a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. december 28.

LORD LAZARUS

“Szólongattak, szólongattak csak egyre/ és ragacsos gyöngyként szemezgették le rólam a férgeket”


XI.



“They had to call and call
And pick the worms off me like sticky pearls.”

Wanda egy tálat vesz elő.
- A Salem boszorkánya vagyok.
A tál fémből van.
- Az átkokat szövik - magyarázza; zsong, zsizseg a francia -, szövik és főzik, rendesen kell elkészíteni.  
A könyvtárszobában vannak. Alkonyodik. Adott a tér és adott a napszak. Kérdés még, hogy hányan vannak: Charles a tolószékben és Wanda a tállal, amit az asztalra helyez. És ott van velük a hideg, és az árnyék.
A tál az ovális asztal közepén. Ovális a tér, körben az ablakok, a könyvsorok. Az asztalon, egy ponton, Charles körmének nyomai.
(Az ütem gyors, lázas vágta volt, Erik tenyere Charles hasára tapadt.)
A kandallóban tűz lobog, Charles gyújtotta be. Még nem melegít. A fénye ég, visszaveri a tányér: réz és arany és acél és-
- Amerikába jöttem. Egy darabig a gettóban éltem. Aztán menni kellett.
A nyakából kioldja a zsineget. A bőrzacskóból fogakat szór ki: a tálban koppannak, gyökerestül kiszaggatott, fehér fogak. Charles látja őket egy mosolyban.
- Hol szerezted?
Wanda felpillant rá. A szeme sötét örvény. Az arca napbarna. A szája, mint a vér.
- Elmondta, hol fekszik. Visszamentem érte, a fogakért. A varázslathoz kell. - Az üres bőrzacskót a nagy kabát zsebébe gyűri. Gyűlik, fodrozódik a hideg. Megrázza a tálat, a fogak összekoccannak. Charles ajka megrándul.
Charles a puha árnyékokban. A tűz visszfénye megfesti a vonásait: sápadt, sovány. A tudata a szoba peremén, puhán lüktet, mint a szív, érzi Wanda makacs akaratának dobbanásait, és érzékeli a türelmetlen sötétséget, és a hideget, ami egyre körözik.
- A halott csontja - mondja Wanda -, a gyermek vére, a szerető nyála. Ehhez ez kell.
- Te hordozod magadban az életét - mondja Charles. Wanda megint felé pillant, ahogy a táskájában kutat.
- Mi ketten - jegyzi meg. Nem találja elsőre, amit keres, a táskát az asztalra teszi, két kézzel kutat tovább. - Én a véremben, te a lelkedben. Nekem életet adott, neked a magáét adta. Ha vissza tudjuk hozni, akkor így kell tenni.
- És ha nem tudjuk visszahozni? - suttogja Charles. Nem meri hangosan kimondani.
Wanda fintorog.
- Akkor nagyon hülyén fogunk festeni.
A kezében borbély-borotva. A markába szorítja, a táskát a földre teszi.
- Nagyon fontos - mondja -, hogy pontosan kövesd minden utasításomat. Meg fogom nyitni a káosz kapuit. Bármi előjöhet onnan. Nekünk csak ő kell, nem, amit hoz magával.
Charles tudja, hogy az instrukciók mit sem érnek: Wandának nincs varázshatalma, senkinek sincsen; de bármi segít realizálni a mutációját, hagynia kell.
A vér a tálba pereg.
Wanda felhasítja a csuklóját, egy egyenes vonalban, és a fogakra vért csorgat: a távol kandalló-lángnál úgy tűnik, rossz, fekete és sűrű a vér. A tálba friss folyik.
Wanda kántál magában, Charles hallja a szavak visszhangját, de nem érti a tartalmukat tisztán.
Az ovális asztal két végén vannak. Wanda a tálat felé csúsztatja, és zsebkendőt szorít aztán a sebre. Az asztallapon vérpettyek.
Charles a kezébe veszi a fémtálat, egy tétova pillanatra belemered. Névtelen és súlyos ötvözet. Wanda talán beleolvasztott minden fémet, amit csak lelt. Csorba a széle; a fogak szabályosak.
Charles rácsorgatja a nyálát.
Wanda a sebzett csuklóra markolva hátrál, lehunyt szemekkel. Tovább kántál, de a szája nem mozdul rá:
- Herbei, herein, Lazarus, komm doch, komme; herbei, herein, Lazarus, komme-komme.
- Augen auf - suttogja Charles -, ich komme.
Wanda felnyitja a szemét. A tekintete skarlátban ég: izzik, mint a rubint, és rubint-lángok az ujjbegyein fénylenek.
- Idd fel - mondja; mély és távoli a hangja. Charles az ajkaihoz érinti a tál peremét. Forró kortyokban nyeli a vért és a nyálat.
- Herbein, herein, komm doch: mond ki a nevét!
Charles a tálat az asztalra helyezi. Keményen koppan az, és ő úgy marad, a kezét előre nyújtva, a tál szélére markolva; a tálban csak csupasz fogak maradtak.
- Erik Lehnsherr.
Wanda felemelkedik. A ruhái zúgva kavarognak körülötte, és skarlát fény lüktet fel a falak mentén körbe.
- Új nevet adok neked - kiáltja -, és a neved ez lesz: Lord Lazarus, mert a halálból kisétálva életre kelsz. Szólítunk téged: ha itt vagy, jöjj és felelj!
- Ha jelen vagy ebben a világban - suttog Charles; a szeme csukva van, és a szája véres -, és ha itt vagy velem, kopogtass, kérlek.
És csönd van: Wanda lélegzete sípol, zihál, Charles fülében az erek mind neszeznek. És csend van, és csend, és csend.
- Erik? - motyogja Charles megtörten. A tál szélére szorítva előre bukik a feje. - Istenem, Erik…

Kopp.
Kopp.
Kopp.

Charles szorítása oldódik: a keze úgy kúszik hátra, mintha fémhuzalok vonnák. A tekintete kifakul és bevérzik, majd ő kampó-görbén kiegyenesedik, porcról-porcra, amit még mozdítani tud. A tolószék karfájára markol. A keze remeg, ahogy hátragördíti a fejét, egy torz mozdulattal. A feje oldalra bicsaklik. A keze remeg és remeg és remeg.
- Augen auf, ich komme. Augen auf. Augen auf, ich komme.
Amikor megszólal, nem a saját hangján beszél.
- Apa? - súgja Wanda.
Charles reszkető ujjakat simít a halántékára, rossz szögben. A szíve túl hangosan ver: kopp-kopp-kopp és dobb-dobb-dobb. Az ujjak a halántékán. 
És a fémek megelevenednek.

A ház szerkezetéből fakadnak fel: vasbeton és csövek, kitépődnek a falból és átütik a teret, durva fonatokban és cikk-cakkokban, iszonyú csikorgás, és lüktetnek: kopp, kopp, kopp, felpattognak a hidegben.
A sötétség aztán sűrűsödni kezd. Wanda és Charles érintetlen, a fémek kikerülték őket. A sötétség sűrűsödni kezd, és megnövekszik, míg elnyel mindent: marad a fém zaja és a fém szaga, Wanda zihálása, Charles szíve és a vér íze. És amikor már egészen sötét lesz, 
egy koppanás, 
egy villanás- 
Charles a könyvtárszobában van. A falak lerombolva, a tér fémcsontváza kiszakadt, por száll és a könyvek szerte hevernek, kihunyt a kandalló fénye. Hunyorgó nap süt be. Wanda a padlón hever. Még lélegzik, hallani. 
És ott van Erik.

Erik Charles mögött áll. Pont olyan, ahogy emlékszik rá. Fekete köpenyt visel, kalapot és csizmát: Lord Lazarus, árnyékország utazója, hazatért végre. Charles zihál, a tekintete kitisztul, ahogy a látvány is kitisztul: a romok és Wanda öntudatlan teste. Oldalra fordítja a fejét. (Lassan. Lassan. Lassan.)
Erik karjai a vállai köré fonódnak, ahogy a férfi letérdel hozzá. Charles nem érzi.
(Zihál. Zihál. Zihál.)
Erik elméje lobogva ég.
- Erik?
- Szemeket kinyitni - suttogja a férfi -, itt jövök.
A hangjából lehetetlen eldönteni, a nevetést folytja vissza vagy a sírást. Hátralép, ahogy Charles felé fordul a székkel; és Charles a kezei után kap, hogy megszorítsa, de csak levegőt ér. Erik ismét térdre ereszkedik, és a tenyerébe veszi Charles arcát. Hátrasimítja a homlokából a fürtjeit: a tincsek fellebbenek, de az ujjak vonalát nem lehet érezni. Erik hitetlenkedve nézi: a tekintete ide-oda villan, ahogy Charles pillantását keresi, ahogy szemügyre veszi a vonásait, úgy idézi fel, mint egy verset, az ajka mozdul rá, de hang még nem érkezik. A szeplőit számolja, amik így ősszel alig látszanak, a hajába túr megint.
Charles visszatartott lélegzettel figyeli. Nem mer moccani, szólni, pislogni se; a szeme égni kezd, de Erik jelenlétének egyetlen másodpercét sem mulaszthatja el. Könnyben úszik a világ és ő dühödten hunyorít rá, mert a víz nem moshatja el előle, ezt nem, és a torka, úgy érzi, végigreped, ahogy zokogni kezd, a vállai, az ajkai remegnek, és Erik csitítva a karjaiba temeti. A könnyek a földre peregnek, és Charles rámarkol a levegőre - Erik fekete köpenyére - a vállába fúrja az arcát; nincs jelen test, de valós a látvány, és valós a tenyér, ami végigsimít a hátán, és hallja a hangját, évek és évek után:
- Az Isten szerelmére, Charles, az ember azt hinné, értékeled, ha feltámadnak érted. - Szív egyet az orrán, és az állát Charles feje búbjára támasztja. A férfi már szabályosan nyüszít, és az öklével Erik mellkasára ver. - Strapálom itt magam. Mondanám, hogy rég láttalak, de fordítva van. Szerinted fel tudlak emelni?
- Derítsük ki - Charles egyszerre szipog és vonyít. Erik szemforgatva a karjaiba veszi, megtámasztja a lebénult lábakat és a gerinc oszlopát. Charles belékapaszkodik, és utána a nyakába temeti az arcát. Zokog tovább.
- Ne sírj, ez most sokkal jobban sikerült, mint a múltkor. Kezdünk belejönni.
- Gyűlöllek - szűköl Charles.
- Akkor valamit félreértettem? - mormog Erik mélyen, és a fülébe kóstol. - Ez így érzéki lesz, pont nem érzek semmit. Bocs a könyvtáradért. Megszeppentem. Szegény lány. Rendben van?
- Egyesekkel ellentétben él - vágja rá Charles, és Erik horkantva felnevet. Charles sírósan felvigyorog rá. - Meghaltál - mondja neki a félreértések elkerülése végett, és a mosolya lebiggyed.
- Tudom, tudom - csitítja Erik, és megáll Wanda felett. - Megkaphatja a régi hálószobámat? Eléggé ki van ütve. Tudod, azt, amelyikben soha nem aludtam.
- Nem voltál itt - mondja Charles. - Meghaltál. Megöltek. Meghaltál.
- Mennyi idő telt el?
- Három év.
Erik meglepetten néz rá.
- Te nagyon szerethetsz engem.


Erik a madaras hálószobába viszi, és visszafordul Wandáért. Charles ragaszkodik hozzá, hogy vele tartson. Erik csak megrázza a fejét, és a falon át távozik.
Charles ott fekszik háton, a markába gyűrve a brokát takarót. A zafír mennyezeten rózsa-ágak, az ágakon karcsú madarak ülnek. A fény szétfoszlik, elenyészik. Charles tudatában, ereiben Erik élete lüktet. Amikor a férfi visszatér, Charles még mindig a plafonra mered.
- Ne haragudj - mondja a sötétségnek -, hogy jelenetet rendeztem.
Erik lehuppan mellé. Az ágy nem süpped be. Leveszi a kalapját, és az üvegbúrás éjjeli lámpára teszi fejfedőnek.
- Mentségedre legyen mondva - emlékezteti -, meghaltam.
Összemosolyognak, aztán  Charles fáradtan megdörgöli a homlokát.
- Wanda jól van?
- Kimerült.
- Érthető.
Erik bólint. Ül tovább az ágy szélén. Charles azt kérdezi:
- Nem bújsz ide? - Felé fordul, amennyire lehet, az arcát félig a párnába temetve. Erik felszusszant. Hátradől, a fejét Charles hasára hajtja. A férfi ösztönösen a hajába túr, a félrefésült tincsek közé. Erik lehunyja a szemét.
- Hogyan tovább? - kérdezi. Charles ujjai a homlokát cirógatják, az arccsontját.
- Nem tudom - motyogja.
- Mindig úgy képzeltem - mondja Erik, ahogy egy kicsit fészkelődik -, hogy majd visszajövök hozzád, megszökök, és egyszerűen csak kefélünk. Hogy addig basznál, amíg már nem érzek fájdalmat, és aztán cserélnénk, és ez így menne egy álló hétig, vagy tovább. Aztán jött egy váltás, amikor már minden rendben van. Amikor minden a régi. - Erik csettint a nyelvével, és hunyorítva felnéz rá. - Ezektől nehéz szabadulni. Volt, hogy ott vagyok a kútban, és rámjön, hogy menni kéne dolgozni. És a bioritmusom se állt át, nagyon sokáig, az esti műszakról. És éreztem szagokat, amik nem voltak ott, az alkoholt, meg a te illatodat, azt a leggyakrabban.
Charles simogatja tovább.
- Amikor meghaltál - vallja be -, csak látni akartalak. Ennél tovább nem is igazán képzeltem el, csak hogy ott lennél megint, velem, és én lennék a világon a legboldogabb ember.
- Nem vagyunk emberek - mondja Erik. - Te sem, és én sem. Én egy kicsit jobban nem. - Közelebb törleszkedik. - Boldog vagy?
Charles puhán bólint. Erik felkönyököl, és előre hajol. Az ajkaik összeérnek.
- Levetkőzöl nekem? - suttogja Erik. - Semmi szex, a maradék optimizmusomnak erősen annyi lett annál a halál-dolognál. Csak látni szeretnélek.
Charles ügyetlenül lecibálja magáról a pulóvert, és a peremen átgördülve a földre ejti. Végiggombolja az inget; lecsúsztatja a vállain.
- A nadrág nehezebb.
Erik segít vele. Charles előtte hever, holdfényben, és Erik fölé térdel.
- Gyönyörű vagy. - Félrehajtja a fejét, és az ujjbegyével végigbecézi a bordákat. Charles megborzong, bár semmit sem érzékel: Erik minden érintése ugyanaz a bénulás, ami a lábait tette tönkre. - Ha nem eszel rendesen, megöllek, tapasztalatból mondom, hogy szar érzés.
Charles az alsó ajkára harapva felszusszant. Erik rákacsint, aztán kiegyenesedik.
- Hová lett mindenki? Samson, Salim? Fatima? Puddington?
- Háború volt - mondja Charles. Erik grimaszol, és lemászik róla; óvatosan mellé fekszik, felkönyökölve.
- Folyton elfelejtem a kurva háborút - vallja be. - Olyan távol történt. Néha beszéltek róla, de…
- ...meglepett, amikor idegen katonákat láttál, nem tudtad hová tenni.
Erik Charles homlokára bök, és bólint.
- Puddington azért, felteszem, nem sorozták be?
- Nem, de engem igen. Az elsők között. Angliai lakcím, egyetemi státusz, ugye érted.
- Ah.
- Világháborús hős fia.
- Ah-ha.
- Pacifista - mondja a plafonnak sértetten, aztán ismét Erikre néz. - Puddington hadiárvákra hagytam.
- És Moira? Azt hittem, ilyenkorra össze lesztek házasodva.
Charles kikéri magának.
- Most miért? - nógatja Erik. - Nagyon szeretted a lányt.
- Ő is engem - jegyezi meg Charles keserűen, és elgyötörten megtörli az arcát megint. Az ujjai közül Erikre néz. - Borzasztóan bántam vele.
- Nem hat meg - közli Erik fapofával, és elhúzza Charles kezét. Az ajkaihoz viszi. - Átértékelődtek a fogalmaim.
- Azok után, ami történt…
- Pont, hogy azok után, ami történt.
- Amiket értem tett - folytatja Charles, és ingatja a fejét. - Nem, nem, nem. Kém volt; illetve, felteszem, még mindig a titkosszolgálatnál van. Tudod, hogy nekik miket kellett...?
- Ha ő úgy érzi, megérte… - Erik vállat von.
- Értem tette. - Felkönyököl hirtelen. - Oxfordban egy szobánk volt, az tudod, egy ágyban is aludtunk.
- Logikus - biccent Erik. - Ha már álca, legyen kövér.
- Ott tartottam a karjaiban este, mert úgy volt kényelmesebb, de nem az a lényeg, hanem, hogy rád gondoltam, hogy mikor hívhatlak, vagy te mikor írsz majd. És ő tudta.
- Kettőtök közül te vagy a telepata.
- Mielőtt stoppolni mentem - mondja tovább Charles -, lefeküdtem vele, az indulás előtti este. Akkor már szakítottunk négy éve, de néha megesett. Tizenkevés óra sem, egy francia pilótával kefélek.
- Vezetett közben? - kérdi Erik elismeréssel. Charles nemet int.  
- Nem érted a lényeget-
- A lényeg - mondja Erik szigorúan -, hogy feleslegesen kínzod magad. Én egészen konkrétan kikeltem a sírból, csak hogy ismét veled lehessek-
- Nem “egészen konkrétan” - dünnyög Charles. - Nem volt itt semmi sírfelnyitás, csak paff, megjelentél szépen- jut eszembe…
- És azt mondom - folytatja Erik -, hogy érted ez is megéri.
Charles grimaszol.
- Mikor lettem unikornis?
- Egyszer egy fiatalember azt állította nekem, hogy lenyűgöző személyisége van.
- Bájos civódásunkat félretéve - mondja Charles -,  hogy jöttél vissza?
Összenéznek.
- Ja, tényleg - grimaszol Erik. - Erhm. Fogalmam sincsen. Még valami: ne mondj le ilyen könnyen azokról, akiket szeretsz, csak, mert úgy érzed, nem érdemled meg őket-
- Erik - vág közbe Charles -, meghaltál, és én egggészen konkrétannn nem voltam hajlandó lemondani rólad, és most itt vagy!
- Wanda szerintem tudja - dünnyögi Erik, ahogy a köpenyét Charles-ra teríti. Rádöbben, hogy nem melegíti, és a vállára hajtja a takarót inkább. - Majd megkérdezzük, ha felkel.
Hallgatnak egy keveset. Charles puhán szuszog. Erik nem vesz lélegzetet.
- Nem számít, hogyan tovább - állapítja meg Charles -, amíg van tovább.



    Wanda a nappal virrad. Charles még alszik, és Erik az ajtóban őrséget áll. A férfi lebeg, megtartja a levegőben a tér mágneses mezeje. A homlokán piros seb tárul fel, mint egy harmadik szem: a vére vékony vonalban végigpereg az arcán, aztán egy újabb sugár, az orrán, az állán, bíbor sávok, és nem mozdul rá. A sötétségbe mered. Hályogos, vak a szeme.


   
    Amikor Charles felébred, a karjaiban viszi le a lépcsőn, és kimenti a könyvtár romjai közül a kerekesszéket. Charles fekete pulóvert visel sötét nadrággal: a gyász veszélye nélkül már hordani meri. Előfordulhat, hogy a pulóver Eriké. A férfi kabátot kanyarít kedvese vállára, és a kertbe tolja. Wanda a teraszon áll. A korai levegő friss, párás, ropogó avar-szaggal. A fátyolos légen át az antenna tárcsája mered rájuk. Wanda egy pohár vizet szorongat, amit elejt, amint Charles trillás bonjour-t rikkant felé. A lány a szívéhez kapva néz rá, aztán a tekintete megtalálja Erik tiszta tekintetét.
- Oh - mondja. - Sikerült.
- A kérdésünk az - bólint Charles -, hogy hogyan is sikerült pontosan? És szívből jó reggelt, kedves. Ha szeretnél teát, csak szólnod kell. Csinos vagy ma reggel, és köszönjük szépen.
Wanda megtörli az orrát.
- Erhm.
“Nem beszélek kurva franciát,” zúgja Erik elméje. Charles összerezzen; eutanázia; akkor hangzik így az ember tudata, ha már-
“Tolmácsoljak közben?”
“Multifunkcionális, mint mindig, Maus.”
Wanda nem nagyon mer Erikre nézni. A vállának mondja:
- Szerintem kopogószellem vagy. Ezt nem neked kéne tudni?
- Ti mondtátok, hogy kopogtassak!
- Nem, a kopogószellem az az, ami tárgyakat is tud mozgatni.
- Óh? - dünnyög Charles, és gondolkodóba esik. Erik tovább faggatja:
- Hogy sikerült?
- Ezt már beszéltük, nem? Ezt találtam egy könyvben. Csont, vér, nyál. Megvannak az emlékeid, és minden, nem? És nem vagy nagyon bosszúszomjas, nem?
- Megvannak az emlékeim, úgyhogy de, elég bosszúszomjas vagyok.
Van egy elméletem,” közvetít Charles.
Charles elmélete: Wanda a képességeit világéletében babonás formában realizálta, a képessége pedig ez: a káoszt kontrollálja, és valóságokat állít fel.
Egy olyan világot hozott létre,” hadarja Eriknek, “amiben igenis vannak szellemek, legalábbis a tied.  A mutációja alkalmassá tette arra is, hogy olyan síkot teremtsen, amiben valóban tud varázsolni. Hát nem egészen bámulatos? Amit Wanda hisz, az valóra tud válni.”
- Mit kell tenned - kérdezi Wanda -, hogy újból testet ölthess?
- Istenem - suttogja Charles.
Erik szelleme a föld felett lebeg. Zúgnak a fák és harmat pereg.
- Hárman még élnek - mondja -, akik elvették az életemet. Őket kell megölnöm. És akkor ismét emberré leszek.
Wanda bólint. Skarlátban izzik a szeme. 



komment: IGEN // nem

13 megjegyzés:

Mitsuki írta...

az első sorommal elküldelek abba szép csinos kis káoszkapuba ottan, lehet befelé sétálni. khmm. vagyis, nolám.
aztán jajj, hát wow wow wow.
szegény könyvtár. (szegény charles)
szegény wanda akkor most megvakult? harmadikszem menő, de no.
és ez a salemi boszorkányosdi valami egészen elképesztő. egy kicsit harry potteres (a csont meg a vér meg a hát nem hús de nyál). és micsoda könyveket nem talált wanda, gratulálunk, köszönjük.
remélem erik egy rendes kopogószellem lesz, aki nem internetkábelelket eszik. hanem embereket. mint a kedves lady is.
maurr no azért örülök hogy él. igazán figyelmes tőle, hogy a hálószobák szerkezetéből nem csinált fémszobrokat. éljen a vasbeton.
amúgy meglehetősen aljas vagy. nagyon is, micsoda emlékekkel indítani az elején.
utána meg jönnek a fura babonák és a fura szellemek, meg súlytalan erikek is, szerencsédre.
így nem kell éjszakánként a macskákhoz csatlakozva sírni az ablakod alatt egy kicsit több ÉLŐ eriket tartalmazó részért.

köszönöm.

jederanalexa írta...

IGEN! IGEN!IGEEEN!
*teljes extázisban ugrál fel s alá*

Raistlin írta...

MITSUKI, nope-nope, az erik volt a harmadik szemmel - visszaolvasva tényleg nem egyértelmű a mondatból (gyorsan javítok is rajta) de a mágnest/fémet csak erikkel asszociálom ouo akire nem mondanám jó szívvel, hogy él, de legalább jelen van. köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett!

Raistlin írta...

jederanalexa , annyira édes vagy ;u; köszönöm a kitartó olvasást~!

rosie írta...

o-ó, most először értem meg azokat a lánykákat és ifjakat, akik másolgatnak, hogy bemutassák a kedvenc részüket: a nem számít, hogyan tovább, amíg van tovább egészen szépen ízekre szedett hirtelen.

új carmexet is kellett bontanom miattad - pótcselekvés az ajakbalzsam-kenegetés, ami egyenes arányban növekszik az izgatottságommal -, de nem bánom. amúgy is gyorsan fogy, itt meg pláne megérte.

ráadásul szerintem rejtve puzzle-mester képességeket is titkolsz, mert rendkívül bravúrosan raktál össze a darabjaimból, amivel az előző fejezettel tördestél össze:

és az utolsó szakaszért díjat érdemelnél, esküszöm neked

Raistlin írta...

ggwhwhwtrggrjefdflwgb köszönöm szépen ((┌|o^▽^o|┘))♪
és remélem, sikerül minden darabot a helyére illesztenem mind a sztoriban, mind az olvasóban - már csak egy maroknyi fejezet van hátra

margaery. írta...

ó, és én tényleg azt hittem, hogy a Wanda mögül áradó hideg levegő az Emma :D #nailedit
mellesleg ez a fejezet wow. én nem is tudom mit írjak egyszerűen csak ledöbbentem, hogy Erik ilyen módon jött vissza (azért sejtettem, hogy visszajön, hah)
nagyon tetszett ez a varázslásos jelenet ^-^ meg hogy Erik újra itt van (részben). és az, hogy három embert meg kell ölnie hogy feltámadjon eléggé izgalmasan hangzik.. főleg, hogy így végre-valahára elolvastam a verset, kíváncsian vagyok hogyan írod meg a többit :)

ui.: elnézést hogy ilyen gyatrán lett megfogalmazva, de tényleg az volt az első reakcióm hogy 'wow'. és ennyi. de hát ennyit csak nem küldhettem el..:D

margaery. írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Raistlin írta...

margaery, nincs is annál kielégítőbb érzés, mint amikor véletlen csinálok plottwistet. köszönöm, emma, és köszönöm neked.

és töredelmesen bevallom, hogy a történet nem követi végig hűségesen a verset, elsősorban a hangulatából merítkeztem. például lady lazarusszal ellentétben ez nem a harmadik feltámadása; ellenben olvastam ezt a verset hajnalnemtudomhánykor egy másnap reggeli vizsgára, és letettem, és sms-eztem Rivernek, hogy oké, új AU ötlet, eltolom a First Class eseményeket, és Erik nem éli túl Auschwitzet, de visszatér kísérteni. River valami olyasmit mondott, hogy dögöljek meg. A fejemben volt közben egy másik AU is, amikor Cherikék mindketten nyaralnak, és a kutyáik révén ismerkednek össze á lá első fejezet alá linkelt fanart, és a hangulat hasonló lett volna, mint a korai fejezetekben, úgyhogy összeolvasztottam a kettőt, aztán másnap vizsga után tumblrön szembejött Michael Fassbenderről az a kép, amikor átizzadt atlétatrikóban áll, és valaki aláírta, hogy "mechaniker AU," csak ennyit, és kvázi megvolt a történet. Ha Erik hajlandó lesz ezegyszer engedelmeskedni az elképzelt szerkezetemnek, akkor áldozatonként egy fejezet van még hátra és egy minden-kiderül-jaj a végére.(´ω`★)

k. írta...

purr-purr

Drága Raistlin! Köszönet a folytatásért, meg úgy ált. a meséidért! Ihletben gazdag új esztendőt kívánok előre is! Most megyek tovább álmot látni a többi írásodba..

Raistlin írta...

Kedves k., köszönöm szépen, rengeteget jelent, hogy így tetszik, és minden jót neked is a jövő évre, kétszer (meg még egyszer, a nyomaték kedvéért.)

Lili Molnár írta...

Nyomott hagyott bennem ez a rész, és én csak most látom hogy kiraktad...milyen olvasó vagyok.
Csodálatos volt, és köszönöm, éés boldog új évet kedves Raistlin!

Raistlin írta...

No igen, sűrűn záporoznak a frissek némi bloggeri öngyilkosság keretében (de sajnos csak most értem rá frissíteni, szóval mindent igyekeztem és igyekszem egyben letudni) - szuper, hogy tetszett a fejezet, és nagyon köszönöm~!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS