a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. november 25.

Ragyogj tovább, te őrült gyémánt!

X-men, Charles/Erik, canon compliant. Erik a mutáns-lakta Genosha kormányzója, ahol egyedülálló apukaként kamaszkorú gyermekeit neveli. Charles igazgató az újonnan nyílt gimnáziumban. Múltja persze mindenkinek van.
Ez a cucc itt teljesen véletlenül lett kisregény. Most pedig [szóljon a zene.]


RAGYOGJ TOVÁBB, TE ŐRÜLT GYÉMÁNT!


- Ha nem viselkedtek - hörögte Erik jelzésértékűen -, visszafordítom ezt a rohadt kocsit.
- Jó! - vágta rá Peter. Peter nem akart iskolába menni.
- Csak fogjátok be - mondta Erik. - Csak két percre. Oké?
- Vegyél rá - vágta rá Lorna. Lorna tizenhat volt, és a lázadó szakaszát élte.
Az Isten szerelmére, gondolta Erik, de inkább nem szólalt meg. Wanda csendben gunnyasztott a hátsó ülésen. Erik úgy döntött, a mai napon Wanda a kedvenc gyereke; persze Wandának nemrégiben idegösszeomlása volt, és azóta eleve nem igazán szólalt meg.
A kocsi ment. Előfordulhat, hogy enyhén lebegett. Erről Erik tehetett.
Erik Lehnsherr mutáns volt. Telekata, ami pocsékul hangzik, szóval mondjuk azt, hogy a fémet és a mágneses mezőket irányította, ami a telekinézis egy ritka és csökött formája. Erik szerencsére elég jó volt benne, sőt, jó volt benne olyannyira, hogy megválasztották Hammer Bay kormányzójának. Ehhez persze a politikai képességeinek is köze lehetett, meg a Bortherhood nevű ellenzéknek, amit vezetett.
Eriknek emellett volt három darab tinédzserkorú gyermeke. Erik sosem értette, mivel érdemelte ki ezt, vagy hogyan történhetett. Talán ahhoz lehetett köze, hogy lefeküdt nőkkel. Wanda és Peter körülbelül három éve érkeztek az életébe, expressz küldeményként, de legalább előre megbeszélten. Lorna meg egyszer csak ott állt a küszöbén. Azt mondta, “hali.” Aztán beinvitálta magát szépen.
Lorna mohazöld haját dobálta most a menetszél, egyenesen Erik arcába. Lorna emellett valami feszes bőrfelsőt viselt, és bakancsos lábait a kesztyűtartónak támasztotta. A mai napon kivételesen volt rajta nadrág, a szokott pizsamaalsó helyett, amiben otthon grasszált, sportmelltartóban és széttúrt hajjal. Erik néha úgy érezte, hogy Lorna a megjelenésével mondani akar neki valamit, talán olyasmit, hogy “APA, SEGÍTS,” de nem tudott ezzel mit kezdeni. Genosha majd biztos helyreteszi.
Erik Genoshában hitt: teljes szívével, minden erejével. Genosha volt a mutáns-sziget Afrika partjain, pompás kis trópusi birodalom, hatvanezer lakossal és visszataszító történelemmel. Erik még rabszolgaként nőtt fel itt, majd megbuktatta a rezsimet, a kormány élére lépett, és győzelemre vitte a civil háborút, ami a maradék emberek és mutánsok között keletkezett. A mandátuma lejárta után udvariasan félrelépett, és ugye, elszegődött kormányzónak.
Erik most volt negyvenhárom éves. Nem unatkozott, valljuk be. És nem volt ideje gyereknevelésre.
- Peter - csattant fel -, maradj a helyeden!
- Honnan láttad, hogy elmentem? - csámcsogta a fiú, egy szatyor fánkkal a kezében, amit a pár kilométerrel odább elhelyezkedő pékségből szerzett.
- Nem láttam, de tudom.
- Tudod bizonyítani?
Peter volt Erik egyetlen fia, hála az égnek. Elvileg nagyon gyorsan tudott futni. És tudott tele szájjal beszélni. Mindenfélét összelopkodni. A családot szégyenbe hozni.
- Kérek - mondta Lorna, és hátranyújtotta a kezét, anélkül, hogy odafordult volna.
- Lila, kék, rózsaszín?
- Nem ehettek olyan kaját, ami lekapcsolt lámpa mellett is látszik a sötétben - érvelt Erik, ahogy egy fluoreszkáló fánk a látóterébe kúszott.
- Én is kérek - mondta Wanda.
- Vigyázzatok a kárpitra.
Szóval Wanda: ő volt az ok, amiért most a város peremére tartottak, üde harmincsok fokban, abban a csillogó luxus sportkocsiban, ami Erik életének az egyetlen szerelme volt, mielőtt megismerte Charles Xaviert.  Wanda mágikus, már-már meghatározhatatlan mutációja lényegében valami olyasmiből állt, hogy mindenből és mindenkiből kihozta a lehető legrosszabbat. Végeredményben magából is. Depresszióval küzdött, aztán feladta, és Erik átvágott csuklókkal rángatta ki a kádból egy kedd este.
Az volt életének legiszonyúbb pillanata. Igen, az édesanyja halálát is beleszámította, a bányát, Shaw kísérleteit; de a kezeiben tartani a lassan elvérző nagylányát, ahogy a sebeire szorította a kezét, és megígérte neki, hogy minden rendben lesz; amikor azt hazudta neki, hogy minden rendben lesz…
Szóval most mentek: az óceán felé és a nap felé. A gimnázium a város peremén állt, ami merőben kellemetlen, de úgy hírlett, hogy az új igazgatója csodákra képes. Ő volt Charles Xavier.
Erik lecsekkolta az aktáit. Erik mindenkinek lecsekkolta az aktáit. Xavierről nem volt sok adatuk: New York államból érkezett a nyár elején, aholis szintén egy iskolát vezetett, az Amerikában maradt mutáns gyermekeknek.
Xavier ezen felül egy omega-szintű telepata volt, amit Erik nem hitt el. Valahogy azt remélte, hogy omega-szintű telepaták egyszerűen nem léteznek: az egész mutáns-besorolás rendszerében az omega-osztály inkább volt csak a miheztartás végett, hogy ez az abszolút plusz, a végtelen, a mindenható maxima, amihez senki fel nem érhet, de nesze, tessék, a skála vége.
Erik volt az egyetlen, aki megközelítette. Egy kibaszott telekinézissel.
Mintegy mellékesen megkérdezte Emmát, egy ilyen szintű telepata mire lenne képes. A nő ránézett.
- Mit gondolsz? Kibaszottul bármire.
Szóval Erik enyhén rettegett. Másrészről, Erik legidősebb lánya átvágta az ereit a fürdőkádban, júniusban, három hónapja, és nyílt ez az új iskola, Charles Xavier Iskolája Tehetséges Fiataloknak, és ha valaki tud figyelni egy serdülő lányra, akkor az talán egy omega-szintű telepata, akinek a referenciái kábé egybecsengően azt mondták, hogy “úristen,” és Oxfordban végzett, és csak nemrég töltötte a harminchetet. Erik nem egészen értette, miért tűnt Xavier olyan ígéretesnek. Talán, mert ő volt az utolsó reménye: kimozdítani a kölyköket egy új környezetbe, amit a legtehetségesebb pedagógus vezet, amit Genosha magának csak megengedhet.
Másrészről, odakintről érkezett. Egy idegen.
A láthatár peremén felsejlettek az azúr vizek és a habfehér homok. Pálmák zúgtak zöld lombú, karcsú fák sóhajában, az autóút mellett még mohos fű fedte a puha talajt, és lobogószín virágok sarjadtak unos-untalan. A levegő telve volt mézes illatokkal, no meg persze sirályokkal, akik rikácsoló köröket róttak. Erik megvetéssel meredt rájuk a napszemüvege felett, aztán egy gyors pillantással csekkolta, Wanda rendben van-e.
A lány az ablaküvegnek támasztotta a homlokát, és fánkot ropogatott. A haja köré kendőt csavart, amit átvetett a válla felett. Egy fekete, pántos ruhát viselt, és az anyja nyakláncát a vörös ékkővel. Összességében egy jóllakott, melodramatikus Madonnára emlékeztetett.
- Nagyon baró az épület - közvetített Peter, és egy szempillantás múlva már egy brossúrát tartott a kezében: - Hoztam nektek.
- Mondtam, hogy maradj a helyeden.
- Tök jó a kávé a büfében - Peter ezzel kihajított egy papírpoharat a kocsiból, ami az előbb még nem volt a kezében.
- Ne szemetelj - közölte Erik.  
- Apa, maradsz az évnyitón?
- Nem lehet, értekezletem lesz.
- Akkor szemetelek.
Erik válla megereszkedett.
- Ehhez most nincs türelmem.
- Akkor én nyerek?
- Peter.
- Legalább Prof X-et nézd meg. - A húga felé fordult. - Nem úgy néz ki, mint egy telepata, leszámítva, hogy bazi kék a szeme, ilyen lelkedbe-látok kék, de szerintem nem tűnik elég veszélyesnek.
Wanda hullahalványan elmosolyodott.
- Legyetek vele óvatosak - jegyezte meg Erik. - A telepaták bármire képesek.
- Paranoid vagy - állapította meg Lorna. Aztán: - Nem mehetnénk gyorsabban? Érdekel a hely.
- Jó okom van… ne húzd a kocsit.
Lorna leemelte a kezét.
- Lassan mész - jegyezte meg, de halkan és bűnbánóan.
Erik egyáltalán nem tudott rajta kiigazodni.
Lorna hozzá hasonlóan a mágneses mezőket kontrollálta. Csak gyakrabban.
Az iskolát egy kastélyból alakították ki. Amikor a közelébe értek, Peter izgatottan elkezdett mutogatni:
- Roxfort, ha mondom!
Eriket a könyvfolyam szerencsésen elkerülte, de tavaly a Hannukah hét napja egy film-maratonnal telt el. Erik utálta az utolsó részt, mert Voldemort volt a kedvence, és az egészet tipikus humanoid propagandának nevezte, valamit rámutatott a Mágiaügyi Minisztérium működésképtelenségére mélyreható részletekben.
A kastély őt is Roxfortra emlékeztette. Amikor kitessékelte a kocsiból a gyerekeket, azt várta, hogy a lépcső tetején majd ott várja őket egy szakállas úriember alvósipka-süvegben.  Nem ment velük a bejáratig, de ahogy szigorúan ellenőrizte, hogy elindulnak-e legalább az iskola felé, a kapuban észrevett egy karcsú fiatalembert tündöklő kék szemekkel, és a gerince mentén enyhe bizsergést érzett. Ez lehetett valószínűleg-Charles-Xavier felfoghatatlan ereje, vagy a tény, hogy felgyűrt ingujjal nyújtott kezet az érkezőknek, és harapnivaló ajkai voltak, no meg hullámos gesztenyehaja, amibe Erik egyszerűen csak beletépne
Szóval régen fektették meg.
Politikus volt. Nem jutott rá ideje.
A professzor felé nézett, egy kissé révülten, és Erik hátraarccal a kocsijához ment. Bevágódott, és vissza se lesett.


Amikor aznap éjjel hazaesett, tele volt a feje mindenféle felújítási ütemtervekkel, meetingekkel és PowerPoint előadásokkal, amiket a nap során végigélvezett. Néha hiányolta azokat az időket, amikor a politikai karriere utolsó vérig való harcokat jelentett, a szó szoros értelmében.
A népének persze így volt jobb. Kötelességtudóan szorította a hóna alá a dossziékat, amíg egy pillantással belökte a fémajtót, és belépett az áldottan hűvös házba.
- Megjöttem! - kiáltotta. 23:43 volt. Ha a kölykök még nincsenek ágyban, nagy bajban lesznek.
A konyhában tettenérte őket, ahogy zabpelyhet ettek. Ledobta az asztalra az aktatáskáját, és a világos öltönyfelsőből kivetkezve megjegyezte:
- Miért azt a szart eszitek?
- Üres a hűtő - vont vállat egy pizsamás Peter. Legalább már lefürödtek. Remélhetőleg. A helyzetüket némileg rontotta, hogy vacsora közben tévét néztek, amiről Erik milliószor megmondta, hogy nem lehet: az egyetlen ok, amiért a konyhába helyezte a készüléket, az volt, hogy ha kitör valami vészhelyzet, ő szemmel követhesse a politikai fejleményeket főzőcskézés közben.
Erik egy legyintéssel feltépte a többszerkénnyi hűtő fémajtaját, és belelesett.
- Van itt minden. Főzhettetek volna.
- Bocsi, apa - mondta Lorna békülékenyen. Erik egy pillantással lekapcsolta a tévét. Csak MTV ment. Ha klippeket akarnak nézni, a gyengébbek kedvéért, arra van az internet.
- Leckétek kész? - kérdezte, ahogy a vízforralóhoz menetelt. Egy példamutató oatmeal-készítést tervezett.
- Ez volt még csak az első nap - emlékeztette Lorna. Erik átnézett a válla felett. A lány a mobiljával matatott, Wanda a tányérjába meredt, Peter pedig könyökölt, bár Erik számtalanszor az értésére adta, hogy illetlen. Egy könnyed mozdulattal, az egyik karkötőjénél fogva elrántotta a kezét. Peter kis híján oldalra esett.
- Emlékeztessetek már rá, hogy ne hordjak fémeket - jegyezte meg.
- Zabpelyhet eszel - dünnyögte Lorna. - Egy csomó vas van a véredben.
- Te azt ki sem érzed.
- Én nem, apa igen.
- Majd te is megtanulod - mondta Erik, ahogy kiöntötte a gőzölgő vizet. Valamitől hirtelen igazán fáradt lett. Meglazította a nyakkendőjét. - Menjetek lefeküdni.
Peter, mintegy végszóra, talpra pattant.
- Jóccak’.
- Tányérokat a mosogatógépbe.
- Aha.
- Még befejezhetem? - kérdezte Wanda, és a kanalat finoman a tányér széléhez ütötte. Erik gyűlölte magát.
- Persze. Igen. Csak utána feküdj le. Korán keltek.
Wanda bólintott, és tovább ette a pelyhet. Peter lassított felvételben ment előre, amivel feltehetőleg parodizálta őket, 220km/óra alatt élőket.
- El… kell… érnem… az… ágyam… még… ma… este…
Lorna gúnyosan nevetett, és elhaladtában vállon lökte. Erik elnézte őket, és tudta, hogy mondania kéne valamit.
- Holnap mi legyen vacsorára?
- Még több zabpehely - dalolta Lorna sarkon perdülve, aztán tisztelgett. - Aludj te is, apa.
- Fél hétkor ébresztő nektek.
Kimentek, és a konyha elcsendesedett. A kanál karistolta a porcelántál alját, ahogy Wanda tovább evett. Erik ott állt a pultnak dőlve.
Gyönyörű konyha volt, ultramodern, mégis otthonos, mint egy fényes lakberendezési katalógus kihajtható posztere, 3D-ben, megannyi négyzetméteren. Puha fények égtek, és szeptember eleje volt egy trópusi szigeten, ami soha nem érzi majd meg a telet, és minden tökéletes kellett volna, hogy legyen.
Erik pontosan tudta, hogy az élet nem ilyen.
Wanda csuklóján még az öltések… És ahogy Erik kihúzott magának egy formatervezett fémszéket, az túl hangosan csikordult a mattfekete gránitköveken.
- Milyen napod volt az iskolában? - kérdezte szerencsétlenen. Wanda felnézett rá, kivárt, nyelt, és megjegyezte:
- Jó volt. Jó hely.
Visszahajolt a tányér fölé. A haja előre esett. Peter egy kiszuperált Pink Floydos pólóját viselte boxerrel.
- Szóval tetszik - állapította meg Erik. Wanda ezek alapján valószínűleg úgy döntött, hogy őszintén érdekli, mert bólintott, és mesélni kezdett:
- Művtöri volt az első óra, Wolverine professzor tartja, aztán irodalom következett Miss Storm-al. Mr. Charles is tartott órát. Fizikát.
- Mr. Charles?
- Tegezhetjük.
- Ez, felteszem, nem a mutáns neve.
Wanda vállat vont.
- Az Professor X.
- Aha - mondta Erik lassan. - Értem.
Túl jól értette. Wanda talán észrevette, mert gyorsan megjegyezte:
- Nagyon tehetséges. Felkészült pedagógus. - Ha Wanda zavarban volt, túl hivatalosan fogalmazott. A tálkáját félretolva folytatta: - Az óra elején megkért minket, hogy álljunk körbe, és mutatkozzunk be. El kellett mondani a nevünket, meg a képességünket, és még valamit, ami érdekes.
Erik bólintott. Ez már egy fokkal jobban tetszett, bár a körben állást nem egészen értette. Nem volt elég szék a tanteremben?
- Mindenkinek tök jó képességei vannak - mesélt tovább Wanda. - Az egyik lány át tud menni a falakon. Egy fiú jéggé fagyaszt mindent, a másik plazmasugarakat lő ki, az egyikük szuperszónikusan sikolt. És akkor elértünk hozzám.
Erik gyomra görcsbe szorult. Ki akart nyúlni előre, megszorítani a lánya kezét. Wanda a haja függönye mögé rejtezett, és a kezén még ott volt a… Hogy Lehnsherr, egy bukott apa vagy
- Wanda Ana Maximoff-Lehnsherr. Amerikából jöttem, mesterségem címere: káoszt teremtek. Valaki rákérdezett. Mondtam, hogy oké, van egy rémálmod? Valóra váltom. Negatívba lököm a teret. Hogyan fogalmazzam meg? Mindent tönkreteszek. - Wanda nyelt egyet. - Mr. Charles mindenki képességét megdicsérte. Mindenkihez volt egy jó szava… vagy egy monológja. Hihetetlenül lelkes, és szégyelltem magam, mert tudtam, hogy majd beégetem, hogy hozzám nem fog tudni mit mondani.
Erik tényleg meg akarta szorítani a kezét. Erik nem akarta elengedni. Erik nem tett semmit. Wanda feltekintett. Egészen halvány vörösben izzott a tekintete.
- Az elménkbe vetített egy kísérletet, amit egy cambridge-i kutató végzett. Más volt, mint amit Emma néni csinál néha. Itt félre tudtál nézni, ha akartál, mintha a jelenetben állnál, és elsétálhattál. Nem olyan volt, mint egy mozikép. Éreztem a szagokat is: lambéria, meg öreg-szag. A Cambridge-i ebédlő dísztermében voltunk, ahol nagyon sima a parketta, és beöntöttek ilyen csapágyakat, száz meg száz fényes kis fémgolyót. És beborultak, és mind rendbe álltak. Egyenes sorokban, egymástól azonos távolságra, az összes.
- A vonzás törvénye - bólintott Erik.
- Mind ott voltak ebben a rendben, mozdulalanul. És Mr. Charles azt mondta, hogy ezek atomok, hogy képzeljük el. És hogy így soha össze nem ütköznek, és soha nem fog létrejönni a világegyetem, nem lesz ősrobbanás, nem lesz semmi sem. És elemelt egyet, és még egyet, találomra, szinte, a zsebébe tette, és amikor eleget elvett… a golyók, körökben, megindultak, és összeütköztek, felbolydultak, meg minden, és Mr. Charles a szemembe nézett, és azt mondta, hogy mindenki hallja, hogy ez a káosz, és hogy a káosszal teremtek. És megint ott voltunk körben a tanteremben.
Wanda hangja megremegett, aztán vett egy mély lélegzetet.
- A mellettem álló lány képessége, hogy megöli, akit megérint: kiszívja az erejét. Elveszi a képességét.
Erik megköszörüli a torkát.
- Neki mit mondott Mr. Charles?
- Hogy ez egy nagyon erős képesség, talán az egyik legerősebb az evolúciónkat tekintve, és hogy a teste mindent de mindent megtesz, hogy életben tartsa őt, hogy folyamatosan küzd érte, és ezt majd megbeszéljük bioszon csütörtökön részletesebben.
Erik hátradőlt a széken.
- Felkészült pedagógus - ismételte.
- Nem tudom, mit higgyek - mondta Wanda. - Szerinte az egész olyan gyönyörű. Telepatának lenni iszonyú lehet. Mindig tudod, mit gondolnak rólad. Senki nem lep meg. Állandóan átveszed, amit a körülötted lévők éreznek. - Vállat vont. - Talán nem én vagyok a legszerencsétlenebb. De lehet, hogy van valami másodlagos mutációja, amitől ilyen nagy az agya meg nagyon optimista. - Pislogott. - Ő volt az egyetlen mondjuk, aki egy vagon házit adott.
- Sokat tanulhatsz tőle - állapította meg Erik, és bassza meg, ez a Hivatalos Hangja volt, de mégis mit tegyen? - A mutációd jobbá tesz. Te vagy a világ jövője.
- Meg még az a hatvanezer másik, akik nem tesznek mindent tönkre. - Wanda megfogta a tányérját, és felállt. Erik veszekedni akart vele: hozzávágni, hogy még így is többet ér,mint egy ember kisujja körme, hogy Mr. Charles-nak van igaza, és gyönyörű a képessége, és örülnie kéne, hálát adni a kurva égnek--
De nem mondott semmit, szerencsére. A fejében csapágygolyók dübörögtek egy parketta univerzumán, és egy kék szemű férfi, akinek csak homályosan látta a vonásait, a zsebébe tette őket.
És a lánya nyugodtan aludt aznap este.


Charles Xavier két héttel később kereste fel. Erik üzent érte, és azt mondta a tanársegédje, Jean Grey, hogy visszahívja, amint tudja. Erik arra merőben nem volt felkészülve, hogy a férfi egyszerre csak ott teremjen.
Erik irodája a leginkább a Fehér Ház belsejére emlékeztetett, és az egész önkormányzatot ez jellemezte: kiharcolt luxus, márvány-béke, príma klíma és a testőrség krémje.
- Elnézését kérem, hogy megvárakoztattam; órát tartottam, és nem voltam telefonközelben. - Charles az asztalon áthajolva kezet nyújtott. - Lehnsherrék apukája, ugye? Igazán örülök, hogy megismerhetem, a nevem Charles Xavier.
Erik átlesett a férfi válla felett. A testőrei, Janos és Azazel, az üvegajtó előtt szobroztak, zavartalanul, fekete öltönyben.
- Csak egy - mondta Erik -, hivatalos jellegű kérdésem lenne.
- Remek, remek. - Charles kihúzott magának egy széket. Puha inget viselt, az ingujjak feltűrve, a gallér tárva-nyitva. Kényelmesen elhelyezkedett, és mosolyogva Erikre nézett.
- Nos - mondta Erik, ahogy a tekintete a számítógépe képernyőjére tévedt, mert ami azt illeti, könyékig vájkált éppen bizonyos államügyekben, amikről jó lenne, ha egyes telepatáknak fogalmuk sem lenne -, a lényegre térve: a honlapjukon nem találtam tájékoztatást a szülői értekezlettel kapcsolatban, és jó előre akarom tudni, hogy a titkárnőm beiktathassa.
- Oh? - Charles finoman felvonta a szemöldökét, szórakozottan. - Én nem tartok olyat.
- Nem? - kérdezett vissza Erik. Valami rosszízű tréfát sejtett, és igazán, ehhez nem volt türelme.
- Természetesen tiszta szívemből hiszek abban, hogy létfontosságú a szülő és az iskola kapcsolata - magyarázta Charles -, de esetemben ez olyannyira igaz, hogy az értekezleteket egyszerűen eredménytelennek tartom. Jobb szeretem a szülőket személyesen felkeresni, vagy, ha ők jönnek hozzám, esetleg a társpedagógusaimhoz: elérhetőek a fogadóórák, és ami engem illet, a rendelkezésükre állok gyakorlatilag bármikor.
- Unortodox - mondta Erik.
Charles szelíden félrebiccentette a fejét. A nyaka egészen enyhén leégett, kissé piroslott a tarkó környékén. Erik mélyen megvetette magát azért, hogy ezt észrevette.
- Híve vagyok az alternatív tanítási módszereknek - duruzsolt Charles. Egészen különös hangja volt: az angol akcentus és a purrogó, daloló lágyság és mélység, és minden szó, amit megízlelt egyesével, Erik mellkasában olvadt szét.  
- Az ilyenekről talán tájékoztathatná a szülőket - közölte Erik. - Úgy a jövőben elkerüljük a félreértéseket.
- Az évnyitón szót ejtettem róla.
- Nem voltam jelen.
- Nem gond: most már tisztáztuk ezt. Bármi felmerülne, megtalál az elérhetőségeimen.
- Remek. Ráér ma este?
- Állok rendelkezésére; és kérem, tegezzen. - Charles felállt, és kezet nyújtott megint. Erik a székéből felemelkedve fogadta a gesztust.
- Charles, még egy kérdésem azért lenne.
- Igen?
- Hogy a fenébe jutottál be?
- Oh? - Charles zavarodottan körbenézett. - Nocsak! Nem is mondták, hogy itt dolgozol… Nahát… - Felemelte az asztalról a névtáblát. - Te lennél Magneto? Persze, a kormányzó!
- Részemről a szerencse. Ha megmondod, ki engedett be, kirgúhatom az illetőt, és elejét vehetem egy újabb lincskísérletnek. - Erik a legfélelmetesebb mosolyát villantotta fel. Charles a táblát kegyelettel az asztal szélére helyezte, és ahogy igazgatta, megjegyezte:
- Nem vagyok itt, ez csak az asztráltestem. Egyedül te látsz engem. Megállítottam a pillanatot, hogy ne lopjam az idődet.
Erik előbb a testőreire nézett: igen, kifejezetten mozdulatlanok voltak; aztán a monitorra pillantott, a megfagyott óra-lapra az alsó sarokban; ezután pedig megragadta Charles karját, és a hüvelykujjávval ellenőrizte a pulzusát.
A férfi szíve nem vert.
- Remélem, nem haragszol, de a teendőim miatt nem jöhettem személyesen.
Erik elengedte.
- Így én se tartanék szülői értekezletet.
Az illúzió rámosolygott, némileg megszeppenten.
- Akkor? Látlak ma este?
- Ezúttal élőben. - Erik vigyorgott, még mindig, de aggasztó módon már nem épp félelmetesen.
Charles rákacsintott, és szertefoszlott.


Erik ezek után egész nap dekoncentrált volt. Nem akarta tudni, mi kavarta fel. Azt mondta magának, hogy egy ilyen erősségű, humán-barát mutáns potencionális nemzetpolitikai veszélye; no persze; és rá is állította a legjobb nem-embereit, hogy legyenek résen, de mindeközben - mindeközben, a kávészünetben és a városfejlesztési osztály autópályafejlesztési javaslatát hallgatva valamiféle unott döbbenettel, ahogy nem hitte el, hogy egy ilyen hasznos javaslat ennyire kínzóan érdektelen lehet; tehát mindezek alatt azon morfondírozott, hogy Charles-ba vajon hány diákja szerelmes. Remélte, hogy az ő lányai nem. Az nagyon kínos lenne.
Átgondolva még egyszer a rövid, ám velős családi beszélgetéseket, pusztán töretlen lelkesedést fedezett fel. Xavier iskolájában Peter új barátokra és új ellenségekre lelt, Lorna és Wanda ujjongó örömmel nem álltak szóba senkivel, és vasárnap este, atyjuk büszkeségére, sok-sok pusmogó órán át a Mr. Charles féle házik felett ültek. Volt olyan jó fej, hogy előre szóljon, hogy röpdogát irat.
Minden adandó alkalommal. Minden héten.
Emma sajnos rajta kapta, hogy túlóra nélkül próbálja elhagyni az épületet, és őszintén megdöbbent.
- Minden rendben?
Erik jobb híján azt mondta:
- Fogadóórára megyek. - Aztán sajnos hozzátette: - Hogy áll ez az ing?
- Lilán. Szóóóval. Az új telepata?
- Húzz a fejemből, Emma.
A nő horkantva követni kezdte a folyosón. A parlamentben ő is a Brotherhoodot képviselte, de Erik csak úgy tekintett rá, mint egy feleségre, akitől még azelőtt elvált, hogy egymásba szerettek. Soha semmi nem volt köztük, és ezt Erik egy kicsit sértőnek érezte.  
- Cuki fiú - búgta Emma, mintha egy képzeletbeli katalógust lapozgatna. Feltehetőleg azt tette. - Asztráltest? Aww, de édes.
- Szerinted…? - Erik aggódva elakadt. Emma persze kitalálta a gondolatait. Ez volt a szakmája.
- Szerintem jobb dolga is van, minthogy olvasgassa a gondolataid - jegyezte meg. - Nem tudom, ő hogy van vele, én a legtöbbször csak a felszíni érzelmeket nézem. Harag, vágy, ilyenek. - Vállon veregette. - Valahogy csillapítsd a mentális merevedésed.
Erik szusszantva kilökte az ajtót, és az alkonyi derengésbe léptek. Csitult forgalom csorgott az utakon, a légnek pedig sós szaga volt.
- Etikátlan lenne vonzódnom hozzá - mondta Erik, ahogy egy biccentéssel beindította a parkolóban álló kocsit. Amíg várt rá, még kifejtette: - Tanítja a gyerekeimet.
Emma hümmögött, és matatott a fehér bőrretikülében.
- Ha jól emlékszem, azok a gyerekeid úgy lettek, hogy egyéjszakáztál, nem?
- Ne legyél közönséges.
- Te meg ne tegyél úgy, mintha érdekelne. Nesze. - Emma a kezébe nyomott egy csomag óvszert. - Nagy baj nem lehet.
- Emma! - Erik felháborodva elhárította. - Mindenki előtt…!
- Nem néz ide senki. Ne legyél szűz, fogd meg. Ismerkedj meg vele. Erik? Használnod kell.
- Menj a fenébe. - A farzsebébe gyűrte, csak hogy a nő békén hagyja. Emma szenvetlenül nézte.
- Ne tartsd ott. Kilyukadhat.
- Charles férfi, ha elkerülte volna a figyelmedet. És a kapcsolatunk szigorúan szakmai.
- Mmm. - Emma megértően hümmögött, és végigmérte. - Jól áll az inged. Szexi.
- Gyűlöllek.
Emma lábujjhegyre állva súgta:
- Imádsz, szeretsz. - Azzal arcon csókolta, cuppanósan. Erik fintorgott, és a könyökével ellökte. Az autója közben megérkezett, és bekanyarodott a lépcső aljához. - Sok sikert! - kurjantott utána Emma, ahogy elsietett, és integetett utána.
Erik  bevágta maga után a kocsi ajtaját, és feltekerte a zenét. Hatásosabb lett volna, ha az autónak van teteje. Emma illetlen gesztusai lassan eltűntek a visszapillantó-tükörben.


    Mire az iskolához ért, a menetszél már tisztára mosta a fejét. Soha nem okozott még problémát neki, hogy a munkájától elválassza a magánéletét, láncfűrésszel, ha kell. Amióta csak megvoltak kölyökék, szigorúan szem előtt tartotta a tanulmányi előremenetelüket, függetlenül attól, mennyire elviselhetetlenül szeplős az őket okító pedagógus. Charles sem lesz ez alól kivétel. A lépcsőn fölsprintelve Erik már egyenesen addig ment, hogy nem, Charles nem úszhatja meg az egészet, hogy kivallatja majd, mint bárki mást, sarokba szorítja, pontosan, ők, ketten, a sarokban...
Erik ezután egy darabig döglött halakra gondolt, mielőtt csengetett. Egy piros hajú lány engedte be.
- Charles-t keresi?
- Igen, vele lesz értekezletem. - Erik ezután rezzenéstelenül meredt Jean Grey szemébe. Ő is telepata, elvileg.
- A parton van - mondta Jean egy bizonytalan gesztussal.
Erik megfogalmazta az egyetlen értelmes kérdést:
- De miért?
- Ő a biológus a családban - szólt közbe egy szivarozó szőrkupac, aki hosszú karmokkal vakargatta az állát. - Planktonokat gyűjt.
Erik azt remélte, hogy viccelnek.
Charles-t feltűrt nadrágszárral érte az óceánban, fiolákkal a kezében. Az ingre, az este hűvősére való tekintettel, rákanyarított egy mellénykét. A víz sötét volt, sima, sejtelmes, a szuszogó hullámok a homokfövenyre feküdve locsogtak. Erik zsebretett kézzel közelítette meg a professzort, méltóságának teljes vértjében. Charles rámosolygott, és a szemeiben csillagok égtek.
Erik elveszett.
- Hello.
- Végre látlak tényleg. Isten hozott. Ne haragudj, a holnapi órámra kell…
- Igen - mondta Erik, aztán: - Sejtettem. Ezt veszitek éppen.
- Megfognád nekem ezeket egy pillanatra, kérlek? - Charles átnyújtott neki pár kémcsövet. - Nézd csak, ki van itt… Hát hello, szépségem... Shh-shh-shh.
Erik elszörnyedve figyelte azt a remeterák nevű rémséget, amit Charles gyengéden a tenyerébe vett. A bestia vonagló ollókkal csapkodott a férfi csuklója felé. Charles kicsit odább sétált vele, és egy akváriumba helyezte. Erik őszinte megrökönyödésére az akvárium be volt rendezve. Charles egy hálás mosollyal visszavette tőle a kémcsöveket, egy kivételével, és visszagyalogolt a vízbe.
- Megérkeztek a mikroszkópjaim New Yorkból, végre - újságolta. - Alig várom, hogy megmutathassam a gyerekeknek.
- Erről jut eszembe - mondta Erik -, rendben vannak? Az ühm, gyerekek. Tudom, hogy csak most kerültek ide, de…
Charles felmosolygott rá megint. Erik ott állt vilámsújtottan egy fiolányi teremtéssel.
- Én is csak most kerültem ide, Erik.  
Eriknek volt erről pár illetlen kérdése. Visszafogta magát, és feltette a legegyszerűbbet.
- Miért várod el, hogy “Mr. Charles”-nak szólítsanak?
- Nos, mert ez a nevem. Bár aligha várom el, de hálás vagyok érte. A hátam mögött úgyis hívhatnak mindennek. A Charles Norris Prof adta magát, azt hiszem, de van pár, amit inkább nem ismételnék el.
- Nem tudom, az Államokban mi a helyzet - hazudta Erik készségesen -, de Genoshán hivatalos minőségben a mutáns-nevünkön hivatkozunk egymásra.
- Tisztában vagyok vele.
- Nem “mister” meg “miss.” Az emberi.  
Charles hallgatott egy kicsit, aztán szótlanul átadott egy fiolát.
- Tehát Professor X - emlékeztette Erik. Charles ránézett, valahogy szomorúan.
- Quicksilver, Scarlet Witch, Polaris. Nekik tetszik?
- Minden mutáns köteles maga megválasztani a nevét, mely a képességeit hivatott tükrözni.
- Wanda nincs kibékülve a képességeivel - mondta Charles, és átadott Eriknek még egy kémcsövet, aztán kiegyenesedett. - Aggódom érte.
- Én is. Ezért vagyok itt.
A férfi rámosolygott, puhán és szelíden.
- Annyira nagyon szeretnek téged, Erik.
- Megesik - mondta ő. - Fiatalok. Kamaszok. Természetesen ahhoz kötődnek, akitől nehezebb kiharcolni az elismerést. És új is nekik az egész. Még nem vagyok lejárt lemez.
Charles kuncogott.
- Nem, Erik. Szeretnek.
Erre nem tudott mit mondani. Charles lezárta a fiolákat. Az ujjaik összeértek. A férfi haja puhán előre esett.
- Neked van gyereked?
Charles halkan mondta:
- Volt. Elvették tőlem. - Ránézett. - Tudod, mi volt a neve?
Erik megrázta a fejét.
- “Legion.” “Légió a nevünk, mert sokan vagyunk.” Multiplex személyiségzavara volt. Mindegyik énje más-más mutációval rendelkezett, és mind-mind őrjöngött és szenvedett. Lelkeket lopott; a pszichék, amiket magába olvasztott, a lényének részei lettek. - Charles nagyot nyelt. - Hét éves volt, amikor utoljára láttam. Azért vagyok itt… Azért jöttem ide… Ha amnesztiát szereznék, és ha még életben van… Ha lenne valaki, aki tud rajta segíteni… - Vett egy reszkető lélegzetet, és sírósan felnevetett. - Úgy utálta a nevét, szegénykém. Nem értette. Nem tudott a többiekről.
- Hogy hívták? - kérdezte Erik. - Hogy hívták igazából?
- David. David Charles Xavier. Sajnálom. - A kézfejével ügyetlenül megtörölte a szemét. - Istenem, nézz csak rám… Nem ezért jöttél ide, annyira sajnálom, nem…
Erik megrázta a fejét. És Erik aztán megölelte. Ügyetlen gesztus volt: a kémcsöveket eltartva kellett tennie, lehajolva és előre borulva. Charles átkarolta.
- Visszaszerezzük tőlük - ígérte Erik. - Genoshán mindenkinek van helye.
- Tudom, hogy nem él - mondta Charles. - Már tudom egy jó ideje. De nem adhatom fel. Amíg hiszek benne, még megmenthetem.
Erik elhajolt. Charles szívott egyet az orrán, és a kastély felé biccentett.
- Menjünk be. Rögtön összeszedem magam. Ki kell küldenem Jean-t az akváriumért, az alsó évfolyam imádni fogja a rákot. Minden osztállyal tartunk egy állatot.
-  Lorna mesélt az osztálygombáról.
- Nos, nem tudni, állat vagy növény, igaz-e? És világít a sötétben. De be akarok mellé csempészni valamit, ami megél itt. Mondjuk egy denevért.
Charles előtte ment, egyre biztosabb léptekkel, és Erik némán követte. Talán mondania kéne valami vigasztalót, talán illene eljátszania, hogy meglepi, hogy az emberek eltépnek a szüleiktől egy veszélyesnek ítélt gyereket. Hogy nem tudja pontosan, David mit érezhetett, addig a pontig, amíg már nem érzett semmit.
A kastélyba lépve kellemes meleg és almaillat fogadta őket: a gyümölcsök kosarakban álltak, és egy kék, bolyhos figura porciózta őket.
- Igazán, Hank, nagyon köszönöm.
A mutáns mordult egyet. A recepció nem igazán látszott az almáktól, de máskülönben még mindig a Roxfort-benyomást erősítette a csillárokkal és falépcsőkkel. A nyurga ablakok nyitva álltak, és beengedték a hűvöset. Charles sorra mutatta az osztálytermeket: otthonosak voltak, kicsik, kedvesek és zsúfoltak, a falon megannyi magyarázó ábrával, örökmozgó modellel vagy éppen csontvázzal, és a vitrinekben különös lények és vegyületek pihentek.
- Van egy uszodánk is - mondta Charles, ahogy behajoltak az egyik terem ajtaján, és feloltotta a villanyt. - Tornaterem, étkező, társalgó, sok-sok labor, könyvtár, pánikszoba.
- Aha.
- Zsibongónak hívjuk. Az én irodám mindjárt itt lesz… meg a lakásom is. - Szinte bocsánatkérően nézett Erikre. - A tanárok többsége nem lakik itt, csak én meg Jean.
- Az, ühm, barátnőd?
- Tanársegéd.  Nem vagyok, err, romantikusan lekötelezve. - Charles az ajkaira harapott, és fintorgott.
A szobájába érve Erik elsőnek azt hitte, egy szertárba nyitottak be. Túlcsordultak a szekrények, az íróasztalon halmokban állt a világon minden, és a szőnyeget is könyvsánc övezte. Az a pár bútor és sima felület, ami kilátszott a kellékek és felszerelések alól, kényelmesnek tűnt, és jó ízlésről árulkodott.
- Mentségemre legyen mondva - jegyezte meg Charles -, még pakolok. - Átverekedte magát egy esernyőtartón, és kissé kifulladva egy bársonyos karosszékbe penderült. A szemköztire mutatott: - Foglalj helyet, kérlek. Whisky? Brandy?
- Vezetek - jegyezte meg Erik, ahogy a tekintete szomjazva végigsimított egy sakk-készleten.
- Kivel is kezdjük? Nem, ejnye. Nincs miért aggódnod, fantasztikusak a gyerekek, szívből mondom.
Erik szükségtelennek tartotta megjegyezni, hogy “nem mondtam semmit.” Charles bocsánatkérően mosolygott rá. A tekintete még fátyolos volt, de az a finom, derűs energia megint lüktetni kezdett belőle, amire Erik túl jól emlékezett, és amiről még mindig nem igazán döntötte el, valós észlelés-e, vagy csak az érzései játszanak vele. Érzékelései. Mindegy.
- Ne haragudj. Tiszteletben tartom a privát jogaidat a saját gondolataidhoz, de van, amit akarva-akaratlan is sugárzol.
Erik nagyvonalúan azt mondta:
- Hozzászoktam.
Ha Emma járt az elméjében, éles, kristályos fájdalmat érzett. Charles jelenléte átható volt és észrevétlen.


    Erik végül fél órát maradt, vagy durván huszonöt percet. Későre járt. Charles a kocsijához kísérte, és jó utat kívánt. Eriknek ingere volt megragadni, az anyósülésre tenni, és addig hajtani vele, amíg világ a világ. Csak egy gondolat volt: fölbukkant, tovaveszett. Udvarias volt a kézfogás, a búcsúzás.
Erik aztán ott hajtott a holdvilágos autósztrádán, és átsöpört rajta a vágy, hogy el akarja hívni randevúzni. Ez már egy fokkal reálisabb volt, mint az emberrablás, de a gondolat ennél nem ment tovább: nem volt köze a szexhez, és azt sem tervezte el, hova vinné, mit ennének vagy mit néznének, nem fürdőzött a látomásban, hogy ott lenne a közelében, nem, csak mondd ki a szavakat, abrakadarbra, gyere el velem, eljönnél velem, Charles, mondd csak, volna-e kedved
Amikor otthon beállt a garázsba, még háromszor szabályosan lefejelte a kormányt, és úgy maradt egy darabig, enyhén hörögve hozzá. Ezután felállt, leporolta magát, és belavírozott a házba. A gyerekek egy kupacba csoportosulva döglődtek a kanapén, és Erik, már amilyen szentimentális egy este volt ez, hihetetlen hálát érzett, hogy itt vannak vele, mind, együtt, épen.
- Húzás lefeküdni - mondta törődése biztos jeleként. - Szép nap lesz a holnapi. A planktonokat veszitek.
- Csak Lorna - mondta Peter, a szájába tömve egy marék sósmogyorót. - Ő még pici.
Lorna olyan pózban hevert, hogy a sarkát pont be tudta illeszteni Peter fogai közé.
- Fújj mááár, apa, szólj rá!
- Oldd meg.  
- Mr. Charles-al találkoztál? - kérdezte Wanda.
- És ha igen? - vágta rá Erik némileg defenzíven, aztán kedvesebben: - Igen. Elégedett veletek.
- Szuper - hagyta helyben Lorna.
- Elégedett mindenkivel - fűzte hozzá Peter. - A fickó tiszta zen.
Erik a nappaliba ment, és rákönyökölt a kanapé háttámlájára. A kölykök előtte hevertek.
- Emma néni hívott, hogy lehet, hogy későn jössz - magyarázta Wanda kitekeredve.
- Milyen figyelmes tőle.
- Még nincs későn - tette hozzá Peter. Erik feltekintett a képernyőre. A se7en ment.
- Miért teszitek ezt velem? - nyögte. - Nincs azzal baj, ha horrort néztek, de ez? Olyan kiszámítható. Egyértelmű, hogy a feleségét megöli, és a bosszú lesz az utolsó…
- APA! - csattantak fel mindhárman. Erik feltartott kézzel hátrált.
- A Fight Club-ot is elszartad - panaszkodott Peter.
- Ne írják meg magától érthetődőre. Felmostál?
- Nem, mert Wanda nem söpört fel.
- Wanda.
- Bocs - motyogta a lány, a haját csavargatva. - Megcsinálom holnap.
- Mocsok van - mondta Erik. A tévé ragyogását visszatükrözte a márványcsempe. - És kértelek. - Hát. Hagyott egy cetlit.
- Én kiteregettem! - dobta a levegőbe a kezét Lorna.  
Erik felvonta a szemöldökét.
- Valakinek lesz wifije.
- Apa - ágált Peter -, nem teheted!
No igen. A wifi elektromágneses hullámokon terjedt. Eriknek soha nem volt problémája a mobilja vagy a számítógépe működésével, az ifjabb Lehnsherrek viszont felemlegették a hetet, amikor a házuk valóságos wifi-vákuummá lett, sőt, bárhova mentek, kivágódott a net, mert a kertben történt egy kisebb baleset, és Erik nehezen bocsátotta meg, amit a BBQ-sütővel és a flóra-faunával műveltek tíz méteres körzetben.
- Holnap az első dolgotok lesz.
- Suli után?
- Korábban keltek.  
Erik mobilja megcsörrent.
- Szavad ne feledd - dünnyögte a férfi, ahogy felvette.
- De, lécci, feledd - könyörgött Peter. Erik tátogott: “most az egyszer.” Az ikrek lepacsiztak.
- Na, hogy ment? - csivitelt Emma. Erik átnézett a válla fölött a gyerekekre, aztán célzatosan a konyhába ment.
- Megöleltem - suttogta diszkréten. Emma kiröhögte.
- Hogyan lett neked három gyereked?
- Az ikrek csak egyet érnek. Figyelj, ez… - A hajába túrt. A hűtőszekrény fémfelületére meredt. Fáradtnak tűnt és űzöttnek. Fenntartott egy lélegzetvételt. - Akkor öleltem át, amikor a kisfiáról mesélt.
- Oh.
- Legion.
- Ah. Igen. Tudom. Utána néztem.
Erik az ajkait beharapva bólintott.
- És?
- Nehezemre esik kimondani, de őszinte részvétem.
- Bassza meg - suttogta Erik, és a hűtőnek dőlt. - Meg fogják mondani neki?
- Ők? Mért, szóltak róla az eltelt két évben?
- Homo sapien.
- Ők már csak ilyenek. - Egy kis csend következett. A tévé ment, megrázó monológ idegölő zenére. Wanda felkiáltott: “Ehh!”, és Lorna nevetett. - Bármit csinálsz - mondta Emma -, ne üldözd el. Vadásznak rá.
- Mondott valami amnesztiát.
- A fiú miatt jöttek rá. Brutálisan erősek a génjei. Öröklődve torzultak. Ez lett a vége.
- Nem ezt érdemli - mondta Erik. - David sem érdemelte.
- Te sem érdemelted meg.
- Én megszereztem a bosszúmat. Neki mi maradt?
Emma elgondolkozott.
- A béke.



komment: IGEN // nem

33 megjegyzés:

Storm child írta...

Erik káprázatosan kínos apuka. És mikor mondta, hogy megölelte Charlest, hát az marha aranyos volt.
A gyerkőcöket meg imádom. Nagyon. Tényleg.
Köszönöm, hogy olvashattam,lelkesen várom a következő fejezetet.

Storm child írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Storm child írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Raistlin írta...

Egyszerre három komment~~~! (OWO) Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik idáig ;u; Dadneto tart életben.

littlemissprimadonna írta...

Neee, most mindenféle érzéseim vannak és sok és sokféle és az nem jó. És nevetek és sírok és majd bejön valaki és hülyének néz. Bár igazából mindegy mert már így is, de most méginkább.

Storm child írta...

(Igen,bocsánat, a gép gyűlöl engem és úgy döntött, hogy vicceskedik meg kitol velem.)

Raistlin írta...

Bejön Erik és rádszól hogy eleget gépeztél és túl sok érzésed van és mosogass el. Ez egy ijesztő gondolat. Inkább csak megköszönöm csendben a kommentet.

Raistlin írta...

(storm-child, én csak örülök, hízik a statisztika :'D)

rosie írta...

pink floydot énekelek a hipotalamusz felett. ha pénteken nem megyek át, kivágnak. nem tudok énekelni és nem is bánom az elmúlt negyed-néhány órát, amit nem a kedves tanaimmal töltöttem, várlak továbbra is, nem tudlak megunni

Raistlin írta...

kitartóan sok sikert, én tiszta erőmből drukkolok neked o3o és köszönöm szépen!

Locky írta...

Jujj, megölelte. *-*
Van az az izém, hogy mindig félreolvasom az ölelnit ölninek, szóval kicsit fura fejeket vágtam, aztán visszaolvastam, hogy mi, aztán követtem Erik példáját, és háromszor lefejeltem valamit. Gondolatban már szegény Charles halott.
Köszönöm, hogy olvashattam és nagyon várom a következőt. :)

Raistlin írta...

pacsi, én is mindig félreolvasom, sőt, félreírom. ellenben ünnepélyesen megesküszöm, hogy ez hepiend lesz, szóval nincs halott charles. o3o

Lili Molnár írta...

Az egészet imádtam. A gyerekek, annyira marha jófejek lehetnek. És, Erik meg Charles. Az ölelés,oooh. Emmán annyira nevettem, imádom. Estére nem is lehetett volna jobb, mint ezt olvasni.

Raistlin írta...

Lilim, köszönöm szépen, nagyon-nagyon örülök, hogy a szívedhez nőttek (*v*) [és magam is a könnyed esti olvasmányokért élek]

Hattie írta...

folytatása legyen. mármint... ヽ(๏∀๏ )ノ

Raistlin írta...

awwwwwteh <3

margaery. írta...

juj, ez de édes lett^^ nagyon bírom ezt az ötletet,már a bevezetésből tudtam,hogy csak jó lehet:D szintén imádom dadnetot és a gyerekeket (még mindig a floureszkáló fánkon vihogok,pedig az a legelején volt) és még szép,hogy megéri a folytatást!:D
Charles és Erik olyan aranyosak együtt istenem
aww az az ölelés

Raistlin írta...

simogatod a lelkem, nagyon szépen köszönöm ;u; *pattog-pattog*

Mitsuki írta...

na most az egyszer megbocsátjuk, hogy nem a lord lazarust frissítetted. (amit mellesleg nagyon gyakran teszel és amiért nem mellesleg igen hálás pindurka szívem) szóval még neked is van esélyed egy kis wifire.
jajjistenkém, nagyon baba apuka lett, és most mire a végére érek jövök rá, hogy nekem is lelkesen leckét kéne írni. lehet lelkesebb lennék Mr. Charles leckéit illetően.
kölyökék nagyon kis tini-cukik lettek, tényleg belevaló srácok. viccesek. és basszus, ha mennyivel hamarabb végeznék a leckével, ha én is 220 km/h-val tudnék haladni. mondjuk írni. meg gondolkodni. hjáj. babák.
david. ő amúgy tenned fantáziája, jól tippelek? felettébb érdekes. (miértteszedeztvilág?)
és a homo sapiens felé irányuló pikáns társadalomkritika nagyon kis humor eddig, kíváncsi vagyok mi lesz vele.
és kémcsöves ölelgetést mindenkinek, annyira kis muhurr Erik, mikor ZSEBRE tett kézzel flagál oda. HÜMM. nembaj, azért babák. mind babák.

köszönöm.

Raistlin írta...

murrmurr~~ igen, haragszom magamra, a Lordot együltőben kellett volna megírni, még a nyáron, így iskola mellett majdhogynem lehetetlen, de kitartóan próbálkozom; és nagyon örülök, hogy a Ragyogj tovább-ot is ilyen örömmel látod ;u;

charlesokat mindenkinek.

légiókat nem. légió kánon. a története nem egészen. azért van, hogy fájjon. (szokás szerint én nem akartam beletenni, de éreztem valami mély-mély fájdalmat az itteni charlesban, és amikor a végére jártam, légiót találtam.)

Ria írta...

Szia.! :)
Imádom, ahogy Magnetó a kezed nyomán gyereket nevel, na vagyis próbál. Mindenesetre most úgy megnézném a kérőkkel hogyan viselkedne pl, de a lányai szerencsére nem azok a típusok. Jaj én is úgy tanulnék a "Roxfotban" Mr. Charles szárnyai alatt. De csak egy neve-nincs Homo Sapiens vagyok T_T borzalom.
Repesve várom a folytatást. Szóval csak hajrán! :D

666rytus írta...

Jókat kuncogtam a:
„…Lorna és Wanda ujjongó örömmel nem álltak szóba senkivel…”
és
„…Erik csak úgy tekintett rá, mint egy feleségre, akitől még azelőtt elvált, hogy egymásba szerettek…”
, egek, honnan jönnek ezek a mondatok? Fantasztikus vagy!
Imádom Erik-aput, a gondoskodó és szigorúvagyokésszótfogadszbüdöskülök énjét, pedig mindenki tudja, hogy vajból van a szíve neki….
Aztán sajátos módon a fejezet vége nagyon szomorú lett, szegénykém, annyira, de annyira sajnáltam Charles-t. Megszakad a szív…..

Mary Wolf írta...

Nekem egyes mondatoknál úgy kellett visszafognom a nevetést, nehogy hülyének nézzenek a többiek. Annyira aranyos volt! Nem hittem volna, hogy valaha is tetszeni fog egy olyan fic, amiben a gyerekek is szerepet kapnak, de ez nagyon tetszik, olyan aranyos, bár Charles... a szívem szakad meg szegénykémért. Erik meg Erik, szòval mindenki végezze a dolgàt, ha wifit akar. A három tesót , meg nem lehet nem szeretni.

Raistlin írta...

RIA, köszönöm szépen ouo A kérőkkel kapcsolatban azt hiszem, egyetlen kitétele lenne: legyenek mutánsok mind. Charles pedig képes lenne becsempészni az iskolába és illegalitim oktatni, ha arról van szó ;u;

RYTUS, a titkom az, hogy félig alszom, miközben ezeket írom - nagyon örülök, hogy tetszett, és újfent megfogadom a hepiendet.

MARY, győzelem, jissz :D Nem szoktam szeretni a kidficeket, de ebben az univerzumban adja magát, és nagyon ki akartam próbálni. Most meg itt tartunk. 60-70 a/5ös oldal lesz. sejj.

jederanalexa írta...

Szia!
Újabb Cherik, éljen! Az elejétől a végéig nagyon tetszett, bár Wandánál a kádban és Charles kisfia miatt nagyon sírtam. A három kölyök irtó édes és a dadneto-jelenetek voltak a legjobbak.

Raistlin írta...

Juj, örülök, hogy tetszik ;u; És no igen. Egy perces néma csend a gyerekeknek.

Abeth írta...

Szia! Nagyon érdekes^^ nagyon jó lett
Benne lennél egy cserében? (Avengers ff blogom van)

rosie írta...

annyiszor olvastam el őket, hogy ma, mikor anyáék elvittek vásárolni és megláttam egy Pink Floydos pólót, addig álltam egy helyben és rángattam az ujját, amíg meg nem kaptam
nem is szerettem Pink Floydot
mit teszel te velem

Raistlin írta...

szeresdapinkfloydot
a pink floyd szeret téged

Névtelen írta...

szia :) imádom az írásidat, olyanok mint egy tábla csoki :D de tényleg, egyszerre röhögök meg sírok a röhögéstől :)
Csak egy megfigyelés, de a pulzust nem a hüvelykujjal szokták megnézni, mert akkor csak a sajátodat érzed. Ott fut valami kézi-főverőér vagymi :) mutató-középső ujjt szokták használni :)
most megyek és tovább olvasom :) olyan mint egy mágnes, nem tudom itt hagyni :D
üdv: Anna :)

Raistlin írta...

Szia Anna! Nagyon szépen köszönöm a kommentet, remek, hogy így sodor magával a történet ;u; Erik szándékosan béna, és nem szakszerű a megfigyelése. A mozdulatban inkább erő van, mert rámarkolt szegény asztrál!Charles csuklójára. ^^

Névtelen írta...

Szia! Én kérdeztem az ask.fm-en Emmáról, és úgy keveredtem ide. Ez igazából valami zseniális. Újabb kérdés: a kísérlet, amiről Wanda mesél, csak nem a Stephen Hawking féle Univerzumból inspirálódott? Ha nem, akkor is rögtön azt láttam magam előtt, a padlón a golyók, ahogy szabályosan remegnek, aztán bumm, és egy aprócska hiba szétlöki őket. Öhm. Szóval. Tényleg nagyszerű. Uzsgyi vissza olvasni.

Raistlin írta...

Dede, Hawking kísérletét használtam fel ;u; (Wanda nem emlékszik a nevére, de igyekeztem lehetőség szerint egyértelművé tenni, hogy létező kísérlet és nem saját ötlet). Nagyon örülök, hogy idetaláltál, üdv a blogon~!

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS