a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. december 4.

LORD LAZARUS

"A mogyoró-majszoló tömeg / becsődül, hogy bámulja / ahogy a gyolcsból kioldják kezemet és lábamat - / a nagy vetkőzőszám." 


IX.
The peanut-crunching crowd
Shoves in to see

Them unwrap me hand and foot——
The big strip tease.


December, Londonban.
December, a kórházban, a sorok között járva.
December, Londonban, amit üszökké bombáztak. London kibelezve, a romok még okádják a vakolatot egyre.
December, a kórházban, a sorok között járva, a leroncsolt holttestek között (még lélegeznek.) Charles végigsétál a padlón pislákoló fényösvényen. Az ágyak mind megteltek, durva pokróccal takarják le őket, a szélükön kötél: hajtsd fel, fűzd be, a hullazsák készen. A földre takarók terítve, többségében azon hevernek, a nővérek lépte: kopp-kopp-kopp.
Charles a sorok között halad, és hallgatja a gondolataikat, hallgatja, ahogy nyöszörögnek, suttognak, neveket darálnak, rózsafüzér-szemként olvasva meg őket, egyesével, kérlek-kérlek-Istenem, minden nyelven.
Charles Eutanázia: megáll a haldoklók felett, az ujjait a halántékukra futtatja (vérrögökre markol, zúzott csontokra, a bőr fakó, sárga, pernyés.) Egy lélegzet: gyere velem. A lelkek követik az ujja nyomait. Aludj el.
Hát így van vége.
Ez a halál, azt mondják, kegyes.
Az ég szürke virradatot köhög fel, füstként kavarodnak az acélos felhők, fémmadarak lebegnek a mennyben.  Charles csizmáján vörös téglapor, a köpenye vörös, a keze vörös, és vörös lesz a cigaretta papírja, amit sodor magának, amit a fogai közé vesz.
(Egy lélegzet.)
Dúdolni kezd.
- You’re my sunshine… My only sunshine…
A hangja remeg.
- You make me happy when the skies are grey…  La-la-la-lala… Please don’t take my sunshine away…
Az altató csendbe fut, majd újrakezdődik.


    Úgy van, hogy Olaszországba mennek. Charles-t persze soha nem küldik közvetlenül a fontra (hála neked, Peggy Carter) - nem, Charles pilóta
ÉS ROBBAN A BOMBA
És hallja a szétsikoltó életeket mind-mind-mind, hallja őket a tűzzel rivallni fel, sziréna vonyííít, és lövések következnek-
Úgy van, hogy Olaszországba mennek, megint.


- You make me happy when the skies are grey…


- Xavier őrmester! - A nővér keményített főkötőt visel. A nővér csak tizenöt éves. - Telefonon keresik.
Charles tompán mosolyog, és biccent felé. Elnyomja a cigaretta égő végét a téglafalon, és ha-ha: ki tudná rakni a napjai rajzait a csonkokból már, hamubá írná, ez így nem mehet tovább, ez már nem tarthat soká-
Követi a lányt a folyosókon át (a folyosókon végig, hordágyakon --- és mind olyan fiatalok --- Charles békét olt beléjük, ahogy elhalad mellettük, gondolat-vakcina: semmi sem fáj már.)
A telefonkagyló kemény, nehéz. Az iroda a beomlott udvarra néz. Az udvaron hullamerev tölgyfák, porhó, pocsolyák, és - az a pár, a bepólyált tetemek - a pokrócuk a szélben lebeg-
- Hallo tessék, Charles Xavier beszél.
- Charles?


[A kórházat Peggy Carter ajánlotta fel, amikor megtudta, mire képes; baleset volt -
“És senkinek nem árulom el, de a kötelessége…”
A kórház. A bevetések. Vallatások. Dr. Erskine.
Ma még, ma még maradj életben.
(Egyetlen napsütésem.)]


- Moira! - Charles a kagylóra markol. Az ablakra dér tapad, és a nevetése ködfehér: az irodában nem fűtenek, felesleges. - Moira, drága, Istenem… hol vagy?
- Bizalmas. Figyelj, Charles, sub rosa hívlak.
Egy ütem csönd. Charles lélegzete páraként, egy név imájaként-
- Találtál róla vala-
- Megvannak Maximoffék - mondja Moira. Moira az M15-tagja. - A két gyerek. Megszöktek.
Charles azt motyogja:
- Tessék?
- Megszöktek - ismétli Moira, de olyan hivatalosan, és Charles nevetni kezd-
- De hiszen ez… Ez csodálatos, hol… Hogyan? Beszélnem kell velük, minden-
- Már úton vannak - erősíti meg Moira. - Egy New Yorkra tartó hajón találták meg őket, potyautasként. Hamarosan meg kell érkezniük Londonba.
- Megszöktek! - ismétli Charles, aztán sietve hozzá teszi: - Mennem kell.
Ebédet kell nekik szereznie. Csokoládét, ha lehet. A Maximoff-ikrek: életben!


Amikor Erik életvonala aznap fellüktet - Charlesban csak végigcikázik a nevetése, Erik nevet, gyomorból és görcsösen-
A gyerekek megszöktek.

   
    Késő éjjel van, mire az ikrek a támaszpontra érkeznek. Charles finom vacsorával és tiszta ruhákkal várja őket.
A gyerekek egy zárkába kerülnek.
- Ez nevetséges - közli Charles az őrrel.
- A kislány az, uram - mondja. - Az egyik katonát megharapta. Kitépett egy darabot a karjából a fogaival, mint valami állat.
- Halálra van rémülve - magyarázza Charles. - Ismeretlen katonák jöttek érte. Ön mit tenne?
- Itt van ez is - biccent az őr. - Németül beszélnek. Még tudnunk kell, hogy nem-e…
-...náci kémek? Az isten szerelmére, gyerekek, félvérek, egy fogolytábor túlélői… Engedjen be, kérem. - Meggyőzően hozzáteszi: - A vallatást vezetem.
- Parancs, értettem!
Ahogy belép a zárkába: félelem. Tömény, ragad, mint a szurok - forró, fullasztó, fekete - középen van egy kis fémasztal, székekkel, de a Maximoff-ikrek a sarokban térdelnek, a kezük bilincsben.
Wanda szája még véres.
Lopott ruhákat viselnek, egyértelmű ez: Wandán skarlát nagykabát, gyöngy bross-dísszel, Peteren durva zubbony.
Az arcuk felismerhetetlen.
A vonásaik nem változtak, de eltorzította őket a szenvedés, a húsuk a koponyára tapad; Wandának, Charles emlékszik, gyönyörű volt a haja, skarlát szalagokkal - most egészen kopasz; bizonyára a tetvek miatt - Peteren félrecsapott sapka - és a tekintetük: az a legfájdalmasabb az egészben. (Tompa. Élettelen.)
Charles feltartja a kezét, ahogy feléjük lép.
- Ich bin Charles Xavier - mutatkozik be. Az ikrek gyorsan összenéznek. (Wanda arcéle: mint az apjáé, egészen.) - Ich bin ein Freund von Erik Lehnsherr.
Peter állja a tekintetét, de nem szólal meg. Felhúzott lábakkal, összekapaszkodva ülnek. A falakról hideg olvad. Charles letérdel, hogy egy magasságban legyen velük. Wanda mond valamit, amit nem ért egészen:
- Sie leben in einem Schloss?
Élni valahol?
- Ich bin Amerikaner.
Wanda megismétli, számonkérően:
-  Sie leben - in einem - Schloss?
Charles a tudatukban döbbenten fedezi fel, hogy az orvosi köpenytől jobban félnek, mint az egyenruhától, amit visel.
- Gyertek velem - próbálja az értésükre adni, még mindig tört némettel. - Segíteni szeretnék. Iszonyú lehetett. Találkoztunk már. Jöttök velem?
Az ikrek megint összenéznek. Peter szája néma grimaszba kúszik: “van más választásunk?”
Wanda lesütött pillantása szavaz: “nem hiszem.”
Talpra kecmeregnek. Úgy sorakoznak fel, mint akik a vágóhídra készülnek.
Peter Wanda vállának támaszkodik.
Charles szélesre tárja az ajtót, és megtartja nekik. Kintről kietlen fények. A küszöbön Moira áll, német öltözetben.
- Charles, az Istenért, mit művelsz?
- Örvendek. Megmondanád, hogyan kerültek az ikrek ide?
Moira Maximoffékra tekint, akik egymásba karolva állnak.
- Volt egy baleset. Wanda…
- Igen, azt hallottam. Ez még nem ok arra, hogy…
- Nézd, még tisztázni kell azt is, hogy minden rendben van-e velük, Amerika felé tartottak, amikor… Charles, figyelj, hallgass rám. - A nő a mellkasára simítja a tenyerét, és mélyen a szemébe néz. Charles felszegett állal néz le rá. - Ugyanonnan szöktek el, ahol Eriket fogva tartják - suttogja Moira, hadarva. - Ez egészen biztos, minden adat megvan, csak a hely nem. Beszélj velük - biccentett. A gesztus egyértelmű: olvasd meg az elméjüket. - Utána gondoskodom a kényelmükről, és mindenről, amiről csak a szabályok értelmében…
Charles a fejét rázva ellép tőle.
- Nagyon értékelem… - kezdi, aztán elakad. - Moira, én rángattalak ebbe az egészbe.
- A háború tette.
- Nem várhatod el tőlem - folytatja Charles -, hogy odáig süllyedjek, hogy a frászt hozzam két rémült kamaszra egy ügy érdekében-
- Charles…
- Nem számít, miféle létfontosságú információ birtokában vannak; felfoghatatlan, amin keresztül mentek, érted? Nem fogom rákényszeríteni őket arra, hogy ismét átéljék az egészet, mielőtt még egyáltalában lélegeztet vennének. Mindennek az ő tempójukban kell történnie. - Halkan hozzáteszi: - Csalódtam benned.
Moira azt mondja:
- Nem értelek.
- Csak gyerekek. Az ő gyerekei.
A nő karba fűzi a kezét.
- Ha nem úgy lenne?
- Akkor talán máshogy cselekednék, nem tudom. Aztán arcon köpném magam a tükörben.


    A Moira-jelenet után a bizalom megreped: a laktanyán átvágva Peter továbbra sem szólal meg, és már Wanda is néma marad. Leszegett fejjel mennek. Charles gondolatai lüktetnek.
Nem tehetem meg velük. A következmények felmérhetetlenek. Erik, gyűlölnél érte… Talán nem, de én magamat igen - Ilyen áron - A józan ész árán talán - Ezt nem fizethetem meg… Még csak gyerekek!
Peter és Wanda elméjében titkon ott szunnyad egy messze, szörnyű hely.
A koordináták majd előkerülnek.
Az emlékek előtörnek.
Most a legfontosabb az, hogy egyenek.


    Elsőnek nem fogadnak el tőle ételt. A terített asztalnál ülnek, görnyedt háttal, amíg Charles forróvizet ereszt a kádba. Ez az őrmesterek lakosztálya, Peggy él itt és ő - a másik négy nem tért vissza egy ideje, a másik négy---
Charles az asztalhoz megy. Krumpli, barnaszósz, ázott zeller; a húst egy ideje nem engedhetik meg. Az ikrek csak akkor néznek felé, amikor felemel egy szem burgonyát, és beleharap bizonyításként, aztán nagyot nyel.
- Gut - jegyzi meg.
Wanda félrehajtja a fejét. Kivár. Aztán a kezébe vesz kést és villát.
Peter kézzel eszik. Tele szájjal habzsolnak, egy idő után Wanda az evőeszközöket elhagyja, a csuklón legördül az ecetes szósz, és a szája még mindig véres.
Charles teát főz le az ócska kannával. Az egész havi porciója. Eléjük teszi. Még forró, de egy kortyra lenyelik. Charles vizet nem adhat nekik: a csövek nemrég felrepedtek. A kádba csorgó víz rozsdásbarna, fémszagú. Charles szappant készít elő, törülközőket, és az ajtót nyitva hagyja. Nem tudja, németül hogy mondja, tisztálkodjatok, ha gondoljátok, de az ikrek értik őt. A tányérokon egy folt sem marad, de a csokit ki se bontották; felállnak, és egy szó nélkül a fürdőbe mennek. A zár kattan.
Charles elöblíti az edényeket, és a keskeny fémágyra készíti a ruhákat, amit szerzett nekik, aztán leül a szélére.
A levegőben maradt az az áporodott, gonosz szag, sáré, salaké és verejtéké. Charles megdörgöli az orrát. Már nem finnyás rá.
Éltben vannak, mantrázza magának. Élnek.
Egy újabb élet veszhet el minden elpocsékolt másodperccel. Ki ő, hogy döntsön felette?
Amerikai hajó. Bíznak bennem. Peter, a levelek; tudnia kellett a címet. New York, Westchester.
(Sie leben in einem Schloss.)
Az ajkaira harap, fintorog, és letérdel a szánalmas kis vaságy elé. Egy ládát húz elő alóla, a csattjait felnyitja. Elővesz egy német szótárkönyvet: amilyen a hangulat, meglincselnék érte.
(Londonban történt: egy tacskókutyát széttépett a tömeg - DAUCHSHUND - az ellenség ebe!)
Sie, leben, in, einem, Schloss: Ott - élsz - te- egy - kastélyban?
Erik, az ablakon kihajolva; édes ízek, az ősz szaga - az emlékeiben Erik ÉL és RAGYOG és megmenthetné MÉG - Erik az ablakpárkányra markolva:
- Úgy érti, hogy itt lakik, az összes szobában? Egy kastélyban?
- Ich lebe in... - próbálkozik Charles - Lebe in... Liebling… Liebe dich, Erik, Ich
(“Eljövök érted.”
“Késő lesz. Addigra már---”)
- Herr Xavier?
Wanda a fürdőszoba ajtajában áll, fehér törülközőben. Még csurom vizes. Charles felnéz rá, a könyvet félretéve. Mosolyogni próbál.
A lány halál-sovány, és egy darabig nem szólal meg. Az elméje kétségbeesetten pulzál.
- Hilfe - mondja végül, szinte gyengéden. - Hilfe?
Charles ezt hamar megtanulta: segítséget jelent.
- Hilfe - egyez bele, egy bólintással. Követi Wandát a fürdőszobába. Peter félmeztelenül ül a kád szélén, alsógatyában, a nadrágja a térdéig tolva.
- Hilfe - ismétli Wanda, és felhúzott lábakkal a székre gömbölyödik, ami a kád mellett áll. Charles leveszi a zakóját, és a lány vállára teríti. Wanda tekintete megállapodik a pisztolytáskán, ami így láthatóvá válik. Charles leoldozza azt is, és a kezébe adja. Wanda szemei elkerekednek.
Peter zihál. Charles felé fordul, és kérdő tekintettel félrehajtja a fejét.
- Doktor? - kérdi Wanda, és rábök a pisztoly agyával. Bonyolult lenne magyarázkodni, tehát Charles csak bólint. - Hilfe. Bitte.
Peter megpróbál kilépni a nadrágból, és felvonyít. Charles egyszerre megérti.
- Hadd nézem - mondja angolul, és leguggol elé. Peter zihál tovább, és szűköl, ahogy Charles a nadrág anyagához ér a térdénél.
Mart seb.
- Jézus Isten.
Peter jobb lába cafatokra cibálva.
- Maradj veszteg - kéri Charles, ahogy a torkába kúszik az epe. Gyalog hozta idáig. Wandába kapaszkodott végig, miért is nem figyelt - miért nem figyelt rá fel valaki, a hajón akár, a…
Nem mutathat félelmet. Nem mutathat idegességet. A tükrös fürdőszobaszekrényben matat, végül Peggy körömvágó-készletét veszi le, a kis ollóval. A kését úgy érzi, nem használhatja. Kopasz, sovány kis Wanda a széken ül, a pisztolyra markolva, a válla körül Charles katonai zubbonya. Hilfe. Segítség. Valaki segítsen.
Charles a vizes linóleumpadlóra térdel, és megpróbálja levágni az anyagot; Peter megvonaglik, és élesen felkiált.
- Shhh - mondja Charles. A fiú tudata tűéleken: Charles gondolatban a fájdalomközponthoz megy, és semlegesíti, bármi is a tétje - csak egy kis időre… - Alles ist gut.
Az olló ütemesen kattog. Peter már nem ordít tovább. Wanda kiegyenesedik az ültében.
Peter Charles segítségével levetkőzik, a férfi a kádba ülteti, és úgy helyezi, hogy a jobb lábát átvesse a peremen. Peter bőre túl forró, láza lehet. A seb elfertőződött, fekete és gennyes. Charles lavórt kerít, sebbenzint, kötszert, cérnát, tűket. Amíg Peter mosakszik, ő elé térdelve gondozásba veszi a nyúzott sebet: állati harapás lehet. A hús roncsokban. A mélyén csont csillan. A szaga elviselhetetlen.
Peter egyszer sem kiált fel, de fekete szemében megül az értetlen rémület. Nincs hang, csak a víz csobban. Peter egy ponton ki akar szállni, de Charles szelíden visszatartja a vállánál fogva. Térül-fordul, visszatér egy konyhai lábassal. Vizet mer belé, és Peter feje fölé tartja.
- Whuuush - mondja figyelmeztetőleg. A “hajmosás”-ig nem terjed a szókészlete. A fiú lehajtja a fejét, rezignáltan, talán.
Valami kattan. A pisztoly kakasa.
A víz zubog és toccsan. Charles felhabosítja a kezében a szappant, Peter hajába dörgöli, aztán vizet zúdít rá megint.
A tincsekből kitisztul a kosz, a füst, a szén, és valami olcsó, fekete festék: Peter hosszú tincsei mélyezüstben fénylenek.
Charles csak bámul a fiú tarkójára, a lábost még mindig a levegőben tartva.
Peter először szólal meg:
- Hasst du mich jetzt?
Azt jelenti: gyűlölsz engem?
Charles Wanda felé fordul. A lány ott ül a széken. A szemei skarlátban égnek.
Amit Charles mondani akar, azt nem tudja kifejezni semmilyen nyelven. A mocskos linóleumon térdelve a szemébe könnyek gyűlnek. Wanda kezében a pisztoly. Peter ugrásra készen.
Hogyan is tudnálak gyűlölni benneteket?”
A szavaknak nincsen formája: a gondolatok legördülnek róla, tehetetlen öröm, reszkető hála, és ez: hús az ő húsából, vér az ő véréből,  minden lélegzetemmel védelmezni foglak titeket-
Hús a húsából, vér a véréből, gén a génjéből - rajtuk is végzett kísérleteket?
Ez az egésznek a lényege, nem?  
Az epifánia éles fény a tudatban.
Dr. Sebastian Shaw-
A HYDRA-
- Elmesélünk mindent - mondja Wanda; a szó német, a jelentése hangtalan. - Te is varázsló vagy?


    Charles Petert szárazra dörgöli, és rásegíti a saját pizsamáját, ágyba unszolja, felveri neki a dunyhát és köré kanyarítja a pokrócát. Udvariasan félrefordul, amíg Wanda felölti a skarlát ruhát, amit neki készített elő, és a fürdőszobából kihozza a megvetemedett széket. Wanda az ágy szélén ül, a keze Peter kezében. Charles helyet foglal, és visszaveszi a nyirkos zubbonyt; az az ingen át a hátához tapad. Wanda megpróbálja visszaadni a pisztolyt, de Charles csóválja a fejét, franciául beszél:
- Tartsd csak meg. - A tenyerébe készít pár pirulát, és Peter felé kínálja: - Ezeket kérlek, vedd be. A felét letörheted nekem, ha nem bízol bennem.
Peter nemet int, és a markába gyűjti a tablettákat.
- Ki gondolta volna, hogy még hasznát vesszük ennek a nyelvnek? - kérdezi Wandát. - Mármint valaha, valaki. -  A lány vállat von. Hirtelen olyan fiatalnak tűnnek: hány évesek is most? Tizenhat, tizennyolc?
- Korábban is eszembe juthatott volna, édesanyátok franciát tanít, ugye? Remélem, ez már jobban fog menni neked.- A németednél rosszabb nem lehet - jegyzi meg Peter.Van valami óvatos a gúnyban, és Peter a vállát is felhúzza. Charles szelíden mosolyog rá.
- Beismerem. Szeretném tudni, mi történt a lábaddal. Elmondod nekem?
Peter és Wanda egy gyors pillantást váltanak.
- A Kristályasszony tudni fogja - figyelmezteti Wanda. Peter bosszúsan legyint.
- A Kristályasszony tudja, hogy megszöktünk, tudom, hogy követett, látott minket enni, látott minket inni, engedély nélkül mind, látott az amerikaival beszélni, mit ronthatunk még? Amikor visszamegyünk, Schmidt majd… - Az ajkaira harap.
- Schmidt nagyon mérges lesz - mondja Wanda lágyan. Peter megszorítja a kezét.
- Schmidt soha többé nem bánthat titeket - jelenti ki Charles. Peter fájdalmasan felnevet, és lehunyja a szemét, ingatja a fejét.
A puritán kis kabinba árnyak gyűlnek, az asztali lámpa fénye megrezeg.
- Futottunk… - kezdi Peter, és Charles látja maga előtt: felkavarodik a hó.
- Olyan gyorsan futottam… de még sem elég gyorsan…   
A hóban: vérjelek, vérjelek, vérjelek


A hó
leesik
A tájat
mint a holtakat
eltemetik.

Titkokat takar a hó akkor: két kamasz, kéz a kézben - a fák szédülnek - a sebesség követhetetlen - a hópelyhek lemerevednek - csak egy pillanat kell (a szögesdróton túl, és-
a kerítésen túl, és-
a poklokon túl, és-)
A dobermann, ahogy vetődik, és Peter lábába mar.
Wanda sikítva próbálja elhúzni előle, és a kutya állkapcsa a fiú lába köré csattan.
Vérjelek a hóban. Az erdőbe futnak: csepp-csepp-csepp, Jancsi és Juliska.
(Kövesd a vérjeleket!)
- Nem állhatsz meg - suttogja Wanda - még nem, még nem, még nem…
Schmidt követi őket, és ennek a bizonyosságnak nincs tapasztalat-alapja: Schmidt ott van az árnyban, az éjben, a hold kékjében, minden határon és a kikötőben,  Schmidt ott van a vérben, csak végig kell követnie: csepp-csepp-csepp.
- Biztonságban vagy - mondja Charles. A jelenet jelenbe zökken.
- Előröl kell kezdenünk - jelenti ki Wanda. - El kell mondanunk, mi történt Ednával, és mi történt anyával, és tudnia kell, mi lett Erik Lehnsherrel.
- Életben van?
- Életben.
- Meséld el.
Wanda a fejét ingatja. Charles lágyan kérdezi:
- Honnan futottatok?
- Nem emlékszem. - Wanda Peterre néz. - Nem emlékszem, hol volt az a hely.
- Szerintem még ott vagyunk - jelenti ki Peter. - Most csak álmodunk.
- Megszöktetek - biztosítja Charles.
- Mielőtt még utolérnek, elmesélem...


    Ez Edna Lehnsherr története: elsőnek egy álomban jelent meg, Maximoffék a konyhában ültek, és ettek, ettek, ettek a hullabűzben. Elmosogattak, és a lefolyóból férgek jöttek fel. Este a falakban százlábúak kapartak. Észrevették? Nem-nem.
- A legtöbb álmom értelmetlen, elsőre. Nem tudom, mikor halt meg, de sejtem.
- Négy éve - suttogja Charles.
Wanda bólint.
- Nem sokkal azután, hogy elmentetek.
Edna Lehnsherr halott volt, amikor a fia megírta neki az első rendes levelet.
- Az Új Edna szótlan volt, csak ezt vettük észre - teszi hozzá Peter. - Anya azt mondta, biztos a gyógyszerek. De jobban volt, ez a lényeg.
- Persze, hogy jól volt - horkant Wanda. - Az Új Edna soha nem is volt beteg.
- Mi lett… - kezdi Charles. A torkára forr a szó.
- Schmidt gondolom eltemette - mondja Peter. - Talán ő ölte meg, talán a tüdőbaj.
- Ő volt az - vágja rá Wanda. - Megfojtotta. Azt hittem, hogy csak álmodtam, de az álmaim igazak.
- Erik tudja?
- Hogy ne tudná? Schmidt dicsekedett vele.  “Halott volt már rég, amíg te…” - elakad.
- “Xavierrel keféltél Westchesterben” - fejezi be Peter.
- Az Új Edna egy szörnyeteg - mondja Wanda. - De nem vettük észre. Vele mentünk Varsóba, vele és Schmidttel, úgy volt, hogy ők találkoznak Herr Lehnsherrel, mi meg tovább megyünk, túl a határon, ha lehet, volt egy marhavagon, fel lehetett mászni…
- A templomtér tele volt emberekkel - folytatja Peter. - Nyár volt, emlékszel? Nem hittük, hogy bármi rossz lehetne. Ap… Herr Lehnsherr megérkezett rendben, amíg rá váltunk, ühm… beszélgettek, apa és Schmidt, valami újsághírről, nem tudom, mi volt az, untam, meleg volt nagyon, a beton miatt…
Erik, ahogy feléjük sétál a téren: a galambok felrebbenek. Charles így emlékszik rá, ezekben a ruhákban ment el, így látta őt utoljára, és ugyanezzel a vad vigyorral. Erik fél kézzel feléjük int, messziről kiált:
- Maximoffék, mama! Herr Doktor!
Az alakját karolja tündöklő napsugár.
(You’re my sunshine.)
- Megkérdezte tőle, hogy minden rendben van-e - mondja Wanda -, pedig Új Edna majd’ kicsattant. Sejtette, szerintem. Megköszönte a doktornak, és nekünk. Feszült volt, sietett. “Menjünk vonattal,” az Új Edna azt mondta. Herr Lehnsherr bérelt egy kocsit. “Azt hittem, a vonattal megyünk a reptérre,” monda az Új Edna, nem értette, mi van, megijedt, a szemei… A szemei elváltoztak…
Edna Lehnsherr, Erik karjába kapaszkodva. A szemei sárgán izzanak.
- A szörnyeteg lenyúzza a saját bőrét, és mindig újat vesz fel.
- Feltettek minket egy vonatra, a rossz vonatra - szól közbe Peter. Wanda a távolba mered.
- Herr Lehnsherr varázsolt előtte. A fémek mind… de Schmidt csinált valamit…
A vonatban sötét van.
Ra-ta-ta-tam.
Charles a tenyerébe temeti az arcát. A keze száraz és érdes a vegyszerek miatt. Vesz egy mély lélegzetet, aztán hátraszántja a haját, mintha eleve ez lett volna a gesztus célja. A keze ott marad, a tincsek közé markolva.
- Istenem, Edna… - suttogja.
Westchesterben van egy szoba…
- Ő volt az első, aki meghalt - mondja Peter. - És ő már meghalt nagyon régen.
Westchesterben van egy szoba, a kertre nyílik, tündöklő napfénnyel, és Charles vágott virágokat hozott a karján, hogy feldíszítse Edna Lehnsherrnek, az egyetlen anyának, aki valaha szerette-
- Anya - suttogja Wanda. - Ő volt a következő.
Charles a kezét a kezébe veszi, kihúzza magát. Nem láthatják a gyászát, a maguké untig elég. Wanda összeszorítja a szemét, lehajtja borotvált fejét.


Egy lélegzet. Tessék:
Látszatra iroda. Hivatalosan orvosi szoba. Tudják már, hogy kínzókamra. Az üvegfalakon túl--
Schmidt a székben ülve. Charles Wanda szemszögéből látja az egészet.
Dühödt, gócnyi félelem.
Az őrök Magdát cibálják be.
- Hagyja békén a gyerekeimet!
Gyönyörű Magda Maximoff, az arca dagadtra verve, a haja kitépve - csíkos rabruha lóg róla, ketten fogják, vagy előre törne-
Schmidt a kezét tárja:
- Varázsoljatok nekem!
- Nem tudunk varázsolni - mondja Wanda.
(Kislány volt. Anya annyiszor mondta: az lehetetlen lenne.
Anya egyszer azt mondta Schmidtnek, amikor még elhitték, hogy ember, kihallgatták őket a lépcsőkorláton ülve Peterrel: “Az ördög büntet engem, mert házasságot törtem. Elátkozta a gyerekeimet.”)
- HAGYJA BÉKÉN ŐKET!
Varázsolni nem lehet.
- Háromig számolok.
- BÁRMIT MEGTESZEK!
- Varázsoljatok nekem.
- KEGYELEM!
BANG-BANG!
- Nem kell emlékeznetek - mondja Charles.
- Anya volt a második…
BANG-BANG!

    Ez Erik Lehnsherr története (részben.)
- Van egy kút… nem kőből van,  a fala műanyag… a kút nem sötét, és fénylik mindig, Herr Lehnsherr most ott lakik.
- Ledobta hozzá anyát.
- Anya akkor még élt. Haslövés.
- Azt mondta, ő az igazi apánk.
- Ha anya bevallja, megadja a kegyelemlövést.
- Herr Lehnsherr azt mondta, egy szó sem igaz belőle. “Semmi köze a gyerekeknek az egészhez!”
És Shaw, Schmidt:
- Ó, drága Erik, hiszen ez a lényege!
A kútban, a kútban, a kút legmélyén…
- Az egyetlen mutáns vagy, aki örökíteni képes a génjeit - mondja Schmidt. Angolul beszél. A gyerekek nem értik. - És a meddő perverziódra pazarolod Xavierrel!
- Ne merészeld belekeverni Charles-t, figyelmeztelek. Ne merészeld, megértetted?!
Ismétlés:
- Ó, drága Erik, hiszen ez a lényege!
Az ikrek nem emlékeznek rendesen.
- A kisöcsénk következett. Ő nem tudott varázsolni. Két éves volt. Nekünk utána már… utána már muszáj volt, hogy másokat ne bántson, de…
- Meghalt apa - mondja Peter. - A férfi, akivel együtt nőttünk fel, nem Herr Lehnsherr. Őt nem engedte látnunk.
- Meghaltak annyian - folytatja Wanda. - Mind ott, egy bűzös kupacban… És már fel se fordul a gyomrod végül, már nem érzékeled, csak nézed, ott állsz, nézed, bőgni tudnál, nem lehet. El se temették őket. Minek? Szétrohadtak az esőben. Anya, az egyik kupacban… Előtte még két hétig Herr Lehnsherrel, a kút mélyén, halott volt…
- Enni akarsz - mondja Peter -, és inni, és aludni, és engedelmeskedni, és a többi nem érdekel. Enni-inni-aludni. Ha csak tíz percre hagynak, ha csak egy falatot adnak.
- A többiek kaparják a sarat, a követ, a falakat, építkeznek, bányásznak, azt mondják, szerencsés vagy, de csak értékes, a műtőasztalon, nap-nap után, még egy kevés varázslat.
- És végül - mondja Peter - nem az űz el, ami történt. Az a végtelenig mehet. Annak már így van rendje. Megszoktad, meglehet. Végül azért mész el, mert… mert emlékszel, hogy ott, ott több volt az étel… hogy felkaparnád a földből, két kézzel, és csak aludnál, évekig, és felinnád a tengert, és menned, menned, menned kell. Nem adnak enned, nem adnak innod, aludnod sem lehet. Fel tudnád zabálni a férgeket, a sarat, az ürülékedet, ha csak hagynák neked. Meddig volt?
- Három évig - mondja Wanda. - Azt hiszem.
- És futni kezdtem - bólint Peter.


    Charles lecseréli a borogatást a fiú homlokán, és átkötözi a sebet a lábán. Betakargatja.
- Köszönöm. Aludnod kell. Vége van.
- Nekik nem - mondja Wanda.
Emlékszik egy erdőre. Emlékszik a vérre a hóban. A képek felfutnak Charles emlékezetében. A lány felé fordul.
- Jártam erre - jelenti ki. - Stoppal mentem.
Wanda lehunyt szemmel koncentrál tovább a képre. Charles tenyere Peter homlokán, méri a lázát. Charles léptei a hóban - nem, nem, felejtsd el a havat-
Nyár volt, stoppoltam…
Egy úton, áthaladóban…
(A szívemben már Eriket hordtam, és-)
A vérjelek… kövesd KÖVESD kövesd-

- Oświęcim - köpi fel Charles a nevet. - Auschwitz. Erik ott van az auschwitzi fogolytáborban.
Wanda félszegen feltekint.
- Mikor indulsz érte?
Charles puhán elmosolyodik. Aztán sarkon fordul. És rohanni kezd. 





komment: IGEN // nem 


(Please don't take
My sunshine
Away)

22 megjegyzés:

littlemissprimadonna írta...

Utállak, utállak, utállak.
Hogy lehet ezt tenni az ikrekkel? Gonosz vagy és kegyetlen.
Mikor lesz következő fejezet?

Raistlin írta...

1, de én szeretlek
2, kérdezd shaw-t
3, SHAW-T
4, három év múlva, HAHA (nem.) (tényleg nem.) (hamarosan és nem ugrunk az idősávban hiába van az hogy a fogolytábor felszabadítása eredetileg '45-ben van ugyanis FUN FACT annyira brutális volt ami ott ment hogy NEM HITTÉK EL és azt hitték mindenki csak túloz. na itt az ikreknek és charlesnak hála hamarabb lemegy.)

littlemissprimadonna írta...

Hogy tudnálak utálni, amikor ilyen szépeket mondasz.
Kérdezem. Egy kiskanállal. A szemében.
Hátazalegkevesebbezekután.

Raistlin írta...

SPOILER shaw rusnyán hal meg és hamar, azt a jelenetet majd leírom egymás után háromszor.

littlemissprimadonna írta...

Zene füleimnek. Szemeimnek. Csak hogy fanfictiont idézzek: technicalities. Majd elolvasom. Többször is.

Raistlin írta...

persze talán még nem késő hogy az egész fluff legyen

Locky írta...

Óóóhhh.....
Drága Raistlin, te már megint csodát műveltél. Te mindig csodát művelsz.
Shaw-t háromszor is meg kell ölni, azért amit a gyerekekkel tett.
Ez most ilyen rövid komment lesz, de na. Rohanok Charlessal kiszabadítani Eriket.

Ui.: Nagyonnagyonnagyon várom a folytatást.

Raistlin írta...

A folytatás is vár téged ;u; És köszönöm szépen (nagyon szépen) és dorombolok is.

margaery. írta...

hát, ez volt eddig a legbrutálisabb fejezet, de hát istenem, miért írod meg ilyen tökéletesen? mármint komolyan; eddig ez a rész tetszett a legjobban, olyan csodásan fogalmaztál, hogy nem tudok haragudni Wanda&Peter sorsáért (mármint,rád nem. Shaw meg Emma viszont remélem halhatatlanságra lesznek ítélve és be lesznek zárva a föld alá egy kínzókamrába. lehetőleg Papa Legba-val. :D) szóóval minden tökéletes volt: az a dalszöveg részlet, a Jancsi és Juliska párhuzam ( w h y ) meg természetesen,hogy Charles végre elindul kiszabadítani Eriket^^
(kérlek mondd, hogy Charles azér' egy kicsit badass lesz :D és kiderül,hogy Erik teljesen jól van és nem lett megcsonkítva meg ilyenek)

Mitsuki írta...

Csatlakozom az utáló tömeghez, littlemissprimadonna óva intett, de nem nekem el kellett olvasni és már megint a történelem, ó és meredt szemekkel bámultam a képernyőt percekig. Hosszú percekig és rohanj előre és írd újra a történelmet kérlek-kérlek, segíts nekik, mert. Mert. MERT.

(ha lehetséges olyan halálnemet találni, mely eléggé kegyetlen shawnak, akkor mutasd és ígérem, hogy örömömben fogom beöklözni a laptopot és hjajj. ő maga a kibaszott történelem. falra szegezném egy gombostűvel, kiállítani, szenvedjen örökké, mindenki lássa, hogy nem. ezt nem. így nem. őt nem. bukjon el)

Látni így az ikreket, darabokban (főleg az előző életvidám csodával éles kontrasztban) összezúzod megmaradt hitünk apró darabjait, de élnek, erősek.

Fuss Charles, kérlek érd utol a napod.

Köszönöm.

Raistlin írta...

margaery hhrhrhrhrrköszönömnagyon (együltő helyemeben írtam és kvázi bétázatlan, ennél többet szoktam szerkeszteni, de most úgy voltam vele, hogy fuckit, és feltöltöttem.) tetszik a papa legba ötlet. határozottan.
elárulósdolgok: 1, Charles kitartóan pacifista, és a háború jobban felkavarta, mint mutatja, ellenben kifejlesztett egy pár olyan képességet, amit a kánonban eddig nem láttunk tőle, de a telepátiájával szerintem lehetséges. És kúl. És parás. Főleg parás.
2, Eriknek minden testrésze a helyén van

Mitsuki hééé, már átírtam a történelmet, két évvel korábbi fogolytáborfelszabadítás, csak itt, csak most, csak önöknek
futifuti charles
de azért talán ne vágj neki gyalog nem vagy te peter

rosie írta...

kegyetlen vagy. vattacukrot kellene ennem marokkal, de még élvezem is, tönkre fogsz tenni

Storm child írta...

Röviden erre ennyit reagálnék: D:
Hosszabban pedig, hogy megöltél és szegény gyerekek és szegény Charles és miért nem lehetnek boldogok Erikkel.
„Az ég szürke virradatot köhög fel, füstként kavarodnak az acélos felhők, fémmadarak lebegnek a mennyben. Charles csizmáján vörös téglapor, a köpenye vörös, a keze vörös, és vörös lesz a cigaretta papírja, amit sodor magának, amit a fogai közé vesz.
(Egy lélegzet.)
Dúdolni kezd.
- You’re my sunshine… My only sunshine…
A hangja remeg.
- You make me happy when the skies are grey… La-la-la-lala… Please don’t take my sunshine away…"
Ez a kedvenc részem, ahogy Charles dúdol és közben belül szíve, lelke megszakad.
Annyira szeretném azt remélni, hogy a végén boldogság s szeretet lesz,de már nem merem.
Köszönöm és tűkön ülve várom a folytatást.

Rossio írta...

Kedves Raistlin, csodás volt mint mindig, de HOGY TEHETTED EZT? *a kanapé alatt könnyezget pár puszedlivel* És egyáltalán nem szeretnék elégedetlennek tűnni, de kedves, annnyira nagyon vágyom a DOYTL-re! Csak egy egész pici információtöredéket adj, és kihúzom még egy darabig szépen, csendben.
Nagyon jó munkát a többi ficedhez is! :)

Hattie írta...

*döbbent csend. szomorú csend. csend. sokáig.*
...köszönöm.

Raistlin írta...

ROSIE tessék világháborús vattacukor ja mégse hopp halott

STORM CHILD Uhh, köszönöm szépen ;u; A dalocska második versszaka már nem fér bele, de abban nos, arról van szó, hogy a daloló az álmaiban újra és újra látja a kedvesét, akit a karjaiban tart, de amikor felébred, a semmit markolja és zokogni kezd.
Vidám angol gyereknóták.

ROSSIO *hálapuszedli* éééés DOYTL: a következő fejezet a búcsúbál története; anno a nagyját megírtam, de utólag úgy gondoltam, hogy értékelhetetlen, és egy gombnyomással töröltem az egészet. Yami átvette, és hősiesen halad vele, viszont a srácok elég erősen meggondolták magukat az eseményekkel kapcsolatban, amivel...borult a soron következő fejezet, és most egyeztetni kell a kettőt, sőt, egyáltalán el kell döntenünk, két részre szedjük-e, mert már nem tart a szerkezet, és valószínű, hogy kell majd még egy jelenet valahova... szóval súlyos szerkesztési folyamatok dúlnak. Ellenben előre borítékolhatom neked, hogy Yami részei igencsak kiborítóan kurvajók, bétázás és szerkesztés helyett végigsikoltoztam neki a dokumentumban, hogy "EZ TÖKÉLETES ÚRISTEN MIT KÉPZELSZ" szóval jól jártatok vele. :D

HATTIE....hátmégén. *ölel*

Lili Molnár írta...

Nem tudlak utálni...de ezért...sem tudlak. Olyan módon fogalmaztál hogy,adhjgsf.
Wanda és Peter, imádom őket, és ami történt velük felfoghatatlan.
Charles, ugye ráfog találni Erikre?
És akkor majd kézenfogva elsétálnak, szerelmes pillantásokat vetnek egymásra és utána csak bámuljál egymást, és...
OOOHHHH....bárcsak így lenne! Mondd hogy így!
Nagyon köszönöm! És mondd meg Charles-nak hogy nagyon nagyon,nagyon siessen.
Még egyszer köszönöm! Imádlak!

Raistlin írta...

Én köszönöm,annyira aranyos vagy már ;u; Ésühhhöömmheeemmm. Alles ist gut.

666rytus írta...

Ez a fejezet nagyon para volt; Charles az ég szerelmére egy gyereknek pisztolyt adni a kezébe?! A fluffot meg el sem tudom képzelni, a sok borzalom után. Csak az angst marad ....
A dalt én anno a Jongensben hallottam először, őrület, hogy az eltérő környezet mennyire más megvilágításba helyezi az egész szöveg hangulatát!Ha ajánlhatok zenei téren figyelmedbe valamit: "Bare the pop opera "...ki tudja....
(Nagyon örültem a DOYTL hírmorzsáknak is!)

Raistlin írta...

Wohosziaitt ;u; Charles azért adja át a gyerekeknek a pisztolyát, mert szegényeket fegyveres emberek zaklatták három év alatt, aztán katonák hurcolták ki őket egy hajó fenekéről, akiktől annyira megijedtek, hogy Wanda ugye meg is harapta az egyiket. Charles tudja, hogy nem fognak bízni benne, ha nem teszi egyértelművé, hogy az ő oldalukon van. Nem csak egyszerűen félreteszi vagy hatástalanítja a fegyvert, hanem Wanda kezébe adja, hogy megmutassa, hogy ő annyira bízik a kölkökben, hogy még azt is megengedi nekik, hogy fegyvert szegezzenek rá; Peter és Wanda kiszolgáltatott helyzetben vannak eleve, de a fürdőszobában, Charles jóságára és elsősegélykészletére utalva különösképpen. Charles a pisztollyal együtt az emberségüket nyújtja, és... igen, ennek még szerepe lesz :D
Közben pedig creepy gyerekdalok for da win.

Nitti:3 írta...

Ahwww *.* általában kretén vagyok kommentet írni, *szégyenli magát ><* de ez a regény követeli hogy leírjam, hogy nagyon-nagyon imádom. Zseniális :3 Charles annyira Charles *.* úgy értem mindenamitimádokCharlesbanx2. Imádom. Imádlak. Köszönöm. :33 <3

Raistlin írta...

Drága Nitti, annyira nagyon köszönöm a kommentet, mindig külön öröm, ha egy csendestárs megszólal és ééséséés ne tudd meg mennyire aggódtam Charles ábrázolása miatt és annyira örülök hogy karakterhűnek érzed hogy nem tudok kitenni vesszőket köszönömszépen *szétolvad*

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS