a blog bezárt. mobilnézethez {katt ide}. frissek az {AO3}n.

2014. október 15.

Történet Steve Rogers szakálláról

Ez egy történet Steve Rogers szakálláról.
A történetben továbbá Steve és Bucky férj és férj.
fanart: 🎨 || nem fanart, de tökre megint a magam mixe: 🎧


EZ MÉG MINDIG EGY TÖRTÉNET STEVE ROGERS SZAKÁLLÁRÓL


Oké, a helyzet ez: Steve Rogers a férjét akarja. Most.
Natasha időről-időre felé tekint a visszapillantótükörben.
- Az utat nézd - mondja Steve, Sam pedig azt:
- Álljunk meg pisilni.
És:
- Óóó, az egy piros lámpa?
- Egy hónapja nem láttam - érvel Steve.
- Hát - mondja Sam. - Volt olyan, hogy nem láttad hatvan évig, nem?
- Pontosan.
- Beszéltetek minden nap - teszi hozzá Natasha, mindörökké racionálisan. - Lehallgattam a telefonod.
Steve fülig pirul.
- Csak… vezess. Kérlek.
Sam belerúg a Chevy ülésébe.
- Ott vagyunk már, anyu?
- Még egy ilyen, kiszállsz, tolod az autót. - Natasha a rádióban állomást vált. Steve lecsorog a széken.
- Szegény - jegyzi meg Sam. - Úgy szenved. Dobjuk fel valamivel. Hitchcock-maraton nálam gyorsan?
Steve hörög.


Egy hónap - hovatovább, egy harmincegy napos hónap, búsan Buckytlanul. Egy hónap, az országban körbe és körbe és körbe, Steve Rogers Amerika-szerte, stúdiók kanapéján és jótékonysági bálok balkonján, és utána, a legtöbbször, a hotelben hörögve egy családi kiszerelésű mogyorókrémes bödönnel az ölben, előtte a Stark által tökéletesített Skype.
- Megesküdtem magamnak - mesélte Buckynak két falat között -, hogy ezt többet nem művelem velem, a showbizniszt, ugye.
Bucky Európában volt: az ottani HYDRA-ügynököket ölte halomra. (Helyesebben: hatástalanította őket.)
- A hazának szüksége van rád - emlékeztette Bucky, a fene kis hazafi. Steve szusszantott.
- Nekem meg szükségem van rád.
Bucky erre nem tudta, mit feleljen. Steve kiengedett egy rövid lélegzetvételt.
- Rendben, elismerem: igazad van. Összeszedem magam.
Bucky arckifejezése közel ért ahhoz, amit Steve már mosolynak nevezett: fél ajak felgörbül, a fogak felvillannak.
- Ez az én Steve-em - mondta, aztán a félreértések elkerülése végett: - Te vagy. - És rámutatott.


Steve kötelességtudó volt, és jó képet vágott az egészhez. Ügyelt rá, hogy előre megjegyezze az emberek nevét, akiknek bemutatták, és megkérdezze azokét, akiknek nem akarták. Mindig mélyen a partnere szemébe nézett, hallgatott, kérdezett. Nem bánta, ha a hotel előtt rajongók és kíváncsiskodók hada várta, és sokszor Natasha volt az, aki a grabancánál fogva elvonszolta, miután órákon át ácsorgott ott velük. Mindig megtartotta, amit neki adtak, plüssöket és rajzokat, és ha ideje engedte, a leveleiket végigolvasta. Nem ez volt a turné azon része, ami zavarta; de ott voltak a riporterek, és a fontoskodó elitek, az emberek, akiket nem érdekelt a véleménye, vagy akiket, ha már itt tartunk, pont, hogy túlságosan is lekötött a házasélete.
“És ki van felül,” kapták el egy esti talk-showban, “maga vagy Barnes? Szóval hogy döntik el, melyikük kap levegőt?” Ezt kérdezte a férfi, akit két órája se ismert, és a közönség, a kivetített tábla parancsára, engedelmesen nevetett. Jobb szerette, ha azt mondják legalább, “ön szerint milyen hatást gyakorol Amerikára, hogy a kapitánya bevallottan biszexuális?” “Mit szóljanak a szülők, a gyerekek?” Az ilyesmire volt felelet. A röhögésre nem.
Sokan arra játszottak, hogy sarokba szorítsák, a legtöbben, ami azt illeti; az intim részletek után általában államtitkokat próbáltak kiszedni belőle, történelmi katasztrófákkal szembesítették és nyíltan felelőssé tették az évekért, amikor nem volt jelen, vagy kikérték a véleményét olyan ügyekben, amiről pont hogy sejtelme sem lehetett. Ezért rángatta magával Natashát. A nő elküldte az ilyeneket a búsfenébe. Steve többnyire megpróbálta megérteni őket. (A terapeutája türelmesen elmagyarázta, hogy nem sokat old meg, ha a falra keni a kellemetlenkedőket.) (Steve-nek szolidaritásból volt terapeutája, hogy Bucky ne érezze bolondnak magát; aztán az első szesszió után a nő csak nézett rá, és Steve olyan szavakat látott a papírján, mint “önagresszió,” “kisebbségi komplexus,” “lefojtott szexuális frusztráció”  és “????”)


A kocsi leparkol a ház előtt, a járdán, keresztben. Szóval Steve átvette a volánt.
- Többet nem vezethetsz - közli vele Sam. - Soha többé, sehol, semmit.
- Ismered a fickót? - kontrázik Natasha. - Kétszer vezetett repülőgépet egyenesen a tengerbe.
- A Potomack folyó - korrigál Steve, ahogy a visszapillantótükörben a frizuráját ellenőrzi -, és a hellicarriert szigorúan véve nem én vezettem.
- Rád kenjük akkor is. Csinos vagy. Húzás innen.
- Mióta van itthon?  - kérdi Sam. - Mármint Bucky.
- Ma értek haza ők is - magyarázza Steve.
- Ő és még ki?
- Ja? Clint.
- Mi, együtt voltak küldetésen?
- Aha. Mesterlövészek. Érted.
- Jó, de… - Sam ezzel diszkréten Natasha felé biccent. - Ő nem ideges.
- De igen. Szorítja a kormányt.
- Hagyd el a kocsimat - mondja Natasha. Ha ez lehetséges, még erősebben szorítja a kormányt.
- Jó-jó, értettem. Sziasztok, és kösz a fuvart.
A barátai egy intéssel elhajtanak. Steve ezt nem akarja bevallani magának sem, de nagyon izgatott. Az elporzó Chevy után mered, mintha a tekintetével még marasztalhatná őket.
Ez hülyeség, nem? Buckyt akarta egész októberben, maga mellett, újra, végre; és most a térdeibe száll az a kamaszkori, furcsa félelem, zsibbadt és lázas: a karácsony várakozása, egy új iskolaév kezdete, a remény a besorolásnál. Megint kicsinek érzi magát, a szíve rosszul ver, a légzése nehéz, a csontjai törékenyek és mar a gyomra. Bódultan indul a ház felé, az orrában még a kocsi fenyő-illata, a fejében műanyag fájdalom. Zsongó emlék az államok sora, a repülőgépek kurta útvonala, és lassan minden maga mögött marad a sárga lépcsőházban.
Bucky várja.
Bucky elég egyértelművé tette, mit fog művelni vele, ha visszakapja végre.
Steve már a liftben leveszi a dzsekijét. Megint ellenőrzi a tükörképét, és meglepve veszi észre a vigyorát: ez az a béna kis mosoly, amit annyira utált magán, és amit Bucky (régen és most) mindig megpróbált kicsalni belőle.
A mostani Bucky morózus, szótlan. Rémálmai vannak, memóriazavarai, azok az egészen apró kis emlékezetkiesései, hogy milyen évet írnak és mi történt tegnap. Néha jönnek a pánikrohamai. Néha talán túl hevesen reagál. Néha talán nem érez semmit. A hivatalos jelentés szerint felépült: ez mind normális, ha nem is egészséges, egy katonánál. Vannak délutánok, hajnalok, amikor Bucky csak maga elé mered, és vannak napok, hogy nyugtatózni kell, és hosszú hetek, hogy nyoma veszik. Bucky nincs jól, de Bucky boldog. És egyszer volt, hol nem volt, Steve jéggé fagyott. Most felenged végre. Vele. Mellette. Ők ketten, mindennel szemben.
Steve megérinti a jegygyűrűjét. Több, mint holmi ékszer: egy sötét tinta-vonal a balja gyűrűsujján, a míg-a-halál-el-nem-választ tetoválás.
Az apartmanba lépve - ez leírhatatlan: az otthonuk illata fogadja, és napfény. Épp elég idilli lenne, ha nem esne át bőröndöstül és kis híján Bucky vállról indítható ágyúján. (Hivatalos besorolás szerint Milkor MGL. Akkora, mint egy mordály.) Steve szétnéz az előszoba szolid szőnyegén: egy lerúgott bőrnadrág, bakancsok, elhajított dobókések, két pisztoly (az Intratec TEC-38 és a COP 357 Derringer), meg Bucky kedvence, a SIG Sauer (amit Steve egyszerre szeret és gyűlöl: a marokfegyver egy elég ronda lyukat ütött anno a hasán, ugyanakkor személyes tapasztalatból érti már, mennyire nem árt, ha Buckynál tudhatja, amikor a férje éppen kockára teszi az életét.) A teljes arzenál a hálószoba felé vezet. Steve nyel egyet. A torka száraz. Az inge pedig, úgy dönt, felesleges.
    A magára hagyott bőrönd egy buta puffanással oldalra dől, amíg Steve a gombjaival babrálva, a tekintetét a háló ajtaján tartva áthalad a nagyszobán. Bucky vár rá. Október alatt alig jutott nekik más, mint hetente egyszer találni egy olyan kölcsönös időpontot, amikor  kettesben lehetnek online vagy a telefon vonalán. Az orgazmushoz elég volt hallania Bucky hangját (a keze az ágyékán: Bucky irányította a mozdulatait, mondom, hogy lassan, lassabban, ez az) - utána nem volt kihez odagördülnie, és egyedül ébredt fel, izzadtan, mocskosan, és az ismerős sajgás nélkül, a hotelszoba meg tökéletes, csendes rendben, sehol Bucky puha szuszogása és a cigaretta illata (a férfi többnyire rágyújtott a szeretkezéseik után.
- Ronda szokás - azt mondta.
Steve tudta, hogy már nem halhat bele, és hogy évtizedekig ez volt az egyetlen öröme, csenni magának egy kevéske dohányt, és kitalálni, honnan lehet ismerős a marása, az íze, a szaga, hogy miért jut róla eszébe pár sosem-lehetett éjszaka.)
Steve átvág a nappalin, a kockás ing lehullik a vállairól. A mandzsettát nem gombolta ki. A csuklója beleakad. Oda se nézve lerángatja. Valahol gratulál magának, hogy Buckynak megspórolta ezt az érzéki látványt.
A hálószoba előtt észreveszi Bucky alsónadrágját. Bucky az első hónapok civil rendje után széthagyta minden dolgát. A rekord még mindig a fogkefe a hűtőben, de Steve elismeréssel mered az alsóneműre, és felfut a száján egy kéjes kis vigyor. Kurtán kopog (morze-jelzés: bejöhetek?), és Bucky biztató nyögése után belép.
Nos - Steve nem számít gyertyákra meg rózsaszirmokra, frissen felhúzott szaténra, meg ezekre a hülyeségekre. Próbáltak párszor direktben romantikázni, de mindkettejüket őrült zavarba hozta. Steve egy otthonosan és tökéletesen meztelen Buckyra számít a flaneltakaró alatt, aki talán a mobilján olvasgat, a sötétítő lehúzva, és van olyan jó fej, hogy felhúzza a takarót Steve-nek. Hálás és éhes csókokat képzel, egy lassú, lusta együttlétet, utána azt, hogy Bucky a nyakát cirógatja, és megkéri, hogy meséljen.
Hát, Bucky ott van. Ezzel minden rendben. Buckyn egy otthoni alsógatya (a lila), Steve egy pulcsija (törtfehér, nagy rá), a lábán meg az a szőrös zokni, amit mostanság a boltokban kapni. A haja pónikontyban. (Steve magában így hívja Bucky bukott kísérletét a lófarokra.) Az ölében a telefonja. Steve eddig kis híján eltalálta. Amire nem számít: a pompás ágy, amibe egy fél éven át keresték a világ legkeményebb matracát, sátorrá alakult át. Bucky fogta az összes ágyneműjüket (többségükben patrióta motívumokkal, sávok, csillagok, meg az az egy sasmadaras) - szóval Bucky fogta ezeket, és bekerítette vele az ágyat, mintha baldachin lenne, sőt, ennél is messzebbre ment: annak ellenére, hogy besötétített, a sápadt karácsonyfaizzókat a sátor köré fűzte, és azok most lágyan, pislákolva égnek. A levegőben összetéveszthetetlenül lebeg a mézeskalács-tematikájú gyertya szaga, az ébresztőóra pedig büntetésben áll a sarok felé fordítva.
- Mi a… - mondja Steve. Bucky felnéz, aztán biccent: “gyere ide.”
Steve a levetett ingét gyűrögetve felé megy. A karácsonyi fények átderengenek a vásznakon, és észreveszi, hogy Bucky arca túl sápadt, a szeme karikás, az ajka cserzett és repedezett, és Steve rögtön megszavazza neki:
- Alvás.
- Rád vártam. - Bucky félreteszi a telefont (elhajítja: törésálló, mindig azt mondja, most lepattan a fal faburkolatáról), és Bucky odébb húzódik. Steve mellé mászik. A derengő sátor kellemes meleg, öblítő- és Bucky-illatú.
- Ittál eleget? - kérdi Steve, és a homlokára simítja a kezét. A tenyere alatt hideg veríték. Bucky az érintésébe simul, és ő az orra hegyére csókol.  
- Ne szarozz, Rogers. - Bucky az ajka után hajol. A csók gyors és száraz, és Bucky utána a vállával lök rajta. (Ez többnyire azt jelenti: “feküdj le.”) Steve a hátára heveredik, és meglepetten észrevételezi, hogy Bucky idehalmozott minden párnát, beleértve a dívány díszeit és azt, amit az állítólagos iroda forgószékéhez használnak (utóbbi fekete bőr). Bucky igazít rajta, szabályosan beleegyengetve Steve-et a szeráji dunyhakupecbe, aztán elégedetten szusszant, és a fejét a szívére hajtja. A borostája karcol, az álla meglepően hegyes. Valahogy mégis így kényelmes. Rájuk húzza a takarót. Steve gondol rá, hogy levegye a nadrágját, de ahhoz persze meg kéne mozdulnia.
Bucky fészkelődési maratonja a kezdetét veszi. Nyugtalanul és felszínesen alszik, de ehhez a szakasos álomhoz bő háromnegyed órán át kell megtalálnia a megfelelő pózt, amit utána öntudatlanul rögtön felad majd, és forgolódik egész éjjel. Steve csak jólesően bosszús miatta, és az október most a bizonyítéka volt annak, hogy nem igazán tud elaludni, ha nincs a bordáiban egy egykori orgyilkos fémkönyöke.
Bucky beszámolói szerint Steve horkol. (“Szerintem úgy találtak rád,” mondta egyszer. “A hang alapján.”)
Bucky most a lábát átveti Steve derekán, és közelebb törleszkedik. A helyzet az, hogy gyűlöl fázni; ki nem állhatja a hideget; az ősz és a tél több réteg pokrócot és egy taktikai fogásba szorított Steve-et jelent, akinek a testhőmérséklete eleve messze húzódik a normális felett, hála néked csodaszer. (A hivatalos neve szuperszérum. Az Asterix és Obelix végigmaratonozása óta egyikük sem úgy hivatkozik rá.)
- Ez most jó - dünnyögi Bucky a szokott száraz hangján, valahol egy időjárás-bejelentő és egy elázott mosómedve hangskáláján. - Most így maradunk.
- Oké - mondja Steve.
- Egész Novemberben - pontosít Bucky.
- Ennünk kell - emlékezteti Steve. - Ettél?
- Ettem. Néha kimegyünk a hűtőhöz meg a fürdőbe. De amúgy te, én, itt.
- Hüh - mondja Steve. A figyelmét eltereli, hogy Bucky dereka hogyan áll a kezére a pulóver puha gyapja alatt.
- Komolyan beszélek. Ígérd meg.
- Megígérem - mondja Steve -, hogy nem fogunk megmozdulni.
- Azért néha tervezlek megbaszni - nyugtatja Bucky.
- Ne káromkodj, nem illik.
Jön valami, ami feltehetőleg egy orosz vulgaritás.
- Amúgy köszi - teszi hozzá Steve, és mielőtt elalszik, még hallja, hogy Bucky azt motyogja:
- Szívesen, bármikor máskor is.
Két perc múlva úgyis felkel rá, hogy az orrában van a karja.


A következő pár nap során nem nagyon hagyják el a hálószobát, mert Steve tartja a szavát. Az ágyat sem igazán, mert Bucky is tartja a magáért. Közben kezdetét veszi Steve Rogers szakállának története. Jelenleg még nem szakáll: a borosta csak szerényen ül meg az állán, meglepetten és már-már megilletődötten, mint ami nem igazán hiszi el a mázliját. Bucky a jelek szerint szereti és értékeli, tehát Steve nem kel fel ellene, bár a tükörben tapasztaltak szerint a kis szőrszemek meglepően sötétek. Gesztenyebarnák.
- Van ilyen - nyugtatja Bucky. - Az enyém teljesen megnőve helyenként szőke.
- Összecseréltünk - dönti el Steve, és nem is beszélnek róla addig a napig, amíg Sam Wilson hajnal hasadtakor be nem állít.
Bucky sütőtöklevest készít éppen. Sajttal csinálja, Steve fürdőköntösében. Steve a kanapén hever: a nappali és a konyha egybenyílik, és jó rálátása van arra a tarkónyi kóckupacra, ami Bucky frizuráját képzi, és ami (ezt nem mondja ki hangosan) lefegyverzően édes. A szent fogadalmat természetesen nem szegték meg, és ennek jegyében a vállukra kerítve kucorog egy takaró, Steve-é tóga-stílusban. A levegőben fűszeres szagok és tompa fények, az ajtón egy jelzésértékű kopogás, és Sam Wilson már ott is áll.
- Hogy jutottál be? - néz át Bucky a válla felett. Nála ez felér egy hellóval.
- Steve még mindig a lábtörlő alatt tartja a kulcsát, szólj rá. - Sam felemeli a bizonyítékát, aztán vádló tekintettel a kanapé felé mered. Csak Steve keze látszik, ahogy barátságosan felé integet.
- Szervusz, Sam!
- És téged mi lelt? - horkant fel a férfi, ahogy elkezd a konyha felé oldalazni. Bucky tud főzni, ez köztudomású közkincs; az, hogy Steve meg mennyire nem, egy életbe vágó figyelmeztetés. - Olyan gyorsan futsz már, Cap, hogy nem is látlak? - Végre felé néz, és megugrik a helyén. - Krisztusom, mi lett veled? Barnes, rossz hatással vagy rá. - Bucky már éppen felé kínált egy bögrényi levest, de erre félreteszi az adagot. Sam szenvedve kap utána. Bucky a könyökével távol tartja. Sam feladja. - Oké, várj, vagy Movembereztek?
Steve érdeklődve fellöki az állát a fotel-karfára. Hason fekszik, a keze maga alatt. Ebből a szögből aggasztóan emlékeztet egy kigyúrt fókára.
- Mi’z Movember?
- Ez egy ilyen civil kezdeményezés, mint a rózsaszín szalag a mellrákért. - Sam megpróbál alternatív útvonalon eljutni a leveshez. Bucky blokkolja. - Novemberben a pasik szakállat vagy bajszot növesztenek, hogy felhívják a figyelmet a férfi egészségügyi problémákra, főleg a prosztatarákra. Szűrővizsgálatok meg minden. Én már adakoztam.
- De nincs szakállad - mutat rá Bucky. - Nem több, mint volt.
- Az csak egy gesztus.
- Ne szóld le a szimbólumokat - figyelmezteti Steve. - Azon alapul a teljes önigazolásom, meg a munkaköri leírásom, köszöntem.
Bucky felé néz.
- Csináljuk? A Movembert.
Steve vállat von.
- Csinálhatjuk. Jó ötlet. Utalsz a számlámról? Ez egy alapítvány, ugye?
- Nagyon tisztellek titeket - jelenti ki Sam, és valahára egy bögre éri a kezét, amíg Bucky előkeresi a telefonját -, de feltűnt, hogy a fizetésetek kilencvenkét százalékát jótékonyságra költitek? Tony kiszámolta.
- Tony egyszer kiszámolta - mondja Steve -, hogy mennyi sasmadár-szar fedné le Kanadát, mindezt köbméterben.
- Tony szeret számolni - hagyja helyben Sam.
- Én kiszámoltam, hogy leszarom. - Bucky félreteszi a mobilját. - Mi másra költenénk? Kurva sok pénz.
- Ne káromkodj, kérlek, tudod, hogy nem szeretem.
Bucky Steve-re hunyorít.
- Nem szereted - morogja -, imádod.
- Magatokra hagyjalak? - Sam igazából megérti. A srácoknak véletlenül az űrben volt a nászútja (de erről nem beszélnek) és valamivel valószínűleg kompenzálniuk kell.
- A november nyugdíjas hónap - dönti el Steve. - Csak pihengetünk kicsit.
- El tudom képzelni. Azért nagyon ne lazuljatok bele. Ha magadat nem is, de formában kell tartanod engem.
- Majd… fogok futni.
- Ha üldözik - tódít Bucky.
- És felrobban valami.
- És a valakik lángolva üldözik.
- És én is égek.
Aztán egyszerre:
- De addig nem.
- Most léptem le - dobja fel a kezét Sam. - Parásak vagytok. Ezt előre elpróbáljátok?
Steve sátánian elvigyorodik.
- Tali Decemberben.
- Furynek mond, ne nekem. Vagy Doktor Őrületnek. Bárkinek, aki bevenné a világot. Ilyenek. Léptem. - Az ajtó felé indul, de hamar visszahajol. - Levesből vihetek?


    Estfele Bucky a tükörbe mered,és közli vele:
- Nekem tényleg edzenem kell.
Steve eddig a pontig a fekete fürdő moha-szőnyegén toporgott, amit környezettudatosan a kád elé ültettek el, de most felkapja a fejét.
- Hádemé’?
- Nekem nem injekciózták be. - Bucky felemeli a karját, aztán hagyja, hogy leessen maga mellé. - Kondiban kéne tartanom.
Steve szeretné egy szarkasztikus megjegyzésbe foglalni, mennyi esélye van pont Buckynak egy sörhasra, amikor a férfi a szeme láttára levág egy piruettet. És még egyet. És még egyet. Úgy négyszer fordul körbe, tökéletes egyensúlyban.
- Micsi?
- Edzek - közli Bucky, és a törülközővel a derekán egyszerre megtorpan. Aggódva néz Steve-re. - Van valami, amit nem mondtam el. - A pillantása túlontúl drámai. Az ajka remeg. Steve a szerepéhez igazodva a szívéhez kap.
- Kedvesem!
- Drága! - sóhajt Bucky. - Engem a HYDRA megtanított balettozni!
Steve kiesik a poénból.
- Mi, most tényleg?
Bucky egy csalódott fintorral félrefordul, és felgyűri a feje tetejére a nyirkos haját.
- Amúgy tényleg.
- De neeem - informálja Steve, ahogy kerít magának egy köntöst.
- Harcművészet-alap lehet, mit gondolsz, Natashkának miért vannak olyan combjai, hogy szétroppantja egy ember nyakát?
Steve elgondolkozva bólint. Bucky hagyja, hogy a tincsei leperegjenek. Közben lábujjhegyre áll. Szó szerint és teljesen lábujjhegyre.
- “A Tíz Legszörnyűbb dolog, amit a HYDRA művelt velem: Bucky Barnes, egy memoár. Egyes. Balett.”
Bucky ezen nevetett. (A hang ahhoz egész közel esett.) Rég kiderült már, hogy a legjobb az, ha nevetnek rajta. Hogy csak úgy lehet túlélni. Steve hozzá sétál, és megcsókolja a vállát. Azt dünnyögi:
- Akkor sem hiszem el.
Bucky hátraveti a fejét. Aztán Bucky tökéletes spárgában elé ereszkedik.
- Oh - mondja Steve.
Bucky a köntös övét lustán kioldja.
- Már megtanulhattad volna - mondja vontatottan -, hogy ne provokálj.


    Bucky valóban tart egy listát. A terapeutája ötlete volt, hogy jegyezze le azokat a dolgokat, amiket a HYDRA-nak és a Vörös Szobának köszönhet, az elveszett éveknek. Bucky fekete filccel a lap tetejére biggyesztett egy hatalmas + jelet, bekarikázta, és onnantól pontról-pontra sorolta:


  • elég hosszan éltem ahhoz, hogy újra lássam Steve-et
  • nyelvtanulás
  • sokat utaztam
  • köszi a kart is tök jól kitépem vele még a torkotokat
  • vagány frizura (nagyon vagány)
  • kések!


és így tovább.


    Ez egy újabb este: Steve szakálla már a hangsúlyos szakaszban van. Ma is a paplansátorban alszanak - jó, Steve nem alszik éppen, de csak azért nem, mert Bucky megint hajigálja magát. Jelenleg keresztbe gurul Steve mellkasán, szétvetett tagokkal és hevesen szuszogva. Steve automatikus mozdulatokkal simogatja a hátát, és bámulja a föléjük bukó sátort.
    Még mindig nem mert rákérdezni, honnét jött az ötlet. Van ez az emléke: nem a sajátja, Buckyé, megosztotta vele; közös kéne, hogy legyen, de ő nem emlékszik. Öt éves volt, Bucky hat. Bucky először jött fel hozzá, amíg anya a kórházban volt. Steve arra kérte, hogy játszanak cowboy és indiánt. Bucky nehezen ment bele. Nem szerette, túl jól ismerte: mindig verekedés volt a vége. Nem sok kedve volt megruházni Steve-et azok után, hogy eleve úgy ismerte meg, hogy a grabancánál fogva húzta ki két nehézlegény alól, akiket utána egyesével fenéken billentett. (Ez Steve emléke, ahogy a földön fekszik, és ott áll fölötte Bucky, kócos kis kölyök, két foga hiányzik elől, és vigyorog rá, és a kezét nyújtja, ami menthetetlenül maszatos: “hé, egyben vagy még?” Steve pedig azt mondja: “már a markomban voltak.”) Bucky visszaszámolt, aztán bement a konyhába, a cowboyok széles járásával. Steve közben felállított egy paplansátrat, ott ült összefűzött lábbal, és egy képzelt pipán cuppogott. A hajában párna-tollak.
- Üdv a földemen, sápadt idegen! - Steve azt mondta. - Fáradt lehetsz, jöjjél, épp kész a vacsorám, oszd meg velem!
Bucky értetlenül rá meredt. A játék többnyire nem így ment. Azért odasomfordált. Steve előkerített egy kis lekvárt.
- Nincs hova menned? - kérdezte tőle. - Nagy a földem, és sok a bölényem. Csak kitalálunk valamit, nem, hogy az én népem és a tiéd békében élhessen? Ja, uff közben.  
Bucky és ő újraírták a történelmet. Bucky azt mondta, akkor döntötte el, hogy mindig-mindig legjobb barátok lesznek.
    Bucky most megrázkódik. A fémkar mechanikus zörejjel szisszen. Steve félálomban fogalmaz: “mire gondoltál, amikor… A sátor… Emlékszel…? Cowboyok és indiánok voltunk...”
    Bucky felemelkedik, az egyenletes légzés megtörik és hörgéssé szakad. Fuldoklik. Steve, egyszerre éberen, utána kap, de Bucky kivetődik az ágyból (a bokája köré takaró csavarodva) és a fürdő felé iramodik. Steve a nyomában. Villanyt nem oltanak. Bucky a vécé peremére markolva öklendezik, még időben ért oda. Térdre esik, rajta Steve egy régi pulcsija. Steve mögötte. Hátrafogja neki a haját.
- Jól van - mondja. - Minden rendben van. Csak egy álom volt. Brooklynban vagy, a 21. században. Itt vagyok veled.
Bucky tovább öklendezik, a szeme szárazon könnyezik, és zokogásba fúlnak a szabad lélegzetek. Pánikreakció. Természetes. A karja remeg. Steve hozzá simul, suttog neki:
- Már felébredtél. Minden oké.  
Dicstelen zörej, ahogy Bucky lehúzza a vécét. A levegőben savas hányás-szag. Steve talpra segíti, a mosdókagylóhoz vezeti. Üvegpohárba tölt neki szájvizet, nézi, ahogy megissza, gargalizál, kiköp. Bucky feje leszegve marad. Steve keze a hátán marad.
- Megöltelek - mondja Bucky a sötétségnek. - Az volt a küldetésem, semmit sem kérdeztem. Itt voltunk most, de te a régi voltál. Megkéseltelek. Tizenhat szúrás, az asztmás hörgés és “Bucky, ne, én vagyok az.” Azt mondtad. De nem tudtam, ki az a Bucky.
- A jelek szerint túléltem - közli Steve. Átkarolja, amíg a férfi fogat mos és vizet locsol az arcába. Steve utána a nappaliba viszi, a kanapén megágyaz neki, mellébújik. Bekapcsolja a tévét. Bucky ilyenkor sosem akar visszaaludni, vagy a hálószobába menni, amíg az álmok még ott köröznek. Főleg természetfilmek mennek. Negyven percnyi medve után azt mondja:
- Kösz.
És amikor a flamingók következnek:
- Szexi a szakállad.
Steve erre félig-meddig felriad, de Bucky nem fejti ki bővebben.


    Steve másnap reggel mosórongy-fáradt. Húzza magát előre a parkettán. Próbál jó képet vágni hozzá. Bucky ledorombolja érte, ahogy a kezébe nyom egy kávésbögrét.
- Ne legyél már heroikus hozzá - mondja. - Aludjál.
- Zhzk - fejti ki Steve a zuhanyzás felé plántált szándékát.
- Beraktam mosni az ágyneműket, de húztam fel váltást - közli Bucky. - Fürdőben óvatosan, felmostam.
Ez a helyzet: Bucky Barnes egy lidércnyomásos éjszaka után hajnalra már teljes fordulatszámon pereg. Nem épp energikus, de valahogy mindent elvégez. Ahogy Steve hitetlenkedve felhörög, Bucky szemére vetve az abszurd aktivitását, a férje fejcsóválva (és mindig olyan marhára ráérősen) a konyhába sétál. 


    Steve szendereg egy keveset a vízsugár alatt. A még mindig a kezében tartott kávésbögre megtelik a testéről lepergő habbal. Egy ponton felriad, és egy “na, dologra!” gondolattal a kezébe ragadja az első flakont, és megmossa a haját.
Csak a szárításnál derül ki, hogy Bucky hennás samponja volt.


    Buckynak egy ponton gyanússá válik, hogy Steve még a reggelizőasztalnál sem mutatkozik. Közben ő a maga részéről már evett, kirámolta a mosogatógépet, valamint elmosta a tejesbödönt a szelektív szemétembernek. Egy hálásan egyszerű bevetés részeként Steve hamar meglesz: az ágyra göcörödve duzzog éppen.
- чёрт...?!
- Minek színes a samponod - dohog Steve -, amikor amúgy is sötét hajad van?
- Olyan mattosan csillog miatta, azért. Te meg mit műveltél?
- Hát mit? Hajat mostam.
Bucky felnevet. Valahogy úgy hangzik, hogy nye-he-he. Steve nem akar elmosolyodni, de kénytelen: Bucky még a száját is eltakarja, úgy vigyorog. (A fémkar egyik ujjperc-lemeze fehéraranyra cserélve, az a jegygyűrűre.)
- Hülye - közli vele. Aztán: - Legalább megy a szakálladhoz.
Már Bucky szakálla is egész demonstratív fázisban van. Helyenként tényleg szőke.
- Úgy nézünk ki, mint a csövesek - állapítja meg Steve.
- Nem olvasod az internetet? Ez az esztétikám. Szerintük. Asziszem.
- Gyere ide - mondja Steve, és amikor már elég közel ért: - Utállak. - Megcsókolja, ahogy Bucky az ágyon térdel. A szakálla szúr. Az övé is. Szúrnak, sajognak.
Megéri? Naná, hogy igen.



- Mi, halálra állaltál egy mormotát?
- Ez a szakállam, Tony.
- Nem, ööö, az Captain Canada.
- Van olyan?
- Szerinted? Héj, Barnes… oh. Whoa. Oké, miből maradtam ki?
- Movember volt.
- Nem, én azt a sztorit kérem, amikor ott rekedtetek egy lakatlan szigeten.
- Nem rekedtünk egy… Nézd, Tony, egész novemberben nem csináltunk semmit. Most itt vagyunk. Mik a hírek?
- Szőrös lények támadták meg Amerikát. Értitek. Ti ketten.
- Neked is van szakállad!
- No de még milyen?
- Milyen?
- Ilyen. Krisztusom, Rogers, a hajszín minek? Ilyen az eredeti?
- Nem, az a szőke. Nézd, Thor is szakállas, meg Bruce, ha három napon át nem aludt.
- Bruce-t hagyd ki ebből. Három napon át nem aludt. Ne nézz így rám, félek.
- Ez csak egy… Jó, hagyjuk.
- Mi lesz karácsonyra? Mecember?
- Nem vagy vicces.
- Barnes azért még gyantázza a mellkasát, ugye?
- Peternek is van szakálla.
- Melyiknek?
- Peter Quillnek.
- Arról nem beszélünk.
- És tényleg nem.






komment: NANÁ! 😊 // nem 

21 megjegyzés:

Ria írta...

Üdv röviden, frissen-borotválva és üdén! Jaj ez szőrszálhasogatóan szuper volt! Elvonsz itt a fascikulus tanulásától galád módon, és ráadásul, mind ezt egy ilyen fenomenális, kis borostás műremekkel teszed?! Hát szégyelld el magad nagyon gyorsan. :P Amúgy jelenleg teljesen át tudtam érezni Steve hiányszenvedését, még az elején,(Keblemre Rogers! Van nálam egy félvödör diabetikus fagyi, epres.) aztán meg csak irigykedtem...
ui.: Bocs a fél-értelmetlen szopóén félékért, nem tudtam kordában tartani őket :'D.

Raistlin írta...

Drága Ria, hah, első komment - és a szójátékokat mindig örömmel látom 😊 (És ha ez megnyugtat, akkor a történet annak árán született, hogy el kellett lógnom a fonológia-előadásomat - csúnya hátrányai vannak annak, ha az ember lányának mindig hajnalban van írhatnékja. Talán ezért álmos nálam mindig mindenki...?) Nagyon köszönöm!

cathy111 írta...

Úristen imádom, szerintem ez a kedvencem. Bár, mindegyik után ezen a véleményen vagyok, de hát mindegyik a kedvencem. Csak ismételni tudom magam, vagyishogy imádom. És a kedvencem. Köszi.

Raistlin írta...

De édes vagy, nagyon-nagyon szépen köszönöm ;u; (Mindig bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, van-e értelme ilyen mennyiségű domestic ficet produkálni, hiszen voltaképp nem szólnak semmiről, de olyan örömmel fogadjátok és én meg szeretem írni és no, win-win, remélem)

Raistlin írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Morigan írta...

EZ egy nagyon kellemes boldogság-bonbon volt így estére, köszönöm!

Raistlin írta...

Ez a komment még kellemesebb boldogság-bonbon volt így délutánra, szóval én köszönöm ;u;

D.L.L. írta...

Mostantól az Odin szakállára helyett mondhatom hogy Steve szakállára? Igen? Igen. Köszönöm.
És én is a domestic fluffot megunni nem tudók táborába tartozom, úgyhogy lelkesen várom a következőt (de nyugi, askon nem fogok írni, látom mennyire szereted őket xD )

Raistlin írta...

D.L.L., megtisztelsz vele, és köszönöm nagyon ouo Az ask.fm-es helyzet meg...bonyolult. Nem tudom, ki ez az ember, vagy miért csinálja, de hetente kétszer kapok tőle egy ilyen jellegű üzenetet, hogy "mikor lesz stucky, imádlak" és először még válaszoltam rá, hogy hé, épp most tettem fel egyet nemrég, és végzős egyetemista vagyok, szóval igen, igyekszem, ott a műhely, de öt naponta/hetente tudok frissíteni jó esetben, és annak is az az ára, hogy éjszakázom, szóval megértést és türelmet kérek, és egy kis bizalmat, hogy fogok még alkotni a fandomban, ha egyszer ki van írva - éssss durván lepergett róla, és nagyon, nagyon bosszant ez a követelődző modor, és bevallom, sokszor már elvette a kedvem attól, hogy leüljek egy fic elé, és szerintem ez nem fair, nem fair velem és a többi olvasóval szemben. Nem tudom - valahogy... szóval a fanficírás nekem egy hobbi, nem a munkám, és a spameléséig úgy éreztem, hogy jó tempóban teljesítek, tündéri kritikákat írtatok rájuk, a statisztika szerint sokan olvasták, satöbbi, de ez az ask.fm-es zaklatás egy elég rusnya árnyékot vet rá. Remélem, egy ponton leáll. Már összkeesküvéselméleteim vannak valami troll haterről (vagy a kámzsás alakokról...)

Névtelen írta...

Nem sorolnám magam a szakáll-párti nők táborába, de már nem kéne meglepődnöm, hogy a történeteid minden részletébe belebolondulok, függetlenül attól, hogy mennyire állt hozzám közel azelőtt. A fluffosabb sztorikon majdnem olyan hevesen bőgök, mint egy angsten amúgy is, ami a párost tekintve jelen esetben talán érthető, de az indián plusz sápadtarcúsdi megoldása annyira Steve volt, hogy nem merek kimenni utána az utcára a keserű boldogságtól szétsírt fejemmel. Bucky pedig, mint mindig, imádnivalóan működészavaros tökéletes izéke volt és hát férj és férj, már nem tudom őket máshogy elképzelni, mert egyszerűen ez egy meg nem erősített kánon ugyebár. Mert annyira egyértelmű, hogy minek mondani.
Ja és az említés szintjén bár, de nagyon is intenzív ClinTasha meg annyira boldoggá tett, hogy nagyon.
Köszi mindenért ismét!
Fade

Raistlin írta...

FADE, köszönöm nagyon-nagyon ;u; Egyébként egyetértek: az esetemben a fluff általában hevesebb érzelmi reakciót vált ki, mint az angst, és olvasóként az utóbbit többnyire kerülöm is. (Hősök vagytok, hogy tűritek tőlem.) A további történetekben megtartom Steve-et a maga jól borotvált énjének, de Chris Evans arcszőrzetének azért kijár egy háromszoros hiphiphurrá [mindig meglep, civilben mennyire NEM néz ki úgy, mint Steve Rogers. Színészet. (Sminkesek. Fodrászok.) Sejhaj.] Ó, meg Clintasháék mellett se tudok elmenni egy főbiccentés nélkül.
Ez a fandom a gyengeségem.

уαмι. írta...

Érett a lelkemnek egy Assemble!-féle fröccs, és ez most bitang jól esett.
Nem tudom, mondtam-e már, hogy elsőnek anno a humorod fogott meg, mert gördülékeny és ott csattan, ahol kell, azt meg soha nem fogom megfejteni, hogy tudod minden szereplődhöz igazítani úgy, hogy természetesnek és egységesnek hasson. Ez most kitűnő példa volt erre, mert amikor ötvözöd a gyomoröklözést és a humorbombát, akkor én ott eladom a lelkem.
Váljék egészségedre, néha azért kérem vissza. xxx

Raistlin írta...

*büszkén pásztázza a tekintete a kommentet* Életem legjobb befektetése volt Bobbyval belerángatni téged ebbe a fandomba
Akarom mondani köszönöm. Főleg a humorgyomor kombóra tett megjegyzést, mert őszintén szólva, amikor kicsi voltam és sznob, már akkor éreztem, hogy a humor az erősségem, de féltem, hogy bekategorizálnak és nyenyenye, szóval azóta azon kísérletezgetek, hogy hogyan ötvözzem. Nagyon köszönöm ;u;

Punk Girl írta...

Basszus, én is így akarok élni :O Vagesz kis lepedőbunkerben, egy hónapig csak henyélek, és szerelmes lennék. De nagyon. Mint ez a két hülye. ( Lö hirdetés; nem ismer valaki egy iszonyat jóképű, sötét hajú, borostás, cspaszív pasit, aki csak rám vár? Mondjuk Aidan Turnert? Nem? Hát ok...)Szóljon már nekik valaki hogy vegyenek be harmadiknak, én majd max a lábam nem borotválom...
Amúgy imádom az egészet úgy ahogy van, te pedig még mindíg lenyűgözően tehetségesen írsz. Am most a borostáról eszembe jutott mennyir imádom ha egy pasinak van. A borosta az a rövid szakáll. Azt is imádom. A törpöknek szakálla van. A Hobbitban törpök vannak. Meg kéne nézni...
Nagypuszi, mentem filmet nézni. :D

Raistlin írta...

Jó Hobbitolást, Punk Girl, örülök, hogy rád lelt a fic lusta szelleme, és nagyon köszönöm a csillámporos kommentet o3o A kis nyuszigolyók meg bőven megérdemelték a pihenést. ;u;

Névtelen írta...

Hello, na szóval nagyon sajnálom, hogy csak most írok kommentet.
A ficet enyszerűen imádtam *-*
Zseniális vagy! Ez a Movemberezés, nekem speciel sosem jutott volna eszembe erről ficet írni. :)
- Mi, halálra állaltál egy mormotát?
Ez az egyik kedvencem, de tényleg. :)
(Egyébként az egész a kedvencem csak azt sokáig tartana beilleszteni)
Ez, ez annyira Tony.
Meg a pici Clintasha az elején *-*
Húhhhhh.
Nagyszerű volt, köszönöm. :)

Locky

U.i. Én speciel nagyon kiváncsi lennék arra az esküvőre :)
(Ez nem utalás volt.....De, de ha jobban meggondoljuk az volt.....bocsi)

Raistlin írta...

A komment nem késik, és korán sem jön soha: mindig akkor érkezik amikor ÚRISTENDECUKIVAGYKÖSZÖNÖM és igen, fontolgatom az esküvői ficet. Erősen.

margaery. írta...

awwwwwwwwwwwwww
"- Ez az én Steve-em - mondta, aztán a félreértések elkerülése végett: - Te vagy. - És rámutatott."
awwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww
ez annyira fantaszcsodáelképesztően aranyos volt. én támogatom, hogy minnél több fluff legyen.
"- Van valami, amit nem mondtam el. - A pillantása túlontúl drámai. Az ajka remeg. Steve a szerepéhez igazodva a szívéhez kap.
- Kedvesem!
- Drága! - sóhajt Bucky. - Engem a HYDRA megtanított balettozni! "
awwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww
oké, befejezem mert még kimásolom ide az egész ficet:D

Raistlin írta...

*pattogfelalá* tetszettneked tetszettneked tetszettneked ;u; Köszönöm szépen, rengeteget jelent <3

Lilith írta...

Komolyan mondom, megtörted a soha-soha-soha-brománcot!fogadalmam. (mehetsz a sorba, közvetlenül Bart Baker mellé, amíg eldöntöm, hogy hálás legyek-e nektek vagy inkább ne)
Imádtam minden betűjét, a fekete hajú Steve a kedvencem <3 (a minek színes a samponod résznél hangosan felnevettem, nem érdekel ki néz furán rám a koliszobában). És Tony mindent kiszámol... istenem, lehet h csak nagyon fáradt vagyok, de ez a történet nagyon-nagyon jó <3
xoxo L

Raistlin írta...

Valószínűleg nagyon fáradt vagy, de az ilyen sztorikat pontosan ezért szánom késő estére :D és remek-remek-remek, ha megtérítettelek, ez a kedvenc hobbim és az ördögi tervem. üdv a fedélzeten. már nem menekülsz sohasem.

{bloody romantic}
B l o g : Raistlin
Sablon: Agata | WS