, kerubok szárnya, súlyos kereszt, és Azazel, a karját kitárva, azt mondja:
- Eljött meglátogatni Charles-Francis-Xavier!
Eriket nem látja. Kámforrá lesz, és felbukkan az egyik gyertyatartónál, gyufával lángot ad.
A viasz a padlón vörös, aszott és keménnyé olvadt.
Charles vonásai lágyak a lángban. Egyedül ő tetszik élőnek.
- A Francis-t nem használom - mondja szelíden. Azazel ismét felbukkan előtte, térdel, egyenes háttal, mintha imára készülne. Vörös a bőre, és kék szeme: téboly és őrület.
- Tudtam, visszatér a férfi, aki irgalmat adott nekem. - Az akcentus tört. A hang üres. - Tudtam, hogy visszatér, elvegye az életemet. Elmondom, amit hallanod kell.
Azazel elméje - szakadozott, repedezett; torz imák rezegnek benne.
- Kérlek, állj fel - mondja Charles szelíden. - Mi történt veled?
Azazel félrerántja a fejét, és talpra kecmereg. A kezeit összedörzsölve körözni kezd, maga elé meredve.
- Itt jó - mondja. - Itt nem zavarnak, vezekelni lehet. Mert vezekelni kell.
Erik felkuncog. Azazel nem hallja meg, de Charles vet rá egy bosszús tekintetet.
- Miért kell vezekelned?
- Ó, ami történt, ami történt! - Azazel a plafon felé bököd. - Megmondták, megszülettem: “Azazel, jónak kell lenned.” Akkor még nem ez volt nevem, de nem emlékezem. “Azazel,” így Shaw nevezett el.
Erik felkapja a fejét.
- Kérdezd Shaw-ról.
Azazel nem tud sokáig egy helyben maradni. Az oltár előtt terem, aztán Charles-hoz vissza, és furcsállva vizslatja.
- Mennyi idő van?
- Hogy hány óra?
- Tél van?
- Ősz. Hullanak a levelek. Nem voltál kint? Hogyan szerzel élelmet?
- Elmegyek érte. De nem kell sokat egyek.
- Shaw-ról meséltél - emlékezteti Charles, és Azazel sietve bólint:
- Persze, persze. Fiú voltam, fogadott örökbe. Szerzetesek neveltek. Mamának nem kellett, sátáni a bőre, idehozták, űzzék meg. Shaw mondja tartsak vele. Mentem, mentem. De Erik Lehnsherr keresztre feszített, úgy függöttem.
- Egy kibaszott karó volt - korrigál Erik, ahogy elé lebeg. Azazel nem veszi észre. Erik a fejét forgatva körbenéz. - Pont nem vagyok keresztény.
- Meddig neveltek a szerzetesek?
Erik azt tátogja: “számít ez?” - még egy pillantás, és elhallgat. Lekuporodik az ikonsor elé, a mohos lépcsősorra, a lábait felhúzva. Az ujjával dobol.


Várakozik.


- Tizennyolc voltam, több, kevesebb. Shaw jön. - Azazel mutatja, mintha kitárna egy ajtót, és körbekémlel.
- Hogyan szerezhetett tudomást rólad?
- Emma megtalálja, akarja. Volt látogatóban, és érzett. Agyban olvas.
- Emma akkor még maga is fiatal volt.
- Da, nagyon.
- Így kerültél Shaw gondozásába?
Azazel megütögeti az orrát, cinkos mosollyal.
- Így kerültem a szolgálatába. Nem tudtam, rossz ember. - Elfintorodik. - Nem így mondott bennünket. Mutáns, az volt a lényege. Túléli a… - Két kézzel mutatja. - Bomba villan! Mutánsnak nem baja, jobb lesz tőle. Erősebb.
Charles és Erik összenéznek. Charles orcája kipirul, és előrébb gördül a székkel. Azazel pillantása a fegyveren. Nem nyúl érte.
- Shaw úgy tartotta, hogy a mutánsok túlélik az atomrobbanást?
- Atomrobbanás! Mind, igen. Mint néhány kis állatok. Ez a fejlettség fontos szintje. Ezt mondta Shaw.
Charles hunyorít.
- Bizonyítéka volt?
- Kísérletek. Az első óta kísérletezett.
- Az első mióta?
- Első nagy háború óta. A nagy háború. És aztán kellett még egy. - Azazel keresztet vet, Charles pedig a padlóra mered. Neki nem maradt isten, amiben higgyen, és anélkül nem tudja, hogyan fogja fel.
- Shaw milliókat mészárlását megelőlegezte, csak, hogy bevethesse a bombáját?
- Nem készül el időben - emlékezteti Azazel a tényre, hogy mind élnek. (Tisztelet a kivételnek.)
- Kirobbantott egy háborút…
- Az első adta az ötletet, így mondta, mert sok emberek haltak meg, fölöslegesek. Németeket érdekelte: zsidó? Amerikaiakat: német? Ő azt nézte: ember, nem.
Charles rámered. Azazel arcán a megbánás gúnyos undora, ami már csak vigyorogni tud, éles fogakkal. Járkálni kezd újra, fel és alá, és Erik szenvetlenül követi a tekintetével.
- Ha nem számított neki - kérdezi Charles; és elakad, megnyalja az ajkait -, ha ez volt a lényeg, miért kínzott mutánsokat? Eriket, Wandát, Petert?
Azazel felnevet. Erik arra gondol: “öld meg,” de Charles érzi, hogy a kacajban nem öröm van, hanem iszonyat.
- Ezt kérdeztem, ezt kérdeztem, ezt kérdeztem! “Miért bántod őket?” És minket, mert bántott minket, mert tudnia kellett, felvágott, felmetszett. De az már régen volt, el is felejtem. És mondom neki: “és az embereket? Meghalnak hamarost, nem-e mindegy?” Mert a táborban voltunk, és ott voltak… - A nyelve nem mozdul tovább. Charles látja az emléket: a kápolnában hó szitál már, és toronyban rohadnak a hullák. - Annyi sokat, kicsi anyák, kicsi babák, férfiak, soványak. Minek, ha vége? Legyen vége. Újra kell kezdeni. Újra, előröl, megint, mutánsokkal, jobb legyen, ilyen ne lehessen! - Felcsattan: - Ilyen, mint ez a tábor itt! Ezt mondom neki! Ezt nem akarom látni, ezt nem akarom látni… - A földre kuporodik.
Erik döbbenten nézi.
“Te hiszel neki?”
“Olvasok az elméjében, kedves."
- És engedelmeskedem - suttogja megtörten Azazel. - Ő fogadott, ő nevelt fel. Annyi sokat megöltem, mit számít már még? Nézd csak, nézd csak, nézd végig. Mindig mondom, akiket én öltem, megérdemelték, fajta-ellenség, emberek csak, nem számít, átvágom a torkán, felkapom, Holdhoz emelem, leejtem, ki siratja, senki sem? De az anyák, ne bántsd, és a fiú, a férfi, értetlenek, a német mást mond nekik, senki nem javítja ki, senki mondja nem számít… Egy villanással lenne vége, de még nem! Hát szenvedjenek. És felboncolja, kiszedi a gyerekeket. - Nagyot nyel. - Jön Erik Lehnsherr. Soká tartott megszereznie, fondorlatoskodni kellett.
- Mégis, miket?
- Nem tudom - ingatja a fejét Azazel. - Raven felel, Ravenem, Emma, Janos. Janos halott, csak neki mondtam el, félek, gondolni se merem, Janos megérti, a tábort gyűlöli, háborút gyűlöli, jönnek a hírek. Legyen vége. És évek! De aztán szökik Lehnsherr, és kapom büntetésemet. Óóó, jól csinálta, vele volt az Isten. - Azazel a szájához szorítja az öklét, és Charles-ra tekint. A férfi a szék karfájára markol. Erik nem mutat reakciót. - Mondja, ki kell hozni veremből, az ikrek nemrég szöktek. “Húzzunk bele,” ezt mondja Shaw, hozzuk Lehnsherrt, Emmához kell vinnie. Meg akartuk ölni Emmát, Janos, én, de sose lehetett gondolni rá, ha messze voltunk, beszéltük, de nem lehetett, mert olyan volt, mamát ne, fiút ne, visszük Lehnsherr-t. És nem lehet megölni Shaw-t, neki ez az ereje. De ott a gázkamra.
- Oh, hát persze - suttogja Charles.
- Műanyag az ajtaja, de a Shaw-nak volt pénze, kicsi érme a zsebében, annál fogva húzta be, a hátát nekiveti. És nem teszünk semmit. Megfullad, aki nevel, gondos jó viselte, a világot újracsinálja, de csak arra gondoltam: legyen vége, legyen vége, és Shaw ordított és aztán nem ordított többet. A falak szét, mert Lehnsherr kérte, a karó-kereszt, Janosnak ott a vége, imádkozom érte. Lehnsherr mosolygott.
Charles Erikre mered. A férfi felkönyökölve figyeli.
“Láttad, hogy nem sietnek Shaw segítségére, ugye?”
“Azt hiszed, elmond ez mindent? Hogy Magdát ki hajította a verembe? Hogy miket műveltek!?”
- Te jöttél, és lesegítesztél, és én éltem, és vezekelek. És imádkozom mindig és egyre.
- Süket az Istened - mondja Erik keserűen. - És a te Istened nem az enyém.
Charles csak ezt látja: Erik feltartott kezekkel, a karók előtt, és az arcán az a széles vigyor, ugyanaz, amivel rá nézett.
(A szabadulás öröme.  Sokk, sokk. Ad-re-na-lin.)
- Szeretném - mondja Azazel, ahogy megáll Charles-al szemben -, hogy visszavedd az ajándékod, az életem. Száz meg száz évig élhetek, jóvá nem teszem. A poklokban fogadom meg büntetésemet.
- Barátom - felel Charles -, nem tudhattad, mibe rángatnak bele.
- De ott volt, vagy nem? - csattan fel Erik, és talpra szökken. - Megneveztem!
Azazel a szerzetesruhában, a fejét leszegi. Csüng a keze, elréved a tekintete.
- Tudtam hozzá eleget, hogy bölcs ember, jó ember nemet mondott rá volna. Régen én is azt mondtam volna, amikor még értem jött, amikor itt éltem Oroszországban, de magával vitt egészen oda, és elfelejtettem dolgokat. Nem tudtam már, hogy van lelkem, csak hogy x-génem.
- X-gén - ismétli Charles. Ő nevezte el így. A fenébe. - Shaw engem… - Megrázza a fejét. - Régóta figyelemmel kísért, ugye?
- Nagyon fontos voltál az új világért, a jobbért - vallja meg Azazel. - Erősek a gének, legerősebbek, Lehnsherré  még. Tőled tudott felőle. Ha maga kutat, nem tudja jól, hogyan a gének, de Emma mondott felőle.
- Értem - mondja Charles halkan. - Értem.
A következő kérdés már a nyelve hegyén, amikor Erik nem tűri tovább, és megragadja Azazel vállát, anélkül, hogy a gesztustól bármit is remélne, fröcsög felé:
- Álszent!
És Azazel ordítani kezd. Hátrál pár lépést, az arca iszonyba dermedve, kámforrá foszlik, majd ott áll szemben, a tetőgerendán, magasan, ahol a csillár is függeszkedik, maga elé mutat, Erik felé, hangja már nincs.


Mennydörgés-szagú a pánik.


Charles a tarkójához kapja a kezét, és megérinti Azazel elméjét; csitítaná, és mondaná, hogy meséljen még, de amit Azazel szemén át lát, az megfagyasztja minden szavát és gondolatát.
Ott van ő, a kerekesszékben, a kardigánban, csinos kis roncs, fakó, sápadt, és aki vele van, az nem Erik Lehnsherr.
Az árnyék zubog, mint sötét vizek, szétfodrozódik a kövezeten, elomlik, mint a köpenye, és a férfi arca felismerhetetlen, a fogai mind látszanak, örök már a vigyora, vörös már a vigyora, és-
- A szeme! - nyüszít Azazel. - A szeme!
A homlokán egy lövés nyoma, belőle lassú vér pereg, magas és sovány a figura, torz és görnyedt, a kalapja sötét glória, és
- Öld már meg! - kiáltja, magától emelkedik fel Charles pisztolya, a fejét oldalra kapja - Erik az - de Azazel nem így látja - gyehenna-árnyak, a falon táncolnak, száznyi gyertya lángja lobban.
Charles keze a ravaszon. A fegyver célra tart. Azazel eltakarja az arcát, úgy ordítja:
- Ne nézz rá, ne nézz rá, mögötted áll, ne nézz rá, ne nézz rá, nem nézhetsz rá-
- Gyerünk már!


Egy puffanás a kegyelem. ( bang. )
[Sohase lásd.]
A pisztoly a talajon koppan.


Charles még előre tartja a karját.


Azazel lassan alázuhan. Az egyik gyertyatartó megtartja; a nehéz ruha azon nyomban lángra lobban.
- Ne - suttogja Charles. - Nem, nem!
Pislákol az elme: Azazel még életben. Charles felé kap, de Erik karon ragadja.


EUTANÁZIA!


- Mennünk kell!
A pokol terjed. Azazel vonyít a máglyán. Odébbteleportál, de csak viszi magával a lobogást - az oltárhoz, a tetőre; a gerendák tüzes szilánkokra robbannak szét, és nyögve hullanak le a felgomolygó, fekete füstbe. Erik a karjaiba kapja Charles-t, aki rettegve karolja át, az ujjai a halántékán:


hó pereg. hidegen éget, és csak azt érzed, a havat vidám, nagy pelyhekben. emlékszel? nézd csak, mert most megmutatom neked: ilyen volt az a te teled, egyszer régen, az erdőben, indigó, mély egek, és az ágak fekete vonala, mint élő erek


Erik futásnak ered, de Charles ebből mit sem érzékel. Gondolatban Azazel felett térdel, aki a padlón fekszik (piheg, piheg) a láng lemarta a bőrét, amiért kinevették, a csontokig nyúz le minden meggyalázott és felmagasztalt különbséget, Charles illúziója beszél hozzá:
- Aludj. Pihenj. A harang szól, kezdődik az esti ima. Ne késs el, kérlek. Nagyon várnak.
Azazel kinyúl felé, fogja a kezét.
Mindvégig fogja a kezét.


A nyírfák a beomló kápolna láng-ravatalára hajolnak, ég az avar, és az ég: füstfekete, mint a szén, Erik pedig Charles-ba karolva rohan a széttépett valóság felé (a lába nem érinti a földet) ahol az erdő egy szilánkban megreped, átszáguld a tükrön, és olyan hanggal, ahogy az üveg törik el - a hő, a szag nincs többet, a könyvtárszobába érkeznek.
Wanda várja őket. A földön ül, összekuporodva a tükör mellett, és felnéz rájuk.
- Ez hamar megvolt - jegyzi meg. - Na, hogy ment?
Charles zihál. Sírósan elesett minden lélegzet.
- Azazel halott - mondja Erik.
Charles nem tud megszólalni, csak a hangja visszhangzik Wanda fejében:
"Köszönjük a segítséged."
Wanda talpra pattan, és leporolja a szoknyáját. Nem néz rájuk, ahogy kérdezi:
- Jöhet Raven?
A kastély kriptahideg, és a hosszú ablakokon alkony csorog be. Charles felcsukolva köhög, rázkódik a teste, a szemében csípős könnyek.
- Még nem - mondja Erik, szorosan karolva Charles-ba. - Charles nincs jól, és te itt voltál végig. Egyél valamit, pihenj.
Wanda az ajkára harap. A szoknya anyaga az öklében, de nem mond semmit. Fejet hajt.
- Igenis, apa.
Sarkon fordul, és a fémromokon átvágva biceg. Alig tudja tartani magát, szédült minden lépte. Az ajtónál megáll, a kilincsbe kapaszkodik, visszanéz.
- Megérdemelte - motyogja. - Azért, amit anyával tett. A többiekkel.
- Igen - mondja Erik. Wanda bólint, zavart tekintettel.
- Nem rajtunk szárad a vére. - És elsiet.



A fürdővíz párája gomolyog, levendulától illatos, megül a topázkék falakon. Erik óvatosan a kádba fekteti Charles-t, és egy felhabozott szivaccsal megkísérli ledörzsölni róla a mocskot és a megbánást. Charles egy darabig nem szólal meg, a feje a kád peremének hajtva pihen. Erik bevizezi a tincseket és kókusz-sampont dörzsöl bele. Szagokat nem érez, de a füstnek ettől el kell mennie.
Charles szeme, mint a víz tükre, zavaros és rezzenéstelen.
- Voltál a háborúban - suttogja Erik lágyan, a vállát simítja. - Hozzászokhattál, hogy az ellenség meghal, Schatz. A gyilkosság különbsége, hogy te döntöd el…
- Milyen jogon? - szólal meg Charles, maga elé mered, aztán Erikre. - Efelől senki sem dönthet. Nem lenne szabad.
Szünet.

- De megtörténik.
- Mert hagyjuk megtörténni. - Charles a tenyerébe temeti az arcát, aztán két kézzel hátraszántja a haját, mintha ez lett volna a mozdulat célja. (Charles haja gyönyörű mélybarna, Erik pontosan emlékszik az érintésére, mindvégig emlékezett az árnyalatára, hogy milyen volt végigsimítani vagy beletépni.) - Ezt a háborút annyian akarták, mert megérte
Erik hallgat. Számára már nem okoz meglepetést a szörnyeteg emberi faj, és az egyetlen, ami vigaszt ad, hogy nem tartozik közéjük se ő, sem Charles. A vízbe mártja a szivacsot, és felhabosítja megint.
- Meg akart halni - emlékezteti, puhán beszél, mint egy lázas beteghez. Charles savanyúan felnevet.
- Senki sem akar így meghalni.
Erik pontosít:
- Hát, végül is szenvedni akart a bűneiért, vagy mi.  
- Nem volt magánál - makacskodik Charles. - Beleőrült abba, amit átélt, és ez a vallásos megszállottság maradt az egyedüli vigasza.
- Bocsáss meg, ha nem bőgöm el magam.
Charles ránéz, az arcát felfújva. Erik feltartja a kezét, és egy futó fintorral vállat von.
- Egy percig sem tagadom, hogy iszonyú, amit tett - mondja Charles -, de ezért nem megtorlás jár, hanem esély, hogy jóvá tehesse, amennyire lehet.
- Ó, felvetted volna kertésznek?
- Készen állt rá, hogy remeteként levezekelje…
- Mondtad, hogy nem normális, igen.
-... és én megöltem!
Erik szembemered vele. A víz Charles hajáról a vállára csepeg.
- Azért mentünk oda, nem?
- Előbb még… meg lehetett volna vitatni… - Charles félrebeszél, aztán megrázza a fejét, és egyenesen Erikre néz. (Még mindig annyira szép, a szeme alatt a sötét karikákkal, a haraggal a hangjában, a vértelen orcájával, örökre az.) - Jobb ember vagy ennél, Erik.
Erik elvigyorodik, és feláll törülközőért, amit a tömörfa öltözőasztalra készített. Charles-t a fotelhoz viszi, beleülteti és óvatosan végigdörgöli. Megjegyzi:
- Csinálnom kell neked egy új széket.
- Hah, meg egy új fegyvert.
Erik felnéz rá, ahogy előtte térdel. Charles csak látszólag szenvetlen, a tekintete elrebben, és az ajkára harap. Erik félreteszi a törülközőt, és a fotel karfájába kapaszkodik.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük.
- Elfogadtam, hogy mi a döntésed. Az nem jelenti, hogy egyetértek.
- Hagyjuk abba? - kérdi Erik, a szemöldökét felvonva. - Csak mondanod kell.
Charles ránéz, a pillantása esengő, elkínzott, és puha a hangja és talán a karja, átveti Erik vállán, hogy semmis kis csókra húzza előre hajolva.
- Megérdemled, hogy élj - suttogja neki. - De ők nem érdemlik meg, hogy meghaljanak. - Sóhajt. - Látod a problémámat, drága?
Erik egy görbe mosollyal felkarolja.
- Túl nagy szíved van.
- A madarakra is gondolni kell - mondja Charles, a szemét lehunyva, ahogy belépnek a hálószobába. - Láttad őket elrepülni? Egy erdőtűz Oroszországban mérföldekig és mérföldekig tarthat.
- Gondolom, biztonságban vannak - dünnyögi Erik -, de visszamehetünk madáretetőt építeni, aztán majd ott laknak.
Charles még komolyan is veszi.
- Nem használnám ki Wanda képességeit - morfondírozik, ahogy Erik az ágyra fekteti.- De majd talán visszamegyünk oda, ha minden elrendeződik.

    És másnap reggel új nap kel fel. Wanda a teraszon kávézik, egy kicibált zsámolyon ülve, skarlát kabátja a vállára terítve. Charles az új tolószékében, fém és bőr, Erik lángot ad neki, ahogy cigarettára gyújt.
- Az amúgy nem az én dohányom?
- Mindenedet megtartottam, drága. - Charles a kezére szorít. - Téged is. Így döntöttem.
Erik felnevet. A kora hidegben az ajkáról pára száll fel, és Charles szemei döbbenten elkerekednek.
- Istenem, Erik - motyogja -, hiszen te lélegzel! 



komment: IGEN // nem

12 megjegyzés:

Mitsuki írta...

még mindig lírai és még mindig festői. egy mozgalmas kép az egész és végigvonulunk rajta, mosott részletekben az egész, és megérted és sajnálod és undorodsz.
a zene. szól mögötte végig a sejtelmes kis részletekben, harang a templomban, halál a táborban, lángokban áll a templom, lángokban álló testek.

ha lehetne, ha tehetne, ez soha ne és ne és ne.
megérdemlik. megérdemli az eutanáziát. megérdemli a halált. megérdemli a halált?
köszönöm hogy wanda nem látja. eleget szenvedett.

hogy a tükör a kapu, ez nem tudom szándékos-e, de nem tudom nem látni benne. először magadat látod, magadba nézel, mielőtt gyilkolni lépsz át. charles átlép a magában lévő emberen, erik pedig a magában lévő emberért.

még kettő. még kétszer veszed el a lelkünket míg visszaadod.
legyen zálog.

köszönöm.

Raistlin írta...

*kisebb háládatos dorombolásokban* (^.ω.^)ノ

Storm child írta...

Lassan úgy érzem,hogy nem tudok már ehhez a regényhez értelmes kommenteket fűzni.
Az a látvány amit elénk társz az hörr,mert érezni lehet a kápolna nyirkos,hideg kőszagát,érezni a tüzet és látni a fényeket.
Ez a fejezet különösen nagyon a szívembe véste magát,talán Azazel miatt,de leginkább a hangulat miatt.
és többet nem tudok kinyögni,köszönöm.

Raistlin írta...

Sikerültek a leírások HAH *örömében a levegőbe dobja a laptopot* *gyorsan elkapja* *úgy tesz mint aki nem csinál ilyen hülyeséget* *köszöni szépen*

p.s. rip azazel

margaery. írta...

én se tudok másként fogalmazni,mint hogy tényleg festőien van megírva. Erik pedig még bosszúálló szellemként is humoros:D Charles pedig aww

"- A madarakra is gondolni kell - mondja Charles, a szemét lehunyva, ahogy belépnek a hálószobába. - Láttad őket elrepülni? Egy erdőtűz Oroszországban mérföldekig és mérföldekig tarthat.
- Gondolom, biztonságban vannak - dünnyögi Erik -, de visszamehetünk madáretetőt építeni, aztán majd ott laknak.
Charles még komolyan is veszi. "

ez az egyik kedvenc részem volt:D és tényleg nem gondoltam voltna,hogy Azazelt sajnálni fogom.:/ *a plafonra emeli a tekintetét* minek ez a sok erőszak? (egész délután Hannibal-t néztem és most itt van ez a fejezet.szerintem megyek YouTube-ra kismacskás videókat nézni:D)

Raistlin írta...

Erik 10% hosszú láb, 20% cápamosoly és 70% szarkazmus.

én meg 100% hála és még mindig bagolyhangokat hallatok, amiért bejön a Hancúrbál ;u;

u.i. A fluff-verzióban Azazel csak azon freakoutol, hogy Erik tök úgy néz ki, mint Michael Fassbender, és ő ad neki egy kamuautogramot és mindenki boldog.

Névtelen írta...

*hosszan kopog az telefon hátlapján* Én...nem tudom mit mondhatnék...*belkortyol a kávéjába* Egyszerűen..túl jó! Annyira szép, hogy ilyen hangokat adtam ki, "Hű!" "Nenennenenen....fenébe!" "YEEEEAH! YEEE EZAZZZZ"

Raistlin írta...

.mp3 file or didn't happen :DD nagyon-nagyon szépen köszönöm!

Névtelen írta...

ez. ezitten ezezezez. jó, nagylevegő, tehát. olvasom,látom,hallom,lélegzem. azaz próbálnám de a lélegzet bennszakad. Istenem. Azazel, akiben összetört az élet, Azazel aki már csak egy üres héj. Olvasom és nem itt vagyok mert van ami hatalmasabb öregebb félelmetesebb tőlem. és nem tudom mi az csak érzem.
Sunny-Apple

(tehát ez a szokásosnál is furcsább kritikára sikerült, nagyon-nagyon hatott ez a rész. imádom a zeneválasztásaid pontosan ez kellett ide. és rajongok Wandáért. ha nagy leszek boszorkány leszek. és Erik te kecseg. ne legyél gonosz Charles-hoz.)

Raistlin írta...

*szétolvad* Sunnym, köszönöm szépen ;u; Erik pedig... vannak prioritásai majdnem-Magneto drágának, de Charlest az életénél is jobban szereti. Csak a vendetta áll az útjába.

Azazelnek meg lógok egy fluffal.

u.i. külön vonyító hála hogy rákattoltál a zenére ;u;

Lili Molnár írta...

Mit tudnek irni erre?
Talan azt hogy, uramistenhogyezhogymostmiii?
Nagyon csodalatos volt.
Nagyon de nagyon lefottem, hogy mi? Ahh....
Azazelt a filmben nagyon szerettem, itt is, de hat ha ilyen az elet.
Charles, te jo eg, mi lesz veled es Erikkel?
Koszonom, ez valami megrendito volt, es csodalatos!

Raistlin írta...

*pattog örömében* Nagyon szépen köszönöm~!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS