a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2015. január 16.

LORD LAZARUS

“Perdülök, égek. / Ne hidd, hogy alábecsülöm aggodalmadat. / Hamvak, hamvak — / Böködd és kavard csak. / Nem találsz húst, se csontokat ——”

XII.





“I turn and burn.
Do not think I underestimate your great concern.


Ash, ash—
You poke and stir.
Flesh, bone, there is nothing there——”



És a falevelek most a levegőben függeszkednek, moccanatlan, és tiszta tó tükre fagy; a fű felkavarodik és megdermed, kifüggesztett, örvénylő vászon Wanda sálja, szoknyája, a szeme izzása: megkövült fény, a tincsek rebbenése: mint egy festmény, ecsetvonásnyi rohanás.
Charles a tolószék karfájára markolva Erikre tekint. Fodrozódik a férfi gyászlepelnyi köpenye, fakó arcán futó fintor.
(- Hárman még élnek - mondta -, akik elvették az életemet. Őket kell megölnöm. És akkor ismét emberré leszek.
Wanda pedig rábólintott.)
Charles szava halk:
- Mondhattad volna az igaz szerelem csókját. Mondhattál volna bármit.
Erik egy semmibe fogott pillanaton keresztül közelít. Kinyúl felé. Charles nem tartja a kezét. Erik lehajolva összefűzi az ujjaikat a karfán, a fejét leszegve.
Erik elégedettnek tűnik; kajánnak; és vértelenek az ajkak, a pupillák szűkek, homályosak.
Összefűzi az ujjaikat. Charles hagyja.
- Nem igazán tudlak megcsókolni - mondja Erik -, nem igaz?
Charles rászorít a kezére, és nincs ereje a gesztusnak, csak a tekintetének. Szembemered Erikkel.
- Nem fogom hagyni - mondja Charles a megfeszített pillanatban, mondja az élő az árnyalaknak -, nem fogom hagyni, hogy akár csak még egy élettel több vesszen. Nem volt elég még? Nem haltak meg elegen?
A szék fémváza megremeg.
- Azazel - mondja Erik. - Raven. Emma. Háromnak még meg kell halnia. - Elhúzza a kezét, kihúzza magát (és valamivel a föld fölött lebeg; a talpa épp csak nem érinti a talajt, Charles hátraszegett fejjel néz rá fel-fel.) - Apropó, Azazelt már élni hagytad egyszer - teszi hozzá Erik. - Miért?
- Ugyanazért, amiért nem fogom engedni…
Erik finoman félrehajtja a fejét.
- Frida. Edna Lehnsherr. Magda Maximoff. Walther Maximoff. Pitti Maximoff. Peter Lehnsherr. Erik Lehnsherr.
És aztán azt mondja:
- Most sorold fel azokat, akiket a háborúban megöltél.
A pillanat felszakad. Egy fuvallat: az ősz ropogós, otthonos szaga, nyirkos köveké, záporé. Wanda kienged egy lélegzetet. Charles a cipőinek mondja, Wanda rongyolt bakancsának:
- Tedd, amit apád parancsol. Tedd igazzá.
- Meg fogjuk találni őket - mondja Wanda -, és el fogjuk pusztítani őket, háromszor halált az életért cserébe.
Charles marka ökölbe rándul. Mutatóujj és középső ujj és gyűrűsujj: Azazel és Emma és Raven, hármuknak élnie és mégis halnia kell; és ha a hatalmában áll a halál, akkor a birtokában kell, hogy legyen az irgalom, neki és Eriknek.


   
    - Megleptelek? - kérdezi Erik, és félresimítja Charles hullámos tincseit a tarkójáról. Charles az ölébe terített pokróccal teát kortyol, amíg Wanda tüzet csihol,  a férfi a franciaablakokhoz gördülve áll és nézi ahogy pazar enyészetbe veszik a táj, ahogy a színeket éhes köd falja fel és az ég senkit sem sirat el.
Charles megnyalja az ajkát: száraz és cukorédes.
- Megijesztettél - vallja be. Erik hosszú ujjai a fürtök közé futnak. Charles felnéz rá, esengő tekintettel: - Annyi de annyi jó van benned - mondja, már-már csak magának. - Tudom. Éreztem. Több vagy a haragnál, a, a bosszúvágynál…
- Mikor láttál utoljára? - kérdezi Erik. Puhán, fojtott hangon beszél, mint egy lázálmos beteghez. - Hat év telt el. Gyakorlatilag már nem is ismersz.
- Ne mondd ezt, kérlek.
- Változtunk, mindketten. Ha belegondolsz, amióta csak ismerjük egymást, több időt töltöttünk egymástól külön, mint együtt.
- Most itt van a lehetőségünk - fejezi be Charles a gondolatot, anélkül, hogy ki kéne nyúlnia érte. Erik keze a vállán. A franciaablak torz tükrén csak Charles visszképe fut fel. Erik lehajol hozzá.
- Egy hét is elég lett volna - suttogja. - Az első közös hetünk, emlékszel? És akartam volna, hogy kitartson mindig és örökre. - A nyakába kóstol. - Gyilkoltam volna érte.
- Akkor még nem - mondja Charles az üvegnek. - Nem olyannak ismertelek.
- A te képességeddel hibát követsz el, ha csak a jelent nézed. Ott volt bennem a potenciál, hogy úgy mondjam.
- Persze - hagyja helyben Charles, és a pillantása megrebben. - Mindig láttam a bőröd alatt húzódó sötétséget. Őszintén megvallva, nagyon is tetszett. Szerettelek veszélyesnek és… Erik, kérlek. - Rámarkol a kezére, és talán bármit megadna azért, hogy az ér az ujjhegyei alatt újra lüktessen, és talán nem adna meg érte eleget. - Kérlek - ismétli.
Erik ellép tőle. Németül szól oda Wandának valamit; a lány hadarva, engedelmesen felel, a kandalló előtt térdepelve. Charles átnéz a válla felett, figyeli kettejüket,
és ha hunyorítva nézi, normálisnak tűnhet a jelenet,
ha csak hozzá ad egy évet és még egyet és még egyet, vagy bármeddig tartson is a bűnt feledni (mert a bosszú kétesélyes: büszkeség vagy szégyen.)
Erik ellép tőle, és ennyi elég, hogy a magány ismét belé tépjen, a mellkasból fakad fel és cérnaként tépi ki az ereit, legombolyodik róla a lélegzete is, mert egy lépés, kettő, három, négy  ennyi elég,  és a férfi után kapna, és jól tudja, hogy a semmire markolna az ujja, de felé fordítja a székét (mert csak látni is elég és semmi sem elég) - figyeli; és a pokolba és a poklokon túl is, szereti, szereti, szereti.


   
    Az antennát bontják le. Még Charles apjáé volt:
- Csillagokat figyelt - magyarázza Wandának. - Asztrológus, úgy mondják, bár az jobbára csak a hobbija volt.
- Mert mit dolgozott? - kérdezi Wanda, a kabátjába burkolózva. Az erkélyen vannak, az egyik emeleten, és Erik a korlát fölött lebegve hívja magához a fémeket.
- Tudós volt - mondja Charles. A korlátra könyököl, a székből előre hajolva. A nehéz lemezek zúgva, zengve, pengve foszlanak le, közelednek. - Még a háború előtt. Aztán gyilkos lett.
Erik mintha ölelésre tárná a karját: a fémlemezek gömbbé hajolnak össze.



    A gömb neve Cerebro lesz. Spanyolul agyat jelent. Charles a szívét a küszöbön hagyja.
A Cerebro a kertben. Erik középen: a kezét felemelve mozgásban tartja a fémlemezeket. Wanda Charles mögött áll, a halántékára simítva tíz ujját.
A fémek forognak körbe és körbe és körbe-


   
    - Kockázatos lehet - mondja Charles. Hamvas éjszaka: a madaras hálószoba. Charles egészen meztelen, a takaró az ölébe gyűrve. Erik mellette hever. (És ha hunyorítva nézed, minden rendben. Ha hunyorítva nézed, nem látod a tolószék csontvázát és a parkettán a vérpettyeket.)
- Aggódom érted, ha ez csak most esett le.
Charles vaktában oldalba könyökli.
- Nem úgy értem. Gondolnunk kell Wanda jövőjére.
Erik engedelmesen Wanda jövőjére gondol, a plafonra meredve.
- Azt gondoltam - mondja lassan -, hogy velünk élhetne. Nincs hová mennie. A gettóba nem engedem vissza, látnád, miket esznek.
- Nem akarom tud…
- A sündisznó például enyhe kezdet.
- ...ni.
- Így le kell szedni a tüskéit. - Erik mutatja. Charles vet rá egy lapos pillantást. - Most mi az? - Erik felkönyököl. Kezd belelelkesedni. - Vissza kell hozni az életet ebbe a helybe. Szándékos szójáték.
Charles hörögve a hímzett párnába temeti az arcát. Erik közelebb vonja, a derekára karolva.
- Te azt érdemled - mondja, az ajkát futólag Charles homlokának szorítva -, hogy körülötted mindig legyenek, barátok, csodálók, személyzet, ezek. Ragyognia kell a kastélynak még egyszer.
- Maison. Nem kastély, maison.
- Minden szobában fény lenne - folytatja Erik. - És a buzi virágaid.
- Mi bajod a virágaimmal?
- Semmi. Haszontalanok. A konyhából az illat megint, a sütemények és a keleti fűszerek, és az ablakok nyitva… Egy egész vendégsereg…
- Azt hittem, utálod az embereket - motyogja Charles.
- Tolerálnám - von vállat Erik. - Vagy kísérteném, akit nem lehet.
Charles megcsókolja. A mozdulat hiábavaló, értelmetlen, talán igen és talán nem.
- Nem úszod meg - mondja, félig hunyt szemekkel, az ajkaik közt egy lélegzettel. - Nem fogsz nekem itt átlibegni a falakon, ha untat a párbeszéd, kérlek; nem, kedves, élni fogsz és tűrni fogsz, ott fogsz szépen ülni és végig fogod szenvedni, és én majd körbemutogatlak: ő az én csodálatos partnerem, Erik Lehnsherr… - A keze Erik karcsú derekára csúszik, a szájuk összetalálkozik. - Ő a mindenem…
Erik egy újabb képzelt csókban fölé hengeredik, lélegzet nélkül lihegve megtámaszkodik. Charles holdfehér, a szeme kék, könyörgő pirosak az ajkai, a mellkasa süllyed, emelkedik, a feje mellé ejtve a kezei. Erik tehetetlenül a párnába öklözik, fölé görnyed; nem érzi Charles hőjét és az ágynemű elomló lágyságát, nem érzi a vigasz-csók ízét és Charles ujjainak bíztatását (a gyöngéd szorítást a vállán), amit a világból tapasztalni tud, az ez: az örök csönd után most suttognak a fémek.
- Akarom ezt nekünk - suttogja Erik rekedten. - Bassza meg, Charles, akarlak.
- Arra gondoltam - mondja Charles -, hogy Wandára íratom a birtokot.
Erik értétlenül néz le rá.



A fémek forogtak és forogtak és forogtak a Cerebro agyában, és Charles azt mondta:
- Azazel Szentpétervárott van, Oroszországban.



Erik azt kérdi:
- Tessék? Nem korai ez még?



- Raven Darkholme - mondta Charles -, átutazóban.



- Ha bármi történne velem…
- Nem. - Erik a vállaira markolna, ha tudna. - Charles, nem érted? Azt nem engedem, téged nem.



- És Emma Frost - mondta Charles -, New York államban.



Erik Lehnsherrt ez tartotta életben (ezért élt a halála után): Charles Xaviert védelmeznie kell.
- Semmi bajod nem lehet - mondja Erik, és ez döntés, nem ígéret.
- Be kell látnod - felel Charles, és van a hangjában valami (kiábrándult? elégedett?) -, hogy a vendettánk keretében megeshet, hogy, hogy is mondjam, a választottjaid az életükért harcolni fognak.
Erik elvigyorodik.
- Én mindig nyerek.
Charles felvonja a szemöldökét, és végigméri.
- Ó?
- Már nincs mit veszítenem - teszi hozzá Erik engedékenyen.
- Jahogy - így Charles. Aztán kicsivel később: - Honnan ismerős nekem Raven neve?
Erik elvigyorodik.
- Berlinből.
Charles egyszerre felül; Erik az ölében, Charles döbbenten mered rá:
- A kedves fuvaros lány, meg akarod ölni a kedves fuvaros lányt - mégis mi bajod van
Erik mosolya élesedik. Terebélyesedik. (Az árnyak összehajolnak.)
- Ő volt az anyám egy éven át.
Charles nem érti.
- Alakváltó. A bőrébe bújt. Maximoffék azt hitték, él, én is azt hittem-
- Az ő volt? - kérdi Charles tompán.
- Schmidt embere.
- Shaw - javítja Charles, csak puhán. - Az igazi neve Sebastian Shaw.
- Olyan biztos vagy te ebben? - Erik feltérdel. - Herr Doktor már nagyon öreg. Itt van egy ideje. - A plafonra bámul, és úgy szólal meg, mintha idézne: - Doktor Faustus eladta a lelkét az ördögnek…



    Az ügyvéd egy esős napon érkezik. A neve Abel: jobban emlékeztet egy temetkezési vállalkozóra, szikár, hórihorgas, a homloka magas, vaksi szemüveg ül az orra nyergén. Az esernyőjét rázza le, a cipője felnyikordul a roppant előcsarnok márványkövén, és csak most méri végig Charlest.
- Charlie, a fene, mi lett veled?
- Háború - mondja ő puhán, engedékenyen.
- Mázlid, hogy nem vágták le őket - Abel az esernyővel a lábai felé int. - Fogsz még járni megint?
- Nem, Abe, ami azt illeti, némileg esélytelen.
- Akkor mért hagyták meg? Brühh, de hideg van. - Szív egyet az orrán, és körbehunyorog a viharos homályban. - Most akkor merre?
- Ha követnél, kérlek.
Abel átsétál Eriken.
- Hé, fűtesz te? - jegyzi meg.
Erik utána mered. A köpenye feketén rebben, a szava Charles tudatában:
“Még egy nevet szeretnék adni a listához, ha lehet.”
- A könyvtár felújítás alatt áll - Charles megköszörüli a torkát. - A társalkodó remélem, megfelel?
- Persze, persze. - Abel körbefordul, és körbe és körbe: a kristálycsillár szédítő bűvköre.
A Bíbor Szalonba mennek. A kandalló lustán lobog, és Charles fürge gesztussal int egy kövér fotelre, előtte apró asztalka. (A vázában virágok vannak.) Abel tekintete körbepásztázik, aztán matatni kezd a bőrtáskájával. Erik belép a falon át, és a levegőbe függeszkedik.
- Szóval ki a lány? - kérdezi Abel. A töltőtoll végére harap, leveszi a kupakot. Abelnek csak fél karja van. Abel hadnagy, Charles volt iskolatársa. Felnőttek. Győztek és elestek.
- Egy öreg barátom - mondja Charles -, odaveszett Lengyelországban. A lánya árván maradt. Őt fogadnám örökbe. Mindent rá szeretnék hagyni. - Charles felkönyököl, két ujja a halántékán. - Amilyen hamar csak lehet, a kapcsolataidat is beleértve, kérlek. A végrendelkezésem végrehajtója Peggy Carter.
- Meglesz, meglesz, bízd ide. A lány neve?
- Wanda Lehnsherr.
Abel felbámul rá.
- Mi, német? Füh, Charlie, az úgy nehéz lesz. - Lekocogja a tollal. - Nagyon nehéz lesz.
Nehezen függ rajta Erik tekintete.
- Az édesanyja roma származású volt - mondja Charles. - Az édesapja zsidó.
- Jó, azt én értem, de nem igazán hívják Ráhel Nemtudomkinek, ugye? Megy a fűtés amúgy?
- Nem volt náci - mondja Charles fáradtan. Abel a lapra bök.
- Német neve van.
- Segít, ha a saját nevemre veszem?
- Nézd, nem ez a kérdés. - Abel leteszi a tollat, és kinyúl a fehér porcelánvázáért. Az arcához emeli, és a csokorba szimatol. Charles szemöldöke felszalad. - Valami poshadt… - magyarázza Abel zavartan, és a helyére teszi a csokrot. - Azért egy felújítás erősen ráférne erre az egészre. Mi például az a gömb a kertben?
- Atombunker. - Charles türelmes mosollyal néz rá. - Hogyan tudnánk szerinted megoldani a helyzetet?
- A Lehnsherr egy náci hangzású név, és ha átiratod, az gyanús. - Abel az asztal szélének veti a karját, és megdörgöli rajta a csuklóját, mintha megvakarná.
A csuklóján fém karóra.
A karórára bőr tapad.
Ahogy elhúzza a karját, lenyúzódik róla.
- Mi a…
Undok hang, ahogy a karóra lejjebb csusszan, és csillog a hús alatta - Charles tekintete Erikre villan.
Hagyd abba! Erik, elég lesz.
Abel felsikolt, és talpra pattan. Erik a háta mögött áll, az arca sápadt, mint a halál, és Abel felé botladozik - Erik kinyúl - Charles a halántékához kap:
- Aludj el!
Abel összeesik, mintha zsinórokról vágnák el.
Charles nem érzi ezeket: a levegő hideg, és olyan szaga van, mint a temetőknek hajnalban.



    Wanda nem hallja a veszekedést, de lüktet a fejében. Lesiet a lépcsőn, egyik fok a másik után reccsen. (A varázslat készen áll. A térkép kifüggesztve, felette vörös fonál.)
A szalonba nyit, és a küszöbön megáll.
A szőnyegen egy idegen fekszik: él még. Charles háttal neki, Erik a levegőben függeszkedik.
Apa homlokán felnyílt a sebhely. A vére a földre pereg.
- Hagyja abba! - kiáltja Wanda. - Charles, hagyja abba, nem látja, hogy fáj neki?! Charles, Monsieur Xavier-
Charles felé néz. A tekintete értetlen.
- Hogy mondod, kedves?
Erik sértetlen.


   
    Szóval a varázslat készen áll, a térkép kifüggesztve, felette vörös fonál. Az iratok a helyén és Abel él: emlékszik a kötelességére és nem emlékszik a sebére.
A könyvtárszobába mennek, amit fölfaltak a fémek. Wanda egy roppant tükröt cipel be, egészalakos, ezüstkeretes. (Erik nem látszódik benne.)
Ha Charles alszik, Erik vérezni kezd. Wanda ezt már észrevette: minden pillanatban, amikor Charles tudata nem tartja fenn, lefoszlik róla az élet.
Rájuk nyitott egy reggel: Erik őrt állt, a bejárat előtt lebegve, a szeme fehérré fordult, a homlokán, a gyomrán felszakadt a sebhely. Amikor Charles felébredt - ahogy az első gondolattal jutott az eszébe - Erik ismét fél-élővé vedlett, olyanná lett, amire Charles emlékezett.  
A Bíbor Szalonban csak egy sovány hulla lebegett.
Wanda igyekszik nem gondolni erre. Megtámasztja a tükröt, amennyire lehet, Erik az ujjai táncával köréfuttat egy fémkeretet.
Wanda a hűs üvegre fekteti a tenyerét. (Az üveg már-már jegeces, és bárhogy fűtenek, soha-soha nem lesz elég meleg.)
- Szentpétervár - mondja, és a körmével odakarcolja a nevet: lecsorgó nyomot hagy, mintha sűrű kátránnyal írná fel. (Ektoplazma.) Wanda megnyalja az ajkát. A hangja remegve cseng. - Lord Lazarus, aki megjárta a holtak világát, áthalad a valón át - szavalja; a holtakat nem szabad a nevükön nevezni; Erik Lehnsherr, apa, persze, elvileg él. - Lord Lazarus jön el érted, Azazel, az első halál te leszel, aztán egy és újra egy… - Itt az üvegre lehel. - Élni fog, mert élnie kell.
Élnie kell.
Wanda lassan hátralép. A visszképe űzött, halovány. Charles előrébb gördül, és megáll a tükör pereménél. Ócska kardigánt visel, a szeme alatt sötét karikák, az oldalán Lord Lazarus áll.
- Őrzöm a bejáratot - mondja Wanda. - Induljatok.
- Nagyon köszönjük - mondja Charles. A combjára szíjazva a pisztoly, amivel Wanda bizalmát megnyerte. Erik előre gördíti, az akaratával, az erejével, és átlépnek a higanysűrű üvegen ketten. Wanda a lapnak fekteti a tenyerét: az üveglap ismét szilárd lesz.
Wanda lehajtott fejjel, sírósan zihálva áll. A keze reszket.  




 komment: IGEN // nem

14 megjegyzés:

rosie írta...

tökéletes volt. tökéletes vagy.

Raistlin írta...

tökéletesen úgy éreztem hogy elszartam, mert nagyon nem olyan lett, mint a fejemben, szóval nagyon köszönöm a biztató szavakat ;u;

Storm child írta...

Egyszerűen elképesztő,hogy fogod a szavakat,egymás mellé helyezed őket és ilyen csodát kreálsz,komolyan az eszem megáll,mert mi ez:
"...a férfi a franciaablakokhoz gördülve áll és nézi ahogy pazar enyészetbe veszik a táj, ahogy a színeket éhes köd falja fel és az ég senkit sem sirat el."

és ez:
"Erik ellép tőle, és ennyi elég, hogy a magány ismét belé tépjen, a mellkasból fakad fel és cérnaként tépi ki az ereit, legombolyodik róla a lélegzete is, mert egy lépés, kettő, három, négy ennyi elég, és a férfi után kapna, és jól tudja, hogy a semmire markolna az ujja...,"

Amúgy nem bízok és reménykedek én itt már semmiben és nem is várok semmit,csak tűrök és közben furcsa halál hangokat hallatok.

Raistlin írta...

Annyira nagyon köszönöm ;u;
u.i. esküszöm most már merő heccből lesz hepiend

margaery. írta...

olyan fantasztikusan írsz, komolyan mondom, minden fejezetnél leesik az állam :D

"A gömb neve Cerebro lesz. Spanyolul agyat jelent. Charles a szívét a küszöbön hagyja."

szerintem bármit el tudnék olvasni tőled, ha ilyen szépen fogalmazol. :D egyszerűenannyiranagyonimádomazírásaid
Ravenben viszont csalódtam :( mármint hogy naa. amikor olvastam, hogy ő is benne van a háromban, szinte hallottam a háttérben azt az Inception-ös hangeffektet :D
ja, és kérlek, legalább Wanda legyen boldog és ne haljon meg (kérném még, hogy Charles és Erik is éljenek békében és boldogan örökké egy szivárvány alatt, de hát... :D)

ui.: Erik hogy tud még ilyenkor is humoros lenni?mármint, nem halott, vagy ilyenek? :D

Raistlin írta...

*dorombol* *purrog* Nagyon-nagyon szépen köszönöm és EZAZ KIHALLANI AZ INCEPTION HANGEFFEKTET (és remélem, egyre hangosabbak lesznek, mert a regény szerkezete elvileg az hogy lá-lá-lá-lá ohshit ohshit daaaaan daaaaan dAAAAN DAAAAAAAAAAAAAAAaaaAAAAN)

u.i. Erik Erik. Erik nagyon Erik. Erik egy kicsit talán túlságosan is Erik, ami azt illeti, teszedleaztapisztolytédesfiam

jederanalexa írta...

Szia!
Fuha, ez elég jó kis fejezet volt, bár Charles lehetne egy kissé megértőbb Erikkel szemben. Szerintem Erik kb ugyanazt érezheti most, mint amit Steve érzett Bucky elvesztése után, és én az ilyen esetekben teljesen el tudom fogadni a bosszú gondolatát, feltéve, hogy csak azokat ölik meg, akiket feltétlenül szükséges, és ártatlanok nem esnek áldozatul, mint ami Abellel történt Erik magas vérmérséklete miatt.
U.I.: Ezt a videót tegnap találtam, és okvetlenül meg kell nézned: https://www.youtube.com/watch?v=EqIuetq4lww

Raistlin írta...

Nem könnyű szegény fasírték helyzete - Erik halála óta három év telt el, és azóta fortyogtatja magában a bosszú gondolatát, ami (különösen egy szellem esetében) nem épp egészséges. Charles félti Eriket a haragjától, és a maga elveihez is ragaszkodni szeretne, de Eriknek igaza van abban, hogy a háború ezt ellehetetlenítette. Erik viszont Shaw-n már bosszút állt, tehát az utolsó túlélőkkel való elszámolás kevésbé tűnik jogosnak talán. Az olvasó dolga persze, hogy válasszon oldalt - a regény első fele majdhogynem kizárólagosan Erik szemszögéből íródott, a háborút Charles mutatta be, Erik visszatértével pedig az életük, a gondolataik, a történetük elválaszthatatlanul közös, és néha Wanda hangja is belecseng; a nézőpontok váltakoznak, és a döntések bonyolódnak. Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben létezik jó megoldás, de Charles és Erik dinamikájában mindig az az érdekes szerintem, hogy két extrémet testesítenek meg: a pozitív és a negatív véglet, és az igazság ott van középen.

Mitsuki írta...

nagyon kis lírai lett a sok rím miatt, meg azok szavakkal festett képek. murr.
szerintem próbálod elterelni a figyelmünket arról. hogy. mindent. meg. fogsz ölni.
csoda ez a dinamika, és az ellentétek.

már wanda megjelenése óta átjárja ez a misztikus hangulat, de egyre erősebb a szövegezésben, a szóhasználatban, a belső szerkezetben, olyan az egész, mint egy ima az ősi mágiához, csak még nem tudjuk a jóhoz, vagy a rosszhoz. talán mindkettőhöz egyszerre.

köszönöm.

(és wanda még mindig egy káoszboszorkány és meghajlok hatalma előtt. zseniális)

Raistlin írta...

#kisebb ártatlan pislogásokba kicsimmel
#és nagyobb hálákba

rengeteget jelent, hogy kitartóan tetszik, és boszorkánypacsikat ide.
rendes cherikéktől, hogy még mindig nem szóltak neki, hogy amúgy mutáns, azt' azért megy neki.

sliver írta...

Ohh nagyon jó kis rész volt ez, átkötő, vagy sem, egyszerűen túl jól írsz. Tetszett, hogy picikét Wanda szemszöge is benne volt, lehetne még egy kicsit többet azon kívül is, hogy menő módon varázsolgat. Erik olyan nagyon drága, igazából én azon csodálkozom, hogy azok után, hogy 3 évig ott vergődött egy kútban, aztán meg 3 évig halott volt még ennyire normális maradt - no már amikor ott van Charles elméje neki, nemde. Mondjuk Ábel szegény elég könnyen felidegesítette őt (Charlie? Komolyan? Ne.) Erik mennyire a határán lehet annak, hogy tombolni kezdjen? Gondolom fog. Charles, nem kéne hagynod, hogy nekikezdjen. Kicsivel egyszerűbb lenne megmondani Wandának, hogy hé amúgy nem is boszi vagy, hanem mutáns, intézd már el a dolgot.
Elég szörnyű amúgy, hogy ilyen sok időt távol töltöttek egymástól, miközben mind a ketten egy csomó borzalmas dolgon estek át, ez már tutira csak félig szerelem, félig meg rögeszme.

Raistlin írta...

Nem tudom, hogyan köszönjem meg ezt a kommentet, szóval most eljátszom neked gitáron a Wonderwall-t.
[Baromi érdekesek a meglátásaid, és elgondolkoztatsz és inspirálsz és öröm ilyen olvasókkal dogozni, nagyon.]

Cherik-években a hat év az már majdhogynem rutinszerű kismiska, de én is úgy érzem, hogy határozottan van benne valami megszállottság. Mindent elvesztettek a másikon kívül, és ez kétesélyes, mert nyilvánvaló ragaszkodást szül, de az a ragaszkodás nem biztos, hogy egészséges. Őszintén szólva nem tudom, jobban jártak-e volna, ha Erik túléli az egészet, ha mondjuk még Shaw-t sem öli meg. Eriknek így legalább az esély megadatott, hogy a halálával a háta mögött hagyjon minden szörnyűséget, és lezártnak tekintse; de túl egyszerű lett volna, ugye, Erik? TÚL EGYSZERŰ.

Erik meg a sass-ben él tovább,és ez nagyon tetszett a DoFP-ban és a Last Standben is, úgyhogy meg akartam őrizni ezt a vonását. Meg ehhez majd jön egy kisebb plottwist.

írta...

Én tényleg nem akartam elolvasni, mert... nos egyszerűen csak nem. De közben majd vizsgáimra kéne tanulnom, és - magába szippantott.
Lehet, hogy ki kéne beszélnem ezt egy pszichológussal (haha), de imádom, mikor kellően szenvednek egy kapcsolatért. Egy gyönyörűen ábrázolt kapcsolatért, és nem csak egy "ja, kapcsolat"-ért.
A legjobban pedig az tetszik, hogy nem tudom mi lesz. (Mármint, az Auschwitz-es résznél nem gondoltam volna, hogy komolyan képes vagy lelövetni Eriket. :D) És ez nagyon jó, mert picit gondolkozunk.
Igazából csak karattyolok, és normális kritikát nem tudok kipötyögni magamból, mert egyszerűen a hatása alatt vagyok, és ha picit magamba nézek, rájövök, hogy akármennyire is imádok bármiről - a semmiről - fecsegni, ide nincsenek szavaim.
Köszönöm. <3 És folytasd csak így tovább, és nagyon-nagyon-nagyon várom a folytatást.

Raistlin írta...

*hebegve magához öleli ezt a kritikát* nagyon szépen köszönöm (kell minden megerősítés, mint egy falat kenyér, mert közeledünk a végéhez, és...nem akarom.)

rengeteget jelent, hogy így megfogott, és pacsit ide, mert szeretem a kedvenc karaktereim ölébe pottyantani az örök boldogságot vagy csak egy kiadós szexet, de ez most valami más. talán reálisabb, a szürrealizmusa ellenére. szeretem írni. önmaguktól mozognak a karakterek, és engem is meglepnek a döntéseikkel; szeretem, amikor keresztülhúzzák a terveimet.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS