a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. december 11.

Drunk On Your Tobacco Lips VI.

Drunk On Your Tobacco Lips, hatodik fejezet.


VI FEJEZET


A húsvéti szünetnek az egyik pillanatról a másikra végre. Crowley az osztályteremben áll, egyenruhában, az utolsó nagy hajrá előtt. Korábban ért be névsorolvasásra, életében először még a tanár előtt. Aziraphale hintázva olvasgat, fel sem tekint. Crowley megáll előtte. Crowley megköszörüli a torkát. Aztán Crowley megszólal:
- Milyen volt a szünet?
- Jó - feleli Aziraphale automatikusan, aztán felocsúdva felnéz. És egy pillanatra ott van az a mosoly; épp csak átcikázik az arcán és felragyog a szemeiben, ahogy Crowleyra néz. A kötetet az ölébe ereszti. Franciául van, benne hímzett könyvjelző csipkeszegéllyel, ráöltött felirat: bugger off, I’m reading. - Csudijó, és neked, a részedről, hogy telt?
- Jó volt, kösz. Ööö, hagylak.
Crowley hátrébb lép. Aziraphale nem néz vissza rögtön a könyvre - becsukja, az ujjait a lapok közé csúsztatva. Crowley ajkain megvonaglik egy vigyor, és sarkon perdülve a helye felé siet.  

Madame Tracy megérkezik, és akkor teszi a bejelentést, hogy csak pár hét, csak pár hét van hátra az egészből. Crowley keze ökölbe rándul.



Crowleynak záros határidőn belül lesz elege az egészből.
Crowleynak valójában mindvégig elege volt; annyi történt csupán, hogy az érzés egyenesen arányosan növekedett a múló percekkel.
Türelmetlenül megigazgatja a vállain a zakót. Kezd kényelmetlen lenni. Kezd rohadt meleg lenni.
A bár felé sandít. Hasturék ott vannak: Lilith éppen azon ügyködik, hogy magassarkúban megálljon az egyik kerek kis asztalon. Sivítva instruálja Ligurt, hogy hogyan fogja a csuklóját, hogy ne zuhanjon rá, mert ha mégis, és ezt Crowley tisztán érti, “a sarkával fogja kiherélni”.
Hastur elkapja a pillantását. Széles, örömtelen vigyorral gesztikulál a poharával, ami azt is jelenthetné, hogy “fasza buli, eh?”, Crowley viszont élt érez benne, sőt: fenyegetést.
Visszavigyorog, az orrát ráncolva. Szelíden rázza a fejét. Hastur megnyugodni látszik és visszafordul, éppen időben ahhoz, hogy Lilith térde az állát találja meg, mint potenciális támaszt.
Crowley akkor röhög fel először és beletemetkezik a saját poharába.
Whisky van benne.

Ami a legjobban zavarja, az persze ez: a kórus óta nem látta Aziraphale-t. Mintha felszívódott volna, nyomtalanul.
Jól tudja, a búcsúbál nem az ő terepe; Crowley tekintete már végigpásztázta a sötétebb sarkokat (fürtökben lógó párok, jobb esetben nem egymás szájában) és a világosabbakat is (pártalan szerencsétlenek a semmibe meredve, egyikük: ő maga), de semmi.
Megfordul a széken, átmered a báltermen.
A túloldalon, a táncparkettnek csúfolt padlótenger mögött széles üvegű ajtó nyílik, két szárnya hívogatóan kitárva. Tomboló tavasz és kétségbeesetten választott parfümök illata ömlik be rajta, odakint gyéren megvilágított, hosszan a falak mentén nyúló erkély.
Jó. Igazából hülye volt, hogy erre még nem gondolt.
Az asztalon hagyja a poharat és kezeit lazán a zsebeibe rejtve elindul, hogy valami egészen sajátságos rituálé keretében átjusson a keringő párok csokrain és végre nyeljen pár korty hűs levegőt, és - ha szerencséje van - szociálos öngyilkosságot kövessen el Aziraphale társaságában.

Egy idő után már könnyedén megy; nincs más dolga, mint arra menni, ahol egyre sötétebb és kietlenebb az erkély. A fal felől halad, szétrebbent megannyi diszkrét társalgásba merülő diákcsoportot, változatos létszámmal, kárörvendve.
Lassan a szárny végébe ér. Már csak pár lépés (az ablakon bepillantva hosszú asztalok oszlopai; a legtöbb széken tanárok ülnek és az arckifejezéseikből ítélve épp belemerülnek a saját tinédzserkoruk kínos emlékeikbe), és az újabb szakaszon a korlát már egy kecses kanyarral visszafordul.
Az egyik oszlopnak dőlve, takarásban, szőke fürtös fej, egy váll íve és pipaszár lábak. A lámpafény aranya összesimul a Hold ezüstjével és a két fény egészen különös mintákat fest a tincsek közé. Crowley azon kapja magát, hogy hosszú pillanatok óta bámulja, mielőtt még közelebb lépne.
Mögé oson, kezei még a zsebében. A vállához hajol, egész közel, aztán:
- Megvagy.
Aziraphale egészen halványan megrezzen. Kissé ködösen pillant fel, a lencséi felett szaporán pislog Crowleyra.
- Szia.
- Mizu? Jó a buli? - Crowley megpróbál úrrá lenni a mosolyán, de Aziraphale egy kis prüszköléssel elmossa az igyekezet utolsó cseppjeit is.
Felhúzza a térdeit, hogy helyet csináljon Crowleynak.
- Foglalj helyet.
Crowley szót fogad. Aziraphale-lel ellentétben ő szinte átveti magát a hűs márványkorláton, lábaival a semmiben kalimpál, háta mögött a szélébe markol.
- Azt hittem, leléptél. - Crowley szeretné visszanyelni a kimondottakat. Csak most jön rá, hogy ezzel elárulta magát; a szavak mögött ott húzódnak a kereséssel töltött hosszú percek.
Aziraphale úgy tesz, mintha nem venné észre. Halványan grimaszol és a térdeire mered.
-Meg kell vallanom, gondoltam rá - mondja és végignyal az ajkain -, de nem éreztem illendőnek.
- Aha. - Crowley inkább nem hívja fel a figyelmét arra, hogy ilyen kifogása is csak Aziraphale-nek lehet. Összekulcsolja a lábait a bokájánál. - Hát, én is szívem szerint elhúznék.
- A barátaid, úgy vettem észre, jól mulatnak.
- Ja? Lilith az asztalon? Mindig ezt csinálják.
Aziraphale most felpillant; mélyen a szemébe néz.
- Ilyenkor sosem vagy velük.
- Mi?
- Ez a kérdés foglalkoztat már egy ideje.
Nem kérdésnek hangzott. Aziraphale ebben a percben - Crowleynak effelől semmi kétsége nem lehet - átlát rajta, könnyed érdeklődés mögé csempészte az egyszerű állítást: ő tudja.
- Egy idő után - fontolgatja a szavakat -, sok, azt hiszem. Más társaságra vágyom. Másvalaki. Társaságára. Csak hogy távolabb legyek.
- Mindig távolabb vagy.
Crowley visszamered rá.
- Te sem vagy éppen közel.
- Ezt vehetem burkolt célzásnak arra vonatkozóan, hogy nincsenek barátaim? - Aziraphale hunyorog, szája sarkában mosoly. Crowley pimaszul viszonozza:
- Barátaid, azok nincsenek.
- Ahh. - Egyszerre sóhajt és felnevet, esetlen kis hanggal. - Nem tagadhatom.
Aziraphale az oszlopnak dönti a fejét, tincsei kuszán az égnek merednek. Crowley mocorog. Szembefordul vele, kézfeje a Westwood zakó zsebébe rejtve, lábai felhúzva; a talpát Aziraphale felé tartja.
- Hallottalak amúgy - töri meg a csendet újra. - A kórusban, még korábban.
- Ühüm.
- Nagyon, öh, szép volt.
- Elrontottam. - Aziraphale szelíden ránt a vállain. - Gyakorolnom kellett volna.
- Hohó! Lógtál?
Crowley rávigyorog, nyelvével igazítja a piercingjeit. Aziraphale egészen halványan elpirul.
- Nem kifejezetten. A könyvtárban voltam. A kórus valójában a szabadon választható kötelességem volt. Nem számít. - A hangja motyogássá halkul.
- Ugye tudod, hogy az utolsó ember vagyok, akinek magyaráznod kell?
Nem kap választ, csak egy összeszorított ajkú fejrázást és újabb perc csendet. Aziraphale oldalra pillant, le a mélybe és távol a horizont felé. Mélykék, óvatosan zizegő lombok veszik körbe őket, a levéltengeren itt-ott áttör a kastélyhoz vezető út sárgája.
Crowley követi a tekintetét és bambul pár pillanatig. A csenddel lustán eggyéolvad a bálterem zenéje; lágy ütemek és félénk énekszó. Aziraphale nagyon halkan dúdolni kezdi a szöveget: Setting fire to our insides for fun / Collecting names of the lovers that went wrong, és Crowleyba most mintha tűt szúrnának, felpattan a párkányra.
- Oké, gyere. - Leporolja magát, ujjai végigszántanak a haján és Aziraphale felé nyújtja a tenyerét.
Aziraphale értetlenül pislog. Mozdulatlan marad.
- Pardon?
- Táncoljunk.
- Úgy érted… mi?
- Úgy.
- Éppen itt?
- Ja. - Türelmetlenül mozgatni kezdi az ujjait. - Gyereee, tánc nélkül nem múlik el búcsúbál.  Ha most azzal jössz, hogy majd jól bemész és felkérsz valakit, a legnagyobb jóindulattal foglak kiröhögni. És vice versa.
- Vice versa - ismétli Aziraphale suttogva, és mélyen beszívja a levegőt. Az ellenállása csillapodni látszik, majd végleg eloszlik. - No, jó.
Bátortalanul összefűzi az ujjait Crowley ujjaival, aki rászorít és felsegíti. Aziraphale a lábfejére mered, az alig fél méter széles márványra.
- Nem fogsz leesni - mondja Crowley. A hangja rekedt, halk. Alig érezhetően cirógat végig a kézfején; a mozdulat óvatlan, véletlennek is tűnhet.
Aziraphale újra dúdol, már csak összemosott dallamot. Szipog egy aprót és közelebb lép Crowleyhoz, másik kezét a derekára simítja. Feltekint rá, szemeiben zavar és a kérdés: valahogy így?
Crowley végignyal az ajkain. Lejjebb billenti a fejét és Aziraphale mozdulatait utánozva ő is átkarolja. A vállaik összekoccannak. Crowley halk nyikkanást hall a mellkasa felől.
- Nna. - Csettint a nyelvével. - Félsiker.
- Jobbra vagy balra?
Crowley habozik.
- Hátra.
Erősít a szorításon és hátralépve kiperdíti Aziraphale-t az egyensúlyából. Aziraphale lábai végigcsúsznak a korláton és a jobb lábfeje egy pillanatra a mélység fölé lendül, a torkában a levegő és a szemei előtt elmosódott kőfalak és a körmei mélyen Crowley bőrébe vájva - aztán hirtelen a félkör bezárul. Újra egymással szemben állnak, ellentétes oldalon.
Aziraphale piheg.
- Krisztus.
- Tessék, ennél szarabb már nem lesz.
- Istenem.
- Fogtalak, lüke.
- Engem te ne… ezt ne.
Crowleyból kitör a nevetés. Aztán Aziraphale-ből is.
Nem néznek egymás szemébe, amikor közelebb bújnak.

A percek az örökkévalóságig nyúlnak. A dal utolsó szólamai már régen elhaltak; újabb és újabb számok követik, eggyémosva, kibogozhatatlan hálóban.
Egyikük sem figyel oda a dallamukra: szelíden keringenek, lassú léptekkel, egymásba karolva. Crowleynak semmi más nem számít mindaddig, amíg ez az egész tart. Az, hogy az orcája Aziraphale füléhez tapad. Az, hogy Aziraphale álla a válla ívében, haja a nyakán szétterülve, mellkas a mellkasnak szorul.
Táncolnak.
Legalábbis valami olyasmi. Crowley nem biztos benne, hogy táncnak nevezné, ez inkább valami - hát, egyszerre bénább, mintha bármelyikük fel tudna mutatni valami érdemleges mozdulatot, mégis sokkalta meghittebb.
Crowleynak lassan kínszenvedés Aziraphale-hez simulva andalogni anélkül, hogy bármi mást tenne, minthogy a derekába kapaszkodik és a kezét fogja. A torkában száraz csomó, a fülében fehér zaj, a fejében fekete lyuk zabálja a kósza gondolatokat.
Fel fog robbanni. Kész. Kurva kínos halála lesz, a gyászjelentés fülszövegéről meg inkább ne beszéljünk. Szó szerint bele fog dögleni abba, hogy ennyire akar valakit, az hogy ilyesmi egészen eddig még nem fordult elő, nem jelenti azt, hogy nem történhet meg a következő pillanatban.
Aziraphale reszketve mozdul. A keze visszahúzódik és most már, jelenleg, meg nem erősített információk szerint sokkal inkább Crowley csípőjén van, mint bárhol másutt, csontos ujja rá-rászorítanak.
Crowley levegő után kap, a lehelete vörösre festi Aziraphale fülcimpáját; Aziraphale belerázkódik és Crowley nyakába sóhajt.

Egyszerre torpannak meg.
Eltelik egy perc.

Aziraphale mellkasa türelmetlenül hullámzik, leszegett fejjel hátralép. Az oszlopnak ütközik. Távolabb nem húzódhat. Zavart ütemet dobol a körmeivel a márványon.

Crowley bordái mögött futótűz.
Eltelik egy másodperc.

Újra Aziraphale-hez lép, egyik kezével óvatosan az álla alá nyúl; a hüvelykujja már az alsó ajkán, lejjebb biggyeszti, Aziraphale szelíden enged és hátával a másik tenyér érintésébe simul, lábujjhegyre emelkedik.
Crowley lehunyja a szemeit és az ajkaira hajol.

A fogaik összekoccannak, egymás elfúlt sóhajaiba kapaszkodnak.
A csókjuk időtlen.


Aziraphale húzódik el először, hirtelen, pánikban. Eltorzult vonásain megülnek az árnyak, a haja a szokottnál is kócosabb. A tenyere Crowley vállain, az íze Crowley nyelvén, a szívdobogása Crowley torkában.
Crowley levegőt nyel, engedelmesen hátralépve. Megadóan emeli magasabbra a kezeit, hogy megnyugtassa.
- Sajnálom - zihálja Aziraphale. Nem néz a szemébe. - Istenem. Ne haragudj.
- Öh. - Crowley kezd kétségbeesni; a szavak nem találják a kiutat. - Erm.
- Sajnálom. Nem kellett volna. - Crowley kimondatlan, vasnehéz szavai a gyomrába süllyednek. - Ne tegyük ezt többet, hogyha… ha egy mód van rá.
Aziraphale most először néz fel, miközben visszahúzza a kezeit; amint keresztezi egymást a
tekintetük, Crowley az, aki elfordul.
- Persze - mondja végül rekedten. - Szar ötlet volt, bocs.
- Nem…
- Ne, ne, nem gáz. - Vigyorogni próbál. - Nem nagy dolog. Csak kedvem támadt rá.
Aziraphale szipogva veszi a levegőt, az oszlop tetejébe kapaszkodik. Mintha még mondani akarna valamit - mintha küzdene, mintha nyerésre állna, mintha mindent erre tenne fel.
Ekkor jelenik meg a körfolyosó túlvégéről Lilith, a poharába kapaszkodva, fókuszálatlan tekintettel, és elkiáltja magát:
- Ott a Crowley! Hé. - Közelebb botorkál, a bőre szinte világít a sötétben. - Van izéd?
Crowley megfeszülve mered Aziraphale-re. Lilith élesen kopogó léptei egyre szaporábbak, ahogyan a kitartó kiabálása is.
Az izmai elernyednek.
- Mim? - kérdi fáradtan.
- Izéd baszdmeg. Izéd. Szívni.
- Nincs.
- Tuti van. Szia. - Lilith észreveszi Aziraphale-t és hunyorogva mered rá. - Ooh. Te vagy az a gyerek.
- Hé…
- Valóban. - Aziraphale csupán suttog, és a lány érkeztét kihasználva lehuppan a korlátról. Az ingét igazgatja, majd könnyednek szánt hangon ennyit fűz hozzá: - Elnézéseteket kérem, nekem most mennem kell.
- Jaj várjál már, miattam ne. - Lilith majdnem el tudja kapni  karját, amikor elviharzik mellette. - Na? Ne. Na. Crowley? Crowley, lelép.
- Hagyd, Lilith. - Crowley Aziraphale helyére lép a márványon. A homlokát a hűvös esti szélnek tartja és visszafojtja a lélegzetét. - Minden oké. Hadd menjen.

Aziraphale vállal löki ki a bejárati ajtó nehéz szárnyát és a zakóját összehúzva lesiet a lépcsőn. Az előkert kihalt, nem úgy, mint a belső udvar a forró fényű lampionokkal és a fehérre mázolt padokkal és a háttérben búgó zenével; itt alig lézengenek az emberek, főként csak sofőrök és némely tanár.
Aziraphale átvág a csikorgó ösvényen a fák közé. Sűrű, de vékony erdőszelet kezdődik és öleli körbe a kastélyt és Aziraphale most pontosan a közepébe tart.
Csak percek múltán kezdik marni a szemét a könnyek. Csak akkor válik szaporábbá a légzése, akkor hanyatlik egy öreg tölgy mellé, hátát az érdes kéregnek vetve.
Felcsuklik.

Aziraphale a csók közben Crowleyra gondolt. Egyedül Crowleyra; a terveire, a szenvedélyére, az álmaira. A jövőjére. Képzeletben végigszőtte Crowleyt az életen és Crowley célokat ért el, szerelemre talált, sikeres volt. Boldog volt. Megadatott neki minden, amire valaha vágyott.
És Aziraphale nem látta magát sehol.

Ugyan mennyi idejük maradna? Egy hónap, míg véget érnek az érettségi vizsgák? Egy hónap, mielőtt az útjaik szétválnak és az egész menthetetlen, felesleges teherré válik valamelyikük vállán? Egy hónap a távkapcsolat előtt, amely széthullik majd, míg ők tehetetlenül végignézik?
Aziraphale az ősz beköszönte előtt még csak nem is ismerte őt. Az élete aprócska töredéke, pár hét az egész életéből.
Crowley talán elfelejti, könnyedén, túl könnyedén. Az iskola végeztével Crowley egyszeriben csak megtorpan és azt kérdi magától: “ki volt ez az Aziraphale?” és “mit felejtettem el?” és mielőtt bármit tenne, ó, mielőtt beleásná magát, Crowleynak közbejön valami, amely sokkal fontosabb és újabb és újabb hosszú évek telnek el, míg ismét felteheti ezeket a kérdéseket.

Aztán Crowley soha többé nem fogja tudni.

Crowleynak nem ő a legjobb.
Nem szabad őt választania, nem szabad őt akarnia, nem szabad vágynia rá. Nem neki való és ő nem való Aziraphale-nek.

Tudnia kellett volna; tudnia kéne most is. Nem szabadna ilyen pokolian fájnia, nem szabadna úgy éreznie, hogy a szíve menten kiszakad a mellkasából és hogy fuldoklik, hogy Crowley nélkül megfullad, hogy a félénk pillantások nélkül nem tud gondolkozni és hogy a véletlennek tűnő érintések nélkül nem kering majd a vére és hogy a zagyva, vallomásszerű szavai nélkül elporladnak a csontjai;
bocsásd meg bűneimet.

Aziraphale felzokog és átkarolja magát. A szél feltámad, nevetésfoszlányt hoz magával.

Hosszú percekkel később a tölgyfa tövébe hány, mielőtt visszatérne a Berkeley-be.
A szájában keserű epeíz.



komment: IGEN // nem
fejezet 99,9% yami, borító én, lektor river

22 megjegyzés:

666rytus írta...

Ohohohóóó, Édes Mózes, csak nem?!

Yami,ha itt lennél, most véged lenne, mert agyon szorongatnálak, annyira ,de annyira örülök a fejezetnek...mindjárt hiperventillálok...
köszönöm a borítót és a lektorálást is...superwoman jelmez készülőben mindenkienk...

уαмι. írta...

Csak dee, és nagyon-nagyon örülök neked. ;u;
Köszönjük szépen a kitartó és lelkes támogatást! Hiperventillálással csak óvatosan.
xx

Névtelen írta...

hurrá 3x is! most ez annyira, de annyira jól esett a lelkemnek, mint a cataflam meg a jégakku a b.fogam helyének...

köszöntem,
k.

-kéretik nem szemérmetlenül kivigyorogni a szenvedôt, furán hat az érzéstelenítô rám-

уαмι. írta...

Awww, jobbulást a szenvedőnek, még csak el se mosolyodtam - na jó, de, a hozzászólás miatt.
Nagyon szépen köszönjük az olvasást és a kritikát, örülünk hogy tetszett! xx

Rossio írta...

TI! Tudjátok, mit csináltok? Érzelmi hullámvölgyet, azt! Először eltölt az új fejezet öröme, aztán az akció öröme, és végül meg... EZ. Meg fogok bukni matekból miattatok, mert megint nem tudok a vektorokra koncentrálni!
Egyébként pedig zseniális volt, gratulálok hozzá, és ha lehet, minél előbb új fejezetet szeretnék :)

Raistlin írta...

*pofátlanul bezsebeli Yami helyett a dicsértet, és az egész csapat nevében megköszöni nagyon szépen és még szebben*

Mitsuki írta...

jajj gyerekek, kérlek litith mért nem fogtad meg oszt húztad vissza és hajítottad rá a crowleyra hogy hülye szőke ő is szeret?
annyira tipik antiparti mindkettő, hogy a bál szó körül már majdnem tapsolni kezdtem és kántálni a laptopot verve, hogy gyerekek, ezt most itt. és most. csókot. mert nohát hát na azért táncoltak a munyik. és awwwww.
és aaaaaaaaaaaazi ne nenenenenenene menj el ne. ne. nyöh.
kegyetlenek vagytok.
megérdemlik azt az egy hónapot meg utána a nyomorúságos öröklétet együtt.
kis hülyék.

nem mellesleg jó lett. nagyon. yami menj a fenébe.
köszönöm.
*szedett-vedett fülszövegeket hallhattok egy szenvedő olvasótól*

Névtelen írta...

jajjjjjj ez fájt nagyon. Yami te istennő vagy.
a borító gyönyörű. :3
most vegetálni fogok a következő fejezetig.
Sunny-Apple

littlemissprimadonna írta...

Nyöh...

Little Fox írta...

Most meg kellett állnom egy percre hogy összeszedjem a kis lelkem darabjait a szoba padlójáról. Nagyon csöki vagyok hogy sírok? Nagyon csökött, ne is tagadjátok. ( annyit sírok, nem marad könnyem a Hobbit premierre :( )
Miért kell ennek a két hülyének ilyen nyomorultul szeretnie egymást? Miért? Lélekfájdalom, és szenvedés, és tépődés...... Búúúú...
Hát így elsőre kb. Ennyi....
U.i. honnan a fenéből tudtátok pont a Youth-ot berakni zenének? Pont ezt dúdoltam mielőtt elkezdtem olvasni. ( WITCHCRAFT)

littlemissprimadonna írta...

Közben rájöttem, hogy megígértem, hogy ha legközelebb összetöritek a szívem, akkor ide is írok összeesküvés elméletet.
Annyira nem összeesküvés. Puszta megfugyelés. Aztán max nem megyek detektívnek :D
Szóval szerintem a két munyur családja ismeri egymást. Tudjuk, hogy Zira apja festő, Crowley anyja viszont szobrász volt, nem mozgok nagyon művészi társaságokban, de szerintem az igazán potenciálisak nagyjából egy körben mozognak, de ha ez nem elég, akkor nem tudjuk pontosan, hogy Zira anyja mit dolgozik, és ami első fejezetből kiderült, akár a médiában is dolgozhat, amiből következik, hogy ismerheti Crowley apját.
Nem gondolom, hogy ennek releváns információ tartalma lenne, de úgy gondoltam megosztom :3

Névtelen írta...

Ti vagytok istennok, lanykak, nagyon szivet melengeto, amit irtok. <3 sajnos a hétvégén nem tudok géphez jutni úgy normális válasszal majd vasárnap szolgalhatok, addig viszont nagyon szépen köszönöm, egységesen, virulva! xxxx. ~yamivoltam

666rytus írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Raistlin írta...

Aziraphale nem igazán vág fel az intelligenciájára vagy a műveltségére: ez egyszerűen a személyiségének a része, és Crowley a két lábon járó példa arra számára, hogy egy ember értékét nem ez adja meg. Belőle hiányoznak Crowley olyan alapvető tulajdonságai, amiket csodál (és kissé túlrajong) benne, és nem ismeri fel, hogy Crowley pedig cserébe az ő képességeinek van híján, és hogy ketten együtt kiegészítenék egymást.
A következő fejezetben, amit remélem, sikerül hamar összeszerkesztenem, nagy fordulat várható *sejtelmes zene*

LadyLoss15 írta...

Jóvoltnagyon de olyan kis rövid, kérek még!! *.*
Köszönjük yaminak. :)
A folytatásig sírni fogok.
LL15

Raistlin írta...

A folytatás hasonló hosszban lesz sajnos, és az esetben kész van; ha hozzátoszok még egy kis tartalmat, várni köll reá.

Sírjunk együtt.

Névtelen írta...

A srácok rontottak el a hosszt, buzi suttyok. (tenyleg). ~y

666rytus írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Tinuviel írta...

*letargikusan mered maga elé* most elmondom, hogy olvastam:
"Táncoltatok, csókolóztatok, édesek vagytok és szerelmesek, ne hogy nekem valamelyikőtök bocsánatot kérjen vagy valami mert... ó francba." Annyira, de annyira hülyék. Még mindig nagyon szeretem, és várom a következő fejezetet, csak ez most így fájt.

GyilkosKoala írta...

Alig vártam a fejezetet! Szóval, amikor megláttam majd kiugrottam a bőrömből. *u* Szóval reggel volt és sajnos csak a feléig jutottam és egész nap az iskolában ettem magam, hogy "na vajon mi lesz?" , aztán haza érve egyből elolvastam és. Annyira kis édes gyöngyök. Táncoltak és csókolóztak és olyan cukik voltak és. Szóval nagyszerű fejezet volt! ouo A képet pedig imádom hozzá.
[ Lilith egy forma. Lilithen állandóan röhögök és imádom. ]

Raistlin írta...

TINU, jöjj, osztozz fájdalmunkban. Elképesztően tökfejek ezek ketten.

GYILKOSKOALA, utólag is bocsánat, hogy ennyit csúszott a fejezet - és köszönjük szépen!
[Lilithet elnöknek. Ne, inkább ne.]

уαмι. írta...

Oké srácok, megjöttem, nagyon sajnálom a késést (nemcsak írni nem tudok időre, kritikafelelni sem, szégyen a fejemre)

ROSSIO, nagyon sok szerencsét a matekhoz, ha nem jut eszedbe semmi csak gondolj arra hogy mi elképesztően sajnáljuk és hogy a vektor olyan mint Crowley. (igen) Puszineked és köszönet!

MITSUKI, kegyetlenség ez most a harmadikon, de jó tanárunk volt. ;} Lilith legalább megpróbálta. LEGALÁBB Ő. Köszönjük a kritikát! xx

SUNNY-APPLE, lelkem gyümölcse vagy és sok-sok (öröm?)könnyet ígérhetek, hogy el ne száradj. Köszönet. <3

LITTLEMISSPRIMADONNA, te most nagyon jót tettél velünk. Nagyon örültem a kritikádnak, már az elsőnek is, szóval köszönjük, de szépen. xx

LITTLE FOX, jaj babám, ne sírj, itt egy zsepi... vagy várj. Itt van egy csomag zsepi. Amúgy minden rendben lesz. Egyszer minden rendben lesz. Köszönjük! xx

LADYLOSS 15, a rövidsége miatt még egyszer elnézést, jó szokásához híven Aziraphale hibája. És a fordulaté. *dun-dun-DUNNN*

TINUVIEL, átérzem. Tényleg. És egyelek meg. <3

GYILKOSKOALA, UGYE HOGY AZ A KÉP?! Lilithet elnöknek azért tényleg ne. Köszönjük szépen. xx

Mindenki megvan? Remélem mindenki megvan. Akkor most fogjuk meg egymás kezét és highway to hell vagy stairway to heaven.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS