a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. november 29.

Ragyogj tovább, te őrült gyémánt!

Utolsó fejezet, duplarész, kétannyi, kéretlen tartalommal és befejező akkordokkal.





    A Fekete Királynak így lett vége: egy vasmacska, a tengerben lebegve, a hurka a király torkán, így halt meg Sebastian Shaw, a fajta-áruló, a rabszolgahajcsár, és Erik kitartott kézzel a parton állt.


    Magneto aztán, ahogy Hammer Bay utcáin sétált, a vállán palást, a fejében sisak, és az épületek mind meghajoltak, eltorzultak, fémszerkezeteik felfacsarodtak, az emberek sikoltottak; ez volt a győzelem, a Civil Háború vége Genoshán; elhulltak, akik harcolhattak volna - egyesével -


- Nem ölheted meg - mondta Emma, ahogy átvágtak a márványtermeken, a parlamentben.
- Elintézné az ügyet, nem?
- Egyelőre úgy tudjuk - folytatta Emma, a halántékát megkocogtatva -, hogy ez csak a privát kis dolga. Amint egy ünnepelt amerikai tudós merénylet áldozata lesz itt, nos… Mennyi időt adsz nekünk? Egy hetet?
Erik felhorkant, és félvigyorral felé nézett.
- Nem vagyok olyan naiv. - Belökte a vasajtót. Dr. Trask a tanácsteremben kapott helyett, a kerekasztal mellett, amin megszülettek a független genoshai köztársaság első törvényei. Erik keze ökölbe rándult. Az ovális terem bejáratánál őrök álltak. Erik nem volt benne biztos, kit védenek.
Trask jovális mosollyal fejet hajtott, és előre sietett, hogy kezet fogjon vele. Erik elutasítóan hátralépett. Emma figyelmeztetése gyémántélesen hasított a fejébe.
- Magneto, sir. - Trask leengedte a kezét, és zavarában a nadrágjába törölte. Törpe-termetű férfi volt, hatalmas szemüveggel. Hogyan is jelenthetne fenyegetést? (Persze, gondolta Erik, az embereknek mindig megvoltak az eszközei.) - Azt hiszem, még nem találkoztunk személyesen. A nevem…
- Tisztában vagyok vele - vágta rá Erik. A terembe éles napfény tűzött be, és végigtáncolt a csíkos tapéta rácsain. - Tudja, miért engem küldtek tárgyalni?
Trask a bajusza alatt megnedvesítette az ajkait.
- Maga Magneto.
Okos. A férfi testén nem voltak fémek, egy gomb, egy toll sem: Erik személyes sértésnek érezte, ha úgy járultak elé. Félrehajtotta a fejét.
- És mit jelent ez?
- Azok alapján, amit hallottam, ön gyakorlatilag egy tömegpusztító fegyver.   
Erik szánakozva felnevetett. “Sejtettem.” A karjait hátul összefűzve kissé előrébb hajolt, mintha egy gyerekhez beszélne.
- Három kiállhatatlan kölyök apja vagyok, nem detonátor. Azért engem küldtek, mert én nem szarozok. - Egyetlen intéssel kihúzott magának egy széket, ami hangtalanul siklott felé a királykék szőnyegen. Szemből leült rá, a karjait a háttámlára támasztva. - Mondja meg, mit akar. Nem kell köntörfalazás és seggnyalás. Xavierért jött?
- Talán megérti, hogy a helyzet komplikált - mondta Trask, és levette a szemüvegét, hogy megtörölje. Ő nem ült le. Emma tudata ott rezgett Erik elméjében, figyelmeztetően.
- Honnan vette az ötletet, hogy kiadjuk önnek?
- Mr. Charles Xavier megszökött az intézetem védőőrizetéből - mondta Trask, nyomatékosan, és az orrára biggyesztette a szemüvegét. - Az őreink, az alkalmazottaink a kitörése során mind kómába estek.
- Hm?
- Egy héttel később felébredtek - tette hozzá Trask. Láthatóan feszengett. - Semmire nem emlékeznek. Az anyagi kár jelentős. A nemzetbiztonsági csorba helyreállíthatatlan.
- Ó - mondta Erik hangsúlytalanul. - Tehát arról van szó.
- Meg kell kérnem, hogy vegye fontolóra a mi szemszögünket. Mr. Xavier a saját érdekében tartózkodott a laborom őrizetében.
- Igen? - kérdezte Erik. A fémek fenyegetően megrezzentek: az ajtókeretek, az ablak, a székek. Trask nem hátrált meg.
- Bizonyítani tudom, hogy nem esett bántódása az őrizetem alatt, és senki másnak sem. Fel kell fognia, hogy egy ilyen hatalmú telepata miféle fenyegetést jelent a lakosságra. A választásaink a következők voltak: kivégezzük, börtönbe tesszük, hasznosítjuk a haditechnika számára, vagy…
- Vagy?
Trask büszkének tűnt. Elégedettnek.
- Vagy kifejlesztünk egy vegyszert, ami stabilizálja. Anélkül szökött meg, hogy megkapta volna az adagját…
- Azt valahogy sejtettem - vágta rá Erik. - Tudta használni a telepátiáját, nem?
- Haladéktalanul vissza kell térnie az Államokba. Az itt-tartózkodása teljességgel szabálytalan, az ügyvédem…
- Ha annyira meg akartak szabadulni tőle, miért nem-
- Nem kockáztathatjuk meg - vágott közbe Trask -, hogy egy ilyen lény ellenőrzés nélkül legyen, ezt világosan megmutatta David Xavier esete-
- Már épp kérdezni akartam - mondta Erik, halálosan lassan.
Vigyázz,” sziszegte Emma.
- Az a kutatás Dr. Stryker nevéhez kötődik - ismerte be Trask. - Volt róla egy per, hogy etikátlanul járt el.
- Elvesztette?
- Arra a következtetésre jutott, helyesen, hogy a fiú kivételes mutációjához egy ős x-gén vezetett, melyet a csapatommal meg is találtunk Mr. Xavier gerincvelőjében, valamint…
- A pert - ismételte Erik -, elvesztette?
Trask a szemébe nézett. Türelmetlennek tűnt. Bosszúsnak.
- Nem. Az Egyesült Államok törvényei nem vonatkoznak mutánsokra, ezt nagyon is jól tudja.
- Tehát semmit nem kapott azért, hogy halálra kínzott egy hét éves gyereket?
- Ezt ne velem beszélje meg - jelentette ki Trask. - Nem volt részem az ügyben, ha csak annyi nem, hogy úgy döntöttem, Xaviert nem bízom egy ilyen mészáros orvos kezére, és elértem, hogy a gondjaimra bízzák. Az egész hírnevem kockára tettem.
- Leszedálva tartották - szólalt meg Emma, először. Erik hátranézett. A nő a kristály-alakját viselte. - Bedrogozták, hogy ne legyen eszméleténél.
- Azt hittük - hagyta helyben Trask. Erik szemöldöke felszaladt. A fémek zúgtak, zúgtak, rúgtak.
- Kifejtené?
- Be kell látnia, hogy mindez az ő érdekében történt. Amíg nem tudtuk, hogyan csökkentsük a mutációja fenyegetését…
- “A mutációja fenyegetését” - ismételte Erik. Trask egyenesen a szemébe nézett.
- Sorba állt érte a CIA, az FBI, a hadsereg, mondtam, nem? Odaadták volna Strykernek, hogy fegyvert csináljon belőle. Én megpróbáltam rájönni, mi az, ami…
- Az erejét adja? Kérdezte volna meg. Professzor, tudja. Genetikában.
- Segíteni akartam - mondta Trask -, hogy neki, és a hozzá hasonlóaknak…
- Fogja be - vágta rá Emma. - Magneto előtt az ön helyében ezt…
- Azt mondta, azt hitték, hogy hatnak a szereik - mondta Erik, türelmesen.
Trask felsóhajtott, és az ujjai közé csípte az orrnyergét.
- Kijátszott bennünket. Illúziók. Elmetrükkök. Most sem értem egészen. A szerről tudom, hogy működik, működött, eleinte, de aztán valahogy… Elérte, hogy ne kapja meg… Megszökött, bujkált, emigrált. Csak most akadtunk a nyomára, a paparazzinak hála. - Biccentett. Erik Emmára nézett.
- Lefotózták a házad előtt - mondta Emma, vállat vonva. - Késő éjjel.
- Amikor velem volt, vagy nélkülem?
- Nélküled.
- Egy szigeten, ahol száznyian teleportálnak vagy haladnak szupersebességgel, a paparazzik még mindig késnek… - jegyezte meg Erik, aztán Traskra nézett. - A modern kor kémjei, ugye? És maga akkor mit szeretne?
- Vissza kell vinnem Xaviert a laboromba. Egyelőre el tudtam tusolni az eltűnését, és ne kérdezze meg, mit tettem érte; de ha odafönt rájönnek, ők jönnek. Háború lesz, az Egyesült Államok, a NATO magukkal szemben. Xavier jelenléte Genoshán azt jelenti nekünk, mint a tömegpusztító fegyverek - állítólag - Irakban; Genosha gazdag olajban; tovább is mondjam? Maga már épp elég fejtörést okoz a fentieknek, de elintézték azzal, hogy az új generációs fegyverek üvegből készülnek. Xavier tudása viszont…
- Ettől félnek, ugye? - vágta rá Erik, ahogy felemelkedett, félretolva a széket. - Nem zavarják önöket a polgáraink, akik tüzet csiholnak vagy tornádót kavarnak, akik atomjaikra téphetnék önöket, akiknek egy gondolat elég, hogy a világ másképp legyen, nem-nem, jól elvagyunk itt mi, magunknak, a kis szigeten, egy új generációs Ausztrália, ahová elhajózhatják a nem kívánatos elemeket, hogy hátha szétszedik egymást… de Xavier… túl sokat tud, mi? Félti mind a mocskos kis titkait.
- Tagadhatatlan - mondta Trask -, hogy Xavier sokat forgott felső társadalmi körökben, mielőtt még nyílvánosságra került volna, hogy miféle képességek birtokában van. Ott van Oxford, a Harvard díszdoktora, előkelő családból származik, magániskolát vezetett, tehát az elit…  
- Van olyan egomán faszfej a felső tízezer - folytatta Erik, és kis híján nevetett -, hogy azt hiszik, Charles őrizgeti az évekkel ezelőtt elcsent titkaik?
- Nem kockáztathatnak, felteszem - jelentette ki Trask, valahogy cinkosan. - Érti már, remélem: mindenki érdeke, hogy Xavier amerikai felügyelet alatt legyen, és hajlandó vagyok egy átgondoltabb, megalapozottabb együttműködésre, amit szeretnék foganatosítani vele, ügyvédi jelenléttel. Tudnia kell, hogy amikor először behozták, kezelhetetlen volt. Nem lehettünk biztosak benne…
- Épp akkor vesztette el a kisfiát - mondta Erik -, és elvárták volna, hogy…
- Felismerem a gyászát - hajtott fejet Trask, és Emma győztesen kuncogott Erik fejében:
Ez hihetetlen, most először, hogy hazugságon érem.”
Erik végigmérte a férfit, és ferdén elvigyorodott. A mosolya fenyegető volt, a szemei üresek.
- Nem fog beszélni vele - mondta Erik. - Nem engedem. Nem érdekel, mennyire kurva humánusnak tartja magát, tőlem nem kapja vissza a kedvenc kis kísérleti egerét. Genosha nem ad ki mutánsokat. A magunk népe vagyunk. Xaviernek garantálva lett a teljes amnesztia: nem tartjuk illegális emigránsnak, nem számít, ha őrizetből szökött el, nem számítana az sem…
Trask félbeszakította:
- Azt hittem, tisztáztuk, milyen kockázatot vállal ezzel, de hadd legyek világos. Xavier huszonnégy órán belül visszatér a laboromba, a közlekedést is beleszámítva. Ha ezt nem teljesíti, eljövök érte; nem számít, mi áll az utamba, megszerzem, és ha békés egyezményre nincs kilátás, akkor kényszerítem, megvannak az eszközeim, és másodszorra nem dőlök be ugyanannak a trükknek. Xavier velünk jön. Ha az én erőimet valahogy leverik, attól tartok, az Államok következik, teljes hadsereggel. Xavier egy két lábon járó casus belli, és az eltűnését nem fogom tovább a maga kedvéért titokban tartani. További szép napot.   



Erik hagyta elsétálni. Ehhez Emma beavatkozása kellett, és még két mutáns, akik lényegében csak lefogták.



- Hívjátok össze a haditanácsot - mondta Erik. - Az elnököt akarom.
Emma mentálisan közvetítette az üzenetet, ahogy Erik sarkában tipegett. A folyosón félrerebbentek előlük a többiek.
- Nyugodj meg - javasolta Emma.
- Kösz, magamtól soha nem jutott volna eszembe. - Erik a hajába markolt. - Biztosítsátok Xaviert.
- Már megtörtént - biccentett Emma. Erik megnyúlt képpel felé nézett.
- Megpróbálta feladni magát, mi?
- Nos, igen.
Erik elbizonytalanodott, és megtorpant egy pillanatra.
- Miért nem adtátok ki neki? - mondta Erik. - Trasknak?
- Édesem, nem csak te hiszel minden szavadban, amit mondasz. - Emma összefűzte a karjait. - Mind melletted állunk. Genosha törvényeit te fektetted le. Ha a sziget hagyja egyszerűen elkérni a fiait és lányait, akkor nem több, mint egy utópia. Ma Xavier, holnap kihez lesz  kedve az emberiségnek? Kitalálják, hogy minden egyes telepata veszélyes? Te következel? Azazel?
- Azazel nem - mondta Erik. - Ő egy haszontalan szar alak.
Emma elmosolyodott, és vállon veregette.
- Charles biztonságban van.
- De érti a helyzetet?
- Remélem, igen.
Erik fintorgott.
- Az emberbarát politikáinak szerinted az oka lehet, hogy nem tudom, valami… agymosást hajtottak rajta végre…?
- Nem - sóhajtott Emma. - Csak nagyon… kedves.
- Magneto! - Erik a köszöntésre félrefordult, és kihúzta magát. Warren Worthington tartott feléjük, Genosha elnöke, a szárnyait bontogatva.
- Archangel, uram! - Erik összecsapta a sarkát, és tisztelgett. Warren türelmetlenül integetett.
- Szükségtelen. Vészhelyzetet rendeltem. Innentől minden a te kezedben. - A mellkasának nyomott egy tabletet. - Összehívtam a kabinetet.
- Möhhö - mondta Erik. Emma az orra előtt csettintett.
- Kelj fel! Genoshának rád van szüksége.
- Húsz perc múlva adásban vagy - tette hozzá Warren. - Öltözz át. Készülj fel.



Elviekben ez is Erik ötlete volt, és kicsit unta, hogy egyedül neki voltak jó ötletei, de az állam felépítése valahogy így nézett ki: gyenge elnök, erős kormányzó, bíróság, szenátus, képviselőház, népvétó; és vészhelyzetben automatikus katonai diktatúra, szűk körű kabinettel. Amint a helyzetet megoldották, a demokratikus rendszer visszaáll.



Erik percre pontosan a kamerák körében állt, az üvegfalú tanácsteremben. Aszimmetrikus köpenyt viselt és páncélt, a sisakját a karjában tartva.
- Minden civil haladéktalanul keresse fel az óvóhelyeket - adta rendeletbe, ahogy a vakufények és reflektorok az arcába villantak. Valahogy kívülről látta önmagát. A gyomra gócban; a vére pezsgett. - A harcképes nőket és férfiakat önkéntesnek várjuk a gyűjtőpontokon. Amíg pontosan felmérjük a helyzetet, álljatok készen az evakuációra mindannyian. A kabinet gyűléseit élőben közvetítjük. A Cerebro-rendszert beüzemeljük.
Emma alig hallhatóan és némileg illúziórombolóan felnyögött a háttérben.
Nem, azt nem teheted velem. A Cerebrót ne.
Erik a pult szélére markolva folytatta a tájékoztatót: személyesen, mindig így tette; és közben csak remélte, hogy a saját gyerekei már régen elértek az óvóhelyekre.



Trask huszonnégy órát mondott. Erik nem bízott semmilyen feltételben, amit az ellenség szabott meg. A parlament folyosóin fekete ruhás katonák meneteltek. Tompa jelzőfények égtek, és Erik az ereiben érezte, ahogy megfagy a sziget: a gyárak, irodák és üzletek kiüresednek, a mutánsok az utcákra, a föld alá mennek. Visszatartanak közösen egyetlen lélegzetet.



Huszonnégy, huszonhárom, huszonkettő, huszonegy…



Erik visszatért a napfény-mosta, ovális terembe, ahol összeült a kabinet. A léptei kopogtak a parketten, aztán a hangjukat elnyelte a nehéz szőnyeg, biccentett a jelenlévőknek, és - lemerevedett.
Charles ott ült az egyik plüss-széken, a kabinet körében, a lábait lóbálva, ami nagyon is rendben van, de most komolyan: kinek volt ehhez szíve? Charles-nak ott kéne lennie valamelyik óvóhelyen; bárhol, ahol biztonságos, fokozott őrizettel és egy pohár kakaóval, ha lehet.
- Kezdjük is el - vonzott maga felé Erik egy széket, de még nem ült le, csak a háttámlára markolt némi erkölcsi támaszért.
Charles mindennek tetejébe a hadsereg sárga-kék egyenruháját viselte, ami sugárzásálló volt meg minden, de ezek mellett bőr és latex, és minek adtak neki kesztyűket?
- Professor X - jegyezte meg mintegy mellékesen - nem tudom nem észrevenni, hogy jelen vagy.
Finoman fogalmazott. Nem tudta nem észrevenni azt sem, hogy Charles a halál torkában sem mulasztotta el tökéletesen belőni a frizuráját. Ez rögtön egy közös tulajdonság. Erik megnyalta az ajkát.
- A professzor civil státuszú - dünnyögte Gambit külügyminiszter-, de elég durván érintett az ügyben.
- Vettem észre - mordult Erik. Mindenki Charles felé nézett, a kamerákat is beleértve.
Eriknek megvolt az az elmélete, hogy az az állam, mely zárt ajtók mögött tanácskozik, nem nevezheti magát demokráciának. Erik Bishop rendőrfőkapitányhoz fordult.
- Az alany biztosítása lett volna az elsőrangú feladtunk - közölte könnyedén. Bishop nagyot nyelt.
- Egy szóra, ha lehet. - Charles kisiskolás módjára jelentkezett, feltartott kézzel, és Erik eltakarta a száját az öklével, hogy ne vigyorodjon el.
- Igen?
- Minden erőmmel Genosha védelmén leszek - kezdte Charles, a szokott csillámmodorában - mindaddig, amíg ennek az ára nem lesz emberi élet. Nem kívánok hozzájárulni semmiféle vérontáshoz, vagy akár csak a támadók megsebesítéséhez.
- Az bájos - vágta rá Erik, de nem elég élesen. Charles elmosolyodott, és fészkelődött egy keveset.
- A hatalmamban áll egyetlen gondolattal megállítani őket. Amint egyértelművé válik, hogy más megoldás nem kínálkozik, álomba küldöm őket; az ilyen fokú közbeavatkozás persze etikátlan, ellenben…
- A professzor feltételeit a kabinet megértette - vágott közbe Colossus a hadügytől. Charles szúrósan nézett rá; a többi tekintet Erikre tapadt.
- Vétózzuk - mondta fáradtan.
Nem született ellenvetés. Erik éppen egy olyan metafora-csokron dolgozott, mely egyszerre ad hálát Charles-nak az együttműködésért és a tegnap estéért burkoltan, amikor Gambit közbeszólt megint, mert ő volt Gambit, és utált élni:
- Kérdés!
- Fogadva. - Erik a fogát csikorgatta.
- A professzor a valaha ismert legerősebb telepata… és a Cerebrónál most Emma van?
Voltak ezek a pillanatok, amikor Gambit nem volt hóthülye. Percenésnyi csend következett.
- Megfontolandó - állapította meg Erik.
Colossus hozzátette:
- Genosha védelmét természetesen nem alapozhatjuk egyetlen főre. Ne haragudj, Charles. Szükségünk lesz egy B-tervre, sőt, Eriket ismerve A-tól Z-ig mindenre, de… - A tekintete félé villant. - Ehhez adatokat kell szereznünk. Hozzájárulsz a Cerebro kezeléséhez abban a tudatban, hogy az így nyert információt a kabinet a belátása szerint, szabadon felhasználja?  
Charles tétova ritmust kopogott az asztalon, és az ajkait beharapta. Felnézett; a pillantása összeforrt Erik tekintetével. A hangja puhán zsongott a férfi fejében:
“Megbízhatok benned, mondd csak?”
“Számomra a mutáns faj védelme az elsődleges, és ehhez bármilyen eszközt bevetek.”
Volt az a torokszorító pillanat, amikor Erik biztos volt benne, hogy Charles lehajtott fejjel feláll, aztán pardont motyogva kisiet, és New Yorkig sprintel egy öngyilkos nem-merényletben; a férfi csak felszegett állal mustrálta őt, és végül kijelentette:
- Genosha népének jogában áll tudni, mivel néz szembe. Elismerem Magnetót a vezérének, és az utasításait mindaddig követem, amíg ez nem ellenkezik az elveimmel.
- Hále és lúja - morogta Gambit fáradtan, és hátradobta a fejét. - Pacifista a haditanácsban, ezt vegyétek jegyzőkönyvbe félkövérben, léccives.



    Húsz, tizenkilenc. Talán kevesebb.



Amikor elhagyták a kabinetet, Erik maga volt a páncélos síkideg.
- A Cerebróról pár dolgot tudnod kell - jegyezte meg.
- Hallottam róla; ügyes kis szerkezet.
- A legutóbbi telepata agyát kiégette. Emma a legalacsonyabb fokozaton használja, legfeljebb fél mérföldes hatósugárban; a múltkor a padlóról kapartuk fel, és egy hétig magán kívül hevert. - Erik egy kicsit elhallgatott. - És rengeteg Margarita-koktélt vedelt. De azt amúgy is szokta.
Charles a karjára simította a kezét:
- Állj meg egy kicsit, kérlek. Rendben leszek, ígérem.
Erik megeresztett egy feszes mosolyt, és már majdnem megindult megint, amikor Charles visszahúzta egy csókra. Erik sisakja a férfi homlokának koccant, ahogy magához rántotta.
- Charles… - suttogta. Az ujjait tétován a professzor nyakára simította, a bőrgallér alatt. Charles tekintete tompán fénylett, ahogy elhúzódva ránézett, és Erik nem állta meg, hogy ne csókolja meg még egyszer, ezúttal lágyan és édesen. Charles a palást anyagát az öklébe gyűrte.
- Ha ennek vége lesz… - suttogta Erik.
- Igen, sejtettem. De előbb dologra, diktátor, kedves. - Charles ezzel a fenekére vert.



    A Cerebro impresszív gömbtermében egy kevésbé impresszív Emma ült, a földön térdepelve.
- Szedjétek le - hajtogatta -, szedjétek le, szedjétek le!
Charles csitítva leemelte róla a szerkezetet, és megrovóan Hankre nézett. A bolyhos mutáns a villogó vezérlőpult mögött állt, és zavartan megigazította a szemüvege keretét.
- A minimumon tartottam.
Emma keze remegett, ahogy a hajához nyúlt, és kisimította. Észrevette Eriket a fémhídon.
- Alá akarod tenni Xaviert? Nincs szíved.
- Ez az egyetlen esélyünk - mondta Erik. Emma felvonta a szemöldökét. - Ez a legjobb esélyünk - ismerte be Erik. - Az elmúlt két órában a kabinet kidolgozott huszonkét további másikat, és messze ez bizonyult a leghasználhatóbbnak.
- Tiétek a terep - hajtott fejet Emma, és bizonytalan léptekkel elindult Erik felé. Amikor hozzáért, a karjaiba omlott. Erik elkapta.
- Foglak.
- Ez a legkevesebb - szűrte Emma a fogai között, és a homlokát a páncélnak szorította. - Jó hideg. - Erik morózusan átkarolta. Charles érdeklődve állt a pult elé, és a medúza-szerű szerkezetet a fejére igazította. Automatikusan kapcsolódtak az elektródák, és tompa kék fénnyel felizzottak.
A fémlemezek megrezzentek. Charles ráncolta az orrát.
Charles képes volt ráncolni az orrát.
- Be van kapcsolva?
- Ühm, igen? - mondta Hank, és ellenőrizte a kijelzőket. - Öt százalék.
- Feljebb mehet. Kapcsolj rá tízzel.
- Ne öld meg - kérte Erik. Hank megkocogtatta az egyik monitort a körmével, mintha annak megnyugtatónak kéne lennie. Erik szkeptikusan figyelte.
- Tizenöt. Húsz? Ühm, huszonötön van, Charles.
- Aha - mondta a férfi, és a testsúlyát a bal lábára helyezte. - Mehet feljebb?
- Szórakozol velem? - suttogta Emma, és Erikre nézett. - Szórakozik velem.
A fémek remegtek.
- Harminc. Negyven. Ötven százalék. Charles? Minden rendben?
- Tekerd feljebb.
- Nem merem.
- Tekerd.
- Hatvan - morogta Hank automatikusan.
- Tönkrement, vagy mi van? - kérdezte Emma.
- Te nem érzed? - suttogta Erik. A fémek izzottak.
- Haladjunk tovább - mondta Charles. - Már bemértem Amerikát. Elkezdek vetíteni. Mindenki rendben van vele?
Erik nem tudta, mibe egyezik bele, amikor bólintott. Emma motyogott:
- Édes Istenem.
Egy dobbanás volt a világ, aztán, ahogy a csillagok futnak szét, elmék vibráltak fel a ködben: megannyi érzés és emlék, suttogó gondolat, ima-hebegés, és egyre csak tágult és tágult a tér, felnyílt és megzuhant, ahogy váltakozott Charles fókusza.
Eriknek eszébe jutott az álomparalízis kifejezése, és a hátán végigkarmolt a lidérces hideg. A vízió nőtt, terebélyesedett, úgy tűnt, hogy lélegzett, és a hangok harmóniává zsongtak össze benne, ahogy puhán pihegett.  
Valahol Hank azt mondta:
- Nyolcvan. És kilencven. Száz.
Titkos zsolozsma egy végtelennyi katerálisban, ahol gyertyalánggá nyúlik a lobogó tudat és zihálnak, zihálnak, zihálnak a falak-
- Azt hiszem, megvan…
- Ez… Charles? Fölémentünk a föld lakosságának.
Charles hangja végigvisszhangzott az elme-katedrálison:
- Ó, rettenetesen sajnálom. Egy darabig még látni tudom a halottakat, ameddig az elméjük kitart… Talán egy kicsit túlmentünk a százalékokon? Lejjebb vennéd, kérlek? No tessék, már az állatokat is érzékelem.
Nyirkos hangok jöttek, nyúlósak, terebélyesek; zizzenő és csicsergő kakofónia, mint madarak hajnala, és mellé, a holtak szava - olyan furcsa - ahogy hívnak -
- Hank, ha lehetne…?
A világ helyrezökkent. Erik ismét a katedrálist látta, a tömjén-füsttel és a megannyi méccsel. Felsóhajtottak a falak, aztán csend lett. Egyetlen láng rezgett, Charles ujja hegyén, aki kinyújtotta a kezét - ez a valóságban és a vízióban történt - aztán egy kiáltás, egy elesett kis hang…
- Charles? - kiáltott Erik, és megindult felé, bár nem látta, merre tart, és nem érezte Emmát a karjaiban -
DUMM. A füst szétcsepegett. Lecsorgó fekete. Charles a pultra hajolt, és a kezében tartotta a különös szerkezetet, amit a fejéről levett.
- Meglett - motyogta. Emma kiegyenesedett, és mondani akart valamit, de a torkán nem jött ki hang. Erik finoman félretolta, és Charleshoz sietett. A férfi a tenyerébe temette az arcát. A válla előre esett.
- Mit láttál? Minden rendben?
- Ha egy telepatát kéne foglyul ejtened - mondta Charles -, mit tennél? - Végigsimított a saját homlokán, és a hajába markolt. Feltekintett Erikre. - Robotok. Robotokat küldenek. Sentiel-széria. Nem fémből készültek.
- Közvetítsd a kabinetnek.
- Már megtettem. - Charles ismét végighúzta a tenyerét az arcán, mintha egy rémálmot dörgölne le róla. Erik finoman megragadta a csuklóját.
- Charles?
A férfi kerülte a tekintetét.
- David az. Az ő képességeit használják. Nem egészen… Igazat mondott Trask, neki nincs köze a kísérletekhez, de a génjeimből reprodukálhatta, amire…  Amire ő volt képes… - Nyelt egyet. - Stryker munkája nyomán már tudta, hogy a génjeim képesek egy olyan mutációt létrehozni, amely átveszi a támadója képességeit. Ezzel rendelkeznek a Sentielek.
- Mutáns robotok - összegezte Emma. Charles bólintott.
- Annyira sajnálom - mondta. Erik a karjaiba zárta. Charles belé kapaszkodott, mintha a lábai nem tartanák már meg, és vett egy reszkető, mély lélegzetet.
- Nem a te hibád, ami történt vele - suttogta Erik. Charles beharapott ajkakkal bólintott. - Az egészről ők tehetnek.
- Dehogyis. - A férfi megköszörülte a torkát. - Csak emberek. Félnek. Tehetetlenek. Láttam a gondolataikat. Nem értik. Nem az ő felelősségük. Olyan nagyon rettegnek… Annyira féltek tőle is... - A hangja elcsuklott. A válla fölül Erik Emmára nézett, és biccentett neki. A nő bólintott, sarkon fordult, és sietve végigsétált a hídon; Hank hamar követte, és Charles csak ott állt, Erik ölelésében.



-     Hadd foglaljam össze - foglalta össze Gambit, ahogy Erik mellett sprintelt a kiürült utcán; Erik szeretett jó előre győzelmi menettempóban haladni. - Felénk tart egy falka robot, és hiába stoppoltuk le a földkerekség legerősebb mutánsát, totál tehetetlen, mert a Sentieleknek nincs agyuk, és immúnisak a telepátiára.
- Valahogy így áll a helyzet - erősítette meg Charles. A szemei kékje kegyetlen kontrasztot alkotott a kisírt vörössel. A hangja puhán és dallamosan csengett. - Bár megjegyezném, hogy úgymond “erősség” alapján besorolni a mutánsokat ugyanolyan értelmetlen, mintha az állatvilágra alkalmaznád a tételt.
- Senki nem néz Discoveryt? Óriáspolip vs. óriáscápa. Nekem ezzel ne gyere.
Charles megütközött.
- Melyikük nyert?
- Ha csak nincs raktáron egy óriáscápánk, amit a robotokra engedhetünk - vágott közbe Erik -, akkor ezt a társalgást rekesszétek be sürgősen.
Gambit sértetten felfújta az arcát, és valami olyasmit motyogott, hogy "te vagy az óriáscápa." A főtéren vágtak át, fehér, nyári villák között; a lég langyos volt és moccanatlan. Charles alig feltűnően előre sietett, hogy Erikkel fej-fej mellett legyen.
- Van egy jó hírem.
- Igen?
- A robotok mellett nincs vérontás sem.
- Kiváló. Tudod, mi nincs még? Győzelem.
Charles felszusszant, és a fejét lágyan ingatva mondta:
- Legyen hited magadban.
Erik a tenyerét diszkréten a férfi derekára simította, mintegy bajtársias gesztusban. Charles az érintésébe bújt. A bőre forró volt a latexruha alatt, és Eriknek persze rögtön eszébe jutott a tökéletesen alkalmatlan gondolat, hogy Charles milyen kis karcsú és kecses, és hogy az ideális állapottól, ti. meztelen, gyakorlatilag mindössze csak egy ócska cipzár választja el.
“Hízelegsz.”
“Elnézést.”
“Nyerd meg nekem ezt az ütközetet.” Charles szenvtelenül ránézett; villant valami a tekintetében. Erik vett egy éles lélegzetet.
- A rossz hírt mondhatom én? - dörmögte Bishop. Erik biccentett, és visszahúzta a kezét, csak úgy mellékesen. - Oké: a robotokat legyűrni lesz a könnyebb fele.
- Van egy tervem - mondta Erik, és Colossus sietve emlékeztette:
- Van egy egész vagon terved.
- Az új információk fényében azt javaslom, hogy egyesével ütközzünk meg velük.
A kabinet tagjai megtorpantak. Blink félénken kérdezte:
- És ezt ugye csak javasolod?
- Szigorú értelembe véve elrendelem. - Erik szembefordult a maroknyi mutánssal, és mindannyiukon végignézett. - Gondoljátok végig, fivéreim, nővéreim: ezek a robotok átveszik a képességeitek; ha a magad pusztításával nézel szembe, azt már ismered, és a harc kiegyenlített lesz. Igazi problémát csak más mutáns ereje jelenthet.
- Oké - hagyta helyben Gambit, és vállat vont. - Ha így mondod, logikus.
- Váljunk szét a képességeink szerint. A sentielek Charles-t fogják becélozni, ezt biztosra vehetjük, így nem kell nagyobb területet biztosítanunk. Amennyiben ez a terv elbukik, álljon készen egy mozgósítható hadsereg. Addig is magam leszek a vihar szemében. Ch… Professor X, a többi telepatával menjetek a Cerebróhoz, folyamatosan tartsátok a kapcsolatot a védőkkel. Amennyiben én elbuktam, vonuljatok a parlament alatti katakombákba Azazel segítségével. Ott nincsenek fémek: Shaw ott tartott engem, az én képességeimet átvevő robotok tehetetlenek lesznek az övezetben. Kérdés? -  gyorsan körbenézett.
Gambit elvigyorodott.
- Mikor kezdünk?


   
    A védők egyesével elfoglalták a pozíciójukat, egymástól biztos távolban, kellemes kis csatárláncban. Erik és Charles a Cerebro gömbje előtt álltak, amit a parlament U-alakú épülete ölelt körbe. Charles-nak valahogy nem akaródzott bemenni. Sűrű felhők gördültek a város fölé, elfojtva a fényeket.
- Storm - jegyezte meg Charles.
- Ügyes.
Pálmafák és begóniák ringtak a kezdődő szélben. Valahogy így festhetett az Éden a kiűzetés előtt.
- Tudod - mondta Erik, az előttük elterülő puszta városképet fürkészve -, szerintem véletlenül beléd szerettem.
- Szerintem is. Mármint… hogy én is beléd. - Charles megköszörülte a torkát, és billegett a sarkain. - Azt akarom mondani ezzel, hogy kölcsönös a tanúsított érzelem. Gyönyörű az elméd. Valamint, egyebek.  
- Persze - jegyezte meg Erik, még mindig a villák sorára meredve -, normál esetben nem csinálok ilyet.
- Én sem. Isten ments.
- Kiváló. Most, hogy ezt tisztáztuk, meg kell kérdeznem, van-e valami stratégiai terved azutánra, hogy megnyertük ezt az ütközetet.
Charles rásandított. Erik nem vette észre.
- Jaj nekem. Nem átvitt értelemben érted, ugye?
- Nem.  
Kis csend következett.
- Emlékszel az első találkozásunkra?
- Ez most aligha a romantika helye és idej... - Erik elakadt. Charles-ra meredt. A szája tátva maradt. - Zseni vagy. Zseni vagy.
Charles szerényen félresöpörte a haját. Vagy nem olyan szerényen. Mindegy.
- Megüzenjem a kabinetnek?
- Csak, hogy tudjam, hogy egyre gondolunk: a robotok elpusztítása után küldesz Trasknak egy asztráltestet?
- Ez a legegyszerűbb, nemde? - Charles egy széles gesztussal körbeintett. - Genosha bizonyítja az erejét, de megtartja a békét. Ha a saját feltételeink szerint játszunk, nem veszíthetünk.
Erik elismerő vigyorral végigmérte.
- Nem lesz fárasztó fenntartani az illúziót?
- Ó, de, dehogynem, és nagyon hamar el fogom unni, azt hiszem, de az asztráltestem bármikor meghalhat egy laborbalesetben.
Összenéztek. Charles haját kócolta a közeledő vihar, és a mosolya gyöngéd volt és győzedelmes. Erik megzuhant szívvel felé lépett, hogy a karjaiba kapja és csak csókolja, amíg még lehet, amíg mindketten élnek, osztozva egymás hőjében és lélegzetvételében-
- Meglett apa!
Erik szédülve megtorpant, és oldalra nézett. Peter ott állt, és integetett, egy szempillantás múlva pedig Lorna és Wanda is csatlakozott hozzá.
- Mégis mit műveltek itt?
- Nem adhatsz óvóhely-fogságot - érvelt Peter. - Nem csináltunk semmit.
- Megszöktetek? Megszöktetek. Képesek voltatok megszökni-
- Jöttünk segíteni. - Lorna vállat vont. - Nem kell megköszönni.
- Jól áll ez a szín - tette hozzá Wanda. - Kicsit sápaszt. ‘Napot, Mr. Charles.
- Sziasztok! Bocsánat, hogy ma elmaradt az iskola. A helyzet az, hogy hamarosan lerohannak.
- Aha - mondta Lorna. - Szívás.
- Apa, igaz, hogy megvesztegeted Mr. Charles-t, hogy jobb jegyeket adjon? Volt a hírekbe’. Hogy ott osonkodott a háznál késő este.  
Wanda keményen oldalba könyökölte Petert. Charles felkuncogott.
Erik nem igazán tudott megszólalni. Végignézett a gyerekein: ugyanolyan szerencsétlenül festettek, mint reggel, egy shiedercsorda alkalmatlan rongyokban: Peter haja félig-meddig kontyban, ő meg abban a kinyúlt fekete trikóban, fényes shortban, meg átlátszó bakancsban, aminek soha nem volt értelme és soha nem is lesz; Lorna Erik egyik legsajátabb ingében, ami legalább leért neki combközépig; és még Wanda volt a legkonszolidáltabb, de egyikük sem viselte
persze az előírt védőöltözetet és kiskorúak voltak egy háborús terepen-
- Hhhhrhh - mondta Erik. Lorna vállon lapogatta.
- Gyerünk, papa, segíteni szeretnénk.
- Nem úgy neveltél, hogy bázis-befőttek legyünk - tette hozzá Wanda, aztán elbizonytalanodott. - Bázis-befőtt? - ismételte magának. Peter átvette a szót:
- Azért akarják a robotok elvinni a Mr. Charles-t a sunyiba, mert tanár kell a robotsuliba, vaaagy az elnök bukott bioszból és most seftelik? Nem-nem, tudom: bekapcsolva hagyta a rádiót New Yorkban, és végrehajtanak a számláért?
- Kisfiam - mondta Erik. - Miért? Peter. Miért?
Charles elnyílt ajkakkal nézett hol a fiúra, hol Erikre.
- Most, hogy mondja, nem emlékszem, hogy kikapcsoltam volna.
- Tégy egy szívességet, és ne menj vissza, és ne nézd meg.
Lorna nekiállt erőtlenül ütögetni Erik vállát.
- Mondd meg, mit csináljunk, azt úgy is úgy szereted.
- Hagyjatok meghalni. Az Ég szerelmére, nem szó szerint, nem kell így nézni--
- Eugen du zer Peretzel biztonságban van amúgy - jelentette Wanda. - A tatu.
- Nocsak, lett neve? - ragyogott Charles. - Milyen kedves! Azt hiszem, kell szereznem egy másik osztályállatot a helyére.
- Ne siesd el - jegyezte meg Erik. - Lehet, hogy holnapra már lerombolják Genoshát, te meg valami laborban fogsz rohadni.
- Apa néha nagyon melodramatikus - magyarázta Wanda bocsánatkérően.
- De a tatu túl fogja élni - folytatta Erik. - Ez vigasztal. Legalább egy faj fennmarad az emberekkel szemben.
Charles csücsörített.
- Trask azért nem épp az egész emberiség.
- Melodramatikus - ismételte Wanda.
- És elnevezhettétek volna simán perecnek - tette hozzá Erik.
Lorna áttért arra, hogy a palástját rángassa.
- Apa, mindjárt támadnak a roboték, mit csináljunk, apa, apa, apa.
- Fenét támadnak még - vágta rá Erik. - Ultimátumunk van.
- De megszegte. - Lorna fölfelé bökött. - Ott vannak.
- Mi? - Erik felnézett. A felhők fölött árnyékok lebegtek. - És erről nekem hogyan nem szólt senki!?
- Elloptam a mobilod - mondta Peter, aztán valamivel később hozzátette: - Bocs.
- Oké, gyerekek - hess. Lorna, te maradsz velem. Wanda, te akkor… bánom is én, menj Charles-al, a telepatákat fedezed, és Peter?
- Parancs! Meg minden.
- Szedd össze a hozzád hasonló katasztrófaturista civileket, és cibáld őket egy óvóhelyre végleg. Szépen kérlek.
- Hussanok - vágta rá a fiú. Hussant.
- KÖSD BE A CIPŐFŰZŐD MIELŐTT SZUPERSZÓNIKUS SEBESSÉGRE VÁLTASZ! - ordította Erik a semminek, némileg frusztráltan. Peter egyszerre ott állt mögötte, és leemelte a füléről a headsetet.
- Mondtál valamit, amíg nem voltam itt? Janos az üdvözletét küldi, és Wolverine bá szólt, hogy idézem, “szét akarok verni valamit.”
- Add vissza a mobilom.
- Kilencvenkét nem fogadott hívás - Peter a kezébe nyomta. - És hét százalék maradt. Am’ leszedtem neked egy új appot, tök jó, a Hülye Járások Minisztériuma, de horrorverzióban.
- Utoljára mondom, hogy nem teszem hivatalos kormányszervvé.
Peter nyelvet öltött, és eltűzött. Wanda felnézett Charles-ra.
- Akkor hagyjuk dolgozni aput.
- Akkor… - mondta Charles, és nyelt egyet. A tekintete összefonódott Erik tekintetével. Wanda sóhajtott egyet, a tanárát karon ragadta, és szabályosan elvonszolta onnan. Erik egy darabig utánuk meredt.
- Lorna?
- He?
- Tudom, hogy… elhíresült a generációd közönye, meg minden.
- Aha.
- De egy brutális támadás küszöbén állunk. Te meg a testvéreid egy kicsit sem rettegnek? - Ránézett végre. - Egészséges lenne.
Lorna értetlenül bámult rá, és némileg sértetten.
- Mert mitől félnénk, amikor itt vagy velünk?


   
    Ahogy azt Erik megjósolta, Trask nem tartott be semmiféle türelmi ígéretet. Amikor delet ütött az óra, a robotok támadásba kezdtek.
Lorna szerint a támadás elég ergyán nézett ki. A sentielek gyakorlatilag csak közelebb lebegtek.
- Szóval szerintem ez még csak figyelmeztetés - jelentette ki. Ketten álltak a Cerebro épülete előtt, az üde parlament-kertben, ahogy a felhők közül a robotok (tíz, húsz, harminc, negyven) lejjebb ereszkedtek.
- És akkor most mi csináljak? Várjam meg, amíg elkezdik?
- Jól látom, hogy frankón üvegből vannak?
Lorna jól látta, hogy frankón üvegből voltak.
- Mi gagyi már - jegyezte meg. - Mért nem küldünk rá valami mutánst, aki nem tudom, szétsikítja az üveget? Sean simán szétsikítja. Vagy Alex? Bamm, plazma.
- Tudod, nem akarjuk, hogy olyan robotokkal kelljen küzdenünk, akik elviselhetetlen frekvencián sikítanak, vagy plazmát lődöznek - magyarázta Erik türelmesen. - Ellenben a fémek irányítása ellen kitűnően lehet védekezni; és ha mi elszarjuk, akkor úgyis pont mindegy, ki más nézett volna velük szembe. Együttes erővel a támadást nem kockáztathatom, mert…
- Aha, értem. - Lorna szívott egyet az orrán. A sentielek hajtósugarai alatt meghajoltak a parlamentet övező pálmafák. Erik elnézte a kislányát, ahogy hátravetett fejjel meredt szembe a végzettel.
- Tudod, mire gondoltam, amikor megláttam őket?
- Hm?
- Hogy milyen kár, hogy nem fémből vannak szegények. - Erik elvigyorgott, aztán felemelte a kezét. A beton a lábuk alatt végigrepedt, élesen cikázva, villám-formában: a csukló egy intése, és a föld alól a vasbeton kiemelkedett, és előkígyóztak a durva fém-zsigerek.
- Whoa - suttogta Lorna.
A huzalok összegabalyodtak, elvékonyodtak, meghasadtak, és a sentielek felé kúsztak a levegőben.
- Elmondom, mit fogunk tenni - taglalta Erik. - Nem elég, ha fémet fűzök beléjük, a központi vezérlésüket kell elérnem, anélkül, hogy összetörném az üveget, mert úgy nem marad elég felületem; parazitaként kell furakodnom a rendszerükbe, hogy átállítsam a programozást. Ennél a résznél hangsúlyozom, hogy ez bonyolult és kényes művelet.
- Aha - bólintott Lorna. Az első fémhuzal felkúszott a legközelebb lebegő robot lábán, és az üveg alá fúrta magát.
- Időt kell nyernem. A te feladatod lesz, hogy addig minden erőddel visszatartsd őket.
- Szóval csak…
- Taszítod - bólintott Erik. - Mint az azonos töltésű mágnes. Mehet?
Lorna biccentett. Felemelkedtek: Erik köpenye és Lorna haja örvénylett, ahogy a hátukat összetámasztották, és lassan forogtak körbe. Lorna előre tartott tenyere remegett. 
A robotok egyre közelebb és közelebb jöttek, fenyegető, néma gyűrűben.
- Mit tudnak ezek?
- Sugarakat lőnek.
- Miért nem csinálják?
- Egyelőre nem kapcsolták be őket. Amint érzékelik, hogy mi támadásba kezdtünk… nos, azt majd észreveszed.
- Apa?
- Igen?
- Óvatosan azokkal a huzalokkal, oké?
- Vettem.
Már a Cerebro gömbje felett lebegtek: a lábuk alatt a város, körbe és körbe és körbe, és Lorna arcát marta a robotok hője, a kifújt levegő, amivel egyre közelebb jöttek-
- Csak tartsd őket féken - mondta Erik. - Irányítsd a mezőt. A véredben van.
“Minden rendben odafent?” Charles hangja a gondolataikban derűsen csengett.
- Még nem keményítettek be - mondta Erik, és fintorgott utána. Charles remélhetőleg hallotta.
“Kiválóan tartjátok a frontot,” lelkesedett. “Peter is nagyszerűen végzi a dolgát, Bishop befogta az őrség elhelyezésében, most futkározik az egységekkel… Wanda üzeni, hogy sziasztok.”
Lorna felderült:
- Cső, Wanda!
És ennyi elég volt, hogy megtörjön a koncentrációja. Egy fémes hang következett, mintha összecsiszolnák az elemeket - aztán az egyik robot felnézett, és sárgán fénylett a szeme-
- Félre! - kiáltotta Erik. Izzó sugár lőtt el mellettük, ahogy Erik az erejével odébb húzta őt, és Lorna felsikkantott.
- Mi volt ez?!
- Fogd a kezem!
Lorna belé kapaszkodott, ahogy a robotok tovább tüzeltek: a világ ragyogó lángokra robbant, és Erik megpróbált kibukfencezni a csóvák elől, a levegőben, ahogy a tudatával a huzalokat vezette, és a testével Lornát fedezte:
- Taszítsd őket! A többségében már van fém, lökd el őket!
ERIK!”
Lorna zihálva feltartotta a tenyerét - Erik érezte, hogy a mágneses mezők megmozdulnak, a sentielek huzaljaiba marnak - de ez még nem volt elég - nem volt elég idő, a terv nem állt készen-
“Charles, hívd Azazelt, vezesd a telepatákat és Wandát fedezékbe-”
“Erik-”
“Visszatartom, ameddig tudom, de-”
Lorna felvonyított. Az egyik sugár a lábát érte, és egy visszalökött fémhuzal elsüvített mellette. Égett hús szaga terjengett. A sentielek körbezárták őket.
- Lorna!
- Basszátok meg! - üvöltött a lány, a kezeit előre lökve: - Tűnjetek már, tűnjetek el innen!
A kábelek körbekígyóztak, forogtak és forogtak, a robotok, mint marionettek, összeütköztek, de tovább lőttek - egy csóva Eriket mellkason érte, a páncélja kivédte - Lorna arcán könnyek peregtek, ahogy erőlködve megpróbálta távolabb taszítani őket - párnak Erik behatolt a vezérlőrendszerébe, azok lehullottak, de a többiek csak jöttek és jöttek és jöttek egyre-
- Lorna, tarts ki! Itt vagyok veled!
- Apa!
A következő találatot a Cerebro kapta, Erik a csontjaiban érezte: a fémfalak megrepedtek -
- NEM!  
A pokolba a stratégiával: küzdött minden erejével, össze akarta zúzni őket, megragadott minden fémet, amit csak elérhetett, feléjük lökte: utcalámpák, postaládák, aztán az autók következtek: pajzsként használta őket, a fémhulladék körülöttük keringtek a sugár-örvényben, Lorna pályára vezette őket, aztán együttes erővel taszítottak a teren - és még mindig kevés - és még mindig nem elég - és még mindig nem--
Mindent visszalöktek, visszavertek, mágnesesen -- Egy villanás, ami mindennél fényesebb--
A robotok teljes serege--
(Vörös. Vörös. Vörösebb.)
Erik már csak Lornát ölelte, fölé borulva, hogyha az ereje megragadja, a húsa védje, és - vörös- vörös- vörösebb -
Skarlát kúszta körbe őket.
Skarlát fényfonál, folyékony füst, a sárga ragyogásán át; Erik letekintett a levegőből, és ott, a feltépett járdán, ott, a falait levedlő Cerebrónál, Wanda állt.
Wanda szeme vörösben égett, és vörösebb volt a keze - felemelkedett - a haja örvénylett, mintha víz alatt lenne -
(Vörös. Vörös. Vörösebb.)
- É̶n̨ ͘v͟agy͘ok a͜ Skar̛lát͞ ͝B͘os̶zo͏r͏k̀ány̨ - mondta, és a hangja szólama szétpergett, lüktetett: - A̶ho̧ģy̶ ̕b͏eszél͏ek,͢ te̷r̛e҉m͡tèk͡… ́ni̵ncs͞en̸ek s͏ent̷i̵el͘ȩk̕.͏ ͘
Fény és füst csorgott és gomolygott körülötte, a járdán futott szét, a levegőben - vörösen - vörösebben -
- Í͘g͟y a̛k҉a̸r̵om҉ - kiáltotta - HÁ̛̫Tͅ ̯̤͙Í̛̟̭̳͍̲G͘Ỳ̲͍̹̻͚͔ ͖̪̥L̙̦̥̳̙̱̬E҉G̱͈͇͍Y̩ͅE̯̜̬̬̲̺̜N̘̦͙̲̺!


Vörös még.




Piros.




Skarlát.



Fekete.


A sentielek megszűntek: nem volt fény és nem volt fő és nem volt ott a fém, az üveg tömege sem; Lorna és Erik maguk lebegtek a levegőben -
És Wanda zuhanni kezdett.
- Wanda! - kiáltott Erik, Lornával egy időben: előre lökték a kezüket -
Két méter, három, egy -
Wanda szeme szorosra zárva-
Wanda eszméletlen -  
Aztán Wanda megállt a levegőben: megtartották a gyűrűk, a nyakékek, a ruha csattja; aztán Erik szorította a kezében, a földre térdepelve előtte.
- Wanda? Kislányom…
(A kád szélén a víz lepergett: vörös, vörös, vörösebb. “Meddig leszel még bent?” Erik az ajtót verte ököllel, aztán kioldotta a zárat, belépett -
Skarlát csíkok, a kád széle -
Wanda a víz alatt, a haja lebeg, rajta ugyanez a ruha van, a fekete -
A csuklók végigtépve, véresen -)
- Wanda! - Lorna fölöttük áll. - Wanda, hé… Hé… Wanda…? - A hangja vékony volt. Sírósan remegett.
- Csak elfáradt - mondta Erik. - Túlhajtotta magát. - Az ajkait a lány a homlokára szorította, aztán a hajára. Belélegezte az illatát: olcsó parfüm, füst, füstölők. Wanda mozdulatlanul feküdt a karjaiban, körülöttük a tér üszkös romokban. - Olyan ügyes voltál, Wanda. Büszke vagyok rád. Hallod? Tudod?
- Erik…
Erik felnézett. Charles előttük állt, kifejezéstelen arccal. Lorna a szájára szorította a tenyerét, és előre görnyedt.
- Minden rendben van vele - mondta Erik. - Csak kimerült. Rendben lesz minden. Érted? Ez már a második esélyem--
Charles letérdelt, és a tenyerét Wanda homlokára fektette.
- Gyere haza - suttogta Charles. - Gyere haza, nagyon várnak.
Erik egyre csak dajkálta a lányt. Lorna felzokogott, tehetetlenül és élesen. A romokon túl árnyékok érkeztek, a helyszínre gyűlt katonák, a teljes őrizet, akik nem tehettek semmit sem-
És Wanda fellélegzett. Aztán köhögni kezdett. Charles puhán elmosolyodott, és hátrébb lépett.
- Wanda! - kiáltott Lorna, és leguggolt mellé. A karjaiba zárta, és Erik átkarolta mindkettejüket.
- Ööö - mondta Peter, aki előbukkant az ezüstös levegőből. - Durván lemaradtam valamiről, ugye?
- Peter? - motyogta Wanda.
- Csak gyere ide - dünnyögte Erik. - Egy évben egyszer családi ölelés, szóval gyere.
A fiú felderült.
- Családi kicsi a rakás! - jelentette, és teljes testsúllyal vetődött.





Aztán... aztán mind az öten a kanapén ültek. Azazel egy ponton hazateleportálta őket. Erik nem engedte el a lányok kezét, és Peter mögötte állt, az állát megtámasztva a férfi feje búbján. Charles ölében Peretzel.
A híradó újrajátszott pár képsort, ami soha sem történt meg.
- Szóval most mi lesz? - kérdezte Peter.
- Szerintem - mondta Wanda -, a valóságban, amit létrehoztam, ez a Trask fickó így most eléggé sikertelen.
- Aha.
- A fő találmánya nélkül. Tehát nem akar ujjat húzni velünk.
- Asszép.
- Talán nem törődik vele, hogy megszökött Mr. Charles. Nem nagyon tud tenni ellene.
- Értem.
- Persze csak találgatok.
- Már onnantól tökmindegy - mondta Lorna -, hogy az egészet izét újrateremtetted.
Ültek csöndben. Enyhén füstölögtek: kosz, korom, pernye.
- Majdnem meghaltunk mind - jelentette ki Wanda. - Heh. - Aha.
- Éhes vagyok - állapította meg Peter. Erik felnyögött.
- Tennem kéne ellene valamit, mi?
- Hát, meg kell ahhoz mozdulni?
- Ide tudjuk vonzani a fazekat a hűtőből - emlékeztette Lorna, és Charles-ra nézett. - Valami fura izéleves van.
- Nem eszünk a nappaliban - vetette ellen Erik.
- Apa.
- Az életem értelmei vagytok. Szemem csillagjai, szívem fényei. Aki összebarmolja a kárpitot, annak  porcról-porcra töröm el a csontjait.
- Az nem olyan fájdalmas, mint hangzik - vetette ellen Charles. - Bár attól függ, melyik csontcsoportot célzod be.
Wanda végigmérte.
- Maradsz vacsira, Mr. Charles?
- Illene hazamennem - ismerte be a férfi -, de nem tudok fölállni. Ahhoz odébb kéne tennem a tatut, de nem bírom el. Nincs erő a karjaimban. Nagyon érdekes.


Egy darabig még ültek.


És még egy kicsit.


- Na jó - közölte Erik aztán -, indítsatok lefeküdni.
- Tök korán van.
- Redőnyt le. Holnap engem ízekre szednek.
- Igazából - mondta Lorna -, tudnék aludni.
- Mesélsz estimesét? - vetette ellen Peter.
- Egyszer volt, hol nem volt, a gyerekeim szót fogadtak nekem. Vége.
- Ez nagyon megható volt.
- Tudom. Sírtam a végén.
- Charles bá ki tud minket offolni, nem? Ha nem tudunk magunktól elaludni.
Mind felé néztek. Charles békésen szuszogott, a tatuval az ölében.
- Szóóóóval - kezdte Wanda. Erik talpra pattant.
- Enyém a lenti fürdőszoba. - És bezárkózott oda.



    Erik nem tudta, mióta feküdt a kádban. (Abban a kádban.) Erik persze általában nem engedett meg magának ilyen kényelmet, és a zuhanykabint választotta átellenben.
Erik most mégis áztatta magát, kivételesen. Valahogy nehezen jön le a bőrről a gammasugár, vagy bármi volt az.
Lorna sérülései nem komolyak, és ez a lényeg. Wanda életben. Peter a régi, hála’ Égnek.
Fog bármi is változni? Talán. Persze ezt egy párszor már megígérte magának.
Sampont nyomott a tenyerébe, és a hajába dörzsölte. Avokádó-illata volt. Erik még sosem szagolt avokádót, de feltételezte, hogy talán ilyen.
Voltak ezek a napok, hogy eldöntötte, hogy minden másképp lesz, hogy lesz türelme a gyerekeire, hogy olyan lesz, mint egy szent, vagy csak hogy megadja nekik azt az osztatlan és feltétlen szeretetet, amik ő kapott tőlük; hogy kiérdemli majd - és mindig volt egy jó pár terve, hogy mit és hogyan kéne másképpen.
Aztán Wanda bekapcsolva felejtette a hajvasalót, és Peter nem jött haza egész éjjel. Lorna felhalmozta a szobájában a mosatlant, és egy gubancban hozta le. Ilyenek. Erik végső soron csak szólt érte.
A víz alá merült. Kiengedte a levegőt.
Egyedül kevés ehhez.
Az országok is hasonlóképpen működnek.
Lehet egy terved, egy ötleted. Aztán… most a tanulságot képzeld ide.
Kopogtattak az ajtón.
- Pucér vagyok - szólt ki Erik. Charles felkuncogott.
- Örömmel hallom. - Óvatosan benyitott. Erik rámosolygott.
- Felkeltél.
- Mmm. Bocsánat, hogy kidőltem. Van valahol egy fölös fogkefétek?
- Alsó fiók.
- Minden köszönetem. - Charles ásított, és az ében szekrénykéhez ment. Erik a kád peremére könyökölve figyelte.
- Nem mész vissza az iskolába, ugye?
Charles átnézett a válla felett.
- Én úgy értesültem, hogy holnaptól a szokott rendben zajlik minden: a vészhelyzet-protokollnak vége, és…
- Ma este - mondta Erik. - Maradj itt ma este.
Charles puhán elmosolyodott.
- Használhatom a zuhanyt?
- Attól függ. Alátehetlek?
- Várj meg inkább az ágyban, kérlek.
Erik szemforgatva kilépett a kádból, és felmart egy lila törülközőt. Ahogy a dereka köré tekerte, még nem mulasztotta el egyetlen intéssel lehúzni a cipzárt a latexfelsőről.
- Kedvesem…!
Erik visszahajolt az ajtóból.
- Hiába hajtogatod, hogy kedves vagyok - mondta -, nem történik meg.



Charles ajkai végigvándoroltak a friss seben Erik hasfalán, és megcsókolta a régieket, egyesével: karcos, mély hegeket, kések, kampók, szikék nyomait, zúzódásokat és rosszul forrt csontokat. Erik egészen meztelenül hevert alatta, kényelmesen elfekve, és felsóhajtott minden érintésre.
- Ez egy hadvezér teste - mondta Charles, és áhítattal kóstolt a vállába.
- És felettem térdel a béke nagykövete. Valahol nem ironikus ez?
- Meglehet. De szexi is. - Az ujjait a hajába fúrta, és közel vonta egy kósza csókra.
- A rosszfiúkat szereted? - morogta Erik. Charles lágyan hümmögött.
- A rosszfiúkat aranyszívvel, azt hiszem.
- Akkor nincs sok esélyem. - Erik végighúzta a mutatóujját Charles mellkasán, majd nyakán. A férfi követte az érintés ívét, hátrahajtotta a fejét. - Persze aztán - jegyezte meg Erik-, ha engem kérdezel, az igazán vonzó az egy jófiú, aki közben mégis… - Ahogy az ujja elért Charles ajkáig, a férfi ráharapott, majd szívott rajta egyet. Erik felszisszent.
- Igen? - pislogott Charles. - Figyelek. - A nyelve hegyével végigkövette gyűrűs- és középső ujjat, aztán mindkettőt a szájába vette.
- Rólad beszéltem - segítette ki Erik. - Megőrülök érted. Gyönyörű vagy és teljesen nevetséges. Minden megvan benned, amit én magamnak még csak nem is remélhetek.
- Ne próbáld meg racionalizálni. - Charles elhajolt. - Készítsd elő magad. Van síkosítód?
- A párna alatt.
- Kapsz egy kicsit, ha jó leszel. - Hátraült a sarkain. - Tárd szét jobban a lábaid. Nézni akarom. Ez az.
- Mondjuk - tett Erik egy utolsó kísérletet a koherens párbeszédre, ahogy az ujjait parancs szerint magába vezette -, azok után, hogy most már a teljes mutáns-közösség ismeri a képességeidet, és a Cerebrót az egész szigetről csak te tudod kezelni helyesen... ahh...
- Ez az, görbítsd be őket. Mozgasd a csípődet. Igen?
- Szerinted... Mennyi esélyt látsz rá, hogy... hah... tanítani hagyjanak?
- Hmm. Ideadod a síkosítót, kérlek? Köszönöm szépen. Nem tudom, Erik, meg kell mondjam. Bizonyos értelembe véve vonz a politika, de sokkal fontosabbnak tatom azt, hogy a felnövekvő generációkat okítsam. Tudod, azt vettem észre, hogy igazán rosszhoz egyedül a félelem vezet, a félelem pedig az ignorancia következménye. Ne, ne húzd el a kezed.
- Ahhh! Hah… hah… hah…
- Összességében - folytatta Charles, ahogy nyirkos kézzel végigcirógatta Erik férfiasságát -, azt hiszem, át kell gondolnom, mi az, amit a jövőtől akarok, és nem csak azt kell néznem, mi az, amit szerintem, logikus feltételek alapján, elérhetek. Mmm, imádom, hogy ilyen nagy vagy. Tehát, visszatérve, ez a remény nevezője.
- Charles…
Charles megnyalta az ajkát, és keményebbre fogta a szorítását.
- Velem egy ritmusban, kérlek. Ne félj, nem fogsz elmenni, amíg nem mondom, és ezt most hosszúra akarom. Neked mik a terveid a belátható jövőben? Ha bármit elérhetnél.
- Azt akarnám, hogy bassz meg végre.
- Nos, ez egy szép, reális elvárás, de aligha építhetsz rá egzisztenciát.
- Charles…!
- Bár bevallom, csábító ajánlat. - Charles rámosolygott. Egy pillanatra elhúzta a tenyerét, beleköpött, és folytatta megint.
És közben végig beszélt.  



    - Nagyon szeretem a hangod - vallotta meg Erik egy békésen szendergő Charles-nak. A férfi a mellkasára gömbölyödve hevert, körülöttük a takarók tépázottan, gyűrötten, a meghajolt ágykeret, eltorzult lámpák, a függönykarnis a földön, az éjjeliszekrények felborítva, a matrac fele a földet érte, a tükör betörve.



    Erik egyedül ébredt a reggel. A hálószobát hozzávetőleges rendben találta, és Charles a székre készítette a legjobb öltönyét. Erik ráérősen felöltözködött. A konyhából neszezést hallott, de előbb a fürdőbe ment, és arcot mosott.
Olyan izomcsoportjai sajogtak, amelyeknek a létezéséről mit sem tudott vagy sejtett.
Azért, amennyire csak kitellett tőle, méltósággal járult az új nappal színe elé. Plusz-mínusz fekete házipapucs.
A gyerekek hálóruhában ültek az asztal körül. A tévé halkan ment a háttérben. Charles gofrit készített Erik sötétkék “MUTANT AND PROUD” pólójában és egy lábfejéig érő, túl bő pizsamanadrágban. Erik megkönnyebbülten meglazította a nyakkendőjét. A kiszívott foltot úgy sem fedte el rendesen.
- Jó reggelt - mondta, és kihúzott magának egy széket. A gyerekek szótlanul ránéztek, különböző katasztrófa-kazalok alól, amit a frizurájuknak neveztek.
- Feketén iszod a kávét, ugye? - kérdezte Charles. A gyerekek elé letette az első tál gőzölgő gofrit illatos eperdzsemmel.
- Ühüm, igen.
Charles tejet kerített, és karcsú poharakba töltötte. Peter tört meg először, és anélkül, hogy odanézne, vett magának egy gofrit. Ropogtatni kezdte. Wanda kitapogatta a tejet, és húzott belőle.
Még mindig Erikre meredtek.
Még mindig.
Erik elkezdte magát kínosan érezni.
- Gőzölgő, finom, friss fekete - jelentette Charles, és Erik kezébe adott egy elegáns csészét.
- Egyél te is valamit - mondta Erik, és a szemközti székre intett.
- Köszönöm, már reggeliztem - mosolygott Charles derülten.  
- Kiment futni - jelentette Lorna. - Hajnalban. Te még nem keltél fel. Még te sem.
- Hozott újságot - tette hozzá Wanda.
- Megfejtette benne a keresztrejtvényt - így Peter. - Hibátlan lett.
Erik ellenőrizte a mikrósütő óráját. 6:06. Nyelt egyet.
- Valamit el kell mondanom nektek.
Lorna az asztalra vert. Wanda karba font kezekkel hüledezett:
- Na ne már, neee, na neee.
- Igazán sajnálom, ha… - kezdte Charles, sűrűn pislogva. Wanda leintette.
- Téged bírunk - közölte. - Oké vagy.
Erik felvonta a szemöldökét, és félretette a kávéját. Megnyalta az ajkát.
- Szeretitek Charles-t, nem?
Egyszerre kezdtek beszélni:
- Mert majd nem.
- Legjobb tanár valaha.
- Telepata!
- Megmentette az életemet.
- Tatu!
- Na igen!
És:
- Ez a gofri szerelmet vallott nekem, és viszont szeretem.
Aztán egy kicsit megint csend lett. Charles alig feltűnően rágni kezdte a körmét, Erik pedig végigmérte az egybegyűlteket.
- Akkor nem értem, mi a baj.
- Oké - húzta ki magát Peter, és megtörölte a száját -, leszek a férfi. Apa, felszólítunk rá, mert morális kötelességed, hogy valld be neki, hogy azért fekszel le vele, hogy jobbak legyenek a jegyeink.
- Ami rendes tőled - tette hozzá Wanda engedékenyen.
Lorna fintorgott, és két falat között megjegyezte:
- Azért egy elég seggfej húzás is.
- És a helyzet nem ilyen reménytelen - vágott közbe Peter, tele szájjal. - Kikérjük magunknak. A legutóbbi TZ-m kettes lett. Oké, a legutóbbi két TZ-m, együtt véve, de akkor is.
- Nem használhatod ki - folytatta Wanda. - Nem engedjük neked, érted?
- Miért nem tudod egyszerűen lefizetni? Egy csomó pénzed van. - Peter feltekintett Charles-ra. - Csak mondjuk, hogy apának egy csomó pénze van. 
Erik erre lélek egy nyugalommal odébbtolta a kávéscsészéjét, a tál gofrit, aztán derékból előre hajolt, és háromszor, alaposan, lefejelte az asztalt.
Aztán úgy maradt. 




VÉGE



komment: igen // nem 
karácsonyi crack spin-off [itt],
avagy parodisztikus epilógus.
ha nem szereted az olyasmit,
lehet, nem fog tetszeni.
(szólva lett.)

41 megjegyzés:

margaery. írta...

~hát mégis volt értelme éjfélkor felnézni az oldalra~
és most kimásolom a kedvenc részeimet,mint hogyha te nem emlékeznél rá,hogy mit írtál:
"- Ne siesd el - jegyezte meg Erik. - Lehet, hogy holnapra már lerombolják Genoshát, te meg valami laborban fogsz rohadni.
- Apa néha nagyon melodramatikus - magyarázta Wanda bocsánatkérően.
- De a tatu túl fogja élni - folytatta Erik. - Ez vigasztal. Legalább egy faj fennmarad az emberekkel szemben.
Charles csücsörített.
- Trask azért nem épp az egész emberiség.
- Melodramatikus - ismételte Wanda.
- És elnevezhettétek volna simán perecnek - tette hozzá Erik. "

" Charles békésen szuszogott, a tatuval az ölében."<<ha a fluffot egy mondatban lehetne definiálni,ez lenne az

"- Ez a gofri szerelmet vallott nekem, és viszont szeretem. "

meg Wanda badass jelenete(ami közben az utalás az öngyilkossági kísérletre kicsit összetörte a szívem),a tatu, meg konkrétan minden rész, amikor Lorna,Wanda vagy Peter megszólalnak(sokáig gondolkodtam,hogy mi hiányzik az életemből,aztán rájöttem,hogy ők azok.) továbbá minden Cherik jelenet vagyis így összefoglalva az egész fic.:D nagyon imádtam ezt a kisregényt, már előre látom,hogy esős,magányos délutánjaimon fel fog dobni^^
szóóval egy óriási köszönet így a végére

ui.: nagyon kíváncsi lennék,hogy zajlik ebben a családban a karácsony/hanuka, de most komolyan, elképzelem a tatut télapó sapiban omg *kiskutya szemek* kéérlek (már ha egyáltalán "lenyűgöz" ez a baromi eredeti ötlet:D)

Raistlin írta...

Margaery, hadd zárlak férfias ölelésembe, mert nagyon féltem, hogy összecsaptam ezt a fejezet de de az egyetemi cuccok miatt nem volt rá annyi időm mint akartam de de tetszett neked és nem tette tönkre az egészet mégsem és hdvdgrevser ségvbsérveb séb rveé köszönöm ;__;

és a karácsony/hannukah a gyengém. A GYENGÉM. sajnos muszáj lesz megcselekednem, a zsigereimben érzem. (lassan megteszlek műhely-felelősnek)

u.i. az idézetekért mindig hálás vagyok. nem tudom, miért.

Storm child írta...

Majdnem úgy döntöttem, hogy csak reggel vetemedek neki, hogy elolvassam és milyen jó, hogy nem így tettem ;u;
Végig izgalmas volt és ittam a sorokat. Charles egy cheeky tünemény, Erik meg a gyerekek kapcsolatát még mindig imádom, mármint, hogy szeretik már egymást(meg Charlesszal is, hogy szeretik egymást).
Olvasás közben össze-vissza ingadoztam az érzelemkavalkádban, a vége pedig halál aranyos volt.
Köszönöm,hogy olvashattam.

margaery. írta...

*diadalittas üvöltés a háttérben*

Raistlin írta...

*döcög és gurgulászik, mint egy tatu* annyira nagyon örülök, hogy tetszett~! (nem szoktam gyakran akciót írni, mert nem merek, de úgy éreztem, az x-men világához és egy ilyen AUban ez elengedhetetlen) nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad, és a kedves szavakat ;u;

Mitsuki írta...

ezt az AU-t hivatalosan is belepték a gyermókák (meg a tatu). nagyon-nagyon agyoneszem őket, fantasztikusak, Wanda a nap hőse, meg úgy a világé, meg minden. amúgy imádom a hülye fejüket, és a bad hair day szintű reggeli hajakat és az ilyen kis apró hülyeségeket, amik élettel töltik meg az egészet. meg persze, ahogy kikészítik erik papát. és charles meg lesz mellettük tyúkanyó, szigorúan nappal. az A BESZÉLGETÉS a végén. hajjajj már majdnem sajnáltam szegényt. komolyan azt hitte nem tudják? hönng Charles vajon miért csinált gofrit, nem lesz ez így minden reggel, tudom én.
ja amúgy menőséges volt a fight és Lorna-Erik duo igen hatásos lett, meg Peterke a postagalamb. a quicksilver névvel simán lehetne postagalamb is. és nem értem miért csak charlestól félnek (mert tök oké, hogy félnek). ott van wanda. WANDA egy kibaszott káoszboszorkány. elég hardcore. az emberiség meglehetősen fura...
Emma meg nagyon jópofa volt az egészben, kellemes mellékszereplő lett belőle, megtartva a first class hűvös modorát, de valahogy olyan baráti alapon~
a kabinet meg. istenem a kabinet. tiszta kis menőséges ez a miniállam.
kb. minden sorában van valami, amiről érdemes lenne írni, de van ahol kettő is, szóval hagyok lehetőséget a többi kommentelőnek.

köszönöm Wanda. meg Wandát, és bukott vikka kultuszokat.
köszönöm.

Raistlin írta...

mitsuki, hrr-hrr, nagyon örülök, hogy tetszett :3
(I may or may not have an intense ladycrush on Wanda.) KHM! Szóval Genosha tényleg olyan "hajigáljuk ide azokat a társadalmi elemeket akikkel egyelőre nem tudunk mit kezdeni, legalább egy helyen lesznek, ha kedvünk támad tömegesen kinyírni őket" alapon működik. Wanda képességéről nem is nagyon tudnak valami sokat, az anyukájuk ügyesen tusolta, és amikor apu bekerült a képbe, akkor pedig már csomagolhattak közös szülői megegyezés alapján, hogy Genoshán azért csak boldogabbak lesznek, meg Peter már amúgy is lerabolta a teljes államot és Wanda meg kitartóan mentális bajokkal búslakodik.
És Eriknek is ki van dolgozva a háttértörténete.
Meg Lornáé. Majdnem benne is volt, csak kivágtam a tempó miatt.
De amúgy is csak a képregény/akinekvanannakfilm kánont próbáltam belepasszírozni ebbe a felállásba.
Indokolatlanul jól ellubickoltam ebben az AUban, és elmondhatatlanul sokat jelent, hogy megoszthattam veletek ouo Köszönök szépen minden kis kiemelést és dicséretet, dagad a lelkem

Locky írta...

Na jó ez a fejezet asdfghjkl volt.
Éljenek az értelmes kommentek!
Most meg kimásolom a kedvenceimet, mert muszáj:

-Apa, igaz, hogy megvesztegeted Mr. Charles-t, hogy jobb jegyeket adjon? Volt a hírekbe’. Hogy ott osonkodott a háznál késő este.

- Azért akarják a robotok elvinni a Mr. Charles-t a sunyiba, mert tanár kell a robotsuliba, vaaagy az elnök bukott bioszból és most seftelik? Nem-nem, tudom: bekapcsolva hagyta a rádiót New Yorkban, és végrehajtanak a számláért?
Charles elnyílt ajkakkal nézett hol a fiúra, hol Erikre.
- Most, hogy mondja, nem emlékszem, hogy kikapcsoltam volna.
- Tégy egy szívességet, és ne menj vissza, és ne nézd meg.

- De a tatu túl fogja élni - folytatta Erik. - Ez vigasztal. Legalább egy faj fennmarad az emberekkel szemben.

Wolverine bá szólt, hogy idézem, “szét akarok verni valamit"

- Csak gyere ide - dünnyögte Erik. - Egy évben egyszer családi ölelés, szóval gyere.
A fiú felderült.
- Családi kicsi a rakás! - jelentette, és teljes testsúllyal vetődött.

- Az életem értelmei vagytok. Szemem csillagjai, szívem fényei. Aki összebarmolja a kárpitot, annak porcról-porcra töröm el a csontjait.
- Az nem olyan fájdalmas, mint hangzik - vetette ellen Charles. - Bár attól függ, melyik csontcsoportot célzod be.

- Mesélsz estimesét? - vetette ellen Peter.
- Egyszer volt, hol nem volt, a gyerekeim szót fogadtak nekem. Vége.
- Ez nagyon megható volt.
- Tudom. Sírtam a végén.

Na jó, abbahagyom, mert a végén az egész komment abból fog állni, hogy kimásolom az egész ficet.
És neve is lett a tatunak! Ugye megtartják? Mondd, hogy megtartják.
A Wanda-Erik-Lorna jelenet nagyon badass volt. *-*
És a vége.... a vége, ahhhw. Charlesnak muszáj lesz odaköltöznie és hozzámennie Erikhez.
Lorna karaktere, be kell valljam, ő a kedvencem, terveztem, már régebben, hogy befestetem a hajam zöldre, de most úgy igazán el is határoztam.
Köszönöm, hogy olvashattam. :)

Raistlin írta...

LOCKY, yaaaas, annyira nagyon örülök, hogy tetszett! *pattog-pattog* És köszönöm az idézeteket, meg akkor már az egész kommentet, és-és, hogy végigkövetted a ficet o3o Lehnsherrét felvehetik plusz családnévnek a von Badass-et, és talán Peretzel is megörökli. (Kétségtelen, hogy Charles-nak vadásznia kéne egy új háziállatot, de mivel azon a környéken macskaméretű denevérek és óriás teknősök tenyésznek, nem lesz nehéz dolga kaparni valami érdekeset. Genosha gyakorlatilag a Seychelles-sziget.)

Lorna miatt féltem, mert nagyon a saját ízlésem szerint faragtam, és féltem, hogy melléfogok vele - rengeteget jelent, hogy így szeretitek :3 És hajrá a zöld hajnak! (Nekem is volt ilyen kis tengerzöld, de sajnos nem tartott sokáig: a hajam utálja a festéket. Járj nagyobb szerencsével.)

Lili Molnár írta...

Reggel kezdtem el olvasom ( nem azért mert nem tudok olvasni, csak zenekarom volt). Most jutottam el a végéhez. Tuti hogy erről fogok álmodni. (nagyon,nagyon remélem,nagyon)
Lorna, örök kedvenc. Wanda, egy imádnivaló cukorka. Peter,mindig röhögök rajta. Erik és Charles, ők pedig, nem találok rájuk szavakat.
Szóóval. Nyammnyamm. Imádtam az egészet. És éljen a tatu!
Nagyon köszönöm! Most már nyugodtan állok hozzá a tanulni valókhoz!
Köszönöm!

Raistlin írta...

LILI, édes vagy és én köszönöm ouo Hajrá a tanulandókkal, és már egyre biztosabb egy hannukah spinoff novella. Bummbele.

Ria írta...

Gyors összefoglalom, mivel épp csak ellógtam teendőimet. Szuper volt, imádom a srácokat, téged, Eriket, Chalest már kitárgyaltuk. Benne vagyok a játék felvezetésében bár nem igazán tudom mi hagyomány és mi nem egy bloggertalin. És ilyet rendelnék még, elvitelre köszönöm. Na, de rohanok is tova husss.:D

Raistlin írta...

Futifuti, és nagyon köszönöm ouo

Catty írta...

Najó... Ez tö-ké-le-tes volt. Tökéletes!

Raistlin írta...

kö-szö-nöm--de--na-gyon (❁´▽`❁)*✲゚*

rosie írta...

tatut cserélem macskára, ha tartozik hozzá wanda/peter. ajándék karácsonyfűszeres és fahéjas csiga jár hozzá. whoa.

azért a karácsonyi kitekintésért a kis családi életükbe ölni tudnék. pláne, ha diótörő is van benne. elképzeltem. *-*

határozottan úgy vélem, hogy csak tőmondatokban és szuperlatívuszokban tudok rólad beszélni. pink floydért pedig hálás köszönetem: hiába ismertem, sosem hallgattam. miről maradtam le...!

határozottan szerelmes vagyok a wandádba. egy kicsit lornába is, de wandába főleg. feleségül akarom venni, petert meg férjül záros határidőn belül, de csak utánad. az őszről már lemaradtunk, de marcipán még akad :D énke balra el, mert írok még néhány beadandót, szóval jupi. csodás volt és imádtam ^^

Raistlin írta...

leghűségesebb rosie-m, annyira örülök, hogy tetszett a záróakkord ;u; és Pink Floyd. PINK FLOYD. A "Welcome to the Machnie" a kedvencem tőlük, őrülten felkavaró, meg a "Several Species of Small Furry Animals Gathered Together in a Cave" ami viszont... a legtöbbek szerint totál hallgathatatlan. A népszerűbb számaik közül a "Time" a "Money" a "Wish You Were Here" és a "Dark Side of the Moon" tényleg minden írre-bajra-sóhajra jöhet, a The Wall album pedig *és ezek után Raistlin még igen hosszan és fárasztóan beszélt az együttesről* UMMAGUMMA *kiáltotta a puszta űrbe*

Raistlin írta...

...és vissza kellett jönnöm csak mert a "Careful With That Axe, Eugene"? Na, az 100% Bucky Barnes.

jederanalexa írta...

Szia!
Ez a fejezet is nagyon jó volt! Imádtam az összes mozzanatát. Szerintem te akkor sem tudnál rossz történetet írni, ha akarnál. :)
Kedvencek:
- Hále és lúja - morogta Gambit fáradtan, és hátradobta a fejét. - Pacifista a haditanácsban, ezt vegyétek jegyzőkönyvbe félkövérben, léccives.

Amikor elhagyták a kabinetet, Erik maga volt a páncélos síkideg.
- Tudod - mondta Erik, az előttük elterülő puszta városképet fürkészve -, szerintem véletlenül beléd szerettem.
- Szerintem is. Mármint… hogy én is beléd. - Charles megköszörülte a torkát, és billegett a sarkain. - Azt akarom mondani ezzel, hogy kölcsönös a tanúsított érzelem. Gyönyörű az elméd. Valamint, egyebek.
- Persze - jegyezte meg Erik, még mindig a villák sorára meredve -, normál esetben nem csinálok ilyet.
- Én sem. Isten ments.
- Kiváló. Most, hogy ezt tisztáztuk, meg kell kérdeznem, van-e valami stratégiai terved azutánra, hogy megnyertük ezt az ütközetet.

- Mert mitől félnénk, amikor itt vagy velünk? - AWWW

Erik erre lélek egy nyugalommal odébbtolta a kávéscsészéjét, a tál gofrit, aztán derékból előre hajolt, és háromszor, alaposan, lefejelte az asztalt.
Aztán úgy maradt.

U.I: Írd meg a hannuka ficit kérlek szépen!

Raistlin írta...

Egy hannuka fic rendel, csing-csing (^u^) Nagyon szépen köszönöm a kedves kommentet~
[és írok siralmasan rossz ficeket, de azokat igyekszem nem publikálni. láttad volna ennek az eredeti vázlatait. hujajajajaj.]

littlemissprimadonna írta...

Ez a fic szerelmet vallott nekem és én viszont szeretem.
Köszönöm, mostmár boldogan halok meg :3

Raistlin írta...

herrüühhhheheheöörhhöööe.

Lidércke írta...

Megmondom őszintén, nekem a Cherik vonulat totál mellékes az Erik-gyerekek, főként az Erik-Wanda kapcsolathoz képest. Ha csak arról írsz, szerintem akkor is épp így leköt.

Kicsit megijedtem az első fejezet után, hogy ezt a szálat elhagyod, és innentől csak azt olvashatjuk, hogy hogy is jönnek össze ezek ketten, de zseniálisan előhúztad megint, amikor már nem is számítottam rá, és briliáns volt a flashback Erik részéről, ahogy bepillantottunk a fürdőszobai jelenetbe, amit addig csak ott éreztünk súlyosan függeni a háttérben, és most felnyílt előttünk mint az átvágott hús Wanda karján... Teljessé tette a történetüket.

A másik, amit nagyon élveztem olvasni, a Cerebro működése, Charles kivetített gondolatai, a tudat-katedrális.


Oké, emellett azért mégsem tudok elmenni szó nélkül:

"Az emberbarát politikáinak szerinted az oka lehet, hogy nem tudom, valami… agymosást hajtottak rajta végre…?
- Nem - sóhajtott Emma. - Csak nagyon… kedves."

Épp háromszor fejeltem le az asztalt én is. De élveztem, köszönöm!

Raistlin írta...

Juj, szia itt! *integet* Igen, azt hiszem Erik ha be akarja ismerni, ha nem, a gyerekek játsszák a legnagyobb szerepet az életében, és bármilyen izgalmas is egy új románc ígérete vagy bármennyire is leköti az állam vezetése, ettől a három idiótától már nem szabadul, és ahogy a sorokba állandóan belekontárkodnak, úgy feltúrják az életét is. (Ez mély volt.) Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett~!

Iwi írta...

Végigolvastam, és érdeklődnék, hogy hogy állsz a történet megfilmesítésének előkészítésével? Szeretném moziban is megnézni. Mondjuk jövő március végén. (igazi szülinapi ajándék lenne) :)

Imádnám, ahogy Fassbender kikönyököl a kád szélére, miközben szerelmesen mosolyog és elhaló "awww"-ok szállnak a moziteremben.

A kedvenc "gyerekem" Peter volt, ahogy elökörködte az egész vészhelyzetet, és ezzel oldotta a történet feszültségét... sírok a megfilmesítéséért, komolyan.

Raistlin írta...

Bőszen értekezek a stúdióval, de valamiért nem beszélnek a bunkók magyarul. James McAvoy ennek ellenére beleegyezett a grafikus szexjelenetekbe.

A hanuka-prequel viszont egyre biztosabb - és köszönöm szépen~! (Peter meg még inkább. Ráfér a szeretet.)

Thia Darkness írta...

Én. Ezek után. Megeszlek téged. Hogy lehet egy ennyire aranyos és izgalmas ficet írni? Most komolyan. Ezt tanítani kéne. (Taníts. Légyszi. Amúgy sem mostanában az írás.) Egyben lenyomtam mind a három fejezetet, a vonaton, hazafelé, és a gyalogúton meredten bámultam magam elé, és úristen-hát-ez-mennyire-zseniális-volt-és-gyerekek-meg-tatu-és-Cherik. Egy zombi lettem. A te hibád.

Raistlin írta...

hogy egyelekmeg én téged taco formájában~~ (annyiraköszönöm) (nagyonintenzíven) [TETSZETT NEKED IGGGENNN]

Tinuviel írta...

Kicsit sunyi voltam, mert mivel kisregény megvártam míg befejezed és egyben olvastam, most fejeztem be, és nagyon imádtam. Erikék és kölykök is zseniálisak voltak, Lornát még nem is ismertem, de már a fic miatt is szeretem. Nem tudom mit mondhatnék, hihetetlen jó volt, gratulálok.

Raistlin írta...

magam is így csináltam volna :D nagyon szépen köszönöm - és csak, hogy ne legyen logikus az élet, már a műhelyben érlelődik a spinoff.

666rytus írta...

Mondtam már, hogy imádom ahogy a karakterek az ujjaid alatt önálló életre kelnek? Egy zsonglőr vagy a szavak cirkuszában, isteniek a párbeszédek, megint...nem is értem miért csodálkozom...
Emmát nagyon bírtam főleg a cetebrós résznél...szegényke végül így is padlót fogott...
Charles/Erik kettőse és az a csók a folyosón valami überromantisch volt, imádtam...viszont Traskot már a filmben is jól pofán tudtam volna verni, itt főleg....
A gyerekek szuperek voltak és az a konyhás jelenet a végén mindent vitt! Köszönöm!

Raistlin írta...

Juj, nagyon-nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, rengeteget jelent és noszogat, hogy dolgozgassak a spinoffon o3o Még egyszer köszönöm~!

HEICHOU RIVAILLE írta...

"Apa aromantikus pánszexuális"

Erre, és úgy az egészre nem tudok mást írni, csak:

http://i40.photobucket.com/albums/e238/Rivaille_Heichou/ezeacutert%20jaacuter%20a%20keksz_zpsqhkuaa6v.png

Raistlin írta...

*hammhamm keksz* És köszönöm szépen! ;u; (Mondjuk az aromantikussal a gyerekek szerintem tévednek, de nem tudnak a gyengéd érzelmeiről Charles-al kapcsolatban; ellenben Erik a pánszex definíciója.)

HEICHOU RIVAILLE írta...

Szerintem a gyerekek arról sem tudtak, hogy bármivel kapcsolatban vannak gyengéd érzelmei. Nem szánja meg őket, hiába a boci szemek, ha arról van szó, hogy trehány disznók, és még a tatut is a szoba közepén felejtették véletlenül, amiben meg Erik késő éjjel elesett, mert olyan mint egy kosárlabda. Amúgy a tatu egy hasznos állat. Kellemes plüss, vagy szobadísz, esetleg vendégváró különlegesség, ha betanítják neki, hogy úgy feküdjön, mint egy gyümölcsös kosár.
igazi csendélet lehet az állat a gyerekekkel, miközben odarent meg nem a csendesebbik élet zajlik.
(a tengerpartos jelenetnél nagyon vártam valamit. Tarisznyarák, fekete homok, tengerzúgás. hm. Jó étvágyat a khm, kekszhez!

Névtelen írta...

Jaj-jaj-jaj. Azt hiszem, ezek után már nagyon pofátlannak érezném, ha egy szó nélkül lelépnék - megint. Heh.

Szóval, izé... helló! ; )

Annyira nagyon szeretem azt a csodás stílust, amiben alkotsz. Gyönyörű. (stilisztika, globális kohézió, meg ilyenek...: D)
Elolvasok egy-egy részt, és meg kell állnom, mert olyan szép, hogy muszáj. Hogy fel kell dolgoznom. És én ezt úgy imádom, hogy ilyen színvonalas ez az egész hely. : )
És tudod, amikor meg végigolvasom őket, akkor tompán elzsibbadok, már-már kiürülök. Kellemes, hogy nem zsonganak és zsibonganak a gondolataim. Üdítő. : )
Szóval egyrészről nagyon köszönöm az eddigi élményeket.

Másrészről pedig miközben olvastam, végig az járt a fejemben, hogy úgy szeretnék egy ilyen családot (otthonra, kalitkába persze...). Át tudtam érezni a boldog, kiegyensúlyozott légkört, meg úgy mindent. Peter beszólásai, hajaj.; D

A hitelességét illetően sajnos nem tudok nyilatkozni (de biztos az ;}). Viszont ezt a rengeteg csodát olvasva szerintem belevágok a filmekbe is. (juhhhhhhé!)

Ó, és a végére elnézést, hogy ennyi mindennel traktállak. Úgy éreztem, muszáj valamennyit visszaszolgáltatnom. : )

~ Eszter

Raistlin írta...

Drága Eszter, szia ouo Annyira nagyon szépen köszönöm a tündéri kommentet, teljesen feldobtad a napomat (;u;) Nagyon ajánlom a filmeket, egyszerűen tökéletesek egy kellemes tavaszi estére - sorrendben X-men: The First Class és X-men: The Days of Future Past. A gyerekek közül sajnos csak Peter szerepel a második filmben; a képregény-kánonra építek a saját ötleteimmel, de igyekszem mindig úgy írni, hogy közérthető legyen, és ne kelljen hozzá masszív háttérismeret - rengeteget jelent, hogy sikerült ezt elérnem ebben a regényben.

Azt imádom az X-men szériában, hogy amellett, hogy nagyon izgalmas, nagyon családias, valahogy egyszerűen... szeretnél együtt lógni a karakterekkel :D (És a fanfic teret enged erre.) Eszméletlenül pozitív üzenete van önmagunk elfogadásáról és az összetartozásról a társadalomkritikája mellett, nekem nagyon sok reményt adott. :3 Remélem, neked is tetszeni fog!

Miss Noname írta...

*vinnyog*
Hát ezt cseszettül imádtam, köszönöm, hogy megírtad :3 <3
Dadneto örökké ^^
Ésk ülön hálaimám szól azért, ahogy Wandát kezelted. Az utolsó harmadát a történetnek végig borzongva és libabőrözve olvastam el, egyszerűen eszméletlen érzéseket váltottál ki belőlem az írásoddal.

Raistlin írta...

HVEVDESÉVÉE nagyon szépen köszönöm, feldobtad az estémez ;u;

Névtelen írta...

Fantasztikus volt, köszönöm szépen. Abban biztos voltam, hogy Wanda lesz a nap hőse, és visszatér még az a bizonyos fürdőszobai jelenet, azon viszont komolyan eltűnődtem, hogy akkor most hogy is lesz a robotok replikáló képessége, ha nincs Raven. (Őszintén eszembe jutott Vadóc.) De a David/Charles génjei megoldás tökéletes volt és nagyon logikus, kifejezetten tetszett ez a szál. Mármint ez a szál is. És a többi is. Köszönöm, hogy ajánlottad és olvashattam!

A lány, aki Emmáról kérdezett

Raistlin írta...

Nagyon köszönöm, hogy elolvastad~! A robotok a replikáló képességüket Davidnek köszönhetik, aki kissé komplexebben, mint a lányok, de ugye szintén el tudja szívni más mutánsok erejét és a sajátjává tenni.
Még egyszer köszönöm :3

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS